A B1 blogcsalád



7 fontos mondat a tömegtüntetések egyik vezetőjétől

2017. április 20. - Mr Flynn Rider

Varga Gergő az egyik tüntető, akit

  • Gulyás Mártonnal együtt közmunkára ítéltek a köztársasági elnöki hivatal megdobálásáért,
  • a rendőrség úgy bánt vele, mint egy köztörvényes, veszélyes bűnözővel.

A tüntető azt mondta a Magyar Narancsnak, hogy olyan helyzetbe került a Fidesz és az ország, hogy a Fideszt már nem lehet a választásokkal elzavarni. 

varga_gergo.jpg

7 fontos megállapítás, ami az interjúban lehangzott:

 

1. Úgy nem lehet tüntetni, hogy közben próbálunk észrevétlenek maradni,

mert akkor az annyi, hogy azt mondom, ezzel nem értek egyet, de ezt egy Facebook-kommentben is le lehet rendezni.

 

2. A NER koffeinmentes sztálinizmus.

A mai magyar állam nem egy állam, csak annyit tesz, hogy az uniós pénzeket megpróbálja elosztani, az adófizetők pénzét pedig a saját zsebe felé irányítani, emellett finanszíroz egy médiavalóság-kreáló gépezetet, amivel a konszenzust megpróbálja megalkotni és felmutatni, hogy van. És ennyi. Ezek lopnak, és mivel semmilyen értelmes politikai tevékenységük nincs, nagyon cinikus módon gyűlöletet szítanak... Ez nem egy állam. Ez nem értünk van, hanem ellenünk.


3. Ha a lex CEU megvalósul, akkor az ország átlép az autokráciába. 

A lex CEU szimbolikus ügy lett abban a tekintetben, hogy nem oktatási ügy. ... Ha ezt át tudja verekedni a NER, akkor nincs visszaút, onnantól kezdve ez tényleg egy autokrácia. Nagyon sok ember érezte szerintem ugyanezt. Nyolcvanezer ember nem csak a CEU-ért állt oda.

4. A Fideszt nem lehet leváltani a választásokon. 

Az első kérdés a tüntetések elején az volt, hiszünk-e még abban, hogy a Fideszt le lehet váltani választás útján.... Nem. (De, le lehet - a szerk.)

 

5. Ki kell dolgozni, mi lesz a Fidesz után

Az tuti, hogy tovább kell lépni abból az állapotból, hogy azt mondjuk, elegünk van, mert az nem követelés, meg onnan, hogy ezek lopnak, mert az meg evidencia. Most kell felállítanunk azokat az új világnézeteket, hogy oké, mit szeretnénk ehelyett. Legyen annyi önbizalom ebben a tömegben, csoportosulásban, hogy azt mondja: „ezeket most akárhogy, de el fogjuk takarítani”, pipa, de meg kell tudja fogalmazni, mit akar helyettük, mert az egy pozitív cél, amiért lehet küzdeni.

6. Magasabb szintre kell emelni a tüntetéseket: legyen általános sztrájk - már csak ilyen akciókból értenek

Arra, hogy hogyan lépünk tovább, vannak olyan, már-már rég elfeledett eszközök, mint a sztrájk vagy az, hogy nappal vonulunk, mert az egy másabb jellegű nyomásgyakorlás. Az látszik, hogy a NER egyedül a gazdasági nagyszereplők véleményére ad: ha egy német gyárnak kényelmetlen valami, akkor az törvénybe lesz iktatva, vagy ha a nagyüzemnek nem tetszik valami, az törvénybe lesz iktatva, ha ezeket a szereplőket ütjük, az a kormányt fogja ütni, hogy csináljon valamit, mert nem dolgoznak az emberek, veszteséges a működés. Ez az egyetlen nyelv, amit megértenek.

7. A Fidesz nem adja fel ilyen könnyen

Az biztos, hogy azzal, hogy a Fidesz kimondta, hogy a békés tüntetésre nem hallgatnak, a festékdobálás pedig büntetőjogi kategória, egyértelmű üzenetet küldött a népnek.

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9212439823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

morpho 2017.04.20. 13:18:35

"4. A Fideszt nem lehet leváltani a választásokon.
Az első kérdés a tüntetések elején az volt, hiszünk-e még abban, hogy a Fideszt le lehet váltani választás útján.... Nem. (De, le lehet - a szerk.)"

A szerk. is idealista, mint még jó néhányan Magyarországon és szeretné azt hinni, hogy ez egy több párti demokrácia... Nem az!!! Kedves szerk. Le lehet váltani választáson a fideszt? Hogyan? Ilyenkor szokták azt írni, hogy több szavazatot kell szerezni, de ez lehetetlen!

Zánka 2017.04.20. 13:42:15

Igenis le lehet váltani a FIDESZ-t, na nem úgy hogy valamelyik párt hülyére nyeri magát a szarrá szétesett ellenzékből. Ez tényleg nem fog menni....de ha az ellenzékben van annyi kurázsi, annyi becsület hogy megegyeznek, valakivel megnyeretnék a választást, és ők becsületből azonnal, vagy egy-két nap múlva lemondanának, egy új demokratikus semleges kormány alakulhatna. Sajnos tudom a politikában és a mai pártokban becsületről beszélni felesleges, de a magyar nép érdekében ezt meg tehetnék...megmenekülnénk állampolgárok és az ország ettől a zsarnok tolvaj FIDESZ-től.

mérsékelt CIA terrorista 2017.04.20. 13:57:35

Ennyi erővel bármelyik körúti kocsmatölteléket meg lehetne interjúvolni minden egyes nap a Szorosz- médiában, hogy mit gondol a világ dolgairól.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.04.20. 14:50:24

Ennek az interjúnak csak az 5. pontja épkézláb. A Fidesz hatalma addig marad, amíg az ellenzék ostoba tehetetlen és tehetségtelen hisztérikákból áll. A Fideszt ugyanis le lehet váltani, mégpedig az 5. pont előrehozásával. Ki kell tűzni értelmes célokat, meg kell határozni az ahhoz vezető utat, és az alapján alkotni egy élhető országot. Csakhogy a hisztériából nem lesz politikai/gazdasági célkitűzés, egy program pedig onnantól komolyan vehető, hogy megáll önmagában, mert van kiindulása, vannak eszközei és elérni való célja. Ha ez nincs, akkor inkább legyen langyos diktatúra, mint anarchia, mert nem igazán van szükség önjelölt rendcsináló csőcselékre. Elég volt már a pétergáborokból, szamuelyikből, meg a hasonló véresszájú állatokból. Nincs kétségem afelől, hogy hatalomhoz jutás esetén ez a nyikhaj csakúgy, mint mondjuk Juhász, meg a többi hasonló kaliberű figura, az elődökhöz hasonló eljárást folytatna mindenkivel szemben, akik számukra bármiért ellenszenvesek. Bármennyi ostoba választó is van, annyi azért talán mégsem, hogy megfelelő alternatíva esetén is OV-t támogassa. Jelenleg nincs egyetlen ember sem az ellenzéki oldalon, akiben meg lenne az irányítás képessége (nem a hőzőngésé!), és fel is vállalná az irányítással járó negatívumok elviselését, vagy családjával történő elviseltetését. Márpedig amíg nincs, addig lesz OV is.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 17:40:15

"De, le lehet - a szerk."

Atya Isten, a szerk. fasiszta???

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 17:41:12

@morpho:

Miért kellene a kevesebb szavazatnak kormányt alakítania?

Szathmáry János 2017.04.20. 18:28:57

Eddig rossz a stratégia és rossz a cél. Sajnos nem kíváncsiak mások véleményére. Csak mennek a saját fejük után. Pedig létezik olyan megoldás, amivel sarokba lehet szorítani a hatalom bitorlóit. Csak ehhez fel kell nöni.
Bár egyetlen percig sem vagyok abban biztos, hogy nem megint valami ifjú demokrata ellenzéket akarnak felépíteni, akik továbbra is a mocsárban tartják a népet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.20. 19:05:16

@mérsékelt CIA terrorista: "bármelyik körúti kocsmatölteléket meg lehetne interjúvolni"

Igen, bármelyik körúti kocsmatöltelék kevesebbet hazudna, mint bármelyik fideszes. :))

morpho 2017.04.20. 20:08:47

@Zánka:
Amit felvázoltál, az jól hangzik, de egyrészt nem kivitelezhető, másrészt, ha erre bármilyen esély lenne, a fidesz azonnal felrúgná a parlamentarizmus jelenleg is meglehetősen flexibilis szabályait. Orbán Viktor soha nem fog lemondani a hatalomról. Ha az ellenzék összefog és egy jelöltet indít, akkor sem.

@MaxVal BircaMan HJCD:
A szerk nem fasiszta, hanem idealista.
Jelenleg is a kisebbség van hatalmon. A fidesz a 8 millió választó negyedét tudja maga mögött. 2014-ben is így nyert.

morpho 2017.04.20. 20:10:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ez a CIA csóka elmeroggyant, írórobot, szóra sem...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 20:45:13

@morpho:

S miért gond, ha a Fidesz 2 millió szavazattal kerül kormányra?

morpho 2017.04.20. 21:05:14

@MaxVal BircaMan HJCD:

"Miért kellene a kevesebb szavazatnak kormányt alakítania?"

"S miért gond, ha a Fidesz 2 millió szavazattal kerül kormányra?"

Most akkor melyik baszod?

dare 2017.04.20. 22:24:14

"Állj...tapsoljunk....tapsoljunk..."

Lehet nótázni is, kinek mi tetszik:

youtu.be/J8z7vELrotc

nem várt fordulat 2017.04.20. 23:32:25

"5. Ki kell dolgozni, mi lesz a Fidesz után"

NEM KELL!!!

Nem kell, először csináljuk meg ezt, aztán majd ráérünk utána kitalálni. Ha ez valóban annyira rossz, aminél rosszabb nem lehet, akkor nem számít. Akkor el kell kezdeni, kipicsázni a sok léhűtőt, felelősségre vonni akiket kell, gyorsított eljárásban, ugye festéket falra dobáló fiataloknak ez jár, akkor a hazaárulóknak mi jár?

Na, amikor ez kész, akkor veszünk egy levegőt, és elkezdjük újra, amit 27 éve elkezdtünk.

Brüsszelben, amit meg akarunk állítani évekig nem volt rendes vagy bármilye kormány bazz...

dr. Pökhendi Pökös Pajtás (törölt) 2017.04.20. 23:34:41

fideszes = tömény hazugság
Vannak még emberek (?), akik saját eszük híján birka módjára elhiszik a putyincsicska zsebnapóleon böfögéseit.

Ludovikás Levente 2017.04.20. 23:50:18

Türelmesen megnézi, végighallgatja a zember ezeket a srácokat, aztán azt mondja: kár volt, ezek úgy hülyék ahogy vannak

"1. Úgy nem lehet tüntetni, hogy közben próbálunk észrevétlenek maradni,"
Pár tucatnyinak nehéz nem észrevétlen maradni

"2. A NER koffeinmentes sztálinizmus.
A mai magyar állam nem egy állam"
Azta nemállam
A sztálini időkben egyébként pótkávé volt. Még 1 képzavar

"3. Ha a lex CEU megvalósul, akkor az ország átlép az autokráciába."
Én meg azt hittem már rég ott van

"4. A Fideszt nem lehet leváltani a választásokon. " ... amíg ti vagytok az alternatíva

"5. Ki kell dolgozni, mi lesz a Fidesz után"
Sorosisztán

"6. Magasabb szintre kell emelni a tüntetéseket: legyen általános sztrájk "... mondja a csávó, aki alkalmi munkákból él

"7. A Fidesz nem adja fel ilyen könnyen" ... naná, mert a festékgyár fizeti őket

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.20. 23:58:04

@ Mr Flynn Rider :

Egy kis retro:
Mikor én voltam fiatal, csak egy fontos mondat volt:
" Egy a fontos, hogy a p..a bozontos!"
Ma már az sincs!

Hajdú Peter 2017.04.21. 00:00:25

Ezek mocskos buzerans kocsog Sorosberencek.

Demszki Gabor 2017.04.21. 00:04:11

Olyan választási törvény kell, hogy egy a 2 %-os kispárt is kormányra tudjon kerülni, mert az sokkal demokratikusabb lenne, mint egy 45 %-os párt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.21. 03:55:22

@Hajdú Peter: "Ezek mocskos buzerans kocsog Sorosberencek."

A fideSS vezérkarára gondolsz? Kubatov gazdád nem fog örülni. :))

FikkFakk 2017.04.21. 07:54:06

Most komolyan... ez egy cikk az indexen?