B1 blogcsalád



Ilyen méltósággal köpi szembe a nyilvánosságot Kövér

2017. április 25. - ashwood

6ncnsyvfnodv1huqus.jpegA valósággal való szembenézés elkerüléséből ismét ötösre vizsgázott a Fidesz. Ezúttal Kövér László, az aligha tisztelt Ház elnöke mutatta be a narancsos vezércselt: miként kell két lépésben mattot adni a sajtónak.

Minden hétre jut legalább két-három olyan videó-riport, amelyben az látható, miként futamodnak meg a kormánypárti képviselők munkahelyükön, a parlamentben az újságírók valódi kérdései elől. Az a néhány, amelyik véletlenül válaszolni próbál, azonnal bizonyítékul szolgál a többiek gyávaságára: a kormány tettei magyarázhatatlanok, védhetetlenek.

A menekülés egyik legnagyobb mestere Kövér László házelnök. Tőle kérdezni nem lehet, ám ha mégis megpróbálja az oktalan zsurnaliszta, akkor:

a, kitiltják a parlamentből,

b, olyan ledorongolást kap, hogy azt nem teszi zsebre.

Márciusban az Indes stábja megúszta a b megoldás egy lájtosabb verziójával. Ahogy ezt is rengetegszer hallani – főleg csillámló riposztjairól ismert Kósa Lajostól –: kérjenek interjút, akkor majd lehet kérdezni bátran. Az Index vette is a fáradtságot, és a hivatalos csatornákon keresztül kezdeményezett beszélgetést Kövérrel. A házelnök végül több mint egy hónapnyi alapos és méltóságteljes gondolkodás után közölte: nem ad interjút.

Tehát: kérdezni nem lehet, de interjút sem ad. A gyávaság méltósága ez. Nagyon kell rá vigyázni. Hisz jellemzi az egész, Kövér László vezette parlamentet is. Nemzeti szimbólum: menekülést színlelve hátrafelé köpködni. Hungaricum a javából.

És a tüntetők még Áder Jánost nevezik bajuszos szarnak!

(Fotó: 444.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9412452757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borghor · http://promenade.blog.hu 2017.04.25. 11:21:16

A kádári söpredék mindenhol jelen van. Leginkább a fejekben él.

Netuddki. 2017.04.25. 21:52:23

Valaki a fejébe verhetné ennek a köteles faszkalapnak, hogy gyakorlatilag a magyar állampolgárokat köpi szembe nem a sajtót. A sajtó csak közvetítő közeg az olyan pöffeszkedő megélhetési politikusbűnözők mint a kövérlaca és a "nép" között. De sajnos ész már nem jár a hatalomhoz amit a gorbántól kapott.

Meridian74 2017.04.25. 22:22:36

Hát igen, ezért nehéz szavazni a Fideszre... de aztán ha belegondol az ember, mi van a "másik" oldalon, sikítva rohan az X-et a fideszre behúzni.

morpho 2017.04.25. 22:40:15

@Meridian74:

Na ne mond tényleg? És mi van a másik oldalon? Ott is van egy Kövér nevű bunkó, aki kitiltja asajtót a parlamentből, leveteti az EU zászlót és közben akkora arca van, hogy nem fér be a két oroszlán közt az épületbe. Miközben egy gyenge közepes képességű politikus, aki semmilyen nyelven nem beszél (magyarul se rendesen) és egész életében Orbán farvizén evezgetve csinálja a semmit. Ha nem lenne akkora tahó, amekkora, észre sem vennénk. Na én ettől menekülök sikítva. Ez így elég konkrét volt, nem? Mert a "másik oldal" önmagában nem jelent semmit.

nyiktonyeatszusztvujet 2017.04.25. 22:56:01

@Tibi !: sajtónak nevezed a 444-et vagy az indexet ? Fogalmad sincs a sajtóról.

morpho 2017.04.25. 23:13:14

@nyiktonyeatszusztvujet:

Neked bizonyára van. Adnál néhány támpontot a sajtóhoz? Csak hogy legyen valami fogalmam róla. Egy ekkora kalibertől nem szégyen tanulni! Közben olvasom az origó-888-pestisrácok kombót. Ez már valódi sajtó ugye?

NDSnyder 2017.04.25. 23:41:53

Csak és kizárólag a Pravda a valódi sajtó.

2017.04.26. 00:37:44

@nyiktonyeatszusztvujet: birka, mit keresel itt? Menj a sajtó minőségi oldalaira. Kommentelj az origon. Ja, hogy ott nem lehet?

Nzoltan 2017.04.26. 06:30:07

Mondenki megteheti, hogy nem nyilatkozik. És meg is válogathatja, hogy kinek.
Mondjuk ez a bolha kategória, csak az ellenzék akarja elefántnak láttatni. A baj ott van, hogy a valós problémákra nem nyújtanak alternatívát.

kjanik 2017.04.26. 06:43:22

@Nzoltan:
" Mondenki megteheti, hogy nem nyilatkozik."

Kivéve a közhivatalnokot.

vpbarna74 2017.04.26. 07:13:08

Bocs, de szerintem mindenkinek nyilatkozni kell, aki a Te vagy az én életem befolyásolja. Döntéseket, törvényeket hoz, emberek sorsáról dönt. Ha nem is jó a döntése, akkor is kötelessége lenne közölni hogy mit miért tettek. Csak azt az embert nem zavarja hogy ilyen lett a parlament, aki el tudta fogadni a Fidesz egykori kampányplakátjait is, és rájuk szavazott. Mert akkor is csak pár szóban kampányoltak, de alternatíva nem volt, vagy hogy miként lesz jobb az ország, azt akkor sem, és most sem tudják. Csak egy "NEM" felírat, meg pár negatív üzenet elég volt hogy a megfűzze a narancsködös emberek agyát! Amúgy meg, igenis kell mindenkinek nyilatkoznia, aki közfeladatot lát el. Mivel közszereplő :)

Magentax 2017.04.26. 07:38:37

@Nzoltan: Azok az emberek, akiket (sajnos) mi választottunk a képviseletünkre, a mi pénzünkből élnek és gazdagodnak, miközben az ország csúszik egyre lejjebb, a fiatalok és szakemberek nagy része elmenekül innen külföldre.
Amikor valaki(k) rá merészel(nek) kérdezni, mire költöd a pénzünket? mit csinálsz? - akkor ezek, a magukat királynak, felsőbbrendűnek képzelő politikusok felháborodva ajvékolnak, hogy meg merte magasságos fenségüket szólítani valaki.
.... és ez szerinted csak bolha?

bgp 2017.04.26. 07:40:53

Azért állnak Áderhez keményebben, mert a Kövérről már régőta köztudott volt ez a minősítés. Benne nem csalódott senki kb. 18 éve. Viszont, voltak olyanok akik Áderből többet néztek ki.

Magentax 2017.04.26. 07:40:59

@nyiktonyeatszusztvujet: :DDDDDD ilyet jót is rég röhögtem.
A 888 meg a pestisrácok - na igen! Az a SAJTÓ!
Muhahahaha...

bgp 2017.04.26. 07:44:45

@nyiktonyeatszusztvujet: Szerinted mi lenne a sajtó. Origo? Heti Válasz? Pesti Srácok? MTV??? MTI?????? Ne röhögtess!

Lajos Csánó 2017.04.26. 09:12:25

@Meridian74: Igazad van! A hülyék ezt teszik!

Merlot 2017.04.26. 09:32:12

Másutt már rég megírták: Kövér (alias Köteles) Laca egy MSZMP-s kőbunkó volt, az is maradt.
Pont.

Bikkfanfutyulo 2017.04.26. 09:40:12

@Tibi !: "Valaki a fejébe verhetné ennek a köteles faszkalapnak, hogy gyakorlatilag a magyar állampolgárokat köpi szembe nem a sajtót."
Szerintem nagyon jól tudja ezt, és xarik rá.

Netuddki. 2017.04.26. 09:47:09

@Nzoltan: "Mondenki megteheti, hogy nem nyilatkozik. És meg is válogathatja, hogy kinek."

Persze, nem muszáj képviselőnek lenni és átlagon felüli életszínvonalon élni közpénzből. Anyádat, te mocsok tetves tolvaj fizetett fidesztroll!

Netuddki. 2017.04.26. 09:48:24

@Bikkfanfutyulo: Ezért kell elmenni jövőre szavazni, és NEM a tolvaj fideszes pöffeszkedő tetvekre.

gradilaci 2017.04.26. 09:57:05

Ne is szóljon semmit. Úgy is csak a szar folyik a szájából. Már Hofi is megmondta. Felfuvalkodott nagyképű szar ember, aki saját magát is szembeköpi ha tükörbe néz. Ahogy gazdái is. De egyszer minden véget ér...

Netuddki. 2017.04.26. 10:03:39

@gradilaci: Magától nem fog, tenni is kell érte...

gradilaci 2017.04.26. 10:10:53

@Tibi !: Tegyünk! Az elsők között lennék, ha végre indulna valami. De nem indul, mert birkák vagyunk, hogy tűrjük ezeknek a rablóknak az uralmát. És újra meg is fogjuk választani őket, borítékolom. ( én egyszer se szavaztam rájuk, de érdekes módon mindenki ezt mondja...) igaz alternatíva sincs már, így gyakorlatilag mindegy, ki lép(ne) a helyükre. Csak a zseb változna.

biggianni 2017.04.26. 10:12:30

Egy zsák cementbe is több intelligencia és emberség van mint ebbe a retardált,idióta
kövérben ahogy a pállott szarszagú bajsza alól érthetetlenül motyog,és eljátssza a nagy
magyart és úgy tetszeleg magának mintha övé lenne a parlament! Ámbár nem csodál-
koznék ha hamarosan megvenné az országházat a nemzeti gázszerelő,ezért költözik a
várba több 100 MILLIÁRDÉRT az adófiz.pénzén KIM DZSONG viktor! MegbÍzható forrás
szerint lesz neki arany wc is,remélem belefullad,......de akkor ki fogja tovább idomÍtani
kövért és a hozzá hasonló sötét élősködő fidess bünözőket?

átlátó 2017.04.26. 11:23:12

Hát az van Laci, hogy nem az a baj, hogy még a rovásírásnál tartasz, a baj az, hogy fostalicska vagy.

rasztaszív 2017.04.26. 11:28:56

az ország három fő közjogi méltósága:a bajszos szar,a geci,és a bajszos geci.szépen vagyunk.

biggianni 2017.04.26. 11:42:22

@rasztaszív: Jót mulattam ezen, de sajna szó szerint igaz,és ha ezek párzanak
na abból lesznek a szaros bajszú gecik!!!

Larry Silverstein 2017.04.26. 11:43:35

bírom kövért, egyre jobb arc

ZX 2017.04.26. 12:19:57

@Larry Silverstein: Mikor szoptad le utoljára?

postumus mumus 2017.04.26. 13:44:27

@rasztaszív: A méltóságok hivatalos megnevezése: a fasz(kövér), a geci(orr bán), meg a pöcs(áder).

postumus mumus 2017.04.26. 13:47:04

@Larry Silverstein: Te látod az arcát? Én a rothadó, szuvas fogait eltakaró, szarcsimbókos bajszától nem látok semmit. Még jó, hogy a rühes, tetves méteres haját már levágatta.

Meridian74 2017.04.26. 13:52:48

@morpho: Az agykapacitásod leragad Kövérnél és Orbánnál, ez probléma. Súlyos probléma. Értelmi fogyatékkal küszködsz?
H mégsem, tudod mi az igazi probléma a másik oldallal? Nem, nem a Kövér-style... bár pökhendi alakok ott is vannak. A másik oldalon az a baj, hogy hatalmi érdekekből kiárusítanák az ország maradék erőforrásait is, pont leszarva mi lesz 10 év múlva, a most számít nekik csak. Hagynák, hogy muszlimok meg a velük tömegével érkező kétes alakok beözönöljenek az országba (hiába akarnak csak átutazni, ez nagyon hamar lehetetlenné válna, mikor stopot mondanak a célországokban), és utána ezzel nekünk kellene valamit kezdeni. A 'Zunió nem segítene... ugyanis ugyanez a folyamat becsődöltetné Olaszországot is, és akkor bizony azzal lennének elfoglalva. Pont magasról szarnának a mi nyomorunkra, mi amúgy is a keleti vég, a balkán vagyunk. Még meg is kérdeznénk atyáskodóan, mégis mi bajotok a balkáni állapotokkal, hiszen ti még a balkán vagytok...?!

Bobby Newmark 2017.04.26. 14:02:13

@Meridian74: Az ilyen megalkuvó takonygerincű szaremberek miatt egy fos ez az ország Mátyás óta. Az ilyen okádék szarok miatt buktunk két világháborút, Trianont, a szabadságunkat kétszer, stb.

ZX 2017.04.26. 14:22:19

@Meridian74: "A másik oldalon az a baj, hogy hatalmi érdekekből kiárusítanák az ország maradék erőforrásait is, pont leszarva mi lesz 10 év múlva, a most számít nekik csak. "

Te nem látod a fától az erdőt. A kommunista gecik épp most adják el az országot az Oroszoknak.

axolotl77 2017.04.26. 15:46:02

@Nzoltan: Nem. Nem teheti. Magánemberként megteheti, de nem egy "nép akaratából" megválasztott, nép pénzéből finanszírozott közméltóság.

Meridian74 2017.04.26. 16:38:38

@ZX: Aha. Szted. Sztem meg nem. Na, akkor most mi van?

Persze háboroghatsz, de vajon amikor Bajnai, aki még a libákhoz sem értett, felvette az IMF hitelt akkor is ugyanígy hőbörögtél? Nem? Akkor pofa laposra állítva, ugye.

Az energiaellátás meg létszükséglet. Vehetünk energiát, de csak akkor ha van is eladó. Ki garantálja azt neked, hogy mindig lesz eladó? Vagy hogy olcsón lesz eladó? Senki. Viszont amikor idejön egy bazi nagy gyárat (ami energiaéhes) létesíteni egy multi befektető, az rögtön azt nézi: van-e stabil energiaellátás a környéken? Ja, h a szomszéd országban van, itt meg csak vásárolják, akkor inkább megy a hasonló körülményeket biztosító szomszédos országba, mi meg hoppon maradunk. TEHÁT KELL A SAJÁT ATOM ERŐMŰ, mert jelenleg csak ez és a gázerőművek tudnak folyamatos és egyenletes energiaelláást biztosítani minden körülmények között.
Csakhogy az atomerőmű nem olcsó. Igaz 60-80 évre készül, azaz igazi hosszútávú beruházás. Na, ehhez hitelre volt szükségünk. Orbánék egyáltalán nem voltak oroszbarátok akkoriban (2010-2012). Igaz az IMF dirrigációját sem szenvedhették. Én sem, ha érdekel, meg sokan mások sem. Na, most akkor csődközelben voltunk (2010-2011), köszönhetően libásék szakértelmének, az EU meg azt mondta, legfeljebb 50%-ot állnak ők, a többit KÖTELEZŐEN piaci résztvevőknek kell állniuk. Tehát körbenéztek mi a piaci helyzet (akkoriban csődkilátásban volt még az ország, de amúgy ma sem lenne jobb a helyzet), és a hiányzó összeget senki nem akarta megadni, ráadásul nagyon szar kamatra (9%+) és csak rövid lejáratra (10 év), mert az ország köszönhetően a hitelminősítőknek a bóvli kategóriában volt - amivel egyébként zsarolni is próbáltak, szerencsére sikertelenül, de azért ennek árát megfizettük... sőt még mindig fizetjük, mert még mindig ímmel-ámmal soroltak eggyel feljebb, holott sokkal jobban állunk mint a spanyol-portugál-olasz trió. Az oroszokat meg akkor kezdték el ütni, idióta nem átgondolt gazdasági embargóval. Meg úgy egyébként is, már korábban is szerettek volna terjeszkedni pl az atomenergia terén, mivel az ő gazdaságuk nagyon függ az olaj és gáz árától, amiből ugyan korlátlan mennyiségük van, de az árak nagyon hullámzik, ami nem jó egy költségvetés számára, próbálnak több lábra állni. Ezért van az hogy az amcsikat szállítgatják a rakétáikkal az űrbe, ezért van az h kínával szövetkezve saját bankrendszert is létre akarnak hozni, és persze kapva kaptak az alkalmi lehetőségen finneknél is átvették az atom projektet (amit a franciák kurvára elbalfaszkodtak) és nekünk is tettek egy vissza nem utasíthatóan kedvező ajánlatot. Nemcsak pénzt adnak, meg is építik - méghozzá garantált áron! (ezzel kapcsolatban a zöldek és libsik széthazudják a világot, mondván többe fog kerülni az egész mint most ígérik, de nem, mert garantált áron építik meg) - mindezt úgy, hogy 30 évre adják a kölcsönt, kisebb kamattal (kb fele volt az akkori ajánlatoknak ez a kamatláb, ne feledjük, 10%-os kamattal akartak adni hitelt nekünk, rövidebb időre), és úgy, hogy törlesztést az erőmű beindítása után kell megkezdeni, nem azonnal... Ismerős a deviza hitel, mikor autóra vagy lakásra veszed fel? Még nincs is a tulajdonodban a dolog amire hitelt vettél fel, de már az első héten meghozza a csekket a posta, fizess felirattal!

Szóval ennyit arról, hogy eladjuk magunkat az oroszoknak. Az oroszoknak is jó ez, de nekünk sem rossz, ezt nevezik kölcsönösségnek. Nyilván, oroszország egy nagyhatalom, úgy is viselkedik. De az amcsik is pont ugyanezt csinálják - és egyikük sem különb a másiknál. Adtak volna kölcsönt az amcsik? Nem. Építeni építettek volna, az nyilvánvaló, mert sipítoztak... de ezért cserébe csak a markukat tartották. Hát kösz, de amíg van másik választás, addig válasszuk azt a másikat, ami számunkra előnyösebb.

Na, ez az amire a mocsok gyurcsány-bajnai banda nem lett volna képes.
Ugyanakkor mindkettő galleri mocskos hazug korrupt tolvaj banda, de legalább orbánék hajtanak némi hasznot is számunkra, meg hosszútávon gondolkodnak, nyilván ők is a hatalom megtartásáért csinálják, de ők úgy hoyg az ország is megmaradjon, ne vesszen el az (mert csak ezen keresztül lehetnek hatalmon). Míg ezzelé szemben a libsi csürhe már holnap eladnák az egész országot, vigyék a románok, szlovákok szerbek horvátok, osztrák, csak tejeljenek le nekünk egy csinos összeget, amit ellophatunk, és jólélünk belőle. ŐK. De nem mi.

Érted már a különbséget? Ha nem, akkor fölösleges még reagálnod is, ha ezt nem vagy képes felfogni, akkor barom vagy. És ne ragadj le orbánozásnál, kövérezésnél. Én sem szeretem őket. Lézer jani pl különösképpen irritáló is ezen felül. ( meg a többi delikvens is, aki szerint pl 47ezerből meg lehet élni, a rezsicsökkentő szilárd, na meg a pénztáros lőrinc gazdagodása is szúrja a szememet, szó se róla). De mégis inkább ők, mint az előző társaság. Ja, egyébként Jobbikos voltam, mostanáig. De amit most csinál Vona Gábor, az már nem az, amiért a Jobbikra anno szavaztam több alkalommal is.

biggianni 2017.04.26. 17:37:42

@Meridian74: Azért mert egy rövid könyvet ideÍrtál,a sok ostoba érved akkor sem a valóság,noha némi részigazságot súrol de azt is csak alulról! Energiát jelenleg sokkal
ólcsobban belehetne szerezni mint a tolvaj fidess bűnözők rákényszerÍtenek az országra!
Igaz,akkor a fidess-es M.E.T. nevű PÉNZMOSODA nem tudna 100 MILLIÁRDOKAT lenyúlni! PL: Németo-ban annyi a +energia a sok zöld e.(szél erm) hogy szinte féláron
lehetne hozzájutni! Itt is lehetne.de az ov korm. betiltotta! Szerinted miért???
Magyarorsz. egyik legjobb adotsága a kedvező szögben beeső napsugarak,ráadásúl
a napsütéses órák is nagy előnyt jelentenek és a környezetet sem szennyezik!
A világon mindenütt támogatják, nálunk büntető adót vetnek ki rá!!!
Szerinted miért???? Talán nem kell elmagyarázni,ennyit csak megértesz !!!
Miért kéne atomerőmű??? Folyamatos ellátás?? Ebben sincs igazad! SZÉL MINDIG LESZ,
NAP MINDIG FOG SÜTNI, ra. egyre jobban!! Bár nem érdekel Bajnai G. de azért nem
kell hazudozni róla ha nem ismered a teljes igazságot! B.G-nek semmi köze nem volt
a tönkre ment gazdákhoz,telj más ter. dolgozott,de ha már itt tartunk a szarházi fidess
had megszámlálhatatlan törvénysértéssel rengeteg valóban dolgozó gazda családot
tett tönkre mert olyanok vásárolták fel a talpuk alól a földeket,akik csak az ov által mocskolt EU-s pénzeket lopják el,miközben meg sem művelik mert eleve a lopásra
készültek!!! Remélem érted !? A fidess-es genyákból szinte mindenki aljas kommcsi
volt, ráadásul ov famÍlia bizonyÍtottan besúgó ganék!!! MIRŐL BESZÉLSZ?????
Józanodj ki mielőtt elsüllyedsz a fidess ganéban! Orosz korm. ugyanúgy diktatúra
lásd csak a közelmúltban mennyi ellenzékit kinyÍrtak aki kritizálni merte a faszkalap
gyilkos putyint,a csúti geci példaképét! Azért remélem nincs harag !!!

bobijub 2017.04.26. 18:15:28

@Tibi !:
nem az a lényeg, hogy "jól megmondani" vagy "jól megmutatni" "ennek", hanem az kéne hogy legyen a lényeges törekvésnek, hogy megmutatni ezeket a történéseket (tényleg "csak" megmutatni, hogy lássák mit csinálnak, nem "jól megmutatni nekik ...") azoknak, akik még mindig rájuk ikxszelnek, és legalább egy részükkel érdemben megérttetni (tényleg "csak" elmagyarázni, nem "jól megmondani nekik, ..."), hogy ez így nincs jól.

Meridian74 2017.04.26. 19:28:31

"! Energiát jelenleg sokkal
ólcsobban belehetne szerezni mint a tolvaj fidess bűnözők "

Milyen igazad van... Vagy mégse? Németeknél miért 100-120 Ft / KWh az egységár az energiának? Nálunk miért 40-45 Ft ugyanez, és még ezt is drágálják, mert hogy csökkenteni kellene...? (amúgy az orosz hitelle a nyakában az új erőmű 25-28 Ft körül termeli majd az áramot, amikor a hitel lejár, akkor meg 10 Ft-ért...)

Na ennyit a te igazságodról. A többit már inkább el sem olvasom, ugyanaz a faszág amit a többi idiótával fújsz, évek óta, mint a passzát szelet. Amúgy több hasznod lenne képletesen szólva ha beállnál valami mókuskerékbe, és azt tekernéd.

A szlovákoknak van atomerőművük, és a te és jóbarátaid jóvoltából vízerőművük is, amiből mi is részt kaptunk volna - ha ti nem léteznétek (meg sem születettek volna), SEGGFEJEK!

A szlovákok atom és vízerőművel versenyképesebbek lennének egy ipari beruházónál velünk szemben úgy, ha nekünk nem lenne se atomunk se semmink, csak RENGETEG pénzünk (ami persze egyálatlán nincs) - amiből vásárolnánk külföldön sok sok "olcsó" energiát (ha éppen van eladó, és olcsón eladó...) --> ez az eladósodás növelését eredményezné, folyamatosan, nem pedig egyszeri hitel által, amit meg csökkentünk a törlesztés által, amihez az időközben a hitelből felépülő erőmű által megtermelt áram ára is besegít. Matekból is többször buktatok, persze bölcsész mentalitástól mit is lehet várni, ugye.
Az atom nap 24 órájából átlag 23 óra 50 percet megy, míg a nap csak a nyáron süt, de a nap 24 órájából is csak kb 12-őt (éjjel a hold süt, nem a nap, te észlény!), télen meg ha éppen ki is süt a nap (cirka 35-46°-al laposabb szögben), akkor is csak a nap 24 órájából kb 8 órát használható módon (de jóval több a borult és ködös idő), miközben a napelemek hatásfoka is csak 40%-os. Afrikában, Spanyolországban, Görögöknél ez műxik. De nem itt. A vízerőművünket már elbasztátok Bős-Nagymarosnál, szél meg nem fúj kívánság szerint mindig és ott és akkor, amikor kellene... ráadásul rettenet csúnya a széllapát-tenger, bár ez harmadlagos tényező, ugyanis a karbantartásuk meg ráadásul még borzalmasan drága is.

Na ennyit a hozzáértésedről.

albibacsi 2017.04.26. 19:28:52

A Kövér nevű egy vállalhatatlan komcsi féreg. Abból a tajparaszt fajtából. Bocsánat a földművesektől.

Jakab.gipsz 2017.04.26. 20:14:26

Rööhejes ahogyan minden féle civil szakértő politológus piszkálja a kormányt mert a civilek jobban tudják és értik az energetikát, na ilyen az amikor a Soros-CEU féle félnótás bunkók akarják a hatalmat, vindikálni önmaguknak.

Egy atom erőművünk már van nem mind egy hogy menyivel kell majd az unokáinknak meg küzdeni. Persze ha nem lesznek unokáink nem lesz problémánk sem.

Propi Ropi 2017.04.26. 20:53:47

Az a szomorú hogy EZT érdemeljük. Szarnak bele a szánkba és még mindíg sokaknak ízlik.

biggianni 2017.04.26. 21:39:24

@Meridian74: HAZUDSZ!!! ÉS A CSALÁDODAT SEGGFEJEZD TE DEGENERÁLT! CSAK EGY PL
VOLT NÉMETO. mert 14 hónapot voltam ott, és évi cca 2000 kw fogy. 360 euro/30 eu/hó!
Itthon is szinte ugyanennyi! Ugye azt te se gondolod ha egy ország vásáról,azt lakossági
kiskereskedelmi brutto áron adják?!!!! Agyrém ahogy gondolkodsz te okoskodó majom!
Még annyit: Nekem mi közöm a szlovákok vÍzi erőm-hez hogy Így személyeskedsz? Azért
mert annyi eszed még talán van hogy utánanézz az áraknak nem Írok linkeket! A régi
paks1 termel annyit hogy kiegészÍtésként megújuló energia elég lenne,csak az nem
hozna eleget tolvaj gazdáidnak,ezért adóztatják agyon egyedülállóan az unióban a zöld
energiát! Tovább Én sem olvasom a hazugságaidat PL: SZÉNTURBINA karbantartás ára
mert a 8-10 éves gyerekeim is értelmesebbek mint te és tudják hogy 1 atomerm. kar-
ban tartása a messze a legdrágább az energ. hord. között! Ha ezeket a költs. is hozzá-
adod a hazugságaidhoz mindjárt megtriplázódik az ár a többihez képest és láthatjuk
milyen kárt okozhat egy katasztrófa! De nem vitatkozom veled mert rettentő fárasztó
ahogy itt próbálod osztani nemlétező eszedet! Ne gondolkozz (mert nincs mivel) hogy
mit hazudjál válaszként,mert Én léptem innen,kurvára nem érdekelsz a primitÍv kioktató
modoroddal,főleg ha ilyen nagy a sötétség! Zabáld tovább a rezsicsökkentés fidess
propagandát patkányképű németh szil-től,az a te szinted!!! Azért jó éjt!!!! Te PÖCS!!!

Meridian74 2017.04.26. 22:14:16

Te hazufsz, mert nekem meg most is vanna kinn ismerőseim, és ők mondták fél ével ezelőtt, hogy 111 Ft volt a KWh ára, amiből a német állam 21 Ft-ot dotált... ugyan számlát nem láttam, de idén Lézer Jani is pont ugyanezzel adott elő példát. Azaz más forrás is megerősítette ezt. Szóval kettőnk közül te maradtál egy kibaszott nagy hazug seggfej.

na__most__akkor 2017.04.27. 14:47:58

@morpho:
"Kövér László";

"egész életében Orbán farvizén evezgetve"

Ez egészen pontosan egy új kifejezés a $eggnyalásra?

Én is akarom használni. Én is! Én is!
süti beállítások módosítása