B1 blogcsalád



A liberális New York Times és a konzervatív brit Times ugyanúgy vélekedik a CEU bezárásáról, csak a bécsi magyar nagykövet nem

2017. április 08. - Szelestey

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. április 8. 

perenyi-janos.jpg

Lehet, hogy Orbán azt hiszi, meg tudja nyerni a választásokat, ha antiszemita és idegengyűlölő félelmeket terjeszt, de látványosan nagy öngól, ha valaki megsemmisíti Magyarország egyik legfontosabb oktatási intézményét.

 

Hangos lapszemle itt

New York Times

new_york_times.jpg

Magyarország a szabadság ellen indított támadást, miután elhallgattatta a szabad sajtót, bezáratott több civil szervezetet, majd elnyomó tekintetét most az egyetemi autonómiára vetette – mutat rá a vezércikk, amely kiemeli, hogy a CEU több kategóriában is az 50 legjobb közé tartozik a világban. A lépés újabb pofon az egyre inkább tekintélyelvű Orbán részéről az uniónak és az általa szavatolt polgárjogoknak. Egyben gusztustalan támadás Soros György ellen, aki napjainkban a villámhárító szerepét tölti a térség populistái számára. Utóbbiak fokozatosan fel akarják számolni országukban a demokráciát.

Lehet, hogy Orbán azt hiszi, meg tudja nyerni a választásokat, ha antiszemita és idegengyűlölő félelmeket terjeszt, de látványosan nagy öngól, ha valaki megsemmisíti Magyarország egyik legfontosabb oktatási intézményét.

Most az EU-ra hárul, hogy megmentse a maradék hitelességét az emberek jogainak ügyében és határozott intézkedéseket tegyen az alapvető értékek megőrzésére. A szervezet idáig langymeleg szóbeli tiltakozásokat produkált, mindahányszor Orbán nekiment az alapvető szabadságjogoknak. Áder Jánosnak a kutatás demokráciája és szabadsága érdekében nem szabadna aláírnia a veszélyesen önpusztító jogszabályt.

 

Times

the_times_1.jpg

A konzervatív újság vezércikke szerint Orbán Viktor a saját gyengeségét leplezi le, amikor becsukatja az egyik legjobb egyetemet. Az egykori radikális diákvezér 3 évtized elteltével antiszemita hadicseleket mutat be, hogy szétverje bírálóit. Nem válik a dicsőségére. Legújabb trükkje, hogy gyorsított eljárásban nyomta keresztül a játékszabályok megszigorítását a külföldi egyetemek részére. Fő célpont a CEU, amelyet Orbán párthívei melegágynak tartanak az ultranacionalista kormányprogram ellenfelei számára. Az összehordott retorika részben megdöbbentően hasonlít arra, amit Putyin ideológusai szoktak használni. Lehet, hogy az egyetem kénytelen lesz lehúzni a rolót az új szabályok miatt. A húzás megértéséhez látni kell, hogy Lengyelországban és Romániában feltámadt a nacionalista politika. Orbán olyan intézményeket akar, amelyek az általa magyarnak tartott értékeket vallják ugyanakkor gyanakodva tekintenek a globálisra, ha valaki kérdéseket tesz fel, ha liberális. Egy egyetem azonban nem egyszerűen a társadalom tükre, hanem a kutatás, az igazság szabad keresésének helye. Ez az 1989-es Orbánnak tetszene, ma viszont fenyegetésnek tartja a hatalom sáncaiból. Úgy tűnik, hajlandó volna megkockáztatni, hogy kalodába zárják a magyar értelmet. A külföldi tudósoknak segíteniük kell, hogy Orbánt rávegyék az irányváltásra.

 

Politico

politico_1.jpg

A portál arra figyelmeztet, hogy Orbán Viktor fontos az Európai Néppárt számára, de ez fordítva is igaz. Ami a konkrét ügyet, a CEU esetleges bezárását illeti, nos, a fenyegetés sikeresen vegyíti a nyárspolgárságot az ostobasággal, persze hasonló intézményes vandalizmus már jócskán előfordult máskor is Budapesten. A magyar vezető már hosszabb ideje kirakatba tette az illiberalizmust, lásd

  • az alkotmánymódosítást,
  • a sajtó és a média megfélemlítését,
  • hogy a romákat és az idegeneket bűnbaknak kiáltotta ki,
  • és hogy Putyinhoz törleszkedik.

A nagy kérdés jelenleg az, hogy a mostani provokáció változtat-e a kormányfő és az EPP kapcsolatán.. A néppárti frakción belül ezúttal civakodás tört ki. A magyar delegáció árulást kiált, mások azt sürgetik, hogy zárják ki a Fideszt. Az EU idáig sorra meghátrált a nemzeti kormányokkal szemben, Weber frakcióvezető mégis azt szeretné, ha a Bizottság kivizsgálná az ügyet. De Orbánt nem zavarja különösképpen, ha a testület elítéli. Számára az számít, mit lép a Néppárt.

A kívülállók könnyen alábecsülhetik az érzelmi kötelékeket a magyar kormánypárt és az EPP között, minden belső ellentét dacára. Egyáltalán nem biztos, hogy végleges szakítás jönne. Orbán nagymester annak kipuhatolásában, meddig lehet elmenni. Lehet, hogy ha sarokba szorítják, inkább megváltoztatja a törvény, csak ne zárják ki. De emellett nem szabad megfeledkezni arról, milyen fontos a konzervatívoknak a 12 fideszes képviselő voksa az Európai Parlamentben, pl. amikor a Bizottság elnökének a megválasztásáról van szó. Ez arra kényszeríti a nagyobb frakciókat, hogy olyan pártokat is befogadjanak, amelyek kétes ideológiát képviselnek, illetve vitatható gyakorlatot folytatnak. És nem ugrálhatnak túlságosan utóbbiakkal szemben, mert könnyen megeshet, hogy emiatt azután a politikai ellenfél embere kerül a Bizottság élére. A CEU körüli epizód komoly kérdéseket vet fel nemcsak a magyarországi intézmények, hanem az EU szerkezete kapcsán is.

 

Der Standard

der_standard.jpg

1.

A bécsi magyar nagykövet olvasói levélben igyekszik megvédeni a magyar álláspontot a CEU ügyében. Perényi János úgy gondolja, hogy az ideges kirohanások mögött az a harc húzódik meg, amely a főáramtól eltérő politika ellen irányul. Mint írja, a jelentésekből úgy tűnik, mintha világpolitikai jelentőségű ügyről lenne szó, egyesek úgy állítják be, mintha Orbán Viktor hadjáratot vívna Soros több érdekeltsége és a “szabad szellem” ellen. Pedig valójában Magyarország ellen folyik a küzdelem, mivel az nem illeszkedik bele a liberális média által elvárt főirányba. A diplomata szerint bírálók azt sem nézték meg, mi áll a törvényben. Feltűnőnek tartja egyúttal, hogy csak a Közép-Európai Egyetem tiltakozott, amiért ki kell javítania a tevékenységében tapasztalt hiányosságokat. Szó sincs tehát Lex CEU-ról. Az is érdekes ugyanakkor, hogy az USA csakis emellett az egyetem mellett emelt szót. A nagykövet úgy értékeli, hogy a megkívánt változtatások semmiképpen sem fenyegetik a felsőoktatás szabadságát.

2.

A bécsi tartományi vezetés arra szólítja fel az osztrák kormányt, hogy az álljon ki nyilvánosan Magyarországnál a Közép-Európai Egyetem fennmaradása, illetve a tudomány és a kutatás szabadsága mellett. A szociáldemokraták és a zöldek javaslatához csatlakoztak a Neos képviselői is. Az indítvány szerint a Kern-kabinetnek ugyanezt az álláspontot kell képviselnie az EU-ban is. Az előterjesztés kiterjed arra, hogy Bécs fogadja be a CEU-t, ha annak működése lehetetlenné válik Budapesten.

 

Reuters

reuters.jpg

A kommentár úgy látja, hogy még mindig van remény Európában a hagyományos pártok számára, kitarthat a politikai közép. A szerző, az Oxfordi Egyetem Újságírás Tanszékének egyik alapítója a kedvező jelek közé sorolja a holland választás eredményét. Továbbá hogy a franciáknál Macron az első tévévitában megverte Marine Le Pent, aki azután a gyengén muzsikált a jelöltek második televíziós erőpróbáján is. Lehet, hogy a Front National vezére be sem jut az elnökválasztás 2. fordulójába. Kedvező az is, hogy a közvélemény kutatásokban az osztrák szociáldemokraták átvették a vezetést a szélsőjobbos Szabadságpárttól. Németországban napirenden van a szintén szélsőséges AfD vezetőjének lemondása, a párt népszerűsége nem egészen egy év alatt 8 %-ot zuhant. Elképzelhető, hogy nem kerülnek be a Bundestagba. Az unió pedig mindeközben a jelek szerint magához tér, általában jók a gazdasági mutatók, bár azért a Dél még gyenge. És akkor még ott van a Brexit, azon kívül a közép-európai tagok, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia egyre jobban eltávolodnak az EU liberális politikájától. De persze azért a milliárdos támogatásokat felveszik. Az uniónak azonban mindezzel együtt meg kell reformálnia magát, ideértve, hogy vissza kell adnia a jogkörök egy részét a tagállamoknak.

 

 

Hangos sajtószemle

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5512409453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.04.09. 12:27:48

a liberális NYTnál nem lehet kommentelni

a brit Times-nál lehet, írja is mindenki hogy akasszuk fel Sorost

-JzK- 2017.04.09. 13:03:35

Igen, tudjuk milyen nyugaton a "konzervatívok", ld. Merkel...

lippsi e vagy? 2017.04.09. 13:05:58

@Parasztlengő az imperialistáknak:
Minegyik lapnál, ahol engedik a kommentelést, nagyjából ugyanez jön le. Két külön muzsikát játszik a hatalmi terveket szolgáló sajtó, és a nagybetűs Populus

Még ennél is nagyobb égés a lapszerkesztőknak, hogy az olvasók tájékozottabbak náluk, és tisztában vannak vele, hogy kamu a hír az egyetem bezárásáról. A tiltakozóknak tehát halvány lila fogggalmuk sincs róla, mi ellen tiltakoznak

De azért olyan nagyon cool hogy küzdeni lehet a patás gonosz ellen ráolvasással, szent libsi trágya füstöléssel

paraszthajszal 2017.04.09. 13:08:13

@Parasztlengő az imperialistáknak: És a (részben fizetett) trollhadsereg véleménye lenne az „elhallgatott igazság”? Vagy csak azt mutatja, hogy a társadalom söpredéke (szerencsére) nyugaton már nem talál magának más fórumot a sötét antiszemita nézeteinek propagálására?

paraszthajszal 2017.04.09. 13:09:36

@lippsi e vagy?: A nagybetűs populust azért ne tévesszük össze az időmilliomos náci férgekkel...

Duplaxiii 2017.04.09. 13:21:47

1) A seggnayló kontingens ismét kiszemezget egy támadhatót a kritikákból és arra építi a komplett hazugságcunamiját. A világ többi véleménye tehát nem létezik.
2) Ismét nem az a lényeg, hogy MIT mond a világ, hanem az, hogy KI mond olyat, ami nem tetszik...

Parasztlengő az imperialistáknak 2017.04.09. 13:33:07

@paraszthajszal: tök jó hogy ált. Orbán van trollhadsereggel vádolva aki 10 éve bármelyik 7végén 2/3dal nyerné a választást

igen nagy szüksége lenne rá

Azbesztnemjó 2017.04.09. 13:39:38

Mióta releváns az hogy a nemzetközi sajtó mit mond? Mi köze annak a valósághoz?

HABONYKOMMANDO 2017.04.09. 18:32:20

SZERINTEM BEKEMENETTEL KENE KIALLNI A CEU BEZARASA MELLETT.

Jakab.gipsz 2017.04.09. 19:01:48

Köszönjük a lapszemlét Lajos !

Hála neked most már sokkal okosabbak vagyunk!
Sajnos el kell, hogy kedvetlenítsem olvasóidat, és a CEU intézménnyel kapcsolatban fel szólalókat.
A tudomány- filozófiai és tudománnyal összefüggő kérdésekben sem tömeg-demonstrációknak sem pedig kormányzati intézkedésnek helye nincs, ugyan is ezek "idővel kapcsolatos időtlen" kérdésekkel foglalatoskodó dolgok.

Soros György multikulturális nyitott társadalma pedig csak a jövőben valósulhatna meg tehát van egy "az idővel kapcsolatos" aspektusa, az általa propagált elméletnek.

Következtetés képen a CEU által képviselt szellemi műhelynek a nyitott társadalomra és a multikulturalizmusra vonatkozó, kutatásai, publikációi értelmetlen, szemétkosárba való dialógusra képtelen munkák, más szóval, kinyilatkoztatások és fantazmagóriák.

paraszthajszal 2017.04.09. 19:13:23

@Jakab.gipsz: „Következtetés képen a CEU által képviselt szellemi műhelynek a nyitott társadalomra és a multikulturalizmusra vonatkozó, kutatásai, publikációi értelmetlen, szemétkosárba való dialógusra képtelen munkák, más szóval, kinyilatkoztatások és fantazmagóriák.”

Szép kinyilatkoztatás egy fénalfabéta fidesztrolltól, aki egy egyszerű kötőszóban („következtetésképpen”) képes két olyan helyesírási hibát elkövetni, amiért régebben külön-külön is karó járt volna nyelvtanból az érettségin. Bizonyára ő lesz a megfelelő ember a CEU tudományos teljesítményének értékeléséhez.

paraszthajszal 2017.04.09. 19:19:24

@paraszthajszal: Ja, amúgy a helyesírási faktortól eltekintve, még a „következtetésképpen" is csak egy tudálékoskodó, de műveletlen senki szótárában szerepel a „következésképpen” helyén.

2017.04.13. 04:53:32

@Parasztlengő az imperialistáknak:
Egy szemita vezérlésű országban idegesítő az antiszemitizmus!
„Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." Voltaire

Megteremtették az antiszemitizmust, mint védő tabut. Ez a tabu jól bevált arra, hogy minden kritikát, minden jogos emberi felháborodást torkon fojtsanak vele! Szabó Dezső!
Az új próféták szája, úgy tele van kollektivitással, mint görény szája tyúkvérrel! Szabó Dezső!
Sajátos tudományos jelenség volna az, ha az, antiretekizmus bűnébe esnék, ahányszor egy retket felismernék reteknek, vagy ha azt állítanám, hogy retek van, és fel lehet ismerni a kókuszdiók, narancsok és birsalmák közt. Szabó Dezső
No, a korrupcióban a hon atyái az atyamesterek, ez meg éppen nem új dolog. De azért ma szörnyen háborogni fog a magyar erkölcs. Ady

. A zsidó sajtó mint egyetlen nagyszerű zongora, csodálatos összejátszással védi a faj érdekeit. Nálunk nemcsak a keresztény sajtóban nincs egység, de egy-egy orgánumán belül is mindenki külön járja a maga szellemi macsicsáját[2], vagy kékvókját[3] a keresztény kurzus vad kalamajkájában. Szabó Dezső 1907
"Az antiszemitizmus alapos tanulmányozása és a vádak tanulmányozása nagy értékű lehet sok zsidó számára, akik nem veszik eléggé, észre hogy hogyan ingerlik környezetüket.
süti beállítások módosítása