B1 blogcsalád



Visszavonhatja a Fidesz az olimpiai pályázatot

2017. február 17. - nickgrabowszki

A Momentum szerint 266 151 aláírást gyűjtöttek össze az aktivisták, a sajátjaik, illetve az ellenzéki pártokéi, mint mint az LMP, az Együtt és a Párbeszéd. Ez majdnem a duplája a szükséges mennyiségnek.mm.jpg

Ezzel valószínűleg megfúrják a budapesti olimpia költséges, korrupt, csődbe vivő tervét.

Több jel is utal arra, hogy a Fidesz nem várja meg, amíg a népszavazás kényszeríti a Főváros Önkormányzatot, hogy visszavonja a pályázatot, hanem elébe mennek az eseményeknek, és maguk kezdeményezik a visszavonást.

  • Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint nem próbálnak meg jogászkodni, azaz nem emelik meg utólag a szükséges aláírások számát. Tekintve azok nagy mennyiségét, ennek nem is lenne értelme. Meg aztán jogállamban élünk, nem?
  • Kósa Lajos egy reggeli tévéműsorban arról beszélt, hogy az olimpiai pályázat nem a kormány ügye, hanem a fővárosé. Már távolítják maguktól a dolgot, mintha nem a kormánytöbbség szavazta volna meg a pályázatot lehetővé tevő törvényt.
  • Tarlós István főpolgármester meg az mondta, ha meglesz a szükséges számú aláírás, akkor javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy vonja vissza a pályázatot.
  • A kormánypropaganda az aláírásgyűjtés 30 napja alatt feltűnően csendben volt az ügyben, nem születtek cikkek és interjúk, valamint lemondták a vitákat is az ellenzőkkel. Ezzel egyfelől nyilván hidegen akarták tartani az ügyet, agyonhallgatni, hátha nem lesz meg a megfelelő számú szignó. Másfelől viszont elkötelezni se akart a Fidesz és a kormány, hogy könnyebb legyen kihátrálni belőle.
  • A vasárnap boltzárnál már volt precedens ara, hogy meg se várják a népszavazást, ha már elkerülhetetlen, akkor maguk kezdeményezik a visszavonást, hogy minél hamarabb lekerüljön az asztalról a téma.
  • Orbán Viktor és Lázár János is azt mondta, tisztelteben fogják tartani az emberek véleményét. Azaz most már elkerülhetetlen hogy ellenzők, akik Budapesten többen vannak, álláspontja győzzön.

Orbán amúgy augusztus óta nem ejtette ki a száján az olimpia szót,

nem nyilvánult meg az ügyben. Akkor azt mondta, nem az a kérdés, hogy miért rendezzen Magyarország olimpiát, hanem az, hogy miért. Mert ő nem tudott egyetlen okot sem a rendezés ellen.

Hát most már tud 266 ezret.

Most már valójában az sem kérdés, hogy megvárják-e a népszavazást a visszavonással. Hülyék lennének megvárni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6412268602

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sorvezető fidesztrolloknak, ezúttal személyesen Orbántól 2017.02.17. 18:35:24

Most, hogy Momentum a kívánt aláírások majdnem kétszeresét adta le, és így - hacsak Orbánék nem lépnek vissza maguktól - szinte biztos lesz népszavazás az olimpiáról (márpedig annak borítékolható a végeredménye), rögtön beindult a fideszes magyarázkodá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metax 2017.02.17. 15:39:34

Pirruszi győzelem ez Orbán fölött, de hátha mégis elindul most valami. Mert olimpia ugyan ezután borítékolhatóan nem lesz (amúgy se lett volna, a NOB nem hülye) az önkény viszont marad.

Marad az egypárti Alaptörvény, az ellopott 3 ezer milliárd manyup vagyon sem erül vissza tulajdonosaikhoz. Marad az elcseszett köz-és felsőoktatási-munka-és egyházügyi törvény. Marad a kiherélt AB és a csicska Áder.

Mégis, ezek ellenére most örüljünk. Hátha valaminek a nyitányát látjuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 15:45:52

@metax: "amúgy se lett volna, a NOB nem hülye"

Nem hülye, csak korrupt. Van az a pénz, hogy orbán rendezhesse az olimpiát.

A NOB-nál csak a fidesz korruptabb.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 15:48:28

Kurva nagy balama lesz orbánnak, ha végül az emberek akarata győz!

morpho 2017.02.17. 15:51:39

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

"Előre látható már az ügyben a Fidesz győzelme."

Szeva Birka! Beakadt a lemez??

Altaïr 2017.02.17. 15:51:52

@metax: Csak úgy tombol a diktatúra! A diktatúra különös ismertetőjele, hogy mindig meghajol az emberek akarata előtt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 15:52:25

De azért eltapsoltak a semmi előkészítésére tízmilliárdot. Persze a többi lopott pénzhez képest tízezer millió forint aprópénz. Eltolcsy ennyiért már le se hajol.

Altaïr 2017.02.17. 15:53:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Igen, akárcsak a netadó meg a vasárnapi nyitvatartás. Akkor is bukott az Orbán, azóta szárnyal az ellenzék. A kormány kérdéses, hogy kihúzza-e a következő választásig.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 15:53:36

@Altaïr: "A diktatúra különös ismertetőjele, hogy mindig meghajol az emberek akarata előtt."

Leszarja orbán az embrek akaratát. Ő csak az erő elől futamodik meg.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 15:55:43

@morpho: "Szeva Birka! Beakadt a lemez??"

:))

Ez egy kibaszott robot, nem látod? Ez van betöltve, oszt jónapot.

Altaïr 2017.02.17. 15:56:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Leszarja orbán az embrek akaratát"
Netadó, vasárnapi nyitvatartás.

"Ő csak az erő elől futamodik meg."
Milyen erő?

morpho 2017.02.17. 15:57:40

@Altaïr:
A diktatúra különös ismertetőjele, hogy nem kérdezi meg az embereket, ezért azoknak sajátból kell érvényesíteni akaratukat!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 15:58:07

@Altaïr: "Milyen erő?"

Amit az emberek felmutatnak az elnyomás, tolvajlás ellen. Mint a mellékelt ábra mutatja.

siriq111 2017.02.17. 16:00:24

@morpho: Nala meg a 98% elsopro sikeru ervenytelen szavazas lemez porog. Politikailag ervenyes, mondta a nagy tito, ize orban vezer :D

morpho 2017.02.17. 16:01:29

@Altaïr:

"may the force be with you"

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.17. 16:02:16

@morpho:

Ez az előrejelzésem az ügyben.

A választásokig az egész ügy régen el lesz felejtve.

3 kimenetel lehetséges:
- az olimpiaellenzők egyedül részt vesznek a választásokon = nem jutnak be, ráaáadul elvesznek a ballib szavazatokból,
- az olimpiaellenzők részt vesznek a választásokon a ballibek részeként = semmi se történik,
- az olimpiaellenzők részt vesznek a választásokon az LMP részeként = csak a ballibeknek lesz rossz ez.

Tudsz mondani olyan verziót, mely nem kedvez a Fidesznek a jövő évi választásokon?

morpho 2017.02.17. 16:03:15

@siriq111:

Az alternatív valóság...ugye...
Egyébként Birca csak szimplán szervilis, antiliberális idióta. Amúgy veszélytelen.

morpho 2017.02.17. 16:04:25

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Túlkombináltad. Péntek van, menj el sörözni!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:04:42

Ha biztos lehetnék benne, hogy 2024-ben nem tolvajok lesznek hatalmon, most megszavaznám az olimpiát, kerül amibe kerül.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.17. 16:05:56

@siriq111:

Igen, pont ez most a ballib csapda. Ha ugyanaz lesz, már nem mondhatják el ugyanezt,

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.17. 16:06:51

@morpho:

Ez a lényeg, bárhogy is forgatod.

Mindenki tudja: ez nem az olimpiáról szól, hanem a 2018-as választái kampányról.

siriq111 2017.02.17. 16:09:35

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nincs itt semmi ballib csapda. Elosszor, ilyen szo nincs az ertelmezo keziszotartban. Masik, en egy allapolgar vagyok. Harmadik, felolem te lehetsz, nyomsi , pipsi, kasi , mamsi, bambsi akarmi jelzovel , jellemezheted magad .. :D Nem zavar. En viszont egy allampolgar vagyok , gondoltam csak szolok :D

morpho 2017.02.17. 16:10:32

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"Mindenki tudja: ez nem az olimpiáról szól, hanem a 2018-as választái kampányról."

Tényleg? Orbánék nem ezt mondták! Azt mondták, hogy nemzeti büszkeség, meg dicsőség. Választásról szó sem volt. 2018-ról sem. Te miről beszélsz Birca? Hogy hazudtak?

madmanic78 2017.02.17. 16:11:25

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nem lesz elfelejtve hüjegyerek... Sőt! Nap mint nap elő lesz véve az ÖSSZES gennyes fideszes ügy a választásokig.

Számolj te nyomorék: a Momentum egyetlen hónap alatt országos ismertségre tett szert, a legelső megmozdulásával 266151 pici faszt tolt le a gazdád torkán. :D A következő mérés minimum 3% :D A választásokig így kell folytatni :D Mentek a levesbe te kutya...

morpho 2017.02.17. 16:11:26

@siriq111:

Idióta. Ezt kerested! :))

siriq111 2017.02.17. 16:11:35

@morpho: En is errol olvastam, amikor ezeket mondtak. lehet hazudott akkor az orban es tarsai?

siriq111 2017.02.17. 16:12:33

@morpho: Vegul ezzel is jellemezheti magat, bar ahogy irtam, engem nem igazan izgat :D

morpho 2017.02.17. 16:12:45

@siriq111:

Á, ő sosem hazudik, maga mondta!

madmanic78 2017.02.17. 16:12:53

Tényleg: mi a retek az a "ballib"...? Ez valami fideszes sértés lehet... :D

morpho 2017.02.17. 16:14:04

@siriq111:

Pici módosítás: " Vegul ezzel is jellemezheti magat"
Az "is"-t kivenném :)

siriq111 2017.02.17. 16:14:41

@madmanic78: Kerestem az ertelmezo keziszotarban de nem talaltam ilyen szot. Szomoru vagyok.....

siriq111 2017.02.17. 16:16:05

Nekem mennem kell, en nem kapok fizetest azert , hogy a neten trollkodjak mint birca.

morpho 2017.02.17. 16:17:37

@madmanic78: @siriq111:

Én már számtalanszor kérdeztem a narancskullancsokat, hogy mi a fasz az a ballib, de még sosem kaptam értelmezhető választ.
Egyszer próbáltam Londonban elmagyarázni, hogy van Magyarországon egy ilyen hülyeség, de nem értették. A liberális, az se nem bal, se nem jobb. Ráadásul a liberális pártok Európában sokkal inkább a jobboldallal lépnek koalícióra, bár ez nem törvényszerű.

Brix 2017.02.17. 16:18:03

Megint Orbàn győzött! Indul egy új baloldai pàrt, az Együtt, a PM és az Lmp meg elbukik...A Momentum nem Orbàn Viktor kreàlmànya?

erol 2017.02.17. 16:19:45

@Brix: Kívánok neki még sok ilyen "győzelmet".:)

Namir 2017.02.17. 16:25:31

Olvasom a hírek címeit és végképp nem értem:

1) "Visszavonhatja a Fidesz az olimpiai pályázatot"
2) Győzött az ország / Index.hu

Akkor ez a HELYI NÉPSZAVAZÁS kezdeményezés nem arról szól, hogy a BUDAPESTIEK egy HELYI NÉPSZAVAZÁSON el akarják dönteni, hogy fenntartsák (mármint ők, budapestiek) olimpia rendezési pályázatukat?

Azt a pályázatot, amit az ELLENZÉKKEL KÖZÖSEN szavazott meg a HELYI ÖNKORMÁNYZAT?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.17. 16:32:47

@morpho:

Orbán egy aktív politikus. Az aktív politikusnak nem igazat kell mondania, hanem helyesen taktikáznia.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.17. 16:34:26

@madmanic78:

Nem fog menni. S nem Orbán fogja megfúrni a Momemtumot, hanem elsősorban Gyurcsány és az MSZP, mert nekik nagyobb érdekük ez.

2018. február 17-én nézd vissza ezt a vitát majd...

morpho 2017.02.17. 16:35:25

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Te Birca! Akkor Gyurcsány volt a világ legnagyobb taktikusa! Aztán mégis hova jutott!

madmanic78 2017.02.17. 16:35:37

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: látom nagyon megviselt a 266151... Menj pihenj rá, mert ma nagyon fogod kapni az ívet :D Izzítsd a többi nickedet :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:36:01

@Namir: "nem arról szól"

Nem arról. Gyere, elmagyarázom. Minden magyar szereti a magyar olimpiai sikereket, egy emberként szurkolunk Balczónak, Egerszeginek, Gyurtának... A magyarok szeretnének egy magyar (budapesti) olimpiát. Ha lenne egy olimpiai mozgalom, meggyőznék egymést az emberek, sok pénzt kiadnának érte, nőne a nemzeti büszkeségük, ismertebb lenne az ország turisták jönnének, további fellendülés következne...

Az, hogy az orbán immár 7. éve ellop minden pénzt, amit az ország fejlődésére kellene költeni, nyomorba taszítja a szegényeket, ugyanakkor a sleppje pimaszul meggazdagszik, ha akarja, a városban nem lesz járda, ha akarja, csinál kisvasutat, sajátjaként rendelkezik az országgal, nem tetszik az embereknek. Most azt találta ki, hogy legyen neki egy olimpia, sok pénzt lophatna, és államférfiként pöffeszkedhetne. Erre mondták az emberek, hogy nem, az olimpiát már csak nem engedik ellopni.

morpho 2017.02.17. 16:38:18

@Namir:
Na megjött a propagandista narancskullancs!
A fővárosi közgyűlésben fideszes többség van, a fideszes parlament törvényt hozott az olimpiáról, a fideszkormány meg garanciát adott rá! Te miről hantázol tulajdonképpen?

Egyallampolgar 2017.02.17. 16:39:00

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Az aláírok között vannak ballibek, népnemzetiek, orbánfóbiások, gyurcsányfóbiások, homoksok, heterók, olimpia pártiak és olimpia ellenzők.
Aki aláírt azért írt alá, mert úgy gondolja ez a kérdés népszavazásra méltó.

2018-ban, az aláírók nem lesznek egy táborban.

Ma viszont bő 200 000 ember átélheti, hogy ellen tud állni a FIDESZnek ha van rá ürügy. Átélte, hogy tud hatni a közéletre. Ez az önszerveződés, a polgári öntudat Orbán és FIDESZ legfőbb ellensége. Ez az illiberális, putyinos államrend ellenlábasa. Előbb utóbb ez az erő ki fogja forgatni a NER-t, hogy mikor az más kérdés. 2018-ra előbb egy ellenzéki párt is kéne.

6.Lenin 2017.02.17. 16:39:58

@Namir:

Ne várj logikus gondolkodást.

Azért gyűjtöttek-állítólag -,hogy legyen népszavazás. Most már úgy tálalják, hogy az összes aláíró azért írta alá, ne legyen. Már most is hazudnak.

Most már csak egy tisztességes megoldást tudnék elképzelni. Legyen népszavazás és dőljön el ez a kérdés végérvényesen.

Akár érvénytelen, akár az igenek, vagy a nemek legyenek többségben. Megelőzhetnénk vele a további baromságokat minden oldalról.

6.Lenin 2017.02.17. 16:42:52

@6.Lenin:

az összes aláíró azért írta alá, hogy ne legyen olimpia...

Bocs kimaradt a lényeg.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:42:54

Ez már vesszett fejsze nyele. Kubatov az alját küldi, Bircát és Lenint. :))

Nzoltan 2017.02.17. 16:43:16

@morpho: Az ahogy a baloldal meghatározta magát az ezredfordulón. Aztán rajtuk maradt. Aztán valahogy mindig úgy alakult, hogy a földböl kinōtt ifjú kezdeményezések vagy volt szocikból és szdsz-böl verbúválódott, vagy lepacsiztak velük. Osztán átragadt a meghatàrozás.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.02.17. 16:43:50

bazmeg ennek az idióta Bircának a hülyeségeitől rendszeresen fizikailag érzem magam rosszul.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:43:52

@6.Lenin: "Most már csak egy tisztességes megoldást tudnék elképzelni."

Lemondjon orbán?

morpho 2017.02.17. 16:44:27

@6.Lenin:
"Most már csak egy tisztességes megoldást tudnék elképzelni. Legyen népszavazás és dőljön el ez a kérdés végérvényesen."
Ezt már Orbánék elbaszták. A törvénykezés előtt kellett volna szavazni! Tisztesség mint fogalom, már rég kizárva!

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 16:45:35

Dehogyisnem lesz olimpia: 2018-ban Budapesten rendezik a Maccabit, közhasználatú nevén zsidó olimpiát. De ez nem fogja piszkálni a balos mozgalmárok szemét

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:45:39

@Nzoltan: "ahogy a baloldal meghatározta magát az ezredfordulón"

A baloldali és a liberális értékek nem találkoznak. Talán a wikipédián tudsz utánaolvasni.

morpho 2017.02.17. 16:46:02

@Nzoltan:
Az lehet, hogy átragadt, de attól még hülyeség, pláne nem létezik!

morpho 2017.02.17. 16:47:20

@Együtt 2014 különítmény:
"ez nem fogja piszkálni a balos mozgalmárok szemét"

Nem, ez majd a széljobber mozgalmárok szemét fogja piszkálni, jelentsen ez bármit is!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:47:54

@Együtt 2014 különítmény: Ah, mégsem veszett fejsze nyele. Egy szélsőjobbos fideszesnek egy jóízűt zsidózni mindig lehet. :))

BaIt 2017.02.17. 16:48:19

" Meg aztán jogállamban élünk, nem?"

Te tényleg ennyire naiv vagy?

Nzoltan 2017.02.17. 16:49:36

@morpho: Viszont a választóknak jó így. Kényelmes.

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 16:49:49

@morpho:
Ne zavarjon, hogy 2004 óta benn volt a budapesti olimpia a tervekben. Ha pedig népszavazást írnak ki róla, akkor az menne hogy hány lélegeztetőgépet lehetne venni a szavazás költségéből

BaIt 2017.02.17. 16:51:59

Picsába! A soros pénzelte ezeket, mert meg akarja akadályozni az ország felvirágzását, hogy olcsón megvehesse a vizeinket és innen itathassa Európát!

BaIt 2017.02.17. 16:52:57

@Együtt 2014 különítmény: Hülye vagy?

Itt.

"Budapesten rendezik a Maccabit, közhasználatú nevén zsidó olimpiát. "

morpho 2017.02.17. 16:53:28

@Együtt 2014 különítmény:

Az Olimpia 2000 óta benne van a tervekben. A fidesz kamuterveiben. Akkor is ők találták ki ezt a faszságot. Az egész olimpiai kamu tőlük jött! Egyébként nem zavar. Téged?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 16:53:58

@Együtt 2014 különítmény: "2004 óta benn volt a budapesti olimpia a tervekben"

De nem volt benne, hogy mészaros nemstróman építi, illetve ellopja.

Burgermeister 2017.02.17. 16:54:05

fasza...asztat mondom hogy no olimpiA

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 16:56:01

@Egyallampolgar:
Ez megint csak a szokásos ködös vízionálás. Ugyanúgy mint például a vasárnapi boltzár ügyében. Sokan ellenezték, megszűnt, kulizhatnak a hipermarketekben dolgozók napestig. Semmi egyéb változást nem hozott

6.Lenin 2017.02.17. 16:56:48

@morpho:

Minden csoda 3 napig tart, lesz most egy jó hétvégétek, aztán hétfőtől ismét jön a köcsögök sivár sorsa tovább.
Ez semmiben nem fogja befolyásolni a 18-as eredményeket, addigra talán a Momentum is csak egy lóbetegség lesz esetleg az emberek emlékezetében.

Számukra szerencsés esetben egy 4-5 tagú pártocskával több lesz a Parlamentben.

Szerintem most mindenki át szeretne majd lépni a momentumba a kis köcsög pártokból, a nagyok meg úgysem fogják őket elviselni.

Rövid időn belül egymásnak esnek. Ebben fogadni is mernék. Tovább fog osztódni a 2demokratikus" baloldal. Lesz még itt jelentkező a következő hónapokban.

Mókás idők jönnek. Szerintem.

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 17:01:40

@BaIt:
Bocsi, de hogyan kell nevezni szerinted magyarul a Maccabit?

morpho 2017.02.17. 17:03:41

@6.Lenin:
Igen, ezt már egyszer leírtad egy másik posztnál, de akkor sem érdekelt. Bocs.

Együtt 2014 különítmény 2017.02.17. 17:04:47

@morpho:
Ha az olimpia ötlete a Fidesztől származik (szerintem nem, csak felkarolták), akkor jól megetették vele az SZDSZ-es meg a szoci városvezetést, sőt országos vezetést is. Ennyire sunyik ezek a fidessek

6.Lenin 2017.02.17. 17:08:06

@morpho:

Nincs semmi gond, most örömködsz egy picit, mintha. Nincs mintha, hétfőig nincs sok idő, használd ki.

morpho 2017.02.17. 17:11:17

@Együtt 2014 különítmény:

"Ennyire sunyik ezek a fidessek" Ennyire baszod!

morpho 2017.02.17. 17:17:34

@6.Lenin:
Nekem így is remek hétvégém lesz. Megyek a libsibolsi haverjaimmal a buzibárba füvezni. Közben Heinekent iszunk és kis Orbán képeket dobálunk darts nyilakkal! Mint minden hétvégén! Isteni lesz!

taga20 2017.02.17. 17:22:38

@6.Lenin: mi van leninevtárs, visszafelé sült el az auróra?:))

a gazdád a geci, má menekül is!:))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 17:39:58

@taga20: "visszafelé sült el az auróra?"

:))

Eeegen. A légnyomás tett be neki.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 17:43:27

@Együtt 2014 különítmény: "vasárnapi boltzár ügyében. Sokan ellenezték, megszűnt"

Szelektív emlékezeted van.

A vasárnapi boltzárat sokan ellenezték, de orbán csakazért is meghosszabbította Bicskéig... akarom mondani, bevezette.

Az orbán leszarja az emberek akaratát.

Aztán mikor nem tudta törvénytelen eszközökkel megakadályozni a népszavazást, inkább gyorsan viszakozott.

Az orbán csak az erőből ért.

taga20 2017.02.17. 17:43:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: azé ahogy látom, még megpróbálják felsúrolni a padlót a fedélzeten, de a kazánház má nem dübörög:))

szánalmas gyáva férgek ezek a tetves fityeszes brigantik!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 17:45:35

@morpho: ""Ennyire sunyik ezek a fidessek" Ennyire baszod! "

Még ennél is jobban! :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 17:47:47

@morpho: Ne gecizz vele, mert 1:1-ben elhiszi. Ez ennyire hülye, baszod. :))

Netuddki. 2017.02.17. 17:59:54

@madmanic78: Persze. Qrva anyád, azt jelenti tolvajfidesz újbeszélül.

Netuddki. 2017.02.17. 18:02:06

Na, hol vannak a tolvaj kisköcsögök? Asszem komunistaszombat lesz a tolvajfidesz pártházban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 18:02:54

Akiknek meg nem tetszik az új nickem, hát azok bekaphatják. :))

A jóérzésű hazafiak velem vannak. Ha ez egy kisebbség, akkor is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 18:05:29

@taga20: Ne tudd meg, mennyi koton fogy egy olimpián. Egészséges fiatal emberek, tele természetes és mesterséges tesztoszteronnal. A falon a lyukat is megbasszák. :))

6.Lenin 2017.02.17. 18:07:48

@taga20:

Menekül? Ki elől? Miért? Miből pattant ki ez az üres kobakodban?

Netuddki. 2017.02.17. 18:10:38

@6.Lenin: Most éppen eligazítás van a tolvajfidesz trolloknak, hogyhogy téged kihagytak?

pamut 2017.02.17. 18:11:03

Naná hogy visszavonják, napokon belül, Orbán gyáva a népszavazáshoz :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.02.17. 18:11:13

@metax: Miért? Szerinted a manyupot valaha vissza fogod kapni?

pamut 2017.02.17. 18:11:56

ja, MOST HOL VANNAK AZOK A FIDESZESEK akik előre röhögtek hogy nem lesz meg a 138 ezer aláírás, és hogy ezzel mekkorát koppan Budapest?????????

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 18:13:27

@6.Lenin: "Tarlós István főpolgármester: „Ha már eldőlt, hogy a budapestiek kellő számban aláírták, hogy népszavazást akarnak, akkor erősen el fogok gondolkodni azon, hogy nem kéne-e visszavonni a pályázatot.” "

index.hu/belfold/2017/02/17/a_fidesz_nem_vallalhat_be_egy_sikertelen_nepszavazast/

pamut 2017.02.17. 18:14:56

Még valami:

Szemben sok fideszes hazudozásával, ez a 266 ezer aláírás NEM az olimpia ellen írt alá, hanem a NÉPSZAVAZÁSÉRT!

Tehát ez nem olimpia-ellenességet fejez ki, minden ilyen beállítás hazug, ellenben és hanem azt fejezi ki, hogy Budapest népe népszavazást akar!

Ez a nép hangja! Ezt akarják a magyarok!

Aki tehát a magyarokkal van, az népszavazást akar, aki pedig a magyarok ellen, az ki akarja játszani, el akarja árulni a magyarok akaratát!

pamut 2017.02.17. 18:18:44

De jó hírem van Orbánnak!

A budapesti szavazók 80%-a nem írta alá a kezdeményezést, ők tehát MIND az olimpia mellett vannak, szóval nyugodtan lehet népszavazni, tuti az olimpia-pártiak fognak hatalmas nagy többséggel győzni!

Már csak ezért is kizárt, hogy Orbán gyáván megfutamodna a népszavazás és a magyarok akarata elől!

Haját demokrácia, hajrá magyarok, hajrá népszavazás!

mojszipupi 2017.02.17. 18:22:16

Msot mindenki extázisban van pedig csak annyi történt, hogy a fidesz nem olimpiai beruházás címszó alatt fogja ellopni azt a pénzt. Ettől a pénz nem megy olyan helyre, ahol szükség lenne rá. A momentum nevéhez méltóan uralt egy pillanatot, de amint túllépnek Orbánék jövő héten a vissza vonással a dolgon el fognak tűnni a süllyesztőben. Ugyanis egy szervezett bűnözői kör ellen a hipszter lázadás maximum egy hollywoodi filmben lehet sikeres

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 18:26:25

@pamut: :))

A fideSSfasszopók hozták ki belőlem a sok hazugsággal a
b1.blog.hu/2017/02/15/meszaros_nem_stroman_lorinc_fizette_ki_az_orban-klan_3_milliardos_tartozasat
posztban.

Az MSZP-seket nem akartam külön bántani, de ezzel ők is egyet kell értsenek.

dare 2017.02.17. 18:28:15

Csak annyit: gratula az aktivistáknak,hogy ebben a kutya hidegben nem lankadt az elköteleződésük!!!
Valahogy így kell ezt csinálni.
Nagyon szép szám, nem gondoltam hogy ennyi összejöhet.
Még ha van benne bénázás, akkor is 200 felett vannak.
Nagyon tuti.

6.Lenin 2017.02.17. 18:29:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem hiszem , hogy képes lennél felfogni Tarlós szavait, de megpróbálom...

Így sem volt sok esélye Budapestnek- sajnos.
Csak az olyan hülyék reménykedhetnének a sikerben, mint te, miután lenullázták a saját esélyeiket.
Látszik a hülye gondolkodásodból, nektek ez nem az olimpiáról szólt. Idióta-tehetségtelenségből fakadó-orbángyűlöletből még saját magatokkal is képesek vagytok kibaszni. Ezen most már Budapest mindenképpen veszít. nincs hitele, ha volt egyáltalán valaha is.

Ezek után mi értelme lenne egy népszavazásnak?
Nyernének a nem-ek, és?
Nyernének az igenek, nulla további esélyre?
Érvénytelen lenne, és?

Ez a kis káröröm, hogy kibasztunk Orbánnal, mindent visz nálatok, pedig valójában nem jelent semmit, vagyis számotokra semmi jót. Orbán nem veszít semmit, ti meg hétfőtől pontosan olyan köcsögök maradtok, mint eddig is voltatok.
Tarlós meg gürizhet továbbra is, hogy néhány kínai turista elcsodálkozzon, Jé, ennyi kutyaszar van egy nagyobb faluban? Európa ennyire le van maradva?

VaradiJanos 2017.02.17. 18:29:50

Micsoda siker! Az egész indexfèle netbagázs hónapis folyamatos kampànya, az rtl mantrázása és az összes libsibolsi párt részvételével sikerült megszerezni az összes budapesti olimpiaellenes lakos aláírását, mind a 200e-t. Ettől még a szavazást bukná a miniszdsz, akármennyire is örülgetnek itt a tibipamutmorphok.

morpho 2017.02.17. 18:34:46

@6.Lenin:
Te Iljics! Ez a köcsögözős hülyeség tényleg hülyeség. Lassan már nekem kellemetlen, de tényleg! Ha már a Budapestiek népszavazást akarnak, akkor ki a faszt érdekel, hogy szerinted:
"Ezek után mi értelme lenne egy népszavazásnak?
Nyernének a nem-ek, és?
Nyernének az igenek, nulla további esélyre?
Érvénytelen lenne, és?"

Orbán lassan belebukna és? Mészáros "nemstrohman" Lőrinc menne a böribe és? Te keresnél magadnak valami rendes munkát és? Végre elhúznál innen az ilyen faszságokkal és?

pamut 2017.02.17. 18:36:33

@VaradiJanos:

Szia batyuka,

jó hírem van, csak szólsz a gazdádnak hogy írja ki a népszavazást, és a 266 ezren felüli összes budapesti lakos az olimpia mellett fog szavazni, NAGY sikere lesz ez a fidesznek, óriási többséggel fog győzni az olimpia-párti többség!

szóval minden oké, lesz olimpia, méghozzá látványos népszavazásos sikerre építve!! :))

morpho 2017.02.17. 18:36:37

@VaradiJanos:

Mivan Jani? Házhozmenté? Látom átment a lényeg!

6.Lenin 2017.02.17. 18:38:20

@morpho:

Értelmesebb gondolat?
Vagy ilyesmit túlzás lenne elvárnom tőled?

( az elején lett volna, most már nem, saját esélyt lerombolni mi értelme? Ha meg úgysem volt, akkor?)

dare 2017.02.17. 18:39:07

@mojszipupi:" a fidesz nem olimpiai beruházás címszó alatt fogja ellopni azt a pénzt."
Hát ez az.
Ezt a gondolkodást kell megváltoztatni, nem mindig csak a beletörődés mindenbe.
Talán sikerült picit felrázni az embereket.
Szerintem mindenképp, mert a pályázat támogatottsága már most jelentősen csökkent.

6.Lenin 2017.02.17. 18:41:53

Mellesleg már várom, hogy a pártok mikor kezdik:

Nélkülünk a momentum sehol sem lenne, mi sikerünk ez az egész,mi hoztuk a több aláírást.
Nem ti, hanem mi.
Lófaszt, mi
stb
stb

taga20 2017.02.17. 18:44:43

@VaradiJanos: janiiiiiii! te vagy a megmondóember a fityesztől?

szerintem a gecinek reszeltek, má csak grácban bízhat:))

6.Lenin 2017.02.17. 18:44:47

@6.Lenin:

de mi kezdtük..
Frászt, mi csináltunk titeket, hogy...
Ti? Nagy dorkeszt...
az anyád..
A tiéd...

taga20 2017.02.17. 18:46:24

@6.Lenin: leninevtárs, szerintem itt az ideje, hogy kussoljál!

ez a vergődés, amit te és a gecibandád tol itt pár órája, az kibaszott szánalmas.

morpho 2017.02.17. 18:48:41

@6.Lenin:

Értelmesebb gondolat? Egy pohár rozénál értelmesebb gondolat Momentum nem ugrik be! Esetleg még a Lenin összes! Tényleg, fogtok majd állami támogatással gyűjteményes narancskullancs kommenteket kiadni bőrkötésben? Valami jó cím kéna! "Orbán kullancsa voltam" vagy "VÉRNARANCSVIDÉKI" esetleg "Hogyan védekezzünk kullancsok ellen? " vagy "Kullancsnak születve?"

6.Lenin 2017.02.17. 18:49:31

@taga20:

Valami értelmesebb ellenvetés?
Tőled?

taga20 2017.02.17. 18:56:08

@6.Lenin: kérdez evtárs, hátha válaszolok:)

6.Lenin 2017.02.17. 18:59:01

@morpho:

Miért lennék én kullancs, te köcsög, te pofázol demokrácia hiányáról aztán simán kirekesztenél?
Én vállalom, hogy eddig a Fideszre szavaztam, és fogok is addig, míg náluk értelmesebb kormányozni is képes más erő nem lesz Mo-on.

Kit kéne támogatnom?
Állítólag szar minden már 6. éve, az ellenzék meg a béka seggénél.

Ilyen balfaszokat miért is kéne támogatnom? írj már valami értelmeset is, B+.

Én megoldom a saját problémámat, eddig azt tettem, mindegy melyik balfácán volt hatalmon. Nem tőlük várom a megoldást elsősorban, de a mostaniak legalább tudják mit is szeretnének, és meg is csinálják, még ilyen balfasz ellenzéket támogató külső ellenszélben is.

Putyinozo, Orbánozo seggfejektől nekem miért is lenne jobb?

pamut 2017.02.17. 18:59:57

Most hogy 266 ezer aláírás összegyűlt, várjuk a orbánbérenc trollokat, akik előre röhögtek hogy nem lesznek meg aláírások! :D

Köztük is elsőként peco28-at várják a szülei a kijáratnál, aki még tegnap is ezzel égette magát!!:

"peco28 2017.02.16. 17:53:40
@nemecsekerno_007: figyeld meg, PONT meg lesz majd kb 140.000, aztán persze lesz vagy 20.000 érvénytelen, de lehet majd a csúti patkány nyakába varrni az egészet. politikailag egyébként egész ügyes kis stunt ez, kicsit arra emlékeztet amit az snp csinált skóciában. (csak ez nem fog úgy bejönni)"

b1.blog.hu/2017/02/16/mondunk_egy_indokot_amitol_garantaltan_alairja_majd_a_nepszavazasos_alairasgyujto_ivet/full_commentlist/1#c32453250

Hol vagy pecóka, most miért nem vered a nyálad? :D

VaradiJanos 2017.02.17. 19:08:18

@pamut: nagy hibàt követ el Orbàn ha visszavonja a pályázatot, de ettől még nem nyernek választást a tulajdonosaitok

6.Lenin 2017.02.17. 19:09:40

@taga20:

"Putyinozo, Orbánozo seggfejektől nekem miért is lenne jobb? "

Segítségként néhány gondolat tőletek..
(Putyin meghekkeli már az egész világot, az történik, amit ő akar. Orbán irányított mindent az elmúlt 30 évben Mo-on. most már lassan az egész uniós bagázst is megvette.)

Miért is kéne másokat támogatnom, ha ők ketten irányítanak az univerzumban mindenkit?

taga20 2017.02.17. 19:13:36

@pamut: má csak a jani maradt fityeszdroidseregből!

azé ez má milyen?:))

morpho 2017.02.17. 19:17:55

@6.Lenin:

Kirekesztő?? Nem ismered a szót, vagy nem akarod megismerni? Ugyan Vlagyimir Iljics!

Kit kéne támogatnom? Bárkit, aki nem lop!

"a mostaniak legalább tudják mit is szeretnének, és meg is csinálják"

Lopni Lopni Lopni! Így leninesen! Te meg ehhez asszisztálsz! Bravó bravó bravó!!!

pamut 2017.02.17. 19:20:59

@VaradiJanos:

"nagy hibàt követ el Orbàn ha visszavonja a pályázatot"

batyu!

Orbán, a hős magyar ilyet sohasem fog tenni, nem lesz hazaáruló, ahogy ezt Bencsik olyan egyenesen ki is mondta! Orbán bátor politikus, nem ijed meg egy népszavazástól, és nem gáncsolja el a demokráciát, hiszen most már jogi kötelesség is kiírni, és orbán nem olyan hogy lábbal széttapossa a magyarok jogait!

Orbán igenis ki fogja írni a népszavazást, és hatalmas többséggel megnyeri, hisz ő képviseli a többséget és a többség olimpiát akar!

@taga20: :DD

Visszajönnek mindjárt amúgy, csak még várják a központi utasítást hogy épp mi az aktuális hazudozás és gyűlölködés....

6.Lenin 2017.02.17. 19:22:37

@morpho:

B+ nagy szarban lennél, ha bizonyítanod is kéne. Így csak 1 vélemény. És ki nem lop?
És honnan tudjam, hogy nem is fog?
Vállaj felelősséget valakiért, ígérem rá fogok szavazni, de rajtad verem le, ha átvertél.
Neveket kérek!

taga20 2017.02.17. 19:28:14

@6.Lenin: válaszolok haver, csak közben elmosogattam:)

putyin próbálkozik, a szart kavarja ezerrel, az olcsó kiberháborút nyomja. de csak azé olyan jani, me van gáz és olaj a tundrán.

egyébként egy mikrot nem tudnak összerakni rendesen, max. atomrakétát.

VaradiJanos 2017.02.17. 19:29:49

@taga20: ja, ma is megbukott a geci, most hatodszor csak idén

morpho 2017.02.17. 19:30:25

Neveket kérek!

6.Lenin
VaradiJanos
Ballib cenzúrázók réme 24
$pi$
MaxVal BircaMan ELEMZŐ

dare 2017.02.17. 19:31:44

@6.Lenin: Aki nem épít egy újabb arisztokrata réteget, az mindenképp kevesebbet fog lopni.
Én megkockáztatom a tippet.
Az összes létező pártkezdeményezés közül egyik sem lopna ennyit.
Ez már nagyon sok, ráadásul tényleg kitermeltek egy új elitet, ami kérdéses hogyan fog a távoli jövőben tevékenykedni, vagy milyen szerepet vállal majd az ország gazdaságának rendbetételében?

6.Lenin 2017.02.17. 19:33:42

@taga20:

Kösz, de...
Átverte az amerikai demokratákat, pedig állítólag azok kurvára a legokosabbak a világon. Valamit elhallgatsz előlem, ez nem szép tőled.
És Orbán meg itt irányított mindent, akár kormányon volt, akár ellenzékben, ezt ismerem.

De még mindig nyitott, hogy akkor most melyik balfácánra is dobjam a voksom?

6.Lenin 2017.02.17. 19:40:59

@dare:

OK!
Akkor nézzük, miként is indultak anno a ma már a demokrácia bajnokaként elfogadottak?
Ja, hogy ott már mindegyik bandának van milliárdos támogatója?
De, ha már itt tartunk.
Szerinted a nyugati demokráciákban miért mindig utólag derül kis valakiről, hogy khmm...lopott... vagyis khmm... valamilyen finomabb módszerrel turkált mások zsebében...Pl EP elnök úr legutóbb.

Janossz 2017.02.17. 19:42:57

@taga20: Nono! Nevezd azt a senkiházit inkább Macskajancsinak, az nem sértő a Világ Jánosaira. Kösz.

taga20 2017.02.17. 19:44:09

@6.Lenin: szerintem orosz rulettbe se jó putyinevtárs:) a pincsije, a te ikonod meg szerintem a hétvégén megy grácba velneszezni:)

index.hu/kulfold/2017/02/15/trump_oroszorszag_flynn/

VaradiJanos 2017.02.17. 19:44:36

@pamut: miért lettél te pamut? A kiscicásság vagy a magasnyakú garbók miatt? Vagy Anyuci a tolószéked fogantyúiról kötöget?

taga20 2017.02.17. 19:45:52

@Janossz: a világ összesjanijától kérek enézést:))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 19:47:37

@6.Lenin: "simán kirekesztenél?"

Én nem vagyok agyatlan pippsi, simán kirekesztenélek innen a trollkodásod és hazudozásod miatt. Szólásszabadság van, nem trolkodásszabadság.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 19:49:22

@VaradiJanos: "tolószéked"

Nagyon be van ez neked akadva. Te tolószékkel is álmodsz?

dare 2017.02.17. 19:50:00

@6.Lenin: Szerinted mennyire érdekel a nyugati demokrácia?
Ez a fő probléma, milliárdos támogatók kellenek a hatalomban maradáshoz.
Pedig egy erős középosztállyal, a nép sorsát javító intézkedésekkel mennyivel szebben is nézne ki ez a történet.
Támogatókat a nép közül kell szerezni, ez kőbe vésett szabály.
De valahogy ezt nem értik meg soha.
Viszont lehet kergetni hiú ábrándokat (egy darabig).

taga20 2017.02.17. 19:51:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: szerintem jani a tolószékes szekszre gerjed. meg a semjénzsótira:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 19:52:16

@VaradiJanos: "nagy hibàt követ el Orbàn ha visszavonja a pályázatot"

Bizony, mert kitűnik, milyen gyáva. ha nem vonja vissza, akkor meg elbukja csúnyán.

A tyúkocska szalad a kakas elől, és közben gondolkodik.
- Ha megállok, kurvának hisz. Ha nem, azt hiszi, nem akarom. Akkor inkább csak úgy elesek...

6.Lenin 2017.02.17. 19:54:11

@taga20:

Bocs, de ez elég dedós volt.
Neked is szádba rágom, mert látom nem értetted.

Nekem 1 ikonom van, saját magam. Én a saját jövőképemet építem/építettem eddig is.
Van ennek az országnak kormánya, vezetője. Nem tökéletesen, de teszi a dolgát.
Lehetne jobban? biztosan.
De ki a tosz, könyörgöm!!!
Mutassatok már valakiket! Lehet, hogy csak én nem látom. Pedig eléggé igyekeztem odafigyelni az elmúlt 30 évben.
Azokat ismerem akik csak nagy szájjal kiabálnak másokra, őket soha nem kedveltem, nem is várható tőlük semmi a gyakorlat szerint.

Majd 1x, talán lesznek? Biztosan. Mindig jöttek valakik, meg elmentek valakik.
Várjuk ki. Nem sürgetek senkit.

taga20 2017.02.17. 19:54:15

@VaradiJanos: jani, szerintem te akkor is ilyen kommenteket fogsz nyomni, amikor a gazdád má az ágyútalpason lesz.

te ilyen vagy:)

taga20 2017.02.17. 19:55:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: na legyünk má lipsik! és a betegeket ne báncsuk:)))

turista a saját országában 2017.02.17. 19:55:35

@pamut: "Szemben sok fideszes hazudozásával, ez a 266 ezer aláírás NEM az olimpia ellen írt alá, hanem a NÉPSZAVAZÁSÉRT!"

Elvileg. De csak elvileg, mert egyrészt maga a Momentum sem csak a nép döntsön elvet tartotta szem előtt, nagyon is határozott véleménye volt az olimpiával kapcsolatban. és ezt tudta mindenki. Másrészt az aláírók > 99%-a sem akar olimpiát a városban. Aki egyetért az olimpiával, és támogatja a kormányt ez ügyben (is), az nem ment oda a pulthoz aláírni, de ha oda is ment, inkább borogatta azokat.

Népszavazás meg nagy valószínűséggel nem lesz, még akkor sem, ha te akarsz. Visszavonják a pályázatot, így az okafogyottá válik. Ez a VB nem az a VB, amely átengedte a 2008-as "szociális" népszavazást, mert törvény kötelezte rá. Orbán nem enged meg egy bukta népszavazást, inkább szenvtelenül ejti álmát, mint kígyó a levedlett bőrét.

Ettől függetlenül a népszavazási kezdeményezés elérte a célját. A cél kettős volt:

1. Megakadályozni, illetve nullára redukálni az országot taccsra tevő, és a korrupcióra újabb lehetőséget adó olimpia (amúgy is halvány) esélyeit.

2. Megmutatni, hogy még az orbáni despotizmus közepette is működhet több százezer ember névvel és aláírásával ellátott akarata. Akkor is, ha végül nem lesz népszavazás.

Bár lehet, neked keserű lesz a szájíz, de a kezdeményezés a célját így is elérte.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 19:58:01

@6.Lenin: "Átverte az amerikai demokratákat, pedig állítólag azok kurvára a legokosabbak a világon."

??? Neked ilyen kisebbrendűségi érzéseid vannak?

Ha egy magyar bemegy egy amerikai demokra után a forgóajtón, előtte jön ki. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 19:59:58

@6.Lenin: "miért mindig utólag derül kis valakiről, hogy khmm...lopott..."

Mert csak a fideSSnél van olyan, hogy ha megejelenik, már tudható, hogy lopni fog.

taga20 2017.02.17. 20:02:02

@6.Lenin: "Nekem 1 ikonom van, saját magam. Én a saját jövőképemet építem/építettem eddig is."

bocs, de ezek a sorok, nem dedósak, hanem betegek.

de, ha má ilyen baráti nexusba kerültünk, ako áruld má el, hogy neked mi teccik az gecimaffiában!

mészároslörinc, vagy endivajda, vagy tiborcgyerek, vagy récsöl a sajátlábával, vagy rógántonyó a gumilakásával, vagy szíjgyártó a 170misis kecójával, vagy soroljam reggelig?

6.Lenin 2017.02.17. 20:06:05

@dare:

Lenne miről beszélni, keresni a lehetséges legjobb megoldásokat. Eddig nem nagyon jött össze sehol sem.
Erős középosztály? Milyen érdekek mentén? Mitől lennének erősek? Mások rovására?
Miért is vállalná valaki a saját rovására, hogy másokon segítsen ? Meggyőződésből?
Vallási elkötelezettségből? Ingyér?

Túl sok a kérdés, válaszok meg évezredek óta késnek, ha vannak egyáltalán, de érdekes téma.

El lehetne jutni egy olyan szintre az emberiségnek, hogy hipp-hopp észre se vennénk és virágozna a kommunizmushoz hasonló valami? Mindenki csak úgy, a másikért?
Időnk lenne rá szarásig, nem sürgetne a saját létfenntartás?
Semmi irigység, nagyzási mánia, meg csak különb vagyok más köcsögöknél nevezetű faszság?
El tudom képzelni, de reggelente azért néha muszáj felkelnem és elmennem a piacra is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:06:16

@6.Lenin: "Van ennek az országnak kormánya, vezetője. Nem tökéletesen, de teszi a dolgát. "

Hát kurvaszarul teszi a dolgát, mert már Románia is lehagyott, éppen Görögországgal versenyzünk az utolsó helyért. Egy random hajléktalan is jobban kormányozna ennél.

A politikai ügyességet tekintve: míg orbán bambán várta, hogy Trump felajánlja a hátsóját, hogy a beiktatásán kinyalhassa, a román elnök vett egy-egy jegyet a beiktatásra magának és a pártelnöknek. :))

Janossz 2017.02.17. 20:10:39

@VaradiJanos: Ha kérhetném az itt előadott produkcióid valami más művésznéven add elő. Feszélyez ez a janizás kissé...
Lehetnél mondjuk Váriviktor, vagy Logánlóbelt, mit tudom én, János ne legyen benne, pls!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:11:57

@taga20: "neked mi teccik az gecimaffiában!"

Kicsi pénzecskét kapnak Kubatovtól. Kiegészíti a havi ellátmányt. Az meg, hogy a jövőnket, unokáink jövőjét segít tönkretenni, nem érdekli, azt már úgyse éri meg.

VaradiJanos 2017.02.17. 20:12:55

@Janossz: ezek szerint édesanyád részben helyrehozta a megcsinálásod hibáját egy normális névvel

Janossz 2017.02.17. 20:13:57

@6.Lenin: Nem tudtok veszíteni. Pedig lassan barátkozni kell a gondolattal, hogy nem a tiétek a világ.
Pihenj rá kicsit, ne vergődj itt...Nem is gratuláltál az eredményhez, sportemberként, milyen olimpiát akartatok, ahol el sem ismerik a győzelmet?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:15:10

@6.Lenin: "Miért is vállalná valaki a saját rovására, hogy másokon segítsen ?"

Ezt hívják társadami szolidaritásnak. Mindenki valamennyit felajánl a fizetéséből, hogy a legelesettebbek ne haljanak éhen.

VaradiJanos 2017.02.17. 20:16:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nincs beakadva, csak ez az oka amiért finoman bánok pamuttal és a meghaltrendőrössel, azaz veled. Megértem az erősek világa iránti gyűlöleteteket.

6.Lenin 2017.02.17. 20:17:44

@taga20:

Nekem mi tetszik bennük? Nem is ismerem őket, mi a toszért érdekelne? Megvagyok nélkülük is. Hallottam előtte is olyanokról, mint ők, az se befolyásolta, hogy én mit szántam magamnak.

Nem jó, hogy ilyenek vannak? igen, nagyon nem jó, de ha ordibálok, attól még nem változik semmi, baszod. Tenni is kellene érte valamit, nem?
Választok egy másik tolvajt? Attól nekem mi lesz jobb?

Na most mondjuk, én elkezdek ugrálni, hogy így, meg úgy, aztán mondjuk a Gyurcsányisták többen vannak és visszahozzák a Fletót, baszhatom az egészet. Nekik ő az Isten. A másiknak más, mert más az érdekük.
Lenne valamilyen megoldás?
Biztosan, de akkor miért nem azzal foglalkozunk?

Ha te, vagy a másik védi a saját gazemberét, akkor én miért nem védhetem? Vagy én nem védem, de a másik bandába többen vannak.
Akiről azt hiszem, hogy az én érdekeimért harcol, kiderül, hogy más pénzeli és az ő érdekei a fontosabbak?
Neked sas szemed van és ki tudod választani a legfaszábbat?
Súgd meg már nekem is. Lécci.

martineden 2017.02.17. 20:19:35

@Együtt 2014 különítmény:,, Dehogyisnem lesz olimpia: 2018-ban Budapesten rendezik a Maccabit, közhasználatú nevén zsidó olimpiát. De ez nem fogja piszkálni a balos mozgalmárok szemét"...senki sem gatol benne, hogy gyujts 266000 alairast ellene.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:19:45

@VaradiJanos: "erősek világa"

A fideSSfasszopóknak meglehetősen erős az arcberendezésük, le ne szakadjanak könnyen orbán faszáról. :))

Bocsi, nekem már fáj a nevetéstől a pofám. :))

VaradiJanos 2017.02.17. 20:20:27

@Janossz: szégyellsz, picinyem? Ne tedd! Nagyapám tengerész volt, sok kikötői házban megcsalta nagyanyámat, könnyen lehet, hogy a nagybátyám vagy

VaradiJanos 2017.02.17. 20:21:49

@Janossz: eredményhez? Hogy összekuncsorogtatok pár aláírást? Szánalom

$pi$ 2017.02.17. 20:23:04

"Visszavonhatja a Fidesz az olimpiai pályázatot"

Nem, nem vonhatja vissza. Hogy a fenébe vonhatná már vissza egy párt a főváros pályázatát? Mekkora kamu ez már megint?

VaradiJanos 2017.02.17. 20:23:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mégis te vergődsz évek óta itt az index köpködéjében és nem ők

taga20 2017.02.17. 20:24:51

@martineden: hamá zsidózol haver, ako legalább pontoson tedd, mint anno azok a vonatok, amelyek pontosan elvittek 500ezer zsidót elégetni.

dare 2017.02.17. 20:25:02

@6.Lenin: "Milyen érdekek mentén? Mitől lennének erősek? Mások rovására?"
Az ország gazdaságának rendbetétele mentén.
Attól lennének erősek, hogy nélkülük semmilyen fontos kérdésben nem dönthetne a kormány, az ország gazdaságát illetően.
Talán kezdetnek az is megtenné, ha a külföldi töke rovására menne.
" Miért is vállalná valaki a saját rovására, hogy másokon segítsen ? "
Azzal, hogy munkát ad pár embernek, nem hiszem hogy a maga rovására cselekedne.
Meggyőződésből, ingyen helyett mit szólsz ahhoz hogy a saját érdekei mentén.
Kicsit túltolod a pesszimizmust a kérdéseiddel, az biztos ha rajtam múlna az összes nagyzási hóbortban szenvedőt úgy megadóztatnám, egy életre elmenne a kedve a bömbiktől, meg a hasonlóktól.
Lehet megfáradtál, de akkor se ezen a szemüvegen keresztül nézd a dolgokat.

6.Lenin 2017.02.17. 20:25:21

@Janossz:

Én mit veszítek? Mondjuk támogattam volna az olimpiát, mert fejlődhetett volna Budapest és az ország is. Budapestiek nem szeretnének? Szívük joga, marad ilyen a város, amilyen. Én soha nem is kedveltem, koszos és büdös. Jártam sok városban, fővárosokban is, ez van.
Nem értelek, ezzel, hogy most nyert valaki valamit is?
Szerintem nagyon nem, de ez az én véleményem, másnak más, lelke rajta.

Te mosolyogni fox álmodban, hogy kibasztatok Orbánnal? Ennyi a boldogság?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:25:50

@VaradiJanos: "te vergődsz évek óta itt az index köpködéjében"

Én szórakozásból járok ide, míg a fideSSfasszopókat Kubatov kötelezi. Rühellik is nagyon csórikáim. Látom, neked se tetszik. Evvan. Nem tudlak sajnálni.

taga20 2017.02.17. 20:26:11

@$pi$: te hülye vagy? nem a párt fogja visszavonni, hanem a gazdád a geci!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:26:44

@$pi$: "Hogy a fenébe vonhatná már vissza egy párt a főváros pályázatát?"

Vagy ennyire hülye vagy, vagy ennyire hazug. Választhatsz.

VaradiJanos 2017.02.17. 20:29:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: dehogy szórakozol te, anyuci betol a monitor elé és itt egymást slanoljátok a többi vesztes barommal, miközben mi néha belétek töröljük a náci bakancsunkat, utána megyünk vissza pénzt számolni a trafikjainkba, stb

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:30:48

@6.Lenin: "mosolyogni fox álmodban, hogy kibasztatok Orbánnal?"

orbán magával baszott ki.

Szerintem nem fogja lucskosra sírni a párnáját. Baj?

taga20 2017.02.17. 20:32:02

@VaradiJanos: jani, ez szép kis kámingáut volt részedről.

én nem gondoltam volna, hogy ilyen gátlástalanok vagytok, de meggyőztél:)))

$pi$ 2017.02.17. 20:32:51

@taga20: "te hülye vagy? nem a párt fogja visszavonni"

Én pont azt mondtam, hogy a párt nem vonhatja vissza. Akkor te ugyanazt mondod amit én, de közben hülyézel. Mekkora marha vagy öcsém!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:34:08

@VaradiJanos: Ez a mozgsássérült dolog nagyon be van neked akadva. Egy gyerekkori trauma lesz mögötte, hogy ennyire gyűlölöd a mozgássérülteket. A mostohaapád, aki elvette a szüességedet tolókocsis volt? Ugye eltaláltam? Ne csodálkozz, nagyon egyszerűek vagytok.

taga20 2017.02.17. 20:34:51

@VaradiJanos: haver bakker, téged is itthon hagytak, pedig milyen fajint kis láger parancsnok lehetett volna belőled:)

te kis rejtett potenciál:))

Az EREDETI 2017.02.17. 20:36:54

Hol a 24es ceruzázó rém? kíváncsi lennék a szakértő véleményére.

taga20 2017.02.17. 20:37:57

@$pi$: öcsisajt a gazdád a geci fogja visszavonni, és olyan muzsikok, mint amilyen te is vagy a földig rogytok, és ezerrel végrehajtjátok, ennek a bomlott elméjű gecinek a parancsát.

és még ilyen napon is itt emberkedtek:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:38:26

@Az EREDETI: Kibaszták a mocskos szája miatt. Most VaradiJanos nickkel tolja. :))

taga20 2017.02.17. 20:38:58

@Az EREDETI: szerintem reszeli a 25-ös feliratot:))

Az EREDETI 2017.02.17. 20:39:03

@taga20: Látod a hülyét választotta :D

6.Lenin 2017.02.17. 20:39:56

@dare:

Én nem ezeken nézem, de sokan mások igen, és nem szeretem átverni saját magam, igaz másokat sem.

"Attól lennének erősek, hogy nélkülük semmilyen fontos kérdésben nem dönthetne a kormány, az ország gazdaságát illetően. "

Ehhez mennyi különböző érdeket kéne egyeztetni? És miért csak azokat kérdeznénk, akik már amúgy is erősek?
akiken segítenél, biztos, hogy ők maguk nem lennének képesek rá? Csak így kényelmesebb nekik (is).
Nem vagyok pesszimista, csak képes vagyok sok más szempontot is figyelembe venni.

Nézzük az erős középosztályodat. Nekik nem lehetnek politikailag különböző érdekeik? Vallási? Kulturális? Kiket kérdezzünk meg? A liberálisabb, vagy a konzervatívabb tehetőseket? Biztos, hogy ugyanazt szeretnék?
Talán, ha végiggondolod ezeket rájöhetsz, hogy még egy ilyen kis országban is hányféle érdeket kell egyeztetni egy kormánynak, és még így is lesznek vesztesek, vagy akik annak érzik magukat.
Lehet kiemelni részleteket pl egészségügy, oktatás (amit senki soha sehol a világon nem tudna rendbe tenni, hiszen állandóan változnak az igények, elvárások is)
mind1. Majd, talán lesznek, vagy nem, akik ezeket megoldják. Én ebből már kinőttem.

Janossz 2017.02.17. 20:42:15

@6.Lenin: Már egyszer leírtam a héten, most neked még egyszer. Minden fal leomlása egy repedéssel kezdődik. Ez most megvolt.
Olimpia pedig tuti nem lesz, Svájcban is van kommunikáció, ha a népszavazás 70 % igent hozna, már akkor sem.
És most eszegetitek a főztötök, mikor magatoknak főzitek 15 éve...2002-ben már aláírás gyűjtés volt olimpiára, jórészt kiskorúak között, iskolákban, már akkor is a kisebb ellenállást kerestétek.
Bős-Nagymaros mond neked valamit? :-)))
Nem fogom telesírni a párnát, ebben nyertél.

6.Lenin 2017.02.17. 20:43:53

@dare:

Írtam egy hosszú választ, de valahová eltűnt. Nem szeretnék kitérni, de most tényleg nincs kedvem újra begépelni. Visszatérhetünk rá, ha érdekel.

6.Lenin 2017.02.17. 20:44:59

@6.Lenin:
Na, közben meg megjelent

Janossz 2017.02.17. 20:47:38

@$pi$: Ez az új deal, hogy a Tarlós egy szép tavaszi reggel felébredt, kinyitotta az ablakot, vett egy mély levegőt, és mondá:
Anyjuk, én ma megpályázom az olimpia rendezést!
Kinek akarjátok ezt bemesélni?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.17. 20:48:55

Fut a gyáva, gondolom Orbán sohasem akart olimpiát.

Az olimpiát igazából Soros és Gyurcsány (kottája) akarták, de szerencsére kudarcot vallottak. :-)

A duplagondolos vérfideszesek meg be is szopják. Ostobák, muhaha.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:51:30

@6.Lenin: "nem szeretem átverni saját magam, igaz másokat sem."

Bár heti hét nap ezt csinálod. :))

VaradiJanos 2017.02.17. 20:52:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: egyáltalán nem gyűlöllek titeket, sajnàllak és próbállak megérteni

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:53:22

@6.Lenin: "Na, közben meg megjelent"

A blogmotor 2006 óta ismert hibája, hogy néha nem jeleníti meg a legutolsó kommentet. Az első években sokszor szóltunk, hogy javítsák.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 20:54:35

@VaradiJanos: "próbállak megérteni"

Nem tudok ennél egyszerűbben fogalmazni.

taga20 2017.02.17. 20:55:23

@Csuvakka a migráns vuki: áááá, a geci még pakskettőt se akarta. a parlamentben sem volt benn, mikor arról szavaztak. vagy benn volt, csak a függöny mögé bújt:)

VaradiJanos 2017.02.17. 20:55:42

@Csuvakka a migráns vuki: ügyesek a fiúk, bedobtak egy gumicsontot, szegény pamuttibitagarendőrmeghalrmorph és a miniszdsz, nomeg dabiussixxdávidok ezen pörögtek egy hónapig, vki pedig keresett pár milliárdot. Szerencsétlenek, hurrá, győztetek!

6.Lenin 2017.02.17. 20:58:04

@Janossz:

Nem olvastad el néhány korábbi hozzászólásomat. Semmi kifogásom, soha nem is volt népszavazás ellen, de most kimondottan károsnak, vagy inkább értelmetlennek tartom és nem azért, hogy meg kell kérdezni a polgárokat.

Volt valamikor egy döntés -közgyűlés- ahol nagy támogatottsággal támogatták a pályázatot, akkor kellett volna, ha már.

Ennek most politikai célja volt, szerintem nem sok köze sem az olimpiához, sem a budapestiek véleményéhez. egy induló politikai formáció haszonszerzési célja ez.

Már induláskor is hazudnak. Mit akartak most már kérdezni tulajdonképpen?

Szeretnétek elbaszni a renométokat a világ előtt?
igen, sikerült.

Biztos, hogy 22-ben, 24-ben a Fidesz lett volna kormányon? Biztos, hogy nem lett volna rengeteg befektető? Vagy saját forrás?
Millió fontosabb kérdés.

Áruld már el ki, és mit nyert most ezzel? Orbán simán túllép ezen a kérdésen.
A múlt héten még azon sivalkodtak, hogy Orbán kreálta a Momentumot, hogy elegánsan kifaroljon az olimpia mögül, most meg legyőztétek?
Beszarok ekkora farkokon.

dare 2017.02.17. 21:02:20

@6.Lenin: Megvan az.
Az első kérdésedre a válaszom az érdekek egymást erősítik, mert mindenkinek a saját boldogulása a cél, és sokszor (pl a németeknél) jól megférnek egymás mellett ezek az érdekek.
Nem azokat kérdeznénk akik erősek, hanem azokat akik beállnak a sorba.
Az erőseket is le lehet győzni összefogással.
Akik nem képesek versenyezni (tehát gyengébbek) azoknak marad a kétkezi munka a termelési folyamatban, ha ez nem segítség számára, hát magára vessen.
Ez nem a kényelmes emberek korszaka kell hogy legyen.
Az érdek felülírja a politikai hovatartozást, mindegy milyen vallású, nemzetiségű, vagy milyen osztályból származik.
Csak azok érvényesülnek, akik tehetségesek, és persze hogy lesznek vesztesek, mert azok mindig vannak, de nekik is marad esély a létfenntartásra az erősebbek által adott munkalehetőséggel.
Akinek persze büdös, az majd kitalál magának valamit, viszont ha nem, nagyon jó kis bv intézeteink vannak, ott gondolkozhat majd a jövőképén.
Az egészségügy és az oktatás meg egy nagyon túlmisztifikált probléma.
Értelmes emberek pillanatok alatt rendbe tudnák tenni az egészet.
Szerintem is lesznek akik megoldják, csak én a türelmetlen táborát erősítem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:02:49

@taga20: Van egy régi dalocska...

Bátor vitéz, ki senkitől se fél,
Csak a szempillája rebben, hogyha zizzen egy levél.

Mikor pártunk egyszer a Parlamentben járt, egy nyári délelőtt,
Ez a nagy legény, jaj, elveszett, s mi mind kerestük őt.
Meg is leltük ezt a bátor hőst egy függöny mögött
Oda bújt el az ellenzék elől.

Sajnos nem stimmel a szótagszám. :(

taga20 2017.02.17. 21:04:55

@6.Lenin: félelmetes, hogy mennyi baromságot hordasz össze haver.
véded a védhetetlent, ferdítesz, rágalmazol, csúsztatsz ezerrel.
rosszabb vagy, mint kósalaler!

Isten... 2017.02.17. 21:05:04

Nagyon elevezem, akkorat fognak BUKNI a lipsik, mert tettunk rolla, hogy szavazatok negyede sem lesz ervenyes : ))))))))))
Es miutan az egesz balodal kompletten tamogatta, igy az EGESZ balololdal BUKASA lesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:06:14

@6.Lenin: "Ennek most politikai célja volt, szerintem nem sok köze sem az olimpiához, sem a budapestiek véleményéhez"

Nagyon nem érted, gyere, elmagyarázom. Minden magyar szereti a magyar olimpiai sikereket, egy emberként szurkolunk Balczónak, Egerszeginek, Gyurtának... A magyarok szeretnének egy magyar (budapesti) olimpiát. Ha lenne egy olimpiai mozgalom, meggyőznék egymést az emberek, sok pénzt kiadnának érte, nőne a nemzeti büszkeségük, ismertebb lenne az ország turisták jönnének, további fellendülés következne...

Az, hogy az orbán immár 7. éve ellop minden pénzt, amit az ország fejlődésére kellene költeni, nyomorba taszítja a szegényeket, ugyanakkor a sleppje pimaszul meggazdagszik, ha akarja, a városban nem lesz járda, ha akarja, csinál kisvasutat, sajátjaként rendelkezik az országgal, nem tetszik az embereknek. Most azt találta ki, hogy legyen neki egy olimpia, sok pénzt lophatna, és államférfiként pöffeszkedhetne. Erre mondták az emberek, hogy nem, az olimpiát már csak nem engedik ellopni.

taga20 2017.02.17. 21:06:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

virágevtárs, neked van egy kis írói vénád. a faszt!:)))

taga20 2017.02.17. 21:09:41

@Isten...: uram! azé mérget ne vegyél rá:))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:10:04

@taga20: "félelmetes, hogy mennyi baromságot hordasz össze"

Jó neked! Én csak a felét értem, amit hadovál. (

taga20 2017.02.17. 21:12:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

na jó, eszt most bóknak veszem:)

egyébként, hol van a fityeszdroid hadsereg?
lassan megyek alukálni, me holnap is meló, erre ezek fejtágítón vannak a lendvaiuccában:))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:12:41

@Isten...: "szavazatok negyede sem lesz ervenyes"

:))

Te még itt tartasz? A gazdád már kifarolt mögüle, és Tarlósra testálta, hogy elvigye a balhét.

Namir 2017.02.17. 21:13:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
@Namir: "nem arról szól"

"Nem arról. Gyere, elmagyarázom. Minden magyar szereti a magyar olimpiai sikereket, egy emberként szurkolunk Balczónak, Egerszeginek, Gyurtának... A magyarok szeretnének egy magyar (budapesti) olimpiát. Ha lenne egy olimpiai mozgalom, meggyőznék egymést az emberek, sok pénzt kiadnának érte, nőne a nemzeti büszkeségük, ismertebb lenne az ország turisták jönnének, további fellendülés következne...

Az, hogy az orbán immár 7. éve ellop minden pénzt, amit az ország fejlődésére kellene költeni, nyomorba taszítja a szegényeket, ugyanakkor a sleppje pimaszul meggazdagszik, ha akarja, a városban nem lesz járda, ha akarja, csinál kisvasutat, sajátjaként rendelkezik az országgal, nem tetszik az embereknek. Most azt találta ki, hogy legyen neki egy olimpia, sok pénzt lophatna, és államférfiként pöffeszkedhetne. Erre mondták az emberek, hogy nem, az olimpiát már csak nem engedik ellopni."

Ha MINDEN MAGYAR szereti az olimpiát és szeretne rendezni is, akkor most miért is arról megy a népszavazás BUDAPESTEN, hogy NE legyen?

De ha most az ELLENZÉK NEM AKARJA, MIÉRT SZAVAZTÁK MEG 2002 ÓTA TÖBBSZÖR IS, LEGUTÓBB MÁSFÉL ÉVE???

És ha 7 ÉVE AZ ORBÁN MINDEN PÉNZT ELLOP, akkor most MITŐL JOBB MINDEN GAZDASÁGI MUTATÓNK, mint az MSZP-SZDSZ alatt?

És miért az álnok gazember fityesztől kapnak a rászoló gyerekek ingyen étkezést még szünidő alatt is, és nem a szocik és libsik szervezték meg? Akkor miért nem volt erre pénz? Hisz ők nem lopták el. :O

De akkor az OLAF miért az MSZP-SZDSZ időszakra talált SOK TÍZMILLIÁRDOS KORRUPCIÓT?

Nem értem.
Tényleg ennyi hülye megvezetett libsi van?
Még jó, hogy nem több. :)

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.02.17. 21:13:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az, hogy az orbán immár 7. éve ellop minden pénzt, amit az ország fejlődésére kellene költeni, nyomorba taszítja a szegényeket,"

Azt ugye ugye erzed, mennyire szanalmas hat eve szajkozni a feltetelezett lopasokat,
a 2 7 0 MILLIARDOS B I Z O NY I T O T T lopassal szemben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:14:15

@taga20: "erre ezek fejtágítón vannak a lendvaiuccában"

Ja, úgy már értem! Aszittem elbújdokoltak a sebeiket nyalogatni. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:15:50

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk: "feltetelezett lopasokat"

Na most a sarokba manőverezted magad. Vagy ennyire buta vagy, vagy ennyire hazug. Választhatsz. :))

Namir 2017.02.17. 21:17:45

@morpho:
"@Namir:
Na megjött a propagandista narancskullancs!
A fővárosi közgyűlésben fideszes többség van, a fideszes parlament törvényt hozott az olimpiáról, a fideszkormány meg garanciát adott rá! Te miről hantázol tulajdonképpen? "

Tehát azt állítod, hogy az ELLENZÉK NEM SZAVAZTA MEG?
Nem ezt nevezik alternatív ténynek????

Vagy tényleg olyan hülye vagy, hogy azt gondolod, nem köztudott, hogy bizony megszavazta az ellenzék?!
Most is. Meg még párszor 2002 óta.

De a tőlük megszokott módon ismét szembe köpték magukat.

Janossz 2017.02.17. 21:18:22

Bős-Nagymaros.
Egypárti diktatúra nagyberuházása. Nagy álma, mondanánk ma.
Szakmai, társadalmi párbeszéd, hatástanulmányok, tömegtájékoztatás nélkül.
Mi a hatalomban úgyis mindent jobban tudunk, tervezünk, szerződünk, meglássátok jó lesz! Deja vu.
Nem volt ellenzéki párt sehol, de lett egy ügy, ami ellen tiltakozni lehetett, egy jelképe a romlott országvezetésnek. Mint pl. a kisvasút. DE ezek kellenek a hatalomnak. Ha megbukunk a nyárival, majd rendezünk télit, Mátraszentimrén, mi?
Vagy meghosszabbítjuk Bicskéig...El kell kezdeni a szerénységet most már valahol.
Csak az nem tanulható ilyen hirtelen.

6.Lenin 2017.02.17. 21:18:33

@dare:

Már bocs,de megint olyanokat hasonlítasz hozzánk, hogy...

Németországnak van egy olyan erős , tőkés rétege, aki képesek az ORSZÁG érdekeit is figyelembe venni a sajátjuk előtt is talán. Teljesen más történelmi, kulturális előzményeket most ne is nézzük 8pedig érdemes lenne)

Hol van ma Mo-on erős középrétege bármelyik politikai oldalnak? most szerzik az első milliókat. és te már azt kérded, honnan? Sehol nem kérdeznek ilyet kulturáltabb országokban. mindenki tudja, hogy a nagyfater lopta, vagy a nagymutter volt...izé...piroslámpás házban ....hagyjuk. Vagy az ők volt simán gengszter, vagy leölt 1 rakás niggert. Igen, akkor az volt a trendi. most meg kesztyűs kézzel töröljük a fenekünket.
Értem, hogy mire gondolsz. és mit is szeretnél, de mi még csak most kaparjuk össze a gyerekszobára valót, sajnos.

Mondjuk rendszerváltáskor azt hittem előnyünkre is lehet a lemaradásunk. Simán átléphetünk néhány kihagyott lépést. Nem lehet. Az úton végig kell menni, hogy átmehessünk a hídon.
Nem tudom van-é gyereked. Hiába magyarázod, hogy mire figyeljen. Majd megtanulja a saját kárán, végig kell mennie neki is a saját útján, hogy tisztában lehessen önmagával.

taga20 2017.02.17. 21:20:45

@Namir: "De akkor az OLAF miért az MSZP-SZDSZ időszakra talált SOK TÍZMILLIÁRDOS KORRUPCIÓT?"

26 olaf jelentés van a fityeszről, aszt miért nem vizsgálják a gazdád kutyái?
ja, me tiborc gyerek lenne az egyik, amelyiket le kéne sittelni?

de ma szerencséd van, és nyertél egy mészaroslörinc által elnyer közbeszerzés huszadik beszállítói díjat. GRATULÁLUNK!:)))))

6.Lenin 2017.02.17. 21:21:26

@taga20:

Ez így nagyon semmitmondó, dedós.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:24:57

@Namir: "ha 7 ÉVE AZ ORBÁN MINDEN PÉNZT ELLOP, akkor most MITŐL JOBB MINDEN GAZDASÁGI MUTATÓNK, mint az MSZP-SZDSZ alatt?"

15 mutatóból 3 jobb, 12 rosszabb.

A versenyképesség és az oktatás sokkal rosszabb. És ez határozza meg a jövőt.

orbán egy multit se hozott az országba. A Merci és a Hankook még korábban döntött. A kiszámíthatatlan gazdasági környezet és ötletszerű törénykezés elriasztja őket.

Namir 2017.02.17. 21:25:06

@taga20: egy bérrettegővel nem állok le vitatkozni. Tudod, a kutya ugat, a karaván halad.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:26:03

@Namir: "De akkor az OLAF miért az MSZP-SZDSZ időszakra talált SOK TÍZMILLIÁRDOS KORRUPCIÓT?"

2010-ben megtette Tarlós a feljelentést. MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN?

6.Lenin 2017.02.17. 21:28:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ennyire nem bízol abban, hogy 18,22,24 bejönne nektek?

Van 1 kurva 1xű megoldás (nektek biztos nem az)...

Van 1 szarul működő kormány már 6. éve.
Van 4 millió bizonytalan szavazó. 2,5 -el már tuti a nyerés.

Előjövök a farbával, hogy én vagyok a fasza gyerek..gyertek velünk, gyertek velünk...
oszt a csuti megy a sunyiba, még a talicskát is elvehetem tőle, amivel a lóvét tolta a fészer mögé.

Mi ebben a bonyolult?
Mi nem megy ebből?

Utálod a talicskát tolni? Ülj bele, majd én tologatlak, pláne ha közben dorombolnál is nekem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:28:44

Kár, hogy nem lesz budapesten olimpia. Teli lettünk volna aranyéremmel. Mészáros Lőrinc közbeszerzésen megnyerte volna a női kalapácsvetést is. :))

(Nem az enyém, valahol hallottam.)

taga20 2017.02.17. 21:30:09

@Namir: én megmá aszt hittem, hogy te vagy torgynjózsibá szelleme, és nem kapkocc legyek után:)

droid döbbenetes, hogy nem tudtok normálisan veszíteni.

itt rinyáltok, mint a fürdőskurvák:)))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:30:11

@6.Lenin: "bejönne nektek?"

Egy párt felépítése 20 év. A 2farkú még csak pár éves.

martineden 2017.02.17. 21:32:22

@taga20: Valamit felrertettel baratom vagy nem ismered az idezojelet. En egy kocsogtol ideztem , amit irt es valaszkent adtam neki, h ha nem tetszik neki,akkor gyujtson ellenne 266 k alairast.Remelem legkozelebb figyelmesebben olvasol es nem zsigerbol valaszolsz.

taga20 2017.02.17. 21:36:15

@martineden: igazad van. elnézésedet kérem.

6.Lenin 2017.02.17. 21:38:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

De akkor minden erővel azon kellene lenni, hogy tudják a megvezetendők, mi mit is szeretnénk.
Tudod az ritkán sikerül, hogy 1 cingár pali mindenkit ki akar baszni a csehóból, nagy pofával. Csak szólok, hogy ő szokott kirepülni a leginkább, vagy kiröhögik jobb esetben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:38:13

@martineden: Elrontottad a kezdő idézőjelet. Én is félreértettem, gondolatban lefaszoztalak, ezért most elnézésedet kérem!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 21:39:45

@6.Lenin: Kedves tőled, hogy aggódsz a 2farkúért, de felesleges, rajta van a szeren. :))

abdul hackeem 2017.02.17. 21:40:20

A fityesztrolloknak, ha ezzel a tarlóssal (www.tarlosistvan.hu/oneletrajz/tarlos_istvan_oneletrajz/2011-09-20) sokadszorra törli ki a fenekét azorbán (index.hu/belfold/2017/02/17/a_fidesz_tarlosra_tolja_a_felelosseget_lefujja-e_a_budapesti_olimpiat/), akkor a sajátjaival meddig teszi még? Tényleg a szátokba is bele..., nektek az is jó?
Sok kis perverz

taga20 2017.02.17. 21:43:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

én meg gondolatban megdugtam selmecigabit, ako most szerinted én is kérjek enézést?:))

martineden 2017.02.17. 21:43:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hat akkor bocs. Rostellem , hogy megvezettelek benneteket.Nem volt szandekos.

Namir 2017.02.17. 21:46:24

@taga20: "döbbenetes, hogy nem tudtok normálisan veszíteni"

Miről beszélsz?
Mit is veszített el bárki is?
Szerinted az, hogy sikerült összeszedni egy népszavazás kiírására az egyébként törvényi minimumra belőtt 10%-os limitet, az bárkinek veszteség? De hisz ez jó. Ez maga a demokrácia.

Csupán azt nem értem, hogy ha a cél az volt, hogy népszavazás legyen, és a budapestiek maguk dönthessenek az olimpiáról, akkor a mozgalom neve miért a beszédes NOLIMPIA volt.

És csupán attól tartok, hogy egyszer a vidékiek rendeznek 8 millióan egy népszavazást a budapestiek bőrére. Csak úgy. Demokrácia játszásdiból.

6.Lenin 2017.02.17. 21:47:32

Nos drága ballib honfitársaim, mosolyogjatok álmotokban, győztesnek érezni, nem 1 rossz érzés, kár, hogy hétfőtől ismét jönnek a szürke hétköznapok, tele szívással. 18 is elszállt, 22 nagyon messze, odáig 1 ballib nem is szokott ellátni, 24-ről nem is beszélve.
A nyálat nem csorgatni a párnára!

jó éjt!
mindenkinek.

6.Lenin 2017.02.17. 21:50:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Matildka is rajta a szeren, teccik is neki, de nem dicsekvésból mondom.

BaIt 2017.02.17. 21:51:18

@6.Lenin: Kicsit szét vagy esve. Erősebb anyagot már nem kéne tolnod vénségedre! Nagyon összefüggéstelen vagy. Egyébként tényleg munkásőr voltál, ahogy a vezértroll mondja?

taga20 2017.02.17. 21:52:29

@Namir: te kis vidéki. apesti népek azé szálltak szembe a gazdáddal, hogy a budapesti olimpia, ami egy kibaszott nagy lopás lenne, és bukta egész magyarországnak, ne a vidéki népek hátán csattanjon.

egyébként, aki aszt mondta/mondja, hogy legyen olimpia, az vagy egy kibaszott bűnöző, mint a geci, vagy egy kibaszott barom.

q.444.hu/k/https%3A%2F%2F444.hu%2F2017%2F02%2F17%2Forban-alma-volt-aztan-az-egesz-nemzet-ugyenek-mondtak-most-viszont-mar-budapest-kezdjen-valamit-a-vacak-olimpiajaval

VaradiJanos 2017.02.17. 21:54:18

@taga20: ettől több pénzed lesz, kismatyi?

dare 2017.02.17. 21:56:12

@6.Lenin: A németországi példával nem pont a tőkés rétegre gondoltam, hanem azokra a kis és középvállalkozókra, akiknek ha például egyiknek van egy üzlete az utcában,akkor a másik nem fog odamenni nagy mellénnyel,meg jó sok pénzel őt elgáncsolni, mert a többi nem hagyná.
Én nem azt kérdem, hogy honnan, hanem inkább azt sérelmezem hogyan?
Az úton amin végig kell mennie az országnak,annak nagyon siralmas lesz a vége.
Most még tudunk vagizni, meg köpködni a másikat, de lesz idő, amikor a legnagyobb szükség lesz majd a másikra.
Látható az út vége, és mégis beletörődéssel figyeljük már a legelején.
Ezt még a gyerekek is megértik, akik lázadnak minden ellen, hogy vannak ami ellen fontosabb lázadni.
Ami jelen esetben a rendszerszintű korrupció.

taga20 2017.02.17. 21:57:13

@VaradiJanos: miért jani, risztelnéd amit a lendvai uccából kapsz?:)

Netuddki. 2017.02.17. 21:57:31

Látom pár közismert tolvaj kisköcsög visszaszivárgott az eligazítás után.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 22:01:13

@Namir: "a budapestiek maguk dönthessenek az olimpiáról, akkor a mozgalom neve miért a beszédes NOLIMPIA volt."

Na most két eset van, vagy ennyire képmutatóan hazug vagy, vagy ennyire buta. Most jóindulatból az utóbbit feltételezem, ezért válaszolok: Az orbán eldöntötte, hogy olimpiát akar az emberek megkérdezése nékül. A nolimpiások nem akarták, hogy orbán az olimpiát is ellopja. Azt a demokratikus utat találták céljuk elréséhez, hogy népszavazást erőszakolnak ki. Ehhez a törvényes út az aláíásgyűjtés. Aki egyetértett azzal hogy ne orbán, hanem a nép(szavazás) döntsön az olimpiáról, az aláírta. Nem kellett az aláíráshoz esküt tenniük, hogy majd nemmel szavaznak az olipiára.

Lehet, hogy több aláírás jött volna össze, ha a szlogen nem "nolimpia", hanem mondjuk "szavazzunk az olimpiáról!" lett volna.

VaradiJanos 2017.02.17. 22:04:03

@taga20: nem, még túladagolnád magad. Azt kérdeztem, hogy olimpia nélkül szerinted több pénzed marad?

taga20 2017.02.17. 22:10:43

@VaradiJanos: jani milyen aberrált kérdés ez?

egyébként, te szereted, ha szénné lopják a gazdáid magad a közösből?

na, jóéjt mindenkinek. holnap meló, és nem a habonyművekben:)))

u.i.: azé ez egy szép nap volt:)

VaradiJanos 2017.02.17. 22:16:07

@taga20: és a nagy sikeretek után nem lopják szét? Szegény munkàltatód, neki sem az értelmiség java jutott.

VaradiJanos 2017.02.17. 22:17:12

@Tibi !: mit loptunk el tőled az életkedveden és az önbecsüléseden kívül, hurkuska?

a nemzet fogatlan provokátora 2017.02.17. 22:37:37

Tökmindegy, úgyse kaptuk volna meg. Gumicsontnak viszont kiváló volt

pamut 2017.02.17. 22:46:25

@VaradiJanos:
látod milyen szánalmas vagy... :) mondjuk orbántrollként más nem is lehetnél.. :)))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 22:47:03

@VaradiJanos: "mit loptunk el tőled"

Te semmit. A gazdád százmilliárdokat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 22:50:06

@a nemzet fogatlan provokátora: "úgyse kaptuk volna meg"

Eddig az volt a mantra, hogy úgyse jön össze. :))

Nem érzed, milyen szánalmas, hogy Kubatov értelmetlen parancsait kell azért a kis pénzért végrehajtanod? Téged járat le vele.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 22:52:27

@VaradiJanos: "nem lopják szét?"

De, amit lehet szétlopnak. Ezért kell kűzdeni ellene.

Az neked miért jó, hogy a bukott Eltolcsy a te közpénzeden is bassza a kurváját?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.17. 23:10:54

@VaradiJanos: Tűnődöm, hogy te tényleg ennyire hülye lehetsz-e, vagy csak trollkodsz. Te azon örömködsz, hogy valaki a semmire keresett közpénzből pár milliárdot? Te tényleg nem fogod, hogy a közpénz az a köz pénze? A tiéd is. Ha azt ellopják (értsd "keresik"), akkor azt tőled lopják. Bammeg, a seggedet törlöd?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.17. 23:25:51

orbán is javthatatlan optimista. Még nincs minden veszve:

"Sok hamis aláírás lehet az olimpiaellenes aláírások között"

www.origo.hu/itthon/20170217-nepszavazas-olimpia-momentum-mozgalom-budapest-ellenzek.html

VT Man 2017.02.17. 23:43:30

Nekem csak ez a vicc jut az eszembe:

"Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról.

Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla:
NE MÁSSZ KI! Lucifer kérdésére az ördög így felel:
- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.

A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.
- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni,
az őr a géppisztollyal visszakényszeríti.

A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:
- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.
- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni a többi visszahúzza."

VT Man 2017.02.17. 23:45:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Nem kellett az aláíráshoz esküt tenniük, hogy majd nemmel szavaznak az olipiára."

Azert az nem semmi, hogy megmagyarazod, hogy a "Nolimpia" mozgalom igazabol nem is az olimpia ellen van, hanem csak arra gondolt, hogy de jo lenne kikerni a nep velemenyet egy szavazassal.

Amugy pedig ok tamogatjak az olimpiat, persze, de hat azert kerdezzuk mar meg a nepet is!

2017.02.18. 03:30:36

@Isten...: az teljesen jó, mert akik aláírták 10-15x ugyanazzal a névvel, azokat szépen fel lehet jelenteni választási csalás miatt: Bár a narancsos birkákat ez nem tartja vissza, hisz a csalás az felvételi tantárgy a narancskomcsiknál.

Nzoltan 2017.02.18. 04:26:19

@6.Lenin: Rogán alatt kicserélődött a fél belváros. Utálják is Pesten. :-D

Nzoltan 2017.02.18. 04:29:53

@Brix: Nem, a momentum ha okosak, maguk mellé állíthatja a többi párt szavazóit. Azok a balfaszok meg asszisztáltak hozzá. :-D

Nzoltan 2017.02.18. 04:33:13

@taga20: A pestiek pont leszarják a vidéket. A vidékieket meg egyenesen lenézik.

chrisred 2017.02.18. 05:44:59

@VT Man: Értem, a narancsbárók lennének az egyetlen ember, aki a közpénzek lenyúlásával kimásznának a közép-európai szegénységből, és az adófizetők visszarángatják őket.

chrisred 2017.02.18. 05:45:55

@Nzoltan: Legalábbis tulajdonost cserélt a fél Belváros. :)

Pop40 2017.02.18. 06:56:37

Gratulálok a Momentumnak, meg annak a 226 ezer hazafinak, akik megakadályozták, hogy a geci Orbán, Mészáros, és a hazaáruló fideszes söpredék most olimpia jelszó alatt lopja szét az országot!
Szép volt, srácok, szép volt, Budapest!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.18. 07:01:58

@Egyallampolgar:

A kérdés nem a Fidesz itt, hanem a ballibek. Ez a lényeg csakis.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.18. 07:05:01

@madmanic78:

Miért viselne meg engem? Az olimpia maga engem nem érdekel, csak egy szempont érdekel: ne kerüljenek hatalomra a ballibek. Ez pedig most is teljesen valószínűtlen.

Szóval mi is a gond?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.18. 07:07:09

@morpho:

Így igaz, Gyurcsány az egyetlen profi a ballib táborban.

Az, hogy hová jutott nem amatőrségének oka, hanem olyan az értékrendje, mely a legprofibb módszerekkel se képes nyertes lenni. A profit se tud a feketéből fehéret csinálni, maximum szürkét.

Tudományos Iibsizmus 2017.02.18. 08:00:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A lényeg hogy a multinacionális karvalytőkét kiszolgáló libsik, akiket a fináncoligarcha Soros pénzel, a tőkepénzesek jobbágyai. ilyen mellékvágánnyal foglalkoznak, miközben mi nyerésre állunk a békeharcban, élén állva a béketábor bátor nemzeteinek!
éljen Venezuela! éljen Kuba! Éljen a Szovjetnió! izé... Oroszország...

VaradiJanos 2017.02.18. 08:17:29

@Csuvakka a migráns vuki: tènlyleg azt írtam, hogy örülök neki? Tènymegàllapítás volt csupán. Azt csak ti kèpzelitek, hogy ha vkinek hányingere van a fajtátoktól, akkor annak biztosan szinpatikus rogán és a többi hasonló.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.18. 08:37:33

@Tudományos Iibsizmus:

A lényeg: a globálkulákok vesztésre állnak, a kisemberek harca fokozódik.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.18. 09:00:14

@VaradiJanos: Az anyádnak van fajtája, és te örökölted. Egyébként pedig a fantomok akiket utálsz (és én is) esélytelenek bármire. Csak a fidesz hiteti el róluk, hogy van esélyük, mert mindig kell az ellenségkép a nyáj összetartásához. Most komolyan azt hiszed, hogy Gyurcsány még hatalomra kerül? Van annyi kávénéni rajongója, hogy a parlamentbe bekerüljön, de ez kell is Viktornak, mint a falat kenyér, hogy lehessen rettegni. Furamód én nem védem fórumokon a fideszt attól, hogy nem akarom, hogy a szocik visszajöjjenek és fizethessek háromszor ennyi szja-t. Érdekes.

na4 2017.02.18. 09:16:35

Victory, NOlimpia!!! :-))

Netuddki. 2017.02.18. 09:29:16

@Tudományos Iibsizmus: "multinacionális karvalytőkét kiszolgáló libsik, akiket a fináncoligarcha Soros pénzel"

Muhaha! Sötét vagy mint a vajdád valaga, éjjel az alagútban...

Netuddki. 2017.02.18. 09:31:04

@Nzoltan: Legalább lesz egy párt akikre szavazhat a sok ostoba lúzer, akik amúgy csak azért szavaznának az orbánra mert "nincs más választási lehetőségük". Muhaha!

2017.02.18. 09:44:39

@6.Lenin: @MaxVal BircaMan ELEMZŐ: @Nzoltan: Vergődjetek és sírjatok még: jó nézni.

2017.02.18. 09:51:22

@Namir: Keserű a szőlő. Próbáljátok már gerinces lények módjára elviselni ezt a kurva nagy pofont. Ne sírjatok, mint a fürdős kurvák: tőletek fog idegbajt kapni az Orbánotok, aztán mehet megint a grazi üdülőjébe. Pancserok vagytok, a trollkodással megdupláztátok az aláírások számát.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.02.18. 10:34:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Viszont a lényeg az, hogy ezzel a szánalmas próbálkozással sem kerültetek közelebb ahhoz, hogy 2018-ban kormányra kerüljetek.
Arról meg, hogy ki hajt végre feladatot csak annyit, hogy korábban, amikor összpárti konszenzus volt az olimpia kapcsán, nem hallottalak téged meg a trolltársaidat ajvékolni. Akkor valahogy semmi bajotok nem volt ezzel a fránya olimpiával. Viszont a választás közeledtével jó ugródeszkának tűnt egy nemes üggyel szemben felkorbácsolni a demagógia hullámait. Mivel más ötletet úgyse nagyon volt a központban így ezt kaptátok direktívába: be kell támadni az olimpiai pályázatot.

2017.02.18. 10:35:04

1.Az olimpiába anyagilag belerokkantunk volna.
2. Akár narancs, akár vörösmaffia rendezi, ellopták volna a jelentős részét. MIND tolvaj geci.
3. A vörös, zöld és narancs gittegyletek korábban együtt aláírták, hogy együtt akarnak lopni, izé ... olimpiát rendezni.
4. Most a vörös és zöldmezesek mosakodnak ezalól. Ők nem is úgy gondolták. Ugyanolyan jól HAZUDNAK, mint a narancsok.
5. A narancsok gyorsan bűnbakokat keresnek másban, a vörösök és zöldek jó célpontok a hasonlóan puha gerincük miatt.
6. A rózsaszinek reinkarnációi, mint kiderült, egyáltalán nem az olimpia miatt akartak aláírást meg népszavazást, amint kiderül, hogy nemleges a "NÉP" akarata, népszavazást és nyilvánvaló fölös pénzkidobást akarnak, egyértelműen nem lesz olimpia, de látszik, ezeknek sem ez a fontos, elindultak a husosfazékért folytatott öldöklő harcban. A pénzkidobás elleni öldöklő küzdelem élharcosai maguk válnak a legnagyobb pénzszórókká, ha politikai céljaik ezt teszik szükségessé.
7. Konklúzió: narancs = vörös = zöld = rózsaszín. Mind szar szinű. Az árnyalat más, az eredmény ugyanaz, szarízű a szád tőlük.
8. Mit lehet tenni? Agyonlőhetjük mind, de a golyó drága, a haláluk meg gyors lenne. Kötél nincs elég, meg szar minőségű, mert ellopták. Húsüzem még van. Terekjük be oda öket és húskampót a nem létező gerincükbe! Vagy etessük fel őket a disznókkal.

2017.02.18. 10:42:42

@1234567890987654321: A narancsok egyetlen dolog miatt jobbak. Végre mérnökként meg tudok élni a fizetésből anélkül, hogy nyugatra mennék dolgozni, vagy bármelyik párthoz közöm lenne. A vörösök-zöldek-rózsaszinek deklarált célja, hogy nekem se legyen jobb. Akkor minden eszközzel harcolok ellenük. Nehogy már csak a PÁRT meg a MAFFIA tagjai tudjanak jól keresni... anyátok geci politikusok és kedves híveitek.

Netuddki. 2017.02.18. 10:45:24

@a nemzet fogatlan provokátora: "Viszont a lényeg az, hogy ezzel a szánalmas próbálkozással sem kerültetek közelebb ahhoz, hogy 2018-ban kormányra kerüljetek."

Nem lesz meg a 138ezer aláírás, nemrég még ezt szajkóztátok balfaszok.

"Viszont a választás közeledtével jó ugródeszkának tűnt egy nemes üggyel szemben felkorbácsolni a demagógia hullámait."

Akkor ugráltál volna, amikor az athéni olimpián elvették a magyaroktól az aranyérmet!
Nemes ügy? Anyád picsája, az! Az olimpia se más mint üzlet. Csak ott éri meg ahol amúgy is nagy az életszínvonal. Az olyan balfasz kis országok, mint Görögország, Magyarország csak veszítenek rajta. De ezt a hozzád hasonló, orbánvalagából előbújt véglények nem tudják felfogni...

Netuddki. 2017.02.18. 10:50:58

@1234567890987654321: Azt írod mérnök vagyol. De csak annyi eszed van, hogy a tolvajfideszhez kösd a fizetésed színvonalát. Elegánsan elsiklasz azon tény mellet, hogy az EU-s szabad munkavállalás bevezetésével, ha itt nem emelkedtek volna a mérnöki fizetések, akkor most te is nyugatról osztanád az észt a magyar fórumokon.
Ahogy a mellett is elsiklasz, hogy amíg a vörösgecik alatt 60% fölött volt az elvonás, a narancsgecik alatt se sokkal kevesebb. Ha hozzászámolod a pofátlanul világbajnok 27% ÁFA-t, még kisebb a különbség.

Ibi ! 2017.02.18. 10:57:28

@Tibi !: "Akkor ugráltál volna, amikor az athéni olimpián elvették a magyaroktól az aranyérmet!"

Ja, tényleg, jó, hogy hozod: a két ártatlan mszp-s aktivista! :)))

www.nemzetisport.hu/migralt_cikkek/20040829/nob_annus_mas_vizeletet_adta_le

Annus Adrián belépett az MSZP-be. Szóvivője szerint a doppingügyben elhíresült kalapácsvető mindig is baloldali érzelmű ember volt, most pedig egy felkérés nyomán jelenlétével kívánta segíteni a lakhelyén, Jákon alakuló alapszervezetet.

index.hu/belfold/annus0114/

Szegény elvtársakat még a (Siemens) AG is húzza! :)))

Stenonis 2017.02.18. 10:59:32

@$pi$:
OK Te tényleg hülye vagy...
Jó, nem a Párt dönt, hanem maga a főni. Mint mindenben.
Vagy szerinted Tarlósnak ebben a kérdésben van döntési szabadsága? lol

Netuddki. 2017.02.18. 11:05:04

@Ibi !: És akkor mi van ha belépett a maszopba? Talán a maszop miatt dobott akkorát te kis tolvaj fideszes szarcsimbók? Vagy azért vették el az érmét mert baloldali érzelmű volt, és akkor te ennek örülsz?
Na, pont a te fajtádnak nem kell ide olimpiát rendezni...

Ibi ! 2017.02.18. 11:07:52

@Tibi !: Egy alomból valók vagytok, kár tagadni, te csaló, tolvaj köcsög. Ott van fent, hogy más vizeletét adta le. (NOB)

VaradiJanos 2017.02.18. 11:34:19

@na4: êletetek legnagyobb eredménye lesz ez

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.18. 11:34:29

@Ibi !: Elővetted a tartalék nickedet?

"Ibi !

Ibi ! 0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

VaradiJanos 2017.02.18. 11:36:47

@1234567890987654321: nagyjából helyes a színkavalkád-elemzésed, de mi van a barnâval-feketével?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.18. 11:37:22

@1234567890987654321: Te hülyegyerek! Ezt már eccer lejáccottuk. A GDP arányos adóteher emelkedett a Fizess alatt. Többet keresel, de többet is fizecc. No+ a szegények szegényebbek lettek, annyival élsz te jobban.

VaradiJanos 2017.02.18. 11:38:38

@Tibi !: nyugodj már meg, tibutus, megdöglesz itt nekünk és szegény mentősök megint fertőtleníthetik majd az egész autót!

VaradiJanos 2017.02.18. 11:39:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: vagy nem itt élt eddig, mint a magadfajta kripli

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.18. 11:40:28

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ja! Az osztályharc fokozódik. Látom olvastad Lenin Egymillió pici Krisztusát. :-))

VaradiJanos 2017.02.18. 11:41:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: éljen is jobban, többet tesz érte! Természetes, hogy nem a kamu leszázalékolt anyádat, piàtól munkakèptelen apádat és a munkakerülő fajtádat akarja finanszírozni!

VaradiJanos 2017.02.18. 11:43:02

@Tibi !: dehogy fogunk lógni, még csőcseléknek is silányak vagytok

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.18. 11:43:31

@VaradiJanos: Várjá! Mingyá +nézem a jog iszonyaimat, itthon vótame. Logon to database, query @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: , és jé! Itthon éltem, pár nyugati párhónapos melót kivéve.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.18. 11:46:25

@VaradiJanos: Az hagyján, de sajna azt is finanszírozza, hogy a szeretetszolgálatos szülész nem dobott téged rögtön a hulladéktárolóba, nem akarta beszennyezni, remélte anyád elvisz és kidob valahol egy szeméttelepen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.18. 11:49:07

@VaradiJanos: Aztán meg attól vagy olyan frusztrált, h anyád rajtad tölt5te ki a dühét, mert nem kapott hitelbe óvszert amikor kiállt a sarokra, aminek gyümölcse (gyümölcs???) vagy.

VaradiJanos 2017.02.18. 12:00:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és majd magunkat akasztjuk, kriplikém? Bekezavarodtál, bocika. Csókollak, megyek, dolgom van.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.18. 12:03:23

@kutyás majmok népe:

Se vergődés, se sírás nincs. Bizalom van a jövőben és hit az igazságban.

2017.02.18. 12:17:04

@Tibi !: Kedves Tibi!
Én aztán pont nem kötöm a fizetésem senkihez. Sosem dolgoztam állami, vagy párthoz köthető helyen. Elvből. No meg magán és multicégnél van lehetőség fizura és értelmes munkára.
Korábban is kerestek pld. konkrétan Angliából, nem egy korábbi partnercégünk. Mégsem mentem, mert nekem ez a hazám.
Érdekes módon a narancsgecik alatt tényleg több lett a fizum és tényleg jobban élek. Ettől nem kedvelem őket, nem függök tőlük és húskampót nekik is adok. De a saját érdekeim ellen dolgozó vörös-zöld-rózsaszín geciket nem fogom támogatni a narancsgecik elleni harcukban. Mivel nem értünk harcol egyik sem.
Az ÁFA magas, mert a minimálbéres ügyeskedőket máshogy ki nem szűröd.
Én a 0% SZJA, 30-40% ÁFA, 50-100millió fölött vagyonadó kombinációban hiszek.
Ha meg valaki tonnaszám vásárol külföldről ügyesben, nos el kell kapni.
Bazdmeg Tibi, egész életemben teljes fizetésre voltam bejelentve. Jó magas adókulcsokkal. Sosem trükköztem. Közben a fél ország minimálbéres ügyeskedő. Hát akkor kapja be a társadalmi közteherviselést, aki sávos adózást akar ismét. Ezen ügyben felvetődik, az SZJA mellett a TB meg a nyögdíj miért nem sávos? Avagy az megy tényleg oda ahova kellene és az adóból tudnak a feri és sittestársai co. képződmények könnyebben lopni? Persze orsós co. tökélyre vitte a dolgot sikerült lenyúlnia a manyup nevű fedőszervezet egy részét amit a többi addig nem mert ellopni. Addig. Egy fikarcnyit sem hiszek abban, hogy akármelyik gittegylet alatt jobbb lenne. Persze a nyögdíjasok meg a segílyezettek mindig preferáltak mindegyik co. alatt. Hát akkor ne lepődjünk meg, hogy jórészt ők maradnak meg a lopkovics maffiózók. Atomot az országra, vagy húskampót a maffiózókba színfüggetlenül.
De Te engem ne akarj bármelyik holdudvarba beterelni, mert pofánbaszlak Tibi.
Te melyik szekerét tolod, őszintén?

Sir Galahad 2017.02.18. 12:27:27

A Fidesz dilemmája a következő. 1: vissza lehet vonni már most az olimpiai pályázatot, ez esetben megúszhat egy hosszú, számára kellemetlen kampányt, viszont rossz fényt vet rá, hogy nem hallgatja meg az emberek véleményét és cserben hagyja az olimpia híveit. 2: el lehet húzni a népszavazás indítását a NOB elutasító döntséig. Ez esetben a Fidesznek el kell szenvednie a negatív kampányt , de aztán elmondhatja, hogy nem miattunk nem lett népszavazás, és a Momentum feleslegesen akciózott.

Én most, a választás előtt egy évvel az elsőt választanám a helyükben, kíváncsi vagyok, mi lesz.

2017.02.18. 12:29:13

@VaradiJanos: Azok kik? Az oroszrajongó cukiságkampányolóra gondolsz? Egyértelműen szalonna adalék.

VaradiJanos 2017.02.18. 12:40:19

@1234567890987654321: arra arra, csak kiváncsi voltam ezirányú véleményedre is.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.02.18. 12:42:30

@Sir Galahad: A második lehetőséget ismegengedhetné magának, annyira padlón van az ellenzék. Ha kiegyenlítettebbek lennének az erőviszonyiok, mindenképpen az első lehetőséget kellene választania. De Orbánt ismerve a legkisebb kockázatot sem fogja vállalni '18-ig.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.02.18. 12:51:50

@Tibi !: A BALfasz a te szánalmas politikai oldalad számára fenntartott elnevezés, tekintve az utóbbi 7 éves teljesítményeteket.
Sikerült mozgósítanotok a 200 ezer tenyésztett belpesti vérlibsit, plusz még 60 ezer felheccelt kisnyuggert. Na und? Mire mentek vele a továbbiakban?
A 2018-as ismételt orrbaverésetek után majd lehet csinálni egy népszavazást, hogy "Magyarország megpályázza e valamelyik későbbi olimpiát?" Erre is össze fog jönni simán több százezer aláírás.

2017.02.18. 13:05:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nos uccsó hozzászólásom a magasröptű bloghoz. Szóval hülyegyerek ám a te jó édes ... na gondolj amire akarsz, te, mélynövésű faszpörgettyű.
Gdp ide meg oda, van olyan, hogy bérkalkulátor a neten, nemcsak blogköpködő.
Összehasonlítva jelenlegi bruttómat viktor elvtárs és orsós pajtás uralkodásakor levő adózással, a csuti tolvajgeci uralkodása nekem pljusz xy ezer ruppót ad. XY nem egyenlő 12 se 23 se 34... Egyéb kérdés? Mérnök vagyok, 100-ból 1 ember, ha érti miről beszélek. Kevesebb tudja helyettem megoldani. Ezt meg kell fizesd, sajnálom. Arról nem én tehetek, ha a többség olyan színvonalon képes bármire, mint Te. A kádár alatt volt egyetemi képzési lehetőség. Volt évfolyamtársam, ki társadalmi ösztöndíjjal járt oda. Az értelem tobzódását mégsem látom az országban. Aki csak két dobozt tud egymásra pakolni, azt is szarul, ráadásul lusta hozzá... nem tudom mit vár az életben, majd a vérapó megjutalmazza? A cuculizmus összedőlt, vagy erős vagy és strapabíró, akkor egy ideig húzhatod, vagy intelligenciával vértezve keresed a zsetont, netán lehetsz jogász, bankár, kurva, vagy politikus. Esetleg árufeltöltő biztonsági pénztáros kis ruppóért. Illetve nyitott a lehetőség a 20-at kölyködztem, netán élő adásban vagyok suttyó munkakörökre, de élesedik a verseny. A régi világ kimúlt, vadkelet van minimum 1-200 évig, lásd eredeti tőkefelmozás. Nálunk volt feudalizmus, meg cuculizmus, az aztán végképp betett, az utolsó szög meg a privatizáció nevű sokszínű maffiaépítés volt, hogy csupasz seggel várhassuk az eu cégeinek jóindulatú behatolását. Ez van, megszívtuk, te meg itt turbózod az agyad?
Vannak 8általánost végzett jómunkás EMBER barátaim, nos azok rászolgáltak az EMBER névre minden hibájukkal és nem túl sok iskolájukkal együtt. Rólad nem tudom mi a faszt gondoljak.
És nem vitya, nem jó főnök. Egy fasz. De mind az. Üljek át a langyos szaros kádfürdőből a hideg szaros kádfürdőbe, hogy a gazdád ellophassa a tüzifát alólam? Tudod, mit? Anyád.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.18. 13:12:41

@Namir: persze tudjuk, komcsi voltál komcsi leszel :)

2017.02.18. 13:18:11

Figyi megkurt urfu! Amúgy, ha te akarnád ellopni a tüzifát a langyos szaros kádfürdőm alól, azt érteném. De abban hinni, hogy majd a gazdád juttat pár szilánkot neked a tőlem ellopott tüzifából, hát az kurvára nevetséges. Te, bértrollnok,Te...

2017.02.18. 14:52:32

@Sir Galahad: "A Fidesz dilemmája a következő."

Ki a faszt érdekel?

Beer Monster 2017.02.18. 15:50:53

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Orbán egy aktív politikus. Az aktív politikusnak nem igazat kell mondania, hanem helyesen taktikáznia."

Orbán olyan, mint Gyurcsány?

6.Lenin 2017.02.18. 15:55:50

NYERTEM!!!

Tegnap este írtam, hogy a jövő héten a pártok lenyúlják az aláírásgyűjtés sikerét.

reflektor.blog.hu/2017/02/17/eeeees_nyertek_a_szocik#comments

Nemsokára a mozgalmat is kicsinálják. Éljen a demokratikus baloldal!

Még 1 napot se nagyon kellett várni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.18. 17:10:53

@a nemzet fogatlan provokátora: "2018-ban kormányra kerüljetek"

Kormányra? Te nem vagy magadnál! Örülnék annak is, ha a 2farkú megugorná a parlamenti küszböt.

"semmi bajotok nem volt ezzel a fránya olimpiával"

Ahányszor megkérdeztek az olimpiáról, mindig mondtam, hogy nagyon szeretném, de nagyon nem szeretném, hgy a fideSS ellopja.

Nagyon ritkán kérdeztek meg.

"nemes üggyel"

A fideSS tolvajkodása nem nemes.

"ezt kaptátok direktívába"

Te vagy a Kubatov bérence, nem én.

Sir Galahad 2017.02.18. 17:31:12

@kutyás majmok népe: Gondolom, azokat, akiket érdekel a politika.
süti beállítások módosítása