B1 blogcsalád



Kit akart az Egyesült Államok Orbán helyett? Szavazzon!

2017. április 22. - nickgrabowszki

Amerika keresi az emberarcú fideszest. De nem találja.ljvm.jpg

Erről Nógrádi Gyuri bácsi, a zsíros fazék (tűz, mézesbödön) környékén általában jól helyezkedő, ennek megfelelően az utóbbi években az Orbán-kormány propagandistájaként működő kókler beszélt egy dombóvári fórumon bő egy hete a 444 szerint. Nógrádi azt állította, hogy

az amerikai nagykövetség bekérette a Fidesz egyik legmagasabb vezetőjét, hogy vállalja el, hogy miniszterelnök lesz. Az illető azonnal elment a miniszterelnökhöz, és elmondta az egészet.

Egyéb megszólalásai alapján Nógrádi csak ritkán mond igazat, de tegyük föl, hogy most mégis. 

  • Akkor volt egy leváltási kezdeményezés.
  • Amit rögtön el is árultak.

De ki lehetett az, akinek nem kellett a legfőbb magyarországi hatalom? Aki annyira tartott Orbántól, hogy inkább jelentette neki az ügyet?

Nógrádi ezt elhallgatja.

Lehet persze, hogy ez ugyanolyan lejáratási, rágalmazás, karaktergyilkossági kísérlet, mint amiket Orbán 2006-2007-ben hajtatott végre a Simicska-féle akkor még harci lap Magyar Nemzettel előbb Pokorni, aztán a mára lojális rendszerszolga Áder ellen.

De igen nehéz úgy valakit úgy inszinuálni, hogy közben nem tudni, voltaképp kiről van szó.

Meg kell próbálni, hogy kitaláljuk, kire utalhatott.

Ha Nógrádit szöveg szerint értjük, akkor kizárólag Deutsch Tamás jöhet szóba, mint aki az amerikaiak számára Orbán alternatívája, mivel ő kétségtelenül Fidesz egyik legmagasabb vezetője.

Ha feltesszük, hogy átvitten használta legmagasabbat, úgymint legmagasabb rangú, akkor tágabb a merítési lehetőség.

Először is itt a kormánynévsor: Semjén Zsolt, Lázár János, Rogán Antal, Szijjártó Péter, Pintér Sándor, Trócsányi László , Varga Mihály ,Balog Zoltán, Seszták Miklós, Fazekas Sándor, Simicskó István.

Ők bár nem mind fideszesek, de feltehetjük azt is, hogy Nógrádi nem egyszerűen a pártot értette Fideszen, hanem az Orbán-rezsimet.

De ha mégse, akkor itt vannak a párt vezetői. Alelnökök: Gulyás Gergely, Kubatov Gábor, Németh Szilárd(!), Pelczné Gál Ildikó. Választmányi elnök: Kövér László. fidesz.jpg

Ennél lejjebb már nem mennénk, arra már nem volna igaz, hogy a Fidesz egyik legmagasabb (rangú) vezetője. Az elnököt meg azért hagytuk le, mert egyben ő a miniszterelnök is. Elég különös volna, ha a puccsista amerikaiak éppen őt kérnék fel új, alternatív miniszterelnöknek. Annál már csak az volna különösebb,

ha nem vállalná.

De itt van még a Fidesz-frakció vezetőinek névsora: Kósa Lajos, Balla György, Gulyás Gergely, Halász János, Németh Szilárd, Németh Zsolt.

Vagy az Országgyűlés fideszes vezetői: Kövér, Gulyás, Jakab István, Latorcai János, Lezsák Sándor.

Meg kell jegyeznünk, hogy Németh Szilárd neve gyanúsan sokszor ismétlődik. Gulyás Gergelyé még többször. Ez van. Ők is a legmagasabb Fidesz-vezetők közé tartoznak.

A magasrangúak közül van még a Fidesznek köztársasági elnöke (Áder), volt köztársasági elnöke (Schmitt), EP-vezetője (Szájer) és EB-tagja (Navracsics). Az olyan, a pikszisből rég kiesett vezetők, mint Pokorni, nem játszanak.

Az Egyesült Államoknak ebből a körből kellett puhatolóznia, ha továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy szokásunk ellenére ezúttal hiszünk Nógrádinak.

Amerikának olyan politikusnál kellett érdeklődnie, aki

  • nem orbánista, azaz nem pont ugyanazt az ámokfutást folytatná, mint Orbán;
  • nem rosszabb, mint Orbán; valamint 

feltehető róla, hogy képes lenne többséget állítani maga mögé

akár a Fideszben, akár az Országgyűlésben, akár a választók között.

A listákat böngészve több nevet egész gyorsan ki lehet zárni. Voltaképpen mindegyiket. Talán kettő-három kivételével:

Lázár és Varga. Esetleg Navracsics.

Az előbbi kettő a kormányban Orbán helyettese, ilyenformán a rezsim legmagasabb rangú embere (bár nem a Fideszé, mert pillanatnyilag egyikük se tagja az elnökségnek, bár azok voltak).

Az utóbbi kettő egészen biztosan elég gyáva ahhoz, hogy egy pillanatig se élje bele magát új helyzetébe, és rohanjon árulkodni Orbánhoz (ami feltétel, ha hiszünk Nógrádinak). Lázár esetében azonban már korántsem volnánk erről meggyőződve.

Tehát vagy Varga, vagy Navracsics. Közülük Varga a valószínűbb, mint akinél az amerikaiak érdeklődhettek, mert Navracsics már nem nem tartozik a rezsim (a Fidesz) vezetői közé.

De élje ki kremlinológiai hajlamait, és szavazzon!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr612445969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2017.04.23. 08:57:24

Szerintem Gyurcsányit mert igaz ő most nem tartozik Orbán belső köre közé de mint régebben most is ő a hibás mindenért. Igy kézenfekvő hogy őt kérték föl. És ő természetesen rohant Orbánhoz hogy elújságolja a nagy hirt. ( Micsoda idióta ez a Nógrádi)

Szúrófény 2017.04.23. 10:28:46

Szavazó biztató

Egyik szar, másik kaki,
Szavazzon, rá hát az, aki,
Ütődött, vagy eszement!
Kit becsapni, még be lehet
Lopott vagy lopni fog!
Mihelyt, Ő is oda jut!
Ehhez minek, segítsem?
Válassza ki, a jó Isten!
Szólítsa mielőbb magához!
Dehogy engedem, kasszához!
2002!

Visceroid 2017.04.23. 11:22:25

Rohadék jenkik! Kinek képzelik magukat, hogy beleszólnak az ország ügyeibe?

ani58 2017.04.23. 11:23:14

Valakit, aki független, ezek már leszerepeltek.

Janossz 2017.04.23. 11:40:23

Valami járvány lehet ez. Most épp ennek a Nógrádi nevezetűnek viszket a feltűnhetnékje.

bekerült 2017.04.23. 11:55:15

@Szúrófény:
Hülye !
Már ott van a kasszánál !
Ha nem zavarod el, akkor mindent visz !

Na, innen indul a verkli !

bekerült 2017.04.23. 11:57:51

Az a baj, hogy egykutya az egész.
Mindnyájan az Orbán köpönyegéből bújtak elő !

Ennyi marhát egy rakáson és még ebből akarnak választani ?

Egymást is megeszik !

Visceroid 2017.04.23. 12:04:12

"Mindnyájan az Orbán köpönyegéből bújtak elő !"

Igen, viszont ha Orbán nincs, az egész Fidesz lesüllyed a mostani MSZP szintjére. Persze nem támogatottságát tekintve, hanem "radikális ügyileg". Senki nem tudja úgy hergelni a népet, mint Orbán.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.04.23. 12:06:15

Szerintem simán benne van a pakliban, hogy csak kitalált sztori, amire később majd hivatkozni lehet, mint amerikai befolyásolsási próbálkozásra, amit elhárítottak.

sírjatok 2017.04.23. 12:17:12

Ez butaság, Amerika sosem vetemedne odáig, hogy más országokban próbálja megváltoztatni a politkai scénát, hiszen annyi bátor és nemes gondolata volt a függetlenségről pont még mostanában is

Alex Kadar 2017.04.23. 12:34:00

Mi ez az antiszemitizmus???Mi is a baj Nógrádi Györggyel!!!???

Sir Galahad 2017.04.23. 12:41:05

Szerintem meg abszolút hihető, hogy az amerikaiak tárgyaltak valakivel, akár több emberrel is. Ez valószínűleg a kitiltási botrány idején lehetett - elképzelhető, hogy az amerikaiak lehetségesnek tartották, hogy megrendül Orbán hatalma, és fel akartak készülni erre a helyzetre. Nincs ebben semmi különös, történt már hasonló más országokban is. Lehet ezt felháborítónak tartani, de meglepőnek semmiképp.

dr kíváncsivagyok 2017.04.23. 12:41:08

Nem volt a listán a Lali,..a Kósa Lali,...pedig tuti hogy őt akarták...

Peetee 2017.04.23. 12:42:58

Úgy kamu az egész ahogy van...vagy azt halgatta el, hogy mindez 1992ben történt.

FN (törölt) 2017.04.23. 12:44:27

Valójában Nógrádi Györgyöt akarták, hogy legyen végre egy rendes, nem kamu állása.

Indriq 2017.04.23. 12:49:28

Nógrádi roppant hiteles, mindent feltétlenül el kell hinni neki. Hehehe... kretén vadmarha akinek kellett valami nagyot mondania, hogy ne essen kiba fideszes pixisből és bele illeszkedjen a gonosz nyugati libsik/demokraták orbáni világába. Szakértő..... hehehe... az....

katus46 2017.04.23. 12:56:43

A nép szavaz majd ,egyenlőre ennyit a nagy Amerikának.

Souky Sanjay 2017.04.23. 12:57:21

Nem fideszesről volt szó,hanem egy VOLT fideszesről.Nagy különbség!

István Tokány 2017.04.23. 13:01:24

"Amerika keresi az emberarcú fideszest. De nem találja."
Ezen nem csodálkozom. Olyan hogy "emberarcú fideszes", nincs.
Vagy ember, vagy fideszes. A kettő együtt még senkinek sem sikerült.

Janossz 2017.04.23. 13:14:07

@Souky Sanjay: "Az, hogy az ország ilyen helyzetben van, az embereknek is köszönhető. Olyan politikusaink lesznek, amilyen embereket kinevel az ország."
Ezt meg honnan szedted? A kókler egy jelenlegi Fidesz-vezetőről vizionált...
Vagy úgy járt az illető, hogy már nem is párttag azóta, csak nem tud róla, mint a kényszeres feljelentgető?

what.the.fuck 2017.04.23. 13:18:23

Orbán nagyon is ismeri a diktátorok első szabályát: ne okos és tehetséges hanem kutyalelkületű hűséges emberek vegyék körbe, és még ők is folyamatosan versenyeztetve legyenek hogy a nagyúr faszát épp ki nyálazza tisztára.

nincs senki aki ennek a fasznak a helyére léphetne, ha véletlenül leesne a felcsúti stadion VIP páholyából az egész fidesznek hívott rabló ZRT kártyavárként omlana össze.

ez akkora kamu, mint hogy nógrádinak 80 felett van az IQ-ja. :DDD

JohnDoeTheReal 2017.04.23. 13:21:17

Barátom, Te már csak meg tudod ítélni, hogy ki mikor mond igazat. Mind a végzettséged, mind a gyakorlatod meg van hozzá. Ez az igazi alja az újságírásnak. :-(

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.04.23. 13:21:37

A Fidesz Eke TV-s csőcseléke most legalább cáfolhatatlan bizonyítékot kapott arról, hogy a tátott szájjal bámult, közismert szélhámos Nógrádijának az elmebetegsége krónikusan előrehaladott.

Igaz így passzol Nógrádi össze az őt futtató másik komplett elmebeteggel, a sváb migráns bajerral.

bakula 2017.04.23. 13:27:27

Esetleg Kósa Lajost.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.23. 13:27:57

Vagy kamu az egész, vagy szándékos bomlasztás az USA részéről. Piszkos Fred effektus.

sírjatok 2017.04.23. 13:28:35

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: azabaaj, hogy pl. migráció tekintetében is sokkal inkább igaza volt, mint a következő véleményevolúciónak:
- nincs is migráció, ez xenofóbia
- csupa okos képzett ember jön
- tuti nincs köztük terrorista
- a kerítés nem állítja meg őket

Nem ismerem Nógrádi munkásságát, de arra emlékszem, hogy a fentebbieknél jóval jobb előrejelzéseket adott. Ettől még nem biztos, hogy igaz amit most mond, de legalábbi megfontolásra érdemes.

58múltam 2017.04.23. 13:36:28

Állítsuk meg Washingtont is!

KukuxuBucsu 2017.04.23. 13:42:54

Szerintem Soros Györggyel tárgyaltak, remélem készül is már az Állítsuk meg Washingtont plakát válaszul erre az ormótlan gyarmatosítási kísérletre!

2017.04.23. 13:54:32

"Amerika keresi az emberarcú fideszest. De nem találja."

Nem létezik emberarcú fideszes. Ergo, az egész bagázst el kell takarítani, a listázott szavazóikat pedig eltiltani a közügyektől.

tompus 2017.04.23. 14:03:55

A balibek szerint csak a ballibek mondhatnak igazat.

2017.04.23. 14:08:26

@tompus: Láttál már igazmondó fideszest, te nagyon hülye? Ha mutatsz nekem egyet is, akkor visszavonom azt, hogy hülye vagy.

2017.04.23. 14:15:55

Egyébként már többször is kértem a bőszen "liberális" blogokat böngésző fidesztáliboktól, hogy írják le nekem egy becsületes fideszes nevét.
Évek óta hiába várok.
Ez a rakás szerencsétlenség pedig biztosan lódított egyet: ha más nem, akkor az usákok biztosan jól ismerik az egész szarkupacot, nem abból akarnak lecsípni egy darabot.

werecke 2017.04.23. 14:24:37

@tompus: A bolgárúr is megmondta és ha ő is azt mondja akkor az úgy van . Úgy van ?

belekotty 2017.04.23. 14:31:27

Az USA csak teszteli egy ilyen álhírre Orbán elkezd-e tisztogatni.

vénkujon 2017.04.23. 14:35:54

csakis zsemjén zsoti úr jöhet szóba-lóháton. kiválón szemléltetné nemzetünk egységét!

legyetek 2017.04.23. 14:37:34

Orbán puha. Kövér László kell ide, rendet kéne már rakni végre.

Brumm Brumi 2017.04.23. 14:50:22

Ha nagyon érdekli a 444.hu-t és tsaikat, akkor hívják fel Washingtonban badfriend urat...
Ugyanis valahogy elsikkadt ennek a cselekménynek a DÁTUMA.Mármint hogy mikor történt.

De az un. bitó lászló-féle kör is adhat érdemi információkat arról hogy a "bárki csak Orbán vesszen" forgatókönyv alaján kire gondoltak.

* A kétkedőknek ajánlom hogy olvassák el hogyan került Mario Monti Olaszország miniszterelnöki székébe.

Brumm Brumi 2017.04.23. 14:54:09

www.atv.hu/belfold/20141117-andre-goodfriend-elment-a-bito-szalonba

Belföld
ÍRTA Gavra Gábor
2014-11-17 11:48:00
André Goodfriend elment a „Bitó-szalonba”

Részt vett a Bitó László lakásán megrendezett szombat esti összejövetelen André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője – tudta meg az atv.hu több, az eseményen jelen levő forrásból. Értesülésünket a házigazda, Bitó László is megerősítette.

Baloldali és liberális értelmiségiek, valamint parlamenti ellenzéki pártok politikusai mellett ezúttal André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője is részt vett szombaton a Bitó László lakásán rendezett összejövetelen. Nemcsak részt vett, de forrásaink egybehangzó állítása szerint énekelt is (az egyik jelenlévő szerint zongorakísérettel).

Bitó rendszeresen tart értelmiségiek és baloldali politikusok részvételével összejöveteleket lakásán. Most szombaton azonban a szokásos meghívotti kör mellett André Goodfriend is jelen volt az összejövetelen.

A Bitó-szalonnak nevezett értelmiségi kör sajtóértesülések szerint fontos szerepet töltött be 2014 magyar belpolitikájának fordulataiban. A hvg.hu a nyáron arról írt, hogy itt született meg Falus Ferenc főpolgármester-jelöltségének ötlete. A lap szerint „Bitó László író lakásán rendszeresen találkozó a fővárosi liberális értelmiségiek hívtak fel MSZP-s politikusokat, hogy elfogadható lenne-e számukra Falus Ferenc jelölése”.

Januárban pedig Bitó és rendszeres meghívottai Fischer Iván lakásán találkoztak Bajnai Gordonnal és ekkor beszélték rá, hogy fogadja el Mesterházy Attila közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltségét és a koordinált indulás helyett az MSZP, a DK és az Együtt közös listás indulását az áprilisi országgyűlési választáson.

Egy másik hétfői írásunkban arról is beszámoltunk, hogy az amerikai ügyvivő a 19 éve meggyilkolt izraeli miniszterelnök, Jichák Rabin fiával találkozott vasárnap este Budapesten. Juval Rabin és André Goodfriend a “konflikutusok megoldásának lehetőségeiről” beszéltek - írta az ügyvivő Twitter-üzenetében.

Pop40 2017.04.23. 15:13:47

Szerintem Mekk Eleket akarták.

Vityánál sokkal jobb miniszterelnök lenne, bár ez a létező emberek 99,99999999%-ára is igaz. :-)

Komolyra fordítva: szót sem érdemel ez a hülyeség.

Pop40 2017.04.23. 15:22:44

@Brumm Brumi:

A nagy büdös tény az, elvtárs, hogy Washington magasról szarik a ti kis ostoba, tolvaj fejecskétekre. Kurzustól, és elnöki személytől függetlenül.

Fél éve magatok alá szartatok a gyönyörtől, hogy mekkora kánaán lesz most, hogy Trump hatalomra került, most majd ő, Viktorkátokkal kart karba öltve, megváltja a világot.

Aztán csak kiderült, hogy Trump is épp olyan magasról szarik rátok, mint mindenki más. :D

Megszokhatnátok már, elvtárs: a magatokfajta hazaáruló, semmihez nem értő, de mindenbe belepofázó, seggnyaló korcsokat a világon sehol nem becsülik. Maximum 1-2 diktátor áll szóba veletek, az is csak addig, amíg érdeke fűződik hozzá. Utána úgy hajít ki titeket Viktorkástól, ahogy a használt kotont szokás. :-)

Zsuzsa Szecsenyi 2017.04.23. 15:23:24

te elhiszed egyetlen szavát is ennek az ostoba idegenvezető nógrádinak, aki a fidesznél felnyalta magát "szakértőnek"? bruhahahaha

Pop40 2017.04.23. 15:26:20

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

"hogy írják le nekem egy becsületes fideszes nevét."

Ilyen földi körülmények között nem létezik, de állítólag a fizikusok már kísérleteznek rajta.
Csak mindig zátonyra futnak a kísérletek, mert amelyik végeredmény becsületes lesz, az kikéri magának, hogy lefideszesezzék, amelyik meg fideszes lesz, az ellopja a pénzüket, és elszalad vele. :-)

Beer Monster 2017.04.23. 15:39:43

Ilyen huncut ez a Trump? Micsoda pimaszság, Orbánnak köszönheti a győzelmét, most meg hátba támadja?...

Először a CEU, most még ez is.

teéjesenmindegy 2017.04.23. 15:45:59

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "Ergo, az egész bagázst el kell takarítani, a listázott szavazóikat pedig eltiltani a közügyektől."
Hát, bazmeg ez kész. Szerintem ne állj meg ennél, lövesd le őket, vagy nyissátok meg a recski táborokat. Egészen elképesztő egy féreg bagázs vagytok.

2017.04.23. 15:51:49

A fideszesek egyszeru vilagkepe szerint igy mukodik a vilag: ahhoz, hogy valaki miniszterelnok lehessen kell moge egy nagyhatalom. Ez nyiltszini beismerese, hogy Putyin all a mostani vezetes mogott, hiszen ok maguk mondjak a sajat soraikbol, es terjesztik eppen e pillanatban is, hogy nincs a kisorszagok szamara politizalas nagyhatalmak tamogatasa nelkul...

Azonban, ha tenyszeruen nezzuk: ha igy mukodne a vilag, hogy Amerikanak nem tetszik valaki, bekeretnek egy random emberket es megkerdik, akarsz-e te lenni a vezer, es ha igent mond, akkor izibe valtas van, akkor hogy a fenebe lehet meg Asszad Sziria vezetoje, amikor ot bevallottan el akarjak mozditani az amerikaiak? Ja, hogy ez nem ilyen konnyu, ahogy kicsi fideszes valasztopolgar elkepzeli. Ja, hogy a vilag nehany nagysagrenddel bonyolultabb annal, mintsem egy-ket nagyhatalom (plane egy-ket maganszemely...) csak ugy varialgasson a kedve szerint, es ez sem ugy mukodik, ahogy azt az egyszeri fideszes valasztopolgar elkepzeli.

Arra viszont jo, hogy megint errol menjen a kozbeszed. Arra jo, hogy ugyan bizonyitek nincs es nem lehet, hiszen meg sem tortent, de azert majd sokat fognak ra hivatkozni, foleg, ha majd valaki ellenzeki megprobalja bebizonyitani, hogy magatol, sajat elhatarozasabol indult es a magyar valasztokon kivul nem all mogotte senki. Szinten jo hivatkozas lesz majd, ha a belengetett hiresztelesek szerint Simicska valamiket kiszivarogtat a jelenlegi gardarol. Lenyeg, hogy konnyen befogadhato uzenet, konnyen az egyszeru gondolkodasu fideszes szavazo letelemeve teheti, hogy utana lehetetlen legyen eszervekkel hatni a zsigeri indulataikra. Bravo! Ugyes huzas!

2017.04.23. 15:57:13

@teéjesenmindegy: Nyilván ma már nem lehet lelövetni vagy felakasztani a gazembereket, még ha meg is érdemelnék, miután teljesen kirabolták az országot és utána beszolgáltatták Putyin elvtárs érdekeinek.
Noha a sámlit én is szívesen kirúgnám néhány hazaáruló alól (téged is beleértve az összes nick-eddel), mégis jobban élvezném, ha ezeket életük végéig a rácsok mögött láthatnám. Így lehetne mesélni a gyerekeknek, hogy ezek voltak a narancsos fülkeforradalmárok, akik elárulták és kirabolták a hazájukat.

Magentax 2017.04.23. 16:11:07

@Visceroid: Te azt is elhiszed, hogy a nyúl tojja a húsvéti tojást? :DDDD

miva? 2017.04.23. 16:11:16

A NKE fideszkáderképző nemzetközi kapcsolatász szakán lehet nála Master diplomamunkát írni. Egy alkalommal az oda járók közül valaki megemlítette, hogy ezt a lehetőséget választotta. A többi igencsak nem ellenzéki végzős hallgató olyan sokáig volt kommunikációképtelen a hisztérikus röhögéstől, hogy az már nekem volt kínos

miva? 2017.04.23. 16:12:43

@teéjesenmindegy: nem vagyunk mi kamerádod, birca, aki bloggereket fenyeget családostul kiirtással. Ez a ti műfajotok.

Beer Monster 2017.04.23. 16:14:51

Bár a játék menetébe épp bele passzol. Orbán össze akarta kapatni Trumpot Sorossal, de persze Donaldot nem éppen olyan fából faragták, aki marionett-bábuként ugrál. Most ő van soron.

Magentax 2017.04.23. 16:16:34

@JohnDoeTheReal: Aztán meg honnan tudod, kinek mi a végzettsége és gyakorlata, te nagyon jólértesült?
Te aztán mindig pontosan tudod, ki hazudik és ki mond igazat? Muhahaha...

Magentax 2017.04.23. 16:18:07

@katus46: a nép szavaz. Höhöhöhö, kackackac....

miva? 2017.04.23. 16:31:26

@Magentax: pillanatnyilag milyen néven tolod, elvtárs?

2017.04.23. 16:32:22

Ezek a nagy keresztények elengedték a baltás gyilkost is: ezek a véglények, akik most a migráncsok ellen úszítanak, elengedtek egy muszlim bűnözőt, aki baltával lemészárolt egy örmény keresztényt. Tudom, a bölcs kommunista vezető, Orbán Kim Viktor jó pontot akart szerezni Erdogan elvtársnál, aki pont nem az az típus, aki elismerné az 1915-ös örmény népírtást.

2017.04.23. 16:39:23

Csak oda akartam kilyukadni, hogy a jó fideszes bűnöző nem lehet ugyanakkor jó keresztény is, pedig sokat hallom-olvasom, hogy rengeteg igazhitű fidesztálib "nemzethy keresztény szellemiségű" oktatásban részesíti a gyerekét. Nem lehet, hogy ennek ellenére éppen az így nevelt gyerek fogja pofán verni a fideszes anyját-apját?

midnight coder 2017.04.23. 17:10:12

@Kishableany: Mit gondolsz kis naiv hableány, hogy mi a szarról szól a szíriai háború ? Igen, az amcsik el akarják távolítani Aszadot. És már jó régóta - mielőtt ez az egész elkezdődött a szírek egy egész kellemes kis olajország voltak, kb. a miénkkel megegyező életszínvonallal, ami az ottani kecskepásztorokkal még olajországként sem kis teljesítmény. Csak aztán Aszad bekerült az amcsik célkeresztjébe, megkeresték az ottani, Aszad leváltására alkalmas helyi erőt, akik arrafelé történetesen épp iszlamista terroristák akik legalább olyan előszeretettel gyilkolnak civileket mint most már a sarokba szorított Aszadék. Nálunk ez az erő a "demokratikus" baloldal lenne, de szerintem nincs épeszű ember aki el tudja képzelni, hogy ezek meg tudnák dönteni Orbánt. Ezért logikus lenne, hogy inkább belülről próbálnak meg alternatívát találni. Az már más kérdés, hogy az időzítés kissé valószínűtlenné teszi a dolgot: az amcsiknak most épp kisebb baja is nagyobb annál mint Európa, nem hogy mi.

miva? 2017.04.23. 17:20:37

@midnight coder: aha, ezen. Jó újra látni. Ha belépnél másikon is, kis csillagot tegyél már ki légy oly kedves, hogy ne legyek kénytelen szóhasználat elemzéssel rájönni, melyik is vagy te.

Duplaxiii 2017.04.23. 17:39:04

Jó látni, hogy a szerző a fidesz egyik bérszerzője!
Egy párttévében egy kérdéses múltú agyhalott böfögött egyet, itt meg propagandanayag készül ebből.
Ez a fidesz terve, még itt is az ő véleményük kering.
Nem érdemes sírni, hogy a média a fidesz kezében van, mert ami esetleg nincs, abban meg a divatbloggerek tülekednek fideszpropagandát világgákürtölni.

Pop40 2017.04.23. 17:41:17

@midnight coder:

"akik legalább olyan előszeretettel gyilkolnak civileket mint most már a sarokba szorított Aszadék. Nálunk ez az erő a "demokratikus" baloldal lenne"

Mármint a baloldal lenne, aki civileket gyilkolna?
És gondolom ettől a csúnya, gonosz, gyilkolászós baloldaltól a jóságos fidesz védi meg a népet, ugye?:D

Te részeg vagy, vagy magadtól vagy ilyen hülye?

lehet más a handa-banda 2017.04.23. 17:52:09

Ahányszor csak utcai megmozdulás van Budapesten rögtön előkerül egy utódjelölt az ügyeletes amerikai politikacsinálóktól. Vagy épp fordítva, akkor jön az utcai megmozdulás amikor igény van rá? Volt egypár ilyen az elmúlt években, és mindegyiknek ugyanaz lett a vége: leváltás. Na nem a miniszterelnöki poszton persze, hanem a követségen

midnight coder 2017.04.23. 18:05:08

@Pop40: Szövegértés elvtársak, szövegértés! Ott az iszlamista terroristák azok akikkel le lehet váltani az aktuális államfőt, itt a baloldali ellenzék lehetne az, ha nem egy rakás idiótából állna, a közepén az MSZP-vel akit olyanok fémjeleznek mint a Botka elvtárs. Ezért valóban ésszerű lépés lenne inkább a FIDESZ soraiban keresni az Orbán leváltására alkalmas embert. Persze már az is kérdés, hogy miért is lenne érdeke Trumpnek leváltani azon kevés európai politikusok egyikét, akik szimpátiával figyelik a tevékenységét ?

Pop40 2017.04.23. 18:24:44

@midnight coder:

Hja, drága elvtárs, a szövegértésnek feltétele ám, hogy értelmezhető legyen maga a szöveg.
Így is hülyeség, bár felfoghatjuk haladásnak, hogy már nem annyira, mint az előbb. :-)

Trumpnak nem érdeke leváltani Vityát, Trump magasról szarik Vityára, meg a sleppjére. Csak az önmaguk propagandáját beszopó hülye fideszesek hitték egy pillanatig is, hogy Viktorkájuk bárhol is hatalmi tényező, akár egy pillanatra is. Trump (aki maga sem egy észlény) tán azt sem tudja, hogy a világon van.

Szegény Vitya, mostanra kiderült, hogy fél éve ingyen tartotta oda a seggét, mégse jön létre a nász, mert bár Trump gerjed a kurvákra, de szigorúan csak fiatal, női kivitelben, a sörhasú diktátorokhoz valamiért nem vonzódik :D

Marad Kelet, csak ott Vitya ugyanaz a használt koton-kategória: amikor 1-1 helyi diktátornak épp kell valami, smúzol vele kicsit, utána szemrebbenés nélkül kidobja. Lásd azeri baltás kaland, ahol Vitya bármi ellenszolgáltatás nélkül égette le az országot, az azeriek megköszönték, és utána pont úgy szartak Vityára, mint előtte.

Az egyetlen, akik le akarhatják váltani, az az eu, kérdés, mikor jön el az a pont, mikor már vállalhatatlanul sokat lop, és a bolsevik mintájú tombolása (pl az oktatás szétverése) vállalhatatlan lesz már a Néppártnak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.23. 18:45:11

Lázárral nem sokra menne sem az USA, sem mi. Ugyanolyan gerinctelen, pénzéhes, mindenkit hátba szúró figura, mint Orbán.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.04.23. 18:52:51

az USA egy kis taknyos kisgyerek Magyarországhoz képest, viccnek meg rossz az egész sztori

dr. mesterséges színezék 2017.04.23. 19:11:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerintem valami zöldfülű külügyes olvasott egy régi jelentést valami Orbán Viktorról, aki elkötelezett a demokrácia iránt, és megpróbálta kipuhatolni, hogy vállalná-e a posztot, amit most valaki hogyishívják birtokol, és csinálja vele a folyamatos rapszódiát. Szegény zöldfülű a mai napig nem érti, miér röhög körülötte mindenki.

2017.04.23. 19:19:11

@midnight coder: "Igen, az amcsik el akarják távolítani Aszadot. És már jó régóta - mielőtt ez az egész elkezdődött a szírek egy egész kellemes kis olajország voltak, kb. a miénkkel megegyező életszínvonallal, ami az ottani kecskepásztorokkal még olajországként sem kis teljesítmény."

Azt kell mondanom, hogy borzasztóan hülye vagy (és nem csak azért, mert Orbán seggnyalójaként indexes blogokra kommentelsz, általában marhaságokat). A dumád alapján akár te is lehetsz az észlény Nógrádi.
Hogy nem jutott a nem létező eszedbe, hogy az amcsik óriási hibát követtek el, amikor nem Soros bácsit kérték fel Aszad haverotok eltávolítására?
Az meg milyen kellemes ország (olajjal együtt!, te fideszes faszkalap), amelynek életszínvonala a miénkkel megegyezik? Magyarország kellemes, te istenbarma?
Biztosan, neked meg azoknak, akik összelopták magukat, de itt még a migráncsok sem akarnak maradni, olyan jó élet van. Azt a j. k. a. te idióta.

nu pagagyí 2017.04.23. 19:54:15

Báncsák Bástya eftársat!
Békemenetet!

atomic power 1986DucaDuca 2017.04.23. 20:00:04

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Prosperáló orszag volt Szíria a háború előtt.

Puha diktatura volt evtizedekig, de a szírek nem akarták korábban megdönteni, mert az országnak jól ment, a gazdasági teljesítmény nőtt, jöttek a turisták, és még egy saját IT-ipart is kiépítettek Aszadék. A szír gazdaság három legfontosabb ágazata az ipar és az olajtermelés (a GDP 25 százaléka jött innen), a mezőgazdaság (22 százalék) és a turizmus (12 százalék) volt. Az ország gazdasága a hatvanas-hetvenes években elképesztő fejlődésen ment keresztül, a hetvenes években összesen 336 százalékkal nőtt Szíria gazdasági teljesítménye.

A polgárháború előtti Szíriában számos vallás élt egymás mellett szinte teljes békességben. Az egyeduralkodó Baasz nevű párt erősítette az összhangot azzal is, hogy az iszlám liberális ágát és a vallási toleranciát terjesztette.

Szíria a háború előtt egy ideális turistacélpont volt: 2009 és 2010 között hatvan százalékkal nőtt a turizmusból származó bevétel, összesen 8,3 milliárd dollárt termelt az ágazat. A turisták többsége, 4,6 millió ember a környező arab országokból látogatott Szíriába, de 2009-ben volt 2,3 millió egyeb külföldi turista is.

A környező országokhoz képest Szíria az Iszlám Állam (IS) hódítása előtt meglehetősen liberális volt a nőkkel szemben:

vezethettek, együtt járhattak iskolába a fiúkkal, lehettek katonák, és 1949-től kezdve szavazati joguk is volt (miközben Szaúd-Arábiában például csak 2015-ben szavazhattak először nők). 2012-ben a szír parlamentben a képviselők 12 százaléka nő volt (a jelenlegi magyar parlamenti képviselők 9,5 százaléka nő), de már 1973-ban is ült négy nő a parlamentben.

A rezsim alapvetően a békés prosperitásra törekedett. Az idősebb Aszad, Háfez egyik legfontosabb célja például az oktatás megreformálása volt.

lombozódó 2017.04.23. 20:07:07

@Indriq: Az a baj, hogy ezt a blődséget hírértékre emelték. Na és vannak akik még el is hiszik :-)))))))
Lehet találgatni ki az USA miniszterelnöke ?????

hu.wikipedia.org/wiki/Az_Amerikai_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok_sz%C3%B6vets%C3%A9gi_korm%C3%A1ny%C3%A1nak_tagjai

/ .......................Az Egyesült Államok Kabinetje, illetve más nevén Szövetségi Kormánya közvetlenül az Elnök alá tartozó szövetségi intézmények hálózata.
Talán : Jelenleg a Donald Trump által kinevezett kabinet tölti ................. /

rovid 2017.04.23. 20:26:21

álljon már meg a menet! ember arcúról volt szó!

midnight coder 2017.04.23. 20:40:10

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Picit utánanézhetnél a dolgoknak mielőtt hülyézni kezdesz másokat. Igen, Aszad Szíriája a környező országokhoz képest egy meglehetősen élhető hely volt, és a 2000-es években az egy főre eső GDP kb. ott volt mint nálunk. Ami mondjuk Pl. egy Pakisztánhoz képest nem annyira volt rossz.

Jakab.gipsz 2017.04.23. 21:01:18

Gyanúsan sok oldalú ez a Nógrádi !

Hívjuk meg Schulz-ot, ha el bukja a németországi kancellárságot, a nyugatias modern demokráciához, nyolc osztály is elég.

Orbán túlságosan képzett ez a baj vele.

igazi hős 2017.04.23. 23:22:19

Csak Rezsi Szilárd jöhet szóba. A többi esetleg elgondolkodna, hogy mire megy ki a játék, nála erre esély sincs. Persze az egész csak elméleti játék. Először nézzük meg ki mondta, és onnan nyilvánvaló, hogy semmi ilyesmi nem történt meg Nógrádi fején kívül. Vagy propaganda vagy hülyeség.

igazi hős 2017.04.23. 23:24:35

@midnight coder: Egyik olajországban sem érdemleges adat az egy főre eső GDP a lakosság jólétére nézve. Valahogy nem túl sokan részesednek belőle.

2017.04.24. 00:59:18

Én támogatom, hogy Deutsch váltsa Orbánt, mert akkor rohamos léptekkel meg fog indulni a drogliberalizáció/legalizáció Magyarországon. És mivel Deutsch másvallású, meg családi élete és twitteres szóhasználata sem éppen keresztényi, ezért biztos nem folytatja majd ezt a mostani kereszténytálib vonalat.
Deutschtomival csak az a baj, hogy ki van már golyózva a fideszes elitből, Brüsszelbe lett száműzve. Meg nemnormális :)

2017.04.24. 01:32:35

@midnight coder: te, eddig azt zengted, hogy Trump a nagy szövetséges, és jujj az eunak meg a libsiknek. Most kiderül, hogy Trump Orbánt hekkeli?
Mi lesz itt, amikor Putyin váltatja le a mélyentisztelt miniszterelnököt?

2017.04.24. 01:34:28

@Jakab.gipsz: vazze, tanulj már meg magyarul! Így nagyon kilóg a lóláb...

Gyúrótermi BUNKÓ 2017.04.24. 01:37:03

En Habony Arpadra szavaznek. Legyen O Orban utodja, ha nyugdijba, megy. Mondjuk 2030-tol.

2017.04.24. 01:42:33

@midnight coder: picit utána nézhetnél a dolognak. Az usákokkal eddig az volt a baj, hogy beleavatkoznak más országok életébe. Demokrácia export. Ismerős?
Aztán kivonultak arab országokból. Összeomlott a rendszer. A siíták és a szunniták egymásnak estek.
Erre ekézed az usát, hogy miért vonult ki.
A logika nem erősséged. ja , miért is lenne. Saját gondolatod sincs.

2017.04.24. 01:48:54

@Gyúrótermi BUNKÓ: figyelj, ne gondolkozz, az ne. megy. Inkább szálkásíts, az biztos meglátszik.
Itt arról van szó, hogy az amerikaiak meg akarták hekkelni Orbánt.
Most 2017 van.
Kurvára nem volt téma, hogy 2030- ban kire fogsz szavazni.

Péterfy 2017.04.24. 04:54:20

Nógrádi ezzel a blöffel egyszerűen az amerikaiakat akarja kompromittálni, hogy: lám még ebbe is beleszólnának.......baromság.

ami szabad 2017.04.24. 07:20:00

Ha igaz lenne Nógrádi agymenése- mint ahogy szerintem nem az- én Vargára tippelnék, aki bár kussol, mint szar a fűben, de legalább józan, és értelmes. Túl az anyagi megbecsülésen ( tudjuk nagyjából, hogy relatíve szerényebben lop mint a többi, de azért már az ő ükunokájának sem kell dolgozni) mondjuk nem is igazán értem, hogy tud azonosulni ezzel az ámokfutással, amit 2010 óta művel a fidesz, aki lássuk be, még csak nem is hasonlít 98-2002 közötti, még bőven vállalható fideszre. Matolcsytól és az unorthodox idegbajától a víz leveri, és csendben teszi a dolgát, bár a döntési szabadságfoka, nem hiszem, hogy eléri a 10%-ot. :( Én Vargával ki tudnék speciel egyezni, ha a többi idióta menne a lecsóba. Csak sajna, akkor a sitt kizárt, pedig a bezárásért nagyon megdolgoztak!

gmihaly621 2017.04.24. 07:49:38

A sztoriban az a csavar, hogy "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél". Egy újabb bolha a fülben Matolcsy sztorija után. Hátha mégis...

Nzoltan 2017.04.24. 08:04:36

Nógrádi György sokszor elmondta már, hogy ő egyetemi tanárként sok olyat kimondhat, amit egy politikus nem.

Egyébként meg mi abban a hihetetlen, hogy a befuccsolt bajnai projekt után néztek egy a fideszhez közelebbi jelöltet? Ha kívülről nem ment, akkor megpróbálták belülről.

Nzoltan 2017.04.24. 08:06:18

@ami szabad: Ha igaza van nógrádinak, akkor az usa nem egy józan politikust keres, hanem megvehetőt. Az usának báb (mint bajnai) kell nem egy önjáró valaki.

Nzoltan 2017.04.24. 08:08:57

@ami szabad: Matolcsi sikeres. Amíg hozza a számokat, bebetonozott széke lesz. Bár ez a baloldalnak fájhat, egy simor után...

igazi hős 2017.04.24. 08:30:08

@Nzoltan: Milyen "számokat hoz" Kuszaszem? 310 feletti eurót? És ennek örüljünk? Mert pénzügyileg veszteséges az MNB, de amíg sikerül megfelelő ütemben rontani a forintot és van még átváltható devizaadósság, addig mérleg szerint nyereséges lehet. Csak az a kérdés, hogy jó-e ez nekünk, csak azoknak, akikhez eljut az alapítványi pénz.
Egy átlag magyar családnak úgy havi 10 ezerébe fáj, hogy Matolcsi "hozza a számokat".

igazi hős 2017.04.24. 08:31:52

@Nzoltan: Jut, eszembe Matolcsinál csak Bokros Lajos volt sikeresebb forintrontásban, de akkor szükség is volt rá, nem úgy mint most. Ő is sztár nálatok?

dr. mesterséges színezék 2017.04.24. 08:43:02

@igazi hős: "Ő is sztár nálatok?"

Lesz, ha egy reggel Viktor úgy ébred, hogy a pártenciklika "rosszak" oszlopából kihúzza, és beírja a "jók" oszlopába. Addig rossz marad.

sőőtnagyonis 2017.04.24. 09:44:05

Ha a fityesz marad az egész ország csicska marad.
Azt nem értem, mi a f@sz van az ellenzékkel, hogy ők most is egymást b@sztatják.

Beer Monster 2017.04.24. 10:06:40

@atomic power 1986DucaDuca: Írj a biztonsági rendőrségről, az emberek eltűnéséről, az elnökhöz szóló zsoltárok iskolai énekléséről és az internethasználatról is, hogy jobban átérezzük a diktatúra puhaságát.

2017.04.24. 10:39:30

A családban kell keresni az árulót.
Lehet, hogy Rasi készül trónfosztásra?

David Bowman 2017.04.24. 10:48:10

Semmit sem hiszek el, amig hivatalosan nem cáfolták.

konrada 2017.04.24. 10:59:24

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:
Ellenpróba: Mondj 1! olyan politikust - 10% támogatást meghaladó pártból, aki tisztességes.

...fityeszeseket védem, csak jelezni, hogy a magas politika olyan műfaj, ahová tisztességes ember nem juthat el, mert túl sok kompromisszumon át vezet oda az út, és túl sok éhes szájat kell betömni, hogy az oda vezető úton végig mehessen.
(És ez nem magyar sajátosság.)

konrada 2017.04.24. 11:03:13

@igazi hős:
Mennyi is a reális árfolyama forintnak???
Adatok: 2002-ben az átlagárfolyam 245 Ft/€
2002-2016 között Ft inflációja: 68 %
2002-2016 között € inflációja: 23 %
Azaz reálértéken 245x1,36%= 334 Ft-nak kéne lenni 1 €-nek, ehhez képest 310 Ft, azaz komoly reálértékben komoly felértékelődésben van most is a forint, ami - főleg mert nem mesterséges felértékelődés, kifejezetten nem rossz érték....

A valós gazdasági helyzet 2010 tavasza:
1. Adott volt, egy túlértékelt forint, mely reálértéken több mint 20%-kal volt magasabban volt jegyezve, mint a 2002-2003 körüli értékétől.
2. Volt egy igen alapos elqrás, ami miatt az ország, és a lakosság valutában igen alaposan eladósodott.
3. Aztán volt egy olyan vezetés, mely nem akart még nagyobb népszerűségvesztést elkönyvelni, így nem engedte a magyar forintot valós értékére gyengülni, mert ez esetben a valutában meglévő adósság forintban elszámolt mértéke jóval nagyobb lett volna, és azt se a lakosság, se a nemzetközi piac nem nagyon értékelte volna.
4. ...tán a vezetéstől nem teljesen függetlenül volt egy olyan erejű tőkemozgató társaság is, amelynek kifejezetten jól jött az, hogy az itt megkeresett pénzükért olcsóbban vehettek valutát - azaz még nagyobb profittal vihették ki a pénzüket, így sikeresen nyomás alatt tartották a magyar pénzügyi vezetést.
5. Ezek összessége miatt igen magas kamatra vettek fel valutakölcsönöket, aminek a visszafizetésére - illetve inkább csak a teljes elszállásának megelőzésére a magyar fizetőeszköz belpiaci elinflálódása mellett intervenciós eszközökkel túlértékelték a forintot.

6. A választások után hamar kiderült, hogy az általuk követett út nem járható, paradigma váltás szükséges.
Ahhoz a bevételek növelésére - az addig veszteségesre könyvelt, kreatívan kivitt összegek megadóztatására megszorítások helyett (de legalábbis azzal együtt az is) - , a túlértékelés feladásával a hazai ipar mozgásba lendítésével, a valuta-kitettség csökkentésével, és ezzel együtt a külső befolyásolás visszavágására van szükség.

room_101 2017.04.24. 11:19:39

Schmittpalit! Álaminiszternek.

konrada 2017.04.24. 11:20:03

@konrada:
Tudom, most jön a freudi elszólás!;))
Pedig valóban azt akartam írni, hogy NEM a fityeszeseket védem...
Számomra a csúcspolitikusok olyan szükséges rosszak, akik hajlandóak - természetesen önös érdekből - bevállalni tömegek képviseletét (de legalábbis úgy tenni, mintha azt tenné...)

Így cinikusan azt nézem - ahogyan ők is a saját szemszögükből - melyik opció a kevésbé rosszabb...

2017.04.24. 13:11:31

A fidesz-típusú rendszerek egyik gyenge pontja, hogy ennek az embernek akkor is vége, ha azonnal őszintén mindent bevallott. Ha ilyen valaki valós alternatívát lát benne, akkor is vége, ha a nyelve ki se jön a főnök seggéből.
süti beállítások módosítása