B1 blogcsalád



Semjén tulajdonképpen bejelentette, hogy a Fidesz többszázezer szavazót vásárolt magának

2017. március 24. - nickgrabowszki

A kormánypártok olyan helyeken és módszerekkel tudnak kampányolni, olyan szavazókat érnek el, ami az ellenzéknek nem sikerülhet.semi.jpg

A miniszterelnök-helyettes a párt- és kormánylapnak adott interjújában beszélt arról, hogy az egymilliót közelíti a Fidesz-KDNP által kiszórt magyar állampolgárságok száma:

Eddig 940 ezren kaptak állampolgárságot, többségük a Kárpát-medence lakójaként, 110 ezren azonban a diaszpórából kérték azt.

Ez a választások idejére bőven át fogja lépni az egymilliót, és mellé természetesen választójog is jár.

Sőt, a választójog éppenhogy hangsúlyos eleme a dolognak: Semjén az interjúban külön kitér arra, hogy adminisztratív könnyítésekkel (amik amúgy a határon belülieknek nem járnak) akarják növelni a külhoni voksok számát.

Semjén a határon túliakat a magyar nemzet részének nevezte, ami lehet, hogy így van, de akkor azt jelenti, hogy

  • a magyar nemzet nem minden tagjára vonatkoznak a magyar törvények,
  • a magyar nemzet nem minden tagja járul hozzá a közköltségekhez.

Mert nem itt él. Viszont ennek ellenére

beleszólhat abba, hogy milyen együttélési szabályok vonatkozzanak a Magyarországon élőkre, és hogy ki kezelje a közvagyont és a költségvetést.

Nagy jóstehetség nem kell hozzá, hogy az kettős vagy külhoni állampolgársággal rendelkezők hogyan fognak szavazni a jövő évi választáson. 2014-ben a Fidesz-KDNP listája a levélben leadott szavazatok 95 százalékát kapta meg 128 ezer voksból 122 ezret.

Afelől ne legyenek illúzióink, hogy jövőre a 600-800 ezer beküldött szavazat hasonló arányokat mutat majd.

Ezt nem bízzák a véletlenre: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (ami nevével ellentétben nem valami hivatalos testület, hanem egy politikai szervezet, Tőkés Lászlóhoz tartozik), már meg is kezdte a kampányt azért, hogy minél többen regisztrálják magukat a választásra.

Afelől nincs kétség, hogy magyar állami pénzből kampányolnak, arról nem tudni, pontosan mennyiből. De például a Vajdasági Magyar Szövetség tavaly decemberben 50 milliárd(!) forintot kapott ún, gazdaságfejlesztési programjára. Azaz tulajdonképpen

szavazatvásárlásra.

Az összeg nagyságrendjén még a VMSZ-nél is meglepődtek.

Voltaképpen erről szól a Heinekennel szembeni magyar kormányzati fellépés is. Jogi okokból nyilvánvalóan esély sincs a sörgyártó megregulázására, amelyik nem is élt vissza a piaci erőfölényével, csak a saját nevét akarta védeni, ezért el is tolták a törvényt a messzi, bizonytalan jövőbe.

De a határon túli szavazót amúgy se nagyon érdekelné, hogy lehet-e kapni Magyarországon vöröscsillagos sört vagy tornacipót, vagy nem lehet. Amit ebből ő lát, az az, hogy Semjén és Lázár nagyon kiáll az Igazi Csíki Sör, meg az ún. magyar érdekek mellett.

A sörügyi ámokfutás tulajdonképpen semmi más, mint a határon túli magyar voksokért folyó kampány.icss.jpg

Ebből még nem kellene következzen, hogy a szavazatok 95 százalékát ismét a Fidesz-KDNP gyűjtse be. A voksok elvileg titkosak, mindenki úgy szavaz, ahogy akar.

De erre is gondoltak. A rendszerbe beépítettek egy olyan könnyítést, amely lehetővé teszi (de legalábbis nem zárja ki), hogy a határon túli magyar szavazó nevében más valaki szavazzon.

  • Akár úgy, hogy megígérik neki, segítenek intézni az adminisztrációt, kitöltik, feladják helyette, neki nincs semmi dolga vele.
  • Akár úgy, hogy egyenesen fizetnek érte, ha ők tölthetik ki.

Hogy ez nem valami valóságtól elrugaszkodott feltevés, katasztrófa-forgatókönyv vagy tévképzet, azt az is igazolja, hogy éppen a fideszes tagokkal feltöltött Nemzeti Választási iroda vezetője hivatkozott erre az Alkotmánybíróság előtt még 2013-ben.

Pállfy Ilona akkor éppen külföldön dolgozó, de magyarországi lakcímmel rendelkezők levélszavazási lehetősége ellen érvelt ezzel. Hogy tudniillik

a pártok visszaélhetnek vele.

Vagy akár a kormány. Pedig erre a magyar migránsok szétszórtságát tekintve alig volt valós esély. 

Miközben erdélyi, a felvidéki vagy a vajdasági tömbmagyarságban a veszély jelentősen nagyobb. És mint azt a kormány 95 százalékos, Észak-Koreát vagy a Rákosi- és Kádár-rendszert idéző támogatottsági aránya is jelzi, ez a veszély egyáltalán nem is volt eltúlzott.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr10012367367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.24. 15:38:34

Egyébként már elgondolkodott valaha is egy darab agyatlan balib, hogy vajon mi az oka, hogy a határontúli honfitársaink úgy rühellik a hazai ballibeket, mint táborvezető a búbópestist ?

Fegyverrel kényszerítik rá őket vajh ?

Vagy csak a ballibek hazaárulásának áldozatai, nem kérnek a mocskos hazaáruló bagázsból ?

Ebben a blogban is a határontúli honfitársaink ellen uszít a Gyurcsnyista rohadék.
És éppen a magyar sörmanufaktúra elleni Román-Heineken összefogást említi meg.
Szép munka.

morph on deer 2017.03.24. 17:49:06

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Vagy csak a ballibek hazaárulásának áldozatai..."

Milyen áldozatokról beszélsz, te szerencsétlen?
Már Trianonért is a Gyurcsány felelős :))

Bezzeg az a pár sötét állat ott fent a képen ugye, az igen! Meg az a két szegény ártatlan ló..!
Vagy Lázár, akinek ízlik a román sör :)))

Akarsz fogadni, hogy semmi nem fog történni a Heinekennel a csillag miatt?
Legfeljebb a magadfajta turbómagyar torkán fog megakadni, de ettől meg kösz, jól vannak. A román-holland sörfőzde pedig megkapta az ingyenreklámot Lázártól, szóval mindenki jól jár, csak a te szád habzik tovább :)))

Sok sikert a "nemzetvédelemhez!"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.24. 18:17:50

@morph on deer: "A román-holland sörfőzde pedig megkapta az ingyenreklámot Lázártól, szóval mindenki jól jár"

Ez nekem nem tetszik. A multik csak ne nyerészkedjenek a magyar politikusok hülyeségén. A Heinekent meg kell adóztatni az ingyenreklámért, a politikusokat meg teljes vagyonelkobzással és 2 év felfüggesztettel büntetni az okozott negatív országimázsért. Ez az egész AKKORA hülyeség, amit csak szándékosan lehet elkövetni.

Francois777 2017.03.24. 18:37:46

"a kormány 95 százalékos, Észak-Koreát vagy a Rákosi- és Kádár-rendszert idéző támogatottsági aránya": mert amikor Fletót 98%-kal választják újra, az demokratikusabb. Vagy amikor Schulzot 100% választja meg. Ezért vagytok a béka segge alatt, mert az emberek látják a vergődést, és röhögnek rajta.

morph on deer 2017.03.24. 18:55:22

@Francois777:
Azt a különbséget remélem felismered - legalább így utólag, - hogy pártok saját elnökválasztásait hasonlítod össze országos választással?

Hacsak nem azt próbálod bizonygatni, hogy már mi is pártállamban élünk..!
- Amúgy nem teljesen esélytelen a próbálkozásod :(

Francois777 2017.03.24. 19:03:45

@morph on deer: mert ha a választópolgárok többsége egyféleképpen szavaz, mert jónak tartja, amit a kormány akar,az miért baj? Tetszettek volna elmenni, nem lett volna ilyen nagy többség. De már várom, amikor jövőre az lesz, hogy a 40%, aki nem ment el, baloldali:):):)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.24. 19:06:32

@Francois777: "a választópolgárok többsége egyféleképpen szavaz, mert jónak tartja, amit a kormány akar"

Igen, gyűlölködni. :(

A kádárkorban híres volt a magyar vendégszeretet.

Francois777 2017.03.24. 19:10:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: szoktam utazni, útlevéllel teszem. Él rokonom külföldön, papírokkal ment, jogszerűen. Szomorú, hogy beakadt a gyűlölködő-lemez.

morph on deer 2017.03.24. 19:15:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A Heinekent meg kell adóztatni az ingyenreklámért"

Semmi akadálya - bár én a román-holland multinacionális vállalkozásra gondoltam, amelyiknek épp a sörét kóstolgatja az ideiglenesen Romániában tartózkodó magyar kabinerminiszter.

Sajnos ez túlságosan is egy harmadik ország politikai- és kereskedelmi nyomásgyakorlási kisérletének néz ki, amit ugye semelyik magára is valamit adó szuverén ország nem szokott jó néven venni, de ennek felismerését Lázártól elvárni illuzórikus lenne.

Nem baj, majd a magyar adófizetők állják a cechet, azért is.
Gazdag ország, vidám nép! Nem csoda, a kereskedelem fellendülőben: "17 éve nem fogyott ennyire a magyar" - nyilván viszik, mint a cukrot :((( Jó a reklám, gondolom:

index.hu/chart/2017/03/24/17_eve_nem_fogyott_ennyire_a_magyar/

morph on deer 2017.03.24. 19:27:21

@Francois777:
"mert ha a választópolgárok többsége egyféleképpen szavaz, mert jónak tartja, amit jónak tartja, amit a kormány akar,az miért baj?"

Mert én mit is mondtam?
Azt, hogy te két teljesen eltérő dolgot hasonlítasz össze!

Egyébként higy is van az a mondás a 'tévedhetetlen' verebekkel..?
Van ez így :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.24. 19:32:56

@Francois777: "szoktam utazni, útlevéllel teszem."

Egézségedre! De hogy jön ez ide?

"Él rokonom külföldön, papírokkal ment, jogszerűen."

Egézségedre! De hogy jön ez ide?

"Szomorú, hogy beakadt a gyűlölködő-lemez"

Pont ezt mondom.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.24. 19:35:34

@morph on deer: "viszik, mint a cukrot"

:))

Ha valaki cigányt visz, még ajándékot is kap a csúti gecitől, hogy végül meglegyen a tiszta árja népesség. :))

cardiobascuralis 3 2017.03.25. 01:52:18

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Azért, te sötét, ostoba fasz, mert Orbánék a mi pénzüket osztogatják a romániai magyaroknak. Naná, hogy rá szavaznak.

Illetve aki onnan szavaz a magyar választásokon, azt ne nevezzük magyarnak.
Az simán csak román, annak is aljadék.

mh1973 2017.03.25. 05:17:05

Kilóra megveszik a birkákat, ahogy a hazai kisebbséget, egy kis utalvány, egy kis ajándékcsomag, egy kis zaba a választást megelőző péntek este és bégetve vonulnak az urnákhoz. A szavazati jog osztogatása a legnagyobb ökörség a világon, nem mellesleg több tízezer nyelvünket nem beszélő maffiózó jutott állampolgársághoz...

ogli dzsí 2017.03.25. 05:30:33

megint buktatok pár szavazót a magyargyülöletetek miatt

ki a hibás?

ogli dzsí 2017.03.25. 05:33:50

@cardiobascuralis 3: bevett dolog a külhoniak szavazása minden országban

adózáshoz köze nincs itthon se meg külföldön se a szavazójognak, bár ez egy jó 5let volna, 1 balos szavazó sem maradna ha adófizetéshez kötnék

természetesen támogatni kell a magyarokat pénzzel külföldön, erdély azért románosodik mert a románok pénzt adnak annak aki odaköltözik

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 06:02:57

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Csak a ballibek tehetnek erről. Nem kellett volna éveken keresztül ellenezni a határontúli magyarokat, s teljesen alkalmatlan, nyugati nemzet-modelleket erőltetni.

Közben a ballibek egy része észhez tért, de már késő. Ma már csak Gyurcsány ragaszkodnik e tekintetben a ballib hagyományokhoz.

madmanic78 2017.03.25. 06:48:27

A "majafaszomazaballib" vótmá'..?

bombázótiszt 2017.03.25. 07:13:37

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Ellenezni a határon túli magyarokat...
Alkalmatlan nyugati nemzet-modell...
Te érted is amit írsz vagy csak tolod a előregyártott hülyeség-paneleket?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.03.25. 07:24:04

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

jó reggelt, jó csúsztatást!

elmeháborodott, habzó szájú troll...

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.25. 07:33:42

Hát igen....

A ballibek uszítanak ahatárontúliak ellen újra..

MInden a régi.

Zionnépe 2017.03.25. 07:43:40

Nem világos az a része az új 1 millió szavazati jognak, vajon, ha nincs magyarországi lakcíme, nem adózik Magyarországra, hogy a viharba kaphat így bárki szavazati jogot???

Félreértések elkerülése végett ugyanez áll a kivándoroltakra is!

Tisztelt Ellenzék! Össze kell kapni magukat és az ilyen nyilvánvaló szavatvásárlás ellen is fell kell lépni, és akár népszavazást kérni rá! Kizártnak tartom, hogy a fideszeseken kívül bárki elviselné (de ők is csak, ha a Fideszre szavaznak, kíváncsi lennék a fejükre, ha mondjuk a kivándoroltakkal együtt mondjuk mindenki a Kétfarkúra szavazna...) azt, hogy mindenféle közös teherviselés nélkül a fejére szavazzanak bámilyen csőcseléket?!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.03.25. 07:45:33

további javaslatok:

bárki szavazhat sms-ben is, de csak a fideszre.

az mszp-re, vagy a DK-ra leadott szavazathoz állandó magyarországi lakcímet, illetve az állampolgár mindkét anyjának a nevét meg kell adni.

rendkívüli migránshelyzetre való tekintettel rendkívüli állapot bevezetése.

rendkívüli heineken-helyzetre való tekintettel a rendkívüli állapot bevezetése

a rendkívüli állapotra való tekintettel a rendkívüli állapot bevezetése

ogli dzsí 2017.03.25. 07:47:16

@Zionnépe: általában minden országban szavazhat minden határon túli, pl. a románoknál, adózáshoz nem szokták kötni

ha adózáshoz lenne kötve mo-n csak minden második szavazónak lenne szavazati joga

de akkor aki sokat adózik az mondhatja hogy az övé többet ér mint a minimálbéres szavazata

ugyi?

ogli dzsí 2017.03.25. 07:48:18

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: jól megszoptátok

talán nem kellett volna magyarok ellen uszítani 2004ben, lehet a ballerekre szavaznának

Zionnépe 2017.03.25. 07:50:03

@Legeslegalja: Felőlem annyi díszállampolgárságot osztanak ki nekik, amennyit nem szégyellnek, de ameddig nem vesznek részt az ország mindennapi ügyeiben és nem viselik az állámpolgársággal kapcsolatos összes terhet, addig max az útlevelet kaphassák meg, de azt is csak olyanok, akik legalább B2 szinten beszélnek magyarul és tettek állampolgársági vizsgát is. Teljes jogú állampolgárságot meg csak, akik legalább 7 éve Magyarországon élnek önellátóan.

jandera 2017.03.25. 07:51:08

@cardiobascuralis 3: "Illetve aki onnan szavaz a magyar választásokon, azt ne nevezzük magyarnak." - Legalább is a Székelyeket ne, ha kérhetem! Egyébként nem Román, és nem aljadék!
Egyébként a "Ballib cenzúrázók réme 0 - 25 -ig". ne pofázzon hülyeségeket!

ogli dzsí 2017.03.25. 07:51:23

2014ben összesen 128000 htm. szavazott az akkor 4-500ezer új áp-ból, mondjuk mind a fideszre

a fidesz persze nélkülük is győzött volna

Most 1 millió új áp-ból fog szavazni valamennyi, 200-250ezer. A ballibekre nyilván nem, mert ők utálják a magyrokat, de Vona azért próbálkozhat.

Lacock 2017.03.25. 07:59:29

Ez döbbenet, ezt tűrjük? Ezért kellene utcára vonulni!

Mikola megmondta 2006. -ban:
www.youtube.com/watch?v=LjqGzDqftRw

A másik döbbenetes dolog, hogy az újmagyaroknak gondolom, állampolgári jogon járnak a szociális ellátások. (Vagy legfeljebb azért a jelképes 7 ezer Ft alap TB -járulékért. Bár aki ezt nem fizeti, az is megkapja az ingyenes orvosi ellátást, valami rászorultsági alapon.)
Ide járnak majd gyógykezeltetni magukat és innen kapnak majd CSOK -ot, családi pótlékot temetési segélyt stb. ?
Ilyen gazdag ez az ország?
Ennyit ér a magyar állampolgárság, hogy csak úgy osztogatja a fideszmaffia szavazatért cserébe? Ez a hazaárulás!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 08:06:07

@Lacock: 'A másik döbbenetes dolog, hogy az újmagyaroknak gondolom, állampolgári jogon járnak a szociális ellátások.'

Állampolgári jogon pont az jár az újmagyaroknak, mint a régieknek, vagyis semmi. Ha fizetnek TB-t akkor jár.

'Ide járnak majd gyógykezeltetni magukat és innen kapnak majd CSOK -ot, családi pótlékot temetési segélyt stb. ?' - ha teljesítik a tv-i feltételeit, akkor igen

'Ilyen gazdag ez az ország?' - nem az elqrók elmút8 éve van mögöttünk

'Ennyit ér a magyar állampolgárság, hogy csak úgy osztogatja a fideszmaffia szavazatért cserébe?' - arra szavaznak, akire akarnak

De mit törődsz te ezzel mo-n úgyis minden szar bezzegnyugat, mehetsz, szevasz

Nevoeiro66 2017.03.25. 08:15:20

@mh1973: Ez pont a te fajtád technikája, nem a Fideszé. Ostoba balliba vagy.

Nevoeiro66 2017.03.25. 08:15:56

@Lacock: Vonuljál hülyegyerek. :)

Punxsutawney Mormota 2017.03.25. 08:16:18

@Ballib cenzúrázók réme 25: Te hazaárulózól gennyesseggű pöcs? Aki kívánságra nyalja az oroszok seggét? Az idióta kommentjeiddel meg támogatod az állami szintű lopást? Ki a hazaáruló, mocsok?

conchita wurst 2017.03.25. 08:26:46

ha majd a migriknek is lesz szavazati joguk és nem lesz kerítés akkor meg az MSZP nyer majd

hol a probléma?

Lacock 2017.03.25. 08:27:33

@dunántúli gyerek: írtam a 7 eFt -os TB járulékot, ennyit megér egy újmagyarnak, főleg egy idősebbnek, ha utána kap ingyenes orvosi ellátást, családtámogatást, támogatott gyógyszert stb.

A CSOK is TB -járulékhoz kötött?

De itt gondolod, hogy fizetik a norvég cserediákok a TB -t? És mégis kapják ingyen az ellátást! Ezen az alapon az újmagyaroknak is "jár", gondolom.

Az utolsó mondatodra: Ez az összes érved? Ennyi telik? Valami értelmes cáfolat az általam írtakra már nem megy?
Azért törődöm ezzel, mert a hazaárulók miatt egyelőre nem akarok költözni, bár a nyelvet tanulom ezerrel, készen állva arra, hogy a hazaáruló fideszmaffia miatt bármikor menni kell.

Döbbenet ez a mélysötétség. Szerinted az rendben van, hogy közpénzből a fideszmaffia szavazatokat vásárol magának? Láttad a mikola -videót?

"nem az elqrók elmút8 éve van mögöttünk": hanem a világgazdaság pénzbősége (hiába gyurcsány mondta, az semmi nem volt ehhez képest!), a válság utáni pénzpumpa, az alacsony alapkamatok, a baráti matolcsy a jegybankban, az eu -s támogatások, a külföldön dolgozók hazautalásai, lenyúlt 3 ezer milliárdos manyup. Így azért némileg könnyebb.
És még így is csak annyi tellett, hogy az eu-s támogatások nélkül nem lenne gazdasági növekedés!

ember100 2017.03.25. 09:01:05

@Zionnépe:
Helló !

Jól látod a helyzetet :)
A Magyarországról kivándorolt Magyarok a követségeken tudnak szavazni , sok utazás regisztráció stb.. macera és direkt mert Ők nagy valószinüséggel nem az Őket elűző fityeszre szavaznának.
EZZEL szemben a romániai , vajdasági Magyarok sok támogatást , kedvezményes levélben szavazást kapnak , ezért bolondok lennének nem a fityeszre szavazni .
Hát ennyike !
Az ellenzék helyében ezután a törvény után bojkottálnám a választást DE már nem is indulnék , jelöltetnék embereket.
Legyen csak egypárt rendszer Magyarországon.
Ennél rosszabb az sem lehet !

Pop40 2017.03.25. 09:07:30

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Persze, viszonylag egyszerű ennek az oka.

Ők csak a nemzetvezetőd hazudozásait hallják, elhiszik, hogy "Magyarország jobban teljesít", miközben nem itt élnek, ezáltal nem látják, mi a valóság.

Nem csoda, hogy az itt élő magyarok zöme rühelli a hazaáruló tolvaj fajtádat.
A külhoniaknak meg mindegy, nem az ő pénzüket lopja el a zsebnapóleonod meg a maffiája.

Pop40 2017.03.25. 09:16:57

@ogli dzsí:

"ha adózáshoz lenne kötve mo-n csak minden második szavazónak lenne szavazati joga"

Hű, barátom, de okos vagy, a negró is világít a szádban.

Boltban ugye nem voltál soha, ahol vásároltál volna valamit?
Ha igen, akkor fizetted Viktorkád világrekord áfáját? Tudod, mit rövidít a szó? Általános forgalmi ADÓ.

Akinek nincs munkája, az is itt él, magán érzi ám a zsebnapóleonod elkúrásait, ő is a fidesz által tönkretett oktatást/eüt veszi igénybe, stb stb.
Míg a zsebnapóleonod által szavazásra buzdított htm-ek baromira nem. Ha itt élnének, nem szavaznának a tolvaj csutira, csak ugye a kibicnek semmi nem drága.

No, ezért oké, ha a magyar munkanélküli szavaz itt, a htm meg ott, ahol él.
Persze a tolvaj csuti bárkinek szavazati lehetőséget adna, aki biztosítja a hatalmát, élhet az illető akár Mongóliában, vagy az Antarktiszon is.

Zionnépe 2017.03.25. 09:22:37

@ember100: Ennek nyilvánvalóan semmi értelme, mert pont ezt szeretné narancsos csőcselék.

Ahogy minden változik - és hivatkozik erre a csúti balfék is - változtatni kell az állampolgársággal kapcsolatos jogokon és kötelettségeken is. Korábban elhanyagolható számú nem belföldön élő állampolgár szavazott és nyilvánvalóan nem volt értelme ezen rugózni.
Most, hogy képes akár 1,5 millió is szavazni úgy, hogy nyilvánvalóan bombázzák őket folyamatosan kormánypropagandával, miután a nevük és címük náluk van, így ez minimum tisztességtelen előnyöket ad.

Vagymeg kell teremteni a lehetőséget, hogy bármilyen - az adófizetők pénzén kiküldött postai, elektronikus küldeményben egyenlő részben kapjanak felületet a parlamentben résztvevő pártok önmagukat prezentálni, vagy - ahogy a díszdoktori vagy díszpolgári címként is - díszállampolgári jogkört létrehozni, más jogkörrel.

Jakab.gipsz 2017.03.25. 09:40:08

Igen Semjén bejelentette (...). ÉS ? Nagyon ügyes. Ennyi. Mi nem tetszik libsik?

sterimar 2017.03.25. 09:41:37

Legyetek erősek, Magyarországon élő magyar honfitársaink nagy része se járul hozzá a közköltségekhez, mégis mindig szavazhatott...

Skankhunt42 2017.03.25. 09:47:02

@morph on deer: Jesszus de ökör vagy :)) kibaszott színvonaltalan a vergődésetek, Mr. Szent Szövetség szakértő úr :))

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 09:59:57

@Pop40:

A szavazati jog az állampolgárságtól függ, nem a lakóhelytől. Lakhatsz Mo-on, adózhatsz milliókat, mégse szavazhatsz, ha nem vagy állampolgár.

Zionnépe 2017.03.25. 10:00:54

@sterimar: de legalább Mo-on él, és ugyanazokkal szív, mint mindenki országon belül.
Áfát ugyanúgy fizet, ha orvoshoz megy, ugyanaz az eü vár rá többek között.
Ennek melyik része nem világos?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 10:01:41

@ember100:

Téves.

A legutolsó követségi szavazáson a Fidesz főlényesen nyert, alig 3 azaz három %-kal kapott kevesebbet, mint belföldön.

Akinek van magyarországi címe, az nem szavazhat, mert ha lehetne, ennek káosz lenne a vége.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.25. 10:02:47

Az lenne érdekes szitu, ha a fidesz mondjuk a külföldi magyarok szavazataival nyerne az itthoni szavazók ellenében. De ez nem fog előfordulni, mert ahhoz kéne egy erős ellenzék, ami Gyucsány hatalomhoz való ragaszkodása miatt már több mint 10 éve nincs. A Jobbik kezd kibújni a fidesz seggéből, de lehet, hogy ez is csak színjáték. Persze az is érdekes szitut szül, ha a teljhatalom (2/3) lesz meg a fidesznek a magyar szavazatok ellenében a külhoni szavazók által.

Ráadásul ugye pl az erdélyi magyarok nem csak hogy nem itt élnek, de elég könnyen megvásárolhatóak is... meg jó részben nem is igazán magyarok (csak történelmileg magyarul beszélnek). Ha megnézzük pl a jellegzetes fejformájukat (van közöttük egy csomó guvadt szemű rövid orrú) akkor nem is hasonlítanak ránk, még a csehek is hasonlóbbak. Emellett pedig tapasztalataim szerint az erdélyi magyarok ronda népség. Nyilván a Csaucseszku rezsim miatt is, de túl "élelmesek". Folyamatosan azt nézik, hogy hol van "valami keresnivaló". Legyen szó akár az államról, kollégáról, vagy szomszédról. Nem szeretem az ilyen arcokat. Volt erdélyi barátnőm is korábban, többek között ez a mentalitás ment az agyamra. Állandóan ügyeskedett, lehúzta a sulit, ahova járt, az ismerőseit (engem mondjuk nem, mert benne voltam a "szűk körben"), ez nem tetszett. Aztán miután végzett az ingyen sulival, ment is tovább nyugatra. Na most gondolhatjátok, hogy ezek az arcok kint is arra szavaznak, aki nyomja nekik a pénzt.

Zionnépe 2017.03.25. 10:18:24

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A "fölényesen nyert" azért elég relatív az összes választóképes állampolgár számát tekintve.
Az a választási remdszer is csapnivaló, ahol nem kell legalább a választókések 2/3-ának voksolni a választás érvényességéhez.

Tudom kissé drasztikus, de én kifizettetném a választások egy főre eső költségét azzal, aki megfeleő igazolás hiányában nem megy el szavazni! Így jobban meggondolnák a nem szavazók, hogy kb 60-80.000 Ft-ért szavazni megy vagy sem.

A külföldón élő, de otthon lakcímmel rendelkező embereket meg csak szimplán nem akarják szavazni engedni! Ugyanis a legnagyobb része, pont az Orbán-rezsim alatt ment ki, értlemszerűen nem feltétlen jókedvéből.
Nem kérdés, hogy ezen százezrek szavazatainak igencsak elenyésző része lenne a Fideszé?!

Zionnépe 2017.03.25. 10:28:17

@Csuvakka a migráns vuki: Miután a Fidesznek és a Jobbiknak is ugyanaz a "gazdája" (Putyin), innentől nem kérdés, hogy csak színjáték-e részükről az egész egymás elleni duzzogás. Max abban nem értenek egyet, hogy ki kapjon a gazdától nagyobb csontot és ki üljön közelebb a fazékhoz.

A magyarok etnikai és etimológiai meghatározását pedig felejtsd el, mert ez semmi jóra nem vezet, már csak azért sem, mert maga a magyarság sem homogén.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.25. 10:32:52

@Zionnépe: Egy nép sem homogén, kivéve néhány afrikai törzset. Ezért nem kéne a fidesznek sem rámondania mindenkire, hogy magyar, aki pötyögi a nyelvet valamennyire és ezért kéne az egységes és erős Európa irányába haladni, és nem ellen uszítani és bomlasztani Putyin érdekében. De ettől még fenntartom (mert megfigyeltem), hogy az erdélyi magyarok között gyakori egy olyan génállomány, ami itthon nincs jelen.

Pop40 2017.03.25. 10:36:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Ezzel semmi gond nincs is.

Viszont az ne legyen már állampolgár, aki soha életében nem élt itt, és nem is fog.

Olyanok szavazzák most az ország fejére a csuti tolvajt meg a maffiáját, akik adott esetben soha életükben nem kerültek kapcsolatba Mo-val.
Oké, ha adnak nekik valami szimbolikus címet, de hogy választójogot, na ne már.

morph on deer 2017.03.25. 10:43:50

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"Akinek van magyarországi címe, az nem szavazhat, mert ha lehetne, ennek káosz lenne a vége."

Huhh..!
Ezt kifejtenéd kissé?

Azt mondod, hogy a szavazati jog nem a lakóhelytől függ, hanem az állampolgárságtól - akkor mi itt a nehéz?
Egy személy = egy szavazat.
Vagy?
Mitől lehet(ne) káosz?

Zionnépe 2017.03.25. 10:49:21

@morph on deer: Ezzen semmi baj nem lenne, ha mindenki egyformán Mo-on szavazhatna csak pl. és nem lejtene a pálya ennyire a friss, nem Mo-on élő állampolgárok számára.

@Csuvakka a migráns vuki: Igen, ezért is hívtam fel erre a figyelmed.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.25. 10:50:45

@morph on deer: @Pop40: Elfelejtitek, hogy a bulgár Birca AKARJA, hogy Viktor maradjon hatalmon. Neki a fidesz nem eszköz (persze az okosabbja tudja, hogy szar), hanem cél. Ehhez igazítja az egész világképét. Kár is beszélgetni vele, legfeljebb boxzsáknak jó, ha az ember feszült. :-)

A vérfideszesekkel ez a gond. Más az alapvetés. Nekem egy jó politikusgárda ESZKÖZ lenne, akit megfizetünk, nekik a fidesz (hatalma) CÉL, Viktor pedig egy vallási vezető, nem politikus. Ilyenből van másfélmillió, és mivel nincs kellően erős és hiteles ellenzék, ezért ez elég is. Persze a fidesz tesz is érte, hogy ez így maradjon, és meg is van hozzá a tudása és médiája. Csapdában az ország.

morph on deer 2017.03.25. 10:51:37

@Jakab.gipsz:
"Igen Semjén bejelentette (...). ÉS ? Nagyon ügyes. Ennyi. Mi nem tetszik libsik?"

Javaslom, hogy nézz utána az értelmező szótárban az "ügyes" szó jelentésének, aztán a szerzett ismereteket vesd össze a "geci" szó mint jelző hétköznapi értelmezésével. Meg fogsz lepődni: nem ugyanazt jelenti!

Tehát a Semjén NEM ügyes, - ugye nyilvánvaló?

morph on deer 2017.03.25. 11:06:36

@Csuvakka a migráns vuki @Zionnépe:

Nem felejtettem el, mit képvisel a Birca, csak érdekelne a magyarázat :)

Véleményem szerint a határon túliaknak saját maguk közül kéne képviselő(ke)t választani - lélekszám arányában a belföldiekkel arányos számban - aki képviselhetné őket a magyar parlamentben, csakúgy, mint bárki másnak jár. Független képviselőként azt támogathatnának, akit akarnak, és ez így lenne fair. (- tolmács valakinek?)

Így meglenne az érdemi képviseletük is, és nem csak tölteléknek használnák a szavazataikat, mint most.

Szerintem a jelenlegi formában semmi keresnivalójuk a magyarországi választásokon - pontosan a fentebb kifejtett okokból.

Ha valakit valóban a határon túliak sorsa érdekelne, akkor ezt a megoldást verné ki a Semjén féle degenerált fajvédőkből, nem hagyná, hogy a magyarországi ótvaros politika játékszerei legyenek a határon túli magyarok!

De a hazug orbánhitűeknek kissebb gondja is nagyobb annál, mint a határon túliak megbecsülése, nekik csak a hatalom fontos! Ezért hazudoznak itt is ezerrel!
Gratulálok!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 11:09:55

@Zionnépe:

Te hogy neveznéd azt az választási eredményt, melyben a győztes a második helyezett közel dupla szavazatarányát kapja?

Kétharmad most nem számít, nem erről beszéltem. A magyar választási rendszer 45 % körül a mandátumok kétharmadát adja. Hogy ez jó-e vagy sem nem téma most - ez az 1989-es kerekasztaltárgyalások döntése, célja: a biztos kormánytöbbség-

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 11:14:19

@Zionnépe:

"Tudom kissé drasztikus, de én kifizettetném a választások egy főre eső költségét azzal, aki megfeleő igazolás hiányában nem megy el szavazni! Így jobban meggondolnák a nem szavazók, hogy kb 60-80.000 Ft-ért szavazni megy vagy sem."

Vannak országok, ahol kötelező szavazni. Jellemzően semmi eredménye ennek. A legtöbb nemszavazó sose fizeti ki a büntetést.

"A külföldón élő, de otthon lakcímmel rendelkező embereket meg csak szimplán nem akarják szavazni engedni! Ugyanis a legnagyobb része, pont az Orbán-rezsim alatt ment ki, értlemszerűen nem feltétlen jókedvéből."

Az elmentek 99,9 %-a nem politikai okokból ment el. Legutóbb a londoni magyar követéségen a ballibek 23 %-ot kaptak, pont annyit, mint belföldön.

Londonbna a szavazók kétharmada a Fideszre és a Jobbikra szavazott.

Az egyetlen párt, melyee szignifikénsan többen szavaztak a követségeken, mint belföldön az LMP volt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 11:19:56

@Pop40:

Az összes nem belföldön élő ember (azaz az ÖSSZES követségen szavazó + az ÖSSZES leveles szavazó) 2 azaz KETTŐ mandátumot adott, ennyit ért szavazatuk. Komolyan ekkora baj ez szerinted?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 11:29:07

@morph on deer:

Hatalmas visszaélések lennének, ha mindenki szavazhatna levélben.

A rendszernek oda kellene fejlődnie, hogy SENKI se szavazhasson levélben, nem az, hogy mindenki. A határontúli új magyar állampolgárok is jöjjenek haza szavazni vagy menjenek el a követségre.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 11:30:17

@morph on deer:

"Egy személy = egy szavazat. "

Jelenleg se így van.

Belföldi lakcím van = 2 szavazat.
Belföldi lakcím nincs = 1 szavazat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 11:32:41

@Csuvakka a migráns vuki:

Nem, én nem akarom, hogy Orbán legyen hatalmon. MIndegy ez nekem. Amit én akarok az, hogy ne legyenek hatalmon liberálisok. Éntőlem MÁS is nyerhet választ, ha az nem liberális. Pl. ha megy tovább a Botka-féle irány az MSZP-ben, s elhatárolódnak aliberalizmustól, semmi bajom nem lesz ezzel a megváltozott MSZP-vel.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 11:34:09

@Pop40:

"Viszont az ne legyen már állampolgár, aki soha életében nem élt itt, és nem is fog."

Az etnikai alapú állampolgárság bevett dolog a világ nagy részén. Mi vele a gond?

ÉN IS így lettem annak idején bolgár állampolgár...

Andy73 2017.03.25. 11:56:32

2002-ben meg a baloldal vásárolt magának többszázezer szavazót a 100 napos programmal. Csak hát aztán elkúrták. Nem kicsit, nagyon.
Az a baj a bloggerrel és általában a magyarországi baloldallal, hogy utálja a magyarokat, a határon innen is éppen úgy, mint határon túl. Csak a határon túliakat ráadásul még ki is akarja zárni a nemzetből, és még arra is vetemedik, lerománozza vagy leszerbezi őket.
A baloldal előtt is adott volt a leletőség, hogy a magyarok érdekében kormányozzon, és ezzel szimpatizánsokat, szavazókat szerezzen magának. Úgy itthon, mint külföldön. De ezzel csúfosan visszaéltek, és hosszú időre megbuktak.
Ahogy más kommentelők is megjegyezték, a kettős állampolgárság nemzetközileg elterjedt gyakorlat, és a külföldön élő állampolgárok szavzása is, akár személyesen, akár levélben.

morph on deer 2017.03.25. 12:07:27

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"2 azaz KETTŐ mandátumot adott, ennyit ért szavazatuk. Komolyan ekkora baj ez szerinted?"

Igen!
Mert vagy igazságos a módszer/eljárás, és akkor tőlem akárhány is lehet, lelkük rajta, vagy meg nem, és akkor egy se legyen!
Most az utóbbi a helyzet.

Netuddki. 2017.03.25. 12:18:56

Ebből is következik, hogy minél több határon belüli magyar állampolgárnak el kell menni szavazni, ha nem akarná, hogy ez a tolvaj banda maradjon 2018 után is hatalmon!

Sajnos azzal most nem lehet mit tenni, hogy a fidesz közpénzen kampányol határon túl és ezzel megnyeri magának a határon túliakat. Maximum felvilágosítással lehetne élni, de a levélben szavazás nagy csalási lehetőség is egyben. Ugyan hogyan lehetne azt biztosítani, hogy a határon túlról feladott szavazat valóban egy magyar állampolgáré?

morph on deer 2017.03.25. 12:19:37

@Csuvakka a migráns vuki:
"mert ahhoz kéne egy erős ellenzék, ami Gyucsány hatalomhoz való ragaszkodása miatt már több mint 10 éve nincs"

Azaz az MSZP azért töketlenkedik, és fogalma sincs, hogy mit kéne csinálnia?
Vagy az LMP azért nem tud egyről a kettőre jutni?
Az Együttnek ugyancsak a Gyurcsány miatt nincs elég támogatója, a Jobbik meg azért húzódik középre, mert a Gyurcsány..?
Vagy a Fodorgáborpárt?

Ezt te komolyan is gondolod?

Mert az, hogy momentán az 'összefogócska' sikertelensége miatt mindenki gyurcsányozgat, mert skkor az már rendben is van, de a pártok saját maguk nem tudnak mit kezdeni még a saját táborukon belül sem, ahhoz azért szerintem nem kell bűnbakot keresni kivűlről!

Nem baj, majd most monden DK-s rohanni fog a Botkát támogatni, úgy hallom, szóval hipp-hopp és le van a gond a Gyurcsányról..!

Na, akkor mire fog hivatkozni a tehetetlen ellenzék?

Zionnépe 2017.03.25. 12:21:54

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Persze, ahol egy érvénytelen népszavazás eredményét sikernek lehet "eladni" ott bármi megtörténhet... De ameddig a választások eredményét a szavazóképesek fele (sem) dönti el és még azoknak is csak a fele alakít kormánypártot, addig egy vicc az egész.

Nem köteleznék senkit, de fizesse meg, ha lusta. 4 éves törlesztőrészlettel bámilyen járandóságból le lehet vonni ezt az összeget.

Nem tusom máshol milyen eredmények mutatkoznak - ha jól tudom Luxemburgban kötelező pl -, de Mo-on nagyon sokan védekeznek azzal saját ismerősi körből is " nem választok, mert nincs kire, mert egyik a nagy pártok leszerepeltek, a kicsik meg hogy kerülnek be a parlamentbe, nem az én szavazatomon múlik ?!"

Na most, ha ezek az emberek mégiscsak voksolnának is kicsikre, már lehet nem is lennének a kicsik, olyan kicsik... persze ez a Fidesznek nem érdeke ;-)

1989-es dolgokra hivatkozni úgy, hogy azóta volt van új alkotmány (nekem akkor is az marad) meg vagy 6 változtatása, meg azóta a választókörzetéket, országos közigazgatási egységeket változtattak meg - durván visszás nem ???

A londoni magyarok választási eredményeit nem ismerem, de kb 128.000-en szavaztak külföldről úgy, hogy ebből 110.000 volt "friss állampolgár", akikből 98% szavazott a Fideszre (nem hasonlít ez a krími szavazók arányára???) és ezek szerint alig 20.000 külföldön élő MO-I LAKCÍMMEL NEM RENDELKEZŐ állampolgár szavazott egyáltalán a hivatalosan is elismert kb 350.000 kivándoroltból. És ezek mind levélszavazatok voltak!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 12:31:24

@morph on deer:

Az én javaslatom: ne legyen leveles szavazás senkinek. Aki akar szavazni, menjen el normál szavazóhelyiségbe. Ha nem vállalja az ezzel járó terhet, ne szavazzon.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 12:39:20

@Zionnépe:

A választási rendszer logikája nem változott 1989 óta: azóta súlyosan aránytalan. Ami változott, azok kisebb dolgok.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 12:44:11

@Zionnépe:

Levélben az szavazhat, akinek nincs mo-i bejegyzett címe. Tök mindegy, hogy régi vagy új állampolgár.

Én is külföldön élek, s szavazhattam volna levélben 2016 óta, mert megszűnt a címem 2016 elején (kényszerkijelentés miatt).

De ez engem nem érdekel, s eleve ellenzem a leveles szavazást. Így most januárban lakcímet létesítettem magamnak Bp-en, azaz ismét nem szavazhatok levélben. Szóval jövőre megyek a követségre szavazni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 12:46:32

@Zionnépe:

"a hivatalosan is elismert kb 350.000 kivándoroltból"

Aki kivándorolt, az most is szavazhat levélben.

Viszont a kitántorgottak 99 %-a nem vándorolt ki jogilag, azaz meghagyta mo-i címét (mint én), emiatt nem szavazhat levélben.

Jakab.gipsz 2017.03.25. 13:52:09

@morph on deer: Akitől elvesznek szavazókat azoknak nincs szavazati joga, hol van itt a probléma? Nem értem mit nem értesz. Ha a lóversenyen, rossz gebére fogadsz a győztes ló miért lenne "geci", nyilván való a vesztes nem ért a lovakhoz.

Pop40 2017.03.25. 14:09:24

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Teljesen lényegtelen, az elvről van szó. Ha egyetlen olyan szavazatot is kap a fidesz, amit olyan ember szavaz le, aki nem érzi a bőrén a tevékenységüket, az is sok.
Pláne, h a leveles szavazatokkal aztán úgy csalnak, ahogy akarnak.

Pop40 2017.03.25. 14:14:24

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Felőlem valami díszokleveles állampolgárságot kaphatnak, de ne járjon vele szavazati jog.

Pop40 2017.03.25. 14:17:03

@Andy73: Ja, hogy a fidesz, Habonnyal, Mészárossal, meg a többi maffiózóval, épp a magyarok érdekében kormányoz, mi?

Te mit szívsz? Narancsgázt?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 14:18:29

@Pop40:

Az elv az, hogy az állampolgárság alapvető eleme a szavazati jog.

A ballib szövegelés hazug: egyrészt nem akarják, hogy az új állampolgárok szavazhassanak, másrészt szavazati könnyítést követelnek a kitántorgottaknak és az iszlamista migránsoknak. Nem furcsa?

dunántúli gyerek 2017.03.25. 14:37:20

@Lacock: 'írtam a 7 eFt -os TB járulékot, ennyit megér egy újmagyarnak, főleg egy idősebbnek, ha utána kap ingyenes orvosi ellátást, családtámogatást, támogatott gyógyszert stb. '

- egy román és egy kínai állampolgárnak is ugyanennyibe kerül, ha fizeti a TB-t de ettől nem rettegsz érdekes módon, csak a 23 millió romántól

- máskor azt hazudjátok h itt minden szar ide senki nem akar jönni az EÜ romokban most meg kiderül hogy itt a legolcsóbb meg a legjobb, Móricka?

dunántúli gyerek 2017.03.25. 14:39:26

@Pop40: ÁFÁt a külföldi is fizet, Móricka.

Nyers Fa 2017.03.25. 14:46:25

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: mi az a politikai ok szerinted? alacsony fizetések, magas adók, kiszámíthatatlan törvények, mindent ászövő korrupció ezek azok amiket együtt úgy hívunk, hogy "szar itt élni" és bizony ezeket a politika idézi elő.

Bolsi Buster 2017.03.25. 14:58:38

@Nyers Fa: biztosan holland-román cég terméke

ez a cikk viszont azt mondja, hogy ezzel vásárol semjén magyar szavazatokat

akkor itt valaki hazudik ismét, igaz?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 15:05:33

@Nyers Fa:

Az ok az alacsonyabb életszínvonal és a kitántorgás korlátlansága. Semmi más.

2017.03.25. 15:08:02

Egyenes út egy hatalmas balhé felé.

Bolsi Buster 2017.03.25. 15:13:26

A SZAVAZATVÁSÁRLÁSRÓL

a zemberek ált. azért szavaznak Ara vagy Bre hogy az legyen amit szeretnének

- ami erősen etikátlan, az a szavazatvásárlás HITELBÜL, az meg szoci tempó, kultúrált pártok nem élnek vele

lombozódó 2017.03.25. 15:16:52

@ogli dzsí: A lakosság aránya
Román 5 393 552 74,68 4 816 895 74,38 %
Magyar 1 415 718 19,60 1 224 937 18,92 %

ogli dzsí 2017.03.25. 15:22:55

@lombozódó: Ja, rájuk fér - a magyarokra - a segítség. Tudjuk hogy az MSZP román Erdélyt akar, de nem szeretjük.

Gyorgy Nagy 2017.03.25. 15:32:49

Zsoti pártitkár orvos apja ( Kapásban volt ) forog a sirjában hogy ilyen primitiv F.sz megélhetési lett a fia

lombozódó 2017.03.25. 15:33:38

@Nyers Fa:
A sör történetéről: / 12 pontban /

......................1. A csíkszeredai sörgyárban 1974 óta gyártanak sört. Először Harghita volt a neve, majd 1993-tól lett Ciuc Premium is. 2003-ban a holland Heineken cég megvette a sörgyárat ezzel a márkanévvel együtt.-----------------

www.facebook.com/notes/szil%C3%A1gyi-n-s%C3%A1ndor/igazi-cs%C3%ADki-simli/414347935577196

morph on deer 2017.03.25. 15:39:30

@Jakab.gipsz:
"Akitől elvesznek szavazókat azoknak nincs szavazati joga, hol van itt a probléma?"

Az igekötőidnél.
Nem 'elvesznek' hanem 'megvesznek' - ugye, mindjárt más?
Mint a lóversenyen, ahol megvették a zsokét, még a fogadás előtt.

Na ez az, amit én nem 'ügyességnek' hívok.

Zionnépe 2017.03.25. 15:40:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Hogy van képed ekkorát hazudni??? Ki kért szavazati jogot a félkegyelmű gazdádon kívül Magyar állampolgárokon kívül bárkinek, vagy akár iszlamista migránsoknak?

Nem arról folyik pont a vita, hogy azoknak se lehessen szavazni, akik megvásárolnak ezektől a gyökér hazaárulóktól állampolgárságot? Éljen Magyarországon, szerezzen meg folyamatos életvitel és állampolgársági vizsga után rá jogosultságot, nem pedig megvásárolva azt a "kerítésen kívülről"!

A másik a levélben szavazás. Igen vagy ne lehessen senkinek sem " a vásárolt állampolgárságúaknak sem" külföldön szavazni, vagy mindenkinek lehessen függetlwnül attól van-e lakása/háza otthon.

Akinek van ingatlana, és külföldről tartja fönnt, azoknak bizony a 90% kényszerből csinálja, és pont azért, mert otthon nem, vagy nagyon nehezen tudná kifizetni, de elveszíteni nem akarja és azért küzd érte! Hogy van pofájuk az ilyen emberektől megvonni a levélbeni szavazati jogot??? Ezt bezzeg lehet???

Tudod itt ütközik ki, mennyire aljas hazug haza- és nemzetáruló a kormány! Aki ott élte le az eddigi életét és kényszerből ment ki a megélhetését megteremteni, de szeretne visszatérni később, azokkal végletekig kitolnak. Nem a nagykövetségeken való szavazás sokszor nem járható út nekik, mert baromi messze van, illetve hazamenni sem opció pont ugyanezért. De bezzeg aki sose jár szinte Mo-ra vagy nagyon ritkán és eddig sem ott élt, azoknak lehet?!

Vajon mit szólna a gazdád, ha tudná, hogy lejelentékteleníted a változtatásokat, amiket eddig csinált ? Nehogy már azzal gyere, hogy az alkotmányt kikukázhatjátok a teljes alkotmánybírósággal együtt (mert ez történt), a választási körzeteket a Fideszhez igazítjátok, éppúgy, mint a teljes igazgatási szférát, de pont az 1989-es választási jogokhoz nem mertetek hozzányúlni :D Ez kb az évszázad vicce lenne!

ogli dzsí 2017.03.25. 15:42:38

@morph on deer: mindenki megveheti a szavazatokat

mivel akarta megvenni a Botka?

1. fizessenek a gazdagok

2. soxinüség a mi erőnk

kösz, de kösz nem

ogli dzsí 2017.03.25. 15:46:57

@Zionnépe: 'Akinek van ingatlana, és külföldről tartja fönnt, azoknak bizony a 90% kényszerből csinálja, és pont azért, mert otthon nem, vagy nagyon nehezen tudná kifizetni, de elveszíteni nem akarja és azért küzd érte! Hogy van pofájuk az ilyen emberektől megvonni a levélbeni szavazati jogot???'

- sosem volt levélben szavazati joguk, így nehéz lett volna megvonni

'Nem a nagykövetségeken való szavazás sokszor nem járható út nekik, mert baromi messze van, illetve hazamenni sem opció pont ugyanezért.'

- az eddigi nagykövetségi szavazásokon a fidesz tarolt ugyanúgy, mint itthon. Akkor nekik nem volt messze?

Különben egyetértek jó lenne a neten szavazni mindenkinek a jövőben.

Zionnépe 2017.03.25. 15:55:07

@ogli dzsí: Ne forgasd ki a szavaim! Igenis elvették azzal, hogy nem írták ezt is bele az Alaptörvénybe, ha már a választókerületeket nem felejtették el átalakítani, úgy ne mond, hogy ez nem tűnt fel senkinek!

A nagykövetségi választásokról tudsz írni adatokat, mennyien szavaztak az összes kint élő közül? Az felmerült benned esetleg, hogy vannak, akik a nagykövettségekhez közel laknak és van akik távolabb?

Azt már nem is feltételezem... ja de, hogy esetleg direkt "fel lettek kérve" szavazni páran a Fideszre a követségeken.

Zionnépe 2017.03.25. 15:57:22

És igen, többször felvetettem már, hogy ha maár van Ügyfélkapu azon keresztül kellene megoldani a népszavazásokat annak, akinek erre van igénye.

ogli dzsí 2017.03.25. 15:57:38

@Zionnépe: ja a fideszesek közel laknak a nagyöveséghez a többiek messze, így megy ez

ogli dzsí 2017.03.25. 15:59:15

@Zionnépe: Valahogy így müxik. Én Prágában szavaztam az októberi népszavazáson, nekem nem volt messze a követség.

Az Ügyfélkapun keresztül kellett regisztrálni, hogy itt akarok szavazni - a követségen -.

Zionnépe 2017.03.25. 16:03:11

@ogli dzsí: Adatokat légyszi arról, hogy mennyien is! Tudod nem lenne éppen elfogult azt feltételezmi, hogy akik rájuk szavaztak fizettek nekik... Már csak azért sem, mert nemrég pont a Fidesz javasolta ezt egy Szerbiában élő magyar ajkú képviselőnek, akit lebuktattak ezzel a fajta csalással.

Szóval érdekes lenne a statisztika erről!

Zionnépe 2017.03.25. 16:04:15

@ogli dzsí: Csakhogy te mint fizetett kommentelő vagy erre a legrosszabb példa ;-)

ogli dzsí 2017.03.25. 16:05:22

@Zionnépe: Tőlem azt feltételezel amit csak akarsz.

Zionnépe 2017.03.25. 16:07:02

Még jó, hogy nem kikéred magadnak :-)

morph on deer 2017.03.25. 16:25:16

@ogli dzsí:
"@morph on deer: mindenki megveheti a szavazatokat"

Te kinek válaszoltál mire?

Zionnépe 2017.03.25. 16:27:15

@morph on deer: Hagyd, ma már duplán bebuktatta magát... a végén még átigazolják közmunkásnak :-)

Zionnépe 2017.03.25. 16:50:27

@morph on deer: Sajnos pont nem a köz-ért dolgozik, csak a gerinctelen féreg fideszeseknek.

cardiobascuralis 3 2017.03.25. 17:16:14

@ogli dzsí:
Ja, csak ezek nem külhoniak, hanem román állampolgárok.
Miközben a külföldön dolgozó magyar állampolgárok szavazását meg úgy gáncsolják, ahogy tudják.
Szóval további kellemes hazudozást.

@jandera:
De, aki onnan szavaz, az bizony román és aljadék.
Ugasson bele a saját hazája ügyeibe. Azéba, ahol él.
Ha székely, ha piréz, ha kisfaszom.
Verje a saját faszával a csalánt, ne a miénkkel.

@dunántúli gyerek:
Ja. Most a szétrablók 7 éve után vagyunk.

Hajószakács 2017.03.25. 17:18:05

Tusnádfürdön Orbán KÖSZÖNETETT mondott a levélben szavazóknak a 7 megnyert mandátumért!!Az azóta megerősített határon túli Demokrata Központoknak küldik ki a szavazó lapokat!SŐT 18-ban még külön regisztrálni sem kell ezeknek az ÚJ állampolgároknak,automatikusa listára veszik őket.Tehát annyi szavazat jöhet amennyi kell.Feltétlen meg kell akadályozni ezt a lehetetlen megkülönböztetést.Lehet,hogy mégis azoknak van igaza akik már 14-ben teljes bolykotra szólítottak,hiszen akkor az EU nem ismerhetné el a szavazás eredményét ha azon csak a kormánypártok vettek részt!!

ogli dzsí 2017.03.25. 17:23:03

@cardiobascuralis 3: ja attól külhoniak hogy külföldi állampolgárok, ez ilyen. Majdnem minden moldáv állampolgárnak van román állampolgársága mert románok.

Azzal egyetértek, hogy legyen minden külföldön és belföldön élőnek netes szavazás. A gáncsolás hazugság a külföldre távozottak mindig ebben a rendszerben szavaztak, a követségeken. De lehetne ezen változtatni.

ogli dzsí 2017.03.25. 17:25:34

@Hajószakács: Kínos hogy magyar ember nem szavaz a baloldalra, de ettől a poszttól biztos az MSZPre szavaz majd minden brassói, pozsonyi, beregszászi magyar.

hehe

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 17:57:37

@Zionnépe:

"Ki kért szavazati jogot a félkegyelmű gazdádon kívül Magyar állampolgárokon kívül bárkinek, vagy akár iszlamista migránsoknak?"

Az a ballib szóveg, hogy adózzon aki szavaz.

"Nem arról folyik pont a vita, hogy azoknak se lehessen szavazni, akik megvásárolnak ezektől a gyökér hazaárulóktól állampolgárságot?"

Nem, ezek száma minimális.

"Akinek van ingatlana, és külföldről tartja fönnt, azoknak bizony a 90% kényszerből csinálja"

Mi köze az ingatlannak a lakcímhez? Semmi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 18:00:44

@Zionnépe:

"a nagykövetségeken való szavazás sokszor nem járható út nekik, mert baromi messze van"

Ez a ő bajuk. Miért élnek külföldön, ill. ha ott élnek, miért nem szüntetik meg mo-i lakcímüket, hogy szavazhassanak?

Ha a libbantság fájna az egész baloldal üvöltene 2017.03.25. 18:01:17

Remenytelenul szanalmasak a libsik.:

"Visszajött a Fidesz Nolimpia-kampány után"
index.hu/belfold/2017/03/25/visszajott_a_fidesz_nolimpia-kampany_utan/

Ez volt kb 100. "na ebbe most biztos belebukik a kormany" akciojuk, ami pont olyan hatastalan volt, mint az osszes tobbi az elmult 7 evben.
A 18-as valasztas megnyerese utan, erdemes volna, egy osszefoglalo konyvben megjelentetni, az osszes aljas elbukott kiserletuket, csak azert hogy had rohogjunk rajtuk. Es persze hogy pillanatra sem felejtsuk el, az aljas hazaarulo sopredek tetteit.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.25. 18:01:48

@Zionnépe:

"a választási körzeteket a Fideszhez igazítjátok"

Ez egy ballib mítosz. Ha a ballibeknek lenne 45 % népszerűségük, most nekik lenne kétharmadjuk, ugye tudod ezt?

morpho 2017.03.25. 18:25:06

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

A kettőnek semmi köze egymáshoz. Már volt kétharmados szociálliberális koalíció, mégsem rajzolták át a körzeteket. Pedig megtehették volna. Tudod ez akkor volt,, amikor a fidesz majdnem kizuhant a parlamentből, mert akkor még zavarta a választókat, hogy ellopták a székházpénzt. Ma már ez nem érdekel senkit.

ogli dzsí 2017.03.25. 18:27:41

@morpho: 'Már volt kétharmados szociálliberális koalíció, mégsem rajzolták át a körzeteket.'

- de átrajzolták, és ezen kívül is változtattak a választási szabályokon

Amit meg a fidesz nem tett, pedig megtehetné.

morpho 2017.03.25. 18:27:47

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"Ez a ő bajuk. Miért élnek külföldön, ill. ha ott élnek, miért nem szüntetik meg mo-i lakcímüket, hogy szavazhassanak?"

Egyrészt semmi közöd hozzá, hogy ki hol él és ki hol lakik, másrészt meg nincs életkörülmények miatti másodrangú állampolgárság, kivéve Magyarországon. Tök jó, hogy itt vagy és megmondod a frankót! Engem például megnyugtat. Buta birka!

morpho 2017.03.25. 18:28:19

@ogli dzsí:
Lehet ilyeneket hazudni, de nem rajzolták át.

morpho 2017.03.25. 18:29:36

@ogli dzsí:

A szabályokon annyit változtattak, hogy felemelték a bejutási küszöböt 4%-ról 5%-ra és az önkormányzati választást egyfordulóssá tették. Tudtommal ezt a fidesz is megszavazta.

DFK 2017.03.25. 18:32:23

@cardiobascuralis 3: persze egy ilyen lerománozás után meg boci szemmel néz a komcsi,libsi, hogy az erdélyi magyar nem rá szavaz.

DFK 2017.03.25. 18:36:24

@cardiobascuralis 3: a. Magyar állampolgárok. b. ugye akkor a külföldön dolgozók se szavazhassanak, mert nem itt élnek. c. A külföldön dolgozó is szavazhat levélben, ha nincs magyarországi lakcímkártyája (jog szerint nem lehetne...)

ogli dzsí 2017.03.25. 18:40:46

@morpho: antidemokratikus változásokat hoztak a választási rendszerbe az mszpsek

aztán antidemokkratikusan kormányoztak, az ellenkezőjét csinálva annak amit ígértek, és eltüntették azokat a miniszterelnököket is akikre az emberek szavaztak azt tettek helyére valakit akit akartak

ez az mszp

az emberek meg a demokratikus fideszt szeretik jobban, ahol azt teszik amit mondanak, és azt mondják amit tesznek

koala kóla 2017.03.25. 18:46:30

A magyar emberek természetének a királyság felel meg a legjobban szvsz. Király 50-60 évre mint ferencjóska azt jónapot.

Mellette lehet parlament is meg bíróság de jobb ha a végső szó a királyé. Ez a rendszer stabil, a republika gyenge, hányadik köztársaság van ötödik? Ki tudja.

Janossz 2017.03.25. 18:46:59

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:"... másrészt szavazati könnyítést követelnek a kitántorgottaknak és az iszlamista migránsoknak. Nem furcsa? ..."
Ki és mikor követelt szerinted ilyesmit, te disszidens bolgár állampolgár?

koala kóla 2017.03.25. 18:56:07

Az MSZPnek nem tetszik a szavazatvásárlás, vagyis a piaci verseny a szavazókért.

Persze, hiszen az ilyen diktatorikus gyökerü hazaárulóknak jobban tetszik, ha az orosz tankok vagy az IMF segélyhitel irányítja az országot, ha meg kéne győzni pár embert hogy miért jó ha rájuk szavaz, az már nem megy.
Azt is kifejezetten rosszul viselik, hogy az állam-és pártsajtó már nem 100%-ban a hülyeségeiket szajkózza. Kemény.

Zionnépe 2017.03.25. 19:05:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Lassan átkeresztelem magam fideszmítosz-busternek.

Nade, most hogy került elő a migránsok helyett az adózás? Legalább tudod követni, mikor mi a direktíva? Viszont, ha már előkerült az adózási téma kik is adóztatják a minimálbéreseket?
De igen, friss állampolgároknak legyen alapkövetelmény az önellátás és az azzal járó adózás, valamint az országon belüli lakcím! Másképp mi a fenének akarna valaki magyar állampolgár lenni, külföldi létére, ha nem a jobb jövedelemért?

Lakcím kontra ingatlanhoz. Én nagyrészt olyanokat ismerek csak pár száz embert, akiknek van ingatlanjuk, akinek nincs nagyon hamar meg szokott szabadulni a magyarországi lakcímtől, és általában minden kötöttségtől. Szóval maradjunk abban, akinek van lakcíme annak valamilyen tulajdonrésze is túlnyomórészt ingatlanban.

"Ez a ő bajuk. Miért élnek külföldön, ill. ha ott élnek, miért nem szüntetik meg mo-i lakcímüket, hogy szavazhassanak?" Ez valami vicc? Mert annak durva. Szerinted miért nem szüntetik meg? Talán, mert visszavágynak még és csak azt várják, hogy kifizethessék a tulajdonaikat? Egyébként meg ezzel meg is válaszoltad a korábbi felvetést, miszerint szándékosan vannak ellehetetlenítve a szavazástól!

A választási körzetek bármit hablatyolsz is, azon logikai szisztémára lettek átalakítva, hogy minden körzetben a lehető legtöbb előzőleg felmért (Kubatov-listás?) Fidesz szavazó legyen. Épp ezért kell újra-és-újra változtatnotok a szisztémán - ahogy Semjén most előre kikotyogta -, mert egyre nehezebben fentartható (kell hozzá a +1 millió megvásárolt határokon túli szavazat is) a Fidesz-szavazók körzetek szerinti optimalizációja.

Úgy nem mellesleg pedig nem utasítottad vissza te sem az állítást a szavazatvásárlásról, csak szépíteni akartál a sztorin... ergó bukta van és határon kívüli szavazatvásárlás ;-) !

---->
"Nem arról folyik pont a vita, hogy azoknak se lehessen szavazni, akik megvásárolnak ezektől a gyökér hazaárulóktól állampolgárságot?"

Nem, ezek száma minimális. <--- !!!!!!!!!!!!!!

morpho 2017.03.25. 19:07:56

@ogli dzsí:

Te összevissza hazudozol. Nem jutott eszedbe semmi. Ilyenkor kussolni kell! Itt vannak az antidemokratikus britek, akik épp most cseréltek antidemokratikusan miniszterelnököt. Magyarországon az emberek nem is szavaznak a miniszterelnök személyéről, te buta narancskullancs! Te olyan egyszerű vagy, hogy MaxVal BircaMan ELEMZŐ maga a Harvard hozzád képest!

Zionnépe 2017.03.25. 19:12:29

@koala kóla: időközben úgy látom elismert lett a tény....

Tudod a párttámogatással ellentétben a szavazatvásárlás pont az ellentét, amikor fizetni kell a szavazók bizalmáért, ergó azok a szavazók hiteltelenek, korruptak és nem hiteles a szavazatuk. De tudtommal az ilyesmit pont ezért a demokratikus országokban büntetik is.

ogli dzsí 2017.03.25. 19:14:00

@morpho: hogyne lennének antidemokratikusak a britek , az emeszpé nulla képviselőt szerzett volna a brittt rendszerben, meg király is van. vagyis királynő.

de ez mo-n most nem időszerü csak a színtiszta demokrácia. Orbán meg is tesz mindent hogy a nép és a demokrácia legnagyobb ellenségeitől, a libsiktől és a kommunistáktól megvédje Magyarországot.

Zionnépe 2017.03.25. 19:17:44

@morpho: Maxwallt ne nézd le, ő egy dörzsölt pártelittag. Bár szereti magát bolgárnak mondani és Bulgáriába pozícionálni, kb annyira igaz, mint amennyire Pharaon halott !

koala kóla 2017.03.25. 19:18:34

@Zionnépe: a nénikédet

azért szavazok a fideszre mert 200 ezerrel több a nettóm így mintha a cucik ellopnák és odaadnák a cigányoknak

engem így vett meg a fidesz, azt meg ívesen fosom le hogy ettől szerinted hiteles-e a szavazatom

én pont azért vagyok hiteles a jobboldaliakkal együtt, mert simán megmondom kire szavazok és miért, a ballib csótányok meg olyanokat szoktak mondani hogy nyílt társadalom humanizmus demokrácia emberi jogok ellensúlyok 2 kérdést felteszel egyikről se tudják mi fán terem -

és persze sosem mondják ki hogy a ballibekre szavaznak, mert a csótány útálja a fényt

Zionnépe 2017.03.25. 19:19:57

@ogli dzsí: a britek csak símán ostobák, és lusták. Dé demokratikusnak demokratikusak.

Zionnépe 2017.03.25. 19:25:14

@koala kóla: Akarod mondani így kapsz kb 300.000 bruttót a Fidesztől, mert az MSZP fel sem vett volna sepregetni sem? Kb így helyes.

Ha a jelenlegi adórendszer mellett 200e nettóval több a korábbinál a fizetésed lenne, az kb azt jelentené, hogy olyan 1 milla körül keresel havonta... ami nem lehetetlen, de kb nem is vsz.

Lacock 2017.03.25. 19:33:27

@dunántúli gyerek:

"- egy román és egy kínai állampolgárnak is ugyanennyibe kerül, ha fizeti a TB-t de ettől nem rettegsz érdekes módon, csak a 23 millió romántól"

Mi ez az zagyvaság amit írsz? Be vagy már állva? Mit tolsz?
Hol írtam 23 millió románról vagy a kínaiakról?
Ha kínaiak kapnának magyar állampolgárságot bemondásra, amivel szociális ellátások és szavazójog járna, ugyanilyen baj lenne. De most a posztban nem a kínaiakról van szó!!!
Bár ha 10 éve itt élő kínaiak kapnák a fentieket, az valóban kisebb igazságtalanság lenne, mert akkor ők legalább viselnék a szavazatuk következményét, és itt fizetnek adót, ellentétben a románokkal.

"- máskor azt hazudjátok h itt minden szar ide senki nem akar jönni"
Ez megint mi? Hol írtam, hogy ide akarnak jönni a románok? Pont, hogy az az egyik baj, hogy nem itt élnek, nem viselik a szavazatuk következményét, és nem itt adóznak.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 19:42:36

@Lacock: A szociális szolgáltatások nem függnek az állampolgárságtó.

Ha a magyar ausztriában van biztosítva, akkor ott jár neki ellátás, ha a kínai v. a határon túli mo-n van biztosítva, akkor itt jár neki ellátás. Mit nem értesz?

'Bár ha 10 éve itt élő kínaiak kapnák a fentieket, az valóban kisebb igazságtalanság lenne' - az első naptól jogosultak, amint bejelentett munkaviszonyuk van, akárcsak mindenki más, még a magyar állampolgár is

Skankhunt42 2017.03.25. 19:47:05

@cardiobascuralis 3: figyi, te milyen jogon akarsz szavazni amikor egy egyszerű m3 számítást sem tudsz elvégezni? tipikus habzójájjal ugató ostoba szar proli vagy, de még annak is buta

Jakab.gipsz 2017.03.25. 20:03:10

@morph on deer:
Fején találtad a szöget, mert ezt a "zsoké megvételt" sokan úgy ismerik minta, a "nem létező, háttér hatalom", amikor is választási ígéretekkel vesznek meg bennünket, noha tudjuk, hogy simlis ügybe keveredtünk, már csak azt számolgatjuk kinél bukunk kevesebbet.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 20:04:33

@Zionnépe: 'Ez valami vicc? Mert annak durva. Szerinted miért nem szüntetik meg? Talán, mert visszavágynak még és csak azt várják, hogy kifizethessék a tulajdonaikat?'

Az ingatlantulajdonnak a lakcímhez semmi köze. Ha 3 ingatlanod van akkor is csak egy lakcímed van, ha nincs ingatlanod attól még lehet lakcímed. Ha külföldre költözöl és leadod a lakcímet annak semmi köze ahhoz hogy van-e tulajdonod.

És az EU szabályok szerint csak 1 lakcímed lehetne az EUban, külföldön meg ált. be kell jelentkezni egy helyre ha dolgozni akarsz. Persze nem ellenőrzik, így mindenki baszik rá aztán pampognak hogy nem szavazhatnak levélben.

Csakhogy a határon túli magyar, akinek Magyarországon van a lakcíme, szintén nem szavazhat levélben, hanem lakcím szerint szavaz, úgyhogy megint beszoptad a komcsi suttogó propagandát a diszkriminációról amihez ezúton gratulálok.

Zsoltbacsi 2017.03.25. 20:09:00

@ogli dzsí:

"hogyne lennének antidemokratikusak a britek , az emeszpé nulla képviselőt szerzett volna a brittt rendszerben"

Azert ne essunk tulzasokba, 2 mandatumot szerrztek volna a 176bol :))) (+ 1 fuggetlen, a maradek 173 fidesz)

Zionnépe 2017.03.25. 20:09:43

@dunántúli gyerek: Elvileg nem lehetne 2 helyen biztosítva, vagy ha eddig nem volt odahaza biztosítva, akkor kifizeti az alap tb-t, hogy Mo-on legyen? Miért is?

Nehogy azt írd, hogy ez nem élősködés a magyar tb-n! Pláne ne rontsd a helyzetet, mert eddig "csak" az útlevél, és aszavazati jog, meg az esetleges magyar vagy eu-s munkavállalás volt a cél, de hogy még a tb-n élősködés is?!

Most elásni akarod őket, vagy védeni? Mert mindennel csak többet ártassz nekik :-)

Zionnépe 2017.03.25. 20:15:45

@dunántúli gyerek: Ne zsibbassz, állandó lakcímed valóban 1 lehet, de ideiglenes lehet mellette.

Továbbá látom pont a lényeg nem ment át, hogy akiknek nincs ingatlanjuk igyekeznek megszabadulni a mo-i címüktől, ergó csak az ingatlantulajoknak van kb mo-i címük is.

Ebből következően pont azokat sértik és alázzák a fideszesek, akiktől azt szeretnék, hogy később hazatérjenek. Ezek az emberek ugyanis haza akarnak, ha egyenesbe jöttek anyagilag.

Persze ezzel a retorikával és hozzáállással nyilván alaposan meggondolják...

dunántúli gyerek 2017.03.25. 20:17:23

@Zionnépe: 'Elvileg nem lehetne 2 helyen biztosítva, vagy ha eddig nem volt odahaza biztosítva, akkor kifizeti az alap tb-t, hogy Mo-on legyen? Miért is? '

Mert alap TB máshol is létezik, és praktikusan mindenki ott fizeti ahol lakik, mert oda megy orvoshoz ahol lakik, igaz?

'Pláne ne rontsd a helyzetet, mert eddig "csak" az útlevél, és aszavazati jog, meg az esetleges magyar vagy eu-s munkavállalás volt a cél, de hogy még a tb-n élősködés is?!'

- EU-n belül sosem kellett állampolgárság a munkavállaláshoz, és a határon túli magyarok 85%-a EU állampolgár

- az útlevél is csak ennek a 15%-nak előny amúgy a magyar állampolgár sem kap alanyi jogon nem tudom hallottál-e róla, az állampolgársághoz útlevél se jár alaphangon

- a szavazati jog természetesen jár, minden magyarnak van köze a magyarság ügyeihez, szavazhat ha akar. A határon túliak azonban kevésbé élnek ezzel, mint a belföldiek, mert nincs itt mindnek családtagja, ingatlana, munkája, satöbbi. A külföldi állampolgárok is szavazhatnak az önkormi választásokon, és mindig is szavazhattak, lakcím szerint.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 20:18:02

Ettől féltünk akkor is, amikor először felmerült a külföldiek állampolgársága. Hogy fideSSnyik bérszavazók lesznek csak, akik a tartótisztjeik parancsára magyarellenes intézkedéseket (közpénzlopás, hazaárulás, magyarok kisemmizése, narancskommunista oligarchák zsebének teletömése) szavaznak meg birka módjára. Én elvenném az összestől a lehetőséget. Majd akkor nyomkodja a szavazógombot, ha rá is vonatkozik. Ne az én adóm emeléséről szavzzon, amit neki nem kell fizetnie, hanem a sajátjáról! És ne a mi nyakunkba ültesse ezeket a hazaárulókat, csak mert kapott egy útlevél fecnit, hanem a sajátjára! A saját nyugdíját lopassa el velük, ne a miénket! Együtt lopják a közpénzt, együtt is rakják vissza!

VaradiJanos 2017.03.25. 20:18:49

A kutya ugat, a karaván halad.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 20:19:15

@dunántúli gyerek:

"a szavazati jog természetesen jár, minden magyarnak van köze a magyarság ügyeihez, szavazhat ha akar"

Csak ha saját magára is vonatkozik amit megszavaz, ergo itt lakik. Én is szívesen szavaznék a románok adóemeléséről, felőlem 10 millió %-ot is emelhetnek rajta, én támogatom, úgyse én fizetem...

dunántúli gyerek 2017.03.25. 20:19:55

@Zionnépe: A mo-n lakcímüket megtartók megsértik az EU lakcímszabályait, de ezért egyelőre nem büntetik őket. A tv. ugyanúgy kezeli a lakcím nélküli és a lakcímes hazai és határon túli magyar állampolgárt.

A lakcímnek még mindig nincs köze az ingatlantulajdonhoz, autista vagy?

dunántúli gyerek 2017.03.25. 20:21:08

@kolompa lole 1111: Ha határon túli román vagy, akkor felveheted a román állampolgárságot, és szavazhatsz. Mire vársz?

A világ globalizálódik, ne maradj le.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 20:21:55

@Zsoltbacsi:

Lehet, de a fideSS már 90-ben se jutott volna be a Parlamentbe, nem lett volna alkalmuk hazaárulópárttá "fejlődni", a magyarság nagy örömére. És akkor még mindig meglenne a nyugdíjunk, nem stadionba befalazva.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 20:24:09

@dunántúli gyerek: Nem vagyok oláh, és nem is lenne jogos hogy oda szavazgassak. Ahogy az erdélyiek se a fideSS birkái legyenek a magyarországi magyarok ellenében! Saját magukat utáltatják meg velünk, azzal hogy egy kommunista oligarcha besúgópártot ültetnek a nyakunkra, mikor mi nem akarjuk. Aztán meg csodálkoznak ha lerománozzuk őket. Hát magyar nem szavaz a fideSSre, az biztos!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 20:27:06

@kolompa lole 1111: Nem vagy oláh, így nem szavazhatsz.

Ők magyarok és így szavazhatnak, igaz? Vagy minden trianon előtt épült középületnek szereljék le a felét, mert az ő adójukból épült, vagy hogy képzelted?

'Saját magukat utáltatják meg velünk, azzal hogy egy kommunista oligarcha besúgópártot ültetnek a nyakunkra, mikor mi nem akarjuk.'

- ti nem akarjátok, de a magyarok többsége ennek ellenére megválasztja őket 2018ban is. Ilyen a demokrácia.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 20:35:36

Orbán a demkráciáját a magyarokra építette, akik cserébe rája szavaznak.

A ballibek Megyó nevü miniszterelnöke francia becsületrendet kapott, ezen kívül 600ezer euró csúszópénzt az Alstromtól, nyalta a multik valagát, Feri meg Gordon a bankok és az IMF valagát nyalta aztán hol vannak most ezek a haverok hogy hatalomba emeljék a szocikat?

Na ki volt a hülye?

morph on deer 2017.03.25. 20:40:37

@Jakab.gipsz:
"...már csak azt számolgatjuk kinél bukunk kevesebbet."

Már megint csoda történt!
Egyetértünk, szerintem igazad van!
:)

morph on deer 2017.03.25. 20:47:18

@dunántúli gyerek:
"... megsértik az EU lakcímszabályait..."

Hogy mit?!!
Mesélj még egy kicsit okoska, mert ez érdekes!
Halljuk!

VaradiJanos 2017.03.25. 20:48:42

@kolompa lole 1111: "Csak ha saját magára is vonatkozik amit megszavaz, ergo itt lakik."
Jellemző a fajtádra, hogy kizárólag anyagiakban tudsz gondolkodni.
Egyébként a határon belül lakók közül is szavaznak áttételesen magyar adópolitikára az adót nem fizetők is, az egészségügyre az azt nem használók is, stb

VaradiJanos 2017.03.25. 20:50:08

@dunántúli gyerek: "Orbán a demkráciáját a magyarokra építette, akik cserébe rája szavaznak.

A ballibek Megyó nevü miniszterelnöke francia becsületrendet kapott, ezen kívül 600ezer euró csúszópénzt az Alstromtól, nyalta a multik valagát, Feri meg Gordon a bankok és az IMF valagát nyalta aztán hol vannak most ezek a haverok hogy hatalomba emeljék a szocikat?

Na ki volt a hülye?"

Tökéletesen összefoglaltad.

Zionnépe 2017.03.25. 21:05:06

@dunántúli gyerek: Mielőtt nagyon nagyon beleéled magad fogadd el, hogy amennyiben van állandó lakcímed addig lehet tartózkodási lakcímed is és nincs meghatározva meddig használod az utóbbit. Jellemző pl az nyugati országokban, hogy van egy családi ház ahol a család él, és egy tartózkodási cím, ha kell albérlet a munka miatt.

Márpedig aki ezért ment ki, mert meg szeretné keresni az ingatlanjára valót, és van állandó lakcíme a saját ingatlanjában, az teljesen jogosan jelent be tartózkodási címet. Ilyen módon van köze a lakcímnek az ingatlanhoz, ne próbáljátok elsikálni a fideszes gerinctelen hozzáállást!!!

Persze lehet több ingatlanja is valakinek, de a külföldre távozott és ott dolgozó magyarok 99%-nak nincs, nem ez a jellemző.

Próbáljátok a felelősséget elterelni és hazudozva kikerülni.

Gyáva undorító gerinctelen nemzet- és hazaárulók vagytok!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 21:12:10

@Zionnépe: 1 állandó lakcímed lehet az EUban. Én ennyit mondtam. A munkavállaláshoz kell az állandó lakcím Németországban és NBr-ben egész biztosan, azaz aki ott dolgozik az jogsértően jár el ha a magyar állandó lakcímét nem szünteti meg.

Semmilyen módon sincs köze a lakcímnek az ingatlantulajdonhoz, ne röhögtesd ki magad.

'Próbáljátok a felelősséget elterelni és hazudozva kikerülni.' Jól gondoltam autista vagy.

Zionnépe 2017.03.25. 21:20:37

@dunántúli gyerek: Nem tudom mit nem értessz rajta, hogy nincs ilyen!

Ezt tuti a Fidesz találta ki csak, és pont azért, hogy megalázza azokat, akik miattuk kellett elhagyják a hazájukat.

Lehet Oroszországban vagy Törökországban így van, de az EU-ban nem.

Nem állandó lakcím kell, hanem bejelentett tartózkodási hely. Nem ugyanaz a kettő, de látom sose jártál még a kerítésen túl.

Ha autista vagyok, mert ti letagadjátok a saját állampolgáraitokat, hogy ne szavazhassanak, akkor inkább vagyok az, mint ilyen elmebeteg diktatóriát építő féreg söpredék.

Zionnépe 2017.03.25. 21:21:19

*Diktatórikus rendszert

Lacock 2017.03.25. 21:35:08

@dunántúli gyerek: "A szociális szolgáltatások nem függnek az állampolgárságtó."

Hát nem tudom. Volt itt sok évvel ezelőtt, hogy ha orvoshoz mentél, és a programjuk jelezte, hogy nincs rendezve a TB -d, akkor figyelmeztettek erre a tényre, de elláttak. De már egy jópár éve nem hallani, hogy foglalkoznának ezzel.
A másik dolog, hogy a norvég cserediákokat is ellátják. Édesanyám egy ilyennel volt egy kórházi szobában pár éve, aki 30 éves volt, és azzal hencegett, hogy életében egyetlen napot dolgozott. És pontosan ugyanúgy látták el, mint Édesanyámat, aki 40 évig dolgozott.
Ugyanezen az alapon "jár" az újmagyaroknak is az ellátás, gondolom.

No, de utánaolvastam: 2011 -es cikket találtam így hirtelen. Jó, akkor a dolgozók befizetnek a rendszerbe, de úgy tűnik, mindenki más ingyen kapja:
"Ami a hazai szabályokat illeti, a jelenleg érvényes társadalombiztosítási törvény szerint a magyarországi bejelentett lakóhellyel illetve magyar állampolgársággal rendelkezők közül a nyugdíjasoknak, szociálisan rászorulóknak, nappali tagozaton tanulóknak és hallgatóknak, ápolási díjban, gyes-ben, munkanélküli segélyben részesülőknek ingyenes a természetbeni egészségügyi ellátás. Pontosabban a felmerülő költségeket személyenként havi 4.950 forint átutalásával a központi költségvetés állja. Hasonló a helyzet a magyar állampolgárságú kiskorúak esetében is, azzal a különbséggel, hogy "tőlük" csupán a bejelentett tartózkodási helyet kérik számon."

Máshol írták, hogy lakóhelyet szerezni csak formaság. (Gondolom, bejelentkezik itt élő ismerőshöz, vagy vesz egy kihaló faluban egy kis házat.)

Vagy még ezekkel sem kell bajlódnia, ha talál egy korrupt ügyintézőt:
"A tisztviselő általában 20 ezer forintot kért ügyfelenként, de volt, hogy beérte 10 ezer forinttal – ők voltak a kevésbé problémás ügyfelek. A Népszava információi szerint Szabolcsban sok-sok ukrajnai család kapja meg a magyar állampolgároknak járó juttatásokat, családi-pótlék, GYES stb.

Az egyik Kisvárda melletti faluban élő képviselő szerint, számtalan ukránt jelentenek be családokhoz. A KárpátHír információi szerint a Nyírségben van olyan ház (több is), ahol 400-an is laknak, hivatalosan – sokan még magyarul sem beszélnek."
karpathir.com/2016/09/22/tomegevel-hamisitottak-a-magyar-allampolgarsag-elnyeresehez-szukseges-iratokat-ukrajnaban/

dunántúli gyerek 2017.03.25. 21:45:27

@Lacock: 'A másik dolog, hogy a norvég cserediákokat is ellátják. '

Ahogy a magyar cserediákokat is Norvégiában, viszonossági alapon. Meg a magyar diákokat is mo-n, holott ők se dolgoztak még.

A többi hülyeség pont az a lényege a határon túliak állampolgárságának, hogy nem kell hozzá magyar lakcím.

Magyar lakcímet lehet persze szerezni ismerőssel, bérleti szerződéssel vagy tulajdonnal, de hogy jön ez az állampolgársághoz?

Miért jönne ide orvoshoz az a határon túli, aki otthon biztosítva van?

Zionnépe 2017.03.25. 21:48:39

@Lacock: Ezek a senkiházi utolsó gazemberek a saját anyjukat is letagadnák, ha azt kapnák meg a központjuktól direktívában.

Volt cikk az ukrajnai adok-veszekről állampolgárság ügyben, és eljárás is folyik pár szerencsétlen ügyintéző ellen, de nyilván ez is csak "ballib lejáratási kampány" nem pedig tudatos szavazatszerzési csalás részükről...
Közben meg büszkélkednek vele, hogy lassan 1 millió ilyen állampolgárságot adtak ki,már, és tuti mind rájuk is fog szavazni.

Nagyon remélem, hogy idejében lép az ellenzék és még a választások előtt visszavonatják ezektől az emberektől a szavazati jogot, mert tényleg itt fog pózolni az a kis csúti törpe q nyakunkon még el nem viszi a kaszás!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 21:49:08

@Zionnépe: 'Ezt tuti a Fidesz találta ki csak, és pont azért, hogy megalázza azokat, akik miattuk kellett elhagyják a hazájukat.'

Mit? Azt hogy mi a munkavállalás feltétele NBr-ben és Németországban, azt a fidesz találta ki? Fogalmuk sincs ezekben az országokban mi az a tartózkodási hely, meg ideiglenes lakcím, ilyenek csak mo-n vannak.

Továbbá a fidesz semmit sem talált ki úgy hagyta a rendszert ahogy 2010 előtt volt.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 21:57:54

@dunántúli gyerek:

Majd ha visszacsatolják Erdélyt, és rájuk is vonatkozik a döntésük következménye, akkor szavazhatnak, azelőtt nem!

kolompa lole 1111 2017.03.25. 21:59:11

@dunántúli gyerek:

"ti nem akarjátok, de a magyarok többsége ennek ellenére megválasztja őket 2018ban is. Ilyen a demokrácia."

Akkor is ilyen lesz, amikor a rendszerváltás után ti is feleltek a vagyonotokkal a führereitek lopásaiért! Együtt loptátok, együtt is teszitek vissza!

Zionnépe 2017.03.25. 21:59:21

@dunántúli gyerek: Nincs ilyen feltétele a munkavállalásnak itt Németországban, tudom itt élek és dolgozok.

Ha nincs Hauptwohnungod, vagyis állandólakcímed, akkor a bejelentett lakcímed lesz az. Ha van bárhol az EU-ban, akkor egy Nebenwohnungot adsz meg és ha hazautazol az állandó címedre ahol a családod él, teljesen mindegy, hogy Németországon belül vagy kívül, még adójóváírást is kapsz érte!

Ahogy írtam, itt teljesen normális, hogy máshol dolgozol, mint ahol laksz,és még támogatják is ezt, nemhogy büntetnék!

Persze lehet több ingatlanod, és nyilván azokban nem lakik 1-1 családod, de egyet az ingatlanok közül megadhatsz állandó lakcímnek. Értelemszerűen nem kötelező, és pláne ha csak 1 ingatlanod van, akkor arra adod meg.

Ilyen módon tartja meg az összes kivándorolt, de nem itt letelepedni vágyó a Nebenwohnungot Németországban, és marad az állandó lakcíme Magyarországon.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:00:00

@dunántúli gyerek:

"Orbán a demkráciáját"

A MICSODÁJÁT??????????????????????????

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:01:18

@dunántúli gyerek:
"Na ki volt a hülye?"

Te, hogy ezekre a hazaárulókra szavztál. Azért mert Feri ellopott 100 Ft-ot, meg kell szavzni egy cigány kommunista besúgót aki 100 milliót rak zsebre? Ennyire hülye vagy? Ennyire hülye minden fideSSes?

Zionnépe 2017.03.25. 22:03:10

@kolompa lole 1111: Sajnos ezeknek a nyomiknak beígérte Putyin Erdélyt és Kárpátalját is, mert már nahyon viszket a tenyere a teljes K EU-s térségre, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy cserébe mindent bekebelez Ausztriáig!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:03:19

@kolompa lole 1111: Ha feri 100 forintot lopott, viki meg 100 milliót, akkor mitől több a nettóm 200ezerrel?

Jó kérdés.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:03:23

@VaradiJanos:

Jellemző a fajtádra hogy csak a más anyagiaira tudsz gondolni. Dolgozni minek, majd ellopod, mint apád a segílykét... Hát ezt itt nem sokáig fogjátok, a magyarok nyakán élősködéseteknek nemsokára vége! Szebb jövőt!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:05:26

@kolompa lole 1111: 'Majd ha visszacsatolják Erdélyt, és rájuk is vonatkozik a döntésük következménye, akkor szavazhatnak, azelőtt nem!'

Ezt ők is el tudják dönteni, gondolom.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:05:42

@VaradiJanos:
Mennyit kapott Pintérke az olajozásból? Mennyit kapott Luxustóni, Pénztáros Lőrinc (alias Zsidorbán) stróman a mi pénzünkből? Ha 600k ojróval megúsztuk volna ezeket a hazaárulókat, örülnénk mint majom a farkának!!!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:08:17

@Zionnépe: 'Persze lehet több ingatlanod, és nyilván azokban nem lakik 1-1 családod, de egyet az ingatlanok közül megadhatsz állandó lakcímnek. Értelemszerűen nem kötelező, és pláne ha csak 1 ingatlanod van, akkor arra adod meg.'

Még mindig maszatolsz. Az ingatlanodnak semmi köze a lakcímedhez, nyilván ha van saját akkor tipikusan azt adják meg, de megadhatnak akármit.

És ha külföldön dolgozol akkor nagyon jól tudod hogy az 2010 előtt is így volt, ahogy a szavazósdi is úgy volt, mint most.

Zionnépe 2017.03.25. 22:08:37

@kolompa lole 1111: Feri inkább 1-2 millárdot, Viktor meg kb 150-et (lásd Mészáros Lőrinc cégeit és teljes vagyonát, valamint a vejének a vagyonát, és apja vagyonának az utóbbi időben emelkedett részét).

Ilyen módon Ferit is, Medgyesit is, Demszkyt is és az összes alattuk dolgozót, aki segítette őket le kell csukatni, valamint a teljes Fidesz vezérkart ugyanígy!

Aztán a sitten ráérnek mutogatni egymásra ki mennyit nyúlt le.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:09:52

@Zionnépe:
A fideSSeseket szívesen odaadom neki Erdélyért cserébe.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:10:25

@dunántúli gyerek:

Ne ők döntsék el, hanem én, mert én lakom itt!

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:12:00

@dunántúli gyerek:

100 Ft híján 100 millióval több esélyed lesz arra hogy a befizetett pénzedből kapsz is vissza nyugdíjat. Most nem fogsz. Mire odakerülsz, a nyugdíjadat már beépítették a stadionokba, meg a káderek luxusvilláiba.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:13:49

@Zionnépe:
Tehát te is tudod hogy Viktátor 75x többet lopott mint Feri, és mégis ezekre szavazol? Hát normális-e vagy???

VaradiJanos 2017.03.25. 22:14:46

@kolompa lole 1111: "
Majd ha visszacsatolják Erdélyt, és rájuk is vonatkozik a döntésük következménye, akkor szavazhatnak, azelőtt nem!"
Szerencsére ehhez jó ideig nem lesz hozzászólásotok.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:16:33

@kolompa lole 1111: nyugdíj nemigen lesz, az állami rendszerből, de ez nem fidesz-mszp kérdés, sőt nem is magyar kérdés

VaradiJanos 2017.03.25. 22:16:42

@kolompa lole 1111: "
Ne ők döntsék el, hanem én, mert én lakom itt!"
Igen, kb ennyi közöd van e hazához, hogy itt élősködsz.

Zionnépe 2017.03.25. 22:16:58

@dunántúli gyerek: A maszatolást pont ti csináljátok (mert nem nézem ki belőled, hogy te találnád ki), amikor megpróbáljátok úgy beállítani a kivándoroltakat, mint akik ingatlanhalmozó harácsoló csőcselék lenne, akik nem a saját megvásárolt 1 db ingatlanjukat állítanák be állandó lakcímnek.

Mit gindolsz hány olyan lehet, akik ha rendelkeznek ilyennel, nem azt adják meg? Több száz embert ismerek itt, mindenkinek így van, akinek van otthon ingatlanja, és akiknek nincs azok örülnek, ha nincs otthoni címük.

Az pedig, hogy a Fidesz talált néhány - múltból kihasználható - jogi rést, amit beemelt az Alaptörvénybe és a 6. módosítás után sem tűnt fel nekik... igen kevéssé hihető.

Sokkal inkább egy kapóra jött lehetőség, amivel szívathatják azokat, akiknek a szavazata úgysem az övék lenne!

Ezért mocskos férgek.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:17:08

@VaradiJanos:
Oláh-e vagy, hogy ennyire véded a fajtádat?

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:17:51

@VaradiJanos:
Anyád élősködik az országon te mocskos kommunista oláhcigány ávós besúgó geciputtony!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:18:18

@kolompa lole 1111: 'Ne ők döntsék el, hanem én, mert én lakom itt!'

Nem állami célok, nemzeti célok vannak. A magyar állam és nemzet nem esik egybe.

Eltérő véleménye van erről a ballibeknek, majd megvalósítják, ha tudják, és merik.

VaradiJanos 2017.03.25. 22:19:18

@kolompa lole 1111: a te pénzedből nem kapott semmit egyik fideszes tolvaj sem, mert te semmit nem adsz hozzá a közöshöz.

VaradiJanos 2017.03.25. 22:21:26

@kolompa lole 1111: nem-nem, hazátlan korcs, az én anyám adózott eleget és szàmtalan más módon is hozzájárult az ország fejlődéséhez .... miközben a tied csak ideellett téged és a tesóidat

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:23:25

@Zionnépe: 'A maszatolást pont ti csináljátok (mert nem nézem ki belőled, hogy te találnád ki), amikor megpróbáljátok úgy beállítani a kivándoroltakat, mint akik ingatlanhalmozó harácsoló csőcselék lenne, akik nem a saját megvásárolt 1 db ingatlanjukat állítanák be állandó lakcímnek.'

- ezt honnan vetted?

'Mit gindolsz hány olyan lehet, akik ha rendelkeznek ilyennel, nem azt adják meg? Több száz embert ismerek itt, mindenkinek így van, akinek van otthon ingatlanja, és akiknek nincs azok örülnek, ha nincs otthoni címük.'

- utoljára: ahhoz, hogy van-e és hány ingatlanod, semmi köze annak, hogy van-e magyar címed. Viszont amíg van magyar címed, addig nem szavazhatsz levélben, pont mint minden más magyar állampolgár, bárhol is éljen.

'Sokkal inkább egy kapóra jött lehetőség, amivel szívathatják azokat, akiknek a szavazata úgysem az övék lenne!'

- Nem szívat a fidesz senkit mert semmilyen magyar állampolgár nem szavazhat LEVÉLBEN akinek magyar lakcíme van és ez 2010 előtt is így volt. Fejezd be a hazudozást.

Zionnépe 2017.03.25. 22:23:54

@kolompa lole 1111: Putyinnak szerinted kell a pénzért megvehető csőcselék, ha elérte amit akart? Örüljenek, ha nem esnek ki vélétlen felújítás közben a házuk ablakán azonnal...
Gondolod utána is etetni akarja őket? Minek? Annál több jut neki, és pláne tuti nem árulják el kicsivel többért, ha megtehetik.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:29:19

@dunántúli gyerek:

"Nem állami célok, nemzeti célok vannak."

Tényleg? Oszt mégis melyik nemzeti érdek, Habonyárpi ibizai kokainozása, Luxustóni helikopterezése, vagy a csúti magánstadion, he???

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:30:21

@VaradiJanos: Az jó is lenne, akkor éhenhalna a fajod a 0 Ft segílykéből.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:30:55

Egyébként a kivándoroltak is a fideszre szavaznak, de legalábbis soha nem szavaznának a ballibekre.

Sok kint dolgozót ismerek a ballibra senki sem szavazna. Persze lehet csak kamuznak, itthon sem láttam egy komcsit se 2010 óta.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:31:38

@kolompa lole 1111: Van úri osztály, kapitalizmus van.

Egyesek nagyon jól, mások csak jobban élnek.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:32:19

@VaradiJanos:

A kurva anyád valóban egy hazátlan korcs, egy avós besúgó felszopó cigánykurva, ahogy mondod! Apád se győzi nyelni a gecit a narancskomcsi buziklubban, te meg ilyen mongolidióta senkiházi lettél, hát beléptél a fideSSbe, ahol csak az ilyen sehova nem megfelelő hulladékok gyűlnek.

Zionnépe 2017.03.25. 22:33:09

@dunántúli gyerek: Remélem is, hogy befejezed végre!

Fordítva ülsz a lovon ember! Aki ingat vett mindenki azért vette, hogy az legyen az állandó lakcíme, és a kormány csak azért használja fel és nem korrigálja ezt a levélbenszavazós baromságot, mert érdekében áll !

Jöhetsz azzal, hogy korábban is így volt, de mivel nem változtatnak rajta, így ezzel szívatják ezeket az embereket (sok százezer), de remélém a következő választásra kicsikarja az ellenzék, hogy meglegyen nekik is a levélben szavazási (vagy akár Ügyfélkapun) lehetőség, vagy akár, hogy senki sem szavazhasson semmi formában külföldön, csak belföldön!

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:33:49

@Zionnépe:

Ilyen ávós besúgócsemeték mint a fideSSnyikek sehova nem kellenek, de jobb híján alapozásnak jók lesznek valami szibériai útalapozásba, esetleg szappannak, lámpaernyőnek.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:34:51

@dunántúli gyerek:

"Egyébként a kivándoroltak is a fideszre szavaznak, de legalábbis soha nem szavaznának a ballibekre."

Hát te tényleg nagyon hülye vagy! Orvos látott már?

Zionnépe 2017.03.25. 22:35:50

@dunántúli gyerek: Erre ne fogadj, nyilván nagyin szereti mindenki fidesszt, amiért otthon nem tudnak a saját ingatlanjukban élni ugye ?!

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:36:17

@dunántúli gyerek:

Hol van itt kapitalzmus? Államkommunizmus van, mint a vezér tanítómestere, Rákosi elvtárs alatt. Nem hiába volt Zsidorbán besúgó, és az egész fideSS az MSZMP hazaáruló tagozata.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:37:37

@Zionnépe: A kormánynak mindegy, hiszen a határon inneniek, a határon túliak és a kivándoroltak is nagyobb arányban kormánypártiak.

Van egy másik ok is. Vannak ugyi azok az országok, akiknek nem tetszik ez a kettős állampolgárságoskodás, pl. Szlovákia. Ha ott a követségen kéne szavazni, akkor könnyen kifigyelhetnék ki magyar állampolgár és akkor megbüntetnék.

De aki levélben akar szavazni, kijelentkezik a lakcímről azt jónapot.

Én is azt mondom hogy legyen mindenkinek netes szavazás, az lenne a legtisztább, stimmt.

Zionnépe 2017.03.25. 22:37:42

@dunántúli gyerek: Lehet, de nem otthon. Ottgon diktatúra van, csak még puhább, mint a Putyiné vagy az Erdogané.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:38:25

@kolompa lole 1111: Miért lenne államkapitalizmus?

Az én nettóm 200zal több mint volt. Úgyhogy leszarom ha államkapitalizmus van.

Zionnépe 2017.03.25. 22:40:06

@dunántúli gyerek: Ha mindegy lenne nekik már megtették volna ezt a gesztust, de mivel félnek a szavazatoktól, nem teszik. Kijelentkezni egy szavazás kedvéért? Normális vagy?

Zionnépe 2017.03.25. 22:41:25

@dunántúli gyerek: Pont úgy írsz, mint aki havi nettó 1 milla körül keres ;-)

Vagy éves szinten "spórolsz" ennyit?

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:42:19

@Zionnépe: Jobb a diktatúra, mint a ballib demokrácia. Így szavazok majd jövőre.

Bár szerintem Németországban pl. a sajtó sokkal kontrolláltabb, mint itthon. Itt megjelenhet többfajta vélemény, míg ott bizonyos kérdésekről csak 1féle véleményed lehet, különben ki vagy rúgva, pláne ha nyilvánosan is vállalod a véleményed.

Amúgy is leszarja a demokráciát magasról mindenki Mo-n az EUba a pénzért léptek az emberek és nyugatra is a pénzért mennek dolgozni, nem a demokráciáért. Az hogy a ballib még mindig a demokráciázásnál tart, mutatja hogy fingjuk sincs mi kell a népnek, és különben is képtelenek kormányozni csőd és megszorítósdi nélkül.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:43:11

@dunántúli gyerek: Mert te valamelyik hazaáruló besúgó elvtárs strómanja vagy. A mienk meg annyival csökkent, mert mi "csak" magyarok vagyunk.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:44:41

@dunántúli gyerek:

"Jobb a diktatúra, mint a ballib demokrácia."

Akkor költözz haza Kecskebaszólandbe, a migri haverjaidhoz, ott találsz eleget. Mi magyarok demokráciát akarunk!

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:46:38

@dunántúli gyerek:

"Itt megjelenhet többfajta vélemény"

Hol? Külföldi szervereken max.

"míg ott bizonyos kérdésekről csak 1féle véleményed lehet, különben ki vagy rúgva, pláne ha nyilvánosan is vállalod a véleményed."

Na ez már látod valóban Hungarisztánról szól!

cardiobascuralis 3 2017.03.25. 22:47:49

@DFK:
Pedig az, aki be akar avatkozni Erdélyből abba, hogy Magyarországon mi történjen, az nem magyar, csak egy pénzért mindenre hajlandó, hazaáruló, az anyját is eladni képes mocskos román.

cardiobascuralis 3 2017.03.25. 22:49:42

@Skankhunt42:
Azért, faszfejkém, mert én itt születtem és itt élek, veled ellentétben, aki mocskos román vagy.

cardiobascuralis 3 2017.03.25. 22:51:57

@Skankhunt42:
Vagy egy hazaáruló szar alak, aki kiárusítja a románoknak az országot.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:53:52

@Zionnépe: Messze nem nettó 1 milla sajnos.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:54:51

@Zionnépe: Na, akkor nem jelentkezel ki azt nem szavazol, az is jó.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:57:11

@kolompa lole 1111: Azért az átlagfizut illene elérni egy nagykorúnak.

Ez 2010ben havi nettó 130 volt, ma 200. Az mekkora csökkenés?

igazi hős 2017.03.25. 22:57:33

@ogli dzsí: "Amit meg a fidesz nem tett, pedig megtehetné." Várjál már, akkor ki a fene változtatta meg a kétfordulós, a gyengébbet kompenzáló választási szabályt egyfordulós, az erősebbet erősítővé? Biztos Soros volt meg a migránsok, ugye?

VaradiJanos 2017.03.25. 22:57:52

@kolompa lole 1111: "A kurva anyád valóban egy hazátlan korcs, egy avós besúgó felszopó cigánykurva, ahogy mondod! Apád se győzi nyelni a gecit a narancskomcsi buziklubban, te meg ilyen mongolidióta senkiházi lettél, hát beléptél a fideSSbe, ahol csak az ilyen sehova nem megfelelő hulladékok gyűlnek."

Túl erős cuccot kaptál juhászpetyától?

Zionnépe 2017.03.25. 22:58:47

@dunántúli gyerek: Ezt most pont úgy írod, mintha otthon kb fél év alatt nem kb 5-6 nagyobb országos médiumot cseréltek volna le, csak mert nehogy ugyanazok írjanak ugyanolyan cikkeket a kormányról... Vagy nem rúgtak volna ki embereket a "nem megfelelő nézetükért" ?!
Itt ilyesmire nem hallassz példát. Az igaz viszont, hogy igyekeznek az etnikai jellegű bűncselekményeket "anonimizálni", és kellően fel is vannak érte háborodva a németek, de valljuk be ott, ahol egy légtérben él kb 70 millió német 10 millió bevándorlóval, néha szerencsésebb is, ha nem égetik el élve azonnal az összes sötétebb bőrű embert, hanem az igazságszolgáltatásra bízzák.

Nem szarják le, örülnek itt neki a honfitársak, csak a ténynek nem, hogy idegen földön kell azért dolgozni, amit ha nem csesz el a kormány otthon is megtehetnének!

Az forintit ugyanis mesterségesen tartja gyengén a Fidesz!

Nagyon szépen látszott anno még 6 éve, amikor csak belengették, hogy mégis fogadják az IMF-et és leültek velük kv-ni, majd elhúztak 2 hét szabadságra, rögtön 11%-ot erősödött a forint. Ha folytatták volna azzal a tempóval, ma kb 150 Ft lehetne, és nem kellett volna senki feje fájjon az elszálló devizatörlesztő miatt.

És mit csinált ehelyett a kormány? Megvárta még a lehető legjobban elinflálódik a forint és akkor fordította be a devizahiteket.
Itt nagyjából nem is értik a németek miért nem eurózunk? A fizetések is magasabbak lehetnének és kiszámíthatóbb a gazdaság is... de ha nekünk forint kell, szopjunk vele.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 22:58:51

@cardiobascuralis 3: Ennél azért többet használna ha az ellenzék benyalna az erdélyieknek.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 22:59:31

@dunántúli gyerek:

A kenyér régen 3,60 volt. Ma 360. Az mekkora csökkenés???

VaradiJanos 2017.03.25. 22:59:49

@cardiobascuralis 3: "Pedig az, aki be akar avatkozni Erdélyből abba, hogy Magyarországon mi történjen, az nem magyar, csak egy pénzért mindenre hajlandó, hazaáruló, az anyját is eladni képes mocskos román."

Vagy csak nemzetéért aggódó ember?

VaradiJanos 2017.03.25. 23:01:25

@kolompa lole 1111: "A kenyér régen 3,60 volt. Ma 360. Az mekkora csökkenés???"

Régen kis spermium voltál, ma nagy g..i. Az mekkora csökkenés?

kolompa lole 1111 2017.03.25. 23:02:08

@VaradiJanos:

A cuccok erősségéről kérdezd díleredet, guccitáskás Kokain Árpikát Ibizáról!

kolompa lole 1111 2017.03.25. 23:02:57

@VaradiJanos:

Te mennyi gecit szoptál ki a III/III-as apád faszából?

dunántúli gyerek 2017.03.25. 23:08:31

@Zionnépe: 'Ezt most pont úgy írod, mintha otthon kb fél év alatt nem kb 5-6 nagyobb országos médiumot cseréltek volna le, csak mert nehogy ugyanazok írjanak ugyanolyan cikkeket a kormányról... Vagy nem rúgtak volna ki embereket a "nem megfelelő nézetükért" ?!'

- ha megveszel egy újságot azt csinálsz vele amit akarsz, ennek a demokráciához és a szólásszabadsághoz semmi köze szvsz

'Itt ilyesmire nem hallassz példát.'

- de hallottam. Meg arról is amikor a FAZ újságírója kipakolt hogy 20 éve a CIA írja a cikkeit.

'Az igaz viszont, hogy igyekeznek az etnikai jellegű bűncselekményeket "anonimizálni", és kellően fel is vannak érte háborodva a németek, de valljuk be ott, ahol egy légtérben él kb 70 millió német 10 millió bevándorlóval, néha szerencsésebb is, ha nem égetik el élve azonnal az összes sötétebb bőrű embert, hanem az igazságszolgáltatásra bízzák.'

- ezért kell megelőzni az ilyesmit. Szar lehet a saját hazájukban rettegni, mit fognak szólni a cigányok.

'Nem szarják le, örülnek itt neki a honfitársak, csak a ténynek nem, hogy idegen földön kell azért dolgozni, amit ha nem csesz el a kormány otthon is megtehetnének!'

- aha az elmúlt 80 évben végig ugyanannyit lehetett itt keresni mint a németeknél csak hirtelen elqrta Orbán.

'Az forintit ugyanis mesterségesen tartja gyengén a Fidesz!'

- ami ugye pont hogy jó a külföldön dolgozóknak.

'Nagyon szépen látszott anno még 6 éve, amikor csak belengették, hogy mégis fogadják az IMF-et és leültek velük kv-ni, majd elhúztak 2 hét szabadságra, rögtön 11%-ot erősödött a forint. Ha folytatták volna azzal a tempóval, ma kb 150 Ft lehetne, és nem kellett volna senki feje fájjon az elszálló devizatörlesztő miatt.'

- jól elqrták a szocik azt is.

'Itt nagyjából nem is értik a németek miért nem eurózunk? A fizetések is magasabbak lehetnének és kiszámíthatóbb a gazdaság is... de ha nekünk forint kell, szopjunk vele.'

- mármint az európai bank irányítaná a gazdaságpolitikát onnantól, de manapság nem csatlakoznak az euróhoz hanem kiszállnak belőle. Amúgy mondd meg a németeknek hogy a gyenge forit azt jelenti hogy ugyanannyi euróból adhatnak az itteni cégeik magasabb fizetést úgyhogy nyugodtan emelhetnek, nem probléma.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 23:09:25

@kolompa lole 1111: A szocik alatt brutális volt az infláció, évi 5%. Az utsó 7 évben 2% átlagban.

kolompa lole 1111 2017.03.25. 23:11:23

@dunántúli gyerek:

"a FAZ újságírója kipakolt hogy 20 éve a CIA írja a cikkeit."

A chemtrail meg a zufók hol maradnak a hallucinációidból?

kolompa lole 1111 2017.03.25. 23:12:13

@dunántúli gyerek:

A komcsik alatt meg a lopás nagy most, nem az infláció. "Kicsit" jobban fáj. De csak nekünk magyaroknak, az oláhoknak és bérenceiknek nem.

Zionnépe 2017.03.25. 23:13:25

@dunántúli gyerek: Ne zsibbassz már, akkor hogy keresel 200 nettóval jobban csak az adózás miatt? Ha nem a Fidesz fizet neked ennyit ezekért a baromságokért, akkor tudnod kéne, hogy havi nettó 200 fizetésemelkedéshez kb havi bruttó 1,5 milla kell (plusz-minusz gyerekek száma)

dunántúli gyerek 2017.03.25. 23:18:22

@Zionnépe: Van olyan is hogy családi adókedvezmény, nem rossz dolog.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 23:19:27

@kolompa lole 1111: Hiába lopnak szerinted.

Szerintem az adósság nem nő, hanem csökken, és még a zsebemben is több péz marad.

Úgyhogy akkor lopjanak többet!

dunántúli gyerek 2017.03.25. 23:21:16

@kolompa lole 1111: Ja és 2 évvel a kámingáut után meghalt. Udo Ulfkotte.

Zionnépe 2017.03.25. 23:24:16

@dunántúli gyerek: Te elmebeteg vagy... már bocs. Hogy hasonlíthatod össze egyáltalán - mégmha igaz is lenne, és nem orosz bohócok,találták volna ki - teljes lapok átalakítását és szerkesztőinek kirúgását 1 db újságíróéval, aki kapja azért a fizetését, ha más írja helyette a cikkeket?

Jobban kerestek, jobb az életszínvonal, de pont ezért is jön ide meg angliába mindenki, és nem Oroszországba, Törökországba vagy Kínába.

Mi a francért lenne jó, a magas euróárfolyam??? Mert magasabb törlesztőre kell messze dolgozni ( igaz rövidebb idő alatt kifizetve, nekem pl 8 év lesz 20 helyett és még van 6).
ahelyett, hogy otthon fizetném euróban vagy alacsonyabb törlesztővel forintban???

Ameddig euróban számolnak a németek és ennyire függ az ország tőlük, addig végig szívás lesz. Ha visszavezetnék a márkát, akkor is szívás lesz... világos?

Zionnépe 2017.03.25. 23:27:42

@dunántúli gyerek: 2 évvel utána "mindjárt" meg is halt? Nem kapkodta el :-)

Ugye tudos, hogy aki veszélyeset coming outol azt az Oroszok mennyi ideig hagyják utána élétben??? Nyugi tartós tejet már nem kell vegyen...

dunántúli gyerek 2017.03.25. 23:33:01

@Zionnépe: Az egy természetes dolog, hogy ha egy újság gazdát cserél, akkor a tulaj mondja meg ki fog ott dolgozni, és mit fog írni. Ez így van a világon mindenhol.

Az szerintem fura ha egy elvileg független Németországban a CIA írja az újságcikkeket. Lehet hogy a ruszkik találták ki, de ugye Obama is lebukott hogy lehallgatta Merkelt. Azt nem a ruszkik találták ki. Persze nem lep meg vagy ilyesmi, de ez van.

Így van nyugaton jobb az életszínvonal mint keleten, erről nem kell meggyőznöd.

Ha euróban keresel és forintrészletet fizetsz akkor jó hogy olcsó a forint, vagy nem? A gyenge forint van akinek jó, van akinek nem. Az exportnak jó, az importnak nem.

Ugyanúgy a németeknek dolgoznak a lengyelek, csehek, szlovákia, magyarország, és csak a szlovákoknak van eurójuk, és qrvára nem keresnek ettől többet, mint akiknek nincs.

dunántúli gyerek 2017.03.25. 23:34:32

@Zionnépe: Nem állítottam én egy percig se hogy az oroszokat nagyon komálnám, vagy hogy ők jobbak lennének, csak azt, hogy a német sajtó erősen egyoldalúan kontrollált, a magyar szerintem soxínübb, többféle vélemény jelenik meg.

VaradiJanos 2017.03.25. 23:49:58

@kolompa lole 1111: "Te mennyi gecit szoptál ki a III/III-as apád faszából?"

Miért, vetélkedni akarsz?

cardiobascuralis 3 2017.03.26. 00:03:04

@dunántúli gyerek:
Úgy érted, a románoknak, ahogy ti, hazaárulók teszitek?

cardiobascuralis 3 2017.03.26. 00:03:51

@VaradiJanos:
Nem, hanem egy mocskos, hazaáruló, pénzért mindenre képes, az anyját is eladó román.

VaradiJanos 2017.03.26. 00:32:40

@cardiobascuralis 3: Bármelyik "román"-ért azonnal elcserélném bármelyik hazátlan korcs tetűhintás fajtádbelit.

DFK 2017.03.26. 01:57:48

@cardiobascuralis 3: nagyon szép, amikor a baloldal eldönti ki a magyar. Csak aztán ne visíts, ha ezután rólad meg más mondja, hogy nem vagy magyar. Egyébként az erdélyiek sokkal inkább részei a nemzetnek, mint a határon belül élő cigányok és zsidók. Ez utóbbiak is kettős állampolgárok javarészint...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 07:42:11

@morpho:

A körzetek száma 176 helyett 106 lett, nem lehetett nem átrajzolni őket.

Ráadásul a 176 körzet 1989-ben lett megállapítva, az akkori népességi adatok alapján, azóta súlyos aránytalanságok alakultak ki egyes körzetek között.

A mostani körzetek arányosak, mert a 2010-es népességi adatok alapján vannak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 07:46:44

@morpho:

Aki nem él az országban, az nem várhatja el, hogy országa a világ minden pontján létesítsen szavazókört a világ minden pontján, az összes magyar állampolgár lakóhelyétől 100 méterre. Ráadásul vannak országok, melyek eleve nem engedik, hogy idegen államok területükön szavazást szervezzenek.

Amikor legutoljára, 2006-ban szavaztam Bp-en éltem, s a szavazókör lakásomtól 70 méterre volt. Most külföldön élek, s jövőre utaznom kell 12 km-t. Ez az én bajom.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 07:48:30

@Janossz:

Folyton megy a szöveg, miért nem szavazhat mindenki levélben. Nem hallottad? Ebben a cikkben is szerepelt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 08:01:06

@Zionnépe:

"friss állampolgároknak legyen alapkövetelmény az önellátás és az azzal járó adózás, valamint az országon belüli lakcím"

Azaz legyen megkülönböztetés régi és új állampolgár között? Ez azonban alkotmányellenes lenne.

"mi a fenének akarna valaki magyar állampolgár lenni, külföldi létére, ha nem a jobb jövedelemért"

Mo-on lehet dolgozni állampolgárság nélkül is, azaz ez butaság.

A legtöbb új állampolgár magyar nemzetiségű külföldi volt, s alapvetően érzelmi okokból akarta a magyar állampolgárságot.

"Lakcím kontra ingatlanhoz. Én nagyrészt olyanokat ismerek csak pár száz embert, akiknek van ingatlanjuk, akinek nincs nagyon hamar meg szokott szabadulni a magyarországi lakcímtől, és általában minden kötöttségtől. Szóval maradjunk abban, akinek van lakcíme annak valamilyen tulajdonrésze is túlnyomórészt ingatlanban."

Azonban ez hazugság. Semmi gond, ha van ingatlanod és nincs lakcímed. Tudod hány orosz és izraeli befektető van, aki vett mo-i ingatlan, s közben nincs se magyar állampolgársága, se magyar lakcíme?

"Szerinted miért nem szüntetik meg? Talán, mert visszavágynak még és csak azt várják, hogy kifizethessék a tulajdonaikat? Egyébként meg ezzel meg is válaszoltad a korábbi felvetést, miszerint szándékosan vannak ellehetetlenítve a szavazástól!"

Ha visszavágysz, akkor nem vagy kivándorló. Ez esetben miért akarsz magadnak speciális jogokat? Vezessük be szerinted az egész országban a leveles szavazást?

"A választási körzetek bármit hablatyolsz is, azon logikai szisztémára lettek átalakítva, hogy minden körzetben a lehető legtöbb előzőleg felmért (Kubatov-listás?) Fidesz szavazó legyen."

Ballib mítosz ez, amit soha semmilyen adat nem igazolt még.

"Úgy nem mellesleg pedig nem utasítottad vissza te sem az állítást a szavazatvásárlásról"

Mert a felvetés abszurd. Te szavaznál arra, aki éveken keresztül szidott téged, s kampányt szervezett ellened? Ugye, nem? Na, ezért nem kell szavazatot vásárolni.

Lacock 2017.03.26. 08:19:02

@dunántúli gyerek:
'A másik dolog, hogy a norvég cserediákokat is ellátják. '

"Ahogy a magyar cserediákokat is Norvégiában, viszonossági alapon. Meg a magyar diákokat is mo-n, holott ők se dolgoztak még.

A többi hülyeség pont az a lényege a határon túliak állampolgárságának, hogy nem kell hozzá magyar lakcím."

Azt nem tudom, hogy az állampolgársághoz kell-e magyarországi lakcím (sejtem, hogy nem), de a szociális ellátások igénybevételéhez kell, ez derült ki azokból az útmutatókból, amiket tegnap olvastam a neten, és ezek egy részét neked is idéztem.
Az újmagyaroknak ez a biznisz az egész állampolgárosdiban.

"Magyar lakcímet lehet persze szerezni ismerőssel, bérleti szerződéssel vagy tulajdonnal, de hogy jön ez az állampolgársághoz?"
Lásd fent: ha az újmagyarnak van magyar állampolgársága, plusz magyar lakcíme, akkor kaphatja a szociális ellátásokat innen (IS!). Vagy ha egyszerre két országból nem kaphatja, (csodálkoznék, ha ezt ellenőriznék), akkor megnézi, hogy honnan kap többet, és onnan kéri. Az újmagyaroknak ez a biznisz az egészben.

"Miért jönne ide orvoshoz az a határon túli, aki otthon biztosítva van?"
Pl. mert romániában nem kapja meg az elvárt minőséget, és itt is bepróbálkozik.
De úgy tűnik, főleg a szociális ellátások miatt éri meg a románnak ide regisztrálnia.

Ezt írtam neked tegnap is:
A Népszava információi szerint Szabolcsban sok-sok ukrajnai család kapja meg a magyar állampolgároknak járó juttatásokat, családi-pótlék, GYES stb.

Az egyik Kisvárda melletti faluban élő képviselő szerint, számtalan ukránt jelentenek be családokhoz. A KárpátHír információi szerint a Nyírségben van olyan ház (több is), ahol 400-an is laknak, hivatalosan – sokan még magyarul sem beszélnek."
karpathir.com/2016/09/22/tomegevel-hamisitottak-a-magyar-allampolgarsag-elnyeresehez-szukseges-iratokat-ukrajnaban/

Zionnépe 2017.03.26. 09:38:17

@dunántúli gyerek: Ha minden tuljadonosváltáskor kiraknák a korábbi dolgozókat, soha senki nem menne dolgozni el sehova. Az, hogy lehetőség van rá, meghogy direkt ezért vesz meg valaki cégeket, óriási különbség.

De miután a kommentjeidből fakadóan te egyszerűen a Fidesz hauugságaot kell told, elnézem az ostobaságod.

dunántúli gyerek 2017.03.26. 09:57:05

@Zionnépe: 'Ha minden tuljadonosváltáskor kiraknák a korábbi dolgozókat, soha senki nem menne dolgozni el sehova.'

- és ki mondta hogy mindenkit kirúgtak a lapok tulajdonosváltásakor? A fideszes vállalkozó aki fideszes lapot akar, tartsa meg a liberális politikai újságíróit? Te viccelsz? Persze van olyan aki becsicskul, mint Kálmán Olga, de ilyen ez a szakma.

'Az, hogy lehetőség van rá, meghogy direkt ezért vesz meg valaki cégeket, óriási különbség.'

- direkt? Ha akarsz egy lapot meg lehet venni nem direkt is? Vagy van erre valami demokratikus korlát hogy nem vehet kormánypárti vállalkozó újságot?

Zionnépe 2017.03.26. 09:58:51

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Teljesen nyilvánvalóan látszik a Fidesz hozzáállása az ingatlantulajdonosként külföldre távozott magyarokról! Ott tesztek nekik keresztbe, ahol tudtok.
Ne lepődjetek meg, ha alkalomadtán visszakapjátok...kamatostól!

Miért lenne speciális jog, hogy szvazhassak úgy, mint aki csak azért kap tőletek állampolgárságot, hogy rátok szavazzon? Talán csak nem azért, mert biztosak vagytok benne, hogy ez a párszázezer ember nem rátok szavaz?

Egyébként miért lenne baj az egész országban a leveles szavazás? Még olcsóbb is lenne ! Úgyis küld ki levelet minden lalcímre a kormány, egyúttal tesz bele egy válaszborítékot a szavazólappal és csók. A Nemzeti Konzultációs leveleknél elárultátok, hogy bő 1,5 milliárd se kell rá, tehát nagyságrendekkel olcsóbb egy 6-8 millárdos népszavazásnál!
De én előremutatóan inkább az Ügyfélkapus szavazást preferálnám inkább.

A körzetek pedig teljesen nyilvánvalóan ezért lettek átalakítva, az a szerencsétek, hogy a titkos szavazás miatt ez nehezen bizonyítható. De mint Semjén elárulta, most már ez is kevés lesz, és újra kell drasztikus változtatás... ennyire csökkent a népszerűségetek :-)

A szavazatvásárláshoz pedig, ahogy korrupt au egész kormány, jól mutatja, hogy mindig vannak és lesznek megvehető emberek (lásd Dunántúli gyerek, Oli dzsí, Gipsz.Jakab), csak mindenkinek más az "ára". Téged nem sorollak ide, te az előző csoporthoz tartozol.

Zionnépe 2017.03.26. 10:00:41

@dunántúli gyerek: Remélem megéri neked ez a gerinctelenség és jól alszol, de ne csodálkozz, ha az ilyesmi nem tart örökké...

dunántúli gyerek 2017.03.26. 10:05:22

@Zionnépe: Mi ebben a gerinctelenség? Megint autista lettél?

Mi a gerinctelen? Az hogy az MSZP eladja a Népszabit és azt várja hogy neki fütyül a világ végéig? Az nem gerinctelen csak simán ökörség.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:17:04

@Zionnépe: Biztos valami elvtárs telekszomszédja a csávó.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:18:19

@dunántúli gyerek:
"Szerintem az adósság nem nő, hanem csökken"

De csak szerinted. Kizárólag szerinted. Ja és a tartótiszted szerint, aki ennek a hazugságnak a leírására utasított a pártközpontból.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:19:55

@dunántúli gyerek: A németek talán már infarktust se kaphatnak? Übermensch?

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:22:00

@dunántúli gyerek:

"Az egy természetes dolog, hogy ha egy újság gazdát cserél, akkor a tulaj mondja meg ki fog ott dolgozni, és mit fog írni."

Ahogy az is teljesen természetes, hogy mi meg a nevén nevezzük ezt a dolgot. Közpénzből magáncélra megvenni egy újságot és átállítani hírhamisításra, az szimplán hazaárulás, és úgy is hívjuk.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:23:32

@dunántúli gyerek:

"a német sajtó erősen egyoldalúan kontrollált, a magyar szerintem soxínübb"

MUHAHA, :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD HÁHÁHÁ, :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd

Aha, a magyar kézivezérelt pártsajtó mint skszínű, aha.... :DDDDDDDDDDDDDDDdddd Hacsak nem arra gondolsz hogy abuzik jele a szivárvány, mert akkor stimmel.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:24:37

@VaradiJanos:

Csak kérdezem, mert fideSSeseken kívül nem sok buzit ismerek.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:25:55

@VaradiJanos:

Azt tudjuk hogy te a románokat nagyon lájkolod, hiszen a führerd is egy oláhcigány KISZ titkár.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:28:59

@DFK:

"határon belül élő cigányok és zsidók"

Tehát te is utálod Zsidorbánt? Esetleg még Flórika haverját is? Nagyszerű! Akkor már csak azt áruld el nekünk hogy miért szopod a faszát? Mármint a hazaáruláson kívül.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:30:57

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

"Most külföldön élek, s jövőre utaznom kell 12 km-t. Ez az én bajom."

Nekünk meg az hogy külföldiként egyáltalán bele akarsz szólni a mi dolgainkba. Majd ha hazajössz és te is azt az adót fizeted amit nekünk megszavaztál.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 10:33:38

@dunántúli gyerek:

Az a baj hogy ezt ÁLLAMI pénzből teszi, mi pedig nem azért dobtuk be azt a közösbe, hogy ebből hazudozókat fizessen. Magánhobbit szigorúan magánpénzből szabad csak csinálni. Majd a rendszerváltás után ezért is el lesztek számoltatva.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 10:33:48

@Zionnépe:

S mi a kapcsolat az ingatlantulajdon és a lakcím között? Semmi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 10:36:58

@Zionnépe:

"miért lenne baj az egész országban a leveles szavazás?"

Olyan szavazatvásárlás indulna be, hogy megkérdőjelezné az egész választást. A választási aktivitás hirtelen 90 %-ra emelkedne, mert a gazdagabb pártok minden jelenlegi passzív szavazó választócéduláját megvennék.

Szerinted ez jó lenne?

Szerintem nem. Pont ezért szüntetném meg a leveles szavazást azoknak is, akiknek most lehetséges: a belföldi lakcím nélküliek számára. Az is hatalmas gond ugyanezen ok miatt, de annak a hatása minimális ahhoz képest, ami akkor lenne, ha mindenki szavazhatna levélben.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 10:38:16

@kolompa lole 1111:

A parlamenti választás nem az ország lakosainak dolga, hanem az állampolgárok dolga.

Miért ne akarnék beleszólni a SAJÁT dolgomba?

VaradiJanos 2017.03.26. 10:38:17

@kolompa lole 1111: milyen adót, te kutya? A segélyed adómentes, apád börtönfizetéséből pedig csak a tartásiját vonjuk.

VaradiJanos 2017.03.26. 10:40:59

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: ezeket csak az erdélyiek és a te szavazatod zavarják, a londoni mosogatóké nem, a pár évvel ezelotti izraeli különgépek meg főleg nem

dunántúli gyerek 2017.03.26. 10:46:48

@kolompa lole 1111: Nem állami pénzből vették meg a Népszabit. Az törvénytelen lenne, ha törvénytelenségről szerzel tudomást kötelességed a rendőrséghez fordulni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 11:13:57

@VaradiJanos:

Alapvetően a balllib logika az, hogy aki ballib szavazó, az szavazhat az űrből is, míg a nem ballib szavazó belföldön se tehesse meg ezt.

Zionnépe 2017.03.26. 11:31:26

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Mint írtam, az Ügyfélkapus szavazás lenne a legjobb.

A levélszavazáshoz:
Ennyi erővel akkor a legutóbbi népszavazáson a 128.000 szavazat sem érvényes (98%-ra hamisítottátok), illetve az egész Nemzeti Konzultáció sem?!

Janossz 2017.03.26. 12:01:42

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ha birka nem lennél, esetleg arra válaszolnál időnként, amit kérdeztek. Mikor és ki támogatta az iszlamista bevándorlók magyarországi szavazási könnyítéseit? Merthogy ezt állítottad volt. Ez volt a kérdés.
"Amikor legutoljára, 2006-ban szavaztam Bp-en éltem, s a szavazókör lakásomtól 70 méterre volt. Most külföldön élek, s jövőre utaznom kell 12 km-t. Ez az én bajom. "
Dehogy kell neked neked bárhová utaznod, főleg ilyen csillagászati távolságokba!
Maradj otthon, nézzél tévét,....

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 12:33:22

@Zionnépe:

A leveles szavazás gond, felesleges lyuk a rendszeren, így meg kellene teljesen szüntetni, nem növelni szerepét.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 12:34:19

@Janossz:

Én mindig elmegyek szavazni. Csak akkor hagyok ki szavazást, ha tényleg nem tudok elmenni, mert pl. nagyon messze vagyok éppen.

Zionnépe 2017.03.26. 12:52:55

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Örülök, hogy ezt tőled lehet olvasni !

Más kérdés, hogy van fenntartásom azzal szemben mit találtok ki helyette, de ha megszűntetitek első lépésben is nagyobb lesz az egyenlőség, mint korábban.

Janossz 2017.03.26. 12:56:39

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: No akkor szaladj ma is, sose nyernek a bolgár nacionalisták nélküled!
Ha már bevettek a brancsba...
A kérdésre még mindig nem sikerült válaszolnod: Ki és mikor akart választójogot adni az iszlamista migránsoknak?
Pharaon nem számit, a többinek.:-)

Zionnépe 2017.03.26. 13:20:42

@Janossz: Akkora a képzavar a pártközpontban, hogy már összekeverik az állításokat és a kérdéseket...

Jobb híján kis kartonlapokra írnak címszavakat, mint anno az elsősöknek és valaki meghekkelte az összepárosított szavakat náluk, és így jött ki ez a kérdés :-)

Azóta meg már inkább beígérik inkább a nagy nehezen "megszerzett" majd 1 millió szavazatkukázását is, csak ne kelljen a kínos kérdésekre válaszolni!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 13:43:57

@Janossz:

Antinacionalista vagyok.

Mindig megyek szavazni. Ma 17:30 körül fogok menni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 13:47:23

@Janossz:

"Ki és mikor akart választójogot adni az iszlamista migránsoknak?"

Satana Mertkell ultraliberális politikus és magyar hívei.

Janossz 2017.03.26. 14:33:03

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ismét sikerült bizonyítanod a Főnök bölcsességét.
Mármint bolond lukból bolond szél fúj...
Majd visszasírod még Merkelt, ha jön utána Schulz, biztos nem fog jobban tetszeni.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 14:59:56

@VaradiJanos:

Már megint a kurva anyádról ugatsz, cigánykurva felszopó kisköcsög?

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:00:55

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Mert nem a sajátod. Ha külföldön lax, akkor oda szavazgassál!

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:02:37

@VaradiJanos:

Megjött a segílyed, cigánypurdé? Látom, mert elittad az eszed már megint, és csak akkor alszol olyan jól a buzi apád faszával a seggedben, mint most. Tehát megint osztás volt...

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:03:49

@VaradiJanos:

Az izraeli különgépek azok az arab migránsaidat szállító különgépek voltak, amik persze hogy nem zavarnak téeg, mivel te is a hazátlan terroristafajhoz tartozol. Takarodj haza Kecskebaszólandba!

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:04:51

@dunántúli gyerek:

Pénztáros Lőrinc vette meg, azaz Orbán Viktátor. A kamu vagyonbevallása alapján nem is tudná másból, csak lopott közpénzből.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:05:46

@dunántúli gyerek:

"ha törvénytelenségről szerzel tudomást kötelességed a rendőrséghez fordulni"

Minden híradó után menjek feljelenteni? És ki vizsgálja ki? Mert hogy a kézivezérelt fideszbíróság nem, az biztos.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:06:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Ennek kb. így kéne működnie. IQ-hoz kéne már kötni a szavazójogot. Másnap a fideSS kiesne a Rablótanyából.

dunántúli gyerek 2017.03.26. 15:07:19

@kolompa lole 1111: hát, akkor úgy néz ki ki kell várnod a forradalmat

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:08:39

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

De hiszen a migrik a haverjaitok a nagy zsidózás közepette, most miért nem akartok párat befoadni a lakásotokba? Még a borotválkozásban is segítenek, szívesen átvágják a torkotokat, ahogy szeretnétek. Nem értelek titeket, nektek az se jó ha megkapjátok amit akartok?

kolompa lole 1111 2017.03.26. 15:09:33

@dunántúli gyerek:

Az egész nép azt várja. Mármint a magyar, nem a tied.

dunántúli gyerek 2017.03.26. 15:14:30

@kolompa lole 1111: Reméljük egyszer eljön mert a vezéreid már a jövő évi buktára észítik fel a tagságot.

Még több blog lesz a sajtószabadságért!

cardiobascuralis 3 2017.03.26. 16:01:11

@VaradiJanos:
Azt sejtettem, mert te is hazaáruló majom vagy.

cardiobascuralis 3 2017.03.26. 16:02:31

@DFK:
Az erdélyiek románok.
Aki közülük szavaz a magyar választáson, az aljas geci román ráadásul.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 16:14:42

@dunántúli gyerek: Kell is, mert a kommunista pártlapból és az avós tévéből nem lehet tájékozódni, csak Rákosi Viktátor propagandájávál agymosni.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 16:15:33

@cardiobascuralis 3:

Nem románok, de ott szavazgassanak ahol laknak. Majd ha Erdélyt újra visszacsatolják, akkor lehet itthon is, de csak akkor.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 17:40:04

@Janossz:

Nem látok kettejük között semmilyen lényeges különbséget. Emberileg talán Schulz picit szimpatikusabb, de politikailag ugyanazt a szart képviselik.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 17:46:39

@kolompa lole 1111:

Van egy jobb javaslatom.

Legyen ezentúl aktív regisztráció a választásokra, azaz csak azok szavazhassanak, aki regisztráltak a választást megelőzően, az előtt legalább 2 héttel. De nem ám úgy, ahogy ezt a cigány Orbán diktátor javasolta 2012-ben! Semmiképpen! Ezúttal minden teljesen demokratikus lesz! A regisztrálást ballib civilekből álló bizottságok fogják végezni, akik beidéznek minden egyes állampolgárt e célból, majd mindenkinek felteszik a kérdést „Utálja maga Orbánt?” – aki habozás nélkül igennel válaszol, az regisztrálásra kerül, míg aki nemet mond, azt cselekvőképtelenné nyilvánítják, s elveszti választójogát. Aki pedig igent mond, de csak habozás után, annak a szavazata fele annyit fog érni, mint a teljesjogú választópolgároké.

De ven egy másik, még demokratikusabb javaslatom. Eszerint mindenki szavazhasson továbbra is – még a fasiszta, nem adózó határontúli magyarok is –, de ne indulhasson a választáson nem ballib erő, mert aki nem ballib, az fasiszta, márpedig az 1947. évi párizsi békeszerződés tiltja a fasiszta szervezeteket.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 17:47:37

@kolompa lole 1111:

Még sose zsidóztam eddig, szóval ezt ne nekem mondd, édes ballibám...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.26. 17:49:57

@cardiobascuralis 3:

Az erdélyiek zöme valóban román, kb. a 75 %-uk az. Kb. 20 %-uk azonban magyar.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 18:32:58

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Ja, csak alig burkoltan, dehát itt nem a fideSSbirkákat kell ártatlan pofával átbaszni a palánkon, minket ez nem hat meg, tudjuk amit tudni kell.

kolompa lole 1111 2017.03.26. 18:34:53

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Na az viszont jó kérdés hogy mire fel? Elhúztál innen, amit a pártoddal és führereddel ellentétben én nem rovok fel neked, azt viszont igen hogy onnan akarod megmondani nekünk mit csináljunk itt. Na ide kéne egy jó kis brüsszelezés, sorosozás, nemleszünkgyarmat...

kolompa lole 1111 2017.03.26. 18:40:59

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Az a baj veletek fideSSbirkákkal, hogy aki nem orbánszopó, nem támogatja a közpénzek ellopását habzó szájjal, az csak komcsi lehet. Holott Orbán + Rogán a legnagyobb komcsi KISZ titkárok, és ugye az egész fideSS tele van MSZMP tagokkal (akik még az MSZP utódpártba se voltak elég jók), és III/III-as besúgókkal (vajon miért ez az egyetlen párt amelyik irtózik az ügynöklista nyilvánosságra hozatalától?). Ezek után hogy mertek ti komcsizni? A sorosgyörgyözés = (alig) burkolt zsidózás (ezért SS a fideSS), a brüsszelezés szintúgy, a "ruszkik haza"-t meg úgy értette Orbán hogy "ruszkik gyertek haza"? Behívja az oroszokat (letelepedési offshoremutyi, Paks 2) mint Kádár apja. Aki ezekre szavaz, az 56 ellen szavaz, és egy ávós hazaáruló, akinek nem szabad szavazati joggal rendelkeznie, mert csak a magyar nép ellenében tudná hasznosítani, amire semmi társadalmi igény nincs.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.27. 02:08:06

@Andy73: "2002-ben meg a baloldal vásárolt magának többszázezer szavazót a 100 napos programmal."

Két 100 napos program volt egymás után.

Nem szavazatot vásárolt, hanem betartotta a választási igéreteit, ami rendkívül szokatlan. Még jó, hgy nem a csúti geci nyert, mert 14. havi nyugíjat is osztott volna.

"Csak hát aztán elkúrták. Nem kicsit, nagyon."

Igen. Bár nem az őszödi beszéddel, hanem a semmittevéssel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.27. 02:11:09

@kolompa lole 1111: "aki nem orbánszopó, nem támogatja a közpénzek ellopását habzó szájjal, az csak komcsi lehet."

Ezek gyurcsány szavazók. Mikor kiderült az őszödi beszéd, mint az elhagyott szeretők, a szerelmük izzó gyűlöletté vált, és kerestek mást, akibe szerelmesek lehetnek. Láttál már csúnya válópert, ugye?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.27. 05:57:22

@kolompa lole 1111:

"Orbán + Rogán a legnagyobb komcsi KISZ titkárok"

Viccelsz?

"és ugye az egész fideSS tele van MSZMP tagokkal (akik még az MSZP utódpártba se voltak elég jók), és III/III-as besúgókkal"

Ballib mítoszok ezek, te is jól tudod.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.27. 05:58:56

@kolompa lole 1111:

"A sorosgyörgyözés = (alig) burkolt zsidózás (ezért SS a fideSS), a brüsszelezés szintúgy"

Téves. Soros kritizálása zsidózás? Ezen az alapon te zsidóztál az előbb, mert a szintén zsidó Rogánt kritizáltad. Miért zsidóztál?

Brüsszel meg mióta zsidó?
süti beállítások módosítása