B1 blogcsalád



370 ezer magyar akar pár éven belül kivándorolni

2017. május 20. - nickgrabowszki

Nemhogy migránsok akarnák elárasztani az országot, de még maguk a magyarok is elhagyják a tejjel-mézzel folyó Kánaánt.emigration.jpg

Van egyfelől az a világ, ahol

  • jönnek a migráncsok, akik elveszik a munkánkat, megerőszakolnak minket, aztán felrobbantanak és kikiáltják a kalifátust.
  • Erre Soros szervezi őket, hogy elpusztítsák az európai keresztényeket.
  • Pusztán Orbán Viktor tudja megakadályozni az ördögi tervet.

Ebben a világban bő kétmillióan hisznek ma, Magyarországon. Egyre inkább idős, kistelepülésen élő, alacsony iskolázottságú emberek, akiknek szinte kizárólagos tájékozódási lehetőségük a kormánypropaganda; annyit tudnak a világról, amit az eléjük tár az állami tévében, a megyei lapokban, óriásplakáton.

A választásra jogosult, politikailag aktív népek többsége (bő hárommillióan) nem hisznek ebben a világban. Nem csoda, kinéznek az ablakon, találkoznak emberekkel vagy olvasnak (nem fake) híreket, és azt látják, hogy

a kormánypropaganda által mutatott világ nem létezik.

A való világban Magyarországra senki nem akar bevándorolni. Nemhogy migránsok akarnák elárasztani az országot, de még maguk a magyarok is elhagyják a tejjel-mézzel folyó Kánaánt.

A Magyar Nemzet szemlézte Gödri Irén, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet migrációkutató szociológusának publikációját, amely szerint 

  • az egyetemet végzett magyarok 33,
  • a szakmunkások 34,
  • az idegen nyelvet beszélők 55 százaléka fontolgatja, hogy külföldre költözik. 

A reprezentatív kutatás legbeszédesebb adata szerint a 18-40 évesek 35 százaléka tervezi, hogy néhány éven belül elhagyja az országot:

370 ezren mondták, hogy emigrálni akarnak.

Ez annyi, amint Debrecen és Szeged teljes lakossága együtt. Majdnem annyi, mint amennyien már külföldre mentek dolgozni, lakni, élni az utóbbi szűk évtizedben.

A lap idézi, hogy KSH NKI már négy éve - óvatos becsléssel - 335 ezerre tette az elvándorolt magyarok számát. Az Eurostat tavaly - nem teljes becslésében - 410 ezerről írt, de Matolcsy - még gazdasági miniszterként - már négy éve félmillió kivándorlóról beszélt.

És pár éven belül még ugyanennyien hagyják el az országot. Mindannyian aktív korúak. Munkavállalók. Adófizetők. Keresletet jelentenek. Csak már nem Magyarországon.

Amihez hozzávehekük azt, hogy 2010 óta  78 ezer magyar gyerek született külföldön, azaz minden hatodik magyar már nem ebben az országban születik, és is ebben az országban fog felnőni. Ez az igazi

demográfiai katasztrófa.

Miközben a 18-24 évesek több mint fele tervezi, hogy külföldre költözik.

A Gödri-tanulmány szerint az emigránsok a reménytelenség elől menekülnek: 41 százalék vándorolna ki azok közül, akik úgy érzik, hogy az ország helyzete az elmúlt három évben rosszabb lett.

A kormánypropaganda azt fogja erre mondani, hogy

  • Soros,
  • a 370 ezer nem igaz,
  • valamint ezzel párhuzamosan azt is, hogy igaz ugyan, de nem sok, sőt, kevés.

Miközben ezzel már majdnem egymilliónál járunk majd alig két ciklusnyi Orbán-kormányzás után.

De legalább kalifátus nem lesz. Az is valami.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6212528193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.05.21. 18:25:58

@Midnight Run: az ukrán nyuggerek keményen rámozdultak a szabolcsi ingatlanokra és a magyar nyugdíjrendszerre. aki ott él, az tudna mesélni.

sírjatok 2017.05.21. 18:27:25

@taga20: "ez gyönyörű volt droid!"

Mondom, most még üvöltözz kicsit, hogy a fideszesek szopják a narancscigány faszát, aztán még azon is nyafogj, hogy miért ilyen durva a közbeszéd, vélhetően a geci fasszopó fideszesek miatt.

taga20 2017.05.21. 18:29:32

@nick papagiorgo: "Találkoztam egy illetővel, aki szerint olyan súlyos a probléma, hogy az elmúlt tíz évben több mint tízmillió magyar állampolgár vándorolt ki."

találkoztam egy illetővel, aki aszt mondta, hogy a geci az isten.

haver, ilyen faszságot mindenki elő tud adni.

Midnight Run 2017.05.21. 18:29:45

@sírjatok: még egy fontos ügy van, ez a magyarok nyelvismerete. Ez az egyik leggyengébb az EUban, így ez egy komoly akadály. A lengyelek jobban beszélnek angolul, a román közel áll a latin nyelvekhez.

sírjatok 2017.05.21. 18:32:29

@Midnight Run: Megint kénytelen vagyok észrevenni, hogy te most valójában azt mondod, hogy nem is hagyja el olyan sok magyar az országot.

Midnight Run 2017.05.21. 18:32:41

@sírjatok: a magyar statisztikának még arra sincs pontos száma, hogy mennyien ingáznak naponta Ausztriába. Az EUn belül szabad a mozgás, nincs feltétlenül regisztrációs kötelesség.

taga20 2017.05.21. 18:32:46

@sírjatok: szétlopjátok az országot hét éve, szétvertek mindent és tízszeres pénzen építetek fel mindent, szopjátok putyinfaszát, imádjátok a diktátorokat!

és te arcoskodsz te parazita???

sírjatok 2017.05.21. 18:33:11

@taga20: "aki ott él, az tudna mesélni. "
+
"haver, ilyen faszságot mindenki elő tud adni. "

olé

Midnight Run 2017.05.21. 18:33:40

@sírjatok: ezt nem mondtam 500-600 ezer magyar dolgozik külföldön, szerintem ez reális szám.

sírjatok 2017.05.21. 18:34:34

@Midnight Run:
1. nem magyar statisztikákat hoztam
2. az ilyeneket tükörstatisztikákkal készítik, azaz nem azt nézik, hogy hány magyar "monda azt, hogy kimegy", hanem hogy hány magyar dolgozik más országban.

taga20 2017.05.21. 18:35:16

@sírjatok: melyik részét nem érted te habonydroid? meséjj!

sírjatok 2017.05.21. 18:38:08

@Midnight Run: "szerintem ez reális szám. "

Tod azabaaaj, hogy ha van egy objektív tény, hogy pl. mennyi 2x2 vagy hány celsius fokon forr fel a víz vagy hány ember ment ki, akkor az ilyen "szerintem kb. ez reális" az nem sokat ér. Valamivel alá kéne ám támasztani, mert így elég karcsú. Mint ahogy azt az állításodat is, hogy akik bejönnek, azok nyugdíjasok.

(Egyébként valóban kb. 400k, csak ezt a rendszerváltástól kell számolni, és - mint a statisztikák rávilágítanak - ez alatt bejött legalább ugyanennyi.)

Midnight Run 2017.05.21. 18:40:47

@sírjatok: megnéztem a linket. Nem a munkáról, hanem a nettó bevándorlásról szól.

sírjatok 2017.05.21. 18:41:34

@taga20: Azt a részét nem értem, hogy állítasz egy olyat, hogy "szabolcsba ukrán nyugdíjasok költöznek, aki ott él tudna mesélni", ezt nulla forrással, nulla alátámasztással, kötelező elhinni, hiszen te mondod.

Aztán azon sírdogálsz egy másik ilyen anekdotára, hogy "haver, ilyen faszságot mindenki elő tud adni."

Ecsém baszki :D Nem csoda, hogy ellenzéki vagy.

midnight coder 2017.05.21. 18:42:23

@morpho: Szép lenne ha igaz lenne, de sajna nem az. Hol vannak már a régi európai márkák ? Siemens, Nokia ? De még ha igaz lenne is, ez max. pár száz európai milliárdosnak jelentene megoldást - akik kb. oda költöznek ahová csak akarnak - de nem az európai átlagpolgárnak.

Brix 2017.05.21. 18:42:37

@ComLo: Én még több mint 14 éve jutottam ki az Usa-ba, akkor még màs volt a helyzet. H1 B vízumot lehetett szerezni , magasan képzett egészségügyi dolgozóknak (a feleségem révén) habàr akkor is irtó nehéz volt...Vannak még màs vízum lehetőségek is, de Trump óta nem tudom mennyire működnek. Éltem Nyugat-Euban is...Ott nem olyan jó, szerintem...Néha kilàtogatok a baràtaimhoz, és az össztàrsadalmi kép nem tetszik...Lassan màr tényleg mindent ellepnek a rossz hàtterű migrànsok...Ez persze így van az USA-ban is , de ott mégis valahogy màs...Nem tudom , hogy a németek mit fognak kezdeni , azzal a sok àllomàson dekkoló, afrikai\közel-keleti fiatalemberrel, de azok előbb-utóbb a bűnözők tàboràt fogjàk gazdagítani...

Midnight Run 2017.05.21. 18:42:54

@sírjatok: pont ezt magyarázom neked, hogy erről nincs pontos statisztika, mivel nincs regisztráció.

Ez kb olyan, hogy mond meg ebben a pillanatban hány illegális mexikói bevándorló van az USAban.

sírjatok 2017.05.21. 18:43:10

@Midnight Run: Bocs, de te állítottad, hogy "akik bejönnek, nyugdíjasok", nem nekem kell bebizonyítanom, hogy nincs igazad, hanem neked, hogy igen.

midnight coder 2017.05.21. 18:45:28

@morpho: "Pekingben azt hittem, mindenkinek Iphon hatosa van, aztán közelről kiderült, hogy csak hasonlít és az van ráírva, hogy Hiancsung. Ez nem fogja lerontani az Apple számait."

Az Apple számai amúgy sem túl fényességesek. A profit még megvan, mert méregdrágán adják az életérzést, de ez az életérzés is erősen megkopóban van Jobs halála óta.
És bizony ez ettől még kőkemény kapitalizmus.

sírjatok 2017.05.21. 18:46:53

@Midnight Run: "erről nincs pontos statisztika, "

Értem, de hát ez azért kínos, mert akkor úgy állítasz valamit, hogy utána azt is hozzáteszed, hogy nem lehet bizonyítani eszközök hiányában. Magyarul arra apellálsz, hogy én majd a jóindulatomnál fogva hiszek neked, hiszen bizonyíték nincs a kezedben.

De én geci vagyok és nem hiszek.

Ettől még persze lehet igazad, viszont - tekintve hogy innentől hitkérdés - a vita holtpontra jutott :)

Pipas 2017.05.21. 18:48:01

@Midnight Run: "semmiféle ősszeomlás jeleit nem mutatja az EU."

Talán csak annyi, hogy egy ország már kilépett az alapítók közül... meg, hogy a görögök is ezzel fenyegetőznek néha... meg talán az, hogy a kétsebességes európa ötletével a jobb helyzetben lévők hátra akarják hagyni a nehéz helyzetben lévőket... meg az, hogy kerítéseket építenek a belső határok mentén... meg az, hogy a szavazati jogot akarják megvonni tőlünk egyesek...

De igen, *semmiféle* dolog nem utal rá, hogy összeomlana a rendszer. :D

sírjatok 2017.05.21. 18:48:16

@Midnight Run: mindenesetre azért azt eredménynek értékelem, hogy sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy jelentős magyarországi (legális) BEvándorlás is van, nem csak ki. Ennek az összetétele lehet csak a kérdés, miszerint ezek "értékesebb" vagy "kevésbé értékes" emberek.

Midnight Run 2017.05.21. 18:50:04

@sírjatok: barátom a hiteddel nem tudok mit kezdeni.

morpho 2017.05.21. 18:50:25

@midnight coder: A Nokia azért ment tönkre, mert nem álltak át időben az okoskészülék gyártásra és az Apple, meg a Samsung megette őket. Tipikus kapitalista megfejtés. A Simens köszöni jól van, csak mostanság inkább metrót gyárt, meg gyorsvasutat, például Kínában, Kínának és nem szórakoztaó elektronikát. Ilyen van nem? Az a baj, hogy te nem írsz semmi konkrétumot, csak amit Orbántól hallottál. Ez hanyatlik, az erősödik, ez tönkrement, az meg megvette. Aztán ha nincs úgy, akkor is úgy van.

sírjatok 2017.05.21. 18:50:59

@Pipas: "Én nem haldoklok, én így élek!"

sírjatok 2017.05.21. 18:51:41

@Midnight Run: Mint ahogy én sem a tiéddel, ezért is mondtam, hogy a vitát nem lehetséges folytatni.

Midnight Run 2017.05.21. 18:52:23

@Pipas: a görögök soha nem fognak kilépni. A britek meg már nagyon bánják, hogy ilyen ostoba politikai játszmába mentek bele. Persze nem kis putyini segítséggel.

De tudod, ami nem öl meg, az megerősít. Én hiszek az EUban.

morpho 2017.05.21. 18:52:56

@Pipas: Az Egyesült Királyság nem EU alapító. Innen kezd újra az egészet!

Midnight Run 2017.05.21. 18:53:05

@sírjatok: na akkor ebbe megegyeztünk!

nick papagiorgo 2017.05.21. 18:56:25

egyébként azért nincs értelme ennek, mert ilyenek vannak benne, hogy
"az idegen nyelvet beszélők 55 százaléka fontolgatja, hogy külföldre költözik"

A férfiak jelentős része (mondjuk 70%) meg fontolgatja, hogy megdugja Emily Ratajkowskit, a 30% csak azért nem, mert nem tudja ki az, vagy túl öreg hozzá, netán gyerek. Ehhez képest relatíve kevesen dugják meg ténylegesen :)

Még egy dolog:
Az EU lényege amúgy a szabad munkavállalás, tehát mindenki ott él és ott dolgozik, ahol akar. Olyan statisztika viszont nem igazán van, hogy hányan vannak azok, akik kimentek pl. Németországba nyelvtudás nélkül, ott jól átcseszte őket mondjuk valami szimpatikus magyar honfitársuk, fizetést nem kaptak, lakókocsiban éltek, és végül egy fillér nélkül kullogtak haza. Arról sincs statisztika, hogy hányan élnek kint mosogatófiúként, de ha hazajönnek, akkor adják a bankot, hogy odakint kolbászból van a kerítés, és ők mekkora császárok (mégiscsak szar lenne beismerni, hogy konyhalegény egy török fickó giroszt áruló lakókocsijában, és ha minden jól megy, jövőre már ő adagolhatja a csípőset is )

sírjatok 2017.05.21. 18:56:30

@Midnight Run: "Én hiszek az EUban."
+
"barátom a hiteddel nem tudok mit kezdeni. "

:)

(az EU-ban amúgy én is hiszek, csak nem ebben a szivárványos, wilkommenskultúros, egymással versenyezve a liberális dogmáknak jobban megfelelni akarós verziójában)

Pipas 2017.05.21. 19:02:39

@nick papagiorgo: "hányan élnek kint mosogatófiúként"

Egyik ismerősöm robotol németországban nyelvtudás, szakma nélkül. Fele annyit keres mint amennyit itthon kereshetne, ha annak idején megtanul programozni és mára tapasztalt programozókként nyomulna. De igen, kétszer annyit keres, mint amennyit itthon keresett... igaz, vagy háromszor annyit melózik.

Szóval a dolog bonyolult, de persze tagadhatatlan, hogy Németországban többet lehet keresni mint itthon.

morpho 2017.05.21. 19:04:33

@nick papagiorgo: Aki szarul érzi magát hazajön. De aki hazajön, az olyan kevés, hogy statisztikailag elhanyagolható. Innen gondold újra!

@sírjatok: Másmilyen EU nincs, csak ez a szivárványos. Ez van.

Pipas 2017.05.21. 19:05:10

@Midnight Run: "De tudod, ami nem öl meg, az megerősít."

Ezt a marhaságot mindig útáltam. Aki ilyet mond az vagy nem látott még megnyomorodott, tönkrement embert. Mondjuk rehabos bányászt, hogy konkrét példát is mondjak. :(

" Én hiszek az EUban. "

Én is hiszek benne. Csak annyit mondtam, hogy súlyos problémái vannak és rengeteg jele van ennek, de persze annak szurkolok, hogy minden rendbejön.

Pipas 2017.05.21. 19:07:30

@morpho: "De aki hazajön, az olyan kevés, hogy statisztikailag elhanyagolható."

Én hazajöttem. Két kollégám, akikkel itthon dolgozom szintén hazajöttek. Másodállásban egy harmadik szintén hazajött. Az építőiparban dolgozó ismerőseim ingáznak, pár hét/hónap kinn, pár itthon.

Egyszerű oka van ennek: annál, hogy nyugati fizetésből nyugaton élsz csak egy jobb van, az, ha a nyugaton megkeresett fizetésből itthon élsz. ;)

nick papagiorgo 2017.05.21. 19:07:40

@Pipas:
Németországban tényleg többet lehet lehet keresni, de az élet is drágább.

nick papagiorgo 2017.05.21. 19:09:00

@morpho:
"ki hazajön, az olyan kevés, hogy statisztikailag elhanyagolható. Innen gondold újra!"

Ha jól emlékszem, én magam írtam, hogy erre nincs statisztika.
Most miből veszed, hogy "statisztikailag elhanyagolható"? :)

morpho 2017.05.21. 19:09:43

@nick papagiorgo: "Németországban tényleg többet lehet lehet keresni, de az élet is drágább"

A vásárlóerő paritást kell nézni, ott meg a németek annyira előttünk vannak, hogy nem is látszanak.

taga20 2017.05.21. 19:10:07

@Pipas:" Talán csak annyi, hogy egy ország már kilépett az alapítók közül.."

konkrétan hazudsz fityeszdroid!

"Az első lépés az EU megalakulása felé az Európai Szén- és Acélközösség („European Coal and Steel Community”, a Montánunió) megszületése volt. 1951-ben jött létre, alapító tagjai a Benelux-államok, Nyugat-Németország, Franciaország és Olaszország voltak."

ja és sorost kihagytad droid! csak szólok, me így nem lesz pénz!

morpho 2017.05.21. 19:10:49

@nick papagiorgo: Onnan, hogy nincs róla statisztika, amit te magad írtál. A Holdat megjárt magyar űrhajósok számáról sincs statisztika.

morpho 2017.05.21. 19:12:02

@taga20: Már észrevette, hogy elbaszta a hülyéje, csak elfelejtett elnézést kérni. Valamiért...

midnight coder 2017.05.21. 19:14:50

@morpho: A Nokiának sok baja volt. De a legfőbb az, hogy a kicsi kínaiak jobb és olcsóbb termékkel jöttek ki a piacra. Az Apple is erősen stagnál ami az eladásokat illeti, kb. olyan 20% körüli a részesedése a mobilpiacon. És korántsem csak a Samsung veri - most már ott vannak a prémium kategóriában a kicsi kínaiak is, Pl. Huawei. Nem beszélve a középkategóriáról - a Xiaomi Pl. meglehetősen korrekt telefonokat csinál igen korrekt áron. De beszélhetnénk Pl. a Lenovóról is, akik simán megvették az IBM laptop üzletágát - pedig kb. ők voltak ezen a területen a legjobbak, a Thinkpad egy fogalom volt. Igen, a kapitalizmus bizony tényleg működik. De ennek Európa hosszú távon a vesztese lesz.

nick papagiorgo 2017.05.21. 19:15:44

@morpho:
de van, egy darab. Farkas Bertalannak hívják :)
statisztika van, csak 1 db-ot számol.

Nézd, ezt nem mérik így. Az van, hogy hányan mennek ki/hányan jönnek be. Azt tudjuk, hogy a két szám közel azonos (nem, nem tűnt el többszázezer ember kis hazánkból). De nem tudjuk, hogy a "bejöttek" hány százaléka olyan, hogy korábban kiment.
Ha feltételezzük, hogy a "bejövők" nem busmanok/szír migránsok stb, továbbá belegondolunk abba, hogy Magyarországra leginkább azok jönnek, akik beszélnek magyarul (és az nem egy világnyelv ugye), kb. feltételezhetjük, a bejövők egy jelentős része korábban kiment. Legyen akár 56-os magyar, akár "németbe" póruljárt kőműves :)

taga20 2017.05.21. 19:16:02

@morpho: nem az erősségük beismerni, hogy hazudtak.
de ha valakik permanens hazudozok, ako érthető a lelki világuk.
maksz undorodik tőlük az emberfija:)

Brix 2017.05.21. 19:17:41

Az EU problémàit a " szociàlis piacgazdasàgnak " nevezett tàrsadalmi rendszer okozza, amely megroppant a globalizàció pofonjai alatt. Még azt sem képesek belàtni, hogy a jóléti àllam és a mindenkinek nyitott hatàrok együttesen nem létezhetnek együtt, mert akkor ember- tízmilliók fognak érkezni. Pusztàn politikai korrektségből nem képesek lezàrni a líbiai vizeket es hagyjàk , hogy szervezett bűnözés euró milliàrdokat keressen es 5000 ember érkezzen egy hétvégén ... Ezek a szànalmas brüsszeliek, egy harmad rendű libiai kormànyt sem tudnak ràvenni, hogy àllítsa meg az emberkereskedőket...Szànalmas tàrsasàg!

taga20 2017.05.21. 19:19:32

@nick papagiorgo: haver, eszt a sok baromságot mikor találod ki? nincs neked családod?

Pipas 2017.05.21. 19:21:03

@taga20: "konkrétan hazudsz fityeszdroid!"

Hú, öcsém. Nem azt mondtam, hogy az "Európai Szén- és Acélközösség" egyik alapítótagja lépett ki, hanem az EU alapítói közül. De igen, slendriánul fogalmaztam: a nagyon régen tagok közül egy kilépett.

Vegyük észre ez a slendrián fogalmazás semmiben nem módosította a mondanivalómat.

És hazudik a nénikéd!

taga20 2017.05.21. 19:23:09

@Brix: nézd a jó oldalát a dolgoknak:)))

ez az eus szociálispiacgazdaság még az akkora faszokat is eltartja, mint amilyen te vagy, és a tolvaj gazdád és sleppje.

midnight coder 2017.05.21. 19:23:15

@Midnight Run: Az angolok azért mentek bele, mert ők látták hogy mi változott az elmúlt 30 évben. És tipikusan az idősebb generáció volt EU ellenes, és a fiatal EU-barát. Miért is ? Mert az idősebbnek van rálátása arra, hogy ilyen volt, ilyen lett az elmúlt 30 évben az élet. A fiatal pedig 30 éve még egy pajzán gondolat formájában sem létezett, így neki az van amit a tévében hallott, összehasonlítási alapja viszont semmi.

Amúgy annyira nem járnak hosszú távon, még ha rövid távon szívnak is. Az EU bukása kb. borítékolható, kb. ugyanúgy mint ahogy a 80-as évek elején a KGST bukása volt. Más kérdés, hogy a kommunisták akkor sem hitték el, hogy bukta lesz, és még 88-ban is áhítattal csüngtek a párttitkár elvtárs szavain aki arról beszélt, hogy most ugyan még egy kis megszorítás jön, de majd a következő öt éves tervben már jobb lesz a helyzet. Közben pedig azt számolgatta, hogy hogyan és mit tudna megszerezni a vállalattól amikor bukni fog a rendszer...

midnight coder 2017.05.21. 19:24:48

@Brix: Az EU lényege a szociális piacgazdaság. Ha az életszínvonal nem lenne olyan amilyen, már rég felkötötték volna ezeket a politikusokat.

Hello Soros, megjött a pénz 2017.05.21. 19:26:07

akik a purdékat meg az iskolázatlanságot pedzegetik, kérdezzék már meg az anyjukat, hogy miért nem kapartatták ki őket. mellesleg párhuzamba tenni a gyerekvállalást bármivel, az hülyeség.

morpho 2017.05.21. 19:26:20

@midnight coder: Ez a globális pénzügyi mozgásokat nem alakította át. A mobilpiacon a Samsung és az Apple uralja a piacot a többiek együtt sem tesznek ki akkora szegmenst, mint ez a két cég. Nem tudom mit akarsz a Nokiával, ami rossz üzletpolitikája miatt döglött be. Ennek semmi köze nincs Kínához. A Lenovo meg eleve kínai cég, akik mindig is laptopban utaztak. Ettől még simán megállt a gyors kínai gdp növekedés.

taga20 2017.05.21. 19:28:46

@nick papagiorgo: tezsvérem, szerinted nem direkt dobom be az eszt, hogy az ilyen faszok, mint amilyen te is vagy, ráharapjanak?

tudod, ez olyan, mint amikor a szarva köszt a tőgyit kapod el:)

egyébként dumáljunk, me jó nyomod a fityeszes cuccot:)))

taga20 2017.05.21. 19:30:11

@Brix: mi lennék más ?:)))

egy kérdés haver. ha mekpurcan a gyuribá, ako mi a faszt fogtok csinálni?

Brix 2017.05.21. 19:30:16

@midnight coder: A túlterjeszkedő bürokràcia, magas adók , nagy àllami újraelosztàs a gazdasàgi fejlődest akadàlyozzàk. Ez talàn (még) megy Németorszàgban, de pl Olszorszàg, Görögorszàg 10 eve nem fejlődik semmit...

morpho 2017.05.21. 19:31:35

@midnight coder: Az angolokat megvezették. Három felelőtlen politikus találta ki az egészet, jegyzem meg mindhárom megbukott. A britek (a vidékiek is) már kurvára megbánták az egészet, azt se tudták, hogy mire szavaznak. Ha megmondták volna nekik, hogy Londonban a City összecsomagol és elköltözik, talán nem szavaznak rá. Egyébként ilyen kérdésekben kurvára felelőtlenség népszavazásokat tartani. A britek tudják, hogy hosszútávon nagyon is megszívták ezzel az egésszel! Hiába gyártasz hozzá ideológiát.

midnight coder 2017.05.21. 19:34:27

@morpho: Rövid távon szívják meg. Kb. minta mi 1980-ban kiléphettünk volna a KGST-ből. Igen, nagy szívás lett volna már akkor is, de messze nem akkora mint 89-ben.

És esélye sem lett volna, ha az angol átlagpolgár jobban él ma mint 30 éve.

nick papagiorgo 2017.05.21. 19:35:13

@taga20:
aha ecsém.
Oszt szerinted kik kötöznek bé ide nagy számban?
Kínajijak?
Szú a héliekk?
Dagodákk?

Én magam is találkoztam egy dakoda tözsfőnökkel, kijött a rezervátumbú (az a 6. kerületben van asszem), volt nála okosteló meg sok fuksz. Aszonta jó ez a hej, fasza a pija, csinosak a gádzsik, csak sok a köcsög :)

taga20 2017.05.21. 19:36:01

@Brix: "A túlterjeszkedő bürokràcia, magas adók , nagy àllami újraelosztàs a gazdasàgi fejlődest akadàlyozzàk."

haver, te most magyarországról dumálsz? szidod a geci rendszerét?
nem lesz ennek jó vége!:)))

midnight coder 2017.05.21. 19:36:33

@morpho: Ja, és a City 20 éven belül Európából is távozni fog. És nem csak az. Nincs értelme a szolgáltatásokat a világ másik feléből üzemeltetni. Európa pedig egy szép vidám is agrár térség lesz, annak minden hátrányával.

Midnight Run 2017.05.21. 19:36:54

@midnight coder: én nem tennék az EU bukására. Egyszerűen nincs hova visszalépni. A világ oly mértékben integrált lett, hogy nemzetállami szintre való visszalépés gyakorlatilag biztos bukta.

Inkább azt látom, hohy lesz egy mag EU mély, akár politikai integrációval és lesznek másodvonalbeli országok, melyek szintén EU tagok, de egyelőre nem integrálódnak.

Orbánéknak ez nagyon rossz, mert őket nem a mély integrációba fogják bevenni, sőt egyre keményebben fognak fellépni az egységet bontokkal kapcsolatban.

Midnight Run 2017.05.21. 19:40:11

@sírjatok: már a Mutti sem a wilkommenskulturt nyomja, az nyilván baromság volt a részéről.

taga20 2017.05.21. 19:40:59

@nick papagiorgo: jó tolod tezsvérem, csak egy kicsit túl tolod:)

a dzsino családon én is szakadok, ja és kevés a biztonsági szervezet:))

www.youtube.com/watch?v=q_vyC_Z80Bc&list=RDq_vyC_Z80Bc

taga20 2017.05.21. 19:50:00

@Pipas: a fityeszdroid ellen, azé nincs kifogásod droid, mi?:))))))))))

William Kidd 2017.05.21. 19:53:08

@morpho: En Londonban eltem, ugyhogy lattam mi a palya. A varos lakossaganak becslesem szerint 1/3-a lehet brit. Az hogy te meg a bolsi haverjaid toljatok itt a 2 bites antiorbanista propagandat, attol meg oriasi gondok vannak nyugaton. Nektek mar agyatokra ment Orban es nem latjatok a fatol az erdot. Szellemi fogyatekos ballibbant banda. Inkabb maradjon az Orban, minthogy a Fleto fele csurhe kalifatust csinaljon itt.

midnight coder 2017.05.21. 19:57:58

@Midnight Run: Azzal én is egyetértek, hogy az EU integrálódni fog. De ettől ez az integrálódott EU pont ugyanúgy fog elsüllyedni mint a Titanic. Ahhoz, hogy ne ez történjen nagyon drasztikus jobboldali fordulat kellene, már régen elmúlt az az idő amikor Európa volt az a Nagy Fehér Ember akinek meg kell oldania a világ problémáit, és befogadni az összes migránst szerte a világból. Európának a saját bajait kellene valahogy megoldania.
Egy ilyen drasztikus jobboldali fordulatnak viszont egyenlőre nemigen látni a jeleit, és szerintem ez kb. addig marad így, amíg össze nem omlik a nagy jólét. Akkor persze meglesz a fordulat, de addigra már jó eséllyel rég késő lesz. Amúgy szerintem már most is késő lenne.

taga20 2017.05.21. 19:59:45

@William Kidd: mi a gondod ember? az angolok kiléptek az euból. probléma a vízen túl.

ja hogy neked fasza, hogy a geci klán szétbassza az országot? te szellemi fogyatékos vagy?

taga20 2017.05.21. 20:02:00

@midnight coder: te hülye vagy?

ennyi faszságot má rég olvastam.

Midnight Run 2017.05.21. 20:07:25

@midnight coder: én pont az ellenkezőjét látom. A migrációval nincs gond, amig az rendezetten törzénik. Nyilván itt van mit csinálni. A másik probléma a szociális állam, amit kicsit túltoltak, emiatt nem lehet fenntartani (plusz a termelés elvándorlása miatt).

Emiatt sokan érzik rosszul magukat, de lehet, hogy az elkényelmesedett európaiaknak pont egy kis ösztönzésre van szükségük.

Egyébként a multikultiról pont egy 1400 körüli leirás jutott eszembe Londonról - nos az a város már akkor is egy bábel tornya volt. Berlin, Milánó, Párizs ugyanaz. Túl fogják ezt élnu, csak megfelelő szabályok és végrehajtás kell. Nekübk KEi embereknek risdz zapasztalatunk van a multikultiról, pedig pont a monarchia alatt voltunk a legsikeresebbek.

Midnight Run 2017.05.21. 20:10:15

@midnight coder: ja nekem volt szerencsém egy ideig egy londoni pénzintézetnél dolgozni. Soha jobban szervezett helyen nem voltam. A bankban 60 náció emberei dolgoztak. Ha jól működik a multikulti, az a legsikeresebb model tud lenni.

taga20 2017.05.21. 20:11:36

@Midnight Run: "A másik probléma a szociális állam, amit kicsit túltoltak, emiatt nem lehet fenntartani (plusz a termelés elvándorlása miatt). "

ako miért van az, hogy nyugaton úgy szippantják fel a kelet-közép munkaerőt, mint stollandris a kokot?:))

taga20 2017.05.21. 20:12:40

@Midnight Run: ja, má géza is megmondta istvánnak:)))

Midnight Run 2017.05.21. 20:14:52

@taga20: munkaerőhiány van sok területen.

taga20 2017.05.21. 20:17:31

@Midnight Run: de te aszt mondtad, hogy termelés elvándorlás van.
ako most mi a fasz van?:)

Midnight Run 2017.05.21. 20:18:34

@taga20: a termelés elvándorolt, a szolgáltatás hajtja már rég az egészet.

taga20 2017.05.21. 20:27:15

@Midnight Run: ako miért toboroznak hegesztőket, cnc marósokat, építőipari munkásokat? és nem biztosítási ügynököket ?

Midnight Run 2017.05.21. 20:30:21

@taga20: Németországban erős ipar maradt. A helyiek inkább a jobban fizető szolgáltató szektorban vannak.

taga20 2017.05.21. 20:33:16

@Midnight Run: "a termelés elvándorolt, a szolgáltatás hajtja már rég az egészet."

nekem van egy olyan érzésem, hogy összevissza süketelsz.

atomic power 1986DucaDuca 2017.05.21. 21:05:28

Azt írja a blogíró, hogy a "kormánypropaganda által mutatott világ nem létezik", azaz nem igaz az,

hogy "jönnek a migráncsok, akik elveszik a munkánkat, megerőszakolnak minket, aztán felrobbantanak és kikiáltják a kalifátust."

- Az Európai Unióban egységes munkaerő piac van. Egy korlátlan, felső határ nélküli bevándorlás elöbb-utóbb olyan feszültsegeket eredményez ezen a piacon, ami csökkenti az európai munkaerő, köztük a magyarok munkához jutásának esélyeit.

- a Nyugat-Európában iszlám terroristák által elkövetett eröszakos cseleményeket nem kell bizonyítani, mert ez tény.

-Ha europai kalifatus egyhamar nem is lesz - ISIS tervekben benne van - egy fokozatos iszlamizációval számolni kell.

A Pew Research Center kutatása szerint Európa a keresztény világ 15 százalékát fogja adni, a jelenlegi 25 százalék helyett 2050-re. Minden 8-10. európai lakos muzulmán vallású lesz. 2100 - ra a muzulmanok többségbe kerülése nem kizárható.

"Erre Soros szervezi őket, hogy elpusztítsák az európai keresztényeket."

"Európának 15 milliárd eurós költséggel évi egymillió menekültet kellene befogadnia ahhoz, hogy a jövője biztosítva legyen"– írja Soros György milliárdos. Az általa támogatott szervezetek segítik a migránsok bevándorlását. A kopt keresztényeket üldözik és gyilkolják szerte a világban.

"Pusztán Orbán Viktor tudja megakadályozni az ördögi tervet."

A magyar politikai pártok közül a legkövetkezetesebben a kormánypárt küzd az illegális migració ellen.

"Ebben a világban bő kétmillióan hisznek ma, Magyarországon. Egyre inkább idős, kistelepülésen élő, alacsony iskolázottságú emberek, akiknek szinte kizárólagos tájékozódási lehetőségük a kormánypropaganda; annyit tudnak a világról, amit az eléjük tár az állami tévében, a megyei lapokban, óriásplakáton."

A nobel díjas Kertész Imrére nem lehet azt mondani, hogy tájékozatlan a világ dolgait illetően. Azt sem, hogy rasszista!
Kertész Imre nem tartozott a világvége-próféták közé. Leghíresebb műve, a Sorstalanság épp azzal vált különlegessé, hogy szerzője még a földi pokolban is meglátta az életet. Épp emiatt oly súlyosak utolsó írásai, amelyekben a jövőt a 20. századnál is fenyegetőbbnek látta.

Néhány idézet tőle:

„Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról...."

"Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát....."

Zsuzsi25 2017.05.21. 22:48:12

@William Kidd: Sajnos egyet ertek.
Brutalis mi van Angliaban. Komolyan mondom, 2 ev alatt, en osszesen egy!!! angollal talalkoztam! Arabok indiaiak mindenutt.
Remelem tenyleg lesz aram a keritesben
...

morpho 2017.05.21. 22:57:27

@William Kidd: A Fletót meg a bolsizást nem tudom miből raktad össze? Te hogy állapítod meg, hogy Londonban ki a brit? Az angolul beszélő fehérek? Vagy ebből még kivonod a magyar vendégmunkásokat? Érdekes időtöltés lehet, irigyellek, hogy ilyen sok időd van. Az a helyzet, hogy ott van a probléma kettőnk közt, hogy te alapvetően rasszista vagy, én meg nem. Ez sajna feloldhatatlan ellentét, úgyhogy így jártunk.

Sandor Akarki 2017.05.21. 22:58:18

Az ugye mindenkinek megvan, hogy Budapest közepén vietnámi nyelvű plakátok hirdetnek repülőutakat? Vajon miért?

morpho 2017.05.21. 22:59:45

@Zsuzsi25: 2 év alatt egy angollal a föld bármely országában találkozok. Biztos, hogy Angliában voltál?

morpho 2017.05.21. 23:00:23

@Sandor Akarki: Tényleg? Erről lemaradtam.

Sandor Akarki 2017.05.21. 23:01:44

@MaxVal BircaMan HJCD: Vagy nem. Megszámoltam, 92 aktív skype ismerősöm van, ebből 84 külföldön él és nem láttam itthon legalább 3 éve.

Sandor Akarki 2017.05.21. 23:04:21

@morpho: 4-6 villamos ahol megy át (nem a Moszkva tér felé, hanem a másik irányba, én ott láttam pénteken, közel a metróhoz meg a Corvin mozihoz, jól meg is döbbentem). Gondolom nem csak kínai-orosz-ukrán vásárlók miatt mennek fel az ingatlanárak, hanem amennyire ez alapján életszerűnek tűnik, itt vannak a vietnámiak is, méghozzá akkora tömegben, hogy érdemes nekik anyanyelven hirdetni. Le kellett volna fotózzam...

morpho 2017.05.21. 23:25:39

@Sandor Akarki: Tényleg nem ártott volna! Mindenesetre érdekes.

Pop40 2017.05.22. 05:57:54

Kitűnő poszt, minden szava igaz.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 05:58:51

@Sandor Akarki:

Ez kb. olyan, mint hogy elmegyek egy ballib tüntetésre, majd az emberek megkérdezése után ott levonom a következtetést: jövőre kétharmaddal fog nyerni Gyurcsány.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 06:03:56

@William Kidd:

Londonban először 1981-ben jártam, 14 évesen. Már akkor az volt, hogy pl. a bolti eladók 90 %-a idegen volt, ugyanígy a taxisok nagy része, a szállodai dolgozók nagy része, az éttermekben a felszolgálók is.

Csak akkor ez még látványosabb volt, mert ezek az idegenek még nem kelet-európaiak voltak, akiket sokszor kinézetre nem lehet felismerni, hanem dél-ázsiaiak és négerek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 06:09:17

@Midnight Run:

Miféle egység az, ahol valakiknek joguk van mindenre, míg másoknak kuss van? Ilyen egységet erősen rombolni kell.

A szétesést egyébként lassítja Anglia kilépése, ezért ünnepeltek Brüsszelben az angliai népszavazás után.

Most a német-francia tengely nagyon gyorsan szét fogja rohasztania azonban az EU-t, mindkét ország vezetője immár ultraliberális, mint Mertkell, mind Micron. Meg fogják próbálni ráerőszakolni mindenkire saját elavult eszméiket, s ez ellen hatalmas lázadás lesz, még egyes nyugati tagállamok kozött is. A cseh-lengyel-magyar-szlovák népi tömb nemhogy gyengébb lesz, hanem egyre erősebb lesz minden tekintetben. S e 4 ország egyikében sincs esélye Brüsszelnek és Sorosnak leváltani a helyi hatalmat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 06:16:55

@midnight coder:

Tudták előre a bennfentesek mi lesz a KGST-vel.

Apám jelen volt annak idején az 1983-as KGST-tanácskozáson, a zárt összejöveleken is. S már akkor mesélt dolgokat. Már akkor 2 tömb volt a KGST-ben, mítosz, hogy mindent Moszkva döntött el, s e 2 tömb nem tudott semmiben se megegyezni egymással. De 1 dologbna egységesek voltak: vége a rendszernek, ha nem tesznek ellene semmit.

így lett a 2 csoport, az egyikben Lengyelország, Vietnám, Mo., Románia.

A másikban Kuba, Csehszlovákia, Mongólia, NDK.

A bolgárok semlegesek voltak, ősi szokás szerint. A SZU meg nem akart dönteni, ez éppen az a kor volt, amikor félévente változott a szovjet vezetés, s minden csak ment valahogy, különösebb irányítás nélkül.

Zsoltbacsi 2017.05.22. 06:51:41

@MaxVal BircaMan HJCD: Errol szivesen olvasnek a blogodban

midnight coder 2017.05.22. 07:28:38

@Midnight Run: "Ha jól működik a multikulti, az a legsikeresebb model tud lenni."

A londani multikulti nem arról szól, hogy Pl. Pakisztánból eljön a népesség nagyjából válogatás nélkül, hanem kb. a legkevésbé vallásos, a világra leginkább nyitott, a leginkább képzett és nyelveket beszélő réteg megy ki. Egy rakás kultúrával pedig eleve nincs is semmi gond: Pl. egy egy kínai, egy koreai, egy lengyel, egy magyar, egy német simán együtt tud élni anélkül hogy különösebb baja lenne egymással. Ezek a népek nagyjából egy értékrendet képviselnek, még ha a kultúrájuk el is tér. A másik oldalon viszont egy afrikai néger, egy cigány, egy arab már nem csak egy másik kultúra, de alapvetően más értékrend is. Észak vs dél.

Midnight Run 2017.05.22. 18:17:27

@MaxVal BircaMan HJCD: és KE-nak mi az alternatíva? Az egy harmad német GDPjű Oroszország?

Be fog Orbán Magyarországa is a sorba.

Gedeon Vinklmann 2017.10.28. 10:31:46

Én nem!
Biztos azért, mert kistelepülésen (értsd: falun), élő aluliskolázott gépészmérnök vagyok.... nem úgymint mint valamely gender szakon végzett egynéhány honfitársam.

Lamlam 2018.02.22. 19:45:21

@Pipas:
Tökéletesen igazad van , Én is ezt csináltam . Dolgoztam Németországban , Svájcban , a végén Ausztriában , de itthon költöttem el , de kint szerény életkörülmények közt . Én még konténerlakásban tengettem az életem . Háj .

Reactor 2019.10.25. 03:28:02

370 ezer? Ez még optimista becslésnek is túl pozitív.
A tavaly novemberi híradóban a kormánymédia 1,5 millió embert mondott - ennyien mennének ki és nem jönnének vissza soha, ha pénzügyileg megtehetnék.
süti beállítások módosítása