B1 blogcsalád



Orbán Viktor vagy súlyosan elmebeteg vagy manipulatív hazudozó

2017. március 16. - ashwood

Egyik lehetőséget sem zárnák ki – meghallgatva a március 15-i beszédét, ám az elmebetegség mindenképpen a jóindulatúbb megközelítés. Orbán megint olyan háborúkat vizionál, amelyek nem léteznek. Kérdés: valóban hiszi-e, amit mond, vagy csak hatalmat (és pénzt) akar, bármi áron.d_as20170315033-480x270.jpg

Sem felülni, sem terjeszteni nem akarunk meg nem erősített pletykákat állítólagos, grazi gyógykezelésekről, csak a tényekre hagyatkozunk. Orbán Viktor március 15-én ismét forradalmat, háborút, elnyomás vizionált, amelynek origója természetesen Brüsszel, a nagytőke és a sajtó. Csupán két, racionális megfejtése létezik az orbáni háborúsdinak:

  • súlyos skizoid paranoiában szenved a miniszterelnök, üldözési mániáját téveszméi táplálják,
  • pontosan tudja, hogy hazudik lényegében mindenben, de csak így képes hatalmát – és pénzét - megtartani.

Az első verzió, bár rémisztőbbnek hangzik, mégis a jobbik megoldás lenne. Az ilyen kóros elmeállapotot ugyanis ma már gyógyszerekkel remekül lehet kezelni, csendes elvonultságban a beteg viszonylag pontosan meg tudja közelíti a valóságot.

A második eset – és sajnos ez a valószínűbb – sokkal félelmetesebb. Ugyanis azt jelzi: Orbán számára teljesen mellékes, igazat mond-e híveinek, vagy akár miniszterelnökként a magyar állampolgároknak. A valóságot mindig hajlandó úgy hajlítani, ahogy éppen kedve, pontosabban érdeke diktálja. Sem elvek, sem a valóság nem befolyásolja, csak saját dőzsölése.

Csak röviden, mennyire nincs háború ott, ahová Orbán már vérfürdőt képzel:

  • az EU jövőjéről most kezdődik a párbeszéd, amely akár évekig is eltarthat, így teljesen fölösleges attól rettegni, hogy máris megvalósult a föderális unió,
  • épp az EU kezeli a menekültválságot, amelynek megfékezésére az egyetlen, hatékony eszköz eddig nem a magyar kerítés, hanem a törökök lefizetése volt,
  • Brüsszel nem akarja és nem is tudja betiltani a rezsicsökkentést, sőt, az Európai Bizottság javaslatai tartósá tenné az alacsony energiaárakat,
  • senki nem akarja elvonni a tagállami jogot az adórendszer meghatározására.
  • és a kedvencünk: azt már tudjuk, hogy a Soros Sátán pénzén a magyar politikát akarják az álcivilek befolyásolni. Már csak arra nem kaptunk egyetlen egyszer sem választ: miként teszik ezt? Hol látszik ez a törekvés?

Orbán hazug, önző és erkölcstelen beszédei, politikája az, amely valódi veszélyt jelent Magyarországra.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8212342141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ktinka 35 2017.03.16. 11:55:24

A mi ünnepünk, 2015. március 15.

youtu.be/63kBR6p5Wfw

puskapor 2017.03.16. 21:04:18

Mentálisan súlyosan sérült , szellemileg nem önmaga . youtu.be/IKbFsmLi6TE

morpho 2017.03.16. 21:21:33

Varga Misi közben elismerte, hogy nincs kidolgozva semmilyen közös adópolitikai javaslat, tehát Orbán hazudott.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.16. 22:15:50

Faszt megy orvosokhoz. Rég kikezelték volna. Az ügyvédeihez megy az innen kimentett százmilliádokat kezelni.

morpho 2017.03.16. 22:33:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Mi az, hogy "kimentett"?? Ellopott!!! Nem kell eufemizálni!

2017.03.16. 23:38:55

látom, nem akartok lemaradni az origo mögött, árokásók :D

morpho 2017.03.17. 02:12:10

@aleksz róz:

Szerinted Orbán 15.-én igazat mondott? Tényleg? Ne má!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.17. 02:36:17

@morpho: "Orbán 15.-én igazat mondott?"

Még sose hazudott Az Ember Aki Mindig Igazat Mond, tudhatnád. Ő maga mondta.

Csak nem hazudott???

morpho 2017.03.17. 03:55:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ezt mindig elfelejtem. Akkor persze nem. Nyilván nem. Most már csak az nem tiszta, hogy Varga szerint még sincs közös adópolitikai koncepció az asztalon. Akkor viszont mégis hazudott, ami meg persze lehetetlen, hiszen ő még sosem. Nem egyszerű ez, azért lássuk be!

tamás46 2017.03.17. 06:20:33

Nem igazán kommentáltám a március 15-én elhangzottakat, hiszen egy nemzeti ünnepen semmi nem szólt az ünnepről.
Amiért szót kérek az az, hogy az ATV-ben Hajós András(Kálmán Olga műsorában) arról beszélt, hogy a miniszterelnök inkább prédikátor, mint politikus.
A prédikátornak lehetnek olyan tulajdonságai, hogy csak azt mondja,amit a hívei elvárnak tóle.

Kivlov 2017.03.17. 09:09:03

Ha az ellenzék elhiszi a saját hülyeségeit, ő miért ne hihetné?

morpho 2017.03.17. 09:23:09

@Kivlov:
Aha, a tökfőzelék meg finom, a sárkány tüzet okád, te meg terelsz és mellébeszélsz.

szepipiktor 2017.03.17. 09:26:39

A posztoló möst költözött haza?
Most fedezte fel, hogy a csúti több sebből vérzik? Hogy külföldön gyógykezelték? Hogy a definiált alapkórsága a nárcizmus?
Súlyos szellemi állapot, ami a gyerekkorából és az apja nevelési stílusából következik.
Igazolt, tehát erre posztot írni csak önreklám.

Kivlov 2017.03.17. 09:39:56

@morpho:
A tökfőzelék finom.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.17. 09:40:27

Valami zavar van az erőben. A harmatgyenge @Kivlov: jutott csak ide a narancstálib rohamosztagból? Hol a birca?

Kivlov 2017.03.17. 10:00:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Zavar az erőben nálatok lesz, '18-ban, amikor újra sz*ptok... :D

nu pagagyí 2017.03.17. 10:05:26

Harcias miniszterelnökünk fülét-farkát behúzva menekül, ha igazi konfliktussal találkozik: olimpiai népszavazás, Tusk. Ő csak a védtelenekkel és a maga kreálta ellenségekkel szemben erős. A való világban testőrei nyugdíjas nénikkel számolnak le, a határőrsége pedig menekült gyerek ellen harcol.

Erő e-meló 2017.03.17. 10:10:08

na megbukott már ezen a héten?

Egéridomár 2017.03.17. 10:10:48

@Kivlov:
Tehát elismered, hogy orbán (is) hülyeségeket mond? :D

Igazad van elvtárs!!!

nu pagagyí 2017.03.17. 10:13:22

@Kivlov: Mindegy, hogy mit hoztok ki a saját szabályaitok alapján, a magatok által rendezett választáson. Mennetek kell és menni fogtok, mert nem képviseltek magatokon kívül senkit. Ha nem választáson buktok meg, akkor másképp. Minden diktatúra utolsó választásán még hatalmas fölénnyel nyert a diktátor, de következőt már nem érte meg. Az utolsó csepp pont az lesz, amikor a valójában már közutálatnak örvendő önkényúr ismét győzelmet hazudik.

Kivlov 2017.03.17. 10:18:37

@nu pagagyí:
apró kérdés: ti kit képviseltek?

bögöbö 2017.03.17. 10:33:23

@Kivlov: Én például a cionliberális háttérhatalmat. A béremet egyenesen Sorostól kapom, hogy megbuktassam a törpét és csődbe vigyem az országot. Ezt akartad hallani?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.17. 10:34:40

@Kivlov: Nem biztos, hogy elhiszi, de nem is ez a lényeg. A baromságai a másfélmilliós buggyant mély-viktroista törzsgárdának szólnakm akiket ilyen röfögéssel lehet egyben tartani. A baj az, hogy mások is hallják. Ettől persze még lehet olyan hülye, hogy el is hiszi.

Peterpapo 2017.03.17. 10:48:10

Ez az ember nem hisz semmit. Miért is hinne, hiszen naponta köpi szembe saját magát. Egyszer így, másszor úgy. Akik meg oda vannak érte süketek, vakok és/vagy annyi eszük van, mint egy marék molylepkének. Én tényleg nem értem, hogy százezrek hogy nem veszik észre, hogy ez az ember egy notórius hazudozó, köpönyegforgató, alattomos, sunyi, gyűlöletkeltő kis gennyláda?

Peterpapo 2017.03.17. 10:53:26

@Kivlov:

Te nagyon okos! Hány év kell még Neked és a hozzád hasonlóan gondolkodóknak, hogy észre vedd azt, amit a buta ballibák már minimum 20 éve látnak? Ezzel a gyökérrel nem csak a ballibák kerültek szopórollerre, hanem az egész ország, vagyis Te is, meg a hozzád hasonlóan gondolkodók is. :D :D :D

Most nem azon nevetek, hogy szopunk, hanem azon, hogy ennyire együgyű vagy, hogy ezt nem látod, sőt még tapsikolsz is neki örömödben. :D :D :D

Kivlov 2017.03.17. 11:05:17

@Peterpapo:
szerintem szopórolleren te vagy.
egyébként alternatíva?

Irbisz 2017.03.17. 11:05:51

Egyreszt a vilagtol elegge elszakadt, felig valami krealt alomvilagban is el, ebben biztos vagyok (senki nem meri, akarja neki a valosagot elmeselni), DE emellett egy gatlastalan arcatlan hazudozo is, aki a hatalomert es az összerabolt szazmilliardokert barmit megtesz, tönkreteve az öt megvalaszto orszaot, annak allampolgarait is- tipikus pszichopata diktatormentalitas.

Irbisz 2017.03.17. 11:13:14

@Peterpapo:
"Én tényleg nem értem, hogy százezrek hogy nem veszik észre, hogy ez az ember egy notórius hazudozó, köpönyegforgató, alattomos, sunyi, gyűlöletkeltő kis gennyláda? "

Pedig eleg egyszerü:
- egyreszt hivök, igy ketseg sem merül fel bennük hogy istenük nem mond igazat, netan gatlastalanul a szemükbe hazudik (hinni nem csak istenben, allahban, ezoterikus blablakban lehet, hanem barmiben, igy egy gazemberben is :(),
- masreszt informacios buborekban elnek, a realitasoktol elszakadva bunkerpszichozissal sulyosbitva, amit viktator lelkesen taplal allandoan uj es uj ellensegeket talalva,
- harmadreszt mar nem mernek a valosaggal szembesülni es beismerni hogy rossz lora ültek, atvertek öket mint a szart a palankon es palira vettek öket, kihasznalva hihetetlenül aljas gatlastalansaggal johiszemüsegüket es hazaszeretetüket. Igy inkabb kitarrtanak mellette, a teljes bukasig, asszisztalva a nemzet közep,ä hosszutavu tönkretetelehez :(. Röviden tipikus kognitiv disszonancia ...

Peterpapo 2017.03.17. 11:13:40

@Kivlov:

Szerintem az egész országban én is benne vagyok, így sok újat nem mondtál.

Alternatíva? Bárki. Az sem baj, ha Fideszes, csak Viktor tűnne már el örökre a politikából. Amíg ez nem történik meg, szopórolleren leszünk. Te is meg én is. A különbség az, mint említettem volt, hogy ennek én nem örülök és tapsikolok várva a 2018-as választásokat, hogy de jó lesz ha megint győz ez a f@rok.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.17. 11:14:24

orbán szövegei szinkronban vannak a tetteivel

ami ballenzékéről sosem volt elmondható

ezért, mert nincs orbánnál jobb, megint rája szavazok 20118ban

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.03.17. 11:17:01

@Irbisz: a világtól elszakad mertkell is azt hitte de jó lesz a willkommenskultur aztán 1 éve már orbán politikáját alkalmazza a migrikre miközben persze toleranciáról hazudozik

de hát kemény dolog a választás, ügye még ott is

Peterpapo 2017.03.17. 11:17:33

@Irbisz:

Tudom én is, de valahogy mégsem tudom megérteni. De persze erre alkalmas az a megállapítás, hogy nem vagyunk egyformák, ami engem nem zavar. Az zavar, hogy őket viszont zavarja.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.17. 11:21:08

Elgondolkodtam a címen. Szerintem nem vagy-vagy, hanem is-is... ;-)
És még így is van egy állandó 2 milliós tábora. Na, ez a gáz!

Gondolkodó ember ritka,
Ez a fidesz-vallás titka.

Irbisz 2017.03.17. 11:22:58

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

"orbán szövegei szinkronban vannak a tetteivel"

csak epp a valosaggal nem, magyaran hazudozik ejjel-nappal, gyurcsanyi elvtarsat megszegyenitö modon. gratulalok hogy egy hazugert odavagy, aki a hazugsagait stabilan es gatlastalanul müveli permanensen. szanalom a köbön.

"ezért, mert nincs orbánnál jobb, megint rája szavazok 20118ban "
kb. csak jobb van, es ha nem egy ocska fideszparti viktatorhivö lennel, hanem igazi magyar ember, akit a magyarsag erdeke vezerel, nem egy felkommunista hazug senkihazi hatalmon maradasa, akkor nem tartanal ki meleltte.
de mit varjon az ember attol, aki többre tartja a fidesz es viktator erdeket, mint az orszaget es a maygar embereket :(

Sir Galahad 2017.03.17. 11:24:31

"Kérdés: valóban hiszi-e, amit mond, vagy csak hatalmat (és pénzt) akar, bármi áron."

Engem a szerző álnaiv hozzáállása zavar. Orbán politikus, és mint kivétel nélkül minden politikus, természetesen ő is hatalmat, pénzt akar. És?

Sikerült felfedezni a kanálban a mélyedést?

2017.03.17. 11:28:12

A narancscsillagosok bármit elhisznek a felcsúti bolondnak.
Ez nem intelligencia kérdése. Nincs Sztálinjuk, vagy Rákosijuk, nekik Orbánjuk van.

Irbisz 2017.03.17. 11:28:51

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

azert mert merkel migranspolitikaja elmebetegseg, az miert is menti orban az orszagot tönkretevö, közep,- hosszutavu lehetösegeit lenullazo arcatlan rablopolitikajat??? eszednel vagy?
meg a 2015-ös wilkommenskultur-os idiotasag nem indokolja hogy 2011-ota epiti vissza a kadarrendszert, a kommunista tempot es gondolkodasmodot, sodor minket vissza a balkanra :(

na de mindegy, itt lezartam, mert ahogy nem fogok egy szakallas fanatikus ISIS-terrorsitat sem meggyözni, ugy hasonloan remenytelen egy uhyanolyan fanatikus fideszhivö meggyözese, mert szamok, adatok, trendek, tenyek es a valosag nem erdekli, viktor barmilyen böffenete, öblös hazugsaga felülirja a valosag barmely cafolhatatlan tenyet.

nnnnnnnn 2017.03.17. 11:29:56

én fideszesként teljesen nyugodt vagyok. a 2018-as választást minden különösebb nehézség nélkül fogjuk megnyerni.

Kivlov 2017.03.17. 11:34:14

@Peterpapo:
Ilyen nincs, hogy bárki.
Egy választáson nem az győz, akire többen nem szavaznak, hanem az, akire többen igen.
és a fityisznek van 1,5-2M fix szavazója.

Azok, akiket az elmúlt kormányon kisajtoltak a 303%-os SZJA-jukkal, hogy az abból jövő bevételt odaadják a sok kamubéresnek, meg segélyesnek.

konrada 2017.03.17. 11:49:54

@Peterpapo:
...pedig ha megpróbálnád, megértenéd.
A váteszeknek is mindig az a problémájuk, hogy nem értik, miért nem őket követik, mikor ők olyan tisztán látják az utat.
...pedig csak meg kéne érteniük, a világ hogyan működik, az érdekek hol keresztezik egymást....
...aztán ha erre építik rá a programjukat, a világ nem menekül meg tőlük...;))

Peterpapo 2017.03.17. 11:50:46

@Kivlov:

Már miért ne lenne? Még a nagyanyám is jobb lenne, ha még élne. Mondjuk annyiban igazad van, hogy a jelenlegi sleppjéből (Lázár, Rogán, Kósa, stb) se lenne jó egyik sem.

"Azok, akiket az elmúlt kormányon kisajtoltak a 303%-os SZJA-jukkal, hogy az abból jövő bevételt odaadják a sok kamubéresnek, meg segélyesnek."

Mert most nem ez van hatványozottan mi? Hát te tényleg vak és süket vagy.

Peterpapo 2017.03.17. 11:53:21

@konrada:

Én most nem arról a néhány száz kedvezményezettről beszélek, akiket közel engedtek a húsos fazékhoz, hanem arról a maradék több százezerről, akik semmit sem kapnak, csak a szólamokat.

Egéridomár 2017.03.17. 12:08:00

@nnnnnnnn:
Te, mint hű fideszes, nyugodt is lehetsz.
Viszont azok, akik rendelkeznek aggyal, elborzadva nézik orbánod ámokfutását.

konrada 2017.03.17. 12:18:21

@Peterpapo:
....na ja.

...aztán vannak még azok, akik se a húsos fazékhoz nem jutnak, se szólamokra nem buknak.

...nekik meg marad a realitás. A zorbán hülyeségeket beszél? Igen. Gyurcsány? Az is. Hát a többi politikus? No azok is.

Akkor a szólamok miatti választás kilőve....

...s akkor marad az, ami a saját kis sz.ros életében fontos:
legyen munkahelye,
ne büntessék progressziv adóval azért, mert nem tud adót csalni,
ne kelljen egy pörgő inflációban félévente újra megtanulnia, mennyi egy KWh áram, vagy 1 m3 gáz,
és így azt néznie, hogyan inflálódik el a bére,
és mindezekért még azt is megkapnia, hogy utolsó bűnös nemzet tagja, mely legfeljebb hálás lehet a feléje dobott csontért,
és hogy mindezért neki kutyakötelessége lenne támogatnia a soktízezres hotspot-táborokat...

...de hát az emberek ilyen önzők, csak a maguk érdekeit nézik.
Pedig foglalkoztathatnának azzal, hogy mutyisták tucatjai hordják szét a pénzt, miközben azt olyanoknak is lehetne adni, akik cserébe francia becsületrendet osztanának a miniszterelnököknek, és olyan bankszámlákat pártpénztárosoknak, amiből megvédhető lenne a szabad sajtó...
...hogy évtizedek óta jól élő újságírók szinte senki által nem olvasott lapjai bezárnak, és azok éhen maradnak...
... hogy őzikeszemű gyerekek néznek befelé a határrácson hátuk mögött a sok tucat bátyjukkal...
...de az emberek sajnos önzők, és ha nem jutnak húsosfazékhoz, nem laknak jól szólamokkal, akkor a saját érdekük alapján döntenek...

Netuddki. 2017.03.17. 12:43:18

Reggel a fideszrádióban (régi Kossuth) is előadta a szokásos bullshitbonbonjait. Amikor már 5 perce migráncsozott, inkább kikapcsoltam.

Mégis mi a faszt akar itt migráncsoktól EU-t védeni, a magyar adófizetők pénzén? A helyett, hogy megegyezne az EU-val és legfőképpen az osztrákokkal, hogy mi legyen azokkal az okmányok nélküli bekóricálókkal, akik mind Németországba és Angliába igyekeznek. Az ostoba barma...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.17. 12:47:54

@Kivlov: Inkább kerítsd elő a bircát! Azon legalább szórakozunk. Rajtad csak szánakozunk.

morpho 2017.03.17. 12:48:26

@nnnnnnnn:
"én fideszesként teljesen nyugodt vagyok. a 2018-as választást minden különösebb nehézség nélkül fogjuk megnyerni."

Meg még a következő nyolc-tíz-száz "választást" is, úgyhogy tényleg nem kell aggódnod.
Viszont a magyar társadalom idővel majd aggódni kezd, amikor a miniszterelnököt 30 év múlva is Orbánnak hívják.

Peterpapo 2017.03.17. 12:48:37

@konrada:

Na ja. Ezért nem ment el a zemberek közel 40 százaléka választani és ezért hagyta el az országot több százezer ember. Aztán a maradékból mégis arra szavaztak 2 millióan, aki a legtöbb szólamot mondta és mondja azóta is. Ennyit az önös érdekről. Na meg erről a rezsicsökkentésről és százszor kiderült már egyrészt, hogy humbug, másrészt, hogy máshol meg a többszörösét szedték be. ja, hogy valahonnan pótolni kellett amit a gazdagoktól nem szedtek be, adócsökkentés címén? Így marad a realitás. talicskával hordják ki a közpénzeket a haveroknak. A Gyurcsány hazudott meg lopott. És akkor ez mentesíti Viktort a hazugság és lopás alól? ja hogy egy látszólag nemzeti színre festett szópóálarcot szívesebben viselnek bizonyos emberek?

Nem kell a süketelés.

Baltával Ébresztő 2017.03.17. 12:56:19

Jó olvasni a sok lipsi ajvékot. Ez azt jelenti, hogy jól mennek a dolgok az országban.
Jól teszi, hogy a majomhordát megállítja a határon, és a retardált brüsszeli idiótákat helyreteszi. A gazdaság a kommunista pusztítás után szépen helyreáll, az árak csökkennek.
További jó acsargást, nyomorultak!

2017.03.17. 12:58:44

@morpho: fingom sincs, hogy igazat mondott-e. nem hallottam, nem olvastam, egyáltalán nem is érdekelt.
a b1 blog szövegét, stílusát minősítettem.
az egy dolog, hogy megnőtt az ingerküszöb, de ők ugyanazt csinálják a rendszerváltás óta, gyűlölködnek, mocskolódnak, megpróbálják az ördögtől is rosszabbnak, gonoszabbnak beállítani az ellenfelet, nehogy bármennyi szimpátia ébredjen bárki iránt aki nem az ő oldalukon van, ja meg náciznak fasisztáznak ész nélkül.
árokásók. pont ők az árokásók.

kb 1990 óta olvastam napi rendszerességel a népszavát is, úgyhogy tudom, miről beszélek. volt bayer zsolti szemben a némethfőszerkesztők, drágabolgárurak seregével.
meg volt még pár méltán feledésbe merült jobboldali útszéli mocskolódó, akiket mindenki szégyellt a legelvakultabb fanatikusok kivételével. na pont az a stílus a b1 blogé is, csak annyi a különbség, hogy ti nem szégyellitek, hanem büszkék vagytok rá

igazi hős 2017.03.17. 12:59:59

@Kivlov: Talán meglep, de Orbánnal a pár ezer csókoson kívül mindenki szopik, függetlenül attól, hogy hisz-e még Orbánnak és szavaz rá, vagy sem. Ahol nem a fejlődés a cél, hanem álellenségek legyőzése, ott az egész nép vesztes. Persze sokan meggyőzik magukat, hogy nem mi vagyunk a hibásak, hanem mindig mások. Ebben marha nagy rutinunk van. Folytatjuk.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.03.17. 13:03:06

Ti semirekellő Gyurcsány csicskák, Orbán Viktor még csak ki se ünnepelte magát hogy az eg´ész ország neki szurkolt március 15-én a démonok elleni harcában, ti már öntitek is rá a mocskosságaitokat. Orbán Viktor az utóbbi 1000 év legnagyobb magyar kormányzója, ő mentette meg az országunkat attól hogy EU gyarmatok legyünk és hogy az Európába menekült 1 milliárd arab migránst Magyarországra telepítsék, hogy túlszaporodjanak minket és hogy elvegyék az Orbán Viktor által teremtett 1 millió új munkahelyet.

De Orbán Viktor harcának nincs vége, mert az ellenség nem akar távozni Orbán Viktor elől, ott állnak éjjel-nappal előtte meg mögötte ´és nem hagynak Orbán Viktornak egy percnyi nyugtot sem. Orbán Viktor végső győzeleméig ezen külső erők felett pedig imádkozzon mindenki velünk, akinek nemzeti színü szív dobog a mellkasában. Imádkozzunk Orbán Viktorért és a kormányáért a mai napon is:

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy NER-Magyarország
A legboldogabb kontinens az egész világban

Hiszek a Matolcsiban,
Hiszem hogy kétszer-kettő öt,
Hiszem hogy a magyar gazdaság
Fényévekkel jár az egész világ előtt

Hiszek a Rogánban,
Hogy megmérhetetlen a lakása,
Hogy az Ötkert saját zsebre el nem privatizálta,
Letelepedési kötvények offshore cégeibe a milliárdokat sose átjátszotta

Az utolsó leheletemig hiszek az Orbánban!
A kommunisták, az EU, az EP, az ellenforradalmárok, a CNN, a Tavares, a Velencei Bizottság, a Soros, a Simicska, a norvégok, a liberálisok, a Kun Bélák, a migránsok, az álcivilek, a háttérhatalmak, a külső erők, a szoft púderek, a kvóták és a brüsszeliták elleni harcában,
Hiszem hogy sose fog elfáradni,
Még a szentté avatása előtti órákban.
Sem.

igazi hős 2017.03.17. 13:03:10

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "orbán szövegei szinkronban vannak a tetteivel" Azért nem ártana, ha a valósággal is szinkronban lennének. Valamint a tegnapi tetteivel.
A te érved szerint a mániákusok a legkövetkezetesebbek, de hagy ne emeljük őket piedesztálra.

igazi hős 2017.03.17. 13:06:15

@morpho: Miért aggódna, Kádár is a teljes elhülyülésig maradt hatalmon.

Andy73 2017.03.17. 13:08:42

Nagyon uncsi már ez a hazugság mantrázás a baloldalon. Persze nyilván magukból indulnak ki. Mivel az ő böszméjük bevallottan éjjel-nappal hazudott a kormányzása alatt, úgy gondolják, hogy minden miniszterelnök ugyanolyan hazug.
De ha tényleg hazudna is Orbán, ha a böszménél jó volt nektek a folyamatos hazudozás, akkor meg most mi a baj ezzel elvtársak?
Csak így tovább, érik az újabb kétharmad!

morpho 2017.03.17. 13:10:18

@aleksz róz:
Ha legközelebb verselemzésbe kezdesz, olvasd el a verset is. Sokat segít! Orbán 15.-én hazudott, amit másnap a saját minisztere is elismert. De te a b1 blogot, meg a Népszavát minősítgeted! Így kell ezt! Igaz narancskullancs módjára.

konrada 2017.03.17. 13:11:12

@Peterpapo:
Ebben igazad van. Nem kell a süketelés. Nem kell megmagyarázni, mit miért lehet, miért nem lehet. Miért lehetett ekkor, miért nem lehetett akkor....

...pont erről írtam.

teleorman 2017.03.17. 13:11:29

@Baltával Ébresztő: jaj, ki ne hagyd már hogy "és végre vannak sikeres magyar nagyvállalkozók, végre a saját erejéből és szorgalmával is sokat elérhet valaki az üzleti életben, ott van mingyár a Mészáros Lőrinc"... Meg hogy "végre az elmút nyóc év után, de azzal ellentétben a közpénz az szent dolog, megszűnt a korrupció, az állam pénze már csak a közjót szolgálja." Vgaí éppen: "soha ilyen jó nem volt az egészségügyi ellátás meg a közoktatás, végre mindenféle marhaság helyett erre költik az adóbevételeket"... Ha kell még néhány ötlet, jelezd csak nyugodtan.

morpho 2017.03.17. 13:12:35

@Baltával Ébresztő:
Tök jó, hogy minden ilyen faszányos. Csak a végén az ébresztő tényleg baltával lesz! Én szóltam. További jó álmodozást!

morpho 2017.03.17. 13:14:22

@Andy73:
Én is kurvára unom már, hogy Orbán folyamatosan hazudozik. Abba kéne talán hagyni már! Nem gondolod?

Baltával Ébresztő 2017.03.17. 13:17:00

@teleorman: vannak még hibák, sőt lesznek is még, Orbánék sem tökéletesek távolról sem. Van még mit fejleszteni, az oktatás és az egészségügy területén különösen. Meg van korrupció is, mint mindenütt máshol, ahol politikusok kormányozzák az országot. De legalább alapvetően jó irányba halad az ország és fejlődik gazdaságilag, még akkor is, ha a ballibbant ellenzék és sajtója a napot is lehazudja az égről. Ezért (is) fog Orbán 2018-ban ismét nyerni.

Baltával Ébresztő 2017.03.17. 13:19:05

@morpho: nem hiszem. Pár budapesti, romkocsmák mélyén tenyésző ruhatár- és büfészakos bölcsész meg pár exmunkásőr nyugger kevés lesz hozzá.

konrada 2017.03.17. 13:19:32

@morpho:
...és ha abbahagyja, mi változik?
Jön egy másik hazudozó. A zemberek nem igazán kíváncsiak az igazságra, anélkül is van elég bajuk...

Andy73 2017.03.17. 13:23:18

Tényleg vicces, hogy még 11 évvel az öszödi beszéd és két kétharmados bukta után is ezzel próbalkoznak a baloldali bloggerek: hazugnak beáallítani Orbánt.
Próbáljátok már meg felfogni elvtársak, hogy a böszmét nem lehet überelni ezen a téren. Inkább mást lemezt próbáljatok meg feltenni, ha el akarjátok kerülni a harmadik kétharmadot.
De az emberek túlnyomó többsége nem a beszédek alapján választ. Március 15-én is a többség kirándult vagy szimplán pihent, csak nagyon kevesen ünnepeltek.
A választók azt nézik, hogyan élnek, milyen a saját helyzetük és milyen az országé.
És amíg a szocik alatt lejtmenetben volt az ország szinte minden téren, 2010 után először stabilizálódott, majd évek óta javul szinte minden mutató.

morpho 2017.03.17. 13:27:51

@Baltával Ébresztő:
Attól, hogy Orbán idézetekkel bombázol, max a szervilizmusodat igazolod, semmi mást.

morpho 2017.03.17. 13:29:01

@konrada:
Ebben van valami. A kérdés csak az, hogy a másik csóka is saját zsebre hazudozik-e?

Peterpapo 2017.03.17. 13:30:57

@Andy73:

Hazugnak beállítani? :D :D :D

Akkor olvasgass egy kicsit. Ez nem beállítás, hanem maga a valóság:

kanadaihirlap.com/2014/02/11/egy-igazmondo-ember-orban-viktor-igaz-mondasai-1989-tol-napjainkig/

És ehhez jön még Viktor felháborodása a nemzet elleni puccsra, amikor az MSZP kormány kiment tárgyalni az oroszokhoz Paks 2-ről. Erre mit csinált ez az álszent, hazug, köcsög? Megkötötte a titkosított szerződést az emberek háta mögött. Ne ennyire igaz ember a Ti Viktorotok.

morpho 2017.03.17. 13:31:34

@Andy73: Nagyon szépen felmondtad a kormánypropagandát. Gratulálok! Az viszont érdekelne, hogy szerinted hogy hívják azt, ha valaki mond valamit, amiről másnap a saját minisztere bizonyítja, hogy nem igaz. Hazugságnak nem?

teleorman 2017.03.17. 13:38:08

@Baltával Ébresztő: na, ez is van valami. Már nem a tényen vitatkozunk, csak a mértéken.
(T. i. korrupció.) Annyi mint korábban és máshol, vagy több és elviselhetetlen. Illetve, hogy mindez a Legnagyobb Magyar ellenében és megtévesztésével, illetve általa és érdekében történik. (Kb. mint a kurvás viccben: "Hogy maga micsoda, azt már tisztáztuk, most csak az áron vitatkozunk".)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.17. 13:39:55

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Orbán mondta, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem amit tesz. Még szerite sincs szinkronban. Most akkor te vagy a hülye, vagy Orbán?

Andy73 2017.03.17. 13:44:12

Neked propaganda, nekem a való világ, amit a saját bőrömön tapasztaltam és tapasztalok. De a gazdasági adatok is ezt bizonyítják.
Gyurcsányra pedig nem kellett rábizonyítani hogy hazug, saját maga vallotta be az Öszödön az elvtársai előtt. És miután ezzel lebukott már 11 éve, hiába jöttök azóta ezzel a lemezzel a másik oldalon, nem lesz különösebb hatása.

Andy73 2017.03.17. 13:45:03

@morpho: Neked propaganda, nekem a való világ, amit a saját bőrömön tapasztaltam és tapasztalok. De a gazdasági adatok is ezt bizonyítják.
Gyurcsányra pedig nem kellett rábizonyítani hogy hazug, saját maga vallotta be az Öszödön az elvtársai előtt. És miután ezzel lebukott már 11 éve, hiába jöttök azóta ezzel a lemezzel a másik oldalon, nem lesz különösebb hatása.

Baltával Ébresztő 2017.03.17. 13:51:23

@morpho: lehet a valóságot Orbán lázálmának beállítani, de ezzel csak magad tudod megnyugtatni, másra nem jó.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 13:52:27

A migránsseggnyalók bérrettegése folytatódik.

Irbisz 2017.03.17. 13:54:24

@Andy73:
ostoba tajekozatlan tökfilko, aki nem lat tovabb rövidtavu erdekeinel, es keptelen felfogni tudas es/vagy kepessegbeli hianyossagai miatt, hogy közep,- es hosszutavon meg jol megszivja, a sajat jövöjet eli fel. pont mint a kadarrendszer ...
tenytar.blog.hu/2017/03/03/brutalis_lemaradasban_a_magyar_regiok_felzarkozas_helyett_meg_nagyobb_lemaradas

ezt olvasd el pl. a szaguldo magyar gazdasagrol, meg nezz utana, mi lesz otthon 2019-2020 utan, amikor lejar a "gonosz" EU penzcsapja es megszünik az evi majd 2000 milliard fonrintos EU-s penzesö. Akkor stop, hogy ahhoz kepest a bokroscsomag nulla hatassal jart- ja, es mar nincs lenyulhato manyuppenztar, ujabb szektoralis adok sem lesznek kivethetök, mert összeomlanak teljes szektorok, vagy jol tovabbharitanak mindent a hozzad hasonlokra is.

Irbisz 2017.03.17. 13:56:45

@Ballib cenzúrázók réme 25:
hazaarulo magyarellenes fidenynyikok rendithetetlenül kitartanak a felkommunista, Magyarorszagot a balkanra vezetö orban viktor öxecellencias elvtars mellett, mig szet nem rohad hozza nem ertö tevekenysegük miatt a haza :(

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 13:58:20

@Irbisz:

A karaván halad, a ballib kutya ugat.. :DD

De most tényleg ...
Nem gondoljátok hogy a migránsseggnyalást ideje abbahagyni ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 13:59:19

@Irbisz:

Azon gondolkodom, hogy honnan loptad azt az egy darab ékezzetes 'ö' betűt amit használsz a billentyűzetedre ?

konrada 2017.03.17. 14:00:38

@morpho:
Hát kinek: a máséra??
...mert ha igen, az a rosszabbik eset.
...mert ha látja, hogy nem gyűlik a saját brancsnál, úgy visszajelzése van arra, hogy valamit elb.szott.
...de ha csak a máséra, akkor csak azt látja: a buksiját simogatják, talán még más államtól becsületrendet is kaphat, aztán hirtelen arra ébred, hogy elszállt a költségvetés, csőd szélén az ország...

nu pagagyí 2017.03.17. 14:01:41

@Ballib cenzúrázók réme 25: "migránsseggnyalók". Segget nyalni csak felfelé szoktak. Gondolom se hajléktalanok, se közmunkások seggét nem nyalnád. Hidd el más sem. A beszűkült világodból hiányzó emberséget keverheted az általad űzött gyakorlattal.

VaradiJanos 2017.03.17. 14:02:25

@nu pagagyí: nu, remélem, a menekült gyerekek nem pöcörözik meg a lányodat .... bár utánad az már meg sem kottyan neki

konrada 2017.03.17. 14:03:06

@Irbisz:
Ezzel egy napot késtél: a csőd mindig csütörtökön jön...

nu pagagyí 2017.03.17. 14:03:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: Van "ü" is. Nyilván német a billenyűzet.

VaradiJanos 2017.03.17. 14:04:47

@Csuvakka a migráns vuki: nácikám, egyetlen orbánozós hülyegyerek-posztit sem tudsz kihagyni?

nu pagagyí 2017.03.17. 14:05:06

@VaradiJanos: Nagyobb veszélyben lenne a hittanon, vagy egy KDNP-s tanárbácsi közelében.

VaradiJanos 2017.03.17. 14:05:40

@Ballib cenzúrázók réme 25: miért zavar téged ha nyalják a fekák valagát? Addig sem pofáznak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 14:06:41

@nu pagagyí:

Emberség ?

Soros Gyuri megmondta két éve, hogy az EU-nak több millió muszlimra van szüksége, és hogy az minden nemzetállamnak hitelből kell támogatni az integrációra alkalmatlan muszlim csürhét.

Ezokból civiljeit oda vezényelte a válság területekre, hogy szervezetten uszítsa ránk a migránsokat.
Kioktatják arról hogyan doblják el a papírjaikat, hogyan kell 18 évesnek hazudnod magad, adnak nekik jogi segítséget, ha véletlen magyar rendőrt dobál féltéglával.

A lényeg, hogy a nőket erőszakoló potenciális terrorsiták minnél többen érkezzeneke, és destabilizálják a társadalmat, Soros Gyuri mesterterve szerint.

Emberséghez ennek semmi köze.
Pénz mozgatja a mocskos gecit, mint a csicskásait is.

ulpius66 2017.03.17. 14:07:11

@Irbisz:
Macskám!

Abbahagyhatnátok mán ezt az EU pénzesős baromságot......azért fizet az EU, mert amikor 2004-ben beleléptünk az EU-ba így állapodtunk meg....

Csak betartják a szerződésben foglaltakat.....ugye az nem zavart, amikor a gyurcsányi meg a Bajani alatt dőlt a lé....

AZ EU MEG CSAK FIZESSEN!!!
(ha az EU ezer évig fizetne, sem fizetné ki, amit a magyarok az EU érdekében tettek és tesznek....lásd migráncsok megállítása)

$pi$ 2017.03.17. 14:07:19

@Irbisz: Jajj, igen, a ténytár emlékezetes "lemaradás" cikke. Hát az nagy kedvemcem nekem is. A ténytár mondjuk a béka segge alatt van, szerintem a sok száz cikkben, amit eddig sikerült nekik összehozni egyetlen egy tény sincs, de ez a cikkük mondjuk kiemelkedik a többi közül is.

A módszertan zseniális egyébként. A művelt művészvilág minden évben végigmegy egy halom országon és megkérdezik az abban az országban élő művelt művészeket, hogy szerintük az ország mennyire versenyképes. Aztán összesítik az adatokat.

Így aztán minden országot más művelt művészek szubjektív véleménye alapján minősítenek. Gyönyörű, amióta Magyarországon nem fentebb említett művelt művészek vannak hatalmon érdekes módon rettenetesen romlik a versenyképességünk.

Félreértés ne essék, minden mérhető gazdasági mutatónk sokat javult, de a versenyképességi szavazáson rettenetesen csúszunk lefelé. A társasági adó 9%, sehol európában nincs ilyen alacsony, soha nem látott egekben van a foglalkoztatottság, az alapkamat sem volt még ilyen alacsony, kisvállalkozások megint hatalmas adókönnyítést kaptak, már az index is a 2,5%-os meg 5%-os adóról beszél a mikrovállalkozások világában, de mit ad isten, valahogy mindig lepontoznak. :D

És a ténytár síró hangú, döbbenetes vészeket jósló cikkeket bír írni arról, hogy közel már a vég, itt a teljes romlás, nem vagyunk versenyképesek. Végtelenül aranyos. :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 14:08:41

@VaradiJanos:

Nem zavar.
Nyalják csak.

Minnél többször minnél több helyen elmondják a hazaáruló ballibek, hogy a mi a céljuk, annál esélytelenebbek.

nu pagagyí 2017.03.17. 14:09:48

@ulpius66: Belépéskor mi is vállaltunk ezt-azt, nemcsak ők.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 14:11:55

@$pi$:

Ez pontosan így van.

Nem véletlen hogy a versenyképesség és demokrácia méréssel foglalkoznak elsősorban Soros Civiljei is.

Azonnal ki is jön, hogy Gyurcsány aki beazonosíthatatlan karhatalmistákat uszított ellenzékiek ezreire, a legdremokratikusabb államfő 90 óta, illetve egyben a legversenyképesebb is, annak ellenére hogy rommá adosodott az ország, és lakosság devizában, az elkúrása alatt. ;)

ulpius66 2017.03.17. 14:13:48

@Irbisz:

Macskám!

te ottan helyben vagy a náciknál...meséljél mán mekkorát szívott a mutti a migráncsokkal?

Megmarad, vagy bukik?

nu pagagyí 2017.03.17. 14:16:06

@Ballib cenzúrázók réme 25: Szófosás. Soros rossz, tehát rossz. Körülbelül ennyi a mondanivalód. Soros amúgy príma mércéje a diktatúráknak. A sorosozás intenzitása egyenes arányban áll az adott rezsim embertelenségével. Magyarország sikeresen felzárkózott a legbunkóbb önkényuralmak mellé.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.17. 14:16:13

Na! + vok nyugodva, a dolgok mennek a rendes kerékvágásban. A harmatgyenge @Kivlov: után +j5t a narancstálib kommandó. csak bircáért aggódom, nem érkezett meg a pénze?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 14:19:34

@nu pagagyí:

Tehát már ezt is mérik a "Független" "Norvág pénz"-es "Civil"-ek.
Értem.

Kivlov 2017.03.17. 14:20:40

@igazi hős:
mindenki szopik, akinek újdonság, hogy adózni is kell.
na, ők meg szopjanak csak.

$pi$ 2017.03.17. 14:24:27

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Azonnal ki is jön, hogy Gyurcsány aki beazonosíthatatlan karhatalmistákat uszított ellenzékiek ezreire, a legdremokratikusabb államfő 90 óta, illetve egyben a legversenyképesebb is, annak ellenére hogy rommá adosodott az ország, és lakosság devizában, az elkúrása alatt. ;) "

Mi az hogy, nagyon is! :D

Annyira nagyon demokratikusak voltak, hogy az európa parlamentben kellett bizonygatni a filozófusasszonynak, hogy nem is lőttek bele a tömegbe. Persze mi tudtuk, hogy belelőttek, ők is tudták, mindenki tudta, van internet, de tudod... olyan nagy volt a demokrácia, hogy a lövöldözés meg a verés nem számít.

Hát nem is tudom, hogy a demokrácia mérésben hány pontot jelent pár száz véresre vert járókelő... azt tudom, hogy a kerítés viszont az rossz. Tavaly az egész évünk rettenetes volt, merthogy kerítést építettünk. Hát igen, az nem demokratikus az nyilván hiba volt. :D

nu pagagyí 2017.03.17. 14:24:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyilván kiszipolyozza a multi, ahol a bolgár munkahelye van. Nem is tudom, miért nem egy helyi mélybolgár vállalkozónál talált munkát? Nekem is nagyon hiányzik a poszthoz soha sem kapcsolódó, egymondatos "libsizés", amit ő művel legjobban a Habony-kommandóból.

$pi$ 2017.03.17. 14:37:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Tehát már ezt is mérik a "Független" "Norvág pénz"-es "Civil"-ek"

- Joci, a Gyuri bácsiék szóltak...
- Ráérek, épp rálrek, fel kell háborodni?
- Nem, most nem, az van...
- Aggódni? Tudod, hogy azt a Tibi szokta csinálni, nem akarom, hogy megsértődjön.
- Nem, nem most pontozni kéne.
- Hát nem tudom, azt még nem csinálta, az olyan amiben valahol felsír egy gyerek?
- Nem, nem, ez ilyen... tudod minden évben van és...
- Holokosztos? Jó azt má' csináltam a másik helyemen, azzal nem lesz gond.
- Nem nem, azt kellene, hogy rossz pont, meg minden, hogy... nincsen demokrácia! Ez az, hogy nincsen demokrácia!
- Jajj, Feri, hát miért nem azzal kezdted, hát azt már sokat csináltam. Mikorra kell, péntekre jó lesz?

:D

nu pagagyí 2017.03.17. 14:42:12

@Ballib cenzúrázók réme 25: A civil szervezeteket illetően nagy a zavar jobboldalon. Civil az, akiket nem párt és/vagy az állam tart el. A civilekhez tehát a hatalomnak semmi köze, rajtuk az adományozók kérhetik számon pénzük felhasználását. Az államnak tehát a helytelenül szintén civilszervezet néven emlegetett, de közpénzzel kitömött álcivileket kellene vizsgálnia, hogy megnyugtassák az adófizetőket (minket), hogy vezetőik nem a saját meggazdagodásukra használták fel a más célra adott közpénz.

$pi$ 2017.03.17. 14:47:15

@nu pagagyí: "de közpénzzel kitömött álcivileket kellene vizsgálnia"

Azt ugye tudod, hogy az ún. "norvég pénzeket" az ország szerződés szerint kötelezően kapja mint eu támogatás és így közpénznek minősülnek?

1ghost 2017.03.17. 14:47:36

Hát igen. A záró mondat mindent elárul ebben a remek cikkben.

Recseg-ropog a fideszes tákolmány. Ezt a gané tolvaj, korrupt, hazug bandát kiismerték immár a magyarok, akármerre járunk kellünk az országban fidesz szavazót keveset látunk, akik esetleg maradtak, azok is a lelkük mélyén már szégyellik a narancsos mocskot, ezért erre a tetves maffiarendszerre jó érzéssel szavazni nem lehet.

Így tavasz táján benne van a levegőben, hogy az orbán rezsim rohad. Jövőre a magyarok benyújtják a számlát, ami a fideszes szaralakoknak kijár, s kezdődhet a jogosan várt elszámoltatás - a felső vezetéstől kezdve az utolsó fidesz talpasig bezárólag- majd ezt követően egy gyarapodó haza újjáépítése.

$pi$ 2017.03.17. 14:50:56

@1ghost: És mond csak pamut, kik fognak kormányozni? :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.03.17. 14:53:58

@1ghost:

Kéne már a piros tabletta, hogy felébredj, és megízleld a valóságot:

kozvelemenykutatok.hu/partpreferencia/

----

Itt megtalálhatod nagyjából mindenki adatait aki közvéleménykutatással foglalkozik.

Aztán ha elolvastad, "Welcome to the real word".

1ghost 2017.03.17. 15:02:06

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Hahaha.. Rohad a narancs. Hiába szopod a gazdád faszát itt 15 nicken, abból is csak az látszik, hogy iszonyatosan rohad.

Közvéleménykutatást nézegethetsz mondjuk 2002-es választás előttit, na ugye.

De csak reménykedj a "kozvéleménykutatásban", mert más a tolvaj korrupt rút lényednek már nemigen maradt, és ráadásul már a reménykedést sem sokáig űzheted.

A magyar nép előtt fogtok felelni az elkövetett bűnökért, ti mocskos országtönkretevő fideszes gazemberek.

sőőtnagyonis 2017.03.17. 15:14:12

@Frady Endre: Már idecsődítettek annyi ruszkit akik bármikor szétvernek egy kisebb tüntetést. Láttad a bőrfejűek most is lefogták Juhászékat. Általában ezeknek meg sem kell szólalni. Elég ha a hájas rusnya ráncos nyakukat megmutatják, mekkora bunkó fejük van. Akár a tovaris konyec feliraton volt.
Most meg lehet, hogy arab alvilági tanácsadókat verbuválnak, ellenzéki megmozdulásokra.
A pénz mosodájuk másképpen nem működik. Már a menekült táborokban is voltak olyan arabok, akik napi tízezer eurós jövedelemmel dicsekedtek. Ehhez kellett a jó összeköttetés a hivatalos szervekkel és a maffiával. Vagyis ezek olajozottan együttműködtek míg a kritikus tömeges fulladással járó baleset be nem következett.

2017.03.17. 15:28:45

@morpho: és nem is alaptalanul minősítem, te sem vitathatod :-D
máshogy akarjátok láttatni a világot ti is meg orbán is, ennyi csak a vers, papám.
én (politikailag cselekvőképes népcsoportok hiánya miatt) legfeljebb eldönthetem, melyikőtök versét érzem szarabbnak. a rímek, a ritmus, a hasonlatok manapság már ugyanarra a szar kaptafára készülnek, de a mondanivalótok sokkal szarabb.

PonDrow 2017.03.17. 15:41:22

Egy kormányfő - és kormánya - egyetlen célja az adott ciklusban: a következő ciklus. :)

illaim 2017.03.17. 15:47:37

@$pi$: te piciny bogárka! A TAO pénzek is közpénzek! Azoknak miért nem nyilvános az elszámolásuk?

$pi$ 2017.03.17. 15:53:57

@illaim: Nem tudom, nem vagyok szakértő, de nem is azokról volt szó.

táltos 2017.03.17. 16:30:23

Ez is egy a sok legalja blog közül. "Sem felülni, sem terjeszteni nem akarunk meg nem erősített pletykákat ..." Ja de azért leírja! Régi jó szoci suttogó propaganda. Lendvai Ildikó örülhet.

Voznyák Pista2 2017.03.17. 16:39:30

@Frady Endre:

"Gondolkodó ember ritka,
Ez a fidesz-vallás titka."

Szerintem épp azért esett ki a ballib a pixisből, mert az emberek elkezdtek gondolkodni. (Remélem) Vagy ha azt nem, hát kezdtek a zsigeri reflexek működni.
I. Ballibsi kormányzás=szopás, Bokros csomag
II.ballibsi kormányzás=szopás, költségvetési államháztartási gondok, választások előtti hazudozások.
III. ballibsi kormány, megszorítások politikai instabilitás, majd államcsőd közeli állapot.
IV. ballibsi kormányzás (Bajnai) a valutaalap diktál. Szopás.

Talán igazad van, hülyék az emberek, mert ebben az országban az MSZMP utódpárt a libsikkel együtt 3 ciklust is végig nyomhatott, (2016-ban én is azt gondoltam, hogy ez az ország menthetetlen.) De ez olyan, mint az állatoknál, mikor ecetet szagoltatnak velük, és ezzel egyidőben megb.szatják őket árammal. Ezt többször megismétlik, aztán egy idő után már nem kell áram, hogy összeránduljanak, csak ecetszag. Na, nálunk a ballibsiknek van ecetszaguk. De ahogy elnézem, elég tartósan.

Van olyan balos ismerősöm, aki utálja Orbánt. De képzeld, se 2010-ben, sem 2014-ben nem ment el szavazni. Kérdeztem tőle hogy miért ? "Mert egy nagy baromság az egész. "
Ennyi. Be nem vallaná, hogy így még mindig jobb, mint a balf.sz ballib kormányzatok idején, nem is beszélve a politikai harakiriről, amit a migrás válság elején produkáltak a ballibák, Gyurcsánnyal az élükön.

Voznyák Pista2 2017.03.17. 16:51:04

@$pi$:

"És a ténytár síró hangú, döbbenetes vészeket jósló cikkeket bír írni arról, hogy közel már a vég, itt a teljes romlás, nem vagyunk versenyképesek. Végtelenül aranyos. :D"

Ezt nyomták már 2010-ben is az Orbán kormányzás elején is. "2 éven belül államcsőd mert hogy jövünk mi ahhoz, hogy visszautasítjuk a valutaalap javaslatait" meg hasonló f.szságok.
Már eszembe jutott az is, hogy a ballibsiket fizetik hogy ilyen hülyék legyenek .

Voznyák Pista2 2017.03.17. 17:02:26

@1ghost:

"Recseg-ropog a fideszes tákolmány. Ezt a gané tolvaj, korrupt, hazug bandát kiismerték immár a magyarok, akármerre járunk kellünk"

Hát ez az hogy nem kelletek.
Mindenki tud a mutyikról, vágja ezt mindenki. Nekiállsz bárhol izmozni, hogy milyen korruptak Zorbánék, meg hasonló. Senki nem fogja azt mondani neked, hogy az nem úgy van, mert a gázszerelő egy üzleti zseni valójában, ilyet senki nem fog neked mondani.
De hidd el nekem, a legközelebbi választáson megint arra a bizonyos helyre fog kerülni a legtöbb X most már harmadszor. Miért ? Mert pontosan tudja mindenki, hogy a szocik legalább ennyire korruptak voltak, (nem véletlen, hogy a szocik (most hogy már nem kormányozhatnak) kerültek anyagilag taccsra, ).
Ez van. De én is azt mondom, találkozunk 2018-ban az urnáknál.

$pi$ 2017.03.17. 17:14:07

@Voznyák Pista2: "Már eszembe jutott az is, hogy a ballibsiket fizetik hogy ilyen hülyék legyenek . "

Hát az körülbelül 100%. Ilyen mindent elsöprő propagandadömpinget ingyen nem kapsz az tuti. Csak képzeld el, a B1, a kettős mérce, a ténytár van úgy, hogy két sőt három cikket tart egyszerre az index címlapon. Ezt csak piaci alapon lehet, ez nem megy csak úgy lelkesedésből. Az index is nyilván jól megkéri az árát.

2017.03.17. 17:21:37

@1ghost: a magyar emberek nem kérnek belőletek, idegenszívűekből, hiába túráztatod itt magad

Egy Hun Hunniából 2017.03.17. 17:56:04

Magyarország annyira f*sza hely a GECI rendszere alatt, hogy Románia jobbról előz, de már Bulgária is indexel! :-(((
(Az egykor senkiházi Szlovákok meg messzew előttünk MINDEN téren! :-((((
Ot nem csak a politikus ELVTÁRSAK zsebeinek a tömése folyik (tán) azért! :-(((

$pi$ 2017.03.17. 18:53:26

@Egy Hun Hunniából: "Magyarország annyira f*sza hely a GECI rendszere alatt, hogy Románia jobbról előz,"

Ó igen, ez közismert, sokat mondogatják. Kiszámoltam pár hete, ha Románia és Magyarország GDP növekedése annyi marad mint most, akkor Románia az egy főre jutó GDP-ben körülbelül 45 év alatt beéri Magyarországot. Az igen! :D

Viszont egy dolog igaz: a művelt liberális szakértők pontozása alapján tényleg nagyon frankó úton halad Románia és mi tényleg nagy bajban vagyunk. A liberális világ egyre több pontot ad a Romának és egyre kevesebbet nekünk. Ez azért megnyugtató. :D

Mei Ling 2017.03.17. 19:15:56

@$pi$: Az 5% adóarány kizárólag a katás kényszervállakozásokra igaz, melyeknek nincs elszámolható költségük. Ezek nyilván nem valódi vállalkozások. Abban a pillanatban, ha valódi alkalmazást üzemeltetsz, alkalmazottakkal szarrá vagy szívatva. Több tucat adót fizethetsz, ezek nagy része független a nyereségedtől, valamint brutális adminisztrációs kötelezettséggel, betarthatatlan jogszabályokkal. Elmondhatom, hogy van olyan adónem, ahol a bevallás költsége tízszerese az adónak. Csak mert minden pénzt be akarnak szedni, és szétosztani a haveroknak. Nem csoda, hogy a versenyképességünk konvergál a nullához.

$pi$ 2017.03.17. 19:36:45

@Mei Ling: "Az 5% adóarány kizárólag a katás kényszervállakozásokra igaz, melyeknek nincs elszámolható költségük. Ezek nyilván nem valódi vállalkozások."

Hát öregem én éppen katás vagyok. Nem kényszervállalkozó. Nincsenek költségeim, olyan jellegű a vállalkozás, hogy nincs szükségem költségek elszámolására.

Nyilván valódi a vállalkozásom, 5% körül fizetek ebben az évben adót.

"Abban a pillanatban, ha valódi alkalmazást üzemeltetsz"

Évente kb 12 millió a bevételem, picit kevesebb, 600 000 forint adót fizetek ebben az évben. Te meg azt mondod, hogy nem valódi a vállalkozásom? Mire fel formálsz jogot erre?

"Abban a pillanatban, ha valódi alkalmazást üzemeltetsz, alkalmazottakkal szarrá vagy szívatva."

Nem attól lesz egy vállalkozás valódi, hogy alkalmazottaid vannak.

"Több tucat adót fizethetsz, ezek nagy része független a nyereségedtől, valamint brutális adminisztrációs kötelezettséggel, betarthatatlan jogszabályokkal."

Öregem, miért hinnék neked? Azok után, hogy kényszervállalkozónak meg nem valódi vállalkozónak neveztél? Hogy a csodába van, hogy az mszp alatt minden fasza volt, most meg minden rossz és mégis sokkal több a vállalkozó? Hogy a fenébe megy jobban az országnak miközben te arról hadoválsz, hogy most mennyivel rosszabb?

"Nem csoda, hogy a versenyképességünk konvergál a nullához. "

Nulla micsoda öregem? Mi a versenyképesség mértékegysége? Hogyan mérik? Mire alapozod, hogy a versdenyképességünk nulla? Hogyan méred? Honnan veszed ezt a nullát?

Janossz 2017.03.17. 20:18:51

@Voznyák Pista2: "II.ballibsi kormányzás=szopás, költségvetési államháztartási gondok, választások előtti hazudozások."
Az ötven százalékos közalkalmazotti-köztisztviselői béremelést valahogy kifelejtetted.
Mert egy populista párt ellen nyertek egy választást, populizmussal.
Hogy kinek lesz magasabb a kolbászból készült kerítése...
Csak ti még mindig ebben az álomvilágban bolyongtok, pedig hát a számok nem nagyon igazolják a mostani populistákat. Igaz, nekik jól megy, már ígérni sem kell.

$pi$ 2017.03.17. 20:31:09

@Janossz: "Mert egy populista párt ellen nyertek egy választást, populizmussal."

Ez is annyira jellemző: mindig a másikat vádoljátok azzal, amit ti csináltatok.

Janossz 2017.03.17. 20:35:29

@$pi$: Ja, tizennegyedik havi nyugdíjat sem ígért soha senki, rajtam kívül!:-))) Ugye?

$pi$ 2017.03.17. 21:10:40

"és a kedvencünk: azt már tudjuk, hogy a Soros Sátán pénzén a magyar politikát akarják az álcivilek befolyásolni. Már csak arra nem kaptunk egyetlen egyszer sem választ: miként teszik ezt? Hol látszik ez a törekvés?"

Hát például a B1 blogon. Meg a blogger fizetésén! :D Egyébként tök nyilvánvaló, hogy a magyar politikát akarják befolyásolni, nem is tagadták soha. Az sem titok, hogy sokukat a Soros fizeti, ezt sem tagadták soha.

Akkor most miben is képzelődött viktor? :D Gyerekek, ez nagyon gyengusz volt már megint. :D

$pi$ 2017.03.17. 21:13:27

@Janossz: "Ja, tizennegyedik havi nyugdíjat sem ígért soha senki, rajtam kívül!:-))) Ugye? "

Próbáld megérteni: "Mert egy populista párt ellen nyertek egy választást, populizmussal."

Tehát, akkor a szavaid szerint melyik volt apopulistább? Melyik volt nagyobb populista. Melyik volt inkább populista, hát nem az, akiről azt mondod, hogy populizmussal nyerte a másik ellen a választást?

És te kit vádolsz populizmussal? Melyik pártot szokás populizmussal vádolni az indexen? Hát persze azt, aki ellen az mszp populizmussal nyert. Mármint a te állításod szerint.

Érted? Nem? Te mondtad!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.17. 21:20:51

@Kivlov: Akkor most Botkára fogsz szavazni? Megint a pénzesebbeket akarja sanyargatni. Az ám az adó, megőrülsz.

Janossz 2017.03.17. 21:22:22

@$pi$:" Próbáld megérteni: "Mert egy populista párt ellen nyertek egy választást, populizmussal."
"Tehát, akkor a szavaid szerint melyik volt apopulistább? "
Te szerencsétlen, próbáld meg értelmezni az általam írtat!
Hol van abban, hogy kisebb, meg nagyobb??
Populista programok ütköztek. Bal,-meg jobboldalról. Mindkettő az volt.
Akinek épp sikerült per pillanat nagyobbat mondani, vagy éppen jobban elhitték neki, az vitte a bankot.
Te hol éltél akkoriban?
Az MSZP nyert a dumával, és volt olyan lúzer, hogy betartotta az ígéreteit. Ebbe bukott bele. Ez már lassan történelem.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.17. 21:24:39

@$pi$: Cuki, ahogy szopkodjátok itt egymást. Az a helyzet viszont, hogy a TV székházas események után a fideszes csőcselék örülhet, hogy nem éles lőszerrel kapott a pofájába, miután nem hallgatott a rendőri felszólításra, hogy haza kéne menni. Ráadásul Viktor akart áldozatokat. A szervezés is erről szólt, azóta is itt szemkilövetőztök, pedig Viktor akarta, hogy fröcsögjön a vér.

És ha már komcsizás, meg diktatúrázás, Lázárnak kivételesen igaza van:
index.hu/belfold/2017/03/17/lazar_szerint_aki_mszmp_tag_volt_az_89-ig_a_magyarok_szabadsaga_ellen_eskudott/

Mindig mondom, hogy a fidesz az mszmp valódi letéteményese a mai politikai palettán.

Janossz 2017.03.17. 21:26:58

@$pi$: És, hogy jól aludj, meg ne mondd, hogy a levegőbe beszélek, egy kis olvasni való:
index.hu/belfold/orb8484/
Hét éve vannak kormányon...

Skankhunt42 2017.03.17. 21:41:57

@1ghost: na mizu történész :)))

Janossz 2017.03.17. 21:51:34

@Csuvakka a migráns vuki: Ez a Lázár vagy annyira hülye, hogy nem látja maga körül a komcsikat (akik között azért hipp-hopp ő is azzá lett), vagy olyan okos, hogy ki akar szállni időben a süllyedő hajóról.

ISIS CIA projekt 2017.03.17. 21:59:56

@Egy Hun Hunniából:

Akkor menj haza, a mesés Iszráhelbe

ISIS CIA projekt 2017.03.17. 22:02:54

@Janossz:
Kommancskám, választást kell nyerni, nem handbandázni.
De az nem megy, csak választási csalással, közérdekű adatok eltitkolásával, szlovák terroristákkal fenyegetéssel meg kamu- titkosszolgálati ügyekkel (Szilvássy, Laborcz, Galambos elvtársak).
Közben meg szemkilövetés, kardlapozós lovasroham- mint Fehéroroszországban vagy Észak- Koreában.

Az ilyen agresszív kommancs országrablókat a dédelgetett iszlámista terrorista migráncsaitok közé kéne hajítani

ISIS CIA projekt 2017.03.17. 22:05:03

A bloggazda vagy szimplán elmeháborodott vagy terrorista- pátyolgató, mint Mürkül fő- fő- fő európai NSA spicli.

$pi$ 2017.03.17. 22:15:15

@Janossz: "Hol van abban, hogy kisebb, meg nagyobb??"

Legyőzték populizmussal a populista ellenfelet. Tehát nagyobb/jobb/eredményesebb populisták voltak. Huhh, mintha a falnak beszélnék.

$pi$ 2017.03.17. 22:19:14

@Csuvakka a migráns vuki: "után a fideszes csőcselék örülhet, hogy nem éles lőszerrel kapott a pofájába,"

Beteg vagy, fordulj orvoshoz vagy még jobb, old meg a problémáidat egy huszárvágással.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.17. 23:42:25

@$pi$: Nem hiszem, hogy beteg lennék. Előtte nem sokkal a fideszes csőcselék molotov koktélokkal próbált rendőrt ölni. Ez szerinted jó játék? Te ha rendőr lennél, hogyan reagálnád le? De azért cuki, hogy lebetegezel azért amit írtam, majd buzdítasz, hogy legyek öngyilkos. És még én vagyok a beteg? Te hülye fideszes te.

$pi$ 2017.03.18. 07:42:35

@Csuvakka a migráns vuki: "Előtte nem sokkal a fideszes csőcselék molotov koktélokkal próbált rendőrt ölni."

Milyen rendőrség az, amelyik bosszút áll, mert egy másik tömeg, egy másik helyszínen, egy másik nap randalírozott? Európában ilyet nem csinálunk!

1ghost 2017.03.18. 09:04:17

Orbán szerintem elmebeteg is meg egy ócska hazudozó is! De legfőképp egy rohadt tolvaj.

Az lesz majd a szépvilág, amikor a független ügyészség elkezdi vizsgálni mészáros vagyonának EZERSZERES gyarapodását. Mivel orbán strómanja síkhülye, ezért énekel majd szépen, mint a pacsirta, s a gazdájával együtt ezer év a sitten ez a minimum.

Remélem a bírósági tárgyalást élőben adja majd a tévé.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.18. 14:48:18

@Kivlov: Jó, hát tudom, te akkor is Viktorra szavaznál ha verné a feleségét... ja bocs...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.18. 14:51:22

@$pi$: Olyan rendőrség, ami emberekből áll. És nem, nem bosszút álltak, az adott eseményen meg egy fideszes tata a T34-est lopta el (előre megfontoltan, még gázolajat is vitt bele) és indult meg a rendőrsorfal felé. Tudod a hülye hatalommániás Viktorodnak kellett volna kordában tartania és nem feltüzelni és az arcvonalba küldeni a hülye híveit. Csak ugyebár Viktor ilyen, bárkit feláldoz az aktuális politikai érdekeiért. Kellett pár kilőtt szemű mártír? Nem gond, ennyi ellopható pénzért megéri, a szem meg nem az övé.

ISIS CIA projekt 2017.03.18. 20:35:32

@Csuvakka a migráns vuki:
Lopcsótány főnöködnek kellett volna lemondania, miután lekurvázta az országot.
Bár neki mindegy, izraeli útlevele is van, ahogy neked is.

2017.03.19. 06:16:15

@Baltával Ébresztő:

Nagy előd nyomában!

Életérzése negatív. Senkiben sem tud megbízni. Ezért erőszakosan felülkerekedik, ravaszsággal, meggyőzéssel vagy megfélemlítéssel. Folyvást színlel, mást mutat, mint amit érez, mást mond, mint amit gondol. Ezzel rokonszenvet és szeretetet akar szerezni, de ha szándékait akadály keresztezi, nyílt, durva erőszakra vált. Soha nem képes átélni a belső megnyugvást, hogy céljait elérte; soha nem érzi biztonságban magát.
Érzelmeiben óvatos. A környezet véleményére erősen figyel, hízelgéssel becsapható, dicséret sóvár ember. Noha másokhoz képest önmagát állandóan alulértékeli, ezt viselkedésével túlkompenzálja. Önképének hiányosságait dicséretekkel tölti fel, ebből ered szellemi vaksága a hízelgéssel, az álságos magatartással szemben. Önmagáról minden pozitívumot felnagyít, a világnak kizárólag ezt a képet mutatja magáról.
Türelmetlen és kíméletlen. Kegyetlenségének oka nem az agresszivitás, hanem a makacs igazságérzet, a dogmatikus öntörvényűség. Ennek szellemében nincs tekintettel senkire, aki "igazságának" útjában áll, vagy abban kételkedik, az utóbbit nem is tudja elviselni.
Kórlélektanilag paranoid. Gyanakvása kóros mértékű. Senkiben sem tud bízni. Többszörös ellenőrzéssel védi magát a feltételezett veszélyek ellen. Fél, hogy kiderülnek belső gyengeségei, így azt a vágyát, hogy biztonságban legyen, lelkileg soha sem képes elérni. Saját cselekedeteiben képtelen hibát találni, a történtekért mindig mások felelősök. Velük kíméletlen, hibáikat éppúgy gyűlöli, mint saját gyengeségeit.

A teszt jó időre feledésbe merült, mígnem Kozmutza Flóra a kilencvenes évek elején elküldte a lipótmezei elmegyógyintézetbe. Az ottani szakembereknek fogalmuk sem volt, hogy a sztálinista diktátor személyiségjegyeit elemzik.

Baltával Ébresztő 2017.03.19. 21:54:26

@lényeglátó: Engem meg Orbán gyíkká is változtatott. De már elmúlt.

Kivlov 2017.03.20. 10:35:04

@Csuvakka a migráns vuki:
mert? mi közöm lenne hozzá, hogy veri vagy nem?

Mei Ling 2017.03.23. 06:35:09

@$pi$: Sajnos te nemcsak, hogy nem vagy vállalkozó, hanem halvány lila gőzöd sincs arról, hogy mi az hogy vállalkozni. Te éppen úgy egyszerűen csak eladod a munkaerődet, mint egy alkalmazott. A munkaerődön kívül más befektetni való tulajdonod, de még ötleted sem, egyszerűen nincs, és remény sincs rá, hogy legyen. Ez a tipikus kényszervállalkozó. Ezekre van kitalálva a Kata. Az igazi vállalkozó a megtérülés érdekében befektet, kockáztat, alkalmazottai vannak, ennek következtében költségei és bevételei vannak. Ezek adóztatása és adminisztrációja ma Magyarországon maga a megtestesült szívatás. Hogy ezek számára mennyi adónem van, és ezek közül mennyi nyereségfüggetlen nem hit kérdése, ott van a gugli. De mint Katás kényszervállalkozó nyilván te erről a világon semmit sem tudsz, ezért a kommentjeid egy békaperspektívából látott világot mutatnak. A valósághoz nincs semmi közük.

Irbisz 2017.03.29. 10:40:59

@1ghost:
Sajnos rosszabb mint a legaljasabb hetköznapi tolvaj, mert azok nem olyanoktol lopnak nagy volumenben, akiket vezetni, iranyitania kellene, es a tolvajok nem esküdnek fel az alkotmanyra, az orszagra, mint ez a gerinctelen felkommunista magyarellenes rablo.
süti beállítások módosítása