B1 blogcsalád



A tét már rég nem a CEU, vagy a civilek - sokkal többről van szó

Meddig bírják Orbánék a nyomást?

2017. április 12. - Mr Flynn Rider

A hazai tömegtüntetések mellé most beszállt az Egyesült Államok kormánya is. De a rezsimnek még eltarthat egy ideig, míg felismerik, hogy elmentek a falig. 

putin-orban.jpg

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya azt várja a magyartól, hogy ne alkalmazza a CEU bezáratására hozott törvényt. Erről Mark C. Toner, az USA külügyminisztériumának szóvivője beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján.

Egy újságíró azt kérdezte a szóvivőtől, hogy hozzá tud-e tenni valamit ahhoz, amit Hoyt Yee államtitkár-helyettes a CEU ügyében már Budapesten elmondott.  A szóvivő válaszát a 444 idézte pontosan, legyen elég nekünk a lényeg:

  1. Nagyon aggasztónak találják a CEU-törvényt; veszélyezteti a CEU további működését.
  2. A szabad kutatás és gondolkodás ügye van itt a középpontban.
  3. A törvény szerintük több más amerikai egyetem oktatási programját is veszélyezteti Magyarországon, úgyhogy ez az ügy a CEU-n is túlmutat.
  4. Az Egyesült Államok tisztában van a helyzettel, tárgyaltak a CEU-rektorával.
  5. Úgyhogy sürgetik Magyarország kormányát, hogy függesszék fel a törvény végrehajtását.

 

Milyen következtetést vonhatunk le ebből?

Ha Orbánnak külpolitikai célja volt a CEU bezárásával (államközi egyezmény, találkozás Trumppal), akkor ez csúnyán a visszájára fordult:

ezek után nemhogy találkozni nem akarnak vele, de még jobban elszigetelte és rossz hírét keltette Magyarországnak és kormányának. Kérdés, hogy Putyin mit ígért neki és mennyire van ténylegese befolyással Orbánra.

Amerikai-nyugati oldalról a CEU-törvény tehát teljes bukás lehet.

Ha viszont Orbán ezzel akarja kiszakítani az országot az EU-ból és a NATO-ból, illetve a demokráciák közül, pont jó irányba igyekszik.

Ez az irány azonban bizonyosan nem találkozik a magyarok nagy részének elképzelésével: a legtöbben pontosan tudják, milyen orosz fennhatóság alá tartozni.

Ma este újabb tömegtüntetés várható, már vasárnap óta lehet tudni. Várhatóan ismét megmozdul több ezer, tízezer ember a CEU-ért és a civilekért.

Tulajdonképpen a tüntetés egészen másról szól: a nyugati demokráciáért és a szabad gondolkodásért mennek ki az emberek az utcára.

Orbán tehát itt is a közvélemény masszív ellenállásával találkozik, még akkor is, ha napok óta úgy tesz, mintha csak valamelyik házi nyaloncmédiáját olvasná / nézné, ahol a legfontosabb hír, hogy Mári néni kutyája félrenyelt egy csontot.

Ezt a kialakult helyzetet a kormánynak kezelnie kell. Nyilván, az értelmesebbek átlátják, hogy ebből már elég keveset lehet kihozni – ha feltételezzük, hogy Orbánék nem akarnak véglegesen kiszakadni a demokrácia / EU / Nyugat-háromszögből.

Milyen megoldások maradtak Orbánéknak?

  1. Teljes meghátrálás – elvileg vissza is vonhatnák a törvényt, ez azonban beismerése lenne annak, hogy Soros György erősebb, mint Orbán Viktor (ha úgy gondolkodunk, ahogy ők). Ennek az esélye tehát alacsony; ráadásul ebben az esetben Orbán a saját hatalmát is veszélyezteti, a pozíciója meggyengülhet.
  2. Mismásolás, ködösítés, visszavonulás visszavonulás nélkül. Az Alkotmánybíróság elkaszálja az ügyet, találnak másik ellenséget. Ez a legvalószínűbb. A CEU körüli botrányt hagyják fokozatosan lecsengeni.
  3. Kitartás a végsőkig. Ez a legveszélyesebb játék, ugyanis Orbán ezzel nem csak a hatalmát kockáztatja, de az egész ország békéjét is. Ha bejön és tényleg kifulladnak a tüntetések, akkor a hatalma megint nő és az ország megint lép egyet a diktatúra és az orosz befolyás felé.

A tét már rég nem a CEU, vagy a civilek. A tét igazából az: demokratikus, piaci alapokon működő országot szeretnénk, vagy az orosz vonalat: a putyini diktatúrát és a korrupciót.

Önnek van saját forgatókönyve, mit fog tenni Orbán? Vagy magyarázata, hogy mi értelme van még kitartani, a hatalmi fitogtatáson kívül?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3012418707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2017.04.12. 11:14:23

Orbán bízik a 2 milliós szavazótáborában, akik kitartanak mellette minden körülmények között. Mára kábé ennyi embert érinthet közvetlenül a Fidesz adta munkalehetőség/munkahelyek és az állami megrendelésekből származó bevétel. Jelentős összegű havi támogatásokat kapnak az MMA rendes és levelező tagjai is. Meg még néhány hasonló társaság, akiket pénzel a kormány. Nekik anyagi kérdés, hogy maradjon Orbán és társulata országló erő. Ezzel a 2 milliós szavazattal marad változatlanul nyeregben.

kószák egyike 2017.04.12. 11:44:36

2 millió? Csökkent az bőven.

Chiccbp 2017.04.12. 12:05:24

Mi veszélyezteti a CEU-t, mikor épp tegnap mondta el a rektor mindenhol, hogy maradnak? A maradás feltétele, hogy teljesítik a feltételeket, de ezek szerint fogják, hisz nem mennek el.

Ami meg a 2 milliót illeti: akárki mér, 43-53% közé jön ki a Fidesz népszerűsége. Lehet, hogy ez már csak 1 milliót takar, amennyiben látszik, hogy növekszik a bizonytalanok száma. ja, de ez nem látszik.

Chiccbp 2017.04.12. 12:41:04

egyébként mindig történik valami, most pl ez: hvg.hu/itthon/20170412_palkovics_laszlo_ceu

ugye az van, hogy aki írja a törvényt, az általában azt is látja előre, hogy lehet kijátszani. Az viszont, hogy erre a teljes ellenzék, civil szféra, CEU a teljes oktatói gárdájával nem jött rá, amit most Palkovics mond, szóval ez helyreteszi őket, és visszavesz az arcukból. Vagyis kellene, hogy ez legyen a következménye. De ordibálni mindig könnyebb, mint elszégyellni magukat :D:D:D:D:D:D:D:D:D

morpho 2017.04.12. 13:45:02

@Chiccbp:
Meg hazudozni jó pénzért te buta narancskullancs! Rég lebuktál te ostoba habonybérenc.

Chiccbp 2017.04.12. 14:37:48

@morpho: úgy látom, a személyeskedés mögött ott bújik az egyetértés, hisz érdemi cáfolatot nem fogalmaztál meg:) örülök, hogy végre valamivel te is egyetértesz. A személyeskedés meg tudod, hogy lepereg, hisz csak magad minősíted vele;)

morpho 2017.04.12. 14:45:55

@Chiccbp:

Már bocs, de hol látsz te itt személyeskedést? Egy írórobottal nem lehet személyeskedni. Viszont azt csinálok vele amit akarok. Személyeskedni... egy droiddal...nem csoda hogy nem érti. Orbánimádatra programozták. Mást nem tud befogadni. Tiszta Westworld az egész. Arról se tudja, hogy micsoda. Nincs benne Orbán.

Chiccbp 2017.04.12. 15:12:34

@morpho: :) látom, ma sem vetted be a gyógyszert. viszont le fogsz maradni a tüntiről, nélküled megtartják egyáltalán?

Jakab.gipsz 2017.04.12. 19:58:01

A filozófus Soros, és a -CEU kápó és zombilibsi csőcselék képző intézet, meg regulázása, nem kormányzati feladat, ezt a munkát a tudomány-filozófiának kell elvégeznie.

Janossz 2017.04.12. 20:15:40

@Drizari: "Orbán bízik a 2 milliós szavazótáborában, akik kitartanak mellette minden körülmények között. Mára kábé ennyi embert érinthet közvetlenül a Fidesz adta munkalehetőség/munkahelyek és az állami megrendelésekből származó bevétel."
Ez azért elég nagyvonalú becslés volt. Talán, ha harmada részesül a zsákmányból.
A mese se úgy volt, hogy Ali Baba és a negyvenezer rabló...

morpho 2017.04.12. 20:16:00

@Jakab.gipsz:

Te mint született bőrizomtömlő ezt hogyan tudtad megállapítani?

Janossz 2017.04.12. 20:18:52

@Chiccbp:" ugye az van, hogy aki írja a törvényt, az általában azt is látja előre, hogy lehet kijátszani. "
Ugye az van, hogy aki olyan törvényt alkot, és fogad el nagy hirtelen, amibe belekalkulálta annak érdekei szerinti bármikor kijátszhatóságát, nem egy demokratikus ország Parlamentjébe való.

Chiccbp 2017.04.12. 20:22:01

@Janossz: direkt ráírták a törvényt a CEU-ra. És bejött. Egyrészt kiderült, hogy a CEU politikai balhét csinál, és az us kiderült, hogy hazudtak, mert a törvény nem zárja be a CEUt. Ciki

colonel Tigh 2017.04.12. 20:27:28

@Chiccbp: Jézusom... ez most komoly? Ezt komolyan gondolod? Jött Palkovics a nagy eszével, ország világ meg csak kajabál, mi? Hogyan juthatott volna bárki más eszébe ez, amikor eddig az volt a szöveg, hogy nekik az amerikai diplomával van bajuk, az a fő gond, mert tisztességtelen előny a magyar egyetemekkel szemben (ami netto agyrém mellesleg)? Hm? Elárulnád? Mert Palkovics ajánlata szerint a CEU-nak pont az amerikai diplomaosztási potenciálja maradna meg, amivel eddig baromi nagy bajuk volt. Azon kívül amit ajánl, az még csak nem is törvényes, az egy kiskapu. Tehát az eddig törvényesen működő egyetem működjön tovább valójában törvénytelenül, és folytathatja ugyanazt a tevékenységét mint eddig, amivel eredetileg bajuk volt... barátom, ez Monty Python szint. Visszavonom, ilyet még Terry Gilliam, vagy John Cleese sem tud írni. A logikus gondolkozástól, józan észtől olyan messze vagytok már, mint Makóhoz Jeruzsálem.

Chiccbp 2017.04.12. 20:32:43

@colonel Tigh: a kiskapu nem jogsértő. Egyrészt. Másrészt az, hogy nem érted, egy dolog, attól ez még lehet valós is, sikeres is. A kormánynak nem célja téged meg a többi barmot innen meggyőzni. A saját tábornak szól a politika, az stabil. A ti kisebbségetek is stabil. Buktok, ennyi. Tényleg nem érted?

Janossz 2017.04.12. 20:40:37

@Chiccbp: "... a kiskapu nem jogsértő...."
A személyre (szervezetre) szabott törvénykezés sem jogsértő.
Csak épp rohadt büdös, ez a majd megoldjuk okosba mentalitás viszi az országot a mélybe.
De nektek tetszik, amíg élvezitek az előnyeit egy leszakadó ország utolsó erőforrásainak kifacsarásának. Gratulálok.

Chiccbp 2017.04.12. 20:45:49

@Janossz: de, az alaptörvénysértő. Tájékozódj, ne égesd magad:)

colonel Tigh 2017.04.12. 20:53:11

@Chiccbp: Aha. Nemrég a fórumokon föl voltatok háborodva, hogy a CEU-n a külföldi tanárok munkaszerződés nélkül tanítanak. Most meg simán üzemelhetne egy egész intézmény működési engedély nélkül, és kiadhatja azokat a diplomákat, amiről állítólag ez az egész szólt, amit egy héten keresztül orrba-szájba magyaráztatok, hogy tisztességtelen versenyelőnyt biztosít? Az igen. Aki így törvénykezik, és ez kell a táborának, azok annyit is érnek. Ideje lenne fölköpni és aláállni.

Janossz 2017.04.12. 20:53:37

@Chiccbp: Vlagyimir Iljics, mi sérti azt a drága jó tákolmányotok?
A CEU-ra írt törvény?
A kiskapuzás?
A büdös?
Szedd össze magad!
P.S. Frankó új nicked van, csak a fogmosásról feledkeztél meg. Kilóg a kapanyél.

Chiccbp 2017.04.12. 20:57:18

@colonel Tigh: bocs, nem működne, hisz nem lenne működési engedélye.

Chiccbp 2017.04.12. 20:58:16

@Janossz: lenin hogy jön ide? Ja, hogy az egy nick? Nem az enyém.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.04.12. 21:34:34

A CEU menni fog, vagy páriaként, megvetett salakként maradhat. Más választás nincs. A "nyugati demokrácia" nem kell ide, ha a pc-t és a buzi-leszbi-drogos-bűnöző szabadságjogokat jelenti. Elég ebből!!! Elég ebből, hogy egy gyilkosnak több joga van, mint az áldozatának!!!!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 21:42:27

@Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert): "A "nyugati demokrácia" nem kell ide"

Fasznak kell négyszeres fizetés. Kimegyünk a tajgára, oszt lesz jó gombaparikás. Putyin gazda megvéd a jóléttől. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.12. 21:44:44

Istenem! Annyira korlátoltak, hogy azt se tudják mi van egy országgal arrébb! A fizetésük háromszorosát odaadják egy jó kis gyűlölködésért.

Jakab.gipsz 2017.04.12. 22:12:20

@morpho: Marxizmust is tudomány címszóval árulták, gondolom a neoliberalizmus is tudományos alapokon nyugszik csak úgy mint ahogyan a Nyitott társadalom és ellenségei is mint tudomány van elénk tárva. A jog-államiság is és a washingtoni konszenzus is tudományos alapokon nyugszik, ez mind a józan emberi elménk terméke. Tehát nem a politika, hanem a tudomány-filozófia az illetékes, tudományos kérdések eldöntésében. Továbbá a civil-nyilvánosság hatalma sem illetékes, a tudományra tartozó kérdésekbe. További kérdésed?

Már pedig a Popper-Soros tudomány-filozófia, tesztelése zajlik tehát mint alkalmazott filozófia működik, ezek szerint a felelős Soros György. Soros György pedig vésse a fejébe, hogy az emberiség ellen elkövetett bűnök soha sem évülnek el, és mind azok akik most egy eleve elhibázott alkalmazott filozófiáért tüntetnek.

cardiobascuralis 3 2017.04.12. 23:11:40

Ha lehetek egy kicsit Szíjjártó (Tolvaj) Péter, akkor azt mondanám, hogy nehogy már egy olyan csávó akarja megszabni, mit tehetnek a magyarok, akinek a neve is csak azt jelenti, hogy Jelölő Festékpatron...

Akinek ráadásul a gazdáját is úgy nevezik, hogy Adu/Tromf Donát...
Ne tessék kérem viccelni a magyarokkal.

cardiobascuralis 3 2017.04.12. 23:16:16

@Janossz:
A mesét olvasd el még egyszer.
Ott Ali baba (utóbbi nem a neve, hanem a titulusa) a jó, a 40 rabló a rossz oldalon áll. Egymás ellenségei.

@Chiccbp:
Ahogy látom, kamerád/továris/elvtárs, téged ma szopni küldött ide Orbán gazdád, de azt egyikőtök se gondolta volna, hogy ekkorát fogsz szopni. Hozzá vödröt, mert ha abból iszod, jobban jársz, legalább nem fulladsz bele.

Chiccbp 2017.04.13. 00:34:19

@cardiobascuralis 3: röhögni járok ide, és meg is kapom a napi adagot:)
süti beállítások módosítása