Évente 400 órával dolgoznak a magyarok többet a németeknél - mégsem sikerül még csak elindítani sem a felzárkózást Berlinhez. Az ok a nem rossz munkavégzésben, hanem a gazdaságpolitikában és a mindent átszövő korrupcióban keresendő.
Az OECD legfrissebb kimutatása alaposan elkedvetleníthet mindenkit. A magyarok termelékenysége, vagyis az, hogy egy óra munkával mennyi értéket tudunk előállítani, 2010 óta stagnál, miközben a környező államok minden képesek voltak hatékonyság-növelést elérni. Pedig nem lehet azt mondani, hogy a magyar lusta lenne: a kimutatás szerint az erős középmezőnybe tartozunk évi 1761 ledolgozott órával. Ez ugyan messze elmarad a mexikói 2255-től, de majdnem 400-zal veri a németek 1363 óráját. A kimutatás azt is cáfolja, hogy a görögök a lustaságuknak köszönhetnék a permanens válságot: a déli országban 2035 órával a lista harmadik helyén áll.
Ennek ellenére tény, hogy míg az átlag magyar munkaerő egy óra alatt nagyjából 30 dollárnyi értéket állít elő, addig német, francia vagy amerikai társai ennek a dupláját. Ugyancsak tény, hogy 2006 és 2010 között - a 2009-es év döccenésével együtt - 5 dollárnyival, nagyjából 20 százalékkal emelkedett a termelékenység, azonban 2010 óta egyetlen centtel sem mozdultunk előre. Eközben a többi visegrádi ország mind javított termelékenységén: a szlovákok már a 40 dollárt ostromolják, a csehek a 35-höz közelednek, a lengyelek pedig zárkóznak fel a 30-as szinthez.
Az ok - nem győzzük hangsúlyozni - nem a magyar munkaerő renyheségében vagy képzetlenségében keresendő. Ha szétszálazzuk a gazdasági szektorokat, akkor az létszik, hogy a feldolgozóipar jelentős, 15 százaléknyi javulást ért el 2010 óta, miközben a versenyszféra stagnált, a szolgáltatások piaca pedig 6 százaléknyit esett. A feldolgozóipar szárnyalása természetesen nem véletlen: a német - és japán - autóipari óriásoknak dolgozó magyar beszállítókat a verseny rákényszerítette a termelékenység növelésére, a hatékonyság javítására. Befektettek, jobb gépeket, eszközöket vásároltak, képezték munkavállalóikat - mert aki nem a legjobbat kínálja a legjobb áron, azzal a piac leszámol.
Ugyan ez már messze nem mondható el a gazdaság többi részéről. A kormányprogram szintjére emelt korrupció - amit nem átallanak középosztály-erősítésnek nevezni, noha köze sincs hozzá - a kádári vállaltvezetés legrosszabb ösztöneit ébresztette fel. A magyar cégeknek eszükben sincs innovációra, fejlesztésre fordítani tőkéjüket. Minek is? Elég, ha megfelelő kormányzati kapcsolatokkal rendelkeznek, máris hízhatnak az állami csecsen. Itt pedig nem számít a minőség, az árképzés - csak a visszacsorgatás. Magyarországon már nem az üzleti élet korrumpálja a döntéshozókat, hanem a kormány a cégeket.
Egy egyszerű példa: a kormányzati propaganda adómilliárdjait el lehetne hatékonyan is költeni - nem lenne kevésbé gyomorforgató a tartalom. Ez viszont azt jelentené, hogy bíbelődni kéne olyasmivel, hogy mennyi pénzből lehet elérni egy állampolgárt, hol a legnagyobb a látogatottság, olvasottság, hol dolgozik leghatékonyabban a közpénz. Ez arra kényszerítené a médiumokat, hogy növeljék látogatottságukat, hisz a piac legnagyobb hirdetője, az állam, csak akkor csorgat hozzájuk pénzt, ha meg is éri. Ezzel szemben Magyarországon Rogán propaganda minisztériuma nem azt nézi, melyik lapot hányan olvassák, hanem azt, ki az adott felület tulajdonosa. Ha senki által nem olvasott, de baráti - talpnyaló - felületről van szó, máris röppennek a milliárdok. A piacvezetőket pedig messze elkerülik a hirdetések.
A fenti helyzetben az állam nem támogat semmiféle, a piacgazdaságban hasznos vagy felhasználható vállalati tulajdonságot. Nem számít a hatékonyság, az innováció - ezért aztán nem is lesz fejlesztés, fejlődés. Csak az államtól való függőség erősödése.
Ebből néhány tucat oligarcha remekül megél, még a dédunokája bölcsőjét is kipárnázza a mi adóforintjainkból. Viszont világszínvonalú, a nemzetközi piacra betörni és ott talpon maradni képes magyar termék vagy szolgáltatás a rendszernek nem része. Az az néhány - az elmúlt években összesen ha fél tucat - Magyarországról indult sikertörténet nem a kormány támogatásával, sokkal inkább épp annak ellenére jöhetett létre.