B1 blogcsalád



Gyurcsány: „Ha ez kiderül, akkor van politikailag végem”

2017. június 28. - Mr Flynn Rider

Újra elmondta az ATV-ben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az Orbán-zsarolós történetet és állítólag már meg is állapodott valakivel a bizonyítékok áráról. Ha egyáltalán létezik ez a valaki és vannak bizonyítékok.

 

Ami ismét kiderült:

  1. létezik egy titkos informátor,
  2. akinek titkos dokumentumai vannak arról, hogy
  3. Orbán Viktort titkos információkkal zsarolja Oroszország. 

Gyurcsány Ferenc több hónapja jött elő ezzel a történettel és azóta átlag két-három hetente ugyanezt elmondja a tévében. Az újdonság most az a történetben, hogy újra találkozott titkos informátorával. Megint nem látta a titkos dokumentumokat (amik állítólag Orbán Viktor titkos svájci bankszámláinak létezését bizonyítják). Viszont a bizonyítékok áráról már megállapodtak.

Gyurcsány Ferenc hozzátetette ugyanakkor, úgy érzi, hogy nem csak pénzügyi alkut akarnak kötni vele tárgyalópartnerei.

„Engem kutyául izgat, hogy kivel ülök szembe, és ő meg kit szolgál. Ebben nem jutunk egyről a kettőre”

– fogalmazott a korábbi kormányfő. Hozzátetette, egyelőre optimista és rendíthetetlen, de óvatos is az ügyben. Azt is tudja, hogy sokan azt gondolják, hogy csak blöfföl, de ennél szerinte veszélyesebb, ha ugyan látja a dokumentumokat, de nem beszél róluk.

„Ha ez kiderül, akkor van politikailag végem” – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc korábban több alkalommal is azzal vádolta meg Orbánt – főleg az ATV-ben –, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt. Elmondása szerint erről egy titkos informátor tájékoztatta, aki dokumentumokat is mutatott Gyurcsánynak. Ezzel szemben a titkosszolgálatok az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát arról tájékoztatták: Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésre.

Korábban megírtuk: szerintünk Gyurcsány csak a médiába próbál bekerülni és kezd egészen tragikomikus lenni, ahogy próbálkozik. Mostanra egészen biztosan tragikomikussá vált.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1312626041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.28. 15:13:41

Ez pont ugyanaz, mint az őszödi beszéd. Hatalmas öngól.

Ferenc Lajos Vázsonyi 2017.06.28. 17:54:39

Az sem komplett aki hisz ennek az embernek , de az Orbán gyűlölet mindenek felett , ugye !?

sinus67 2017.06.28. 22:10:14

@Ferenc Lajos Vázsonyi:
Hát Orbán igen erősen átvette az első helyet Fletótól!
Komolyan nem vehető emberek komolytalakodásai nem gyűlöletet szítanak. Inkább, hogyismondjamcsak:
- Óóó, szegény fogatlan oroszlán! És még mindig a cirkuszban szerepel!? Pedig már nem sokan tapsolnak a mutatványhoz!

címzetes docens 2017.06.29. 01:14:41

Orbán, Gyurcsány, Botka, Vona... Ilyen hitvány ország lettünk, hogy csak ilyen hitvány politikusokra futja? És akkor csodálkozunk, hogy az emberek többsége el sem megy szavazni. Így lesz politikai erő a kétfarkú kutyapárt: Örök élet, ingyen sör.
Ez pedig a m
agyar szentháromság: Kóla, Chips, Térerő.

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel.
Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen." (Teljesen mindegy, hogy ki mondta.)

Itt tartunk... Itt tartunk?

belevauvau 2017.06.29. 07:43:20

Az őszödi-beszéd a

belevauvau 2017.06.29. 07:46:35

@belevauvau: az őszödi beszéd az nem öngól volt, hanem elsszámolás a múltal, valamint a további lehetőségek felvázolása (reformok szükségessége).

gmihaly621 2017.06.29. 08:05:29

@Ferenc Lajos Vázsonyi: Nem, csak elképedve "nézi" a blogger ezt az elszabadult hajóágyúként lövöldöző Pinokkiót.

tótágas 2017.06.29. 09:33:33

Én hiszek Gyurcsány Ferencnek, mert eddig semmi okot nem szolgáltatott arra, hogy ne tartsam hiteles személynek. Kedves kis hozzászólók! Bárhogy próbáljátok nevetségessé tenni, csak magatokat teszitek nevetségessé. Hiábavaló erőlködés.
(Szegény cikkíró is csak próbálkozik :"Megint nem látta a titkos dokumentumokat ".
Egyszer már látta. Miért is kéne hetente megnéznie?)

tótágas 2017.06.29. 09:40:53

@címzetes docens: Nem mindegy, hogy Orbán, Gyurcsány, Botka, vagy Vona.
Egyáltalán nem értek veled egyet ebben. Ilyen lózungot csak egy felületes, meggondolatlan mások által befolyásolt, felelőtlen ember jelenthet ki. Én egyik mellett sem kardoskodok, de hogy mindegy lenne az országnak, az szerintem nem igaz.

a nagy hohoohooo 2017.06.29. 13:06:26

Az a baj, hogy mindenkit megtanítunk írni....
Nem sok sikerrel
És olvasni?
Hát aztmeg minek?
De azért vannak akik gondolkodnak,aztán ........
"Orbán svájci bankszámlái: Gyurcsány tudja, de (még) nem mondja
Föld S. Péter blog·2017. június 28.
Hónapok óta lebegteti Gyurcsány Ferenc azt amiről sokan beszélnek, de amiről senki nem tud biztosat. Orbán Viktor (állítólagos) svájci bankszámláiról van szó. Ellenfelei szerint a volt miniszterelnök blöfföl, mások szerint már nála vannak a bizonyítékok, és a kedvező időpontra vár, hogy bemutassa őket a nyilvánosságnak.
Bizonyítani nem tudom, de van egy sejtésem, hogy Gyurcsány most ugyanazt játssza Orbánnal, amit a jelenlegi miniszterelnök művelt az őszödi beszéd kapcsán.
Gyurcsány Ferenc április végén sajtótájékoztatón jelentette be, hogy látott dokumentumokat olyan pénzmozgásokról, amelyek Orbánhoz köthetők, és amelyekkel az oroszok zsarolhatják a miniszterelnököt. A Demokratikus Koalíció elnöke akkor felszólította Orbánt, hogy 72 órán belül tisztázza magát, vagy perelje be őt, hogy kiderülhessen az igazság.
Gyurcsány nyilván tudta, hogy Orbán nem fogja magát tisztázni, de nem is fogja őt beperelni. Ilyen ügyben ugyanis senki sem tudja tisztázni magát, azt ugyanis nem lehet bizonyítani, hogy valaki nem korrupt, és nem lehet emiatt zsarolni. Perelni sem fog Orbán, mert nem akarja Gyurcsányt helyzetbe hozni, meg különben sem tudná bizonyítani, hogy nem korrupt, és nem zsarolható – lásd, mint fenn.
Gyurcsány Ferenc tegnap az ATV-ben bejelentette, hogy ismét tárgyalt az Orbán svájci bankszámláit bizonyító dokumentumokról, és már az árról is megállapodtak az eladóval. Hogy kivel tárgyalt, azt állítása szerint ő sem tudja, az illető nem fedte fel magát, és egyelőre azt sem hajlandó elárulni, hogy mik a szándékai. Gyurcsány azért azt sejteti, hogy az illető a pénzen kívül még valami mást is akar – de hogy mit, azt egyelőre nem árulta el az ismeretlen.
Hajlok arra, hogy azt gondoljam, Gyurcsány nemcsak azt tudja, hogy kivel tárgyal, de azt is, hogy ezt Orbán is tudja.
Persze, nem a részletek érdekesek, hanem az, hogy mi lesz ennek a vége.
Egyik opció az, hogy nem lesz semmi. Ennek lenne valamennyi valószínűsége, az elmúlt hét évben ugyanis számos botrány robbant ki Orbán és családja, valamint a hozzá közeli politikusok körül, ám ez Orbán nimbuszán gyakorlatilag alig változtatott. A Fideszt ugyan mára sokan nem szeretik – egy friss közvéleménykutatás szerint hiába vezet toronymagasan, Orbánéké a legelutasítottabb párt - de a törzsgárda megmaradt és bármi történik is, ők mindig Orbánra és a Fideszre fognak szavazni. Akkor is, ha az orruk előtt rabol ki egy bankot, vagy megöl valakit - akik most rajonganak érte, akkor is szeretni fogják.
Másik lehetőség, hogy mégis történik valami, és kitör a botrány. Gyurcsány említette, hogy látta a dokumentumokat, és meg is fogja azokat szerezni. Vagyis, úgy tűnik, a DK elnöke végleg elszánta magát, hogy dűlőre viszi a dolgot, és annyit árt Orbánnak, amennyit csak tud.
Elvileg az is elképzelhető, hogy Gyurcsány csak blöfföl, de ennek kicsi a valószínűsége. Életszerűbb, hogy ezúttal egy valóban jól felépített kommunikációs stratégia tanúi vagyunk, vagyis, Gyurcsánynak már most a kezében van a bizonyíték Orbán zsarolhatóságára. És ha Gyurcsánynak ezek a dokumentumok tényleg a rendelkezésére állnak, arról Orbán és környezete már bizonyára tud. (Lehet az is, hogy csak a környezete tud erről, ő maga nem, mert még nem merik megmondani a Főnöknek - ráér megtudni akkor, amikor már biztos a baj.)
Minden lehet, és mint már volt róla szó, az sem kizárt, hogy nem lesz semmi. Orbánt már beárazta a hazai és a nemzetközi közvélemény, a választók is tudják, hogy kicsoda, ezen egy újabb – bármekkora is legyen az – botrány sem változtat jelentősen.
Hamarosan okosabbak leszünk.
Én arra tippelek, hogy a nyári szünet után ősszel, szeptember 17-e körül, megint megtudunk valamit.".....majd kiderül...

Mustár XXX 2017.11.19. 12:07:09

Jó lenne tudni, hogy honnan van ez az elképesztő Gyurcsány gyűlölet. Értelmeszésem szerint itt annyi történt, hogy valaki megkereste őt, és eladásra felkibált egy dokumentumot. Olyat amit egyébként később Vonának is felajánlottak megvételre.

Ezzel az ügyyel nagyon óvatosan kell bánni. Nagyon helyesen mindkét politikus azt mondta, hogy csak hitelesített dokumentum alapján érdemes konkrétan lépni (bármilyen módon). Az ügy annak kapcsán került teritékre, hogy a media ezt felkapta. Mit kellene tenni egy közszereplőnek, ha a riporter nekiszegez egy kérdést? Hazudjon? Persze, mindenkinél okosabb, mindent joban tudó felelőtlen emberek persze azonnal összeesküvés elméleteket gyártanak, és konteókat emlegetnek. (Zárójeles megjegyzés: kiváncsi lennék rá, hogy az átlegembere hány százaléka tudja, hogy mit is jelent a 'konteo' szó...)
süti beállítások módosítása