B1 blogcsalád



Orbán Viktor szánalmas bohócot csinált magából

2017. július 12. - nickgrabowszki

De a szavazói erről nem fognak tudni.orseu2_1.jpg

Amikor a Fidesz elnöke bajban van, akkor borítja az asztalt: új pályára helyezi a küzdelmet, nem nézi végig, ahogy a régin veszít.

Amikor például tavaly februárban a kopasz verőemberektől volt hangos a közélet, akkor rendkívüli sajtótájékoztatón állt elő a kamunépszavazás ötletével. Amikor azt október elején elveszítette (mert érvénytelen lett), akkor egy pillanat alatt túllépett rajta, és máris az alkotmánymódosítás vált számára a legfontosabbá.

Alig ért véget a meccs, máris újabbat kezdett. Ha meg rosszul állt, meg sem várta, hogy véget érjen.

Szerdán előbb kiderül, hogy mégiscsak Soros nevet a végén, kénytelen leállítani a kódolt antiszemita plakátkampányát. Majd ezt megerősítették hivatalosan is. Ezután az MTI kiadta, hogy Orbán nagy bejelentésre készül a kormányülés szünetében.

Az ország gép előtt lévő része azt találgatta, milyen gumicsontot fog bedobni Orbán, hogy elterelje a figyelmet arról,

már megint véres fejjel volt kénytelen visszatakarodni a faltól.

  • Tagadja, hogy a hír igaz lenne?
  • Nekiáll magyarázni, hogy mekkora siker volt a zsidózás?
  • Beleáll védekezni, hogy nem is volt antiszemita a kampány, mert tudott venni magának pár rabbit, akit ezt jó pénzért alátámasztja?
  • Lemond, és előrehozott választásokat kér?
  • Bejelenti, hogy embert küldünk a Holdra?
  • Vagy hogy háborút indít Pirézia ellen, mert ők állnak a Soros mögött?
  • Bejelenti, hogy indul az úszóvébén?

De nem, egyik sem. Közölte, hogy kormánya megvette a Seuso-kincsek hiányzó hét darabját. Ez volt a nagy bejelentés. Ezzel akarta átvenni (vagy visszavenni) a napirend (a közbeszéd) irányítását.

Első látásra ez egy újabb szánalmas kudarc, ismételt pofáraesés. Ha valamivel, hát ezzel nem fog neki sikerülni címlapokra kerülni, meg a családi és kocsmai beszélgetések témájává lenni.

De csak első látásra. Nézzék csak meg például ezt:orseu.jpg

A kormányzati propagandaoldallá süllyedt Origo nemcsak címlapon, de vezető hírként közli az amúgy ezredrangú kisszínest.

Hiszen ezt Orbán már elsütötte az első hét darabbal. És ki tudja, hogy azok is hol vannak? Most, hogy megvan a második hét, lesz valaki, aki azonnal lóra pattan, mert alig várta, hogy láthassa őket?

Hol van erről a címlapról a valódi hír, a Soros-kampány kudarca, leállítása, idő előtti vége?

Ha a nézettség-olvasottság lenne a fő szempont, akkor a lapok, tévék, rádiók legfeljebb kishírben foglalkoznának a Seuso-kincsekkel, és továbbra is a Soros elleni kampány bukása lenne a vezető hír.

Vannak még olyan lapok és tévék Magyarországon ahol ez így van, de a többségében már nem. A Matolcsy-féle Origo, a Vajna-tévék és -rádiók, meg Mészáros Lőrinc lapjai a Seuso-bejelentést tálalják majd, mint Magyarország szerdai napjának vezető hírét.

Az agitációs és propagandarobotok tudják a dolgukat. Ha meg nem tudnák, szólnak nekik a kabinetirodának nevezett propagandahivatalból.

Előbb-utóbb rájönnek majd, hogy ez tovább egyszerűsíthető: semmi szükség kincsekre, meg bejelentésekre, elég, ha a lapok, tévék, rádiók úgy írnak, beszélnek róluk, mintha volnának ilyenek.

Ez nem nagyon különbözik a jelenlegi helyzettől, már most is úgy írnak mindenféle zavaros konteókat, mintha azok tények volnának. Mint hogy Soros Magyarország, meg az EU vesztére tör. De eddig ehhez nyomokban felhasználták a valóságot. Ti. hogy Soros pl. létező személy.

De idővel rájönnek majd, hogy nincs erre szükség: nem kell létező ellenség, elég kitalálni egyet. Az Origo, meg a Tények készségesen foglalkozik majd gonosz terveivel vezető hírben.

Van értelme annak, amit Orbán csinál: nem a valóságban, hanem a szavazók, és

csak a saját szavazói fejében akarja megnyerni a meccset.

Neki azok a választók kellenek, akik elhiszik, hogy Soros az ország ellen tör, meg hogy a Seuso-kincs megléte fontos dolog. Amíg van ilyenből 2-2,5 millió Magyarországon, nyugodtan alhat.

Addig nem érdekes, hogy az ország többi része (akár a többsége) mit gondol róla, hogy tudja, pofára esett, és bohócnak gondolja.

Nem az számít, mi történt, hanem hogy ki tudósít róla. Nem az a fontos, hogy mit mutat az eredményjelző, hanem az, ami a jegyzőkönyvbe bekerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7812659219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.07.12. 15:24:53

Mikor a mazsihisznek pár napja válaszolt, miért nem azt írta, hogy július 15.-én leszedjük? Ha eleve csak 15.-éig tervezték a kampányt, az a miniszterelnök számára nem volt világos pár napja?? Sőtt azt írta, hogy a plakátok maradnak. Itten erős hülyéneknézés van! Megfutamodás is. Persze hogy az. Valaki csúnyán megfenyítette.

brlv24 2017.07.12. 16:13:38

És akkor most mi a hír? Az hogy nincs hír? Vagy, hogy nincs nyertes, csak vesztes?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.12. 16:16:28

@brlv24: "most mi a hír?"

Hogy a csúti geci ki nem állhatja, ha veszít. Napi hír lehetne.

Ami a rosszabb, hogy mindig az ország is veszít.

Consuela NO NO 2017.07.12. 16:21:22

megbukott? most egy nappal tovább húzta, mint szokta

morph0 2017.07.12. 16:29:46

Ma még csak a tizedik Soros seggnyaló blog a témában az Index címlapon az MSZP házi bloggereitől ..

Ennyire fostok, hogy futószalagon gyártjátok a Soros mosdató cikkeket ?

Mondjuk értem miért. A valóság megint szembe köpte a Soros bérenceket:

index.hu/kulfold/2017/07/12/menekult_migrans_olaszorszag_aradat_problema/
...
A helyzetre az osztrákok is reagáltak, a védelmi minisztérium páncélozott járműveket indított az olasz határ felé, a védelmi miniszter pedig arról beszélt, hogy az osztrák hadsereg „támogató műveleti tevékenységére” számít az olasz határon, és összesen 750 katona áll készen határvédelmi feladatokra.
...
Svájc is megerősítette a déli határát, a franciák is kutyákkal és drónokkal őrzik az olasz határt az összegyűlt migránsok ellen Ventimigliánál, az „olasz mini-Calais-nál
...
És ha ez nem lenne elég baj az olaszoknak, közben az afrikai bevándorlók kőkemény maffiát építettek maguknak, írja a Newsweek. A Fekete Fejsze nevű, nigériaiakból álló szervezetet 2016-ban felszámolták a hatóságok, de máris a helyükbe léptek a Vikingek.
Ők a Cosa Nostrával összejátszva az elkeseredett menekülteket próbálják behúzni a „családba”, illetve jó bizniszt csinálnak a menekültcsempészettel és a szexmunkáshálózat működtetésével.

Wrex 2017.07.12. 16:30:28

"kénytelen leállítani a kódolt antiszemita plakátkampányát"
1. Nem kénytelen.
2. Sem kódolt, sem kódolatlan antiszemita. És ezt nem ő mondja hanem az izraeli külügyminisztérium.

Egyébként meg, ahogy egy másik poszt alatt Gacsaj Pisti tökéletesen összefoglalta:
"Nem értem ezt a nagy vitát. Mindenki hallott már a plakátról, Sorosról, a sorosbérencekről. Hallottak a disznóságairól, a rosszindulatú tevékenységéről.

Tehát a kampány elérte célját.

Tehát a plakátokat el lehet távolítani, mert a kintlétük mára okafogyottá vált. A Fidesz és Orbán totális győzelmet aratott. Hála a liberál-bolsi médiának, amelyik habzó szájjal beszélt a témáról nap mint nap."

Wrex 2017.07.12. 16:31:50

Egyébként meg íme egy újabb ok a libbant szájhabzásra:
"Hungary was right about the migrant crisis"
www.thetimes.co.uk/article/hungary-was-right-about-the-migrant-crisis-mpjh9g0qj

MACISAJT 2017.07.12. 16:32:04

Kudarc volt a soros-plakát kampány?:-P

Mucikáim, ekkorát még goodfriend andré sem bukott , mint az ügy kapcsán az izraeli nagykövet:
index.hu/belfold/2017/07/08/az_izraeli_nagykovet_is_megszolalt_a_soros-plakatok_ugyeben/

Muhaha.

gmihaly621 2017.07.12. 16:36:57

nickgrabowszki, egyre együgyűbb vagy!

morpho 2017.07.12. 16:40:34

@MACISAJT: Miért szedik le két hét múlva és ezt miért nem tudta Orbán pénteken?

Lajos Csánó 2017.07.12. 16:45:57

Az nem derült ki,hogy a kincseket megvettük.vagy csak sok pénzért béreljük,mint az első darabokat?!

MACISAJT 2017.07.12. 16:54:41

@morpho: "Miért szedik le két hét múlva és ezt miért nem tudta Orbán pénteken? "

?????

Mit nem tudott?:P
Mindent tudott, max. hagyta még az elmebetegeket egy kicsit tovább őrjöngeni,tiltakozni, festegetni, szaggatni, tépkedni...

A plakát, amúgy fényesen elérte a célját: elvált a szar a májtól.
hirtv.hu/hirtvkulfold/izrael-szerint-megis-rendben-vannak-a-soros-plakatok-1399038

Girhes Joe 2017.07.12. 16:55:20

Most akkor komolyan, akik telesírták a világsajtót hetek óta, hogy fúúúj sorosplakátok, azok most azért vannak kiborulva, mert le fogják szedni őket? :D

Hefe 2017.07.12. 16:56:04

@Lajos Csánó:
Biztosan nem vettek meg. A kincset tobb ok miatt sem lehet jogilag megvasarolni, nyilvan ez a resz is csak tartos berletben van nalunk. Erdekes, hogy most nem is emlitettek osszeget...

Margó Kőrösy 2017.07.12. 16:56:39

@Lajos Csánó: szerintem csak béreljük. sőt úgy emlékszem, hogy a tulaj bármikor visszaviheti, ez volt az alapmegállapodás. ha ezt is kifejtenék, már nem lenne olyan fényes

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.12. 17:04:27

Hát ma is megbukott Zorbán? Most már biztos Gyurcsány kétharmados győzelme jövőre.

zokogjatok 2017.07.12. 17:07:29

"A kormányzati propagandaoldallá süllyedt Origo nemcsak címlapon, de vezető hírként közli az amúgy ezredrangú kisszínest."

Meg amúgy az index is. Gondolom az is propagandalap.

Kelly és a szexi dög 2017.07.12. 17:08:46

Remélem a Seuso kincsekre még akkor is kíváncsiak lesznek a múzeum látogatók, amikor a téged per pillanat izgató és minden héten kétszer újratermelődő hírekre senki nem emléxik már.... A faszért nem lehet örülni annak, hogy ez a páratlan ezüstkincs hazai múzeumba kerül?

zokogjatok 2017.07.12. 17:14:09

"Ha valamivel, hát ezzel nem fog neki sikerülni címlapokra kerülni,"

Csak szólok, hogy az indexen nem csak a bejelentés volt címlapos, de most ebben a pillanatban egy ezzel kapcsolatos cikk is vastagbetűs top hír:

index.hu/belfold/2017/07/12/ezert_nagy_durranas_a_seuso-kincsek_visszaszerzese/

brlv24 2017.07.12. 17:15:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Hogy a csúti geci ki nem állhatja, ha veszít."

Az a helyzet, hogy sajnos nyert. Gyakorlatilag az összes médium erről beszél, mindenhol címlapos sztori. Ráadásul a bloggerek is ész nélkül asszisztálnak hozzá..

Pop40 2017.07.12. 17:26:31

Egy pillanatra már azt hittem, hogy bejelenti, hogy mostantól hülyeségek helyett az oktatást meg az eü-t fogja fejleszteni.

Vagy hogy lemond, és visszaadja a lopott ezermilliárdokat a népnek.

De ezeknél sokkal fontosabb témát talált. Visszavette a kincset. (Több részletben persze, hogy minél többször elő lehessen adni a csinnadrattát.)
A gyerek, akit nyitott mellkassal hurcolnak kórházak között, mert nincs megfelelő készülék a kezeléséhez, biztos boldog lesz a hírtől, ha túléli a világszínvonalú magyar egészségügyet.

zokogjatok 2017.07.12. 17:29:57

@Pop40: arról nem beszélve, hogy ebből mennyi lélegeztetőgépet lehetett volna venni!

Pop40 2017.07.12. 17:32:25

@MACISAJT:

Pontosítsuk talán, mert nem "Izrael" szerint.
A jelenleg kormányzó Netwnjahu szerint.
Akit, mit ad isten, épp ugyanaz a Finkelstein kampánytanácsolt, aki Vityát, meg a maffiáját is. Aki amúgy szintén zsidó, mellesleg melegebb, mint a rezsó.

De legalább a fideszes majmok eljutottak arra a szintre, hogy zsidózni is olyan narratíva szerint zsidóznak, ahogy azt egy homokos (!) zsidó megkomponálta nekik. :D :D :D

Pop40 2017.07.12. 17:36:59

@zokogjatok:

Dehogy, az hülyeség. Sikeres országokban oktatásra meg egészségügyre nem költenek.
m.hirstart.hu/hk/20170707_se_ct_se_mr_nincs_az_orszagos_kardiologiai_intezetben

Vannak nekünk stadionjaink, milliárdokbért brüsszelező-sorosozó plakátjaink, meg sokszorosan túlárazott vizes vb-nk.
Akinek ez nem elég, az biztos hazudik. Vagy Soros fizeti.

zokogjatok 2017.07.12. 17:40:10

@Pop40: "Pontosítsuk talán, mert nem "Izrael" szerint.
A jelenleg kormányzó Netwnjahu szerint."

lol de mikor azt írod hogy a Nyugat azt gondolja Orbánról hogy X, akkor ott nem érzed szükségét a pontosításnak, mágikus dolog ez :D

Gyorgy Nagy 2017.07.12. 17:42:07

Diadal.A mi pénzükön szereszte vissza a Seuso kincset és a mi adó forintúkon b.szott el 5 mondom ÖT MILLIÁD forintot Sorosozásra .Bravó.Bezzeg majd JÖVÖRE kap Ct a sziv korhâz ráadásul 3.1 milliárdér vizes vb megnyitó disz vendéggel (3 szám énekért ) aki egy elitélt genya.

Pop40 2017.07.12. 17:45:30

@zokogjatok:

Ott nehéz lenne különbséget tenni, mert kb egyöntetűen leszarja mindenki.
Ja, bocs, nem mindenki:
index.hu/kulfold/ep/2017/07/12/nemzeti_frontos_ep-kepviselo_nicolas_bay_megtisztelo_lenne_ha_fidesz_csatlakozna_hozzank/

Szegény vajda, fényesre nyalta tavaly ősszel Trump valagát, az meg úgy szarik a fejére, hogy már szinte nekem is kínos...

vNHM 2017.07.12. 17:47:33

:DDDDDDDDDDDDDD Savanyu a szolo, gecik? Ha ketszaz (200) evig kormanyoznatok se lenne annyi eredmenyetek, mint Orbannak egy ev alatt. Koszonjuk Miniszterelnok Ur a Seuzo-kincsek visszaszerzeset! Tovabbi munkajahoz erot, egeszseget kivanunk a magyarok neveben!

indeksz ízisz al kajda mind CIA projekt 2017.07.12. 17:51:11

A komcsi- lippsik nincsenek meg napi kilenc azorbánozás nélkül.
Jó hír, mert a következő 4 évben is tuti minden nap agyvérzést fognak kapni, habzószájú, fröcsögő, gyűlölködésük közepette :DDD

Wiktor Benkő 2017.07.12. 17:51:59

Már megint megbukott?

Minden hétfőn megbukik.
Igaz libsik?

Hahahahahaha

Pop40 2017.07.12. 17:52:18

@vNHM:

Óvatosan, bolsikám, ha kicsit még mélyebbre mászol a seggébe, még a végén kiesel a száján!

Bizony, annyi "eredményt" nemhogy 200, de 2000 év alatt se lopna senki össze, mint a vajdád. Hogy közben sikerült taccsra vágnia az országot, az már csak hab a tortán. :-)

vNHM 2017.07.12. 17:55:17

@Pop40: leszophatsz, kicsicsicskam. :DDDDDDDDDDDD

Pop40 2017.07.12. 17:59:14

@vNHM:

Kösz, de se buzi nem vagyok, se érdekelni nem érdekelsz.

Talán kérd meg a vajdád, ha már úgyis a seggében vagy, biztos megteszi neked.
Akkor kölcsönös lehetne az öröm. :D

zokogjatok 2017.07.12. 18:01:02

@Pop40: "Hogy közben sikerült taccsra vágnia az országot, az már csak hab a tortán. :-) "

7 éve megy a duma, hogy na most má' jövőre tuti államcsőd lesz meg összedől minden meg diktatúra lesz meg kidobnak az EU-ból, nem uncsi?

Mondjuk az igaz, hogy legalább politikailag megéri ezt mantráznotok, mert sorban nyeritek a választá...

oh wait

Kodomo 2017.07.12. 18:02:47

Palkátok legyártva, kifizetve, plakáthelyek kifizetve. Tulajdonképpen elég lenne 1 napig kint lennie a plakátoknak, a célt akkor is elérné (= 4 - 5 milliárd a haveroknak).

Pop40 2017.07.12. 18:07:07

@zokogjatok:

Nem tudom, mi ez a királyi többes, én sosem indultam semmiféle választáson, nem is fogok.
Arról meg nem én tehetek, hogy a hülye ellenzék nem képes összefogni, és ezzel hagyja, hogy 1,5 milla hazaáruló fideszes majom sakkban tartsa az egész országot.

Államcsőd nemigen lesz egyelöre, ahhoz túl sok pénzt ad az eu, meg szerencsére a még a szocik alatt idejött járműipar is jól muzsikál.
Mindössze szépen rohad szét az ország, pusztul le az oktatás, az eü, és lassan nincs olyan 20 év alatti, aki ne külföldön tervezné a folytatást.

De legalább a kétbites fideszmajmok boldogok, mert vannak nekik seuso-kincsek, meg szép plakátok, ez is valami, nem? :D

Zoltan Hazafi 2017.07.12. 18:19:30

@Wrex: A kampány célja egyedül a plakátokkal való munka - illetve e munkáért járó - jelentékeny mennyiségű - pénz zsebre tétele volt.

na4 2017.07.12. 18:35:40

Mindig jókat mosolygok az ilyen bombasztikus címeken :-))) Éppen az ellenkező hatást érik el.

odamondó 2017.07.12. 18:44:31

Álantiszemita: 30 milliárd zsidó olimpiára nem probléma.

chrisred 2017.07.12. 18:56:10

Páratlan értékű műkincsek kerültek az Orbán családhoz, még jó, hogy elhencegett vele.

Budapest a kutyaszar városa 2017.07.12. 18:59:45

A felcsúti cigányvajda már megint segget csinált a szájából.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.12. 19:05:01

@MaxVal BircaMan HJCD: Te mondod valakire hogy gerinctelen? Te, aki rubelért árulod a hazát?

Quadanium 2017.07.12. 19:07:33

Mégis, mit vártatok?

- kilép az unióból
- tűzparancsot ad a határon
- lemond
- holnap bevezeti az eurót
- bebörtönzi az ellenzéket
- betiltja az index blogjait

Nem kaptátok meg, ezért az ajvékólás.

Sir Galahad 2017.07.12. 19:14:27

Orbán tényleg azt csinálja, hogy ha egy sztori kellemetlenné válik számára, bedob egy másikat. Ezt úgy hívják, stratégia. És úgy tűnik, jól csinálja, mert működik.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.12. 19:18:10

Nagy dicsőség visszavásárolni közpénzből azt, ami amúgy is a miénk volt.

Gyorgy Nagy 2017.07.12. 19:26:53

@vNHM: Anyád a kocsis soron szedett össze te seggnyaló KÖCSÖG .

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.12. 19:28:39

@Sir Galahad: ez nem stratégia hanem gyávaság, hogy nem vállalja még a vitát sem.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.12. 19:34:50

@Wiktor Benkő: igen, minden héten megbukik, becsületből, helytállásból, miniszterelnökként, stb.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.12. 19:38:58

@vNHM: Valóban, eddig ő lopta a legtöbbet. Neked ebből mennyi esett le? Tolvaj vagy te is, vagy csak egy szánalmas idióta, aki 'ingyé is szop'.

Sir Galahad 2017.07.12. 20:00:13

@Orbán Hazaáruló Viktor: Miért vállalna? A Fidesz e nélkül is toronymagasan vezet, mit nyerne vele? Inkább az ellenfélnek tenné jót vele. Azt meg épeszű politikus nem akarják.

Leadfoil 2017.07.12. 20:03:07

@vNHM:
Orbán téged is molesztált gyerekkorodban? Jól esett?

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2017.07.12. 20:19:09

Én úgy tuttam hogy a zórbán főpata minden nap megbukik kéccer geci!

háromperhármas 2017.07.12. 20:19:30

Az az ember - mármint Orbán - most már tényleg orvosi eset.
Csak hát van mellette sok tucatnyi talpnyaló, aki tudja a dolgát, és meg is kapja érte a busás fizetséget.
Mi meg nézünk kifelé hülyén a fejünkből.
Megérdemeljük.... sajnos, hogy ezt kell írnom. :-(

nemecsekerno_007 2017.07.12. 20:29:40

@Pop40: "Vagy hogy lemond, és visszaadja a lopott ezermilliárdokat a népnek...."

Muhahaha, ezen besírtam.

- Visszaadja a népnek? Hát persze. Akkor nem annak akitől elvette??!!!
- vagy onnantól kezdve, hogy elvette az már mindenkié?

Kádár népe hejjjjj!!!!

Mérnork 2017.07.12. 20:44:01

Antiszemita plakátkampány? Bakker, Izrael is tele lehet antiszemitákkal, ha ilyen cikk jelenhetett meg a gyuri bácsiról:
Globális káoszért kampányol soros:
www.jpost.com/Opinion/Our-World-Soross-campaign-of-global-chaos-464770

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.12. 20:58:55

@Mérnork: "Antiszemita plakátkampány?"

Finomkodó megfogalmazás. Egy gyűlölködő, gyűlöletkeltő rasszista propagandakampány. Göbbels csettintene. és mind a tíz ujját megnyalná.

"Izrael is tele lehet antiszemitákkal"

Lehet, nemtom, Magyarországról beszélünk, irreleváns, mi van Izraelben.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.12. 21:00:17

@nemecsekerno_007: "Visszaadja a népnek? Hát persze. Akkor nem annak akitől elvette?"

A közpénzt a Magyar Néptől lopta a csúti geci. Ezermilliárdokat.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.12. 21:01:30

@Consuela NO NO: "@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te a picsádért árulod. az jobb? "

Nem hiszem, hogy ő fideszes lenne. Kicsit zizi, de nem agyhalott.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.12. 21:03:15

@Sir Galahad: "ha egy sztori kellemetlenné válik számára, bedob egy másikat. Ezt úgy hívják, stratégia."

A gecik trolliskolájában tananyag. :))

19540511 2017.07.12. 21:04:18

Nevessetek ki, én tényleg azt hittem, hogy lemond és elvonul egy diliházba Ausztriába. Ennek milliószor több értelme lett volna, mint ennek a nevetséges hülyeségnek.

nemecsekerno_007 2017.07.12. 21:07:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A közpénzt a Magyar Néptől lopta a csúti geci."

Lófaszt mama. Amit tőlem ellopott, azt nehogy már a Magyar Népnek adjuk vissza.
Asszem neked is miheztartási problémáid vannak.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2017.07.12. 21:11:13

Azt hittem, hogy bejelenti, kapott műszereket a kardiológiai intézet. Ja, hogy az nem olyan fontos mint az ilyen látvány szarságok...

morpho 2017.07.12. 21:12:20

@Sir Galahad: Tudod egy fapados demokrácia alapja is a vita kéne hogy legyen és nem a szavaztmaximalizálás. Az a gond, hogy ha az országért dolgoznának, vállalnának vitákat. De mivel saját zsebre megy a dolog, nem vitáznak és hazugságkampányokkal szólítják meg ezeket a szerencsétlen ostoba embereket. Ilyen országról álmodtál? Tényleg?

chrisred 2017.07.12. 21:31:26

@Mérnork: Ezen az alapon tényleg tele van, mert ha egyiküknek baja van a másikkal, akkor rögtön antiszemita lesz belőle.

sZulamith 2017.07.12. 21:33:55

Ami lényeg lenne, az a mérhetetlen pazarlás az adózók pénzével. Plakátok, postai küldemények, a vizes vb.-ről meg egyéb kirakat építkezésekről, szükségtelen szervezetek működtetéséről már nem is szólva. Külhoni magyarok kormányai is jól járnak, hogy megy a pénzünk hozzájuk, ez ellen nem is tiltakoznak:)

morpho 2017.07.12. 21:50:59

@MaxVal BircaMan HJCD: Eredetileg anyádból szokott kiindulni :)) Ő is! :))

2017.07.12. 21:59:09

@MaxVal BircaMan HJCD: Gyurcsány győzelme Orbán győzelme is lenne. És a magadfajták győzelme, a megosztottság pártiak győzelme, a társadalmi válság győzelme. Hajrá

zokogjatok 2017.07.12. 22:17:24

@Orbán Hazaáruló Viktor: "igen, minden héten megbukik, becsületből, helytállásból, miniszterelnökként, stb. "

Igen, minden héten mindenből megbukik, csak azon a kurva választáson nem bukik meg, és erre baszki pont azon múlik, hogy hatalomban marad-e :d

morph on deer 2017.07.12. 22:18:22

@Gamma Leonis:
"... kapott műszereket a kardiológiai intézet"

Hát te nem tudod, hogy nem az a fontos, hogy ott nincs CT, hanem hogy egy "közeli" kórházban van..!

Nem hallgatsz elég Balog Zoltánt!
Irgumburgum!

zokogjatok 2017.07.12. 22:18:47

@morpho: "és hazugságkampányokkal szólítják meg ezeket a szerencsétlen ostoba embereket"

mondd ki nyugodtan, hogy szar az egyenlő választójog, és valami fasza kis diktatúra kéne, természetesen az ország érdekében. a logikád úgyis idevezet, miért nem mész elébe? :D

zokogjatok 2017.07.12. 22:20:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "irreleváns, mi van Izraelben"

ja ja az a lényeg hogy szerinted mi van. Ha szerinted antiszemita, akkor az, és kész! :D

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.12. 22:25:43

@zokogjatok: "szerinted antiszemita"

Dehogy antiszemita. A csúti geci egy hazaáruló tolvaj rasszista patkány.

Irreleváns, mi van Izraelben,

jolka40 2017.07.12. 22:33:44

@Sir Galahad: Orbán a spájzában mindig tart néhány tartalék bulvárhírt, és mikor vesztésre áll, bedobja a köztudatba. Mi pedig bekajáljuk. Ezután jobban kell figyelnünk.

morpho 2017.07.12. 22:53:50

@zokogjatok: Nem vezet a logikám ide, ne magyarázd bele ami nincs! Választójog? Hogy kerül ide? Miért nem csavarkulcs, vagy metróbérlet? Regisztrálni Orbán akart. Ott reklamálj!

The G 2017.07.12. 23:24:15

Ne írj többet, nem érdemes. Köszi.

zokogjatok 2017.07.12. 23:39:24

@morpho: "Tudod egy fapados demokrácia alapja is a vita kéne hogy legyen és nem a szavaztmaximalizálás."

Szavazatok száma alapján hirdetik a győztest, tehát nem tudhat más lenni a lényeg, mint a szavazatmaximalizálás.

Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy olyan futóversenyt akarsz, ahol a leggyorsabb győz, de a versenyzők ne gyorsan fussanak, hanem szépen. Azok a versenyzők, akik nem gyorsan futnak, hanem - akaratodnak megfelelően - szépen, azok vesztenek, és az nyer, aki a leggyorsabb. Ilyen a játék, ezek a szabályai, tehát ez a viselkedés vezet a győzelemhez. Eddig mi nem érthető vagy mivel nem értesz egyet?

CM2131 2017.07.12. 23:41:04

Zseniális ez az Orbán ! :DD. És hogy ez a sok együgyű blogger újra és újra belesétál a csapdába, ezen már csak röhögmi lehet :DDD

zokogjatok 2017.07.12. 23:41:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Dehogy antiszemita"

Ok tehát szerinted a Sorosozós plakátok nem antiszemiták.

Bikkfanfutyulo 2017.07.12. 23:57:22

@zokogjatok: "Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy olyan futóversenyt akarsz, ahol a leggyorsabb győz, de a versenyzők ne gyorsan fussanak, hanem szépen. Azok a versenyzők, akik nem gyorsan futnak, hanem - akaratodnak megfelelően - szépen, azok vesztenek, és az nyer, aki a leggyorsabb. "
Nem. ez egy olyan futóverseny, ahol a nem fideszes indulók lábait előre eltörik. Ha ennyire nagy a kurmány támogatottsága, miért félnek visszaállítani a 2 fordulós választást?

eloi 2017.07.13. 00:02:32

Már megint a B1 (Bolsevik1?) alternatív valósága! Már csak ez maradt nekik.

morpho 2017.07.13. 00:04:00

@zokogjatok: A futó vetsenyt hagyjuk. A mondat egyik felét nem tudod elolvasni? Tudod, azt a részt, ami a vitáról szól. Próbáld meg elolvasni, aztán értelmezni és utána az egész mondatot vidd a futóversenyre, ne csak a felét. Ha megvagy, visszatérhetünk a kérdésre!

sebi77 2017.07.13. 00:12:37

Orbán olyan mint Besenyő MMIV István, vagyis Besenyő már megint igazam van István.
www.youtube.com/watch?v=0oGeJcIiUu0

Annyiszor van igaza, ahányszor csak akarja. Annyiszor, ahányszor az agyamputált szavazóbázisa hajlandó elnézni neki, és ők aztán a jelek szerint bármeddig hajlandóak. Mert addig se jön a Gyugyu, meg a rosszarcú Soros. Szarból nem lehet várat építeni, ill. csak szarvárat, és a szarvár építésnek pedig Orbán a Mozartja.

Bikkfanfutyulo 2017.07.13. 00:12:47

@nemecsekerno_007: "Lófaszt mama. Amit tőlem ellopott, azt nehogy már a Magyar Népnek adjuk vissza."
OK, ha tőled is lopott, eggyel több érv, hogy inkább a megbuktatásáért és az elszámoltatásáért tegyél valamit, és ne a maffia mocskos húzásait dicsérd.

postumus mumus 2017.07.13. 00:14:21

Amikor meghallottam ezt a seuso faszságot, azt hittem dobok egy hátast. Ki a faszomat érdekli, hogy egy volt római polgár ezüsttálait, ezüstfogkeféjét, ezüstműfaszát megvette ez a barom. Akkor nem is lenne gond, ha a saját vagyonát használná ilyen céltalan ökörségekre. De az állami vagyont herdálja ez a félkegyelmű több tízmilliárd értékben, mint a ferdeszemű tolvaj bankos cimborája. Mert még ha valami volt honfoglaló magyar vezér kincsei lettek volna, még megérteném. De egy római polgáré?

postumus mumus 2017.07.13. 00:18:47

Megy ám a dőzsölés, magamutogatás rendesen. Mintha a világ leggazdagabb állama lennénk, felvásároljuk a világ összes kincsét. Ez az orbán tényleg egy pszichopata barom. Olyan mint Ceaucescu. Megalomániás hatökör.

postumus mumus 2017.07.13. 00:20:56

@postumus mumus: De a honfoglaló magyar vezérek nem voltak ilyen vagyonhalmozó faszfejek, mint ez a csuti gecitetű. Azok annál szerényebbek voltak, hogy kincseket halmozzanak fel. Ők a követendő példa, nem ez a barom orbán.

BiG74 Bodri 2017.07.13. 00:22:12

@postumus mumus:
Megvette magának, a mi pénzünkből, így már van hírértéke?

postumus mumus 2017.07.13. 00:22:42

@CM2131: Milyen csapdába birka? Mi csak a véleményünket írjük erről a megalomániás csuti baromról.

BiG74 Bodri 2017.07.13. 00:27:53

Mélyen tisztelt B1 blog ! Lehetne orkbánunk éppen szánalmas bohóc. Jelenleg viszont az emút lassan nyóc év magyar miniszterelnöke, a magyar akarnok, akinek minden szánalmát azonnal megcsinálják. Ráadásul olyan kártyákat tart a kezében, melyhez a jelenlegi ellenzék képtelen felérni. Óvatosabban a címekkel, mert visszaüt.

morph on deer 2017.07.13. 00:30:10

@postumus mumus:
"Akkor nem is lenne gond, ha a saját vagyonát használná ilyen céltalan ökörségekre."

Dehogy céltalan!
Az a célja, hogy a "családi ezüst" újra itthon legyen, - hallhattad!

Amit viszont nem hallhattál, hogy melyik "család" is az, akikre gondolt a führer...

2017.07.13. 00:31:40

@zokogjatok: te nàgyonbuta. Izrael sem egységes. Attól, hogy javarészt zsidók lakják, még van eltérés a gondolkodásukban.
Igen, zokogunk. Ennyi ésszel, amennyi neked van, gyámság alatt kéne lenned
Nem te vagy wmiki?

CIKLONBE importor 2017.07.13. 02:56:29

"Beleáll védekezni, hogy nem is volt antiszemita a kampány, mert tudott venni magának pár rabbit, akit ezt jó pénzért alátámasztja?"

Sose tagadtam, hogy utalom a zsidokat, de a libbantakat meg jobban uuuutalom.
Es hat le a kalappal a Izraeli miniszterelnok elott, hogy IGY MEGSZOPATTA A MAGYAR LIBBANTAKAT. Rutinbol belekezdtek a szokasos antiszemitazasba, es egyszercsak Izraelbol varatlanul UGY lepofoztak oket, hogy meg nem tertek magukhoz, es valasztasokig, mar nem is fognak.
Mert mostantol mit is kezdjenek magukkal ???
Sosem volt semmi mondanivalojuk az orszag szamara, kizarolag a megszakitas nelkuli allando rasszistazas, nacizas, antiszemitazas ment, es ezt most elvettek toluk.
Hat ez KIUTESES GYOZELEM.

FCUK7 2017.07.13. 03:15:36

A Seuso-kincseket 1991 óta minden kormány megpróbálta hazahozni. A mostani hazahozta. Kis színes? Atyaég, az ember azt hinné, nincs lejjebb, de a b1 napról-napra tud meglepetést okozni:)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 04:31:15

@FCUK7: "hazahozta"

Igaz, hogy azt a 8,6 milliárd forintot költhette volna az egészségügyre, vagy kiváló magyar festők képeinek hazahozására, ő inkább római kori ezüstöt vásárolt rajtuk. De mindegy is, mire költötte a 8600 millió forintot, dicséretes önmegtartóztatást tanúsított, hisz ezt is ellophatta volna, mint a többi százmilliárdokat.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 04:37:50

@BiG74 Bodri: "a magyar akarnok"

Kár, hogy nem akarja, hogy Magyarország fejlődjön. A magyar bérek alig magasabbak, mint a 2008-as válság előtt, a román bérek vásárlóerőparitáson 22%-kal magasabbak. A magyar GDP idén 3%-nál jobban fejlődik, a román 5% fölött. Lehagytak a szlovákok, utolértek a románok, a sarkunkban a bolgárok. Miért ezüstöt akar vásárolni a csúti geci, miért nem akarja, hogy a magyarok jobban éljenek? Miért akarta, hogy tavaly 18 ezer magyar meghaljon egyébként gyógyítható betegségben? Miért akar nekünk rosszat? Miért akarja, hogy a családja, haverjai, rokonsága szétlopja az országot?

BiG74 Bodri 2017.07.13. 04:53:10

@CIKLONBE importor:
Nem nagyon érdekel, de izraelből két nyilatkozat jött egy amit visszavonattak, és tudhatóan nem önként vontak vissza, és a vele ellentétes, melyet a visszavonató tett. Te kiválasztottad a neked megfelelőt. Tetszik az is, hogy most mennyire szimpatikus lett az izraeli miniszterelnök, egy, az általad utált zsidók közül. Igy már érthető a gondolkodásmód, ahogyan a simicskát próbáljátok az összellenzék nyakába varrni!

2017.07.13. 06:03:28

Már bocsánat, de ez csak etetés. Hogy ki és menyit fizetett a visszavásárolt ezüst tárgyakért, azt senki nem tudja. Igy tehát annyit lopott és hazudott amennyit akart. Közben a pénzből egy jó adagot lecsipett a kiccsaládnak, mert ugye a szarka azt szereti ami fénylik. Meg a futball nélküli stadionokat, mert abból is lehet lopni. Mint látható sokat és sokaknak.

De talán inkább CT-t kellett volna venni és nem játszani a bazári majmot Orsósnak ! Hogy miért ? Mert együtt hazudnak a seprős Baloggal, az Ónodi Szűccsel , hogy az egészségügyben minden rendben van, mert az álhirt a sajtó gyártja csak !

Balog miniszter úr! Ez nem álhír, ez Stadionország valósága: meghalt a nyitott mellkassal szállított kislány .

Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át a gyermekszív klinikáról a Heim Pál Gyermekkórházba, mert előbbiben nem volt CT. A halálhírt a kislány nagymamája közölte a Klubrádió betelefonálós műsorában. A gyereket péntek délelőtt szállították át, este 9-re meghalt. A nagymama elmondása szerint az orvosok 16 napot küzdöttek a kislány életéért.

Na ez nevezi magát papnak és ez nevezi magát tisztességes és keresztény embernek !
Szégyen az országra és szégyen ezekre a vezetőknek önmagukat nevező aljas tolvajokra is !

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 06:09:55

@je suis chauve:

Minden demokrácia megosztott. Az ellentét az egypártrendszerű diktatúra.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 06:11:28

@jános515:

Sajnos ilyesmi megesik. Csakhát ez teljesen kormányfüggetlen. S a ballibeket egy ilyen tagédia nem segíti sehogy se.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.13. 06:30:43

@MaxVal BircaMan HJCD: Aha. Teljesen kormány független, hogy a gyermekszív klinikán nincs CT. Mondd, te Putyin seggnyaló, neked teljesen elment az eszed?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.13. 06:41:35

@FCUK7: Aha. Szóval az eddigiek megpróbálták jogi úton visszaszerezni, a mostani meg horribilis összegért megvásárolta, az adófizetők pénzén. Hatalmas siker. Te teljesen elmebeteg vagy?

Varga Bertalan 2017.07.13. 06:43:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Úgy tűnik ész dolgában Ön sem áll túl jól, akárcsak a teljesen hülye "blogíró".

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.13. 06:45:18

@MaxVal BircaMan HJCD: Én nem árulom rubelért a hazámat. Sőt semmilyen valutáért. Egyszer már megírtam neked, idézd hol támogatom én a multikat, vagy a Sorost.
Érdekes módon ilyet sosem idéztél. Csak hazudozol te szovjet propaganda iskolában kiképzett szaros hazaáruló.

Nzoltan 2017.07.13. 06:49:01

Az ellenzéknek immár három mondandója akadt. A korrupció, az egészségügy és az oktatás. Csakhogy a 2010 előtti teljesítmény miatt ezek hiteltelenek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 06:49:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A nyugat áll emögött, a néppárti, bátor elnököt megbüntetik, mert szembeszállt a nyugtai érdekekkel, ennyi az egész.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.13. 06:50:09

@MaxVal BircaMan HJCD: Idézd! Hol?
@Nzoltan: Ne takarózz a múlttal! Ez felmenti a jelenlegi kormányt?

2017.07.13. 06:51:09

@MaxVal BircaMan HJCD: Birkuci ! De ez sajnos most kormányfüggő! Hazudhat itt a seprős Balog, az Orsós vagy az antilop, a takony művek részéről, ám te mit tennél ha a gyereked unokád meghalna, mert a stadion az abból ellopott és a haveroknak juttatott pénz fontosabb mint egy gyerek vagy netán több gyerek és több beteg életet ? Fontosabb egy stadion mint az hogy MR és CT legyen egy kardiológiai sürgősségi gyerekosztályon ? Ugye ezt nem gondolod komolyan ?

Ha beszélsz Orsóssal vagy ha eligazitáson ott lesz a rezsisziszi akkor kérdezd már meg tőle hogy ő vagy ők mit tennének ha az ő gyereküket kellene ilyen körülmények között kezelni ? Ja, nekik mint kiváltságosoknak külön extra ápolás jár--a mi adóforintunkból De miért is ? És vajon mit tenne ha a gyereke unokája meghalna, mert" csak egy gyerek " és nem az a fontos, hanem a stadionok, a lopás és a rablás !

Tudod, egy gyerek--és az legyen bárkinek a gyereke, azért mindent meg kell tenni hogy meggyógyuljon -ha beteg. De a seprős , műhelytakaritó Balog, csak vigyorog ha tőle kérdeznek, mint a hülye gyerek a moziban. Gúnyosan és megmagyarázza azt amit nem lehet !Ez nem pap, ez egy érzéketlen , hazug pojáca, egy képmutató farizeus , akinek a , hazugság fontosabb mint a tisztesség és a becsület !
Na ez jellemző a mai kormányra is !

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.13. 06:51:33

@MaxVal BircaMan HJCD: Mi a helyzet Venezuelával? Ott is néppárti az elnök? :-)) Tudod hogy a világ legnagyobb olajkészlete Venezuelában van?

FCUK7 2017.07.13. 06:51:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: visszavásárolni is megpróbálták. Ha nem tudod a történetet, minek égeted magad?:)

Nzoltan 2017.07.13. 06:52:35

Egyébként a kincsek egyáltalán nem kidobott pénz. Érték, ami időálló. Ez mind támogatandó.

Varga Bertalan 2017.07.13. 06:57:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ön a bizonyíték arra, hogy van élet az agyhalál után is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 07:11:28

@jános515:

"mit tennél ha a gyereked unokád meghalna"

Rohannék szavazni Gyurcsányra biztos és Soros mellett kezdenék tüntetni, nem?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 07:12:42

@jános515:

Baloghot ismerem személyesen, derék és rendes ember, ne rágalmazd csak mert nem a kedvenc pártod tagja!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 07:14:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Elrontott az ottani vezetés sok mindent. A kubai modelt vették fel, ami működésképtelen.

Míg Argentína, Bolívia, Brazília, Nicaragua sikertörténetek a populista vezetőik alatt. Ill, Brazília most már nem az, amióta Washington liberális elnököt ültettek a brazil nép nyakába.

Netuddki. 2017.07.13. 07:36:21

Mi van kedves blogíró? Megint elfelejtetted kibaszni a hazaáruló bolgár birkát? Tele is fosta a blogfórumot...

Consuela NO NO 2017.07.13. 07:38:20

@Netuddki.: szevasz kovi, miért váltottál nick-et? mivel égtél be?

tacsi61 2017.07.13. 08:26:41

@vNHM: anyád a geci , meg a mocskos fidesz bandád ! te is belőlünk él patkány ?
a gomb agyaddal csak ti vagytok ,meg emeszpé ?

tacsi61 2017.07.13. 08:34:37

@MaxVal BircaMan HJCD: azért mert ismered attól még a "munkássága egy tömeggyílkos fos !

ami szabad 2017.07.13. 08:35:05

@vNHM: Hát, nem mondom, hogy nyisd ki a szemedet, mert felesleges. Sajnos, az ilyen agyon- fanatizált lelkeknek, már iszonyúan nagy seggre esés kell ahhoz, hogy kiábránduljon a hitéből, melynek semmi köze a józan észhez, hisz érzelmi alapú, vakhiten alapul a politikai identitása. Nem mondom, hogy sajnállak, néha irigy is vagyok a vakhitűekre, hisz amit nem értesz, nem látsz át, az nem borzolja idegeidet. Vagy egyszerűbben, bibliai nyelven- csak hogy a hithez igazodjon- boldogok a lelki szegények.

tacsi61 2017.07.13. 08:37:22

miért gondolja sok idióta hogy csak emeszpé és fidesz van ebben a lerabolt országban !

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.07.13. 08:43:39

Na hát ma kedd van és Soros már megint győzött Orbán felett?

Vannak még ballibek, akik elhiszik a Wasingtoni dezinformációt, hogy Orbán Viktor meghátrál és a saját kezével kell hogy leszedje a Soros plakátokat?

Sir Galahad 2017.07.13. 08:44:02

@morpho: Nem. Én olyanról, ahol a mindenkori kormánynak van erős ellenzéke, ami kikényszeríti a kormányból a vitát. Jelenleg nemigen van ellenzék, ezért is hadakozik a kormány a tábor egyben tartása érdekében olyan fantomokkal, mint Brüsszel vagy Soros. Ha nem ilyen töketlen lenne az ellenzék, nyilván lenne velük vita, mert lenne értelme. Most sajnos nincs.

postumus mumus 2017.07.13. 08:45:38

@MaxVal BircaMan HJCD: Te meg orbánét. Egykutya. Ritka egy torzszülöttek vagytok ti fideszseggnyalók. Mindig azzal basztatjátok az ellenfeleiteket, amit ti magatok is sináltok. Egyszer jó lenne már ha egy kicsit magatokba fordulnátok orbán segge helyett.

postumus mumus 2017.07.13. 08:48:36

@ Birka:"A nap 24 órájában nyalod Brüsszel seggét." Erre válaszoltam.

postumus mumus 2017.07.13. 08:53:10

@MaxVal BircaMan HJCD: Brüsszel seggét amúgyis elég nehéz nyalni, mivel egy messze lévő város. Orbán segge ellenben közelebb van, és jóval büdösebb is, ami kedvetekre való. Pláne ha milliókkal honorálja.

1ghost 2017.07.13. 09:06:04

@Consuela NO NO:

Na mi van te bérhazudozó orbánbérenc? Már megint új a nicked? Te segghülye, hát így is két perc alatt felismernek, s kiröhögnek!

2017.07.13. 09:06:54

@MaxVal BircaMan HJCD: No tudod, ne adja az ISTEN, hogy alkalmazza a jó nép a Biblia mondását--hogy szemet szemért, fogat fogért--mert sok vak és fogatlan fog majd szaladgálni ebben az országban, csak hogy tudd !

Hogy ismered Balogot ? Az a te bajod . Hogy rágalmazom, nos, hol is rágalmaztam ? Csak tudd, lehet hogy én is ismerem és tételezzük fel, hogy Miskolcon lakott és dolgozott --már ha azt, amit csinált munkának lehet nevezni.

Egyébként pedig csak hogy el ne tévedj a nagy sötétségben, Balog OKJ-s pap--már ha annak lehet nevezni. Mert az igazi tanult és a papi hivatást életformának vallók és annak megfelelően élők, nem Akadémiára jártak hanem Pannonhalmára és egykoron Esztergomban tanultak. És nem OKJ-s papok lettek, hanem felszentelt , teológiát , mint mesterkurzust végzett egyházi személyek lettek, akiknek ez az élethivatásuk. .

Nos, ennyit a Balog féle hivatásról és a keresztényi elvekről. Ja és még egy mondat. Ha vitatkozni akarsz, akkor érvelj, ne légy cinikus, mert lehet hogy legközelebb félreértem és kissé és is pofátlan leszek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 09:07:13

@tacsi61:

Politikus, a szakma minden árnyoldalával. Ami viszont pártfüggetlen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 09:09:00

@jános515:

S miért járt volna egy református pap a katolikus papi iskolába? Ne kamuzz, öregem, butaságokat beszélsz...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 09:09:34

@postumus mumus:

"Brüsszel seggét amúgyis elég nehéz nyalni"

Nehéz, de megoldható.

postumus mumus 2017.07.13. 09:10:49

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: A soros plakátokat nem ő, hanem a hozzád hasonló fizetett jobbágy-rabszolga- seggnyalói fogják leszedni.

postumus mumus 2017.07.13. 09:21:11

@Sir Galahad: Orbánnal nem lehet vitatkozni. Mindenben magának ad igazat, egy pöffeszkedő, felfuvalkodott hólyag. Az ellenvéleményt nem tűri, ha valaki mégis neki ellentmondani merészel neki, azt megpróbálja mindenáron kikészíteni. Vagy hallottál már tőle olyat, hogy nyilvánosan elnézést kért valakitől? Az számára a gyengeség jele. Ha valamiben téved, azt kimagyarázza, kikerüli, elumákolja sumák patkány módra. Csak az olyanokkal tud szót érteni, akik vagy totál buták és semmiről nincs véleményük, vagy pár millióért még az anyjukat is eladják neki.

1ghost 2017.07.13. 09:26:13

@MaxVal BircaMan HJCD:

Na mars soros plakátokat levakarni, te gerinctelen fideszbérenc! Kiadta a jelszót a tolvaj, korrupt gazdád, hát rohanj te jellemtelen orbáncsicska!

Addig sem szennyezed a netet, ha már e blog van annyira toleráns, hogy téged mint notórius orbánista bérhazudozót nem vág ki innen, vissza a gazdád seggébe, ahonnan reggelente előbújsz.

postumus mumus 2017.07.13. 09:34:13

@1ghost: Munkaidőben végzi eme propagandatevékenységet az elvtárs valamelyik minisztériumi vagy pártirodában.

2017.07.13. 09:35:03

@MaxVal BircaMan HJCD: Birkuci ! Ne ködösits ! Hol irtam én hogy Balog katolikus iskolába járt volna ? Még nem is vetettem fel. Csak azt mondtam hogy számomra Ő csak egy OKJ-s pap, akik egy gyorstalpaló tanfolyamot végeztek--OKJ-s tanfolyamon.

Csak hogy tisztán láss, Akadémiát bárki végezhet, példa rá Balog segédművezető-- de teológiát, mesterkurzuson, csak az aki hivatásszerűen ennek szenteli az életét. És ha már itt tartunk, mikor és hol is szentelték fel a Balog segéd művezetőt ?

Jut eszembe, Ferenc pápa volt műhelytakaritó segéd művezető vagy netán betanitott esztergályos ? Birkuci ! Na ne röhögtess ! Lejáratjátok a református vallást , nem veszed észre ? Luther és Kálvin forog a sirjába , mert ilyen ostoba követői vannak .

Consuela NO NO 2017.07.13. 09:35:16

@1ghost: áhá kovi, szóval ez is a te nicked (hülye nyomorult)

1ghost 2017.07.13. 09:45:29

@Consuela NO NO:

Minek kellett aláírnod a hozzászólásod? Ráadásul zárójelben? Azt eddig is tudtuk, hogy mekkora orbánista bérhazudozó barom vagy, de minek ezt hirdetned?
Lehet, hogy azt próbáltad kifejezni, hogy ezen a nickeden vagy a leghülyébb? Hát nem lehetett könnyű dönteni, mindenesetre édes öregem, ha ma nálad itt nagyobb idiótát találok, megeszem a kalapom. :D

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 10:05:29

@jános515:

A református vallás ellensége vagyok. Az ateista Luther és Calvin nem az én embereim.

konrada 2017.07.13. 10:05:38

@jános515:
... te kérted számon egy református papon a katolikus képzést, így az nem értelmezhető védekezés, hogy csak az a komoly pap, aki az óvodától végig elitképzésen keresztül szenteltek fel, mert például Jézus ács volt, II. János Pál gyári munkás, s azért az ők meggyőződését talán nem kéne vitatni.
(Na jó, Balogh meg egy f.. z, de nem attól, hogy nem óvodás korától kapott papi képzést.)

putris72 2017.07.13. 10:29:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te ha ennyire szar itt akkor miért nem költözöl,Romániába,és Bulgáriába?Egyelőre mintha onnan is inkább hozzánk jönnek dolgozni!Nem is értem abból a nagy jólétből ide??Ki érti ezt??

Toportyán Zsóti 2017.07.13. 10:36:49

Homofób kérődző,hiába tolod bukott a blogod,meddig kapod még szánalmas tevékenységedért a júdáspénzt putingazda leningrádi pénztárából?

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.07.13. 11:05:22

@postumus mumus:

titeket liberális Soros bérenceket is le fog szaggatni Orbán Viktor a k´ét kezével, nem csak a Soros plakátokat! 2018 után tényleg itt lesz az ideje, hogy titeket civileket felszámoljon Orbán Viktor és elhajtson titeket a titeket külföldről pénzelő Soros gazditokhoz. Az összes vezéretek a Soros pénzén tanult ki, tőle kapjátok a migráns importra fordított pénzeteket.

Orbán Viktor úgy le fogja szaggatni a Soros plakátokat, hogy azt a napot nemzeti ünnepnappá kell majd nyilvánítani. Nagy dicsőség lesz egy Magyarországnbak, hogy eltüntetik ennek a globalista szarkavaró embernek a képét, aki minden utcában ott van már, onnan bámulja a magyar embereket a munkába és Teszkóba menet közben. Orbán Viktor azonban megvédi az embereket atól hogy Soros állandóan ott bámulja őket, ez az összes magyarnak örömhír. A liberálisokra Orbán Viktor tehát megint bemért egy mélyütést.
Soros kipipálva, a civilek 2018 után kipipálva, a végső győzelemhez már csak a migriket kell kipipálni.

IMÁDKOZZATOK ORBÁN VIKTORRAL EGYÜTT MERKEL GYÖZELMÉÉRT HOGY SIKERÜLJÖN NEKI A MIGRÁNS POLITKÁJA!

amado 2017.07.13. 11:09:16

Nem az a fő gond, hogy akad itt párezer ember, akik annyira sóvárognak a hatalom és a pénz után, hogy gátlástalanul romlásba döntik ezt a nyomorult országot. A fő gond, hogy akad még mellettük pármillió agyhalott birka, akik tapsolnak nekik.

Sir Galahad 2017.07.13. 11:11:34

@postumus mumus: Én emlékszem arra az időszakra, amikor a Fidesznek voltak erős ellenfelei a politikai palettán. Akkor bizony Orbán több alkalommal is vitázott, s úgy emlékszem, nem is rosszul. Akkoriban, mivel voltak erős ellenpártok, elemi érdeke volt a vita. Most nincsenek, így nincs miért vitatkoznia. Jobb lenne, ha erős ellenfelei lennének a Fidesznek, s nem csak azért, mert úgy kénytelenek volnának vitázni.

Andy73 2017.07.13. 11:20:16

Azért ez talán jobb bejelentés, mint pl. az, amikor az IMF-hez és a Világbankhoz kellett fordulni sok milliárdos hitelért, gyorssegélyért vagy mentőcsomagért az államcsőd elkerülése érdekében. Most nem hogy az IMF-re nincs szükség, hanem még erre is van pénz.
Egyébként meg vannak akinek a Seuso-kincsek a fontosak, vannak, akinek meg Soros. A bloggernek nyilvánvalóan az utóbbi, de az emberek többsége már nagyon unja ezt a témát, ezért ideje is volt leállítani a plakátkampányt.
A választásokat meg nem ez dönti el, hanem az ország és az emberek gazdasági helyzete, pénztárcája.

2017.07.13. 11:20:50

Orbánék leszedetik a plakátokat. Ez azt jelenti becsicskult Gyuri bácsinak?

ZX 2017.07.13. 11:28:54

@Andy73: Esetleg ha már nem oktatásra meg Eü-re költik ezt a pénzt, akkor betolhatták volna az imádott paks2-be. Csak hát akkor ennyivel kevesebb pénzt kellett volna felvenni a ruszkiktól (az olcsóbb hitelek helyett) és akkor putyin bácsi biztos adott volna vikikének egy kokit.

ben2 2017.07.13. 11:38:35

@Andy73:

"A választásokat meg nem ez dönti el, hanem az ország és az emberek gazdasági helyzete, pénztárcája. "

Ezért visítanak a ballib mikrobloggerek.
Azt remélik, hogy a napi betevő hisztériakeltéssel és orbánozással tematizálni tudják a közbeszédet. Mivel azonban az emberek többsége kb. az öszödi beszéd óta immunissá vált a ballib bullshitelésre csak a szektájukat tudják tovább hergelni.
Egy felgerjedt szektához pedig nem szívesen csatlakozik az sem, aki amúgy nem barátja a kormány politikájának, így a vérgőzös acsarkodás hatástalan marad, amitől - ahelyett, hogy levonnák a tanultságokat - nagyobb fokozatba kapcsolnak, amitől még ellenszenvesebbek lesznek és így tovább.
Azaz pont ugyanazt csinálják, mint a kurucinfós szélsőjobb, csak balfasisztában: a mesterségesen gerjesztett indulataikkal elzárják maguk elől a növekedés lehetőségét, ami frusztrálja őket és ez tovább gerjeszti az indulataikat.

Mr. Cobb 2017.07.13. 11:38:46

@jános515: Pannonhalmán a bencéseknél katolikus papok, szerzetesek vannak. Balogh református lelkész. Amit mondasz olyan, mintha a Műegyetemet végzett építészmérnökön kérnéd számon, hogy miért nem az ELTE ÁJK-ra járt.

2017.07.13. 11:55:51

@Mr. Cobb: Na csak a gyengébbek kedvéért. Balog nálam nem pap. Csak egy tanfolyamot végzett hitoktató--legjobb esetben is. Talán még az sem.

Azután nem kértem számon mert ha elolvasod mit is írtam akkor tudnád, hogy pontosan a köztük lévő különbséget emeltem ki. mert a papi pálya, az általában hivatás és nem egy hobbi.

De pontosan te irtad le hogy csak lelkész !! Én pedig leirom, egy vita kapcsán elfogadott és kiemelt véleményt,még ha nem is pontosan. de nem az a különbség amit te leirsz.

Tehát . " A papi rend a katolikus teológiában egy a szentségek közül. A szentség felvételével Isten elkülöníti maga számára az illetõt. Ezért nem szeretik a katolikusok, és bizonyos értelemben nem is helyes, ha a protestáns lelkészt papnak nevezik. Õ ugyanis pusztán emberi felhatalmazással gyakorolja hivatalát. Leváltható, könnyedén más hivatás után nézhet."

Nos, azt hiszem a vita ezzel részemről lezárva. További jó vitatkozást, de csak a tényekkel.

Pop40 2017.07.13. 12:35:00

@jános515:

És tényleg. Nem semmi.

valasz.hu/itthon/meghalt-a-nyitott-mellkassal-ct-re-szallitott-kislany-124661

Ja, mondjuk nem csoda, hisz épp a múlt héten vartyogott valamelyik hazaáruló fideszes faszfej a világszínvonalú magyar egészségügyről.

Pop40 2017.07.13. 12:37:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Fogd fel úgy a kérdést, hogy fideszék megvették a kincseket abból a pénzből, amit el is lophattak volna.

sas70 2017.07.13. 12:49:32

Ezeket is elviszik majd hajókirándulásra, mint a korona mását?

Consuela NO NO 2017.07.13. 12:50:06

@jános515: buta, most komolyan. te akarsz kioktatni másokat, mikor alapvető műveltséged totál hiányos?

Pop40 2017.07.13. 12:50:31

@Sir Galahad:

Lenne a nagy lószart vita.
A csuti Geci úgy menekül bármilyen szituációból, ahol nem a haverok vagy a mikrofonállvány pártsajtó kérdezi, mint ördög a tömjén elől.

Meg persze nem csak ő, az egész csürhéje. Olimpiai versenyszám lehetne az a sprint, amit bármelyik fideszes "képviselő" levág, ha meglát egy riportert meg egy kamerát.

Normális országban mondjuk nem is riporterek vitatkoznának ezekkel a köztörvényes bűnözőkkel, hanem a bíróság, mielőtt kiszabja az életfogytot.

sas70 2017.07.13. 12:51:04

@Pop40: Lesz majd szuperkórház 150 + milliárdért, akkor mi a baj? Semmi nem sem tuccc örűni?

Pop40 2017.07.13. 13:03:41

@sas70:

Az jóó... A most fölöslegesen meghalt kislány családja tuti boldog lesz tőle.

Sir Galahad 2017.07.13. 13:10:33

@Pop40: A tény az, hogy amíg a Fidesznek volt számottevő ellenzéke, volt vita is. Most, hogy nincs, már nincs. A sajtóval való viszony más kérdés. Sajnos a mi politikai elitünk olyan, hogy szeret csak a baráti sajtónak nyilatkozni, és a médiamunkások egy része is hajlandó az alákérdezésre. Ez különösen igaz a politikusainkra akkor, ha épp hatalmi pozícióban vannak. Még mielőtt ideböfögnéd, hogy ez csak a Fideszre jellemző, szeretném megkérdezni, láttál-e annak idején Napkeltét az M1-en?

postumus mumus 2017.07.13. 13:16:29

@Sir Galahad: Ez csak a duma. Orbán nem mer kiállni vitázni, mert csak hebegni-habogni tudna olyan kérdésre például, hogy mészaroska hogyan gazdagodhatott a google vezérnél gyorsabban. Biztos az lenne a válasza, hogy mert tehetségesebb, de szerintem az ország többsége körberöhögné erre a válaszra. Így inkább nem vitázik, nem teszi ki magát égésnek. Meg hát a hívei körében gyorsan eloszlana a hős vezérről kialakított mítosz, amikor nem tudna értelmesen válaszolni normális kérdésekre.

sas70 2017.07.13. 13:19:32

@Pop40: És nyilván az a pár ezer is, aki más kórházakban hal meg, mert nincs műszer, személyzet, gyógyszer, vagy éppen fertőtlenítő.

postumus mumus 2017.07.13. 13:21:08

@Sir Galahad: Egyébként rosszul emlékszel. Gyurcsány felkente vele a padlót. Alapvető gazdasági kérdésekről fingja sem volt. Annyi esze van a gazdasági dolgokhoz, mint egy éticsigának. De mitől is lehetne, amikor egész életében politikai szarkavarásból élt, legtöbb idejét azzal töltötte, hogy kivonulgatott a parlamentből, kordont bontogatott, tüntetgetett. Most is abból él, hogy mindig valami ellen tiltakozik. Vagy soros ellen, vagy brüsszel ellen, vagy a spekulánsok, bankok, menekültek ellen, mikor épp melyik van soron. Ezt a faszkalapot úgy el kéne innen zavarni hogy a lába se érné a földet.

SZrTÁJK 2017.07.13. 13:30:26

Hát igen, a politikusok már csak ilyenek: a szavazat számít nekik.
Ha nem így lenne, akkor a kommunisták egyetlen mondanivalója az elmúlt években nem lehetett volna az "Ezek is lopnak...!" kampány.
És Orbánnak tényleg kellenek azok a szavazók, akik látják, hogy az internacionalisták által pénzelt szervezetek terrorizálják a békés lakosságot baromságaikkal, szemétkedéseikkel. Igen, kellenek akik látják, hogy a szélsőségesek a nemzetállamok elleni feluszultukban mit művelnek Európa, és benne hazánk ellen.
Pont úgy kellenek ezek a választók Orbánnak, ahogyan a kommunisták azokra hajtanak, akik meg nem látják.

Szerencsére ez utóbbiak, a bolsevista hazugsággépezet által kilúgozott agyúak, illetve a főkolomposok, az eleve gonosz szándékúak kevesebben vannak.

Hódi László

Rwindx 2017.07.13. 13:36:26

Azt elfelejtettétek megemlíteni a cikkben, hogy ebbe bele is bukott. Már megint.

ZX 2017.07.13. 13:37:52

@Hódi L.: Nem tudom értelmezni az általad leírtakat. A kommunisták ugyanis jelenleg hatalmon vannak.

Pop40 2017.07.13. 13:40:53

@Sir Galahad:

Láttam. Az egy balos IRÁNYULTSÁGÚ műsor volt (bár rendszeresen voltak fideszes riporterek is meghívva a 2 balos mellé.) Ja, és ez egy, EGYETLEN EGY műsor volt. Ellentétben a mostani, 80 milliárd ft-ból kitömött párttévé 0-24-ben ömlő nonstop propagandájával.

Az ellenzékes rész is épp ekkora hülyeség. A fideszes maffiakúrmány nem áll ki vitára, mert azt a szarhalmot, amit összehordtak, nem lehet vitában megvédeni, csak a haveri alákérdezős interjúkban.
Angliában a Munkáspárt pont úgy állt, mint itthon az ellenzék, sehol nem volt a kormányzó konzervatívokkal szemben, még 2 hónappal ezelőtt is.
Ott mégis vannak viták, mert az egy demokrácia, ahol a vitát nem az ellenzék aktuális állapotától teszik függővé. Légy erős, itt akkor se lenne vita, ha holnap a semmiből itt teremne egy 80%-os egységes ellenzéki tömb. Sőt, akkor aztán pláne nem lenne, a vajda meg a sleppje azt se tudná, hova meneküljön, nemhogy vitázni nem akarna.

SZrTÁJK 2017.07.13. 13:42:00

@Pop40:
Eléggé (vagy inkább teljesen) gusztustalan, hogy egy ilyen tragédiát is gyűlölködésre használtok fel.

Pop40 2017.07.13. 13:45:48

@Hódi L.:

Nem lehetett könnyű ennyi baromságot egybehordanod, de azért sikerült leírnod egyetlen igaz mondatot is:

"Szerencsére ez utóbbiak, a bolsevista hazugsággépezet által kilúgozott agyúak, illetve a főkolomposok, az eleve gonosz szándékúak kevesebben vannak."

Igen, szerencsére a fideszes bolsevista hazugsággépezet által kilúgozott agyú fideszes söpredék száma pont ugyanolyan arányban csökken, ahogy az életkoruk nő.
Remélhetőleg mihamarabb kipusztulnak, mielőtt végérvényesen sikerülne taccsra tenniük az országot.

SZrTÁJK 2017.07.13. 13:51:53

@Pop40:

Szarhalom alatt azt érted, hogy nem Görögország szintjén vagyunk, ahová Gyurcsányék juttatták az országot VILÁGGAZDASÁGI BOOM IDEJÉN? Amikor mindenki száguldott felfelé ők állacsődöt tudtak összehozni? Amikor az Almunia nevű bolsevista EU-biztos segített nekik hazudni éjjel-nappal?
Olyan szörnyű helyzetet hagytak itt a kommunisták, hogy az is csoda, higy Magyarország még létezik.
És itt ezt mentegetitek? Meg vissza is hoznátok? Az ész megáll...

Pop40 2017.07.13. 13:54:57

@Hódi L.:

Nem, bolsikám.

Az az eléggé gusztustalan, hogy a magadfajta majmok, meg a szarházi, hazaáruló geci vezéred miatt gyerekek halnak meg, miközben a fideszes maffiózók már azt se tudják, mire költsék el az ellopott ezermilliárdjaikat.

Mert a túlárazott vizes vb-tekre van ötször annyi pénz, mint amennyiért mások nem vállalták, meg Mészárosnak, meg a többi fideszes maffiózónak is van 400 milliárd ellopnivaló évente.

Csak egy szaros CT-re nincs pénz a hazaáruló maffiád bolsevik pártsajtójában "világszínvonalúnak" hazudott egészségügy számára.

Nem is lenne gond, ha ebben a "világszínvonalú" egészségügyben a fideszes retkek döglenének meg, nem pedig ártatlan kislányok halnának bele abba, hogy nyitott mellkassal hurcolásszák őket, mert a Geci miniszterelnökötök ellopta meg elbaszta a CT-re szánt adófizetői pénzt.

Hazaáruló gyilkos söpredék vagytok, semmi több.

Pop40 2017.07.13. 13:56:31

@Hódi L.:

Ostoba bolsi, nézz utána, mi az az államcsőd, aztán majd ha alapvető gazdasági fogalmakkal tisztába kerültél, gyere vissza.

Sir Galahad 2017.07.13. 14:12:25

@Pop40: Nos ez a lényeg: akkoriban ezt az egy műsort lehetett nézni, mert a köztévének lényegében monopóliuma volt. Az egyszer igaz, hogy a köztévé most is szervilis, de most vannak magántévék is, közte az ellenzéki irányultságú ATV és Hír Tv. Szóval manapság a szervilis köztévének nincs akkora befolyása, mint annak idején volt.

Angliában azért van vita a kormánypárt és az ellenzék között, mert más a választási rendszer. Ott nincs lista, csak egyéni képviselői mandátumok (mekkora sírás-rívás lenne itt egy hasonló miatt...) ami lényegét tekintve kétpártrendszerhez vezetett: ha a konzervatívok buknak, jönnek a munkáspártiak és viszont. Tehát az ellenzékben lévő párt függetlenül a pillanatnyi népszerűségtől esélyes a váltópárti szerepre. Nálunk arányosabb a választási rendszer, amiből következően eleve töredezettebb a pártstruktúra, ráadásul itt a különböző töketlen ellenzéki pártok mást se csinálnak, csak egymást amortizálják. Nincs kivel vitatkozni. Sajnos.

ZX 2017.07.13. 14:13:14

@Hódi L.: Csak szólok te fideszes majom, hogy attól, hogy maszoposok egy tolvaj csürhe banda attól még a fidesz is egy tolvaj csürhe banda marad. Az országot pedig nem ők, hanem az EU milliárdjai mentették meg (és mentik a mai napig). Tudod, az az EU ami ellen a gazdád éjjel nappal szabadságharcol, csak valamiért sosem győz. :P

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.13. 14:23:17

@Hódi L.: Pöcsszopókám, mielőtt ide irkálsz mindenféle baromságot, jobb lenne ha utánanéznél mi is történt valójában:
1. nem volt soha államcsőd
2. az általad említett esemény nem a világgazdasági konjunktúra(szerinted boom)idején, hanem éppen ellenkezőleg a század legnagyobb válsága idején történt
3. amikor mindenki száguldott a válság alatt ugye vicc?
4. a kommunisták alatt kádárt és tanítványát, a kgb vezér bérenc orbánt érted? Mert más kommunistát én nem nagyon látok ebben az országban

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 14:27:14

@putris72: "miért nem költözöl,Romániába,és Bulgáriába?"

Nekem ez a hazám, itt élnek a rokonaim, barátaim.

Téged semmi nem köt ide, sehonnai bitang ember, miért nem takarodsz? Ja, nincs annyi vér a pucádban, hogy megpróbáld? Vagy csak egyszerűen alkalmatlan vagy?

Pop40 2017.07.13. 14:37:44

@Sir Galahad:

Hogy mi van? Monopóliuma volt??? Rosszul emlékszem, hogy 2006-ban, mikor a csürhe gyújtogatta a tv-székházat, a mostani Echo tv-s Császár örömködött a háttérben?
Akkor volt monopólium? De most nincs, a nonstop hazudozó "köz"médiával, a megszállt tv2-vel, rádiókkal, megyei-, és nem megyei lapokkal?
A Hír tv is mindössze 2015 után lett "ellenzéki" (már ha egyből ellenzéki az, ami nem a fideszmaffia hírhamisító pártsajtója) amikor Simicska összerúgta a port Vityával.
Addig úgy ment ott is a kúrmánypropaganda, hogy öröm volt (nem) nézni.

Az angol fejtegetésed meg akkor lenne helytálló, ha a fidesz mondjuk x meg y párttal nem vitázna, mert ők nem esélyesek kormányváltásra.
A fidesz ugyanakkor SENKIVEL, egyetlen ellenzéki párttal sem vitázik, tökmindegy, 1%-on áll, vagy 20-on.
De jó, oké, ellenzékkel nem. Mi akadályozza meg abban, hogy legalább interjút adjon?
No persze normális riporternek, nem Kossuth rádiós mikrofonállványnak.

Mindebből csak egy dolog következhet: az, hogy szó nincs arról, amit mondasz.
A fidesz nem akar (mert nem is tudna) vitázni. Neki egyetlen létérdeke van, hogy a saját agymosott zombi híveit egybentartsa a választásokig (hogy milyen hazudozással, tökmindegy) miközben az ellenzék széttagolt marad. (Ez utóbbi persze már az ellenzék hibája.)

putris72 2017.07.13. 14:44:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem én sírok folyamatosan!Én jól érzem magam itt mert itt születtem,és meg vagyok elégedve azzal amit ez a kormány tesz!Te ,és a hozzád hasonlok elelégedetlenkedik,és minden olyan dolog ami az országnak csak kár annak ti örülnétek!Ti mondjátok,hogy mindenhol jobb élni,és mindenhol jobb az élet!Dolgoztam kulföldön sokkal több pénzért mint itthon,de nekem ez a hazám!Ti azon kívül,hogy alpári stílusba írogatok nem sokat tudtok!!Még egyszer mondom ha nem tetszik el lehet innen menni!Költözz máshová!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 14:46:29

@putris72: "jól érzem magam itt"

Neked is ugyanúgy a szájadba hugyozik a csúti geci, mint mindenki másnak, de te még élvezed is. Gratulálok!

Pop40 2017.07.13. 14:52:06

@putris72:

A nonstop fideszes lopással, az eü és az oktatás szétverésével vagy ennyire elégedett, vagy azzal, hogy lassan nincs 20 év alatti fiatal, aki itthon tervezné a jövőjét, miközben a maffiád egyetemet, meg gimiket zárat be?

Vagy a most meghalt kislánnyal vagy ennyire elégedett, meg azokkal az ezrekkel, akik meghalnak a lepattogzó falú, hiányosan felszerelt kórházakban, miközben a maffiád túlárazott vébéket rendez, az ötszöröséért annak, amennyiért már Mexikó NEM vállalta?

Meséld már el, mások is szeretnének ennyire örülni, ha már eddig csak azt látták, hogy a fideszmaffia ellopja meg elkúrja a pénzüket!

SZrTÁJK 2017.07.13. 14:52:30

@bluebear:

Érdekes neved van...
Értékelem spontán kamingautodat így ismeretlenül is, mások ezt titkolni szokták.

morpho 2017.07.13. 14:58:18

@Sir Galahad: Orbán egyetlen egyszer kezdeményezett vitát. Horn Gyula ellen a közgázon '98 ban. Azóta minden vita elől el akar menekülni. Medgyessyvel nagyon nem akart vitázni, összevissza tologatta az időpontokat és végül úgy ment bele, hogy egy nappal az első forduló előtt ült le vele, hogy már ne lehessen a kampánycsend miatt a sajtóban reflektálni a vitára.

Az, hogy az ellenzék ilyen állapotban van Orbánék akarata szerint történik, a leválthatatlanságuk egyik záloga a nemlétező ellenzék.

Meg lehetne nézni, hogy mi lenne az angol rendszer szerint, csak nem a mostani pártokkal, mert az angol rendszer szerint a fidesz 1990-ben egy mandátummal rendelkezett volna, 1994-ben pedig nullával. Ma nem írnál kommentet a fideszről, mert nem létezne.

Pop40 2017.07.13. 15:04:20

@morpho:

"mert az angol rendszer szerint a fidesz 1990-ben egy mandátummal rendelkezett volna, 1994-ben pedig nullával. Ma nem írnál kommentet a fideszről, mert nem létezne."

No, akkor annyira nem is kártékony az angol rendszer.
Lenne bőven haszna is.

A tolvaj geci Vitya valószínűleg működésképtelen használt autókat sózna rá hozzánemértő nénikékre, ha úgy alakult volna a helyzet, hogy nem lophatná szét az országot.
Sajnos nem alakult úgy.

Pop40 2017.07.13. 15:11:39

@Hódi L.: Elvtárs, tudod már, mi az az államcsőd?

prevent 2017.07.13. 15:42:02

@jános515: nos seggarc, azt csak el tudod olvasni, amit te magad írsz
16 napig küzdöttek az életéért, és aznap halt meg, amikor átküldték CT-re
ebben nincsen mert!
meghalt, mert beteg volt - akinek 16 napig küzdenek a HP-ban az életéért, az nincs túl jól - még az is lehet, hogy meghal
a gusztustalan az, hogy mindjárt ok-okozati rációt (nem is vízionálsz, hanem) kifejezett tényként közölsz - mi ez, ha nem propaganda??

prevent 2017.07.13. 15:45:11

@jános515: ja a Sorosozás rasszista, de az Orsósozás rendben van
gratulálok az értékrendedhez

Pop40 2017.07.13. 16:04:09

@prevent:

Teljesen igazad van, elvtárs.
Egy 16 napja élet-halál határán lebegő 9 éves kislány állapotán biztosan csak javított, ha nyitott mellkassal utazgatnak vele ide-oda a városban a 40 fokban.

Mindezt azért, mert a vajdád ezermilliárdok ellopása és elbaszása mellett arra már nem ért rá, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzon, hogy legyen egy kurva CT abban a szaros kórházban, a pattogzó vakolat mellett.
Persze érthető, sürgős sorosoznivalója volt, szét ne széledjenek a birka szavazói.
Ki nem szarja le, ha közben egy-két gyengébb 9 éves elhullik, nem?

Ennyit simán megér, hogy a fideszes söpredék zavartalanul lophasson tovább.

prevent 2017.07.13. 16:13:00

@Pop40: no látod, ez a lényeg
ne hulljon el senki - de ha megtörténik (3 gyerekes apa lévén) a szívem szakad meg egy gyerekért, de ok-okozati összefüggést azonnal kinyilvánítani badarság, és szimplán rosszindulat
miért nem lehet egy gyereket "csak úgy" sajnálni, minek kell ebbe is politika??????

Sir Galahad 2017.07.13. 16:15:19

@morpho: Én azért több vitára is emlékszem Orbán, illetve más Fideszes politikusok részéről politikai ellenfelekkel és újságírókkal is. Volt, amelyiken Viktor kifejezetten jól szerepelt, olyan is, ahol kevésbé. Svábyt a tv2-n például kifejezetten lealázta, Gyurcsánnyal szemben viszont alulmaradt. Az tény, hogy mostanában nincs vita, de nem is nagyon van kivel. Ha jól értem, amit írsz, akkor igazából ma Magyarországon szerinted sincs ellenzék. Akkor kivel kéne vitáznia Orbánnak?

prevent 2017.07.13. 16:21:08

kb l...szrom, hogy csak arról tudtok írni, hogy lopnak, tegyél feljelentést
a Soros platát miért csak antiszemita, miért nem a "fizessenek a gazdagok" kampány része? vagy miért nem öregellenes? bármi lehetne, nemcsak zsidózás

de! milyen alpári lelkiállapot kell ahhoz, hogy egy gyerek halálából valaki politikai tőkét akarjon kovácsolni????

rasztaszív 2017.07.13. 16:34:12

@prevent: igazán hiteles ez a felháborodás olyanoktól,akik milliók nyomorából próbálnak politikai tőkét kovácsolni...

ZX 2017.07.13. 16:34:29

@prevent: Tudod lehet, hogy a kislány egy svájci szuperkórházban is meghalt volna. De az biztos, hogy mert egy rohadó kórházban ápolták nem javított az esélyein. Kb. olyan mintha orosz rulettet játszanál aztán vagy életben maradsz vagy nem.

Pop40 2017.07.13. 16:37:03

@prevent:

Azért, mert a hasonló esetek megelőzhetőek lennének, ha a vajdát a lopáson és a hobbijaiba öntött ezermilliárdokon túl érdekelné bármi más.

Ha pl a ct-ket nem sokszoros túlárazással szerezték volna be, máshova is jutott volna.

www.korrupcioinfo.hu/korrupcioinfo/a-korrupcio-is-lehet-olyan-eletveszelyes-mint-a-terrorizmus/

Persze fideszéknél a lopás mindenek felett áll.

Pop40 2017.07.13. 16:40:11

@Sir Galahad:

Olyanra hányra emlékszel, amelyiknél Vitya kormánypárti pozícióban volt?

Sőt, hány bármiféle nem haveri közegben tett megnyilvánulására emlékszel, amit kormányzati pozícióból tett?

putris72 2017.07.13. 17:10:48

Hát sikerült több zagyvaságot is összehordanod!Ez a kormány többet költött az oktatásra,és az egészségügyre mint az előző!!Iskolákat és egyetemeket újítanak föl!Max ha bezártak csak olyant amit nem ért meg fenntartani,mivel nem volt annyi diák !Jelenleg több mint 2 szer annyi CT van mint 2010 előtt!Undorító,hogy egy kislány halálából politikát csináltok!Mert születése óta beteg volt,és több mit 10 életmentő műtétet hajtottak végre rajta itthon és külföldön is!Fura,hogy most na nagy maffia állam idején minden évben mindenre több jut!A demokratikus baloldal idején amikor dübörgött a gazdaság,meg ugrált a pannon puma szépen csődbe mentünk,és csak megszorítások voltak!Amúgy tudtad,hogy a baloldal több olimpiára,és fociebére is pályázott!Ja nem!Igen természetesen nekik minden ingyen volt,és mindenki mindent ingyen csinált!Vicc,hogy úgy pályáztak ezekre,hogy csökkentették az állami sporttámogatásokat,és megszüntették a sportminisztériumot is! index.hu/sport/futball/2006/01/26/gyurcs0126/ index.hu/sport/futball/2005/02/17/ebpaly0209/

nemecsekerno_007 2017.07.13. 17:23:56

@Bikkfanfutyulo: "OK, ha tőled is lopott, eggyel több érv, hogy inkább a megbuktatásáért...."

- Nem. Eggyel több érv neked.
- Majd ha visszakaptad a pénzed és megbuktattad akkor majd a saját pénzedből osztogathatsz a Magyar Népnek.
- Azt meg majd én kitalálom, hogy mit csinálok az én pénzemmel amit visszakaptam. (ha úgy alakul)

Jó lenne már végre tisztázni a pénzügyi dolgokat, mert addig nem igazán ekézhetjük a kormányt.

Pop40 2017.07.13. 17:27:16

@putris72:

Nyugalom, elvtárs. Még szívrohamot kapsz itt, aztán te is a vajdád világszínvonalú egészségügyében kötsz ki, a féléves várólistákkal.

Hát persze, mindenre több jut. Főleg a vajda hobbijaira, meg a fideszes maffiózók lopásaira. Meg persze a vizes vébére, amire csak eddig annyi pénzt basztak el, amennyinek az ÖTÖDÉÉRT Mexikó már nem vállalta a rendezést. Persze a vajdád mindig gavallér volt a néptől ellopott pénzzel.

És ja, csak olyan gimit, meg egyetemet zárnak be, amit nem éri meg fenntartani. Mint pl CEU, ugye, bolsi?
Meg azok a gimik országszerte, amikre a gazdád samesza azt mondja, nincs rájuk szükség, menjenek el melósnak a tanulók helyette.

Hazaáruló férgek vagytok, akárhogy toporzékolsz. Eltakarodhatnátok már a picsába Moszkvába, Putyin gazdához, itt már elloptatok mindent, amit lehetett.

morpho 2017.07.13. 19:17:31

@Sir Galahad: Ne hergeld magad, Orbán 20!!!! éve minden vita elől el akart futni, de ez nem mindig sikerükt neki. Ma már senkivel nem votázna. 25 éve pártvezér, sosem volt demokrata, tök mindegy van-e vitapartner, úgysem áll ki vele. Ahol nincs ellenzék ott nincs demokrácia. Tökmindegy, hogy miért nincs.

morpho 2017.07.13. 19:20:11

@prevent:
1, Hogy hívják a legfőbb ügyészt?
2,Ki tagasztotta ki a plakátokat?
3, Hogy halt meg a gyerek?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.13. 19:51:13

@putris72: "Ez a kormány többet költött az oktatásra,és az egészségügyre mint az előző!"

Tévedsz, a csúti geci még a fasz gyurcsánynál is jobban lezüllesztette az egészségügyet. Az oktatást simán szétverte, a PISA teszt is mutatja a rombolást, funkcionális analfabéták az unokáink.

Ramil Safarov 2017.07.13. 20:11:00

@Pop40: "Teljesen igazad van, elvtárs.
Egy 16 napja élet-halál határán lebegő 9 éves kislány állapotán biztosan csak javított, ha nyitott mellkassal utazgatnak vele ide-oda a városban a 40 fokban."

Szanalmas es undorito, hogy a libbantak gyerekek eletet is csak az aljas gonosz hatalmuk megszerzesere akarjak felhasznalni.

Egyebbkent konkretan semmi ilyen nem tortent, az egesz az elejetol a vegeig egy kitalacio.
A baloldal olyan nyomorek alapotban van, hogy mar ilyen degeneraltsagokat talalnak ki. Es meg vannak sertodve a szavazokra, hogy a mostanra tokeletesen hiteltelene valtak.

morpho 2017.07.13. 20:23:45

@Ramil Safarov: Nem szállitották nyitott melkassal át a gyereket?

Ramil Safarov 2017.07.13. 20:25:37

@morpho: Pontossan NEM TORTENT ILYEN !!
Egy kitalacio az egesz.

Ramil Safarov 2017.07.13. 21:26:50

index.hu/belfold/2017/07/13/a_nyitott_mellkassal_szallitott_kislany_allapotat_nem_befolyasolta_hogy_nincs_ct_az_intezetben/

Szavakkal kifejezhetetlen, az ahogy liberalis baloldal, egy ilyen csaladi tragediat, ilyen vegletes aljas modon felhasznalt az UNDORITO celjaira.

Remelem hogy a 18-as valasztas megsemmisito lesz szamukra. Nem hogy a hatalomba nem kerulhetnek, de meg ahhoz sincs joguk, hogy ellenzekkent letezenek.
A valasztas utan LE KELL SZAMOLNI VELUK. TAKARODJANAK AZ ORSZAGUNKBOL.
ERRE NINCS MENTSEG !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morpho 2017.07.13. 21:42:26

@Ramil Safarov: Te figyu, itt valami nem kerek. Szerinted is nyitott melkassal kell szállítani gyerekeket? Mi köze mindehhez az ellenzéknek, az egészségügy nem a kormányhoz tartozik?

morpho 2017.07.13. 21:43:52

@Ramil Safarov: Ja hogy nem történt ilyen. Akkor az emberminiszter miért ismerte el? Már a fideszes mijiszter is Orbán ellen dolgozik?

Pop40 2017.07.14. 00:01:42

@Ramil Safarov:

Nem, retkes bolsi. Az a szánalmas és undorító, ahogy a vajdád ellop és a szaros hobbijaira elbasz ezermilliárdokat, miközben haldokló gyerekeket utaztatni kell, mert a maffiád "világszínvonalú" egészségügyében egy szaros CT-re nincs pénz a málló vakolatú kórházakban.

Meg az a szánalmas és undorító, ahogy a magadfajta hazaáruló szarkupacok bégetve asszisztálnak mindehhez.

Pop40 2017.07.14. 00:05:22

@Ramil Safarov:

Nektek nincs országotok, hazaáruló bolsi.

Maximum a ruszkikkal megosztva Oroszo.

Magyarországnak olyanok vagytok, mint a rákos daganat az emberi testnek.

2017.07.14. 07:13:32

@prevent: Ha már megszólitattam, akkor röviden válaszolok. De nem sértegetek és nem is vádaskodom. Amit leirtam és leirok, azok tények.

Nyugodtan sérteges, nem hatódom meg . De legalább tanulj meg olvasni és értelmezni a mások által leirtakat. Ugyanis az nem törvényszerű hogy ha valaki beteg, akkor annak meg kell halnia. De hogy nyugodj meg, tudnék mesélni neked, a nyitott 4 eres baypass szívműtét következményeiről, a mesterséges kómáról és a mély altatásról is.

Arról is hogy hogyan és mit érez az ember amikor a gép tartja életben és az életfunkció fenntartásához egy gép szükséges--mert a szivet éppen kiveszik és éppen a lábból kivett eret varrják , teszik az elhalt helyére a sziven kivül, majd vizzel feltöltve ellenőrzik a szivárgás esetlegességét. De nem részletezem hogy hány cső, drót is lóg ki az ember testéből, , hogy hogyan rohannak az orvosok ha utólagos és nagy mennyiségű bevérzés történik, az intenziv szobában, ahonnan a kijelző monitor majd kiugrik a szobából, annyira jelez, pittyeg és sivít .
Mert itt nem az orvosok munkáját minősiti senki. Nekik --akár a kórházi személyzet minden tagjának, csak köszönet és csakis tisztelet és hála jár mindazért amit végeznek. Emberfeletti munkával és nagy nagy szaktudással és sokszor kilátástalan, heroikus küzdelemben végezve a napi feladatukat és véghezvinni a csodát ! Most a kórházi körülményeket nem emlitem,mert azt enyhén is kívánnivalót hagy maga után.

It most a politikát, a pénzpazarlást a felesleges pénzszórást bírálja mindenki, mert emberek halnak és haltak meg ! És azért mert egyeseknek fontosabbak a seuso kincsek, a kisvasút, a plakát hazugságkampány, a stadionok--mint az emberi élet !

Azt hiszem ezt kellene megérteni, még akkor is ha kissé nehezen megyen az talán az értelmezés.
süti beállítások módosítása