B1 blogcsalád



Díjeső Berlinben - már hármat szerzett a Testről és lélekről

2017. február 18. - jdesi

Már három díjat elhozott Berlinből Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje.

Megkapta a filmkritikusok díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost olvasóinak a díját is megszerezte.

És a berlini medvéket még csak este kezdik osztani.

mm_berlin1.jpg

A filmet írta és rendezte: Enyedi Ildikó, a főbb szerepekben: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza, Tenki Réka, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Békés Itala, operatőr Herbai Máté, producerek. Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András

Érdekesség, hogy öt éve a berlini filmfesztiválon a zsűri nagydíját éppen a Mécs-Mesterházy-Muhi produceri trió által készített film, Fliegauf Benedek Csak a szél című alkotása nyerte el. Trailer.

tel_plaka_t.jpg

Az 1951-ben alapított berlini filmfesztivál a filmművészet és a filmszakma egyik legfontosabb nemzetközi eseménye. A Berlinale az év első A-kategóriás filmes világtalálkozója, Európa legnagyobb nézőszámú filmfesztiválja, tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre. És több ezer (!) filmből választják ki az indulókat. Itt díjat nyerni igen nagy dolog.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8812270900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása