B1 blogcsalád



Orbán aljas, Orbán fafejű - német konzervatív, illetve liberális lapvélemény a civil törvényről

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2017. június 14. - Szelestey
  • A világsajtó nem tudja hová tenni a civil szervezetekkel szembeni hadjáratot, illetve nagyon is..
  • Orbán megint a pávatáncot adta elő, hogy átnyomja a jogszabályt.
  • Az EU-nak elege van abból, hogy a magyarok és a lengyelek bezsebelik a közösségi pénzeket, de adni már nemigen akaródzik érte.

FAZ

fraknfurter.jpg

A vezető német konzervatív lap „Orbán alávalósága” címmel arról ír, hogy tisztességes, demokratikus politikusok nem játszanak a burkolt antiszemitizmussal, ám a magyar kormányfő igen. A most elfogadott törvény aljassága éppen a kísérőzenében van, amit a miniszterelnök és emberei szolgáltatnak. Ez pedig nem más, mint hogy Soros a civil társadalom örve alatt akarja a hatalmat gyakorolni Magyarországon. Szélsőjobbosok már jó ideje a zsidó világösszeesküvés kódjaként használják az üzletember nevét.

Magyarország persze nem Oroszország. Errefelé az ellenzéki politikusoknak nem kell félniük, hogy úton a tüntetésre letartóztatják őket. A békés tüntetőknek sem kell attól tartaniuk, hogy százával összeverik és őrizetbe veszik őket. Aki mégis egy lapon említi a magyar és az orosz törvényt, az Orbánnak segít, mert a politikus könnyedén vissza tudja verni a túlzó vádakat. Ám mégis csak van hasonlóság a két jogszabály között. Mindkettő hazaárulásként bélyegzi meg a kormányellenes kritikát. Olcsó kifogás, hogy a magyar szabályozás átláthatóbbá akarja tenni a civil szervezetek ténykedését. Ily módon azután érthető, hogy a civilek zaklatásnak tekintik a törvényt, meg az is, hogy minden lehetséges jogi eszközzel védekezni igyekeznek az ellen.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

A kommentár ostobának nevezi Orbán Viktort, mert a civil törvény igazolja, hogy a politikus számára édesmindegy, mit nyújtanak ezek a szervezetek. Aki már régóta figyeli a kormányfőt, az nem tud szabadulni attól a benyomástól, hogy Orbán a politikai autizmus különleges válfajában szenved. Teljesen mindegy, hogy mennyire helytállóak a másik oldal érvei, nem számít, hogy a saját törekvései sértenek-e alapértékeket vagy korlátozzák-e az emberi jogokat. Egyszerűen oda sem figyel. A legújabb példa erre éppen a civilek ellen tető alá hozott jogszabály, amely szigorú ellenőrzésnek veti alá ezeket a szervezeteket, mivel azok közül egy pár Sorostól is pénzt kap. A miniszterelnök számára közömbös, hogy ezek a csoportok idáig is átláthatóan működtek, hogy a demokráciában a bíráló hangok is fontosak. Hogy sok NGO olyan kisebbségeket segít, amelyeket negligál a hatalom. Neki az ellenség, Soros a fő. Annak rendel alá minden mást. De ez már mániákus vonásokat mutat. Jó, hogy sok szervezet ellenállást jelentett be. Orbán korlátolt valóságészlelésén túl az ellentársadalom felveszi a küzdelmet. 

http://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-der-bornierte-orbn-1.3544651

New York Times

new_york_times.jpg

A Soros Györggyel szembeni ellenségeskedés részeként a magyar Parlament jóváhagyta a civil törvényt. A döntésnél a képviselők figyelmen kívül hagyták az unió ajánlásait, illetve az emberi és polgárjogok híveinek kérését. Orbán Viktor, aki alatt az ország egyre inkább illiberális irányban tart, azzal érvelt, hogy a lépés az átláthatóságot szolgálja, ugyanakkor segít megakadályozni a pénzmosást és a terrorizmust. Bírálók szerint azonban főleg arra jó, hogy elfojtsa a független hangokat és hazafiatlannak bélyegezze meg a szervezeteket, amelyek nyugati emberbarátoktól és alapoktól kapnak támogatást. A kormányfő kapcsolatba hozta a jogszabályt és Sorost. Az ellenzék szerint azonban a politikus hiába hajtogatja, hogy itt Soros hálózatáról van szó, mert az maffiaszerűen működik, igazából a hatalomnek kellene a körmére nézni az orosz kapcsolat miatt. Tóth Csaba a Republikon Intézettel úgy látja, hogy a fejlemény összeforrasztotta az ellenzéket. Megjegyezte, hogy a társadalom nincs az NGO-k és a külföldiek ellen.

Az Amnesty International európai igazgatója kifejtette, hogy a hatalom átlátszó módon igyekszik álcázni az lényeget, de itt arról van szó, hogy megbélyegezzék, lejárassák és megfélemlítsék a kritikus NGO-kat, megakadályozzák azok alapvető munkáját. Hozzátette, hogy újabb támadás érte a civil társadalmat, a döntés nagyon is emlékeztet a hasonló, drákói orosz szabályozásra, sötét nap ez Magyarország számára. A Nyílt Társadalom Alapítvány azt közölte, hogy a jogszabály éppen azoknak a csoportoknak esik neki, amelyek az elszámoltathatóságot hirdetik, szembeszállnak a korrupcióval, a hatalommal való visszaéléssel. Az egyik LMBT-szervezet képviselője világosnak nevezte a célt, hogy ti. elvonják ezeket a csoportokat az érdemi tevékenységtől, hiszen az eddiginél sokkal többet kell foglalkozniuk a bürokráciával. Vagyis hogy jóval nehezebb legyen dolgozniuk, sőt esetleg egyáltalán nem tudják a munkájukat végezni, ha nem értekenek egyet a kormánnyal.

https://www.nytimes.com/2017/06/13/world/europe/hungary-law-ngo-soros.html?_r=0

Washington Post/Yahoo/AP

washington_post_1.jpg

Az ellenzők úgy vélik, hogy a most jóváhagyott civil törvény összefügg Orbán Viktor szándékával, hogy elfojtsa az eltérő véleményeket és még inkább ellenőrzése alá vonja a közbeszédet. Az Amnesty International gonosz és a civil társadalom ellen intézett, jó előre kiszámított támadásként értékelte a jogszabályt. Az ügy középpontjában a miniszterelnök és a Soros György vitája áll, miután az üzletember által vallott nyílt társadalom ütközik azzal, hogy a kormányfő illiberális államot akar megteremteni. A Velencei Bizottság ugyan változtatásokat javasolt, de a legkérdésesebb pontok benne maradtak a törvényben.

https://www.yahoo.com/news/hungary-passes-bill-regulating-foreign-funded-ngos-104401348.html

Bloomberg

bloomberg.jpg

Soros György szülőhazájában lecsapnak a külföldi támogatással működő civil szervezetekre. Orbán Viktor részéről ez a legújabb lépés a liberális demokrácia visszaszorítására, ami miatt már összetűzésbe keveredett az unióval. A kormányfő azzal érvelt, hogy civil csoportok és intézmények megpróbálnak beleavatkozni a politikai ügyekbe, ám ezt meg kell hiúsítani. Ő orosz és török mintára az illiberális állam híve. Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke azt mondja, hogy a hatalom megnyilvánulásai megbélyegzik mindazokat, akik kiállnak az emberi jogokért és az alapvető európai értékekért. Az ország veszélyes ösvényen csúszik lefelé, abban az irányban, hogy elzárja a teret a civilek előtt, ám az ilyesminek nincs helye egy európai demokráciában. A Nyílt Társadalom Alapítvány úgy ítéli meg, hogy a magyar vezetés csupán kozmetikai változtatásokat hajtott végre a jogszabályon a Velencei Bizottság közbenjárására. Goran Buldioski, az OSI európai igazgatója úgy fogalmazott, hogy a lényeg nem módosult: el akarják nyomni a demokratikus hangokat, éppen akkor, amikor Magyarországon a leginkább szükség volna azokra. A törvény azokat támadja, akik segítenek fellépni a korrupció és a hatalom önkénye ellen. Akik szabad és független médiát, nyílt vitát akarnak.

https://www.bloomberg.com/politics/articles/2017-06-13/soros-s-native-hungary-approves-crackdown-on-foreign-funded-ngos

FT

financial_times.jpg

Az újság úgy véli, hogy az Országgyűlés a külföldi befolyás csökkentésére hozott jogszabályt a civilek ellen, de azt is célozza, hogy létrejöjjön az illiberális demokrácia. A Human Rights Watch helyettes európai igazgatója, Benjamin Ward úgy nyilatkozott, hogy a törvény el akarja hallgattatni a bíráló hangokat, ám nem javít sem a pénzügyi átláthatóságon, sem ország védelmén. Az ügy előreláthatólag elmélyíti az aggályokat az uniós szövetségesek részéről, akikre már eddigi is nyomás nehezedett, hogy hozzanak szankciókat, mivel az ellenoldal szerint Magyarország visszalép a demokratikus normák területén.

https://www.ft.com/content/19802f86-502c-11e7-bfb8-997009366969?mhq5j=e3

BBC

bbc_1.jpg

A civil törvény Lázár János szerint főleg három szervezet: a Transparency International, a Helsinki Bizottság és a TASZ ellen irányul, de sok más csoportot is érint. A kormány jó ideje vívja a csatát, hivatalos nyilatkozatokban, illetve a hatalom által támogatott médián keresztül az őt bíráló civilek ellen. A Fidesz szövetségesei különben már bedaráltak jó pár olyan sajtóorgánumot, amely korábban támadta Orbán Viktort. A CEU-t bezárás fenyegeti és lezajlott a „nemzeti konzultáció”, amelynek az volt a célja, hogy félelmet keltsen a közvéleményben a „külső és belső ellenséggel” szemben. Utóbbiak közé tartozik a brüsszeli bürokrácia, értsd: a Bizottság, valamint Soros György.

http://www.bbc.com/news/world-europe-40258922

NZZ

neue_zurcher.jpg

A hazai és külföldi bírálatoknak fittyet hányva az Országyűlés ráütötte a pecsétjét a civil törvényre, amely az orosz az izraeli mintát követi. Orbán Viktor az okok között egészen leplezetlenül említette, hogy egy sor szervezet számára zavaró módon beleavatkozik a politikába. Az is világossá vált menetközben, hogy a hatalom elsősorban Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány ellen kíván fellépni. Az ellenzék szétszabdalt, fogatlan, a hatalom pedig ellenőrzése alá vonta a tömegtájékoztatási eszközöket, így egynémely civil csoport lett a kormány leghatékonyabb bírálója, pl. a korrupció, vagy a menekültpolitika kapcsán az emberi jogok megsértése miatt. Orbán azonban mindebben támadást lát Magyarország ellen. A Fidesz komikus módon hónapok óta úgy állítja be, hogy Soros államellenség, akinek nem csak a civilek, hanem a baloldali pártok és a Bizottság tagjai is a keze alá dolgoznak. Ebben az összefüggésben kell nézni a mostani törvényt, valamint a felsőoktatás reformját is, amely a CEU-t célozta meg.

https://www.nzz.ch/panorama/gesetz-verabschiedet-ungarisches-parlament-billigt-strikte-auflagen-fuer-ngo-ld.1300593

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

A tudósítás azt emeli ki, hogy a törvény a meghitt ellenség, Soros György ellen született. Az utóbbi évek egyik legvitatottabb jogszabályát hozta tető alá a magyar parlament, illetve egészen pontosan a Fidesz-frakció, az EU és az ENSZ hiába tiltakozott. A mintát Oroszország szolgáltatta, ahol külföldi ügynökökként bélyegzik meg a külföldi támogatást élvező NGO-kat. Brüsszel felrótta, hogy magyar szabályok messze túllőnek a célon. Ugyanis korlátozzák a teljesen jogos politikai tevékenységet is olyan csoportok számára, amelyek már egyébként is úgy vélik, hogy ki vannak téve az Orbán-kabinet állandó, ellenséges kampányának.

http://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-ein-gesetz-gegen-den-intimfeind-1.3544793

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Orbán Viktor már megint kicselezte az EU-t: a civil szervezetek ügyében csupán néhány lényegtelen ponton engedett az erőteljes külföldi bírálatok hatására, vagyis ezúttal is a jól bevált taktikát alkalmazta. A hónapok óta érkező kritikák láthatólag hidegen hagyták a miniszterelnököt. A jogszabály diszkriminatív módon megbélyegzi a külföldi támogatást élvező csoportokat, hiszen azok közül igen sok már most is sokkal részletesebben közzéteszi pénzügyi hátterét, mint ahogy azt a jogszabályok előírják. Épp ezért gondolja azt jó pár megfigyelő, hogy itt a kényelmetlen NGO-kat igyekeznek megregulázni. Azokat, amelyek az emberi, illetve polgárjogokkal, a környezetvédelemmel és a korrupcióval foglalkoznak. 

Nagy Attila Tibor a Méltányosság Intézettől úgy értékeli, hogy egyértelműen stigmatizálni akartak bizonyos szervezeteket. Orbán fütyült a Velencei Bizottság alkotmányjogászainak véleményére is: kitartott eredeti szándéka mellett és keresztülnyomta a tervezetet. Ezt már sokadszorra játsza el. Lásd a médiatörvényt, a bírák idő előtti nyugdíjazását vagy az új alaptörvényt. A szalámitaktika működhet a menekültügyi jogszabály esetében is, noha az pl. uniós és a nemzetközi jogba ütközik, hogy a menedékkérőket bezárják a tranzitövezetekbe. Az EU szankciós lehetőségei hatástalanok, mert szinte lehetetlen elérni az egyhangú döntést – mutat rá Nagy Attila Tibor. Akkor már eredményesebb lehet, hogy megvonják a támogatások egy részét

http://www.spiegel.de/politik/ausland/ungarn-und-das-ngo-gesetz-wie-viktor-orban-wieder-die-eu-austrickste-a-1151985.html#

Le Monde

le_monde.jpg

A magyar parlament megszavazta a törvényt, amely rákényszeríti a kormány ellenőrzését a külföldi forrásokból működő civil csoportokra. Az erősen vitatott jogszabály, amelyet nehezményezett mind az EU, mint a világszervezet, főleg a Soros György által támogatott szervezetek ellen irányul. Orbán György ki nem állhatja az üzletembert.

http://www.lemonde.fr/europe/article/2017/06/13/hongrie-la-loi-controversee-sur-les-ong-adoptee_5143692_3214.html?xtmc=hongrie&xtcr=2

New York Times

new_york_times.jpg

Az unió most először feszített be jogi eszközökkel az áttelepítések vitatott ügyében, miután eljárást indított a kvótát elutasító magyarok, lengyelek és csehek ellen. Az elképzelés az volt, hogy enyhítsék a görög és az olasz hatóságokra nehezedő nyomást és 160 ezer menedékérőt osszanak szét a tagállamok között. Ám eddig csak nem egészen 21 ezer embernek találtak helyet. A franciák és a portugálok sokakat fogadtak be, ám egynémely kelet-európai állam ellenállt. Nekik viszonylag egységes a népességük és nincs sok tapasztalatuk a multikulturalizmus területén.

https://www.nytimes.com/2017/06/13/world/europe/eu-refugees-czech-republic-hungary-poland.html

Wall Street Journal

wsj_2.jpg

Az unió emeli a tétet a migránsok ügyében, ám a szerződésszegési eljárás megkezdése mutatja a repedéseket, amelyet a szervezet igyekezett elkendőzni, miután a Brexit nyomán sorra hangzottak el ígéretek az egység megerősítésére. A Bizottság egyébként is vitázik a magyarokkal és a lengyelekkel, mert a két ország a bírálók szerint próbálja visszaszorítani a demokratikus jogokat. Brüsszel elismeri, a britek kihasználhatják a megosztottságot, hogy ily módon érjenek el jobb feltételeket. Egyik érintett közép-európai állam sem jelezte azonban, hogy változtatna álláspontján. Előzőleg Juncker, valamint Hollandia és Ausztria is megpendítette, hogy kevesebb támogatást kaphatnak azok az országok, amelyek szembeszegülnek a kvótadöntéssel. A következő pénzügyi időszakról kezdődő tárgyalások várhatóan egymás ellen fordítják a nettó befizetőket és a kedvezményezetteket.

https://www.wsj.com/articles/eu-raises-stakes-over-refusal-to-take-asylum-seekers-1497366799

Reuters

reuters.jpg

A Bizottság döntése csak súlyosbítja az amúgy is keserű viszályt a menekültkérdés kezelése ügyében. Az euroszkeptikus és nacionalista magyar, illetve lengyel kormány senkit sem hajlandó átvenni, jóllehet két éve többségi döntés született a kvótákról. A tét a szervezet egysége, miután az eddigi szkanderozás semmi eredményt nem hozott. Valószínűleg sikertelen lesz a jövő héten esedékes uniós csúcs is. A keleti tagok biztonsági megfontolásokra hivatkoznak és ellenállásuk odahaza jó pontnak számít az unióellenes erők körében. A Bizottság ugyanakkor a németek és a svédek áldásával az utóbbi időben fokozza a nyomást a vehemens keletiekre, ám mindeddig hiába. Az illetékes biztos azt mondta, hogy itt a politikai értékekről van szó, mert Európa nemcsak azt jelenti, hogy tartjuk a markunkat, hanem azt is, hogy a nehéz pillanatokban is támogatjuk egymást.

http://www.reuters.com/article/us-europe-migrants-eu-infringements-idUSKBN1942JJ

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

Az újabb jogi eljárás azzal fenyeget, hogy csak elmélyíti a kelet-nyugati ellentéteket a migrációs politika kapcsán. Előzőleg a Bizottság hiába kérte a magyar, a lengyel és a cseh kormányt, hogy azok tegyenek eleget ígéretüknek és a kvótának megfelelően fogadják be a menedékkérőket. Az ügy vége bírság lehet, de addig még évek is eltelhetnek. Viszont a brüsszeli elszántság az támasztja alá, hogy kiéleződnek a nézetkülönbséget a bevándorlás kezelése ügyében. A keleti ellenállást OrbánViktor vezeti, aki büszke arra, hogy illiberális demokráciát épít. Nyíltan támadja Brüsszelt, mondván, hogy az megpróbálja rákényszeríteni akaratát a tagállamokra. Az EU-val szemben jelent újabb kihívást, hogy az Országgyűlés igen szigorú szabályokat fogadott el a civil szervezetek számára. A cikket egyébként egy olyan fénykép illusztrálja, amelyen az uniós zászló látható – a bicskei menekülttábor körül felhúzott szögesdróton keresztül.

https://uk.news.yahoo.com/eu-migration-showdown-divide-deepens-162244047.html

Reuters

reuters.jpg

Magyar hivatalos vélemény szerint a kétsebességes Európa az unió végét jelentheti annak mostani formájában. Erről Takács Szabolcs beszélt, aki az EU-ügyek felelőse a miniszterelnökségen. Mint mondta, Brüsszelnek inkább arra kellene törekednie, hogy különféle területeken megerősítse az együttműködést a tagállamok között a versenyképesség javítása érdekében. Hozzátette, hogy jó példa erre az Európai Ügyészség, amelynek felállításához Magyarország egyébként nem csatlakozott. Ugyanakkor az államtitkár úgy látja, hogy Közép-.Európa a szilárd növekedés és a költségvetési fegyelem folytán hozzáadott értéket képvisel az EU számára, mert nem csak a kvótáról kell beszélni. A jelentés megjegyzi, hogy Magyarország és Lengyelország korlátozni akarja az uniós intézmények jogkörét.

http://www.reuters.com/article/us-europe-hungary-idUSKBN1941EB

Die Presse

die_presse.jpg

Ausztria és Magyarország két külön világ. Ezt állapítja meg a lap, miután minden diplomatikus megfogalmazás ellenére igencsak ellentétes véleményekre derült fény tegnap Budapesten Van der Bellen államfő, illetve Orbán Viktor és Áder János megbeszélésén. A vendég helyzet nem volt könnyű, hiszen egyfelől próbált távolságot tartani és bírálni. Másfelől viszont nem szerette volna veszélyeztetni az osztrák gazdaság érdekeit. De ettől még találkozott a CEU több professzorával. Utóbb azt mondta, teljesen nyitott, hogy sikerül-e rendezni a vitát. Az USÁ-ban egyébként lázasan keresik, hol lehetne az egyetem ottani kampusza. 

További vitapont volt a civil törvény. A most kezdődött szerződésszegési eljárásról a házigazda azt fejtegette, hogy más államok, így Ausztria sem tett eleget a kvótadöntésnek. Van der Bellen erre úgy válaszolt, hogy idáig még nem, de azért két év alatt jó 130 ezer menekültet fogadtak be. Az ügyben is igencsak eltért kettejük véleménye, hogy mi a teendő a migránsokkal. A vendég utalt arra, hogy az ő családja is menekülni kényszerült, de ebből senkinek sem származott kára. A téma Orbánnál is szóba került, de hogy pontosan mi hangzott el, az nem lehet tudni, mert újságírókat nem engedtek be. Van der Bellen később azt közölte: abban értettek egyet, hogy nem értenek egyet, ám a hangulat jó volt. Más részvevők szerint Orbán valóságos mosolyoffenzívába folytatott. 

http://diepresse.com/home/ausland/aussenpolitik/5234559/Staatsbesuch_Oesterreich-und-Ungarn-zwei-Welten?from=suche.intern.portal

Der Standard

der_standard.jpg

A civil törvény elfogadása beárnyékolta az osztrák elnök budapesti látogatását. De hogy pontosan mondott erről egymásnak Van der Bellen, illetve Orbán Viktor, az titok marad, mert nem tartottak sajtótájékoztatót. Viszont előzőleg a vendég és Áder János éppen akkor lépett az újságírók elé, akkor az Országgyűlés szavazott. A magyar elnök egy kérdésre válaszolva úgy tett, mintha nem tudná, hogy a Fidesz csupán kozmetikai változtatásokat hajtott végre a Velencei Bizottság javaslatára. A civilek szóba kerültek Van der Bellen és Orbán Viktor találkozóján is, annál is inkább, mert a jogszabály vonatkozik az SOS Gyermekfalura is. Az elnök nagyon tartalmasnak és nyíltnak minősítette a találkozót, amelyen szóba került a CEU is, bár erről Orbán nem akart beszélni. Jelentős nézetkülönbségek mutatkoztak ugyanakkor a migráció és az iszlám általános elutasítása kapcsán. 

http://derstandard.at/2000059235883/Ungarn-beschloss-umstrittenes-NGO-Gesetz

http://derstandard.at/2000059228889/Van-der-Bellen-setzt-sich-bei-Orban-fuer-SOS-Kinderdorf

Kurier

kurier.jpg

Az újságírók hiába vártak a részletekre Orbán és Van der Bellen tárgyalása után, a magyar kormányfő nem kívánt a sajtó elé állni, bár a vendég szeretett volna tájékoztatót tartani. Hogy mi lesz a CEU-val, az teljesen bizonytalan, de az egyetem egyik osztrák professzora úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a tanárok között feszült a hangulat. Ő maga ugyanakkor nem képes felfogni Orbán eljárásmódját, hiszen az ország gazdaságilag csak profitál az intézmény működéséből. A baj inkább azokkal az értékekkel lehet, amit a CEU megtestesít a miniszterelnök szemében. Túl liberális, túl nyitott a világra. Knoll-Tudor szerint itt egy olyasfajta populizmus nyilvánul meg, amely számára csak az a fontos, hogy büntessen. Nincsen stratégiája, nem mérlegeli az ország érdekeit.

https://kurier.at/politik/ausland/antrittsbesuch-van-der-bellen-in-budapest/269.637.206

 Hangos sajtószemle: https://soundcloud.com/user-51236798/hangszemle70614

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr612592145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pali papa és a negyven rab ló 2017.06.14. 12:05:26

A birodalmak karddal kezdődnek és tintatartóval végződnek - mondta Balzac.
Lehet megnyugodni. Birodalom már nem leszünk (nincs "kard"), de mintha lenne arra igény, hogy árnyékában üldögéljünk egy üres tintatartóval a markunkban (talán csurran, cseppen valamicske?).

tutifruti22 2017.06.14. 13:35:57

"Az EU-nak elege van abból, hogy a magyarok és a lengyelek bezsebelik a közösségi pénzeket, de adni már nemigen akaródzik érte. (Most a kvótáról van szó.)"

Ezt a blődséget meddig ismetelgetik még?

Mo, teljesitette az osszes EUs feltétlelt, amit vele szembe tamasztottak, jogi, gazdasagi, egyeb teren ...

Basszus olyan, mintha az alberlom azzal jonne, hogy o havonta fizeti a berleti dijat, es en nem adok neki cserebe semmit ... az eszem megáll ...

P. J. Fry 2017.06.14. 13:52:59

"Európa nemcsak azt jelenti, hogy tartjuk a markunkat, hanem azt is, hogy a nehéz pillanatokban is támogatjuk egymást."

Pontosan! És nem nagyon érzem, hogy ezekben a nehéz pillanatokban nagyon támogatna minket az únió, állandóan támadnak! :D

ZX 2017.06.14. 14:03:14

@P. J. Fry: "Már megint báncsák szegény Viki bácsit brühühü! Nemhogy csak idetolnák azt a rengeteg zsetont, hogy elophassuk. Hová lesz így a világy?" :D
Szánalmasak vagytok.

Tekintsa Vakumba 2017.06.14. 14:12:35

@tutifruti22: Nem egész úgy van az. Maradjunk az albérletes hasonlatnál: Beköltözik a bérlőd, és megállapodtok a bérleti díjról. Viszon elég ergya az albi, fel kell újítani. Megegyeztek, hogy a bérlő felújítja a lakást, a bérleti díjat levonhatja, a különbözetet a tulaj fizeti. Eddig ok, ugye?
Viszont a bérlő inkább kurvákra és kokóra költi a bérleti díját, de a fiktív számlát a teljes lakásfeújításról, és követeli, hogy fizesd ki neki. Kifizetnéd?

Tekintsa Vakumba 2017.06.14. 14:13:25

*küldi a fiktív számlát. Nyilván. monnyakle

apro_marosan_petergabor 2017.06.14. 14:14:19

Megmozdultak a libero, zsebből élő sajtókatonák, s lehozták azt a véleményt, amelyre etetőjük kérte őket. Ezen kívül megmozdultak a beépített téglák is(a konzervatívnak mondott lapoknál), s szintén lehozták azt a véleményt, amelyre etetőjük kérte őket, egy karmesteri beintésre. Némelyik előszedte a kissé avítt, mondhatni avas, vagy kopott, gyűrött(kinek hogyan tetszik) "antiszemita" kártyát, beintésre. Bár a kutya nem foglalkozott Soros pedigréjével, inkább azzal, hogyan csalta össze vagyonát gátlástalanul - bennfentes kereskedelem, taposó akna gyár, országok tönkretevése - igazi filantróp technika...
Ha még valaki nem ismeri a karmesteri pálcával vezérelt nyugati sajtó működését, olvassa el Udo Ulfkotte "Megvásárolt újságírók" s képbe kerül a mechanizmusról... félig.
ez nem más, mint a mögöttes hatalom média eszköze, ha kell ugrik, s hazudik a "Lügenpresse" csak nem CIA rendelésére, hanem a globál tőke rendelésére, vagy mindkettőre...

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.14. 14:18:00

Jöhetnek megint a fidesz birkák bégetni az alternatív valóságukat.

P. J. Fry 2017.06.14. 14:23:11

@ZX: Nem én viselkedek óvodásként, nyilván nem én vagyok szánalmas. :)

ZX 2017.06.14. 14:26:57

@P. J. Fry: A kommentjeidből nem azt szűrtem le, hogy több eszed lennél egy óvodásnál.

zokogjatok 2017.06.14. 14:33:45

Szerintem is brutális diktatúra, hogy ha egy szervezetet külföldről pénzelnek, akkor azt el kell mondania.

gyurmicsek 2017.06.14. 14:40:06

Ne érdekeljenek benneteket a sorosbérenc sajtó koholmányai, pihenjetek, hogy legyen erőtök egy újabb stadion építésére elvtársak!

ZX 2017.06.14. 14:44:26

@zokogjatok: Tudtommal egész Mo-t külföldről pénzelik. Úgy hívják EU, rémlik?

alfacharlybravo 2017.06.14. 15:03:11

@ZX: Befizetés nincs is, visszaforgatás sincs?

ZX 2017.06.14. 15:14:47

@alfacharlybravo: Nézd meg a kettő közti különbséget.

alfacharlybravo 2017.06.14. 15:20:42

@ZX: Miután a négyes metrót a Metróber fúrta a szerelvényeket meg a Ganz Mávag gyártotta uzsora nagyságú haszonnal megvesztegetéssel ezek után a józanabb nyugati szakértő az EU támogatások megvonását lábon lövésnek nevezte. Az eszetlen gyűlölködő politika és az üzlet két külön dolog,nem igazán szerencsés keverni.

1ghost 2017.06.14. 16:04:27

@J.R. Ewing:

Na mi van orbáncsicska? Ütik a tolvaj, korrupt gazdádat a civilizált világban? És neked ez nem tetszik te hitvány fideszbérenc? Tudod mé? Mert te is éppen olyan szaralak vagy, mint a póráz másik végén a gazdád, ám ugyanott is végzed, barátocskám, az kurvaélet.

1ghost 2017.06.14. 16:56:34

@ZX: Bocs, hogy belekotty, de ne bántsd már ezt a szerencsétlen Rozgonyi nevű kétbites narancshülyét. Van ennek a félnótásnak elég baja enélkül is.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.06.14. 17:19:40

Mennyi újságot tart fent ugyanaz a tőkés érdekcsoport!
A legszebb, hogy az elvileg független és objektív BBC is csúsztat. Soros egyetemét nem fenyegeti bezárás. A nemzeti konzultációt nem tiltja semmi a demokráciákban és nem kelt félelmet. Valamint minden híreszteléssel szemben léteznek pénzügyi csoportok, melyek előszeretettel fosztanak ki országokat.

Netuddki. 2017.06.14. 17:30:21

"Orbán a politikai autizmus különleges válfajában szenved"

Lófaszt! Egy piti bűnöző. A bűnözőket ugyanúgy nem érdekli azok sorsa akiket kirabolnak.

nem várt fordulat 2017.06.14. 17:49:58

@zokogjatok: Nem erről van szó. Az egy teljesen jogos igény, hogy egy szervezet működése legyen teljesen átlátható.

De vajon miért csak a külföldi pénzekre kell, hogy ez igaz legyen? Miért nem lehet ez minden szervezetre igaz? Én kettős mércét érzek. Igenis, ezen az alapon legyen ugyanez a kötlezettsége azoknak a szervezeteknek is, ahova állami pénzek érkeznek.

Végül is a mi pénzünk, szóval az államilag támogatottaknál ez kiemelten fontosabb lenne.

Csak a vak nem látja, hogy ez stigmatizálás.

Ugyanez igaz volt az alkotmánymódosításra. A Jobbik beleállt volna, ha a letelepedési kötvényekre is igaz, és megszűntetik azt is.

Tipkus: a mi kommunistánk jó, a tiétek rossz.

Odáig kéne eljutni agyilag, hogy nincs mi és ti. Persze, nem vagyok naív, mindig lesznek kedvezményezettek, egyenlőbbek, de ami itt folyik, az már több, mint arcpirító,

Vegyük csak a CÖF-öt.

Le Orme 2 2017.06.14. 17:52:41

Ez az a sajtószemle, ahol márciusban azt írták, hogy az alkoholista Juncker két hét múlva elintézi Orbánt.
Értem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.14. 18:05:31

@apro_marosan_petergabor: "hogyan csalta össze vagyonát gátlástalanul"

Pénztáros Lőrinc? Hát úgy. Az én pénzemböl lopta, csak tavaly százmilliárdot.

Soros György meg elszámol a nemzetközi pénzpiacokkal, amiatt neked nem kell aggódnod. Ha emiatt gyűlölöd Soros Györgyöt, akkor ezermilliárdszor jobban gyűlölheted a csúti geci gazdádat, aki röhögve a szájadba hugyozik, miközben kifoszt.

L von Richthoven 2017.06.14. 18:14:00

@apro_marosan_petergabor:
Ulfkotte már nem menő... csak mondanám...

L von Richthoven 2017.06.14. 18:19:29

@Le Orme 2:
ahogy kinéz, a kis kedvenc csúti szarcsimbók sem vet meg egy kis itókát és nem is igazán válik az egészségére.. nem a kefirtől van úgy felpuffadva a mocskos pofája....

kurvaszatokat 2017.06.14. 18:24:55

A kirúgott Szelestey ott mocskolódik, ahol tud. Csak idiótáknak lehet beadni, hogy a jóságos EU pénzt ad nekünk, ezért szépen szót kell fogadni. Az EU gazdasági megfontolásból zárkóztatja fel a CEE országokat, hogy legyen olcsó munkaereje és extra árufelvevő piaca.

na4 2017.06.14. 19:16:33

Ezek az újságok inkább Merkellel és bandájával foglalkoznának, akik Németroszágra és Európára zúdították a migráns, terrorista, kereszténygyűlölő csőcseléket, akik ezt a csürhét az európaiakra akarják tolni!!

gigabursch 2017.06.14. 19:43:54

Egy kérdés:
Ezen sajtótermékek közül melyik az, amelyik nem Söröshöz és "haveri" köréhez köthető?

Na akkor ezt a kérdést túl is tárgyaltuk...

torró 2017.06.14. 20:13:53

Soros akkor is egy szarházi! A magyar zsidók deportálásánál súgott a nyilasoknak, meg összelopta az elhurcoltak eldugott értékeit. És azt mondta , nincs semmi szégyen érzet benne, mert ha nem ő csinálja, megtette volna más! Egy rakás országból kitiltották, és nem indítottak ellene eljárást a kollaborálás miatt. Persze Orbán a szemét, hogy nem engedi ezt a szemét tolvajt itt működni. Amúgy az EU ne nagyon hőzöngjön mert a multijai elég busás hasznot vágnak rajtunk zsebre. De csak pártoljátok őket, nagyon tisztességesek! Nehogy most valaki azzal jöjjön, hogy az oroszok csinálták a riportot, mert van egy 1989-n készült CNBC riport a You Tube-n.

illaim 2017.06.14. 20:18:14

@kurvaszatokat: te hülye köcsög! Szelestey csak idézi, amit a külföldi lapok írnak a gazdádról! LOL Aki itt mocskolódik az te vagy te piciny bogárka!

P. J. Fry 2017.06.14. 20:26:48

@nem várt fordulat: "A Jobbik beleállt volna, ha a letelepedési kötvényekre is igaz, és megszűntetik azt is."

Aha! Azt tudod, hogy a Jobbik mit csinált volna. Azt, hogy a "megszüntetik" szót hogyan kell leírni, azt nem tudod, de a Jobbik kapcsán látnoki képességekkel bírsz és tudod, hogy mit csináltak volna. :D

illaim 2017.06.14. 20:27:35

@na4: Idéznéd mivel csődítették európára a menekülteket? te piciny bogárka.

inteligencs elenzeki 2017.06.14. 20:27:37

F.szomat érdekli egy csomó bértollnok lihegése.

Egyébként kíváncsi vagyok hová fejlődik a dolog.
Lehet hogy Orbánt megbuktatják.
Persze nem most, hanem esetleg 5 év múlva. És ? utána mi jön ?
Hadd "nyugtassak" meg mindenkit, jön egy akármilyen bábkormány, amely épp annyit ad, hogy az emberek, a polgármestert, ne aggassák a lámpavasra. Semmivel se többet.
Fogja már fel mindenki. Azzal, hogy felmosták velünk 1920-ban a padlót, (a magyar ballib politikai erők aktív közreműködése mellett), jelentőségünk világpolitikai, de még európai szinten is a 0-hoz közelít. Nem érdeklünk senkit, és nem tesz senki semmit az érdekünkben a szükséges minimumon felül. Mindenki tudja azt is, hogy az uniós tagság mit hoz, és mit visz el.
Vannak azonban előnyei is annak, hogy kicsik vagyunk.
Mégpedig az, hogy paradox módon épp ez ad kicsit talán nagyobb mozgástaret, mivel a ránk fordított energia nem térül meg, ha túltolják.
Egyenlőre marad néhány fikázó cikk a libsi sajtóban, vagy a jobboldalinak hazudott médiában.

inteligencs elenzeki 2017.06.14. 20:33:48

Egy szó az amerikaiak által kiadott közleményről idézek:

"A Fidesz többször hivatkozott arra, hogy a magyar törvény lényegében ugyanarról szól, mint az amerikai FARA törvény – az azonban valójában csak a külföldi érdekek mentén politikai propagandát kifejtő szervezetek regisztrációját követeli meg, míg az új magyar törvény minden olyan civil szervezetét, mely évente legalább 7,2 millió forintnyi támogatást kap külföldről."

Hmm... :))) szóval akkor mi van ? Hogyan is különböztessük meg azt a támogatót aki külföldről küld pénzt attól a támogatótól, aki külföldi érdekeket támogat ? :)))
Van ennek a közleménynek egy sokatmondó sajátos humora.

illaim 2017.06.14. 20:34:34

@P. J. Fry: Mi van nyelvtannáci? Csak a rövid, vagy hosszú "ü" éri el az értelmi szintedet?

inteligencs elenzeki 2017.06.14. 20:44:41

Ja, és még egy, a kedvencem,:

"A vezető német konzervatív lap „Orbán alávalósága” címmel arról ír, hogy tisztességes, demokratikus politikusok nem játszanak a burkolt antiszemitizmussal, ám a magyar kormányfő igen."

B.meg ennek a hülyének nem szóltak, hogy a Soros Gyuri bácsit izraelben utálják a legjobban ?

Komolyan, nem hiszem el. Ez már tényleg a legalja. Kereshetnének ennél színvonalasabb publicistákat is. Vagy szerkesztőt, aki szólt volna, hogy b.meg ez így nem fog működni, mert baromság.

P. J. Fry 2017.06.14. 20:51:31

@illaim: "Csak a rövid, vagy hosszú "ü" éri el az értelmi szintedet?"

Rövid *és* hosszú. Nem vagy.

tutifruti22 2017.06.14. 21:05:40

@Tekintsa Vakumba: nem vetted az adást. Az albérlő főbérlő közötti pénzügyi tranzakció , egy harmadik félnek tűnhet igazságtalannak, amennyiben nem ismeri a kettejük között fennálló gazdasági kapcsolat természetét. Ennyit akartam megvilágítani.

Amit te továbbszövögettél az túl sok mindent akar az albérletes példába beleerőltetni, Mo vs EUval kapcsolatban. Nem sikerült.

Mo tagja lett az Unionak, ugy, hogy minden feltetelnek megfelelt. A tagsaggal jaro jogosultsagokat is elvezi. Ennyi

Tekintsa Vakumba 2017.06.14. 21:22:54

@tutifruti22: De ha a jogosultságokat élvezi, akkor mi menti fel a kötelezettségei teljesítése alól? Mert ugye a jogok mellé járnak bizony kötelességek is, amit a csatlakozási szerződésben vállaltunk. A minden feltételnek megfelelt kijentés oké, de a történet nem arról szól, hogy a csatlakozáskor teljesítendő feltételeket a csatlakozás után el lehet felejteni. Épp ellenkezőleg, fenn kell őket tartani, illetve a csatlakozási szerződésben vállaltak szerint szigorítani és bővíteni.

1ghost 2017.06.14. 21:34:49

@Comte de Gippaud:

Te idióta bérhazudozó orbáncsicska! Hát új nicket csináltál magadnak? Dehát ezen is már kilométerekről bűzlesz, te szánalmas bohóc!

P. J. Fry 2017.06.14. 21:53:50

@Tekintsa Vakumba: "De ha a jogosultságokat élvezi, akkor mi menti fel a kötelezettségei teljesítése alól?"

Nem emlékszem, hogy a csatlakozáskor lett volna olyan feltétel, hogy "és ha afrika úgy dönt, hogy ideköltözik, akkor ahhoz bizony joga van". Mégis hogyan gondoljátok? Befogad európa 100 millió földönfutót? 200-at? 300? Hol van a határ?

xawax 2017.06.14. 22:14:08

@Comte de Gippaud: Soros magyar állampolgár (is)

nem várt fordulat 2017.06.14. 22:48:01

@P. J. Fry: Látom, sikerült kihámoznod a lényeget.

Azért az elég ciki lett volna, hogy ha azt mondják, hogy abban az esetben beleállnak... majd nem.

Ködösítesz, csúsztatsz, terelsz, mondd már meg mennyit kapsz ezért és hol lehet jelentkezni. Bármely fidesz irodában?

Fábián István 2017.06.14. 23:29:53

Annyira tele van a tököm azzal, hogy hálásnak kell lennünk az EU-s pénzek miatt.
Ha összeadnánk azt a lóvét , amit a multik az adómentességük miatt nem fizettek be
a költségvetésbe, illetve mennyi kárt okozott a "brain drain" akkor szerintem a számla
egyenlege nullás.

teéjesenmindegy 2017.06.15. 01:02:31

Szelestey a tesztoszterontól feljogosított erőszakolókról miért nem írkál?

Egyébként kicsit lemaradtam. Tényleg az a civil szervezetek és a világ vége, ha oda kell írni a szarjaik aljára, hogy kapnak pénzt külföldről? Tényleg ettől vége a dalnak?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.15. 05:45:42

A civiltörvény masszív siker. Lám, az USA és az EU sem volt képes elérni ami, érdekükben állt. Le a kalappal a törvényt megszavazó, bátor képviselők előtt!

Ekrü 2017.06.15. 08:30:19

@illaim: "Csak a rövid, vagy hosszú "ü" éri el az értelmi szintedet? "-A tiédet viszont még ez sem...

Wildhunt 2017.06.15. 09:12:24

@Fábián István: Negatív. Ha nem lenne a konstans határon túli utánpótlás Kárpátaljáról, Délvidékről, a keleti régiók infrastruktúrája az agyelszívás miatt már rég összeomlott volna. Például kétlem, hogy a nyíregyházi kórházban azért értenek (talán beszélnek is) annyian ukránul, mert az volt a gimnáziumban felvett második idegen nyelvük. Vagyis bár úgy tűnik, hogy nullára jövünk ki, ennek érdekében felszámoljuk a határon túli magyar értelmiséget.

illaim 2017.06.15. 09:41:10

@Ekrü: "-A tiédet viszont még ez sem..." Azt mond csak te piciny bogárka! Ezt a "bölcseletet" a moszkvai ügynök utcalány anyukádtól tudod? LOL

n3spr3ss0 2017.06.15. 10:03:17

Június elején családi ünnepen, nyugat -Európa négy különböző részéből voltak magyar vendégek, egyöntetűen állították, szégyellik magukat mikor kiderül hogy magyarok, Magyarországról származnak.

n3spr3ss0 2017.06.15. 10:04:03

@Fábián István: Te szoktad összeszámolni, vagy csak rögtönözted ezt a baromságot?

n3spr3ss0 2017.06.15. 10:05:25

@P. J. Fry: Van még választásod. Mész nyalka,magyar golyófogónak.

chrisred 2017.06.15. 10:06:25

@Fábián István: A kettő között az égvilágon semmi kapcsolat nincs. A multiknak a mindenkori magyar kormány adja saját elhatározásból az adókedvezményeket, ahogy most is a saját elhatározásából (és a nyugati országok nemtetszése ellenére) csökkentette "adóparadicsomi szintre a társasági adót, hogy külföldi befektetőket fogjon. Az uniós támogatások meg azért "járnak" nekünk, mert a magyar állam sikeresen tartja alacsony szinten belső gazdaság és a társadalom életszínvonalának szintjét.

2017.06.15. 10:18:46

@n3spr3ss0: Ha csak ennyire képesek, akkor szégyellhetik is magukat.

atomic power 1986DucaDuca 2017.06.15. 10:57:33

@n3spr3ss0:

"Június elején családi ünnepen, nyugat -Európa négy különböző részéből voltak magyar vendégek, egyöntetűen állították, szégyellik magukat mikor kiderül hogy magyarok, Magyarországról származnak."

Én meg miattuk szégyellem magam. Aki magyarságát szégyelli, az nem ehhez a nemzethez tartozik, nem kell foglakozni velük.

Ekrü 2017.06.15. 11:03:53

@illaim: Ne kívánd ,hogy komolyan vegyelek addig,amíg érdemi vita helyett csak személyeskedni tudsz ,azt is csak a legalpáribb módon.Ráadásul abból ,hogy milyen pocsék a helyesírásod kiderül,hogy nem vagyunk egy értelmi színvonalon.

Tekintsa Vakumba 2017.06.15. 14:03:35

@P. J. Fry: Látom nem sok dolgod volt még jogelmélettel... Tudod minden eshetőséget előre leírni lehetetlen, ezért is törekednek átalános megfogalmazásra. Ez estünkben az, hogy minden tagállam aláveti magát a Tanács, a Parlament és a Bizottság döntéseinek. Viszont ezeknek a döntéseknek is megvan az eljárásrendje, ami ismeretes minden tagállam előtt. A döntéseket nem "brüsszel" hozza, hanem az összes tagállam, beleértve Magyarországot is. Vagyis arról van szó, hogy amíg a markunkat kell tartani, addig minden fasza, de mikor valamit vissza is kéne adni, akkor meg nemleszünkgyarmat. Az ősidőkben ezt úgy hívták, hogy becsület, keress rá, hogy mit jelent, érdekes fogalom.

mgdé 2017.06.15. 15:03:40

@torró:
14 évesen? :DDD Nagyon komoly súgó lehetett. Sőt, a házmester is ő volt ... Nem tudtad, hogy a kedvenced már 3 éves korában elismert szakember volt, s "daskleinegenie" fedőnéven ő volt már Dolfi legtitkosabb választási kampány tanácsadója is?

De még ennél is sokkal nagyobb bajok vannak vele, már 1917-ben is praktizált.

(Segítek: "Innen lehet telefonálni!")

apro_marosan_petergabor 2017.06.15. 16:14:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
neveletlen hozzászóló, nem fosztottak ki, jól élek, sőt a rezsim is csökkent. Még a szám is rendben. Sorosnak börtönben lenne a helyet, a F-KDNP országot épített, még akkor is, ha ezen sosem gondolkodtál. Szoktál gondolkodni, úgy értem magadtól?

Ahmed H CIA terrorista 2017.06.15. 18:38:49

Sok CIA- spiclit kéne már kirúgni (és nyilvánosan kivégezni), akik még mindig újságíróként adják ki magukat.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.15. 22:50:28

@apro_marosan_petergabor: "Sorosnak börtönben lenne a helye"

Megbüntetnéd, mert Magyarországot segíti? Brüsszelt is börtönbe zárnád? Onnan még sokkal több segélyt kapunk.

"a F-KDNP országot épített"

Igen, Európa sereghajtóját. 7 év építkezés kellett, hogy Bulgária alá kerüljünk.

@Ahmed H CIA terrorista: "Sok CIA- spiclit kéne már kirúgni (és nyilvánosan kivégezni), akik még mindig újságíróként adják ki magukat. "

Akkor kiürülnek az orogó, prostistácok, fideszidők stb. szerkesztőségei.

marciguszti 2017.06.17. 10:57:43

@megamovieboy: @atomic power 1986DucaDuca:

Olvaslak már egy ideje, sajnos. Nagyon buta ember vagy.

marciguszti 2017.06.17. 11:00:11

@torró: Hú, de nagyon gáz vagy. EU multi . Rég röhögtem ekkorát. Ja, akkor, amikor a Sorosról írt mese jött.

marciguszti 2017.06.17. 11:03:00

@tutifruti22: Butuska ! Mo teljesítette ? Menekült ügyben ? Milyen csacskaságokat írsz ? Te magad ezeket el is hiszed?
süti beállítások módosítása