B1 blogcsalád



Orbán Viktor szánalmas bohócot csinált magából

2017. július 12. - nickgrabowszki

De a szavazói erről nem fognak tudni.orseu2_1.jpg

Amikor a Fidesz elnöke bajban van, akkor borítja az asztalt: új pályára helyezi a küzdelmet, nem nézi végig, ahogy a régin veszít.

Amikor például tavaly februárban a kopasz verőemberektől volt hangos a közélet, akkor rendkívüli sajtótájékoztatón állt elő a kamunépszavazás ötletével. Amikor azt október elején elveszítette (mert érvénytelen lett), akkor egy pillanat alatt túllépett rajta, és máris az alkotmánymódosítás vált számára a legfontosabbá.

Alig ért véget a meccs, máris újabbat kezdett. Ha meg rosszul állt, meg sem várta, hogy véget érjen.

Szerdán előbb kiderül, hogy mégiscsak Soros nevet a végén, kénytelen leállítani a kódolt antiszemita plakátkampányát. Majd ezt megerősítették hivatalosan is. Ezután az MTI kiadta, hogy Orbán nagy bejelentésre készül a kormányülés szünetében.

Az ország gép előtt lévő része azt találgatta, milyen gumicsontot fog bedobni Orbán, hogy elterelje a figyelmet arról,

már megint véres fejjel volt kénytelen visszatakarodni a faltól.

  • Tagadja, hogy a hír igaz lenne?
  • Nekiáll magyarázni, hogy mekkora siker volt a zsidózás?
  • Beleáll védekezni, hogy nem is volt antiszemita a kampány, mert tudott venni magának pár rabbit, akit ezt jó pénzért alátámasztja?
  • Lemond, és előrehozott választásokat kér?
  • Bejelenti, hogy embert küldünk a Holdra?
  • Vagy hogy háborút indít Pirézia ellen, mert ők állnak a Soros mögött?
  • Bejelenti, hogy indul az úszóvébén?

De nem, egyik sem. Közölte, hogy kormánya megvette a Seuso-kincsek hiányzó hét darabját. Ez volt a nagy bejelentés. Ezzel akarta átvenni (vagy visszavenni) a napirend (a közbeszéd) irányítását.

Első látásra ez egy újabb szánalmas kudarc, ismételt pofáraesés. Ha valamivel, hát ezzel nem fog neki sikerülni címlapokra kerülni, meg a családi és kocsmai beszélgetések témájává lenni.

De csak első látásra. Nézzék csak meg például ezt:orseu.jpg

A kormányzati propagandaoldallá süllyedt Origo nemcsak címlapon, de vezető hírként közli az amúgy ezredrangú kisszínest.

Hiszen ezt Orbán már elsütötte az első hét darabbal. És ki tudja, hogy azok is hol vannak? Most, hogy megvan a második hét, lesz valaki, aki azonnal lóra pattan, mert alig várta, hogy láthassa őket?

Hol van erről a címlapról a valódi hír, a Soros-kampány kudarca, leállítása, idő előtti vége?

Ha a nézettség-olvasottság lenne a fő szempont, akkor a lapok, tévék, rádiók legfeljebb kishírben foglalkoznának a Seuso-kincsekkel, és továbbra is a Soros elleni kampány bukása lenne a vezető hír.

Vannak még olyan lapok és tévék Magyarországon ahol ez így van, de a többségében már nem. A Matolcsy-féle Origo, a Vajna-tévék és -rádiók, meg Mészáros Lőrinc lapjai a Seuso-bejelentést tálalják majd, mint Magyarország szerdai napjának vezető hírét.

Az agitációs és propagandarobotok tudják a dolgukat. Ha meg nem tudnák, szólnak nekik a kabinetirodának nevezett propagandahivatalból.

Előbb-utóbb rájönnek majd, hogy ez tovább egyszerűsíthető: semmi szükség kincsekre, meg bejelentésekre, elég, ha a lapok, tévék, rádiók úgy írnak, beszélnek róluk, mintha volnának ilyenek.

Ez nem nagyon különbözik a jelenlegi helyzettől, már most is úgy írnak mindenféle zavaros konteókat, mintha azok tények volnának. Mint hogy Soros Magyarország, meg az EU vesztére tör. De eddig ehhez nyomokban felhasználták a valóságot. Ti. hogy Soros pl. létező személy.

De idővel rájönnek majd, hogy nincs erre szükség: nem kell létező ellenség, elég kitalálni egyet. Az Origo, meg a Tények készségesen foglalkozik majd gonosz terveivel vezető hírben.

Van értelme annak, amit Orbán csinál: nem a valóságban, hanem a szavazók, és

csak a saját szavazói fejében akarja megnyerni a meccset.

Neki azok a választók kellenek, akik elhiszik, hogy Soros az ország ellen tör, meg hogy a Seuso-kincs megléte fontos dolog. Amíg van ilyenből 2-2,5 millió Magyarországon, nyugodtan alhat.

Addig nem érdekes, hogy az ország többi része (akár a többsége) mit gondol róla, hogy tudja, pofára esett, és bohócnak gondolja.

Nem az számít, mi történt, hanem hogy ki tudósít róla. Nem az a fontos, hogy mit mutat az eredményjelző, hanem az, ami a jegyzőkönyvbe bekerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr612659219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 07:12:42

@jános515:

Baloghot ismerem személyesen, derék és rendes ember, ne rágalmazd csak mert nem a kedvenc pártod tagja!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 07:14:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Elrontott az ottani vezetés sok mindent. A kubai modelt vették fel, ami működésképtelen.

Míg Argentína, Bolívia, Brazília, Nicaragua sikertörténetek a populista vezetőik alatt. Ill, Brazília most már nem az, amióta Washington liberális elnököt ültettek a brazil nép nyakába.

Netuddki. 2017.07.13. 07:36:21

Mi van kedves blogíró? Megint elfelejtetted kibaszni a hazaáruló bolgár birkát? Tele is fosta a blogfórumot...

Consuela NO NO 2017.07.13. 07:38:20

@Netuddki.: szevasz kovi, miért váltottál nick-et? mivel égtél be?

tacsi61 2017.07.13. 08:26:41

@vNHM: anyád a geci , meg a mocskos fidesz bandád ! te is belőlünk él patkány ?
a gomb agyaddal csak ti vagytok ,meg emeszpé ?

tacsi61 2017.07.13. 08:34:37

@MaxVal BircaMan HJCD: azért mert ismered attól még a "munkássága egy tömeggyílkos fos !

ami szabad 2017.07.13. 08:35:05

@vNHM: Hát, nem mondom, hogy nyisd ki a szemedet, mert felesleges. Sajnos, az ilyen agyon- fanatizált lelkeknek, már iszonyúan nagy seggre esés kell ahhoz, hogy kiábránduljon a hitéből, melynek semmi köze a józan észhez, hisz érzelmi alapú, vakhiten alapul a politikai identitása. Nem mondom, hogy sajnállak, néha irigy is vagyok a vakhitűekre, hisz amit nem értesz, nem látsz át, az nem borzolja idegeidet. Vagy egyszerűbben, bibliai nyelven- csak hogy a hithez igazodjon- boldogok a lelki szegények.

tacsi61 2017.07.13. 08:37:22

miért gondolja sok idióta hogy csak emeszpé és fidesz van ebben a lerabolt országban !

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.07.13. 08:43:39

Na hát ma kedd van és Soros már megint győzött Orbán felett?

Vannak még ballibek, akik elhiszik a Wasingtoni dezinformációt, hogy Orbán Viktor meghátrál és a saját kezével kell hogy leszedje a Soros plakátokat?

Sir Galahad 2017.07.13. 08:44:02

@morpho: Nem. Én olyanról, ahol a mindenkori kormánynak van erős ellenzéke, ami kikényszeríti a kormányból a vitát. Jelenleg nemigen van ellenzék, ezért is hadakozik a kormány a tábor egyben tartása érdekében olyan fantomokkal, mint Brüsszel vagy Soros. Ha nem ilyen töketlen lenne az ellenzék, nyilván lenne velük vita, mert lenne értelme. Most sajnos nincs.

postumus mumus 2017.07.13. 08:45:38

@MaxVal BircaMan HJCD: Te meg orbánét. Egykutya. Ritka egy torzszülöttek vagytok ti fideszseggnyalók. Mindig azzal basztatjátok az ellenfeleiteket, amit ti magatok is sináltok. Egyszer jó lenne már ha egy kicsit magatokba fordulnátok orbán segge helyett.

postumus mumus 2017.07.13. 08:48:36

@ Birka:"A nap 24 órájában nyalod Brüsszel seggét." Erre válaszoltam.

postumus mumus 2017.07.13. 08:53:10

@MaxVal BircaMan HJCD: Brüsszel seggét amúgyis elég nehéz nyalni, mivel egy messze lévő város. Orbán segge ellenben közelebb van, és jóval büdösebb is, ami kedvetekre való. Pláne ha milliókkal honorálja.

1ghost 2017.07.13. 09:06:04

@Consuela NO NO:

Na mi van te bérhazudozó orbánbérenc? Már megint új a nicked? Te segghülye, hát így is két perc alatt felismernek, s kiröhögnek!

2017.07.13. 09:06:54

@MaxVal BircaMan HJCD: No tudod, ne adja az ISTEN, hogy alkalmazza a jó nép a Biblia mondását--hogy szemet szemért, fogat fogért--mert sok vak és fogatlan fog majd szaladgálni ebben az országban, csak hogy tudd !

Hogy ismered Balogot ? Az a te bajod . Hogy rágalmazom, nos, hol is rágalmaztam ? Csak tudd, lehet hogy én is ismerem és tételezzük fel, hogy Miskolcon lakott és dolgozott --már ha azt, amit csinált munkának lehet nevezni.

Egyébként pedig csak hogy el ne tévedj a nagy sötétségben, Balog OKJ-s pap--már ha annak lehet nevezni. Mert az igazi tanult és a papi hivatást életformának vallók és annak megfelelően élők, nem Akadémiára jártak hanem Pannonhalmára és egykoron Esztergomban tanultak. És nem OKJ-s papok lettek, hanem felszentelt , teológiát , mint mesterkurzust végzett egyházi személyek lettek, akiknek ez az élethivatásuk. .

Nos, ennyit a Balog féle hivatásról és a keresztényi elvekről. Ja és még egy mondat. Ha vitatkozni akarsz, akkor érvelj, ne légy cinikus, mert lehet hogy legközelebb félreértem és kissé és is pofátlan leszek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 09:07:13

@tacsi61:

Politikus, a szakma minden árnyoldalával. Ami viszont pártfüggetlen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 09:09:00

@jános515:

S miért járt volna egy református pap a katolikus papi iskolába? Ne kamuzz, öregem, butaságokat beszélsz...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 09:09:34

@postumus mumus:

"Brüsszel seggét amúgyis elég nehéz nyalni"

Nehéz, de megoldható.

postumus mumus 2017.07.13. 09:10:49

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: A soros plakátokat nem ő, hanem a hozzád hasonló fizetett jobbágy-rabszolga- seggnyalói fogják leszedni.

postumus mumus 2017.07.13. 09:21:11

@Sir Galahad: Orbánnal nem lehet vitatkozni. Mindenben magának ad igazat, egy pöffeszkedő, felfuvalkodott hólyag. Az ellenvéleményt nem tűri, ha valaki mégis neki ellentmondani merészel neki, azt megpróbálja mindenáron kikészíteni. Vagy hallottál már tőle olyat, hogy nyilvánosan elnézést kért valakitől? Az számára a gyengeség jele. Ha valamiben téved, azt kimagyarázza, kikerüli, elumákolja sumák patkány módra. Csak az olyanokkal tud szót érteni, akik vagy totál buták és semmiről nincs véleményük, vagy pár millióért még az anyjukat is eladják neki.

1ghost 2017.07.13. 09:26:13

@MaxVal BircaMan HJCD:

Na mars soros plakátokat levakarni, te gerinctelen fideszbérenc! Kiadta a jelszót a tolvaj, korrupt gazdád, hát rohanj te jellemtelen orbáncsicska!

Addig sem szennyezed a netet, ha már e blog van annyira toleráns, hogy téged mint notórius orbánista bérhazudozót nem vág ki innen, vissza a gazdád seggébe, ahonnan reggelente előbújsz.

postumus mumus 2017.07.13. 09:34:13

@1ghost: Munkaidőben végzi eme propagandatevékenységet az elvtárs valamelyik minisztériumi vagy pártirodában.

2017.07.13. 09:35:03

@MaxVal BircaMan HJCD: Birkuci ! Ne ködösits ! Hol irtam én hogy Balog katolikus iskolába járt volna ? Még nem is vetettem fel. Csak azt mondtam hogy számomra Ő csak egy OKJ-s pap, akik egy gyorstalpaló tanfolyamot végeztek--OKJ-s tanfolyamon.

Csak hogy tisztán láss, Akadémiát bárki végezhet, példa rá Balog segédművezető-- de teológiát, mesterkurzuson, csak az aki hivatásszerűen ennek szenteli az életét. És ha már itt tartunk, mikor és hol is szentelték fel a Balog segéd művezetőt ?

Jut eszembe, Ferenc pápa volt műhelytakaritó segéd művezető vagy netán betanitott esztergályos ? Birkuci ! Na ne röhögtess ! Lejáratjátok a református vallást , nem veszed észre ? Luther és Kálvin forog a sirjába , mert ilyen ostoba követői vannak .

Consuela NO NO 2017.07.13. 09:35:16

@1ghost: áhá kovi, szóval ez is a te nicked (hülye nyomorult)

1ghost 2017.07.13. 09:45:29

@Consuela NO NO:

Minek kellett aláírnod a hozzászólásod? Ráadásul zárójelben? Azt eddig is tudtuk, hogy mekkora orbánista bérhazudozó barom vagy, de minek ezt hirdetned?
Lehet, hogy azt próbáltad kifejezni, hogy ezen a nickeden vagy a leghülyébb? Hát nem lehetett könnyű dönteni, mindenesetre édes öregem, ha ma nálad itt nagyobb idiótát találok, megeszem a kalapom. :D

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 10:05:29

@jános515:

A református vallás ellensége vagyok. Az ateista Luther és Calvin nem az én embereim.

konrada 2017.07.13. 10:05:38

@jános515:
... te kérted számon egy református papon a katolikus képzést, így az nem értelmezhető védekezés, hogy csak az a komoly pap, aki az óvodától végig elitképzésen keresztül szenteltek fel, mert például Jézus ács volt, II. János Pál gyári munkás, s azért az ők meggyőződését talán nem kéne vitatni.
(Na jó, Balogh meg egy f.. z, de nem attól, hogy nem óvodás korától kapott papi képzést.)

putris72 2017.07.13. 10:29:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te ha ennyire szar itt akkor miért nem költözöl,Romániába,és Bulgáriába?Egyelőre mintha onnan is inkább hozzánk jönnek dolgozni!Nem is értem abból a nagy jólétből ide??Ki érti ezt??

Toportyán Zsóti 2017.07.13. 10:36:49

Homofób kérődző,hiába tolod bukott a blogod,meddig kapod még szánalmas tevékenységedért a júdáspénzt putingazda leningrádi pénztárából?

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.07.13. 11:05:22

@postumus mumus:

titeket liberális Soros bérenceket is le fog szaggatni Orbán Viktor a k´ét kezével, nem csak a Soros plakátokat! 2018 után tényleg itt lesz az ideje, hogy titeket civileket felszámoljon Orbán Viktor és elhajtson titeket a titeket külföldről pénzelő Soros gazditokhoz. Az összes vezéretek a Soros pénzén tanult ki, tőle kapjátok a migráns importra fordított pénzeteket.

Orbán Viktor úgy le fogja szaggatni a Soros plakátokat, hogy azt a napot nemzeti ünnepnappá kell majd nyilvánítani. Nagy dicsőség lesz egy Magyarországnbak, hogy eltüntetik ennek a globalista szarkavaró embernek a képét, aki minden utcában ott van már, onnan bámulja a magyar embereket a munkába és Teszkóba menet közben. Orbán Viktor azonban megvédi az embereket atól hogy Soros állandóan ott bámulja őket, ez az összes magyarnak örömhír. A liberálisokra Orbán Viktor tehát megint bemért egy mélyütést.
Soros kipipálva, a civilek 2018 után kipipálva, a végső győzelemhez már csak a migriket kell kipipálni.

IMÁDKOZZATOK ORBÁN VIKTORRAL EGYÜTT MERKEL GYÖZELMÉÉRT HOGY SIKERÜLJÖN NEKI A MIGRÁNS POLITKÁJA!

amado 2017.07.13. 11:09:16

Nem az a fő gond, hogy akad itt párezer ember, akik annyira sóvárognak a hatalom és a pénz után, hogy gátlástalanul romlásba döntik ezt a nyomorult országot. A fő gond, hogy akad még mellettük pármillió agyhalott birka, akik tapsolnak nekik.

Sir Galahad 2017.07.13. 11:11:34

@postumus mumus: Én emlékszem arra az időszakra, amikor a Fidesznek voltak erős ellenfelei a politikai palettán. Akkor bizony Orbán több alkalommal is vitázott, s úgy emlékszem, nem is rosszul. Akkoriban, mivel voltak erős ellenpártok, elemi érdeke volt a vita. Most nincsenek, így nincs miért vitatkoznia. Jobb lenne, ha erős ellenfelei lennének a Fidesznek, s nem csak azért, mert úgy kénytelenek volnának vitázni.

Andy73 2017.07.13. 11:20:16

Azért ez talán jobb bejelentés, mint pl. az, amikor az IMF-hez és a Világbankhoz kellett fordulni sok milliárdos hitelért, gyorssegélyért vagy mentőcsomagért az államcsőd elkerülése érdekében. Most nem hogy az IMF-re nincs szükség, hanem még erre is van pénz.
Egyébként meg vannak akinek a Seuso-kincsek a fontosak, vannak, akinek meg Soros. A bloggernek nyilvánvalóan az utóbbi, de az emberek többsége már nagyon unja ezt a témát, ezért ideje is volt leállítani a plakátkampányt.
A választásokat meg nem ez dönti el, hanem az ország és az emberek gazdasági helyzete, pénztárcája.

2017.07.13. 11:20:50

Orbánék leszedetik a plakátokat. Ez azt jelenti becsicskult Gyuri bácsinak?

ZX 2017.07.13. 11:28:54

@Andy73: Esetleg ha már nem oktatásra meg Eü-re költik ezt a pénzt, akkor betolhatták volna az imádott paks2-be. Csak hát akkor ennyivel kevesebb pénzt kellett volna felvenni a ruszkiktól (az olcsóbb hitelek helyett) és akkor putyin bácsi biztos adott volna vikikének egy kokit.

ben2 2017.07.13. 11:38:35

@Andy73:

"A választásokat meg nem ez dönti el, hanem az ország és az emberek gazdasági helyzete, pénztárcája. "

Ezért visítanak a ballib mikrobloggerek.
Azt remélik, hogy a napi betevő hisztériakeltéssel és orbánozással tematizálni tudják a közbeszédet. Mivel azonban az emberek többsége kb. az öszödi beszéd óta immunissá vált a ballib bullshitelésre csak a szektájukat tudják tovább hergelni.
Egy felgerjedt szektához pedig nem szívesen csatlakozik az sem, aki amúgy nem barátja a kormány politikájának, így a vérgőzös acsarkodás hatástalan marad, amitől - ahelyett, hogy levonnák a tanultságokat - nagyobb fokozatba kapcsolnak, amitől még ellenszenvesebbek lesznek és így tovább.
Azaz pont ugyanazt csinálják, mint a kurucinfós szélsőjobb, csak balfasisztában: a mesterségesen gerjesztett indulataikkal elzárják maguk elől a növekedés lehetőségét, ami frusztrálja őket és ez tovább gerjeszti az indulataikat.

Mr. Cobb 2017.07.13. 11:38:46

@jános515: Pannonhalmán a bencéseknél katolikus papok, szerzetesek vannak. Balogh református lelkész. Amit mondasz olyan, mintha a Műegyetemet végzett építészmérnökön kérnéd számon, hogy miért nem az ELTE ÁJK-ra járt.

2017.07.13. 11:55:51

@Mr. Cobb: Na csak a gyengébbek kedvéért. Balog nálam nem pap. Csak egy tanfolyamot végzett hitoktató--legjobb esetben is. Talán még az sem.

Azután nem kértem számon mert ha elolvasod mit is írtam akkor tudnád, hogy pontosan a köztük lévő különbséget emeltem ki. mert a papi pálya, az általában hivatás és nem egy hobbi.

De pontosan te irtad le hogy csak lelkész !! Én pedig leirom, egy vita kapcsán elfogadott és kiemelt véleményt,még ha nem is pontosan. de nem az a különbség amit te leirsz.

Tehát . " A papi rend a katolikus teológiában egy a szentségek közül. A szentség felvételével Isten elkülöníti maga számára az illetõt. Ezért nem szeretik a katolikusok, és bizonyos értelemben nem is helyes, ha a protestáns lelkészt papnak nevezik. Õ ugyanis pusztán emberi felhatalmazással gyakorolja hivatalát. Leváltható, könnyedén más hivatás után nézhet."

Nos, azt hiszem a vita ezzel részemről lezárva. További jó vitatkozást, de csak a tényekkel.

Pop40 2017.07.13. 12:35:00

@jános515:

És tényleg. Nem semmi.

valasz.hu/itthon/meghalt-a-nyitott-mellkassal-ct-re-szallitott-kislany-124661

Ja, mondjuk nem csoda, hisz épp a múlt héten vartyogott valamelyik hazaáruló fideszes faszfej a világszínvonalú magyar egészségügyről.

Pop40 2017.07.13. 12:37:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Fogd fel úgy a kérdést, hogy fideszék megvették a kincseket abból a pénzből, amit el is lophattak volna.

sas70 2017.07.13. 12:49:32

Ezeket is elviszik majd hajókirándulásra, mint a korona mását?

Consuela NO NO 2017.07.13. 12:50:06

@jános515: buta, most komolyan. te akarsz kioktatni másokat, mikor alapvető műveltséged totál hiányos?

Pop40 2017.07.13. 12:50:31

@Sir Galahad:

Lenne a nagy lószart vita.
A csuti Geci úgy menekül bármilyen szituációból, ahol nem a haverok vagy a mikrofonállvány pártsajtó kérdezi, mint ördög a tömjén elől.

Meg persze nem csak ő, az egész csürhéje. Olimpiai versenyszám lehetne az a sprint, amit bármelyik fideszes "képviselő" levág, ha meglát egy riportert meg egy kamerát.

Normális országban mondjuk nem is riporterek vitatkoznának ezekkel a köztörvényes bűnözőkkel, hanem a bíróság, mielőtt kiszabja az életfogytot.

sas70 2017.07.13. 12:51:04

@Pop40: Lesz majd szuperkórház 150 + milliárdért, akkor mi a baj? Semmi nem sem tuccc örűni?

Pop40 2017.07.13. 13:03:41

@sas70:

Az jóó... A most fölöslegesen meghalt kislány családja tuti boldog lesz tőle.

Sir Galahad 2017.07.13. 13:10:33

@Pop40: A tény az, hogy amíg a Fidesznek volt számottevő ellenzéke, volt vita is. Most, hogy nincs, már nincs. A sajtóval való viszony más kérdés. Sajnos a mi politikai elitünk olyan, hogy szeret csak a baráti sajtónak nyilatkozni, és a médiamunkások egy része is hajlandó az alákérdezésre. Ez különösen igaz a politikusainkra akkor, ha épp hatalmi pozícióban vannak. Még mielőtt ideböfögnéd, hogy ez csak a Fideszre jellemző, szeretném megkérdezni, láttál-e annak idején Napkeltét az M1-en?

postumus mumus 2017.07.13. 13:16:29

@Sir Galahad: Ez csak a duma. Orbán nem mer kiállni vitázni, mert csak hebegni-habogni tudna olyan kérdésre például, hogy mészaroska hogyan gazdagodhatott a google vezérnél gyorsabban. Biztos az lenne a válasza, hogy mert tehetségesebb, de szerintem az ország többsége körberöhögné erre a válaszra. Így inkább nem vitázik, nem teszi ki magát égésnek. Meg hát a hívei körében gyorsan eloszlana a hős vezérről kialakított mítosz, amikor nem tudna értelmesen válaszolni normális kérdésekre.

sas70 2017.07.13. 13:19:32

@Pop40: És nyilván az a pár ezer is, aki más kórházakban hal meg, mert nincs műszer, személyzet, gyógyszer, vagy éppen fertőtlenítő.

postumus mumus 2017.07.13. 13:21:08

@Sir Galahad: Egyébként rosszul emlékszel. Gyurcsány felkente vele a padlót. Alapvető gazdasági kérdésekről fingja sem volt. Annyi esze van a gazdasági dolgokhoz, mint egy éticsigának. De mitől is lehetne, amikor egész életében politikai szarkavarásból élt, legtöbb idejét azzal töltötte, hogy kivonulgatott a parlamentből, kordont bontogatott, tüntetgetett. Most is abból él, hogy mindig valami ellen tiltakozik. Vagy soros ellen, vagy brüsszel ellen, vagy a spekulánsok, bankok, menekültek ellen, mikor épp melyik van soron. Ezt a faszkalapot úgy el kéne innen zavarni hogy a lába se érné a földet.

SZrTÁJK 2017.07.13. 13:30:26

Hát igen, a politikusok már csak ilyenek: a szavazat számít nekik.
Ha nem így lenne, akkor a kommunisták egyetlen mondanivalója az elmúlt években nem lehetett volna az "Ezek is lopnak...!" kampány.
És Orbánnak tényleg kellenek azok a szavazók, akik látják, hogy az internacionalisták által pénzelt szervezetek terrorizálják a békés lakosságot baromságaikkal, szemétkedéseikkel. Igen, kellenek akik látják, hogy a szélsőségesek a nemzetállamok elleni feluszultukban mit művelnek Európa, és benne hazánk ellen.
Pont úgy kellenek ezek a választók Orbánnak, ahogyan a kommunisták azokra hajtanak, akik meg nem látják.

Szerencsére ez utóbbiak, a bolsevista hazugsággépezet által kilúgozott agyúak, illetve a főkolomposok, az eleve gonosz szándékúak kevesebben vannak.

Hódi László

Rwindx 2017.07.13. 13:36:26

Azt elfelejtettétek megemlíteni a cikkben, hogy ebbe bele is bukott. Már megint.

ZX 2017.07.13. 13:37:52

@Hódi L.: Nem tudom értelmezni az általad leírtakat. A kommunisták ugyanis jelenleg hatalmon vannak.

Pop40 2017.07.13. 13:40:53

@Sir Galahad:

Láttam. Az egy balos IRÁNYULTSÁGÚ műsor volt (bár rendszeresen voltak fideszes riporterek is meghívva a 2 balos mellé.) Ja, és ez egy, EGYETLEN EGY műsor volt. Ellentétben a mostani, 80 milliárd ft-ból kitömött párttévé 0-24-ben ömlő nonstop propagandájával.

Az ellenzékes rész is épp ekkora hülyeség. A fideszes maffiakúrmány nem áll ki vitára, mert azt a szarhalmot, amit összehordtak, nem lehet vitában megvédeni, csak a haveri alákérdezős interjúkban.
Angliában a Munkáspárt pont úgy állt, mint itthon az ellenzék, sehol nem volt a kormányzó konzervatívokkal szemben, még 2 hónappal ezelőtt is.
Ott mégis vannak viták, mert az egy demokrácia, ahol a vitát nem az ellenzék aktuális állapotától teszik függővé. Légy erős, itt akkor se lenne vita, ha holnap a semmiből itt teremne egy 80%-os egységes ellenzéki tömb. Sőt, akkor aztán pláne nem lenne, a vajda meg a sleppje azt se tudná, hova meneküljön, nemhogy vitázni nem akarna.

SZrTÁJK 2017.07.13. 13:42:00

@Pop40:
Eléggé (vagy inkább teljesen) gusztustalan, hogy egy ilyen tragédiát is gyűlölködésre használtok fel.

Pop40 2017.07.13. 13:45:48

@Hódi L.:

Nem lehetett könnyű ennyi baromságot egybehordanod, de azért sikerült leírnod egyetlen igaz mondatot is:

"Szerencsére ez utóbbiak, a bolsevista hazugsággépezet által kilúgozott agyúak, illetve a főkolomposok, az eleve gonosz szándékúak kevesebben vannak."

Igen, szerencsére a fideszes bolsevista hazugsággépezet által kilúgozott agyú fideszes söpredék száma pont ugyanolyan arányban csökken, ahogy az életkoruk nő.
Remélhetőleg mihamarabb kipusztulnak, mielőtt végérvényesen sikerülne taccsra tenniük az országot.

SZrTÁJK 2017.07.13. 13:51:53

@Pop40:

Szarhalom alatt azt érted, hogy nem Görögország szintjén vagyunk, ahová Gyurcsányék juttatták az országot VILÁGGAZDASÁGI BOOM IDEJÉN? Amikor mindenki száguldott felfelé ők állacsődöt tudtak összehozni? Amikor az Almunia nevű bolsevista EU-biztos segített nekik hazudni éjjel-nappal?
Olyan szörnyű helyzetet hagytak itt a kommunisták, hogy az is csoda, higy Magyarország még létezik.
És itt ezt mentegetitek? Meg vissza is hoznátok? Az ész megáll...

Pop40 2017.07.13. 13:54:57

@Hódi L.:

Nem, bolsikám.

Az az eléggé gusztustalan, hogy a magadfajta majmok, meg a szarházi, hazaáruló geci vezéred miatt gyerekek halnak meg, miközben a fideszes maffiózók már azt se tudják, mire költsék el az ellopott ezermilliárdjaikat.

Mert a túlárazott vizes vb-tekre van ötször annyi pénz, mint amennyiért mások nem vállalták, meg Mészárosnak, meg a többi fideszes maffiózónak is van 400 milliárd ellopnivaló évente.

Csak egy szaros CT-re nincs pénz a hazaáruló maffiád bolsevik pártsajtójában "világszínvonalúnak" hazudott egészségügy számára.

Nem is lenne gond, ha ebben a "világszínvonalú" egészségügyben a fideszes retkek döglenének meg, nem pedig ártatlan kislányok halnának bele abba, hogy nyitott mellkassal hurcolásszák őket, mert a Geci miniszterelnökötök ellopta meg elbaszta a CT-re szánt adófizetői pénzt.

Hazaáruló gyilkos söpredék vagytok, semmi több.

Pop40 2017.07.13. 13:56:31

@Hódi L.:

Ostoba bolsi, nézz utána, mi az az államcsőd, aztán majd ha alapvető gazdasági fogalmakkal tisztába kerültél, gyere vissza.

Sir Galahad 2017.07.13. 14:12:25

@Pop40: Nos ez a lényeg: akkoriban ezt az egy műsort lehetett nézni, mert a köztévének lényegében monopóliuma volt. Az egyszer igaz, hogy a köztévé most is szervilis, de most vannak magántévék is, közte az ellenzéki irányultságú ATV és Hír Tv. Szóval manapság a szervilis köztévének nincs akkora befolyása, mint annak idején volt.

Angliában azért van vita a kormánypárt és az ellenzék között, mert más a választási rendszer. Ott nincs lista, csak egyéni képviselői mandátumok (mekkora sírás-rívás lenne itt egy hasonló miatt...) ami lényegét tekintve kétpártrendszerhez vezetett: ha a konzervatívok buknak, jönnek a munkáspártiak és viszont. Tehát az ellenzékben lévő párt függetlenül a pillanatnyi népszerűségtől esélyes a váltópárti szerepre. Nálunk arányosabb a választási rendszer, amiből következően eleve töredezettebb a pártstruktúra, ráadásul itt a különböző töketlen ellenzéki pártok mást se csinálnak, csak egymást amortizálják. Nincs kivel vitatkozni. Sajnos.

ZX 2017.07.13. 14:13:14

@Hódi L.: Csak szólok te fideszes majom, hogy attól, hogy maszoposok egy tolvaj csürhe banda attól még a fidesz is egy tolvaj csürhe banda marad. Az országot pedig nem ők, hanem az EU milliárdjai mentették meg (és mentik a mai napig). Tudod, az az EU ami ellen a gazdád éjjel nappal szabadságharcol, csak valamiért sosem győz. :P

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.13. 14:23:17

@Hódi L.: Pöcsszopókám, mielőtt ide irkálsz mindenféle baromságot, jobb lenne ha utánanéznél mi is történt valójában:
1. nem volt soha államcsőd
2. az általad említett esemény nem a világgazdasági konjunktúra(szerinted boom)idején, hanem éppen ellenkezőleg a század legnagyobb válsága idején történt
3. amikor mindenki száguldott a válság alatt ugye vicc?
4. a kommunisták alatt kádárt és tanítványát, a kgb vezér bérenc orbánt érted? Mert más kommunistát én nem nagyon látok ebben az országban

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 14:27:14

@putris72: "miért nem költözöl,Romániába,és Bulgáriába?"

Nekem ez a hazám, itt élnek a rokonaim, barátaim.

Téged semmi nem köt ide, sehonnai bitang ember, miért nem takarodsz? Ja, nincs annyi vér a pucádban, hogy megpróbáld? Vagy csak egyszerűen alkalmatlan vagy?

Pop40 2017.07.13. 14:37:44

@Sir Galahad:

Hogy mi van? Monopóliuma volt??? Rosszul emlékszem, hogy 2006-ban, mikor a csürhe gyújtogatta a tv-székházat, a mostani Echo tv-s Császár örömködött a háttérben?
Akkor volt monopólium? De most nincs, a nonstop hazudozó "köz"médiával, a megszállt tv2-vel, rádiókkal, megyei-, és nem megyei lapokkal?
A Hír tv is mindössze 2015 után lett "ellenzéki" (már ha egyből ellenzéki az, ami nem a fideszmaffia hírhamisító pártsajtója) amikor Simicska összerúgta a port Vityával.
Addig úgy ment ott is a kúrmánypropaganda, hogy öröm volt (nem) nézni.

Az angol fejtegetésed meg akkor lenne helytálló, ha a fidesz mondjuk x meg y párttal nem vitázna, mert ők nem esélyesek kormányváltásra.
A fidesz ugyanakkor SENKIVEL, egyetlen ellenzéki párttal sem vitázik, tökmindegy, 1%-on áll, vagy 20-on.
De jó, oké, ellenzékkel nem. Mi akadályozza meg abban, hogy legalább interjút adjon?
No persze normális riporternek, nem Kossuth rádiós mikrofonállványnak.

Mindebből csak egy dolog következhet: az, hogy szó nincs arról, amit mondasz.
A fidesz nem akar (mert nem is tudna) vitázni. Neki egyetlen létérdeke van, hogy a saját agymosott zombi híveit egybentartsa a választásokig (hogy milyen hazudozással, tökmindegy) miközben az ellenzék széttagolt marad. (Ez utóbbi persze már az ellenzék hibája.)

putris72 2017.07.13. 14:44:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem én sírok folyamatosan!Én jól érzem magam itt mert itt születtem,és meg vagyok elégedve azzal amit ez a kormány tesz!Te ,és a hozzád hasonlok elelégedetlenkedik,és minden olyan dolog ami az országnak csak kár annak ti örülnétek!Ti mondjátok,hogy mindenhol jobb élni,és mindenhol jobb az élet!Dolgoztam kulföldön sokkal több pénzért mint itthon,de nekem ez a hazám!Ti azon kívül,hogy alpári stílusba írogatok nem sokat tudtok!!Még egyszer mondom ha nem tetszik el lehet innen menni!Költözz máshová!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 14:46:29

@putris72: "jól érzem magam itt"

Neked is ugyanúgy a szájadba hugyozik a csúti geci, mint mindenki másnak, de te még élvezed is. Gratulálok!

Pop40 2017.07.13. 14:52:06

@putris72:

A nonstop fideszes lopással, az eü és az oktatás szétverésével vagy ennyire elégedett, vagy azzal, hogy lassan nincs 20 év alatti fiatal, aki itthon tervezné a jövőjét, miközben a maffiád egyetemet, meg gimiket zárat be?

Vagy a most meghalt kislánnyal vagy ennyire elégedett, meg azokkal az ezrekkel, akik meghalnak a lepattogzó falú, hiányosan felszerelt kórházakban, miközben a maffiád túlárazott vébéket rendez, az ötszöröséért annak, amennyiért már Mexikó NEM vállalta?

Meséld már el, mások is szeretnének ennyire örülni, ha már eddig csak azt látták, hogy a fideszmaffia ellopja meg elkúrja a pénzüket!

SZrTÁJK 2017.07.13. 14:52:30

@bluebear:

Érdekes neved van...
Értékelem spontán kamingautodat így ismeretlenül is, mások ezt titkolni szokták.

morpho 2017.07.13. 14:58:18

@Sir Galahad: Orbán egyetlen egyszer kezdeményezett vitát. Horn Gyula ellen a közgázon '98 ban. Azóta minden vita elől el akar menekülni. Medgyessyvel nagyon nem akart vitázni, összevissza tologatta az időpontokat és végül úgy ment bele, hogy egy nappal az első forduló előtt ült le vele, hogy már ne lehessen a kampánycsend miatt a sajtóban reflektálni a vitára.

Az, hogy az ellenzék ilyen állapotban van Orbánék akarata szerint történik, a leválthatatlanságuk egyik záloga a nemlétező ellenzék.

Meg lehetne nézni, hogy mi lenne az angol rendszer szerint, csak nem a mostani pártokkal, mert az angol rendszer szerint a fidesz 1990-ben egy mandátummal rendelkezett volna, 1994-ben pedig nullával. Ma nem írnál kommentet a fideszről, mert nem létezne.

Pop40 2017.07.13. 15:04:20

@morpho:

"mert az angol rendszer szerint a fidesz 1990-ben egy mandátummal rendelkezett volna, 1994-ben pedig nullával. Ma nem írnál kommentet a fideszről, mert nem létezne."

No, akkor annyira nem is kártékony az angol rendszer.
Lenne bőven haszna is.

A tolvaj geci Vitya valószínűleg működésképtelen használt autókat sózna rá hozzánemértő nénikékre, ha úgy alakult volna a helyzet, hogy nem lophatná szét az országot.
Sajnos nem alakult úgy.

Pop40 2017.07.13. 15:11:39

@Hódi L.: Elvtárs, tudod már, mi az az államcsőd?

prevent 2017.07.13. 15:42:02

@jános515: nos seggarc, azt csak el tudod olvasni, amit te magad írsz
16 napig küzdöttek az életéért, és aznap halt meg, amikor átküldték CT-re
ebben nincsen mert!
meghalt, mert beteg volt - akinek 16 napig küzdenek a HP-ban az életéért, az nincs túl jól - még az is lehet, hogy meghal
a gusztustalan az, hogy mindjárt ok-okozati rációt (nem is vízionálsz, hanem) kifejezett tényként közölsz - mi ez, ha nem propaganda??

prevent 2017.07.13. 15:45:11

@jános515: ja a Sorosozás rasszista, de az Orsósozás rendben van
gratulálok az értékrendedhez

Pop40 2017.07.13. 16:04:09

@prevent:

Teljesen igazad van, elvtárs.
Egy 16 napja élet-halál határán lebegő 9 éves kislány állapotán biztosan csak javított, ha nyitott mellkassal utazgatnak vele ide-oda a városban a 40 fokban.

Mindezt azért, mert a vajdád ezermilliárdok ellopása és elbaszása mellett arra már nem ért rá, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzon, hogy legyen egy kurva CT abban a szaros kórházban, a pattogzó vakolat mellett.
Persze érthető, sürgős sorosoznivalója volt, szét ne széledjenek a birka szavazói.
Ki nem szarja le, ha közben egy-két gyengébb 9 éves elhullik, nem?

Ennyit simán megér, hogy a fideszes söpredék zavartalanul lophasson tovább.

prevent 2017.07.13. 16:13:00

@Pop40: no látod, ez a lényeg
ne hulljon el senki - de ha megtörténik (3 gyerekes apa lévén) a szívem szakad meg egy gyerekért, de ok-okozati összefüggést azonnal kinyilvánítani badarság, és szimplán rosszindulat
miért nem lehet egy gyereket "csak úgy" sajnálni, minek kell ebbe is politika??????

Sir Galahad 2017.07.13. 16:15:19

@morpho: Én azért több vitára is emlékszem Orbán, illetve más Fideszes politikusok részéről politikai ellenfelekkel és újságírókkal is. Volt, amelyiken Viktor kifejezetten jól szerepelt, olyan is, ahol kevésbé. Svábyt a tv2-n például kifejezetten lealázta, Gyurcsánnyal szemben viszont alulmaradt. Az tény, hogy mostanában nincs vita, de nem is nagyon van kivel. Ha jól értem, amit írsz, akkor igazából ma Magyarországon szerinted sincs ellenzék. Akkor kivel kéne vitáznia Orbánnak?

prevent 2017.07.13. 16:21:08

kb l...szrom, hogy csak arról tudtok írni, hogy lopnak, tegyél feljelentést
a Soros platát miért csak antiszemita, miért nem a "fizessenek a gazdagok" kampány része? vagy miért nem öregellenes? bármi lehetne, nemcsak zsidózás

de! milyen alpári lelkiállapot kell ahhoz, hogy egy gyerek halálából valaki politikai tőkét akarjon kovácsolni????

rasztaszív 2017.07.13. 16:34:12

@prevent: igazán hiteles ez a felháborodás olyanoktól,akik milliók nyomorából próbálnak politikai tőkét kovácsolni...

ZX 2017.07.13. 16:34:29

@prevent: Tudod lehet, hogy a kislány egy svájci szuperkórházban is meghalt volna. De az biztos, hogy mert egy rohadó kórházban ápolták nem javított az esélyein. Kb. olyan mintha orosz rulettet játszanál aztán vagy életben maradsz vagy nem.

Pop40 2017.07.13. 16:37:03

@prevent:

Azért, mert a hasonló esetek megelőzhetőek lennének, ha a vajdát a lopáson és a hobbijaiba öntött ezermilliárdokon túl érdekelné bármi más.

Ha pl a ct-ket nem sokszoros túlárazással szerezték volna be, máshova is jutott volna.

www.korrupcioinfo.hu/korrupcioinfo/a-korrupcio-is-lehet-olyan-eletveszelyes-mint-a-terrorizmus/

Persze fideszéknél a lopás mindenek felett áll.

Pop40 2017.07.13. 16:40:11

@Sir Galahad:

Olyanra hányra emlékszel, amelyiknél Vitya kormánypárti pozícióban volt?

Sőt, hány bármiféle nem haveri közegben tett megnyilvánulására emlékszel, amit kormányzati pozícióból tett?

putris72 2017.07.13. 17:10:48

Hát sikerült több zagyvaságot is összehordanod!Ez a kormány többet költött az oktatásra,és az egészségügyre mint az előző!!Iskolákat és egyetemeket újítanak föl!Max ha bezártak csak olyant amit nem ért meg fenntartani,mivel nem volt annyi diák !Jelenleg több mint 2 szer annyi CT van mint 2010 előtt!Undorító,hogy egy kislány halálából politikát csináltok!Mert születése óta beteg volt,és több mit 10 életmentő műtétet hajtottak végre rajta itthon és külföldön is!Fura,hogy most na nagy maffia állam idején minden évben mindenre több jut!A demokratikus baloldal idején amikor dübörgött a gazdaság,meg ugrált a pannon puma szépen csődbe mentünk,és csak megszorítások voltak!Amúgy tudtad,hogy a baloldal több olimpiára,és fociebére is pályázott!Ja nem!Igen természetesen nekik minden ingyen volt,és mindenki mindent ingyen csinált!Vicc,hogy úgy pályáztak ezekre,hogy csökkentették az állami sporttámogatásokat,és megszüntették a sportminisztériumot is! index.hu/sport/futball/2006/01/26/gyurcs0126/ index.hu/sport/futball/2005/02/17/ebpaly0209/

nemecsekerno_007 2017.07.13. 17:23:56

@Bikkfanfutyulo: "OK, ha tőled is lopott, eggyel több érv, hogy inkább a megbuktatásáért...."

- Nem. Eggyel több érv neked.
- Majd ha visszakaptad a pénzed és megbuktattad akkor majd a saját pénzedből osztogathatsz a Magyar Népnek.
- Azt meg majd én kitalálom, hogy mit csinálok az én pénzemmel amit visszakaptam. (ha úgy alakul)

Jó lenne már végre tisztázni a pénzügyi dolgokat, mert addig nem igazán ekézhetjük a kormányt.

Pop40 2017.07.13. 17:27:16

@putris72:

Nyugalom, elvtárs. Még szívrohamot kapsz itt, aztán te is a vajdád világszínvonalú egészségügyében kötsz ki, a féléves várólistákkal.

Hát persze, mindenre több jut. Főleg a vajda hobbijaira, meg a fideszes maffiózók lopásaira. Meg persze a vizes vébére, amire csak eddig annyi pénzt basztak el, amennyinek az ÖTÖDÉÉRT Mexikó már nem vállalta a rendezést. Persze a vajdád mindig gavallér volt a néptől ellopott pénzzel.

És ja, csak olyan gimit, meg egyetemet zárnak be, amit nem éri meg fenntartani. Mint pl CEU, ugye, bolsi?
Meg azok a gimik országszerte, amikre a gazdád samesza azt mondja, nincs rájuk szükség, menjenek el melósnak a tanulók helyette.

Hazaáruló férgek vagytok, akárhogy toporzékolsz. Eltakarodhatnátok már a picsába Moszkvába, Putyin gazdához, itt már elloptatok mindent, amit lehetett.

morpho 2017.07.13. 19:17:31

@Sir Galahad: Ne hergeld magad, Orbán 20!!!! éve minden vita elől el akart futni, de ez nem mindig sikerükt neki. Ma már senkivel nem votázna. 25 éve pártvezér, sosem volt demokrata, tök mindegy van-e vitapartner, úgysem áll ki vele. Ahol nincs ellenzék ott nincs demokrácia. Tökmindegy, hogy miért nincs.

morpho 2017.07.13. 19:20:11

@prevent:
1, Hogy hívják a legfőbb ügyészt?
2,Ki tagasztotta ki a plakátokat?
3, Hogy halt meg a gyerek?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 19:51:13

@putris72: "Ez a kormány többet költött az oktatásra,és az egészségügyre mint az előző!"

Tévedsz, a csúti geci még a fasz gyurcsánynál is jobban lezüllesztette az egészségügyet. Az oktatást simán szétverte, a PISA teszt is mutatja a rombolást, funkcionális analfabéták az unokáink.

Ramil Safarov 2017.07.13. 20:11:00

@Pop40: "Teljesen igazad van, elvtárs.
Egy 16 napja élet-halál határán lebegő 9 éves kislány állapotán biztosan csak javított, ha nyitott mellkassal utazgatnak vele ide-oda a városban a 40 fokban."

Szanalmas es undorito, hogy a libbantak gyerekek eletet is csak az aljas gonosz hatalmuk megszerzesere akarjak felhasznalni.

Egyebbkent konkretan semmi ilyen nem tortent, az egesz az elejetol a vegeig egy kitalacio.
A baloldal olyan nyomorek alapotban van, hogy mar ilyen degeneraltsagokat talalnak ki. Es meg vannak sertodve a szavazokra, hogy a mostanra tokeletesen hiteltelene valtak.

morpho 2017.07.13. 20:23:45

@Ramil Safarov: Nem szállitották nyitott melkassal át a gyereket?

Ramil Safarov 2017.07.13. 20:25:37

@morpho: Pontossan NEM TORTENT ILYEN !!
Egy kitalacio az egesz.

Ramil Safarov 2017.07.13. 21:26:50

index.hu/belfold/2017/07/13/a_nyitott_mellkassal_szallitott_kislany_allapotat_nem_befolyasolta_hogy_nincs_ct_az_intezetben/

Szavakkal kifejezhetetlen, az ahogy liberalis baloldal, egy ilyen csaladi tragediat, ilyen vegletes aljas modon felhasznalt az UNDORITO celjaira.

Remelem hogy a 18-as valasztas megsemmisito lesz szamukra. Nem hogy a hatalomba nem kerulhetnek, de meg ahhoz sincs joguk, hogy ellenzekkent letezenek.
A valasztas utan LE KELL SZAMOLNI VELUK. TAKARODJANAK AZ ORSZAGUNKBOL.
ERRE NINCS MENTSEG !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morpho 2017.07.13. 21:42:26

@Ramil Safarov: Te figyu, itt valami nem kerek. Szerinted is nyitott melkassal kell szállítani gyerekeket? Mi köze mindehhez az ellenzéknek, az egészségügy nem a kormányhoz tartozik?

morpho 2017.07.13. 21:43:52

@Ramil Safarov: Ja hogy nem történt ilyen. Akkor az emberminiszter miért ismerte el? Már a fideszes mijiszter is Orbán ellen dolgozik?

Pop40 2017.07.14. 00:01:42

@Ramil Safarov:

Nem, retkes bolsi. Az a szánalmas és undorító, ahogy a vajdád ellop és a szaros hobbijaira elbasz ezermilliárdokat, miközben haldokló gyerekeket utaztatni kell, mert a maffiád "világszínvonalú" egészségügyében egy szaros CT-re nincs pénz a málló vakolatú kórházakban.

Meg az a szánalmas és undorító, ahogy a magadfajta hazaáruló szarkupacok bégetve asszisztálnak mindehhez.

Pop40 2017.07.14. 00:05:22

@Ramil Safarov:

Nektek nincs országotok, hazaáruló bolsi.

Maximum a ruszkikkal megosztva Oroszo.

Magyarországnak olyanok vagytok, mint a rákos daganat az emberi testnek.

2017.07.14. 07:13:32

@prevent: Ha már megszólitattam, akkor röviden válaszolok. De nem sértegetek és nem is vádaskodom. Amit leirtam és leirok, azok tények.

Nyugodtan sérteges, nem hatódom meg . De legalább tanulj meg olvasni és értelmezni a mások által leirtakat. Ugyanis az nem törvényszerű hogy ha valaki beteg, akkor annak meg kell halnia. De hogy nyugodj meg, tudnék mesélni neked, a nyitott 4 eres baypass szívműtét következményeiről, a mesterséges kómáról és a mély altatásról is.

Arról is hogy hogyan és mit érez az ember amikor a gép tartja életben és az életfunkció fenntartásához egy gép szükséges--mert a szivet éppen kiveszik és éppen a lábból kivett eret varrják , teszik az elhalt helyére a sziven kivül, majd vizzel feltöltve ellenőrzik a szivárgás esetlegességét. De nem részletezem hogy hány cső, drót is lóg ki az ember testéből, , hogy hogyan rohannak az orvosok ha utólagos és nagy mennyiségű bevérzés történik, az intenziv szobában, ahonnan a kijelző monitor majd kiugrik a szobából, annyira jelez, pittyeg és sivít .
Mert itt nem az orvosok munkáját minősiti senki. Nekik --akár a kórházi személyzet minden tagjának, csak köszönet és csakis tisztelet és hála jár mindazért amit végeznek. Emberfeletti munkával és nagy nagy szaktudással és sokszor kilátástalan, heroikus küzdelemben végezve a napi feladatukat és véghezvinni a csodát ! Most a kórházi körülményeket nem emlitem,mert azt enyhén is kívánnivalót hagy maga után.

It most a politikát, a pénzpazarlást a felesleges pénzszórást bírálja mindenki, mert emberek halnak és haltak meg ! És azért mert egyeseknek fontosabbak a seuso kincsek, a kisvasút, a plakát hazugságkampány, a stadionok--mint az emberi élet !

Azt hiszem ezt kellene megérteni, még akkor is ha kissé nehezen megyen az talán az értelmezés.
süti beállítások módosítása