B1 blogcsalád



Orbán Viktor tavaly még fizetett hirdetésben kampányolt a Brexit ellen

2017. február 14. - nickgrabowszki

Most már nagyon örül neki.
orban_dm.jpg

Pénz, média, világkormányzás és nyitott világtársadalom. 2016-ban a világon az emberek mindezt sok helyütt megelégelték. Brexit, amerikai elnökválasztás, kipenderített olasz kormány, magyar migráns népszavazás, s utánuk több is jön talán, hatalmas kezdesz lenni végre, ó, nép.

Ez mondta évértékelőjében a magyar miniszterelnök. Most ne azt vitassuk meg, hogy mit üzent a magyarországi népszavazás, amely érvénytelen lett. Meg hogy az amerikai elnökválasztáson győzött-e a nép.

De azért az érdekes, hogy Orbán tavaly júniusban a Daily Mailben egész oldalas fizetett hirdetésben üzente meg a brit népnek, hogy maradjon Európában. Tehát ha a Brexiten a pénz, a média, a világkormányzás és a nyitott társadalom szenvedett vereséget, akkor ő meg a világ láthatatlan urai érdekeiért kampányolt.

De a brit nép hatalmas, és nem hallgatott rá.

Orbán azonban utólag úgy emlékszik, ő már akkor is a győztes oldalon állt. Kevesen voltak, sokan maradtak. Ő akkor is győz, hogyha kikap. Politikai értelemben persze.

Lehet, hogy a Brexitet is ő nyerte meg azzal, hogy éppen az ellenkező oldal mellett kampányolt. Nagyon ravasz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9912258178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.02.14. 16:06:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Az, hogy ezt hazugságnak hívják és megtévesztésnek, nem pedig "taktikának."

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 16:12:53

@morpho:

Nem. Ez szimpla taktika.

Egy államférfi így köteles működni.

morpho 2017.02.14. 16:22:30

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Na ne basz! Egy államférfi köteles összevissza hazudozni, aztán ideküldeni a birkának álcázott narancskullancsot, hogy magyarázza meg a hazugságot? Ez kötelező? Tényleg?
Akkor Gyurcsány a világ legnagyobb államférfija és egyben legnagyobb taktikusa :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.14. 16:48:22

@morpho:

Így igaz, a hazugság része a politikusi szakmának.

S tök mindegy, hogy melyik irányzat híve az adott politikus.

Gyurcsány se az a bűne, hogy hazudott, hanem az, hogy ezt önmagát eltaktikázva tette.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.14. 16:54:29

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "hazugság része a politikusi szakmának. "

Minden hazug politikus ezt hazudja.

morpho 2017.02.14. 17:37:55

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Azért érzek nálad némi következetlenséget, te nagyon hülye :))

jandera 2017.02.15. 12:52:48

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"hazugság része a politikusi szakmának. "
"Igen, ezt hívják taktikának. Mi vele a gond?"
Az, hogy Gyurcsány is ilyen taktikával nyert 2006-ban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.15. 13:26:01

@jandera:

Na és? Nyert és ennyi. Mi a gond? Csak aztán túlbízta magát, s megcsinálta az őszödi számot, de elszámolta magát.

Végülis sokat köszönhetünk neki. Gyurcsány nélkül nem ment volna ilyen könnyen a magyar liberalizmus földbe döngölése. S lám, most is segít: 1 évvel a választások előtt aktívan segíti a ballibek eleve alacsony népszerűségének további csökkentését.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 13:30:45

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Gyurcsány nélkül nem ment volna ilyen könnyen a magyar demokrácia földbe döngölése."

Kivételesen egyetértek.

cönde 2017.02.15. 14:41:12

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nem hülye vagy, csak sima szerencsétlen troll

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.15. 14:57:49

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Mekkora egy szervilis rohadék vagy bammeg. Mindig meglepsz. Ráadásul bolgárként miért pont a mi vezérdakotánkhoz vonzódsz így? Egyáltalán Mo-n élsz, vagy Bulgáriából osztod az észt?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 14:58:54

Ostoba poszter.

A Brexit senkinek nem jó.
A Brexit annak az elmebeteg ballib tézisnek a következménye, mely szerint a migránsokat számolatlanul az EU-ba kell engedni, és a nemzetállamokat meg kell szüntetni.
Az önrendelkezés jogát az EU vonja magához, Soros Gyuri és társai majd megmondják mit és hogyan kell csinálni, a nemzetek kormányai ellenében.

Orbán kezdetektől és most is az erős és önrendelkező nemzeti kormányok szövetségét pártolta, az EU-ban.
Akkor is amikor a Brexit ellen érvelt, és akkor is, amikor a menekültek ellen.

Nincs ellentmondás.

Mitöbb a Brexit épp azért vált valósággá, mert az angol kormány magasról leszarta az emberek azon igényét, hogy legyen önrendelkezésük saját sorsuk felett, és számolatlan engedte be Merkellel együtt a migárnsokat, és próbálta az EU-s közösségre erőszakolni saját rossz döntésüket.

tryclops 2017.02.15. 15:01:03

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok.

Teleki Pál

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 15:01:52

@morpho:

Senki nem hazudott.

A Brexit egy rossz válasz a ballibek nemzetrohasztó migránsseggyanló taktikájára.

Ennyi a sztori.

Lehetett volna az EU-n belül is megbuktatni az elbaszott ballib téziseket, meg lehet és meg is kell buktatni a Soros féle migránsseggnyaló diktátumokat.

Egyre több a szövetséges, és egyre erőteljesebb a választók akaratának nyomása ezirányban.

morpho 2017.02.15. 15:12:10

@Ballib cenzúrázók réme 24:

"Nincs ellentmondás." De van. Pont akkora, mint az igen és a nem között!

"Senki nem hazudott." De igen, Orbán Viktor Mihály személyesen. Nem kicsit, hanem nagyon. Egyébként látszik rajta a rutin, nem először csinálja...Sőt mást se csinál. Igazat már nem is tudna mondani, elfelejtette, hogy kell!

A sorosozós, libsizős ócska hülyeséged, meg irreleváns.

morpho 2017.02.15. 15:13:46

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
"Például?"

Például olvass bele bármely poszton, bármelyik kommentedbe és meg is vagyunk!
Te nem fogod érteni, de ez nem baj!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.15. 15:16:27

@Csuvakka a migráns vuki:

A nemzeti kereteken felül állok, a liberális rend minden népnek ellensége. Te persze szűk, liberális csőlátásoddal ezt nem értheted.

Nem vonzódom senkinek. Vannak politikusok helyes és helytelen cselekedetekkel. Jelenleg Orbán többnyire helyes úton halad, ezért is nőtte ki magát nemzetközi jelentőségű államférfivé.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 15:18:11

Mikor volt a csuti geci következetes?

A szélkakasok Guinness rekordját is ő tartja. Ugynaezzzel az értékkel a ventillátorokét is.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 15:18:57

@morpho:

Kifejtenéd konkértan mit hazudott Orbán ezügyben ?

És azt is hogy miért hazugság.

Kösz.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 15:21:33

@Ballib cenzúrázók réme 24:

Orbánnak igaza volt abban is, hogy a Brexit maga a válasz, a ballibek nemzetrohasztó politikájára.

ÉS abban is igaza van, hogy a Brexit egy rossz válasz erre.

Csak simán le kell győzni (le kell magasról szarni) a ballibeket.
Ennyi.

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.02.15. 15:28:34

@Ballib cenzúrázók réme 24:

hülye nickhamisító pöcs!!!
már csak ennyire futja neked te gyurcsányista seggnyaló, hogy nem a valódi nickeddel jössz?

morpho 2017.02.15. 15:29:55

@Ballib cenzúrázók réme 24:

"Kifejtenéd konkértan mit hazudott Orbán ezügyben ?" Nem.

"És azt is hogy miért hazugság." Ha valaki nem tudja, hogy mi a különbség az igen és a nem között, azon nem tudok segíteni. Sajnálom.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.15. 15:39:22

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:

Tibi, Tibi, avagy "a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt"

Ma még csak a Ténytárba írkáltál, meg ezt most.
Ez így nem lesz elég Soros Gyuri bácsinak... :DDD

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.02.15. 15:43:27

Nem is csoda hogy ez az ország a liberális funkcionális analfabéták orsz´ága, hogy az ilyen egyszerű összefüggést sem értik. Orbán Viktor kormányzásának a kezdetén megmondta, hogy a mi jövőnk nem az EU.

Csak dícséretet érdemel Orbán Viktor, hogy azóta is mindent megtesz, hogy sikerüljön leszakadnunk az EU-tól (2020-ban meg kilépünk, nincs mese). Ennek megfelelően minden hír jó hír, amikor országok ´s népek jönnek rá Orbán Viktor 2002-es igazságbeszédére, miszerint az EU-n kívül is van élet. Valójában csak ott van. És követik Orbán Viktort, aki egy politikai és nemzeti lángelme Európában.

A hirdetés is erről szólt: Orbán Viktor odaírta, hogy most ő szól az angol néphez és elrettentésül odaírta, hogy márpedig ő EU tag. Erre azon nyomban megrettentek az angolok és nyílsebesen megszavazták a kilépést.
Ilyen egyszerü volt Orbán Viktor üzenetének a hatása, csak erre nem tudnak rájönni ezek a liberális ostobák.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 15:47:37

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: "a mi jövőnk nem az EU."

Perze, hogy nem. A felzárkózási támogatásokat felvesszük, baszunk fejlődni, aztán kilépünk. Ha felszárkóznánk a német színvonalhoz, elvesztenénk a lehetőségét, hogy oroszország vazallus államai közé egyenlő félként betagozódhassunk. Hogy nézénének ránk fehérorosz "testvéreink"?

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.02.15. 15:53:39

@Ballib cenzúrázók réme 24:

Te gyurcsányista álmagyar bérenc, azt hiszed el fogja neked bárk hinni is hogy egy igazmagyar nemzeti eltökéltségű magyar nem örül annak hogy bomlik az EU, szakad ki Anglia? Gondolod hogy rajtatok kívül vannak még olyanok akik benn akarnak élni a liberális méreggel átitatott EU-ban, ahol a migránsok milliárdjai fogják a követlező években elárasztani Euróat, hogy elvegyék a magyarok kenyerét és hogy kivigyék az országból a profitot?

Ebben ne reménykedj te balliberális álmagyar, Orbán Viktor a következő győzelme után hermetikusan lezárja az országot, utána se ki se be, így védi majd meg a magyar családokat, kis és közepes vállakozásokat az EU hanyatlásától és hogy a migránsok túlszaporodjanak minket.

SOHA TÖBBET MSZP-T AKIK BENNMARADNÁNAK AZ EU-BAN!

Pánikrohamosztagos 2017.02.15. 16:11:24

A posztról annyit, hogy ezek hülyék, vagy csak valami belső kényszerük van a hazudozásra

Hol következik az idézetből, hogy Orrbán örül a Brexitnek? A rossz brüsszeli hatalompolitika következményének tartja, ami ellen ő is küzd a maga eszközeivel, erről szólt a beszéde, és az idézet se lóg ki ebből

Hogyan lehet egy ekkora baromságból posztot írni? Mert ez így még csak nem is vitaalap

savanyújóska 2017.02.15. 16:12:28

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Orvos látott e már? Szerintem igyekezz, lehet, már most is túl késő!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 16:20:13

@Ballib cenzúrázók réme 24: Várjálvárjálvárjál! Te most melyik vagy?

Nagyon nehéz szétválasztani, mert egyaránt vicces 1-től 99-ig.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 16:24:07

@Pánikrohamosztagos: "Orrbán örül a Brexitnek"

Neki kurvamindegy. csak két szempontja van:

1. Pénzt lehessen sokat lopni.

2. Haltalmon tudjon maradni, hogy pénzt lehessen sokat lopni.

Francois77 2017.02.15. 16:41:09

Hogy ki hazudik, az jó kérdés, Orbán ugyanis egy büdös szóval nem mondta, hogy örül a Brexitnek. Ennyire ne legyetek már amatőrök... hozzátok képest a sánta kutya olimpiai bajnok síkfutó.

Merlot 2017.02.15. 17:11:09

"Most már nagyon örül neki."

Nem kell ezen csodálkozni.
Ilyen egy gerinctelen geci.

Pánikrohamosztagos 2017.02.15. 17:11:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Orbán nem örült a brexitnek, mert potenciális szövetségesek voltak a brüsszeli centralizáció ellen

De most már ennek kisebb lett a jelentősége, mert megváltoztak az erőviszonyok az új EP elnökkel, az olasz szoccer elnök bukásával, Trump megválasztásával. A legtöbb egykori ellenfele már lecsóban van, és akik maradtak jobban félnek Orbántól, mint fordítva

Merlot 2017.02.15. 17:14:01

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: "... a következő győzelme után hermetikusan lezárja az országot.."

Hahaha!
Amikor meg elbukik, ő lesz hermetikusan elzárva, te meg mehetsz csicskának mellé a böribe. :))))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.15. 17:16:53

@Merlot: Mit gondolsz, hogy ezt a ballibnek írtad, vagy a jobblibnek?

6.Lenin 2017.02.15. 17:33:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Mi van cicus alszol? Nem pörög a blog. Tibi! majd segít. Pamut szabadnapos?

morpho 2017.02.15. 18:03:28

@6.Lenin:
Vágjál rendet végre a libsi gecik között!! :)

6.Lenin 2017.02.15. 18:13:01

@morpho:

Engem nem zavarnak, sőt.
Úgy látszik nem olvasták a friss hírt...

Állítólag látták Orbánt Felcsúton a fészer mögött 1 talicska húszezrest tólt és kb 15 dkg-os füstölt kolbász lógott ki a farzsebéből, alig hallhatóan Putyint emlegette közben. ilyen hírre nem ugrani, az már a ballib vége, szerintem. Ki a faszt érdekel a brexit sokat szenvedett hazánkban?
Mind1.

morpho 2017.02.15. 18:38:30

@6.Lenin:
Pedig ez tényleg új! Nem felcsúton szokott lopni. Ott csak elkölti!

6.Lenin 2017.02.15. 18:47:40

@morpho:

Lehet, hogy már a sajátját is lopja. Azt nem írták, hogy volt rajta szemüveg, lehet nem vette észre. De nem ugrani ilyen hírre, meg most sem tértem teljesen magamhoz, hogy a toszba akarnak ezek nyerni 18-ban?
Már azon morphondíroztam, hogy belelépek valamelyikbe. Egy 1%-osba.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.02.15. 18:54:04

@6.Lenin:

mi van te agyamputált, a délelötti ballib 24-es nickedet délutánra Leninre kell cserélned?
Amúgy Lopbán már kiadta rád a kilövetési parnacsot, hogy itt céloztál ra, hogy a gazidat a Zürichi vasútállomás restijében kapták el, ahogy a svájci strómanjával, na jó nagykövetével beszéli meg az ellopott magyar közpénz útját a banktitok törvénnyel védett svájci bankszámlákra.

6.Lenin 2017.02.15. 19:01:26

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Bocs, összekevertem a beosztásomat, fordítva kellett volna itt osztani az eszet,
ígérem máskor figyelmesebb leszek csőcselék'bá.

(megyek nézek valami jobb témát, ez a brexit K-ra uncsi)

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.02.15. 19:26:45

Azért az valahol a Legeslegalja mikor a ballib hazaárulók jönnek a Brexittel... :DDD

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.15. 19:42:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Te beszélsz csőlátásról, te messianisztikus éntudattal feltöltött autista trollocska? Menj te a fenébe és liberálisozzál ott!

morpho 2017.02.15. 19:50:44

@Legeslegalja:
Tévedés! Nem jönnek! Mennek!

VaradiJanos 2017.02.15. 20:28:37

@A kutya ugat a karaván halad: megsajnáltalak, ha már ennyit dolgoztál, higy észrevegyelek. Szia!

VaradiJanos 2017.02.15. 20:33:52

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: az, hogy a 24-es nickjét le kell cserélnie, csak azt mutatja meg, higy mekkora álszent bagázs írogat blogokat az indexen. Nagy liberális cenzúra-vajnokok.

VaradiJanos 2017.02.15. 20:35:55

@Csuvakka a migráns vuki: én is szeretnék liberálisozni. Merre van az a fene, majom bácsi?

Az EREDETI 2017.02.15. 21:26:57

@6.Lenin: "Ki a faszt érdekel a brexit sokat szenvedett hazánkban?" Azokat akik Londonba akarnak lelépni.

6.Lenin 2017.02.15. 21:31:02

@Az EREDETI:

Akkor ott foglalkozzál vele, az elfogadható. Én az itthon maradottakról írtam.

morpho 2017.02.15. 23:00:59

@6.Lenin:
Olyanok már nem nagyon vannak, csak a hozzád hasonló tehetségtelen narancskullancsok, akik nem tudnak semmilyen nyelven és a saját falujuk széléig nem mentek még el. Ezért nem hajtják még el a lopós Orbánt, mert ostobák és bedzopják a mantrát. Aki meg nem ilyen az elhúz. A jelen Magyarországában semmi kellemes, marasztaló dolog nincs. Egy jövőkép nélküli ordzágot csináltak belőle, ahol tízből nyolc ember depressziós, kettő meg külföldön van... Ezt a szart skarod te konzerválni! Bravó!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.16. 10:10:05

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nem, egy bizonyos beszédkényszeres, betegsége miatt alternatív világot reálisnak gondoló birka zavar. A tények nem zavarnak, nem én állok hadilábon velük. Persze tudom, hogy egy igazi hülyének nem lehet megmagyarázni, hogy hülye, szóval ezeket a sorokat is hiába írom neked, valamiért a fejedbe vetted (vagy fizetnek érte), hogy hintsd a Viktor- Putyin igét, ha nem bannolnak, vagy csuknak le hazaárulásért, akkor ezzel nincs mit tenni. Persze bolgár vagy, szóval a hazaárulás is bajos...Szóval ez van, boxzsáknak jó leszel továbbra is. :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.16. 10:11:32

@VaradiJanos: Liberálisozol te itt is, nem zavar, hogy zavarod a nagyok beszélgetését. nincs meg a fakockád kisfiú?

VaradiJanos 2017.02.16. 10:18:35

@morpho: ezek szerint minden itthon maradt ember depressziós? Nem lehet, hogy rossz közegben mozogsz?

VaradiJanos 2017.02.16. 10:20:57

@Csuvakka a migráns vuki: igen, de kaptam helyette egy nagyképű majmocskát, egy ideig jó lesz játszani az is

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.16. 11:06:45

@Csuvakka a migráns vuki:

Azaz a tények értelmezése a kérdés, nem a tények maguk.

Igazi liberális lehetsz, csak liberálisok hiszik, hogy mindenki más vagy hülye, vagy a gonosz erők által lefizetett ember.

Látod, ez az egyik tényező, mely gyorsítja a liberalizmus bukását... a hozzád hasonló liberálkisok ilyen süket szövegei...

6.Lenin 2017.02.16. 11:42:10

@morpho:

Tévedésben vagyol. Több, mint 6 évet éltem,dolgoztam külföldön, igaz visszatértem, sőt feleséget és kint született gyerekeket is hoztam, több nyelv tudásával egyetemben. Mo-on is a jelenlegi lakhelyem is már vagy a 7. Régióban nézve is vagy a 4.
Vagyis mindenben tévedtél velem kapcsolatban, de ez a te bajod.

Jövőképem mindig nekem volt, sose bíztam másokra. Neked is ezt ajánlanám, kevesebbet tévednél az életben, vagy nem másokat kéne állandóan hibáztatnod érte.

morpho 2017.02.16. 13:45:00

@6.Lenin:
Minden narancskullancs azt hazudik amit akar. Még ha értelme nem is van neki.

Pánikrohamosztagos 2017.02.16. 13:51:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Igazából persze nem a csútitól félnek, hanem saját választóiktól. Fogunk még látni nagy pálfordulókat, akár Merkeltől is

6.Lenin 2017.02.16. 14:35:00

@morpho:

Már megint tévedsz, ezen a -névtelen felületen-mindenki azt hazudik, amit akar.
Abban 1etértünk, hogy nem sok értelme van.
Amit leírtam, eddig is tudtam, te meg azt hiszel el belőle, amit akarsz. Bár nálam ettől biztosan nem változik semmi, nálad esetleg kiválthat.....vagy nem, nekem tök mind1.

Mellesleg ezeknek ellenére minden nap írogatunk 1másnak mindenféle faszságot, hátha, és nem csak mi. Nem ez az 1etlen értelmetlennek tűnő.
1x mindenki elpatkol, aztán mégis mennyi marhaságot vagyunk képesek addig elkövetni. Ez van, ilyenek vagyunk.

morpho 2017.02.16. 15:30:32

@6.Lenin:
Szerintem te írogatsz mindenféle faszságot, én nem. Viszont ezzel, hogy el is ismerted amolyan Gyurcsány módra, a maradék hitelességed is elszállt. De azért nem fogok kivonulgatni a blogtérből, amolyan Orbán módra ha te megjelensz. Egyébként van itt kb. 5-6 hozzád hasonló masszív csőlátó narancskullancs gazember, akik hintik a mantrát. Ez azért szerencsére nem túl sok, ezt lássuk be. Az egész mantrával nem mentek itt semmire. A folyamatos hazudozással, a mindent bevédéssel, a terelésekkel sem. Nem jó ez az egész narancskommandó semmire. Engem többnyire szórakoztat ez a szintű szervilizmus és vagy "munkatempó", amit néhányan pár nick alatt idetoltok, de értelme nem sok van. Sokszor már hozzá se szólok, mert ócska szájkaratévé alakítjátok az egészet. A nol jobb volt, nem volt ennyi szervilis idióta, sokkal többet lehetett valós kérdésekről beszélni, valós véleményekkel, de azt a gazdid lehúzta a klotyón. (elnézést, a piac szabályai szerint megszűnt, szigorúan pénzügyi okokból...) Egyébként a Habony művek is egy liberális logika szerint üzemel, csak szólok. Azt te sem gondolhatod komolyan, hogy Mészáros Lőrincz szellemi színvonalával valaki tévét, vagy újságot vesz. Ugye ezt azért nem?

6.Lenin 2017.02.16. 16:02:20

@morpho:

Kedves morpho nagyon szépen leírtad a véleményed, természetesen ezt a jogodat 1 mp sem vitatom, de engedelmeddel nagy ívben leszarom, ha ennyire 1oldalú. Ha véletlenül lenne benne elfogadható is a számomra, szintén engedelmeddel majd én eldöntöm, hogy be tudom-é fogadni.
Súlyos tévedésed-mint a ballib köcsögöknek általában-, hogy csak a te véleményed lehet a mérce bármihez is. Ezzel nem azt írom, hogy az enyém az lenne, de mivel neked is jogodban áll leírni, úgy nekem is.
Nem ismerem Mészáros Lőrinc szellemi színvonalát-a tiédet lassan igen-ezért nem érzem, hogy arról nekem bármilyen véleményt kellene nyilvánítanom, őszintén szólva nem is nagyon érdekel, a tiéd sem. Ez nem az én gondom.
Nagyon 1xűen kezelem én ezeket, ha olyasmit írsz, amit jónak tartok, megjegyzem, ha marhaság, tojok rá.
Ennyi és nem több.

morpho 2017.02.16. 16:21:58

@6.Lenin:
Ha nem érdekel, akkor minek írtál ennyit a semmiről te nagyon hülye :)

6.Lenin 2017.02.16. 16:36:06

@morpho:

Mert mivel hosszasan leírtad a saját véleményed, gondoltam nekem is jogom van ismertetni az enyémet veled is. Én úgy reagáltam, te így, de ez sem az én gondom.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 16:37:16

@6.Lenin: "Nem érem el Mészáros Lőrinc szellemi színvonalát-a tiédet lassan igen-ezért nem érzem"

Pedig Morphoé a messze magasabb. :))

6.Lenin 2017.02.16. 17:11:38

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

OK cicus, elolvastam morpho és a te véleményedet is.
Volt 1 pillanat közben amikor enyhe viszketést éreztem a bal herémen, gondolod, hogy összefügg e két dolog? De miért csak a bal?

6.Lenin 2017.02.16. 17:37:12

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Gondolod, hogy tényleg összefüggés lenne? Na B+. És tényleg miattatok? Azta!
Ha írok akkor semmit nem érzek.Többé az istennek se olvasom el, ha valamit írtok.
Sejthettem volna, na mind1.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.16. 17:40:13

@6.Lenin: "miattatok"

Egy faszt. Ha így távolról le tudnám szárítani, akkor se törődnék veled. És ne aggódj, majd leesik az magától. Piszkáld kevesebbet!

morpho 2017.02.16. 17:55:05

@6.Lenin:

Nem kell vérnarancsos kézzel fogdosni!

morpho 2017.02.16. 17:57:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Mondjuk Mészárosnál magasabb szellemi szintet nem túl bonyolult hozni... Talán még Leninnek is menne, ha megismerné...De nem ismeri. Sajnos :)))

6.Lenin 2017.02.16. 18:33:38

@morpho:

Nekem mindig ez tetszik a legjobban, amikor két hülye egymásba kapaszkodva próbálkozik. Attól még ugyanazok maradtok, akik előtte voltatok. Ez a leggyengébb védekezési módszer.
Szerintem. Mind1. Ráérek, az zene jó.

www.youtube.com/watch?v=wB06ar2D0AE

morpho 2017.02.16. 19:09:40

@6.Lenin:

Ez a tipikus narancskullancs módszer. Úgy csinálsz, mintha mi védekeztünk volna. Egy kamura fűzöd fel a izé, a mit is?? Valami szittya countryzene nincs? Az jobban megy hozzád! (mondjuk ez is elég szar, szó se róla.. :))
süti beállítások módosítása