B1 blogcsalád



Kovács Zoltán újra a visszakérdezős csellel próbálkozott, megint MNB-s ügyben és megint rossz vége lett

2017. május 26. - Mr Flynn Rider

Kovács Zoltán a múlt év tavaszán és idén tavasszal is ugyanazzal a visszatámadással próbálkozott kivágni magát az ATV-ben a kínos helyzetből. Mindkét beszélgetés egy MNB-körüli korrupciós botránnyal volt kapcsolatos és mindkét beszélgetés teljesen átment abszurdba.

kovacs_zoltan_atv.jpg

Valaki igazán megmondhatná Kovács Zoltánnak, aki egyébként a kormányszóvivő („Nem is emlékszem, milyen diplomát kaptam a CEU-tól”), hogy

ez a kommunikációs stratégia egyszerűen bukás.

Majdnem pont egy évvel ezelőtt még Kálmán Olga az Egyenes beszédben hosszan faggatta a kormányszóvivőt arról, hogyan történhetett meg az, hogy az MNB alapítványai többek között a Matolcsy családhoz köthető cégekhez szórták a közpénzt. A kormányszóvivő akkor is legalább akkora bajban volt, mint az egyszeri origós propagandista, akihez bemennek a momentumosok és csak annyit bír motyogni, hogy ő nem is közszereplő. 

Azért egy kormányszóvivőtől többet vártunk volna. 

Idén ugyanis egy családtag, de most Polt Péter lánya miatt hangzott el egy majdnem ugyanilyen, abszurdba hajló beszélgetés. 

Mindkét esetben Kovács Zoltán megpróbálta eljátszani a hülyét.

A hülyét játszani a maffiás filmekben is leginkább azzal jár, hogy újabb lábujját törik el az embernek kalapáccsal és amikor már agyon fáj, az ember bevall mindent. Hál' isten, az ATV stúdiójában erre nem került még sor, Krug Emíliától nem várhatjuk el ezt a lekötözős-lábbujjtörős módszert, ezért Kovács Zoltán úgy gondolja, büntetlenül játszhatja a hülyét. 

A beszélgetés legsúlyosabb része mindkét esetben az volt, amikor a műsorvezető egyértelműen rákérdezett, nem gáz-e, hogy a rokonok pénzt / állást kapnak az MNB-től. (A múlt évben ugyanis Fidesz megszavazott egy törvényt, amivel eltitkolták volna, hogy mire mentek el az alapítványok pénzei; szerencsére ezt az Alkotmánybíróság megsemmisítette). Ekkor ez a párbeszéd zajlott le:

Kálmán Olga: Önök ezt megpróbálták eltitkolni!

Kovács Zoltán: De sikerült?

 

Kálmán Olga akkor korszakalkotónak nevezte ezt a visszakérdezést, az egész ország napokig emlegette a kormányzati kommunikáció e csúcsát.

Ma reggel Kovács Zoltán ismét e csúcs meghódítására készült az ATV-ben: most azzal kapcsolatban kérdezte Krúg Emília, hogy Polt Péter 24 éves lányát, Polt Petrát is felvették az MNB-be jogásznak, a jogi igazgatóságra. A 24. hu még hozzátette: aligha csodálkozhatunk mindezen, hiszen a jegybank legfőbb személyzeti vezetője Polt-Palásthy Marianna, Polt Péter felesége.

A kormányszóvivőnek tehát megint megjelent a maga kis Everestje, először, akárcsak a múlt évben, általános lózungokkal próbálta elsimítani a botrányt, minthogy

  • a jegybank teljesen független intézmény,
  • a piaci körülményeket figyelembe véve működik,
  • csak olyanokat alkalmaz, akik magas szinten végzik a munkájukat.

Mikor látszódott, hogy mindezek a nyilvánvaló hazugságok nem hatják meg a műsorvezetőt, Kovács a végső fegyveréhez nyúlt és

megint visszakérdezett. Kétszer.

 

 

(Kovács nem tanult az egy évvel ezelőtti hibájából. Bár akkor se lett nagyobb következménye: csak a maradék szavahihetőségét vesztette el. Bár eddig se volt sok neki. A kormányszóvivők gyorsan használódnak Magyarországon.) 

"Miért kellene kizárni bárkit azért a családi kapcsolatai miatt?"

– kérdezte, mint aki nem is érti, miért kellene neki a kormány szóvivőjeként a kormánytól két teljesen független intézmény (a Polt vezette ügyészség és az MNB) ügyében állást foglalnia.

De itt nem állt meg a visszakérdezés, Kovács a sarokba szorítva egy felszabadítónak szánt újabb visszakérdezéssel próbálta magyarázni a magyarázhatatlant:

"Ez itt most egy akkora probléma?"

– kérdezte.

Kovács szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy garantálja: senki ne kerüljön olyan helyzetbe, "hogy amikor közpénzzel kell elszámolni, vállalhatatlan dolgokat kelljen tenni".

Ha ő mondja, akkor nem probléma. Nincs itt semmi látnivaló. Menjenek szépen haza és ne gondolkozzanak, meg kérdezzenek annyit már!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6612542729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK1 2017.05.26. 16:49:52

Ad 1: az MNB független a kormánytól, aki az MNB-ről kormányszóvivőt kérdez, az alkalmatlan. Ad 2: ugyan Polt felesége a HR vezető, de nem lesz a csaj főnöke, mivel az a jogi osztályra került. Ha tehát nem fog megfelelni, nem az apja felesége fogja lebaszni. Ad 3: az MNB az állásaira nyílt pályázatot hirdet, ha valakinek nem tetszik a felvett személye szakmai okok miatt, emeljen kifogást.

Egyébként etikailag nem szerencsés a dolog, de érdemes megnézni az MSZPs EU-képviselők munkatársainak névsorát, érdekességeket talál az ember. És azok is közpénzből kapják a fizut.

anonymand 2017.05.26. 17:04:30

@FCUK1:

Elintézhetted voln agy mondattal ... is.

anonymand 2017.05.26. 17:06:27

@FCUK1:

Elintézhetted volna egy mondattal ... is.
"Minten natyon szép, minten natyon jó, mintennel meg fatyok elégedve."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.26. 17:08:46

@anonymand: "@FUCK1:
Elintézhetted volna agy mondattal ... is. "

Az neki LEHETETLEN. :))

Különben szerecsent mosdatni elég körülnményes.

sinus67 2017.05.26. 17:19:33

@FCUK1:
Ad. 1: Kovács nem azzal kezdte, hogy elhárítja a kérdést, az később hangzott el. Belefolyt, megette, kiköpte! Kész!
Ad.2: Nem az a probléma, hogy ki fogja lebaszni, hanem az, hogy erkölcsileg helyén való-e, hogy az MSZMP KB családtagjai, vagy alapszervezeti párttitkárok családtagjai zsíros állásokba vannak felvéve kezdőként.
Ad. 3: Az MSZMP KB-sok és párttitkárok családtagjai ellen sem szakmailag, sem semmi másért nem mer senki szót emelni. A "CSALÁDOT" pedig nem érinti a pórnép kritikája!
(Ja!? Bocs, ennek már 30 éve.)

Egyébként etikailag nem szerencsés az tuti! Akkor sem, ha az MSZP, Jobbik meg a bánat tudja milyen pártok családtagjai a bánat tudja milyen beosztásokba dolgoznak közpénzből.
Ha a Gipsz Jakab festékszóróval lefújja más autóját, akkor mindenkinek szabad ilyet csinálni? Csak azért, mert a Gipsz Jakab is festékszórózik?

morpho 2017.05.26. 17:26:03

Ennél a Kovácsnál nagyobb hülyét csak Rezsiszilárd képes üzembiztosan hozni! Esetleg Kósa, ha fémkupakokról álmodik.

sinus67 2017.05.26. 17:27:31

@morpho: Azért Tuzson sem gyenge!

sinus67 2017.05.26. 17:30:09

@morpho: Meg az bajszos krapek, aki a Lézer Janival szokott kiállni. Egy mondaton belül ő tudja kimondani legtöbbször, hogy Soros!
:)))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.26. 17:33:29

@sinus67:

Ha a bajszos krapek meg a lézerjani egyszerre kimondják, hogy Soros, akkor (is) hazudnak, mert az Párhuzamos. :))

FCUK1 2017.05.26. 17:37:23

@sinus67: törvény nem tiltja, tehát szabad. Viszont az ne kérje számon a későbbit, aki a korábbit sem kérte számon. Mert ez meg röhejes.

morpho 2017.05.26. 17:45:41

@sinus67: Meg itt van a teljes fidelitas... Igazad van van még hülye bőven..

morpho 2017.05.26. 17:48:31

@FCUK1: Azt se tiltja a törvény, hogy az étteremben az abroszba fújd az orrodat. Sőt azt se, hogy csak Matolcsy és Polt rokonai dolgozzanak a jegybankban. Sőt azt se, hogy elküldjrlek téged az anyádba! Ezt mind szabad. Egyetértesz?

FCUK1 2017.05.26. 17:56:33

@morpho: egyet. De elküldtél már, és mit értél el vele?:) lepereg, ennyire vagy képes.

sinus67 2017.05.26. 18:01:51

@FCUK1: Melyik libsi-bolsi politikus felsesége/férje/gyereke/anyja/apja gazdagodott meg, míg ők voltak kormányon? Melyiknek kije került legalább ilyen pozícióba kezdőként?

s.g.l. 2017.05.26. 18:02:27

ritka egy féreg ez a Kovács Z nevű sejthalmaz!

sinus67 2017.05.26. 18:04:51

@FCUK1: Folytatván az elmefuttatásod:
Melyiknek kije lett a 100 leggazdagabb magyar első ötjébe röpke 6 év alatt?
Nem tiltja a törvény akkor a libsi-bolsiknak sem! Nem igaz?

FCUK1 2017.05.26. 18:04:53

@sinus67: nézz utána, nem vagyok tudakozó attól, hogy te tájékozatlan vagy:)

sinus67 2017.05.26. 18:08:14

@FCUK1: Te vagdalkozol vele! Nem én! A cikkben pedig név szerint ott van EZ AZ ESET.
Azután tudakozóként: Matolcsy családja az alapítványokban! Orbán apuka az állami beruházások beszállítójaként!
És a haverok még nincsenek is itt!

FCUK1 2017.05.26. 18:10:33

@sinus67: apró klán az nfüben, stb

sinus67 2017.05.26. 18:15:28

@FCUK1: Mellesleg akikről Te beszélsz, azok nem kérték itt számon! Mr Flynn Rider írta ezt a "számonkérős" bejegyzést! Nem azok az ellenzékiek, akiknak esetleg ugyan ilyen stiklijei vannak!

Miért van az, hogy mindíg visszahárítasz, mint Kovács Zoli, ha az állításaidra konkrét kérdés érkezik. Ha pedig nem vagy tudakozó, de kurva tájékozott, akkor IQ-ból kéne nyomni ezeket.

Nyomasd Pajti! A lózungokkal a padlás is, meg a plakátok is tele vannak!

sinus67 2017.05.26. 18:17:07

@FCUK1: Tényleg? Közpénzes történetek? Komolyan érdekel!

FCUK1 2017.05.26. 18:18:11

@sinus67: amit akartam, leírtam. Jó hétvégét!

taga20 2017.05.26. 18:18:39

@FCUK1: haver, te ezekért a kommentekért pénzt kapsz, vagy meggyőződésből nyomod?

morpho 2017.05.26. 18:25:52

Hogy elszaladt a nagytudású narancskullancs. A kedvenc hülye trollom! :))

morpho 2017.05.26. 18:31:17

@FCUK1: Aztán hétfőig meg ne lássalak itt!

FCUK1 2017.05.26. 18:33:34

@morpho: miért, különben mi történik?:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.26. 18:36:35

Bazmeg, itt nem a csúti geci, hanem a Trump kerül megalázó heyzetbe. Macron megy a Trump felé, aztán a Muttival puszilkodik, meg a köztük álló mókussal parolázik, Trump áll, mint szamár a hegyen. :))

02:00-nál
www.atv.hu/videok/video-20170526-fontos-temak-a-g7-talalkozon

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.26. 18:38:05

@FUCK1: "különben mi történik?"

Megint rajtad kell röhögni. :))

taga20 2017.05.26. 18:41:24

@FCUK1: ember, te vagy a blog feketepákója:))

morpho 2017.05.26. 20:39:49

Nem sértő ez Pákóra nézve? Csak kérdezem...

pamut 2017.05.26. 20:41:37

@FCUK1:

LOL bazdmeg batyuka, te geci, már a látszatra sem adsz, szóról szóra felböfögöd a fidesz hivatalos sablonhazugságait? :DDD a jó édes anyádat te Orbánügynök, hogy fizetnek a CÖF-n át, vagy valamelyik szennylapon át mossák a pénzed te geci? Kádár idejében ugyanolyan rezsimnyalonc III/IIIas ügynök lettél volna ahogy ma is az vagy, te szar.

taga20 2017.05.26. 20:41:39

@sinus67: azé remélem csak kínodban!

ami itt folyik az má vicc. egy pöcegödör lett, ez a szép reményű ország.

azé remélem norbi behúzza holnap:)

taga20 2017.05.26. 20:43:02

@morpho: mókás kanáltól kéne megkérdezni!:)))

taga20 2017.05.26. 20:46:04

@pamut: fák lenne batyu? és hol bujdosik belpesti blogtárs?

rég olvastam őt, hiányom is van:)))

Netuddki. 2017.05.27. 16:57:19

Az MNB az igazságszolgáltatástól is független?

Netuddki. 2017.05.27. 16:58:20

@Törölt felhasználó.: Minden fasságot megcsinálhatnak az MNB-ben büntetlenül?

2017.05.27. 18:08:51

@FCUK1:"Viszont az ne kérje számon a későbbit, aki a korábbit sem kérte számon."
A korábbiak el lettek zavarva a halál faszára azért amit műveltek. Te meg itt szopod a fidesz farkát örömödben, pedig még nagyobb mocskok, mint amazok voltak.
Ha ezt nem vagy képes felfogni, akkor alkalmatlan vagy arra, hogy bármilyen formában beleszólhass a közügyekbe. Ha pedig képes vagy felfogni és ennek ellenére véded a védhetetlent, akkor remélem Orbánékkal együtt rohadsz meg majd a sitten.

FCUK1 2017.05.27. 18:13:55

@Ylim: sajnálom, hogy tájékozatlan vagy, és égeted magad, de én nem a 7 évvel ezelőtti bagázsról beszéltem, hanem napjainkról. Nézz utána, kik dolgoznak mszps képviselők mellett közpénzből napjainkban! Aztán kussolj, jobban járunk;)

Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért 2017.05.27. 18:54:02

@FCUK1: Hala istennek azt se tiltja a torveny, hogy egy ilyen degeneralt, szuklatokoru fasz legyel. Es ahogy nezem, ki is hasznalod a lehetoseget.

morpho 2017.05.27. 19:07:24

@FCUK1: Berendeltek hétvégi műszakra pubi? Vagy csak úgy magánszorgalomból szopod egy kicsit Orbán faszát?

illaim 2017.05.27. 19:07:44

@FCUK1: te idióta veterán óvodás! Azért mert a Pistike véletlenül a WC mellé pisilt, neked még nincs jogod a szoba közepére szarni! Felfogtad te birka?

FCUK1 2017.05.27. 19:15:20

Srácok, ezek az érvek fantasztikusak :) benneteket nem zavar, hogy személyeskedésen kívül más nem megy? Mindegy, engem sem, sőt, megnyugtató érzés, hogy a másik oldal csak ennyire képes. Jut eszembe, a 100%-os Fletó jövő heten felhívja a 96%-os Botkát. Szerintetek melyik teszi szét a másiknak? ;)

mh1973 2017.05.27. 19:57:35

@FCUK1: az nálatok szokás nari homároknál! ;)

prakp 2017.05.27. 20:58:46

@mh1973: Nari homár, ez ütött! :D :D

@FCUK1: Az, hogy diszleksziás narihomár vagy, lejött "mindenkinek".

morpho 2017.05.27. 21:57:54

@FCUK1: Zavar a személyeskedés?? Pubi !!! Hééé!! Ne már pubi! :))

DonPedro01 2017.05.28. 01:00:21

Sajnos megérett ez az ország a pusztulásra... :( Ez a színvonal a kommentekben mindenhol... de mindenhol!!!

sunabajnok 2017.05.28. 06:58:55

Legyetek jó keresztények,és kommentelés helyett tessék utódokat nemzeni,mert ezek a vezető keresztények csak kettő gyereket tudtak összehordani. :P

Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért 2017.05.28. 08:59:17

@sunabajnok: Ja, azt mi van, ha olyan egy olyan mentalisan diszfunkcionalo veglenyt szul az asszony, mint az a fcuk? Ezt akarja a fidesz? EZT AKARJA?!

jog-ász 2017.05.28. 09:00:57

@FCUK1: na pont ez a baj, az etikai része! mert szegény lány jogászként meg sem próbált oda elhelyezkedni ahol nem kezdhetik ki, még azzal sem foglalkozik hogy az ilyen és még ezer sztori mennyira bassza a csőrét az embereknek...de igazad van mutyi országban sógor koma jóbarát alapon megy minden, mér pont matolcsy ne venné fel polt lányát.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2017.05.28. 09:14:50

A kormányváltás után az eg´ész fidesz pártcsalád a börtönben fog ülni. Együtt
a g´ázszerelőikkel, vejeiekkel, a csal´ádi összefogott strómanjaikkal ´és a fizetett bértrolljaikkal.

Majd ott fognak csak igazán szaporodni a fideszkomcsi Putyin bérenc hazaárulók, naponta 50-el fog nőni a számuk.

Karipapa01 2017.05.28. 09:36:32

@FCUK1: Te elhatároztad, hogy engem halálra röhögtetsz? Ezt írtad:
"Ad 1: az MNB független a kormánytól..."
"Ad 3: az MNB az állásaira nyílt pályázatot hirdet..."
És ez történt:
"Szóval Orbán Áder közreműködésével kinevezett egy elnököt egyolyan intézmény élére, amihez semmi köze!"
Muhahaha....
mno.hu/belfold/kineveztek-matolcsyt-az-mnb-elnokeve-1142619

dr. mesterséges színezék 2017.05.28. 09:59:26

Esetleg át lehetne konvertálni a Hingyi Beatrix kedvéért tálalt "repülős dinasztia" érvet bankjogászosra.
Pont annyit is ér az egész képlet, Torgyán se hiányzik belőle: van belőle elég.

2017.05.28. 10:29:29

@FCUK1: Ezek a közpénz tolvajok nem a Maszopnak, Rosszabiknak, stbnek tartoznak elszámolással, hanem a választópolgároknak. Szóval a mi nézőpontunkból mindegyik elmehet a narkós kurva anyjába, aki az államgépezetet rokonhízlaldának használja.
A másik bűnösre mutogatás a bölcsis vitakultúra része...

sunabajnok 2017.05.28. 15:05:20

@Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért:
A keresztény kormány? Persze hogy ezt akarja, mert akkor van meg a többség, ha a szavazó szűk látókörű, tanulatlan, és csóró.

Nzoltan 2017.05.31. 07:55:36

Amíg nyereséges az Mnb szarni rá.
süti beállítások módosítása