B1 blogcsalád



A terror vámszedői – saját kampányához használja a Fidesz a manchesteri tragédiát

2017. május 23. - ashwood

telemmglpict000129638046-large_trans_nvbqzqnjv4bqpvlberwd9egfpztclimqfyf2a9a6i9ychsjmeadba08.jpegNem kellett sokat várni arra, amiben amúgy is biztosak voltunk: a Fidesz és Orbán Viktor saját, menekült- és Brüsszel-ellenes kampányához próbálja felhasználni 22 fiatal halálát a manchesteri terrortámadásban.

Semmiféle információval nem rendelkezik még a világ arról, hogy ki és miért követte el a manchesteri támadást. Annyi tudható eddig, hogy egy ismeretlen, arcát eltakaró férfi egy netes videón az ISIS nevében vállalta a robbantást, valamint azt, hogy a brit rendőrség feltételezése szerint egyedül álló, öngyilkos merénylő hajtotta végre a 22 halálos áldozatot követelő támadást.

A Fidesz azonban még ezekre az információkra sem várt - mielőtt bármilyen adat a rendelkezésükre állt volna, az alábbi közleményt adták ki: "A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mély megrendüléssel  értesült a manchesteri  támadásról. Osztozunk a gyászoló családok fájdalmában, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánunk. Az Európát sújtó újabb terrortámadás megerősíti azt a célkitűzésünket, hogy határainkat minden eszközzel meg kell védeni.  Ismét kérdezzük: még hány ártatlan európai embernek kell meghalnia, hogy Brüsszel megváltoztassa elhibázott bevándorláspolitikáját? A tömeges bevándorlás terrorveszélyt hozott az európai polgárokra, és ma már a fiatalok és a gyerekek sem kivételek."

Hosszan lehetne elemezni ezt a néhány sort, ám szerintünk minden szava önmagáért beszél. Elképzelhetetlenül gusztustalan és gyomorforgató, ahogy saját kampánycéljaira használja fel a kormánypárt a manchesteri tragédiát.

A folytatás pedig borítékolható: hamarosan ellepik a propagandaoldalakat az önjelölt biztonsági szakértők, akik bizonyítékok nélkül gerjesztik majd a rettegést, az ösztönös félelem szításával biztosítva a Fidesz szavazótábornak rendületlen hűségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2012534121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.05.23. 22:28:37

@Ekrü: Akkor hiszek neked látatlanban. Ha átversz, akkor így jártam.

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 22:28:53

@morpho:
Te még a saját kommentjeidet sem bírod észben tartani, pedig csak fél órája volt

Nem igaz, hogy akárcsak feltételezte volna a rendőrség azt hogy egyedül követe el. Akinek csekély fogalma van az is tudja, hogy ezt csak hosszú és alapos rendőrségi munka után lehet kideríteni. Csak egy "libsi értékekre" fogékony agytröszt írhat le ilyen átlátszó hazugságot

morpho 2017.05.23. 22:33:38

@Volocsájev nem eshet el: "a brit rendőrség feltételezése szerint egyedül álló, öngyilkos merénylő hajtotta végre a 22 halálos áldozatot követelő támadást."

Te másoltad ide baszod!!!!

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 22:34:05

@morpho:
Nagyon le van maradva a kutatásod. Méghogy a Jobbik antiszemita? Akkor nyilván az őket támogató Simicska is. Na jó, ezt viccnek szántam

morpho 2017.05.23. 22:35:00

@Volocsájev nem eshet el: Ez nem az én kutatásom. Én csak olvasom, mint te. Ne velem hőbörögjél.

pamut 2017.05.23. 22:37:00

ó, a fideszesek minden nap terrortámadásokért imádkoznak, mert az a politikai érdekük, minél több hulláért, minél véresebb, tragikusabb merényletekért könyörögnek, mert igazi halálkufárként azonnal rárepülnek kifacsarni belőle a politikai hasznukat.

egyébként ugyanezt csinálják a kommunizmus áldozataival is, akiket pont leszarnak, de politikai céljaikra maximálisan felhasználják a szerencsétlen halottakat, akik már nem tudnak védekezni sem. miközben röhögve paroláznak komcsikkal, tele vannak komcsikkal, III/II-es tisztet neveznek ki a kormányba, visszahozzák a komcsi világot, stb.

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 22:38:40

@morpho:
El se olvasod a cikket amit kommentelsz? Csak mert ott van leírva amit idéztem

Titeket a tények érdekelnek a legkevésbé, elegendőnek hiszitek a kinyilatkoztatást. Aztán ha nem jön be letagadjátok. Pártos igazság, vagy hogy is hívjátok ezt

Brix 2017.05.23. 22:44:21

Az a legnagyobb probléma, hogy Nyugat-Európában már késő helyrehozni, az elmúlt évtizedek és a jelen elhibázott migrációs politikájának következményeit. Orbán, - nyugati farizeusokkal ellentétben- nagyon helyesen felismerte, hogy a kierőszakolt , illegális bevándorlás a korunk legsúlyosabb problémája, és ahogy már megírtam néhány évvel ezelőtt, az idő előrehaladtával minden történés az orbáni politikát igazolja. Csak egy jótanács a balliberális pártoknak: változtassanak az illegális migrációhoz való hozzáállásukon, mert így soha nem fognak a hatalom közelébe kerülni! A magyarok többsége óriási veszélyforrásnak tekinti a határokon beözönlő nincstelen , elmararadott, tanulatlan ázsiai/afrikai tömegeket. Nekünk magyaroknak egyetlenegy lehetőségünk van: megvédeni a határokat, és ellenállni a kvótáknak. Reméljük , Európa is lassan felébred, és lezárja az összes tengeri és szárazföldi határt, valamint átalakítja a menekültjogi rendszert. Az emberek eddig is csak azért jöttek , mert a nyugati farizeus politikusokok meghajoltak az emberkereskedő bűnözők és az erőszakkal érkező migránsok akaratának. Az, hogy a nyugat mit fog kezdeni a már beérkezett embermilliókkal , egy másik történet... A béke, a nyugalom, a jólét Európája helyett lesz: egyre több no-go zóna, iszlám szélsőség, bűnözés, erőszak, terrorizmus. Néhány éven belül akár pogromok vagy polgárháborús helyzet is kialakulhat Európa nyugati felén... DE, az is lehet hogy birka módra belenyugodnak a sorsukba, hiszen a lakosság egyre nagyobb számarányát kitevő migránsok mind a baloldali és liberális pártokra fognak szavazni, akik folytatni fogják az eddigi önsorsrontó politikát, mint ez a perverz Macron....Ami félelmetes még: a nyugat-európai nagyvárosok fiatal férfi lakosságának 20-30 % -a közel-keleti és afrikai származású lesz, pár éven belül, így lassan " megerőszakolhatják " az egész társadalmat..Sajnos, sötét jövő vár Európára, a liberális politika " elintézte ", de mi még tehetünk a sorsunkért, hogy mindenáron megakadályozzuk a betolakodók idetelepülését! Ehhez meg kell kezdeni a belső bomlasztók: a Helsinki Bizottság, Tasz, és a migránsbarát , liberális sajtó elleni harcot !

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 22:48:10

@Ekrü:
Mindig ugyanazok az elterelő manőverek, mintha csak valami kézikönyvből másolnák ki. Amikor ezekről sorra kiderül hogy nem igazak, akkor jön a Fideszezés, merthogy ebből is hasznot akarnak húzni. Ahelyett hogy gyertyákat vinnének valahova, je suis manchester trikókat vennének fel, meg a többi szokásos értelmetlen libbant pótcselekvés

Az elkövető iszlám fickó egy mecsetben dolgozott egyébként, úgyhogy nehéz lesz az iszlám szálat letagadni

(iszlamista volt, szervezett csoportban követte el,

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 22:52:06

@Brix:
"A béke, a nyugalom, a jólét Európája helyett lesz: egyre több no-go zóna, iszlám szélsőség, bűnözés, erőszak, terrorizmus."

Pont ez a cél, ezért nem fognak változtatni. Az szavazzon liberráltakra, aki ezt akarja magának

sinus67 2017.05.23. 22:57:47

@csorsza: Hát bazdmeg, ezt aztán jól megmondtad! Megkaptam a magamét!
Olvasd már el légyszíves mégegyszer, amit írtam! Pont ezt írtam, hogy a fidesz köcsögözés nem segít!

Mielőtt leidiótázol valakit értelmezd, amit mond, különben nem a vélemény írója fog feltűnni idiótának.

Megjegyzem, szerintem az egész fidesz bagázs köcsög (ebben az esetben is), de ez nem segít ebben az esetben (sem)!

Fábián István 2017.05.23. 22:59:59

Kedves cikkíró !
Úgy látom ez sem jött be Önnek, mert már köztudott , hogy egy líbiai menkült
család sarja követte el a mészárlást.
Akinek erre a hordára szükség van az költözzön Arábiába !!!

Brix 2017.05.23. 23:03:23

@Volocsájev nem eshet el: Farizeusnak gondoltam a nyugati liberális politikusokat, de inkább aberrált mazoisták, hiszen a politikailag korrektség nevében eltűrik az illegális migrációt, és annak kóros következményeit.

2017.05.23. 23:05:31

" Elképzelhetetlenül gusztustalan és gyomorforgató, ahogy saját kampánycéljaira használja fel a kormánypárt a manchesteri tragédiát"

Szerintem meg az elképzelhetetlenül gusztustalan és gyomorforgató, hogy az egyre nyilvánvalóbb veszélyre való figyelmeztetés, nálatok még mindig csak fideszes kampányfogás. Mikor értitek már meg bazdmeg, hogy ez nem tréfa ?

morpho 2017.05.23. 23:06:37

@Volocsájev nem eshet el: Na ez az! Te idézted be, akkor kétszer is látnod kellett, hogy "a brit rendőrség feltételezése szerint" De ez téged hidegen hagyott és belekzdtél egy gyors konteóba! Aztán rám kiabáltad a saját faszságodat. Ez a fidesz taktikája! Egyébként aranyos ez a királyi többes, de én egyedül ülök itt a monitor előtt.

haXXor 2017.05.23. 23:07:40

A problemadat egyaltalan nem ertem de egy szar Fidesz posztra jo voltal. Jar a kockacukor Gyuri bacsitol...

sinus67 2017.05.23. 23:12:07

@Volocsájev nem eshet el: Ez lehet igaz! Az is, hogy Franciaországban valamennyivel több a mohamedán, mint nálunk. Ők fizikailag is inzultálják a zsidókat.
Attól mert nem verik rommá a zsidókat az országunkban még lehet a magyar rasszista (egyenlőre) verbálisan. Az iszlám hívőket (migránsokat) is utálja az egész ország és van belőlük kb. 350, a többi meg meg sem melegíti itt a seggét, mert tovább megy.
Vagy azt mondod ez nem rasszizmus? Akkor mi? Rasszizmuska?

2017.05.23. 23:14:51

@Brix: "Ehhez meg kell kezdeni a belső bomlasztók"

Sajnos az igazi probléma az emberek fejében van: és úgy hívják mérhetetlen delejes sötétség. Az orbángyűlölet olyan szintre fejlődött, hogy már nem képesek szétválasztani a valós problémákat, és a zsigeri gyűlöletet. Mindegy mi az ára, csak orbán bukjon. Jöjjenek arabok, sorosok, legyen magyarország magyarisztán, csak bukjon a felcsúti ramszesz. Nem jön rá az idiótája, hogy közben saját maga, és utódai alatt fűrészeli az ágat. Ez már nem számít, a setét baromjának.

2017.05.23. 23:25:25

@Brix: bocs, de mintha arra emlékeznék, hogy Oroszországban is volt robbantás. Sőt, Törökországban is. Mocsok migránsok! Még itt se voltak, de már robbangattak!

Brix 2017.05.23. 23:26:24

@sinus67: " Az iszlám hívőket (migránsokat) is utálja az egész ország és van belőlük kb. 350" Nem "350 " van belőlük...Nyisd ki a szemed, ha Budapesten jársz,de más a nagyobb vidéki városokban is kezdi felütni a fejét a multikulti.... Az nagy tévedés, hogy midenki tovább akar menni. Egyrészt nem is olyan könnyű , másrészt megtalálja itt a számítását a drog -, ember- , árukereskedelemben... Nagyon naív, akik azt képzeli, hogy a nyugathoz képest szegény országban nem telepednek migránsok! Most kell időben lépni, amíg több tízezres szubkultúrákat nem alakítanak ki.

morpho 2017.05.23. 23:30:03

@Brix: "A magyarok többsége óriási veszélyforrásnak tekinti a határokon beözönlő nincstelen , elmararadott, tanulatlan ázsiai/afrikai tömegeket."

Lemaradtam valamiről? Merre vannak ezek? Megnézném őket.

morpho 2017.05.23. 23:32:10

@Brix: "Nagyon naív, akik azt képzeli, hogy a nyugathoz képest szegény országban nem telepednek migránsok!" Azokra gondolsz, akit orbánék telepítenek Magyarországra pénzért letelepedési kötvényekkel? Azokról tényleg nem tudni semmit. Néha felbukkan Orbán szomszédságában is Pharaon nevű kínai. (legalább is a neve alapján kínaira tippelek)

Fábián István 2017.05.23. 23:32:18

Ha már a korrupciónál tartunk , akkor a "fizessenek a gazdagok" Botka is
úgy magyarázta a Rolexet meg a terepjárót , hogy a főorvosnő felesége dobta
össze erre a lóvét, holott állítólag az egészségügy szarul fizet.
Ez kb. olyan , mint Győzike luxusautói , amire vagy a lánya rajongója , vagy a nagynéni
adott pénzt.

2017.05.23. 23:34:12

@Jankove: Az isis ily módon támad. Véletlenül elkerülhette a figyelmedet, hogy a robbantásokat nem bevándorlók követték el.
Szintén felhívnám szíves figyelmedet, hogy volt már terrorakció korábban is. IRA , ETA, Meihoff, Breivik....
Valamint , hogy Európán kívül is történnek ilyenek. Oroszország. Törökország. Nehéz azt mondani, hogy a kurdok arab bevándorlók...
Tehát számomra az jön le, hogy ezek a terrorakciók valamilyen eszme megnyilvánulásának szélsőséges formái.
Lehet ezt hatalomban is megfigyelni, mondjuk Tòrökországban épp most.

sinus67 2017.05.23. 23:36:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az még hagyján, de a múlt héten irakban is volt robbantás.

sinus67 2017.05.23. 23:37:59

@Brix: Nem mondtam, hogy nem kell lépni. A véleményem a rasszizmussal kapcsolatban írtam.

2017.05.23. 23:38:32

@Brix: á, nem tudja. A drog, ember és főleg az árukereskedelem már rég le van osztva.
Alibaba nem hagyná, hogy a szír migráncs mobilt áruljon a Blahán...
Te tényleg ennyire hülye vagy?

sinus67 2017.05.23. 23:39:39

@morpho: "...a neve alapján kínaira tippelek)"

Ez jó! :D

2017.05.23. 23:40:59

@sinus67: Ott is a szír migránsok voltak! Tudod, amikor látták, hogy nem jutnak át a magyar kerítésen, hazaindultak. Aztán Irakban eszûkbe jutott, hogy hopp, itt ez a kis anyag, csak nem visszük haza! Hát felrobbantották...

Flúgatlan 2017.05.23. 23:42:31

Mit terelsz, kedves Szerző?

A Fidesz persze propagandacélokra használja az eseményt, de van mit. Az iszlám: méreg. Olvastad, ugye, hogy csendes, rendes emberként ismerték ezt az aljas gyilkost? A Korán szó szerinti értelmezése, annak szövegének magolása, sulykolása igenis az az alap, amiből könnyen szökken szárba egy radikális szervezet tanítása.

Itt nem az a lényeg, hogy a Fidesz kihasználja az eseményt, hanem hogy történetesen ebben alapvetően igaza van. Nem kell ide a kontrollálatlan muzulmán tömeg, mert nem tudhatod, hogy egy tisztelettudó, dolgos muszlim mikor radikalizálódik. Túl sok ilyen példa van szerte a világban manapság.

A Korán elveinek egy része a nyugati társadalmak legfontosabb alapértékeivel megy szembe. Minden szervezetet be kellene tiltani, amely a Korán szó szerinti értelmezését hirdeti, és azok az emberek, akik ebben hisznek veszélyforrások az életformánkra, az értékeinkre, a szabadságunkra. Ha van olyan "felekezetük", aki a Korán értelmezését megengedi, nem tartja azt szó szerinti kinyilatkoztatásnak, elismeri, hogy nem az a cél, hogy ennek érvényt szerezzenek, az maradhat.

Ekrü 2017.05.23. 23:42:42

@Volocsájev nem eshet el: Abba nem gondolnak bele akik a migránsokat védik,hogy az ember a választott vezetőitől ,kormányától többek között azt is elvárja,hogy biztonságban fel tudja nevelni gyermekeit,unokáit.Sőt azt hiszem ez az elsődleges elvárás,minden egyéb csak ez után jön.Ezek után azzal érvelni ,hogy ezzel együtt kell élni (EU-s vezetők) ,vagy ,hogy hozzátartozik a nagyvárosi élethez (London polgármestere) végtelenül cinikus hozzáállás.Főleg azoktól ,akik kiváltságos helyzetükből adódóan a közelébe se kerülnek az ilyen eseteknek.

2017.05.23. 23:42:42

@sinus67: @morpho: pedig székely . Ő építtette a piramisokat is.

sinus67 2017.05.23. 23:43:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem hülye, de a vezére "migráncspolitikájat" minden eszközzel védeni kell! Még úgy is, hogy hülyeségeket beszél! Tisztára, mint Kósa! :D

sinus67 2017.05.23. 23:44:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: :D
Hát régen röhögtem ilyen jót! :)))))

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 23:45:20

@morpho:
Te még mindig nem érted. Én egy angol írást idéztem be a Telegraphból a posztban szereplő valótlan állítás cáfolására

Bocs de ennél többet nem tudok segíteni, menj el valami képességfejlesztő tanfolyamra

Volocsájev nem eshet el 2017.05.23. 23:45:58

@morpho:
Te még mindig nem érted. Én egy angol írást idéztem be a Telegraphból a posztban szereplő valótlan állítás cáfolására

Bocs de ennél többet nem tudok segíteni, menj el valami képességfejlesztő tanfolyamra

morpho 2017.05.23. 23:46:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: A piramisokat a Húsvét szigeteken! Az bizony!

morpho 2017.05.23. 23:48:31

@Volocsájev nem eshet el:
Attól, hogy kétszer tolid ide, ebből már jól nem jössz ki! Javaslom a "feltételez" ige szemantikai vizsgálatát!

2017.05.23. 23:52:15

@morpho: "Magyarország népe alapvetően rasszista, homofób, antiszemita és kirekesztő."

Az, persze.... Magyarország népe alapvetően toleráns, csak szembesült azzal, hogy a kisujját nyújtotta, és egyből minden kellett, és kielégíthetetlen a toleranciaigény ! Amit magyarország népétől várnak az nem tolerancia, empáta, hanem MASSZÍV ALKALMAZKODÁS. Hagyjuk hogy az országból egy züllött, retardált, erkölcsi fertő váljon, kultúra, történelem, trandíciók nélküli tudatlan massza. Bocs baszki de mindennek van határa.

morpho 2017.05.23. 23:57:12

@Jankove: Ez mind nagyon szép, de ettől még Magyarország népe alapvetően rasszista, homofób, antiszemita és kirekesztő.

sinus67 2017.05.23. 23:59:54

@Jankove: "...MASSZÍV ALKALMAZKODÁS"

Igen! A nagy magyarkodók példaképe István királyunk elég masszívan alkalmazkodtatta a magyarokat a keresztény európához! Aki meg nem alkalmazkodott, vagyis nem akart, azt négy várkapura szétosztotta! Egyenként, több darabban!
Az rendben volt?

Végül is Európa alkalmazkodjon hozzánk, ha már oda akarunk tartozni! Nem igaz?

2017.05.24. 00:00:16

@Ekrü: "az ember a választott vezetőitől ,kormányától többek között azt is elvárja,hogy biztonságban fel tudja nevelni gyermekeit,unokáit."

Pontosan. Az európai unió nem jóságos télapó káefté, akinek az a feladata, hogy a világ összes nyomorult emberét autóhoz, meg európai életszinvonalhoz segítse. Ezeknek a választott vezetőknek (közszolgáknak) elsősorban az európai emberek érdekeinek képviselete lenne a feladatuk ehhez képest most kormányozzák együttes erővel zátonyra a hajót.

Brix 2017.05.24. 00:00:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem a múltban kell élni, így az , hogy valaha volt IRA és ETA mára nem számít! A terrorakciók 99%-át ma a világon az iszlám nevében követik el. Az hogy miből élnek itt a migránsok , nem tudom, de pl Debrecenben ahol élek, már láttam fekete koldust... Adtam neki pénzt, mert az embert , mint egyént sajnáltam, de a tömeges migrációt egy rendkívül veszélyes, kártékony jelenségnek tartom! Hidd el , nem vagyok " hülye " a témához, mivel a társadalomföldrajz a szakterületem , így nagyjából át is látom azokat a demográfiai , gazdasági -politikiai és klimatológiai okokat, amelyek a migrációt előidézik... @morpho: A Pharaon kérése teljesen más! Orbánák soha nem mondták, hogy senki sem jöhet be semmilyen körülmények között... Aki gazdag, a társdalom felső részéhez tartozik, az max fehérgalléros bűnöző lesz, de nem fog leütni az utcán vagy megerőszakolni a feleséged! Nagyjából ennyi a különbség... Akik viszont Afganisztánból , Pakisztánból de leginkább Ézsak-Afrikából jönnek, veszélyesek, az ottani a társadalom alját képviselik: szegények, tanulatlanok , elmaradottak. Azokra nincs szüksége Magyarországnak, főképp tömeges méretekben!

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 00:01:51

@sinus67:
Az olyan rasszizmus, aminek nincsenek áldozatai, egy ízlésbeli probléma. Ízlésekről pedig igencsak nehéz vitázni. Van aki a lekváros buktát utálja, van aki a tv-reklámokat és van aki a pirézeket. Én például a hisztériás embereket utálom

sinus67 2017.05.24. 00:07:02

@Brix: 'Aki gazdag, a társdalom felső részéhez tartozik, az max fehérgalléros bűnöző lesz."

Ja, meg a pénzelője és felbujtója a terrorakcióknak. Nem kell nyomon követhető átutalásokat eszközölni az országhatárokon át, hanem kp-ban lehet fizetni, aminek nyoma nincs.

2017.05.24. 00:07:21

@Volocsájev nem eshet el: tovaris, ezen már tùl vagyunk. Ismert a neve, tudjuk, hogy Londonból utazott fel. Tudjuk, hogy Birminghamban született a migráns. Azt is, hogy Jemenből menekültek a szülei, akik szírek. Mert migráncs.
Tehát elég világos, hogy az isis a hadviselése elemeként használja fel őket. A valláshoz semmi köze. Az csak eszköz.
De a németeknek a törökök okoztak eleddig fejfájást. Szóval Erdogant se engedjük be?
Pedig ő Orbán példaképe, nade nem keresztény!
Azt tudtad, hogy London legutóbbi polgármesterei bevándorlók?

2017.05.24. 00:08:23

@morpho: "Ez mind nagyon szép, de ettől még Magyarország népe alapvetően rasszista, homofób, antiszemita és kirekesztő."

Ez mind szép, csak fogalmad sincs az általad felsorolt szavak jelentéséről.

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 00:09:25

@morpho:
Megint hazudsz. A manchesteri rendőrség nem feltételezi hogy magányos elkövertőről van szó. Semmit nem feltételez, hanem teszi a dolgát. Mint ahogy ti is teszitek, a félremagyarázással, csúsztatásokkal. Csak ennél kicsit ügyesebben kéne, mert lebuktatok megint

sinus67 2017.05.24. 00:09:38

@Volocsájev nem eshet el: Nem kell védeni a védhetetlent! A rasszizmus az rasszizmus. Minden a kommunikácóval indul, majd később lesz tett(legesség) belőle.

morpho 2017.05.24. 00:10:29

@Jankove: "Az európai unió nem jóságos télapó káefté, akinek az a feladata, hogy a világ összes nyomorult emberét autóhoz, meg európai életszinvonalhoz segítse."

Én simán megelégednék azzal, ha az Orbán kormány a magyarokat európai életszínvonalhoz segítené. De mivel ezt nem tudja, ezért Magyarország a bevándorlók számára sem vonzó hely. Nem is jön ide senki, ne aggódj!

morpho 2017.05.24. 00:11:30

@Jankove: "fogalmad sincs az általad felsorolt szavak jelentéséről" Na nebassz! Ezt miből raktad össze?

2017.05.24. 00:12:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Azt tudtad, hogy London legutóbbi polgármesterei bevándorlók? "

Ezt hívják úgy, hogy a folyamat vége?

2017.05.24. 00:12:46

@Brix: sajnálom, hogy íly mértékben képtelen vagy absztrahálni.
Az ira arra példa, hogy egy eszme áll a terror mögött.
Magyarországon is éltek mohamedánok, és láss csodát! Integrálódtak.
Az angliai szélsőséges muszlimnak meg pont az a baja, hogy a többiek távolodnak el a vallástól.

2017.05.24. 00:13:32

@Jankove: Ja. Boris Johnson mindennek a vége...

morpho 2017.05.24. 00:13:58

@Volocsájev nem eshet el: Most már szeretném, ha tolnád még egy kicsit! Most még pont az unalmas és a szórakoztató határán vagy. Kíváncsi vagyok, hova fut ki?

morpho 2017.05.24. 00:15:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Boris Johnson volt ráadásul a brexit egyik legnagyobb szekértolója! A rohadt migráncs!

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 00:16:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"világos, hogy az isis a hadviselése elemeként használja fel őket. A valláshoz semmi köze. Az csak eszköz."

Nem mondtál semmi újat. Ezek mindannyian eszköznek tekintik saját magukat a szent háború érdekében. Hiszen pont erre buzdítja őket a kedvenc prófétájuk. Akinek a valláshoz csak annyi köze van, hogy a megalapítója, semmi több
LOL

2017.05.24. 00:17:53

@Volocsájev nem eshet el: a rendőrség szerint magányos elkövetőről van szó, az előkészítésben voltak segítői.
Avagy te úgy tudod, hogy egy zárt csoport hatolt be a tömegbe, majd felrobbantották magukat?

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 00:22:22

@sinus67:
"Minden a kommunikácóval indul, majd később lesz tett(legesség) belőle."

Akkor hogyan értékeled ezt Morpho nettárstól?
"Magyarország népe alapvetően rasszista, homofób, antiszemita és kirekesztő. "

Lehet hogy holnap már szöges bombákat fog a magyarok ellen készíteni?

2017.05.24. 00:23:19

@morpho: akkor már érted, hogy miért! Tulajdonképp Soros ügynöke.
Soros már a nagyszüleit is úgy hozta össze , hogy látszik a koncepció: elpusztítani Európát!
Zseniális!
Orosz, zsidó nő, amerikai férj. (a vallását nem tudom) Angol nő, török(!) férj.
Johnson New Yorkban született...
Minden világos: orosz-török tengely, zsidó származás.

morpho 2017.05.24. 00:25:25

@Jankove: "Hagyjuk hogy az országból egy züllött, retardált, erkölcsi fertő váljon, kultúra, történelem, trandíciók nélküli tudatlan massza. Bocs baszki de mindennek van határa"

Azon morphondíroztam magamban, hogy itt valami nem kóser! Volt itt 150 évig a török, akik nem munkavállalónak álcázták magukat, hanem hadseregnek. Aztán itt háborúztak az osztrákokkal, akik végül alig 300 évre felejtették itt magukat, szintén hadsereggel. Aztán voltak itt még német, meg orosz tankok is ha jól emlékszem. Sok magyar meghalt. De valahogy nem vált az országból egy züllött, retardált, erkölcsi fertő, egy kultúra, történelem, trandíciók nélküli tudatlan massza. De most komoly iszlám terrorveszély van Angliában!!! Ha most nem vész el a magyar, akkor soha!!! Bocs baszki de mindennek van határa"

2017.05.24. 00:26:35

@Volocsájev nem eshet el: nem tudom, kik azok a mindannyian. Az isis az igen. A muszlimok úgy általában nem.

morpho 2017.05.24. 00:26:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: "a vallását nem tudom" De most komolyan! El tudsz bármi mást képzelni a muzulmánon kívül???

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 00:27:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Semmi biztosat nem tudni, de a miniszterelnök asszony figyelmeztetett hogy fel kell készülni újabb terrorakciókra. Ez nem éppen arra utal, hogy magányos elkövetőt feltételeznek

2017.05.24. 00:29:00

@morpho: sajnos teljesen igaza van. Az országból tudatlan massza lesz. Úgy hívják NER

2017.05.24. 00:30:25

@morpho: "Magyarország a bevándorlók számára sem vonzó hely. Nem is jön ide senki, ne aggódj!"

Jaja. Már lelki szemeim előtt látom, amikor nyugaton kiteszik a megtelt táblát. Akkor majd a siserehad fele visszakullog szíriába, a másik fele meg tutajt ácsol a szép délolasz fákból, és nekivág a földközi tengernek, vissza a fekete kontinensre!

2017.05.24. 00:31:42

@Volocsájev nem eshet el: de
arra utal. Ahogy a legutóbbi londoni tömegbehajtóshoz sem volt semmi köze.

2017.05.24. 00:33:59

@morpho: "Ha most nem vész el a magyar, akkor soha!!!"

Az elmúlt 1000 év másról sem szólt, mint a túlélésről, de azért nem árt edzésben maradni, nem igaz?

sinus67 2017.05.24. 00:35:08

@Volocsájev nem eshet el: Van ott egy szavacska: alapvetően. Ettől még sokan (egyenlőre) felül tudnak emelkedni és nem buziznak, zsidóznak, cigányoznak úton-útfélen.
De egyre többen.

Amennyiben a kormány kommunikációja ez marad, akkor meg pláne.

sinus67 2017.05.24. 00:39:49

@Volocsájev nem eshet el: Nem bizony! De nálunk a trafikokat sem egy trafikrabló sejt rámolta ki, hanem az első után mások is kedvet kaptak!

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 00:40:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Az európai arabok egyötöde szimpatizál az ISISsel. Számold ki hogy ez hány potenciális merénylőt vagy segítőt jelent. Egyébként ez magasabb arány, mint a legtöbb muszlim országban, úgyhogy szépen összegyűltek ide

morpho 2017.05.24. 00:40:47

@Jankove: Törölgesd meg a lelki szemidet és számolgass egy kicsit. Az EU-ban él kb 550 millió ember. Mennyi vándorolt bea szír háború óta? Legyen 2 millió. Kurva messze van az a megtelt tábla, úggyhogy nyugodj meg! Tényleg, miért akarsz te másokkal együtt folyamatosan farkast kiáltani?? Orbánék nem kiabálnak eleget? Miért jó neked, hogy Magyarországot folyamatosan feszültség alatt tartja a politika?? Orbánékat értem, mert ebből élnek, de te miért riogatsz a nemlétező migránsok ellen?? Neked mi a biznisz ebben?? Csak edzésben akarsz maradni mi?

morpho 2017.05.24. 00:42:36

@Volocsájev nem eshet el: "Az európai arabok egyötöde szimpatizál az ISISsel.+ Tudnál erről tolni valami linket, ami nem a Habony művek kakaógyárából szivárgott ki?

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 00:45:06

@sinus67:
Beszéljünk nyíltan: jön a diktatúra. Nincsen még egyeNlőre, de legkésőbb 2012-ben azt is bevezetik és kezdődnek a deportálások meg a dunába lövés

morpho 2017.05.24. 00:49:12

@Volocsájev nem eshet el: Ezzel azért nem poénkodnék... Biztos kurvára vicces, de valahogy nem jön át.

2017.05.24. 00:58:19

@morpho: "EU-ban él kb 550 millió ember."

A világban meg él 7 milliárd ember, amelyeknek a 90%-ának magyarország elképzelhetetlenül gazdag hely. Mennyi vándorolt be? Ahány hírportál, annyi szám, engem igazából nem érdekel, sokkal fontosabb az, hogy ez nem állapot, hanem folyamat. És minél többen jönnek rá, hogy könnyebb máshol beleülni a tutiba, mint felépíteni a sajátot a nulláról, (ráadásul semmilyen katonai ellenállás nincs) annál jobban gyorsul ez a folyamat. Te kérdezel engem miért jó nekem, ha ez a véleményem? A pofám leszakad. Egyszerűen mert MAGYAR vagyok, és nekem fontosabb a saját gyerekem, és családom jövője, mint akármilyen jöttment senkiházik sorsa. De én is kérdezhetném tőled, te miért képviseled a migránsok érdekeit? Azokat mégcsak értem, akik anyagi hasznot húznak ebből a káoszból, vagy szimplán európa taccsratétele életük főműve, de azt sosem fogom megérteni, egy szimpla hétköznapi átlagembernek (aki eddig egy koszos magyar csövestől is sajnált 100 forintot) miért kezdett el hirtelen vérezni a szíve egy rakás idegen kultúrájú ember miatt, akik még azzal sem tisztelik meg a kontinenst, hogy emberhez méltóan viselkedjenek. És nem mellesleg veszélyesek. Komolyan nem értem.

2017.05.24. 01:07:02

@morpho: " te miért riogatsz a nemlétező migránsok ellen"

Szerinted ez az egész a patás orbán kényszerképzete, hogy leplezzék a mutyit mi? Nincsenek migránsok, nincs polgárháborús hangulat nyugat európában, nincs tele a jutyúb olyan videókkal, ahol migránsok abúzálják az őslakosokat, az olaszok nem térdelnek le a rájuk zúduló embertömegtől. Ez az egész csakis és kizárólag orbán agymenése, és kreálmánya, nehogy feltűnjön a lopás. Ehh...

morpho 2017.05.24. 01:19:56

@Jankove: Igen, jól látod! Nincsenek migránsok Magyarországon, nincs polgárháborús hangulat Nyugat Európában. Ez az egész csakis és kizárólag Orbán agymenése, és kreálmánya, nehogy feltűnjön a lopás. Ez undorító és kurvára kártékony az országnak. Én nem a migránsokat védem, én sem örülnék neki, ha érkeznének Magyarországra olyan emberek, akik felrobbantják a stadiont. Orbán ezt mondja, te is ezt mondod. Csakhogy ez nem igaz! Ez egész egyszerűen terelés arról, hogy nincs Magyarországon egészségügy, oktatás, kurvanagy a mélyszegénység, megszűnőben a demokrácia. Mi meg közben a nemlétező migránsokról beszélgetünk. Vajon Tallinban , Prágában, vagy Bukarestben is erről megy a vita? Attól tartok nem. Bár ezeket az országokat nem is szállta meg egy fosztogató brigád! Nem a migránsok veszélyesek Magyarországra, hanem Orbán Viktor és csapata. Azt összeraktad már, hogy Habony Árpád, aki az egész migránsellenes kampányt kitalálta és bevetette, az a Habony Árpád Londonban él??? Ő nem retteg? Ott??? Itt meg rettegjünk??? Mi folyik itt bazmeg????

VT Man 2017.05.24. 01:26:22

Már megírták, hogy Líbiából 10 éve bevándorolt, 94-ben született fiatsl volt.

sinus67 2017.05.24. 02:02:26

@Volocsájev nem eshet el: Te tudod mit akar a gazdád! Nem én mondtam!

Azt azért tudod ugye, hogy a deportálások és a dunábalövés nem azzal kezdődött, hogy fizikailag inzultáltak zsidókat. Először volt a kommunikáció.

sinus67 2017.05.24. 02:07:18

@VT Man:
Hát, ha '94-ben Manchesterben született, akkor hogy a bánatba vándorolt be a család csak 10 éve?

DFK 2017.05.24. 04:33:21

És meglepetés:migráns hátterű terrorista volt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.24. 06:02:35

@DFK:

Pedig tegnapig biztos voltam, hogy valamilyen radikális ortodox keresztény volt az elkövető, akinek szülei Szibériából vándoroltak be Angliába... :-)))

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.24. 06:04:08

@morpho:

Kelet-Európa határozott antiiszlamista kiállása menti meg Nyugat-Európát a nagyobb bajtól, ez a nagy helyzet. S Orbán szerepe jelentős ebben a kelet-európai összefogásban.

Pipas 2017.05.24. 06:19:32

@Könnyen elkaptuk, uram!: "A valláshoz semmi köze. "

Ja, biztos akkor is épp ilyen nagy örömmel robbantotta volna fel magát, ha az imámja nem mondja neki, hogy délutánra már a menyországban lesz. Nyilván az ateisták közt is éppen ennyi az öngyilkos merénylő, mert ők úgy gondolják, hogy nincs menyország, nincs halál utáni élet, nincs isten, akinek kimondottan tetszene az öngyilkos merénylet.

Nincs semmi köze a vallásnak ehhez, csak talán annyika, hogy minden öngyilkos merénylő muszlim és vallási fanatikus. Hogy, hogynem...

Pipas 2017.05.24. 06:24:20

@morpho: "nincs polgárháborús hangulat Nyugat Európában."

Jó pár hónappal ezelőtt jelentette be a német kormány, hogy ha kell a hadsereget is bevetik belföldön a helyzet staibilizálása érdekében. Ez konkrétan polgárháborút jelent.

De nincs, nincs "polgárháborús hangulat", hogy a fenébe lenne! :D

Éppen ti erősködtök, hogy akik tucatjával gyilkolják az európaiakat, azok már itt született állampolgárok és nem külföldiek. De nem, nem polgárháború... csak egyszerűen gyilkolják az embereket. Kár lenne háborúnak nevezni, az olyan csúnya szó!

DFK 2017.05.24. 06:37:50

Kedves nincs migránsválság nincs terrorveszély baloldaliak! Miért hazudzok még mindig? A 22 áldozat legyilkolásában ti is részesek vagytok. Persze tudjuk, biztos orvos volt a muszlim, s csak egy tömegese műtéti technikát gyakorolt...

Behajtó70 2017.05.24. 06:52:06

Igen, ismét kontrasztosan láthatóvá válik, hogy a balliberális-anarchistáknak fogalmuk sincs a való világról! De segítünk: az nem a Fidesz kampánya, hogy nem akarunk ide semmilyen betelepítést, mi már tudjuk, milyen a török gyerek elvágta, magyar gyerek gyógyítja, emlékszünk még az iszlám elnyomásra, a módszereikre, az Egri csillagokra, a janicsárokra! Ehhez nem kell a Fidesz! Ez minden peszű magyarban félelmet kelt, és nem, nem fogja senki a torkunkon lenyomni! Ami most nyugaton történik, azt mi már mind megéltük, a történelmünk része! És kösz, nem kérünk belőle többet!

És nagyon helyesen az ilyen aljas terrorcselekményekre rá kell mutatni, és igen, ez az integráció teljes bukását mutatja! És most nem játszik a "nem mindenki olyan" duma sem, mert de igen, mindegyik csadorban jár, minaretet épít, tehát baszik beilleszkedni!

midnight coder 2017.05.24. 07:19:04

@sinus67: A kommunikáció már megvolt - az iszlamista ennek hatására kezdett el gyilkolni - és tömeggyilkosság is megtörtént. Na jó, nem a Dunába mert Manchesterből macerás lett volna elhozni őket a Dunáig, de a találékony tömeggyilkosnak ez nem akadály.

És ez csak a kezdet. A következő 10 évben egyre több ilyen lesz Nyugat-Európában. Minél több migri lesz, és minél nehezebb lesz kitenni a szűrüket, annál bátrabban fognak tömeggyilkolni. A végére pedig tényleg ki fog törni a polgárháború, és hiába van az elpuhult, elöregedett fehér lakosság többségben, esélye sem lesz ellenük.

midnight coder 2017.05.24. 07:31:54

@morpho: Az a helyzet, hogy az átlagpolgárnak a lopások eddig is feltűntek. Immár úgy 30 éve (ha nem számoljuk a spontán privatizációt) minden kormány lop. A legnagyobb rablás a másik oldalhoz köthető, amikor két ciklus alatt egy ország vagyonát lopták szét.

Ráadásul Orbánéknak nincs igazán ellenzéke. A mai baloldalra egy trágyásszekér vezetését sem lehetne jó szívvel rábízni, nem az országét.

Mindettől független, hogy a jelenlegi bevándorlási/befogadási politikája Nyugat-Európának bizony öngyilkosság. Lehet, hogy az összlétszámhoz képest kevés az a migri ami érkezik, de a többségük fiatal férfi. És ezek a népek nem fogják a vallásukat és a kultúrájukat eldobni mint az európaiak a boldog egyesülésért. Inkább úgy gondolják, hogy Allah akarata hogy az európaiak odaadják az országukat az igazhitűeknek.

És az, hogy csak ennyi áldozata van a terrortámadásoknak nem azért van, mert nem tudnának ezerszer ennyi embert is könnyedén megölni. Azért van csak ennyi áldozat, mert jelenleg nem akarják az európai közvéleményt nagyon a bevándorláspárti jelenlegi európai politikai elit ellen hangolni.

Mikhail Ignatyev 2017.05.24. 09:27:56

A senki által meg nem választott, brüsszeli NSA- bábok parancsba kapták Európa elársztását a muszlim és dzishadista , sorkatonaságot megjárt, katonakorú, fiatal férfiak millióival.
Az utána jövő káosz és polgárháború tökéletes lesz az Oroszország és Kína elleni nukleáris csapás megindításához.

barátilag,

Mikhail Ignatyev, a CEU rektuma, orosz ügynök s.k.

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 09:38:04

@morpho:
Ja akkor csak poén volt, hogy jön az orbándiktatúra? Én meg azt hittem komoly

sinus67 2017.05.24. 10:25:25

@Mikhail Ignatyev:
Ez már nagyon beteg!
Ha nem olvastam volna már korábbi hozzászólásaidat, most azt hinném viccelsz!

sinus67 2017.05.24. 11:16:05

@midnight coder: Valóban meg kell állítani a beözönlést mind keletről, mind délről. Ezt az egészet úgy ahogy van elqrták. Sajnos mindenki kivétel nélkül. Bár úgy gondolom, hogy a kormányon lévőknek (egész Európát beleértve) kicsit nagyobb a felelőssége abban, hogy eddig fajult a dolog. Mint azt valahol előzőleg írtam. Minden országban elsődleges szempont volt, hogy belpolitikai hasznot kovácsoljon belőle minden egyes párt.
Maradjunk most egy kicsit az országunknál.
2014 őszén az európai titkosszolgálatok jelezték egymásnak, ill. a kormányoknak, hogy óriási migrációs hullám várható.
2015 elején (talán február végén?) elindul nálunk a plakátkampány. Magyar nyelven, migránsoknak címezve. Ez az első bizonyíték arra, hogy a fidesz belpolitikai haszonszerzésre használja az ügyet.
A féleszű, töketlen ellenzék még nem acsarkodik kifejezetten a migránsok mellett. Hazudós Feri is elmondja márciusban, hogy az ellenzék ne folyjon bele ebbe a meccsbe, mert nem jöhet ki belőle jól. Ehhez képest nyáron egy migráns családot is bedogad, majd egyfolytában ekézi a fideszt migránskérdésben, csakúgy, mint a többi párt. A nagy hullám megérkezésekor látható, hogy nem tudják kezelni ezt a problémát. Jön a kerítés. Nem feltétlen értek ezzel egyet, de akkor ez a legjobb megoldás, hogy a migránsok elkerüljék hazánkat. Közben megy az adok-kapok (Európában is).
Azután megint plakát kampány, nemzeti konzultáció, Brüsszel, Soros, Simicska. Az ellenzéknek nem marad más tere, mint a kormányt ekézni. Egyszerűen nincs más lehetősége plusz még az is rájön, hogy bénák töketlenek.
Igenis mindenkinek tudnia és felismernie kell, hogy a migránsok beözönlése európába hatalmas biztonságpolitikai betli.
Hogy miért felelősek a hatalmon lévő politikai erők?
Azért, mert a titkosszolgálatok által tudtak a kormányok a migráns hullámról, mégsem tettek semmi érdemit annak kezelésében.
Nem tudom én sem a jó megoldást. A jó megoldásnak most a robbantgatások tükrében, tényleg az tűnik, hogy egyetlen migráns se tegye be a lábat Európába, mert a hatóságoknak nem marad sem energiája sem kapacitása az Európában született, terroristává váló muszlimok felderítésére. Lefoglalja őket az eddig beérkezettek csekkolása.
Mindettől függetlenül attól még igaz, hogy mi magyarok alapvetően rasszisták vagyunk. És nem azért, mert a migránsokat nem akarja simogatni senki, hanem ez korábbi állapot. 3-5 évvel ezelőtt nem volt itt migráns, akkoriban a cigányok és a zsidók voltak a rasszizmus célpontjai. Egészen vissza lehet menni a XX. század elejére is.

A mostani helyzetre visszatérve a migránsválság a legjobb mértékben alkalmas a társadalom megosztására. Nagyon sokan - félve attól, hogy egyet kell értenie esetleg a másik oldallal - a saját ideológiai álláspontjukat hajtogatják. Pedig az igazság a kettő közőtt van. Mindkét félnek rész igazságai vannak. A kettő összehozására párbeszéd kell. Sajnos késő. 2015 tavaszáig kellett volna a párbeszéd. Most már csak terroristázás, migráns simogatózás, nácizás, libsi-bolsizás van.

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 11:29:13

Szegény libsit az ág is húzza. Íme a mai hírek:

"Úgy tűnik, Salman Abedi nem egyedül követte el a manchesteri robbantást – mondta szerdán Amber Rudd brit belügyminiszter. Vagyis a merénylő társait még keresik, írta a BBC. "

Le is vették gyorsan a címlapról ezt a posztot, amiben pont az ellenkezőjét bizonygatják

Volocsájev nem eshet el 2017.05.24. 11:34:24

@sinus67:
Innen már nincs visszaút, miután beindult az EP-ben a szoci-libber-zöld koalíció inkvizíciós procedúrája Orbánnal szemben. Saját csapdájukba sétáltak bele, és ameddig a procedúra zajlik - 1-2 év legalább - nem lehet kihátrálni, csak megszégyenülve a legcsúfosabb vereség beismerésével

sinus67 2017.05.24. 11:36:21

@midnight coder: "A legnagyobb rablás a másik oldalhoz köthető, amikor két ciklus alatt egy ország vagyonát lopták szét."
Speciel ezzel nem értek egyet, de tételezzük fel igazad van. A mondatod alapján "ez az oldal" is lop, csak nem a legnagyobbat.
Ha valaki elkövet törvénytelen dolgokat, jelen esetben lop, az nem teremt másnak jogalapot arra, hogy ő is megtegye.
Ezen felfogás alapján:
A százhalombattai rém, Balogh Lajos 5 embert ölt meg. A ki lop többet elved alapján azokat a gyilkosokat, akik öt embernél kevesebbet ölnek meg el sem kell ítélni, hisz a Balogh többet ölt.

Lehet másra szavazni! Olyanra, aki még nem volt a zsíros fazék közelében.
Attól, mert az ideológiája egyezik az enyémmel, még nem fogok tolvajokra szavazni. Tök mindegy mennyit lopott.
A tolvaj az bűnöző! A társadalom szemete.
Én személy szerint azt gondolom a "másik oldal" kevesebbet lopott, de attól még nem szavazok rájuk.

2017.05.24. 19:16:52

@sinus67: "Nagyon sokan - félve attól, hogy egyet kell értenie esetleg a másik oldallal"

Másik oldal? Nem hinném, hogy migránskérdésben lennie kellene másik oldalnak. Azt hiszem minden magyarnak -akinek még jelent valamit ez a szemétdomb, aki felelős szülőként gondol a gyerekei jövőjére- pártszimpátiától függetlenül látnia kellene mekkora gáz, ami most Európában zajlik. Olyan időket élünk, ahol visszafordíthatatlan, megmásíthatatlan dolgok történnek. Egyszerűen nem győzök csodálkozni, hogyan képesek felnőtt emberek az orbángyűlölettől teljesen elhülyülve belenyomni a trágyába az országot... lásd egyes itteni hozzászólókat, akik szerint migránsok csak orbán fejében léteznek. Nem értem mi köze az egésznek orbánhoz, vagy bárkihez. Ezt média, tévé, plakátok, és egyéb tudatmódosító szerek nélkül, önállóan is át kell látnia bárkinek, akinek eléri az intelligenciahányadosa a 80-at.
süti beállítások módosítása