B1 blogcsalád



Már Ungváry Krisztián se védi tovább Orbánt: "ez az a pont, ahol nincs mentség"

2017. március 03. - nickgrabowszki

Sőt, Ceausescuhoz és hasonlókhoz hasonlítja.uk1.jpg

A Facebookon azt írta, megtévesztette a hivatalos leirat:

Korábban a történész azt írta, szerinte most igazságtalanul szapulják a miniszterelnököt, mert nem azt mondta, hogy

  • Magyarország legyen homogén nemzetállam,
  • itt csak magyar etnikumúak éljenek.

Pedig de, azt mondta. Még az is lehet, hogy máshogy gondolta, de nem kulturális, hanem etnikai homogenitásról beszélt:

Nagyon fontosnak tartom, hogy az etnikai homogenitást meg kell őrizni.

A kormánypropaganda egyfelől megpróbálta megvédeni (hiszen nincs is ezzel semmi gond, arról beszélt, hogy mi, magyarok), másfelől megpróbálta letagadni, ami kicsúszott a miniszterelnök száján.

Érthetetlen, miként gondolták, hogy ha a hivatalos leiratban az etnikai szó helyett a kulturális szerepel, akkor majd mindenki úgy fogja gondolni, hogy tényleg az hangzott el. Lehet, hogy tényleg a múlt század 30-as éveiben élnek.

Megpróbálták elhazudni a valóságot propagandailag, de aztán sikerült?

Egy történészt azért meg tudtak téveszteni, ha csak átmenetileg is.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2012309187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 10:41:59

Pedig így sincs gond a beszéddel.

A többnemzetiségű ország gyenge.

ABC123456 2017.03.03. 11:20:43

Persze, hát már István király is megmondotta. "Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő" Naugye.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.03. 12:02:10

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "A többnemzetiségű ország gyenge."

Magyarország ezer évig gyenge volt, de Trianon óta erős.

(Én vagyok a fasz, hogy leállok veld.)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 12:28:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Olvass magyar történelmet!

Trianon oka szerinted mi? Hirtelen a gonosz erők eldöntötték, legyen Trianon? Nem, Trianon oka az, hogy az ország heterogén lett, s hatalmas mértékű szeparatista erők jelentek meg benne.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 12:28:40

@ABC123456:

Nem ezt mondta. De ha ezt is mondta volna, ez tévedés lenne.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.03. 13:16:15

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nézd meg az aradi vértanúk nemzetiségét. Nem is tudott mind magyarul. A szeparatista erők életüket adták a magyar szabdságért.

Aulich Lajos

(1793–1849)német
honvéd tábornok
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

Damjanich János

(1804–1849)szerb
honvéd tábornok
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

Dessewffy Arisztid

(1802–1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

Kiss Ernő

(1799–1849)örmény
honvéd altábornagy
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

Knezić Károly

(1808–1849)horvát
honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

Láhner György

(1795–1849)német
honvéd tábornok
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

Lázár Vilmos

(1815–1849)örmény
honvéd ezredes
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly

(1819–1849)német
gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagysándor József

(1803–1849)magyar
honvéd tábornok
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poeltenberg Ernő

(1808–1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József

(1796–1849)magyar
honvéd tábornok
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” *

Török Ignác

(1795–1849)magyar
honvéd tábornok
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” *

Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

www.magyartudat.com/az-aradi-vertanuk-utolso-mondatai/

És nem, nem 1919-ben lett Magyarország soknemzetiségű.

Trianont hirtelen visszacsinálnák, a csuti geci világgá szaladna a sok szavazatjoggal rendelkező migráns láttán. :))

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 13:40:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

S ez mire érv? A magyarországi kisebbségek zöme NEM értett egyet az aradi vértanúkkal.

Ki mondta, hogy Mo. 1919-ben lett soknemzetiségű? Én nem.

Ha nem lenne Trianon, ma a magyarok a lakosság 35 %-át alkotnák. S szinte biztosan lett volna ugyanúgy Trianon, csak más időpontban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 13:41:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Egyébklnt meg vicces, hogy mindezt éppen egy magyarországi kisebbséginek mondod, amilyen ÉN vagyok...

morpho 2017.03.03. 15:35:36

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

A homogenitás, amiről te beszélsz, rég túlhaladott, ócska és poros. Európában kizárólag Magyarország érintett, Trianon miatt, de ez csak véletlen. A "homogenitás" kifejezést Európában nem is értik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.03. 15:54:45

@morpho: "A homogenitás, amiről te beszélsz, rég túlhaladott"

A közgzdászok bármikor megmondják, hogy a nyitott, színes, szabad társadalmak jobban teljesítenek. Evidencia.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 15:56:33

@morpho:

Pedig a heterogén államok sorsa a lassú rothadás, lásd éppen Mo-ot.

morpho 2017.03.03. 16:15:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Svájc is nézd meg hogy néz ki!!!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.03. 19:19:36

@morpho:

Már nem, ma már a lakosság 15 %-a idegen, s ez bajokat okoz. Korábban, amikor 99 % svájci nemzetiségű volt nem voltak gondok.

morpho 2017.03.03. 21:50:10

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Melyik a svájci nemzetiségű? A rétoroman, a német, az olasz vagy a francia? Melyik?

siriq111 2017.03.04. 01:42:23

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Te komolyan hulye vagy. Ebben az orszagban mindig tobb nemzetisegu ember elt egyutt PONT. Hitler is az etnikum homogenizalasaval jott. Latszott is az eredmeny rendesen.

siriq111 2017.03.04. 01:45:05

@morpho: Egyebkent ilyenkor nagyon sajnalom ezt a szerencsetlen bircat, amikor ilyen eszmeletlen faszsagokat kell valahogy eladni a kozonsegnek , ami raadasul tok egyertelmu, hogy nem fog bejonni :D

siriq111 2017.03.04. 01:52:29

Vegul birca ezert kapja a fizeteset, dolgozzon meg erte ^^

siriq111 2017.03.04. 02:49:13

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ez var azokra az orszagokra akik ezt az idiota baromsagok probaljak beleeroszakolni az allampolgarokba: www.history.com/topics/ethnic-cleansing/videos/arnold-ropeik-on-the-concentration-camps?m=528e394da93ae&s=undefined&f=1&free=false
Szenvedes es meg tobb szenvedes. Lathatoan ez tegen marhara nem erdekel es nem is vazar egy percig sem.

01234567 2017.03.04. 07:58:26

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Miért? Oroszország gyenge? USA? Németország?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 08:32:11

@morpho:

Svájci. Az egy nemzetiség, melynek 4 nyelve van. Mondd egy németajkú svájcinak, hogy ő német, ki fog téged javítani, hogy ő nem német.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 08:33:52

@siriq111:

A kisebbségek jelenléte olyan, mint az alkohol: kicsiben, mértékkel hasznos, nagyban viszont katasztrófát okoz.

Ha a lakosság 10 % vagy kevesebb idegen, az egy érdekes színfolt. Ha viszont ennél több, az az ország halálához vezet. Lásd Mo-ot!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 08:35:58

@01234567:

Németország és az USA gyengülnek. Az USA csúcspontja az volt, amikor csak az indiánok és az eszkimók voltak kisebbségiek, minden bevándorló viszont 1 nemzedéken belül amerikiaivá asszimilálódott.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 08:36:51

@01234567:

Oroszország birodalom. De így is a lakosság 80 %-a orosz. S a többiek nagy része is kulturálisan elfogadja az oroszságot.

Bisi 2017.03.04. 11:35:38

Nem értem, hogy magyarok miért akarnak a saját országukba muszlim bevándorlókat? Ha jönnének németek, hollandok, svédek és azt örömmel fogadják azt még megértem, de ezt nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.04. 12:42:53

@Bisi:

Ugye azt akartad írni, miért NEM akarunk muszlimokat?

Hát azért, mert buták vagyunk, nem tudjuk, hogy az ország munkaerőhiányát majd a képzetlen, dolgozni nem akaró, csak a segélyekre hajtó muszlim bevándorlók fogják megoldani. Nézd, Németországban is a "menekültek" 90%-a már dolgozik.

Ja, mégsem...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.04. 12:46:27

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Ezzel szemben a muszlimok nyíltan megvetik és elutasítják az európai kultúrát.

Nagyorrú Barbi 2017.03.04. 12:48:07

Ez MAGYARORSZÁG! Árpád apánk nekünk, magyaroknak hagyta örökül. Szemét, tetű, hitvány hazaáruló mocskos tróger, aki arabokat,meg niggereket akar ide betelepíteni. Ha annyira tetszik a sokszínűség, tessék, "el lehet innen menni!"-hogy gyurcsótány elvtársatokat idézzem. Eleink vérünket adták az iszlám ellen, ti meg tálcán kínálnátok a hont trógerok! Dobó István az ilyen Hegedűsöket felakasztatta.

morpho 2017.03.04. 13:04:50

@Nagyorrú Barbi:
Gyurcsány a nagyvállalkozóknak mondta, hogy el lehet menni, he nem akarnak Magyarországon adót fizetni. Egyébként meg senki sincs, aki Magyarországra arabokat akar "betelepíteni", az etnikai homogenitás nem ezt jelenti. Ez egy tipikus náci mondat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 13:09:39

@morpho:

Na látod, ez Gyurcsány ellen pont UGYANAZ a csúsztatás volt, mint ami most megy Orbán ellen. Szövegkörnyzetből kivett mondat, ami eredetileg nem azt jelentette, amit kihoztak végül belőle.

Jakab.gipsz 2017.03.04. 13:19:24

@morpho: Náci a nénikéd, ha neked ez az ország és a kormánya náci, rasszista, antiszemita, a akkor indulj el az össze-vissza hazudozó Kertész Ákos után és az ügy a részünkről le lesz zárva, mert te is csak egy hazudozó kis élősködő vagy pontosan úgy mint ő, nem fogsz hiányozni.

Netuddki. 2017.03.04. 13:27:30

"Már Ungváry Krisztián se védi tovább Orbánt"

Mért' idáig védte? Miért is?

Netuddki. 2017.03.04. 13:28:07

@Jakab.gipsz: Az ország kormánya NEM náci. Tolvaj bűnözők gyülekezete...

Pop40 2017.03.04. 13:32:20

Vitya az évezred tolvaja, aki tönkreteszi az országot, de speciel ez a kijelentése védhető.
A kaukázusi rasszal nincs semmi gond, németektől az ukránokig, jöjjenek, ha akarnak. (Más kérdés, hogy nem akarnak.) Az ázsiaiakkal sincs semmi gondom (japánok, kínaiak, vietnamiak) szorgalmas társaság, és elvannak magukban, hadd jöjjenek.

Ugyanakkor a Merkel által importált iszlamista arabok, afrikai négerek, meg a jó ég tudja, milyen nációk abszolút kultúridegenek (és ami rosszabb, nem is akarnak változtatni ezen.) Ők maradjanak csak szépen otthon, ahova eddig mentek, ott jobbára csak a gond volt velük, haszon nem nagyon.

Pop40 2017.03.04. 13:37:29

@Nagyorrú Barbi:
"Eleink vérünket adták az iszlám ellen, "

Nem ti csápoltatok anno Vonának, aki szerint az "iszlám az emberiség utolsó reménye"?

Ha van bárki, aki kussoljon a témában, azok ti vagytok.

Dr. Muerte 2017.03.04. 13:46:14

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Németország és az USA gyengülnek" persze, van honnan. Magyarország pedig erősödik. Mégis évszázadnyi távolságra vagyunk életminőségben, GDP-ben, várható életkorban stb. El kellene már felejteni ezt a komcsi rothadó kapitalizmus bullshitet. Ami a homogenitást illeti, ha kicsit belekukkantasz a történelem könyvekbe, bizony azt fogod látni, hogy Ozorai Pipótól, a Zrínyieken keresztül Petőfiig, a 48-as honvéd tábornokok is, vagy a jelenkort meghatározó magyar iparosokig (Weiss Manfréd, Pick, Richter) mind nemzetiségi származású magyarok voltak. Lehetne sorolni, feltalálokkal, orvosokkal, olimpikonokkal, vagy nobeldijasokkal. Az más kérdés, hogy a homogenitás szellemében, a magukat magyarabbnak vallók adtak e ennyit a nemzetnek, vagy inkább csak elvettek, ellehetetlenítve azokat akik legalább hozzátettek a nemzet felemelkedéséhez. Ezért baromság amit Orbán mondott és ezért gáz hogy mentegetni próbálod.

Dr. Muerte 2017.03.04. 13:54:14

És mielőtt a migránsáradatos hülyeséggel találnál meg, a teljesen bezárkózunk és a menekülttáborrá változtatjuk az országot jelentő két szélsőség között, bizony lenne lehetőség arra, hogy azt csináljuk mint más országok: azokat fogadjuk tárt karokkal, akik a szakmájuk révén kellenek az országnak. Ehhez persze az az alap, hogy legyen valaki aki Magyarországra akar bevándorlónak és mondjuk megbecsüljük a képzett magyar munkaerőt hogy legalább ok ne migráljanak. Sajnos ehhez szakértelem, stratégia, gondolkodás kellene, ezek hiányában maradnak a magvas orbáni gondolatok.

Kelly és a szexi dög 2017.03.04. 14:06:45

Ungváry más téren kifejtett tevékenysége sokkal nagyobb tévedés!

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.04. 14:16:35

Óriási hiba volt ez a szöveg OV-től, és nem azért amiért itt rinyáltok, hanem azért mert a románok szlovákok most bontják a pezsgőt...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 14:18:30

@Dr. Muerte:

Mo. gyengül, de nem ezért.

Ha a multietnikusság lenne a siker kulcsa, Afrika lenne a leggazdagabb kontinens.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 14:19:30

@Dr. Muerte:

"azokat fogadjuk tárt karokkal, akik a szakmájuk révén kellenek az országnak"

Eddig is így volt, most is így van.

Az én őseim is migránsok.

Dr. Muerte 2017.03.04. 14:40:15

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:Hogy jön ide Afrika, Maxval, ne terelj! Almát hasonlítasz körtével, csak hogy ragaszkodhass a véleményedhez. Az etnikai sokszínűséget Magyarország szempontjából véleményezd, mert azon túl semmilyen más tényező nem hasonlít (kultúra, állam fejlődés, technológia, életszínvonal, vallás, társadalmi szerkezet) Afrikához. Btw, a török hódoltság után, a komoly szaktudással rendelkező iparosokat kedvezményekkel csábította az ország, ennek volt köszönhető, hogy ma egyáltalán itt vagyunk, nem pedig az etnikai homogenitásnak. Persze ha szigorúan veszem, már azt sem a homogén magyarok, hanem az osztrákok intézték. A homogén magyar elittől csak a nemzeti melldöngetés, két vesztes világháború és a nemzetiségek lenézésével egy Trianon tellett. Most is ugyanezen ostobaság keresi a helyét.

ednet2023 2017.03.04. 14:46:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Birca! Te miből gondolod, hogy az "etnikai homogenitás" alapján Te magyarnak számítasz? Ismersz valamilyen definíciót?
Úgy beszélsz erről a dologról, mintha a tudás birtokában lennél. :) Akkor tudasd velünk: hol a határ, ki pontosan az etnikai magyar és ki nem?
De figyelj arra légy szíves, hogy az "etnikai"-t ne keverd a "kulturális"-sal.
Aztán ha megvan a definíció, hányjuk kardélre a nem etnikai magyarokat. (irónia)

Jakab.gipsz 2017.03.04. 15:17:36

@Tibi !: Miért melyik kormányra nem lehet ezt az állítást ráfogni, mert azt írtad csalók és tolvajok, minden kormányra amelyik privatizálta a nemzeti vagyont, M Friedmann ötlete nyomán, No-bel díjas közgazdász barom.

A mi kormányunk Ssoross Gyuri galerije elől csaklizta el a pénzt, ezért óbégatnak, a makulátlan metró építők.

Ungvári Krisztián, mártírka a füttyös történész, véleménye senkinek senkit sem érdekel.

2017.03.04. 15:18:46

Az afrikaiak és arabok túlszaporodnak és új életteret keresnek maguknak ahol folytatni kívánják a terjeszkedést (hisz itt se állnak le a 8-10 gyerekkel és eszükben sincs a muszlim világról lemondani), mégis az a náci/fasiszta, aki erre felhívja a figyelmet. Álmodozzatok, milyen jövő vár így ránk. Aki a homokba dugja a fejét, az a gyerekire tolja át a problémát!

HaD 2017.03.04. 15:43:25

ha Magyarország etnikailag tiszta lenne akkor elnéptelenedne. Mondjuk ha a politikusok meg a média tündérei elhúznának haza izraelbe az is elég lenne...politikusból maradna vagy kettő. Rá kell nézni erre az orbán/gyurcsány félékre

ymel 2017.03.04. 15:44:24

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: sokan bele fognak ebbe kotni. Az USA-t tobb nemzetisegunek fogjak fel . Kinat meg nem. Na, akkor most mi van.

Szerintem nem etnikai alapokrol kellett volna beszelnie, hanem nyelvi alapokrol. Vegulis a kozos nyelv, ami osszetarthatja az arcokat egy orszagban.
Ha sok idegent beengedunk, azok a francnak se fognak magyarul beszelni, a kozossegeikben is tovabbviszik a vallasukat, a nyelvuket - elvileg asszimilalodhatna a fiatalabb , ide szuletett generacio. De ha a mennyiseg meghalad egy kritikus tomeget, akkor kovetelik a sajat nyelvu iskolajukat, kulturat stb es visszajara fordulhat a moka.
Az USA-ban a niggak es a jampecok is amerikaiul beszelnek, a delil reszeken viszont sok a mucsacso, ott spanyol az alapnyelv.

HaD 2017.03.04. 15:47:05

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: a multietnikusság miatt megy olyan jól a zsidóknak..itthon is:(

morpho 2017.03.04. 15:47:32

@Jakab.gipsz: " Náci a nénikéd, ha neked ez az ország és a kormánya náci, rasszista, antiszemita, a akkor indulj el az össze-vissza hazudozó Kertész Ákos után és az ügy a részünkről le lesz zárva"

Az egyik nénikém tényleg náci, nem is vagyok vele beszélő viszonyban, de amúgy te ezt honnan tudod?
Továbbá, én azt írtam, hogy amit Orbán mondott: "etnikai homogenitás", az egy náci mondat. Szó nem volt a kormányról, meg az antiszemitizmusról. Kertész Ákos, ha jól tudom Kanadába ment. Oda nem költöznék, mert hideg van és azt utálom.
Nem tudom, hogy kik azok akiknek a részéről le lesz zárva, ha én elmegyek, de te most is kirekesztő vagy bazmeg!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.04. 15:50:20

@Holo Qi:

Erre föl MerkelEurópája tárt karokkal fogadja, sőt hívja a honfoglalókat.

@ymel: "Vegulis a kozos nyelv, ami osszetarthatja az arcokat egy orszagban."

Meg a közös kultúra.

dr kíváncsivagyok 2017.03.04. 16:18:32

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Te faszkalap,...mutass egy országot Európában, melyen egy nép alkot...

dr kíváncsivagyok 2017.03.04. 16:20:43

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Te hülye,...heterogén lett ?
Ezt meg hogy ?
Mitől lett heterogén ?

dr kíváncsivagyok 2017.03.04. 16:25:02

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Anyádat baszd szájba,...18 után ne gyere Magyarországra,mert úgy jársz, mint csau...

dr kíváncsivagyok 2017.03.04. 16:28:31

@Bisi:
Miért jó nekünk egy Holland utcai énekes,..és miért nem egy arab mérnök...

dr kíváncsivagyok 2017.03.04. 16:30:16

@Nagyorrú Barbi: Árpád apád egy lófaszt hagyott rád...

ymel 2017.03.04. 16:39:43

@dr kíváncsivagyok: ez jol hangzik, de csak egy buta es torzito retorikai fogas.
Holland dzsangaszivo hippibol sok van, az igaz. Viszont az arab mernokok inkabb az USA-ban vagy Dubai es kornyeken landolnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.04. 16:50:14

@dr kíváncsivagyok:

"Miért jó nekünk egy Holland utcai énekes,..és miért nem egy arab mérnök..."

Mutass már legalább egy arab mérnököt a másfél millió "menekültből" tavalz Németországban munkát vállalt 65-ből.

ymel 2017.03.04. 16:51:13

@dr kíváncsivagyok: hat a nemetek. Es a vizvezetek, az utak, a kozbiztonsag es a bor is.
A torokok az aljabb melokat vegzik, es teljesen jol lathatoan elkulonult szigeteket alkotnak az orszagban. a menekultek meg egyelore semmit nem csinalnak es a taborokban meg mas szeparekban vannak. Berlin mas teszta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.04. 16:53:43

@dr kíváncsivagyok:

Persze értem én, hogy mindegyik "menekült" orvos, mérnök vagy atomtudós... De nagyon titkolják végzettségüket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.04. 17:16:35

@csentecsa:

És a 10% cigány micsoda, ha nem kisebbség? Mondjuk az esetükben a kultúrát emlegetni erős túlzás.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:31:56

@ednet2023:

Szerintem kevered az etnikai és a genetikai szempontot.

Kevés magyar genetikailag magyar, kb. 10 % lehet Árpádék leszármazottja. De aki migráns vagy itt talált népesség utóda, s asszimilálódott a magyarokhoz, az etnikailag magyar.

Én nem vagyok etnikailag se magyar. Bár kulturálisan én is az vagyok.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:34:58

@ymel:

Az USA hagyományosan egynemzetiségű, homogén állam, Szinte mindenki amerikai. Ez így volt 30 évvel ezelőttig. Azóta lassan kezd soknemzetiségű állammá válni, s ezért is vannak ma már etnikai feszültség.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:36:31

@HaD:

Izrael egyik problémája éppen a multietnikusság, az ország csak 70 %-ban zsidó nemzetiségű, innen van sok gond.

ednet2023 2017.03.04. 17:37:02

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Azt hittem definiálod, hogy mit jelent az "etnikai homogenitás". Amit írtál az nem alkalmas arra, hogy pontosan el tudjuk dönteni, hogy kiket lehet megkülönböztetni egymástól.
Egyébként hogyan jön ide a "genetikai" szempont? Írtam ilyet? csak annyit, hogy definiálod, amit védesz,

rovid 2017.03.04. 17:39:09

az is "vérciki, hogy a kormányszóvívő, kovácsDEsikerült?zoltán aki, ha ott volt aludt a beszéd alatt, ha meg nem ,akkor szembe hazudott! .mindkét esetben alkalmatlan!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:41:35

@morpho:

Nekem az egyik dédnagymamám férje nyilas aktivista volt a 40-es években. Viszont nem volt kirekesztő ember, ez abból is látszik, hogy a 100 %-ban nem-magyar dédnagymamámat vette feleségül. Csak a zsidókat nem kedvelte, más népekkel nem volt baja.

91 éves koráig élt, 1992-ben halt meg, jól ismertem. 1989-ben Nagy Imre temetésén az első sorokban ment, a tv is fényképezte, amint ráesett a koporsóra és megcsókolta azt. Kérdeztem is tőle: miért szereti a kommunista Nagyot.Azt mondta, azért mert Nagy magyar volt, s harcolt a kommunista párton belül a zsidók ellen. Nem vicc, tényleg ezt mondta.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:43:51

@dr kíváncsivagyok:

A legtöbb ilyen. Pl. a Norvégiai Köztársaság hagyományosan 99 %-ban norvég volt. Ez csak az utóbbi 30-40 évben változott meg, a masszív bevándorlás miatt.

A kevés heterogén országok egyike pl. Belgium. Látható is: szétesőben van az ország-

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:46:53

@dr kíváncsivagyok:

Nem ismered a magyar történelmet.

A török hódítás következtében az ország nagy része kiürült, ahová a török idők után idegenek települtek be, németek, szerbek és szlovákok. Plusz Erdélybe a magyar földesurak elkezdték behívni az olcsó román munkaerőt.

Ill. voltak más mozgások is. A Koszovóból menekülő szerbek északra menekültek az iszlamista erőszak elől, s így szűnt meg a Vajdaság magyar jellege.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:47:53

@dr kíváncsivagyok:

Most is voltam, alig 3 hete. S megint megyek áprilisban és májusban. Sőt, kapaszkodj meg, van saját lakásom Bp-en.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 17:51:40

@ednet2023:

Az etnikai homogenitás azt jelenti: egy adott nép lakja az országot, ennek nyelve a hivatalos, ennek kultúrája a fő szokás, s az idegen kisebbségek nem alkotnak nagy tömeget. Mo. pont ilyen ország. 97,8 % magyarnak vallja magát, az összes kisebbség 2,2 %.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.04. 18:10:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez a liberalizmus baja, nem a muszlimok vétke.

Elképzelem, mi lenne, ha muszlim lennék. Látnám, hogy Európa hivatalos politikája a saját kultúra gyalázása, az ateizmus, a pedofília, a homokosság, a saját hagyományok fasisztának nevezése, s a mindezt nem szerető európaik lenácizása. Ezek után röhögnék a markomba, s integrálódnék is ehhez az európai hivatalos identitáshoz: én is elkezdeném gyalázni az európai identitást.

Szóval a muszlimok viselkedése racionális.

morpho 2017.03.04. 18:12:26

@csentecsa:

Jó példa. Franciaország gyarmattartó országként nagyon régóta nem homogén, vagy tán sosem volt az.

Bambano 2017.03.04. 18:13:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Trianon oka szerinted mi?": ez mekkora ostobaság...
" A többnemzetiségű ország gyenge. " írtad korábban.

tehát trianonban az történt, hogy az erős egynemzetiségű románia kiharcolta, hogy egy bazi nagy magyar földdarab hozzájuk kerüljön, egy hatalmas kisebbségi nemzetiséggel, hogy végre gyengülhessenek?

ez az ötlet tőled pártállástól függetlenül embertelen nagy marhaság.

morpho 2017.03.04. 18:14:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Miért jó nekem, ha tudom, hogy az egyik felmenőd férje elmeroggyant? Őrá is utalt itt valaki?

ednet2023 2017.03.04. 18:34:26

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Az etnikai homogenitás azt jelenti: egy adott nép lakja az országot, ennek nyelve a hivatalos, ennek kultúrája a fő szokás, s az idegen kisebbségek nem alkotnak nagy tömeget. Mo. pont ilyen ország. 97,8 % magyarnak vallja magát, az összes kisebbség 2,2 %. "
Tehát szerinted az etnikai homogenitás = "magyarnak vallja magát".
De egyszerű vagy, Birca! :)

sutyerák 2017.03.04. 18:40:03

én nem bírom hallgatni ennek az elmeroggyant kis g.ci. stricinek egyetlen szavát sem.

morpho 2017.03.04. 18:53:49

@csentecsa:
A franciák elfoglaltak országokat. Ezek lakosai közül sokan bevándoroltak Franciaországba. Ez elég régóta zajlik. Tökmindegy mi volt 1789-ben.

GallaiG 2017.03.04. 20:19:58

Öröm nézni, hogy a szovjet titkosszolgálat hogy beizzította Birca elvtársat.
Csicska Vezér elvtárs most tényleg nagyon elszólhatta magát.

morpho 2017.03.04. 20:30:03

@csentecsa:
Soha nem "kovácsolódott" ezekből egységes kulturális etnikum. Ez faszság.

amado 2017.03.04. 21:18:31

Annyira kíváncsi vagyok, Maxnél mikor jön el az a pont, amikor már nem talál mentséget, pontosabban nem talál elég pénzt a számláján.

Beer Monster 2017.03.04. 21:23:29

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Svájci nemzetiségű"!!!!
És a belgák hova álljanak?!

morpho 2017.03.04. 21:42:28

@csentecsa:
Sok ilyen közösség kialakult.

sőőtnagyonis 2017.03.04. 22:09:21

Orbán nem a nemzetet védi ő szarik arra. a saját mocskát mentené csak.
Már rég nincs önálló véleménye. az ő hangját Moszkvában szinkronizálják.

epidermis 2017.03.04. 22:19:47

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: például az USA, Kanada, Nagy-Britannia, Spanyolország, Svájc,... Ezek mind gyengék

vajdasagi 2017.03.04. 22:40:24

@epidermis: Birca szerint ezek valóban gyengék, mert őt Moszkvából pénzelik. Ezért szerinte Oroszország erős (és jó), a nyugat meg omlik össze. Pénzért mondja mindezt.

jandera 2017.03.04. 22:53:27

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ha a multietnikusság lenne a siker kulcsa, az USA lenne a leggazdagabb ország.
Ja, az is.

laci_52 2017.03.04. 23:19:25

Ungvárynak mint történésznek a tárgyilagossága - különösen amiket a Horthy-korszakról írt - erősen kétséges. Ezek után azt is fenntartással kell fogadni, amit Orbánról ír.

morpho 2017.03.04. 23:25:46

@csentecsa:

Franciaországban? Na jó, tudom, hogy mire gondolsz, de a magyar se egységes. Teljesen más kulturális/nyelvi közegben mozog egy budapesti, egy székely vagy egy csángó. Ez az egész általad felvetett probléma a XIX. század terméke. Előtte max annyi volt fontos, hogy melyik királynak fizették az adót és mondjuk Erdélyben simán kialakult egy egységes kulturális közeg, annak ellenére, hogy nem egyezett meg a falusiak anyanyelve.

otapi 2017.03.04. 23:26:55

@csentecsa: röviden - agyelszívás. Hogy lehetne a világ mindenkori legvállalkozókedvűbb vagy legnagyobb szakértelmű embereit elszívni a többi országból "multietnikusság" nélkül? Az USA már alapítása óta ezt csinálja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.04. 23:35:14

@laci_52: "Ungvárynak mint történésznek a tárgyilagossága - különösen amiket a Horthy-korszakról írt - erősen kétséges."

Amennyiben?

morpho 2017.03.04. 23:39:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Azt hazudta, hogy pegazuson jött, pedig közismert, hogy unikornis volt :)

morpho 2017.03.04. 23:47:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A fehér ló szárnyas volt, vagy egyszarvú :)
Semmi baj nincs vele.

varisztor 2017.03.05. 00:00:16

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Az nem feszélyez a hülyeségedben, hogy az indiánok az amerikaiak, a hófehérke többségi társadalom meg a bevándorló, ugye? :D :D Mennyit csüngsz obrájen csecsén naponta?! :D

morpho 2017.03.05. 00:13:04

@csentecsa:
A nemzetállamok a XIX század termékei. Ez nem libsi legenda.
Ha te megértesz egy csángót és az tudja, hogy ki volt Petőfi, akkor tökön szúrom magam. Ki tálal itt fel legendákat? Afganisztánból a lebombázott városokból jöttek el, a kecskepásztorok ott maradtak.

bkkzol 2017.03.05. 00:20:33

@morpho: az biztos, hogy nem az afgán,nigériai,szír, iraki....

morpho 2017.03.05. 00:34:30

@csentecsa:

Én hol írtam reaktorfizikust? Aki nem kecskepásztor, az reaktorfizikus? Aki városban él, az reaktorfizikus? Jézust a zsidó kecskepásztor is ismeri, meg a fülöp szigeteki csodadoktor. Sőt, Dél-Amerika 99%-a katolikus. Tudod ott mennyi színes bőrű él? Azokhoz mind közöd van? Hűha!

morpho 2017.03.05. 00:35:30

@bkkzol:
Bocs de nem értem, hogy ez most mire vonatkozik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 00:36:29

@morpho: +

Ezek az elvakult gyűlölködők vitában neked nem partnerek.

bkkzol 2017.03.05. 00:37:19

volt egy kérdés, hogy kik is az igazi svájciak.

otapi 2017.03.05. 00:54:07

@csentecsa: ki mondta neked hogy én isteníteném a "multietnikusságot"? Viszont az USA esetében azért elég sikeresen működik, mégha azért ott is néha repedezik, lásd a feketék tiltakozási hulláma a rendőrök eljárásai miatt.
Az USA nem adott semmit a telepeseknek és az első iparosoknak kétszáz éve, csak lehetőséget meg földet. Még a közbiztonságot sem igen tudta garantálni az állam eleinte. Aztán persze lett pénzük is, de az később volt már. Később is, bevándorlók nélkül nem lett volna atombombájuk a németek előtt, nem ott tartana az űrprogjamjuk (meg hadi iparuk) ahol, nem náluk lenne a világ vezető elektromos autómárkája ill. magánűrcége (bizony, Elon Musk is bevándorló), az IT cégekről nem is beszélve.
Jók az USA földrajzi adottságai is az tény, de mégis Európából, Ázsiából oda emigráltak tömegével a tehetséges emberek, nem pl. Oroszországba ahol szintén sok az ásványi kincs a föld alatt.

morpho 2017.03.05. 01:45:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Azt nem tudom, hogy hol tanulják ezt? Az iskolában, otthon, vagy cimborális körben? Honnan jön ez a sok felesleges faszság?

morpho 2017.03.05. 01:46:40

@bkkzol:

Tell Vilmos volt az igazi svájci! Most már csak azt kéne kideríteni, hogy mit keres a magyar kártyán?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.05. 02:16:35

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Ha a lakosság 10 % vagy kevesebb idegen, az egy érdekes színfolt. Ha viszont ennél több, az az ország halálához vezet. Lásd Mo-ot!"

Húúúú... bazz.. nem is tudtam, hogy meghaltunk. Akkor mit erőlködnek itt az orosz propagandisták?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.05. 02:17:51

@jandera: "Ha a multietnikusság lenne a siker kulcsa, az USA lenne a leggazdagabb ország.
Ja, az is."

:-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.05. 02:20:36

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ahhhh.. persze az orosz propagandista volt az első. Hiába no, megérte nekik az a szoftver ami jelez az aktivistáknak SMS-ben az új posztokról.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.05. 02:23:09

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: " Nem, Trianon oka az, hogy az ország heterogén lett, s hatalmas mértékű szeparatista erők jelentek meg benne."
Komplett hülye vagy ruszkikám! Trianonnal pont hogy homogénebb lett az ország, mert rengeteg nemzetiséget lecsatoltak rólunk, sajnos sok magyarral együtt is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.03.05. 02:27:40

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Ki mondta, hogy Mo. 1919-ben lett soknemzetiségű? Én nem."

De, ezt mondtad.

" Nem, Trianon oka az, hogy az ország heterogén lett,"

Azért egy szovjet KGB központban képzett propagandistától összeszedettebb munkát vár el a tartótisztje!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 02:55:19

A Birka egy kibaszott csetrobot, egy csomó előre betáplált válasszal és hazugsággal. Az a hülye, aki eteti.

igazi Ténytár 2017.03.05. 06:45:17

@Nagyorrú Barbi: Aki ARABOKAT akar betelepiteni es nekik ELADNI A MAGYAR NEMZETI ÖRÖKSÉGET az nem mas mint Orbán Viktor!

A nemzeti szekta tagjai mint barbi is ilyenkor seggetnya;va eljenzik az arabokat és a nemzet kiárusítását es nem nemzetaruloznak.

_______________
Történelmi ingatlanokat adna át a kormány keleti befektetőknek.

propeller.hu/szorakozas/2551745-magyar-tortenelmi-kastelyokat-tukmalunk-arabokra
_____________________
atlatszo.hu/2016/10/01/a-jo-bevandorlok-ARAB-torok-es-azsiai-uzletemberek-az-orban-csalad-korul/
_____________________
vilagszam.hu/cikkek/schmitt-pal-es-orban-viktor-egy-ARAB-barban-a-miniszterelnok-a-keleti-nyitas-fontossagarol-beszelt.html

Mindig öröm számunkra, ha tehetséges emberek (Sameer Hamdan és Zuhair Awad, a Mellow Mood Hotels tulajdnosai), megtalálják Magyarországon a számításukat - fogalmazott.
_____________________
index.hu/gazdasag/2015/06/09/orban_viktor_aki_bezarkozik_vesztes_lesz/

Budapesten rendezik az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlését. Az eseményen az arab bankárokat Orbán Viktor köszöntötte, és figyelmükbe ajánlotta Magyarországot.

Itt mindenki rendkívül nagyra értékeli az iszlámot. Úgy tekintük az iszlámra, mint egy nagy építményre.

Nem tekintünk fenyegetésként az iszlám világból érkezőkre.

Orbán a pápát idézte: "újra kellene olvasni a Koránt." Ha jobban figyelt volna az emberiség a Korán tanításaira, akkor nem tartana itt a világ.

Mi magyarok várjuk, reméljük, hogy az arabok olyat adnak majd hozzá az országhoz, ami érték.

____________________

archangel1528 2017.03.05. 06:45:38

Az egyes civilizációk, kultúrák nem pusztán különbözők, vannak fejlettebbek és kevésbé fejlettek köztük. A különböző fejlettségi szintűek keveredéséből adódnak a gondok.
A "kaukázusi fehérek" és a távol-keleti népek hasonlóan fejlettnek számítanak, míg a feketék és a muzulmánok civilizációja hozzájuk képest kevésbé fejlett.

A miniszterelnök etnikai homogenitás kifejezését saját maga úgy pontosította, hogy kb. egy etnikumnak veszi az összes fehéret, a svábokat és a bunyevácokat emelte ki példának.

igazi Ténytár 2017.03.05. 06:49:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A Birka egy kibaszott csetrobot, egy csomó előre betáplált válasszal és hazugsággal."

nagyanyo Nicken se jobb mint egy Bulgáriában élő, Orbán szektatag nyugger

forum.index.hu/User/UserDescription?u=1408391

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 07:27:38

@Bambano:

Románia azért tudta ezt elérni, mert Erdélyben már 300 éve román többség volt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 07:28:57

@ednet2023:

Így igaz. Mo. homogén, mert a lakosság 90+ %-a egy etnikumhoz tartozik. Mi ebben a furcsa neked?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 07:31:45

@Beer Monster:

Belga nemzetiség nincs. a belga csak egy állampolgárság, mint a csehszlovák vagy a szovjet.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 07:32:49

@epidermis:

Amióta ezek heterogének lettek, gyengültek, ez a tény.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 07:34:59

@varisztor:

S ez mire is érv? Semmire.

A mai amerikai nép NEM az indiánokból jött létre, hanem a brit migránsokból, ill. a hozzájuk asszimilálódott más nemzetiségű migránsokból.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 07:39:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

S mondtam mást? Olvasd figyelmesebbem, amire válaszolsz. Értem, hogy Soros gazdád megkövetelei a sztahanovista bérkommentelést tőled, dehát azért legalább nézd meg, mire írsz...

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2017.03.05. 07:47:58

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Tehát bevándorlókból. Összeszedettebben tovaris! Már is megjött az elektronikus számla a hajnali kezelésről az ánusz repedése miatt, úgy hogy ezt a hülyeséget a fájdalom csillapító hatásának tudjuk be. De igyon egy csáját, kapcsolja ki a homopornó videót a háttérben és koncentráljon a munkára!

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2017.03.05. 07:50:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Sajnos kedves vezértroll, a központ olyan anyaggal kell hogy dolgozzon, amilyen van.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2017.03.05. 07:52:18

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő: A gőzfürdőben kiállított vazelines számlát amit @MaxVal BircaMan ELEMZŐ: benyújtott, hova könyveljük? A reprezentációs költségek közé?

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2017.03.05. 08:09:48

@Kreml propaganda osztály szófiai összekötő: A védőöltözetet leltárba kellene venni, de fogyóeszközzel ezt nem tehetem meg.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2017.03.05. 08:11:03

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés: Akkor számolja el anyagköltségnek, a felhasználás okának meg írja be hogy a homoklobbi elleni küzdelemben az ellenség felderítésére fordítottuk!

Tisztességes Természettudomány 2017.03.05. 08:13:10

Talán arra gondolt a miniszterelnök úr (vagy a patásorbán, ahogy teccik) etnikai homogenitást említve, hogy nem kérünk a muszlim hordákból. Nem hiszem, hogy probléma lenne a sváb falvakkal, dolgozni átjáró szlovákokkal, vagy a Balatonnál házat vásároló német nyugdíjasokkal, akik a náluk tomboló wilkommenskultur elől menekülnek hozzánk.

A probléma a buta és sötét muszlimokkal van.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.03.05. 08:30:41

A hittan órákon hazugságokat tanítanak. A hazugságok tanítása erkölcstelen. - IGe

erkolcstan.blog.hu/2017/01/24/hittan_egy_erkolcstelen_tantargy

déjá vu39 2017.03.05. 09:24:15

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nem kellett volna nagyapád történetét elmondani. A nyilasokból lettek a legjobb kommunisták.

ednet2023 2017.03.05. 09:35:16

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Így igaz. Mo. homogén, mert a lakosság 90+ %-a egy etnikumhoz tartozik. Mi ebben a furcsa neked? "
Arra kértelek, hogy pontosan definiáld: ki tartozik az "etnikailag homogén" országba. (Ha ez sikerülne, akkor azt is tudnánk, hogy ki nem.) Teljesen általános megfogalmazásokat írtál: akik ugyanúgy beszélnek, élnek, magyarnak vallják magukat, stb... Ez mellébeszélés.
Az etnikumok jelentése úgy változik, ahogy egyre mélyebben vizsgálod a kérdést.
"Etnikum alatt történelmileg kialakult, az összetartozás tudatával, valamint közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező népességet értünk. Ezen belül a kisebb létszámú, zártabb etnikumokat az etnikai közösség, törzs vagy néprajzi csoport (etnikai csoport, etnokulturális csoport, helyi népcsoport), míg a nagyobb embertömeget képviselő, kiterjedtebb földrajzi területeken élő etnikumokat a nép, illetve nemzet kifejezéssel jelölhetjük.
A kisebbségben élő etnikumokat nemzetiségeknek nevezik."
Hogy értsd: ha Magyarországon belül vizsgáljuk az etnikai népcsoportokat, akkor etnikumnak tekinthető pl. az észak-magyarországi palócok vagy a déli sokácok is. Ha azonban kitágítjuk a vizsgált határokat, akkor azt mondjuk, hogy különbség van az "európai" népcsoportok és az afrikaiak között. Vagyis akár közös platformra is helyezhetjük az európai etnikumokat, ha pl. az afrikaiakkal veted össze. Ugye érted, hogy nem mindegy, hogy milyen szinten vizsgálod?
Ezért lenne fontos, hogy csak akkor akarj "etnikai homogenitás"-ról beszélni, ha pontosan tudod a definícióját: ki tartozik bele és ki nem. (Enélkül bármikor kitalálhatják, hogy pl. a palócok nem is ebbe az etnikumba tartoznak.) Mert azon kívül, hogy sikeresen ugraszthatja össze az egyes embercsoportokat, sok értelme nincs ezt a kifejezést használni.
Furcsa módon egyetértek veled abban, hogy egy dolog számít: magyarnak vallja magát, elfogadja a magyar törvényeket és aszerint él. De - már ne haragudj - ennek semmi köze az etnikumokhoz. Ez az állampolgárság.
Viszont azzal nem értek egyet, hogy magyar állampolgárok ha más etnikumhoz tartoznak csak bomlasztják az országot és az a jó, ha mindenki "etnikumi szinten" magyar, mert ettől lesz jó a nemzetnek. Na ez a hülyeség. A magyar állampolgárok elbírálása a magyar törvények szerint történik, etnikumi és vallási hovatartozás nélkül.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2017.03.05. 09:52:32

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: ad 1. nincs nemet ajku svajci. Savjcban a nemet idegen nyelv, amit az iskolakban tanitanak. A svajciak a sajat nyelvuket beszelik, amit "shwitzerdütsch"-kent emlegetnek. kb annyira nemet, mint a holland. Minden egyes kantonnak, sot, majdhogynem minden telepulesnek megvan a sajat nyelvjarasa. Ezen kivul meg a svajci "hochdeutsch" sem teljesen nemet, rengeteg szavuk van amit egyszeruen megtartottak pl a fagylalt nem eis, hanem glace, a csirke nem
hähnchen, hanem poulet - ezek egyebkent francia jovevenyszavak. A hochdeutschra azert van szukseg, mert a kulonbozo kantonok kozott akkora a nyelvi kulonbseg, hogy egy baseli alig-alig erti meg a zurichit () es pl egyikuk sem erti meg a wallisit de attol a hochdeutsch Svajcban idegen nyelv.

ad 2. Svajc a mai allamnszovettseget kb 700 eve alatt, a kantonok folyamatos csatlakozasaval erte el. Kulonbozo kulturaju, felekezetu es nyelvu kantonok csatlakoztak 1291 (Uri, Schwyz, Nidwalden, Obwalden) es 1979 (Jura) kozott.

Szoval Svajccal nem kellene peldaloznod. Egyszeruen az a helyzet, hogy nem akkora gyulokodo gyokerek, mint te, meg a hozzad hasonloak es tudnak egymas mellett normalisan elni. Egyszeruen egyuttmukodnek. A kozos pontokat keresik mindenkivel ahelyett, hogy folyamatosan ellensegeskednenek egymassal a kulonbozosegek miatt. Ha ugyanis azt tennek, allandoan langokban allhatna az Alpok, leven itt gyakorlatilag MINDENKI kulnbozo.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2017.03.05. 09:54:17

@déjá vu39: errrol az a Hofi vicc jut eszembe, amikor ket sofor beszleget az 50-es evekben a parthaz elott es mondja ez egyik a masiknak:
- Az en fonokom meg feherterorista volt!
- Ne mar. Es akkor hogyhogy...?
- Hat addig bujkalt a napon, amig voroskatona nem lett belole.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.05. 10:00:06

Orbánnak igaza van. A beszéde minden mondata aktuális és igaz.

A ballibek meg náciznak ahogy szoktak.

Nekik ennyi jutott... Nincs gond, csak cseppet uncsi. :D

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 10:00:21

@déjá vu39:

Nem a nagyapám, hanem a dédnagymamám férje. A dédnagymamám első férje - a dédnagyapám - első villágháborús hős volt, s korán meghalt, így adédnagymama újraházasodott.

Ő egyébként nyilas maradt haláláig, nem lett kommunista.

varisztor 2017.03.05. 10:00:26

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Hát pont ezért te tökkelütött! :D Mi az, hogy amerikai nép? Ott a migránsok alkotják a többségi társadalmat. Jó, asszimilálódtak, szerinted, ami viszont nem igaz, hanem eliminálták az őslakosságot és a saját kultúrájuk dominál. Ez nem asszimiláció.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 10:08:34

@ednet2023:

"Arra kértelek, hogy pontosan definiáld: ki tartozik az "etnikailag homogén" országba. "

Leírtam: az az etnikailag homogén ország, ahol a lakosság legalább 90 %-a azonos etnikum tagja. Mi nem érthető ezen?

Attilajukkaja 2017.03.05. 10:10:06

Én megkérdezném Ungváry Krisztiánt, hogy ő mit ért kulturális homogenitás alatt. És miért tartja annyira fontosnak, hogy azt megőrizzük.
Függetlenül attól, hogy Orbán mit is mondott.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 10:12:48

@ednet2023:

"ha Magyarországon belül vizsgáljuk az etnikai népcsoportokat, akkor etnikumnak tekinthető pl. az észak-magyarországi palócok vagy a déli sokácok is"

A palócok nem idegen etnikum, a sokácok igen.

"Furcsa módon egyetértek veled abban, hogy egy dolog számít: magyarnak vallja magát, elfogadja a magyar törvényeket és aszerint él."

Nem elég magadat magyarnak vallanod, a közösség befogadása is kell ehhez. Sok cigány Mo-on magyarnak mondja magát, de a magyar közösség őket nem tekinti magyarnak.

"De - már ne haragudj - ennek semmi köze az etnikumokhoz. Ez az állampolgárság."

Nem éppen. Az állampolgárság jogi kérdés, nincs köze az etnikumhoz.

ednet2023 2017.03.05. 10:14:19

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Hát, ha el sem olvasod amit írtam... Igaz, túl hosszú volt, majd legközelebb tőmondatokban fogalmazok, hogy megértsd. :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 10:15:06

@varisztor:

Az amerikai nép egy létező nép, a XVIII. század elején jött létre. Alapja a brit migránsok Amerikában.

Az indiánok nem vettek részt ebben a folyamatban, már ma már egy részük szintén amerikaivá asszimilálódott.

Semmi jelentősége annak, hogy migránsok vagy nem egy adott területen.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 10:16:54

@Sipi [CH]:

Ez részletkérdés. Németajkúnak mondják magukat és nem németnek, ez a lényeg. Ráadásul nem tekintik a svájci németet önálló nyelvnek.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 10:19:12

@Sipi [CH]:

Csak a buta fejed áll lángokban, de ez liberális világnézeted következménye csupán.

Semmi se áll lángokban. A népek igyekeznek saját országot alakítani, ez a történelem menete. A kis népek meg eltűnnek, beolvadnak. S ez máig így megy.

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2017.03.05. 10:19:31

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Birca.. En itt elek tobb, mint 3 eve. Kerlek, ne beszelj faszsagokat csak azert, hogy a beteges, beltenyesztett es verfertozo ideologiadat alatamaszd.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 10:21:50

@Sipi [CH]:

Akkor nyisd ki a szemedet is néha, édes ballibám, s nem Soros gazdád szövegét fújd gondolkozás nélkül...

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2017.03.05. 10:22:09

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ismered a feltetles modot?
Javaslom gyakorlasra. Senki nem mondta, hogy all. Hanem allNA. Ha a svajciak ugy gondolkodNANAK, mint te es a hozza hasonlok, akkor az tortenNE. De mivel jelentosen normalisabbak, mint te es a hozzad hasonloak, nem tortneik meg.

Te kis PISA-negativ orbanfattyu, te :-)

Sipi [CH] · http://www.youtube.com/user/HungaryFreedom 2017.03.05. 10:23:56

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: blabla..
egyebkent en vagyok a hulye, hogy egy ilyen szolgalelku jobbaggyal egyaltalan szobaallok...

be is fejezem.

minden jot, habozz tovabb magadban, trollocska:-)

ednet2023 2017.03.05. 10:53:33

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Hagyjuk. Van aki nem tudja megérteni, hogy az etnikum szó alatt különböző nagyságú területeken élő embercsoportokat hagyományok, kultúra és vallás alapján általánosan és részleteiben is megkülönböztetHETÜNK.
Etnikum = népcsoport
- van európai etnikum, afrikai, ázsiai stb. (globálisan nézve)
- nézhetjük közelebbről: angolszász, germán, balkáni, stb.
- belemehetünk részletekbe: palócok, csángók, székelyek, stb
- és elárulom, ezeken belül is lehet még kategorizálni, csoportosítani, megkülönböztetni.
De mindegy, nem akarom erőltetni. Szerinted az államhatár megadja egyben az etnikumok határait is. Szerintem nem. Viszlát ...és kösz a halakat. :)

histar007 2017.03.05. 11:14:57

Megint a narratívák csapnak össze. Legutóbb megtudtuk hogy a Momentumos aláírásgyüjtés egy népszavazásra vonatkozott és nem arra, ami a kérdésben volt, miszerint a bupesti közgyűlés VONJA VISSZA a kandidálást.
Most meg az a gond, hogy etnikai homogentiást mint kifejeztést pozitív kontextusban ki sem szabad mondani.
Szerintem a sikeres népektől érdemes és kell is tanulni. Van, amely évezredeken át őrizte homogentitását különböző viszontagságok ellenére is. Talán ennek köszönheti fennmaradását is.
Csak nehogy a PC mellett legyen félreértés.

ednet2023 2017.03.05. 11:32:07

@histar007: Itt a vita inkább arról szól, hogy az etnikai homogenitást pozitív vagy negatív előjellel kell érteni. Mindenki felhozta a példáka: nagy nemzetek, amelyek nem homogének, nagy nemzetek, amelyek homogének... (bár erre példát hirtelen nem tudok mondani), kis nemzetek, amik állítólag ennek köszönhetik a megmaradásukat.
Annyii érv hangzott el pro és kontra, hogy fel kellene merülnie annak, hogy lehet nem is az etnikai homogenitás a legfontosabb tulajdonság, amivel egy jóléti állam kiépíthető.

epidermis 2017.03.05. 11:58:35

@vajdasagi: akkor tényleg birka. Így K-val

MaxVaI BircaMan ELEMZÖ · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 12:07:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Minek olvassam el? Hülye balliba, oszt kész. A homoklobbi elleni küzdelem fontosabb annál mint hogy a ballibusok írásait olvassam, én az internetes közíró, aki világító toronyként mutatok utat nektek az internet sötétjében.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 12:42:29

@Sipi [CH]:

Soros gazdád nem utalt ebben a hónapban? Ne rám légy mérges emiatt...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 12:44:21

@ednet2023:

Téves, nincs európai és germán etnikum. Nem is értem, mi a fenéről beszélsz.

"Szerinted az államhatár megadja egyben az etnikumok határait"

Ilyet sose állítottam.

histar007 2017.03.05. 12:45:59

@ednet2023:
Az emberiség jött-ment a történelem során, így sikerült benépesíteni a bolygót is és jelent meg ott is, ahol a túlélés néhány technikai vívmány nélkül lehetetlen lenne. Eközben kevedett is ami genetikai-darwinológiai szempontból mindenképpen jó. Viszont minél nagyobb a közösség, annál kisebb új gén pozitív hozadéka.
Az államszervezet viszont nem genetikai adottság, hanem az emberiség korábban kialakított, az adott generációnak megörökölt, nem tökéletes de azért kiforrt rendszere.

A forradalmi hevület kontra lassú megfontolt haladás viszonyáról vannak már tapasztalatok. Az előbbi az egyén szintén pozítív, amikor valaki(k) sajtá maguk képességét meghaladva hoznak létre újabb, jobb dologkat. Ennek feltétele a saját alkalmasságuk és magunk által maguk számára diktált tempó. Ha úgy tetszik a sajtát belső rendszerük ellenállása.
Társadalmi szinten a forradalmi tempó rendszereket állíott fejük tetejéte, pozíciók cserélődtek és mellette elfolyt rengeteg vér. Egy rendszer csak annyira rugalmas amennyire a benne levő alkotók rugalmasak.
Visszatérve az eredeti kérdésre. Magyarország lakossága felkészült sokezer bizonytalan hátterű, kultúrájú, képzettségű, nyelvű, szándékú és akaratú ember befogadására? Én úgy gondolom, hogy cseppet sem. Szigorúan a belvárosból az ország tűnhet multikultinak, de az idelátogató turista, a multicég itteni leányánál munkát vállaló külföldi, a külföldivel párkapcsolatban lévő magyar pár ideköltözése még nem teszi azzá. Egyszerűen nem haladják meg a kritikus tömeget, az előfordulásuk pedig egy jól meghatározható mintázatot követ.
Jó példa az itteni kínai kolónia, akik integrációja szerintem sikeres. Egyrészt a szuperlibertárius elvek szerint az államtól szinte nem kérnek semmit, cserébe őket is hagyják a maguk dolgát végezni. A legtöbbjüket szorgalmasnak, békésnek és kifejezetten szabálytisztelőnek ismerhetjük. Bármilyen balhé kapcsán sem hallani róluk. A többség számára láthatatlanok és nem okoznak gondot. Miért is sikeres együtélésük? Mert mintapolgárként elfogadták a többségi együtélési szabályokat, a gyerekeik beilleszkedtek a magyar közösségbe és második anyanyelvük a magyar. Budapesten nincs Chinatown, ahol az önkéntes számüzetés/kirekesztettség érzésével kellene naponta megküzdeni. Részarányuk pedig minimális, a kritikus tömegtől nagyon távoli.
Az Európába eddig beözönlöttekről a média sugallta kép alapján ez nem mondható el. Azt már a szakértő teszi hozzá, hogy a meglévő kulturális különbségek miatt nem is várható változás.

Ezzel szemben megint itt a liberális agymenés, hogy a miniszterelnök kimondott megint oly tiltot szót. A liberális reakció pedig a zsigeri elítélés (megbélyegzés?) és sipitozás az értékek sárbatiprásáról.

Hogy a betelepítést egy népszavazáson (mostanában egekig magasztalt intézmény) a válaszadók 98%-a elutasította az a demokráciára (többség uralma) oly érzékenyek számára lényegtelen.
Sőt még abszurdabb, hogy 266ezer ember nem ellenörzött aláírása maga a nép akarata, míg 3,6 millió ember leadott érvényes szavazata simán figyelmen kívül hagyható. Ez a bajom a liberálisokkal.

Attilajukkaja 2017.03.05. 13:03:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
@epidermis:
@Sipi [CH]:
@ednet2023:
Egyetlen egy birkát tereltek a semmibe legalább öten-hatan. Remélem, megérte.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 13:06:40

@histar007:

" 266ezer ember nem ellenörzött aláírása maga a nép akarata, míg 3,6 millió ember leadott érvényes szavazata simán figyelmen kívül hagyható"

Mert a jó nem szavazás kérdése. A liberalizmus axiómái igazak, akkor is, ha senki sem szavaz rájuk. Míg minden más akkor se igaz, ha mindenki akarja. Ezt hívjuk liberális demokráciának.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 13:07:30

@Attilajukkaja:

Ez van, Soros bértrolljai többedmagukkal se bírnak az Igazság szószólójával...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 13:23:52

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

A bolse.... akarom mondani: liberális élcsapat mindig jobban tudja, mi a helyes.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 13:30:58

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

"Mo. pont ilyen ország. 97,8 % magyarnak vallja magát, az összes kisebbség 2,2 %."

A lakosság 8-10%-át kitevő cigányságot én nem tekinteném magyarnak akkor sem, ha jó részük annak vallja magát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 13:41:33

@histar007:

"még abszurdabb, hogy 266ezer ember nem ellenörzött aláírása maga a nép akarata, míg 3,6 millió ember leadott érvényes szavazata simán figyelmen kívül hagyható. Ez a bajom a liberálisokkal."

Pedig egyszerű. A kvótanépszavazás érvénytelen volt, ezért a 3.3 millió ember NEM szavazata semmit nem számít. Számít viszont annak a 6 millió embernek a véleménye, akik a baloldal bojkottfelhívása miatt nem mentek el ugyan szavazni, de akik különben a betelepítés mellett szavaztak volna.

A Nolimpia-aláírásgyűjtést azonban nem követte népszavazás, ami érvénytelenné tehette volna a szavazatokat. Sőt az is köztudott, hogy az egész ország aláírt volna a Momónak, ha nem lettek volna megfélemlítve az Orbán-diktatúra által. Tehát a 260 ezer aláírás tulajdonképpen az egész ország véleményét tükrözi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 13:56:13

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

"Sok cigány Mo-on magyarnak mondja magát, de a magyar közösség őket nem tekinti magyarnak."

Joggal nem, mivel nem fogadják el a magyar lakosság etikai normáit. Persze jópár magyar sem, de a cigányok között a többség az, amelyik nem fogadja el.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 14:01:00

@Sipi [CH]:

"Egyszeruen az a helyzet, hogy nem akkora gyulokodo gyokerek, mint te, meg a hozzad hasonloak es tudnak egymas mellett normalisan elni. Egyszeruen egyuttmukodnek. A kozos pontokat keresik mindenkivel ahelyett, hogy folyamatosan ellensegeskednenek egymassal a kulonbozosegek miatt. "

Ezt akkor magyarázd meg az iszlám, néger stb. betolakodóknak.

Attilajukkaja 2017.03.05. 14:07:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A lakosság 8-10%-át kitevő cigányságot én nem tekinteném magyarnak akkor sem, ha jó részük annak vallja magát."
Oszt milyen alapon döntenél te arról, hogy ki magyar és ki nem az?
Nem mintha megtehetnéd, de azért érdekelne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 14:08:36

@igazi Ténytár:

"Orbán a pápát idézte: "újra kellene olvasni a Koránt." Ha jobban figyelt volna az emberiség a Korán tanításaira, akkor nem tartana itt a világ."

Így igaz. Ha Merkel nyanya jobban figyelt volna arra, mit tanít a Korán rólunk kafírokról, akkor TALÁN nem engedett volna be másfél millió betolakodót, akik bennünk csak a megvetett és kiirtandó ellenséget látják.

"Mi magyarok várjuk, reméljük, hogy az arabok olyat adnak majd hozzá az országhoz, ami érték."

Ez is igaz, mert az utóbbi évtizedekben értéket nem adtak hozzá.

Attilajukkaja 2017.03.05. 14:12:56

@csentecsa:
"Brazília is eléggé multietnikus, mégsem tartozik a fejlett országok közé, míg az egy etnikumú Japán meg igen"
És akkor mi van a sok sikeres multietnikumú országgal, amelyek sikereire Orbán csak álmaiban gondolhat (USA, Kanada, Ausztrália, Kína, India stb.)??? Az etnikai bla-bla Orbán részéről csak egy menekülési kiút. Már nem tudott mit mondani. Ha hallgatott volna, jobban jár.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 14:26:15

@csentecsa:

"De azt a cigány származásút, aki képes volt kitörni ebből, integrálódva a magyar társadalomba, magyarnak kell tekinteni, éppúgy mint az elmagyarosodott soroksári svábot."

Természetesen. Feltéve persze, ha ő maga nem vallja magát cigánynak, mely esetben tiszteletben kell ezt tartani. Én ismerek ilyet is, de a többség az életmóddal, kultúrával együtt a magyar identitást is magáévá teszi.

Attilajukkaja 2017.03.05. 14:36:16

@csentecsa:
"nem a multietnikusság az elsődleges oka a sikeres gazdaságnak, társadalmonak.."
Pontosan! De nem is gátolja azt. Felesleges az etnikum kártyát kijátszani, mert nincs összefüggés a két dolog között.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.05. 14:50:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Pont ezért nem elég az öndefiníció, kell a közösség beleegyezése is. Hiába vallom magamat pl. svédnek, ha a svédek nem fogandak el ilyennek.

Attilajukkaja 2017.03.05. 15:08:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"ha ő maga nem vallja magát cigánynak, mely esetben tiszteletben kell ezt tartani"
Miért ne lehetne valaki cigány származású magyar? Vagy német, vagy szlovák, vagy erdélyi, vagy hottentotta származású magyar? A te ükapád vajon honnan jött ide, hogy te most itt nagymagarkodjál??

Attilajukkaja 2017.03.05. 15:23:58

@csentecsa:
" A totálisan idegen kultárjú, aránytalan nemi megoszlású muszlimok invazív, erőltetett , manipulatív betelepítése Európába egyértelműen kártékony a befogadó társadalmakra nézve."
Ez is egy teória.
Én meg azt mondom, hogy nem. És? Nem ez a lényeg, hogy te vagy én mit gondolunk. Hanem, hogy most ez itt egy különleges helyzet. Ezt kellene normálisan, humánisan kezelni.

"nem kizárólag a több etinukmú társadalmak lehetnek sikeresek"
Nem tudom, miért nem tudsz leszakadni erről a több etnikumú sikertelenség elképzelésedről, amit rajtad kívül nem tudom, még ki erőltet, ... de ismétlem, egy állam, egy nemzet sikere nem az etnikai összetételén múlik. Ne ezen lovagolj, mert semmivel sem tudod alátámasztani.

Attilajukkaja 2017.03.05. 15:31:15

@csentecsa:
"Cigány származású magyar állampolgár.. Ha ő a cigány identitását tekinti elsődleges identitásának, akkor ő cigány elsődlegesen, tehát más kulturális etnikumba tartozik."
Kevered az etnikum, az identitás, a kultúra és talán még az állampolgárság fogalmát is.
Mindannyian magyarok vagyunk, még akkor is, ha az őseink máshonnan jöttek. Még akkor is, ha őrizzük a hagyományaikat vagy sem.
Te nyilván nem őrzöd a saját őseid hagyományait. Talán nem is tudod, honnan jöttek. Ezért úgy gondolod, hogy megmondhatod a másiknak, hogy mit csináljon, minek-kinek vallja magát.
Hát persze, hogy azt gondolod magadról, hogy felsőbbrendű vagy. :o) Hát persze!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 15:50:13

@ednet2023: @Sipi [CH]: Írjátok csak, sokakat érdekel, pl. engem. Nem baj, ha a fasz nem olvassa.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 15:52:46

@Attilajukkaja: "Ha ő a cigány identitását tekinti elsődleges identitásának, akkor ő cigány elsődlegesen, tehát más kulturális etnikumba tartozik."

mult-kor.hu/20100317_ne_feljetek_magyarok_megjottek_a_ciganyok?pIdx=2

"Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Jöttek végig lefelé a Bolyai utcán, ami pont a két tömeg közötti részbe érkezett le a térre. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 15:55:37

A rasszista faszok akármeddig magyarázhatják a bizonyítványukat. Aki gonosz, az gonosz. Pont.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.05. 15:59:18

@Attilajukkaja: "Miért ne lehetne valaki cigány származású magyar? Vagy német, vagy szlovák, vagy erdélyi, vagy hottentotta származású magyar? A te ükapád vajon honnan jött ide, hogy te most itt nagymagarkodjál??"

Az a vicces, mikor a néger srác vallja magát magyarnak. Dehát miért ne.

Attilajukkaja 2017.03.05. 16:07:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Az a vicces, mikor a néger srác vallja magát magyarnak. Dehát miért ne."
Vagy amikor a magyar srác vallja magát németnek Németországban. De miért ne?
De ott van az Onyuta Judit vagy a Kálid Artúr. Apjuk afrikai, de ők maguk itt születettek, a másik kultúrát nem is látják sajátjuknak. Őket miért kell bántani a magyarságuk miatt?

Attilajukkaja 2017.03.05. 16:15:39

@csentecsa:
"Te azonosítod önkényesen a magyar identitás, és a magyar állampolgárság fogalmát."
Bocsi. Ilyet egy pillanatig sem tettem. :o)))

"Magyar identitású az a székely is akinek esetleg nincs magyar állampolgársága, míg nem magyar identitású az a cigány, aki hordába verődve terrorizálja a környezetét, hiába rendelkezik magyar állampolgársággal."
Cigány, meg horda, meg terrorizmus? Tényleg nem tudsz kilépni ebből a fideszes sztereotípiából? Tényleg itt is ezt a kormánypropagandát kell nyomatnod?
Ha így van, akkor köszönöm a hozzászólásodat.
Nálam nem ütötted meg a kultúrmagyar mércéjét. Ugorgyunk!

Bisi 2017.03.05. 19:11:58

@Tisztességes Természettudomány: Sőt szerintem azzal az arabbal sincs gond aki diákként vízummal, legálisan érkezett, itt végezte el az orvosi egyetemet, megtanulta a magyar nyelvet és itt kezdett el orvosként dolgozni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.05. 20:16:06

@Bisi:

Na de ő nem is a zöldhatáron szökött be, általában nőket sem erőszakol, a sariát sem akarja ránk kényszeríteni, szóval mi baj is lehetne vele?

otapi 2017.03.06. 08:53:24

@csentecsa: a multietnikus ország nem azt jelenti hogy mindenféle kontrol nélkül bárkiket tömegével beengednek az országba. Az USA erre is jó példa, már Trump előtt is volt kerítés a mexikói határnál, és vízum meg személyes interjú (!) nélkül még a legtöbb európai országból sem engednek be még turistának sem, nem hogy harmadik világból állandóra. Hol van személyes interjú minden belépővel az EU külső határain? Sehol :(
Másrészt viszont az USÁnak van egy zöldkártya programja, ahol az átlag fölötti tehetségesek viszonylag könnyen bejutnak és dolgozhatnak.
De ami a lényeg hogy van egy könnyen emészthető, iszonyúan felszínes és szó szerint cukormázas kultúrájuk, az angol mint közös nyelvük
Ezeket a más kultúrából jövők könnyedén felveszik akár hetek alatt is ha kell. Ez nálunk azért sem működne, mert a magyar kultúra nem ilyen, ahhoz évek, évtizedek kellenek :)

Attilajukkaja 2017.03.07. 10:08:35

@csentecsa:
"bizonyos típusú bűncselekmények tekintetében jóval inkább felülreprezentáltak a cigányok és a migránsok."
Szerintem te nem a cigányságra gondolsz, hanem a mélyszegénységre, amiben a cigányok tényleg felülreprezentáltak.
És mondjál egy olyan bűncselekményt, amiben a menekültek "vezetnek". Az illegális határátlépés nem bűncselekmény.

"zárványokat alakít ki a társadalmon belül"
Ahogy a magyarok is külföldön.

"eltérő kulturális identitásúak"
És az miért baj? A lényeg, hogy kellőképp be tudjanak illeszkedni a többségi társadalomban, ... ami szintén nem homogén. Ha ez nem sikerül, akkor ezzel foglalkozni kell, de nem Farkas Flórián módjára.

"törzsi jellegű közösségeiknek köszönhetően konfliktushelyzetben mindig képesek pillanatnyi létszámfölényt kialakítani a többségi társadalom tagjaival szemben"
A menekültek nem törzsekben éltek/élnek és nem állatok, ahogy ezt orbánék sugallják, de egy bizonyos vészhelyzetben képesek együttesen fellépni. Ahogy a cigányok vagy a gárdisták is teszik. Ez természetes.

"2010 óta a magyar rendőrség jóval hatékonyabban képes fellépni az itteni cigányokkal szemben, mint nyugati kollégáik az illegális migránsok csoportjaival szemben"
Valóban?????

Attilajukkaja 2017.03.07. 15:17:50

@csentecsa:
"Igen, és ők magyarok külfödön..:)"
Azok bizony! És? Ugyanúgy tudnak klikkesedni külhonban, mint bármelyik más nép.

"a cigányság már eleve sokkal inkább eltérő kulturális identitással bírt a magyarsághoz képest mint pl a svábok, rácok, tótok"
Ez igaz, ahogy pl. a kunok vagy a jászok is annak idején. Mégis be tudtak illeszkedni, mert a magyaroknak szükségük volt rájuk, segítették őket. Valami ilyesmit kellene tenni a cigányokkal is.

" egy egységes kulrutális etnikum kialakításában és a magyar nemzet mint egységeskulturális identitás halmaz részévé válni, asszimilálódni"
A zsidók is tökéletesen asszimilálódtak, ... és mégis...
Vagyis a dolog nem csak ezen múlik.

"roma fiatal "Büdöss magyarok!" kiszólása is jól reprezentálja, hogy miről beszélek. Ez a fiatal sem tartja magát magyarnak. Ő bizony faszájos raj cigónak tarja magát."
Ez inkább azt jelenti, hogy a magyarok tartják őt annak. Tőlük hallotta, hallja nap mint nap ezeket a szavakat.

"Nem természetes, hogy egy jogállamban bármilyen vélt vagy valós sérelem esetén kb. a második lépésben a rokonság, a törzs lokális létszámfölényét kihasználva akarja valaki érvényesíteni édekeit ."
Jogállam vagy nem jogállam, bizony természetes, hogy egy közösség összezár, ha a sérelmeit nem tudja másképp orvosolni. És nem először vagy másodszor fordul ez elő velük, hanem folyamatosan.

"különösen nem, hogy hordákba verődve akar nyomást gyaorolni, hogy bűnös szándékai beteljesülhessenek"
Ugye most a Magyar Gárdáról (vagy utódszervezeteiről) beszélünk? Mert a menekültek nem bűnös szándékoktól vezérelve verődtek össze a határon, hanem mert nem hagyják őket továbbmenni.

"A törzs szót pedig egy sokkal erőteljesebb kollektív kötődésű, a jogállami társadalomnál primitívebb közösségi identitásra használom, amely mind a hazai cigányok, mind az illegális migránsok többségét jellemzi"
Akkor te valahol nagyon el vagy tévedve. Vagy nem vagy tisztában a fogalmakkal!
A közmunka pedig sajnos sehova nem vezetett eddig. Egy téves elképzelés volt, nem hiába akarja Lázár leépíteni az egészet. Többe került a hús, mint a leves.

Attilajukkaja 2017.03.08. 09:55:19

@csentecsa:
"tehát magyarok külföldön és nem angolok, vagy németek.."
Nem értem, hova akarsz kilukadni ezzel. A lényeg, hogy a magyarok ugyanúgy képesek hordába verődni egy idegen környezetben, mint mások, ha közösek a problémáik. Ugyanúgy, mint pl. egy teljesen heterogén menekült csoport a magyar határon.

"nem hiszem hogy ismernéd a magyar töténelem jászokra és kunokra vonatkozó időszakát. Nem tudhatod, hogy milyen körülmények között lettek asszimilálva, lehet hogy ezek a módszerek kivernék a biztosítékot nálad. "
Úgy tudom, a tatárdúlás miatt telepítette őket az országba az akkori király, hogy feltöltse velük az elnéptelenedett régiókat. Nem voltak keresztények, ezért biztosra veszem, hogy a beilleszkedésük sem volt zökkenőmentes. És igen, valószínűleg nem tetszene egy csomó dolog, amit velük műveltek az akkori magyarok, de a történelem igazolta, hogy feleslegesen álltak ellen az itthoniak. A jövevények, akik nem 2-3-10 ezren voltak, hanem jóval többen, be tudtak illeszkedni. A dolog nem lehetetlen.

"A zsidók valóban jobban asszinilálódtak mint a cigányok, de azért mégsem annyira mint a svábok vagy a tótok."
A vallásnak ebben tényleg nagy szerepe van. De a különbségek nem áthidalhatatlanok, ha van hozzá akarat, jóindulat. Ráadásul, ha jól tudom, a mi nagyszerű keresztény vallásunk is a befogadást hirdeti.

"A jogállam lényegét nem érted, ha ezt elfogadhatónak tartod"
A közösségi összezárást egy természetes szociológiai folyamatnak neveztem, aminek semmi köze a joghoz. Attól természetes, hogy minden közösség így reagál, ha valamilyen külső fenyegetéssel áll szemben. A jogállam ezt tilthatja, de attól még számítania kell rá. Nem valami elvetemült, bűnös viselkedés, hanem egy teljesen normális reakció. És minél durvábban bánik a többség egy közösséggel, annál jobban bekeményítenek ők is. Talán így már érthetőbb a mondandóm.

"A Magyar Gárda csak egy reakció volt azokra a jelenségekre, ami a cigányokat övezi a rendszerváltás óta."
Szerintem nem csak a rendszerváltás óta. De valóban egy reakció volt, egy nagyon téves és rosszízű reakció, ami nem is lett volna akkora baj, ha a mostani kormány nem támogatná az ilyen reakciókat.
Te Olaszliszkát emlegeted, én pedig a cigánygyilkos magyar terroristákat, akik arra specializálódtak, hogy éjjelente cigányokat öljenek. A rendőrség pedig fedezte őket. Akkor most hol az igazság?

"Szerintem te vagy eltévedve, amennyiben nem vagy hajlandó szembenézni a valósággal."
Ezen nem lepődöm meg, hiszen a te valóság darabkád nagyon különbözik az enyémtől. Gondolom, valahol a kettő között lehet az IGAZI valóság. :o)

"Valóban nincs túl sok értelme gazdasági szempontból.Viszont a cigányokat legalább egy időre kivonja saját köreikből, és időnként munkára kényszeríti őket."
Egyetértünk! Csak az a baj, hogy az erőltetett, értelmetlen munka, nem meghozza a cigányok és más mélyszegények kedvét a munkához, hanem még inkább elveszi. És nem vezeti őket vissza a valódi munka világába.

"ennél erőtelejesebb módszerekre is szükség lesz asszimilálásukhoz. "
Ebben is egyetértünk. Ezt a módszert úgy hívják, hogy felzárkóztató vagy célirányos oktatás, amiről eddig minden kormány csak dumált, de tenni nem sokat tett. Erre mondtam, hogy nem szabad Farkasra bízni a káposztát! Van viszont egy dolog, ami szimpatikus: a kötelező óvoda a piciknek. Ez alól is kaphatnának egyesek felmentést (egyéni elbírálás alapján), de a mélyszegénységben élőknek ez komoly segítség lehet a gyerekek integrálódása szempontjából. Náluk semmilyen felmentés nem lenne indokolt, az egészségügyin kívül.
Én így gondolom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.09. 18:29:55

@csentecsa:

Atillajukkája egy ballibbant troll, nincs értelme vele vitatkozni. Én már régóta szűröm, így csak a te idézeteidből látom, miket ír.

Te: "a cigányok jelentős hányada nem része a magyar kulturális etnikumnak"

Erről egy ballibbantat úgysem tudsz meggyőzni, a válasza az lesz, hogy a magyarság általi diszkrimináció miatt nem tudnak szegény cigányok beilleszkedni. Te viszont rögtön rászistá leszel.

Ballibbant jukka: "Ráadásul, ha jól tudom, a mi nagyszerű keresztény vallásunk is a befogadást hirdeti."

Nem tudom, te hogy vagy vele, de engem a hányinger fog el, amikor ateista libbantak jönnek az általuk egyébként mélyen lenézett kereszténység túlsarkított hitelveivel, elsősorban a migránsok és a cigányok kapcsán. Szeretném egyszer látni, hogy a "béke vallása" híveinek vagy a magyargyűlölő cigányoknak magyaráznak ugyanígy. Nagyon meglepődnének, hogy őket beleznék ki először e nemes lelkű kultúrlények.

"Ennek csak úgy lenne értelme, ha a cigány gyerkeket kiragadnák a családi környezetből."

Félek, hogy még akkor sem. Gyanítom, hogy a hazudozás, csalás, dologtalanság a vérükben van, tisztelet persze a kivételnek, mert szerencsére olyan is van.

Attilajukkaja 2017.03.09. 18:40:39

@csentecsa:
" a cigányok jelentős hányada nem része a magyar kulturális etnikumnak"
Ez nem egy nagy újdonság! És? Akkor nem is kellene őket integrálni (nem asszimilálni)?

"Már előtte is itt voltak Jó hasznukat vettük volna, bár nem hiszem hogy a segítségükkel elkerülhettük volna a szomorú eseményeket."
Nem tudom, előtte mit kerestek itt. Itt ragadtak? De én sem hiszem, hogy megúsztuk volna a tatárdúlást.

"ha egy bizonyos létszám alatt vannak, és a befogadó hatalom keményen asszimilálja őket."
Az a létszám, amiben betelepítették őket annak idején, nagyon magas volt az akkori magyar lakossághoz képest. Az asszimiláció pedig valószínűleg tényleg elég durva lehetett, ... de sikeres.

"A vallási típusú antiszemitizmus csak a ki nem tért zsidókat sújtotta"...
Amikor a kereszténység befogadó parancsolatáról beszéltem, nem csak a zsidókra gondoltam.

"elsődleges érvelése a zsidóság gazdasági térnyerésével szembeni fellépés volt"
A magyaroknak mindig mindenkivel van valami bajuk. A cigányokkal, hogy egy kevésbé civilizált kultúrából jönnek. A zsidókkal pedig, hogy jobban értenek a gazdasághoz, kereskedelemhez, innovációhoz, mint az un. magyarok. Persze büszkélkednek a sok Nobel-díjasainkkal, pedig hát....

"matnak neveztem" Amit egy jogállamban nem szabad megendedni. Nem engedhető meg, hogy egy zárványt képező, eltérő viselkedésmintákat követő kisebbség különféle szociológiai sajátosságainak következményeként rendszeresen terrorizálhassa a többség egy adott tagját"
A terror az, ami megengedhetetlen. Bármilyen közösségből is ered. Ez vonatkozik a gárdistákra és a foci ultrákra is!

"Ennek csak úgy lenne értelme, ha a cigány gyerkeket kiragadnák a családi környezetből. "
Szerintem pont ezt célozta meg az általam is helyeselt kötelező óvodai program. Teljesen nem ragadja ki őket a környezetükből, - az nem is lenne humánus - viszont bevezeti a piciket egy olyan kultúrkörbe, amit otthon nem tanulhatnának meg. Kevés dolog van, amit helyeselek Balog Zoltán tevékenységében, de ez pont egy ilyen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.09. 18:58:37

@Attilajukkaja: "@csentecsa:
" a cigányok jelentős hányada nem része a magyar kulturális etnikumnak"
Ez nem egy nagy újdonság! És? Akkor nem is kellene őket integrálni (nem asszimilálni)?"

1. A magyarok kirekesztik a cigányokat.
2. A cigányok teleszülik az országot.
3. Egy magyar 1 cigányt tart el.
4. Egy magyar 10 cigányt tart el.
5. Egy magyar 100 cigányt tart el.
6. Egy magyar 1000 cigányt tart el.
7. A magyarok kihalnak.
süti beállítások módosítása