B1 blogcsalád



Kósa Lajosnál nyíltabban még senki nem jelentette be, hogy a Fidesz felhasználja az ügyészséget a kampányban

2017. június 19. - nickgrabowszki

A Fidesz frakcióvezetője egy hétfői sajtótájékoztatón beszélt a letartóztatott szombathelyi ügyvéd, Czeglédy Csaba ügyéről.czcs.jpg

Elsőre érthetetlennek tűnt, hogy miért tartóztatták le Czeglédyt.

  • Az ügye - közigazgatási eljárásban - 3 éve tart, különös most feltételezni a szökés, elrejtőzés, összebeszélés vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyét. Ha akarta volna, már megtehette volna.
  • Az sem életszerű, hogy a Fidesz Czeglédyt szánta volna az új Simon Gábornak. Czeglédy azért csak egy szombathelyi önkormányzati képviselő, nem az MSZP elnökhelyettese.
  • Továbbá különös az időzítés is: még 10 hónap van a választásig; ha a Fidesz ezt szánta bombának, jobban járt volna, ha csak február-márciusban robbantja fel.

Az utóbbi két verzió már feltételezi, hogy a kormánypártnak olyan ráhatása van az ügyészségre, hogy tetszése szerint indít vagy állít le ügyeket. Ezt nem is teljesen alaptalan feltenni. Eléggé megalapozza ezt a Farkas Flóriánnal vagy Rogánnal szemben mellett mutatott ügyészi magatartás, vagy az, hogy sorra vádemelés nélkül zárják le az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által kezdeményezett eljárásokat a legnyilvánvalóbb lopások ügyében is.

Egy hétfői sajtótájékoztatóján Kósa Lajos indirekt módon meg is erősítette, hogy az ügyészséget a kormány és a Fidesz politikai célokra használja Czeglédy ügyében is. Az MTI tudósítása szerint 

Kósa Lajost kérdezték az adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba ügyvéd ügyéről. A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták azért védik az ügyvédet, aki szombathelyi MSZP-s képviselő is, mert "rengeteget tudhat zavaros ügyeikről". Botka Lászlótól Gyurcsány Ferencig Czeglédy jár el a legkülönbözőbb ügyekben - tette hozzá.

Elvileg se az MSZP-nek, se a DK-nak nem lenne félnivalója (ha vannak amúgy "zavaros ügyeik", ha nincsenek). Czeglédy adócsalási ügyében egyik párt sem érintett, egy jogállamban itt meg is állna az ügy. Czeglédy ellen - ha elkövette, amivel gyanúsítják - vádat emelnének, a bíróság meg döntene.

Egy jogállamban ehhez az ügyhöz a pártoknak semmi köze nem lenne.

Kósa azonban gyakorlatilag kimondta: 

Czeglédyt azért vitték be, hogy vádalkut kössenek vele Botka és Gyurcsány "zavaros ügyeiről".

Nem róla szól az eljárás, meg arról, ami - esetleg - elkövetett. Nem ellene nyomoznak, hanem az ellenzék vezetői ellen. Czeglédy csak arra kell, hogy bemártsa őket. Nyilván főként Botkát, aki - ellentétben Gyurcsánnyal - deklaráltan miniszterelnök-jelölt. (Ezek szerint nem tudták eléggé megütni se az órájával, se az autójával, se a szegedi parkolási üggyel.)

Nem volna példátlan, hogy az ügyészség készségesen kiszolgálja a Fidesz politikai igényeit.

  • A BKV-per kisebb vádlottai sorra arról számoltak be (pl. itt), hogy Hagyóra és Demszkyre kértek tőlük terhelő vallomást. Amit ők - esetleg - elkövettek az nem is érdekelte az ügyészeket.
  • Ugyanezt mondták a Sukoró-per vádlottai: Gyurcsány volt a célpont, őket elengedték volna, koronatanúként segítenek leültetni.

Czeglédy előzetesbe helyezésének az eljárás kezdete után 3 évvel semmi más indoka nem lehet, mint hogy hogy

megtörjék.

És ki az, akit ha teljesen váratlanul, az esküvője előtt 2 nappal(!), a nászút helyett, a nyár elején előzetesbe vágnak, annak nem omlik össze az élete egy pillanat alatt, és nem törik meg? Még akkor is, ha ügyvéd, és mint ilyen, titoktartásra kötelezett.

Innen nézve már az is érthető, hogy miért kellett ennyivel a választás előtt bevinni: nem ő a valódi célpont.

Annyi történt, hogy a Fidesz rámutatott valakire, akire kampánycéljaihoz szükség volt, az ügyészség meg készségesen teljesítette a politikai megrendelést. Az esküvője előtt börtönbe zártak egy ártatlan embert.

Lehet, hogy Czeglédy abban nem ártatlan, amivel formálisan gyanúsítják, de a letartóztatásának indoka nem ez volt. És ezt a Fidesz egyik felső vezetőjétől tudjuk. Az adócsalásnak semmi köze ehhez, az legfeljebb ürügy volt: vádat abban az ügyben lehetett volna emelni letartóztatás nélkül is, és börtönbe csak akkor zárni, ha a jogerős bírósági ítélet úgy rendeli.

Ha eddig nem tudtuk volna, mostanra teljesen bizonyossá vált, hogy vége a jogállamnak Magyarországon. Az igazságszolgáltatás teljesen alárendelődött az állampárti politikai akaratnak. A különbség csak annyi, hogy most ügyészségnek és nem ÁVH-nak vagy politikai rendőrségnek nevezik.

Egy újabb rendszerváltáskor nem maradhatnak büntetlenül sem azok, akik pusztán politikai okokból emberek életet is hajlandók megnyomorítani a hatalomért, sem azok, akik ezt készségesen végrehajtják, és asszisztálnak a törvénytelenségekhez.

(Kép: Blikk)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6612606505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinus67 2017.06.19. 19:56:44

Na majd mindjárt jönnek a trollok és elmagyarázzak, hogy azemútnyócév, Gyurcsány, CIA, estleg Soros, talán Botka.
Az meg nem fordul meg a fejükben, hogy tényleg nincs ez így jól. Semmi baj azzal, ha valaki lop, csal és az ellen büntetőeljárás indul. Azért az tényleg fura, mi több, gyanús, hogy "nagy" ügyek mindig a választások előtti évben indulnak!

Bambano 2017.06.19. 23:48:35

hét évvel a kormányváltás után szerintem hatalmas szegénységi bizonyítvány a fidesznek, hogy még mindig fletóval van elfoglalva. amit hét év alatt a felülről vezérelt fidesz-ügyészség nem tudott hitelt érdemlően kinyomozni és bizonyítani, azt már hagyhatnák békén, mert ez azt is jelenti, hogy az ügyészség béna, mint a vakló. ha igazán érdekelte volna őket a létező igazság, azt kormányváltás után pár hónap alatt lezavarták volna.

vajon mondani fogom még, hogy azt hittem, nincs lejjebb vagy most tényleg leértünk az aljára?

Megdobbent 2017.06.20. 06:28:50

"... sem azok, akik ezt készségesen végrehajtják, és asszisztálnak a törvénytelenségekhez."

Ez itt a lenyeg, egyet sem szabad engedni elkullogni meg parancsratettemezni hagyni.

anonymand 2017.06.20. 06:43:07

A gazságszolgáltatás már csak így működik.

Lahamu 2017.06.20. 06:56:41

A cikked tele van logikai bukfencekkel.A saját vélekedésedett a következő mondatban már bizonyítékként tálalod.:-D

macmac 2017.06.20. 07:31:21

@Lahamu: Tudod, van olyan, hogy indirekt bizonyítás, sőt létezik logika is. Bár egy FIDESZ fannak.....

Csaba Szikora 2017.06.20. 09:00:59

Majd kiderül minden egyszer 100 év múlva.Egy tuti van,azaz,a zemeszpé elkúrta.

Csaba Szikora 2017.06.20. 09:01:37

egyébként meg hagy hulljon a férgese.

Rónarider 2017.06.20. 12:47:32

polt egy gerinctelen seggnyaló.
legalábbis esetről-esetre bizonyítja.

látjátok feleim szümtükkel 2017.06.20. 13:10:22

Azért megint felmerül a kérdés, hogy egy folyamatban lévő büntetőügyről miért a Kósa és miért nem a legfőbb ügyész tart beszámolót, ahogy a törvény ezt előírja? Kósának mi köze is van egy folyamatban lévő büntetőügyhöz?
Persze lehet, hogy a nagyplakátos kúriás ítéletből merítve csak egyszerűen nem tényeket közölt?

morph on deer 2017.06.20. 13:45:42

@anonymand:
"A gazságszolgáltatás már csak így működik."

Wrong!
A fidesz működik így! Ennek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.06.20. 14:08:13

Kósa, ki egy agyi vegyszer,
Fejlett jogállamról papolt,
Ami akkor lesz itt egyszer,
Ha megbukik Orbán s a Polt.
;-)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.06.20. 15:02:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: :)))
Önmagában nincs baj a két ponttal, csak az a kérdés, hogy mennyi a maximum? :)))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.20. 15:11:02

@Frady Endre: :)) Látom, van aki figyel. Kosárlabda, 3 pont. Mondom, hogy ma nagyon szigorú vagyok.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.06.20. 15:24:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Fociban régen 2 pont volt a győzelem, manapság 3.
Az egyik bulvártévében 5 pontot adhattak a sztárok főzőműsorában, a másikban 10-et.
Puzsér max. 10 pontot adhatott anno, de sosem tette.
Az én időm előtt 20 pont volt az egyetemi felvételi maximuma, az én időmben már 120.
Szóval minden a koordináta rendszeren múlik... :)

nu pagagyí 2017.06.20. 15:39:09

Pont az ilyen ügyek miatt kellene kizárni, hogy választott képviselő aktívan részt vegyen valamilyen vállalkozásban, ahogy ez jogállami demokráciákban szokás.

Adódik összehasonlításként Izsáki fideszes polgármesterének ügye. A polgármester saját cége EU-s pénzből épített "vadászházat" saját használatra. Ő "természetesen" szabadlábon maradt, megússza egy bírsággal.

nemecsekerno_007 2017.06.20. 16:23:53

Nem tom mit szipogtok, így működik az igazságszolgáltatás. Ha egy síma ingatlan pered van, akkor is szívni fogsz évekig. Az átlagember meg tisztában van ezzel, ezért se nagyon érdekli.

anonymand 2017.06.20. 17:43:15

@morph on deer:

Talán, ha elolvasnád még egyszer.
Akár az eredetit, akár az idézetet.
Nem ártana!

morph on deer 2017.06.20. 17:53:20

@anonymand:
Igazad van, elnézést!

(Megyek is fehér botot venni! Már ha odatalálok..!)

Behajtó70 2017.06.20. 18:18:27

Az igazságszolgáltatásról a balliberális áldemokratáknak: az nem úgy működik, hogy ti kitaláljátok ki bűnös (Rogán, Habony, Mészáros, Simicska), és ki nem (gyurcsány, botka, D209, horn-pufajkás gyula, kóka (az a helikopterezés nem volt gond?), simongábor bissauguineai útlevél, kunhalmi-diakigazolvány-hamisító-van diplomám-ja-mégsincs).

Hanem úgy van, hogy majd az ügyészség eldönti! ÉS NEM TI!

Netuddki. 2017.06.20. 18:29:43

A francokat! Azért sittelték le mert beleköpött a helyi tolvajfidesz közeli "biznicekbe".

Mellesleg az is érdekes, hogy zárolták a cég számláit is, aminek következtében nem kapták meg a jogos fizetésüket a kiközvetített diákok.

Amúgy meg, adócsalásért valóban börtön jár. Meg a közpénz hűtlen kezeléséért is...

Netuddki. 2017.06.20. 18:31:45

@Behajtó70: Milyen ügyészség kisköcsög?
De persze, lesz majd független(!) ügyészség is előbb-utóbb, aztán mehettek a börtönbe.

anonymand 2017.06.21. 05:06:21

@Behajtó70:

Ércsük.
hirtv.hu/egyenesen/florian-a-csucson-1397697
Csak halkan kérdem, a te sokkal demokratikusabb lelkületedet nem zavarja, a te pénztárcádat nem érinti, hogy Farkas Flórián áldásos közreműködésével elfolyt 1,6 milliárd, amit adófizetői pénzből újabb 1,3 milliárddal pótolnak?
Te csak kurucinfót olvasol?
atlatszo.hu/2016/09/19/gyulnek-a-csontvazak-polt-peter-szekrenyeben-igy-zullott-az-ugyeszseg-a-politika-kiszolgalojava/
Te csak m1 tv-t nézel?
atlatszo.hu/2016/06/27/az-orban-rendszer-legfontosabb-pillere-polt-peter-legfobb-ugyesz-palyaive/
A 888 neked mindent elmond?
tenytar.blog.hu/2016/06/28/polt_esett_az_ugyeszseg_becsuleten
Azért, mert te áldemokratának tartasz másokat, lehet még véleményük?
Ne adj' Isten le is szabad írni?
Oszt utolsó kérdés: téged a tények valóban nem zavarnak?
süti beállítások módosítása