B1 blogcsalád



Orosz szerverekre küldik a nemzeti konzultációt kitöltők adatait – a kormány szerint egy így van jól - Konok Péter írása

2017. április 09. - B1blog

41.jpgMost, mikor kiderült, hogy a Nemzeti Konzultáció kitöltésével az ember egyenesen az orosz titkosszolgálatokkal konzultál, próbálok jóindulatú lenni.

Szerintem a magyar kormány vírustámadás áldozata lett.

Hogy miből gondolom?

Pár hónapja valamit kerestem az orosz neten (az orosz net külön világ), és utána kissé megváltozott az alapértelmezett keresőm. Majdnem olyan volt, de mégsem teljesen. Ez volt a Yandex, az a kereső, amelyik a vengerszkij nacionálkonzultácija parancssorainak is kommandíroz.

Ilyesmi persze gyakran előfordul az emberrel, a legkülönfélébb trójaiak, adathalászok, sütiszörnyek települnek a gépre, és általában nem túl nehéz megszabadulni tőlük. A Yandexnél ez napokba telt. Olyan helyekre ette be magát a gépemen, amikről addig azt sem tudtam, hogy léteznek. „How to remove Yandex” fórumokat olvasgattam, amelyek között olyan is akadt, amit nyilvánvalóan a Yandex működtetett, hiszen az ott kapott tippekkel csak még jobban elfertőztem volna a gépet.

Megdolgoztam vele, és bár már nem állítja át automatikusan magára a keresőmet, még ma sem lehetek biztos benne, hogy nem lappang-e ott a rendszerem valamelyik mélyrétegében, mint egy elfeledett, de mégis működő gyerekkori trauma.

Szóval kénytelen vagyok arra gondolni, hogy Magyarország rendszergazdája, amely magát kormánynak nevezi, hasonló csapdába futott. Ez az egész itt egy csapdahelyzet, az oroszok már a szervereken vannak, nem leszünk gyarmat, feleym, isa kiszolgáló szerver vogymuk inkább.

Idő közben a kormány bejelentette: semmi baj nincs azzal, hogy orosz szerverre küldik az adatokat. Aki mást állít, az Brüsszel, Soros, ellenség. Ennek ellenére kivették a kérdéses kódsort az oldalból.

Szőrzetét Occam beretvájával gyalulva Sherlock Holmes arra jutott, hogy ha a lehetetlent kizárjuk, ami marad – legyen bármily valószínűtlen –, az a valóság. Ezért gondolok vírustámadásra, hiszen a konzultációs weboldal adatvédelmi tájékoztatójában világosan ott áll: „A közölt személyes adatokat az adatkezelő nyilvánosságra nem hozza, külföldre és harmadik félnek nem továbbítja.”

Márpedig azt kizárom, hogy a kormány hazudjon. Nem hazudik, és erre bizonyítékom is van: maga a kormány állítja, hogy nem hazudik. Ezután két következtetés adja magát: Oroszország immár nem külföld, és az orosz titkosszolgálat, amellyel a Yandex gyümölcsöző kapcsolatban áll, a magyar kormány számára nem harmadik fél; mivel legjobb tudomásom szerint (persze tévedhetek) én nem vagyok azonos az orosz titkosszolgálattal, tehát a magyar kormány azonos vele, nincs itt semmi harmadik fél, lehet, kérem, tovább haladni, ne bámészkodjunk, ne zavarjuk a hivatalos szervek munkáját.

Ebbe bele sem merek gondolni.

A másik lehetőség a vírustámadás. Ebben szeretnék hinni inkább, mert ha másban hinnék, már nem tudnám, miben higgyek. Még akkor sem, ha megmondják nekem.

Konok Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr712411917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 10:38:06

@Versenycsiga: "Mert ugye ha amerikai szerverekre kerültek volna az adatok, akkor az teljesen más, az maga a tökéletes gyönyör és orgazmus volna. "

A zalaptörvény mely pontjában szerepel az, hogy ha az agytrösztnek onlájn is agitpropot kell nyomnia, akkor az adatoknak külföldi szerverre is ki kell kerülniük?

"Elkúrtuk" - ez az a mondat, ami az életben el nem fogja hagyni a szájukat.
Inkább betiltják a karácsonyfára való égősort.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 10:38:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Kétlem, hogy az orosz titkosszolgálatot mélységesen érdekli a nemzeti inzultáció yandex metrics-e.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.10. 10:39:37

@Trackers: Hát amilyen szakdolgozati témékat láttam az ELTE-n, a csúti geci azt is bezárhatná. :))

Tulajdonképpen minden egyetemet be kéne zárni, akkor nem csak a prolik tanulnának szakmunkásnak.

Sőt, minden kertes házat le kéne rombolni, mindenki panelben lakjon, ha már neked csak arra telik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.10. 10:42:28

@Muad\\\'Dib: Az orosz titkosszolgálatok az orosz ellenzék után kutatnak, amagyarok a magyarok után, nincs ebben varázsat.

Világít a torony 2017.04.10. 10:44:23

@oregbela: Jól megfogtad a lényeget. Olyan vakhangya módra.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 10:46:42

@Muad\\\'Dib: Ha már a felhőt és a helyi IT és adatvédelem szabályozásunkat említetted, említsük meg azt az alapvetést, ami a felhő elgondolásával kb. egyidőben jelent meg: nem tudhatod, hogy milyen összefüggések vannak jelentéktelennek tűnő adathalmazban, ezért fontos, hogy akkor is legyen adathalmazod, ha még sejtelmed sincs arról, hogy mire lesz jó.
A világ legjövedelmezőbb cégei élnek ebből évek óta, de kár titkosszolgálatok is megfogalmazhatták volna.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 10:46:55

@Trackers:
Vajon miért nem a matematikai, vagy közgazdasági phd munkákból szemezgettél?

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 10:49:06

@Muad\\\'Dib: A közgazdaság köztudomásúlag áltudomány, a matematikusok pedig közgazdászbérencek.

sőőtnagyonis 2017.04.10. 10:51:06

Én is jóhiszeműen azt állítom, hogy a két KGB-s MTVA vezér egymást lehallgatva, nyomul, hogy kiteregessék egymás szennyesét, és nem a fentről jövő utasításokat vadásszák le.
A kilépett elhárítós ezeket már nem volt hajlandó elhallgatni. A 444 is csak bökött egyet, és KGB-t talált. Ezek meg el akarják hitetni, hogy máris kikapcsolták az adat lopást. Szerintem csak átkapcsolják. Basszus elqurtuk alapon. A mai világban, becsületesnek is kell látszani, ezt a FITYESZ elvesztette

Zionnépe 2017.04.10. 11:25:49

@Muad\\\'Dib: Ez csak egy vélemény az Indextől.

Jól tudjuk, hogy a titkosszolgálatnak sokkal több lehetősége van adatok viszafejtésére, mint bárki "átlagos" heckernek! Pont elég ennyi ahoz, hogy egyértelműen rá lehessen keresni egy emberre és akár a munkahelyén(munkahelyét) is vegzálni tudja a kormány.
Persze a hamis adatok lehetségesek, de amikor a Nemzeti Konzultációs íved töltöd ki online a vonalkódod alapján (amiről egyértelműen tudják, hogy neked küldték) ritán esik neki valaki fals adatokkal és pláne a vonalkódhoz tartozó adatok alapján azonnal kiderül a turpisság!

Én kinézem a kormányból, hogy az oroszok "besegítenek" nekik az adatbányászatban. Az meg, hogy levették a nyilvános felületről, csöppet sem jelenti azt, hogy a háttérben ne passzolják ugyanúgy tovább az adatokat!

Zionnépe 2017.04.10. 11:29:03

@dr. mesterséges színezék: Neki tuti valami spéci orosz/kínai/észak-koreai cucca van, amit véletlen sem látott amerikai vagy eu-s "kéz" ;-)

konrada 2017.04.10. 11:31:56

Nincs ez kicsit túllihegve?
Minek kellene az oroszoknak annak a pár hülyének az adata, aki hajlandó ezt az ökörséget végig válaszolgatni???
...legfeljebb csak arra lenne jó, hogy megtudják abból, kik azok az agyilag zoknik, akiket biztosan nem szabad beszervezni...;)

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 11:32:58

@Zionnépe:
"...A konzultáció interneten keresztül történő kitöltése hitelesítéshez kötött. A kérdőív kitöltéséhez személyes adatai (nevének, életkorának és e-mail címének) megadásával hitelesítheti magát. A kérdések megválaszolására minden 18. életévét betöltött magyar állampolgár jogosult.A fentiekre figyelemmel az adatkezelés célja az, hogy a konzultációban csak a 18. életévét betöltött magyar állampolgárok vehessenek részt, és egy személy csak egy alkalommal tölthesse ki a kérdőívet, valamint, hogy Magyarország Kormánya a jövőbeni kapcsolatot tartson Önnel..."
nemzetikonzultacio.kormany.hu

Nem nagyon hinném, hogy a yandex metrics kell ahhoz, hogy megtudják ki vagy...

Zionnépe 2017.04.10. 12:05:33

@Muad\\\'Dib: Az attól függ, a vonalkód egyedi-e vagy sem?! Egyébként meg, mint írtam a titkosszolgálatok olyasmihez is hozzáférnek, amire nem is gondolnál! És nem utolsó sorban vagy nem elég megbízható a magyar, vagy így "tiszták maradnak a kezeik".

Ne legyen kétséged afelől, hogy nemcsak oldalstatisztikára kellenek ezek az adatok!

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 12:05:34

@konrada: Gondoltad volna, hogy egy megkérdőjelezhető szellemi épségű, magát feszt exponáló fickóhoz járjanak harcászkodni?
Úgy néz ki, lehajolnak az apróért is.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:09:44

@Zionnépe:
Még egyszer. NÉVVEL töltöd ki az online konzultációt. Nem kell hozzá hardcore titkosszolgálati keménykedés, hogy megtudják ki vagy...

blog pszichiáter 2017.04.10. 12:10:39

@dzsordzs szarosz: Látom, te öreg komcsi, a szíved összeszorul az örömtől, hogy újra itt vannak a régi barátaid. Kár hogy nem az infarktustól szorul össze!

blog pszichiáter 2017.04.10. 12:11:29

@Muad\\\'Dib: Látom az olvasás még nem megy neked. :-))

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 12:11:34

@Zionnépe: Arra máris jó, hogy attól kérjenek apró szívességet, akiről bizonyítékkal tudják igazolni, hogy tudta a huncutságot (elvégre itten a pongyola alatt a bétékának kéne ébredeznie).

Vagy arra, hogy hír legyen. Az ébredező Újszovjetunió úgy épül a káoszteremtésre, ahogy az elődje, mielőtt zárórát jelzett volna.

Zionnépe 2017.04.10. 12:11:36

@konrada: Tudod nem véletlen, hogy az értelmesebb emberek a világon mindenütt tiktakoznak az ilyen jellegű adatgyűjtés (és profilépítés) ellen!

Most még csak adatnak tűnik és statisztikának, aztán később nem győzöl csodálkozni, mikor elvisz a TEK vagy a rendőrség, ha kritizálod a kormányt! Esetleg visszaélnek az adataiddal és olyanhoz adják a neved, amiről sosem hallottál...

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:13:41

@blog pszichiáter:
Lapozzunk. Az egész ügy egy baromság. Benne felejtettek egy analitikai kódot a weboldalban. Adatvédelmi szempontból hiba, de nem valami szuper titkosszolgálati összeesküvés...

Zionnépe 2017.04.10. 12:18:52

@Muad\\\'Dib: És ha én azt írom be, hogy "Muad\\\'Dib" ? Nem tudom egyediek-e a vonalkódok illetve van-e szükség pl az Ügyfélkapuba bejelentkezni, de mint írtam nemcsak a neved a lényeg, hanem pl hol dolgozol, hova mászkálsz napközben, hol vásárolsz...stb.

Ha be kell jelentkezni, úgy kicsit könnyebb, ha nem és csak "anonim" adatgyűjtés, akkor meg tudni akarják ki vagy.

Ha kormányhű vagy azért jó tudniuk, ha nem akkor meg még inkább!

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:19:12

@Zionnépe:
És ismét utoljára. A Kibas*ott NEVEDDEL kell kitölteni a kérdőívet. Érted, ugye? Azzal a **** neveddel, amit használsz, meg az ÉLETKORODDAL. Mellé nyilván megvan még az IP címed. Szerinted milyen adat kell még ezen kívül, hogy beazonosítsanak, amihez kell a világot átszövő titkosszolgálati munka?

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:22:10

@Zionnépe:
Ehhez nagyon kell a yandex metrics (ami nem is igazán alkalmas erre mellesleg, de amilyen komoly szakmaiság itt folyik, ez már igazán huszadrangú kérdés). Véletlenül sem elég az IP címed, ami ott fog virítani (más adataiddal) ha logolni akarják. Ehhez nem kell sem az nsa, sem a kgb.

Zionnépe 2017.04.10. 12:22:57

@Muad\\\'Dib: És ha én a te neved és korod írom hozzá?

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:25:36

@Zionnépe:
Az remek, mert akkor eleve bűncselekményt követsz el. Tételezzük fel, hogy nem követsz el bűncselekményt...

Zionnépe 2017.04.10. 12:28:52

@Muad\\\'Dib: Hidd el össze tudnak bőven játszani, hogy kiderítsék amit tudni akarnak rólad egy ip, név és emailcím alapján.
Veled ellentétben én ebben dolgozok, és tudom.

Zionnépe 2017.04.10. 12:29:47

@Muad\\\'Dib: Tételezzük fel, hogy csak valami "jóakaród" akar megszívatni ;-)

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:31:19

@Zionnépe:
ROTFLMAO!
Ahhoz nem kell az orosz titkosszolgálat, hogy sok mindent megtudjanak rólad az IP alapján. Ahhoz bőven elég a magyar rendőrség, vagy egy kezdő egyetemista is. A neved és életkorod alapján meg valószínűleg a google is...

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:32:33

@Zionnépe:
És mi köze ehhez a yandex-nak? Pláne annak a szolgáltatásnak ami benne volt az oldalon?

stop operation soros 2017.04.10. 12:35:32

Külföldi tüntetőket vesz igénybe Soros papa és az ál- civiljei:

imgur.com/a/nK9y1

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:37:34

@stop operation soros:
Hatvanezret? Mind repülővel jött?

Zionnépe 2017.04.10. 12:40:36

Pl el tudják dönteni, hogy csak kamu adatokkal jelentkezett-e be valaki, vagy sem. És nem építenek belőle feleslegesen profilt, illetve feltételes adatként fogják kezelni.

Mint írták is a Yandexnek van titkosszolgálati "becsatornázása" így még a fölösleges köröket is megspórolják.

Zionnépe 2017.04.10. 12:42:05

@Zionnépe: És mint írtam, az hogy nem látszik "kidelé" nem azt jelenti, hogy már nincs is ott!

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 12:44:17

@Zionnépe:
És szerinted ehhez kell ez a szolgáltatás:
metrica.yandex.com/about?

Zionnépe 2017.04.10. 12:51:06

Mielőtt behúznál a csőbe, nem nézem meg a weboldalt!

A titkosszolgálatok adatgyűjtéséhez kell valami "polgári" fedő szolgáltatás.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 13:07:27

@Zionnépe:
"Mielőtt behúznál a csőbe, nem nézem meg a weboldalt!..."
OMFG!
B+ ez nagyon kemény Mr. ebben dolgozom. Azt azért ugye tudod, hogy a yandex az nem a sarki putricég, meg, hogy nyugaton is működik mindenféle probléma nélkül.
www.nasdaq.com/markets/ipos/company/yandex-nv-853774-66964

De meg ne nézd a NASDAQ oldalát, nehogy csőbe húzzalak...

Bambano 2017.04.10. 13:16:07

egy ilyenért normális helyen leültetik a teljes bagázst.
nem az ebédlőben...

Zionnépe 2017.04.10. 13:45:49

@Muad\\\'Dib: Mint írtam kell valami polgári fedősztori rá. Minél nagyobb, annál kevésbé feltűnő és annál "legálisabban" vadászhat adatokra.

Zionnépe 2017.04.10. 13:47:38

@Bambano: 2010 óta Magyarország már rég nem "normális hely". Azon csodálkozz inkább, hogy még egyáltalán írhatsz erről.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 13:49:50

@Zionnépe:
Húzd ki a géped a konnektorból, mert minden magára valamit is adó IT cég adatokra vadászik és jó eséllyel át is adják a titkosszolgálatoknak azt ami érdekli őket.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 13:50:05

@Muad\\\'Dib: "Ahhoz nem kell az orosz titkosszolgálat, hogy sok mindent megtudjanak rólad az IP alapján. Ahhoz bőven elég a magyar rendőrség, vagy egy kezdő egyetemista is."

Ma még ez erősen bétékáesélyes elfoglaltság, ha nem találnak ki mellé egy frappáns miértet, és az egész a frappáns miérttel együtt nem szivárog ki.
Persze már nem sokáig lesz ez aggályos, ha miértként a gyanú esetleges sejtése felvethetőségének lehetséges valószínűsége végre, az EU illiberális ékköveként, alkalmazható lesz.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 13:51:42

@Bambano: Ennyi.
Persze csak olyan - nyilván Soros által mételyezett - helyeken, ahol az állam a törvénysértésekben nem kíván példamutatóan az élen járni.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 13:52:31

@dr. mesterséges színezék:
Ez teljesen így van, bár mint már párszor jeleztem itt nevesítve van, hogy személyes adatokra kíváncsiak, hiszen azzal kell elkezdened a kitöltést.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 13:53:33

@dr. mesterséges színezék:
google analytics? microsoft? facebook? apple?

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 13:57:10

@Muad\\\'Dib: Ez is igaz. És amikor lebuknak, a következő lebukásukig nem győznek kanosszát járni, és esküdözni, hogy de ők soha többé. És mellesleg a dolog természetes vagy természetellenes volta a részvényárakban meg is szok mutatkozni, amíg a részvényes nézi a híreket, hogy "ezt még megússzák, vagy jobb, ha a versenytásba vásárolok be".

Aztán, hogy még hol engedik meg maguknak azt, hogy az adatok egy MÁSIK ORSZÁG adatbázisát hízlalják, az valószínűleg komolyabb utánajárást igényelne.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 13:58:54

@Bambano:
Nyilván. Mert tuggyuk'zinformatikából, hogy a lényeg a zIP főttrajzi helye. Mer'assztatistuggyuk, hogy ha magyar IP címre ment volna a metrics (mivel az rendben van) akkó'a'nemzetközi'faszista'komenyista szolgálatok nem férhettek volna semmilyen módon hozzá.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 13:59:27

@Muad\\\'Dib: Mármint ezek melyike hirdeti az eulában, hogy az adatod Battonya és Nemesmedves között marad?

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:01:24

@dr. mesterséges színezék:
Ezt kellene már megérteni 2017-ben, hogy nincs olyan, másik ország adatbázisa. Öt perc alatt építek magyar IP címmel egy szervert, amit utána Zimbabwéből használok. Kit érdekel? Ha magyarok akarják odaadják az adatokat magyar IP címről. Ismétlem, ehhez nem kell a yandex metrics orosz szervere. Ez simán egy blőd amatőr baromság, hogy benne hagyták.

Zionnépe 2017.04.10. 14:01:45

@Muad\\\'Dib: A különbség annyi a gugli és a yandex között, hogy ez utóbbi potenciálisan veszélyes adatgyűjtőként és böngésző-eltérítőként is nyilván van tartva. Amit ráadásul megerősít, hogy szinte kiírthatatlanul beveszi magát a gépedbe (lásd cikkíró).

www.pcrisk.com/removal-guides/10320-yandex-ru-redirect itt van némi infó róla.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 14:03:03

@Muad\\\'Dib: Nem hiszem (és obsitosként, meg néhai köztisztviselőként nem is úgy dereng), hogy létezne bármilyen titok megtartására vonatkozóan olyan záradék, hogy "kivéve, ha a megőrizésemre bízott adatot egyébként máshonnan is beszerezheti a titok megsértésében érdekelt".

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 14:04:47

@Muad\\\'Dib: "Ez simán egy blőd amatőr baromság, hogy benne hagyták."

Ezt hívják jogászul - azon az argón, amit a fidesz perfekt beszél - gondatlanságból elkövetésnek.
És ez tényleg a legjóhiszeműbb olvasat.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:07:51

@Zionnépe:
Nem, a yandex nincs így nyilvántartva. Csak az első mondatig kellett volna eljutnod:
"...promoted by a variety of deceptive applications..."

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:10:03

@dr. mesterséges színezék:
Ez tény, csak szakmailag ez a pánik marhaság. Jogilag megérdemlik a fas*korbácsot, de a yandex metrics-et mint olyat valami szörnyű összesküvés részének tekinteni szimpla marhaság. Vagy legalábbis nem kell jobban parázni tőle, mint a google analytics-tól.

Bambano 2017.04.10. 14:12:14

@Zionnépe: jaja, szoktam is csodálkozni. illetve velem is előfordul néha, hogy inkább kitörlöm a hsz-em. beindult az öncenzúra, tutyimutyi vén tróger vagyok :(

Bambano 2017.04.10. 14:15:51

@Muad\\\'Dib: akár tetszik az orbánistáknak, akár nem, ez a felfokozott putyinimádat kizárólag az elmebetegség magasabb szintű tünete lehet.

egy olyan országban, amit 45 évig megszállva tartottak az oroszok, őket isteníteni az nagyságrendekkel súlyosabb kórisme, mint horthynak szobrot állítani. pedig mindkettő dobogós a hülyeségi ranglistán.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 14:17:11

@Muad\\\'Dib: Nem állna tőlem olyan távol az álláspontod, ha nem volna ugyanaz a rohadt madár mindenhol, amelynek tulajdonságai kacsára engednének következtetni, miközben azt hallom, hogy áh, bármi, csak nem kacsa.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:20:07

@Bambano:
Ez remek csak érteném, hogy jön ez ahhoz, amit írtam?

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 14:20:53

@Bambano: Még a 45 év se volna determináló a hozzáállásban, ha nem izmoznának feszt azokkal az országokkal, amelyeket 70 évig tartottak megszállva. Mi a franc várható egy örök krakélertől!?

Bambano 2017.04.10. 14:27:39

@Muad\\\'Dib: úgy, hogy nincs ok ezért a húzásért akár a tacskócézárt, akár az oroszokat mentegetni.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:33:39

@Bambano:
A yandex egy multinacionális cég, ahogy nézem elég széles profillal. Értelmezhetetlen az oroszok védése a céggel kapcsolatban. Mintha a google kapcsány azzal vádolnál valakit, hogy az amerikaiakat védi...

Zionnépe 2017.04.10. 14:35:59

@Muad\\\'Dib: A gond ott kezdődik, hogy szerintem csak most "írták meg rosszul" az oldalt a nagy kapkodásban, és a kormányoldalakon a háttérben mindenhol a yandex figyel!
Te pedig mivel ennyire próbálod bagatelizálni és elmaszatolni a nyilvánvaló tényt, - a yandex kártevőt telepít erőszakosan a gépekre - érdekeltségben állsz velük, urambocsá' pont a kormánynak dolgozol!!!

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:36:04

Ellenben nagyon jó gumicsont, hogy most a sajtó rugózhat egy google analytics-al ekvivalens szolgáltatáson hetekig a CEU botrány közepén.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:39:32

@Zionnépe:
"...a yandex kártevőt telepít erőszakosan a gépekre..."
Na itt már felmerül a kérdés, hogy hülye vagy, vagy csak olvasni nem tudsz. Fel sem merült sehol, hogy a yandex bármit is telepítsen. Bizonyos szoftverek s*arkaodják szét a gépedet, ha nem figyelsz, hogy a yandex legyen a default keresőd. Ugyanez ment a yahoo-val is (még most is megy). Sőt ugyanez megy azzal is, hogy ha letöltesz egy kibas*ott adobe acrobat-ot, mellé még x másik szemetet akar felpakolni a gépedre by default.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:42:33

@Zionnépe:
"...érdekeltségben állsz velük, urambocsá' pont a kormánynak dolgozol!!!"
Nem, nekem személyesen fizet Obama, Hillary, Trump és Putyin. Orbán olyan keveset akar adni, hogy azt már el sem fogadom.

Bambano 2017.04.10. 14:46:01

@Muad\\\'Dib: oké, a hozzászólásomból csak az oroszok mentegetésébe kötöttél bele, tehát azzal, hogy orbán felelős ezért, egyetértesz?

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:49:52

@Bambano:
Pontosan miért? a) a yandex metrics-ért, vagy b) az ország még jobban tönkretételéért? Mert b) igen, a) szerintem nincs köze.

Zionnépe 2017.04.10. 14:52:42

@Muad\\\'Dib: Mondták már, hogy pocsék rosszul hazudsz ill terelsz?

Szóval igen .... és igen ;-)

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 14:55:41

@Zionnépe:
B+ te észlény. Idézzél már EGY helyet, ahol azt írják, hogy a yandex bármit is rak a gépedre. Mert az első linked sajnos ilyet nem állít. Utána visszatérhetünk arra, ki terel.

Zionnépe 2017.04.10. 15:04:51

@Muad\\\'Dib: Ne erőlködj, minél inkább védeni akarod, annál feltűnőbb, hogy érdekelt vagy benne, és mivel a kormány weboldalai érdekében...abban is.

Nem az a szégyen, hogy ott dolgozol, hanemhogy orosz befolyás alatt!

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 15:05:28

@Zionnépe:
OMFG!
Tényleg feladom. Teljesen hülye vagy...

Zionnépe 2017.04.10. 15:06:25

@dr. mesterséges színezék: Ugye-hogy-ugye? ;-)

Van még valakinek kérdése, kétsége?

Zionnépe 2017.04.10. 15:07:32

@Muad\\\'Dib: Nem szégyen, nálad rafkósabbaknak sem sikerült még megforgatniuk.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 15:10:45

@dr. mesterséges színezék:
Sikerült nem? Nem a CEU van terítéken.
De egyébként lassan feladom, mert a Zionnépe nevű agyhalott teljesen kikészített. Bevallom őszintén nagyon megviselte a kis lelkemet ahogy eljutott oda, hogy én biztos nekik dolgozom, onnan, hogy megpróbáltam vele megértetni, hogy bing hijack is van, mégsem mondja senki, hogy a microsoft kártevőt telepít a gépedre (bár tény, hogy a Windows esetében felmerülhet :) ).

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 15:11:31

@Zionnépe:
Csak te vagy helikopter. A többiek hülyék.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 15:22:44

@Muad\\\'Dib: Hogy sikerült-e?

Vissza az ornitológiához: azért hogy az egyik (vélhetően) orosz hátterű ügyet egy biztosan orosz hátterű üggyel annuláljanak...
Persze ITT elmegy.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 15:25:46

@dr. mesterséges színezék:
De még az index is arra a következtetésre jut, hogy idézem:
"...Leginkább életszerűnek az a forgatókönyv látszik, hogy az oldalt fejlesztő programozók egyike túlbuzgóságból, megszokásból, vagy mert a személyes ízlésének az feküdt jobban, a Yandex mérőkódját építette bele a kódba a megszokott, és biztonságosnak elkönyvelt Google-féle megoldás helyett, vagy mellett. Lehet hogy nem is tudott róla, hogy az milyen adatokat küld haza, lehet hogy csak nem érdekelte, vagy nem tartotta fontosnak. Az mondjuk valószínű, hogy bárki is volt, ma már munkanélküli.
Akkor lehet oszolni, nincs itt semmi látnivaló?
Dehogynincs. Ugyan nem valószínű, hogy szándékosan kémeknek segített vele valaki, de ettől még a személyes adatok kiszivárogtak a konzultációs weboldalról..."

Ez egy fontos ügy, amivel kell jogi foglalkozni. De jelenleg a CEU a legfontosabb, annak kellene folyton vezető hírnek lennie.

Zionnépe 2017.04.10. 15:31:55

@Muad\\\'Dib: Sokkal valószínűbb, hogy megszokottként használják. Aki a gugli analitics-et használja, az azt felejti benne.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 15:35:12

@Zionnépe:
Nyilván. Van egy rakás analitikai cucc, amit használni lehet. Az általa favorizáltat meg az adminisztrátor bepakolgatja a weboldalaira. Meg ha nem figyel azokra az oldalaira is, amikre nem szabadna.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.10. 15:43:57

@stop operation soros: A fideSSfasszopó felforgató ügynököknek kicsit még tanulniuk kell a magyar nyelvtant.

Zionnépe 2017.04.10. 15:53:12

@Muad\\\'Dib: Magyarul a megszokottat felejti benne... Tudod az aggályos az, hogy amikor egy rakat analitikai cucc áll a rendelkezésére, miért pont az oroszt használja, amikor a fél világ at orosz hekjelésektől tart, biztos nem tenném ki a munkahelyem "plusz támadásu felületnek" hacsak nincs az kötelezően előírva!

Miután az emberek nagy része nyugati technológiákat tanul szakmai ismereteinek elsajátítása közben (Microsoft, Adobe, Google...stb) eleve fura, ha valaki nem ezeket és pláne még meló közben is használja!

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 15:58:00

@Zionnépe:
Ez attól függ neked melyik tetszik, melyik fizetős, melyik ingyenes. Esetleg mit ismersz valamilyen előző meló/ismerős által. Amúgy a fél világ fosik az nsa-tól is:
www.washingtonpost.com/news/the-switch/wp/2013/12/10/nsa-uses-google-cookies-to-pinpoint-targets-for-hacking/?utm_term=.8274250a8b9c

Bambano 2017.04.10. 16:01:24

valaki magyarázza már meg nekem, hogy minek egyáltalán "mérőkód" egy ilyen oldalra?
látogatottságot mérni akkor kell, ha el akarod adni a reklámfelületet. Ennek viszont egy népnemzeti konzultációs oldalon semmi értelme.

tehát?

Zionnépe 2017.04.10. 16:12:07

@Muad\\\'Dib: Nem kérdés, hogy az NSA egy-az-egyben átveszi a guglis adatokat, de miután ők jelenleg a "jó" oldalon állnak így aki az FSZB-hez csatornázza be magát, az olyan, mint a muzulmánok most Orbánék szemében... lehetnek jó szándékúak is, de egyelőre terroristák. Az FSZB meg a rosszfiú kormányhejjelő, választási csaló...

Evvan

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 16:15:05

@Bambano: (Függetlenül attól, hogy éppen egyetértek-e veled, gondolatban mindig (a hupon is) megsüvegeltelek azért, mert a katyvaszban képes vagy olyan hézagot észrevenni, és az ahhoz tartozó releváns kérdést feltenni, mint pl. itt ezt.)

Zionnépe 2017.04.10. 16:18:54

@Bambano: A weboldalak látogatottságainak indexe olyan, mint egy áruház napi vásárlóinak és látogatói számának figyelése. Megmutatja pl hány ember megy csak nézelődni, hány vásárol, mennyi időt töltenek ott, a világ melyik részéről érkeztek..
stb.

Nyilván ezek is fontosak voltak most is (jelen esetben a vásárló=kérdőív kitöltő), de valószínűbb az orosz titkosszolgálattal való "összejátszás".

Bambano 2017.04.10. 16:24:17

@Zionnépe: a weboldal látogatottságát egy csomó dologból ki lehet deríteni:
1. rajzolod a grafikont a szerverhez tartozó switchport forgalmáról. lásd pl. mrtg
2. rajzolod a grafikont a szerver alapvető terhelési paramétereiről, lásd pl. munin
3. a szerveren a webszerver szoftver (pl. apacs) logol. abban *MINDEN* benne van, ami számít meg amit belerakatsz az indiánnal.
4. a szerverre lehet rakni webszerver logelemzőt, pl. webalizer, ami alkalmas minden olyan érdemi grafikon megrajzolására, amire szükség lehet.

a webalizer egyetlen dologban különbözik a gugli vagy adsense vagy jandex vagy hasonló cuccoktól: mivel házon belül van, elvileg manipulálható. itt nincs igény rendesen auditált statisztikákra, tehát a webalizer egyetlen hátránya nem számít.

tehát mire kellett a yandexes kód?

Zionnépe 2017.04.10. 16:34:42

@Bambano:
Nyilván ezek is fontosak voltak most is (jelen esetben a vásárló=kérdőív kitöltő), de valószínűbb az orosz titkosszolgálattal való "összejátszás".

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 18:45:44

@Bambano: @dr. mesterséges színezék:
WTF?
Tehát az államnak ne legyenek adatai arról milyen látogatottságot produkál egy weboldala? Netán arról, hogy a látogatók hány százaléka tölti is ki a kérdőívet? Vagy, hogy milyen megoszlásban keresték fel az oldalt direkt eléréssel? Vagy mennyien indirekt módon?
Szerintem ezek az adatok állami oldalak esetében is érdekesek. Sőt, ha elhinném (nem hiszem), hogy a kormányt tényleg érdekli az emberek véleménye még inkább azt mondanám egy jó metrics nagyon is kell.

dr. mesterséges színezék 2017.04.10. 19:08:43

@Muad\\\'Dib: Ahogy Bambano írta, ahol a weblap fut, ott MINDENT tudnak a használatáról, ha akarnak: harmadik fél közbeiktatása csak a veszélyt növeli, hozzáadott értéke nincs. Mármint az ország és az üzemeltető állam számára nincs.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 19:37:58

@dr. mesterséges színezék:
Ez tény, de személyes tapasztalatom, hogy a cloud technológia és a 3rd party analytics és metrics cuccok nagyon beindultak. Nem csak nálunk - sőt leginkább nem nálunk, ahol még IT fejekben is indokolatlan rémüldözés van a cloud hallatán - hanem nyugaton is. Igen ez bizonyos tekintetben magánszférában is egy privacy és security probléma, de rengeteg helyen arra jutottak, hogy ha egy nagy szervezet (nsa, oroszok, kínaiak) akarnak tőled valamit, azok megnyomják fájdalom nélkül a private cloudodat is, ellenben a kisebb idióták ellen gyakran nagyobb biztonságban van a cuccod a felhőben. Aztán persze gyakran az ellenkezője bizonyosodik be, ez is tény.

Bambano 2017.04.10. 21:18:56

@Muad\\\'Dib: a cloud az egy méregdrága marketing bullshit.
a kormány webszervereit meg ugyanaz a bagázs szokta hajtani, mint akik a komplett elektronikus ügyintézési rendszert hajtják. tehát ha te úgy érzed, hogy az oroszok bármikor hanyatt lökik ezt, akkor ennek következményeként itt igen magasra ér az anyag a biliben.

Muad\\\'Dib 2017.04.10. 21:52:38

@Bambano:
Most ez komoly kérdés? Azok után, hogy pl. kiderült a cisco asa-kban olyan bug volt, amivel keresztül-kasul lehetett flangálni rajtuk remote kódfuttatással? Hogy a szupervéletlen heartbleed bug úgy maradt jó darabig, mert csak? Hogy az nsa a google kódjaival azt csinál, amit akar? Hogy a hp egyik elitebook-ja fosta magából FM 24 Mhz-en "véletlenül" a hangokat a mikrofonon keresztül az éterbe?
Ezek után meglehetősen naiv kérdés, hogy vajon a világ legnagyobb hatalmai megnyomhatják-e egy Magyarország méretű ország cuccait. Ahogy meglehetősen találóan elhangzott már többször security konferenciákon, igen megnyomhatják a cuccaidat és hülye vagy, ha abban a hitben élsz, hogy nem. A kérdés az, hogy mikor és mennyi energia befektetése árán...

eßemfaßom meg áll 2017.04.14. 16:43:15

@dr. mesterséges színezék: "Ahogy Bambano írta, ahol a weblap fut, ott MINDENT tudnak a használatáról, ha akarnak: harmadik fél közbeiktatása csak a veszélyt növeli, hozzáadott értéke nincs."

ehhez képest még a whitehouse.gov-on is ott fut a googleanalytics ahelyett, hogy megnéznék a szervert.
süti beállítások módosítása