A B1 blogcsalád



220 civil szervezet ellenkampányt indít a civiltörvény ellen

2017. július 05. - nickgrabowszki

Ezt állítja a kormánypropaganda, amelynek egyik leágazása bejuttatta egyik újságíróját hírszerzőjét egy keddi konferenciára. Persze mivel a fideszes agit-propról van szó, az egész feltételes.sorpla.jpg

Pláne, hogy az az Origó írta meg, amelyik most már deklaráltan a Matolcsy-klán birtokába került, és amelyiknek finoman szólva sem erőssége a tényszerűség, a hitelesség vagy az igazmondás. (Emlékeznek még a Jobbik tavaly októberi rendezvényére, amelyről még annak kezdete előtt az Origón megírták, hogy dulakodás volt, ami utóbb nem is volt?)

Az alternatív tények és valóságok varázslóitól, a közpénzből finanszírozott kormányzati konteó- és fakenews-gyártól az is teljesen természetes, hogy

már az anyag címében is hazudnak kettőt.

Az Origo azzal a címmel közli a hírt, hogy Soros György totális támadást indít Magyarország ellen, a cikkből azonban kiderül, hogy szó sincs Magyarország elleni támadásról,

  • legfeljebb a civiltörvény,
  • esetleg az Orbán-kormány,
  • vagy a Fidesz-KDNP 

elleni kampányról. (Ami már csak azért sem lehet azonos egész Magyarországgal, mert a szavazóknak csak egy kisebbségét képviseli, csak egy kisebbség szavazott rá a választáson, és csak egy kisebbség - bár a legnagyobb kisebbség - áll mögötte a felmérések szerint.)

És persze az is világos, hogy az állítólagos támadást nem Soros indítja - ha egyáltalán lesz ilyen -, hanem a civil szervezetek saját megbélyegzésük ellen.

A Origo egy, a Soros-féle fiktív összeesküvések leleplezésére szakosodott kormánypárti blog, az ún. Tűzfalcsoport cikkét vette át, amelyik állítólag bejuttatta a tudósítóját propagandistáját egy keddi konferenciára.

  • Ezen - állítólag - a Helsinki Bizottság nevű szervezet társelnöke, Pardavi Márta beszélt arról, hogy nem engedelmeskednek a civiltörvénynek, és hogy 220 szervezet bevonásával ellenkampányt indítanak.
  • Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai igazgatója továbbá jogi tanácsadást kínált azoknak a polgári engedetleneknek, akik törvénysértéssel akarják kifejezni véleményüket a civiltörvény ellen.

A legviccesebb az, hogy a konferencián az azt szervező Majtényi László volt államfőjelölt emlékeztetett: az általa elnökölt, a Soros Alapítvány támogatásával létrehozott az EKINT kimaradt a Soros-ellenes civiltörvény hatálya alól, mert nem egyesület, hanem kht. formájában működik.

De még az agitpropka tudósítása szerint sem volt szó valamilyen támadás szervezéséről. Ellenkezőleg: azt írták,

a felszólalók parttalan jogászkodással töltötték az időt.

Ebből aztán úgy néz ki, a kormánypropaganda picit mintha túlreagálta volna az ügyet, amikor Soros Magyarország elleni támadásáról írt, de hát nekik ez a dolguk, egy nyári zivatarba is képesek lennének magyar apokalipszist belelátni.

Amit persze a zsidók irányítanak. Ennek szimbóluma már maga Soros is, aki mint ellenségkép vagy bűnbak kétségtelenül az orwelli sztálinista disztópia Goldsteinjére hajaz. Aki tudvalevőleg Trockij regénybeli alteregója. Trockij pedig Sztálin harcostársa volt a bolsevik forradalom, meg az orosz polgárháború idején. (Ilyen módon Orbán kedvező helyzetben van, neki két volt harcostársa is kéznél van, akit lehet gyűlölni: Soros a rendszerváltás, Simicska a fülkeforradalom frontján küzdött együtt népünk vezetőjével.)

Hogy Soros Magyarország elleni támadása lesz a Fidesz narratívája, azt nem csak a köztereket ellepő óriásplakátok jelzik, hanem az is, hogy a Magyar Idők nevű másik kormánylap már reggel arról közölt cikket, hogy a jogvédők a bírókat befolyásolják, mert a Helsinki Bizottság tart nekik "kiképzést".

Ami gyakorlatilag ugyancsak az eddig ismeretlen Tűzfalcsoport egy másik cikkének átvétele. A blog korábban 3 részes sorozatot közölt a témáról.

És hogy milyen ez a blog voltaképpen, meg hogy milyen kódokat a rejt el a Fidesz a kampányában, arra az mutat rá teljesen világosan, hogy a Tűzfalcsoport a civil szervezeteket következetesen és szisztematikusan nem egyszerűen Soros-szervezeteknek (ami amúgy szintén nettó hazugság lenne), hanem egyenesen

Soros-pozitívnak nevezi.

Ami egyértelműen a Kurucinfó körüli szélsőjobboldal a zsidókra használt Jordán-pozitív kifejezésének átvétele, továbbfejlesztése, de legalábbis utánérzése.

Kettős beszéd, duplagondol: a Rogán-féle propagandaminisztérium abban bízik, hogy a megcélozni kívánt Fidesz-szavazótábor van annyira intelligens, hogy észrevegye, aki Soros-pozitívot mond, az voltaképpen zsidót mond, amit nyíltan nem mondhat, mert közben minden erejével küzd az antiszemitizmus ellen.

Mint a fenti képen is látszik, a válasz igen, akadnak, akik értik.

(Kép: Facebook)

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1012643023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jágör68 2017.07.06. 08:23:16

Soros ügynökei parancsba kapták Európa elárasztását katonakorú, iszlamista 'menekültekkel'.
Ez egybeesik a CIA- tervvel: káoszt Európában, majd a zűrzavarban "megelőző" nukleáris csapás Oroszország ellen.
Biztos el akarsz párologni, bé1 blogger?

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.06. 14:50:25

Ezért fizetik őket, így lelkiismeretesen teljesítik gazdáik parancsait.

Duplaxiii 2017.07.06. 15:01:51

Nagyon egyszerű lenne ám a megoldás!
1) olyan szervezetek, amelyeket magyar átlagemberek hoztak létre és építettek fel
2) nemzetközi hivatalos szervezetek hazai részlegei
legyenek tekinthetők civil szervezeteknek.Az első esetben lényegtelen, hogy később kapnak-e külföldről támogatást vagy sem. De hazai alapokból jöjjenek létre. És ne úgy, hogy van egy hasonló külföldön is, létrejönnek és csatlakoznak.
A hivatalos meg az ENSZ, EU, NATO stb. és ezek valamely részlegei.
Viont ne legyen civil az, aminek nincs sem hazai, sem hivatalos alapja, hanem valamilyen internacionális elveket képviselnek bármely országban, melyeket kizárólag külföldről valamilyen nem azonosítható "alapítványok" finanszíroznak.
Működhessenek, de ezt valóban jelezzék!
Ma alig pár ilyen, de ezek a leghangosabbak! Miattuk szopik az összes valós civil szervezet.
Tehát: van egy itthon szerveződő, nyugdíjasokat segítő civil szervezet, működnek adományokból és ehhez kaphatnak akár sorostól is további pénzeket! Ez civil.
Van egy ENSZ szervezet, az alakíthasson lokális központokat, akár 100% ENSZ finanszírozással.
De ha van egy elvi csoport, például a PC elvek betartatására, erre nincs hazai szerveződés, hanem egy privát forrásból kapott pénzből jön létre egy magyar bázis, az NEM CIVIL! Még ha van ilyen más országokban is.
Nekem nem ugyanaz az ügyvéd, aki nem itthon dolgozik, nem itthon építette fel karrierjét, nem az eddigi eredményei alapján ítélhetem meg, hanem egy fiatal aktivista és egyszer csak megjelenik egy TUSZ vagy más szervezetben és reggelente osztja az észt mindenkinek.
Ő nem civil.

Duplaxiii 2017.07.06. 15:07:22

@jágör68: Az szeretem bennetek, az ilyen szélsőséges nácielvű összeesküvésben hívőkben, hogy a racianalitást is egy mozdulattal söpritek le.
Tudom, az ember nem járt a Holdon és a Föld lapos.
Gondoltál arra, hogy mennyivel több érdeke van Európa destabilizálásához a szovjeteknek, mint az USÁnak?
Elképzelted, hogy az általad gyűlölt zsidóknak nem üzlet a rombolás majd a beruházás a pénz folyamatos beszedése helyett?
És elgondolkoztál azon, hogy a szovjeteknek van iszlám területük, ott bármikor képezhetnek ki ügynököket, akik gond nélkül eljutnak Szíriába, ott beépülhetnek a menekültek közé, azokkal mind szír menekültek eljuthatnak Európába és itt kényelmesen megszervezhetnek csoportokat, akciókat, terrortámadásokat? Hogy ehhez kényelmesen megkapják a szovjet fejlett KGB-s segítséget, eszközöket, anyagokat?
Mert a szovjetek nem EU és NATO tagok ám... Nekik mi ellenség, ellenfél vagyunk, ha valakinek érdeke az ellenfelének a gyengítése az az ellenfél és nem a szövetséges...
De tudom, a Föld lapos, mert lecsorogna különben a Balaton....

sas70 2017.07.06. 15:43:47

@maxval a mélyelemző birca: Ezek alapján pont úgy, mint a CÖF, aki Orbán parancsára az ellenzéket szapulja és a kormányt dicséri? Csak akkor miért nem Orbán fizeti őket a saját vagyonából?

sas70 2017.07.06. 15:46:25

@jágör68: A gyíkembereket kihagytad!
"Virág elvtárs: Lehet, hogy egy hülyeséget mondok, de mit szólnál például ahhoz, ha – maradna a doboz, de – ürgebőrbe varrva. Talán még hitelesebb lenne."

gyurmicsek 2017.07.06. 15:46:36

@Duplaxiii: ott a pont.
Nem soros alakítja a világot, van egy kis politikai befolyása, de a nagyhatalmak erejéhez képest az övé kevés.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.06. 15:56:19

@sas70:

A CÖF fideszes civil szervezet, a Helsinki Bizottság meg liberális. Mindkettő gazdája utasításai szerint jár el. Hol az eltérés?

Egéridomár 2017.07.06. 16:04:45

@jágör68:
Jézus Mária! Most komolyan kérdem. Ennyire hogy lehet valaki ostoba?! De nem, ez már minden határon túlmenő idiotizmus! Döbbenetes, hogy ilyen emberek élnek ebben az országban. De a leg döbbenetesebb, hogy ezek elmennek szavazni. Nem kétséges, magyarországnak jó darabig befellegzett. A söpredék uralkodik, ami itt folyik, már iróniának is rossz.

ZX 2017.07.06. 16:26:48

@ÖLNÉK IS A VIKTORÉRT FÖLLEG LIPSIT: Gyógyszered bevetetted ma már? (Vagy a fizetésed fel? :/)

sas70 2017.07.06. 16:27:35

@MaxVal BircaMan HJCD: Van különbség? Árnyalatnyi! Hogy a CÖF-öt közvetve az adófizetők fizetik, nem Orbán és nem a fidesz.

Én tudom jól 2017.07.06. 16:36:47

@jágör68: Fú de beteg vagy. Mondjuk a gyíkemberek legalább most kimaradtak.

De lássuk, miért érdekes Sorosnak Európa elárastása katonakorú iszlamista menekültekkel?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.06. 17:02:17

@sas70:

A Fidesz pártkasszájából.

S Soros pénze honnan van, az égből?

Nzoltan 2017.07.06. 17:34:42

Nem értem, sorost miért nem caukták még le? Bedöntöttw a fontot, oszt az eu vezetōi bratyiznak vele.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.09. 11:27:29

@maxval a mélyelemző birca: Gazdád neked van, még a komcsi rendszerből szoktad meg.

Pamacs1 2017.07.10. 02:14:05

En egyenesen tovabb szigoritanam a civil torvenyt: több szamot kelljen - és mindig- feltuntetniuk. Az alapitasuk ota kapott osszes tamogatasban a kulfoldi aranyt. Utolso evben ugyanezt. (Mint allampolgar jol lathatnam, hogyan nő, egyaltalan nő-e, a hazai tamogatottsaguk) Es az utolso evben a tamogatas es az( egyeb) gazdasagi tevekenyseg aranyt.
Es semmi ciki nincs benne ha kulfoldi a tamogatasuk és kozerdeku a tevekenyseguk. Sőt, koszonjuk szepen annak, aki adott ra penzt. De annal inkabb ciki ha a kulfoldi forrasokbol plakatfeulragasztasi tanfolyamot meg politikai tuntetest szerveznek. Mi ezen a megbelyegzes? Ezek tenyek. Tessek ugy működni hogy vallalhatók legyenek...