A B1 blogcsalád



Gyanú

Konok Péter írása a B1 blogon

2017. március 17. - B1blog

konok.jpg

„Az új törvény ezen megoldása lehetőséget teremt az eddig kizárólag a nyomozásra feljogosított szervek által és a rájuk vonatkozó törvények alapján a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre, ezzel a valós idejű büntetőeljárás folytatására ösztönözve az előzetes felderítést végző szerveket” – áll az Igazság(ügyi) Minisztérium új törvénytervezetében. Lefordítom, ha nem lenne világos: akkor is nyomozhatnak utánunk (bevetve a titkos adatgyűjtés teljes arzenálját), ha semmiféle gyanú nem merül fel velünk szemben. Mintegy megelőzésként, mert mondjuk olyan a pofánk, hogy tuti mindenre képesek vagyunk.

Jó pár évvel ezelőtt, még a kilencvenes évek elején Amszterdamból jöttem éppen hazafelé. Voltak még ezek az olcsó buszutak, nem sokkal a rendszer lukratív újraosztását követően. Valamilyen Travel Kft., néha meg kellett ugyan tolni az Ikarust, a borostás, vörös szemű sofőrök pedig nemigen tartották be a kötelező pihenőket, kész életveszély volt, de határozottan olcsó (mint a mások élete); azt nem mondhatnám, hogy valódi bája lett volna ezeknek az utaknak, de egyfajta ritmusa igen. Ebben a ritmusban sajátos nyomatékot kapott az obligát Hegyeshalom. Kifelé is, befelé is. Még nem voltunk EU-tagok, a dicsőségesebb napokat is látott végváron tombolt a totalitárius nosztalgia. Sorok, ellenőrzések, naálljoncsakfélrék, szálljon-le-nyissa-ki-hát-ez-meg-itt-micsodák. Az amszterdami busz különösen gyanús volt, visszafelé meg végképp. A Szodoma-Gomorra menettérti. A kora délután, elnyűtten, büdösen, az átgörbedt éjszaka (és egy hét mondén élet) után kilúgozott emberek afféle lámpa körül rajzó, kövér, bódult, barna éjjelilepkékké változtatták a vámosokat, akik a nagy fogás és az azonnali előléptetés három szilváját vizionálták belső, imaginárius nyerőgépeikre.

Engem rögtön megtaláltak. Tudtam már előre, egyszerűen ilyen fejem van, ha a buszon nem ült cigány, fekete vagy arab, akkor biztos mindig engem szedtek először darabokra a határőrök (ez még manapság is így van).

 

Kipakoltatták a cuccomat, belenéztek a szendvicsembe, a bakancsomba, másfél napos buszozás után, kellemes munka, mondhatom, és a végén még a számba is belepislogtak. Mivel nem találták meg nálam az évtized drogfogását, közölték: kész, mehetek, pontosabban „Végeztünk is, elmehet!”. Kicsit meghökkenve kérdeztem, hogy hát ennyi? Esetleg nem mondanák, hogy „bocsánat”, vagy „elnézést a kényelmetlenségért, de hát tudja, ez a munkánk, nemigen adódott más, istenem, valakinek ezt is el kell végeznie, kicsit szégyelljük azért”. Már ha, ugye, amúgy ilyen intim közelségbe kerültünk egymással egy röpke félórácskára, hát legalább ragaszkodjunk valamiféle civilizációs mázhoz, imitáljunk valami kis humanizmust, érdeklődést, nem úgy van az, hogy alig találkozunk, rögtön nyomjuk full orálba, hát legalább beszélgessünk előbb kicsit, egy kávé, mozi, mittutodmén. Nyűgös voltam, na.

 

tek_4.jpg

 

A határőr nem kevésbé meghökkenve nézett vissza: „Maga nem tudja, hogy már a gyanú is büntethető?”

Nos, én akkor szegényt tökkelütött hülyének néztem, akit – véltem naivan – saját önkényuralmi múltja, állampárti funkciójának kopott, daliás emlékei torzítottak apró, korlátozott hatóerejű, de az adott szituációban kellemetlen totalitárius türannosszá. Pedig hát (ma már látom) én voltam a tökkelütött, a világ folyásából mit sem értő balga. De hát honnan tudhattam, miből sejthettem volna, hogy egy igazi, hiteles jós áll előttem? Hogy ez a flegma, taszító, egyenruhás kis zsarnok nem a közelmúlt, amiről akkor azt hittük mind, hogy már magunk mögött hagytuk, hanem a közeljövő, amelyik nagy, rendőrcsizmás lábát megint az asztalunkra teszi?

Állítólag Lukács Györggyel történt az 1940-es évek elején, hogy mikor bevitték a Lubjankára, a moszkvai NKVD-központba, megkérdezte a kihallgatótiszttől: - Mivel gyanúsítanak? - Erre a tiszt megfogta Lukács vállát, és odavezette az egyik utcára néző ablakhoz. - Látja, Lukács polgártárs, ezt a sok sétálgató, dolga után igyekvő elvtársat? - Látom. - Nos, ők gyanúsítottak. Aki itt van nálunk, az már vádlott.

Azóta kissé cizellálódott a hatalmi logika.

Nem kell gyanú, hogy gyanúsítottak legyünk, és gyanútlan gyanúsítottként ártatlanságunk is büntetendő.

Nincs már értelme megkülönböztetni vallomást és ítéletet, de ha rendesen viselkedünk, talán még megmarad nekünk a hallgatás joga. Mert a hallgatás: beleegyezés. És a beleegyezést nagyon szeretik.

Konok Péter

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7512345161

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírók megfigyelése? 2017.03.18. 21:25:27

Végül is, ha ezt a bírói bűncselekmények felszámolása miatt született az új megfigyelési törvény, akkor még megbocsátható és érthető is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dr. mesterséges színezék 2017.03.18. 23:04:54

@gebacsi: "Rettegjél csak nyugodtan."

Mán mondanál a sok egyéb mondanivalód mellett egy gondolatot arról is, hogy tkp. miért is kell ürügyet adni arra a rettegésre, én megköszönném.

consul 2017.03.18. 23:28:24

Esetleg menjél gyakrabban borbélyhoz... Ha úgy nézel ki mint egy csöves, akkor ne csodálkozz azon, hogy csövesnek néznek.
Sikeres ember amúgy sem utazik busszal, pláne nem Amszterdamba.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.03.18. 23:31:51

Féltik a bőrüket a fasiszta tolvaj fideszesek. Teljesen egyértelmű, hogy ez a törvény a potenciális ellenzék (nyilván nem a NER részét képező ellenzéki pártok, akik együttműködnek velük) ellen készül. Mi lesz, ha terem egy újabb von Stauffenberg, és ők nem veszik észre? Akkor a vezérükkel buknak ők is. Most már annyi gazemberséget követtek el, hogy ezt nem vihetik el szárazon. Vagy "örökre" bebetonozzák a fidesz-diktatúrát, vagy falhoz lesznek állítva ők is, mint egy országgal keletre a kollégájuk, 1989-ben.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.03.18. 23:34:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Iszol te rendesen, galambocska? A hozzászólásod alapján, igen. Na azért!

Bambano 2017.03.19. 03:20:19

miért nem veszik el az összes jogász diplomáját meg doktori címét, akik ilyen szemetet be mernek terjeszteni?

Skankhunt42 2017.03.19. 06:55:50

@ipartelep: hát, a te történelmi ismereteid is erősen megkerdojelezhetőek. S merénylete kudarcba fulladt te barom. de nem tudom mit vártam egy olyan ostobától aki csak fasisztázni képes

Cycmen 2017.03.19. 07:08:26

@Janossz: Mert itthon vagyunk, ha nektek ennyire szar akkor induljatok ti, unalmas az ajvékotok!
Valaki meg írta, hogy a tetves Lukács katonaszökevényeket lövetett le jogosan. Akkor ez az ízig vérig katona miért húzta el a zsidrák belét Leninékhez amikor szorult a kapca , akkor valahogy nem tetszett neki az utolsó töltényig harcolni?

$pi$ 2017.03.19. 07:08:34

"már a gyanú is büntethető?"

Ezzel van kirakva a címlapra. Aztán kiderül, hogy ez természetesen valami baromság, amit valaki mondott valakinek, ráadásul vagy húsz évvel ezelőtt.

Alatta:
"Az Igazság(ügyi) Minisztérium új törvénytervezete több mint ijesztő."

Na b+, ez már az alja, vagy lesz még lejjebb is az index?

$pi$ 2017.03.19. 07:17:30

@látjátok feleim szümtükkel: "A szimatolás alatt meg senki nem kurkászhat az anyagban, mert nincs is nyomozás, ezáltal nincsenek gyanúsítotti meg sértetti, meg minden féle jogok,"

Hát az látszik, hogy fogalmad sincs miről beszélsz. Gyanusítotti jogok akkor vannak, amikor gyanusított van, az pedig akkor lesz, amikor a nyomozás során eljutnak oda, hogy valakit gyanusítsanak. Közlik vele, hogy alapos okkal gyanusítják ennek meg annak a bűncselekménynek az elkövetésével.

Tehát nyomozás -> gyanusítás -> vádemelés. Ez így volt mindig is, a nyomozás mindig is úgy kezdődött, hogy nem voltak "gyanusítotti jogok".

Olyan meg, hogy "sértett" egy csomó esetben nincs is. Sokszor áldozat van.

De persze nincs is olyan, hogy "gyanusítotti jogok" meg "sértetti jogok", a gyanusított meg a sértett pontosan olyan jogokkal rendelkezik mint mindenki más. Bár mondjuk nem vagyok jogász, lehet, hogy ez utóbbi dologban tévedek. :(

Conchobar 2017.03.19. 07:22:19

" Tudtam már előre, egyszerűen ilyen fejem van, ha a buszon nem ült cigány, fekete vagy arab, akkor biztos mindig engem szedtek először darabokra a határőrök (ez még manapság is így van)." - A határőrök ilyen magatartását nyilvánvalóan nem a tapasztalatuk, hanem csak a rasszizmusuk motiválja. Cigányok, feketék és (nem öbölmenti) arabok mind-mind gazdag népek fiai, akik a pénzüket utazgatásra, túristáskodásra költik, akik esetében föl nem merülhet az, hogy bűnözés céljából járnak-kelnek

nu pagagyí 2017.03.19. 07:29:42

Csak az élethez igazítják a jogszabályt. A NER keretében felesleges ugyanarra a célra két szervezetet is bevonni, hiszen a központi utasítások mindenkire vonatkoznak. A rendőrség bőven elég ahhoz, hogy a kijelölt célszemély ellen előállítsa a "bizonyítékokat". Az ügyészség már a nyomozás indulásakor nekiállhat a vádirat elkészítésének, mert nem kell felesleges formaságokra fecsérelni az ügyészek drága idejét. A bírónak is több ideje marad, ha nem zaklatják állandóan mindenféle engedélyért, így a vádirat már a nyomozás lezárásakor elkészülhet. Nagy előnye a rendszernek, hogy a delikvens nem akadályozhatja a gépezetet mindenféle kifogással, mert az úgynevezett "túlkapások" immár törvényessé válnak. Talán annyit finomítanék a dolgon, hogy felesleges három szervezetet fenntartani a párt határozatainak végrehajtására. Szerintem elég lenne az igazságszolgáltatás teljes vertikumát a rendőrséghez koncentrálni. Az előkészítő tevékenység helyett a vádirattal kezdhetnének, amihez rögtön beszerezhetnék a beismerést is.

Egéridomár 2017.03.19. 08:18:11

@Cycmen: Figyelj faszfej! Szeretném felhívni a figyelmed, higy ti fideszgecik vagytok kissebségben ebben az országban. Az, hogy jelenleg a maffiád rabul ejtette ezt az országot, csak időleges. Ha mindenki "indulna" aki nem fideszgeci, szar se maradna ebből az országból faszfejkém.

Skankhunt42 2017.03.19. 08:29:04

@Egéridomár: jaja persze :)) na kezdj el pakolni a bőröndödbe és húzd el a beledet innen

nu pagagyí 2017.03.19. 08:29:53

A törvényből nem egyértelmű, de azoknak a listáját, akikkel szemben a rendőrség előkészítő tevékenységet folytat majd, egy újonnan létrehozandó meggyanúsítási államtitkárság fogja szolgáltatni. Az államtitkárság élére Habonyné Rogán Cecília a legesélyesebb.

Én tudom jól 2017.03.19. 08:50:57

@Jakab.gipsz: Az agymenésed alapján nem nagyon vagy olyan helyzetben, hogy megállapítsd, hogy én hogyan ülök a lovon. És amúgy sem tőled kérnék ebben tanácsot. Be vagy zárva a saját fidesz agitprop által meghatározott szűk dobozkába és az ott használt paneleket mantrázod naphosszat. Csak azt nem értem, hogy miből gondolod, hogy ezekkel bárkit bármiről meg tudsz győzni.

gebacsi 2017.03.19. 09:12:05

@dr. mesterséges színezék: Nem vagyok életvezetési tanácsadó, hogy a szombat esti "főműsoridős" álnaiv kérdezőket kezeljem. Ez egyébiránt a hatalmon lévők alaptechnikája mindenhol a világon, hol kicsit, hol nagyon. Attól, hogy most nem fogok idézni neked példákat attól még van ám ilyen máshol is - dolgoztass mást ezzel.

droid_ 2017.03.19. 09:21:42

@morpho: ez azokat erinti, akikkel szemben egyelore nem merult fel alapos gyanu, de ha felmerulne es nyomoznanak utana, akkor bebizonyosodna, hogy bunozok. ez engem nem erint, de akit erint, az rettegjen csak.
a poszt a "Lefordítom, ha nem lenne világos"-tol kezdve a szakallas csoka agymenese, semmi koze a valosaghoz.

nu pagagyí 2017.03.19. 09:26:06

@droid_: Téged csak akkor nem érint, ha te jelölöd ki, kiket érintsen.

nu pagagyí 2017.03.19. 09:30:06

@droid_: " ez engem nem erint, de akit erint, az rettegjen csak".
Miért? Te mit nem követtél el?

dr. mesterséges színezék 2017.03.19. 09:43:25

@gebacsi: :D

Arcvonalkiegyenlítésnek elmegy.

dr. mesterséges színezék 2017.03.19. 09:45:21

@nu pagagyí: De hol van még még mindez a tökéletestől, amikor rögtön az ítélet írásával lehet kezdeni, aztán majd csak összejön hozzá a bizonnyíték is!?
Még 1-2 évre biztosan.

$pi$ 2017.03.19. 09:47:34

"Lefordítom, ha nem lenne világos: akkor is nyomozhatnak utánunk (bevetve a titkos adatgyűjtés teljes arzenálját), ha semmiféle gyanú nem merül fel velünk szemben. Mintegy megelőzésként, mert mondjuk olyan a pofánk, hogy tuti mindenre képesek vagyunk."

Megint leírom, hátha valaki nem értette: a nyomozás *soha* nem a gyanúval kezdődött. A nyomozás minden esetben ismeretlen tettes ellen irányult, meghallgatásokkal, kihallgatásokkal, adat- és bizonyíték gyűjtésével. Némely esetben titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel.

Nem ismerős a kifejezés, hogy "ismeretlen tettes ellen"? Mindig így kezdődik, akkor is, ha feljelented a szomszédod, hogy ezt vagy azt tette.

A gyanú, a gyanusítás mindig a nyomozás megkezdése után, egy későbbi szakaszban történt.

$pi$ 2017.03.19. 09:56:17

@droid_: "ez azokat erinti, akikkel szemben egyelore nem merult fel alapos gyanu, de ha felmerulne es nyomoznanak utana"

Addig nem merülhet fel alapos gyanú, amíg nem nyomoznak utána. Az oly sokat hallott "alapos gyanú" meg a "gyanusítás" azt jelenti, hogy közlik az illetővel, hogy mostantól a nyomozásban ő mint gyanusított szerepel. Nem tanu, nem áldozat, nem sértett, hanem gyanusított és így pl. különös jogok illetik meg. A tanu nem kérhet pl. kirendelt ügyvédet, a gyanusított kérhet.

A gyanusított a kihallgatás során hallgathat vagy akár hazudhat is. A saját védelme érdekében mindenki azt mondhat amit akar. Ezzel ellentétben a tanu nem hallgathat és nem is hazudhat.

Olyan azonban soha nem volt, hogy valaki előbb lett volna gyanusított és utána kezdték volna meg a nyomozást, a gyanusítás a nyomozás egy lépése, nincs nyomozás nincs gyanusítás vagy gyanusított sem. Szóval a cikk szerzője teljesen el van tévedve, még annyit sem tud ezekről a dolgokról ami egy laikustól elvárható lenne. :(

$pi$ 2017.03.19. 10:00:14

@$pi$: "akkor is nyomozhatnak utánunk (bevetve a titkos adatgyűjtés teljes arzenálját), ha semmiféle gyanú nem merül fel velünk szemben"

Nincs olyan, hogy valaki "után" nyomoznak, ennek a kifejezésnek semmi értelme. Nyomozást valaki vagy valakik *ellen* folytatnak. Amíg nincs gyanusított, addig ismeretlen tettes ellen. Berendelhetnek, kikérdezhetnek, megvizsgálhatnak, megfigyelhetnek, de ezt nem ellened, hanem ismeretlenek ellen teszik. Mint a filmekben a Columbo: mindenkit vizsgál, nincs olyan, hogy "nem nyomozhat utána, mert nem gyanús".

nu pagagyí 2017.03.19. 10:10:03

@dr. mesterséges színezék: Bacsó is bánhatja már, hogy megcsinálta a Tanút. Továbbképzési anyag lett a Fideszben.

droid_ 2017.03.19. 10:20:43

@$pi$: nyomozas buncselekmeny gyanujara indul.

nu pagagyí 2017.03.19. 10:23:46

Mivel az ellenzékiek eleve gyanúsak, hiszen tagadják a NER létét, a törvény nem ellenük irányul, hanem azok ellen, akik látszólag a NER lelkes hívei. Csak az utóbbiakat van értelme titkosan megfigyelni, hiszen az ellenzékiek nyilvános megszólalásai bármikor előszedhetőek, tetszés szerint rájuk süthető az államellenes cselekedet gyanúja, egy kis hazaárulással megturbózva. Sokat segítene persze a felségsértés BTK-ba foglalása, de azért ki lehet hozni a jelenlegi törvényekből is a népképviselet lejáratására való törekvést, ha a legfőbb választott személyt esetleg zaklatni merészelnék a választók.

nu pagagyí 2017.03.19. 10:25:10

@droid_: Aztán majd csak lesz bűncselekmény is, ha nem ez, akkor majd egy másik, csak szívósan kell nyomozni.

nu pagagyí 2017.03.19. 10:30:25

@$pi$: A rendőrség nyilván azért kapna szabad kezet, mert kétség sem merülhet fel tisztességes munkájuk iránt. Ha valaki kétségbe vonná, azt majd jól előkészítik. Úgy tűnik, ezentúl elég lesz a rendőrségnek fizetni a védelmi pénzt, mert mindent ők intéznek, más szerv nem lesz beavatva a bizniszbe. Ez az igazi rezsi- és bürokráciacsökkentés.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.03.19. 10:35:35

@$pi$: No, akkor:
Bár ilyen aljas fideszférgekkel sosem állok szóba, és ezt most sem teszem - nem neki válaszolok, csak eloszlatom a féreg tudatlanságából, vagy/és hazudozásából adódó tévedést. Nézzünk egy racionális elemzést:

A tervezet szövege ez:
"Az új törvény ezen megoldása lehetőséget teremt az eddig kizárólag a nyomozásra feljogosított szervek által és a rájuk vonatkozó törvények alapján a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre, ezzel a valós idejű büntetőeljárás folytatására ösztönözve az előzetes felderítést végző szerveket."

Mi derül ki ebből? Most azt persze hagyjuk el, hogy akik ilyen törvényt akarnak hozni, azok aljas, akasztófára való gazemberek, akik előre megfontoltan, bűnszövetkezetben törnek a még nyomokban megmaradt demokráciára. Ezzel most ne foglalkozzunk, hanem csak a szöveggel. Tehát mit mond ez a szöveg?

Ha valamire hoznak egy új törvényt, akkor az azt jelenti, hogy valami ezzel változott. Korábban az a helyzet nem így volt, máshogy volt, a törvény egy új helyzetet teremt. Vagyis ez már önmagában cáfolja a fideszférgek ama állítását (és fő érvét), hogy ebben a tervezetben semmi újdonság nincs, eddig is így volt. Ha nem akarnak semmin változtatni, akkor nyilvánvalóan nem írnak új törvényt, azt akkor írnak, ha valamit változtatni akarnak.

De mi itt a változás? Ugyan a tervezet félig a szokásos ostoba, nehézkes jogászi bikkfanyelven, félig meg suta fogalmazással íródott, de azért a lényege kihüvelyezhető. Ez az: "a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre..."
Mit jelent ez? Ez ugye azt jelenti, hogy - ahogy fentebb elmagyaráztam -, hogyha ez akar lenni az új törvény, akkor eddig nem így volt. Vagyis akkor eddig ez máshogy volt (és itt nyilván nem az "ismeretlen tettes"-es esetekről van szó. mint ahogy azt a fent röfögő fidesz-idióta hazudta), úgy (volt), hogy a "felderítést" megelőzte valamilyen gyanú is. Ugyanis, ha még előzetes gyanú sincs, akkor csak az marad, hogy ötletszerűen, hasraütéses alapon, véletlenszerűen kezdenek el nyomozni valaki ellen. Így itt a Itt azonban most éppen arról van szó, hogy nem kell semmilyen előzetes gyanú, hanem azt, és azzal csinálnak amit akarnak.

De mi értelme van ennek? Látszólag nincs is olyan nagy különbség aközött, hogy a "felderítést" gyanú alapján végzik, vagy nincs előzetes gyanú sem. Sőt, ez utóbbi meglehetősen értelmetlen, és nem hatékony módszernek tűnik a nyomozásban, hiszen ott a gyanú egy szükséges szűkítő információ, ahhoz szükséges, hogy a 10 millió potenciális elkövető közül előzetesen ésszerű szempontok alapján kiszűrjék azokat, akiknél nagy az elkövetés valószínűsége. Ha még csak gyanú sincs, akkor hogy indulnak el, kit vizsgálnak? (ismétlem: itt nem az "ismeretlen tettes"-es esetekről van szó, ahol értelemszerűen, az elején nincs gyanúsított.)

Vagyis ez a törvény a logika, de még a nyomozástechnika szerint is értelmetlen hülyeségnek tűnik. Akkor vajon mégis miért csinálhatták, mit akarhatott a költő?
Mivel mi nem vagyunk agyhalott fideszesek, természetesen ezt is tudjuk: a költő itt egyszerűen arra gondolt, hogy több lehetőséget kellene adni a fidesz-bűnszervezet ellenségeinek a lenyomozására, megfigyelésére. Vagyis, az eddigieknél is szabadabb kezet biztosítani az ellenzékkel szemben. Ez a törvényterv nem más, mint egy újabb deszka a fidesz-diktatúra tákolmányában.

nu pagagyí 2017.03.19. 10:36:03

Farkas Flórián és Rogán Antal azért van még mindig szabadlábon, mert a sok bürokratikus akadály miatt nem sikerült elég terhelőt gyűjtenie Pintér rendőrségének. Na, de majd most!

dr. mesterséges színezék 2017.03.19. 11:00:50

@nu pagagyí: Még hogy despotizmus, miközben filmrendezők szabják meg posztumusz a jogrendszer irányát...

sakkosfx 2017.03.19. 11:07:59

Ha már a bűncslekményeknél tartunk kezdjük a Magyar nép ellen elkövetett bűn cselekménnyekkel! Melyek a mai napig tartanak! Tehát folytatólagosan elkövetett cselekményekről van szó! És ha már jogos bűntetésüket töltik politikus bűnözőink akkor térjünk vissza a témára!

dr. mesterséges színezék 2017.03.19. 11:10:07

@nu pagagyí: Kevered a két forgatókönyvet:
Rogánék esetében felmerült a gyanú, de rájöttek a jardon, hogy minden tiszta - csak a körülmények furcsa összjátéka adta a gyanú gyanúját -, így BEBIZONYOSODOTT, hogy nincs teendő.
Na de akivel kapcsolatban nem merült fel gyanú, vagyis nem bizonyosodott be semmivel kapcsolatban az ártatlanság, ott még bármi is lehet; ott nagyon gyanús az egész, amely gyanút éppen az érintett érdekében muszáj tisztázni.

Kriminológiai szakértők: a Lúdas Matyi ispánja, Tom Cruise

szamaritánus 2017.03.19. 11:14:55

Ki a faszt erdekel ez a marxista kocsog?

morpho 2017.03.19. 11:28:39

@ipartelep:
Köszi, hogy leírtad, nekem már nem kell. Amúgy tényleg kár a szóért. Most jön az, hogy rossz helyen volt az egyik vessző és különben is sorosgyörgy!

droid_ 2017.03.19. 11:29:05

bizony, ha nyomoznak egy ugyben, de felmerul a gyanu egy masik buncselekmenyre, azt ma sem hagyjak annyiban azzal, hogy kit izgat nem ezt kerestuk. nagyon helyesen. akinek van miert izgulni, az izguljon csak.

Egéridomár 2017.03.19. 11:33:14

@Skankhunt42: Nini, itt is egy kisebbségi fideszgeci faszfej :D

morpho 2017.03.19. 11:34:08

@droid_:
Ezt ma még hatszor le kell írnod, hogy meg legyen a nyolcas átlag. Az első kettő szépen megvolt. Az irány jó!

droid_ 2017.03.19. 11:57:20

amugy erdekes, hogy sehol senki nem mutat ra az eredeti szovegre, hanem egy forras nelkuli kiragadott mondatot magyarazgatnak kedvuk szerint, mindenfele erdektelen szemelyes sztorikkal es alaptalan fikciokkal egyutt megjeleniitve.

$pi$ 2017.03.19. 12:10:56

@ipartelep:
"No, akkor:
Bár ilyen aljas fideszférgekkel sosem állok szóba"

Idáig olvastam.

morpho 2017.03.19. 12:12:08

@droid_:
Ezt leginkább te csinálod. Két óránként üzembiztosan. Ja meg itt van még a dollárjeles narancskullancs. Az is ezt csinálja. Amúgy engem nem zavar, csapassátok a frankóst nyugodtan!

morpho 2017.03.19. 12:13:36

@$pi$:
Pedig azt hittem, hogy ezt a részt magadtól is tudod! A lényeg utána jön.

$pi$ 2017.03.19. 12:18:13

@droid_: "nyomozas buncselekmeny gyanujara indul. "

Én még nem láttam olyat, hogy ne "ismeretlen tettes ellen" indult volna a nyomozás, de biztos van ilyen is. Szerintem a legtöbbször úgy kézdődik a nyomozás, hogy nincs gyanusított.

dr. mesterséges színezék 2017.03.19. 12:22:27

@droid_: Azért bízom abban, hogy érted mi a különbség aközött, hogy egy cégéres vizsgálata közben kiderül, hogy nem csak az egzisztenciája van összelopkodva, de mellesleg fekete fegyvert is tart otthon és azközött, hogy sokáig hesszeltünk valakit, mert MI AZTÁN TUDTUK, hogy nem lehet rendben a csávó és tényleg: panelban gázpalackot tartott, amiről 10 tűzrendész közül 10 tudja, hogy tilos.

Ez pont arra jó, hogy 1-2 hónapra bárkit félre lehessen állítani, oszt jó napot.

Közben ha Lőrinc gazdának egymilliárddal rövidebb a vagyonnyilatkozata, az a bocsika kategóriája.

dr. mesterséges színezék 2017.03.19. 12:24:30

@$pi$: 'Én még nem láttam olyat, hogy ne "ismeretlen tettes ellen"'

Pedig nyitott szemmel jársz.

droid_ 2017.03.19. 12:27:05

@$pi$: buncselekmeny gyanuja attol meg fennallhat, hogy tipp sincs az elkovetore. pl:

"Amennyiben az ügyész vagy a nyomozó hatóság tudomására olyan tények jutnak, amelyek ha igaznak bizonyulnak, megvalósítanák valamely bűncselekmény törvényi tényállását, a bűncselekmény gyanúja miatt az ügyész vagy a nyomozó hatóság jogosult a nyomozás elrendelésére. Azonban nyomozás formális elrendelés nélkül is megindulhat, ha késedelmet nem engedő körülmények (pl. a gyanúsított személy kilétének megállapítása, elrejtőzésének, a bűncselekmény befejezésének megakadályozása végett vagy késedelmet nem tűrő más okból) állnak fenn."

ugyfelcentrum.fovarositorvenyszek.birosag.hu/book/export/html/12

@morpho: hogy mit irok hova, nem fugg attol, hogy teged zavar-e. de ha mar ennyire baratkozni akarsz, nincs valami forrasod erre a kiragadott mondatra? vagy benned nem merul fel ilyen igeny.

John Doe3 2017.03.19. 12:29:15

@$pi$: Ajánlom szíves figyelmedbe a 1998. évi XIX. tv-t. Érdekes olvasmány, és számodra sok újdonságot fog tartalmazni. Áldozat pedig a kánonjogban van.

droid_ 2017.03.19. 12:29:16

@dr. mesterséges színezék: bizony, ha valami buntetendo a torveny szerint, akkor nekem nem gond, ha buntetik. ebben semmi valtozas nincs. hogy miben van valtozas, abban sokat segitene, ha nem csak ilyen fikcios posztok jelennenek meg.

$pi$ 2017.03.19. 12:35:54

@John Doe3: "Áldozat pedig a kánonjogban van. "

Ez szerinted kánonjog?

"2005. évi CXXXV. törvény
a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről"

John Doe3 2017.03.19. 12:36:47

@ipartelep: A törvénytervezet érdekes fordulata a "valós idejű büntetőeljárás" is. Eddig ugye úgy volt, hogy a bcs. elkövetődik, az a hatóság tudomására jut, ás megindul a be. A valós idejű be. nyilván úgy működik, hogy a hatóság éberen figyeli, ki, hol, mikor készül bcs-t elkövetni, és ahogy azt megtenné, abban a pillanatban, kvázi valós időben megindul a be. is. Azt hiszem, ennek konzekvens végiggondolása és végigvitele az emberi társadalom (illetve a NER) működésének új dimenzióit veti fel.

$pi$ 2017.03.19. 12:37:00

@droid_: "buncselekmeny gyanuja attol meg fennallhat, hogy tipp sincs az elkovetore. pl:"

Még egyszer: azt mondtam, hogy nincs gyanusítás és nincs gyanusitott, nem azt mondtam, hogy nincs gyanu. Fogod?

John Doe3 2017.03.19. 12:37:57

@$pi$: Ebben igazad van, de szvsz. a Be. releváns az adott témában. Ott pedig sértett van.

morpho 2017.03.19. 12:38:00

@droid_:
Valaki belinkelte fennen a teljes törvényjavaslat szövegét. Egyébként figyelmedbe ajánlom még ipartelep utolsó hsz-ét. Amúgy ha a poszt fikciós, akkor miért szólsz hozzá? Vagy a kommentjeid is fikciósak?

$pi$ 2017.03.19. 12:39:30

@dr. mesterséges színezék: "Pedig nyitott szemmel jársz. "

Tök mindegy, irreleváns, lényegtelen. Beírod, hogy "nyomozást kezdett ismeretlen tettes ellen" és nagyon-nagyon-nagyon sok találatot kapsz. Ergo tiszta sor, hogy baromság azt mondani, hoyg a fidesz alatt már akkor is nyomoznak, amikor nincs gyanusított. Persze, mindig is így volt.

Nem olyan bonyolult ezt a gondolatmenetet végigkövetni ugye?

Jakab.gipsz 2017.03.19. 12:40:18

@ipartelep:
Ne becsüljük alá a bűnmegelőző nyomozati munkát, ami nyilvánvalóan nem egy világ életében bérből és fizetésből élő állampolgár ellen irányul, hanem egy mimikri ellen aki ezt az álarcot felölti.

Ha nem érti akkor tegyen fel egy egyszerű kérdést, miért van Francia országba rendkívüli állapot, amely különleges jogokkal ruházta fel a hatóságokat.

Azért kell tényszerűen, egy a veszély-érzetből származtatott törvényesít jogszabályi megelőző intézkedést, és egy ideológiai alapon kik kiáltott belső ellenség keresési törvénykezést: összevetnünk, mert e két törvényhozás között óriási a morális különbség.

$pi$ 2017.03.19. 12:44:25

@John Doe3: "Ebben igazad van, de szvsz. a Be. releváns az adott témában. Ott pedig sértett van. "

Ahogy mondtam is nem vagyok jogász így jónéhány dologban köznyelvet használok. Azt persze nehezen tudom elképzelni, hogy a gyilkosságnak pl. sértettje lenne és ne áldozata, de persze lehet, sőt lehet "alanya" vagy mittudomén, bármi kifacsart jogi terminológia.

John Doe3 2017.03.19. 12:50:41

@$pi$: „Az új törvény ezen megoldása lehetőséget teremt az eddig kizárólag a nyomozásra feljogosított szervek által és a rájuk vonatkozó törvények alapján a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre"
Te ezt írtad: " baromság azt mondani, hoyg a fidesz alatt már akkor is nyomoznak, amikor nincs gyanusított. Persze, mindig is így volt." Ne terelj. A tervezet pont arról szól, hogy már a gyanú megszületése előtt is indul "felderítés". Ez eddig teljesen illegális volt. Sőt: buktak el úgy büntetőeljárások, hogy a bizonyítékok ilyen, illegális módon kerültek beszerzésre, emiatt a bíróság nem vette (nem vehette) őket figyelembe.

droid_ 2017.03.19. 12:53:00

@$pi$: jo, akkor valami felreertes volt.
@morpho: nem fugg toled egy kicsit sem, mit hova irok. kosz a emlekeztetot a fenti linkre, csak hat abban nincs benne az a szoveg, amirol a poszt azt allitja, es most idezek, hogy "áll az Igazság(ügyi) Minisztérium új törvénytervezetében". akkor mirol is szol a poszt?
@John Doe3: a birosag laikusoknak szant, tehat a hivatkozott torveny ismerete nelkul is ertheto tajekoztatoja szerint "a bűncselekmény befejezésének megakadályozása végett vagy késedelmet nem tűrő más okból" is megindulhat nyomozas elrendeles nelkul, vagyis ma is letezik a "valos ideju" buntetoeljaras, nemde?

John Doe3 2017.03.19. 12:59:07

@droid_: szvsz az előkészületi bűncselekmények tartozhatnak ide (a többi példa ugyanis már megkezdett bcs-ről szól), amelyek azonban a Btk. terjedelmének csak kis részét képezik. A tervezet ezt a korlátozást már nem tartalmazza.

dr. mesterséges színezék 2017.03.19. 13:12:59

@$pi$: Nem bonyolult, sőt aaannnnyira egyszerű.

Beírom a gúgliba, hogy mit keresek... és lesz rá találat. Erre. Nem másra. Ergo ez van, és más nincs.

Nem vagy te ennyire egypálcás.

Cycmen 2017.03.19. 13:13:23

@Egéridomár: Ha mindenki "indulna" aki nem fideszgeci, szar se maradna ebből az országból faszfejkém.

Szóval az ilyen magadfajta arrogáns tróger lumpenprolik tartják a lelket az országban?

droid_ 2017.03.19. 13:17:13

@John Doe3: ra tudnal mutatni pontosabban, hogy melyik az korlatozas a jelenlegi be-ben, amelyik a tervezettt szerint megszunik? ha mar a poszt altal "idezett" reszt nem talaljuk sehol.

user friendly 2017.03.19. 13:40:45

@$pi$: a nyomozás általában ismeretlen tettessel indul, akkor is, ha konkrétan megnevezed az illetőt, hogy ő követte el az adott bűncselekményt, ugyanis olyan nincs, hogy te rámutatsz valakire, hogy ő volt és ezzel az illető automatikusan gyanúsítottá válik, csak azért mert te azt állítod.

$pi$ 2017.03.19. 13:48:34

@John Doe3: "Ne terelj. A tervezet pont arról szól, hogy már a gyanú megszületése előtt is indul "felderítés"."

Okés, nem értetted. Én egy szót sem írtam arról, hogy mi van a tervezetben. Én arról írtam, hogy mit írt a cikk, a blogbejegyzés. A lényege ez volt annak amit vitattam:

"Lefordítom, ha nem lenne világos: akkor is nyomozhatnak utánunk (bevetve a titkos adatgyűjtés teljes arzenálját), ha semmiféle gyanú nem merül fel velünk szemben."

Világos, hogy nekiálltl vitatkozni velem miközben azt sem tudtad, hogy mit állítottam. Megpróbálod bebizonyítani, hogy a törvénytervezetre nem igaz, amit én állítottam, miközben én semmit nem állítottam a törvénytervezetről.

Érted -e?

$pi$ 2017.03.19. 13:49:24

@user friendly: "a nyomozás általában ismeretlen tettessel indul, akkor is, ha konkrétan megnevezed az illetőt, hogy ő követte el az adott bűncselekményt, ugyanis olyan nincs, hogy te rámutatsz valakire, hogy ő volt és ezzel az illető automatikusan gyanúsítottá válik, csak azért mert te azt állítod. "

Gyakorlatilag szó szerint ezt állítottam. Bár neked sokkal frappánsabban sikerült megfogalmazni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.19. 14:00:57

"a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre"

Ez így nagyon felemás. Kéne egy hozzá illeszkedő törvény a bűnösség megállapítása előtt végezhető elítésésről, kivégzésről.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.19. 14:04:54

Nagyon gáz, amit a fideSS 2010 óta csinál, hogy a törvénytelenségeit törvénnyekkel legalizálja.

A narancsbékák meg mindenhez tapsolnak a kondérban.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.03.19. 14:13:35

Fidesz-barmok! Mi nem világos azon, hogy ha a bűnöző gazdáitok hoznak egy új törvényt, akkor az a korábbi állapothoz képest valamiben _változást_ jelent?
Tehát eddig megvan a kis agyatokban? A gengszterek változtatni akarnak valamin.
Na vajon min akarnak változtatni? Nem világos a szövegből "... a bűncselekmények gyanújának megállapítása előtt végezhető felderítésre ..." hogy itt a "gyanújának megállapítása előtt" kitétel a változás? Vagyis, akármi, és akárhogy is volt azelőtt, a bűnözők most ezt a rész akarják megváltoztatni, mégpedig úgy, hogy kiterjesztik a felderítés lehetőségeit, szabadságát. Mégpedig nyilvánvalóan azért, hogy az erőszakszervezeteik nagyobb eséllyel előzzék meg a bűnszervezetük megbuktatására irányuló ellenzéki (nem parlamenti ellenzéki) tevékenységet.
Ti tényleg nem értitek ezt a pofonegyszerű dolgot sem, és itt rugóztok oldalakon keresztül, és véditek a védhetetlent? És még csodálkoztok rajta, hogy ostoba, fogalmatlan, idióta gazembereknek tartalak benneteket?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.19. 14:25:12

@$pi$: "Én még nem láttam olyat, hogy ne "ismeretlen tettes ellen" indult volna a nyomozás"

Tudjuk, te nagyon sokmindent nem láttál még.

Azért gyakori az "ismeretlen tettes elleni" feljelentés, hogy ha nem bizonyítható a vád, akkor ne minősülhessen hamis vádnak. A magyar igazságszolg... jogszolgáltatásban való bizalom hiánya sarkallja az embereket ilyen trükkök használatára.

Az esetek egy részében ismert a tettes, egy részében gyanakodnak valakire, egy részében még csak nem is gyanakodnak senkire.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.19. 14:31:00

Egyébként meg ha valamit csempészni akarok, akkor öltönyt veszek, aktatáskát, szemüveget, lenyalt hajat, az ilyen primitiv fideSSfasszopók értelmi szintjén levő vámosok majd a szakállasokat vegzálják. :))

morpho 2017.03.19. 14:35:54

@ipartelep:
Értik ők, csak terelnek és megpróbálnak hülyének nézni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.19. 14:39:08

Kevertek két dolgot.

A vámosoknak a határon az a feladatuk, hogy senki ne csempészhessen. Mindenkit átkutathatnak. De nincs rá elég erőforrásuk, meg értelmetlen is lenne, ezért kutatnak szúrópróbaszerűen, vagy a megérzésüke hagyatkozva.

A rendőrségnek, titkosszolgálatoknak nincs joga minden állampolgárt megfigyelnie, lakásában, életében kutakodnia. Legalábbis mostanáig nem volt.

$pi$ 2017.03.19. 15:14:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Azért gyakori az "ismeretlen tettes elleni" feljelentés, hogy ha nem bizonyítható a vád, akkor ne minősülhessen hamis vádnak."

Nem a vádemelési szakaszról volt szó. De mindegy, irreleváns, épp azt bizonygatod amit én állítottam, csak nem vetted észre.

John Doe3 2017.03.19. 15:37:30

@$pi$: Btk. 268.§. Nem a vádemelési szakaszról van szó. Csak éppen nem irreleváns, mert súlyos éveket lehet kapni érte. Közérthetőbben: ha a szomszédodat feljelented, és az állításod nem áll meg, akkor már kimerítetted a hamis vád tv-i tényállását.

John Doe3 2017.03.19. 15:39:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: (Irónia nélkül) Nagy szellemek, ha találkoznak. Ezt a gondolatmenetet Philip Roth fejtette ki A mi bandánk c. művében. Ő se gondolta, hogy ennek egyszer majd fele se lesz majd tréfa...

dare 2017.03.19. 15:46:26

Eljött az idő, ebben a zűrzavaros világban ez már tovább nem várhat.
Be kell vezetni az álomőrzést, és ki kell azokat az embereket szűrni közülünk, akik tudat alatt bármiféle gyanús gondolatot táplálnak, és büntetőeljárást kell bevezetni ellenük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.19. 15:52:04

@John Doe3: "ha a szomszédodat feljelented, és az állításod nem áll meg, akkor már kimerítetted a hamis vád tv-i tényállását."

Nem ennyire egyszerű. A hamis vádnak valótlannak kell lennie, ÉS az elkövetőnek ennek tudatában kell lennie. (Nem gondatlanság.)

Ettől még lehet becsületsértés, rágalmazás, hatóság félrevezetése...

Szóval jobb a békeség...

droid_ 2017.03.19. 15:56:01

az "idezett" szovegrol egyedul az vilagos, hogy sem a tervezetben, sem a jelenlegi torvenyben nincs benne.

Jakab.gipsz 2017.03.19. 16:16:15

@ipartelep:
A fidesz csak ipari tanuló a libsi-csőcselék mellet ha maffia államokat kell kreálni lásd Soros Gyuri manipulációit.
Csak a hülye nem veszi észre, mint művel amikor politika-filozófus kisistent játszik az a barom, (sajnos csak pusztítani tud).

Soros Gyuri filozófiája egyszerű, (önbeteljesítő jóslatokkal manipulál), kedvenc trükkje, a privatizáció címén létrehozott rablóbandák össze ugrasztása, majd a bandák kijátszása egymás ellen manipulálása, persze mind e eközben a civil-szervezetei ajvékolnak a veszélybe a demokrácia.
Miért gyűlölködsz te káposzta fejű, ha gondolkodni se tudsz.

Egéridomár 2017.03.19. 16:36:17

@Cycmen: Ó te kis hisztis fideszgeci :D Zavar az igazság látom :D De zavarjon is faszfej :D

Bambano 2017.03.19. 16:45:45

@$pi$: "Megint leírom, hátha valaki nem értette: a nyomozás *soha* nem a gyanúval kezdődött.": persze, semmi gond, írd le nyugodtan, attól még ez hülyeség.

egy adott konkrét személy elleni adatgyűjtés mindig megalapozott gyanúval kezdődött eddig is. jelenleg (amíg a módosítás életbe nem lép) a távközlési szolgáltatók akkor adnak ki adatot konkrét személyről, ha megfelelően magas szintről érkező határozat ezt elrendeli. azt pedig csak megalapozott gyanúra adtak ki.

eddig nem lehetett olyat csinálni, hogy halászol vakon a zavarosban, hátha akad valami a hálóba, ezután majd lehet. eddig nem lehetett olyat csinálni, hogy becsületes, de állambácsinak nem tetsző polgár ellen adatokat gyűjteni, most már lehet. amely adatokról majd kiderül, hogy ugyan nem alapoznak meg semmilyen bűncselekmény-gyanút, de a gazdasági ellehetetlenítésre tökéletesen megfelelnek.

na ezt itt a minősített bmeg a dologban. ha eddig az, aki ki akart fosztani valaki mást illegálisan, belefutott egy kekeckedő bíróba, nem tudott mit csinálni, most majd tud. most már csak egyetlen lépés hiányzik majd, hogy akit eddig csak az underground köznyelv nevezett keresztapának, az hivatalosan publikusan is felvegye ezt a címet, mert más különbség nem maradt.

John Doe3 2017.03.19. 16:45:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A hamis vád elkövethető gondatlanul is. Ha igaz, és a tartalma nem áll meg (nem bizonyítható), akkor az jogilag hamis. buntetojog.info/kulonos-resz/btk-268-%C2%A7-hamis-vad/
De amúgy egyetértünk.

d.j 2017.03.19. 16:49:01

@gebacsi: Nem szidtam az anyádat, mert nem érdemli meg. Valószínűleg nem tehet róla, hogy a fia egy barom lett. Nem érted meg, hogy itt nem a rettegésről van szó, mert ehhez is hülye vagy, hanem az elvről amit ez a korrupt tolvaj banda képvisel, és ha valaki ezt védi akkor ő maga is azzá válik, mint te.

cardiobascuralis 3 2017.03.19. 18:19:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Még nem voltunk EU-tag."
Majd tanulj meg magyarul, és rájössz, mekkora baromságot írtál.
Tudod, alany-állítmány számbeli és személybeli egyeztetése.

cardiobascuralis 3 2017.03.19. 18:34:48

Még szerencse, hogy a Fidesznél csak A tanú című filmet látták, a Különvéleményt Tom Cruise-zal nem.

Majd ha azt is megnézik, akkor lesz itt igazán szar világ.

Cuhavidéki 2017.03.19. 18:43:28

Tiszteletreméltó felvetés. De itt csupán a jelenlegi ex lex állapotok valamilyen rendezéséről van szó. Persze ECHR 6 és 8 §-ba ütköző a jelenlegi TEK,NNI és még ki tudja ki gyakorlata.
Pontos, precíz szabályozásra lenne szükség, garanciális feltételekkel.
Vajon van ehhez támogatója Trócsányinak?

Cycmen 2017.03.19. 19:27:06

@Egéridomár: Ó te kis hisztis fideszgeci

Ezek után engedd meg, hogy ótvar baromnak szólítsalak!
Abban igazad volt, hogy ha elmennétek (vagy el lennétek végre takarítva) szar se maradna! Hát , tényleg eltűnne a szar az biztos!

Cycmen 2017.03.19. 19:47:18

@Egéridomár: A feleséged narancsbőrös lett azért álltál buzinak? :DDDDDDDDDDD

gebacsi 2017.03.19. 19:53:24

@d.j: Na mi van megszólalt hirtelen az önérzeted ? Én lehettem simán egyből mindenféle ótvar fidesznyik, mert nem egyezik a véleményünk - pedig rühellem őket, de ezt nem tudhatod. Egy dologba azonban belehibáztál. Sajnos eltartója vagyok ennek a bandának és még sok léhűtő állampolgárnak, mert dolgozom, vállalkozom és fizetek minden kötelmet, amit kirónak a NAV-tól a különféle kamarákig. Nagyon nem bánnám ha ezek mennének a bontóba, de a többi várakozó alkatrész ami csak arra vár, hogy ők legyenek azonnal cseredarab, azok is a bontóból vannak. Nagy talány, hogy hogyan tovább, mert fost a szarra cserélni nem érdemes.

Beer Monster 2017.03.19. 22:20:05

@gebacsi: Én némileg más szempontból reagáltam a meglátásodra. Úgy írtad, elnézést sem kértek amikor kiderült a tévedésük. Márpedig te jóérzésű emberként naivan így fogod fel. Az ő nézőpontjukból semmiféle tévedés nem történt, nekik rangjuk van mások fölött basztatni őket, és még örüljön a fivéred, hogy nem csinált semmit, ezért ők eltekintettek attól, hogy megmogyorózzák. Nincs tévedés, nincs zaklatás, nektek ezt tűrni kell, mert ők elvégezték a kiképzést, megkapták a kinevezést, innentől pedig amíg világ a világ te alá vagy rendelve a hatalmuknak. Értem, hogy nem érted - felfogni én sem tudom az efféle ember létezését, legfelejebb értelmezni, pszichológiai, biológiai szemüvegen át.

Beer Monster 2017.03.19. 22:38:15

A pribékek, igen általában az átlagpolgárt akarják basztatni, mert akit még a lenézett átlagpolgárnál is jobban utálnak azzal nem kerülnek alá-fölérendeltségi viszonyba.

Beer Monster 2017.03.19. 22:50:13

@Beer Monster:
Egyébként ez ugyanaz az embertípus, akik itt kifogásolják a szerző kinézetét, ősemberezik, meg azon töltik ki a dühüket, hogy miért nem borotválkozott. Annyi értelem se szorult a rendőragyukba, hogy aki valutát csempészett vagy rendszert dönteni készült, az azért előtte megborotválkozott. Nem is a feladat a lényeg, hanem a felsőbbrendűség "te szakállas torzonborz alacsonyrendű, még ki sem kell mondjam, mert ha akarok felnyúlhatok a végbeledbe..."

Cycmen 2017.03.20. 10:19:15

@Beer Monster: Egyébként ez ugyanaz az embertípus, akik itt kifogásolják a szerző kinézetét, ősemberezik, meg azon töltik ki a dühüket, hogy miért nem borotválkozott.

Most azt hiszed, hogy megragadtad a lényeget ti. hogy szidjuk mert szőrös? Tőlem aztán úgy néz ki ahogy akar, teszek rá, viszont nem értette hogy miért őt veszik elő mindenhol. Hát mert unortodox (vagy méginkább ortodox höhöhö! ) kinézete van és a vámos érthető módon nem azt feltételezi hogy tulipánhagymás kenyeret ment enni Amszterdamba, valamint a csomagjában nem holland fapapucsot rejteget! Lássuk be, kockázatelemzés alapján nem a hetvenéves öreglányok rejtegetnek gandzsát a szatyrukban rendszerint!

Nzoltan 2017.03.21. 18:39:44

"Engem rögtön megtaláltak. Tudtam már előre, egyszerűen ilyen fejem van, ha a buszon nem ült cigány, fekete vagy arab, akkor biztos mindig engem szedtek először darabokra a határőrök (ez még manapság is így van)."

Ha adnál magadra, akkor telán nem lenne így.....

Beer Monster 2017.03.21. 19:01:38

Lottózni fogok.

Ennyire ostoba emberek nem létezhetnek, mint egy házőrző kutya, ha kolbászt dobnak elé.
Szerintem a Pharaon maga elé küldött egy hobot, és amíg azt motozták, addig zakóban, nyakkendőtűvel mosolyogva átcsúszott az ellenőrzésen.