B1 blogcsalád



Hazudni csak pontosan és szépen - az M1 még egy grafikont sem tud értelmezni

2017. március 30. - ashwood

teljes-kepernyo-rogzitese-2016-10-02-160117.jpg„Szerdán egyetlen ember sem próbált meg illegálisan Magyarországra jönni. A rendőrség adatai szerint idén ilyenre még nem volt példa” – hazudta a 80 milliárdból fenntartott közmédia.

A józan ész azt diktálná, hogy nagyon nehéz nem létező veszedelmekkel ijesztegetni az embereket – de a magyar kormány nem először mond ellent a józan észnek. Az uniós és emberi jogi normákat egyaránt megszegő, új magyar „jogi határzárnak” nevezett kodifikációs förmedvényt igyekezett a közmilliárdok fenntartott nyalonctévé alátámasztani valamiképpen.

Ezt a hírt sikerült végül nagy nehezen kiizadniuk magukból: negatív rekord született, ugyanis szerdán egyetlen menekültet sem fogtak el a rendőrök a határnál, erre pedig idén még nem volt példa. Mindezt, bár kimondva nem, de erősen sugallva a fentebb említett „jogi határzár” sikereként igyekeztek beállítani.

Az adómilliárdokból hazudozó köztévében vagy képtelenek egyetlen, meglehetősen egyszerű grafikon értelmezni, vagy - és ez az életszerűbb - a tények a legkevésbé sem befolyásolják őket a hazudozásban. A police.hu oldalon ugyanis minden közzé teszik azt a statisztikát, amely az elfogott menekültek számát mutatja. Eszerint csak márciusban 19 olyan nap volt, amikor 0, azaz nulla darab menekültet fogtak el. Nem három hónap alatt, csupán márciusban. 19 nap. police.jpg

Mindezt 80 milliárdnyi adóforintból.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1012388069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pamut 2017.03.31. 00:01:25

m1.... :)))

seggnyalás éjjel-nappal.....

ezt a mai hírt vajon leadták az m1-en, meg a többi szennycsatornán a fideszcenzorok? :)

"A hét magyar régió közül négy is az EU húsz legszegényebbje között található. Nálunk rosszabbul csak Románia és Bulgária áll."

vajon, vajon... :)

előre fideszbolsik, hazudjatok mint mindig! :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 00:05:46

@pamut: "Nálunk rosszabbul csak Románia és Bulgária áll."

Akkor a csúti gecinek még van feladata. :(

Az EREDETI 2017.03.31. 00:29:15

agyhalott csürhe, szomorú de olyan hülyék vagytok, hogy fel se tudjátok fogni sőt valamilyen úton módon mindig önigazolást tudtok nyerni magatoknak amire ez az egész m1 szintű lakálymédia alapoz.

Bolsi Buster 2017.03.31. 01:00:08

Fontos kérdés ez.

De lehet hogy fontosabb, hogy miért harcolt az MSZP a kerítés ellen és mikor fog bocsánatot kérni a magyaroktól ezért?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 05:45:31

Szerintem Soros legyen az összefogás miniszterelnöke.

Ő úgyis szocialista milliárdos, a szocialista és liberális szavazók pedig szeretik a milliárdosokat. Ő intelligens, a szocialista-liberális szavazók szintén.

Jó sok pénzt keresne az országnak, és jó hírünket messzire vinné. Akkor miért ne lehetne magyar miniszterelnök-jelölt? Hiteles ember, hiteles magyar, hiteles milliárdos, hiteles szocialista. Mi baj lehet? What could possibly go wrong?

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2017.03.31. 06:18:42

@szóorosz dzsuri: mindez szép és jó, csak inkább februári grafikon, és a posztban március szerepel

legyetek 2017.03.31. 06:57:56

Na, akkor kezdjük az elején, ha már az értelmezés a fő téma: a posztoló próbáljon meg különbséget tenni a "kisérelt meg" és az "elfogott" kifejezések között. Ha ez sikerült, akkor ugorjon neki még egyszer a mondanivalójának, hátha kijön belőle valami.

tempóra móres 2017.03.31. 07:04:47

Érdekes, hogy a poszt írja képtelen átlátni az összefüggéseket aközött, hogy megépült a kerítés, majd a második kerítés és a jogi határzár is életbe lépett. A poszt írója valahogy elfelejtkezett arról (mondjuk ez nem csoda, hisz "a múltat végképp eltörölni" a jelszó még mindig a libtard fejekben), hogy nem olyan régen (akkortájt, amikor a B1 blog még habzó szájjal uszított a kerítés építése ellen, és a libtardok azt mondták, semmit nem fog érni a kerítés), volt olyan, hogy egy nap alatt több, mint 9000 illegális határátlépő jutott be Magyarország területére! Az, hogy most napi 0-10 érkezik, csak a megerősített védelemnek köszönhető!

atomic power 1986DucaDuca 2017.03.31. 07:26:39

Idézet a cikkből:

"Szerdán egyetlen ember sem próbált meg illegálisan Magyarországra jönni. A rendőrség adatai szerint idén ilyenre még nem volt példa” – hazudta a 80 milliárdból fenntartott közmédia.

A becsatolt rendőrségi grafikon ezzel szemben az "elfogott migránsok"-ról szól.

Ha megnézünk egy masik grafikont: A befelé irányuló illegális határátlépés megakadályozások, illetve a feltartóztatott és az IBH kapun átkísértek száma a magyar-szerb határszakaszon az elmúlt 30 napban,

akkor láthatjuk, hogy 2017. március 06-án az illegális belépési kísérletek száma, a megakadályozások száma és az IBH kapun átkísértek száma összesen, 43 +26+ 17 = 86. Ugyanezen a napon a cikkíró által becsatolt rendőrségi grafikonon 2 fő elfogott migráns szerepel. Tehát nincs összhangban a ket grafikon, mert nem ugyanarról szól! Attól még, mert március hónapban volt 19 olyan nap, amikor nem fogtak el migranst, ugyanezen napokon lehettek probalkozasok, megakadályozasok, átkisérések, amelyek a jogi hatarzar eletbe lepésenek napjan nem voltak. Tartok tőle, hogy nem az m1 hazudott, hanem a fogalmakkal nem vagyunk tisztaban! De lehet, hogy egyszerű nyelvi distinctio is elegendő lenne a dolgok értelmezésére.

Pipas 2017.03.31. 07:39:37

@atomic power 1986DucaDuca: "Tartok tőle, hogy nem az m1 hazudott, hanem a fogalmakkal nem vagyunk tisztaban!"

Már harmadszor írnak cikket ugyanarra a feerdítésre alapozva. Többen elmagyarázták már nekik az előző cikkekben, de nem érdekli őket. Legfeljebb azt éred el, hogy kitiltanak. :(

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 07:42:42

Szerintem Soros legyen az összefogás miniszterelnöke.

Ő úgyis szocialista milliárdos, a szocialista és liberális szavazók pedig szeretik a milliárdosokat. Ő intelligens, a szocialista-liberális szavazók szintén. És a legutóbb is szocialista milliárdos miniszterelnök volt, aki felemelte az embereket és a nemzetet.

Jó sok pénzt keresne az országnak, és jó hírünket messzire vinné. Akkor miért ne lehetne magyar miniszterelnök-jelölt? Hiteles ember, hiteles magyar, hiteles milliárdos, hiteles szocialista. Mi baj lehet? What could possibly go wrong?

2017.03.31. 07:42:48

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "a szocialista és liberális szavazók pedig szeretik a milliárdosokat"
Orbánt pl. nem szeretik, pedig nem biztos, hogy szegényebb Sorosnál.

Bravehearth 2017.03.31. 07:43:45

Poszter!

Öngól! Sajnos TE HAZUDSZ! Sajnos te vagy olyan ostoba, hogy nem tudsz szöveget értelmezni...! Kár volt költeni rád a közpénzt!

A rendőrségi statisztika az elfogott migránsokról (nem menekültek) szól! A negatív rekord arról szól, hogy észlelt KÍSÉRLET SEM történt a határzárral megerősített szakasz mentén. Nos, ez nem ugyanaz, mint a rendőrségi stat! Ergo simán hazugságokat írtál le! Ha tudatosan tetted, az még rosszabb - rád nézve!

2017.03.31. 07:43:59

@tempóra móres: "Az, hogy most napi 0-10 érkezik, csak a megerősített védelemnek köszönhető!"
Persze, csak nem a magyarnak, hanem a töröknek.

abrak_a_dabra 2017.03.31. 07:47:41

Kedves Ashwood,
A cikked pont ugyan olyan demagóg és értelmetlen, tele csúsztatásokkal mint amit számon kérsz az egyébként valóban minősíthetetlen királyi TV-n.
Szinte semmivel nem értek egyet a jelenleg regnáló hatalom viselkedéséből/működéséből, de speciel a határzár az egyik szükséges lépés volt.
Tudod a sokat éljenezett schengeni megállapodás azt is tartalmazza, hogy az egyes tagországoknak meg KELL (nem opcionális) védeni az Unió KÜLSŐ határait. A jelenlegi szerb határunk külső határ.
Tudod ha valahova DOLGOZNI és MEGÉLNI akarsz belépni, akkor odamész a határőrhöz és azt mondod neki, "Csókolom dolgozni szeretnék, ezt meg azt tudok csinálni és otthon lőnek, kérem engedjenek be" és innen kezdve máris nem ILLEGÁLIS migráns az illető.
Javasolnám áttekinteni az 56 utáni KIvándorlók ellátását BÁRMELYIK fogadó államban.

Térjünk már észre! Nem csak a migránsoknak vannak jogaik, hanem az "őslakosoknak" is, sőt. (pl. a biztonsághoz, és a normális "hagyományos" életvitelükhöz) Ráadásul úgy gondolom, egy társadalomban annak tagjai nem csak jogokkal rendelkeznek, hanem kötelességeik is vannak. Elsősorban a helyi írott és íratlan törvények valamint a helyi szokások betartása. Másodsorban a társadalom működéséhez való hozzájárulás. Ha ez nem megy, akkor lehet visszafordulni. Nehogy már egy működő társadalmat akarjunk átalakítani mert "migráns" úrnak/hölgynek nem tetszik hogy hova érkezett. Ha nem tetszik, lehet hazamenni.

roxxtar 2017.03.31. 08:05:53

Már ezért leköpnélek te hazátlan szar :) "Az uniós és emberi jogi normákat egyaránt megszegő, új magyar „jogi határzárnak” nevezett kodifikációs förmedvényt igyekezett a közmilliárdok fenntartott nyalonctévé alátámasztani valamiképpen."

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 08:08:40

Most nézem, a Welt lejáratós cikke alatt minden kommentelő Magyarországot élteti. Ha akad pár magyar kommentelő, leborulnak és imádják. Orbán az Istenük:

www.welt.de/politik/ausland/article162480754/Ungarn-behandelt-uns-Fluechtlinge-wie-Tiere.html#Comments

Ugyanez az angol sajtóban és az amerikai sajtóban. Mikor volt utoljára olyan, hogy a zember ilyen büszke lehetett a magyarságára?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 08:09:59

@roxxtar: Már ezek a megmondók is csak ükapáink hibás migránspolitikája miatt lélegezhetnek magyar levegőt.

szóorosz dzsuri 2017.03.31. 08:11:38

Tessék, itt az aktuális:

www.police.hu/sites/default/files/01._illegalis_hataratlepes_megakadalyozas_atkiseres_szerb_szakasz_2017_03_30.pdf

"Tájékoztatjuk, hogy a rendőrség honlapján naponta Országos összesítő címmel kiadott közleményünkben a határ illegális átlépésében megakadályozott, illetve 8 kilométeren belül feltartóztatott személyek számát találja, míg a - szintén a rendőrség oldalán közölt - Határinfo menüpontban fellelhető információk a 8 kilométeren túl, az ország mélységében elfogott migránsok számát tartalmazzák napi bontásban.

Budapest, 2017. február 24."

Bravehearth 2017.03.31. 08:19:04

@Ylim: Nyilván azt a 80-90 ezret is a török zár tartja vissza, akik most a Balkánon héderelnek és bámulják a térképeket ezerrel!

@abrak_a_dabra: "Tudod a sokat éljenezett schengeni megállapodás azt is tartalmazza, hogy az egyes tagországoknak meg KELL (nem opcionális) védeni az Unió KÜLSŐ határait."

Azért azt tedd hozzá, hogy a 'zunijó' mindent megtett azért, hogy ez a 'külső határ védelme' sztori a papíron létező réveteg álmodozáson túl semmit se jelentsen! Határőrség semmi, a frontex még adminisztratív szervezetként is gyenge, a kényszerítő eszközök alkalmazásának tilalma, idegenrendészeti szabályozás szélsőséges felpuhítása... És a sor még folytatható is lenne! Amikor belekényszerültünk a tutiba és kiderült, hogy a plüssmackó helyett a pengedrót és a géppuska jobban illik a képbe, akkor pedig másfél évig csak fröcsögtek és dobálóztak! Nem tűnik túl hitelesnek az uniós irányelv ilyen emlegetése! A józan észé annál inkább!

"...odamész a határőrhöz és azt mondod neki, "Csókolom dolgozni szeretnék, ezt meg azt tudok csinálni és otthon lőnek, kérem engedjenek be" és innen kezdve máris nem ILLEGÁLIS migráns az illető."

Az lehet, de akkor is jogunk van azt mondani neki, hogy "bocsi öreg, te ide be nem jössz!" Ez minden országnak szuverén joga! Mellesleg egy bangladesi ne hivatkozzon szar életre a szerb-magyar határon! Egy iraki ne hivatkozzon háborúra a szerb-magyar határon! Egy marokkói pedig semmire se hivatkozzon a szerb-magyar határon! És egyébként mi a toszt keres egy ugandai terhes nő Fóton...??? Az mire hivatkozva héderel itt nálunk???

Egyébként egyetértek a gondolataiddal!

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Még lehet ott kommentelni? Mi történt? Merkel mutti biztos szarul áll a közvéleménykutatásokon...!

mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!) 2017.03.31. 08:19:35

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Nem véletlenül szüntetik be a kommentelést egyre több CIA- csicska sajtóorgánumban.
Vagy súlyosan előmoderálják, hogy csak a belterjes közönségük egyetértő kommentjei kerüljenek túlsúlyba:
index, 444

Nzoltan 2017.03.31. 08:26:03

@Ylim: Persze. Szerbiában meg csak teázni álltak meg a menekültek.

abrak_a_dabra 2017.03.31. 08:32:39

@Bravehearth: :-)
Azt nem mondtam, hogy a jelentkezőket be is kell engedni. A zöldhatáron viszont NEM kell senkit beengedni/befogadni. Aki ott próbálkozik, az törvényt sért, tehát BŰNÖZŐ és ennek megfelelő elbírálás alá kell esnie szvsz.
De ha már más életre vágyik mint amit otthon él/tud magának teremteni, akkor az az abszolút minimum, hogy a hivatalos úton próbálkozik. Ha nem, akkor meg viselje annak a következményeit.

A fentebb hivatkozott die Welt kommentek között volt egy amivel teljesen egyetértek, SENKINEK sem joga, hogy tetszése szerint kiválasztott ország felé végiggázoljon mindenen és mindenkin, majd ott csak úgy letelepedjen.
Az itthoni népesség csak "emberi" és egyéb jogokat ismerő részével is problémám van, mert egyre inkább úgy tűnik hogy jogai mindenkinek vannak, kötelességei meg lassan már senkinek.

Az unio működése és a megállapodások sajnos két különböző dolog. Ettől még a jelenleg hatályos szabályozás előírja a határ védelmét. A megvalósítás az egy másik dolog.

atomic power 1986DucaDuca 2017.03.31. 08:37:13

@Pipas: "Legfeljebb azt éred el, hogy kitiltanak. :("

Az őket minősíti!

marcogo 2017.03.31. 08:40:30

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
aki meg egyetért vele, az nem kommentel, mert nem érdekli a cikk annyira, hogy helyeseljan.
Személyes vélemény: mivel 30 éve élek nyugaton, az ismeröseim (nem manipulált birkák, hanem érdeklödö polgárok) igenis aggódva kérdezik, hogy hova fejlödik Mo.

Sok más külföldön élö magyar barátommal együtt nem szivesen válaszoljuk meg, ha kérdeznek, hogy milyen származásuak vagyunk. Ki akarunk kerülni a kellemetlen kérdéseket.
Ide jutottunk.

atomic power 1986DucaDuca 2017.03.31. 08:42:59

@Ylim:
""Az, hogy most napi 0-10 érkezik, csak a megerősített védelemnek köszönhető!"
Persze, csak nem a magyarnak, hanem a töröknek.""

Ezzel azt akarod mondani, hogy a Szerbiaban levő kb. 7.000 migráns a törökök jóvoltaból nem rohanta le Magyarorszagot?

John Doe3 2017.03.31. 08:45:12

@abrak_a_dabra: Azért az általánosítással kicsit csínján kellene bánni. Tudnál-e pl. felmutatni a lakásodról egy, 6 évnél nem régebben készült KLÉSZ szerinti ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvet? Nem? Akkor törvényt sértettél, tehát BŰNÖZŐ vagy, akivel eszerint kell bánni.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 08:46:53

@marcogo: Ja ezért küldik el mindenhol a migrisimogató politikusokat a faszba a megabrutál nyugati agymosás ellenére.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.31. 08:48:56

@szóorosz dzsuri:

A valóság soha nem érdekelte a ballib bérrettegőket.

Bravehearth 2017.03.31. 08:49:08

@abrak_a_dabra: Akkor mindenben egyetértünk! :-)

@marcogo: "Személyes vélemény: mivel 30 éve élek nyugaton, az ismeröseim (nem manipulált birkák, hanem érdeklödö polgárok) igenis aggódva kérdezik, hogy hova fejlödik Mo."

Maradjunk annyiban, hogy ez a te és ismerőseid személyes véleménye! Nekem is él kint családtagom. Baráti köröm egy nagy része sváb. CSALÁDTAGJAIK élnek kint 'echte' németként. Másfél éve nácik voltunk, most lakást és házakat keresnek Zalában, Sopronban, Budakalászon és a Balaton-felvidéken. Egy költözés már zajlik. És valamiért másfél év alatt egész érthető módon megtanultak magyarul is.
Kollégám bátyja decemberben vett lakást a IX-ben, húsvétkor költöznek haza. Malmőből! Az én rokonom érdekes módon már a nyolcadik hónapja itthon éldegél az asszonnyal, nem Vesztfáliában...

"Sok más külföldön élö magyar barátommal együtt nem szivesen válaszoljuk meg, ha kérdeznek, hogy milyen származásuak vagyunk. Ki akarunk kerülni a kellemetlen kérdéseket."

Jah, sok más külföldön élő magyar pedig büszkén válaszolja meg a kérdést, ha kérdezik. Ez ilyen... Ők pedig VÁLLALJÁK a kellemetlen(nek gondolt) kérdéseket. Ez ilyen... Van, aki kerüli és van, aki beleáll! Mindenkinek a saját döntése!

"Ide jutottunk."

Nem! TE jutottál idáig! Nem MI, hanem te! Ez rólad szól!

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 08:49:09

@John Doe3: Viszont a csehek nem voltak puhapöcsök tényleg kiutálták a CEUt Prágából így került Bp-re.

Bravehearth 2017.03.31. 08:52:21

@John Doe3: "Tudnál-e pl. felmutatni a lakásodról egy, 6 évnél nem régebben készült KLÉSZ szerinti ellenőrzésről szóló jegyzőkönyvet? Nem? Akkor törvényt sértettél, tehát BŰNÖZŐ vagy, akivel eszerint kell bánni."

Hülyeséget beszélsz (írsz)! Amiről te beszélsz, az egyszerű mulasztás vagy szabálysértés! Még csak nem is vétség, de semmiképp nem bűncselekmény! Tehát így is kell kezelni. Amiről abrak a dabra írt, az egészen más súlyú cselekmény! Az valóban bűncselekmény, aszerint is kell kezelni!

Pipas 2017.03.31. 08:53:06

@John Doe3: "Nem? Akkor törvényt sértettél, tehát BŰNÖZŐ vagy, akivel eszerint kell bánni. "

nem minden törvénysértő bűnöző. ráadásul a dolog amire utalsz enm törvény és a megszegése nem is törvénysértés. szóval az egész gondolatmeneted hibás.

amjamayna 2017.03.31. 08:55:33

@marcogo: "Sok más külföldön élö magyar barátommal együtt nem szivesen válaszoljuk meg, ha kérdeznek, hogy milyen származásuak vagyunk. Ki akarunk kerülni a kellemetlen kérdéseket.
Ide jutottunk. "

Ezek szerint még nem elég, nem baj, majd amikor a sharia "szelét" jobban megérzitek,akkor is alijázzál....

mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!) 2017.03.31. 09:01:00

Itt vannak a mérsékelt fegyveres lázadó barátaim, a szerb atomháború elől menekülve, amint udvariasan, hálás köszönetek közepette bebocsátást kérnek a magyar határon:

www.youtube.com/watch?v=ay_MLCsSdZw

www.youtube.com/watch?v=-LD2BGT26qI

www.youtube.com/watch?v=f0CF9c8B_3M

Pipas 2017.03.31. 09:05:15

@marcogo: "Ki akarunk kerülni a kellemetlen kérdéseket."

Ezzel csak az a baj, hogy ha mindenki ki akarja kerülni a kellemetlen kérdéseket, akkor elveszik a hazánkat. Mert kellemetlen kérdések mindig vannak, ha szégyenlősen elhallgatod őket, akkor pedig a fejedre nőnek.

Ráadásul az elmúlt évtizedekben elég sok kellemetlen kérdés összegyűlt és úgy tűnik fél európa csak szemlesütve pironkodik, épp úgy csinál mint te: kussol, nehogy kellemetlen kérdésekre kelljen megválaszolnia. :(

Void Bunkoid 2017.03.31. 09:06:21

@legyetek5ó6éú2: a "kísérelt meg" és "elfogott" közötti különbségbe sajnos hamar bele lehet kötni. Ha megegyezik, akkor abba, hogy minek kellett ekkora paláver a havi tizen-huszon-harminconpár migráns miatt, ha meg nem egyezik meg, akkor meg abba, hogy mi a picsát csinálnak a rendőrök, illetve bocsi, nagy garral bejelentett határvadászok a határon ahelyett, hogy mindet elfognák.

abrak_a_dabra 2017.03.31. 09:08:17

@John Doe3: sajnos ez a riposzt nem ül:
Véletlenül a saját házam (! nem társasház) tavalyi bővítése miatt egy évnél nem régebbi jegyzőkönyvem van, de teljesen biztos vagyok benne, hogy a mai Magyarországon lehet olyan jogszabályt találni amit áthágtam, tehát valóban BŰNÖZŐ vagyok.
Azonban a probléma nem ez, de teljesen mindegy, ha nem értetted amit írtam.
Próbáld meg elolvasni mégegyszer.

Netuddki. 2017.03.31. 09:11:08

@roxxtar: te csak ne köpködjél, mert még be lesz verve az orrocskád...

roxxtar 2017.03.31. 09:12:12

@Tibi !: Nem hinném, hogy egy súlycsoport lennénk, hippi :)

Pipas 2017.03.31. 09:13:55

@abrak_a_dabra: "Magyarországon lehet olyan jogszabályt találni amit áthágtam, tehát valóban BŰNÖZŐ vagyok."

Az, hogy áthágtál valami jogszabályt messze nem jelenti azt, hogy bűnöző vagy. Ez csak amolyan szokásos érvelés, hogy "mert ha a legkisebb szabályt is megszeged még ha tudtodon kívül is, akkor is pont olyan bűnöző vagy mint a többi".

Nem, nem így van, a jog szerint sem, az erkölcs szerint sem, a logika szerint sem. Ostobaság lenne össemosni azokat, akik tévedésből megszegtek valami kis fontosságú szabályt azokkal, akik szándékos bűncselekményt követtek el súlyos szabályok, törvények megszegésével.

abrak_a_dabra 2017.03.31. 09:17:47

@Pipas: Köszi :-) úgy tűnik az iróniát nem sikerült megfelelő módon átadni. Én is így gondolom, hogy nem összemérhető a két dolog, de ez ugye egy bizonyos látásmóddal megáldott kört abszolút nem zavar/érdekel.

Bravehearth 2017.03.31. 09:20:05

@abrak_a_dabra: @Pipas: Gondoljátok végig a mulasztás-szabálysértés-vétség-bűncselekmény hiearchiát, és mindjárt érthető lesz, hogy a tag miért írt hülyeséget!

igazi hős 2017.03.31. 09:31:39

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Én mindig büszke voltam a magyarságomra. Ebben Kádár, Horn, Gyurcsány és Orbán sem akadályozott meg. Nem miattuk, hanem ellenükre vagyok büszke. Ha pedig azokat kéne felsorolni, hogy kik miatt, abba egyetlen politikus sem férne bele az elmúlt 100 évből, de inkább Könyves Kálmán óta.

tempóra móres 2017.03.31. 09:38:39

@Ylim: "Persze, csak nem a magyarnak, hanem a töröknek."

Persze, hogyne. Láthatod a grafikonból, amit linkeltem: A törökök pont akkor erősítették meg a határvédelmüket, amikor elkészült a kerítés 2015 októberében.
www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo/elfogott-migransok-szama-lekerdezes?honap%5Bvalue%5D%5Byear%5D=2015&honap%5Bvalue%5D%5Bmonth%5D=10

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 09:41:41

@igazi hős: Kálmán tényleg jó király volt különösen a zsidótörvényeivel haladta meg a korát.

axolotl77 2017.03.31. 09:42:14

@tempóra móres: Ez csak addig fog működni, amíg esetleg nem építenek a tőlünk délre lévő országok is hasonlót. (Bár ilyenről még nem hallottam.) Mert ezek a tömegek (hordák) mindenképp utat törnek maguknak a könnyebb ellenállás irányába.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 09:44:43

@szóorosz dzsuri:

Hát ez telitalálat volt.

Ritka hogy már az első hozzászólásban totálisan megsemmisítik, a hazug ballib szarháziak bérrettegő kampányának összes mondanivalóját.

Általában ez a 5-10 hozzászólás között történik meg.. :)

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 09:47:19

A 2018-as választás tétje, immár nem csak az hogy visszatérjenek-e az elkúrók és romba döntsék a gazdaságot, mint tették 2002-2010 között.

Hanem már az is itt dől el, hogy Soros Gyuri tervei szerint elárasztjuk-e hazánkat integrációra képtelen muszlimokkal.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.31. 09:49:07

@axolotl77: Bár építenének, de mi vagyunk a dél-schengeni határ így nem építenek.

szóorosz dzsuri 2017.03.31. 09:51:28

@tempóra móres:

Azt senki se feledje, hogy a statisztikát- azóta- sajnos, csak a magyar- szerb határról közli a rendőrség.
A magyar- horvát és magyar- román államhatár nem szerepel benne:

www.police.hu/sites/default/files/01._illegalis_hataratlepes_megakadalyozas_atkiseres_szerb_szakasz_2017_03_30.pdf

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 10:05:11

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

Az igaz hogy mi vagyunk a Schengeni határ, de ezek a migránsok mire ide érnek addig legalább 2 másik Schengeni határt már átléptek.

Ahol magasról leszarták a védekezést.

illaim 2017.03.31. 10:42:43

Ez az írás megint az elevenjébe talált ennek a kontra szelektált idióta bagázsnak!
Egyből rá is uszították a csürhéjüket az oldalra, és ugatnak is rendesen! LOL

axolotl77 2017.03.31. 11:41:52

@Ballib cenzorok réme 03: Ajánlom tanulmányozgatásra mindenkinek a térképet:
hu.wikipedia.org/wiki/Schengeni_egyezm%C3%A9ny
Görögo. teljes jogú tagja a schengeni övezetnek. Mintha ott sem lennének, kb. annyit érnek. Azon kívül Bulgária, Románia, Horváto. mint nem teljes jogú tagok. Ez utóbbiakat sem tudom, mit tettek eddig.

Bravehearth 2017.03.31. 11:45:39

@illaim: Úgy látom, sikerült hozni a formádat. Vagyis fröcsögés ezerrel, de érv (urambocsá' értelmes érv) az semmi! Elég világos csúsztatásra sikerült itt egyértelműen rávilágítania ennek az 'idióta bagázsnak'!

Ami viszont örvendetes, az az, hogy láthatóan ennyire futja 'tőletek'! :-) Nos, ez az igazi 'LOOOOL'! Egy kampánymenedzser sem lehetne hatékonyabb nálatok!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 11:51:16

@illaim: "Egyből rá is uszították a csürhéjüket az oldalra, és ugatnak is rendesen!"

Kubatov csicskásainak meg kell dolgozniuk a pénzükért. Ez nem közmunka, amihez szoktak. :))

Bravehearth 2017.03.31. 11:59:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Látom te is a régi szokott formádat hozod, kismacsek! Az, hogy a poszter simán hazudozott, föl se tűnt, mi? Ha már a közmunka és hasonlók...: utánanéztél már, hogy tényleg joga van-e a migrinek drótot vágni? Tudod... az egyezmények szövege alapján! ;-) Szerencsétlen!

John Doe3 2017.03.31. 11:59:48

@Bravehearth: a tiltott határátlépés a hatályos magyar jogban szabálysértés (2012. évi II. tv. 204-205.§§.). A szabálysértőket pedig -- ahogy itt többen is nagyon helyesen rámutattak -- nem célszerű bűnözőnek (ráadásul NAGYBETŰVEL) minősíteni. Én pont a kolléga érvelésének kisarkításával mutattam rá annak hibás voltára.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:02:25

@Bravehearth: "közmunka és hasonlók."

Nevezd nevén, közmunka, és trollkodás Kubatovnak. Ne gyégyelld.

John Doe3 2017.03.31. 12:05:58

@Pipas: köszönöm érvelésed, ezzel ugyanis sikeresen mutattál rá az eredeti hsz. logikai hibájára (abracadabra).

Bravehearth 2017.03.31. 12:06:37

@John Doe3: Javaslom tekintsd át a vonatkozó törvényeket. A tiltott határátlépés a déli határon immár bűncselekmény! A hatályos törvény szerint... És nagyon nagybetűvel írva az így átlógó MIGRÁNSOKAT BŰZNÖZŐKÉNT KELL (helyesen) kezelni! Sajnos eddig is nagyon kesztyűskézzel bántak velük! Tévedésben vagy, ezeket nagyon keményen és határozottan BŰNÖZŐKÉNT KELL kezelni! Szerencsére már ebbe az irányba haladunk, de még mindig nem a kellő szigorral és határozottsággal.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.31. 12:06:55

@Bravehearth:

A Soros csicskákat ezért fizetik.

Bérrettegnek és személyeskednek..

Nem fejlődött ki az agyuk rendesen, ezért máshoz nem is értenek. ;)

John Doe3 2017.03.31. 12:08:53

@abrak_a_dabra: Ahhoz viszont szívből gratulálok, hogy van ilyen jegyzőkönyved. Sajnos, a hazai ingatlantulajdonosok túlnyomó többségéről ez nem mondható el. A baj csak ott lesz, ha ne adj'isten valakit agyoncsap az áram, onnan ugyanis a tulaj tényleg bűnözővé válik, ha a leírt módon nem tudja kimenteni magát.

Bravehearth 2017.03.31. 12:12:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem 'gyégyellem'! De szégyellni sem szégyellem.
Az a tény, hogy egy érvelést vagy egy csúsztatás számonkérését te trollkodásnak hívod, az rólad és szüleidről szól, nem az illető kommentelőről.
Ha a szüleid nem tudták (mert biztosan próbálták) megértetni veled, hogy mi az értelmezés és gondolkodás, majd a kommunikáció alapja, az pech, de még mindig ott lett volna az iskola. Nekik sem sikerült, vagyis tényleg kár volt rád fordítani egy fillér közpénzt is. De az, hogy a saját hülyeséged nagybetűvel reklámozod a magad gyermeteg és ostoba retorikájával, ez már vegytisztán csak rólad szól. Ez már a te életed átka...! Élj vele! ;-)
(De látom a kérdés még mindig túl erős...)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:13:22

@Ballib cenzorok réme 03: "A Kubatov csicskákat ezért fizetik.

Bérrettegnek, és személyeskednek..

Nem fejlődött ki az agyuk rendesen, ezért máshoz nem is értenek."

Így van! :))

marcogo 2017.03.31. 12:13:35

@Bravehearth:
azért költöznek vissza, mert a nyugdijból itt olcsóbb az élet. A szegényeket és a magyarországon lakók napi küszködését nem érzékelik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:14:39

@Bravehearth: "szégyellni sem szégyellem."

Jellemző a Kuboatov trolljaira. Szemérmetlenek.

John Doe3 2017.03.31. 12:16:24

@Bravehearth: most már okosabb lettem : arsboni.hu/jogi-hatarzar%E2%94%80-buntetojogi-vedelem-az-illegalis-bevandorlas-ellen/
Érdekes megfigyelni a jogfejlődés irányát, és a Btk-ban szereplő (vagy éppen le nem írt) "nyalánkságokat".

Bravehearth 2017.03.31. 12:25:00

@marcogo: "...azért költöznek vissza, mert a nyugdijból itt olcsóbb az élet."

Közönséges hazugság! Malmőben, München mellett tényleg drága volt az élet. Kéthavonta javíttatni a szétvert autót, ellopott biciklit pótolni, leköpött ruhát tisztíttatni, felgyújtott lépcsőházakat renoválni egyébként tényleg drága mulatság. Itthon mindezt megspórolják. Ebben az értelemben van igazság a soraidban. A 'nigger' és 'sivatagi patkány' hordák ámokfutása (idézet volt) nem hiszem, hogy tőzsdei árfolyam kérdése! Az életösztön tőzsdéjén ezt mindenhol elég drágán jegyzik!

"A szegényeket és a Magyarországon lakók napi küszködését nem érzékelik."

És a migrik ámokfutását sem. Talán ebből lehet elegük? Látod? Még az ország nevét sem tudod leírni rendesen. Vagy esetleg egy 'freudi elírás' lett volna?

Bravehearth 2017.03.31. 12:25:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Érv semmi, csak fröcsögés... :-) Helyes, kismacska, nagyon helyes! :-) Nehogy megerőltesd magad!

Bravehearth 2017.03.31. 12:31:52

@John Doe3: Van még mit javítani! De legalább az irány helyes. El kell felejteni már azt a réveteg álmot, hogy bárki, bármikor csak úgy oda-vissza mászkál egy államhatáron keresztül! Ez közönséges bűncselekmény! Továbbá egy migri lófrálása nem ugyanaz a tényállás, mint valamely határos ország polgárának a határsértése! Na ez a két eset sem egyenlő súlyú! A migrit nagyon komolyan és határozottan elő kell venni! Akkor is, ha 'kerülőt' tesz!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:32:36

@Bravehearth: "Érv semmi"

1. Itt basszátok a rezet egész nap.

2. A habonymédia paneljait ismtelgetitek.

3. Megkülönböztethetetlenek vagyok egymástól.

5. Utáltok ide járni.

6. Van, aki be is vallotta.

Mi kell még "érv", hogy Kubatov csicskái vagytok?

marcogo 2017.03.31. 12:40:55

@Bravehearth:

miután 30 éve egy német nagyvárosban élek, van személyes tapasztalatom, nem szorulok arra, hogy valaki elmagyarázza, milyen szörnyü az életem.

Mellékesen a menekültek nem Mo.-ra tartanak, hiába vagyunk Európa gazdasági csodája és nálunk a legmagasabb a szociális támogatás az unióban. Ök kb. 5 óra alatt szeretnének eljutni Röszkétöl Hegyeshalomig, ahogy a nagyvonalu magyar hatóságok egy ideig szállitották öket vonaton és buszon.

És még valami; én nem vagyok hivatalos bloggoló, nem ebböl élek.

Bravehearth 2017.03.31. 12:42:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

1. Szabin vagyok, olvasgatok, zenét hallgatok. Közben rajtad szánakozom. :-)

2. A habony mondta, hogy ez a szerencsétlen poszter hazugságokat állított? Nem. Itt szembesítették vele őt is, téged is. Más adatokról írogatott, más táblázatra hivatkozott. Ezek tények, nem habonymédia...

3. Ez megint csak rólad és a képességeidről szól. :-)

4. Szeretek itt lenni. Qrvanagy monitor, csöndes gép, szép kilátás, tavaszi szellő, madárdal, finom ebéd. Mi kell még? Attól, mert te egy szar helyen vagy, más még lehet jó helyen és érezheti jól magát! :-) Akár még itt böngészve is.

5. Ezt azzal vitázd le.

A kimaradt '4'-es pont helyett én hatodiknak még idebiggyesztem neked a 10-es számrendszer rejtelmeiről szóló ismereteket is! ;-) Ha az megvan, akkor a választási eredményeiteket is jobban fogod érteni! ;-) Talán kevésbé leszel csalódott... Örülök, ha segíthettem!

"Mi kell még "érv", hogy Kubatov csicskái vagytok?"

Erre bizonyíték kellene, nem érv. :-) Érv a posztban tálalt hazugságokat számonkérő kommentek ellenzéséhez, cáfolathoz kellene! Ami ugye továbbra sincs. Nem is beszélve a kérdésről, amit ugye már hetek óta képtelen vagy megválaszolni! Pedig nem az egyesített húrelméletről szólt! ;-)

Látod? Mondom én, hogy kár volt rád költeni!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 12:51:13

@Bravehearth: "Szeretek itt lenni."

Máskor meg az a dumátok, hogy MEGINT milyen szar a poszt.

Kéne egy kis következetesség, hogy valamit is el lehessen hinni nektek. :))

Bravehearth 2017.03.31. 12:58:30

@marcogo: "miután 30 éve egy német nagyvárosban élek, van személyes tapasztalatom, nem szorulok arra, hogy valaki elmagyarázza, milyen szörnyü az életem."

A lőtéri döglött kutyát sem érdekli a te életed! Minket az ittenieké és a magunk élete érdekel. Továbbá személyes tapasztalat itt is van bőven, az nem a te kiváltságod! Lehet, hogy a német haverjaid hazudoznak itt nekünk és magyarázzák, mennyire elegük van a migrikből? (Nem, mintha nem ti tapsikoltatok volna plüssmacikkal a kezetekben...! Szánalom!)

"Mellékesen a menekültek nem Mo.-ra tartanak..."

Helyes! Tehát akkor (nem mellékesen) be sem kell engedni őket, igaz? Ők sem akarnak itt lenni, mi sem akarjuk, hogy itt legyenek, a kormány sem akarja. Meg is érkeztünk, halleluja! Tehát a drót jó helyen van ott, ahol van. Egyetértünk?

"Ök kb. 5 óra alatt szeretnének eljutni Röszkétöl Hegyeshalomig..."

Helyes. Útlevél, iratok, vonatjegy és már mehetnek is! Ezek hiányában esetleg érvényes menekültvízum kell merkelisztán belgrádi követségétől. És már vonatozhat is LEGÁLISAN 5 óra alatt. Ez így rendben is van, ugye???

"...ahogy a nagyvonalu magyar hatóságok egy ideig szállitották öket vonaton és buszon."

Ahogy a nagyon bölcs szervek ezt megoldották addig, amíg a horvátok szépen és szervezetten idehordták a 'transzportokat'! A lakossággal volt nagyvonalú a politika, hogy gondoskodott arról, hogy ez a csürhe ne itt rontsa a levegőt! Tudod, személyes tapasztalat itt is volt ám! És ne merkeliából akard nekünk itt elmagyarázni, milyen qrvanagy áldás nekünk egy ilyen sáskahad! Ha az, akkor a tiétek, éljetek velük boldogan! Ott! De ne itt!

"És még valami; én nem vagyok hivatalos bloggoló, nem ebböl élek."

Ez jó hír. Mert a poszter a hivatalos 'BLOGOLÓ' vagy blogíró, én csak kommentelő vagyok. Az sem hivatásos, egyszerűen csak időtöltésből. Szépen süt a nap, elvagyok a teraszon! ;-)
Miért érzem azt, hogy veled sem vesztett túl sokat az ország???

Bravehearth 2017.03.31. 13:00:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: És ismét az a szövegértés, kismacska, ugye??? Az, hogy a poszt 'sz*r' és valótlanságokat állít, nem jelenti okszerűen azt, hogy rossz érzés itt lenni és hülyére venni pl. téged! :-) Néha kifejezetten szórakoztató! Mint most is... :-)

Továbbá: aki ezt állítja, ezt azzal vitázd le! ;-)

Kérdésre a válasz???

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 13:04:47

@Bravehearth: "személyes tapasztalat itt is van bőven"

Több magyar látott UFO-t, mint menekültet. :))

marcogo 2017.03.31. 13:11:45

@Pipas:
a "kellemetlen kérdés " az, hogy akkor miért zsebeljük be az EU pénzét, ha lépten-nyomon belerúgunk Brüsszelbe ( mára az elsö számu közellenséggé lett). És hogy a diktátor Putin elöretolt bástyája lettünk.

Csak ennyi, amit nem tudok megválaszolni a kérdezöknek, persze elképzelésem van.

De az ellenbloggolók itt biztos megmagyarázzák. Lehet felrakni a kikészitett lemezeket, Soros, Gyurcsány..., kicsit karcos már..

Bravehearth 2017.03.31. 13:42:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Szar életed lehet, ha ez a legnagyobb boldogságod. :))"

Szénnészopnád az izzadt négerlovat is, ha ilyen lehetne a tied. És ugye ismét az a fránya iskola, kicsmacsek! Fostos voltál, biztos azért nem engedtek be!

Ezt írtam: "...szép kilátás, tavaszi szellő, madárdal, finom ebéd." "Attól, mert te egy szar helyen vagy, más még lehet jó helyen és érezheti jól magát! :-) Akár még itt böngészve IS."

Tudod, egérhajhász! IS! A sok más egyéb kellemes és nyugis körülmény mellett örömet okozhat egy ilyen magadfajta kisfostos szánalmas vergődése is! :-) Szövegértés, betegbogár! Szövegértés!
A kérdésre még mindig nincs válasz, ugye? :-) Sebaj, ne csak az orrodban mélyedj el és akkor talán választ is kapsz! Na pá!

Pipas 2017.03.31. 13:43:09

@John Doe3: "A baj csak ott lesz, ha ne adj'isten valakit agyoncsap az áram, onnan ugyanis a tulaj tényleg bűnözővé válik, ha a leírt módon nem tudja kimenteni magát. "

Ez öregem baromság! Ha *szándékosan* belevezeted a villanyt a kerítésbe, úgy, hogy *tudod*, hogy annak mi a következménye, akkor talán. Ha a villanyszerelő, akit kihívtál elcseszi a munkáját, akkor te vétlen vagy a balesetben. A villanyszerelő követ el "foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségét". De nem vagyok jogász, kérj, szakmai segítséget ügyvédtől.

mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!) 2017.03.31. 13:45:11

@marcogo:
Az EU- támogatásoknak nem szerződéses feltétele az illegális határátlépők korlátlan beengedése.
De mbemutathatod az uniós csatlakozási szerződés ezen pontját.
Sőt, pont a schengeni külső határok szigorú védelme van benne.
11-0 ide

Pipas 2017.03.31. 13:47:22

@marcogo: "a "kellemetlen kérdés " az, hogy akkor miért zsebeljük be az EU pénzét, ha lépten-nyomon belerúgunk Brüsszelbe"

Okés, felteszek neked egy kérdést: apád kötött egy bérleti szerződést a szomszéddal, aki 20 éven keresztül fizet a földedért. Közben te örökölsz, kiderül, hogy a csávó rasszista és elég bunkó. Akkor te:

1. Nagy gőgösen visszaadod a pénzt, inkább ne egyenek a gyerekeid, de te raaszista csávóval nem közösködsz.
2. Elteszed a pénzt, hisz az neked jár.

Próbáld meg az egészet a gyermekeid szemszögéből értékelni. Írj pár soros esszét mindkét esetre. Például így:

"Nincs pénzem biciklire, mert apám a szomszéd pofájába vágta a pénzt, amit..."

Bravehearth 2017.03.31. 13:55:19

@marcogo: "a "kellemetlen kérdés " az, hogy akkor miért zsebeljük be az EU pénzét, ha lépten-nyomon belerúgunk Brüsszelbe ( mára az elsö számu közellenséggé lett). És hogy a diktátor Putin elöretolt bástyája lettünk."

Nem 'bezsebeljük'az EU pénzét, hanem a kölcsönösen letárgyalt feltételrendszer szerint osztják vissza különféle jogcímeken. Ebben a te általad szénnéfavorizált EU vezetése és merkelia vezetése is épp annyira érintett, mint a többi kelet-európai vezetés. Nem puszira kapjuk, hanem fejlesztésre. Aminek pl. az 'állítólag' német cégek itteni üzemei is a haszonélvezői! Épp a ti nagytudású uniós biztosotok fejtette ki az egyik nagyon píszí újságotoknak a válaszában, hogy mennyire szarul járna a német költségvetés (is), ha a felzárkóztatási és más jogcímen juttatott pénzek el lennének vágva! Persze ha erről itthon valaki egy éve beszélt, az hülye volt és náci!

Továbbá ne keverd az okot az okozattal! Az, hogy nem a balázspéteri és bajnai-féle vonalat követve bepucsítunk mindenféle uniós ejnye-bejnyét mantrázó libbant politikernek, nem jelenti az unió rugdosását! Az, hogy önkényesen és bármilyen egyeztetés nélkül vonnak meg jogköröket a nemzeti kormányoktól, az azért ad némi okot az ellenségkép kialakulásához! Nem gondolod?

"Csak ennyi, amit nem tudok megválaszolni a kérdezöknek, persze elképzelésem van."

És ha van elképzelésed, akkor miért nem mondod azt??? Felteszem meg is tudod indokolni és alá is tudod támasztani azokat az elképzeléseket!

"De az ellenbloggolók itt biztos megmagyarázzák."

Ahogy a poszter hazugságát??? Ha te ezt 'megmagyarázásnak' értékeled, akkor veled nagyon komoly problémák vannak, ember! Kőkeményen le lett vezetve, belinkelve, bizonyítva, hogy hazugságokat állított (már sokadszor) a címben is! Persze, ha ez neked nem jön le a linkelt adatok alapján, az ismét csak rólad szól és nem a megmagyarázókról!

"Lehet felrakni a kikészitett lemezeket, Soros, Gyurcsány..., kicsit karcos már..."

Amit sokszor elő kell venni, az kopik. Ez tény. Persze ha nem lógna ki ennyire az a lóláb, ugye...! O.m.g...!

Bravehearth 2017.03.31. 13:58:58

@marcogo: Egyébként szeretném, ha idéznéd nekem a csatlakozási szerződés migránsok elosztásának jogalapjáról szóló rendelkezését!

Továbbá idézd kérlek a schengeni határőrizetről, a schengeni tagországok kötelmeiről szóló cikkelyt! És ha már homár, légyszíves idézd be ide is a menekültügyi egyezmény menedékkérők meghatározásáról szóló rendelkezéseit is! Ebből vezesd le kérlek, hogy a bangladesből elinduló migri hogy a toszba' tud menekült lenni a szerb-magyar határon!!!
Előre is köszönöm a fáradozásodat!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 14:20:40

@Bravehearth: "...szép kilátás, tavaszi szellő, madárdal, finom ebéd."

Nem tudok annál szánalmasabbat, minhogy valaki otthon töltse a szabadságát. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 14:23:24

@Bravehearth: "Nem 'bezsebeljük'az EU pénzét, hanem a kölcsönösen letárgyalt feltételrendszer szerint osztják vissza különféle jogcímeken."

Ennyit a pénzről.

Mikor a szolidaritásról van szó, vagy a kölcsönösen letárgyalt feltételrendszer szerinti törvényekről, akkor "nincs közünk hozzá". :))

Neked csak az a fontos, hogy orbán ellophasson minden pénzt.

De mi esik le belőle neked, ha nem Kubatov alamizsnája a barom kommentjeidért?

Bravehearth 2017.03.31. 14:25:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha valaki egy dohos putriban él és úgy, mint te, akkor teljesen egyet tudok érteni veled! Tudod: van aki úgy él, ahogy más nyaral! ;-)

Kérdésre még azóta sincs válasz, igaz? Na, gondolkodj, egérevő!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 14:25:36

@Pipas: "apád kötött egy bérleti szerződést a szomszéddal, aki 20 éven keresztül fizet a földedért. Közben rólad kiderül, hogy rasszista vagy, és elég bunkó."

Hmmm. :))

Bravehearth 2017.03.31. 14:34:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Mikor a szolidaritásról van szó, vagy a kölcsönösen letárgyalt feltételrendszer szerinti törvényekről, akkor "nincs közünk hozzá"."

Mások totális hülyeségéből bekövetkezett problémát sikongatásra átvállalni ostobaság! Értem itt ezalatt az olaszok és a görögök balfaszságát! Az ő döntésük, hogy idióták, de ezt ne akarják már elvárni másoktól is! A letárgyalt feltételrendszerben szó sem volt a bevándorláspolitika közösségi kezeléséről! Utólag toldottak bele egyébként használhatatlan és alkalmatlan rendelkezéseket, amit még a kiagyalóik sem tartanak be. Nemzeti jogkörök utólagos elvonásáról bármilyen egyeztetések nélkül SEHOL nem volt szó! Mit nem értesz ezen, kisfostos???

"Neked csak az a fontos, hogy orbán ellophasson minden pénzt."

Fröcsögés! Idézd, hol és mikor írtam azt, hogy támogatom a lopásaikat! De pontosan, dátummal idézd, kismacsek! Konkrétumokat várok, addig ez csak közönséges fröcsögés!
Persze, miért várnék tőled értelmes érvelést és bizonyítékokat, mikor egy alapkérdést is képtelen vagy azzal az ostibenkó fejeddel végiggondolni! :-)

"De mi esik le belőle neked, ha nem Kubatov alamizsnája a barom kommentjeidért?"

Többek között a te egyszerű kis ostoba vergődésed, kismacsek! :-) Hogy képes vagy órákon át bizonygatni még írott formában is az örökkévalónak, milyen kis ostoba vagy! Csak egyszer tudnál végre valamit értelmesen és konkrétan, korrekten és logikusan végigvezetni...! De nem. A fröcsögésnél s a fisess-ezésnél általában megáll a dolog...

Sebaj, ilyen ez. Péntek délután, napsütés és kék ég, tuti bor és jó levegő. Mostantól már nem tudsz elég szórakoztató lenni ahhoz, hogy továbbra is figyeljek rád... Gondolom találkozunk majd néhány következő poszt alatt! De addig azért agyra gyúrjál még picit! ;-) Na, az Égiek tekintsenek rád óvó szemeikkel!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 15:10:53

@Bravehearth: "Mások totális hülyeségéből bekövetkezett problémát"

Része vagyunk, nem "mások".

A szíriai háború elől menekülttáborokba került emberek 4 évig várták, hogy hazamehessenek. Akkor lecsökkentették a segélyt, és ezért, valamint a kilátástalanság miatt indultak neki a tömegek.

A segélyt visszatartók között volt a EU is, akkor ugathatott volna orbán, nem utólag.

"Utólag toldottak bele egyébként használhatatlan és alkalmatlan rendelkezéseket"

Akkor meg kell vétózni, nagyokos, nem utólag vinnyogni.

"Péntek délután, napsütés és kék ég, tuti bor és jó levegő."

Otthon nyaral. Világi! :))

Pipas 2017.03.31. 15:15:35

@Bravehearth: "Sebaj, ilyen ez. Péntek délután, napsütés és kék ég, tuti bor és jó levegő"

Ez a helyes hozzállás. :) Egy fél óra múlve beugrok valamelyik szupermakiba venni szalonnát, aztán rendezünk egy kis szalonnasütést a kertben. Az a gyanúm, hogy lesz sör is meg bor is. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 15:17:08

@Pipas: "rendezünk egy kis szalonnasütést a kertben."

Ugye nem azt akarod mondani, hogy te is otthon nyaralsz? :))

Pipas 2017.03.31. 15:17:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Otthon nyaral. Világi! :))"

A nagyaon gazdagok és a nagyon szegények szoktak otthon nyaralni. :)

Pipas 2017.03.31. 15:21:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hát érdekes, de én talán egyikbe sem. Egyszerűen nem vagyok az a nagy utazgatós típus mint csikó koromban. Akkor viszont szegény voltam.

conchita wurst 2017.03.31. 16:29:39

@marcogo: Ne haduzj az osztrákok egy réti négert sem engednek át a határukon.

Bravehearth 2017.03.31. 17:53:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Része vagyunk, nem "mások"."

Nem vagyunk része! Az az olaszok hülyesége, hogy Líbiába mennek a migrikért és onnan már csak taxiznak. Tegyék. Maguknak, de ne másoknak! A görögök is csinálhatnak otthon amit csak akarnak. A maguk kárára, ne máséra!

"A szíriai háború elől menekülttáborokba került emberek 4 évig várták, hogy hazamehessenek. Akkor lecsökkentették a segélyt, és ezért, valamint a kilátástalanság miatt indultak neki a tömegek."

Ez a következménye annak, ha valahol 5-6 évig polgárháború dúl! Továbbá a segélyek mértékét az ENSZ csökkentette le, miután a humanitárius célokra elkülönített alapjaik anyagi erőforrásai kimerültek. Az USA és Izrael felfüggesztette a befizetéseket, illetve a több feladat felemésztette az erőforrásaikat. Sajnos ez ilyen. Kevés pénz, kevés kaja.

"A segélyt visszatartók között volt a EU is, akkor ugathatott volna orbán, nem utólag."

És ha ugatott? Tudsz róla, hogy nem? És ha mégsem, ez nem legitimál népvándorlást! Tudod, a réveteg álmaid ellenére a bevándorlás nem emberi jog!

"Akkor meg kell vétózni, nagyokos, nem utólag vinnyogni."

Látod, te kis agyhalott? Ehhez is ostoba vagy. Mert amikor intézkedéseket megvétózott, akkor kikerülték és nem legitim módon hoztak kötelezőnek gondolt érvényű rendelkezéseket. Megy is bíróságra az ügy, nincsen gond! :-) Ami pedig az utólagos egyezményeket illeti, már a megalkotóik is elismerték, hogy NEM a jelenlegi helyzetre alkották őket. Erre a helyzetre MÁIG SINCS hatékony elképzelése sem a 'zunijónak'!

"Otthon nyaral. Világi! :))"

Ezt írtam: "Szabin vagyok, olvasgatok, zenét hallgatok."
Majd: "...szép kilátás, tavaszi szellő, madárdal, finom ebéd. Mi kell még? Attól, mert te egy szar helyen vagy, más még lehet jó helyen és érezheti jól magát! :-)"
Aztán: "Tudod: van aki úgy él, ahogy más nyaral! ;-)"

És ebből te azt vetted le, hogy nyaralok...! Medveanyám...! Mondom én, hogy sajnos fogyatékos vagy, talán nem is anyád tehet rólad, de rád nem az oktatás miatt volt felesleges költeni, hanem a szülőszobára is és anyád terhesgondozására...! De hát ez van, fostosmacska...! Fogd rá a genetikára, arról legalább nem te tehetsz! ;-) Mert ha nem a szüleid tehetnek róla, akkor rád nézve ciki, mennyire hülye vagy! Ahogy egy másik poszton írták neked: ha qrvasokan mennek veled szembe, akkor talán azt jelentheti, hogy te mész a rossz irányba! Persze, nem fog könnyeket csalni a szemembe, ha emiatt a levesbe mész! :-) Eljön a pillanat, mikor rá fogsz jönni, hogy neked is jobb lesz úgy!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 18:05:09

@Bravehearth: "Nem vagyunk része!"

Hiába vergődsz, még az EU része vagyunk. Majd kiléptet a csúti geci, ha elapad a pénzcsap, azt még ki kell várnod.

"a segélyek mértékét az ENSZ csökkentette le, miután a humanitárius célokra elkülönített alapjaik anyagi erőforrásai kimerültek."

Stimmel. Többek közt az EU se fizetett eleget.

Azán már fizetett 3 milliárdot közvetlenül a törököknek, de azonnal. Aztán még 3 milliárdot. egyelőre. Drága spórolás volt.

"a megalkotóik is elismerték, hogy NEM a jelenlegi helyzetre alkották őket."

Az EU a kóóperációra épül. Nem gondolták, hogy egy kis nímand csúti geci eldob minden közösségi elvet.

"azt vetted le, hogy nyaralok"

Ezt már nem szívod vissza. :))

"szép kilátás, tavaszi szellő, madárdal, finom ebéd."

Hát ha neked ehhez szabadságot kell kivenni, akkor sajnállak. Tényleg!

conchita wurst 2017.03.31. 18:21:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: 'Azán már fizetett 3 milliárdot közvetlenül a törököknek, de azonnal. Aztán még 3 milliárdot. egyelőre. Drága spórolás volt.'

Hát ehhez képest a németországi migránsok Németországnak évi 20 mrd euróba vannak.

De már kiszámolták hogy ez így nem lesz fasza.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 18:27:43

@conchita wurst: Mondom. Drága spórolás volt.

De majd meglátjuk, sajnálni kell-e a németeket vagy irigykedni rájuk. Ha nem engedik majd haza a menekülteket, hanem integrálják, egy csomó jövőbeli gondjukat megoldották.

conchita wurst 2017.03.31. 18:35:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: integrálják, hagyjál már

ezt a szót tilos németországban használni, tabu lett

évi 20 mrd euróból már csak telne hatékony határőrségre meg pár sivatagi táborra

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.31. 18:39:32

@conchita wurst: "integrálják, hagyjál már
ezt a szót tilos Magyarországon használni"

Pedig jobb lenne, ha megpróbálnánk a cigányságot integrálni, hosszútávon sokkal olcsóbb, mint segélyezni.

conchita wurst 2017.03.31. 18:42:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ezt te sem gondolod komolyan

sehol a világon nincs sikeres cigányintegrációs példa semennyi iső alatt vagy pénz befektetésével

conchita wurst 2017.03.31. 18:51:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mittudo mén

Az van hogy a cigusok törzsi alapon gondolkoznak tökmind1 hogy Angliában vagy Romániában vannak nem bíznak a parasztokban. Így a politikai elit azzal szokott próbálkozni, hogy a cigányeliten keresztül - akitől a cigók félnek - csinálnak nekik pogramokat. Ekkor a vajdák ellopják a pénzt azt minden megy a maga útján, ahogy addig.

Bravehearth 2017.03.31. 19:13:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hiába vergődsz, még az EU része vagyunk. Majd kiléptet a csúti geci, ha elapad a pénzcsap, azt még ki kell várnod."

És ki mondta neked, kisfostos, hogy ki kell lépni ahhoz a 'zunijóból', hogy az olaszok agyatlanságát ne támogassuk? Mondom, génhiba! Komoly szövegértési gondjaid vannak...!

Egyébként sikerült végre választ találni az egyszerű kérdésre? Bár, ahogy láttam, még az összetett szavak írása is gondot okoz. Pedig kaptál segítséget nem keveset!

"Stimmel. Többek közt az EU se fizetett eleget."

A segélyek elmaradása nem teremt jogalapot bevándorlásra! Ennyike.

"Azán már fizetett 3 milliárdot közvetlenül a törököknek, de azonnal. Aztán még 3 milliárdot. egyelőre. Drága spórolás volt."

Egyelőre még az első 3 milliárd 20%-át se utalták át. Ennyit a spórolásról.

Továbbá ezt a mutter boltolta le a törökökkel, még az EU-n belül is vitatják, hogy milyen felhatalmazással!

"Az EU a kóóperációra épül."

És az erőfölényre, a politikai kettősmércére, a gazdasági trükkökre, a kerülőutakra és a jogszabályok kijátszására. Meg amit még a korlátolt képességeiddel felfogni se nagyon tudsz a jelek szerint...

"Nem gondolták, hogy egy kis nímand csúti geci eldob minden közösségi elvet."

Erről egyrészt tényleg beszélgetned kellene egy 'pszi' dokival, de legalább anyukáddal! Hátha nem magyarázta el elég világosan, hogy a mumus nem létezik! Nem kell bedőlni a rajzfilmeknek! ;-)
Továbbá a saját érdek érvényesítése (de legalább kommunikálása) nem egyenlő a közösségi elvek feladásával. Tudod: anyud is biztos mondta régen, hogy ha a hülye haverod a kútba ugrik, neked még nem feltétlenül kell! De ha már 'orbánozni' akarsz, tőlem tedd nyugodtan, nekem nem fáj. :-)

"Ezt már nem szívod vissza. :))"

A szövegértési problémáiddal nem nekem kell foglalkoznom. Már azzal is segítettem, hogy felhívtam rá a figyelmed, ha már a környezeted csak jótékonyan kinevet!

"Hát ha neked ehhez szabadságot kell kivenni, akkor sajnállak. Tényleg!"

Ne sajnálj, te kis kromoszómahiba! Állásban vagyok, jó melóm van és jól is fizet. Itt volt az alkalom, hogy fogyasszam a tavalyról maradt szabikat. :-) Szóval, nem a kukából eszek és nem is a benzinkút lopott wifijén pötyögöm a szarságaimat egy kismacskás kép mögül! ;-)

@conchita wurst: Idénre már 26 milliárdot irányoztak elő. Jó lesz az ott nekik!

conchita wurst 2017.03.31. 19:26:17

@Bravehearth: 'Idénre már 26 milliárdot irányoztak elő. Jó lesz az ott nekik!'

Már a 20 is több, mint Nagy Britannia éves hozzájárulása az EU büdzséhez, ami a Brexit egyik fontos oka volt. Teljesen elmebetegek szegény németek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 01:05:43

@Bravehearth: "ki mondta neked, kisfostos, hogy ki kell lépni ahhoz a 'zunijóból"

Lázár. orbán nem modta ki, de minden cslekedete rre utal.

"a saját érdek érvényesítése (de legalább kommunikálása) nem egyenlő a közösségi elvek feladásával."

A saját érdel mindenek fölé helyezése a többiek kárára, az együttműködés felrúgása ellentétes az EU elveivel. Magyarország szamára adja az EU a legnagyobb előnyt a nemzetegyesításre, és pont ez ellen harcol orbán.

"Állásban vagyok, jó melóm van és jól is fizet."

Jah, ha ezt kényszeresen bizonygatnod kell, bár senki nem kérdezte, akkor ez a vágyad, nem a valóság. Árufeltöltő panelproli lehetsz. Nem kell szágyellned, az is rendes munka.

Bravehearth 2017.04.03. 14:09:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "orbán nem modta ki, de minden cslekedete rre utal."

Ezt beszéld meg vele. Mellesleg, ezen a hídon majd akkor menjünk át, ha odaértünk.

"A saját érdel mindenek fölé helyezése a többiek kárára, az együttműködés felrúgása ellentétes az EU elveivel."

Ez egy helyes érvelés, jó következtetés. Tehát akkor az állampolgári német vezetés az EU elveivel ellentétesen cselekedett, mikor a magyarok érdekeivel ellentétesen a hozzájuk vánszorgó buckalakókat szét akarta teregetni...? (Szerintem igen!)
Tehát akkor a francia politika az EU elveivel ellentétesen cselekedett, mikor a saját mezőgazdasági támogatásainak priorizálása mellett érvelt a Kelet-európai államok érdekeivel ellentétesen? (Szerintem igen!)
Tehát akkor merkelia vezetése a junckerrel megtámogatva az EU elveivel ellentétesen politizált, mikor belső szabályokra hivatkozva kinyírta a Déli-Áramlat tervezetet, míg az Északi-Áramlatot épp a duplájára bővítik? (Szerintem igen!)
Tehát akkor az unió pénzügyi vezetése az EU elveivel ellentétesen cselekedett, mikor német nyomásra a már ismert feltételekkel volt hajlandó a görög hitelek finanszírozására és a társadalmi terhek drasztikus növelésére kényszerítették a görög vezetést? (Szerintem igen!)
Persze a sor nyilván nem teljes...

"Magyarország szamára adja az EU a legnagyobb előnyt a nemzetegyesításre, és pont ez ellen harcol orbán."

Jelenleg külpolitikai területen az unió inkább tehertétel, mint segítség. Nem mindig volt ez így, de jelenleg ez a helyzet. Mellesleg, az EU-n belül továbbra is érvényesek a benesi dekrétumok. Továbbra SEM ismerték el az erdélyi vagy felvidéki vagy délvidéki magyarok UGYANAZON jogát az autonómiára, mint ami pl. a Dél-tiroliaknak evidens! Rendszeresen söprik le az asztalról a magyarságot hátrányosan érintő kérdéseket, ami egy balázspéternek magától értetődő volt, de a mostani kormánynak már nem fér bele... Hogy ez jó, vagy rossz stratégia, a jövő majd eldönti, de a választók jövőre mindenképp!

"Jah, ha ezt kényszeresen bizonygatnod kell, bár senki nem kérdezte, akkor ez a vágyad, nem a valóság."

Látod, kis macskaképű génhibás! Mondom én, hogy szar ügy, ha anyád és apád tesók! Ismét felhívom figyelmed (bár agyhalott kis sz*revő vagy), hogy sajnos képtelen vagy szöveget értelmezni. Ahogy egyszerű kérdéseket sem tudsz megválaszolni, mert hülye vagy, így a szövegértés is csak egy futurisztikus álom marad számodra... De ez van, anyád majd talán felvilágosít, miért lettél ilyen kis retek!
Te ugrabugráltál itt szabiról-nyaralásról (e kettő közti különbség sincs meg számodra), illetve próbálkoztál itt sajnálgatni... :-) Én meg jót röhögtem rajtad egész hétvégén! :-) Mert nem egy értelmes ember küldött már el téged (nem csak itt) a 'qrvaanyádba', de még ahhoz is ostoba vagy, hogy egy összetett szót értelmesen le tudjál gépelni! Amivel semmi gond nincs, mert a társadalomba belefér a te fajtád is, csak lehetőség szerint maradjatok meg a bevásárló ingyen-wifi adta lehetőségeken belül! Akkor nincs gond! Mert a hülyeséged akár még szórakoztató is lehet(ne - de nem mindig az)! De sebaj, nézz családi fotókat, talán választ kapsz az okokra!

"Árufeltöltő panelproli lehetsz."

Biztos nem ez volt szánalmas és ostoba életed legnagyobb tévedése! ;-)

Bravehearth 2017.04.03. 14:21:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az érveket nem heleyettesíti a személyeskedés."

Ha fel sem ismered az érveket, azon nincs mit segíteni!
Ez nem személyeskedés, fostosmacska! Tényeket közöltem rólad... Régebben még segítőleg, hátha fölfogod, most már csak inkább tanúságként az internet adta 'örökkévalóságnak'!

"Otthon nyaral, de csak mocskolódni tud. :))"

Mondom én, hogy síkhülye vagy szövegértésből!

Egyébként az egyszerű kérdésre azóta SINCS meg a válasz, igaz, egérevő?!
O.m.g...

Sajnos tényleg ostoba vagy! Kár volt rád a közpénz és az oltás...

- Ignore -

Bravehearth 2017.04.03. 19:11:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az érveket nem heleyettesíti a személyeskedés."

"Kubatov csicskásainak meg kell dolgozniuk a pénzükért. Ez nem közmunka, amihez szoktak. :))"

"Jellemző a Kuboatov trolljaira."

"Árufeltöltő panelproli lehetsz."

"Nem tudok annál szánalmasabbat, minhogy valaki otthon töltse a szabadságát. :))"

Ezekre a személyeskedésekre gondolsz, kisfostos? Mert érvek nem íródtak tőled, csak a szokásos kis ostoba nyávogás! Vagy azokra a személyeskedésekre gondolsz, amit minden fórumon nyomatsz mindenkinek? Tudod, amiben a 'faszszopót' sem tudod leírni normálisan, pedig csak egy egyszerű összetett szó!
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy egyszerű kérdésre se tudsz válaszolni értelmesen, helyette a 'fideSSfasszopózás' megy...! Igaz, kisfostos? Anyád egyetlen komoly bűne a te élveszületésed volt...!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.03. 19:15:24

@Bravehearth: Hiába vergődsz. Az érveket nem helyettesíti a személyeskedés.
süti beállítások módosítása