FAZ: Orbánnak is csak jót tenne, ha nem élezné annyira ki az ellentéteket. Már a Greenpeace is aggódik a magyar nacionalizmus miatt. Csakis az európai identitásra építve lehet elhárítani a nagy, nemzetközi gondokat - mutat rá a Spiegel.
A kommentár levezeti, hogy miként is okoz kárt Orbán Viktor. A miniszterelnök a CEU elleni támadással hatalmas dühöt zúdított a saját fejére. Főleg a nyugati politikusok és újságok háborodtak fel. Az unió felemelte a mutatóujját. A Néppárt odáig meg, hogy felmerült a Fidesz kizárásának lehetősége. Csak éppen ebben nincs semmi új. Orbán már sokszor előadta a nyugat neveletlen gyermekét. Sőt, rendszer van abban, amit csinál. A külföldi kritikát úgy értelmezi, hogy itt az ország kerül veszélybe. Ily módon akarja maga mögé állítani a nemzetet, ő volna a magányos és hős harcos, aki megvédi a magyar ügyet. Ez idáig bevált, egyben eltereli a figyelmet, mondjuk, az egészségügyről és a korrupcióról. De rafinált, mert tudja, hogy az EU-tagságot a lakosság többsége támogatja, ezért a Közép-Európai Egyetem és a civil szervezetek kapcsán sem ment el odáig, hogy súlyos szankciók fenyegetnék.
A CEU esetében a cél az, hogy rövidebb pórázra vegyék, mint szinte minden más intézményt. Ám ha Brüsszel fogást talál a törvényen, akkor Orbán ezúttal is szép, csendben visszakozik. A baj azonban nem a részletekkel, hanem az összképpel van. A Fidesz mindent maga alá akar rendelni, ám a demokrácia több mint a négyévenkénti választás, szükség van ellenőrzésre, egyensúlyra. A kormányfő által előidézett károk közt kevésbé tűnik szembe, hogy Orbán rendkívüli mértékben megoszt, és ez lehetetlenné tesz minden differenciálást. Mert csakis ellentmondani lehet, ha mindent úgy állítanak be, hogy az sötét amerikai pénzügyi spekulánsok titkos aknamunkája Magyarország és Európa ellen, legyen szó Sorosról, a CEU-ról vagy a civilekről.
A Greenpeace francia igazgatója azt közölte, hogy nagyon nyugtalanítja a szervezetet a nacionalizmus megerősödése Magyarországon és Törökországban, és nekik kötelességük felemelni a szavukat ellene. Abból az alkalomból mondta ezt, hogy a csoport aktivistái kijátszották az őrséget és hatalmas plakátot feszítettek ki az Eiffel-toronyra a nagy francia forradalom hármas jelszavával, amivel a Front National ellen kívántak tiltakozni az elnökválasztás mai, 2. fordulója előtt. Ezek után a hatóságok megerősítették a látványosság védelmét. A Greenpeace hasonló akciót hajtott végre az év elején Washingtonban is, amikor beiktatták Trumpot. Akkor szintén ellenállásra szólított fel, bár fő területe a környezetvédelem és csak igen ritkán avatkozik bele választási kampányokba, illetve nemzeti politikai kérdésekbe.
Az elemzés azt hangsúlyozza, hogy a földrészen sok helyen bizonyos politikusok ismét a nemzeti értékeket forszírozzák, ám a különbségek helyett azt kellene kiemelni, ami összeköt, mert ez ügyben már igencsak jelentősek az eredmények. Az elsőre példa Nagy-Britannia, Lengyelország, vagy éppen Magyarország, ahol Orbán Viktor a magyarság állítólag ősi hagyományait idézi fel. Ez veszélyes terep, mert aki keményen elzárkózik a másiktól, az érzelmi akadályokat állít fel a társadalmon belül és azok között. Márpedig ez megnehezíti a békés egymás mellett élést. A nemzeti korszellem újraéledése azzal fenyeget, hogy visszatérnek a múlt század elejének mániái és viszályai. A vitát azonban ezzel együtt nem lehet megkerülni, a közös azonosság nélkül szétesnek a társadalmak. A szolidaritás érzése nélkül nemigen lehet egyben tartani egy demokráciát. Ha mindenki csak a saját akaratát igyekszik keresztül vinni, akkor lehetetlen a szabad fejlődés.
Ugyanakkor a céllal ellentétes a multikulturalizmussal szemben álló vezérlő kultúra hirdetése. Először is, mert hiába nyúlnak vissza a nemzeti kategóriákhoz, azokkal nem lehet olyan, globális gondokat megoldani, mint a migráció vagy a terrorizmus. Kollektív identitásra van szükség a határok meghaladásához. Másodszor pedig a Leitkulturt napjainkban nem lehet fölülről elrendelni, annak alulról kiindulva kell kialakulnia és elterjednie. Viszont már jó ideje létezik az irányadó európai kultúra, csak éppen nem tűnik fel, mert a nemzeti viták az eltérő vonásokat emelik ki. Független, nemzetközi média kell ahhoz, hogy tudatosuljanak az összekötő kapcsok. De emellett demokratizálni kell az európai politikát, anélkül nincs igazi valutaunió, sem védelmi szövetség. Aki előre akarja vinni a kontinenst, annak el kell gondolkodnia azon, hogy miként lehet leépíteni a szellemi határokat a nemzetek között, ahelyett, hogy új elválasztó vonalakat húznának fel.