A NER lényege nem az elnyomás – ez csak a hatalom szemszögéből áldásos következmény. A veleje, hogy a hatalom képtelen hibázni. Bűnt csak az ellenség követhet el – az pedig, hogy ki lesz elleség, csak a hatalom pillanatnyi hangulatának függvénye.
A történet a legkevésbé sem új: tavaly februárban egyetemista főhősünk kormányhivatal által kiállított utazási igazolványát a szobi viszonylaton hamisnak találta a kalauz – noha nem volt az. Szó szót követett, majd a jegyellenőr rendőrt hívott a legközelebbi állomáson. Az egyenruhások felajánlották a fiatalembernek, hogy vagy egy későbbi időpontban, vagy azonnal befárad a kapitányságra, ahol tisztázzák a helyzetet. Vesztére az egyetemista úgy döntött: önként bemegy azonnal a kapitányságra, hogy tisztázza a helyzetet és a nevét. Vesztére. Bár végig együttműködő volt és készséges, azonnal megbilincselték, majd közölték vele, hogy ez esetben előállítják. A yardon is maradt a bilincs, két és fél órát ülhetett egy padon, mozdulatlanul, minthogy ahhoz is hozzábilincselték. Végül kioldozták és közölték vele: közokirat-hamisítás miatt indítanak büntetőeljárást – ennek keretében vették fel a vallomását, majd elengedték.
Amennyire pitiáner az ügy, épp annyira nonszensz és abszurd. Hát még a folytatás.
Természetesen a gyors nyomozásnak hála, hamar kiderült, hogy szó sincs hamisításról, az iratok hitelesek és valódiak. Ennek és a fiatalember együttműködésének tükrében azonban erősen kétséges, hogy egyáltalán mi szükség volt az előállításra, bilincselésre, eljárás megindítására. Az érintett panasszal élt a rendőrség eljárásával kapcsolatban. Nem is egyszer, de négyszer. Az első kettő simán visszapattant a rendőrségről: sem a váci, sem a pest megyei rendőrfőkapitányság nem talált semmi kivetnivalót az eljárásban. Végül a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly novemberben döntött tavaly novemberben – fél évvel ezelőtt – arról, hogy az egyetemista panaszának elutasítása törvénytelen volt. A bíróság azt is kimondta, hogy a bilincselés szükségtelen volt, hiszen semmi sem mutatott arra, hogy az egyetemista szökni próbált volna, végig nyugodt és együttműködő maradt. Ráadásul az okozott hátrány nem állt arányban az intézkedés törvényes céljával. A bíróság rámutatott arra is, bűnelkövetés gyanúja esetén sem kötelező a bilincs alkalmazása. De már a lefoglalási jegyzőkönyvből is kiderül, hogy az utazási igazolvány nem volt fénymásokat, és a szükséges pecsétek is mind megvoltak – ezt már a helyszínen is fel kellett volna ismerniük a rendőröknek. Ezért az előállításra nem volt szükség. A panaszt elutasító rendőrségi határozat indokai tehát „megalapozatlanok és részben iratellenesek” voltak. Mindezek után – hat hónap elteltével – a Pest megyei főkapitányság immáron helyt adott az intézkedéssel szembeni panasznak.
Az egész ügyben nem is a rendőrség agresszív, hatalmával visszaélő fellépése az igazi hungaricum, hanem a hiba beismerésére való képtelenség.
Nem ez az első eset, amikor a rendőrség teljes hatalmával és kényszerítő eszközeinek arzenáljának bevetésével reagált – elég az Ökotárs elleni agresszióra gondolni. Az azonosság nem merül ki a feleslegesen agresszív fellépésben, hiszen az utóbbi esetben is bírósági döntés kellett ahhoz, hogy kiderüljön: saját jogkörén erősen túlterjeszkedve, törvénytelenül lépett fel a rendőrség. Saját hibájukat képtelenek voltak kényszerítő erő nélkül belátni és felvállalni.
Ez teszi teljes mértékben NER-kompatibilissé a magyar rendőrséget.
