B1 blogcsalád



Megkezdődött Orbán Viktor fordulata klíma- és Trump-ügyben

2017. június 15. - nickgrabowszki

Tanácsadójával üzent a Fehér Házba.ortru.jpg

Áder államfő a múlt héten még erkölcsileg elfogadhatatlannak, a jövő generációkkal szembeni felelőtlenségnek és tiszteletlenségnek nevezte, hogy Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi klíma egyezményből.

A magyar miniszterelnököt meg egyenesen sokkolta a döntés.

Két hete Orbán szokásos rádióinterjújában azt mondta:

Magyarországon közmegegyezés van abban, hogy a klímaváltozás valóság, veszélyes dolog, és mivel globális természetű, ezért a vele szembeni fellépés is globális szintű cselekvést igényel. Ez ellentétes mindazzal, amit az amerikai elnök döntött. Donald Trump elhatározásának következményein még „gondolkodni” kell.

Hát, gondolkodtak. És mostanra döntöttek.

Az állami média honlapján vezetett blogján Lánczi Tamás megírta, hogy nincs itt semmi látnivaló. Eszerint

  • Trump csak egy politikai látványpékségből lépett ki.
  • A párizsi klímaegyezmény nem környezetünk megóvását, hanem sokkal inkább kőkemény üzleti érdekeket szolgál.
  • Az amerikai elnök lépése érdemben nem befolyásolja bolygónk jövőjét.
  • Már az is kérdéses ugyanis, hogy az Amerikai Egyesült Államok valóban hivatalos tagja volt-e a párizsi klímaegyezménynek.
  • Ha minden aláíró betartaná vállalásait, a Föld hőmérsékletében bekövetkező változás akkor is szinte észrevehetetlen lenne.
  • A fejlődő országok környezetvédelmi programjairól számtalan esetben derült már ki az, hogy valójában korrupt módon működnek, és semmit sem tesznek hozzá a környezet védelméhez.
  • A párizsi egyezmény és a hozzá hasonló intézkedések sokkal inkább szólnak gazdasági érdekekről, mint a globális felmelegedés megfékezéséről.
  • Trumpot tehát nem valamiféle megszállott környezet-ellenesség vezette, hanem a ráció. (!)

Sokatmondó, hogy a Habony cégét és Schmidt Mária lapját is vezető Lánczi nem ügyvezetőként vagy főszerkesztőként, hanem politikai tanácsadóként jegyzi a cikket, ami - ismerve a kormánypropaganda kézzel vezérelt voltát - azt jelzi,

ez a félhivatalos magyar kormányálláspont.

Ami - mint a fentiekből is látszott - jelentősen eltér az eddig képviselttől, illetve az eddig nyilvánosan hangoztatottól.

Az még kérdés, hogy milyen gyakorlati következményei lesznek a fordulatnak, hogy milyen hasznot remél az ügytől Orbán. Feltehető, hogy bár tagadja, mégiscsak zavarja, hogy Trump mindenkivel találkozik rajta kívül, és akkor ez a Trump melletti kiállás egy

üzenet a Fehér Házba.

Nem maga a miniszterelnök mondta ki, hogy ne kelljen magyarázkodnia, de egy politikai tanácsadó, hogy legyen súlya a dolognak, és értsen belőle, akinek értenie kell.

A Fidesz és a magyar kormány amellett a Trump mellett áll ki, aki ellen már nyomozás folyik, aki kül- és belpolitikailag egyaránt elszigetelődött. De ha egyiküknek sincsenek barátai, elég logikus, hogy egymással próbálnak cimborálni.

Ezt gondolhatja Orbán. De Trump egyelőre még mindig nem adja a jelét, hogy olyan kétségbeejtőnek gondolná a helyzetét, hogy Orbánnal kellene barátkoznia.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr10012594915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arpika23 2017.06.15. 16:40:11

"Trump mellett áll ki, aki ellen már nyomozás folyik, aki kül- és belpolitikailag egyaránt elszigetelődött"

Az a baromság hogy "nyomoznak ellene", már önmagában is oltári, eltekintve attól hogy ugye hazugság is.
De azt írni a POTUS-ról hogy elszigetelődött kül- és belpolitikailag, már az elmebaj biztos jele. Mert ugye vannak lehetetlen dolgok és ez az. A világ első számú és pillanatnyilag egyetlen szuperhatalmának teljhatalmú vezetője nem tud elszigetelődni, kivéve ha netán ő akarja. Egy füttyentésére ugrik a "szabad világ" bármelyik képviselője vagy országa.

Az apropó pedig ami alapján ezt előhoztad egy fasza gumicsont.

"•A párizsi klímaegyezmény nem környezetünk megóvását, hanem sokkal inkább kőkemény üzleti érdekeket szolgál." Ezzel egyetértek veled szemben. Mert mi végre is lehet adni-venni a CO2 kvótákat? Ezt magyarázd már el légyszi!

ép testben ép lélek 2017.06.15. 21:43:42

@arpika23: "teljhatalmú vezetője" :D
Ott nem úgy működnek a dolgok, mint Moszkvában.

Wannabe 2017.06.15. 21:46:34

@arpika23: Miből szűrted le, hogy a párizsi klímaegyezmény a co2 kvóták adásvételéről szól?

miva? 2017.06.15. 21:55:28

Szeptemberben kijön az AR6. Majd meglátjuk. Ez a szerencsétlen két elmebajos meg remélhetőleg 5000 év múlva is tananyag lesz már általánosban.

bendeguz33 2017.06.15. 21:57:58

Hú ez az Orbán nem semmi,ott nyalja a segget ahol csak lehet, Tramp pont megfelelne neki!

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.15. 22:12:18

Neki is letérdelt a büszke és erős Magyarorszag vezére! Mi mindent meg nem tesz az országért! 100 misiért egy migránst is...

martineden 2017.06.15. 22:28:25

Hat, a legjobb az egeszben, h a mini duce lassan kezelesre szorul az osztrak klinikan. Trump mar lassan az osszes szomszedos orszag vezetojevel talalkozik, de a csuti g-t keruli, mint a leprast. Megertem, mert azert o a piacon kereste a milliardjait es nem lopta, mint a kis maffiavezer. Nyilvan nem akarja lejaratni magat, meg valszin emlekszik, hogy a g..i mikent kopkodte amerikat meg egy eve is.

laci_52 2017.06.15. 22:55:52

Megy itt a hőbörgés össze-vissza, de hiányoznak a hiteles tudományos eredmények.Mennyivel nőtt a legutóbbi 50 évben az átlaghőmérséklet? Nem tudom, tegyük fel, hogy 0,5 fokkal.

Ha ebből 0,1 fok az emberi tevékenység eredménye, hátra lehet dőlni, nincs szükség klímaegyezményre, hiszen a felmelegedést túlnyomórészt a természetes ingadozás okozza.

Ha viszont 0,4 fok a növekedésből az ember sara, világszerte sürgősen intézkedni kell, mert a vesztünkbe rohanunk.

Először be kellene bizonyítaniuk a tudósoknak, hogy az utóbbi két mondatomból melyik áll közelebb az igazsághoz, utána kellene összehívni egy globális klímakonferenciát.

2017.06.15. 23:11:31

@laci_52: te nagyon buta vagy. Annyira, hogy nem veszed észre.

2017.06.15. 23:16:21

@laci_52: az utóbbi 100 évben 0.73 c fok volt az emelkedés. Az elmúlt ötven évben évtizedenként 0,13.
Milyen trendet vázol ez fel?

2017.06.15. 23:19:32

@arpika23: Trump ellen nyomozás indult. Robert Mosley ügyész jelentette be. A 2016-os választások ügyében nyomoz.
Ezt beszoptad...

KrisztiánH 2017.06.15. 23:25:07

@laci_52: 1. A globális átlaghőmérsékletben természetes változás nem 50 év alatt történik, hanem több száz.

2. Hiteles tudományos cikkek százai jelennek meg évente, melyek az antropogén hatások miatt jóval felerősödő klímaváltozásról. A tudományos cikk attól tudományos és a klímaváltozás attól modell (nem pedig hipotézis), hogy érvekkel, adatokkal, mérésekkel, matematikai és fizikai számításokkal van alátámasztva. (www.nature.com/nature/journal/v416/n6882/abs/416723a.html, www.pnas.org/content/103/39/14288.full, iopscience.iop.org/article/10.1088/1748-9326/6/4/044022/meta)

3. Ha 0,1 fok, ha 78 fok az ember okozta globális hőmérséklet növekedés mértéke, akkor sem kell szétszennyezni a bolygót üvegházhatású gázokkal, teleszemetelni az óceánokat, erdőket kiirtani, más fajokat kiirtani stb.

teéjesenmindegy 2017.06.15. 23:37:50

@KrisztiánH:
És ki akadályozza meg, hogy ne szemetelj, vagy hogy ne vágj ki erdőket.

Nem tudom, hogy igaza van-e Trumpnak. De senki nem kényszeríti holnaptól az amcsikat, hogy szénerőművet indítsanak be mondjuk megújulók helyett.

C. Robert 2017.06.16. 01:18:38

@arpika23: "Mert mi végre is lehet adni-venni a CO2 kvótákat?"
Avégre, hogy pénzügyi ösztönzést kapjon a CO2-kibocsátás csökkentése.

P. J. Fry 2017.06.16. 05:23:41

Semmilyen ellentmondást vagy fordulatot nem látok, a blog megpróbál valamiféle köpönyegforgatást vizionálni ott, ahol nincs semmi.

A klímaegyezmény meg egy baromság volt, itt volt az ideje, hogy szétessen. Kína azt vállalta, hogy tíz év múlva lehet, hogy már nem fog nőni a co2 kibocsájtásuk, ha meg igen, akkor igen? Ez kábé olyan, mintha a határvédelemnek az lenne a módja, hogy az jön megy, aki akar... oh, wait!

nu pagagyí 2017.06.16. 05:53:27

Úgy látom, a Tesla gyárat is el szeretné bukni Orbán. Mondjuk sok esélyünk eddig sem volt rá. A világ civilizált feléből már egy Koszovóhoz hasonlatos országnak tűnünk, amellyel nem tervez egy innovatív cég, mert sem társadalmi béke, sem szilárd törvényesség, sem normális oktatás nincs.

P. J. Fry 2017.06.16. 06:00:44

@nu pagagyí: "egy innovatív cég"

A tesla, amelyik 13 éves fennálása alatt egyetlen nyereséges negyedévet sem tudott felmutatni? Nem az "innovatív" a helyes szó, hanem a "humbug".

"mert sem társadalmi béke"

Az, párizsban, németországban meg svédországban van társadalmi béke mi? Meg nálunk volt 2006-ban. Most nincs. Mert te azt mondtad. :D

nu pagagyí 2017.06.16. 06:11:56

@P. J. Fry: Igazi köcsög szemléletről teszel tanúbizonyságot. A rövidtávú érdek felülírja a hosszú távút. A harácsolásban utazó Orbánéknál ez természetes, de ha mondjuk Miskolc környékén laksz, valószínűleg nem örülnél, ha mondjuk Orbán papa cége lebontatná a környező hegyeket, mert zörög az alján egy kis szén, még akkor sem, ha felvennének bányásznak.

Egy egyezménytől ne azt várd, hogy megkötik és a következő percben már nincs is káros anyag kibocsátás és azonnal megszűnik a környezetrombolás. A jövőről szól, arról, hogy nem vágod magad alatt a fát, csak azért mert kézre esik. Beruházol a kutatásba, felfuttatod azokat az iparágakat, amik kiválthatják a környezetkárosító tevékenységeket. Most vállalod azokat a költségeket, amik holnap hoznak csak hasznot és azért teszed, hogy a gyerekeidnek jobb legyen.

P. J. Fry 2017.06.16. 06:31:46

@nu pagagyí: "Igazi köcsög szemléletről teszel tanúbizonyságot. A rövidtávú érdek felülírja a hosszú távút. "

Baromságokat beszélsz öreg. A tesla abból él, hogy buta embereket behülyít mindenféle szlogenekkel és a nagyszerű formatervező gárdájával, de amiket nyom, azok életképtelen dolgok. Rövidtávon és hosszútávon is. Elmégy a youtube-ra és megnézheted miket mondanak szakemberek a nagyszerű ötleteik megvalósíthatóságáról. Ja nem, nem vagy szakember és nem tudsz angolul... akor jó.

"ha mondjuk Miskolc környékén laksz"
Ne mondjuk.

"ha mondjuk Orbán papa cége"
Ja, igen, az orbánozás, neked arra áll fel. Akár a teslát meg a klímeegyezményt is képes vagy acsarkodva védeni, ha egy kicsit orbánozhatsz. Öregem, ez a te perverziód, ebből hagyj ki, én gondolkodni szoktam az ilyen dolgokról, nem az orbán nevét mantrázni.

"Beruházol a kutatásba, felfuttatod azokat az iparágakat"
13 év alatt egy negyedévet sem tudott nyereséges lenni! Ne kamuzz b+ felfuttatásról meg a holnapról, ez a tesla hívők lehúzásáról szól. Ilyen a modern startup világ, csak a tesla kicsit nagyobba csinálja. Show, amit olyen laikus, hozzá nem értő embereknek írtak mint te, csak a pénzesebbjének.

P. J. Fry 2017.06.16. 06:37:34

@nu pagagyí: "Most vállalod azokat a költségeket, amik holnap hoznak csak hasznot és azért teszed, hogy a gyerekeidnek jobb legyen. "

Nos, csak az a baj ezzel, hogy nem minden mai költség eredményezi azt, hogy a gyerekeidnek jobb legyen.

De igen, úgy működik ez mint a kereszténység (majd, ha meghaltál, akkor jó lesz neked) és a szocializmus (majd a kommunizmusba jó lesz), ellenben most csináld azt, amit én mondok.

A tesla már több mint tíz éve mondja, hogy majd, majd, majd, majd, te meg benyalod az egészet és a gyerekeid jövőjéről álmodozol. Ha tudnád, hogy amiket a tesla le akar nyomni a torkodon, azok olyanok mint a pi-víz meg a rontáslevétel, akkor is hinnél nekik, mert te már eldöntötted, hogy a tesla az jó, az orbán az rossz, a világ meg ilyen egyszerű.

Jók, meg gonoszak. Ovis világkép.

igazi hős 2017.06.16. 07:29:40

@P. J. Fry: Nem keveredik a fejedben a Tesla és Elon Musk? A Tesla termékeket csinál, világmegváltó víziói (SpaceX, Mars utazás, hyperloop) Musknak vannak. Érdekes módon azok sem tűnnek mind annyira megvalósíthatatlannak, sőt úgy tűnik valós üzleti is lehet belőlük: a SpaceX már üzleti alapon működik és életképesnek tűnik, a hyperloop nem működik, de látható az igény (ettől persze még bukhat). Szóval ne ekézz másokat a világ jó-rossz felosztása miatt, amíg te magad is ezt csinálod.

P. J. Fry 2017.06.16. 07:50:52

@igazi hős: "Nem keveredik a fejedben a Tesla és Elon Musk?"

Nem, nem keveredik, bár nyilván nem független dolgokról van szó.

"(SpaceX, Mars utazás, hyperloop)"
SpaceX: zseniális!
Mars utazás: humbug.
hyperloop: hatalmas marhaság.

"Érdekes módon azok sem tűnnek mind annyira megvalósíthatatlannak"

Neked, nem tűnik megvalósíthatatlannak. Nézd meg elsőnek ezeket:
www.youtube.com/watch?v=Z48pSwiDLIM
www.youtube.com/watch?v=QXF2qcu-tFw

"nem működik, de látható az igény"
Ó, igény az az örökmozgóra is lenne, meg a menyországra is.

"Szóval ne ekézz másokat a világ jó-rossz felosztása miatt, amíg te magad is ezt csinálod."

Nem "jó-rossz" felosztást csináltam, hanem "jók és gonoszak" felosztást. A "működik/nem működik" felosztással semmi baj nincs.

na-ki 2017.06.16. 08:16:08

Egyutt akar bukni vele?

Apadfaxa 2017.06.16. 08:49:11

@P. J. Fry: Látszólag érvelsz,mint Jani a kormányinfón, de te is csak egy agyatlan fidess bérenc vagy, ennyike :)
a csúti geci meg igenis majd megőrül már, hogy a környéken mindenkivel találkozik trumpli csak vele nem, akinek pedig az elnökségét köszönheti....

she_wolf 2017.06.16. 09:12:56

Aggódok ezér a szerencsétlen Vittorér:( Eddig csak szimplán hülye volt, mesmeg már asse tuggya, mit vakert tennap. Egy Haloperidolt aggyon mán neki valaki!

Mert a klímaváltozás egy dolog. Egy másik dolog, hogy ennek mibenlétéről a "kedves vezetőnek" fingja sincs. A harmadik, hogy az ember megakasztani, vagy előidézni egy ilyen folyamatot nem tud, ellenben jelentősen képes befolyásolni a tevékenységével.
Csak halkan kérdezem meg: mi kell ahhoz, hogy valaki annyira lemenjen kutyába, hogy vastagon szarjon arra, hogy egy közös, bőnyálas seggnyalás érdekében képes legyen a józan ész ellen menni, és mindezt nyilvánosan deklarálni?
Ha ez nem elmebaj, és olcsójános köcsögség, akkor semmi nem az!

@teéjesenmindegy:
"De senki nem kényszeríti holnaptól az amcsikat, hogy szénerőművet indítsanak be mondjuk megújulók helyett."
Dehogynem! Te eddig mit néztél, olvastál? "Dagobert bácsi" akarja a szénipart felturbózni az egekig (mer meló köll a zembereknek -mondja a jóságos malacka), valamint minden fosszilis energiahordozó kitermelését ina szakadtáig támogat úgy, hogy közben az amerikai népesség kb. háromnegyede egyetért abban, hogy csökkenteni kell az emissziót.

Én meg közben semmit nem értek.... ki a tököm választ meg ilyen embereket (Trump, Orbán, Erdogan, May, és van még pár ilyen "fénylő lángoszlopa" az emberiségnek)vezetőnek, és főleg: miért?

Vittor szegény meg..... drága szépember, én úgy sajnálom cegínt:(
Esküszöm, én fogok írni Dagobert bácsinak, hogy engedje már meg Vittornak, hogy tipeghessen a lába nyomában, mert míg ez meg nem történik, addig nem lehet vele bírni:(

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.16. 09:31:36

@arpika23: Ne Viktor féldiktatórikus rezsimjéből indulj ki. Itt már természetesenek vesszük azt, hogy a bevallottan miniszterelnök haver gázszerelő 1 év alatt 100 milliárddal (!!!) gazdagodik, és ez a rendőrségtől az ügyészségen át az adóhatóságig senkit nem érdekel. Viszont az USA (a fideszes agitprop hazugságokkal szemben) demokrácia, ahol igenis vannak fékek és ellensúlyok, nem a Viktor számára példakép Orosz, vagy Törökörszág.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.16. 09:34:18

@P. J. Fry: Hja, mekkora lúzer ez az Elon Musk. A másik opció, hogy te nem érted, hogy miről szól a Tesla.

vajdasagi 2017.06.16. 09:35:47

@P. J. Fry: Teljesen feleslegesen beemelted ide a Teslát. A cég ugyan még mindig folyamatosan veszteséges, de félelmetesen jó kocsikat gyárt, és nagyon értékes brand lett, és gyorsan nőnek a bevételei. Ebben a fázisában minden startup veszteséges. Szóval butaság ezzel jönnöd. Itt a klímaegyezményről szól a vita. Mellesleg abban sincs igazad, de a Teslával jönni itt egyszerűen a tudatlanságodat tükrözi.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.16. 10:01:23

"Trump ellen nyomoznak" De hisz ez HAZUGSÁG.

FAKE NEWS

konrada 2017.06.16. 10:11:16

@vajdasagi:
...azt azért nem árt tudni, hogy a világgazdaság ciklikus. Azaz mindig lekezd fúvodni a lufi, és mindig kipukkan egy válsággal.
...s most - lehet - ott tart a Tesla, mint a Delorean (ami hasonlóan jövőbemutató volt) 1981 végén.

...de remélem, nekem nincs ebben igazam, mert qrvára tetszik a Tesla.
...legalább annyira, mint 80 környékén a Delorean tetszett....

teéjesenmindegy 2017.06.16. 10:32:27

@vajdasagi: 30 milláért azért illik is félelmetesen jónak lenni, nem?
Musk abban volt nagyszerű, hogy el tudta hitetni a néppel, hogy kell neki 30 milláért egy olyan autó, amit 400km után töltögetni kell órákig. Semmi innovatívat nem rakott bele, ami a teslában van, az már évtizedek óta létezik. (Az összes többi autógyártó ott cseszte el, hogy kicsi megfizethető autót akart csinálni. A nép meg nem ad ki 10 millát egy kis up méretű csúnya szarért - de egy 30 millás státusszimbólumért igen.)

A klímaegyezményt pedig a világmegváltásként ünnepelni jó nagy marhaság volt. Szerintem egy pofon a szarnak. Önkéntes alapon, szankciók nélkül elkötelezték magukat. Pff. A kaliforniaiak pedig most sírnak, meg marhára aggódnak a környezetért sírva ülnek be a 4-7 literes 3 tonnás SUVokba. Egy kibaszott képmutatás az egész.

A blog pedig úgy faszság ahogy van. Ha orbán nekimegy Trumpnak, akkor az a baj, ha kiáll mellette akkor az. Ha putyinnal van jóba az a baj, ha ellene beszélne akkor az lenne a baj. Van sapka, nincs sapka.

sdani 2017.06.16. 10:49:37

@P. J. Fry: "A tesla, amelyik 13 éves fennálása alatt egyetlen nyereséges negyedévet sem tudott felmutatni? Nem az "innovatív" a helyes szó, hanem a "humbug"."
Remélem Elon Musknak még marad annyi kavics a zsebében, hogy befizethessen egy tanfolyamra Mészáros Lőrinchez, hogy megtudja, hogyan kell nyereségesen futtatni egy vállalkozást. :D

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.16. 10:51:03

@laci_52: "Először be kellene bizonyítaniuk a tudósoknak, hogy az utóbbi két mondatomból melyik áll közelebb az igazsághoz, utána kellene összehívni egy globális klímakonferenciát. "

Ööö... Az, hogy melyik a valószínűbb, azon már évtizedek óta túlvagyunk. A globális felmelegedés az egy tény, és a tudósok szerint 95%, hogy az ember tevékenysége okozza.

"95 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a hőmérséklet emelkedését az elmúlt évtizedekben főképp emberi tevékenység okozza - áll az ENSZ klímajelentésének tervezetében"

index.hu/tudomany/2013/08/20/az_ember_okozza_a_globalis_felmelegedest/

2017.06.16. 11:14:53

Az üzletember Trump 26 másodperc alatt kidobná az irodájából a politikus Orbánt. Most, hogy végre újra gyerek lehet az elnöki székben? Ki tudja.

konrada 2017.06.16. 11:27:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Én most az ördög ügyvédje leszek, mert egyébként én is hiszek abban, hogy az embernek hatása van a földre, hatása a klímájára, és nekünk meg kéne őriznünk azt az utódainknak. (Vagyis inkább magunknak, mert azért nekünk is jó, hogy lassan megint lehet fürödni a Dunába, nem kell a körúton ólommérgezést kapni a rosszul elégett üzemanyagtól, stb...)

...de például: annak idején a tudósok 95%-a arról is meg volt győzödve, hogy a föld lapos, amiben benne volt az is, hogy ez volt a kánon, afőirány, ezt kijelenteni volt a legkevésbé problémás, ezért lehetett posztokat, címeket elérni, és a mást állítani akkoriban (szó szerint!) égő volt. Szóval attól még, hogy sokanm mondják, nem biztos hogy igaz - mármint az ördög ügyvéde szerint, Isten ments hogy beazonosítsanak ezzel a véleménnyel!;)

...vagy: Grönlandot lefordítva Zöldföldnek lehetne nevezni. ...miközben gyakorlatilag nincs rajta zöld! Azaz volt már az emberiség írott történelmének az idején is olyan időszakok, mikor gyorsan történt meg általános felmelegedés, meg persze olyan is, amikor meg lehülés volt. A lehülések okát tudjuk, de a felmelegedéseket csak kapargatjuk, okait nem tudjuk, de abban biztosak lehetünk, hogy Grönland nem az emberi tevékenységtől lett zöld....
...de persze ezt is csak az ördög ügyvédje írja. A mostani felmelegedési időszaknak az okát kivételesen tudjuk, az ember az oka, és egyébként is, elég sokszor megbeszéltük, hogy nem szabad hátrafelé mutogatni, csak előre!;)

teéjesenmindegy 2017.06.16. 11:43:26

@sdani: Ez a baromság mégis mire volt válasz?
Jól esett mészárosoznod egyet, ugye? Most jobb?

Mészárostól teljesen függetlenül is létezik egy világ képzeld. Egy olyan világ, amiben a csávó kifejleszti a paypalt, amiben semmi innovatív nincs, csak pont jókor van jó helyen, és keres vele egy csomó pénzt. Ettől még nem lesz feltaláló, se az űrkutatásban, sem a villanymotorokban. Ettől a tesla nem lesz nyereséges, nem talál fel semmi újat, a hyperloop pedig egy néphülyítés. A spacex-el is vannak fenntartásaim.

P. J. Fry 2017.06.16. 12:33:03

@she_wolf: "hogy közben az amerikai népesség kb. háromnegyede egyetért abban, hogy csökkenteni kell az emissziót"

A németek az elmúlt évtizedben nem csökkentették az emissziójukat, a kníaiak sem. A kínaiak ráadásul úgy tervezik, hogy növelik is. Miért várod az amerikaiaktól, hogy csökkentsék az emissziójukat? Csak kérdezem...

vajdasagi 2017.06.16. 12:36:02

@teéjesenmindegy: Nem ültél a Teslában, tehát nem is vagy kompetens arról nyilatkozni, hogy mennyit ér. Az amcsik tömegei mindenesetre bolondulnak érte, és egy barátom ült benne - és én nagyon megbízom az értékítéleteiben - és k@rvajónak nevezte. Az meg, hogy még soha nem volt nyereséges egy startupnál nem perdöntő. A Facebook is igen sokára lett nyereséges. Meg a Google is. Tehát az üzleti érveid sem jók.

A klímával kapcsolatos érveid meg deódak. Szóval szerintem te minden téren inkompetens vagy ebben a témában. Biztos van olyasmi is, amihez jól értesz, de a klíma meg a Tesla meg a nyereséges startup-ok nem ilyenek.

vajdasagi 2017.06.16. 12:41:13

@konrada: Igazad van, és nemcsak a világgazdaság ciklikus, hanem 1-1 ötlet, sőt termék simán megbukhat még akkor is, ha a világgazdaság épp nem pukkad ki. Ez evidens.

De a Tesla egy nagyon szép termék, és ezért drukkoljunk neki.
Másrészt az, hogy a cég még nem nyereséges az nem perdöntő egy startup ezen fázisában.
Harmadrészt lehet hogy Elon Musk sok hype-ot is el tud adni, de az ilyen emberek viszik előre a világunkat, és közben nem látok semmi ellenszenveset ebbe az emberben. Nem lopta a pénzét, nem állami megrendeléseken nyerte, valamit már bizonyított is (nem is keveset). Szóval nem látom, hogy miért lenne ő valaki szemében negatív.

Negyedrészt a klímaegyezmény-Trump-Orbán vonulatról szól a blogbejegyzés, mi meg itt a Muskról csevegünk :-)

1ghost 2017.06.16. 12:54:43

Persze, hogy fordul ez a tolvaj, elvtelen szaralak.

Hiszen az egész élete a forgásról szól, ahogy a hatalom megszerzése éppen kívánta! Volt ő már minden: KISZvezér, liberális, konzervatív, szélsőjobbos, ruszkik távozását követelő, ruszkikat visszahozó. Minden, amit a hatalmi érdeke megkívánt.

És kérem szépen, ez a jellemtelen, velejéig korrupt, ócska ember az ország miniszterelnöke.

De immár kiismerték a magyarok ezt a tolvaj, neofita szélkakast, s jövőre a választáson elhúzzák a nótáját, csak lesni fog, mint Jani a moziban.

Aztán pedig kezdődhet a bűnösek elszámoltatása, felelősségre vonása, s az ország felemelkedése a narancsos mocsárból.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.16. 13:28:06

@P. J. Fry: "A németek az elmúlt évtizedben nem csökkentették az emissziójukat,"

1990 óta egyenletesen, folyamatosan csökkentik. Ne évről-évre nézd, mert fluktuál, hanem évtizedes távlatban.

www.cleanenergywire.org/factsheets/germanys-greenhouse-gas-emissions-and-climate-targets

Beer Monster 2017.06.16. 13:41:12

@arpika23: A kvótát a jövő érdekében ott kell felhasználni, ahol több érték állítható elő belőle.
Ez volt eddig az egész küzdelem környezetre hasznos eredménye.

teéjesenmindegy 2017.06.16. 13:41:13

@vajdasagi: Te honnan is tudod, hogy ültem-e Teslában, te mindentudás forrása.
Kit érdekel, hogy a barátod miben ült? :D:D

Az viszont biztos, hogy olvasni nem tudsz. Hol írtam, hogy szar a Tesla? Mutass rá, hülyegyerek. " 30 milláért azért illik is félelmetesen jónak lenni, nem?" Tessék, ezt írtam.

Na, szóval, előbb tanulj meg értően olvasni, balfaszka, aztán szólj hozzá komoly dolgokhoz. Attól mert láttál már olyan embert, aki ült Teslában, attól még kurvára nem tudsz semmit.
Csak ettől még musk lófaszt nem talált fel. Divatot bírt teremteni.
És melyik hozzászólás volt a dedós, mesélj, bazmeg.
A kaliforniaiak épp sírnak, hogy juss a Trump tönkreteszi a bolygót, de azért évente eladnak egymillió 3 tonnás Suv-ot.

teéjesenmindegy 2017.06.16. 13:42:45

@1ghost:
Ha esetleg bírálta volna Trumpot, akkor mit írnál? Hogy ugye putyin bábja, tehát ezért vakmerően nekiment az usának...

Beer Monster 2017.06.16. 13:43:30

@Wannabe: Tananyaggá akkor válik, ha nagyon nagy bajt idéznek elő, ilyent ne kívánj.

she_wolf 2017.06.16. 13:52:50

@P. J. Fry:
Fuss neki mégegyszer, és egészében próbáld meg megérteni amit írtam.

she_wolf 2017.06.16. 13:57:54

@1ghost:
Egy szélkakas hozzá képest egy masszívan bebetonozott építészeti műtárgy, amiben forgó alkatrész egy deka se.

P. J. Fry 2017.06.16. 14:08:45

@vajdasagi: "Az meg, hogy még soha nem volt nyereséges egy startupnál nem perdöntő."

Egy 13 éves cég az nem startup.

P. J. Fry 2017.06.16. 14:13:00

@she_wolf: "Fuss neki mégegyszer, és egészében próbáld meg megérteni amit írtam. "

Tökéletesen értettem mit mondtál. Az amerikaiak azt mondják, hogy a co2 kibocsájtást csökkenteni kellene, ezt várják trumptól. trump viszont azt mondja, hogy ha mások nem csökkentik, sőt kína például azt tervezi, hogy növeli a co2 kibocsájtását, hogy nagyobb piaci részesedést és nyereséget szerezzen, akkor amerika miért is csökkentené?

Tehát a kérdés jogos, amerika miért csökkentené a co2 kibocsájtást, ha a legfőbb versenytársai nem csökkentik. Miért vállalná amerika, hogy korlátozza a nyereségét, ha kína épp azzal csábít oda nehézipart, épp azzal ér el hatalmas nyereséget, hogy növeli a co2 kibocsájtását?

Beer Monster 2017.06.16. 14:15:41

@konrada: Az utóbbi 2,5 ezer évben nem gondolták a földet laposnak.

1ghost 2017.06.16. 14:42:43

@she_wolf: "Egy szélkakas hozzá képest egy masszívan bebetonozott építészeti műtárgy, amiben forgó alkatrész egy deka se. "

Nagyon jóóóó ... Ezen halálra röhögtem magam. Mellesleg a szélhámos, tolvaj orbánt épeszű, becsületes ember nem támogatja már a hazában. Lesz itt ne mulass jövőre!

1ghost 2017.06.16. 14:45:58

@teéjesenmindegy:

Mi lett volna ha kérdés senkit nem érdekel. Maradjunk a tényeknél: a gazdád egy enyveskezű tolvaj, elvtelen, neofita. Ezt még tudnád fokozni? Minek? Nem elég ennyi?

ZX 2017.06.16. 14:55:34

@P. J. Fry: És ha kína beleugrik a kútba az usa boldogan követi? Évtizedek óta nem a szekunder, hanem a tercier szektorban van a nagy pénz.

she_wolf 2017.06.16. 15:08:16

@P. J. Fry:
Értékelem az erőfeszítésedet.
De csak nem volt elegendő ahhoz, hogy a lényegi mondnaivalót megértsd: azt próbáltam nyekeregni, hogy nem értem az amerikaiakat, hogy miért egy rémesen egyszerű (és ráadásul földbuta) emberre bízták magukat a választásokon.
Hogy hogy lehet ebben a mai felvilágosult össztársadalomban, hogy az emberek szinte kérik, hogy vezessék a falnak őket? (És itt most a vezető hatalmakra gondolok elsősorban, kéretik elvonatkoztatni fekete-Afrikától, Ázsia egyes elmaradottabb régióitól és a különböző diktatúráktól.)
Gyanítom, hogy nem ilyen lovat akartak az emberek, és mindenki csak a mára összpontosít. Ez részben jogos, hiszen ma élek, ma akarok élni, és lehetőleg jól élni. Nem jogos abból a szempontból, hogy az önzőzés oda vezet, hogy a te unokád életét teszem tönkre. Nekem nincs gyerekem, nem lesz unokám, kiért aggódjak? Viszont van bennem annyi, hogy a tiédért megteszem ami tőlem telik, akarod, vagy sem.

Messze túlhalad ez a gondolkodás azon, hogy az USA vagy Kína mit miért csinál.
A Föld pedig ezt az egészet vastagon telibe szarja, mert egyszercsak úgyis vége lesz:P
Csak az addig vezető út, és emberi szenvedés nem mindegy.

2017.06.16. 15:24:28

@teéjesenmindegy: A Tesla, mint minden ilyen újdonság, a gazdagok játékszere volt. Majdnem én is azt vettem, de megrémisztett, hogy hogyan járunk majd Horvátországba a Kempinskibe nyaralni (600 km), vagy síelni Olaszországba. Helyette én is egy T8 XC90 Volvót vettem, mert az bírja a távolságot.
De ha vezettétek volna a Teslát, értenétek miért vágyom rá ennyire. Az a gyorsulás, a néma csendben gurulás, a brutális "motorfék", eszement élvezet és még jól is néz ki, szerintem. Jobb mint a feleségem Porschéja.
De én azt látom, hogy a világ olyan irányba megy el, hogy mindenki a luxus holmikat akarja birtokolni, még erőn felül is, pl. most láttam először Szingapúrban sorállást a Vuttyon bolt előtt. Ilyen Bécsben elképzelhetetlen.
Ezért olyan sikeres a Tesla, az Apple meg egy csomó divatcég, az outletek, etc.
Szerintem a politika is ilyen, bár nekünk a sarki 24 órás bolt jutott, remélem a következő választás majd feltuningolja valahogy az outlet színvonalra a politizálást.

P. J. Fry 2017.06.16. 15:53:24

@ZX: "És ha kína beleugrik a kútba az usa boldogan követi? Évtizedek óta nem a szekunder, hanem a tercier szektorban van a nagy pénz. "

Akkor jó. Nem tudtam. Én meg itt néztem egy riportot az usa nahéziparáról. Valaki megmondhatná nekik, hogy ne sírjanak már, hanem képezzék át a kohászokat műkörmösnek, mert akkor (1) amerika újra gazdag lesz és (2) mindenkinek tök szép lesz a körme. :D

P. J. Fry 2017.06.16. 15:54:43

@Geza vagyok: "Ezért olyan sikeres a Tesla"

Hogy lehet sikeres, ha egyszer egyetlen negydévük nem volt 13 év alatt, hogy nyereséget termeltek volna?

P. J. Fry 2017.06.16. 15:58:15

@she_wolf: "hogy nem értem az amerikaiakat, hogy miért egy rémesen egyszerű (és ráadásul földbuta) emberre bízták magukat a választásokon."

Semmi ilyesmit nem írtál. A válasz pedig: mert az emberek ostobák.

"Viszont van bennem annyi, hogy a tiédért megteszem ami tőlem telik, akarod, vagy sem."

Mindig kiakadtam azon, amikor mások azt mondják, hogy az én érdekemben cselekednek, amikor én nem kértem őket erre. Az ilyen kéretlen segítségről mindig kiderül, hogy a végén ráfaragok!

Amúgy meg nincs gyerekem.

ZX 2017.06.16. 16:18:18

@P. J. Fry: Ja, hát hogy a szolgáltatóiparról neked is pont olyan egységsugarú elképzelésed vanmint ov-nak akkor nem is csodálkozok. A szolgáltatóipar nem műkörmösökből meg fodrászokból áll ám.

P. J. Fry 2017.06.16. 16:21:27

@ZX: "A szolgáltatóipar nem műkörmösökből meg fodrászokból áll ám. "

Szuper. Akkor melyikbe is osztanád be a kohászokat? :D Bányászokat?

Tényleg, melyik iparág is marad meg, ha az usa betartja a szigorú környezetvédelmi szabályokat kína meg nem?

ZX 2017.06.16. 16:26:40

@P. J. Fry: És vajon melyik kohó meg bánya tud majd nyereségesen üzemelni ha kína emeli a termelést és náluk olcsóbb a munkaerő?

P. J. Fry 2017.06.16. 16:29:33

@ZX: "ha kína emeli a termelést és náluk olcsóbb a munkaerő?"

A nehézipar nem a munkaerőtől függ, hanem igazából a környezetvédelmen véreznek el az USA cégek. Azért ezt hoztam fel.

ZX 2017.06.16. 16:43:05

@P. J. Fry: Az USA-t már réges rég nem a nehézipara hajtja. Van még neki, de a gazdasági súlya már korántsem olyan nagy.

GDP From Agriculture 152.50 USD Billion [+]
GDP From Construction 798.10 USD Billion [+]
GDP From Manufacturing 2193.70 USD Billion [+]
GDP From Mining 293.30 USD Billion [+]
GDP From Public Administration 2415.30 USD Billion [+]
GDP From Services 13016.50 USD Billion [+]
GDP From Transport 572.10 USD Billion [+]
GDP From Utilities 292.50 USD Billion [+]

Nézegesd és sírj. :D
Azt meg külön megnézném, hogy az amerikaiak milyen pofát vágnának ha a nagy gazdasági fellendülés érdekében olyan környezetben kellene élniük mint a kínaiaknak.

www.erdekesseg.hu/kina-kornyezetszennyezes/

P. J. Fry 2017.06.16. 17:47:59

@ZX: "USA-t már réges rég nem a nehézipara hajtja"

Hát nem ezt magyarázom? Jóhogy, amikor lenyomja őket kína!

vajdasagi 2017.06.16. 18:22:21

@teéjesenmindegy: Aki ilyen szí nvonalon ír, az még biztosan nem ült Teslában. Úgyhogy veled biztosra megyek.

Amúgy meg: vegyél be gyógyszert. Hátha jót tesz.

vajdasagi 2017.06.16. 18:33:29

@P. J. Fry: Hiába erősködsz. A népek egymás közötti harca nem a nehéziparban hanem a szolgáltatásokban fog eldőlni. Persze sok képzetlen embernek ez rossz lesz, de nem választás kérdése a dolog: törvényszerűen így fog történni.
Mellesleg nekünk mint nemzetnek is elemi érdekünk, hogy az USA-szerű szolgáltatási szektorok domináljanak a jövőben, és nem a Kína-szerű acélipar. Igaz, a mi nemzetünkben is csak a képzettek fognak jól járni. De erre a megoldás: képezzünk ki minél több hazánkfiát. Hiába ugatunk mi, attól a karaván még halad.

vajdasagi 2017.06.16. 18:35:44

@teéjesenmindegy: Meg tudom különböztetni a stílusáról az olyat, aki ült már Teslában tőled. Aki így fröcsög (ilyen stílussal és ilyen tartalommal) az nem jutott el erre a szintre.

tnsnames.ora 2017.06.16. 19:02:13

Skacok!

A 97% konszenzus klíma-témában egy ordas nagy kamu (mára) és ez könnyen be is látható:
- Ez egy 1990-es évek körüli felmérésből ered az IPCC 2.500 érintett tudós+politikusának megkérdezésével, de itt is csak annyit kérdeztek, hogy fontos a klíma-téma, kell-e lépéseket tenni. Ma már sokkal több frissebb felmérés van erről a konszenzusról (hogy mennyire nem igaz 97%->18+% kb.).
- A mainstream véleményt a NASA+IPCC szállítja (amely NASA-ba egyébként páros lábbal szállt bele Trump a sok visszélés nyomán), akik tömbben állnak ki, kiselejtezve maguk közül azokat, akik nincsenek velük egy véleményen (azaz kvázi vehetők 1-nek a véleményük). Klímaszkeptikus tudósok kevesebben vannak, de perdöntően diverzifikáltak (azaz véleményük tényleg additiven összeadódik).
- Trump kilépését a párizsi egyezményből (annak Trumpra jellemző egyébként ordas blőd indoklásával), megelőzte 300 kvalifikált tudós peticiója, ami kétségbevonta a CO2-kvótázás tudományos alapját. Az én kérdésem a 97%-konszenzus hívők felé: hol a 10.000 kvalifikált tudós ellenpetíciója (2017 február óta)?

Egyébként ez az utóbbi információ nagyon hiányzott a blogposztból. Viszont a poszt dícsérhető is, mert nagyon lényeges pontra tapintott rá. Részint Orbán-Áder szembenállásra, részint a vaktában tapogatózásra, részint a teljes értetlen és elvtelen koncepciótlanságra.

A petició angolul és magyarul a 300 aláíró nevével (köztük két magyarral) az alábbi blogposztomban van, ahol egyébként egyúttal megadom a szerintem helyes klímaszkeptikus-definiciót (mert ez nem egy egységes valami és bizony ott is található sok marhaság)
liftinstinct.blogspot.hu/2017/06/mi-az-hogy-klimaszkeptikus-es-hogy.html

Beer Monster 2017.06.16. 19:50:16

@tnsnames.ora: Egyébként amit ott írsz, azt értelmes magyar szövegnek tartod?

tnsnames.ora 2017.06.16. 19:58:56

@Beer Monster: Biztos lehetne fésülni rajta, helyesírási hiba is lehet benne. ;)

teéjesenmindegy 2017.06.16. 21:02:58

@Geza vagyok:
Na, akkor neked is. Senki nem mondta, hogy szar autó a tesla. Vezettem. Szerintem randa, de ez ízlés dolga.
Akkor tehát. Semmi borzasztó újítás nincs benne. Akksi, villanymotor. Ez már 40 éve is technológia volt.
A többi autógyár kis szar villanyautókat próbált meg nagy hatótávolságúnak és olcsónak eladni. Van citroen villanyos is. Akkora mint egy gyufásdoboz, drága, és 200 km.
Erre jött a musk, és egy nagy dögbe belerakott egy csomó akksit, jó nagy motort, és merciárban kezdte árulni. Bejött neki, mert divatot csinált. Marketingből csillagos ötös. Fejlesztés, saját ötlet? Semmi.

she_wolf 2017.06.16. 22:53:30

@P. J. Fry:
De írtam, csak nem neked. De teéjesenmindegy, a lényegen nem változtat, viszont valamiért mégis belebonyolódtál:)
Nem a te érdekedben cselekszem, hanem úgy, ahogy a józan eszem diktálja, akár van gyereked, akár nincs. Önző módon azért, mert az nekem is jó.

ZX 2017.06.16. 23:11:18

@P. J. Fry: Biztos Kína miatt csak 11% az ipar (ebből ki tudja mennyi a nehéz és mennyi a könnyű) és közel 66% a szolgáltatás szektor GDP arányos termelése. :D Nem ártana kicsit utánanézni a közgazdaságtanban hogy is van ez.

teéjesenmindegy 2017.06.16. 23:45:43

@vajdasagi: "Aki ilyen szí nvonalon ír"
Bravó mester, ezt megmondtad :D
Mondjuk nem tudtad aláhűzni és megmutatni, hogy mikor is írtam, hogy szar lenne a Tesla....
Sajnos mindig elfelejtem, hogy itt prolikkal beszélget az ember, akiknek annyira elérhetetlen dolog egy Tesla mint az űrutazás, és azt hiszik, hogy egy Tesla vezetését Pulizter díjhoz kötik.

she_wolf 2017.06.17. 00:17:52

@tnsnames.ora:
Elmégy te a sunyiba!:)
Itt vagyok beszappanozva, víz meg sehol:(
liftinstinct.blogspot.hu/2016/09/laszilo-gondolatok-dr-miskolczi-ferenc.html

Meg olvastam Miskolczit is, meg mindenfélét. Hát szabad ezt?
Mindezzel együtt én amennyire lehet, maradnék inkább környezetkímélő....
Ja, meg antitrumpista:P Mert CO2 ide vagy oda, nekem senki ne mondja, hogy milyen jót tesz a környezetnek a szénnel és az olajjal fűtés -a többi környezetszennyező anyaggal együtt.

1ghost 2017.06.17. 07:16:43

@teéjesenmindegy:

Fiacskám, te legfeljebb akkor ültél egy Teslában, amikor én voltam a Poncius Pilátus!

Beer Monster 2017.06.17. 10:08:49

@tnsnames.ora: Én amúgy a szöveg értelmére kérdeztem rá.

Beer Monster 2017.06.17. 10:10:46

Akik ültek Teslában, azoktól érdeklődnék, hogy a komolyabb villanyautók is olyan szarok, mint ezek a kis bevásárlókocsik, hogy "alapjáraton" araszol, mint egy autómata váltós?

teéjesenmindegy 2017.06.17. 10:12:34

@1ghost: :D na, a másik proletár, aki szerint 40ezer forint elérhetetlen álom :D:D:D

greenride.at

1ghost 2017.06.17. 10:31:37

@teéjesenmindegy:

Na, ja! Még majd mindjárt kihozod, hogy a közmunkások havi két Teslát vehetnek a fizuból! Most komolyan ekkora hülye hogy lehetsz? Már az egész ország rajtatok, elmeháborodott fideszcsicskákon röhög!

teéjesenmindegy 2017.06.17. 17:44:59

@1ghost: Te bánatos balfasz szélmalomharcos idióta.
1. Ehhez mi a fasz köze van a közmunkásoknak?
2. Mi a fasz köze van a fidesznek a teslához?
3. Miért olyan elképzelhetetlen, hogy valaki már ült teslában, sőt vezette is, amikor a használtautón 35 db van eladó, Bécsben 40ezerért lehet bérelni és akkor még nem mentem messzire?
4. Elhiszem, hogy neked elérhetetlen, mint a Holdraszállás, de talán tanulnod kellett volna, meg szorgalmasabban dolgozni, és akkor talán nem a közmunka lenne az egyetlen elérhető cél neked.

tnsnames.ora 2017.06.17. 19:06:33

@she_wolf:
* Mindenben egyetértek veled.
* Én is rühellem Trumpot. Ráadásul mivel rengeteg ostobaságot beszél, kifejezetten árt a klímaváltozás értékén kezelésének.
* Én egyébként csak valószínűségek alapján vagyok klímaszkeptikus, tudni nyilván nem tud(hat)om, hogy mi az igazság az ügyben.
* Kvóta-ügyben is visszafogott vagyok: én azt mondom, nagyon sok szempont mentén kell optimalizálni, talán nincs is olyan, hogy "tudományosan objektív/semleges" álláspont: annyira átszövi az egészet a pénz, a politika és kapzsiság pro és kontra (a tudományt és rációt teljesen háttérbe szorítva). Nem is tudnám, hogyan kéne letárgyalni az egészet ha hatalmamban lenne moderálni a diskurzust, annyire nehéz/komplex a dolog.
* Környezetszennyezés ügyben meg triviális, hogy csökkenteni kell e téren az emberiség lábnyomát.

@Beer Monster:
Nem igazán tudom mit vársz tőlem. Mondjam azt, hogy igazad van, nincs semmi értelme a blogposztomnak: szeretek értelmetlenül betűket egymásra hányni, amikor úgy van kedvem? Talán, ha általánosságoktól a konkrétumok felé vinnénk az irányt, akkor eredményesebb lehetne a dialógus. ;)

Beer Monster 2017.06.17. 20:28:23

@tnsnames.ora: Konkrétumok? De hiszen a "blogposztodnak" nincsen jelentése. Olyan, mint más valaki egyetemi jegyzetét bogarászni egy olyan előadásról, amit nem is hallgattál. Már a cím is mi a fenét jelent? A SZD témavezetőd biztos mondott olyant, hogy el kell helyezni a mondandódat az emberi kultúra/tudás, az adott szakma standard ismeretanyagához képest. Nem véletlenül mondta.
Aztán hol van az "általad írt piros kiegészítés", ti. az alatta lévő szöveged harmada zöld, harmada fekete, és csak harmada piros.
Aztán a "végén lilával írt definíció, ami se nem lila, se nem hasonlít definícióra, inkább egymáshoz tisztázatlanul viszonyuló állítások felsorolása kék betűvel, benne- egy-két lila szóval.

Utána elkezdődik a "szöveg" azzal, hogy "I. csoport". Erről legalább kibogarászható, hogy a behivatkozott előadást követő vázlat, de hogy a következő mondatok között mi a pontos összefüggés, az már fejfájást kelt az olvasóban. És itt még csak a mondandó első pár mondatánál tartunk.

Nincsenek kötőszavak, logikai relációk, bevezetés-tárgyalás-összegzés, áttekinthetetlen a tipográfia, összevissza kövérített, normál és dőltbetűs szavak, szövegrészek, a színek már inkább zavaróak, mint segítenének. Itt nemcsak az a baj, hogy a szöveg nem szövegszerű, de még a vázlat sem vázlatszerű. Képtelenség belőle mondatrészeknél többet világosan felfogni.

tnsnames.ora 2017.06.17. 21:47:03

@Beer Monster:
Na ez már alap lehet, mondjuk nem biztos, hogy itt kéne tárgyalnunk, mert a bloggazda kivág, mint macskát sz*rni (egyébként jogosan).
* Igen, van egy ilyen agylövésem, hogy minél kevesebb betűvel szeretnék minél többet írni, mondani. Ha egy minimális lehetőséget látok egy kötőszó megspórolására azzal élek. Kosztolányinak van egy nagyszerű karcolata, amikor kezelésbeveszi egy írópalántának a szövegét, és addig-addig javítgatja az első mondatát, míg az egészet kihúzza. Jogos a jegyzet-feeling felemlegetése (direkt írok így). Elfogadom kritikaként, hogy nehezen követhető is, adott esetben irritáló is ez a forma.
* A címben gondolom nem a "klímaszkeptikus" a problémás, hanem a "termogeddonista", ez utal egyrészt a hőhalálra (megfutó üvegházhatás révén), meg utal a bibliai Armageddon-ra. A pánikkeltő meg arra utal, hogy noha bizonyíték nincs rá, de mindenkiben félelmet kelt(eni igyekszik). Hiszterizál, más szóval.
* Nincs témavezetőm. Öreg vén ember vagyok már. ;) Nincs időm, erőm teljes lexikoncikket írni, hyperlinkelt kontextusba ágyazva (lektorral átnézetve). Ilyen stílusban ahogy írok, talán jobb is. Igyekszem érthetően írni (de símán lehet, hogy nem mindig sikerül). Mondjuk speciel erre a posztomra kaptam pozitív visszajelzést máshonnan. ;)
* A fekete az idézet a preziből, a piros az amivel nem ért egyet a klímaszkeptikus a mainstreammel, a zöld az amivel egyetért (ahogy én értelmezem: azaz tévedhetek).
* Lilába belekötést, kicsit kötözködésnek érzem, egyébként eléggé gyér a színválaszték, amiből választhatok..... ;)
* A definició szerintem nem kell kötelezően összefüggő "kiírt" mondat(ok) legyen: azaz spórolásból ilyen tagolás szerintem megengedett (elfogadva, hogy irritáló lehet). Annyit megjegyeznék, hogy igyekeztem, minimálisra fogni (felesleggel nem terhelni) és teljes lenni.
* Nehéz dolgom volt, mert szét akartam választani a konszenzust és a vitát, a színek segítik az arányokat is áttekinteni. És lehetőséget ad a többféle sorrendben olvasásra is, miközben direkt akartam követni a prezentáció menetét. Elfogadom, hogy lehet sikeresebb forma, mint amit választottam. Azt viszont fogadd el tőlem, hogy így sem volt ez kis meló, ebben a tömör formában. Gyarló lényemből ennyire futotta.

Beer Monster 2017.06.18. 10:31:33

@tnsnames.ora: A pozitív visszajelzés annyi volt, hogy egyáltalán reagáltam rá, mert szemmel láthatóan lehet benne valami tartalom. De az hétszentség, hogy valamilyen részképességzavarod van, nem látod, milyen mértékben használhatatlan a strukura, színválasztékra miegymásra gondolsz.
süti beállítások módosítása