B1 blogcsalád



A 8 legdurvább kormánypropaganda-cikk az orbáni lakájmédiától

+1 kis ráadás a CÖF-től

2017. május 03. - Mr Flynn Rider

A Momentum vezetője, mint Hitler; Soros György, mint anya- és tömeggyilkos… a kormányzati propaganda mélyrepülését hozták az utóbbi hetek. propaganda8_tenyek_tv2.jpg

Ahogy az ellenzék erősödik és egyre jobban hallatja a hangját, egyre több ember megy ki az utcára tiltakozni az Orbán-féle féldiktatúra és korrupció ellen, úgy válik a kormányzati média egyre elkeseredettebbé. Nem jönnek a sikerek, az olvasók elpártolnak. Egyre kevesebben veszik be azt a maszlagot, amit ezek a propagandisták gyártanak. A Schmidt Mária által felvásárolt Figyelő eladott példányszáma állítólag 11 ezer környékéről 1000-re esett vissza, vagyis a tizedére. Az Origo is még a Freemail miatt tartja magát, egyre kevesebben tájékozódnak róla.

Az „alternatív tények” (azaz: hazugságok), a gyűlöletkeltés egyre mélyebbre taszítja a propagandát, méghozzá oda, ahonnan nincs visszaút. Ezek a médiafelületek, kormányzati támogatás nélkül az újabb rendszerváltás után könnyen és gyorsan szűnhetnek meg, így nyilvánvalóan muszáj tolniuk a legnagyobb, némethszilárdi blődségeket. Ezekből a gyöngyszemeiből válogattunk egy csokorra valót a kedves olvasóknak:

  1. Ripost: Gulyás Márton melegoldalon keres párt szabadulása után

propaganda1_gyulas_marton.png

Kevés gusztustalanabb dolog van, mint valakinek a magánéletében vájkálni. Csak az, ha valakit feltesznek egy társkereső oldalra és az „véletlenül” észreveszik az újságírók, majd abból ragadós-verítékes cikket írnak. Mindez persze pont akkor történt, „véletlenül”, amikor Gulyás Mártonék  megdobálták a Sándor-palotát. Nem volt elég, hogy a Polt-féle ügyészség úgy kezelte őket, mint valami veszélyes bűnözőt, még rájuk is szállt a Ripost.

“Aztán az ítélethirdetés után mégis másképp alakultak a dolgok. Gulyás Márton, úgy tűnik, túlságosan magányosnak érezte magát. Tegnap este fél nyolc körül engedték szabadon és alig egy óra múltán máris bejelentkezett a világ egyik leghíresebb, különleges igényeket szolgáló társkereső oldalára a planetromeo.com-ra.”

  1. 888: „Csatlakozz a lázadókhoz!”

888_propaganda.jpg

Miután gyönyörű alákérdezős-benyalós interjút kértek Orbántól ("Ki a faszagyerek?" címmel, ííííí) és az kijelentette, hogy 2017 a lázadás éve lesz, gyorsan kirakták ezt a józan ésszel értelmezhetetlen szöveget az oldal tetejére. A Galaktikus Birodalom miért kérné a híveit, hogy a lázadókhoz csatlakozzanak? Nem ellentmondásos ez egy kicsit? (Költői kérdés volt. De.)

  1. GFG: „Orbán felmosta a padlót Brüsszellel”

propaganda2_gfg.png

Még egy gyöngyszem a mi pénzünkből fenntartott 888-ról, írta: G. Fodor Gábor. (Akinek Orbánról már eszébe jutott a férfiasság és az ágaskodás is, hiszen ő nem elemző, hanem politikai gondolkodó…)

Nagy kár, hogy a teljes nyugati sajtó egészen máshogy írta meg a történetet Orbán brüsszeli Canossa-járásáról. Németh Szilárd biztos azt mondaná, hogy az egész nyugati sajtót (Európától az Egyesült Államokig) megtévesztette Soros György. Egymaga. Legalább van egy biztos origója a magyar propagandistáknak: ha GFG ír valamit, nyugodtan elmondhatjuk, hogy annak az ellenkezője történt. Amikor Orbán megbukik a 2018-as választásokon, akkor másnap biztos megírja majd, hogy győzött.

  1. Lokál: „Soros Botkával, Simicska Vonával bábozik”

propaganda3_lokal.jpg

Egy címbe sűríteni mindent, ráadásul úgy, hogy a másik oldalon elolvashatjuk megint, hogy Orbán felmosta Brüsszellel a padlót: megfizethetetlen. A Habony Árpád által gründolt Lokál propagandistái nem bízták a véletlenre a dolgot, hiszen minden szavazat számít. Az igazság, az etika, a pártatlanság, az objektivitásra törekvés viszont nem.

  1. Origo: „Tovább hazudik az Index és a 444”

propaganda4_origo.jpg

Nem kell bonyolítani, hazugozzuk le azokat a portálokat, amelyek nem a kormányzati propagandát tolják közpénzből! Aztán hazudjuk gyorsan, hogy pár ezer ember jelent meg a kormányellenes tüntetéseken:

“De a tegnapi tüntetésen, ahol a képen elég jól látszik, hogy egyáltalán nem voltak sokan, egyáltalán nem töltötték meg a Hősök terét, mind a három, magát teljesen függetlennek és objektívnak tartó, természetesen szerintük abszolút középen álló hírportál következetesen tömegről írt.

Olyan képeket mutogattak, ahol lényegében sohasem látszik, valójában mennyien is vannak. Az Index és a 444 egyszerűen képtelen volt tudomásul venni, hogy tömeg az nem volt. Sőt a mostanság különösen túlteljesítő 24.hu egyenesen “iszonyú tömegről” írt.”

  1. Magyar Idők: „Melegek és punkok a Momentum tüntetésén”

propaganda5_magyaridok.jpg

Ránézésre még meg lehet állapítani valakiről, hogy punk, de hogy meleg? A Magyar Idők ilyen alapon írhatott volna migráncsokat, niggereket, vagy zsidókat is. Csak az lett volna igazán rasszista, homofób! Valószínűleg a Magyar Idők szerzőjének a melegek és a punkok a legkevésbé szimpatikusak, de el kell keserítsük: kedves Nagy Áron, sokan inkább barátkoznának punkokkal, melegekkel, mint a „kormányzati bértollnokkal”.

  1. Pesti Srácok: Fekete-Győr András tulajdonképpen maga Hitler

propaganda6_pestisracok.jpg

Igazán elgurult a gyógyszer a Pesti Srácoknál, amikor a Momentumon a politikai marketinget kérik számon. Hisz maga a Pesti Srácok semmilyen más célt nem szolgál, mint hogy politikai marketinget toljon a Fidesznek. Az hagyján, hogy a propagandistának, Máté T. Gyulának nem tetszett a Momentum profin megszervezett tömegtüntetése május elsején: pamfletjében többször is a nácikhoz hasonlította az ellenzéki pártot, vezetőjüket meg Hitlerhez.

„Az alvezérek ezután hangulatot teremtettek, bevett marketingfogás. Hitler nagy beszédei előtt is Göbbels melegítette be a barnaingeseket. Fekete-Győr András természetesen nem náci, azt most tréül fizetik Brüsszelben. De a marketing – az marketing. Fasiszta trükk is belefér, ha bejön, max utána „antifasisztáskodunk”.”

 

  1. TV2: Soros megölte volna az anyját

propaganda7_tv2.jpg

A végére hagytuk a legszebb, Németh Szilárd- és Göbbels-díjas „alkotást”. Annak idején Rákosiék se fogalmazhattak volna szebben, amikor a kulákok ellen uszítottak, de a szerző nyilván sokat merített a náci propagandából is. Abszurd az abszurdban, hogy mindez a „Tényekben” jelent meg, miközben, lássuk be, nem sok köze van a tényekhez. Amikor pár nappal a cikk előtt megjelent az Origón, hogy "Soros segített volna az édesanyjának meghalni", azon morfondíorztunk, hogy biztos lesz ennek még folytatása. Lett. 

propaganda9_origo.jpg

8 + 1: CÖF: Soros olyan, mint a norvég náci tömeggyilkos

 

Nem tartozik szorosan a lakájmédiához, de a kormányzati propagandát toló CÖF megszólalását nem hagyhattuk ki a felsorolásból. Ifj. Lomniczi Zoltán, a közpénzekből feltuningolt álcivil kormányszervezet, a CÖF szóvivője szerint ugyanis Soros György tulajdonképpen pont olyan, mint a 77 embert agyonlövő norvég tömeggyilkos, Breivik. Hiszen a TV2 „tudósításából” (hehe) is tudjuk, hogy a saját anyjával is végzett volna, akkor miért ne mindjárt tömeggyilkosság?

„Némi malíciával azt mondhatnánk, hogy Anders Breiviket meg lehet hallgatni akár élet és testi épséggel kapcsolatos kérdésekben, vagy Staller Ilonát - aki Cicciolinaként elhíresült és olasz képviselő volt - akár a nemi erkölcs kérdésében. Soros Györgyöt is meg lehet kérdezni mondjuk financiális kérdésekről vagy a pénzügy morálról, de akár a CEU-ról."

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr312475991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK 2017.05.03. 11:05:02

Más sajtótermékek mélyrepüléséről olvasni ezen a blogon elég fura:)

Mondjuk én csak odáig jutottam az olvasásban, hogy: "Kevés gusztustalanabb dolog van, mint valakinek a magánéletében vájkálni. Csak az, ha valakit feltesznek egy társkereső oldalra és az „véletlenül” észreveszik az újságírók, majd abból ragadós-verítékes cikket írnak. Mindez persze pont akkor történt, „véletlenül”, amikor Gulyás Mártonék megdobálták a Sándor-palotát. Nem volt elég, hogy a Polt-féle ügyészség úgy kezelte őket, mint valami veszélyes bűnözőt, még rájuk is szállt a Ripost."

Mi az, hogy feltesznek??? Úgy értitek, regisztrált. Legalább vállalná be!

Az egy másik kérdés, a Ripost cikke milyen hangvételű. De legalább nem hazudik, mint ez a blog. Mártonról ugyanis csak az nem tudja, hogy meleg, aki kő alatt él. Nem baj ez, csak tény.

FCUK 2017.05.03. 11:34:23

"Kevés gusztustalanabb dolog van, mint valakinek a magánéletében vájkálni." ezzel teljes mértékben egyetértek. De ez a mondat akkor is igaz, ha az Orbán-családról van szó.

Ugyanakkor az is igaz, hogy közszereplőknek többet kell tűrni, mint sima állampolgárnak. Gulyás Márton például közszereplő.

És amikor a blogger ezt le tudja írni: "Csak az, ha valakit FELTESZNEK egy társkereső oldalra és az „véletlenül” észreveszik az újságírók, majd abból ragadós-verítékes cikket írnak.", akkor a blogger mélyebbre pozicionálja magát a Ripostnál :)

Ugyanis azon lehet vitatkozni, hogy szabad-e megírni olyanról, aki ezt nem vállalja nyilvánosan, hogy meleg társkereső oldalakon ismerkedik, de hogy felteszik? :) Gulyás Márton maga regisztrált, és nem csak a nevezett oldalra. Nem baj, csak ne csináljunk úgy, mint ha nem lenne igaz, amit a Ripost írt.

Tovább nem is tudtam olvasni, mert ha az első már hazugság, mi lehet a többi? :D

FCUK 2017.05.03. 11:35:08

bocs, a blogmotor eltüntette az elsőt, a második után meg előkerült. sorry.

morpho 2017.05.03. 16:37:36

@FCUK:
Nem baj pubi értelme egyiknek sincs! Tisztán lkátszik, hogy narancskullancs vagy és próbálod kimosni ezt a trágyát! Nem fog menni muci! Viszont javaslom, hogy tanulmányozd a fékek és ellensúlyok rendszerét. Neked az az igazi szakterületed! :))) Muhahaha!!!

morpho 2017.05.03. 16:38:55

Nem kell olvasni ezt a trágyát, ez a megoldás. Nekem bevált! Az mondjuk zavar egy picit, hogy idetoljátok annak is, aki direkt kikerüli ezt a szart!

morpho 2017.05.03. 16:40:18

@FCUK:
Beragadt a vigyor az arcodra? Vannak intézmények, ahol kezelik az ilyesmit. Sőt olyanról is hallottam, ahol kioperálnak Orbán seggéből! Egyszer próbáld ki!

FCUK 2017.05.03. 16:42:55

@morpho: elköszöntem tegnap. hiába vergődsz :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.03. 17:37:39

@FCUK: "Más sajtótermékek mélyrepüléséről olvasni ezen a blogon elég fura"

Igen, egyre kevesebb helyen lehet ezt megírni, egyre kevesebb orgánum független a habonymédiától.

Nyugodtan olvasd csak a prostisrácokat, zavaró lehet számodra a valóság.

FCUK 2017.05.03. 17:44:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem olvasok jobboldali médiumokat, nekem elég a bal, hogy tudjam, mi történik. de a lényegi részre nem reagáltál :)

rasztaszív 2017.05.03. 17:51:17

@FCUK: hiszen csakis az a lényeg,ki a buzi,ugyebár...?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.03. 18:04:43

@FCUK: Értelmes lényegibb részt nem találtam.

Ha a buzikról alkotott véleményem érdekel, azt nagyon szívesen elmondom. Általában nem érdekel, ki a buzi, nem tartom a lámpást se heteró, se homo pároknak. És ez igaz a politikusokra is. Az, hogy egy politikus meleg-e nem számít, azzál inkább, ha mondjuk oroszbérenc.

Kivételes eset a művészet, ahol az érdekesség kedvéért számon tartom, kiről tudom, hogy meleg, mert az sokszor a nagyobb művészek sajátja. Monjuk az általam nagyratartott rock énekes Freddie Mercury és Jon Anderson is melegek.

morpho 2017.05.03. 18:13:12

Nem csoda, hogy a FCUK néven hazudozó barátunkat aktivizálták. Lehet, hogy ezt a CEU ügyet mégsem kellett volna bevállalni? Ha meg mégis, akkor vajon mi volt a túloldalon, amiért ezt megérte?
index.hu/belfold/2017/05/03/median_kozvelemeny-kutatas_orban_ader_allamfo_miniszterelnok_fidesz_szavazo/

FCUK 2017.05.03. 18:19:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a ripost igazat írt. Ez elég lényeges:)

A Medián felméréséről annyit, hogy a fél milliós csökkenés után áll a Fidesz 2.5 millión.

Janossz 2017.05.03. 18:28:28

@FCUK: És, ha még fél milliót veszít, akkor már 4 millón fog állni....:-)

Janossz 2017.05.03. 18:31:07

Hülyeség ezzel a sok ún. médiájukkal foglalkozni. Aki ezt eszi, ezután is ezt fogja.
A normális média maradékára kell koncentrálni, azt fogyasztani, vásárolni, nézni, amíg van.

morpho 2017.05.03. 18:53:33

@6.Lenin:
Semmi. Viszont te mi a faszt keresel itt? Szeretetet? A te szellemi nívód pont a 888-ripost-tv2 aranyháromszögbe való! Egyébként a média nem csak kiszolgálja a fogyasztót, de formálja is. Te is beszopod a Habonymédiát.

morpho 2017.05.03. 18:54:44

@Janossz: "És, ha még fél milliót veszít, akkor már 4 millón fog állni"
:)))

6.Lenin 2017.05.03. 18:59:26

@morpho:

Szerintem a te stílusodon jobban nyomon követhetőek ezek a hatásokk!
Formálni csak a zoknikat tudja.

morpho 2017.05.03. 19:03:43

@6.Lenin:
Tök jó humorod van! Mondtam már?
Az a gond, hogy én liberális vagyok és nem olvasok Habonymédiát. Te viszont mi a faszt keresel itt?

6.Lenin 2017.05.03. 19:08:47

@morpho:

"Te viszont mi a faszt keresel itt? "

Most megfogtál, pont őket tanulmányozom, és itt az aranybánya ehhez.
Ez ilyen 1xű.

6.Lenin 2017.05.03. 19:37:28

@morpho:

???

Te kérdezted, hogy mit keresek itt. Köcsöglélektan az érdeklődési köröm (is), zenei aláfestéssel. Kincsesbányára találtam.
Vannak érdekes, és érdektelen (nyitott könyv) példányok is. Ezért hallagatok közben zenét, főleg blues-t.
Most pl őt www.youtube.com/watch?v=9O8Z2TrgAUI

Azért még talán annyit, hogy-sajnos- nem mindig érdekes a kurkászás, sőt kimondottan unalmas is szokott lenni, de ilyen az élet is.

Janossz 2017.05.03. 19:38:55

@6.Lenin: Csak szánni tudlak, ha te a szeretetet keresed ezeken a fórumokon. A te kedves attitűdöddel, ami van, ugye...
Ám tedd, ha jól esik, de nem biztos, hogy az indexen jó helyen jársz. Te tudod.

6.Lenin 2017.05.03. 19:53:09

@Janossz:

Most speciel szar idő van kint (elég szépen esik), de ilyenkor nyitott vagyok valamiért.
Jólesik (kint is), hogy valamilyen szinten törődsz velem (szánsz), bár nem tudom még, mit is kezdjek vele.
Tévedsz, nagyon jó a hely.
(igaz, kezdetben (7-8 éve) volt néhány nagyon jó blog, sok értelmes témával, hozzászólásokkal, de megszűntek. Maradtak ezek.
Most elég macerás lenne lepkéket kergetni, hát marad ez a szórakozás.
Nem szereted a blues-t?

Szélmalomharcos 2017.05.03. 20:00:29

Fosblogon megy a szardobálás, ami úgy kezdődött, hogy a másik visszadobta

6.Lenin 2017.05.03. 20:07:07

@Szélmalomharcos:

Szerintem talán inkább a helyzet az, hogy szardobálással vádolok másokat, miközben lapáttal dobálom a szart szerteszéjjel, másokra.

Janossz 2017.05.03. 20:14:16

@6.Lenin: Már ízlésrendőr is lettél?
Nem szeretem. Lúzer kisebbségiek panaszkodnak ott mindig, hogy már megint három napot késett a segély. Mire való az?
Így estvefelé a Magyar Idők, meg Ripost olvasáshoz kizárólag Ákos, Fásy, meg Pataky opuszait hallgatom, jó állampolgárként beilleszkedni kívánva a NER-be.
Csakúgy, mint te az Index blogszférába.
Nem mindig sikerül. Neked se.

morpho 2017.05.03. 20:20:36

@6.Lenin:
Nézd, mindenkinek lehet egy hobbija. Vannak akik bélyeget gyűjtenwk, van aki moziba jár, meg olyan is van, aki horgászik. Viszont aki számára antipatikus vagy más véleményen lévő embereket/írásokat olvas és fikázik hobbiból, az beteg. Engem persze nrm zavar, mert liberális vagyok, de most frankón ezért jársz ide??? Há mé nem jársz inkább sörözni vagy koncertre? Ez tényleg annyira jó? Most elképzeltem magam, hogy "hobbiból" primitív Habonyposztokat olvasok, meg kommentelgetek és lever tőle a víz! A mandinert olvastam egy időben, de már rég nem... Nem vagyok én önmagam ellensége...Veled szemben.

Pop40 2017.05.03. 20:24:14

Nincs ezzel gond, nyomják csak, minél durvábban.

Egy bizonyos szint alatt már bőven kontraproduktív ez a rákosista sajtó.

index.hu/belfold/2017/05/03/median_kozvelemeny-kutatas_orban_ader_allamfo_miniszterelnok_fidesz_szavazo/

Fogynak is a fidesz birkái, ahogy kell.

Szóval a fidesz rákosista, hírhamisító sajtójának csak annyit lehet kívánni, hogy így tovább! :D Üldözzenek csak világgá 2 agysejt fölött mindenkit a fidesztől! :D

6.Lenin 2017.05.03. 20:31:50

@Janossz:

Akar a tököm beilleszkedni. Itt a kincsesbánya, ennyi.
Panaszkodtam volna? Nem szokásom.

Én mindent elolvasok, még az ex-mszp-s csaj klotyópapírra irt könyörgéseit is, vagy mit.
Te is azt csinálsz, amit jónak látsz a magad szempontjai szerint. Félreérted, ha izlésrendőrözöl. Valóban érdekel, hogy ki, miért, és pont azt, de ezért én nem ítélek el senkit. és nem is szeretném, ha megváltoztatná amit magának szánt. Néha megkapirgálom a pacákokat, ezt elismerem, de csak azért, hogy lássam, mit kíván rejtegetni, de ennyi. Van a gyakorlatban is haszna , hogy az ember tudja, mit és miért is mond valamit a másik fél, mi a mögöttes érdek, amit rejtegetni próbál.
Mind1, ez a része már üzleti titok. Nem kell tudnod.

6.Lenin 2017.05.03. 20:41:12

@morpho:

Nem értettél belőle semmit, de nem is szándékozom elmagyarázni.
Mivel én is inkább liberális lennék (civilben), nem is izgat, hogy általában mindent másként értelmezel, mint ahogy azt kéne. Neked ez a hobbid valószínűleg.
Mellesleg tényleg gyűjtök bélyeget is (jobban mondva postai küldeményeket 1869-től),
LP-ket, CD-ket blues, jazz. Elég szép gyűjteményem van.
A köcsöglélektan az csak olyan másod hobbi, de szeretem ezt is.
(van gyakorlati haszna is, főleg az üzleti életben)

Janossz 2017.05.03. 20:47:37

@6.Lenin: "Néha megkapirgálom a pacákokat, ezt elismerem, de csak azért, ..."
Javasolnám inkább a tenyered kapirgálását, ahogy hírlik, mostanában viszket nektek.

rasztaszív 2017.05.03. 20:50:59

@6.Lenin: bizonyára nagyon cukor pofa vagy.de ez itt nem rólad szól.elvileg.

6.Lenin 2017.05.03. 20:53:01

Izé... most jut eszembe...

Merkel mutti volt Putyinnál. Leszopta? Semmit nem írnak ballibáék erről.
Putyin a Cár (prímás), Orbán csak kontrázik.

Megint eszembe jutott valami...

Hátraszól a prímás, mikor robognak lefelé a bringával a hegyről: kontrázz Zsiga!
Kontráznék, de elszakadt a lánc. Kapaszkodj Dezső!

morpho 2017.05.03. 20:54:51

@6.Lenin:
Az a baj, hogy nem igaz ebből a köcsöglélektanból semmi. Vannak nagyon hülye emberek, de ennyire hülye nincs, vagy ha van, nem tudja mi az villanykapcsoló. Te egy fizetett narancskullancs vagy, aki jópénzért trollkodja szét a kommentsávot. Ezt mindenki tudja, aki tudja mi az a villanykapcsoló. Most hogy ezen túl vagyunk, indíthatod a napi melót! Szerinted az újságírás amit a Habonymédia művel? Szerinted tényleg a közjót szolgálja, hogy létezik közpénzből a Habonymédia?

6.Lenin 2017.05.03. 20:56:40

@Janossz:

A bal tenyerem szokott viszketni, mielőtt pénzt kapok. Az jó jel, ha a bal viszket.

morpho 2017.05.03. 20:58:52

@6.Lenin:
Hát akinek egyáltalán beugrik a szopás Merkelről az se egészséges teljesen. Egyébként le akarta, de nem fért hozzá Putyin farkához, mert állandóan Orbán szájában volt az asztal alatt...

Janossz 2017.05.03. 21:04:57

@6.Lenin: Aha, a királyodért is azért viszketős akkor, mert túl sűrűn kap.
Tenni kell a gyógyulásáért!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.03. 21:05:15

@FCUK: "fél milliós csökkenés után áll a Fidesz 2.5 millión. "

A PISA felmérés tragikus eredménye mutatja, hogy az utánpótlás értelmi színvonala is a béka segge alatt van. :(

6.Lenin 2017.05.03. 21:05:35

@morpho:

A blog témájához hozzászóltam (Szélmalomharcosnak írtam). Több ebben nincs.
Szerintem így is túlreagáltam a témát.

Azért neked még 1x leírom, hogy a média azt nyújtja, amit a zoknik kívánnak. A zoknik el is fogadják nagy részét. A többiek meg azt kezdenek az ott megszerzett infókkal, amit csak akarnak.

Minden embernek joga van véleményt formálni, hinni valamiben. A döntéseiért maga felelős.
Mintha azt írtad volna, hogy liberális vagy. Tényleg?

BiG74 Bodri 2017.05.03. 21:06:43

@morpho:
És mivel etetitek, sikeresen meg is teszi!

6.Lenin 2017.05.03. 21:07:17

@morpho:

A ballib média szerint aki szóba áll Putyinnal, az le is szopja.
Mi is a poszt témája?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.03. 21:07:35

@Pop40: Erről a mostani Medián kk.-ról már az sokmindent elárul, hogy nem közölték a neten , hogy milyenek az arányok a pártot választók között, holott ez az adat áll közel egy választás eredményéhez. Sebaj majd a HVG-ben elolvasom.
Úgy látom, a Mediánnál is úgy látják, hogy olyan szar helyzetben van a letargiába süllyedt ellenzéki tábor, hogy egy kis lelket kell önteni beléjük, és végül is egy évvel a választások előtt ez semmibe sem kerül...

A Závecz research adatai a témában:

www.zaveczresearch.hu/

---

FCUK 2017.05.03. 21:07:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ugye ha a teljes lakosságot (választók) 8 millióra vesszük, és ennek 31%-a a medián szerint a fideszre szavaz, az mennyi is? várom a te PISA-kompatibilis megfejtésed :D:D:D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.03. 21:10:00

@FCUK: Nem veszed észre, hogy az előbb már bemondtad pont ezt az eredményt? Te is PISA negatív vagy? :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.03. 21:14:43

@6.Lenin: Éredekes, Gyurcsány idejében valamiért nem zavarták őket a magyar miniszterelnök gyakori látogatásai Moszkvában. Különös..

6.Lenin 2017.05.03. 21:21:15

@.csentecsa.:

A mai magyar ellenzék tevékenységéből valamilyen logikus következtetés levonni teljesen értelmetlen időpocsékolás.
Néhány perc múlva választások, ez is zavarja őket, mivel kilátás semmi.
Persze mi is lenne, hiszen a bányászbéka segge eltakarja előlük a kilátást, abba bámulnak mereven, valamilyen csodát várva.

morpho 2017.05.03. 21:21:36

@6.Lenin:

"A ballib média szerint aki szóba áll Putyinnal, az le is szopja"

Hát oszt melyik ír ilyet?? Hát hogy tanulmányozod te a ballib médiát? (jelentsen a ballib bármit is...)

@.csentecsa.: "Gyurcsány idejében valamiért nem zavarták őket a magyar miniszterelnök gyakori látogatásai Moszkvában"
Talán azért, mert nem tett a magyar miniszterelnök gyakori látogatásokat Moszkvában. Továbbá nem épített atomerőművet szemben a társadalmi akarattal és nem kért kölcsön az oroszoktól 30 Mrd eurót, sőt nem vette át egy az egyben az orosz törvényeket. Néha szó szerint. Ez lehetett az oka...

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.03. 21:21:37

@FCUK: No igen.. Tehát a ballibsik által emlegetett 2 millió "fidessbirka", valójában 8 millió X 0.31 = 2,4 millió. Nagyon jó !:)

morpho 2017.05.03. 21:24:38

@.csentecsa.: " Erről a mostani Medián kk.-ról már az sokmindent elárul, hogy nem közölték a neten"
Tök igazad van! Én is a nemzeti konzultációban hiszek! Ott akár Izlandról is lehet kamuíveket kitölteni ezerszám, minden reg és vagy visszacsatolás nélkül. Ezt aztán beleszámolják a "konzultáció" eredményébe. Na ez az igazi társadalmi szonda!!! Ráadásul fenn van a neten !!!!!!!!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.03. 21:27:18

@morpho: Miért vagy inkorrekt? Szövegkörnyezetből kiragadva idézel önkényesen.

Helyesen:"Erről a mostani Medián kk.-ról már az sokmindent elárul, hogy nem közölték a neten , hogy milyenek az arányok a pártot választók között, holott ez az adat áll közel egy választás eredményéhez."

BiG74 Bodri 2017.05.03. 21:29:19

@.csentecsa.:
Nem tudom hányszor lehetet a dks agy moszkvában, mert nem hozott haza minden szemetet, ezáltal érdektelen a látogatásainak száma. Vitya viszont kitartóan csüng putyin úr nemes vívmányain, és importálja ezerrel. Nagyon szeretne magyar putyin lenni.

morpho 2017.05.03. 21:30:06

@.csentecsa.:
Egyem azt az érzékeny kis zúzádat! Hát tőled tanultam, hogy kell "érdemben reagálni" egy narancskullancs kommenjére!

morpho 2017.05.03. 21:31:04

@6.Lenin:
Szerintem minden lényegest elmondtál! Ráadásul tök igazad is van! :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.03. 21:34:43

@morpho: Gyurcsány emlékeim szerint úgy 5-6 alkalommal volt Moszkvában. Amikor pedig Putyin volt Bp-en, akkor a holokauszt túlélőtől elzabrált villájában ebédeltette Vladimir Vladimirovicsot Fletó.
A paksi bővítésről való tárgyalásokat pedig ők is elkezdték az oroszokkal, és parlamenti szavazás is volt.
De emlékezhetünk arra is, amikor a Szurgut orosz állami olajvállalat megpróbálta felvásárolni a tőzsdén a Mol-t, az akkori nemzetbiztonsági szolgálatok épp akkor kezdték el vegzálni a Mol biztosági cégét..

6.Lenin 2017.05.03. 21:34:49

@morpho:

"Hát oszt melyik ír ilyet?? "

"de nem fért hozzá Putyin farkához, mert állandóan Orbán szájában volt az asztal alatt... "

Ez honnan? Még az óvodából szívtad magadba?
(az előtte lévő véletlenül elment szöveg nélkül)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.03. 21:38:36

@BiG74 Bodri: Miért is csüng? Mert kitaláltátok magatoknak ezt a hülyeséget? Ebben az országban a baloldali politikai erők azok-tisztelet a kevés kivételnek-akik csak úgy képesek létezni, ha erős külső hatalmak nemesebb részein csüngnek.
A hazai "baloldal" története erről szól..

morpho 2017.05.03. 21:38:54

@6.Lenin:
Mondom én, hogy isteni humorod van! Engem meg azonosítani a ballib médiával ( jelentsen ez bármit) több mint megtiszteltetés. Ennél nagyobb bókot nem kaptam még narancskullancstól! Köszi Lenyin! Köszi!
@.csentecsa.: Emlékeid szerint? Nebasz!

6.Lenin 2017.05.03. 21:43:25

@morpho:

Nem te vagy a ballib média-te köcsög- hanem onnan szívod a táplálékod, ezt nem voltál képes felfogni? Kezdelek reménytelennek látni.
Nagy lópisztolyt vagy te liberális, legfeljebb szadeszes köcsög, de azoknak meg mi közük a liberalizmushoz?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.03. 21:55:40

@morpho: Itt nem az én érzékenységemről van szó, hanem arról, hogy vagy nem vagy képes normálisan értelmezni azt, amit írtam, vagy szándékosan félrevezető módon idézel..

morpho 2017.05.03. 22:07:24

@6.Lenin:
Ez most nem volt annyira vicces, mint szokott lenni, de ne add fel! Imádom, ha személyeskednek velem! :))) Tudod, mindenkinek lehet egy hobbija... Neked magyarázzam?

@.csentecsa.: Azt tételezed fel rólam, hogy szándékosan és félrevezető módon idézek? Ugye milyen szar??? Hát a 888? A tv2 ?? Az origo ?? A Ripost ?? A prosti srácok ?? Nekik szabad?? Az nem akasztja ki a kamuságmétert, csak én?? Te is túl sokat gondolsz rólam édes egyetlen kullancsom! Te titokban(vagy nem is annyira titokban) Lenyinnel kokettálsz?

roxxtar 2017.05.03. 22:25:04

Na ilyen posztot én is összeszedhetnék az index és index közeli médiából, de inkább dolgozok tovább mert a Dominikai nyaralást nem ingyen adják.

morpho 2017.05.03. 22:40:54

@roxxtar:
Azért még is jó lenne, ha összeszednél párat. Már csak azért, mert így még a végén azt gondolják rólad, hogy csak blöffölsz.

Ui: Mi az, hogy index közeli média?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.03. 22:57:57

@morpho: Ha elítéled őket ezért, te miért teszed ugyanazt? Miért vágsz ketté egy mondatot, hogy félreérthető legyen?
Neked nem magával a dezinformálással van a bajod, hanem azzal ha a számodra nem kedves sajtótermékek teszik ezt..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.03. 23:21:19

@morpho: "Mi az, hogy index közeli média?"

A duda és a fényszóró. A kormányoszloptól balra. :))

AleB 2017.05.03. 23:26:08

Kedves Mr. Rider!

Őszintén nem értem, ez a blogbejegyzés minek született? Mi értelme van, milyen plusz információt ad, mit tudunk meg belőle, ami egyedi, csak a szerzőre utal? Ezer és ezer kérdés, ezer és ezer fejcsóválás: ezt meg minek??? Tényleg, kérlek fejtsd ki Nekem, Nekünk, hogy mi lesz egy ilyen cikktől jobb? Még akinek a bele kifordul a mai Magyarország minden józan észt, minden földi törvényszerűséget, tényt, jó érzést, emberséget nélkülöző és figyelmen kívül hagyó, köztörvényes bűnözőkből álló kormányzatának "munkájától" illetve ezen kormány intézkedéseit magyarázó, a máshogy gondolkodókat megbélyegző, lehazugozó médiatermékekből áradó, súlyos mentális zavarokról árulkodó hisztérikus fröcsögéstől... szóval szerintem még az is megütközik ezen a látványosan csak a más szarát piszkálgató, magát vehemensen Orbán-ellenesnek mutatni akaró, görcsösen sarazni próbáló "cikken".
Ez pontosan ugyanaz, amit az Általad be- és megmutatott média-termékek magas színvonalon űznek! Pontosan az, amitől az általad megcélozni kívánt közönség szerintem fejvesztve menekül. Nekem, és úgy gondolom, hogy a mai magyar állapotok miatt kiábrándult magyarok nagy többségének pont az ilyen cikkeket szülő mentalitás az igazán riasztó: nem találni benne építő szándékot, nem mutat utat, nem magyaráz, nem érvel... Csak ahogy az oviban a gyerekek: "Te vagy a hülye! Nem is, mert Te sokkal hülyébb vaaagy!!" Ennél sokkal, de sokkal többre van szükség Tőled és mindenkitől, aki a mai magyar politikai rendszer ellen felszólal, ahhoz, hogy a felvilágosultan, európaian, józanul gondolkodók végre egymásra találjanak és ki merjék mondani amit gondolnak!! Nem kétlem, hogy Te is az így gondolkodók közé tartozol, de azt gondolom, az ilyen, sehova sem vezető cikkek csak "elinflálják" azt a morális tőkét, mellyel sikeresen lehetne küzdeni a ma látványosan terjedő immoralitás ellen. Ne abból éljünk, hogy a "másik" oldalt sarazzuk, ne ez legyen a cél, se nem az eszköz... Mit érünk el vele? Őszintén! Semmit. Ezzel válunk pontosan ugyanolyanokká, mint ami ellen küzdeni próbálunk. Azt, hogy az általad idézett cikkek, riportok mennyit érnek, pontosan meg fogja mutatni, hogy hányan nézik és olvassák el... Minek még utána újra meg újra felhánytorgatni? Hogy még többen lássák? Minek? Akinek elsőre is felfordult tőle a gyomra, annak ettől is fel fog, aki meg elsőre is szimpatizált a cikkekben, riportokban hallottakkal, olvasottakkal, azt ez az értelmetlen cikk csak megerősíti vakhitében.
Szívesebben olvasnék arról, hogyan pl. hogyan tennéd jobbá a magyar társadalmat hosszú távon, vagy hogyan orvosolnád a migráció problémáját (valljuk be: ez akkor is égető kérdés, ha az Orbán-féle tüneti kezelés mégoly visszataszító és emberietlen is), mit kezdenél a nemzetállami illiberalizmus kontra globalizált európa kérdéskörrel? Hm?
Aki hamarabb felül tud emelkedni ezen az adok-kapok stíluson és végre a problémákkal, az azokra adandó hiteles, védhető, demokratikus válaszokkal, érvekkel "támadna", ésszel, okosan szólna az emberekhez, hosszú távon az fog kikerülni győztesen.
Akkor pedig mindannyian győzni fogunk. Azok is, akik azt hiszik, hogy vesztesek lettek...

morpho 2017.05.03. 23:42:11

@.csentecsa.: Tévedés!
Először is nem tudom, hogy milyen a "számomra nem kedves" sajtótermék, mert azt nem olvasom (bár így leírva jól hangzik, sőt ez olyan jó, hogy mostantól kezdve én mondtam:)
Azokat a kajákat se eszem meg, amiket nem szeretek.(számomra nem kedvesek :) Ezért sem értelek téged, hogy egy általad megvetett (óh mily költői vagyok ma este) szóval egy általad hazugnak és/vagy elfogultnak tartott ballib (jelentsen ez bármit) sajtóterméket (ebbe a sajtótermék vakerba beleszerettem, de tényleg :), szóval egy ilyen index/b1 blog című izét olvasol. Miért olvasod, ha szar? És nem érdekelnek olyan narancskullancs hülyeségek, hogy tanulmányozom a libsiket, meg érdekel mit ír az ellenség, meg hogy jókat röhögök rajta, mert ezek nem rendelkeznek igazságtartalommal. Én annyit csináltam veled, hogy pont ugyanazt a módszert alkalmaztam veled, amiről a poszt szól, amit a Habonymédia csinál. Ez teljesen tudatos volt. És látod milyen szar? Milyen aljas és ócska, amikor féligazságokból és szándékosan félreértett mondatokból lejárató primitív újságcikkeket hazudnak az éterbe? Ugye milyen gusztustalan? Gondoltam rád tolom, aztán meglátjuk, hogy tiltakozol-e? Tiltakoztál, mert igazad van. Csakhogy akkor a poszternek is igaza van. És az is lehet, hogy nem letargiában vvan az "ellenzéki tábor" hanem a median tényleg ezt mérte. És akkor sincs ám semmi, mert Orbán úgy is nyerni fog. A ti munkátoknak semmi értelme. Engem akartok meggyőzni, hogy Orbán nem lop, amikor a hívei is látják, hogy igen, sőt be is ismerik, csak elnézik neki. Akkor meg minek ez az egész? Ezt most nem is neked írom, hanem azoknbak, akik a Habonymédiát üzemeltetik. Mert de igen a dezinformálással van bajom, amit amúgy most te is elismertél, hogy igen is jelen van. Ésa tényleg nehéz olyan újságot találni, ami jól súlyoz a hírek közt és kb tisztességesen vannak a cikkek/posztok stb megírva. És igen, például az index ilyen, annak ellenére, hogy nem vagyok vele teljesen elégedett, mert néha rosszul súlyoznak és kihagynak ezt azt, de nem nettó hazudozás és a valóság tudatos ferdítése megy mint a posztban szereplő vicclapokban. Valamiért egyébként a liberális szellemiségű portálok nagyságrendekkel olvasottabbak, mint a jobb vagy baloldali betagozottságúak. Ez valszeg azért van így, mert a net az progresszív műfaj és nagy néppártok szavazói nem azok. A szocik és a fidesz észre sem vették, hogy a sajtó menet közben felkúszott a netre és elköszönt a papírtól. Ezért fognak ezek a figurák hamarosan eltűnni az éterből és jönnek a fiatalok, akik nem járnak békementre, viszont ismerik Európát, beszélnek nyelveket és európai polgárként akarnak élni. Ez Orbán szavazóiról nem mondható el. Ők a múltat képviselik, veled együtt. Lehet ez ellen tiltakozni, de világ ilyen. Ez van.

Pop40 2017.05.03. 23:45:33

@.csentecsa.:

Igaz, biztos falsak a számok, a "letargiába süllyedt" ellenzéki tábor letargiája idáig érződik :-)

Az időköziken is fényesen hasít a fideszmaffia, szal nagy gond nem lehet.

Csak így tovább! :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.05.03. 23:47:07

@BiG74 Bodri: A putyini politika lényege, hogy önálló akarata van, nem egy olyan ország elnökét másolja szolgaian, amelyik eddig mindig szenvedést hozott a nemzetre. Szóval magyar Putyin soha nem lesz senki, helyette kaptunk a magyar hazát eláruló csicskákat...

@roxxtar: Hozd a hasonló gyűjtést ugyanilyen időtávról.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.04. 00:56:43

@morpho: Egy faszt.. Nem olvastad el redesen, és rábasztál. Aztán persze most megideologizálod. Átlátszó..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.04. 00:59:22

@Pop40: Nem állítom, hogy falsak, de az kissé árulkodó, hogy a pártot választó körében lévő népszerűségek nem láthatók a győzelmi jelentésekben..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.04. 01:06:46

@a nemzet fogatlan provokátora: Valóban , és ez 2,4 millió szavazó- egy mondjuk 65 %-os részvételi arány mellett-az 5,2 millió( 8millióX0.65) választó 46 %-a. Nagyjából az az eredmény,amivel a Fidesz-Kdnp 2014-ben győzőtt..
Na ezért nem került fel a netre a Medián felmérés pártot választók szimpátiáit ismertető része..

morpho 2017.05.04. 01:42:45

@.csentecsa.:

Nem tetszik, hogy ilyen csúnyán átbasztalak pubi? Túl intelligens volt ez egy narancskullancsnak. Viszont bevallottam, legközelebb nem fogom :)
Hanem írtam ám én mást is, amire valahogy elfelejtettél reagálni... Nem is értem... Ja de!

_most_ 2017.05.04. 02:37:32

@6.Lenin: Azért a magyar jobboldal viselkedése is elég abszurd ezügyben. Ellenzékben még szidták a ruszkikat, mikor Gyurcsány fogadta Putyint, akkor hazaárulózták, Orbán meg aggasztónak nevezte Putyin pincsik elszaporodását Európában. Ehhez képest pár évvel később, már a magyar jobboldal lett a legnagyobb ruszki rajongó, Orbán meg a legnagyobb Putyin pincsi. A ruszkik 40 évig megszállva tartották Magyarországot, az elvileg antikommunista, de inkább gerinctelen magyar jobboldaliak meg szembe köpve 56 hőseit, felállva tapsolják, ahogy Putyin a szovjet hősöket koszorúzza meg Budapesten. A liberálisok iránti gyűlölet annyira elvakította a jobboldalt, hogy inkább újra behívnák a ruszkikat, nehogy a liberális nyugat győzzön.

nu pagagyí 2017.05.04. 06:50:10

A magyar jobboldal, a Fidesz vezetésével, totális kulturális és erkölcsi csőd állapotába kormányozta magát és igyekszik az egész országot lesüllyeszteni erre a szintre. Ideje eltakarítani őket és alaposan kiszellőztetni utánuk.

Le Orme 2 2017.05.04. 08:46:41

"Miért Ausztria? Hányingerük van Magyarországtól, azért"

Hányingere az Index címeitől van az embereknek.

nnnnnnnn 2017.05.04. 09:01:48

hát, a fekete győr inkább a koncsitára hasonlít nem hitlerre, amúgy más kifogásolnivalót nem találtam a fent említett cikkekben

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.04. 09:30:24

@morpho: A lényeg, hogy ne hazudj, ne csúsztass, mert úgyis kiderül.. Tudod, hazug embert hamarább, mint a sánta kutyát..;)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.04. 09:32:18

@nu pagagyí: Ti lettetek jórészt eltakarítva 7 éve. Az utolsó simítások szűk egy év múlva várhatók..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2017.05.04. 09:38:11

Csak szólok, hogy a "nagy csökkenés" mögött az áll, hogy korábban a Medián 37% körülire mérte a Fidesz-Kdnp támogatottságát a teljes választókorú népességen belül, míg a többi kk. 28-33 között.
Valszeg előre eltervezett felülmérésről volt szó korábban, hogy most nagy dérrel dúrral be lehessen jelenteni egy népszerűségvesztést. Ögyes..:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2017.06.04. 14:28:50

@.csentecsa.: Öhh..talán mert nem gyurcsány putyinpincsizett...
süti beállítások módosítása