B1 blogcsalád



Az Origónak a megvert, megerőszakolt nők kapcsán is Soros György jutott az eszébe

Ennél gusztustalanabbat nehéz elképzelni

2017. május 09. - Mr Flynn Rider

Olyan programokat és civil szervezeteket vett elő az Origo és tüntetett fel obskúrus összeesküvésként, amelyek Magyarország polgárainak védelmére, megvert női áldozatok védelméért jöttek létre.

violence-against-women.jpg

Ennél gusztustalanabbat nehéz elképzelni. Az Origónak az fáj, hogy valaki a családon belüli erőszak ellen, a megvert, megerőszakolt nőkért tesz valamit. A kormányzati szennyoldal „A bíróságokra is betört Soros hálózata” címmel leírja, ahogy a civilek a bíróságokon küzdenek a megvert nők jogaiért. Mintha ez valami összeesküvés lenne Magyarország ellen.

Van egy olyan állapota a szervezetnek, amikor a saját immunrendszere támadja meg a beteget. Autoimmun-betegségnek hívják, súlyos tüneteket okoz, van, aki le is bénulhat tőle.

Az Origo kezd olyan lenni, mint az immunrendszer, aminek ugyan meg kellene védenie a kórokozóktól Magyarországot, de ehelyett inkább a saját szervezetére támad. (Lásd még: a sajtó szerepe a demokráciában, meglepő, a hatalom ellenőrzése).

A névtelen cikkben leírják, hogy melyik szervezet milyen, a társadalomra hasznos tevékenységet folytat:

  1. Amikor a NaNe Egyesület önkéntesei figyelik, hogyan viszonyulnak a bíróságok a családon belüli erőszakhoz (És még hozzá: Colleen Bell is tartott előadást a programot lezáró konferencián) (!!);
  2. vagy amikor a Patent Egyesület vizsgálja a nők elleni erőszakkal kapcsolatos ügyeket a bíróságokon, összefogva a Magyar Bírónők Egyesületével;
  3. vagy éppen érzékenyítő kurzusokat szerveznek bíróknak a Magyar Igazságügyi Akadémia segítségével.

Mindez az Origo szerint azt jelenti: Soros György a magyar bíróságokra is rátette a kezét.

Itt ilyenkor valami elszakad az emberben.

Látnunk kell, hogy a nők elleni erőszak valós probléma Magyarországon és ezek a civilek ezt az ügyet karolták fel. Pont a Pintér-féle minisztérium adott ki egy nagy adag statisztikát a nők elleni erőszakról pár hónapja. 

De itt a Nők joga című oldal, ahonnan szintén látszik, hogy rengeteg nő esik áldozatául erőszaknak Magyarországon.

Ezt a jelenséget a magyar igazságszolgáltatás a maga bumfordi módján, „valahogy” kezeli. Tudjuk jól, milyen tortúrán kell keresztülmennie annak, aki azzal megy el a rendőrségre azzal, hogy megerőszakolták. A magánélete megszűnik és jó eséllyel azonnal lekurvázzák. Számos esetben őt fogják hibáztatni érte.

Hogy ne így kezelje a magyar igazságszolgáltatás a nők elleni erőszakot, a civilek megpróbálnak a bírók segítségére lenni: hogy a megerőszakolt nőt ne egyből azért hibáztassák, mert túl rövid szoknyát vett fel. Vagy, mert egy pohárral többet ivott a buliban. Ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy működik a rendszer.  

Mi erre a jelenségre az Origo válasza, amelyet, ugyebár a magyar kormánypárt és a Fidesz politikai marketing-osztálya irányít?

Soros György.

Úgy állítják be a társadalmi problémára adott értelmes és hasznos civil választ, mint a putyini Oroszországban, ahol a nőket immáron törvényesen is szabad verni és a civileket is betiltják: itt összeesküvés folyik. Soros György civiljei ügynökök, akik beszivárognak a bíróságokra is.  

Közben meg képesek leírni, hogy ezek a civilek milyen munkát végeznek: ezt hívják az áldozatok védelmének. 

Néhány gyors következtetés:

  1. Az Origót nem izgatja a megvert, megerőszakolt, megölt nők sorsa.
  2. Az Origó szerkesztősége aljas, gonosz módon uszít olyan emberek ellen, akik megpróbálnak segíteni ezeken az áldozatokon.
  3. Az Origo ezzel cikkel a bíróságok függetlenségét is megkérdőjelezi. Mintha csak ráerősítenének arra, hogy eleve az áldozatot kell hibáztatni.
  4. Az Origo még hülyének is nézi az olvasóit, miután megírja, hogy ezek a civilek áldozatvédelemmel foglalkoznak, a cikk meg ezt próbálja valami sötét összeesküvésnek beállítani. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4912492845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2017.05.09. 23:36:06

nem leszek népszerű, de ekkora hülyeséget, mint amit itt összefirkáltatok, rég olvastam.
"Az Origo ezzel cikkel a bíróságok függetlenségét is megkérdőjelezi.": a fent leírtak alapján jogosan.
"Mintha csak ráerősítenének arra, hogy eleve az áldozatot kell hibáztatni.": ti is, meg a feministák is azt erőltetitek, hogy a családon belüli erőszak áldozatai csak nők lehetnek, meg azt is, hogy amikor egy nőt fizikai erőszak ér, abban kizárólag a férfi lehet a hibás. holott a családon belüli erőszak témája az is, amikor egy nő hosszú ideig tartó pszichoterrorral teszi tönkre a férfit, akit ezért soha senki nem véd meg.

a bíróságokat "érzékenyíteni" a nők preferálására meg kifejezetten alkotmányellenes.

Arthur Bloch 2017.05.10. 05:10:25

@Bambano: Bolondnak tetszik lenni! Tetszik??!

roxxtar 2017.05.10. 10:54:16

Soros Györgynél nehéz gusztustalanabbat elképzelni.

BobAlice 2017.05.10. 11:03:17

@roxxtar: Nem kell elképzelni, ott van pl Németh Szilárd.

rovid 2017.05.10. 11:04:12

@roxxtar: esetleg: hollik, lomnici kiszeli, kovácszoli, rezsi szilárd, és a lista végtelen! csak apárt névsort kell felütni! Szivesen!,

Nevoeiro66 2017.05.10. 11:08:27

Szokásos siránkozás. Az Index ugyanolyan elfogult és talpnyaló mint az Origo, csak a másik oldalon.

Artie 2017.05.10. 11:13:42

@Nevoeiro66: Gyenge különbség, hogy az origo a te adódból működik, az index meg nem. Bár ezt most kétlem, hogy felfogtad.

roxxtar 2017.05.10. 11:22:22

@Artie: Origo hol működik az én adómból? :D Buta fasz..

illaim 2017.05.10. 11:23:58

@Bambano: Tudod erre mondják, hogy az éremnek legalább három oldala van! A téma elhallgatása, semmivel sem károsabb, mint a túl dimenzionálása! Valóban előfordul, hogy a hisztis csaj kikészíti a pasit, aki aztán jól képen vágja, de az erőszaktól a nők sem állnak messze, ha elfogynak az érvei! Ami miatt mégis a nőket kell védeni, az azért van, mert a társadalmunkban még ma is a hímsovinizmus az uralkodó szemlélet sajnos! A közép út lenne az ideális, de ahhoz változni kéne az általános társadalmi felfogásnak a nők megítélésével kapcsolatban.

Indriq 2017.05.10. 11:30:12

Nekem valami Soros szakértő magyarázza már meg, hogy ha ekkora hatalma van, mint amit a fityiszesek és a talpnyalóik leírnak, milyen erővel képes a mi szent ovink dacolni ellene? :)

morph on deer 2017.05.10. 11:43:02

Nincs valakinek egy eladó vak komondora véletlenül?
Vagy legalább kölcsön..?

Gondoltam kicsit beverném a 'zasszony' orrát, esetleg eltöröm a kezét, meg ilyesmi, de még egy nyamvadt macska sincs a háztartásban, ami elvinné a balhét, ha Maaaargit mégis csak panaszkodni merne...

Remélem, pártunk és kormányunk hamarosan megoldja ezt a visszás helyzetet, adókedvezménnyel és vissza nem térítendő juttatásokkal is fogja támogatni a "Nemzethy" magyar őshonos vak komondor tenyésztőket, hogy minden igaz magyar keresztény 'ember' hozzájuthasson az őt jogosan megillető vak komondorhoz, kedvező feltételek mellett!
Alacsonyabb jövedelmű és kissé bátortalanabb fideszes testvérek ugyanennek az akciónak keretén belül megfelelő mennyiségű ingyenes pálinkát is kaphatnának, hogy semmi se akadályozza őket házastársi kötelességük teljesítésében!

Mert a pénz 'olvasva' - igen, és nincs Pisa teszt - a 'zasszony' verve jó, ahogy a dakota mondás tudtunkra adta..!
Lesz itt rend!

BobAlice 2017.05.10. 11:44:28

@roxxtar: Nem a te adódból, nyugi. Te ingyenélő vagy.

sas70 2017.05.10. 11:47:22

Magyarországon már mindent ez a Soros irányít, de akkor mi a faszt csinál Orbán?

arckönyv 2017.05.10. 11:49:42

olvassa egyáltalán még valaki azt a szart amióta megszüntették a kommentelést?

sírjatok 2017.05.10. 11:59:41

@venomspawn: @simics és a független zindex:
"szóval remélem a 7.22-es busz holnap elcsapja az összesnek a fattyú kölykét"
+
"Aztán ugyanezt kéne a többi habonymédiás újságnál is elkövetni, torokelvágás, lámpavasra húzás, patkányokkal teli cső gyomorhoz szorítása, miközben a túloldalt tüzet gyújtanak."

Remélem akik bayeren kiakadtak, most is jelzik majd, hogy mennyire rossz, hogy idáig fajult a közbeszéd.

sírjatok 2017.05.10. 12:00:37

@arckönyv: Nemtom szerintem az indexet se olvassa senki, mióta megszüntették a kommentelést. Ja ott sose volt.

(nem drágám ez itt ne az index hanem a blog.hu)

roxxtar 2017.05.10. 12:02:26

@Tronald Dump: Vállalkozásom van, IT terület, olyan bevétellel amit szerintem életedben nem látsz egyben (ezt csak a buta kommentedből gondolom - nem lehetsz valami túl okos). Szerintem bőven hozzáteszek az ország gazdaságához pajti...

sírjatok 2017.05.10. 12:08:12

@morph on deer: "Nincs valakinek egy eladó vak komondora véletlenül?
Vagy legalább kölcsön..?"

kérjél Venomspawntól

Bikkfanfutyulo 2017.05.10. 12:10:39

@sas70: "Magyarországon már mindent ez a Soros irányít, de akkor mi a faszt csinál Orbán?"
Mit-mit?... Int a Rezsiszilárdnak és megvédi a bíróságokat (is). Különben is: Soros György!

Netuddki. 2017.05.10. 12:16:13

@roxxtar: "Soros Györgynél nehéz gusztustalanabbat elképzelni."

Na és hogy képzeled el tolvajfideszes kisköcsög? Elölről vagy hátulról?

Netuddki. 2017.05.10. 12:22:45

@roxxtar: Szar lesz majd, ha a piacról kell megélned...

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.10. 12:41:15

@arckönyv: Ott a chimein, azzal mindent lehet kommentelni :)

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.10. 12:45:17

@roxxtar: "Soros Györgynél nehéz gusztustalanabbat elképzelni."
Bayer Zsolt, Rezsiszilárd, álkeresztény KDNP-sek, közpénz tolvaj fideszesek. Tényleg ennyire gyenge a képzelőerőd? Soros még egy fillért nem lopott tőlem, a vezéredről és bűnbandájáról ez már messze nem mondható el.

BobAlice 2017.05.10. 12:58:19

@roxxtar: Csak szólok. az IT nem az italboltra utal.

2017.05.10. 12:58:29

@sírjatok: Vérlázító és tehetetlen düh gyülemlik az emberben, ahogy a saját és a gyermeke jövőjét tönkreteszik, ahogy elüldözik az embereket az országból, ahogy ellehetetlenítik a nem kormányközelieket. Most pl. a hulladékkezelés átalakításával egy kolléga csak néz maga elé, hogy mit csináljon. Távlati tervei voltak, kifizetett bérleménnyel, de azt is a haverok kezére játszották.

Nem kell jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megjósoljuk, ha elpattan a cérna, ez nem egy békés elkergetés lesz.

Viszont ameddig elmeroggyant fidesz szavazók tapsikolnak még a saját megkárosításuknak is és szemellenzőjüktől nem látnak az orruknál tovább, be vannak ezek betonozva a hatalomba. Jobb országokban már lemondtak volna / lelőtték volna őket / eltávolította volna őket a pártjuk. Itt meg... a világtörténelem leggyorsabb és legnagyobb arányú gazdagodását hozza össze egy, a mini elnökhöz köthető stróman, nyugati országokat megszégyenítő árakkal dolgoznak az ázsiai béren tartott kormányközeli építtetők (ld. Puskás stadion), világrekord áfánk van, európai uniós viszonylatban extrém magas elvonás és 10 év alatt lekörözött minket minden szomszédunk, még a románok is (Bukarest és környéke GDP arányos teljesítménye messze lepipálja a budapesti régiót)

S ezt tűrjük... én már baromira unom. Ha ezek kapnak még 4 évet, szerintem családostól én is lelépek innen, mert reménytelenné válik a jövőkép.

Conchobar 2017.05.10. 12:59:12

@Orbán Hazaáruló Viktor: "Soros még egy fillért nem lopott tőlem" - A tőzsdei árfolyamok legnagyobb machinátora soha nem lopott még?

BobAlice 2017.05.10. 13:00:59

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Liberális hazudozás rossz, illiberális hazudozás jó.

mojoking77 2017.05.10. 13:03:02

@roxxtar: :D Naja, aki nem fizet adot ugye....

mojoking77 2017.05.10. 13:04:16

@roxxtar: Almaidban kiscsillag, esetleg....

_Ske_ 2017.05.10. 13:06:43

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Te nagyon beteg vagy... Origó és 888.hu mint igazmondó média? Ha ezt el is hiszed, itt az idő, hogy újranyissák lipótmezőt! :)

_Ske_ 2017.05.10. 13:09:11

@Conchobar: Azt mondta, hogy tőle nem lopott. De mindegy is, azért tudnak nektek ennyit hazudni, mert szövegértelmezési problémáitok vannak...

_Ske_ 2017.05.10. 13:11:16

@HUN_Sector: Egyetértek. Ha maradnak, még nagyobb lesz az elvándorlás, és akkor majd már a nyugdíjasok sem lesznek elegen, hogy a hiányzó munkaerőt pótolják, majd jöhetnek az államilag támogatott gyerekmunkahelyek. :P

Szalay Miklós 2017.05.10. 13:13:44

Akarjátok tudni a Nagy Titkot, hogy mi kellene a baloldal győzelméhez? Itt világosan le van írva:

egyvilag.hu

A címlapon olvassátok az Üzenetet. (Kicsit hosszú, de alapos. Más is le van írva, CEU ügy, Soros, stb... de az egész tanulságos. A lényeg kb. a közepétől kezdődik.)

morph on deer 2017.05.10. 13:16:09

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
"az ő kezében van az összes kotongyár és antibébi tabletta nagyüzem amelyek elárasztják a nemzetellenes termékeikkel az egészséges nemzetállamokat,"

Meséld már el légyszives, hogy milyen egy "nemzetellenes koton"?

Netán orbán kép van rajta, és análhoz ajánlják? Vagy direkt a 'smitmárjával' nyomják, hogy az életben többet ne jusson nő az eszedbe? Vagy milyen?

Mert az antibébi tablettához még akár indokolt is lehet egy 'rezsiszilárd' kép:
"Kapd be, mert még ez is lehet belőle!"
- felirattal...

_Ske_ 2017.05.10. 13:25:31

@Willkommenskultur: Aha. 2012-es az utolsó adat. Az azért 5 éve volt.
És mégis kik migrálnak be? Ukránok? Románok? Szírek? Afgánok? 6-700e magyar ment ki külföldre dolgozni. 2012-ben 30000 volt a nettó migráció, azaz ennyivel több balkáni jött magyarországra, mint akik kimentek külföldre. Erre vered a nyálad?
Azt aláírom, hogy sokkal többen dolgoznak most, mint 7 éve, de akkor volt egy válság, világszintű, nem csak MO-ra kiterjedő. A világon mindenhol többen dolgoznak, mint 7 éve.

_Ske_ 2017.05.10. 13:27:04

@morph on deer: Jaja, ha ez nem ironikus comment volt tőle, akkor valami nagy baj van nála. :)

HanG99 2017.05.10. 13:30:49

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
Mostmár tudom miért harcol Soros ellen Orbán:
"Soros célja hogy a muszlim hordák túlszaporodjanak minket keresztényket és bevezessék a Sariárt, ahol a tolvajok kezét levágják." - Orbán félti a kezét.

arckönyv 2017.05.10. 13:31:58

@sírjatok: na ez a különbség, a kormánypárti fasszopás csak a trollokat meg az agyatlanokat vonzza be, az indexnek meg kommentelés nélkül is megy.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 13:32:32

@_Ske_: Elég hangos az a 6-700 libsi, aki kiment, őket reklámozza az index is. Az igazság az, hogy még mindig messze a FIDESZ a legnépszerűbb a fiatalok körében, ők szeretik a hazájukat.

Dr. Fotos 2017.05.10. 13:38:13

@roxxtar: Ezzel a vallalkozasom dumaval inkabb artottal mint segitettel magadon. Magyarorszagon egy vallalkozas csak akkor tud sikeres lenni ha adot csal es megfelelo helyekre megfeleloen "visszacsorgat". Mivel van idod index cikkek kommentjeit olvasgatni munkaidoben, gyanithatoan lofaszt se csinalsz azaz semmit sem kell tenned a munkak begyujtesehez/megtartasahoz igy erosen valoszinusitheto hogy haveri pacsi alapjan kapod a zsiros allami megrendeleseket, igy mar ertheto miert veszed vedelmedbe a fideszes mediat. Valoszinusitem azt is, hogy bar IT-s vallalkozasod van, te magad messze nem vagy IT-s, mert akkor kepes lennel felfogni, hogy ma a mediapiacon a fideszes propagandagepezetet csak az allami (azaz RENDES adofizetok) zsirban tocsogo megrendelesekkel tartjak lelegeztetogepen, mert rendes piaci alapokon nem elne meg egyik sem. Ilyen zsirocska volt a nepszavasos meg a brusszelezos allami hirdetescsomag. Ha ezek szerint ezek tukreben is azt mondod, hogy az origo nem allami penzbol el, akkor 3 lehetoseg van:
1. fidesz altal alalmicsocson eloskodo vagy
2. fizetett troll
3. irgalmatlanul buta ember

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 13:39:26

@Conchobar: ""Soros még egy fillért nem lopott tőlem" - A tőzsdei árfolyamok legnagyobb machinátora soha nem lopott még?"

Tudtommal nem. Tiltott tőzsdei manipulációkért már megbüntették a cégét, azt nem tudom, mennyire jogosan, és abban személyesen mennyire felelős.

Én viszont utaztam már Soros pénzén konferenciára.

Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta.

káposzta 2017.05.10. 13:39:48

Hagyjátok már Ballib...26-ot, ő csak trollkodik, asszem az igazi Ballib... akárminek másik száma van :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 13:42:19

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: :))

@Tronald Dump: Ne bántsd Ballib26-ot. Csak Ballib10-et kifigurázza. Magadtól is rájöhetnél, mer akárhogy erőlködik, akkora baromságokat nem tud mondani. :))

Conchobar 2017.05.10. 13:44:47

@_Ske_: "Azt mondta, hogy tőle nem lopott. De mindegy is, azért tudnak nektek ennyit hazudni" - Amikor Soros cégei ingatták a forintot, akkor bizony loptak tőle is. Amúgy meg, én egyedül vagyok, drága gyerekem

Conchobar 2017.05.10. 13:46:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Soros György a legnagyobb magyar patrióta Széchenyi óta" - Hát ja. Tőle már csak Benjámín Netanjáhú nagyobb magyar hazafi

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 13:48:35

@Conchobar: Netánjahú évi húszmilliárd forintnál is többet áldoz a magyar demokrácia fejlesztésére? Akkor a magyar hazafiak köszönik neki!

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 13:49:36

@Dr. Fotos: Ez ám a demokrácia, a libsiket zavarja, ha valakinek jól menő cége van. Mert csak annak mehet jól, akit a háttérhatalom támogat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 13:52:47

@morph on deer: "milyen egy "nemzetellenes koton"?"

:))

@HanG99: @_Ske_: Figyeljetek már! Ballib26 csak Ballib10 epigonja, nem tud akkora baromságokat mondani, mint egy fidesz hívő. Bár elég jól tolja, ezért tudot titeket átverni. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 13:57:50

@Conchobar: "Soros cégei ingatták a forintot"

Kádár prolijai így képzelik a tőzsdét. :))

A szocializmusnak vége, kapitalizmus van.

A valóságban a cégek biztonságot vesznek egy jövőbeli árfolyamváltás kozkázatának kivédésére, a "spekulánsok" meg viselik az ügylet kockázatát. Mindenki nyer rajta, a "spekuláns" profitot, a cég biztonságot, tervezhetőséget.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.10. 14:03:08

Elképesztő, hogy a fidesz hova süllyedt. Gyakorlatilag mára minden és mindenki alá van rendelve a Soros és Brüsszel elleni fiktív háborúnak.

Nyilván ezzel a témával is akarták volna az embereket hergelni a "hanyatló nyugat" és Brüsszel ellen, csak hát nem jött be, és akkor már nem is hír a hír:

index.hu/gazdasag/2017/05/10/nem_nyilvanos_fogyasztovedelmi_vizsgalat_kozmetikum_vegyiaru_minoseg/

Bambano 2017.05.10. 14:04:34

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: eddig ez volt a legviccesebb hozzászólás, amit a héten olvastam.

konrada 2017.05.10. 14:05:34

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
"Már meg is jöttek az internet troll Soros csicskák a Gyurcsány bérencekkel és a norvég álcivileikkel. És már nyomják is a napi liberális hazudozásaikat."
No ez speciel jó.
...bár igazság szerint ez Ghost-ék szövege átírva, annak paródiája...;))

Bambano 2017.05.10. 14:08:59

@illaim: ja, a társadalom annyira hímsoviniszta, hogy váláskor a nő meggazdagodik, a pasi meg hajléktalan lesz. ez nekem nem tűnik hímsovinisztának. ez csak egy példa volt a sok közül.

a másik klasszikus femináci hülyeség az üvegplafon elmélet. meg hogy a nők ugyanazért a munkáért nem ugyanannyi fizetést kapnak, mint a pasik. ebben az a probléma, hogy a pasik sem ugyanannyi fizetést kapnak, következésképp egyrészt nem lehet megmondani, hogyha a nők ugyanannyit akarnak, mint a pasik, akkor konkrétan melyik pasival legyen egyenlő a bére. másrészt olyan jogot követelnek maguknak, ami a pasiknak sincs meg.

ha a nők tényleg ugyanazt a munkát végeznék, mint a pasik, de sokkal kevesebb bérért, akkor a kapitalista munkaadóknál csak nők dolgoznának. mert minek fizetne pasi munkavállalót, ha a nő olcsóbb, a meló pedig el van végezve.

konrada 2017.05.10. 14:09:49

@káposzta:
...Batyu már feladta a "ballib...", nicknevet, máshol keresd. (De nem árulom el, milyen néven, aki régebbi, az úgy is felismeri.;))

Bambano 2017.05.10. 14:10:12

érdekelne a feketeöves fidesz fanok véleménye abban, hogyha sorosnak ekkora befolyása van, mint amit ők nyomnak, akkor miért nem koronázták még királlyá? nem volt befagyva a duna?

Pipas 2017.05.10. 14:27:20

"Ennél gusztustalanabbat nehéz elképzelni."

Dehogynem! Pl. azt, hogy a B1 is lehúz róla egy bőrt magának.

Roan 2017.05.10. 14:31:47

@Willkommenskultur: " Data are five-year estimates", és a legfrissebb adat 2012-es.

Ezzel szemben:

2013-ban a tükörstatisztikák szerint közel 90.000-en hagyták el az országot (magyar statisztika 20.000 fő), és ebben nincsen benne UK és az EU-n kívüli államok. Ugyanezen évben érkezett 30.000 külföldi, amihez, ha hozzávesszük a hazatérő 20.000 magyart (visszatérő vagy külföldön született), akkor még mindig 40.000 mínuszban vagyunk...

demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografiaiportre/article/view/2474/2481

Conchobar 2017.05.10. 14:36:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " Netánjahú évi húszmilliárd forintnál is többet áldoz a magyar demokrácia fejlesztésére" - Hát ez az! Azt nevezed demokráciának, mikor egy befolyásos ember a saját ötletei alapján próbálja a saját szája íze szerint alakítani egy adott ország belső rendjét, berendezkedését (Soros esetében több ország belső rendjét. Legutóbb a francia választások során FRanciaországban)

Conchobar 2017.05.10. 14:41:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Kádár prolijai így képzelik a tőzsdét." - Igen, gyerekem, a hozzám hasonló prolik bizony azt képzelik, hogy Soros a vagyonát többek között valutaárfolyamok ingatásával szerezte. A hozzám hasonló prolik nemcsak azt hiszik el, hogy időnként Kósa Lajos ingatja a forint árfolyamát, hanem azt is, hogy Soros cégei is ingatják olykor

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 14:44:35

@Conchobar: "Soros cégei is ingatják"

:))

Akkor ingassák vissza. A magyar államnak több erőforrása, és nagyobb beleszólása van a forint árfolyamára, szívassa meg a képzelt spekulánst!

Vidéki László 2017.05.10. 14:46:36

@MaxVal BircaMan HJE: Meglep, hogy ahhoz képest, hogy Bulgáriában élsz, mennyire tájékozott vagy, hogy melyik párt a legnépszerűbb a magyar fiatalok között.
Üdv a bajszos, szőrös combú nejednek!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 14:47:29

@Conchobar: "egy befolyásos ember a saját ötletei alapján próbálja a saját szája íze szerint alakítani egy adott ország belső rendjét"

Én nem a csúti geciről beszéltem, hanem Soros Györgyről.

Az oroszbérenc gyűlöli a magyarokat és eladja az országot az oroszoknak.

Soros György támogatja a civil szervezeteket, hogy elvégezzék azokat a feladatokat, amikre nincs az országnak pénze. A vakok és gyengénlátók támogatása nem hiszem, hogy rossz irányba vinné a magyar társadalmat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 14:49:16

@Vidéki László: Te se vagy komplett. A Birka ezer baromságot mond, de te csak Bulgáriába tudsz belekötni? Erőltesd már meg magad egy kicsit, és a hülyesége miatt hülyézd le.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.10. 14:52:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Minden rossz irányba viszi az országot, ami nem a fidesznek tetsző. Hiszen az ország a fideszé, a többi meg hazaáruló!!!

Laszlo K 2017.05.10. 14:56:19

@Conchobar: mert abbol olyan sok penzt lehet osszehozni. Agyhalott vagy.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.10. 14:56:21

@Conchobar: "Amikor Soros cégei ingatták a forintot, akkor bizony loptak tőle is. Amúgy meg, én egyedül vagyok, drága gyerekem"

Az Matolcsy volt, most is gyenge a forint... Szépen kiosztotta a haveri alapítványoknak amit a devizahitelesek elbuktak.

Vidéki László 2017.05.10. 14:58:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Semmi bajom Bulgáriával, gyönyörű ország, nagyon jól éreztem magam ott.
Nekem Maxvallal van bajom, aki akkora magyar, hogy Иван Маринов néven szerepel a FB-on.
www.facebook.com/maxval

Még egy kis adalék:
hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Maxval

Jakab.gipsz 2017.05.10. 15:09:00

@Orbán Hazaáruló Viktor: Hazudsz!

Magyar ország a magyaroké, akinek pedig ez nem tetszik, el lehet menni.

Senkit sem hoztunk ide rabszolga szállító hajókon és még csak gettóink sem voltak amíg ezek a nyamvadék libbancsok nem kezdtek el modern demokráciát és jog-államosdit játszani.
Megjegyzem mi magyarok már akkor készítettünk alkotmányt önmagunknak, amikor mások még csak makogtak, beszélni sem tudtak.

Egy alkotmány elkészítéséhez pedig első sorban gondolkodni kell tudni.

Vidéki László 2017.05.10. 15:19:46

@Jakab.gipsz: Kedves mélymagyarok! Tanuljátok már végre meg, hogy hazánk neve Magyarország (egybeírva) és nem Magyar ország. Remélem, ettől a megjegyzéstől még nem válok nyelvtannácivá. 1

Ludas Feri 2017.05.10. 15:20:06

MIÉRT NEM hallani AGGÓDNI AZ ÁLDOZATOKÉRT soha sem, a pszicho és szociopata sorost és az általa milliárdokból működtetett egyetlen soros - magán "civil-szervezetet" sem?? p.coldline.hu/2017/04/22/2522846-20170422-7Pb6Zu.jpg

Ludas Feri 2017.05.10. 15:22:16

A magyarok milliói számára érthetetlen, ... az ilyenek ellen, VAJON MIÉRT Nem látni TILTAKOZNI
soha SEM a pszicho és szociopata sorost és
MIÉRT NEM hallani AGGÓDNI AZ ÁLDOZATOKÉRT soha sem, a pszicho és szociopata sorost és az általa milliárdokból működtetett egyetlen soros - magán "civil-szervezetet" sem?? p.coldline.hu/2017/04/21/2520976-20170421-QTDwPS.jpg

Ludas Feri 2017.05.10. 15:25:28

hidegháborút folytatnak a nemzetidegen, identitás nélküli, internáci-onista magyargyűlölő,
pszicho és szociopata soros és az általa működtetett "civil szervezetek", a médiái,az „újságírói” Magyarországon is, … a nemzet és a magyarok ellen!
p.coldline.hu/2017/04/29/2530468-20170429-F6HzW9.jpg

Ludas Feri 2017.05.10. 15:26:44

george soros, a cinkos és bűntársaival, nagyon profi módon, ...Trükkök százaival hazudnak, csalnak, lopnak milliárdokat?!
A két magyar szervezetre azért van szükségük, hogy hozzáférhessenek az Euró­pai Uniótól kutatásokra elnyerhető forrásokhoz, mivel egy amerikai szervezet nem jogosult hozzájutni ezekhez a több milliárd forintot kitevő kutatási pénzekhez.
Az amerikai egyetemre pedig azért van szükség, mert ha valaki Amerikában alapít egy egyetemet, az alapítás költségeit le tudja írni az adójából, de ehhez amerikai jogi személyre van szüksége. magyaridok.hu/belfold/jogtalanul-juthatott-unios-penzekhez-ceu-1658260/

Ludas Feri 2017.05.10. 15:27:41

: Férfiként ébred reggel, férfi és nő közötti állapotot él meg délben, nőként hajtja álomra a fejét este.
Másnapra viszont agykárosodottként, már nem tudni, hogy mi is az ember katica- vagy cserebogár.
Ez aztán a tudomány!! Az agymosás tudománya!! www.youtube.com/watch?v=3jzzIy_RroI

Ludas Feri 2017.05.10. 15:28:31

a tőzsdecápa soros mellényzsebéből kikandikáló soros-fiókák rettenetesen védik a soros és cinkostársai által működtetett sok milliárdos üzleti vállalkozást a ceu-t www.youtube.com/watch?v=3jzzIy_RroI

Conchobar 2017.05.10. 15:29:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A vakok és gyengénlátók támogatása nem hiszem, hogy rossz irányba vinné a magyar társadalmat" - Hacsak ennyiben merülne ki a ténykedése....

Füredi Károly 2017.05.10. 15:30:52

Azt megnéztem volna, hogy milyen cikk született volna abból, ha a tömeggyilkos Anders Behring Breivik adott volna anyagi támogatás Soros helyett. (Ha megtehette volna.)
Nem mindegy ugyanis, hogy kitől jön a pénz... legalábbis azoknak, akik szerint a pénznek igenis van szaga.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 15:31:01

@Ludas Feri: Ezrek halnak meg évente kórházi fertőzésekben, nmert a geci oroszbérenc kiszív minden pénzt az egészségügyből, hogy a családját gazdagítsa, de a hazaáruló fideszes fizetett troll 49 egyiptomi áldozat miatt aggódik.

Ludas Feri 2017.05.10. 15:31:18

george soros, a cinkos és bűntársaival, nagyon profi módon,
...Trükkök százaival, hazudnak, csalnak, lopnak milliárdokat?!
A két magyar szervezetre azért van szükség, hogy hozzáférhessenek az Euró­pai Uniótól kutatásokra elnyerhető forrásokhoz, mivel egy amerikai szervezet nem jogosult hozzájutni ezekhez a több milliárd forintot kitevő kutatási pénzekhez.
Az amerikai egyetemre pedig azért van szükség, mert ha valaki Amerikában alapít egy egyetemet, az alapítás költségeit le tudja írni az adójából, de ehhez amerikai jogi személyre van szüksége. magyaridok.hu/belfold/jogtalanul-juthatott-unios-penzekhez-ceu-1658260/

Roan 2017.05.10. 15:31:21

@Willkommenskultur: Ez is becslés, és még a forrást sem látom, hogy milyen adatokból dolgozik. Ráadásul pont CIA? Esetleg FSZB-adatok még?

Szóval, én pontosabbnak tartom a tagállamoktól kapott adatokat, mint a CIA becslését, ez van.

Ludas Feri 2017.05.10. 15:33:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: az internet világában, legalább önmagát ne hülyítse ... folyamatosan

Ludas Feri 2017.05.10. 15:34:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Cser Ágnes:
„2004-ben, Magyarország európai uniós csatlakozásának évében megfogalmazták, hogy az EU-s ágazati fizetési átlag 75 százalékát szeretnék elérni öt éven belül.
Négy szoclib kormány idején „nem vesztettünk volna el ennyi jól felkészült szakembert, hogyha odafigyelnek, tárgyalnak, megállapodunk”
„Négy szoclib kormány nem volt hajlandó erről érdemben tárgyalni”!!!! magyaridok.hu/belfold/sok-egeszsegugyi-szakembert-vesztett-az-orszag-baloldali-kormanyok-miatt-1665763/

Ludas Feri 2017.05.10. 15:34:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Politikai, pénzügyi és gazdasági szakértők: az évtizedeken át a mindig külföld, hol a szovjetek, most éppen a nyugati „elit” identitás nélküli szolgalelkű csicskások,
a soha nem magyar érdekeket képviselő, a nemzet, és a magyarok milliói számára haszontalan, értéktelen, álbaloldali, álliberális, áldemokrata kormányok és a bűntársaik alatt működő, ”demokrácia”, ”szólásszabadság”, ”emberi jog” alapján, a ... 1945-2010 közt eltelt évtizedeik alatt
Magyarországnak, a magyarok millióinak okozott óriási károk, hatalmas
elmaradások pótlásához, felszámolásához, ... annyi évre is szükséges lehet, mint amennyi alatt keletkeztek!! p.coldline.hu/2017/03/31/2505082-20170331-S37v3i.jpg

Ludas Feri 2017.05.10. 15:35:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ... a kút aljára lökték a szocialisták Magyarországot!!
2009-re már bóvli kategóriába sorolták az országot és együtt emlegették Görögországgal…
... 2002 és 2010 között, a szocialisták kormányzása alatt 1,5 millió magyar veszítette el a munkáját. www.nemzetunk.hu/l/dk-a-gyurcsany-kormany-ket-es-felszer-annyi-unios-penzt-hivott-le-ugyanannyi-ido-alatt-mint-a-fidesz/

Vidéki László 2017.05.10. 15:35:52

@Ludas Feri: Már azt hittem, két hozzászólás után hirtelen megtanultál értelmesen megfogalmazni egy mondatot.
Maradj inkább a copy/paste-nél, még mindig jobb! :)

Ludas Feri 2017.05.10. 15:36:30

A magyar pénzügyi rendszer kritikus napokat élt át 2008. október elején, amikor az állampapírpiac teljesen lefagyott.
Államcsődközeli helyzet állt elő, egyesek a bankok és a forint összeomlására kezdtek el spekulálni.
A hitelminősítők egymás után rontottak Magyarország adósságbesorolásán.
Az árjegyzés is szünetelt, több sikertelen állampapír-aukció­ra is sor került.
A tőzsde esése szeptemberben és októberben a 40 százalékot is meghaladta.
A külföldiek jelentős mennyiségű, 1300 milliárd forintnyi tőkekivonást hajtottak végre. magyaridok.hu/velemeny/az-adossagcsapda-felszamolasa-1614688/

Conchobar 2017.05.10. 15:37:14

@Orbán Hazaáruló Viktor: "Az Matolcsy volt, most is gyenge a forint..." - Meg Kósa ("Kósa kijelentéseiről néhány órán belül már angolul tudósított több internetes szaklap, s lejtőre került a forint a devizapiacon. Piaci vélemény szerint az árfolyamesést minden bizonnyal Kósa kijelentési válthatták ki" www.uzletresz.hu/vallalkozas/20100603-kosa-lajos-fideszes-polgarmester-kiutotte-a-forintot.html). Meg Soros cégei ("A PSZÁF közel félmilliárdos bírságot rótt ki a Soros Fund Management LLC-re, mert tavaly október 9-én megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó előírásokat. Mint ismeretes ez volt az a nap, amikor az OTP 22 százalékot esett egy a kereskedés végén érkezett megbízás miatt. Soros közleményében kijelentette, hogy nem ő adott megbízást az ügyletre és sajnálja a történteket." index.hu/gazdasag/tozsde/2009/03/26/soros_allt_az_otp_oktoberi_megtamadasa_mogott/)

Ludas Feri 2017.05.10. 15:37:51

@Vidéki László: Talán arról mesélj,
ferit és cinkostársait évtizedeken keresztül hatalomban tartó bűntársaknak!
Miért kell az 1945-2010 közt eltelt libsi-bolsi-alibi-liberális-baloldali kormányok „sikeres” évtizede után, a szegénység felszámolásával foglalkozni,
... miért szegényedtek le a családok,
... miért maradt el az alibi „baloldali” kormányok évtizedek alatt, a magyaroknál,
- az az életszínvonal, az
- az oktatási rendszer,
- azok a kórházi ellátások,
- azok a 400-500-800ezer forintos fizetések,
- nyugdíjak,
és mind azok, amit most is az álbaloldali-álliberális-áldemokraták milliárdosai ÍGÉRGETNEK, amelyek már,
az osztrákoknál, németeknél, franciáknál, olaszoknál, görögöknél stb. 1945-től eltelt évtizedekben is megvannak????

Conchobar 2017.05.10. 15:40:32

@Laszlo K: "mert abbol olyan sok penzt lehet osszehozni. Agyhalott vagy." - Drága gyerekem, tájékozódj előbb, minthogy mocskolódj és aztán beégj: "Soros alapja közel egymilliárd dollárt nyert az angol font gyengülésére történő spekulációval. A támadást megelőzően az angol jegybank mesterségesen erős szinten tartotta a fontot. Míg a természetes kereslet-kínálat − feltéte..." (www.penzriport.hu/be-tudna-donteni-soros-a-forintot)

Ludas Feri 2017.05.10. 15:40:54

szélkakas jobballiberátorok!
Ebből a pénzből mostan mi megvesszük a koronát azorbánynak, a Matolcsynak és megkoronázzuk őket!! - csak azért, hogy sztrókot kapjatok!
Lenne egy prózai kérdésem. A surányi a simor elftársatok mennyit fizetett be? www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2016-evi-sajtokozlemenyek/az-mnb-rekordmerteku-50-milliard-forint-osztalekot-fizet-be-a-koltsegvetesbe

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 15:41:20

@Ludas Feri: "2004-ben, Magyarország európai uniós csatlakozásának évében megfogalmazták, hogy az EU-s ágazati fizetési átlag 75 százalékát szeretnék elérni öt éven belül."

Ehhez képest 2010-ben 6%-kal voltunk elmaradva a szlovák bérszínvonaltól, 2015-ben már 25%-kal. :(

A Széll Kálmán tervben azt ígérte Eltolcsy, hogy rengeteg adót beszed, és 2018-ra az államadósságot a GDP 50%-ra viszi le. Na, az ígéretének meyik részét tartotta be? Igen, a rengeteg adót hiánytalanul beszedte. :(

Mindenki hibás az elhibázott gazdaságpolitikáért, az emútnyócév, a Párhuzamos, a zsidó háttérhatalom, a négy évszak, csak a geci oroszbérenc nem?

I-Work 2017.05.10. 15:41:24

@Ludas Feri:
A fidesz kormányzás alatt kb. másfél millió magyar menekült el az országból...

Ludas Feri 2017.05.10. 15:41:43

@Vidéki László:
2010-ben a magyarok milliói által választott Orbán-kormány 10 millió magyar állampolgár közreműködésével,
a magyarok áldozatos munkájának köszönhetően, “kihúzta a gödörből”, a 2010-re csőd szélén álló Magyarországot, így a nemzet nem jutott Görögország sorsára. www.hirado.hu/2017/03/29/kover-ha-veszitunk-lenullazzak-amit-epitettunk/

Ludas Feri 2017.05.10. 15:42:30

@I-Work: az internet világában, miért minősíti le önmagát?

Ludas Feri 2017.05.10. 15:43:20

@I-Work:
Az igen csak érthetetlen minden értelmes emberszámára, hogy a „baloldali, liberális, demokrata "politikusok", a cinkos és bűntársaik, médiáik, „újságíróik”
az 1945-2010 közt eltelt sikeres "baloldali" évtizedek után,
2010-re már, ... vajon miért nem
- 350-500-800ezer forintos nyugdíjjal, fizetéssel rendelkezve hülyítik a híveket,
- "baloldali" szavazókat, a
- nyugdíjasaikat,
... és az identitás nélküli nemzetidegenek, vajon miért nem 350-500-800ezer forintos nyugdíjjal

Ludas Feri 2017.05.10. 15:44:31

a 2010 előtt a „baloldali pártok” alkotta kormányoktól jól megszokott 10-20%-s áremelésekkel!
- 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel,
- 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal,
- 3 százalék körüli inflációval számolnak a következő évre, ami azt is jelenti, hogy a nyugdíjak emelése is ezt követi majd. magyaridok.hu/gazdasag/ujabb-adocsokkentesek-jovo-evi-budzseben-1604104/

Ludas Feri 2017.05.10. 15:45:23

A most kiadott dokumentumában az - imf 3,5 százalékra növelte 2017-es világgazdasági növekedési előrejelzését a 2016 októberi 3,4 százalékos becsléséről, Magyarországon pedig idénre a korábbi 2,5 százalék helyett
- 2,9 százalékos, jövőre pedig 3,0 százalékos növekedést vár. 888.hu/article-hihetetlen-meg-az-imf-is-belatta-hogy-eszeveszett-mertekben-no-a-magyar-gazdasag/?source=facebook

Ludas Feri 2017.05.10. 15:46:40

szakemberek szerint,
a magyarok 2010 óta azt látják, hogy egyedül a - Fidesz-KDNP a kormányzóképes!
2010-ben az országot, a magyarok millióinak áldozatos munkájával, támogatásával,
- csőd széléről hozta vissza!
Nem látható, hogy a kormánypártok támogatottsága kifulladna, sőt a népszerűség megtartását a rendszerváltás óta egy pártnál sem tapasztalnak.
Ezért a Fidesz-KDNP szövetség simán nyerheti a 2018-as parlamenti választásokat. p.coldline.hu/2017/03/10/2487931-20170310-zorI7P.jpg

I-Work 2017.05.10. 15:52:36

@Ludas Feri:
6 pár rendőrcsizma, hozzád képest egyetemi professzor.
Cser Ágnes nem volt a szocik kegyeltje, de legalább írni-olvasni jobban tud, mint Mészáros Lőrinc.
Egyébként, ha a gazdáid nem lopnak el minden pénzt az utolsó fillérig, akkor legalább lehetne az országnak alanyi jogon nem veszteséges termelési ágazatai.
Igy csak egy hatalmas kupac sz@r van..

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 15:54:58

@I-Work: Páran kimentek dolgozni, de már vissza is jöttek. Párszáz hontalan liberális szajkózza csak, hogy százezrek, milliók mentek ki. Miközben a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően a Gyurcsány-Bajnaiék által csinált munkanélküliség is fel lett számolva. És nem holmi mosogatós, takarítós megalázó állásokkal, egyre növekvő reálbérekkel.

Vidéki László 2017.05.10. 15:55:42

@Ludas Feri: Már mi a fészkes fenének vennétek új koronát Orbánnak, amikor ott van az Országház kupolacsarnokában a Szent Korona? A dunai hajóztatás után direkt Orbán vitette az Országházba. Gondolom azért, hogy ha befagy a Duna és a nép őt akarja királynak, akkor kéznél legyen. :)

Füredi Károly 2017.05.10. 15:58:23

Martin Bormann (Hitler legbizalmasabb munkatársa) alapítványt hozott létre (Adolf Hitler Fund of German Trade and Industry) a német ipar fellendítésére, "nemzeti újraépítésre". Sok minden más mellett autópályák épültek, és a munkások a saját gépkocsijukon száguldozhattak rajta. Mindenki boldog volt. Akkor tehát Martin Bormann is egy jó ember volt, és felejtős az, hogy Hitler sokadik jobbkeze volt...
(Szerintem meg nem.)

I-Work 2017.05.10. 16:02:21

@Conchobar:
Drága, kicsi idiótám, ha Gyuri bácsi képes arra, hogy a forint árfolyamát tartósan befolyásolja, akkor vagy a forinttal van nagy baj, vagy az MNB vezetéssel...
Tudod te kis p@cs, Gyuri bácsinak nincsenek végtelenített forint tartalékai és az államkötvényeket sem ő vásárolta fel spekulatív módon.
Ezek nélkül pedig árfolyamot befolyásoló eszköz nincsen a kezében.
Ha lennének is ilyen eszközei, miközben felvásárolt volna több tonna forintot és kötvényt, - azzal a forintot erősítette volna....
Neked pedig, ha áramszedőd lenne, villamos is lehetnél....

Vidéki László 2017.05.10. 16:02:41

@MaxVal BircaMan HJE: Tényleg visszajöttek? Akkor szólj már erről Viktornak is, lécci!

24.hu/belfold/2016/11/09/orban-nem-serulhetnek-a-nagy-britanniaban-elo-magyarok-jogai-a-brexit-utan/

Nekem sok ismerősöm él Nyugat-Európában, akik többségükben 2010 után mentek ki, de egyről sem tudok, aki visszajött volna.

rasztaszív 2017.05.10. 16:02:50

@Füredi Károly: na ja.csak ezek még az autópályákat sem maguk építették.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 16:06:45

@I-Work: Ha tévednék is, nem akkorát, amekkorát te hazudsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 16:16:08

@Willkommenskultur: A 2010 utáni kivándorlási hullámnak 333 fő oka volt:

1. a geci oroszbérenc és az Eltolcsy tönkretette a gazdaságot
2. 27% ÁFA
3. különadók
4. pénz kiszívása az eglészségügyből
5. oktatás tönkretétele
...
331. devizahitelesek csődje
332. itthon válság, 2013-ig, és utána a gazdaság helybenjárása
333. 2011-től lehetett Ausztriába és Németországba korlátlanul menni

de let e ... 2017.05.10. 16:24:45

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Tegyük fel , hogy neked van igazad . akkor azért megkérdezném , hogy a fidesz-kdnp keresztény konzervatív többségű parlament miért nem tűzi napirendre az Isztanbuli-egyezmény ratifikálását ? Talán van valami problémája a keresztény uraknak a nők elleni erőszak megfékezésével ?

Vidéki László 2017.05.10. 16:25:02

@Willkommenskultur: Tényleg! Milyen kurva jó már, hogy a szakképzett munkaerő kivándorol, még akkor is ha ott nem a szakmájában helyezkedik el, mert így is többet keres, mint itthon. Az is jó, hogy küld haza pénzt a szülőknek. Amíg meg nem halnak. Mert utána már nem fog.
És a növekvő munkaerőhiány is nagyon jó! Majd pótoljuk közmunkásokkal a hiányzó orvosokat, ápolókat, szakmunkásokat.
Az IT-szektor meg ott tart, hogy három hónapos kurzusokon próbálnak programozókat képezni egyes cégek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 16:30:06

@Willkommenskultur: Hogy a fideszesek ne verhessék bűntetlenül a nekik kiszolgáltatott nőket.

Vidéki László 2017.05.10. 16:33:38

@Willkommenskultur: Emberi jogokkal kapcsolatban azért szoktak nemzetközi egyezményeket kötni, hogy ha netán-tán valamelyik kormány megfeledkezne ezek betartásáról (vak komondor), akkor a többi országnak legyen jogalapja tiltakozni.

Ez a sokat emlegetett uborka görbülete pedig csak egy urban legend.

hahópihehh 2017.05.10. 16:34:30

@Willkommenskultur: nem úgy van, h a mostani statiba beleszámítják a külföldön dolgozókat meg a közmunkásokat is már?

hahópihehh 2017.05.10. 16:35:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: most láttam tőle először kommentet, de ott lebukott, h a 888 mint hiteles hírközlő csatorna :D nice try though :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 16:39:05

@kokuszpok: "lebukott, h a 888 mint hiteles hírközlő "

Ezen nehéz lebukni, bármelyik fideszes szerint hiteles hírforrás, csak azt olvassák. :))

A 888-at nem olvasom, de az Origó szerint Le Pen győzött. :))

hahópihehh 2017.05.10. 16:39:47

@Orbán Hazaáruló Viktor: érdekes, h amikor soros ingatja a piacot, akkor magyarellenes, amikor a fideszes srácok, akkor jól megmutatják! :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 16:41:20

@Willkommenskultur: "a közszféra még karcsúbb is lett."

:)) Ma először röhögtem fel hangosan kommenten. Köszi!

888 vagy Origó? :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.10. 16:43:42

@kokuszpok: Ha Soros tőzsdézik a saját pénzén, az rossz, ha ők basszák el a közpénzt MOL részvényekre, az jó. :))

Vidéki László 2017.05.10. 16:45:03

@Willkommenskultur: Nagyon nem mindegy, hogy egy országban azért van munkaerőhiány, mert az emberek elmennek, vagy pedig azért, mert olyan gyorsan nő a gazdaság, hogy hirtelen nincs elég szakképzett munkaerő.
És hiába nőnének most a bérek hirtelen két-háromszorosukra, attól még nem lenne elég szakképzett munkaerő.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 16:51:34

@Vidéki László: Magyarországon az egyik legnagyobb a gazdasági növekedés az EU-ban. Irigylik is nyugaton. De hogy átvegyék a modellt, az már túl sok érdeket sértene. Inkább lerabolnak minket.

Vidéki László 2017.05.10. 16:54:14

@MaxVal BircaMan HJE: Alá tudnád ezt támasztani néhány statisztikai adattal?

Vidéki László 2017.05.10. 17:07:05

@Willkommenskultur:
"Ha a 2xesére nőnének a bérek, ugyanilyen árak mellett a külföldön dolgozó magyarok 90%-a 1 hét alatt hazajönne. "

Sajnos nem! És nem csak azért, mert a kétszeres bér is kevés lenne ehhez.
A kivándorlók jellemzően aktív koruk elején járó emberek. Ha családdal és gyerekkel mentek ki, akkor a gyerekek már ott fognak szocializálódni, tökéletesen elsajátították már a nyelvet, jobbak az iskolai kilátásaik, és ez nagy visszatartó erő. Aki egyedül ment ki, az kinn talál házastársat magának, ő sem fog hazajönni.

És van még itt a pénzen kívül más is. Aki dolgozott már hosszabb ideig Nyugat-Európában és megtapasztalta az ottani politikai kultúrát, az nemigen vágyódik vissza ebbe az országba, ahol állandó a gyűlöletkeltés, az ellenségkeresés, az árokásás. Nálunk családi és baráti kapcsolatok szakadnak meg amiatt, hogy különböző pártállású emberek képtelenek szót érteni egymással.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 17:09:37

@Vidéki László: 7 év alatt megbékélhettetek volna azzal, hogy a demokratikus többség a FIDESZ-t választotta, és akkor nem lenne ellenségkeresés.

Serivor 2017.05.10. 17:12:31

@Ludas Feri: "VAJON MIÉRT Nem látni TILTAKOZNI
soha SEM a pszicho és szociopata sorost"

Soros György egy kitalált személy.

Dr. Fotos 2017.05.10. 17:27:06

@Ludas Feri: Attol, hogy egy fideszes partpropagandat kiszolgalo habony szarfosocsovet linkelgetsz, meg nem valik igazza a benne lehozott szokasos kamutartalom. Nezhetnel hitelesebb hirforras utan, bar ahhoz 1 bittel tobb aggyal kellene rendelkezni...

Dr. Fotos 2017.05.10. 17:28:43

@MaxVal BircaMan HJE: Eleg nehez megbekelni azzal, hogy ennyire alpari hulyeve zullesztettek a honfitarsaimat.

Vidéki László 2017.05.10. 17:29:25

@MaxVal BircaMan HJE:
MKT - Költségvetési Tanács szakmai konferencia
Budapest, 2016. október 20

www.mkt.hu/wp-content/uploads/2016/10/Vertes_Andras.pdf

Nem tudom, hogy a GKI Gazdaságkutató Zrt. "libsinek" minősül-e?
Minden esetre az nagyon jól látszik a grafikonokból, hogy hogy húztak el mellettünk a korábbi szocialista államok.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 17:34:14

@Vidéki László: Nekünk a növekedés jelentős részét a Gyurcsány által felhalmozott adósság törlesztésébe kellett ölnünk, azt is számold bele. Úgy már korántsem egyértelmű az előnyük.

Vidéki László 2017.05.10. 17:52:51

@Willkommenskultur: Az általad megadott átlagkeresetek valósak. De egy dolog az átlag és más dolog, hogy a keresetek hogy oszlanak meg az egyes társadalmi rétegek között.
A lakhatás is egy külön téma, a német nagyvárosokban az emberek túlnyomó része jó minőségű bérlakásokban él, ezekhez sokkal könnyebb hozzájutni, mint nálunk - ahol önkormányzati lakások szinte egyáltalán nem épülnek -, nincs más választás, mint több évtizedre eladósodni, ha normális otthonban akarsz lakni.

Ezen kívül te csak béreket és árakat hasonlítasz össze és nem veszed figyelembe az egészségügyi, oktatási, szociális és közlekedési szolgáltatások színvonalában lévő óriási különbséget.

Amikor a politikai hangulatról beszéltem, nem arra gondoltam, hogy a kinti magyarok belevetik magukat az ottani politikai életbe, hanem arra, hogy a politika nm tolakszik bele a magánéletbe úgy, mint nálunk. Választási időszakokat leszámítva ott általában mosóporokat reklámoznak az utcán és nem buzdítanak állami pénzen arra, hogy éppen kit kell gyűlölnöm, mint fő ellenséget.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 17:57:21

@Vidéki László: A többség nem gondolja, hogy a politika belemászik az életébe. Akik bele akarnak mászni, a libsik, akik vergődnek a gyenge támogatottságukkal, pedig bizonyos köröknek köszönhetően, még így is nagyobb figyelmet kapnak, mint amennyi embert érdekelnének.

Dr. Fotos 2017.05.10. 18:03:52

@MaxVal BircaMan HJE: Faszsagot beszelsz. Az allamadossagot csak attoltuk jobbrol balra. Nyugatrol (IMF) keletre (orosz). Mindennek tetejebe meg a magannyugdijjat lenyultak allamadossag csokkentes dumaval ill. az osszes kibaszott devizatartalekot is feleltek Matolcsy fele alapitvanyokon keresztul. Csodas merleg!

Vidéki László 2017.05.10. 18:08:58

@Willkommenskultur: Mondjuk ha Bajnai nem lett volna, akkor a 2009-es válságot mégjobban megszívtuk volna. Szerintem Bajnai nem gyurcsányista. Sőt! De ha még az is lenne, abból se következne egyenesen, hogy Vértes gyurcsányista.

Mindenesetre a GKI és Vértes tanulmányai az Országgyűlés honlapján is olvashatók:

www.parlament.hu/documents/126660/448547/GKI+I.+f%C3%A9l%C3%A9ves+monitor.pdf/01f05757-061c-416c-948f-dddc8a45e856

Pipas 2017.05.10. 18:10:56

@Vidéki László: "Mondjuk ha Bajnai nem lett volna, akkor a 2009-es válságot mégjobban megszívtuk volna."

Ja, az utolsó pillanatig azt mondta, hogy a válság magyarországra semmiféle h atással nem lesz. Zseni! :D

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 18:14:27

@Dr. Fotos: Az államadósságot nem lehet olyan gyorsan csökkenteni, amilyen gyorsan a szocik felverték. GDP-hez mérten ők két kormányciklus alatt 40%-al növelték, a Fidesznek sikerült nagyjából ugyanennyi idő alatt 6%-al csökkenteni.

Vidéki László 2017.05.10. 18:17:43

@MaxVal BircaMan HJE: Aha! A libsik plakátolták tele az országot, hogy Állítsuk meg Brüsszelt! Meg ők nyomatják a tévében is.
És szintén libsik voltak azok, akik teleplakátolták az országot migránsoknak szóló plakátokkal. Ilyen hülyeségre tényleg csak a libsik képesek, mert:
1. Ha a migránsok ha látták volna is plakátokat, akkor se tudták volna elolvasni, mert nem tudnak magyarul.
2. De még ha tudnának is, a drótkerítéssel őrzött határtól elég nehéz Rákosrekettyésig ellátni.

MaxVal BircaMan HJE · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 18:29:31

@Vidéki László: Tény, a migránsok is belemászhattak volna az életünkbe. Én azért örülök neki, hogy nem sikerült nekik. A németeknek most minden napjuk arról szól, hogy megszelídítsék őket és hogy napi szinten elhárítsanak egy dzsihádot.

Vidéki László 2017.05.10. 18:34:23

@Pipas: A válság 2008-ban tört ki, Bajnai pedig 2009 áprilisban lett miniszterelnök.
És nem ígérte, hogy a válság nem érinti az országot.

www.origo.hu/itthon/20090419-vasarnap-jelenti-be-bajnai-gordon-a-kormany-programjat.html

Vidéki László 2017.05.10. 18:38:21

@Willkommenskultur: Pokorny pedig Orbán minisztere volt, tehát orbánista. Én viszont nagyon boldog lennék, ha Pokorny lenne a miniszterelnök és nem Orbán.

Szóval csak azt szeretném mondani, hogy azért, mert valamikor X és Y egy helyen voltak, még nem biztos, hogy mindenben ugyanazt az elvet vallják.

Vidéki László 2017.05.10. 19:12:09

@Willkommenskultur: GINI-index: 2014-es adatot sikerült találnom, azok alapján a GINI-index Németországban valamivel alacsonyabb (vagyis a jövedelemkülönbségek kisebbek), mint Magyarországon. Szóval Mészáros és Mészáros ebben még nincs benne.

"Nálunk sem tolakszik be, nem kötelező újságot olvasni."
És az utcára se menjek ki? A tévét és a rádiót se kapcsoljam be? Ne is fürödjek? Mert még a vízcsapból is Soros folyik.

"Az hogy nyugaton le se szarják a politikát, inkább a jólét miatt van. Itthon se politizál aki keres min. nettó 1 milliót, hanem le se szarja."
Ezt én egy kicsit másképp látom. Sőt, ha valaki nagyon sokat keres, mert mondjuk cégtulajdonos, akkor nagyon nem mindegy neki, hogy milyen a politikai kurzus, ezért ha nem is közvetlenül, de közvetve megpróbálja befolyásolni a politikát. (ld. Simicska, Mészáros, vagy Csányi, aki már a rendszerváltáskor sem volt szegény.)
Magyarországon az a baj, hogy szinte csak megélhetési politikusaink vannak, akik soha nem dolgoztak, nem vezettek még egy picinyke vállalkozást sem, így aztán szervezésről-irányításról gőzük sincs. Egyetlen meggazdagodási módjuk a korrupció.

Vidéki László 2017.05.10. 19:26:31

@Willkommenskultur:
"Egyikük sem való a politikába, választott posztra, inkább szakembernek valók."

Igen, ezen a feloldhatatlan dilemmán már elég sokat töprengtem. A jó szakemberből ritkán lesz jó politikus, mert ahhoz túl intelligens és nem elég gátlástalan, hogy gátlástalanul hozzon meg döntéseket.

prakp 2017.05.10. 19:36:16

@Vidéki László: "Igen, ezen a feloldhatatlan dilemmán már elég sokat töprengtem. A jó szakemberből ritkán lesz jó politikus, mert ahhoz túl intelligens és nem elég gátlástalan, hogy gátlástalanul hozzon meg döntéseket."

Ezek, az un. "politikusok", elég intelligensek, hogy ne a tyúkudvarba szarjanak. Elég gátlásosak, hogy a havi apanázs + "alkotmányos ktg"-ért cserébe szárazra nyalják a szimmeringet ovi apu seggében. Bocsesz, picsájában. Döntést ezek nem "hoznak", akkor bebaszna a ciriburi. Sötétek, mint Birca lelke. Amire pedig az általad etetett trollok hivatkoznak, "többség", az igencsak látens. De ringassák magukat ebben a hitben.

Vidéki László 2017.05.10. 20:21:28

@MaxVal BircaMan HJE: A migránsok így is, úgy is bele fognak mászni az életünkbe, mert a migráció megállíthatatlan. Amióta emberek élnek a Földön, azóta vándorolnak. Lehet, hogy Merkelnek és Németországnak most komoly problémái vannak a bevándorlók miatt, de legalább próbálnak rá megoldást találni. Ha sikerül, akár profitálhatnak is majd belőle. Ha a 60-as években nem telepítettek volna be több tízezer délszláv majd török vendégmunkást, akkor a gazdaságuk ma nem tartana ott, ahol tart. És nem igaz, hogy ezek az emberek nem illeszkedtek be. Vannak ellenpéldák, de ezek részben szórványosak, részben pedig mesterségesen gerjesztettek, amihez a Nyugat elhibázott közel-keleti politikája is nagyban hozzájárult. Egy jelentős részük pedig egyszerű rémhírterjesztés. Nem emlékszem, hogy 2010 előtt lettek volna komoly etnikai konfliktusok Németországban, ezzel szemben ismerek másodgenerációs németországi törököket, akik vallásuk megtartása mellett teljesen beilleszkedtek a helyi környezetbe.

Orbán viszont meg sem próbálta kezelni ezt a helyzetet, bár nagyon jól jött neki, hogy végre megint lehet valamilyen ellenséggel riogatni a népet, akiktől csakis ő menthet meg minket, sőt az egész hanyatló Nyugatot. És ezzel a destruktív hozzáállással csak nehezítette, hogy az EU jobban kezelje ezt a kétségtelenül komoly problémát. Az viszont nem megoldás, hogy az országot bekerítjük drótkerítéssel és sorsukra hagyjuk a menekülteket. Miközben pénzért árulunk letelepedési kötvényeket, aminek a hozamát velünk fizettetik meg.

Persze erre jön a vád, hogy ha ilyen migránssimogató vagyok, akkor fogadjak be a lakásomba egy arab családot. Nem fogadok be. Mert a konténerben tartás és lakásomba történő befogadás között még számos más megoldás is létezik.

Vidéki László 2017.05.10. 20:26:06

@prakp: Bizonyára igazad van, ezért mára be is fejezem a trolletetést.
Különös, hogy a Bircának írt utolsó, bevándorlókkal kapcsolatos kommentem valószínűleg többeknél kiveri majd a biztosítékot és elindul a különböző jelzők osztogatása.

Vidéki László 2017.05.10. 20:35:30

@Willkommenskultur: Elég sok helyen dolgoztam elég sok főnök alatt. Az igazán jók azok voltak, akik megmondták, hogy mit szeretnének elérni, amire én elmondtam, hogy szakmailag mit tartok megvalósíthatónak. Miután megegyeztünk, hagyták, hogy végezzem a dolgomat a legjobb tudásom szerint és nem pofáztak bele szakmai dolgokba. Ezekben az esetekben rendszerint el is értük a kitűzött célt.

És persze voltak olyanok is, akik kijelentették, hogy mit akarnak és ha erre azt feleltem, hogy ez ezért meg ezért nem lehetséges, akkor is szartak rá, oldjam meg. Na ezek a projektek aztán rendesen be is fuccsoltak. És nem azért, mert dafke nem próbáltam megoldani.

Vidéki László 2017.05.10. 20:48:00

@Willkommenskultur: GINI
Igazad van, a Wikipédián a német jóval magasabb (medium), mint a magyar (low).
Én az ENSz Human Development Report 2013-as jelentéséből vettem az adatokat. Gyakorló wikpédia szerkesztőként azt kell mondjam, hogy ez mindig elég nehéz probléma, hogy mikori és honnan származó adatokból dolgozzunk.
De készséggel elismerem, hogy neked van igazad.

Vidéki László 2017.05.10. 21:04:55

@Willkommenskultur:
"azért ez nem egy magyar találmány, lásd soros pl."
Nem, ez nem magyar találmány. Az USA számos elnöke valamilyen gazdasági tevékenységet folytatott, mielőtt politikával kezdett volna foglalkozni.
Lásd Trump, George W. Bush, George H. Bush, Reagen, Carter, ...

Vidéki László 2017.05.10. 21:12:24

@Willkommenskultur: Én mára elbúcsúzom. Ritkán kommentelek, ennyit meg talán még soha nem kommenteltem egy poszt alá.
Minden esetre jó érzés volt, hogy bár nem mindenben értünk egyet, mindenféle jelzők osztogatása nélkül sikerült megosztani a nézeteinket.
Üdv és jó éjt!
süti beállítások módosítása