B1 blogcsalád



Bokros Lajos: Ordítani kell, uram, ordítani, minél hangosabban!

Kardos Ernő interjúja

2017. július 06. - B1blog

Közönséges fasisztának nevezte Orbán Viktort az országot elárasztó Soros-plakátok miatt Bokros Lajos. A Modern Magyarország elnöke antiszemita gyűlöletkeltéssel vádolja a kormányt, s nevetségesnek tartja azt a kormányzati reagálást, mely szerint ő Soros pénzéből élne, s ebből a pozícióból rágalmazná az ország miniszterelnökét.

bokros_lajos.jpeg

Bokros szerint az ország lakói felháborodottan és egyelőre dermedten nézik, ahogy a Fidesz arcátlanul maga alá gyűri és lerabolja az országot. De úgy látja: a megfélemlítés ellenére a nép megbuktatja majd a kormányt, amely lassan egy évtizede képtelen javítani az ország teljesítményén.

B1 blog: Miért gondolta, hogy jó ötlet volt fasisztának nevezni Orbán Viktort, aki egy ilyen kritikából akár még növelheti is a népszerűségét, ezért építi erre pártja Soros kampányát. Nem érzi, hogy tévedett?


Bokros Lajos: Ha valakinek a nevét nyilvánvaló hazugságkampánnyal, az illető zsidó mivoltát kiemelve, gyűlöletkeltés szándékával besározzák, legyen az Soros György, vagy bárki más, akkor az maga a fasizmus. Ennek kimondása pedig elemi szükség és kötelesség.


Még egy jóakarója, Tamás Gáspár Miklós is azt üzente, hogy „menj nyaralni, Lajos”, mert a fasiszta minősítéssel a kormánytábor egysége erősödik. Elindult már a tengerpart felé?


Most, amikor már nem a kertek alatt ólálkodik, hanem a pofánkba vicsorog a fasizmus, akkor ordítani kell. Nem lehet finomkodni. Ki kell mondani, hogy állj, ne tovább! A kormány önző szándékkal könnyen polgárháborúba sodorhatja Magyarországot, mert a hatalom pillanatnyi érdekeinek megfelelően játszadozik az ország jövőjével. Ez rendkívül veszélyes és ezt mindenképpen elutasítom.


De a történészek is elemezgették a helyzetet, s kétségtelenül találtak fasiszta vonásokat az Orbán rendszerén, de a klasszikus definíció szerint a rendszer egészére még nem mernék rányomni a jelzőt. Ez sem érdekli?


Azt írtam, hogy Orbán Viktor fasiszta. A miniszterelnök személyéről beszéltem, nem pedig a rendszerről. Ez óriási különbség. Állításomat fenntartom. A sopánkodó történészeknek pedig azt javaslom, hogy most, amikor ideológiai és kulturális élet-halál harc folyik az országban, amikor eljött az ideje a nemzet becsülete és az emberi méltóság megmentésének, akkor ne szemantikai problémákkal foglalkozzanak, hanem ők is ordítsanak!


Valaki azt is felvetette, hogy a fasizmus valójában nem volt antiszemita, csak a nácizmus. Nem mintha előnyösebb, a magyar kormányfő számára, ha inkább Hitlerhez, mint Mussolinihoz hasonlítaná. Tényleg, Hitler nácizmusát már súlyosnak érzete?


Nem lényeges a különbségtétel. A szőrszálhasogató vitákat meghagyom a történészeknek.


Szóval a fasiszta vádra a kormány részéről nem erős cáfolat érkezett, cserébe inkább Soros-bérencnek nevezte a propagandahivatal, amire persze ön újra visszalőtt. A szócsatát néhány újság döntetlenre hozta, de győztesnek önt kevesen hozták ki, tudja?


Én tényekre alapozva állítottam, hogy Orbán Viktor fasiszta, mert Soros György arcképével feldíszített plakátok kihelyezése aljas, undorító, és hazug antiszemita propaganda, amely erősíti az idegengyűlöletet. Mindezt olyan fiúk engedik meg maguknak, akiket Soros nagyvonalúan egyetemre járatott, de aztán életükben nem dolgoztak, ehelyett szakmányban lopják az adófizetők pénzét. Szemben velük én egy nemzetközi hírű felsőoktatási intézmény, a Közép-európai Egyetem oktatójaként a munkámért kapom a fizetésemet, azért megdolgozok. Orbánék számára ez ismeretlen tevékenység. Viszont rágalmazni, hazudozni kiválóan megtanultak, ez benne van politikai kelléktárukban.


Gondolja, hogy van értelme újból és újból leleplezni a mai rendszert, hisz a hatalom már rég nem rejti el valódi arcát? A Soros plakátokkal kódoltan zsidózik, míg Orbán a férfibarátság jegyében elérzékenyülten szorongatja a török elnök vagy az egyiptomi diktátor véres kezét.


Egyik rosszabb, mit a másik. De amíg Erdogan török államfő legalább választás útján került hatalomra, addig az egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh al-Szíszi katonai puccsal. Ez a magyar kormányfő díszes társasága.


Miközben tehát Orbán Viktor az elnök urakkal parolázik, úgy tűnik Mészáros és Rogán barátai zavartalanul lopják az ország pénzét, de ez már senkit nem érdekel. Így van értelme bármilyen a leleplezésnek?


Maximálisan cáfolom a kérdésben rejlő állítást. Ön azt sugallja, hogy az ország állampolgárait nem érdekli az ország kifosztása. Ezt legfeljebb azok mondják, akik nem ismerik a társadalmat. Az elmúlt két és fél hónapban rengeteg vidéki településen és a fővárosban osztottam a Modern Magyarország Mozgalom gyönyörű szórólapjait. Több ezer emberrel elbeszélgettem a piacok előtt, a főtereken és az utcákon. Azt tapasztaltam, hogy a magyar társadalom túlnyomó többségét mélységesen felháborítja az az aljas, gonosz, fejlődésre képtelen és erkölcstelen önkényuralmi rendszer, ami Magyarországot hét éve eluralta.


Ha ez így lenne, akkor minden bizonnyal megjelenne a közvélemény-kutatásokban is, de ennek nyoma sincs. Így aztán legfeljebb a kispártok önértékelését javítja, nem gondolja?


Miután nincs sajtószabadság, nincs közvetítő közeg, amelynek segítségével a legkisebb település lakói is tisztában lehetnének a mai helyezettel, ezért oda kell menni az emberekhez, beszélni kell velük, el kell mondani a tényeket és meghallgatni az ő véleményüket. Mindenhol komoly félelmet érzékeltem. Nem merik elmondani véleményüket a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, az önkormányzati alkalmazottak, a bíróságok, vagy az ügyészségek munkatársai. Sok vidéki településen az állam az egyetlen munkaadó. Ha maradt is néhány magánvállalkozó, őket vagy megvesztegették, vagy megfenyegették. Nekik is megmondta a kedves vezér, az önmagát felkent nemzetvezetőnek képzelő nemzetvesztő, hogy „nix ugribugri”. Szorongás hatja át a lelkeket és a szíveket. Éppen ezért kell felemelni a szavát az értelmiségnek! Most nem szemantikai szőrszálhasogatás a feladat, hanem ordítani kell, amíg nem késő. Az ordas ugyanis nem a kertek alatt ólálkodik, hanem már a főtéren lesi az áldozatait. Ordítani kell uram, ordítani, minél hangosabban, mert nem engedhetünk a kormányzati politika rangjára emelkedő fasizmusnak!


Viszont a történelem azt bizonyította, hogy egy fasiszta, vagy náci rezsimmel szemben tehetetlenek az ország vitázó polgárai, ha a demokraták nem fognak össze az ellen, ami történik. Akkor csak elmenekülni lehet, ahogy megtette már félmillió, s követné további egymillió ember. Vagyis lehet még menekülni?


Nem keverjük össze a kivándorlás és a menekülés jelenségét. Nyilvánvalóan vannak olyanok, akik a mérhetetlenül aljas, mérgezett magyarországi politikai viszonyok miatt hagyják el az országot. Úgy látom azonban, hogy a többség azért távozik, mert itthon nincs számukra megfelelő és elegendő munkahely. Bizony a fiatalok számára nincs jövő. Sokkal több jövedelmet, képzettségüknek megfelelő munkát és jobb életkörülményeket találnak Nyugat-Európában. Bizony gyarapodik azok száma is, akik a rettenetes hazai közállapotok, az oktatás és az egészségügy romlása, illetve az önkényuralom elől menekülnek.


Ők valamennyien a fasisztának nevezett rendszer ellen menekülnek, nem is tehetnek mást, hisz szembeszállni vele, igazi politikai versengésben legyőzni szinte reménytelen. Ön hogy látja?


A szélsőjobboldali, fasiszta rendszerek megerősödésének időszakában, a múlt század 30-as éveiben ez az állítás talán igaz lehetett. A világtörténelem viszont azt mutatja, hogy a fasiszta rendszerek képtelenek értékelhető teljesítményre, a polgárok ellenük fordulnak, a diktátorok sorsa tehát a bukás. Latin-Amerika példája már sokkal inkább ezt bizonyítja. Orbán önkényuralmi rendszere is el fog bukni, mert vele a magyar nemzet minden téren folyamatosan veszít: gazdaságilag, politikailag, nemzetközileg, kulturálisan és erkölcsileg is.

Figyeltem, hogy az ellenzék csak ímmel-ámmal fordult a Soros plakát ellen. Talán, mert a pártok el vannak foglalva olyan akciókkal, hogy pl. miként lehet megbuktatni azt a Hajdú Lászlót, aki a demokrata koalíció színeiben nem engedett a túlszámlázásnak, vagyis a lopásnak. Ezért a szocik, a Jobbik, illetve a Fidesz is le akarta váltani. Ha mindenki a Fidesz zsebében csücsül, akkor lehet harcolni a fasizmus ellen?

Nem kívánom kommentálni az ellenzék belső küzdelmeit. Visszautasíthatatlan erkölcsi követelménynek érzem, hogy felszólaljunk minden lopakodó gyalázat ellen. leginkább, ami a plakátokról vicsorog ránk.


Azt nem tartja erkölcstelennek, hogy a kormány úgy költött közel hat milliárdot a Soros-plakátokra, hogy egy hete már törvényt fogadtak el a kampányidőszakon kívüli politikai falragaszok tiltására?


Tudjuk, hogy a Fidesz nemcsak lop, hazudik, de szükség esetén törvényt is sért. Ha megnézi, a gyalázatos Soros-plakátok aljára odaírták, hogy "készült Magyarország kormánya megbízásából". Az akció ezzel kikerült az érintett törvény hatálya alól, mert többé nem pártpropaganda, hanem kormány üzenet. Ez egyrészt nyilvánvaló hazugság, másrészt viszont remekül leleplezi, hogy a adófizetők pénzéből finanszírozzák a Fidesz hazugság- és gyűlöletkampányát.


Óvatosak a zsidó szervezetek is, a Mazsihisz szerint a Sorost célponttá tevő kampányok elindíthatnak antiszemita képzettársításokat, még ha a kormánynak nem is volt ilyen szándéka. Ez azért finomabb, mint az ön fasisztázása, nem?


A Mazsihisz elnöke, Heisler András bevallotta, hogy ennél sarkosabb véleményt azért sem akartak megfogalmazni, mert ők olyan intézményeket is működtetnek, amelyek állami támogatásban részesülnek. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a kormány megorroljon rájuk. Nos, éppen ez a szörnyű az önkényuralom körülményei közepette: nincsenek már igazán önálló és szabad intézmények.


Tehát foglyai a helyzetnek. Ön nem?


Pártom, a Modern Magyarország Mozgalom működéséről barátaimmal együtt saját magam gondoskodom. Engem az orbáni hatalom nem tud megfélemlíteni, megvásárolni, vagy ellehetetleníteni. Önkényuralmi rendszerben – ami nálunk hetedik éve működik - mindenféle autonómia megszűnik, vagy csorbul. Ma már semmilyen önállósága és értéke nincs az Alkotmánybíróságnak, a Magyar Nemzeti Banknak, a Médiahatóságnak. Az Ügyészség már régóta nem teljesíti törvényben előírt feladatát, az igazságszolgáltatás függetlensége nem biztosított. Haladunk a totalitárius berendezkedés felé, amely minden intézmény politikai betagozódásával jár.


Visszatérve, gondolt arra, hogy a fasiszta jelző csak az idősek számára elborzasztó, az ifjúságot, különösen az egyre jobbra tolódó ifjúságot nem rázza meg, talán még tetszik is neki, hisz sokan gondolják úgy, hogy a fasiszta önkényuralmi rendszernek, vagy ha jobban tetszik, diktatúrának vannak előnyei?


Semmilyen előnyét nem látom, mert a társadalom fejlődése egyértelműen bizonyítja, hogy szabadság nélkül kenyér sincs. Magyarország felzárkózása az európai életszínvonalhoz kizárólag jogállami keretek között képzelhető el. Először helyre kell állítani a demokráciát, utána lehet gazdasági felzárkózás.


Erre ma kicsi az esély, de ön lát arra módot, hogy akár a Jobbikot is bevonják egy technikai koalícióba, amely leváltja Orbán rendszerét?


A Jobbik jelenleg nem vallja magát demokratikus pártnak. Persze, ha a Jobbik egyértelműen kinyilatkoztatja, hogy többé nem antiszemita, nem fasiszta, az önkényuralmat sem pártolja, hanem egy demokratikus közösség, s ez tükröződik a programjukban, és meglátszik a vezetőségben is, akkor természetesen lehet velük együttműködni. De akkor azt a pártot már nem Jobbiknak fogják hívni.


Már a Soros-plakátkampány előtti időszakról azt mondta, hogy annál már nincs lejjebb. Fenntartja?


Tévedtem, a kormány működését figyelve tapasztalom, hogy van lejjebb.


S ha emiatt ordít, akkor a nemzetközi szervezetek figyelmét keresi, vagy a hazait. Tölgyessy szerint az előbbi nélkül nincs változás, de még a hazai politikai közösség támogatása sincs meg.

Tetszik nekem, amikor az értelmiség megmagyarázza a maga tehetetlenségét. Ezzel nem foglalkozom. Viszont előre szólok, hogy akik most a maguk cselekvőképtelenségből próbálnak meg erényt kovácsolni, miközben ezért a felelősséget a népre kenik, azok később, amikor már újra demokrácia lesz, ne jelentkezzenek majd, hogy ők is "ellenállók" voltak. Akkor már késő lesz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9212644597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jágör68 2017.07.06. 11:17:33

Bokros- Bilderberg ügynök hídfoglalós demokráciája legutóbb 8an voltak kíváncsiak, újságírók, rendőrök inkluzíve.

Peter Götz 2017.07.06. 12:22:50

@maxval a mélyelemző birca: igen,vannak NORMÁLIS emberek akiket felháborít a jelenlegi Magyar helyzet,és vagytok ti,a fizetett szekértolói

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.06. 12:33:41

@Peter Götz:

Ha tényleg így van, mi a gondod? Hiszen akkor Orbán jövőre be se jut a parlamentbe, s kétharmados ballib többség lesz.

chrisred 2017.07.06. 12:44:15

Akkorát kell ordítani, mint 95-ben a Bokros csomag elleni tüntetéseken. És pont annyira lesz hatásos.

Csaba Szikora 2017.07.06. 12:49:40

Ez a lúzer üvölt minden rendezvényen.A firkálmány meg lényegtelen.

paragrafus 2017.07.06. 13:03:54

Mondok néhány ismérvet a fasizmus jegyeiből, aztán mindenki értékelje szépen a mai állapotok tükrében:
1. Egyre fokozódó nacionalizmus
2. Az emberi jogok eltiprása, korlátozása, akadályozása, ellehetetlenítése, kiüresítése
3. Ellenségkép kialakítása
4. A karhatalom megerősítése
5. A média kontrollja
6. A nemzetbiztonság iránti vonzalom
7. Az egyház és az állam összeolvadása, az erre irányuló politikai akarat
8. A saját holdudvarba tartozó nagyvállalati érdekek védelme
9. A munkavállalói jogok semmibe vétele
10. Az értelmiség és a művészetek megvetése
11. Szexizmus és a kisebbségek iránti gyűlölet
12. A fegyelem iránti vágy
13. A korrupció és a haveri összefonódások
14. Választási csalás

HABONYKOMMANDO 2017.07.06. 13:11:16

Egy mostanra szellemileg leepult vesziteni nem tudo sertodott libbant aki annyira eszeveszett, hogy nem erdekli, hogy csak meg jobban lejaratja a baloldalt. Olyan mint a Gyurcsany.

Az egesz magyar ellenes, Orbanfobiajuk abbol ered, hogy HALALOSSAN meg vannak sertodve amiert a magyar nep nem akarja oket. Oket a felsobbrendu intelektusu, mindenkinel okossabb liberalisokat. Nem Orbannal van nekik konfliktusuk, hanem a magyar nepre haragszanak.
"Mi az hogy ezek keleteuropai barbarok nem szavaznak rank, amikor a talpunkat kene csokolgatniuk ?"

Kivlov 2017.07.06. 13:33:31

téged már '95ben akasztani kellett volna, lalikám...

metal · http://electric.blog.hu 2017.07.06. 14:07:21

Amíg az ilyen amatőr hülyéktől nem szabadul meg az ellenzék, addig semmi esélyük Orbán ellen!

Gábor Baradlay 2017.07.06. 14:17:00

@Kivlov: Téged meg a guminak kellett volna megállítania...

Alex Raps 2017.07.06. 14:51:44

@paragrafus: Ez Herr Bokros álláspontja a fasizmusról és leszámítva azt, hogy a negyede sem húzható rá a jelenleg regnáló kormányra azért elmesélem neked, hogy a fasizmus definicióját valójában itt találod: idegen-szavak.hu/fasizmus

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.06. 14:54:22

@paragrafus:

Ezek zöme nem igaz, más részük meg minden rendszerre igaz. S egyik se a fasizmus specifikus jele.

Treff Bubi 2017.07.06. 14:56:16

"Visszatérve, gondolt arra, hogy a fasiszta jelző csak az idősek számára elborzasztó, az ifjúságot, különösen az egyre jobbra tolódó ifjúságot nem rázza meg, talán még tetszik is neki, hisz sokan gondolják úgy, hogy a fasiszta önkényuralmi rendszernek, vagy ha jobban tetszik, diktatúrának vannak előnyei?

Semmilyen előnyét nem látom, mert a társadalom fejlődése egyértelműen bizonyítja, hogy szabadság nélkül kenyér sincs. Magyarország felzárkózása az európai életszínvonalhoz kizárólag jogállami keretek között képzelhető el. Először helyre kell állítani a demokráciát, utána lehet gazdasági felzárkózás."

Azért a kérdésre is válaszolhatott volna. Magyarországon a választásokat az idősebbek szavazatai döntik el, ellenzéki politikusként elég nagy hülyeség lesöpörni a "mit gondolhatnak a fiatalok..." kezdetű témákat.

NemodaBuda 2017.07.06. 14:58:57

Van itt egy pár neofasiszta megszólaló, akik kikérik maguknak, hogy ők fasiszták lennének ! A birka meg a többiek. Hát nem is tudom, nevezhetjük őket egyszerűen aljas gazembereknek is, de ez dehonestáló lenne az átlagos rablógyilkosokra nézve ! A fasizmus mai szekértolói az emberiség ellen lépnek fel, semmiféle könyörületet nem érdemelnek alkalomadtán ! Egy olyan országban, ahol a nyugati határtól Budapestig nem lehet egy nem kormányrádiót fogni, nem lehet egy nem kormánylapot vásárolni, és lassan az egész ország területére igaz lesz ez - ott nem az a kérdés, hogy a többségnek mia pillanatnyi véleménye ! Ha orbánék ma úgy döntenek, az evolució nem létezik, a Föld meg újra lapos ! De attól még ...... Úgy, hogy Bokrosnak teljesen igaza van, egyike a tisztán látóknak, ehhez nem fér kétség. Hja, ugatni persze lehet a Holdat, nem lesz karcos tőle !

Consuela NO NO 2017.07.06. 15:02:49

@NemodaBuda: akalomadtán :)) majd leselkedsz a sarok mögül mi?

Erika Nagyi 2017.07.06. 15:04:05

Patkány visítás az amit ez a degenerált állat kiad magából,mert ez tényleg a patkányhoz hasonlít amikor kajánul vicsorog és gonoszkodik.Orbánt ilyen aljadékkal nem lehet leváltani,mert minden jó érzésű ember utálattal fordul el tőle.és nem hisz neki el semmit.

István Magyari 2017.07.06. 15:09:21

A liberálbolsevik soros-csicska gennyes söpredék 2014-ben az interneten, fizetett blogokon és alhírhonlapokon keresztül akarta megnyerni a közvéleményt. Ezek a tetvek elfelejtik azt, hogy a lakosság nagy része nem is használja az internetet.

István Magyari 2017.07.06. 15:17:13

Bokros egy hazaáruló genny.

inebhedj - szerintem 2017.07.06. 15:29:30

Lehet, hogy most éppen Bokrosnak igaza van, de a stílus és indoklás mit sem különbözik egy mindentgyógyító világ előtt eltitkolt csodagyógyszer marketingjétől. Szóval ha mondjuk azt mondom, hogy Bokros náci, az erről való vita szőrszálhasogatás, és a történészekre bízom, akkor gyakorlatilag egálban is van a két oldal.

A másik, hogy a hazai jogszabályok nem teszik lehetővé nem demokratikus párt működését, szóval minden párt demokratikus párt, hacsak nincs Bokrosnak személyes közvetlen tapasztalata ennek ellenkezőjéről, amiből viszont az következne, hogy Bokros pártja nem demokratikus, de ezt ugye a jogi szabályozás nem engedi.

Amúgy meg a Fidesz baloldali párt, hirtelenjében nem tudok semmit felsorolni, ami jobboldali lenne részükről, leszámítva persze, hogy azt mondja magáról vagy a sajtó róla. De ugye van, akit meg az UFO-k áldottak meg, vagy éppen híres rákgyógyító professzor...

Brumm Brumi 2017.07.06. 15:55:49

A vicc az hogy ezek a bokrosok úgy fasiztáznak, hogy közben pontosan tudják hogy az egyetlen közismert és igazolt fasiszta, Mussolini pártjának tagja éppen a soros alapítvány magyarországi elnöke volt anno, bizonyos vásárhelyi miklós...

Muhaha

Parajpuding 2017.07.06. 16:11:06

Látom idetódultak az agyhalott fideszszoponcok. Magyarország leghitványabb rétege.

Parajpuding 2017.07.06. 16:12:34

@István Magyari: ez inkább megmosolyogtató, mint hiteles egy primitív egysejtűtől, mint te.

ulpius66 2017.07.06. 16:28:40

Nekem pl. tetszik ez a Bokros uram!

Hagyni kell kibontakozni!

Őt a Bojár Gábor nevezetű dísz-zsidó fizeti.....

A Bojár Gábor szerint két "tiszta lelkű politikus" van ma Magyarországon: a Füves Juhász és a Bokros uram, így ezeket dotálja évi több, mint százmillával.........

Pop40 2017.07.06. 16:38:04

Tökéletesen igaza van, a konklúziót leszámítva.
A fidesz nem fasiszta, hanem kőkemény, vonalas kommunista.

Alick 2017.07.06. 16:38:49

Összességében Orbán közelebb áll Kádárhoz, mint Mussolinihez.
Bokros viszont a latin-amerikai komprádor hozzáálláshoz van közel.

Pop40 2017.07.06. 16:41:47

@István Magyari:

" Ezek a tetvek elfelejtik azt, hogy a lakosság nagy része nem is használja az internetet."

Ezért lehet a segghülye fideszeseket megetetni bármilyen propagandával, amit csak a vajdád nem szégyell.

Mellesleg világröhej, mikor a magadfajta agyhalott bolsevik söpredék bolsevikozik.
Persze, erre tart a gazdád, másra nem vagy jó.

Meridian74 2017.07.06. 16:46:17

ROFLMAO!

Ez a levitézlett szarházi mégis mit akar még a magyar politikában? Mert sikere az tuti nem lesz.

ulpius66 2017.07.06. 16:49:00

Kedves ballibsi elvtársak!

A kurva életbe!

Végre döntsétek mán el, hogy Orbán fasiszta vagy bolsevik!
(természetesen az a megoldás nem elfogadható, HOGY MINDKETTŐ, mert akkor összeomlik az a ballibsi légvár, hogy a fasiszta, a náci, a nyilas, és kommunista diktatúra AZ NEM EGYTŐRŐL FAKAD..........)
Pedig mindannyian tudjuk, hogy az olasz fasizmus a az olasz szocialista pártból nőtt ki, a német nácizmus a német szocialista-munkáspártból nőtt ki, a magyar nyilas mozgalom pedig a hazai baloldali mozgalmakból nőtt ki, .... a kommunistákat pedig ismerjük!

Azt is jól tudjuk, hogy aki eddig kommunista volt, az mostantól liberális!!!!!!!!!!

Pop40 2017.07.06. 16:59:20

@ulpius66:

Bolsevik, elvtárs. A vajdád a lehető legvonalasabb, bolsevik komcsi. Mint ahogy ti is. Nem véletlen, hogy egy szem formáció áll mostanság mellettetek, a Thürmer-féle Munkáspárt.
Újraalapíthatnátok velük a Magyar Dolgozók Pártját, csak nem lenne hiteles, mert a vajdád soha életében nem dolgozott.

Én sem értem, hogy az ellenzék minek erőlteti ezt a fasisztázást.

ulpius66 2017.07.06. 17:02:39

@Pop40:

Uram, önnek teljesen igaza van!

Én sem értem, hogy az ellenzék mért erőlteti ezt a "fasisztázást"!

Orbán egyértelműen komcsi!!!!!!!

kószák egyike 2017.07.06. 17:13:44

"legyen az Soros György, vagy bárki más, akkor az maga a fasizmus."

Bokros mi előtt kijelent valamit jót tenni neki ha kb- 5 percet guglizna mélyebb olvasásról meg ne is beszéljünk. Akárcsak sokan akik a fasizmussal dobálóznak és a fasizmus és az antiszemitizmus közé egyenlőség jelet tesznek. Magának a szónak pontos jelentésével sincsenek tisztában de használják. Adjuk az ország sorsár egy olyan kezébe aki nem tudod megkülönböztetni egy államformát egy eszmétől?

ulpius66 2017.07.06. 17:16:38

A Kádár-korszak összes politikai építőköve fellelhető a mai (7 éve tartó) rendszerben.....

Azzal a különbséggel, hogy Kádárt Moszkvából irányította Hruscsov, Brezsnyev és Gorbacsov... ezzel szemben Orbánt Moszkvából irányítja Putyin......

Ennyike.

Nzoltan 2017.07.06. 17:16:47

@Pop40: Szerintem elég megnëzni egy riportot ezzel az ürgével, és mindenki behúzza az ikszet a fideszre. Néha azt hiszem, hogy ō is a vadaiági tanszékre járt.

kószák egyike 2017.07.06. 17:21:05

@Nzoltan: Minden leszerepelt őskövület akik annyira a bölcs vezető bukását akarják nem veszik észre, hogy azzal tennék a legjobbat ha visszavonulnának. Nem ismerik fel, hogy ők maguk tartják hatalomban a személyiségükkel. Abban a pillanatban ahogy eltakarodnának esély lenne változásra.

Pop40 2017.07.06. 17:21:37

@ulpius66:

Örülök, hogy egyetértünk. :-)

ulpius66 2017.07.06. 17:21:38

Annak a pár millió emberkének akinek jó volt a Kádár-korszak, jó lesz az Orbán-korszak is.... hiszen lényegi különbség nincs a kettő között!!!
(talán csak annyi, hogy a mostani "ellenzék" mer ugatni.....már az a része, amelyik nincs "megvéve" mint pl. az MSZP......)

Pop40 2017.07.06. 17:25:59

@Nzoltan:

Nehezen tudok olyan, a Földön jelenleg élő embert mondani, akivel szemben értelmes ember behúzná az x-et a fideszes maffiára, esetleg valami Kim Jong Un- szintű figurával szemben elképzelhető, de ott is inkább a "nem megyek szavazni"-játszana.

A fideszes maffiára egy dolgot kell behúzni, a börtöncella rácsos ajtaját.

kószák egyike 2017.07.06. 17:28:10

@Pop40: Sajnos jelenleg kb. 1,5 millió ilyen ember van az országban aki simán a fideszre húzza az x-et.

ulpius66 2017.07.06. 17:28:10

De tényleg komolyan kérdem!

Kedves ballibsi elvtársak!

Melyik volt az a tüncizés, amelyiket az MSZP önállóan szervezett??????????
(az nem ér, amelyiket az Együtt, vagy a Kétfarkú Állatok, vagy a Momentán szervezett és arra rászállt az MSZP.....melyik volt az a tünci, amelyiket ÖNÁLLÓAN AZ MSZP SZERVEZETT?)

ulpius66 2017.07.06. 17:32:29

@Pop40: "Nehezen tudok olyan, a Földön jelenleg élő embert mondani, akivel szemben értelmes ember behúzná az x-et a fideszes maffiára..."

Hát el kell, hogy keserítselek....

Nálunk pl. a nejem, a három gyermek, vejek, menyem + 5 unoka (aki még nem játszik, de jól neveljük őket...) mind a nyolcan kőkemény Fidesz-szavazók vagyunk!

NÁLUNK REND VAN!

gmihaly621 2017.07.06. 17:38:22

@chrisred: Miért, hát nem menesztették Bokrost, nem szedte ízekre a "csomagját" az Alkotmánybíróság? Ha pedig pont erre gondolsz, akkor azt mondom, hogy a remény hal meg utoljára.

Pop40 2017.07.06. 17:43:14

@ulpius66: Erre most a választ, aki automatikusan eszembe ötlött, inkább nem írom be, mert még megsértődnél :-)

kószák egyike 2017.07.06. 17:50:30

@ulpius66: Gratulálok és köszönjük! Mészáros és Habony Árpi külön köszöni! A magyar jogállam és a demokrácia már nem annyira...

taga20 2017.07.06. 17:50:53

@ulpius66: nyolc agyhalott+5 alakul. gratulálok a retardált családodhoz!

bekestobbsegg 2017.07.06. 17:57:38

Ezen a gyenge színvonalon történő erőlködés azért egy kissé szánalmas.

ulpius66 2017.07.06. 18:03:04

Köszönöm az együttérző nyilatkozatokat!
(sajna, ez van......+3 új unoka várható, hiszen mindegyik gyermekünk 2 gyereke után felvette a CSOK-ot...így, ha nem akarnak visszafizetni 17 millát... akkor jön a harmadik gyerek is....)

taga20 2017.07.06. 18:10:58

@ulpius66: remélem az egyik purdédnak kinyílik a szeme, és bebasz valami elfekvőbe!

nemecsekerno_007 2017.07.06. 18:12:55

@Treff Bubi: "Semmilyen előnyét nem látom, mert a társadalom fejlődése egyértelműen bizonyítja, hogy szabadság nélkül kenyér sincs....."

A kapitalizmus volt előbb mindenhol, utána kezdett szelídülni és jött a demokrácia. :)

nemecsekerno_007 2017.07.06. 18:14:47

@ulpius66: ..."így ezeket dotálja évi több, mint százmillával........."

Basszus, engem mér' nem dobál senki számillákkal???!!!! :D

nemecsekerno_007 2017.07.06. 18:16:44

@ulpius66: "Annak a pár millió emberkének akinek jó volt a Kádár-korszak, jó lesz az Orbán-korszak is.... hiszen lényegi különbség nincs a kettő között!!!"

Ha ilyen és hasonló tévedésekben dagonyázik az ellenzék, akkor a büdös életbe nem váltják le a patást, de jobb is. Mit művelnének ezek ha kormányon lennének?!

taga20 2017.07.06. 18:17:52

@nemecsekerno_007: mert egy kibaszott droid vagy! téged bevetnek, aztán mehetsz a méhbe!

ennyi tetvet, mint amilyen te és ulpius666 vagytok, nem hordott a föld a hátán.

sterimar 2017.07.06. 18:18:51

Ez a szegény Bokros nem szegény, de hülye szegény.

taga20 2017.07.06. 18:24:28

@sterimar: aki igazán hülye és gazdag, az a gazdád te féreg, a mészaroslörinc!

nemecsekerno_007 2017.07.06. 18:33:37

@taga20: "mert egy kibaszott droid vagy!...."

Szúr a kaki? Vagy mi bajod van?

taga20 2017.07.06. 18:37:26

@nemecsekerno_007: mondja egy kibaszott fekália, aki évek óta szennyezi a blogszférát!

ember, nemecsek ernő forog a sírjában, hogy egy olyan fityeszes féreg, mint amilyen te vagy, felvette a nevét.

dr. mesterséges színezék 2017.07.06. 18:39:08

@inebhedj - szerintem: "Lehet, hogy most éppen Bokrosnak igaza van, "

Biztos, hogy igaza van, de azon a napon, amelyen ő szólít fel az antifasiszta ellenállásra, a legkeresettebb árucikk a nyilaskereszt lesz a butikokban.

Hihetetlen, hogy egyesek nem képesek felfogni Piszkos Fred jelentőségét.

ami szabad 2017.07.06. 18:41:11

@ulpius66: Bármelyik eszméből szívesen csemegézik, ha azzal vett egy szavazót magának. Mivel jelleme, ha volt is, rég elrohadt, - tudod egykor liberális, SZDSZ öcsike is volt- ha most kitalálják a sárgaizmust, vagy kékizmust, amivel egyben lehet tartani 1,5-2M szavazót, akkor ő holnaptól az lesz. Mert a jelképes 6.000.000.000.000 ( 6 ezer milliárd) összelopott forintját, amiből kettő sincs a nevén, nem annyira akarja vissza adni. Persze alaposan megdolgozott érte a mi adónkból.

Brumm Brumi 2017.07.06. 18:44:23

index.hu/belfold/2012/03/02/se_or_bokrosnak_nem_kellett_vizsgaznia_panamaban/

"Señor Bokrosnak nem kellett vizsgáznia Panamában
spirk
2012.03.02. 05:46
Vendéghallgató volt a Bokros Lajos a Marx Károly Közgazdasági Egyetem diákjaként a panamai egyetemen, ezért nem is regisztrálták őt, állítja a volt pénzügyminiszter egykori csoporttársa."

Röhögjünk együtt ezen a magyarázaton..
avagy bokros lujas mint vendéghallgatóa Marx Károly Közgazdasági Egyetem (!) diákjaként a panamai (!)egyetemen...

Muhaha

nemecsekerno_007 2017.07.06. 19:00:45

@taga20: "mondja egy kibaszott fekália, aki évek óta szennyez...."

Régebben többször próbáltam értelmesen vitázni, de most már főleg röhögni jövök a hülyéken. Azért remélem, hogy miután a fidesz megnyeri a 2018-as választást, felhagy ezzel a folyamatos cirkusszal mert ennek sok értelme nincs.

jolankovacs 2017.07.06. 20:02:54

Jól beijedt az öregtől a fideszkommandó. Ide küldött minden aljadékot trollkodni. Ez biztos jel, hogy jó az irány.
Egyébiránt Lajosunk nem egy jó marketing szakember. Ráadásul regnálása alatt én is utáltam. Viszont így utólag igaza volt és most is igaza van. Na ettől fél a hatalom és ezért trollkodja ezt a kis szösszenetet is.

torró 2017.07.06. 20:53:54

Jó nagy a fogalom zavar úgy látom:DD Főleg megbokrosodott úrnál.Nemrég kommenista volt náluk a Zorbán. Soros Gyuri bácsi meg hogy kollaboráns volt azzal senki nem foglalkozik, ő lehetett. És még lelkiismeret furdalása sincs, ő maga mondta. Kirabolta elhurcolt hittársait de neki lehetett. Na!Média4 Orbánék előtt kié volt a média? És mit csináltak vele? Elbaszták! Mert ahhoz értenek, és most újra vissza jönnének. Hogy újra elcsesszenek mindent? Vagy nektek az a jó? Hogy sok mindent zsebre vágnak Orbánék? És az ipart ki vágta zsebre, mármint az eladott ipart. Hagyjuk ezt a süketelést! Aki hatalmon van, az tölti az éléskamrát. Bárki aki Orbán után jön ugyan ezt fogja csinálni. Erre akár fogadni is merek. Hogy az emberek elnézik? Igen! Már hozzászoktak évszázadok óta. Kérdés, hogy ha véletlen valaki fellázítja őket, és belehajszolják őket egy erőszakos helyzetbe, jobb lesz e az életük. Hol lett jobb ahol polgárháborút robbantottak ki? Sehol. Tessék egy jó pártot vagy csapatot összehozni, normális végrehajtható programmal, akkor van esély váltásra. Hőzöngéssel nem lehet menni semmire, mert azzal már tele van az emberek töke! A lármás embereket ismerjük. Minél nagyobb a dob üressége, annál nagyobb a hangja.És még verebet sem lehet vele fogni!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.06. 21:52:18

Bokros ellen már tüntettem, takarodjon a közéletből!

Leooo 2017.07.06. 22:38:36

@ulpius66: Eszem a szíved picinyem, pop40 EMBEREKRŐL beszélt, ebben a kategóriában a fütyisz-szimpatizánsok nem játszanak!

Andráska8 2017.07.07. 00:37:48

Nincs vitám Bokrossal. Sőt!

2017.07.07. 04:56:18

a plakátokkal nem zsidózik senki se kódoltan, se kódolatlanul.

és nem indított el bennem antiszemita képzettársításokat a Sorost célponttá tevő kampány, pedig engem végképp nem lehet filoszemitának nevezni. ez már kínos, erre bírtam gondolni, amikor először megláttam a plakátot.

TGM-nek van most igaza. ez a ráröffenés taszítja a parasztot. és mondjuk simán el tudom képzelni, hogy kaján vigyorral ül most a plakát két lépéssel előre gondolkodó kiötlője, mondván: ugye-ugye, megcsinálják ezek maguknak

2017.07.07. 05:02:17

@aleksz róz: egy igazi közéleti mestertroll, aki kitalálta a plakátot :D

werecke 2017.07.07. 06:30:41

@paragrafus: Én még a Dimitrov féle definíciót ismertem. A fasizmus a banktőke és a finánctőke szövetségének lereakciósabb , legsovinisztább , legimperialistább nyílt terrorisztikus diktatúrája. Csak amikor a bank szóig eljut az ember akkor sántítani kezd a dolog. Inkább megváltoztatták a meghatározást.

Kivlov 2017.07.07. 09:03:18

@Gábor Baradlay:
negatív.
Amit a tükörben magadról gondolsz, azt nem kell ideböfögni. :D

Lord Barom 2017.07.07. 13:52:06

@ulpius66: Rend... Naponta elvered az asszonyt, a gyerekeket, hetenként a többi családtagot, aztán elolvasod a napi feladatot és előadod itt a kommentjeidben. Aztán mész a pénztárhoz.

Barkalot 2017.07.08. 23:50:52

Igaza van Bokrosnak.
süti beállítások módosítása