B1 blogcsalád



A nemzetközi sajtó tele van a hadüzenettel a CEU ellen - "Orbán önmagát leplezi le"

2017. március 29. - Szelestey

Nemzetköz sajtószemle, 2017. március 29.

Hangos sajtószemle itt.

fence.jpg

New York Times/Washington Post/ABC News/FoxNews/AP

new_york_times.jpg

Szinte az összes jelentős amerikai sajtóorgánum átvette a hírt, miszerint

a Közép-Európai Egyetem rektora szerint lehetetlenné tenné a Soros György által alapított CEU működését, ha jelenlegi formájában hagynák jóvá a felsőoktatási törvény módosítását.

Ignatieff tárgyalásokat javasolt a kormánynak, hogy az intézmény fennmaradhasson. A tervezett változtatások értelmében az egyetem köteles volna New York államban is iskolát nyitni, miután ott is akkreditálva van. Azon kívül a jövőben nem alkalmazhatna munkavállalási engedély nélkül nem uniós polgárokat és módosítania kellene a nevét. A jelentés hozzáteszi, hogy a populista Orbán Viktor egykor maga is Soros-ösztöndíjas volt, ám immár azzal vádolja az emberbarát milliomost, hogy az beleavatkozik a magyar belpolitikába és Európába csábítja a migránsokat. Amúgy Magyarország éppen tegnap szigorította meg a menedékjogot és keményebben akar fellépni az üzletember által támogatott civil szervezetek ellen is. Szintén bírálja a strasbourgi emberi jogi bíróság legutóbbi ítéletét két bangladesi menekült perében, amelyben a részben szintén Soros által finanszírozott Helsinki Bizottság képviselte a sértetteket.

 

New York Times/Reuters

reuters.jpg

Varsói találkozójuk után úgy nyilatkoztak a visegrádi államok vezetői, hogy nem hagyják zsarolni magukat Brüsszel részéről, amiért nem csatlakoznak több ezer menedékkérő áttelepítéséhez. A négyek szerint szuverén joguk eldönteni, hogy miként kezeljék a migránskérdést. Előzőleg uniós illetékesek arra figyelmeztettek, hogy enyhíteni kell a Görögországra és Olaszországra nehezedő nyomást, ezért a közösen hozott döntés értemében át kell venni tőlük a szóban forgó 160 ezer embert. Nyugati politikusok egyúttal egyetértettek azzal, tegyenek lépéseket mindazon tagok ellen, amelyek nem kívánnak menekülteket befogadni, ideértve az anyagi támogatások megvonását. A varsói csúcs házigazdája, a lengyel kormányfő ezzel szemben úgy ítéli meg, hogy elbukott az EU jelenlegi migrációs politikája.

 

FT

financial_times.jpg

Magyarország egész Európa számára mintaértékűnek tartja az új menekülttáborokat, Orbán Viktor azt mondja, hogy ezek nem zárt létesítmények, mert bárki visszamehet - Szerbiába. A határon közben rabok építik a 2. kerítést, vagyis a zár kettős lesz. Akik a szigorúan őrzött konténertelepekre kerülnek, köztük kísérő nélküli fiatalkorúak, tehát minden menedékkérő, nem fellebbezhetnek az őrizetbe vétel ellen. Az új szabályozás még tovább szigorít Európai legkeményebb menedékrendszerén. A kormány arra hivatkozik, hogy Európa külső határait védi az inváziótól.

Emberi jogi szervezetek meg vannak döbbenve, ám ezúttal a többi tagállam hallgatólagosan elfogadna az intézkedéseket.

A vezetők lehalkították a keményvonalas magyar bevándorlási politika bírálatát, mert a szélsőjobb Európa-szerte támad a hagyományos pártok ellen. Brüsszelben már egy éve zajlik a szerződésszegési eljárás a magyar kormány ellen, de büntetést mindeddig nem szabtak ki. Idáig egyedül Svédország emelt szót a menekültekkel szembeni magyar bánásmód miatt. Megfigyelők szerint a visszafogott hang azt a felismerést tükrözi, hogy nem sok értelme van nyilvánosan ostorozni Orbánt, aki bebetonozta magát Magyarországon – a többi közt a liberális elit, a globális pénztőke és az EU-bürokraták ellen meghirdetett harccal. Szerinte ugyanakkor most már többen is követik a magyar példát. Egyébiránt az új rendszerben nagy valószínűséggel elutasítják a kérelmek döntő többségét. Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól viszont csaknem 100 %-ig biztos abban, hogy az új törvény sérti az uniós előírásokat.

 

Die Welt

die_welt_1.jpg

A magyar kormányfő tényleg megcsinálja, hogy konténerfalvakba záratja menedékkérőket. Vagyis azok elvesztik a teljes mozgásszabadságukat, amíg ügyükben meg nem születik a végleges döntés. A tegnap óta érvényes új magyar rendet éles nemzetközi bírálatok érték. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága pl. úgy véli, hogy Magyarország megsértette mind az idevágó uniós, illetve nemzetközi jogszabályokat. Egyébiránt jelenleg alig érkeznek migránsok, az év eleje óta alig több, mint ezer kérelmet nyújtottak be. Viszont Az Orbán-kabinet újabb jogi vereséget szenvedett, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága egyelőre megtiltotta, hogy a tranzitövezetbe költöztessenek át 8 gyereket, valamint egy terhes asszonyt.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

1. Magyarország mostantól gyakorlatilag internálja a menedékkérőket, ám az Emberi Jogok Európai Bírósága közbeavatkozott. Leállította, hogy a szerbe határon lévő konténertáborba telepítsenek át 8 fiatalt, valamint egy várandós asszonyt. Budapest ezúttal is felháborodottan reagált, akárcsak a múlt héten, amikor Strasbourg kártérítést ítélt meg két banglagesinek, amiért jogellenesen becsukták őket. Bakondi György fellebbezést jelentett be és közölte, hogy nem változtatnak a magyar migránspolitikán. Kósa Lajos felvetette, hogy vegyék fontolóra, nem kellene-e az országnak kilépnie az Emberi Jogi Chartából. Orbán Viktor pedig kiadta, hogy terjesszék azt a videót, amelyben arról elmélkedik, hogy kapcsolat van a migráció és a terrorizmus között, ám Közép-Európa jól megvédte magát.

2. Az újság úgy értékeli, hogy Orbán Viktor saját magát leplezi le, mármint hogy

rég elhagyta az európai értékközösséget.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság az elmúlt napokban a magyar menekültpolitika ügyében hozott döntéseivel többet tett az emberi jogokért, mint a színtelen-szagtalan unió több év alatt. A testület ugyanis kimondta, hogy a menedékkérőket nem lehet alap nélkül őrizetbe venni. Majd Strasbourg keresztbe tett a vadonatúj menedéktörvénynek, amikor leállította, hogy a konténerfalvakba vigyenek 8 fiatalkorút, továbbá egy állapotos nőt. A tomboló magyar hivatalosságok úgy reagáltak a verdiktre, hogy az képtelenség és szürreális. Kósa Lajos javaslata, hogy búcsút kellene inteni az emberi jogi konvenciónak, a viszony elmérgesedésének következő szakasza volna. Magyarország elhagyná azok táborát, akik elkötelezték magukat az említett emberi jogok mellett. Viszont tiszta helyzetet teremtene, véget vetne a hazugságnak. Orbán Viktor ugyanis már rég kivált abból az értékközösségből, amelyről úgy tünteti fel, hogy ő éppen azt védelmezi. Strasbourg erre rámutat, az EU viszont még mindig nem tesz semmit.

 

Deutsche Welle

Magyarország mostantól kezdve keményebben jár el a migránsokkal szemben. Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy ily módon jobban megvédik mind a magyar, mind az európai polgárokat a merényletektől. Szerinte a bevándorlás a terrorizmus trójai falova. Egyébiránt a magyar hatóságok az idén mindössze ezer kérelmet regisztráltak. Ugyanakkor az új szabályozás, amelynek értelmében hosszú hónapokra bezárják a menedékkérőket, széleskörű nemzetközi bírálatokban részesült. Az UNHCR úgy ítéli meg, hogy a törvény sérti a vonatkozó államközi megállapodásokat és súlyos lelki és testi kihatásokkal jár a szenvedő alanyok számára. Tiltakozott az Amnesty International és a Helsinki Bizottság is. Ugyancsak megszólalt az Európa Tanács, mert ezután akár kiskorúakat is fogva tarthatnak az ún. tranzitövezetekben. A magyar kormánynak most egy hónapon belül közölnie kell, miként akarja megakadályozni, hogy a táborokban szexuális támadások érjék a gyerekeket, illetve hogy azok szexuális kizsákmányolás áldozatai legyenek.

 

Der Standard

der_standard.jpg

Az Emberi Jogi Bíróság megakadályozta, hogy Magyarország a szerb határon internáljon 9 menekültet, az unió viszont visszafogottan reagál a sok kritikát kapott új menedéktörvényre. Avramopulosz, a menekültügyi biztos nem akarta elárulni, hogy budapesti tárgyalásain mennyire voltak jelentősek a véleménykülönbségek. Álláspontja nagyon tetszhetett Pintér Sándornak és Trócsányi Lászlónak, hiszen az EU egyelőre nem tesz semmit, viszont a jogszabály bizonyosan eléri a tervezett célját. Vagyis az automatikus őrizetbevétel miatt bizonyosan sokkal kevesebben kérnek bebocsáttatást a két konténertáborba. Viszont annál többen bízzák majd rá magukat az embercsempészekre. Azok ügyfelei közül voltak, akik célba jutottak. Sokakat elkaptak viszont, őket a civil szervezetek bizonyítékai szerint gyakran ökölcsapásokkal, rúgásokkal, kutyaharapásokkal fogadták a magyar határvédelem emberei. És uminden esetben visszatoloncolták az illegális határátlépőket Szerbiába. Ott azonban az érintettek csak az alkalomra várnak, hogy újból megpróbáljanak átjutni a határon.

 

Le Figaro

le_figaro_1.jpg

Magyarország tegnap óta módszeresen őrizetbe vesz minden migránst, aki a területére lép, ám az eljárásmód aggasztja az Európai Uniót, amely a humanitárius elvek tiszteletben tartására szólít fel. A Tompánál és Röszkénél lévő két tábort szögesdrót veszi körül, a biztonságot őrtornyok és felfegyverzett rendőrjárőrök szolgálják. Az UNHCR szóvivője közben úgy nyilatkozott, hogy Görögországban megvitatták a hatóságokkal, miként lehetne javítani a menekültek helyzetén. A magyar eljárás viszont súlyos fizikai és lelki hatással lesz az amúgy is sokat szenvedett emberekre. A tranzitzónákban kb. 400 menedékkérőnek van hely. Magyarország ugyan 4 éve az EU nyomására visszavonta a most újra életbeléptetett intézkedést, Orbán Viktor viszont ily módon megerősíti, hogy körbe akarja barikádozni országát. 

 

FAZ

fraknfurter.jpg

A kommentár szerint érthető, hogy Ausztria nem akar több menekültet átvenni, csak éppen az erre vonatkozó uniós döntés jogerős, így jogilag az osztrákoknak sincsenek különb érvei, mint a magyaroknak vagy a szlovákoknak, akik az Európai Bírósághoz fordultak. Bécs hiába hivatkozik arra, hogy a migránsválság során sokkal több embert fogadott be, mint sok más tagállam, ezért nem kér az újraelosztásból. Hogy a bécsi álláspontot megértsük, ahhoz látni kell, hogy a szélsőséges Szabadságpárt nyomása alatt a kormánykoalíció egyre inkább szembefordult Merkel bevándorlás-politikájával, függetlenül attól, hogy a kancellár tavaly módosított azon. Ha valaha is volt egyetértés a menekültek ügyében Európán belül, nos, az 2 éve széttört és ennek az utóhatásait még sokáig érezni fogja a földrész.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6612384087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.03.29. 06:22:25

Ez igen Miniszterelnök Úr! Igy kell ezt csinálni! Végre látja az EU, hogy van megoldás!!!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.29. 07:58:53

Azt hiszem, nem helyes bezárni. Ennek ellenére ez persze egy idegen test, mely számtalan veszélyt jelent. A tanítás mellett kémközpontként is funkcionál.

ISIS CIA projekt 2017.03.29. 09:45:54

Nem kell bezárni csak az "egyetem" tagot kivenni a nevéből.
Helyére mehet a propaganda- és/ vagy véleményműhely szócska.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.29. 10:01:56

Sokat megmutat a ballib véleménydiktatúrából, hogy csak egy újság meri megírni a tényeket:

"A vezetők lehalkították a keményvonalas magyar bevándorlási politika bírálatát, mert a szélsőjobb Európa-szerte támad a hagyományos pártok ellen. Brüsszelben már egy éve zajlik a szerződésszegési eljárás a magyar kormány ellen, de büntetést mindeddig nem szabtak ki. Idáig egyedül Svédország emelt szót a menekültekkel szembeni magyar bánásmód miatt. Megfigyelők szerint a visszafogott hang azt a felismerést tükrözi, hogy nem sok értelme van nyilvánosan ostorozni Orbánt, aki bebetonozta magát Magyarországon – a többi közt a liberális elit, a globális pénztőke és az EU-bürokraták ellen meghirdetett harccal. Szerinte ugyanakkor most már többen is követik a magyar példát."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 12:09:15

"a lengyel kormányfő ezzel szemben úgy ítéli meg, hogy elbukott az EU jelenlegi migrációs politikája."

Igaza van. Akkor bukott el, amikor a potyautas államokat felvette. Most szívhatja a fogát, és csinálhat kétsebességes Európát.

morph on deer 2017.03.29. 17:57:50

@Burgermeister:
Igen, van megoldás!
Ilyen megoldás az, amikor pitiáner suttyók megpróbálnak legyűrni mindent és mindenkit, akik valamilyen módon is jobbak, többek, kulturáltabbak.
Így kell ezt csinálni, különben esetleg nem lenne nyilvánvaló a magyar törvényhozók riasztó sötétsége...

Brumm Brumi 2017.03.29. 18:31:29

Jó látni a gágogást a liberális libaúsztatóban...:P

Ezt pedig nemrég a hvg.hu-ról másoltam:

"Tüntetnének a CEU-ért

A CEU fórumán az egyik hozzászóló azt javasolta: most már tegyünk is valamit.

"Tüntessünk, pénteken délután 5-kor mutassuk meg az ellenállásunkat."

Megtapsolták javaslatát. A felszólaló, aki azt mondta, hogy azért nem mutatkozik be, mert múltkor kinevették egy hasonló fórumon miatta. Akcentusából ítélve magyar. Politikai tüntetés lesz, de nem pártpolitikai. A felszólaló rögtön logisztikai csoportot alakítana a szervezésre. Azt mondta, hogy pénteken a többi magyar egyetem is megmutatná szolidaritását a CEU-val.

Ignatieff igyekszik fékezni a felháborodást. Amíg a tárgyalásos út nyitva van, addig nem szeretne tüntetést, válaszol a professzorként megszólítottnak. Nem titlja meg senkinek a gyülekezést, de szeretné végigvinni a tárgyalásokat. Miközben rögzíti: nincs kompromisszum a javaslatokról, a törvényt vissza kell vonni. A tüntetésről a CEU nevében beszéljenek csütörtökön."

Lehetne tippelni ki az a hozzászóló aki tüntetést szervezne, "professzorként megszólított", nem mutatkozik be, mert múltkor kinevették egy hasonló fórumon miatta. Akcentusából ítélve magyar....
De ugyanott a hvg.hu-n lelőtték a poént..:P

Brumm Brumi 2017.03.29. 18:32:41

@Brumm Brumi:

Adam Forrai @ArraiFodam

#CEU prof #BokrosLajos calls on protest on Friday 5. at Parliament building. Rector asks the community to wait until he meets Edu minister.
1:13 PM - 29 Mar 2017 · Budapest, Hungary
---

Muhaha

Netuddki. 2017.03.29. 19:01:20

Kedves b1! A sok suttyó miatt már megint nem lehet érdemben hozzászólni...

pamut 2017.03.29. 19:01:24

Igaz, teljesen nyílt magyarellenes támadás, újabb rongálási céllal a magyar oktatás és tudományos szféra ellen.

A magyarellenes orbánmaffiának nem volt elég hogy rontott a magyar közoktatás minőségén, most brutálisan nekimegy a magyar felsőoktatás legjobb, nemzetközi hírű intézménynek.

Magyarország összes ellensége boldogan tapsol és drukkol orbánnak hogy sikeresen fejezze ezt az újabb magyarellenes támadást, hogy tovább rombolja Magyarországot.

Brumm Brumi 2017.03.29. 19:06:27

Soros, ma annyit tesz, mint liberális, a liberális annyit, hogy SZDSZ, vagyis utálatos, nemzetietlen, arrogáns és vállalhatatlan.

És bukott.

exterminador 2017.03.29. 19:12:08

@MaxVal BircaMan HJCD: Ön csak tudja, elvtárs! Apropó, rendesen kapja a fizetést az FSZB-től?

Pelso.. 2017.03.29. 19:13:50

@Brumm Brumi: Felettébb szánalmas ám, hogy hét év kétharmad után a fidesz egyetem bezárással, sorosozással, brüsszelezésel készül a választásokra.

pamut 2017.03.29. 19:14:28

Ez egyébként a könyvégetések mai megfelelője.

Könyveket ma már nem érdemes égetni mert a neten is fent vannak, nem lehet eltüntetni, de kiváló egyetemet a törvény erejével visszaélve tönkre lehet tenni.

Teljesen öncélú pusztítás. Kőbaltával és bunkóval neki a magyar nemzeti oktatásnak, hogy romoljon még annál is lejjebb a színvonal, mint amennyit eddig rontott rajta a hazaáruló orbán.

birka menet 2017.03.29. 19:26:07

Én azt röhögöm, hogy itt van ez a halom mélyprimitív mélymagyar kretén fidesz birka népség, akik életükben nem jártak még csak közelében se egy darab egyetemnek se, aztán most úgy ünneplik ennek az egyetemnek a lerombolását, ahogy az akkori orosz proli tömeg ünnepelte a Téli palota bevételét és ezzel a proletárforradalom győzelmét.

Ez van, a Putyin csicska orbánnak már nem sok hiányzik ahhoz, hogy a Magyarországból megcsinálja a régi-újúj proletár államot. Tömegnyi suttyó magyar proli követője van neki milliószámra.

De aztán egy nap orbán diktátorhoz is eljönnek majd az ellenfporradalmárok, akik akasztani fogják a komcsi vezért. S aztán újra lehet kezdeni Magyarországon a demokratikus állam megteremtését, ami 1990 után teljesen csődbe ment.

Jakab.gipsz 2017.03.29. 19:28:13

A tudományos igazságok, ezen belül a tudomány-filozófia igazságok, nem képezhetik népszavazás kérdését.
Egy magán egyetemet lehet alapítani egy adott országba, ámde az akkreditáció a tudományos közösségnek kell elvégezni és jóvá hagyni.
Tudományos kérdésekben sem a magyar sem pedig más kormánynak főleg a politikának nincs és nem lehet bele szólása.

Már pedig a Soros György által propagált "Nyitott társadalom és ellenségei" nem tudomány-filozófiai diszciplína, ezt soha senki nem auditálta.
A CEU ha diplomákat akar osztogatni (miki egér politológusit) állja ki egy tudomány-filozófusi vizsgálat kereszt tüzét, a tudomány nem játék.

baldoc 2017.03.29. 19:28:58

@Brumm Brumi: Soros, ma annyit tesz, mint Magyarország legnagyobb pénzügyi támogatója.
Csak úgy , mint gróf Széchenyi István, amikor az MTA-ra adakozott.
Persze , lehet még Széchenyiből is buzi liberális.
Ahogy nálunk a történelmet hamisítják!

Janossz 2017.03.29. 19:43:05

@Jakab.gipsz: "Nyitott társadalom és ellenségei"
Van ilyen tanszék a CEU-n?
A Mikiegérképző az a Pázmányon van, összekeverted kicsit a dolgot. Naponta látjuk őket. (Bár ne..!)
P.S. : Kereszttűz, beleszólás egy szó. Magyarul. a többiről nem beszélve...Magyar vagy te, Piktor?

pamut 2017.03.29. 19:50:25

@birka menet:

"Én azt röhögöm, hogy itt van ez a halom mélyprimitív mélymagyar kretén fidesz birka népség, akik életükben nem jártak még csak közelében se egy darab egyetemnek se, aztán most úgy ünneplik ennek az egyetemnek a lerombolását"

beletrafáltál a közepébe.
pontosan ez a lényeg.
ez a sötét tahók bosszúja a tanultak az értelmiségek ellen. akiket gyűlölnek mert okosabbak, intelligensebbek, képzettebbek, különbek náluk.
ennyi, minden más csak kamu duma.

ezt ők úgy élik meg hogy végre eljött a bunkók kora, a bunkók ideje, az ő idejük, amikor az értelmiség templomát egy egyetemet, ahová bekerülni nekik esélyük se volt soha, lerombolják.
a sötétség diadala, a sötétek nagy napja.

pamut 2017.03.29. 19:52:46

@Jakab.gipsz:

ennyire extrém ökörséget, amit te most idehánytál, és ezt nagyon komolyan mondom, rég olvastam :)

látom, de még így is alig bírom elhinni, hogy te tényleg ennyire hülye vagy :) te olyan szinten vagy hülye, hogy a hülyék szobrát rólad lehetne mintázni.

rasztaszív 2017.03.29. 19:59:36

@MaxVal BircaMan HJCD: és kinek kémkednek?szerintem érzed te is,hogy az opus dei-es "oktatási központoknak" sokkal inkább célkeresztben kellene lenniük...innen az engedékenységed...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 19:59:56

@Janossz: "A Mikiegérképző az a Pázmányon van"

A Foxi Maxi egyetem, az a közszolgálati egyetem. Persze sokkal nagyobb hatalommal és hatáskörrel, mint az MSZMP-jé volt a kádárrendszerben. orbán mindenben fölül akarja múlni kádárt.

sírjatok 2017.03.29. 20:03:57

@pamut: "ez a sötét tahók bosszúja a tanultak az értelmiségek ellen."

:D

@HorseFucker: Baszd meg a a halott kurva anyádat a koporsójában rohadt oroszbérenc hazaáruló állat ! (Gyere ki a Deákra kiontom a beled te szemét állat)

áh, az értelmiség ugye.

Janossz 2017.03.29. 20:08:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A fene tudja számon tartani, rangsorolni a janicsár-akadémiákat... Remélhetőleg nem Harvard-oklevéllel szabadulnak onnan majd, így egy darabig azonosíthatók lesznek.

Merlot 2017.03.29. 20:09:50

@HorseFucker: Lehetőleg Csepel magasságában. :))

Csillagszemű Juhász 2017.03.29. 20:27:18

Azt se tudjátok mi az a CEU, de ha Orbán be akarja zárni, akkor be is kell. Az, hogy nem az üzenet a lényeg, hanem hogy ki mondja, tisztán látható volt amikor lehozták Orbán iszlámot méltató nyilatkozatát név nélkül. Volt libsizés, hazaárulózás. Amikor a pofátokba tolták, hogy ezt konkrétan a vezér mondta, mindjárt ment a mismásolás. Önálló véleményetek semmiről nincs, ezért hívnak titeket droidnak. Vicces lesz amikor a kormány mégse fog annyira küzdeni a Heineken csillag ellen, majd ti is belátjátok, hogy hát annyira mégse komcsi az a cég.

birka menet 2017.03.29. 20:27:52

@Jakab.gipsz:

látod ezért nem kell a magadfajta fideszes sedédmunkásoknak beleszólni a tanult rétegek dolgaiba, mert rögötn hülyét csinálsz magadból a proli oksokoddal.
A birkmenetnél több szellemi kihívást egy fidióta ne vállaljon be.

birka menet 2017.03.29. 20:30:18

@sírjatok:

Mi van, meg vagy szeppenve pubi, hogy ma is összeesküdött a Soros, hogy támadni kell a magyar munkásparszt kormányt és helyette értelmiségiekböl kell magyar kormányt csinálni?

szóorosz dzsuri 2017.03.29. 20:40:21

"Egyetem"... Inkább a liberós ökörségeket terjesztő propagandaközpont. A kanadaji liberális párt bukott elnökével az élen, mint rektor.

illaim 2017.03.29. 20:49:25

@sírjatok: Örömmel látom, hogy végre találtál egy szöveget, amit az a mosott agyad még képes értelmezni. LOL

Janossz 2017.03.29. 20:57:43

@Csillagszemű Juhász: Fogy a péz... Már csak ilyenekre fussa a Kubatovnak.:-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.29. 21:14:37

@MaxVal BircaMan HJCD: Te putyinbérencként már csak értesz a kémközpontokhoz, ugye?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.29. 21:16:42

Mindig rácsodálkozok, hogy milyen alja mocskos szemétláda egy fideszes. Látszik a véleményvezér politikusokból, de az itteni kommentelőkből is. A fenti fideszes suttyók is, két napja még azt sem tudták, hogy van olyan, hogy CEU, most meg itt kutyázzák. És minden hétre jut egy ilyen, amilyen mocskos békétlen szar ez a fidesz, mindig új ellenség kell.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.29. 21:22:00

Egyébként Magyarországon tényleg lépésről lépésre az történik, ami Németországban az 1930-as években. A végén majd az itteni szennyedék fideszes kommentelők is temethetik majd a szeretteiket, és akkor talán elgondolkoznak, hogy kit támogattak olyan hevesen.

Mei Ling 2017.03.29. 21:31:43

Hülye cikk. A Ceu-ról ígér valamit, majd migránsozik.

Janossz 2017.03.29. 21:42:13

@VaradiJanos: Írni tudsz. Már csak olvasni kéne megtanulni.

pamut 2017.03.29. 21:52:26

A CEU-t 1991-ben alapították, azaz Kádár-korszak volt az utolsó, amikor nem volt CEU. Meg most ismét ilyen korszak lesz.

Ebben is tökéletes az összhang az Orbán-Kádár koalícióban... ahogy az ügynökök védelmében, a jogállam és demokrácia gyűlöletében és támadásában, a média elfoglalásában, és még annyi mindenben....

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.29. 22:13:32

Ahoz képest hogy a CEU-t senki nem fogja bezárni, nem is akarta soha, kíváncsi leszek meddig tart a ballib hiszti.

Brumm Brumi 2017.03.29. 22:18:33

A CEU Neves tanárai( Wikipedia):

Shlomo Avineri politikatudomány, filozófia
Balázs Péter volt magyar külügyminiszter; nemzetközi kapcsolatok
Bokros Lajos volt magyar pénzügyminiszter; közgazdaságtan
Boytha György jog
Csaba László közgazdaságtan
Cole Durham jog
Yehuda Elkana történelem
Allen Feldman kulturális antropológia
Patrick J. Geary történelem
Ernest Gellner filozófia
Gerő András történelem
Herbert Gintis közgazdaságtan
Hanák Péter történelem
Donald L. Horowitz jog és politikatudomány
Julius Horvath közgazdaságtan
Don Kalb szociológia, szociális antropológia
Karády Viktor (1936) franciaországi magyar szociológus, társadalomtörténész, az MTA tagja
Kis János politikatudomány, filozófia
Kornai János közgazdaságtan
Klaniczay Gábor történelem
John Doyle Klier történelem
Will Kymlicka filozófia
Michael Miller nacionalizmus tanulmányok
Wiktor Osiatynski jog
Anton Pelinka politikatudomány
Perczel István politikatudomány
Steven Plaut nemzetközi kapcsolatok, politikatudomány
Alfred J. Rieber történelem
Howard Robinson filozófia
Michael Roes filozófia, antropológia
Jacek Rostowski volt lengyel pénzügyminiszter
Sajó András jog
Robert Sauer közgazdaságtan
Diane Stone közpolitika
Tóth István György történész
Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, az IPCC magyar tagja
Várady Tibor volt jugoszláv igazságügyminiszter; jog
Tóka Gábor politikatudomány
Enyedi Zsolt politikatudomány
-------------

László Csaba és Bokros Lajos valamint Gerő András, Kis János( az szdsz első elnöke), Hanák Péter Miklós a neves tanárok...
Muhaha

Jakab.gipsz 2017.03.29. 22:25:46

@Janossz: @birka menet: @pamut:
Na jó kezdjük újra talán az a két bites agyatok fel fogja azt amit mondok és állítok.

A Soros Gyuri által pénzelt egyetem egy agyzsugorító egyetem, ostoba tudománytalan ideológiát oktat, semmire sem való tudással tömi telis-tele a hallgatói fejét, hogy aztán ezek a liberális bunkók átvegyék a hatalmat. Soros Gyuri liberális papagájait itt a CEU-nál képzik.
Pontosan olyan minőségű és mennyiségű tudást biztosít mint az egykor volt káder képző Marxista-Leninista tudomány egyetemek, ezeknek diplomái nélkül sem kaphattál jó állást, megbízhatatlanak számított minden káder, akinek nem volt Marxizmusból diplomája.
Mint ahogyan azoknak sem volt közök a tudományhoz a Soros György féle egyetemnek sincs köze a tudomány-filozófiához, és ebbe nyugodjatok bele, "ateista" emberiség ellenes libsi vipera fészek. ( sajnos ez nem vicc)

Ez a sajtó szemle sem a tudomány-filozófiáról szól, hanem miről is, nem persze, hogy nem a tudományról szól (talán érteni kellene hozzá) hanem másról beszél, mert csak az analfabéta migránsok szomorú sorsáról elmélkedik, akiket nem akarunk eltartani sem pedig betelepíteni.
A cikk címének semmi köze a tartalmához, nem tűnt fel, sok-eszűek.
Semmi szükség gorombaságokra, a gyűlölködésetektől még senki sem lett okosabb.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.29. 22:28:21

@Jakab.gipsz:

Ez egyébként igaz, hogy Soros magának képez ott embereket, akik azt teszik amit parancsol.

De ettől még nem akarják bezárni, hanem jelenleg az MTA és a kormány együtt azon dolgoznak hogy kitalálják hogy tud a CEU megfelelni az új törvénynek.

rasztaszív 2017.03.29. 22:34:29

@Jakab.gipsz: a ceu-ról egyelőre csak feltételezheted,hogy ugyanazt tennék,mint amit a vallási hátterű intézmények magyarországi rendszere tesz most.gusztustalan a mutogatásod.

pamut 2017.03.29. 22:36:48

@Jakab.gipsz:

hé, debil.

te is tudod hogy nem tudsz semmit a ceu-ról.
én is tudom hogy lövésed sincs a témához.
és mindenki más is tudja.
egy káposztát nem tudnál megkülönböztetni egy egyetemtől.
ma reggelig azt sem tudtad hogy létezik egy ceu nevű bigyó.

szóval mi a retkes fasznak zagyválsz itt összevissza kretén baromságokat, te hugyagyú agyhalott vadbarom idióta?
már azon túl hogy azért kapod a pénzed batyuka hogy végtelen sok éjsötét kreténséggel trollkodj szét mindent?

koala kóla 2017.03.29. 22:47:10

Orbán annyit akart tudni hogy a média melyik része soros-csicska.

Ti meg felsorakoztok itt neki 24 órán belül, pont ezt akarta.

DR. Smit Pal 2017.03.29. 23:46:46

" Közép-Európai Egyetem rektora szerint lehetetlenné tenné a Soros György által alapított CEU működését"

Tegyuk hozza, hogy az Olimpiat megbuktato momentumosok, KIVETELNELKUL a CEU-n vegeztek.
Tehat legyunk tisztaban vele, hogy ilyesfele embereket kepeznek ezen a helyen.

Brumm Brumi 2017.03.30. 07:18:32

VaradiJanos
"mintha egy ElAl utaslistát olvasnék "

Tény hogy annyi a gój közöttük mint anno a tanácsköztársaság direktóriumában...

Jakab.gipsz 2017.03.30. 09:03:16

@pamut:
Nem kell nekem tudni tojást tojni, megtudom állapítani, hogy büdös vagy sem.

A CEU pedig bűzlik mint a záptojás, egy megzápult elmélet oktatási központja. A kormánynak pedig nem szabad meghátrálnia, mert évente 400 hallgatót képeznek és 400 embert tesznek tönkre.
Soros Gyuri ( Jim Jones atya), szekta- filozófus.
Ha nem ismeritek a modern nyugati filozófiák fejlődés történetét, fogalmatok sem lehet róla miféle teológiai-filozófiai háború zajlik.

A kormánynak nem szabad meghátrálnia, a CEU sem állhat a törvényeink felett.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.03.30. 09:41:22

@rasztaszív: te kis rasszista, nem te szoktal mindenkit rasszistazni? de :D

rasztaszív 2017.03.30. 09:49:06

@droid_: tévedésben élsz.ha valaki itt cigánykodik,ahhoz főleg nincs köze származásnak,bőrszínnek.de a cigánykodás egyébként is ilyen.

sas70 2017.03.30. 09:51:43

@MaxVal BircaMan HJCD: És még a boszorkányokat is itt képzik!

sas70 2017.03.30. 10:02:52

Nem is tudom igazából eldönteni, hogy mi a nagyobb baj: a buta emberek tudatlanságból rombolása, vagy a tanult emberek tudatos, megtervezett rombolása?
Egy biztos, a rendszerváltáskor nem ilyen hazát akartunk építeni (még Orbán sem) és szégyen, hogy a 21. században ilyen előfordulhat!

Brumm Brumi 2017.03.30. 10:29:28

@Jakab.gipsz: "mert évente 400 hallgatót képeznek és 400 embert tesznek tönkre. "

Ne gondold...Mármint hogy tönkre tesznek...
Ugyanis a gondolat zseniális: ott van soros gyurka aki emberek , vállalatok elleni spekulációval szerzi a vagyonkát.
(Ebben természetesen részt vesznek a bennfentes információk szerzése és a baráti gazdasági média).
Ezt a vagyonkát az amerikai adófizetés elől alapítványokba menekíti.
Ez eddig nem különösebben eredeti.

Hanem hogy aztán ebből a dohányból egy helyben működő "egyetemet" működtet, ahol majd a világszerte
kiküldendő megbízható, liberális kádereket képezik utánpótlásra, ingyen vagy majdnem ingyen...
ez zseniális.
Meg lehet nézni, a litván Vilnius polgármestere máris ugrott, hogy ő volt tanítvány..

Az olasz, etnikai alapon szervezett maffia ehhez képest a fasorban sincs.

sas70 2017.03.30. 10:52:28

@Brumm Brumi: Fúúúú ezek a rohadt spekulánsok, inkább bróker Marcsika, meg a Questor!

HorseFucker 2017.03.30. 11:31:38

@Brumm Brumi: Bokros nélkül a füvet ennétek faszparaszt !

HorseFucker 2017.03.30. 11:35:05

@Brumm Brumi:
"Az olasz, etnikai alapon szervezett maffia ehhez képest a fasorban sincs."
Na látom felismerted a fidess és orbi hatalomgyakorlását :D :D

szóorosz dzsuri 2017.03.30. 20:10:04

@koala kóla:

"Orbán annyit akart tudni hogy a média melyik része soros-csicska.

Ti meg felsorakoztok itt neki 24 órán belül, pont ezt akarta."

Nem hiszem, hogy a magyar kormány és a titkosszolgálatok ne tudnák.
A közvélemény számára kellett kiugrasztani a nyuszit a bokorból.
Vagy, hogy gender- szakosak legyünk: Szoroszt a Bokrosból.

pamut 2017.03.30. 21:36:55

@Jakab.gipsz: :DDD

szerencsétlen barom vagy batyu.

ja nem is: pontosan tudod hogy hazudsz és uszítasz, mert ezért kapod a béred.

lippsi e vagy? 2017.04.02. 11:39:55

@MaxVal BircaMan HJCD:
Miért lennének bezárva? Ez is csak egy hazugság, amit egymás szájából kap ki a libernyák sajtó. Bármikor elhagyhatják a tábort, de csak visszafelé ahonnan jöttek. Mint bármelyik más tranzitzónában a világon

lippsi e vagy? 2017.04.02. 11:42:41

@Brumm Brumi:
A CEU egy szcientológus egyház 2.0. Egyetlen alapító által kigondolt centrális dogma, ennek megfelelő indoktrináció, networking, szóval ugyanaz a recept
süti beállítások módosítása