B1 blogcsalád



A világsajtó arról ír, hogy Orbán politikája adja a lovat az új neonáci párt alá

Szelestey Lajos összeállítása

2017. július 09. - Szelestey

neon.jpg

  • A magyar Külügyminisztérium azzal igyekezett megnyugtatni Izraelt, hogy a kormány megvédi a zsidókat, de kitart a Soros ostorozása mellett.
  • Orbán már a választásokra kacsintgat, amikor igyekszik Sorost a betonba döngölni, Horthyt viszont dicsőíti.
  • Új, extra-szélsőjobbos mozgalom próbálja betölteni a vákuumot a Jobbik eredeti helyén.

 
A magyar Külügyminisztérium úgy reagált az izraeli nagykövet felhívására, hogy az ország megvédi polgárait. A közlemény ugyanakkor azt is tartalmazta, hogy az ország Izraelhez hasonlóan lépéseket tesz mindenki ellen, aki kockázatot jelent a nemzet és állampolgárainak biztonsága ellen. Előzőleg – alig egy héttel Netanjahu miniszterelnök budapesti látogatása előtt – az izraeli diplomata sürgette, hogy a kormány vessen véget a Soros-ellenes kampánynak, amely zsidó vezetők szerint antiszemita érzelmeket gerjeszt. Az idén ez már a 4. médiahadjárat az üzletember ellen, aki állítólag támadja Magyarország keményvonalas irányvonalát a bevándorlással szemben. Egy hét alatt több helyről is azt jelentették, hogy zsidóellenes jelszavakat firkáltak a plakátokra. A nagykövet ezek után erkölcsi kötelességének nevezte, hogy felemelje hangját és felszólította az illetékes hatóságokat, hogy vessenek véget ennek a körnek, mert az nem egyszerűen rossz emlékeket ébreszt, hanem terjeszti a gyűlöletet és a félelmet.

 
A magyar zsidók meg vannak döbbenve azon, ahogyan a hatalom beállítja Soros Györgyöt – Netanjahu útja előtt fokozódnak az aggályok az antiszemitizmus erősödése miatt. A milliárdos befektető, liberális emberbarát rémkép Orbán szemében, az őt ábrázoló plakátok hirtelen ellepték az országot. A miniszterelnök szeret nagyléptékű kampányt folytatni politikai ellenfelei ellen, ám az újabb akció zsidóellenes vádakhoz vezetett.  A bírálók szerint a fotó a 30-as évek rettenetes emlékét, a nevető zsidót idézi, akit politikai manipulátorként állítottak be. Az óriásplakátok egy részét időközben antiszemita mocskolódásokkal mázolták tele.
 
Ugyanakkor Orbán Viktor, aki nulla toleranciát hirdetett meg a zsidóellenességgel szemben, azért is tűz alá került, mert kivételes államférfinak nevezte Horthy Miklóst. A kormányzót, aki levezényelte a zsidótörvényeket és több százezer ember deportálását. Mindkét botrány az izraeli kormányfő közelgő látogatása előtt robbant ki, noha a magyar fél azt várja a tárgyalásoktól, hogy sikerül javítani a kapcsolatokat Izraellel, valamint a zsidó közösséggel. Elemzők szerint mind a két ügy azzal függ össze, hogy Orbán már a választásokra készül. Krekó Péter a Political Capitaltől azt mondja, hogy a politikus legnagyobb riválisának, a Jobbiknak igyekszik alávágni ily módon. Soros pedig beleilleszkedik az ördögi külföldi ellenségek sorába, az IMF és Brüsszel után. Vonáék korrupcióellenes hadjárata érzékeny ponton érintette a szavazókat és megrázta Orbánt.

 
Szövetségre lépett három kicsiny, szélsőjobbos csoport, hogy harcoljon a liberalizmus ellen, mert az szerintük élhetetlenné és védtelenné tette Európát. A szervezők kb. 300 támogatót tudtak mozgósítani és azt közölték, hogy ők a fehér, európai embert képviselik, és az etnikai önvédelmet terjesztik a bevándorlással, valamint az egyre nagyobb roma közösséggel szemben. Egyben küzdeni kívánnak a politikai korrektség ellen. A rendezvény színhelye közelében van az a szobor, amely annak állít emléket, hogy a magyarok 907-ben Pozsony mellett legyőzték a frankokat. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezére azt állította, hogy a liberalizmus a sátáni sötétséget testesíti meg, és azzal jár, hogy a tömegek elvesztik nemzettudatukat, faji identitásukat, sőt lassan a nemi önazonosságukat is. A mozgalom ugyan jelenleg marginálisnak tűnik, ám mivel Jobbik igyekszik az eddiginél több mérsékelt szavazót magához vonzani, ezért megürül a tér a szélsőjobbon az olyan csoportok számára, mint az Erő és Igazságosság. Ugyanakkor Orbán migránsellenes politikája megnövelte az ő támogatóinak számát is a jobboldal legszélén.

 
Új, szélsőjobbos mozgalom alakult Magyarországon, hogy olyan programmal induljon a jövő évi választásokon, amely magában foglalja a nyílt rasszizmust. A háttér az, hogy a jobbik igyekszik távol kerülni gyökereitől, középre tart, ez pedig teret nyitott a keményen jobbos kezdeményezéseknek. A Rend és Igazságosságot három olyan csoport hozta létre, amelynek nagy támogatottsága nincsen, ám vezetői a média jóvoltából ismertek. Az új tömörülés radikálisabbnak tűnik minden eddigi politikai szerveződésnél a rendszerváltás óta, egyértelműen rasszista nyelvet használ a liberalizmus és a bevándorlás ellen. Balázs László pl. arról beszélt a vecsési gyűlésen, hogy Európa rossz értelemben vett toleranciát tanúsít, miközben nagy veszélyt jelentenek rá nézve a kisebbségek, valamint a beözönlő milliók. Tyirityán Zsolt a náci élettér kifejezést hangoztatta. Egyben pedig ő is dicsérte az Orbán Viktor által meghirdetett illiberális államot. Az eseményen egyik híve a Mein Kampf dedikált példányát adta át neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2512650209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komodoi20 2017.07.09. 10:16:20

"A világsajtó arról ír, hogy Orbán politikája adja a lovat az új neonáci párt alá"

Az úgynevezett "világsajtó" (bármit is jelentsen ez) nagyrészt zsidó kézben van, tehát azt írja amit zsidó tulajdonosai akarnak hogy írjon. Nem létezik olyan sajtó, amely akárcsak egy betűt is leírhat úgy, hogy azt a tulajdonosa nem akarja.

www.morriscreative.com/6-corporations-control-90-of-the-media-in-america

a nagy hohoohooo 2017.07.09. 17:25:02

@Consuela NO NO Az a baj, hogy mindenkit megtanítunk írni....
Nem sok sikerrel
És olvasni értően?
Hát aztmeg minek?

a nagy hohoohooo 2017.07.09. 17:59:07

Orbán az ország ,az adófizető emberek pénzéből ,az ellopott Fidesz-MDF székházból és politikusi mivoltából gazdagodott meg,miközben személyes vagyonából egyetlen fillért sem forgatott vissza a nagy hangon szeretett hazájába.
Sorosnak innen menekülnie kellett és önerőből,saját tudásából lett milliárdos,miközben a magánvagyonából támogatta a szülőhazáját.
Az a legnagyobb bűne Sorosnak,hogy kitaníttatta ezt a bagázst,akik most a kezébe harapnak!
Úgy beszél, mint egy fasiszta, úgy ragaszkodik a hatalomhoz, mint egy fasiszta, akkor miért ne hívnánk fasisztának? Egész pontosan bejósolja, mit várhatunk tőle.
Persze finomkodhatunk és hívhatjuk populista demagógnak is. Kell egy közös ellenség.
Szavazat szerzés a cél. Mosta az ostobákra játszanak.Figyelem elterelés,hogy a lopás zavartalanul folytatódjon!
Orbán fogalmaz úgy, hogy szembeállítja a magyarokat a magyarországi zsidókkal.Csurka legalább bevállalta, de ez a sunyi patkány nem. Mi az ,hogy a ZSIDÓK(sic!) nem állnak ki mellettünk?
Most azt a képet erősiti hogy a Magyarországon élő magyar állampolgárságal
rendelkező zsidók nem magyarok ,hogy az emberek fejében külön legyenek
választva.
Aztán jön hogy a zsidók gonoszak. A gondjaink miattuk vannak . Aztán máris lesz.kitől védeni az országot.A zsidóság kapott még egy hálátlan jelzőt az eddigiek mellé, ennyi történt. Szépen gyűlik a választó fejében, nincs szüksége arra, hogy nyíltan zsidózzon. Így is el fogja érni a kritikus szintet.
Mégis, miben különbözik Orbán a fasisztáktól? És lehet, hogy gondolni ,hogy Orbán nem volt fasiszta, de a jelmezbálban ezt a jelmezt választotta magának (Julius Streicher sápadna az irigységtől), és ez a maszk már kezd ráégni az arcára. Ha a városképvédelmileg kifogástalan új Soros-plakátokon látom a "büdös zsidó" feliratokat, kénytelen vagyok arra gondolni, hogy a végeredmény szempontjából mindegy, Orbán fasiszta-e vagy nem, azt a talajt trágyázza lelkesen, amelyből a fasizmus szárba ,szökkenta totális fasiszta diktatúra. ,nem kell szépíteni, teljesen mindegy hogy mi az indítéka, a hatalom vagy a zsigeri gyűlölet, minden amit tesz jellemző az egyre növekvő náci mentalitásra melynek a végeredménye -ha nem állítja meg senki és valakik csak mentegetik-. Elég már a mentegetős elemzésekből érezzük a valóságot. /pláne ha némi tapasztalatunk is van már vén fejjel hogy milyen a nácizmus.
Soha nem elég erről beszélni,márcsak azért sem
mert a világ normálisai nagyon nem szeretnék ,hogy mégegyszer újra
megtörténjenek azok a népirtások ,és éppen az orbánfélék a veszélye
annak,hogy ha egy nép nem tud,nem akar szembenézni
a múltjával ,hanem inkább kormányzati segítséggel kitartja a
nemzetthynáci szélsőségeket egyre nagyobb a veszélye,hogy
megismétlődhet.

werecke 2017.07.09. 20:07:48

@Komodoi20: Pontosan ! Amikor szabad sajtóról írnak baloldalon akkor mindig hangosan röhögök. Ahol főszerkesztő , adófőszerkesztő van ott az ő engedélye nélkül nem mehet ki a hír a nyilvánosság elé.

werecke 2017.07.09. 20:18:30

@a nagy hohoohooo: Sorosban a nagy nyugati mecénást láttuk a 80-as évek végén aki segít a komcsikat elhajtani és kinevelni az új fiatal tehetséges politikus generációt. Ezzel szemben hamar kibukott hogy a libsi hatalmat óhajtja bebetonozni és egy piszok szálláscsináló. Idejében fordítottak neki hátat akik ezt felismerték. Apropó én is jártam foximaxi egyetemre . Akkor én is a kezébe haraptam a lángszavú MSZMP-nek ? És kommunistának kéne lennem halálomig ? Csurka sem hirdetett harcot a zsidóság ellen sőt azt írta hogyha a cionizmus legfőbb célja hogy minden zsidó éljen Izraelben akkor ő is cionista. Az meg hogy Budapesten 240 izraeli ingatlanközvetítő iroda volt 2000-ben az már antiszemitizmus ?

szilmi 2017.07.09. 20:22:45

@a nagy hohoohooo: -Mint filozófia-teológia-pedagógia szakos tanár 100%-ban egyetértek,- mintha én írtam volna....

miért 2017.07.09. 21:25:27

@Komodoi20: tényleg megszállta ezt a blogot az takonyárpi összes iq-bajnok droidja! Csak vagdalózni és köpködni tudtok!

sakkosfx 2017.07.09. 23:54:58

Eljátszák a haragszom rád-ot a cionisták! Félre vezetés céljából bármit felhasználnak a gojok ellen! Az nem lesz még, hogy hiszünk nekik! De azt hiszem az EU népei is kezdenek magukhoz térni a zsidó hülyitésből!

Dinkainka 2017.07.10. 06:49:18

Van valami bájos, hogy egy cigány azért a Horthy-ért rajong, aki hagyta, hogy cigányokat hurcoljanak el koncentrációs táborba!

a nagy hohoohooo 2017.07.11. 07:11:00

@werecke: Mindig széles mosoly szalad át az arcomon amikor egy segghülye takonynáci feldobja saját szarát és a vezérimádattól bambán tátott szájjal aláll hehee..
Bárki bármit mond, én kedvelem Simicska Lajost, szívem együtt dobban az övével..hehee..ő legalább kitartott elvei mellett -nem úgy Orbán aki legultrább szélsőliberálisként kezdett,sőt a Liberális Internacionálé alelnöke is volt,amíg az 1994-es választási vereségből rá nem jött,hogy populistának érdemesebb lenni,hisz megvezethető hülyéből mindig több lesz-(„mindenkinek jogában áll hülyének lenni”). ..és ez a magyar jobboldalban a mai napig él hehee...
Egy antiszemita lap és egykori szellemi előfutára

A MAGYAR FÓRUM ÉS A 12 RÖPIRAT ANTISZEMITA ÍRÁSAI

„Boszorkányok nincsenek, zsidók vannak”

(Hermann Imre)
www.mediakutato.hu/cikk/2002_01_tavasz/04_egy_antiszemita
süti beállítások módosítása