B1 blogcsalád



Az Európai Néppárt feltehetőleg egyelőre nem mondja a Fidesznek, hogy odakint tágasabb

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2017. április 29. - Szelestey

orban-ep-1024x576.jpgSoros Kelet-Európában az elmúlt évtizedek során nem nyitott kellőképpen a társadalmak felé, de a CEU-n végzett diákok sokat tehetnek azért, hogy ez ne maradjon így. Már erős a lázadozás az EPP-ben Orbán politikája miatt, ám strasbourgi  hatalmi megfontolások miatt még egy ideig nem lehet számítani a kizárásra. A a felszín alatt azért izzik az ügy. Az unió leginkább a következő pénzügyi ciklus támogatásainak megvonásával tudná jobb belátásra bírni a kormányfőt. Közben a világhálón egyre népszerűbb az a felvétel, amely azt örökítette meg, hogy a liberális Verhofstadt szerdán, Brüsszelben jól kiosztotta a magyar vezetőt.

                                                           Nemzetközi sajtószemle, 2018. április 29.

 

Bloomberg

bloomberg.jpg

Soros György örökségéért folyik a harc Magyarországon. Orbán Viktor idáig elkerülte az unió érdemi fellépését, jóllehet már régen búcsút intett a közösségi értékeknek. Elítélte a liberalizmust és tekintélyelvű kormányzást választott. Ám a jelek szerint az volt utolsó csepp a pohárban, hogy nekiment a CEU-nak és szankciók jöhetnek, ha nem hagyja békén az egyetemet. Érdekes, hogy éppen ez az ügy borította ki a bilit. Dehát Soros számára az utolsó védvonalról van szó egy olyan térségben, ahol rengeteg mindent elért, de legalább annyi kudarc érte. Itt éppen az az érdekes, hogy egyrészt túl sokat, másrészt túl keveset tud felmutatni a politikai befektetés eredményeként. Mert ugyan létrehozott egy nyugatos elitet, de azt egyben elszigetelte a helyi küzdelmektől. Ennek következtében viszont a köz nemigen támogatja annak eszméit. Soros nyílt társadalmat akart, ehelyett elefántcsonttornyok rendszerét alkotta meg.

Ugyanakkor az eszmék erejét mutatja, hogy a tekintélyelvű kelet-európai vezetők sokkal jobban félnek a befektetőtől, mint ahogy azt az általa politikai célokra költött tőke nagysága indokolná. Viszont az eszmék gyengesége nyilvánul meg abban, hogy a reakció Soros társadalomértelmezésére jóval erősebb, mint ahogy azt jótékonyságának kihatása indokolná. Az elképzelései csak akkor győzhetnek, ha a magyarok egy EU-párti liberális vezetővel váltják fel Orbán Viktort. De ha a CEU fennmarad és a végzősök beilleszkednek a politikába, akkor fokozatosan ebben az irányban változhatnak a dolgok.

EUobserver

Az Európai Néppárt szóvivője nem vállalkozott arra, hogy megjósolja, milyen döntés várható ma Brüsszelben Magyarország ügyében a pártcsalád elnökségi ülésén, majd a miniszterelnökök tanácskozásán. Lopez de Pablo hozzátette, hogy  a magyar küldöttség a javaslatok 98 %-át megszavazza Strasbourgban, így nincs ok a Fidesz kizárására. A képviselőknek elegük van a magyar pártból, de ez egy családi vita. A portál is úgy látja, hogy érdemi szankció nemigen valószínű, bár az EPP küzd, hogy féken tartsa a különutas magyar politikust. Mindenesetre szerdán egy belső tanácskozáson a konzervatív partnerek kíméletlenül bírálták Orbánt. A légkör igen forró volt, és példátlanul sokan keltek ki a miniszterelnök legutóbbi lépései ellen. Különösen az ‚Állítsuk meg Brüsszelt!‘-kampány háborította fel őket. Az is zavaró, hogy a Fidesz rendszerszintű problémává válik a Néppárton belül, merthogy kénytelenek megvédeni, noha az továbbra is megszegi az európai értékeket és jogot.

Ahogy a luxemburgi Frank Engel mondja, belefáradtak abba, hogy nagyjából két havonta a magyar üggyel kell foglalkozniuk. A Fidesznek meg kell értenie, hogy elég ebből a cirkuszból. A hangulat Orbán ellen fordul. A képviselő hozzáteszi, az Európai Néppártot annak idején biztosan nem azért alapították, hogy a magyar politikát mentegesse. A szerdai plenáris vitában különben csak a magyar törvényhozók szólaltak fel a kormányfő mellett, viszont nagyon sok EPP-küldött élesen bírálta. Ugyanazt mondták, mint a liberálisok és a baloldaliak. A magyar frakció kezdi érezni, hogy baj van, ezért küldte szét a levelét. Ám a másik oldalon sokan attól félnek, hogy ha kiteszik a párt szűrét, akkor többé nem tudják befolyásolni annak irányvonalát.  Engel azonban azt közölte, hogy egyre többen szeretnék, ha kiraknák a magyarokat.  

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

Magyarország a demokrácia és a jogállam megsértése miatt elveszthetné tagsági jogait, ám ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen, olyan nagyok az akadályok. Így a Bizottsága klasszikus utat, a szerződésszegési eljárást választotta a felsőoktatási reformja miatt. Ha az ügy eljut az Európai Bíróságig, de az ország nem hajtja végre az ítéletet, akkor az pénzbüntetéssel járhat. Orbánnak azonban sokkal inkább az a lehetőség okoz fejfájást, hogy hamarosan kezdődnek a tárgyalások a következő hétéves pénzügyi időszak támogatásainak elosztásáról, és ez megfelelő eszköz lehet a nyomásgyakorlásra. Az ország ugyanis egy főre vetítve a szerkezeti alapok egyik legnagyobb haszonélvezője. Arra ugyanakkor nemigen van mód, hogy egyszerűen visszafogják a folyó kifizetéseket.

Kurier

kurier.jpg

A lap úgy látja, hogy az európai liberálisok vezetője szerdán gyújtóhatású beszédben olvasta Orbán Viktor fejére annak bűneit. A felszólalást már nagyon sokan megosztották a közösségi hálón, noha abban nem szerepelt semmi új. De jó volt a felépítése és az előadásmódja, éppen a belőle áradó érzelmek váltottak ki nagy érdeklődést, mert olyanoknak is a lelkéből beszélt, akik egyébként nemigen érdeklődnek az Európai Parlament vitái iránt. De hát Orbán keményvonalas jobboldali konzervatív. Folyton próbálgatja, hogy hatalmi politikáját átcsempéssze az uniós jog által megszabott határokon. Most éppen egy tekintélyes egyetemet akar bezáratni, illetve diszkriminálni igyekszik a külföldről finanszírozott civil csoportokat. A roma gyerekeket a fogyatékosoknak fenntartott iskolákba irányítaná, meggyengítené a demokratikus intézményeket. A miniszterelnök különben kővé dermedt arccal hallgatta Verhofstadt szavait, időnként felhúzta a szája szélét. Ők ketten már soha nem lesznek barátok. Összecsaptak négy éve a Tavares-jelentés kapcsán is.

Le Monde

le_monde.jpg

Az újság honlapja videófelvételen részleteket közöl Verhofstadt szenvedélyes kirohanásából. Úgy értékeli, hogy a politikus szembesítette a maga 4 igazságával az ultrakonzervatív Orbán Viktort. A Bizottság kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert úgy ítéli meg, hogy az száműzni igyekszik a Közép-Európai Egyetemet. Annak alapítója, Soros György mumus a miniszterelnök számára.

 

Hangos sajtószemle

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5112465541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2017.04.29. 05:40:23

A pénz nem kompenzálja a műveletlen bunkóságot!
A költségek, melyek a hatalom fittogtatására pazarétoltatnak, e hatalom alapjait ássák alá. De a legrosszabb, legszemtelenebb kormány, ha azon kívül csapás nem éri, sokáig nem tartathatja fel magát!”Eötvös József Eszmék, gondolatok 1876. sorszámú gondolat.

"Már az is nagyon veszélyes, ha a kormányzat néha, mint Platón engedélyezte, hazudik. De mindinkább bizonyossá válik, nincs nagyobb veszély, mintha a kormányzat semmi egyebet nem tud, és nem tesz, csak hazudik, vagyis ha az egész államkormányzat a hazudozáson nyugszik." Hamvas Béla

Mikhail Ignacijev 2017.04.29. 10:06:53

Az orosz ügynök Mikhajil Ignátyev nem tudta kijárni Brüsszelben Szorosz papával együtt sem. Egyébként meg tennének már ki végre, a tömeggyilkos NATO- ból is egyetemben!
Az ellenzéknek nevezett CIA- projekt is ezt akarja.
Aszonygyák, hogy a zuni- jós források nélkül a Zorbán mostmár tutibiztosan megbukik jövő hét keddre. Na, rajta!

Mikhajil Ignacijev CEU- proktőr és anal- izátor s.k. (orosz hacker)

Szalay Miklós 2017.04.29. 11:40:41

Egy józan elemzés a helyzetről: CEU, Soros, kormány, baloldal. Az is világosan ki van fejtve, hogy mik akadályozzák a kormányváltást, mit kellene tennie a baloldalnak, hogy legyen rá esély:

egyvilag.hu

A címlapon olvassátok az Üzenetet.

morph on deer 2017.04.29. 11:47:42

Hazudnak, persze, de legalább figyelmeztetnek, a KGB meg az FSB jelenlétére az országban.
Nem is értem, hogy mi az EU baja ezzel a ponttal:

"Egyre több külföldről támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon.”

Mert ugye orbán ebben felhívja a lakosság figyelmét a fokozódó orosz titkosszolgálatok és kevésbé titkos szereplők jelenlétre, egyben figyelmeztet azok szándékaira is!

Ugye..?

Le Orme 2017.04.29. 12:00:35

"Közben a világhálón egyre népszerűbb az a felvétel, amely azt örökítette meg, hogy a liberális Verhofstadt szerdán, Brüsszelben jól kiosztotta a magyar vezetőt."

Hehe.A kommenteket olvasd el. Orbánnak ad igazat szinte mindenki.

"Verhofstadt is retarded, his parents were siblings!"

"Orban is a hero! Multy culturalism has only caused hatred between cultures."

"Orban is a hero"

"Verhofstadt should be hanged"

"I can't stand this euro puppet, he looks like a class A pedophile. The "university" that was shut down was more like a communist indoctrination center. The European Union is failing and I can't wait to see it on its final breath before collapsing into darkness."

"The battle between globalists and sovereignty supporters rages on. EU parliament is starting to look like Soviet or North Korean party meetings."

"Guy Verhofstadt LOL. That's the best politician Belgium could come up with? Not a surprise Belgium is a disfunctional fucked up country. "

"Orban is not a problem, muslims and Islam is problem."

"Andrew Jacobs
This member of the corrupt lying hypocritical fascist left EU dictatorship supporters club accusers Hungary of not following the rules, but the fascist EU dictatorship ignore`s it`s own rule`s on borders and immigration when it is convenient to them."

2017.04.29. 12:09:33

@Le Orme: "Hehe.A kommenteket olvasd el. Orbánnak ad igazat szinte mindenki."

Putyin trollgyára nem hogy az EU-ban, de még az usákoknál is nagyon tevékeny. Régen, amikor nem volt internet, ezeket úgy hívták a kommunisták, hogy "agitátorok".
He-he, idióta.

Killary Fucking Clingon 2017.04.29. 12:10:43

Az a probléma a baloldallal és a sajtójukkal hogy elhiszik amit írnak és kiabálnak.. Orbán és támogatói nyerni fognak 18-ban, és ez teljesen nyilvánvaló. A magyar lakosság többsége nem birka ahogy azt ti képzelitek. Egyáltalán, belegondoltatok ti abba hogy legalább 2.5 millió embert birkáztok állandóan??? Akikkel nektek együtt kellene működni, ha nyernétek , de persze nem fogtok. Eltűntök a süllyesztőben, akár ordítjátok a baromságaitokat akár csöndben sunnyogtok. A vége ugyan az. Liberális mentes ország = nyugalom és fejlődés.

Killary Fucking Clingon 2017.04.29. 12:12:51

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Mindenki orosz ügynök aki nem buzi és liberális ugye faszkalap??? Szakadt volna anyádba a köcsög fejed.. Demszky alatt tetszett neked a szétrothadt Budapest ugye? Pusztulnál el..

2017.04.29. 12:14:59

Amúgy meg ki le nem szarja az Európai Néppártot? Tolvajok és gazemberek ellen teljes mértékben tehetetlenek, a migráncsokat is beengedték tömegével. A felcsúti sötét paraszt már ezért is eleve kiléphetett volna, na meg a saller miatt is.

Killary Fucking Clingon 2017.04.29. 12:15:38

Nem Tarlós miatt kutyaszaros a város hanem a liberális szoci proli geci kulturálatlan faszfejek miatt. Ha rászólsz valamelyik féregre hogy szedje össze a kutya után akkor rögtön sikít hogy neki jogai vannak, és nyüszítve próbál elmenekülni miközben fasisztázik meg rendőr államról ordít miközben miattuk rothad a város.. Orbán nem elég kemény veletek..

vNHM 2017.04.29. 12:16:17

Termeszetesen szo sincs (soha nem is volt) semmilyen kizarasrol. Csak ti szeretnetek!
A Fidesz tamogatottsagarol pedig nezz meg egy uj kozvelemenykutatast! :DDDDDDD

Le Orme 2017.04.29. 12:21:28

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Hétköznapi emberek, munkatársak, szomszédok, családtagok, mindnek tele van a töke a migránssimogató magyarellenes turbóliberálisokkal. Nem agitátorok, hétköznapi emberek.

2017.04.29. 12:22:38

@Killary Fucking Clingon: "A magyar lakosság többsége nem birka ahogy azt ti képzelitek. Egyáltalán, belegondoltatok ti abba hogy legalább 2.5 millió embert birkáztok állandóan??? Akikkel nektek együtt kellene működni"

Marha. 2,5 millió szavazó (nem ember, hanem droid), nem a lakosság többsége. Az, hogy birkák, egyéni szociális probléma: többet kellett volna iskolába járni, a szexuális életet meg nem a családban, rokonságban gyakorolni.
Ezek után, kit nézel te hülyének, hogy Magyarországot elárulva, együttműködjenek tolvajokkal és orosz bérencekkel?
Há' hülye vagy te, fideszkomcsi?

Mikhail Ignacijev 2017.04.29. 12:23:53

@morph on deer:

Ott van mindjárt a CEU- t irányító, nyilvánvalóan orosz ügynök:

Mikhajil Ignatyev

Meglep, hogy a minden bokorban orosz veszélyre figyelmeztető, állandóan éber gyurcsányista, sorosista, libajnaista, bokrosista, hiper- szuper eurokonform és européer demokrácia bajnokainak nem tűnik fel, ez a nyilvánvaló tény.

3,3 millió ember Magyarországon, mind- mind orosz ügynök!
Sőt, mindenki más, aki nem a kiskörúton belüli romkocsmák alagsorában szívja Szorosz papa marihuanaját.

Mikhajil Ignátyev CEU- proktőr és anal- izátor s.k. (orosz ügynök)

konrada 2017.04.29. 12:27:00

Az Index főcímlapos címéhez:
Én már a Tavares jelentésnél elhittem, hogy teljesen elszigetelődött.

Most még annál i jobban?

2017.04.29. 12:30:58

@Le Orme: "Hétköznapi emberek, munkatársak, szomszédok, családtagok, mindnek tele van a töke a migránssimogató magyarellenes turbóliberálisokkal."

A fideszbűnözéssel van tele a hócipőjük, jobb ha figyelsz.

@Killary Fucking Clingon: "Nem Tarlós miatt kutyaszaros a város"

Nem is erről beszéltem, te idióta, hanem a fideszes bűnözőkről. De igazad lehet: a fideszesek hajtanak át a piroson, főleg bringával, ők hozzák be nyugatról a füstölgő roncsokat és ők szaratják a kutyákat a városban, mert nekik mindent szabad, ahogy a vezérüktől tanulták. Sőt, Merdzsóval részegen szambázva, ártatlanokat is lehet kivasalni.

Duplaxiii 2017.04.29. 12:33:18

Ennyi ócska libsiző náci bérommentelőt...
A poszt egyébként értelmezhetetlen, mert
1) erről szó sem volt
2) egyedi szempontok szerint összevállogatott idézeteket tartalmaz.
.
A szerző az egik oldal propagandáját fújja, a kommentelők többsége meg a saját ólcsó "mindenkitelpusztítaniakinemagazdiseggétnyalja" filozófia szerint sorolja az orosz propagandát.
Az elsőt értem, de vajon miért is libsi mindenki - joobbról balig, kereszténytől ateistáig -, aki nem egy hazaáruló filozófiát képvisel?
Miért is a döntő többségnek kellene felvágnia az ereit, hogy egy primitív réteg boldog legyen?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.29. 12:34:12

@morph on deer: "Egyre több külföldről támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon.”

pontosan.
még az is lehet, hogy azért putyinoznak a sorosfattyak, mert valójában van olyan balos alapítvány amit putyin támogat:)))

nevetséges, hogy folyamatosan orosz befolyásszerzésről beszélnek, mikozben most szereté feltárni a kormány, ki honna kap pénzt.
és üzenem a soros kitartottaknak. az orosz befolyásolási kisérletnek sem örülök, de nem szeretném a szaudi, izraeli, nota bene KÍNAI befolyásolási kisérleteteket sem.
kezeket a paplan felé, lássuk ki kit fizet.

Duplaxiii 2017.04.29. 12:34:44

Az meg már abszurdisztán, hogy a náci kocsogok már a komplett másképp gondolkodó társadalmi többséget tekinti orosz ügynöknek...

2017.04.29. 12:36:26

@konrada: Igazi fideszes libsi vagy, akárcsak a szolárium barna vezíred. Itt rettegtek reggeltől estig, majd estétől reggelig, hogy mi lesz a bűnözők pártjával, mert Soros bácsi báncsa a Viktort. Hithű fidesztálib nem olvas liberális blogot, te seggfej ruszki bérenc., ezért buktok le állandóan, mint buta orbán-trollok.

2017.04.29. 12:40:41

@FILTOL: "kezeket a paplan felé, lássuk ki kit fizet"

Brüsszel fizet, te idióta, ti meg ellopjátok a pénzt. Csak azt nem értem, hogy akkor miért Putyin seggét nyaljátok? Mert a paksi hitelét még az unokáink is fizetni fogják? Erre válaszolj, te hazaáruló.

rasztaszív 2017.04.29. 12:42:01

@FILTOL: de akkor a vatikáni befolyásolási kísérleteket se hagyjuk ki.meg az egyházakat.

Duplaxiii 2017.04.29. 12:47:18

@FILTOL: Így van komám!
A kormány teljes mellszélességgel nyitja a dossziékat, hogy a korrupt kötvényekkel milyen kínai, orosz, arab, iráni meg mittudoménmilyen bűmözők kaptak papírokat és a beérkező milliárdok hova is kerültek.
Igaz?
Ja nem!
Csak a neki nem tetszőket akarja listázni!
És ne kezdj libsizni csibém, mert ennek semmi köze ezekhez, ezt a tefajtád mossa össze folyamatosan.
Majd akkor ugassatok, ha az összes közpénzből fizetett pártszervezet adatai nyilvánossak lesznek. Az ÖSSZES!
Tehát ne csak azok, amikhez sem a kormánynak, se a fidesznek, sem neked, nekem nincs közünk, hanem a CÖF, a pártirányított focicsapatok, az MNB alapítványok, a kisvasutak és minden!
Az ügynöklista is!
De ti, főleg az utóbbitól rettegtek!
Hiszen a csúti is egy tenyésztett bm alkalmazott, neki önkéntes III/3-as besúgó volt a családjában és nem a gengszterváltás előtt!
Annyira beteges, hogy hazaáruló gennyek libsiznek mindenkit...

ISIS nevű CIA projekt 2017.04.29. 12:55:39

Nem kell aggódni lippsik.

Irakba mehettek demokráciát építeni. Vagy éppen Afganisztánba, Líbiába, Szíriába.
Ahelyett, hogy a kedvenceiteket hoznátok ide:

www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

Le Orme 2017.04.29. 13:11:51

@rasztaszív: az egyházelleneségedbe fogsz beleőrülni

konrada 2017.04.29. 13:13:19

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
;DDD

Qrva jól parodizálod az agyament kommereket! ;)
... tényleg sok olyan barom van köztük, akik még a kutyaszart is pártpolitikai szemüvegen keresztül nézik, és nem tudnak úgy hozzászólni a másikhoz, hogy ne trágárkodva személyeskedjenek.

Nagyon jól utánzod az ilyen vadbarmokat. Tetszik a humorod! ;))

dunántúli gyerek 2017.04.29. 13:13:55

Az EU pont azt csinálja, mint az USA globalista háttérhatalma.

Szervezetten hazudik a teljes globalista média Trump esélyeirő az 1 éves teljes kampány alatt, aztán amikor Hillary disznóságai kiszivárognak az e-mailekkel, akkor kreál egy sztorit az oroszokról. A leveleket látta mindenki, az oroszokat senki.

Amikor kitör a migráncsláz Magyarországon, a teljes globalista média szervezetten hazudik, hogy nincs is migránsprobléma, képzettebbek mint az őslakosok, fasiszta a kerítés, alkalmatlan a kerítés. Amikor a kerítések - nem csak a magyar - megszüntetik a helyi migránsproblémát, a globalista média kreál egy sztorit, hogy vigyázni kell mert Orbán Putyin zsebében van. Megint csak mindenki látta a migránsokat, az oroszokat senki.

alfacharlybravo 2017.04.29. 13:15:40

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Soros bérenc, de tudod az eredeti mondás nem szalonképes ezért kell így idézni.

rasztaszív 2017.04.29. 13:18:40

@Le Orme: per pillanat egyedül a katolikus egyház olyan külföldről támogatott szervezet,amelyik hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozott.senki nem tudhatja,milyen megállapodások,pénzmozgások ellentételezik a majd húsz éve tartó fideszpárti propagandát.

dunántúli gyerek 2017.04.29. 13:25:41

@rasztaszív: Nincs különösebb szimpátiám a katolikusok felé, lévén a magyarság megmaradásával mindig inkább a protestantizmus forrt össze. A katolikus egyház hajlamos mindig az erő oldalára állni, most is a globalisták oldalán áll, ahogy anno a Habsburgok oldalára állt.

Ettől függetlenül, mivel Magyarországon tradícionálisan idegen elitek célkeresztjében voltak a keresztények, legerősebben a kommunizmus idején, a mai keresztényelleneseket is indokolt erős bizalmatlansággal kezelni.

rasztaszív 2017.04.29. 13:31:31

@dunántúli gyerek: hát kezeld bizalmatlanul - de legalább higgy a szemednek.

Netuddki. 2017.04.29. 13:42:01

Lehet ez a nagy Soros (visszafelé is soroS, nyehehe) tolvajfidesz utálat arra vezethető vissza, mint anno a norvég alap basztatása. Ott is az volt, hogy beintettek a tolvaj fiúcskáknak, amikor jelentkeztek a norvég pénzek szétosztására. Aztán jött a megtorlás.
Több mint valószínű, hogy a Soros tatával is ugyanígy jártak, most meg megy a közpénzen finanszírozott bosszúhadjárat. Nekimennek mindennek ami mögött a Soros pénzét sejtik.

Jakab.gipsz 2017.04.29. 13:42:33

Brüsszelt igen is meg kell állítani, ez nem lehet vita tárgya, a kérdés hogyan.

Az EU, ma a Brüsszeli neo-marxisták túsza.

ISIS nevű CIA projekt 2017.04.29. 13:51:56

@Jakab.gipsz:
Nigel Farage egyenesen MAFFIÁNAK, GENGSZTEREKNEK nevezte az EU-t irányító brüsszeli seggfejeket:

www.youtube.com/watch?v=3vGJ5Tmw7Dk

E.Katolnai 2017.04.29. 13:58:11

Az itt emlitett Verhofstadt, frank engel, soros stb. libsi hulladék véleménye pont annyit számit, mint sámuelli, corvin otto rákosi, gerő uatása. Ezek a magyarság esküdt ellenségei: brüsszeli veszett kutyák, hányadék sajtójukkal (bloomberg), amihez nekünk magyaroknak semmi közónk. Jövöre megint a fidesz lesz megválasztva és a kutyák ugathatnak a patkányok meg vinnyoghatnak: hazánkban az lesz, amit mi magyarok akarunk!

Sir Galahad 2017.04.29. 14:00:02

Orbánnak minden csetepaté jól jön, erősíti az elkötelezettséget a szavazói körében. Kizárni a Fideszt nem fogják, mert kell a szavazatuk, az uniós pénzt se fogják belátható időn belül leállítani, mert ezt ellenlépések követnék és egy ilyen precedens nem hiányzik az EU-nak. Szóval egyelőre semmi olyan nem várható, ami az ellenzéknek kedvező.

Mikhail Ignacijev 2017.04.29. 14:54:30

@Sir Galahad:
Az ellenzéknek elsősorban magyar választókat kéne megnyernie- de az nemigen megy, főleg azzal a mentalitással, hogy bármit is tesz Orbán, annak az ellenkezője mögé kell beállni és mantrázni napestig.
Így sikerült illegális bevándorlás ügyében (No. 1 biztonsági kérdés jelenleg és a jövőben) a magyar választók 80%- val szembekerülni.
Innen már nem másznak vissza, pláne, hogy még rá is kapcsolnak a nagy migránssimogatásra.

Úgyhogy marad a "minden bokorban ellenség", illetve "orosz ügynökök" paranoiás tévképzetükbe zárkozás és becsavarodás, ebben a csak a mélybe vezető spirálban.

Mikhajil Ignátyev, CEU- proktőr és anal- izátor s.k. (orosz ügynök)

morph on deer 2017.04.29. 15:12:57

@Mikhail Ignacijev:
"Úgyhogy marad a "minden bokorban ellenség", illetve "orosz ügynökök" paranoiás tévképzetükbe zárkozás és becsavarodás, ebben a csak a mélybe vezető spirálban."

Ne bántsd a zorbánt, beteg szegény.
A skizofrén paranoia bizony nem játék.

"Be vagyok kerítve, és el akarnak veszejteni"- mondta legutóbb is...egy városfejlesztési találkozón.
Hát itt tart szegény.
Kicsit több megértést azért mutathatnál!

morph on deer 2017.04.29. 15:24:37

@FILTOL:
"most szereté feltárni a kormány, ki honna kap pénzt."

Qrvára egyszerű: kivétel nélkül minden egyesülés hozza nyilvánosságra a támogatóit, összeghatár nélkül, - és kész!

Ezen túl a másik ugyanilyen fontos információ: a kormány is hozza nyilvánosságra, hogy milyen külföldi szervezeteket támogat és mennyivel!

Ha ez megtörténik, akkor senki sem vethet a másik szemére semmit,- tiszta/tisztább lesz a kép!

Ezt kell csinálni a sikíítozás helyett, és emiatt majd nem kell magyarázkodni, mert mindenkire egyformán vonatkozna.

Mi lehet az akadálya?

sírjatok 2017.04.29. 15:29:51

szokásos szombat délutáni sírás

Visceroid 2017.04.29. 15:33:01

@sírjatok: Utána meg Orbán megbukik. Minden nap.

morph on deer 2017.04.29. 15:50:26

@Mikhail Ignacijev:
"Sőt, mindenki más, aki nem a kiskörúton belüli romkocsmák alagsorában szívja Szorosz papa marihuanaját."

Akkor most már értem, hogy mi vitte rá Magomedet, hogy kilépjen az illegalitásból! Azért nem vette számításba azt sem, hogy ő lesz az, akit beáldoznak ebben a játékban!
A sakkban ez a 'gyalogáldozat' - a jelentősebb cél érdekében lemondanak róla. Most éppen ez zajlik.

Így pártunk és kormányunk meg tudja mutatni a világnak, hogy bezzeg ők "megvédik a magyar embereket" - még az "orosz" érdekekkel szemben is!

Igaz, eltartott pár napig mire rájöttek, hogy ez hozza legtöbbet a konyhára, meg mire megjött hozzá az engedély, de most már megy minden, mint a karikacsapás!

Micsoda megkönnyebbülés... :)

wolves84lb 2017.04.29. 15:52:13

@sírjatok: ezért mennyit kapsz, 20 ft?

Janossz 2017.04.29. 16:03:31

@morph on deer: "Be vagyok kerítve, és el akarnak veszejteni"
Ez tényleg figyelemre méltó volt, különösen a szóhasználat. Egy szakember biztos ki tudná fejteni, mi van a mondat mögött, de annyit én is sejtek, egészséges lélek nemigen.

Nagyorrú Barbi 2017.04.29. 16:26:26

Hazudtok, mint mindig zsindex! Reménykedtek a hatalom visszaszerzésében. Szerencsére a szavazók átlátnak rajtatok zsidó tetvek!

Nevoeiro66 2017.04.29. 16:29:01

Nemzetközi sajtószemle, 2018. április 29. :DDDDDDDDDDDD

"hogy a liberális Verhofstadt szerdán, Brüsszelben jól kiosztotta a magyar vezetőt."

az, hogy valaki lila fejjel üvöltözik még nem kiosztás

inteligencs elenzeki 2017.04.29. 16:40:14

Kéne már valami jelölés b.szátok meg, hogy most ballibsiként, vagy jobbikosként toljátok, mert az ember nem tudja, annyira egy zenekarban fújjátok.

Janossz 2017.04.29. 16:54:29

@Nevoeiro66: Ha te a lila fejet értetted meg a dologból, tessék egy kis segítség, ez nem külföldiül van:
444.hu/2017/04/27/verhofstadt-beolvas-orbannak-mi-lesz-a-kovetkezo-konyveket-egetnek-a-kossuth-teren

Janossz 2017.04.29. 16:57:21

@Nagyorrú Barbi: Jó érzés ilyen idegesnek látni titeket. Két zsidózás között azért majd gondolkozz már el kicsit, miért is vagytok olyan sértődöttek, ha valaki nácinak nevez titeket!

inteligencs elenzeki 2017.04.29. 17:01:53

@Duplaxiii:

"Miért is a döntő többségnek kellene felvágnia az ereit, hogy egy primitív réteg boldog legyen?"

Miért is döntő többség ? Mert egy név nélküli közvélemény kutatáson Orbánt fikáz, a választáson meg b.szik elmenni szavazni, mert közben tudja, hogy még mindig a felcsuti a legkedvezőbb opció ? Színt vallani nem akar, mert az azért ciki lenne maga előtt is, hogy mégis az Orbánra szavaz, inkább egy "baromság az egész" felkiáltással nem megy el szavazni. (Ismerek ilyet) De közben a kocsmában tele pofával fikázza a Fideszt.
Nézd csak meg a legközelebbi választást f.szikám, megint a Vityáék nyernek. Mert a te többséged, az nem többség. Lefordítom érthetőbbre, mindíg a nyertes oldalán van a többség. Azért tudott nyerni aki nyerni tudott. Ha olyan nagy gondja lett volna itt a többségednek a Fidesszel, akkor már nem ők lennének kormányon.

Jakab.gipsz 2017.04.29. 17:08:36

@ISIS nevű CIA projekt: @Janossz:

Anglia (Isten óvja), megteheti, hogy kilépett az EU- ból, mi magyarok ezt nem tehetjük meg , mi a magyarok szövetségest nem szoktunk cserbe hagyni, csak azért mert vesztésre áll az ügyünk, ez esetben az (értelem) ügye, amelyekhez nem kellenek fegyverek.

Mi már lassan száz, többek szerint (több száz éve), harcolunk, ez a harc most a végső harc, a fene se gondolta, hogy egyszer-még, (német-ország utolsó csatlósaként), Németországért is harcolnunk kell.
Mint ahogyan az egész kereszténységért és az Európai-kultúráért, a létezésünk értemért harcolni érdemes.

Csapataink harcba állnak, soha sem tettük le a fegyvert, minden vesztes csatát követően, megígértük újra kezdjük.
Egy-egy aktuális főnök tévedhet, anya szülte embert könnyű, kétségek közé hajszolni, mint ahogyan Ferenc testvérünket is, (ha nem fogadja a muszlin inváziót, rossz keresztény, ha befogadja kígyót tojásokat melenget kebleinken).

Ámde egy Fermat, Bólyai, Poincaré, Neumann, nem tévedett, Ők a mi szövetségeseink, ezért a mi muníciónk kifogyhatatlan, felettük pedig ezért nincs hatalmatok.
Ti pedig "csak a tudományt akartátok uralni", nahát ezt leshetitek, mert nem ti találtátok ki. .

A tudomány pedig mindenkié, ennek a kisajátítását nem hagyjuk, tehát harcunk és ügyünk reményteli, és győzelemmel kecsegtet, az emberi ostobaság felett.

Már ennyi.

U.i. Köszönjük a lapszemlét Lajos, hála neked bővült látó körünk.

Szélmalomharcos 2017.04.29. 17:21:30

Soros "elképzelései csak akkor győzhetnek, ha a magyarok egy EU-párti liberális vezetővel váltják fel Orbán Viktort. De ha a CEU fennmarad és a végzősök beilleszkednek a politikába, akkor fokozatosan ebben az irányban változhatnak a dolgok."

Ez ám a wishful thinking! Egy libsi hatalomváltás Magyarországon, bruhahaha

Csak kibújik a szeg a zsákból

Szélmalomharcos 2017.04.29. 17:25:12

"a luxemburgi Frank Engel mondja, belefáradtak abba, hogy " ... folyton ég a kezében a telefon a Soros hívásaitól

Az Engel féléknek mi keresnivalója a néppárti családban? Merthogy egy hótt liberális politikus, Soros egyik legmegbízhatóbb beépített embere

Szélmalomharcos 2017.04.29. 17:27:57

"az európai liberálisok vezetője szerdán gyújtóhatású beszédben olvasta Orbán Viktor fejére annak bűneit. A felszólalást már nagyon sokan megosztották a közösségi hálón,"

Csak el kell olvasni a kommenteket a vén ripacs Verhofstadt hisztirohamáról

Szélmalomharcos 2017.04.29. 17:32:02

"szembesítette a maga 4 igazságával az ultrakonzervatív Orbán Viktort. "

Na most meg ultrakonzervatív lett Sztálin és Brezsnyev utódjából, aki eddig Hitlerre és Mussóra hajazott. Kéne egy totót indítani, hogy ki lesz belőle a következő alkalommal

morpho 2017.04.29. 17:57:03

@CSAK A dunába lőtt libsi a jó libsi !!!:

A nácikat nagyrészt kivégezték, a többiek meg elbujdostak. Ez aztán a perspektíva, te ostoba náci!

Szélmalomharcos 2017.04.29. 18:19:47

@rasztaszív:
Ez konkrétan úgy fest, hogy a katolikus top-executive Ferenc pápa nyomatja a migrincsbefogadást, ami nettó ellentétes a nemzeti érdekkel. Viszont a beosztottjai - a püspöki kar nagy része - pont nem úgy gondolják, és igazából ez különbözteti meg a katolikus egyházat a teljes akcióegységben működő Soros-birodalomtól

Hogyha a katolikus egyház is pert indítana a magyar állam ellen a migrincsek ránk tukmálásáért, egy politikai értelemben vett seggberúgást helyeselnék, bár amúgy nem vagyok az egyház ellensége. De a saját érdek mindig elsődleges

Soros valagát meg páros lábbal kell tovább rúgni

rasztaszív 2017.04.29. 18:34:11

@Szélmalomharcos: a katolikus egyházat itt sokkal inkább az különbözteti meg a soros-birodalomtól,hogy a majd húsz éve tartó fidesz-párti kampányuk teljes egészében közpénzből van kifizetve.

Pop40 2017.04.29. 18:55:15

@Le Orme:

Ha ott élnék, én is neki adnék igazat.
A migránsokat távol tartja, az meg, hogy szétlopja és tönkreteszi a saját országát, nyilván nem a német kommentelőnek fog fájni.

Pop40 2017.04.29. 18:58:53

@Killary Fucking Clingon:

"Mindenki orosz ügynök aki nem buzi és liberális ugye faszkalap??"

Gondolom, ezt magadtól is megkérdezed, mikor csípőből sorosügynöközöl mindenkit, aki nem tapsikol a vajdád egyetembezáratásának és szabadrablásának, ugye?

Persze költői a kérdés, bolsi.

Pop40 2017.04.29. 19:06:34

@FILTOL:

"mikozben most szereté feltárni a kormány, ki honna kap pénzt."

Szokásos nettó fideszes hazugság.

A legtöbb civil szervezetnek, akikre a tolvaj Geci rászállt, eddig is elérhető volt a támogatási listája a neten, forintra lebontva.

Ellentétben persze a lopott magyar közpénzből finanszírozott cöf-fel.
Na, az ő átláthatóságuk már valamiért nem olyan fontos Vityának.

Persze csak a szokásos fideszes módi, vádold az ellenfelet azzal, amit te csinálsz.
Mint mikor a 80 ezer tüntető egyetemistáról hazudozták, hogy Soros repgépén jöttek, 2 hétre rá meg kiröpteti a cöföt Brüsszelbe, Vitya mellett tüntetni - lopott közpénzből persze, mi másból.

A fideszes az egyetlen állatfajta, ami akkor is hazudik, ha levegőt vesz.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.29. 19:12:21

@rasztaszív: Azzal.sem.értek egyet mivel a szaudiak az egyházon keresztul a vallásszabadság nevében tesznek kísérletet a befolyásolásra es hogy a vahabita eszméket terjesszék.

rasztaszív 2017.04.29. 19:28:58

@FILTOL: éppen azért.nem lehet külön kezelni az egyházakat.

Pop40 2017.04.29. 19:42:36

@ISIS nevű CIA projekt:

Ez az a Nigel Farage, aki először jól átbaszta a brexites híveit, majd a megnyert szavazás másnapján lemondott, ahelyett, hogy elkezdte volna beváltani, amit ígért?

És azóta is kellemesen ücsörög eus képviselőként annak az eunak a parlamentjében, ami ellen uszított?

Nincs is több kérdésem, ez egy nagyon hiteles ember, épp, mint ti.

Pop40 2017.04.29. 19:45:42

@E.Katolnai:

Ti nem vagytok magyarok, bolsi.
Magyarellenes, hazaáruló, egyetembezárató, közpénztolvaj hazug bolsi férgek vagytok.

Közötök nincs a magyarsághoz, ti úgy vagytok magyarok, ahogy a rákos daganat része a gazdatestnek.

ben2 2017.04.29. 20:04:44

@Pop40:

Ha az NGO-k támogatási listái önkéntes alapon már úgyis nyilvánosak, akkor miért gond, ha eztán törvény közelezi őket arra, amit maguktól amúgy is megcsinálnának?
Hol itt egyáltalán a konfliktus és miért mantrázik minden ballib civil ellenes támadásról?

"a lopott magyar közpénzből finanszírozott"

Ezt a mondatot gondold át alaposan, mert ez így értelmezhetetlen.
A "lopott közpénz" ugyebár az, ami befolyik az államkasszába, és nem közcélra költik el. De ha egy civil szervezetet ebből a pénzből finanszíroznak, azzal végső soron visszajut a pénz a civil szférába. Azaz a lopott közpénzből finanszírozott civil szervezet olyan, mint az adócsalásból származó pénzből befizetett adó: értelmetlen.

Na de tételezzük fel, hogy valójában arra gondoltál, hogy a cöf támogatása maga a lopás, mert hogy a cöf támogatása szerinted nem közcél.
Ezen logika mentén viszont minden olyan tevékenység támogatása is lopás, amiben valamilyen aktívan politizáló szervezet vagy személy a kedvezményezett.
Pl. akkor a liberális filozófusok kutatásainak támogatása is lopás, meg az állami kitüntetések is, ha olyanok kapják, akik politikai kérdésekben hallatják a hangjukat.

Persze értem én, az most a feladat, hogy mindenre azt kell mantrázni, hogy lopás, lopás, lopás, de legalább gondold végig mielőtt hülyeségeket beszélsz, mert ez így kontraproduktív.

legális 2017.04.29. 20:07:05

Azért ez már vicclapba illik, pedig a felkonf szerit a Kurier írta:

Most éppen egy tekintélyes egyetemet akar bezáratni, illetve diszkriminálni igyekszik a külföldről finanszírozott civil csoportokat. A roma gyerekeket a fogyatékosoknak fenntartott iskolákba irányítaná, meggyengítené a demokratikus intézményeket.

Az 1. mondat mindkét része hazugság, de lehet együtt kezelni.
A 2. mondat mindkét része kitaláció, az első fele egy új motívum, kérdés a második felének mi köze az elsőhöz.
Külön rejtély, hogy lehet komolyan venni azt a cikket, amelyik ilyen szedett-vedett állításokat fűz egymás mellé? Ez írja le a magyar helyzete? És van aki ezt elhiszi és tapsol neki? Cipolla

ben2 2017.04.29. 20:07:38

@Pop40:

"Ti nem vagytok magyarok, bolsi.
Magyarellenes, hazaáruló, egyetembezárató, közpénztolvaj hazug bolsi férgek vagytok."

Most akkor bolsi vagy náci? Csak mert tegnap még fasisztáztatok...

Pop40 2017.04.29. 20:43:49

@ben2:

Én biztos nem.
Orbán meg a bandája vegytiszta komcsi, az égvilágon semmi fasiszta nincs benne.
(Maximum az, hogy pl a propagandájukat épp úgy szervezik, ahogy Hitler tanította.)

Pop40 2017.04.29. 20:57:00

@ben2:

"Hol itt egyáltalán a konfliktus és miért mantrázik minden ballib civil ellenes támadásról?"

Nagyon egyszerű: ott, hogy ezt már eddig is megcsinálták, tehát a törvény semmi másról nem szól, csak egy stigmáról. Egyedül az a célja, hogy az egybites fideszesnek innentől fogva majd minden jogos kritikát lecsapjanak azzal, hogy lám, külföldről finanszírozott szervezet mondta, tehát Soros pénzeli, nem kell foglalkozni vele, amit mond.

Külön poén, hogy a lopott magyar közpénzből finanszírozott cöf esetében bezzeg nem követelnek átláthatóságot!

"De ha egy civil szervezetet ebből a pénzből finanszíroznak, azzal végső soron visszajut a pénz a civil szférába. "

Akkor igen.
Csak teszem azt a cöf baromira nem civil szervezet. Az a fidesz fiókcége, magyarán ami pénz közpénzből hozzájuk kerül, az egyenértékű azzal, amit a fidesz magáncélra ellopott.

"akkor a liberális filozófusok kutatásainak támogatása is lopás"

Amennyiben nálad bármilyen szakma bármilyen kutatása egyenértékű azzal a tevékenységgel, amit a cöf művel, akkor kétségkívül igazad van :-)
Bár az egyetlen kutatási tevékenység, amit láttam náluk, az az Orbán seggének minél részletesebb feltérképezése volt.

"Persze értem én, az most a feladat, hogy mindenre azt kell mantrázni, hogy lopás, lopás, lopás, "

1, Nem tudom, mi a "feladat", lehet, hogy te előírt feladatok alapján kommentelsz, én nem.
2, Igen, ez bizony csak mantra, a lopás a patyolattiszta fideszkormány esetén fel sem merült még soha.

John Doe3 2017.04.29. 21:12:45

@Sir Galahad: milyen ellenlépésekre gondolsz? Mert szerény fantáziám e ponton tökéletesen csődöt mondott.

putris72 2017.04.29. 21:35:08

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Na ez miatt a gondolkodás miatt zakózik a baloldal,és a liberális oldal megint!Ha te testesíted meg a tanult embert akkor én inkább maradok tanulatlant!

jolka40 2017.04.29. 21:40:04

@Comte de Gippaud: Aki a kocsmában "tele pofával fikázza a Fideszt", de szavazni mégsem megy el, az egy gyáva szar.

ZX 2017.04.29. 21:45:12

@ben2: bolsi, náci egykutya. Az egyik nemzetellenes, a másik nemzeti szocialista. A határvonal nagyon vékony, nem véletlenül paktált le Sztálin sem Hitlerrel az elején.
Egy dolog azonban teljesen biztos. Aki ma fidesz szavazó az vagy egy sötét tahó aki barlangban él és nem veszi észre, hogy kilopják alóla az országot, vagy nyíltan hazáruló. Azok akik itt kommentelnek Orbán védelmében egyértelműen az utóbbi kategóriába tartoznak, ahogy azt Pop40 kifejtette.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.29. 22:01:12

@Killary Fucking Clingon: "Mindenki orosz ügynök aki nem buzi és liberális ugye faszkalap"

Mindenki buzi és liberális aki nem orosz ügynök ugye faszkalap???

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.29. 22:04:54

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "Amúgy meg ki le nem szarja az Európai Néppártot? Tolvajok és gazemberek ellen teljes mértékben tehetetlenek, a migráncsokat is beengedték tömegével."

A valóság az, hogy Orbán engedett be több mint tízezer migráncsot Magyarországra az adófizetők pénzén, ami persze a haverok számláján landolt.

És ha a csecsen migráncsok magyar állampolgárokat fenyegetnek, azt magánügynek tekinti.

Úgy migráncsozzá, hogy Orbán a legnagyobb simogatójuk.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.29. 22:06:31

@Killary Fucking Clingon: "Nem Tarlós miatt kutyaszaros a város hanem a liberális szoci proli geci kulturálatlan faszfejek miatt. Ha rászólsz valamelyik féregre hogy szedje össze a kutya után akkor rögtön sikít hogy neki jogai vannak, és nyüszítve próbál elmenekülni miközben fasisztázik meg rendőr államról ordít miközben miattuk rothad a város.. "

Ezt már orvos sem tudja kikezelni, keress egy vadászt.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.29. 22:09:46

@ZX: Én az elmebetegséget sem zárnám ki.
Főleg amikor a fidesz(es) hazaárulózik, miközben !!!pénzért!!! árulják az országot!
(elnézést azoktól a putyinpincsiktől, akik ezt meggyőződésből teszik)

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.29. 22:15:19

@dunántúli gyerek: "Megint csak mindenki látta a migránsokat, az oroszokat senki. "
Az oroszokat a magyarok 40 évig nézhették, míg migránst az ország 99%-a csak a TV-ben látott. A bevándorlókat meg a törökök és az EU fogták meg, nem a kerítés.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.29. 22:18:27

@ben2: A vezéred a legnagyobb komcsi. Ti meg a csinovnyikok. Ezzel a hazaáruló szöveggel irtottátok és üldöztétek a magyar embereket régen és most is.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.29. 22:23:11

@Jakab.gipsz: Nem harcolni szeretnénk, hanem élni. Csak a te fajtád okádja magából a gyűlöletet és szítja az ellenségeskedést

sinus67 2017.04.29. 22:32:13

@ben2: A CÖF az olyan a fidesznek, mint az MSZMP-nek a hazafias népfront! Közpénzből működtetik és a kormánypárt, ezen belül a vezér seggét nyalja.
Anno a párt ünnepeken is a népfront vitt ki egy csomó embert, hogy legalább az illúzió megmaradjon és ne csak a PÁRT vezényeljen ki embereket. Az olyan civiles volt!

sZulamith 2017.04.29. 22:44:38

Végig olvasva a hozzászólásokat tökéletesen tükrözi a magyar ember gondolkodását. Nem kell ide migráns, egymásnak vagyunk ellenségei. A kerítés is megvan, jobban zár mint a drót akadály. ( libsi, náci, zsidó, fideszbérenc.) Az, hogy idáig jutottunk megbocsáthatatlan!!!!!!

Egyébként a sorosra én is haragszom, gondolom a zöldségtermelés bizniszben is benne van, és ott árt ahol tud. Sokunknak nem kell ki a zöldsége.:)

Pipas 2017.04.29. 23:17:21

@Orbán Hazaáruló Viktor: "míg migránst az ország 99%-a csak a TV-ben látott"

Orbánt is csak tévében látták. :D Micsoda érv, b+!

morpho 2017.04.29. 23:49:16

@Pipas:
"Orbánt is csak tévében látták."

És az a kétmillió, aki alkalmankét a nagyívű beszédeit hallgatja?? Az közben becsukja a szemét? (ezt megérteném amúgy)

Pop40 2017.04.30. 00:26:48

@Kecskebaszó simogató kurvaanyát minden libsinek:

Jaj, kiscsillag, magad alá ne csinálj a nagy erőlködéstől, mint legutóbb.
Megint egy csúnya libsinek kell majd kicserélnie a barna pelusod nemzetiszínűre.

Peterpapo 2017.04.30. 00:55:18

@Killary Fucking Clingon:

"A magyar lakosság többsége nem birka ahogy azt ti képzelitek. Egyáltalán, belegondoltatok ti abba hogy legalább 2.5 millió embert birkáztok állandóan???"

Neked mióta többség 2,5 millió ember egy közel 10 millió lakosú országban akikből 8,2 millió szavazásra jogosult???

Egyébként meg is van a válasz. Aki azt gondolja, hogy 2,5 millió ember a többség, az nem lehet más mint birka, hiszen számolni sem tud. Gondolkodni meg végképp nem, csak birka módjára bégetni, amit a vezér ürü béget.

prakp 2017.04.30. 04:10:13

@Kecskebaszó simogató kurvaanyát minden libsinek: Te ipari barom, a kis kókadt faszoddal akarsz a Dunába lövetni bárkit is? A magadfajtát nyolcas irányzékkal lábon, faszarc.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.30. 08:20:27

@Pop40: Értem. A jobboldali kormány csak baloldali civilwket tamogathat de azt kötelező. Ha nem akkor naci...vagy bolsi. Vagy mindkettő. Lopott közpénzből

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.30. 08:22:50

@Peterpapo: Hat egyenlőre nem a forumozassal es bloggolassal lehet választásokat nyerni mo.on. De ausd meg el a többség kissesbseg dolgot párszor.hatha eleg lesz egy frakció megalakitasara

1ghost 2017.04.30. 08:24:08

@CSAK A dunába lőtt libsi a jó libsi !!!: @Jakab.gipsz: @Nagyorrú Barbi: @sírjatok: @konrada: @Le Orme:

Ne mi retkes narancsos kurva anyád van te mocskos orbánista bérhazudozó, ekkora a gáz? Úgy látszik minél inkább szorul a hurok a nyakatokon, annál több nicken nyomod a gazdád hazugságait, de rajtatok már semmi sem segít, ti tetves tolvaj mészároslőrinces országkifosztó szaralakok.

histar007 2017.04.30. 09:27:13

Liberálisnak lenni annyi, hogy tudod hogy mindig igazad van. Azértmert liberális vagy. Következésképp mindenki más téved. Verhofstadt szemében minden ember gonosz aki nem liberális legalább annyira mint ő.
Úgy tűnik sikerült eljutni odáig, hogy TERMÉSZETES dolog, ha meg nem választott, alig átlátható NGO-k szólnak bele egy adott ország kormányzásába. Sőt pont ettől demokratikus a dolog. Kivéve ha előkerül egy orosz szál. Abban az esetben az adott szervezet fake news center lesz és a lopakodó putyinizmus előretolt bástyája.
A recept egyszerű: aki együttműködik Oroszországgal az az EU alapértéketit támadja.
Bakker én nem értem.

Pop40 2017.04.30. 10:19:27

@histar007:

"alig átlátható NGO-k szólnak bele egy adott ország kormányzásába. "

Tudom, Viktor bácsi jól a szádba rágta, csak sajnos attól még szokás szerint hülyeség.

Az "alig átlátható NGO-k" támogatói listája az utolsó fillérig lebontva fenn van a neten.

Ellentétben természetesen a fideszes maffia által lopott közpénzből támogatott álcivil szervezetekkel (lásd cöf) vagy pl azokkal az offshore cégekkel, amiken keresztül a fideszes maffia ellopja a letelepedési kötvények bevételét.

Ezek átláthatósága valami különös okból kifolyólag nem annyira fontos Viktorkának.

Persze érthető, remekül lehet vele a külföldet sose látott, tökagyú híveit riogatni.
Hisz a kűűfőőd, az gyanúús. Ott csak Soros van, meg migránsok, és nincs Vityájuk, aki megvédi őket!

Pop40 2017.04.30. 10:28:09

@FILTOL:

Nem az "oldaliság" az érdekes, hanem az, mit csinál az adott szervezet.

Ha pl levest főznek a hajléktalannak, az szerintem kicsit értékesebb szervezet, mint az a cöf, akinek Vitya seggének tisztára nyalásán kívül semmi más célja nincs.

Az meg gondolom, még Vitya seggében is belátható, hogy az olyan szervezeteket, amik a kormány által leszart csoportokkal foglalkoznak, nem nagyon fogja a kormány támogatni, mert ha támogatná, nem lennének leszarva az adott csoportok.
Vagy a kormányt ellenőrző szervezetek esete: kifejezetten remélem, hogy mindet külföldről támogatják.

Ugyanis bevallom, túl sok értelmét nem látom egy olyan kormányt ellenőrző szervezetnek, amit a kormány pénzel. Ilyenből szokott kijönni az olyan végeredmény, mint pl a Polt-féle ügyészség, aki azt is cselekvés nélkül nézi végig, ha a fideszes csürhe az utolsó szöget is ellopja az országból.

A Momentum kiütötte orbánt 2017.04.30. 11:20:37

A FIDESZ CSAK A LOPÁSHOZ ÉRT!

És emellé még ki is vezeti majd Lopbán magyarországot az EU-ból 2018 után.

Állítsátok meg Orbánó Ui-t!

ISIS nevű CIA projekt 2017.04.30. 16:08:28

@ A Momentum kiütötte saját magát

Ne zavarjanak a tények:
-BREXIT
-belső határellenőrzések visszaállítása
-rendkívüli állapot Franciaországban, Belgiumban- már több, mint 1 éve

ezek mind- mind abba az irányba mutatnak, hogy UNI- JÓ erősödik és egyre egységesedik, igaz?
Hogy a terrorista- kvóták elutasításáról már ne is beszéljek...

Sir Galahad 2017.04.30. 18:40:47

@John Doe3: Az uniós pénzeket nem ajándékba kapjuk. Annak ellenében, hogy a piacunkat megnyitottuk, nem szedünk vámokat stb. Ráadásul az uniós kasszába be is fizetünk. Persze Mo. esetében ez nem nagy tétel volna, de a precedens nem esne jól az EU-nak, mondjuk Lengyelország esetében már kellemetlen lenne.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.30. 20:49:44

@Sir Galahad: "Az uniós pénzeket nem ajándékba kapjuk."

Nem. Pénztáros Lőrinc és orbán többi strómanja kapja ajándékba. Telik belőle a média einstandolására, a jogállam megszüntetésére egytemek betiltására, könyvégetésre...

Zsoltbacsi 2017.04.30. 23:34:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Meg ugye telik minimum 50 milliardos kvotakampanyokra :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.01. 00:19:55

@Zsoltbacsi: Igen, azokra is.

De az ilyen fideSSfasszopó kollaboránsok miért örülnek az ország kifosztásának????

Pop40 2017.05.01. 06:42:13

@Sir Galahad:

"Annak ellenében, hogy a piacunkat megnyitottuk, nem szedünk vámokat stb"

Ó, ne röhögtesd már ki magad.
Megnyitottuk a piacunkat, hűha. Csak úgy mellékesen viszont az unió is megnyitotta a magáét, egy kb 400 milliós piacot. Cserébe megkapták a mi 9 millás piacunkat, úgy, hogy még fizetnek is egy rakás pénzt, na vajon ki járt jobban?

És a sok hülye turbójobber ettől van hasraesve. Hogy mi hú, de megnyitottuk a piacunkat, micsoda kitüntetés ez az eu-nak.
A mi cégeinknek egy kicsit nagyobb szüksége van az eu 400 millás piacára, mint nekik a mi 9 millás piacunkra.

Ha valaki titeket olvas, és nem ismeri Mo-t, még azt hiszi, hogy valami India-, vagy Kína-szintű milliárdos piacot nyitottatok meg, úgy el vagytok szállva tőle. Érezze már kitüntetésnek a kutya, hogy hajlandó vele fuzionálni a bolha.

Sir Galahad 2017.05.01. 07:52:14

@Pop40: Még egyszer mondom, ez nem önmagában lenne kellemetlen az EU-nak, hanem precedensként.

Pop40 2017.05.01. 15:46:50

Precedens meg nem lesz belőle, mert nincs olyan hülye ország itt a keleti végeken, akiben komolyan felmerülne, hogy ő inkább kiszállna.

Nézd meg a briteket: az asszem valami 60 millás piac, de ennek ellenére a leghúzósabb kérdésük a brexites tárgyalásokon az, hogy valahogy esetleg tudnának e mégis kapcsolódni az uniós piacokhoz. Lehet, hogy ezért cserébe még a hátralevő ciklusra az eunak járó befizetést is hajlandóak lesznek kicsengetni.

Ilyen paraméterek mellett a röhej kategóriája, mikor ungaris meg elkezd izmozni, hogy legyen hálás az unijó, hogy megnyitotta neki a bolhapöcsnyi piacát.

Le Orme 2017.05.01. 17:09:56

@Pop40: az agyad a bolhapöcsnyi, nem a magyar piac

Pop40 2017.05.01. 20:03:23

@Le Orme:

Tanulj meg számolni, te majom.

Aztán akkor lesz fogalmad róla, hogy a 9 milla, vagy a 440 milla a nagyobb.

Nevoeiro66 2017.05.09. 12:17:16

@Janossz: Igen, erről beszéltem. Egy rosszarcú ember lila fejjel üvöltözik és hadonászik.
süti beállítások módosítása