B1 blogcsalád



Tönkretett életek és politikai leszámolás, avagy értelmetlen elszámoltatás Orbán-módra

2017. március 31. - Spectra

30b5e0e1ba9a62ef1cab02627dd1207b.jpg

“Ott ülnek a pulpitus előtt a korábbi vádlottak, van, aki elégedetten, van, aki közönyösen, és van, aki magába roskadva fogadja a felmentő ítéletet. Hét emberi sors, hét tönkretett élet. És nem ők az egyedüliek.”

Vásárhelyi Mária a 168 órában írt a moszkvai külképviselet ingatlaneladásának ügyével kapcsolatban a 2010 óta zajló elszámoltatási perek gyakorlatáról. Ha az elmúlt időszakot nézzük, nekem is sorra jutnak eszembe azok az esetek, amikor “elszámoltatás” címszó alatt az Orbán-kormány jogsértő módon tettek tönkre emberi életeket.

A BKV-ügy kapcsán már korábban is írtunk arról, hogy törvénytelen módon folyt a nyomozás, a vádlottakat pedig kényszervallatásnak vetették alá. Sőt a legendássá váló nokiás dobozról is kiderült, hogy csak kitaláció, és nem adtak át benne semmiféle kenőpénzt Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnek.

Bilincsbe vert tisztviselők, mint látványosság

A 2010-es kormányváltást követően minden hírműsor azzal a látványossággal kezdődött, hogy a volt szocialista kormány tisztviselőit bilincsbe verve vezették el a rendőrök.

Lelovics Ottót, Hagyó egykori sajtósát - annak ellenére, hogy végig együtt működött a rendőrséggel - nyomozók vették körül, amikor az autójához ment. A belváros közepén, fényes nappal megbilincselték, pórázra kötötték és egy órán át álldogáltak ott vele, kvázi megvárja a sajtó embereit. Sőt Zelenák Tibor volt osztályvezető őrizetbe vételét előbb közölték a tévéhíradóban, mint vele.

Enyhe és felmentő ítéletek

Jellemző módon a csaknem 1800 elszámoltatási vizsgálatból csupán 61 esetben (3%) született büntetőfeljelentés. Ezek közül mindössze 7 esetben (0,3%) történt vádemelés. Gyurcsány a vádlottak padjára sem került, Juhász Ferencet, Szilvásy Györgyöt, Molnár Gyulát, Weinek Leonárdot, Laborc Sándort felmentette a bíróság. A maradék ügyekben is csak részben állapították meg a bűnösséget, a vádlottaknak pedig általában felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A BKV-ügyben Hagyót is csak felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték (elsőfokon), és sem a nokiás dobozt sem a maffiavádat nem bizonyították rá. Ennek ellenére a volt főpolgármester-helyettes 9 hónapon keresztül ült előzetes letartóztatásban, ahol súlyos egészségkárosodást szenvedett. Fogvatartását pedig háromszor is meghosszabbították érdemi indoklás nélkül.

Rendőri fenyegetés és kényszervallatás

A vádlottak és tanúk beszámolóiból ugyanakkor kiderül, hogy a nyomozók tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy börtönbe juttassák Orbán politikai ellenfeleit: zsaroltak, fenyegettek,és megfosztották őket alapvető állampolgári jogaiktól.

Regőczi Miklós, a BKV korábbi vezérigazgató helyettese elmondta, hogy nyomozati kihallgatása során a rendőrök arról panaszkodtak neki, hogy szakmaiatlanul folyik a nyomozás, ugyanis normál esetben először bizonyítékot gyűjtenek, majd ezt követően hallgatják ki, veszik őrizetbe a gyanúsítottakat. Ebben az ügyben azonban – a nyomozóhatóság nyomására - a bűnösöket nevezték meg először, majd a koncepciójukat alátámasztandó gyűjtöttek bizonyítékokat ellenük. Horváth Éva, Hagyó másik sajtósa pedig arról számolt be, hogy az előzetesben lezsidózták, megfélemlítették, és arra akarták rávenni, hogy főnökeire tegyen terhelő vallomást.

Visszavont vallomások, összeomlott vádak

A kényszervallatásra épített vádak a bíróság előtt hamar öszeomlottak. A vádlottak vagy maguk vonták vissza ezeket, vagy már a nyomozati szakaszban ellentmondásba keveredtek.

Balogh Zsolt, volt BKV vezérigazgató is visszavonta az ügy nyomozati szakaszban tett vallomását: „Nem vagyok hős. Nem akartam mást, csak hazamenni.” A bíróság előtt pedig beszámolt arról, hogy a sajtóban is azért nyilatkozott - többek között az elhíresült Nokia-dobozról -, hogy elkerülje a börtönt.

Hét évvel a kormányváltás után, tehát bebizonyosodott, hogy az elszámoltatási pereknek semmi értelme nem volt azon kívül, hogy Orbán leszámolt saját politikai ellenfeleivel. Az enyhe, illetve felmentő ítéletek pedig nem kárpótolják azokat a vádlottakat, akiknek a nevét besározták. Ráadásul az Orbán-kormány tagjai, barátai és az újonnan kinevezett oligarchák korábban soha sem tapasztalt pofátlansággal lopják el az adófizetők pénzét.

Nem meglepő módon rájuk nem terjed ki az elszámoltatás.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3212382539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 12:04:18

AZ MSZP maffia keze messzire elér sajnos, így a mocskos tolvajok megúszták a büntetést.

De aki előveszi a Hagyó féle mocskos lopásokat és megnézi mennyit és hogyan lopott a BKV Hagyó vezetésével, az egy percig se gondolja, hogy Hagyó, vagy épp MOlnár Gyula ártatlan.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.03.31. 13:26:13

Az erkölcsös, a törvényes és a "nincs elég tárgyi bizonyíték" nem ugyanazt jelenti. Sajnos hiába nyilvánvaló, hogy mindegyik kormány maffia, nincs elég bizonyíték ellenük...

mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!) 2017.03.31. 13:41:22

Mind a gengszterváltás előtt, mind azutáni lopásoknak egy közös vonása van: mindenki ártatlan. Sőt, még kapjanak kártérítést is.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 15:34:50

@mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!):

Már kaptak a szocik több száz milla végkielégítést.

Amikor ezt elvettük tőlük, akkor Brüsszel votl aki visszautaltatta számukra a mi adóforintjainkból apofátlan végkielégítseiket.

legeslegujabbkor 2017.03.31. 20:16:34

Itt az a probléma, hogy a korrupció megfoghatatlan. Ha pedig nem bizonyított vádakkal illetnek embereket, akkor a közvélemény nem hiszi el, hogy sárosak bármiben is.

Főleg akkor nem, ha a legnagyobb betyár mondja azt, hogy bakfity.

2017.03.31. 20:56:22

@Ballib cenzorok réme 03: Hál'istennek, most Orán és sleppje kormányzása idején megszünt a korrupció, minden átlátható, és nem lopnak nagyságrendekkel többet.
Na, elmész te a jó büdös francba!

illaim 2017.03.31. 21:20:16

@Ballib cenzorok réme 03: Eklatáns példa, amikor a csürhe bíróságnak képzeli magát, és a tényektől függetlenül, csak is az indulatai alapján ítélkezik! Már csak az a kérdés marad, hogy az a foghíjasan mosolygó, a hátrányos kisebbséghez tartozó, kedves utcalány anyukád hogy van?

illaim 2017.03.31. 21:25:11

@legeslegujabbkor: Hülye duma! Arra adj egyértelmű választ, hogy miért utasította el a Fidess a pártok nyilvános elszámolását rendezni kívánó törvényjavaslatot?!
Ja hogy akkor vége a túlárazásnak meg a mutyinak? Köcsög rablók vagytok egytől egyig,
geci fidessesek!

conchita wurst 2017.03.31. 22:20:53

szocik szájából a korrupciózás nem eredeti és nem hihető, 2014ben is bukta volt

ha csak ennyi van, 2018ban ez még kevesebbet ér majd

Peetee 2017.04.01. 00:35:09

Ne legyünk álszentek, a szocik is loptak, reggel-délben-megeste'. Az egy dolog, hogy egyes embereket perbe fogtak, a gond ott van, hogy lassan 30ève oda-vissza kimossák egymás szennyesét és minden megy tovább. Most is ez történt a nullával egyenértékű elszámoltatással. Az igazi csontvázakkal teli szekrényeket módszeresen zárva hagyták.

- duplagondol 2017.04.01. 00:39:46

Kéz kezet mos, helyreállt a status quo. Tényleg nem volt semmi értelme.

Így nem.

2017.04.01. 03:00:24

@Ballib cenzorok réme 03: ok, lopott. igazán beszámolhatnál arról, h mit vett belőle, vagy hová lett a pénz? mert öncélúan senki sem lop, élvezni akarja a lopás gyümölcsét, nem? ha nem ő, akkor vmelyik gyerele, közvetlen rokona nevén lenne a vagyon. érdeklődéssel várom, h előálljon a bizonyítékokkal

Bambano 2017.04.01. 03:42:06

Asimov egyik regényében a polgármester a klasszikus mondást úgy fordítja ki, hogy "semmit nem ér az a fegyver, amivel nem lehet mindkét irányba lőni".

W123qp 2017.04.01. 08:54:11

Elmorzsoltam egy könnycseppet...

lippsi e vagy? 2017.04.01. 09:39:54

ELFTÁRS, SEGÍCSD A LEBUKOTTAKAT!

1ghost 2017.04.01. 09:42:22

"Ráadásul az Orbán-kormány tagjai, barátai és az újonnan kinevezett oligarchák korábban soha sem tapasztalt pofátlansággal lopják el az adófizetők pénzét. "

Teljesen egyetértek. Ez az orbán rendszer lényege!

Ilyen mocskos, tolvaj, velejéig korrupt kormánya emberemlékezet óta nem volt az országnak.

Aki a fideszre szavaz, az bűntársa a haza kifosztására szerveződött narancsos gazembereknek és Magyarország ellensége!

lippsi e vagy? 2017.04.01. 09:45:02

LEBUKOTT

Megvallattak, hogy vérzett a husunk.
Elvtársunk, ki még sétálsz, mint a fény,
gondolj reánk, kik fel-le futkosunk
és messze nézünk cellánk szögletén.
Lágyult az izmunk, fekhelyünk kemény,
eledelünket kiköpi a szánk,
gyomor- s tüdőbajt ítéltek reánk
s ha nem pusztulunk, elpusztítanak.
Még harcolunk, de testünk oly sovány.
Testvér, segítsd a lebukottakat.

BiG74 Bodri 2017.04.01. 09:49:33

@conchita wurst:
Egy ország mondja, hogy korrupt, tolvaj kormánya van, a szocik le vannak szarva! Ti is !

MEDVE1978 2017.04.01. 10:10:16

A szocik alatt eltérő volt a korrupció. Ez természetesen elsősorban nem a lopni vágyás kisebb mivoltából adódott, hanem egyszerűen abból, hogy a rendszer "fékjei" jobban a helyükön voltak. Itt sok tényezőt figyelembe kell venni: Ennek az a lényege, hogy egyszerre volt jelen legalább 2 (Gyurcsányista és régi motorosok) tábor a szocialistákon belül, valamint még ott volt az SZDSZ-es klientúra és lobbi is. Ebből kifolyólag az egymás elleni leszámolások alkalmával ezek a táborok előszeretettel szúrták egymást hátba és hozták nyilvánosságra az egyes ügyeket.
Ezzel szemben a FIDESZ a központi erőtér körül mozog, mindenben a pápa szava és jóváhagyása dönt és ahol a konglomerátumban az ő jóváhagyásával megy a lopás, ott az alattvalók nem mernek támadni. Látszik, hogy a szakításig a Simicska érdekszféra mennyi pénzhez jutott, lényegi megzavarás nélkül, most ugyanez történik a Mészáros-Garancsi haverokkal. Pedig nyilván vannak a rendszerben olyan vezetők, akik ezen változtatni tudnának, de nekik nincs motivációjuk, mert tudják, hogy a pápától függenek és nélküle nincs esélyük. A rendszer nem többpólusú, ahogy a szociknál volt, hanem egy személy által irányított.
Emellett átrendeződött a sajtó (most már döntő része FIDESZ kézben van), tehát jóval kevesebb orgánumtól várható korrupciós témában történő nyomozás. A nyomozóhatóság 2010 előtt sem volt független, de utána kvázi elfelejthető, annyira egyértelműen FIDESZ-es irányítás alatt működik és korrupciós ügyekben pártcélokat szolgál ki.

A kép kettős, mert 2010 előtt "ügyesebben" loptak. A korrupt aktorok pont a fentiekből adódóan jobban foglalkoztak azzal, hogy kreatív utakon lopják el a dolgokat, valamint igyekeztek csökkenteni minden módon a lebukás kockázatát is. Ez már nincs jelen, a FIDESZ elit kevésbé óvatosan, sokszor szinte nyíltan lop. Ezt támasztja alá, hogy az erre specializálódott Hadházy, meg az LMP maradéka egyszerű közérdekű adatigénylésekkel deríti fel a korrupciós ügyeket és - mivel rengeteg uniós pénzből van - nyomja fel Magyarországot az OLAF-nál.
Mindebből az is látszik, hogy nem valószínű, hogy Hagyó vagy a többiek ártatlanok, mint a ma született bárány. Nem azok, biztosan visszaéltek a befolyásukkal és volt is korrupciós ügyük. Viszont jól papíroztak és ügyesen leplezték az egészet. A FIDESZ valószínűleg már akkor is tudta, hogy az egész bizonyíthatatlan, viszont politikai PR célból csinált egy jó kis kirakateljárást, ahol eljátszotta a "mi mindenkit elszámoltatunk" szomorújátékot. Erre a FIDESZ-es törzsbázis elégedetten csettintett a nyelvével: a mocsok kommunisták megkapják a jussukat. Persze jogállami mércével a bizonyíthatatlan vádak nem álltak meg, így pár évvel később ezek az ügyek bizonyítható bűncselekmény hiányában meg is szűntek. A politikai célt a FIDESZ mégis elérte ezzel, mivel a szavazóbázis ki lett elégítve, most lehet mondani, hogy bűnösök ezek, csak eltüntették a bizonyítékokat. Akikre szart dobáltak, azok pedig örökre szarosak maradtak, már nem nagyon van értelme, hogy politikai ambíciójuk legyen. Nekik taktikailag maradhat Strasburg, ahol még egy utolsót gombolhatnának a magyar kormányról elégtételként.

VT Man 2017.04.01. 10:11:11

Azért ez a blog a pofátlanság csúcsa!

Miért kell védeni a tolvajokat?? Komolyan azt hiszi a blogger, hogy semmilyen pénz lenyúlás nem volt? A nokiás dobozt Orbán találta ki?

Talán az autópályákat is jogosan építették 1,5-2-szeres áron? Drága a magyar munkaerõ, azért?

Jolka40 2017.04.01. 10:15:27

Ha - mint hiszem és remélem - a baloldal kerül kormányra, remélem, okosabbak lesznek. nem akarják uszítani a népet, betartják a jogállami normákat, és bizonyítékok nélkül senkit nem helyeznek vád alá. Különben sosem leszünk egyenrangú tagjai Európának.

morpho 2017.04.01. 10:20:10

@VT Man:

A nokiás dobozt Balogh Zsolt a BKV akkori vezérigazgatója találta ki. 2015 márciusában azonban Balogh egy Hagyó Miklóssal történt szembesítés során beismerte, hogy nem volt semmiféle nokiás doboz. Elmondása szerint azért tette a terhelő vallomását, hogy ne tartóztassák le, mint a többieket, és elnézést kért Hagyó Miklóstól.
Az autópályákat a szocik "csak" kétszeres áron árazták túl, ami felháborító! A fidesz háromszoros áron árazza túl, ami szintén az!

morpho 2017.04.01. 10:21:37

A szocik is korruptak voltak, de nem rendszerszinten, mint a fidesz. Az Orbán rendszer alapja a korrupció, arra épül az egész és ezt ők maguk is beismerik.

Buchhalter 2017.04.01. 10:33:08

Vajon milyen lenne egy LMP,Jobbik vagy Momentum kormány?Toppek?Ott nem lenne egyáltalán korrupció?

morpho 2017.04.01. 10:44:11

@Buchhalter:
Dehogynem, ez Magyarország. A kérdés csak az, hogy rendszerszintű lenne-e, mint most? Mikor a miniszterelnök a legkorruptabb politikus az országban és mindenki szeme láttára egy strómannál tárolja a lopott vagyonát, akkor az egész társadalom feljogosítva érzi magát a korrupcióra.

Netuddki. 2017.04.01. 10:46:51

Sajnos a fidesz kellett hozzá, hogy szembesüljenek a magyar emberek azzal, hogy a rendszerváltás óta a hatalomra került pártok gyakorlatilag szétlopták, szétlopják az országot. Csak a fidesz annyira ostoba, hogy mindezt teljesen nyíltan, az igazságszolgáltatást lenyomva teszi. De az orbán banda sem fogja elkerülni a megérdemelt sorsát, az biztos.

Netuddki. 2017.04.01. 10:49:23

@Buchhalter: "Vajon milyen lenne egy LMP,Jobbik vagy Momentum kormány?Toppek?Ott nem lenne egyáltalán korrupció?"

Ez csak akkor derül ki ha lesz ilyen.
Ettől függetlenül ha a fidesz veszít, akkor azért amit az elmúlt8évben tettek, a vezetőik le lesznek csukva, így a fidesz is az MDF és a kisgizdapárt sorsára fog jutni. Jobb ha felkészültök erre az eshetőségre.

Gabor Somlohegyi 2017.04.01. 11:03:55

A szoci kormány idején is loptak, de a látszatra azért próbáltak ügyelni... A jelenlegi kormány és barátai már a látszatra sem ügyelnek, elvesznek mindent gátlástalanul, amit csak akarnak... :(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.04.01. 11:35:27

A szocik a foximaxin tanultak lopni, ezek a jogi egyetemen, meg Soros ösztöndíjon.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.01. 12:26:53

Hát igen. Nem véletlenül akarta nyugdíjba baszni a komcsi bírói kart. Csakhogy Brüsszel nem engedte. Es a szazmillas végkielégítéseket is visszafizetttetek. A magyarnak csúfolt igazságszolgáltatás egy vicc.

morpho 2017.04.01. 12:43:14

@FILTOL:

Talán nem visszamenőleg kell megadóztatni a végkielégítéseket, akkor nem húzzák le a klotyón. Te mit szólnál hozzá, ha most kitalálnák, hogy fizess még be 90% adót az elmúlt éves kereseted után, mert pofátlanul sokat kaptál és különben is komcsi vagy. Persze azóta a fideszes káderek megkapják a végkielégítéseket és valahogy nincs rajtuk 98%-os különadó. Pedig lehetne. Nem visszamenőleg. De valahogy nincs. Vajon miért? Abban viszont egyetértünk, hogy a magyar igazságszolgáltatás valóban egy vicc.

Hórukk 2017.04.01. 13:30:36

@Ballib cenzorok réme 03: Nyilván ezt vizsgálta a rendőrség, az ügyészség és a bíróság is amiről írsz. Ők nem sokra jutottak. De ha te tudsz valami konkrétumot, akkor jelentkezz, tanúskodj és akkor nem fogja megúszni. Ha viszont nem tudsz, akkor ne kommentelj itt hülyeségeket.
süti beállítások módosítása