B1 blogcsalád



Bayer: aki facebookozik, az nem normális, elmebeteg, idióta baromállat

2017. június 01. - nickgrabowszki

Mert a Facebook "egy náci, komcsi rohadmány".bayker.jpg

Mindezt a lovagkeresztes írófejedelem a Karc FM nevű kormányrádióban volt szíves kifejteni, ahonnan a 24.hu idézte:

mindenki, aki normális, nem elmebeteg, nem idióta baromállat, az azonnal hagyja ott a Facebookot. Mert csak szeretném jelezni, hogy én például nem vagyok semmilyen formában fönt a Facebookon, és nem is leszek, mert a Facebookról, amit én gondolok, az kizárólag b-vel, k-val, p-vel és sz-szel kezdődő szavakkal tudnám leírni, hogy kicsodák csinálták és hogy ez az egész micsoda. Tehát nem vagyok hajlandó részt venni ebben az egész ótvarban. Na de hát ez, innentől kezdve, igen, ez egy ilyen náci, komcsi rohadmány, hogyha azért letörölnek valakit, mert kiáll a hagyományos családmodell mellett. Aki ezek után ott marad, az vessen magára, meg is érdemli. Ennyi a rövid véleményem a Facebookról, meg a tulajdonosáról, meg arról, aki kitalálta, meg azokról, akik cenzúrázzák. Azoknak a jó anyját. És hogy milyen anyját, azt juszt se fogom megmondani, csak azért, hogy nehogy véletlenül megbüntessék a rádiót miattam. Na, ezt akartam elmondani.

Mindezt az váltotta ki a Fidesz 5-ös számú tagkönyvének tulajdonosából, hogy a közösségi oldal egyik moderátora letörölt egy posztot, amit a KDNP osztott meg. A posztot azóta visszaállították, a Facebook elnézést kért.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7612557125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.01. 11:23:04

Bajertetű, ha náci találmány, akkor welcomevon board! :D
Persze egy igazi náci leköpne téged, ha beismernéd, hogy az vagy. :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.01. 13:36:46

Egy posztot töröltek? Tegnap azzal volt teli minden, hogy a KDNP profilját letiltották...
Vajon mit szólnak ehhez a Bayer írásait Facebookon megosztó nyugdíjas aktivisták?

Gerilgfx 2017.06.01. 14:28:06

ha a facebook nemzetbiztonsági kockázat, akkor blokkolni kell az elérhetőségét mondjuk egy hónapra, és utána úgy érzem, nem nagyon fognak a szélsőséges liberális ideológiájuktól megrészegülve nacionalista oldalakat blokkolni.

BAZINGA2 2017.06.01. 16:04:23

Nahát! Akkor OV is törölte magát? Azok jelzők, gondolom rá is vonatkoznak! Idióta.

Toportyán Zsóti 2017.06.01. 16:48:01

Szépen leírta fajtáját és tenmagát aranyszájúbayerzsóti,mekkora baromnak kő ehhez lenni?

Nzoltan 2017.06.01. 16:51:22

Momdjuk a fácsén élni az életet alapból szánalmas.

2017.06.01. 19:29:29

@Gerilgfx: aha. Ugye te sem vagy náci, csak takonyból van a gerinced?

Bambano 2017.06.02. 01:43:21

nem hittem volna, hogy tud olyat mondani, amivel egyetértek.

Bambano 2017.06.02. 01:44:32

@Bambano: mondjuk az indoklásával már nem biztos, hogy egyetértek...

nagybátyád 2017.06.02. 07:58:35

akinek nem tetszik, az itt sincs a facén. A nemzet ganaja pedig csak hozta a maga színvonalát. Ennél többet ki vár el tőle? Képzeljük el azt a pánikot, ami akkor törne ki, ha ez a trágya egyszer értelmes dolgot mondana. Az maga lenne az Armageddon :)))

gyurmicsek 2017.06.02. 08:54:38

Szerintem az internetet is blokkoljuk. Náci rohadmány az is.
Az elektromos áram, meg a gáz is az, a vizet is zárjuk el sokkal jobb lesz nekünk.
Nem lesz rezsi, olyan szabadok leszünk, mint a musztángok....

Mikrobi 2017.06.02. 09:12:03

Teljesen igaza van. Miről volt szó? Röviden, hogy a ballibes egységsurgarúak is megértsék: a KDNP Facebook oldala családbarát, magzati élet mellett állást foglaló postokat tett ki, emiatt a Facebook törölte az oldalukat. Bezzeg ha valaki papi ruhába öltözik, templomi díszletet csinál és ott trágárkodik, gúnyolódik az Istenen, papokon, misén, Egyházon, az "nem ütközik konkrét közösségi alapelveinkbe" és javasolják, hogy beszéljük meg valakivel, aki megért minket. Ez tényleg egy ócska náci/komcsi rohadmány, amitől jóérzésű ember csak hány!

déjá vu39 2017.06.02. 09:27:49

A stílus maga az ember.

déjá vu39 2017.06.02. 09:29:39

@Gerilgfx: Szerintem a Facebooknk nincs ideológiája - ez "csak" egy üzleti vállalkozás.

erol 2017.06.02. 09:37:36

Nem sokáig bírja penetráns böfögés nélkül ez a szerencsétlen.

Magentax 2017.06.02. 09:41:31

Zsóti azt sem tudja, hogy kell bekapcsolni egy számítógépet. Ez egyébként szinte az összes "fiatal demokratára" igaz.
Azért nincs fenn a facebookon, mert gőze nincs, azt hogyan kéne megtennie.
Annyit azért felfogott, azért veszélyes "üzem", mert hiába mutyiznak és hazudoznak összevissza, az igazság pillanatokon belül kiderül, egyre többen osztják meg és ismerik meg a történet másik oldalát is - és ez irtó kellemetlen, pláne, ha a köcsög ballib újságírók ráharapnak és nyilvánosan faggatóznak.

Magentax 2017.06.02. 09:42:25

@Mikrobi: höhöhöhöhö....
Te vettél ma már be gyógyszert?

sinus67 2017.06.02. 09:52:57

Ésakkormost? A Bözsinénis videót hol a picsába osztja meg Orbán és fészbúk csapata, aki "nem normális, elmebeteg, idióta barom állat" (by Bayer)

2017.06.02. 09:53:43

Abban speciel igaza van, hogy a Faszbúkra értelmes ember nem regisztrál.
Csak azok, akiknek szánalmas és sivár életük van, akik egyébként képtelenek a társas kapcsolatra, a konteóhuszárok, az ezotériás nyomoroncok, a kényszeres magamutogatók, a szarjankók, a feljelentgető rohadékok, a kamu-, műmájer cselebek,

és talán valóban néhány olyan normális, aki egyébként nem tud kapcsolatot tartani a családjával, esetleg a régi osztály-, és munkatársait keresi, bár e két utóbbinak megint nincs sok értelme.

Ennyi.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 09:54:40

@Bambano: Egyetértek a korrigált egyetértéseddel.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 09:56:51

@Látens Inszinuáció: "Abban speciel igaza van, hogy a Faszbúkra értelmes ember nem regisztrál.
Csak azok, akiknek szánalmas és sivár életük van, akik egyébként képtelenek a társas kapcsolatra"

Mondanám, hogy igazad van, de nem mondom, viszont megtippelem, hogy nincs általános iskolás gyereked.

Zacskóstej 2017.06.02. 09:58:47

@Látens Inszinuáció: És kit érdekel a véleményed? Senkit.

fiktiv állat 2017.06.02. 10:01:43

@Látens Inszinuáció: Örülök hogy felnyílt a szemed és pártodról,párttársaidról, miniszterelnöködről ilyen markáns véleményed van. Így tovább a lenini úton drága barátom!

high up! 2017.06.02. 10:17:15

Hogy elküldte már ez a sváb migránsoknak a magyarok közé pottyantott kölyke az egész fidesz naccsaládot a jó kurva anyjukba! Itt van a legfőbb fészbukoló Orbaneszku eftárs, illetve az internet tudományi szárnysegédje Kaminszki (ez is mijafasz polák illegális migráns lehet?!) eftársnő.
Ha ebből nem lesz pártfegyelmi, akkor semmiből!

Fennakadt a trollszűrőn" Bajnai kommentje Orbán Facebook-oldalán

Nem törölték Bajnai Gordon kommentjét Orbán Viktor kormányfő Facebook-oldaláról, hanem az fennakadt a spam- és trollszűrőn - közölte Kaminski Fanny, a miniszterelnök Facebook-oldalának szerkesztője.

Az oldal szerkesztője arra reagált, hogy az Együtt-PM korábbi közleménye szerint Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője pénteken a Facebookon kommentálta Orbán Viktor csütörtök esti videoüzenetét, azonban azt törölték, "a posztot cenzúrázta Orbán Viktor, vagy azok, akik a nevében facebookoznak".

Kaminski Fanny szerint ezzel szemben azt történt, hogy Orbán Viktor oldalának felhasználói közül olyan sokan jelentették levélszemétként (spamként) a Facebook felé Bajnai Gordon hozzászólását, hogy azt a Facebook a levélszemetek (spamek) közé helyezte át, így a volt miniszterelnök kommentje automatikusan eltűnt Orbán Viktor oldaláról.
A szerkesztő a közleményében mellékelte az oldal adminisztrációs felületének képernyőképét is.

FOLYTASSUK!

2017.06.02. 10:22:43

@high up!: nocsak, végre kivaszták a korábbi spammer nicked, náci köcsög? :D

Pirx 2017.06.02. 10:26:01

@Gerilgfx: Te ugye nemrég léptél be az internetre?

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2017.06.02. 10:39:04

@Látens Inszinuáció: Az a gond, hogy ez kb. lefedi a kommentelők zömét is (: A Facebook (Twitter, akármi) IS, a blogolás IS, a kommentelés IS ugyanazt hozza ki egy csomó emberből: végtelen megkönnyebbülést, hogy frusztráló fizikai közelség nélkül kommunikálhat másokkal. Hogy ez a megkönnyebbülés konkrétan mibe csap át, azt már jelleme válogatja. Az emberek túlnyomó többsége mások jelenlétében valamilyen szinten zavarban van (ami annak az eredménye, hogy kiskorában a családja nem fordított figyelmet a szocializációjára, ami embernél pont ugyanolyan problémákat okoz, mint mittudomén kutyáknél meg libáknál). Ezeket az embereket (a lakosság 80-90%-át) csak úgy nekifutásból leszólni meg lehülyézni nem feltétlenül bölcs dolog... (Mellékgondolat: a Facebook szimpla kommunikációs eszközként nagyon hasznos lehet, pl. sportegyesületek, tanulócsoportok, hasonlók esetében igen praktikus, ha nem négyszáz emailt küldesz ki, hanem egy posztot osztasz meg, és sorban látod, ki mit válaszolt rá.)

Indriq 2017.06.02. 10:43:46

azért az a "náci, komcsi rohadmány" kifejezés elég menő.... :)

kéne kérni egy listát ettől a debiltől, hogy mit használhatuk és nem szeretnénk kivívni a haragját egy ilyen fontos személynek :)

Trackers 2017.06.02. 10:45:02

@Mikrobi:

A Facebbok-ot Soros Gyuri Civil szervezeti cenzúrázzák.

Nem véletlen hogy a KDNP családbarát oldalait törlik, és a jobboldali médiát tiltják le.

Ezt hívják ők Fact Checking-nek.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.06.02. 11:13:10

Az ilyen bunkó barmok normális országokban a diliházba, börtönbe vagy egy sötét verembe vannak bebaszva, nem pedig nyílvánosan nyilatkozgatnak és kormánykitüntetést vesznek át. De hát mindig is tudtuk hogy orrbanisztán-korruptisztán nem normális ország, így az ilyen nyilatkozatok az egyik fülünkön ki a másikon meg be. Egy senki nyilatkozata így a semmibe kerül.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.02. 11:14:23

@inebhedj - szerintem: Ügyes Zuckerberg-propaganda, nemsokára kilobbizza, hogy tegyék kötelezővé a Fb-regisztrációt minden ember számára.

Amúgy állami/céges vezetők esetében gyakran az első feltétel, hogy töröljék magukat a Fb-ról.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.02. 11:21:15

Bayernek teljesen igaza van. Eleve csak a végtelenül sekélyes, konformista emberek időtöltése a facebookozás. Az egy további probléma, hogy a Facebook gyakorlatilag libsi propagandaoldalként működik, mindent enged, ami ahagyományos konzervatív értékeket támadja és rombolja, de minden nem libsi véleményt cenzúráz. A harmadik probléma pedig, hogy egyúttal CIA háttérinformációs adatbázisaként működik, minden személyes adatod, információd, keresésed, like-olásod bekerül egy titkos adatbázisba, ahonnan soha többé nem törlődik ki, rendkívül megkönnyíti a szolgálatok munkáját, a Snowden-szivárogtatásokból egy teljesen orwelli világ képe rajzolódott ki, ahol a minden személyes adatod egy elszámolhatatlan, totális, mindent látó szem birtokába kerül, és nem tudhatod, hogy mikor használja fel majd ellened bármikor.

2017.06.02. 11:29:02

@Ravasz Figyelmeztetés: a mai chemtrail adagod megvolt? UFO-k ma is elvittek? :D

erol 2017.06.02. 11:32:35

Ravasz Figyelmeztetés: Be ne sz@rjál a nagy rettegésbe.

gyurmicsek 2017.06.02. 11:47:12

@Ravasz Figyelmeztetés: Szerintem add el a géped és a telefonod, de kommentelj többet, költözz ki az erdőbe. Így a világ egy kicsit jobb hely lesz.

Zacskóstej 2017.06.02. 11:52:09

@Ravasz Figyelmeztetés: Úgy hallottam a blog.hu-t is figyeli a CIA. Néha Soros is feltűnik és álnéven kommentel.

room_101 2017.06.02. 11:56:18

Nem is fog Bajjerúr hiányozni senkinek a fészbúkon (se).

room_101 2017.06.02. 11:59:13

Más.
Oké, hogy nem élet az élet a fészbúkon, de ha egyszer bent kell ülnöm, hogy megkapjam a fizumat, közben meg semmi dolgom, valamivel muszáj bosszantanom a rendes keményen dolgozó kisembereket.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.02. 11:59:30

@inebhedj - szerintem: A családban senki se faszbúkozik, az ismerősök között se nagyon. Tudom, elavult, kőkorszaki dolog összejárni, beszélgetni.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.06.02. 12:00:34

@Ravasz Figyelmeztetés: Soha életemben nem facebookoztam, ettől függetlenül ezt a büdös bunkót egy idióta baromnak tartom. Ki a faszom ő, ez a retkes senkiházy magyar őstulok, hogy megmondja ki mit tehet? Húzzon haza a halál faszára oszt ott nyilatkozgason magának a tükörben. Sajnos itt a kárpát pöcegödörben sok a hozzá hasonló ősbarom, akik vevők a tévés-rádiós hányadékaira, így elemében érzi magát és hetente okádhatnékja van, ha megfizetik.

Arckönyves biztatasért környörgő lelkinyomorék 2017.06.02. 12:07:05

Egyetertek, csak az agyalagyult narcisztikus elmebeteg, konzumidiota barmok fosbukoznak.

2017.06.02. 12:11:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: milyen érdekes, hogy a fideszesek elegánsan átsiklanak a tény fölött, hogy Orbán is ott van a facsén.
Ja, igaz, kehet, hogy ez egy rejtett üzenet Zsóti részéről: Orban egy geci, aki a zsidók szekerét tolja.

erol 2017.06.02. 12:13:07

@Arckönyves biztatasért környörgő lelkinyomorék: Na ezért érdemes volt egy nick nevet létrehoznod.

Vidéki László 2017.06.02. 12:13:48

Ugye a legtöbb blogon (pl. ezen is) kétféleképpen lehet kommenteket írni:
1. Az ember regisztrál a blogra egy email fiókkal.
2. Bejelentkezik a FB-fiókjával.

Gondolom, azok a jó magyar emberek, akik itt ekézik a FB-ot és ugyanakkor még több más blogon osztják az észt, azok mind az első módszert választották. :)

2017.06.02. 12:13:56

@Arckönyves biztatasért környörgő lelkinyomorék: minek csinálsz új nicket? Bajer büszkén vállalja a nevét, te meg sokszorozod magad. Ettől még nem lesz igazad.
Orbán agyalágyult, narcosztikus barom?
Elég sarkos a véleményed...
Ja, a KDNP is kollektíve?

2017.06.02. 12:19:02

@Bambano: te olyan okosnak tűnsz. Magyarázd már meg nekem, hogyan kell Bajert értelmezni?
A KDNP a facsén üzen. Tehát rajta van és kommunikál. Nyilván van célcsoportja, akinek üzen.
Bajer szerint a facsén lelki sérült elmebetegek jelennek meg.
Tehát a KDNP és szimpatizánsai agyalágyult narcisztikus barmok?
Jóóól megvédte őket!

Zacskóstej 2017.06.02. 12:20:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A családban senki se faszbúkozik, az ismerősök között se nagyon."

Miután te nem vagy fent faszbukon...lehet hogy ők fent vannak és csak neked kamuzzák hogy nincsenek, hogy nehogy felmenj és kiderüljön a rokoni kapcsolat. Csak elmélet. :)

2017.06.02. 12:39:01

@Ravasz Figyelmeztetés: Most vagy hülyeséget beszélsz vagy szándékosan hazudsz. Nem lehet törölni magad FB-ról, csak deaktiválni lehet a profilt.

orient 2017.06.02. 12:40:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: en pl. szinte napont osszejarok, beszelgetek ismerosokkel, rokonokkal baratokkal. FB-ot kb. havont 2x megnezem, es foleg kulfoldon elo ismerosokkel, rokonokkal tartjuk a kapcsolatot rajta (kepek megosztasa). Most akkor enis nacikomcsi lettem? Nem a FB-t kell elitelni, hanem a hulye embereket akik nem tudjak a helyen kezelni a dolgot es FB-on elnek, talan?

2017.06.02. 12:45:33

@Sztavrosz7: te beszélsz faszságokat. Lehet törölni is. Hogy az adatbázisban nyomod marad, az lehet, de hivatalosan törölt leszel. Csak utána kell olvasni, hogy ez hogy működik.

2017.06.02. 12:48:51

Most politikatol es ideologiaktol elvonatkoztatva, en is erosen gondolkodom hogy torlom magam a facebookrol. Az osszes normalis ismerosom mar megtetette, vagy soha nem is volt neki.

2017.06.02. 12:53:13

@hullajelölt88: 2008-ban nem lehetett újab bemlékem meg nincs róla :)

metax 2017.06.02. 13:13:05

Be szép is, mikor egy egy náci, komcsi rohadmány nácikomcsizik...

Ez a csóka, aki '44-ben a csendőrökkel vagonírozott volna vidáman, az '50-es évek elején az Andrássy u. 60-ban tépkedte volna a körmöket, '56-ban meg lőtte volna a felkelőket Stefkával, Lovassal meg a Bencsik haverjaival egyetemben.

Vidéki László 2017.06.02. 13:15:21

@Ravasz Figyelmeztetés:
"A harmadik probléma pedig, hogy egyúttal CIA háttérinformációs adatbázisaként működik, minden személyes adatod, információd, keresésed, like-olásod bekerül egy titkos adatbázisba, ahonnan soha többé nem törlődik ki"

Bizony, bizony! A kurva anyjukat! Tisztességes magyar oldal, pl a nemzetikonzultacio.kormany.hu/ az orosz titkosszolgálatnak küldi el az adataidat a Yandexen keresztül.

Gondolom, telefonálni sem szoktál. Ugyanis a világon szinte mindenütt (nálunk is) törvény kötelezi a szolgáltatókat, hogy évekre visszamenőleg tárolják a hívásnaplókat.
Remélem, mobilt sem használsz, mert akkor még azt is meg tudják mondani, hogy mikor merre jártál. Ha okostelefonod van, akkor meg pláne. Ha van gmail fiókod, a Google minden lépésedet követi és 10 m-es pontossággal tudja, hogy mikor hol voltál. Mindezt olyan nyíltan és pofátlanul teszi, hogy még te is megnézheted a www.google.com/maps/timeline?authuser=0 oldalon.

cselaxi 2017.06.02. 13:18:12

Én pedig B. Zs-tal nem értek egyet, mégsem hányok olyat, mint ő. A vélemények különböznek.. naná, milyen unalmas lenne, ha mindenki ugyanazt gondolná, tenné... vagy ez a cél???

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 13:19:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Vagy dajcstominak nem tudott máshogy beolvasni.

Punxsutawney Mormota 2017.06.02. 13:28:03

@Mikrobi: Egészségedre! Ha nem megy magadtól, akkor dugd le az ujjadat a torkodon! Szívesen!

Punxsutawney Mormota 2017.06.02. 13:30:56

@Ravasz Figyelmeztetés: Köszönjük a figyelmeztetést! Ha ennyi mindent tudsz, akkor elmondanád, hogy milyen lesz az időjárás a jövő héten? Kösz!

Punxsutawney Mormota 2017.06.02. 13:34:43

@Vidéki László: Kedves barátunk és példaképünk @Ravasz Figyelmeztetés nem facebookozik, de már az iwiwet is megköpködte. Nincs telefonja, ha valakivel találkozni akar, akkor képeslapot küld, vagy sürgős esetben távíratot.
Továbbá, soha nem néz pornót, húsz éve nincs tévéje (bár készséggel szidja bármelyik tévéműsort, ha úgy hozza a sors) és nyaralni csak kizárólag a KDNP által jóváhagyott, tipikusan katolikus kegyhelyekre jár, illetve maga süti a kenyerét és daróc ruhában jár.
Nézzünk magunkba, gyakoroljunk önkritikát és kövessük a példáját! :D

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 13:37:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Bármilyen politikai polarozáltságtól vagy polarizálatlanságtól függetlenül a fb egy manifeszt skizofrénia.

Kollégámat (nem lelki nyomorék, nem náci, a politikát leszarja, és még csak nem is hülye) megkérdeztem, hogy mit mondana, ha elé toppanna egy kérdőíves alak, és érdeklődne, hogy milyen állata van, hol volt az elmúlt 25 hétvégén/nyári szabadságán, milyen a kocsija, milyen környéken lakik, mely rokonaival és ismerőseivel jár össze vagy tartja a kapcsolatot, stb.
- Kiröhögném és elküldeném a francba.
- Mindenzt és ennél sokkal többet teregetsz ki magadról napi rutinmunkával fb-on.
- B+, tényleg...

... és azóta is.

És még ettől is függetlenül: nagy összegben lefogadtam volna, hogy soha nem lesz fb ájdím, amíg ki nem derült, hogy - dacára az e-napló, és a papíralapú üzenő füzet/ellenőrző létének - dedikált fb csoportok az iskolai tudnivalók és egyeztetésel alapvető helyszínei - erre még jó is volna, ha nem gondolnák egyesek, hogy ahol input mezőt kínál az fb, ott muszáj a tyúxarosuk pillanatait megosztaniuk, bármi is a topic célja.
Most, hogy van ájdím, látom, hogy az ajánlgató motor legalább annyi hivatalos fideszes agitpropot és hasznos hülyék által posztolt migránsos, brüsszeles, sorosos gúnyrajzot ajánlana a figyelmembe, kitalálandó, hogy mi érdekel, mint kihagyhatatlan hétvégi programot, vagy kütyüt, amit előtte az aliexpressen böngésztem. Lesz hová békemenetelnie Zsótinak.

apterus 2017.06.02. 13:51:38

1. A demokrácia attól szép, hogy a hülyék is elmondhatják a véleményüket.
2. Akik pedig nem kellően paranoidok, azoknak itt egy idézet innen: hvg.hu/tudomany/20120111_facebook_adatok_letoltese

Mark Zuckerberg 2010 októberében beszélt először arról, hogy lehetővé teszik a felhasználóknak a közösségi oldalon róluk tárolt adatok letöltését. A téma Európában nemrég újra felmerült, egy osztrák joghallgató kikérte a közösségi oldaltól, mit tudnak róla, és válaszul egy 496 megabájtos PDF fájlt kapott postán, CD-n a cég kaliforniai központjából. Ez 1222 oldalnyi személyes adatot jelent.

Az adathalmaz, amit kapott, még így sem teljes. Nem szerepelnek benne bizonyos részletek – mint például a Facebookra feltöltött videókról szóló információk, de az sem, mit lájkolt. A Facebook a diák kérdésére azt felelte, mindent nem adhat ki, mert egyes adatok üzleti titoknak minősülnek.

Vidéki László 2017.06.02. 13:56:24

@Punxsutawney Mormota:
" vagy sürgős esetben távíratot. "
De azt is szigorúan csak rovásírással.

Gerilgfx 2017.06.02. 14:00:47

@déjá vu39: egy külföldi vállalat külföldi érdekeket képviselve, amely immáron sokadszor beleszólt a magyar politikába. minden csapásra egy szimetrikus ellencsapást kell mérni. mint ahogy a kutya arcát is bele kell nyomni a szarba, ha a szőnyegre szarik. blokkolni kell a facebook elérhetőségét minden magyar netszolgáltatónál egy hónapra, aztán meglátjuk. ha nem értették meg a célzást, akkor egy évre. ha az után sem, akkor végleg.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 14:06:45

@Gerilgfx: Pontosan! Basszunk oda az ország sorsát hátrányosan befolyásoló külföldnek!
Andy Vajna kaszinóprofitját azonnal utalják a Budapest Bankba Luxemburgból!

Punxsutawney Mormota 2017.06.02. 14:07:17

@Vidéki László: ... persze lóháton vágtat be a postahivatalba, hogy addig is puhuljon a hús a nyereg alatt. ;-)

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 14:12:56

@Punxsutawney Mormota: Igaz MAGYARoknak kellenek az igaz MAGYAR megoldások.
Usztics is hogy megszorongatta a teszkót a magorkával a vásárlói létszám elszipkázásával!

Punxsutawney Mormota 2017.06.02. 14:14:36

@dr. mesterséges színezék: De meg is kaptuk! Igaz MAGYARoknak, igaz MAGYAR lófasz jut. :D

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 14:18:26

@Punxsutawney Mormota: A MAGYAR lósportért semmilyen áldozat nem túl drága.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 14:21:13

@Gerilgfx: Különben is, ha létezik a világon adatbázis, aminek létjogosultsága van, akkor az Kubatové... illetve a nagysikerű konzultáció óta a KGB-é.
Aki nincs meg fészbuk nélkül, töltsön ki még egy konzultációs ívet - legyen ez a megoldás!

ember100 2017.06.02. 14:25:35

@Kovácsné:
Helló !

Azt ugye tudod hogy NEM a középkorban vagyunk ?
Már nem csak levél , távirat , lófogat.... van :)
Ennyi erővel tiltsuk be a mobilt , mi az hogy csak úgy sétálok az utcán és felhívnak micsoda fertő régebben ne, volt ilyen.
De tudod az időt nem igen lehet megállítani .Szerencsére nem csak olyanok vannak a közösségi oldalakon aki frusztráltak , gyerekkori traumások... vannak .
Ezek az oldalak kb. olyanok mint régebben lementél a térre beszélgetni a haverokkal , csak sokkal egyszerűbb és több ismerőshöz jutnak el a gondolataid .
Persze ez nem helyettesíti a kocsmázást a haverokkal... de kiegészíti.
És persze mindent mértékkel a vízivásba is bele lehet halni :)
A zsótikáról csak annyit hogy halottról vagy jót vagy semmit .
Ez meg agyhalott !

Merlot 2017.06.02. 14:26:59

Akit Bayer Zsótinak hívnak, az nem normális, elmebeteg, barom állat.

Merlot 2017.06.02. 14:31:42

"Usztics is hogy megszorongatta a teszkót a magorkával a vásárlói létszám elszipkázásával! "

Ezzel - és az ünnepi beszédei alatt a nagyvezér mögé beüléssel - mindent lerombolt, amit mint kabarészínész addig felhalmozott. (Népszerűség, elismertség, persze mint csak jó csepűrágó)
Bele is halt a szerencsétlen flótás....

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 14:38:07

@Merlot: A magorkázásért még hálásak is lehettünk volna neki, ha ugyanolyan nagy hanggal levonta volna a következtetés, mint amilyen nagy pofával bejelentette a korszakalkotó vállalkozás beindítását: MAGYARnak lenni nem csak úgy lehet, ahogy ő elgondolja, bármennyire határozottan állítja, miáltal valószínűleg nem csak úgy, ahogy _bárki_ elgondolja, bármennyire határozottan állítja.

Vidéki László 2017.06.02. 14:40:03

@apterus:
" válaszul egy 496 megabájtos PDF fájlt kapott postán, CD-n a cég kaliforniai központjából. Ez 1222 oldalnyi személyes adatot jelent."

Ha ez igaz, akkor az ifjú osztrák joghallgató netfüggő lehet és éjjel-nappal a FB-on lógott és írta a bejegyzéseket. Személyes és pláne releváns adatokból nem lehet 1222 oldalt összehozni, ekkora aktákat talán politikusokról szoktak tárolni a titkosszolgálatok.

Nem a FB-ot akarom védeni! Normális ember tisztában van vele, hogy ha valamit felrak a netre, annak nyoma marad. De senki mellett nem áll ott Zuckerberg egy megbízottja csőre töltött pisztollyal, hogy az illető töltse fel a FB-ra élete minden pillanatát. Mindenki saját maga dönti el, hogy mit oszt meg és mit nem. Ha kimégy az utcára, ott sem meséled el az első szembejövőnek életed minden részletét. Az állampolgárok megfigyelését pedig nem a FB találta fel, amióta létezik hatalom, azóta igyekszik minél többet megtudni alattvalóiról. A kérdés mindig az, hogy ezt milyen céllal teszi.
Ha valaki hülye és pucér képeket rak fel magáról a netre, aztán sír, hogy zsarolják vele, akkor jönnek azzal, hogy "dehát a személyiségi jogok!".
Az ellen viszont senkinek nincs kifogása, ha egy őrült merénylőt úgy sikerül lekapcsolni, hogy figyelik a FB-os kapcsolatait és bejegyzéseit.

Vidéki László 2017.06.02. 14:53:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Már kétszer is beírtam kommentbe egy csinos kis BF-link listát, hogy Pártunk és Kormányunk tagjai közül hányan vannak fenn a FB-n és hány ezer ember követi őket.
Érdekes módon mindkét kommentem eltűnt!
Netán személyiségi jogot sértek azzal, ha beírom egy bejegyzésbe, hogy Orbán Viktornak hivatalos FB-oldala van? Bayer Zsoltnak pedig baráti köre 38 770 követővel?

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 15:02:56

@Vidéki László: "Bayer Zsoltnak pedig baráti köre 38 770 követővel?"

Most esett le...
Zsóti valójában Wowbagger, aki - felismerve a korábbi vállalásának lehetetlen voltát - változtatott a technikán: nem egyenként, névsor szerint, hanem tömbösítve, politikai irányultság/irányulatlanság szerint csoportosítva sértegeti végig a világot.
Most ért a Fideszhez.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.06.02. 15:03:23

Már mint a fidesz egy "egy náci, komcsi rohadmány" úgy értette, igaz?

Vidéki László 2017.06.02. 15:11:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Már kétszer is beírtam kommentbe egy csinos kis BF-link listát, hogy Pártunk és Kormányunk tagjai közül hányan vannak fenn a FB-n és hány ezer ember követi őket.
Érdekes módon mindkét kommentem eltűnt!
Netán személyiségi jogot sértek azzal, ha beírom egy bejegyzésbe, hogy Orbán Viktornak hivatalos FB-oldala van? Bayer Zsoltnak pedig baráti köre 38 770 követővel?

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 15:12:50

@Vidéki László: Képzelt párbeszéd Bayer Zsolt facebookos baráti köréből:
- Kiszállok. Zsolti azt mondta, hogy nácik vagyunk. :(
- Ha inkább lipsi geci vagy, szájjá is ki!
- Jóvanna. De azt is mondta, hogy komcsi rohadmány vagyunk, meg baromállatok. :(
- Szerinted nem, bazmeg? A kurva anyád!

Sir Gombóc 2017.06.02. 15:20:34

@Vidéki László: Ha van gmail fiókod, a Google minden lépésedet követi és 10 m-es pontossággal tudja, hogy mikor hol voltál. Mindezt olyan nyíltan és pofátlanul teszi, hogy még te is megnézheted a www.google.com/maps/timeline?authuser=0 oldalon.

Ez kikapcsolható.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 15:31:45

@Ravasz Figyelmeztetés: " A harmadik probléma pedig, hogy egyúttal CIA háttérinformációs adatbázisaként működik, minden személyes adatod, információd, keresésed, like-olásod bekerül egy titkos adatbázisba"

Ezt feltétlenül írd meg a téma kijelölt szakértőjének Deutsch Tamásnak.
Itt tudod tájékoztatni: www.facebook.com/people/Deutsch-Tam%C3%A1s/100000694338124

Krisztián Petrus 2017.06.02. 15:36:33

FIDESZESEK, akkor PROFILT TÖRÖLNI MOST!!! Majd Mészáros Lölö csinál egy FideszBOOK-ot helyette, és ott nem kell libsikkel meg komcsikkal vitatkozni. Úgyis aszonta okosabb mint a Cukkerberg. :)

degeco 2017.06.02. 16:01:49

A jó anyját ennek a baromállat Bayernek. Nem mondom meg milyent, úgyis tudja.
Na, ennyit akartam mondani.

2017.06.02. 16:02:58

Én egy rakás dolgot próbáltam, de nem kapcsoltak le.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 16:05:31

@Krisztián Petrus: Éppen most volt meg a regisztráció. Plakát is lesz róla, mert durva is volna, ha éppen erről ne volna.

Megjegyzem, a fészbuk és plakátok vonatkozásában még lehet hová fejlődni.
Pl.
"TUDTA?
Orbán Viktor ma virslit reggelizett mustárral
A mustár silányabb minőségű volt, mint amit Grazban lehet venni

Állítsuk meg a reggeli élményét tönkretevőket!"

tartalmú, az idővonalat és függetlenségi harcot ötvöző plakát még nem volt.

2017.06.02. 16:28:55

@dr. mesterséges színezék: nekem van facem. De nem használom, csak nagyon ritkán. Most, hogy Bajer beszólt, már büszke vagyok rá. Basszus!

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 16:31:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Így még nem jutott eszembe feldolgozni a kérdést, de nálad a pont.

2017.06.02. 16:39:21

@dr. mesterséges színezék: tudod, a libsi geci, komcsi rohadmány már lassan elveeszti sértő mivoltát. Az fájna igazán, ha valaki lebajerezne! Bajer vagy! na ez odaabasz!

2017.06.02. 16:43:56

@dr. mesterséges színezék: namost két megoldást találtam: mustárt Grazból vagy Orbánt Grazba. Olyan bizonytalan vagyok.

Bajer Zsolt 2017.06.02. 16:56:54

@Merlot: "Akit Bayer Zsótinak hívnak, az nem normális, elmebeteg, barom állat. "

Elmebeteg az a jó kurvaanyád te faszszopó buzeráns lipsi.

2017.06.02. 17:28:41

@bluebear: És te ki vagy, hogy megmond neki, hogy ő mint mondhat vagy mit nem ?

anyadmajma 2017.06.02. 17:30:20

@Bajer Zsolt: mi van te hazaáruló bolsevik geci, anyád nem tanított meg viselkedni?:)

gyedmaróz 2017.06.02. 18:04:06

A nácii-komcsi kitétel tényleg nem állja meg a helyét, de a f..book tényleg egy baromság.
(jelenlegi formájában)

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 18:29:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: Friss wiener és hosszú csendes pihenő is az utóbbi mellett szól. És ez még csak Viktor szempontja.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 18:31:28

@Bajer Zsolt: Megértem, hogy kiakadsz. Az a j-y csere tényleg durva.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 18:35:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: Piszkos Fred legalább ravaszul kavarja, de Zsóti nap nap után bizonyítja, hogy könyvtárral a fejben még simán beilleszkedhet valaki Kubatov sorfalas filozófusai közé.

Duplaxiii 2017.06.02. 19:02:51

Ha nem ez a fatuskó mondaná, magtapsolnám.
Mert ha nem ilyen sarkosan fogalmazunk, akkor a Facebook (és a többi idiotizmus) valóban korunk legkárosabb valamilye, az emberi kapcsolatok lebutítására kiatalált ostobaság. De ez kell az átlagnak, így teljesül a globalizált, marketingalapú és önként vállalalt orwelli világ, aminek egyenes következménye a kritika nélkül elfogadott "fogyassz!" alapérték.
Az egészséges ember nem mond le önrendelkezéséről az ingyen kapott lájkokért és nem vállal ostoba magamutogatást.
A Facebook ráadásul apalból a jogsértések tárháza, mert a magánfotók millióin olyan emberek is láthatók, akik erre nem adtak engedélyt, de az arcfelismerő őket is automatikusan katalogizálja.
A Faceboo betegség. Nagy halmaznak betegsége, akik képtelenek az egészséges kommunikációra.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.02. 19:26:25

Igaza van, csak agyhalottak használják,

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 19:39:48

@Duplaxiii: Ezt pl. kötelező anyaggá tenném osztályfőnöki órán, vagy erkölcstanon, hogy valami értelme is legyen az idő olyatén múlásának:
www.imdb.com/title/tt5497778/?ref_=ttep_ep1

Innen az első epizód: ncore.cc/torrents.php?action=download&id=2040287&key=107130d5b1c638d2099359e6ac1ce795

bandigyerek 2017.06.02. 19:49:21

Azért az is a fideszt jellemzi, hogy tart egy ilyen csahost... mellesleg sosem járt a fészbuk környékén sem, de véleménye az van róla... szánalom ez a pali, meg a társadalom is, amelyik kitermelte...

Béláim! Rátoltuk! 2017.06.02. 19:50:36

@Bajer Zsolt: Elmebeteg az a jó kurvaanyád te faszszopó buzeráns...

Janossz 2017.06.02. 20:05:04

"...mindenki, aki normális, nem elmebeteg, nem idióta baromállat, az azonnal hagyja ott a Facebookot. "
Harsogta a jónevű KARC FM csatornán ez a jóember. Annak hány hallgatója lehet? 10 000?
Itt meg már százon túli komment a hülyeségére. Hagyni kell az ilyeneket saját levükben főni. Átlépni rajtuk. Az jobban fáj nekik.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 20:05:58

@bandigyerek: Nem Zsóti prókátori posztjára török, amikor azt mondom, hogy nekem is volt róla véleményem, amikor még a közelében se jártam (elég volt 1-2 kollégát látni, hogy megértsem, mit jelent a "ha nincs a fészbukon, meg se történt" kitétel szerint élni), és a közelében járás semmit nem változtatott rajta.

Ratyi Manó 2017.06.02. 20:06:33

@Mikrobi: pedofil papot minden háztartásba!

Az Ellenálló 2017.06.02. 20:14:47

Sebaj, ott van a Vkontakte.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 20:23:19

@Mikrobi: Pontosan. A liberálisok nem családban születnek és nevelkednek, hanem gyíkembertojásból kelnek ki dolgos, családbarát keresztények égő zsírjának melegénél.
Ezért aztán úgy szállnak síkra, ahogy tőlük telik: törlik a KDNP családvédő, és emberek millióit megmozgató profilját.

Pedig pont most került volna ki oda ő, a nőket idejekorán a princípiumra felkészítő keresztény példakép: 24.hu/belfold/2017/05/29/uj-poziciot-kapott-a-16-eves-diaklannyal-viszonyt-folytato-kdnp-s-politikus/

vénkujon 2017.06.02. 20:36:06

haha. viktor akkora agytröszt, hogy külön embert kellett felvennie facebokozni. erre is milliók mehetnek el havonta-természetesen a híres hétszázezerforintos vagyonbó

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 20:40:01

@vénkujon: Ebből is látszik Viktor bölcsessége: ő nem baromállat, és hogy elkerülje a baromállatosodását, inkább alkalmaztat erre egy baromállatságot felvállalót.

rovid 2017.06.02. 21:14:13

meg kéne megint hívni egy kávézásra, de most már rakjátok bele azt a szert!

Mikrobi 2017.06.02. 21:17:06

@dr. mesterséges színezék: A gúnyosnak szánt, de szimplán primitív fröcsögéseddel szemben az az igazság, hogy a Facebook közösségi alapelvei a buziházasságot teljes mellszélességgel támogatják, a hagyományos, egy férfi és egy nő házasságára épülő családot meg igyekeznek elnyomni. Az, hogy találsz KDNP-sek között efebofilt, az nem függ össze a párt értékrendjével. Tény, hogy a ballibes posványban az ilyet el sem ítélik.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 21:27:31

@Mikrobi: "Az, hogy találsz KDNP-sek között efebofilt, az nem függ össze a párt értékrendjével. Tény, hogy a ballibes posványban az ilyet el sem ítélik."

Igaz, bármelyik keresztyén társaságban előfordulhat a Krisztus tanításait hamvas puncival/popóval összeegyeztetni képes felebarát - az még nem jelent semmit.

Hogy a felebarátot úgy rúgják seggbe az értékrendesek, hogy az simogatásnak néz ki, az már furcsább.
Na jó, nem neked.

csakférfi 2017.06.02. 21:28:52

@Látens Inszinuáció:
inforadio.hu/tudositoink/2017/06/01/baj_van_a_gyerekekkel_megkongatta_a_veszharangot_egy_orvosno/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Igazat adok.
Egyetértek.
A gyetekeimen is tapasztalom a viselkedési zavarokat.
16 és 18 évesek.
Nekem és az anyjuknak nem kis energiába kerül ezeket helyrehozni.

wolves84lb 2017.06.02. 21:30:22

@J.R. Ewing: esetleg a témához valami bölcset? Vagy most csak ezért léptél át a másik regedre, hogy ezt beírd? Mert így hitelesebb? Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Ezek után vagy egy debil fasz vagy, vagy csak fizetett fasz. Hallgatlak, Dzsoki :))

wolves84lb 2017.06.02. 21:34:10

@Mikrobi:
"A gúnyosnak szánt, de szimplán primitív fröcsögéseddel szemben az az igazság, hogy a Facebook közösségi alapelvei a buziházasságot teljes mellszélességgel támogatják, a hagyományos, egy férfi és egy nő házasságára épülő családot meg igyekeznek elnyomni."

Biztosan velem van a baj, de nem vettem észre, hogy a "rendes", családdal rendelkező ismerőseim kevesebbet posztolgatnának, vagy hogy számomra ismeretlen buzik posztjai szaporodnának...anyád büszke rád ilyenkor?

2017.06.02. 21:51:46

@wolves84lb: gondolod, hogy az ilyennek van anyja? Ezek osztódással szaporodnak, mint az amőbák.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.02. 22:05:04

@wolves84lb: nekem az ismerőseim java sincs rajta a faszbukon, rendes emberek

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 22:25:32

@wolves84lb: Mit tudhatjuk, hogy a kartács milyen csoportokba jelentkezett, hogy őtet ottan egy kis izgi, családellenes buzisággal sokkolják...

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 22:26:55

@enpera: No majd egyszer lesz nektek is gyereketek. Ha nem ösztönből, majd Viktor kedvéért. Oszt megtudjátok...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.02. 22:38:00

@dr. mesterséges színezék: mit tudTunk meg? Kötelező ilyen faszságokra regisztrálni?

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 22:56:18

@enpera: Dehogy kötelező!
Legfeljebb nem tudod meg, hogy mit kell átvenned a gyerekkel; hogy milyen változások lesznek az órarendben; hogy milyen tanrenden kívüli program lesz; hogy mikor, milyen program miatt lesznek rövidített órák, és azok után ki felügyel a gyerekedre; hogy mikor miből készülnek dolgozatot írni.
Pontosabban megtudhatod. Utólag.

berne 2017.06.02. 23:00:09

Nem elmebeteg, nem idióta, egyszerűen csak kis felszínes, magamutagató, megvezethető kis pöcs

Fideszes Oliharga 2017.06.02. 23:10:19

Nem hogy nem regisztraltam, de meg megnyitni sem vagyok hajlando ilyen degeneralt fosbuk oldalt.

2017.06.02. 23:14:38

@dr. mesterséges színezék: azért elnézőbbek is lehetnénk ezzel a Zsoltival. Tourette-el élni sem lehet könnyű. Neki ilyen a sex. Csak így tud elélvezni. Libsimigráncs!áaaaaá!

2017.06.02. 23:17:44

@enpera: a te ismerőseid nincsenek a facsén? Honnan tudod? Tendszeresen ellenőrzöd? Vagy nem lájkolnak vissza? Lehet, csak nem akarják, hogy mások megtudják hogy ismerősök vagytok.
Tényleg, Dajcs Tomi hogy van?

2017.06.02. 23:18:41

@Fideszes Oliharga: ennek nagyon örülünk. De mit szól a kdnp?

2017.06.02. 23:20:55

@dr. mesterséges színezék: valami zavar van az erőben. A fidesz intelligencia origója nyíltan lebunkókomcsilibsimigráncsozza a kdnp-ét...
neeekem tetszik!

2017.06.02. 23:22:42

@enpera: A kdnp üzent neked. Te meg nem regisztrálsz????

2017.06.02. 23:23:28

@dr. mesterséges színezék: te, a békamenetet nem a facsén organizálják?

2017.06.02. 23:27:03

@dr. mesterséges színezék: @enpera: @Mikrobi:
Ééés DE! A Békemenet Egyesületnek van Facebook
oldala!
Zsóti egy libsi köcsög! Egy idióta baromállat!
Na, azért van önkritikája...

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 23:38:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szerintem csak belülről akarják bomlasztani a fészbukot.
Egyszer már bejött az élcsapatnak: úgy tettek, mintha lelkes MSZMP-t tagok volnának, közben meg eredményesen marták a rendszer pilléreit.
Nem lennék Zuckerberg helyében. Előbb Lőrinc gazda, most meg ez...

2017.06.02. 23:40:51

@dr. mesterséges színezék: mikor veszi meg Mészáros a facsét? Hallottál valamit?

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 23:41:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Tourette-el élni sem lehet könnyű."

Látod, ebbe se gondoltam még bele. Lehet, hogy most a gyermekkori emlékei folytán a Lex-Taigetoszon akadt ki, csak nem találja a megfelelő szavakat és megfelelő megszólítandót?

2017.06.02. 23:42:45

@dr. mesterséges színezék: nade hogy a Zsóti le baromállatozza Bencsiket, az valami! Nem?De!

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 23:42:57

@Könnyen elkaptuk, uram!: Úgy tudom, nem veszi, hanem ajándékba kapja. Pintér beszélgetett vele erről reggeli közben.

2017.06.02. 23:45:16

@dr. mesterséges színezék: szerintem őt lelökték, és végigkáromkodta.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 23:45:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: Áááhh... befelé ez nem számít szapulásnak: gecistandard van.

2017.06.02. 23:48:00

@dr. mesterséges színezék: de lehet, csak félreértette: akarsz venni abból a faszbul?
Pintér a kolbászra gondolt...a bőrösre.

dr. mesterséges színezék 2017.06.02. 23:48:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez megmagyarázna egyet s mást. Nyilván ha zuhanással kezdődött az élete, annyira az énjébe ivódott, nincs is más vágya, mint egyre mélyebbre kerülni. Így egy szomorúan kezdődő történetből hozott ki sikersztorit.

2017.06.02. 23:49:44

@dr. mesterséges színezék: Ja, igazad lehet. Hisz ki ne akarna geci lenni a fideszben, azóta a történelmi nap óta?

2017.06.02. 23:51:18

@dr. mesterséges színezék: tiszta Kína szindróma. Avagy szimptóma? Zsoltinál mit lehessen tudni.

2017.06.02. 23:53:11

@dr. mesterséges színezék: azért az megvan, hogy Zsolti felüvölt álmában: geci akarok lenni! Viktorról álmodott...

dr. mesterséges színezék 2017.06.03. 00:01:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: Képzelheted, milyen pocsékul érezte magát pár hete, a kurvanyázmentes találkozón. Otthon a macskája már röptében megértette, hogy nem volt jó napja a gazdinak.

dr. mesterséges színezék 2017.06.03. 00:05:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mostanság érdeklődött a közlekedésrendészeten, hogy ha honosítja a terepjárót, a regisztráció ellentételezésére ingyen megkaphatja-e a GECI05-ös rendszámot.
Méltányolható kérésnek gondolom.

igazi Ténytár 2017.06.03. 06:03:49

Jo tudni hogy Bayer Zsolt szerint ORBAN VIKTOR 5 gyerekes apa egy "elmebeteg, idióta baromállat".

Ahogy a ROGAN állandóan facebookozok, FAMILIAI is.

Ugye egyik se fogja otthagyni, tehát akkor ezentúl lehet őket "Bayer szerinti elmebeteg, idióta baromállatoknak" nevezni

2017.06.03. 06:34:45

@dr. mesterséges színezék: kandúrban játszotta a repülő hollandit?

2017.06.03. 06:38:08

@dr. mesterséges színezék: bocs,ez túl áttételes volt. Mindenesetre kòszònöm a beszélgetést, sokat tanultam.

Guszty 2017.06.03. 07:30:52

@csakférfi: A cikkben szó sincs a Facebookról, csak a tablet és telefonhasználatról. Azt az idióta szülőt pedig, aki a 18 hónapos gyerekének tabletet vesz ajándékba, meg kéne fosztani a gyereknevelési jogától. Könnyű ráfogni a TV-re meg a Facebookra a gyerek viselkedési zavarait, de persze kényelmesebb kiskorában leültetni a TV elé vagy a kezébe nyomni a tabletet, mint játszani vele, vagy könyvből felolvasni - csak akkor később ne csodálkozzon a kedves szülő.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.03. 07:31:10

@enpera: "nekem az ismerőseim java sincs rajta a faszbukon, rendes emberek"

Viszont benne vannak az Egységes Gépi Prioráló Rendszerben. :-))

2017.06.03. 08:03:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: megmondták a hangok: Enpera, maga kurvarendes ember.
Egyik ismerőse sincs a fészbúkon. Sem az orvosa, sem a gyógyszerésze.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.03. 08:07:46

@dr. mesterséges színezék: hülyeség :) és ez a fosbuk szarság leül 2-3 éven belül, csak a pedofilok maradnak rajta

birka menet 2017.06.03. 08:22:41

@enpera: "és ez a fosbuk szarság leül 2-3 éven belül, csak a pedofilok maradnak rajta"

akkor tehát a KDNP örökre rajta marad????????

Amúgy kurva jókat röhög az ember rajtatok fidióta 12. századi birkákon, nektek aztán a világ már a 19.századtól olyan bonyolult lett, hogy nem is csoda, hogy titeket bármely hibbant vezér halálra tud ilyeszteni mindenféle összeesküvés elméletekkel, Sorosokkal, Brüsszelekkel, álcivil ellenforradalmakkar, hogy Fosbán Vikinek csak a leghíresebb elmebajait említsem.

Tehénfejés, ez való nektek, ezt talán még értitek. De facebook, okos telefon, sms írás - ez már kurva bonyolult a ti fidióta birka agyatoknak.

dr. mesterséges színezék 2017.06.03. 09:20:57

@enpera: Kitűnő lehetőséget nyújt ez a biztos információ neked és Bayernak arra, hogy a fb ellen tőzsdézzedek, esetleg már ma indítsatok egy startupot, ami a fb helyébe lép, amikor az eltűnik - persze magasabb szinten, ki nem elégítve baromállatok igényeit.

Gabor Jeges 2017.06.03. 09:58:25

@Mikrobi: A jobbillibes egységsugarúaknak üzenem, hogy ne olyan felületen próbálják hírdeni az egyébként értékes világnézetüket, amelyikről tudják, hgoy ellenséges. Bayer vulgáris, de igaza van. Az üzenete ezeknek a jobbosoknak szólt, akik valamiért nem ismerték fel, hogy a nézeteikkel provokálhatják az ellenséget az ellenség területén. A Miniszterelnök is jobban tenné, ha elhagyná a Facebookot.

dr. mesterséges színezék 2017.06.03. 10:24:10

@Gabor Jeges: Birkák, viiiii-GYÁZZZ! Irány az origo, lépés i-...

Boka1 2017.06.03. 12:31:53

"Kiáll a hagyományos családmodell mellett"

Aki otthagyja a családját egy román nőért... yessssss!!!

albibacsi 2017.06.03. 12:35:39

Kiváncsi vagyok, hogy a kdnp otthagyja-e a facebookot, vagy az fog kiderülni, hogy a kdnp nem normális, elmebeteg, idióta baromállatok gyülekezete.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.03. 12:46:28

@birka menet: fideszes a büdös kurva anyád :) ja és a kdnp-det is leszarom, arra aztán hivatkozhatsz nálam. Igazi barátaid már nincsenek, csak a fosbukon tudsz élni, drogosgeci? :)

Jakab.gipsz 2017.06.03. 13:03:16

Hajrá Bayer ne hagyd magad, üsd-vágd nem apád.

Ezt a harcot ez az elmebeteg skizofrén barom Soros kezdte.

Ez a hülye Gyuri azt képzelte, ha kilóra megveszi a politológusokat, akik megcsinálják a politikusokat, akkor politikai tudásra is szert tehet.

Gyuri neked nincs ki a négy kereked, ez itt magyar ország.

Gyuri a hazug embereidet pedig könnyebben utol érjük mint a sánta kutyát, ne feledd !

Ez az Gyuri játszd még azt a rengeteg eszedet, miközben"világkormányt fabrikálsz".

Pedig milyen jó terved voltak. Többek között az internetnépe osztogatja az észt egymásnak a népszerű Facebook oldalakon, ezért aztán azt gondoltátok tiétek a hatalom, mert mindenkiről tudtok, mindent. Ami pedig nem tetszik azt kitiltjátok a Facebook oldalakról onnantól kezdve pedig mint ellenfél nincs.
Csak hát ezek a genetikusan korcs alávaló magyarok, nem akartak "jó-kommunisták lenni" most pedig nem akarnak "jó liberális demokraták sem lenni", porszem került a gépezetbe.
Ugye bár Gyuri bá'! Most kezdődik a tánc!

dr. mesterséges színezék 2017.06.03. 13:40:12

@enpera: Én ezt megértem, de ettől nem világos, hogy miért nem tanultál meg olvasni.
Várj! Megvan: az olvasás maga is egy, az embereket egymástól elidegenítő, liberális, családpusztító vadbaromság.

dr. mesterséges színezék 2017.06.03. 13:45:19

@Jakab.gipsz: Nincs az a gyíkember, ami a Kárpátok gerincein át tudja verekedni magát!
A Rám-szakadék nem a Grand Canyon, a Mátra nem a Himalája - itt esélyetek sincs világösszeesküvők, hiába próbáljátok kemtréjl mögé rejteni a pikkelyeteket!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.18. 18:14:22

@Béláim! Rátoltuk!:

"nem szégyenled magad, amikor Orbán és a többi álságos, erkölcstelen szarházi mellett kardoskodsz...?"

Nem. Jelenleg ő a legjobb a kínálatból.
süti beállítások módosítása