B1 blogcsalád



Orbán el akart menekülni a sajtó elől. De sikerült?

2017. április 03. - ashwood

20140506a-parlament-alakulo-ulese-fideszes2.jpgA CEU minél előbbi kilövéséhez a miniszterelnöki szavazatra is szükség volt. Orbán mindent elkövetett azért, hogy ne kelljen a nyilvánosság előtt magyarázatot adnia a törvényre és a sietségre. Ezért még került is egyet a parlamentben. Utána pedig humorizált.

A hvg.hu beszámolója szerint Orbán Viktor mindent megtett azért, hogy elkerülje a találkozást a sajtóval. A dolgozó szobájából a lex CEU sürgősségi tárgyalásáról szóló szavazásra direkt került egy félemeletnyit, hogy ne kelljen azt a folyosót használnia, amelyen még engedi Kövér László a sajtót dolgozni. Az ülésteremből kifelé már nem tudott trükközni, kénytelen volt néhány, komolynak szánt, de az ő szájából inkább viccesnek - pontosabban cinikusnak - ható mondatot mondani.

– Látom, milyen ideges a hangulat - magyarázta Orbán, miért van szükség arra, hogy a nyilvánosságra hozástól számított egy héten belül törvény szülessen a lex CEU-ból. Arra reagálva, hogy épp a kormány kapkodása vált ki feszültséget, annyit mondott: "higgyen a magyar kormány jószándékában".

E megjegyzés különösen vicces - vagy inkább cinikus - annak fényében, hogy az érintettekkel nem tárgyalva, a benyújtástól számított 24 órán belül törvényt alkot a Fidesz, mégpedig hazug és koholt indokok alapján. A parlament hétfői ülésén a fidesznyikek már arra sem voltak hajlandóak, hogy saját nevével illessék a CEU-t.

Arra, hogy megmarad-e a CEU, mindössze annyit mondott Orbán: tárgyalunk az amerikaiakkal, meglátjuk, ők mit szeretnének.

A válaszban rejlő cinizmusra már szavak sincsenek. Hisz Orbán pontosan tudja: az USA-ban a felsőoktatási intézmények nem a szövetségi kormány, hanem a tagállamok vezetéséhez tartoznak. Vagyis bármit tárgyalhat a Trump-adminisztrációval Orbán, ha az amerikai alkotmány szerint az egyetem sorsáról csak New York állam dönthet. Felvetődik, hogy épp azért ragaszkodik az új elnök vezette kormányhoz Orbán, mert Trumpban véli megtalálni Soros György elleni harcának szövetségesét. Csakhogy a CEU kétpárti, vagyis demokrata és republikánus támogatottságú, tehát minden valószínűség szerint ezúttal is rossz lóra tesz. De Putyin bizonyosan küld neki puszit a CEU kinyírásáért.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7912398189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamut 2017.04.04. 11:17:06

Hogy fut a gyáva a sajtó elől :D

Szánalmas....

dare 2017.04.04. 11:29:27

"higgyen a magyar kormány jószándékában".
Az igazat megvallva, mást nem is nagyon tehetünk.
Kíváncsi vagyok hova fog ez a sztori kifutni, az mindenesetre megnyugtat picit, hogy ezt a hercehurcát amit elkövetnek az egyetem ellen, azt csak a jószándék miatt teszik.
Szerintem meglettek volna enélkül a jóakarás nélkül, de ők ezt biztos jobban tudják.
Csak jönne már létre az a bizonyos találkozó...

lippsi e vagy? 2017.04.04. 11:32:24

Az kiabál, akinek a háza ég. Jól rágyújtották a libsikre a pajtát

Pipas 2017.04.04. 11:35:48

"E megjegyzés különösen vicces - vagy inkább cinikus - annak fényében, hogy az érintettekkel nem tárgyalva"

Az egyetem rektora elzárkózott mindenféle kompromisszumtól. Amerikába ment tárgyalni, előtte megmondta, hogy semmiféle kompromisszumra nem hajlandóak. Cinikus dolog a kormánytól tárgyalást várni, amikor az egyetem nem hajlandó tárgyalni.

jjoey 2017.04.04. 11:36:54

a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
nem lesz semmi, elmegy, másik ország profitál belőle, minek küzdjön. ha pedig esetleg lenne egy katasztrófa, amiről lehet a kuszaszemű nemközpénz idióta vagy csapata és vargamisi már lát, rá lehet fogni, hogy soros bosszúja..., ha egy angol fontot bedöntött, két presszókávényit már csak rászán magyarisztánra...

persze aki most üvöltve védi a vezírt, ő lesz az első, aki nyűszit és szitkozódik arra, aki nem segít neki amikor bajba kerül hamarosan, pedig csak annyi történik, olyanná válik, mint ő maga most.

Pipas 2017.04.04. 11:39:57

@jjoey: "ha egy angol fontot bedöntött, két presszókávényit már csak rászán magyarisztánra..."

Tehát csináljuk azt amit soros akar, mert a soros egy gazdasági terrorista és félni kell tőle?

jjoey 2017.04.04. 11:40:55

@Pipas: milyen kompromisszumra lennél képes ha fejedhez nyomnak egy csőretöltött pisztolyt és azt mondják, te vagy a fogó? normális ember ezt nem kompromisszumnak nézi, ráadást ha tudnád a szavak jelentését nem írnál ilyet.
kompromisszum, mindkét fél elfogadja, hogy veszít valamit. konszenzust sose kötünk...

dehát, sok sikert, autóösszecsavarozó meg gumiprofil beégető kell még egy ideig az országban. melózhatsz az indiaiaknak és veheted hitelre a gyereknek a legújabb 20eFt-os okostelefont, developped in korea/china/us, assembled in hungary.

jjoey 2017.04.04. 11:42:10

@Pipas: azt írtam?
de még van 5 percem, hátha felmegy 220ra apulzus és annyi :)

Pipas 2017.04.04. 11:44:33

>>Szél Bernadett (LMP): A "légarcpirítóbb" fideszes érv, hogy az előjogokat akarják megszüntetni, ugyanis a fideszesek vezették be a "személyre szabott törvényhozást". <<

2004-ben törvénybe foglalta az mszp kormány, hogy a CEU-nak más állami és magánegyetemekkel szemben nem kell BSc képzést nyújtania. Ez nem volt "személyre szabott törvényhozás".

Ma a fidesz olyan törvényt csinál, amelyet minden egyes egyetemnek be kell tartania. Ez személyre szabott törvényhozás, mert a CEU-nak, egyedül a CEU-nak a mindenkire érvényes szabályok nem felelnek meg. Minden egyetemnek megfelel, egyedül a CEU nyilatjozta, hogy nekik nem felel meg, kompromisszumról szó sem lehet.

Pipas 2017.04.04. 11:48:14

@jjoey: "milyen kompromisszumra lennél képes ha fejedhez nyomnak egy csőretöltött pisztolyt"

Milyen pisztolyt? Mi a fenéről beszélsz?!

"dehát, sok sikert, autóösszecsavarozó meg gumiprofil beégető kell még egy ideig az országban."

Csak gázos magánegyetemből van 27 másik. Ők m aradnak, megköszönik, hogy a kormány egyenlő esélyeket teremtett, mindenkire egyformán érvényes szabályokat alkotott és vígan éldegélnek tovább.

És ha már itt tartunk: a CEU közgazaságtant meg filozófiát és gender studiest tanít. Meg politikusokat képez. Szerintem az autóösszeszerelő meg a filozófus mellett azért van még pár szakma. Mondjuk pár száz, akiket szintén magyarországon tanítanak különféle egyetemeken.

Pipas 2017.04.04. 11:49:39

@jjoey: "okostelefont, developped in korea/china/us, assembled in hungary. "

És még valami: a CEU hány olyan szakembert képezett eddig, akik okostelefont tudnak fejleszteni? :D Talán a gender szak, az lehet ilyesmi, nem? :D

Pipas 2017.04.04. 11:51:46

>>Szabó Szabolcs (Együtt): Sokkal nagyobb adminisztrációs hibák is vannak a magyar felsőoktatásban, szerinte van olyan doktori képzés, amelyet emiatt meg lehetne szüntetni. <<

Tehát az együtt hivatalos álláspontja az, hogy a CEU működjön tovább, de más egyetemeken legyenek szüntessünk meg phd képzéseket. :D

xlaci 2017.04.04. 12:00:35

Mocskos Maffia kormány ez, maffia módszerekkel.
De jó lenne egy liberális demokráciában élni
(mivel illiberális demokrácia nincs, az a putyini vagy erdogani diktatúra és ilyet akar a viktor is.

"A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt."

Tehát ezt nem akarja a Viktor, az egyének szabadságát.
)
Azért kiváncsi vagyok le lehet-e ezeket még váltani demokratikusan, de azért illúzióim nincsenek. Esetleg majd akkor kinyílik pár ember csipája, csak akkor már késő lesz.

Egéridomár 2017.04.04. 12:05:18

@Pipas: Pipas, Pipas fiam, te is csak egy fideszgeci vagy! Semmi több. :D

Pipas 2017.04.04. 12:10:08

@Egéridomár: ez igen, ez ám az érv. ennyire vagytok képesek: a másik gonosz, megvetendő, az legyen inkább amit mi mondunk, mert mi vagyunk a jók.

gratula!

csabakirályfi 2017.04.04. 12:25:26

@Pipas: Egy linket küldenél a 2004-es törvényröl? Már kértem másutt is (HVG), de valahogy nem jön.

ZX 2017.04.04. 12:31:31

Azért egy másik blogban ez is érdekes mondat "abban az esetben, ha Victor Ponta korábbi romániai államfő lexCEU mintájára készülő javaslata megfolytja az erdélyi magyar felsőoktatást, akkor akár a parlament erkélyéről is kinyilatkoztathatná Orbán Viktor, hogy mennyire böszme."

De persze a fidesznyikek ebbe bele sem gondolnak annyira ostobák.

Egéridomár 2017.04.04. 12:36:23

@Pipas: Tudod mit, legyen igazad, megengedő hangulatban vagyok...
De a tény attól még tény, csak egy fideszgeci vagy. Egy geci maffia geci kollaboránsa.

Pipas 2017.04.04. 12:39:42

@ZX: "az erdélyi magyar felsőoktatást"

Erdélyben nincs "magyar felsőoktatás" román egyetemek vannak amelyekből néhánynak magyar nyelvű a képzése. A legjelentősebb talán a Babes-Bolyai:

en.wikipedia.org/wiki/Babe%C8%99-Bolyai_University

Nézd meg hány nyelven van oktatásuk a magyar nyelv mellett!

Pipas 2017.04.04. 12:40:52

@Egéridomár: "Egy geci maffia geci kollaboránsa. "

A kollaboráns nem azt jelenti, hogy megegyezik a véleményem bizonyos dolgokban a kormánnyal.

ZX 2017.04.04. 13:10:07

@Pipas: A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ugyan mi? Benne van a nevében b+.

Netuddki. 2017.04.04. 13:15:16

"higgyen a magyar kormány jószándékában"

Majd ha ló legel a sírodon viktor!

nem várt fordulat 2017.04.04. 13:33:51

@Pipas: folyamatosan hazudsz, csúsztatsz, emellett pedig egy fasszopó / seggnyaló fideszes geci vagy, ahogy azt valaki fentebb pontosan jól megállapította:

SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM:
www.sapientia.ro/hu

Partiumi Keresztény Egyetem
www.partium.ro/hu

buzigyerek...

pamut 2017.04.04. 13:54:16

Na megszavazták, a geci hazaárulók.

Chiccbp 2017.04.04. 13:55:04

@nem várt fordulat: egy romániai egyetem. pont mint nálunk a Közép-európai Egyetem. A CEU nem magyar bejegyzésű, tehát nem magyar egyetem. persze ehhez kicsit érteni kellene a helyzetet, vagy tájékozódni. egyébként a románok ha ugyanilyen törvényt hoznának, az nem érintene minket, hiszen a CEU-val épp az a baj, hogy nem Eu-s. a nem EU-sokra meg hozhatnak törvényt a románok, minket nem érint :)

ZX 2017.04.04. 14:08:31

@Chiccbp: Nem. A CEU-val az a baj, hogy független és nem bólogat Viktorovics elvtárs minden faszságára.

Chiccbp 2017.04.04. 14:12:58

@ZX: lehet nézni így is, de félrevisz. a CEU-val főleg más problémák vannak. de gáz nincs, vannak szép új szabályok, és ha komolyan gondolják, hogy maradni akarnak, akkor majd megfelelnek nekik.

Chiccbp 2017.04.04. 14:14:50

@ZX: ja még egy apróság: szokjatok már le arról, hogy minden, ami nem fideszes, független, még akkor is, ha konkrétan tudjuk, honnan jön a pénz, és egyértelműen látszik, hogy nem független. ezzel saját magatokat szúrjátok tökön.

ZX 2017.04.04. 14:24:10

@Chiccbp: Jaja, én is támogattam már alapítványt pénzzel, tehát az az enyém. Értem már. Persze a kormány magából indul ki és azt hiszi minden alapítvány úgy működik mint a Matolcsy féle Pallas Athene Fasus Sarus és egyéb tolvaj alapítványai.Egyébként is a fityiszes logikát követve a Soros által betolt pénz elvesztette sorosi jellegét, onnantól már semmi köze hozzá, hogy betolta.

Chiccbp 2017.04.04. 14:28:20

@ZX: ennek fuss neki még egyszer, eléggé zavaros...
ha támogatsz egy alapítványt, attól az nem lesz a tiéd. de ha te magad alapítod, kitűzött céllal, akkor bizony az olyan lesz, amilyet te akarsz, és azt csinálja. a te pénzedből, amit te akarsz.

ZX 2017.04.04. 14:44:21

@Chiccbp: Na ugye, hogy ugye. Matolcsy is azért hozta létre a kamualapítványait, hogy azon keresztül lopjon.

Indriq 2017.04.04. 14:44:45

@Pipas: látom ma te vagy erre a blogra kirendelve a pártszékházból. Küld a főnököd (kubaszovot vagy habonyt), csicskákkal felesleges vitatkozni. :)

igazi hős 2017.04.04. 15:01:27

@dare: "Megvédjük a nyugdíjakat." "Senkit nem hagyunk az út szélén." Idézzek még? Ezek már bizonyítottak, hogy az elődeiknél is nagyobb gazemberek. Minden bizalom feléjük az ostobaság biztos jele.

igazi hős 2017.04.04. 15:02:34

@lippsi e vagy?: Te sem tudod, mi a különbség a pajta és az egyetem között. Gondolom, pajtát már láttál.

Chiccbp 2017.04.04. 15:05:30

@ZX: igazad lehetne, egy a probléma, hogy az alapítványainál vagyongyarapodás következett be...

igazi hős 2017.04.04. 15:09:09

@Chiccbp: "de ha te magad alapítod, kitűzött céllal, akkor bizony az olyan lesz, amilyet te akarsz, és azt csinálja. a te pénzedből, amit te akarsz." Ez igaz a Matolcsy alapítványokra, másutt az a szokás, hogy van egy felügyelő bizottság, ami az alapítótól független és ahová nem jutalomként adnak posztot valakik feleségének. Nem érted, nem baj, neked így (is) jó.

Chiccbp 2017.04.04. 15:12:38

@igazi hős: miért lenen bárhol független a felügyelet az alapítótól? gondolkodj már, annak az érdekeit védi pont :) lehet, hogy nem érted, de nem baj, nektek úgy is jó :)

ZX 2017.04.04. 15:26:31

@Chiccbp: Kár, hogy egy fasz vagy. Az én cégem is létrehozott egy alapítványt, egyáltalán nem azért, hogy a cég vagy bárki érdekeit védje. Normális emberek nem azért hoznak létre alapítványt, hogy lopjanak általa.
Matolcsy alapítványainál vagyongyarapodás, naná hiszen egyre többet lapátolnak át a pénzünkből.

Chiccbp 2017.04.04. 15:29:51

@ZX: a vizsgálat összeadta a betett pénzeszközöket, és megnézték, mennyi a vagyon, és az több volt. vitázhatunk rajta, de a vége ugyanez lesz :)

hogy nektek mi a célotok egy alapítvánnyal, nem tudom, nem is érdekel. de valszeg nem a szándékaitok ellenére működik :)

Dwight 2017.04.04. 15:34:31

@lippsi e vagy?: gondolom a te kis 2 bites világodban vannak a lippsik meg a nem lippsik. Aki nem ért egyet veled a lippsi, aki egyet ért az nem lippsi. Jól gondolom?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.04. 15:36:12

A képet nézve úgy látszik megtörtént.
Gondolom nem szerette volna, ha lefotózzák a lefosott lábát!

ZX 2017.04.04. 15:39:34

@Chiccbp: Ne is vitázzunk, az nem érdem ugyanis, ha lopott pénz kamataival nőtt a vagyonuk.

Chiccbp 2017.04.04. 15:40:45

@ZX: de ha el van lopva, akkor már nem oda kamatozik, hanem saját zsebbe, nem érted, tényleg? :(:(:(:(

ZX 2017.04.04. 15:50:01

@Chiccbp: Te nem érted b+. Átemelték, az kamatozik, úgy csinálnak mintha minden szabályos lenne, majd szépen apránként tüntetik el. A hiányt meg mindig a költségvetésből pótolják alapítványi támogatás címén. Értem már miért vagy fidesznyik, lopni sem tudsz annyira hülye vagy csak bólogatsz ezeknek a maffiozóknak.

Chiccbp 2017.04.04. 15:53:42

@ZX: a költségvetés nem támogathat MNB-s alapítványokat, mert független intézmény. mondom, hogy kettőnk közül nem én vagyok a hülye és tájékozatlan :):):)

ZX 2017.04.04. 16:02:39

@Chiccbp: Jajaj, lófasz a seggedbe. Akkor mi a tököm veszítené el a közpénz jellegét? Ugyan milyen közpénz van ami nem a költsegvetés részét képezi?

lippsi e vagy? 2017.04.04. 16:08:15

@Dwight:
Ja persze, és a lippsiknek semmi köze a Sorostanodához, ami egy független tanintézet

ZX 2017.04.04. 16:45:02

@lippsi e vagy?: Akkora itt a Soros fóbia, hogy nem csodálkoznék, ha a magyarországi autógyáraknak megtiltanák a soros motorok gyártását, a számítógépekből meg kiszereltetnék a soros portokat.
Na mindegy. Lehet, hogy Pénztáros Lőrinc hamarosan megveszi Sörös Dzsordzsot aztán minden rendben lesz. :D :P

gmihaly621 2017.04.04. 17:12:51

Az önjelölt negyedik hatalmi ágnak nagy az arca és a szája, pedig csak kekecek.

Chiccbp 2017.04.04. 17:37:00

@ZX: pl az MNB, nem része a költségvetésnek, mégis közpénz. na, részemről lezártam, mert ennyire mélyre nem tudok menni :D

kiskutyauto 2017.04.04. 17:56:39

Lámpavasra leszel húzva hazaáruló rablógyilkos náci anyabaszó szarbánpatkány!

élhetetlen 2017.04.04. 17:57:53

@Pipas: Milyen kompromisszumra gondoltál? Nem adnak ki Amerikában is elfogadott diplomát, és akkor a debreceni egyetem rektora boldog lesz? Ígérjék meg, hogy megváltoztatják az USA törvénykezését, hogy az egyetemről Orbán Trumppal tárgyalhasson, ne a szövetségi vezetéssel? Vagy megbeszéljük, hogy ne hozzatok ilyen törvényt, elmegyünk magunktól is? Vagy mire gondolsz? Úgy tűnik, semmire, csak mondtál semmit.

élhetetlen 2017.04.04. 18:01:59

@jjoey: Bocs, csak annyi, hogy Pipas első bejegyzésére válaszoltam, és én is leírtam a pisztolyt, csak aztán töröltem. De erről van szó.

élhetetlen 2017.04.04. 18:11:52

@Chiccbp: Persze drágám, ahogy a több tízezer trafikos is megfelelt a szép, új törvénynek, hogy ezentúl nem árulhat trafikárut. Rohadj már meg, megfeleni 50, vagy 25 év működés után a holnap hozott törvénynek! Normális vagy?

Chiccbp 2017.04.04. 18:16:11

@élhetetlen: a törvények jellegzetessége, hogy változnak, és alkalmazkodni kell hozzájuk. 40-50 éve nem lehetett menni 130-cal az autópályán, most meg lehet. korábban lehetett cigit mindenhol kapni, most meg nem lehet.

élhetetlen 2017.04.04. 18:45:50

@Chiccbp: Erről beszélek. Hogy tönkre lehet tenni bármit, bárkit egy két nap alatt átvitt törvénnyel. Trafikosok tönkre, Continentál jól van, a dohányos nem tűntek el, csak kicsit nehezebb az életük. Ha van egy hetven négyzetméteres lakásod, ahol egyedül élsz, de ugye konyha, előszoba, fürdő kell, és az akkor is annyi, mintha négyen élnétek, de holnap hoznak egy törvényt, hogy egy személy csak negyven négyzetméteren lakhat, ahova nem fér be az előbb említetteken kívűl egy háló, vagy vendégszoba, akkor te tapsolsz, persze, csak akkor, ha nem vagy érintett. Mert csak változnak a törvények, alkalmazkodni kell. Gondolkodni szoktál? Elvileg mire kellenek a törvények? A közjó szolgálatára, és az egyén védelmére. Ez melyik?

ratatami 2017.04.04. 18:52:24

@Pipas: Attól még igaza van egéridomárnak: te csak egy nyomoronc fitymasz-geci vagy.

Chiccbp 2017.04.04. 18:56:18

@élhetetlen: a védelem. De úgysem érted meg.

ratatami 2017.04.04. 19:01:15

@Pipas: Nyugi, mi tudjuk, mit jelent a kollaboráns.

n_dy 2017.04.04. 19:35:46

olvassátok el a német sajtót, a kommentelők nagy többsége Orbánt támogatja:
"Orban, ich beneide Dein Land, und Deine Entscheidungen.
Wie glücklich könnten sich Deutsche schätzen wenn Sie einen Staatsmann wie Dich hätten. Stattdessen haben wir eine Mannschaft in Berlin, die sich massiv den Volksverrat zu eigen gemacht hat."
pár oldal:
- deutsch.rt.com/europa/48695-im-eilverfahren-orban-bringt-gesetz-gegen-soros-uni-durchs-parlament/
- diepresse.com/home/ausland/aussenpolitik/5191966/Budapest-macht-SorosUniversitaet-den-Garaus
- www.breitbart.com/london/2017/04/03/hungary-parliament-fast-track-bill-targeting-soros-university/

n_dy 2017.04.04. 19:37:38

arról már nem is beszélve, hogy a németek feltették azt a kérdést is, hogy "mit szólna németország, ha Szaud Arábia egyetemet létesítene Berlinben és ott sariát, ortodox iszlám tanokat kezdenének tanítani"?

Gyorgy Nagy 2017.04.04. 19:37:50

Kicsi Viktort és családját előbb utobb p.csán fogja rugni a magyar nép.

morph on deer 2017.04.04. 19:52:10

@n_dy:
"kommentelők nagy többsége Orbánt támogatja"

Egyenesen Felcsútról, vagy a héten már ki is költöztek ebből a célból?

morph on deer 2017.04.04. 19:55:27

@n_dy:
"a németek feltették azt a kérdést is,.."

Kinek tették fel, kis kedves?
Direkt orbánnak, vagy az ottani sajtót is telepiszkító fideszhitű csőcseléknek?
Így gondolom neked is, ugye?

illaim 2017.04.04. 19:55:40

@n_dy: Ja az összes németül tudó fideszes seggnyaló, harminc kamu regisztrációval nyomatja a süketet! Gondolom az egyik te vagy te piciny bogárka

rasztaszív 2017.04.04. 19:55:56

@morph on deer: van ott is úgy 10%-nyi ilyen.a hangjuk meg mindenütt marha nagy.

sőőtnagyonis 2017.04.04. 20:15:04

Mindenki lefekszik az oroszoknak, csak ennyire senki nem csókol be nekik!

jolaca 2017.04.04. 20:34:36

Kvíz, jó szeműeknek:
- Ki a csoportképen a kiöltözött paraszt?

élhetetlen 2017.04.04. 20:38:17

@Chiccbp: „a védelem”. Hogyne érteném. Megvédtétek a fiatalságot a trafikosoktól, a legelőket a birkatartóktól, a balatoni vendégeket a balanoni halak fogyasztásától (halászni nem lehet, a horgász nem adhatja el), de aztán volt egy hír, hogy Varga Mihály megoldotta, gondolom Orbán egyszeri vacsoráját, és ez csak pár apróság. Sok van még. Most megvéditek a hazát egy egyetemtől. Csupa, csupa védelmi törvény.

Merlot 2017.04.04. 21:01:02

@Pipas: "Cinikus dolog a kormánytól tárgyalást várni, amikor az egyetem nem hajlandó tárgyalni. "

Miről, te barom?
Láttad a Tanú c. filmet?
( Nem nézem ki belőled...)
Ott hangzott el a sok örökbecsű mondat között ez is: " Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!"

Hülye fasz, miről lehet tárgyalni, ha előre eldöntött lépésről van szó? Fideszbirka anyád!

ZX 2017.04.04. 21:02:15

@Chiccbp: Milyen mélyre? Gazdasági ismereteid egy ebihaléval vetekednek. Na csá.

Merlot 2017.04.04. 21:05:21

@jolaca: Hááát, lehetne egy tippem? :))))))))

Csak a kapa nem lóg ki a szájából.

Merlot 2017.04.04. 21:09:31

@sőőtnagyonis: Volt már rá példa:

kep.index.hu/1/0/295/2958/29581/2958134_1f6bcc6fde0d135002d94c70fe17c81f_wm.jpg

Valaki hozzáértő photoshopolhatna egy hasonló, de Putyin-Orbán-csicska képet! :)))

Felk Entelme 2017.04.04. 22:45:15

@Pipas: "ez igen, ez ám az érv. ennyire vagytok képesek: a másik gonosz, megvetendő, az legyen inkább amit mi mondunk, mert mi vagyunk a jók."

Veletek vitázni olyan, mint galambbal sakkozni.

tetves hazaáruló fidesz-csicskák vagytok

MIx 2017.04.05. 00:13:16

A szotyolaköpködő kezét lábát töri évtizedek óta, hogy meghívják az amerikai elnökhöz.
Egyszer csak azért ment ki Bush szomjédjához, hátha összetalálkozik vele.
Az amerikai nagykövetet is azért cserélik le, mert nem sikerült találkozót összehoznia a sárgahajúval.
A CEU elleni erőszakos fellépés, törvény csak rombolja a megítélését, nem hiszem, hogy jól jön ki belőle.
Ideje, hogy az EU is megunja már a "pávatáncot", amit végülis ők fizetnek, busásan.
Aztán meg a Pénztárossal (és más haverokkal) ellopatják a javát.

Mercel 2017.04.05. 00:37:39

Semmi gond, kiöntötték már az ezüstgolyót és megfonták a kötelet.
Az ácsolásra talán még várni kell egy keveset.

Alick 2017.04.05. 09:26:54

Azt álmodtam, hogy Orbán Viktor vagyok. Éppen autópályán vezettem. Hirtelen mindenki szembe jött és minden autónak Soros György volt a vezetője.
:)

Alick 2017.04.05. 09:33:18

"tárgyalunk az amerikaiakkal, meglátjuk, ők mit szeretnének."

Ha egy pöcsnyi ország "túszszedéssel" kezdi, azzal nem fognak tárgyalni. Sem erről, sem más kulturális együttműködésről.

Pop40 2017.04.05. 11:43:42

Jó a nyitó kép, a csuti Geci úgy áll rajta, mint aki egy nagyobb adag disznótoros után épp egy jól sikerült böffentésre készül :D

sőőtnagyonis 2017.04.06. 15:30:35

@Merlot: Nővel ő sem foglalkozik. :-))
süti beállítások módosítása