B1 blogcsalád



Orbán Viktor: mint aki halkan belelépett...

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2017. május 27. - Szelestey
  • A románok, a csehek után a lengyelek is berzenkednek a kétsebességes EU ellen, mert félnek, hogy a partvonalra szorulnak.
  • Ultrakonzervatív, homofób amerikai szervezet konferenciáját látta vendégül az Orbán-kormány.

Reuters

reuters.jpg

A lengyel elnök tanácsadója azt mondta, hogy a többsebességes Európa megteremtésére irányuló nyugati erőfeszítések alááshatják a szolidaritást a közép- és kelet-európai tagok között és meggyengíthetik a térség érdekérvényesítő képességét az unióban. Hiszen jelenleg csupán a szlovénok és a szlovákok kerülhetnének be a belső körbe, a többi 9 ország mind kimaradna belőle. Épp ezért most azon dolgoznak, hogy megerősítsék a regionális összefogást, és ily módon ezeket az államokat az együttműködés méretei folytán ne lehessen egyszerűen betenni a darálóba. A hírügynökség magyarázatként hozzzáteszi, hogy a lengyelek, a nacionalista Orbán Viktorral együtt azt remélik, a szomszédok támogatják őket a brüsszeli intézmények jogkörének korlátozásában. A csehek és a szlovákok már jóval kevésbé lelkesek ez ügyben, bár a cseh külügyminiszter éppen egy napja, ugyancsak a hírügynökség prágai befektetési konferenciáján, szintén a kétsebességes EU ellen foglalt állást.

Guardian

guardian.jpg

A lap úgy látja, hogy a magyar kormány alighanem új frontot nyitott a Brüsszellel szembeni küzdelemben, miután otthon adott egy olyan amerikai keresztény szervezet konferenciájának, amelyet azzal vádolnak, hogy gyűlöletet kelt az LGBT-közösség ellen, azon kívül igen jó kapcsolatok fűzik Oroszországhoz. A beszámoló szerint a fényűző módon megrendezett tanácskozás Orbán Viktor tipikusan civakodó beszédével indult. Azzal vádolta az uniót, hogy azt a relativizáló liberális ideológia uralja, ami sértés a családok számára. Ez újabb erőfeszítés a politikus részéről, hogy az “európai keresztény értékek” botcsinálta védelmezőjeként tüntesse fel magát. Ez volt a hivatkozási alap akkor is, amikor drákói intézkedéseket vezetett be a többségükben muzulmán menekültek ellen.

A kifogásolt csoport kapcsán Győri Lóránt, a Political Capitaltől úgy látja, hogy a Kreml az ilyen szervezetek bevonásával igyekszik kiterjeszteni puha hatalmát a térségben. Az pedig, hogy a Fidesz állami szintre emelte a fórumot, azt bizonyítja, hogy a párt a szélsőjobbra helyezkedik. Ugyanakkor a gesztus segít még jobban megerősíteni a kapcsolatokat Moszkvával. Egy amerikai jogvédő szervezet ugyanakkor azt kérdezi, Magyarország nincs tisztában azzal, hogy kiket lát vendégül? Kovács Zoltán szóvivő úgy reagált, hogy házigazdaként a kormány nem azonosul semmiféle melegellenes állásponttal, de nem démonizálnak senkit sem. Megismételte, hogy természetes szaporodással igyekeznek pótolni a fogyó népességet, nem pedig migránsokkal. Azt ugyanakkor tagadja, hogy nálunk diszkrimináció érné az LGBT-embereket. Azt is cáfolta, hogy a kabinet különleges viszonyt tartana fenn a Kremllel.

Independent

independent.jpg

Bírálják Orbán Viktort, mert befogadta egy hírhedt, LGBT-ellenes szerveződés konferenciáját. Az Amerikában bejegyzett Családok Nemzetközi Szervezete következetesen a melegházasság ellen kampányol, és hírek szerint támogatja Putyin harcát az azonosneműek kapcsolata ellen. Hívei közül sokan azt vallják, hogy az európai civilizáció “tisztaságát” fenyegeti nem fehér fajok népességszámának növekedése. Beszéde alapján úgy tűnt, hogy a magyar kormányfő egyetért ezzel az elmélettel, hiszen kijelentette, hogy közös hazánk, a földrész vesztésre áll a nagy civilizációk népesedési versenyében. Mint mondta, Európa öreg, gazdag és gyenge, viszont fiatal, szegény és erős az a világ, ahonnan az utóbbi években mind többen indultak útnak. Hozzátette, az a legfontosabb, hogy helyreállítsák a természetes népszaporulatot.

Die Presse

die_presse.jpg

Magyarország dacol a CEU ügyében és az egyetem végét jelentheti, hogy az Orbán-kormány a Bizottságtól kapott ultimátum ellenére nem kíván változtatni a felsőoktatási törvényen. Brüsszel szerződésszegési eljárást indított és egy hónapot adott az állásfoglalásra, ám Lázár János azt közölte, hogy az uniós érvek között nem volt egyetlen sem, amely érdemben megindokolta volna, miért kellene módosítani a reformon.

Der Standard/Kurier

der_standard.jpg

A magyar Belügyminisztérium megerősítette, hogy nemzetbiztonsági okokból kitiltottak az országból két brit szélsőjobbost. Egyikük, Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt elnöke volt és 5 éven képviselte Strasbourgban a szervezetet, de azután saját párttársai kizárták. A másik, James Dawson, lelkészként kezdte pályafutását. Ő is belépett a BNP-be, majd megalapította a szélsőséges Britannia Mindenek Előtt Pártot. Márciusban ők ketten konferenciát szerveztek Budapesten, ‚Állítsátok meg Sorost!“-címmel. Az üzletemberrel kapcsolatba hozott egyetemekre és civil szervezetekre jelenleg nagy nyomás nehezedik Magyarországon a jobboldali-nacionalista kormány részéről. Griffin egyébként jelezte, hogy magyar földön kíván letelepedni, mert szerinte az ország megfelelő központ a kivándorolt nacionalisták számára.

Hangos sajtószemle.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5312543669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoltan Hazafi 2017.05.27. 08:56:38

@indeksz isis al kaida mind CIA projekt: Deutsch, Rogán, Semjén, Lázár, Simicskó, Harrach... olyan szép - majdnem magyar nevek. Kiknek az ügynökei ezek a talpig - lentről - magyar emberek?

a nagy hohoohooo 2017.05.28. 00:46:48

@indeksz isis al kaida mind CIA projekt: Ojjoj...van ám ott sötét nyakon felül...hehee...
süti beállítások módosítása