A B1 blogcsalád



4-es metró: Polt Péter ügyészsége tudott a korrupcióról, még sem tettek semmit évekig

2017. február 09. - Mr Flynn Rider

A Siemens szerint évek óta tudomása volt a 4-es metróval kapcsolatos korrupciós sztorikról a magyar ügyészségnek, mégis most ásták elő az ügyet. Ha ez így volt, mire vártak?

4es_metro_latvanyterv.jpg

A Siemens-szerződés volt a legnagyobb értékű a 4-es metró építésénél. A cég az áramellátást és vonatvezérlő rendszerek kiépítését nyerte el, 31,7 milliárd forintért. Ennél a szerződésnél visszakérné az EU a teljes támogatási összeget.

Nem csoda, hogy a Siemens mosakszik: olvasói levelet küldtek a Figyelőnek, amiben gyakorlatilag visszapattintják a labdát a Polt Péter-féle ügyészségnek.

Állítólag a cég már évekkel ezelőtt belső vizsgálatot folytatott a metróügy miatt külső szakértők bevonásával, ennek a végeredményét pedig eljuttatták a magyar ügyészségnek. Ezután ügyészségi vizsgálat és nyomozás is indult, de ezt 2013-ban megszüntették, azóta pedig nem keresték meg a vállalatot a metróval kapcsolatban.

A Siemens az egyik olyan cég, amely az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) múlt héten nyilvánosságra került jelentése szerint bennfentes információkat szerzett a projekttel kapcsolatban, és amelytől visszakérnék a 31,7 milliárd forintnyi uniós forrást.

A Siemensszel kötött szerződés volt az egyik abból a hatból, amelyekhez az OLAF szerint a 4-es metróval kapcsolatos szabálytalanságok 96 százaléka kötődik. Az Index hosszasan ír arról, hogy milyen szabálytalanságokat tártak fel a nyomozók, az OLAF és a német hatóságok a szerződéssel kapcsolatban.

Úgy folytak a milliárdok és a milliók jobbra-balra, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

 

Látszik, hogy a Siemens tolla vastagon fogott annak érdekében, hogy ők vihessék el a pénzt és csinálhassák meg a munkát. 

Ha mindehhez hozzávesszük a Dávid Ibolya-féle 70-30-as elméletet, amiről itt írtunk korábban, akkor egészen máshogy nézhetünk erre az egész metrós-korrupciós ügyre:

a háttérben a Fidesz és az MSZP-SZDSZ marakszik a koncon, miközben a nyilvánosságban egymást próbálják besározni.

Nem nehéz összerakni a képet: az ügyészségnek és a Fidesznek most jött kapóra végre egy olyan botrány az OLAF-jelentés elkészültével, amiben a saját korrupciós botrányaikról az ellenzékre nyomhatják, hogy korrupt.

Vannak azért ebben a sztoriban buktatók:

  1. A Harley Davidsonnal közlekedő Mészáros Lőrinc, vagy a helikopterező Rogán esetében is ilyen vehemenciával kellene nekiesni a korrupció vizsgálatának. És ők csak a jéghegy csúcsa.
  2. De érintett lehet Orbán és környezet is az ügyben - csak erről senki sem beszél.
  3. A Polt Péter-féle ügyészség, vagy akár az OLAF-jelenés megint csak egy eszköz. Akkor vetik be, amikor szükség van rá a Fidesz hatalmi céljaihoz. Már korábban is megírtuk, hogy nem volt szabályos a nyomozás, sok olyan embert már fel is mentett a bíróság, akit most újra besározni készül a Fidesz.

Erre is utal a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ma reggeli nyilatkozata az Andy Vajna-féle TV2-ben:

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásával kapcsolatos jelentése "már alapot adhat arra, hogy büntetőeljárás induljon ebben az ügyben”.

Tuzson Bence jelezte, hogy jelentésében hat-nyolc bűncselekménytípust sorol fel az OLAF, és az ügyészség döntése, ki ellen indít eljárást a "szövevényes nemzetközi bűnügyben", amelyben „felbukkannak 2010 előtti kormányok mellett budapesti városvezetők és nemzetközi nagyvállalatok”.

Azok fel. Meg Tarlós István és a Fidesz-kormány, amelyik boldogan fejezte be és adta át a 4-es metrót - de ezt már csak mi tesszük hozzá. 

tarlos_siemens_alairas.jpg

Dale A. Martina a 4-es metró egyes rendszereit gyártó német Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója és Bolla Tibor a BKV vezérigazgatója aláírja a BKV és a Siemens közötti szerződés módosítását a Városházán 2013. április 29-én. Mögöttük Jürgen Brandes a Siemens vasúti automatizálás területének globális vezetője és Tarlós István főpolgármester. (Fotó: Máthé Zoltán, Index)

Az államtitkár nem kis túlzással „minden idők legnagyobb csalásának, visszaélésének” nevezte az esetet. Az OLAF jelentésében foglaltakat úgy összegezte, hogy "ennek a 452 milliárdos beruházásnak nagyjából az egyharmadát ellopták". Ki kell deríteni, hogy hová kerültek ezek a pénzek és vissza kell szerezni - tette hozzá.

Élünk a gyanúval, hogy ezt mind a Fideszben, mind az akkori MSZP-SZDSZ-ben nagyon jól tudják. 

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1412240196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

puskapor 2017.02.09. 15:03:36

Politikai játszma az egész ! Tuja a fidesz bagázs , hogy 2010 után is voltak komoly visszaélések ezt az OLAF nyilatkozta meg azt is , hogy nem csak 2010 -ig vizsgálták az ügyet ahogy a fidesz hazudta , hanem 2014-ig ! Nyilván most hozták elő , mert mire vádemelésre kerül a dolog addigra el fog évülni , és a 2010 utáni lopásokat meg már nem is vizsgálja senki de addig lehet az mszp-t emlegetni ! Most kel a kormánynak azonnal lépni törvényt módosítani , hogy sohasem évülhet el egyetlen esetben sem az uniós pénzek ellopása ! Ha ezt nem teszik meg akkor a fidesz volt a tolvaj !

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.09. 15:20:59

Az OLAF tételesen kiderítette, hogy ki hol és mit lopott, hol fogadott el kenőpénzeket.

Erre a kormánynak nem volt lehetősége, mert nemzetközi számlák, és vallomások kellettek az ügy feltárásához.

Azaz a vádat most lehet elindítani.

És kell is, hogy bebizonyítsuk a mocskos szoci tolvajok se úszhatják meg büntetlenül a lopást !

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.09. 15:22:36

@puskapor:

Ne mondta senki hogy 2010-ig vizsgálódott az OLAF.

Azt mondták ami igaz is, hogy mindösszesen 1 visszaélés történt 2010 után a jelentés szerint, az összes többi elötte, az MSZP-SZDSZ kormny alatt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 16:43:04

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Az OLAF tételesen kiderítette, hogy ki hol és mit lopott, hol fogadott el kenőpénzeket.
Erre a kormánynak nem volt lehetősége, mert nemzetközi számlák, és vallomások kellettek az ügy feltárásához."

Nyihaha! :))

Kurvajól csinálod! Üssed a hazug fideSSes faszokat, ne sajnáld!

Lajos Csánó 2017.02.09. 19:36:49

Az összes OLAF jelentést vizsgálni.aki bűnös az bűnhődjön!Elég lenne csak a pénz mozgását figyelni! Ki írta ki a tendert .ki írta alá,ki ellenőrizte,ki fizette ki!?Orbán kormány alatt épült autópálya,autó út építésén 76 milliárdot kértek vissza! Lázár szaladgált Brüsszelbe sikeresen,mert"csak"40 milliárdot kellett vissza adni!

Tarlós elvtárs kutyaszaros városa 2017.02.09. 19:45:05

@Ballib cenzúrázók réme 24: Ma te vagy az ügyeletes, tolvaj? Mindenhol ott van a fideszes okádék nick-ed.

koala kóla 2017.02.09. 19:53:25

a kapálózás értékelendő, de ha korábban tettek volna valamit az égbekiáltóan korrupt ballibák minden ügyében, akkor nem lett volna a zsebben az új választásra semmi adu ász

kutyás majmok népe 2017.02.09. 19:59:32

@koala kóla: Olvastad a cikket? Emlékszel rá, hogy mi volt a kérdés?

koala kóla 2017.02.09. 20:01:29

@kutyás majmok népe: a ballib a vádlottak padján ül -már azok az éritettek akik még nem menekültek külföldre- , nem az a dolga, hogy kérdéseket tegyen fel

morph on deer 2017.02.09. 20:10:34

"Erre a kormánynak nem volt lehetősége, mert nemzetközi számlák, és vallomások kellettek az ügy feltárásához."

Hát hogyne!
És a jogsegélyegyezmények meg az Interpol nem jutott szegény ártatlanok eszébe...
Van ez így, tényleg.

bóvli ország jobban teljesít 2017.02.09. 20:14:27

@Ballib cenzúrázók réme 24:

Figyelj te udvari bolond, az OLAF még csak most jutott el 2010-ig. Ez évben már jönni fognak a 2010 utáni fidesz lopások százával, az OLAF már meg is hatszorozta a Magyarországot ellenőrző csapatának a létszámát. Van ugyanis mukájuk dögivel!

bóvli ország jobban teljesít 2017.02.09. 20:17:54

@morph on deer:

te várjál már, ennek a mocskos tolvaj fidesz bandának arra sincs lehetősége, hogy megtudja, hogy kik állnak a letelepedési kötvények 100 milliós hasznait lefölöző offshore cégek mögött.
Mert Folt Péter hát hogyan is juthatna adatokhoz?

koala kóla 2017.02.09. 20:22:13

@bóvli ország jobban teljesít: kamu 2014ig vizsgáltak mit hazudsz csicska?

ihol a jelentés: http://www.kormany.hu/download/4/24/f0000/final_report.pdf#!DocumentBrowse/

6.Lenin 2017.02.09. 20:26:21

@morph on deer:

"Van ez így, tényleg. "

Nézz körül a Simon G ügyében milyen készségesen adnak adatokat osztrák bankok, vagy a híres kitiltási ügyben az amerikai társszervek.
Néha nagyon kihagysz, vagy csak megjátszod? Miért is?

koala kóla 2017.02.09. 20:31:51

1. a metróberuházás legvégéig vizsgálta az OLAF ez ezzel kapcsolatos szerződéseket, ami 2014ben volt

2. már 2011 óta folyik az nni nyomozása az alstrom ügyben, ezt egyesítették az OLAF jelentés alapján indult büntetőeljárásokkal

'A Központi Nyomozó Főügyészség a feljelentés alapján január 23-án hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el, majd az iratok áttanulmányozása után az Alstom cég szerződéseire vonatkozó nyomozást elkülönítette, és a feljelentéssel érintett többi ügyben elrendelt nyomozást áttette a Fővárosi Főügyészségre.

A KNYF ugyanis
2016 szeptembere óta már nyomoz a M2 és M4 metróvonalakra beszerzett Alstom-metrókocsik ügyében,
ezt a nyomozást eredetileg a Nemzeti Nyomozó Iroda indította 2011 januárjában. A továbbiakban tehát a KNYF együtt vizsgálja a 2011-ben indult ügyet és a Lázár János által tett feljelentés Alstom-kocsik beszerzésére vonatkozó részét, a nyomozás vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyik.
Ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség már több személyt gyanúsítottként hallgatott ki 2016 októberében, a nyomozás határideje április 3-a.'

a jelentés maga ihol-e van: http://www.kormany.hu/download/4/24/f0000/final_report.pdf#!DocumentBrowse/

- a csicskák most nyüszítve próbálkoznak, de lesz az a nyüszítés még hangosabb is

Demszky haverja mindenesetre ismeretlen helyre szökött, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki: körözi az Interpol és az FBI

www.atv.hu/belfold/20170209-olaf-jelentes-demszky-egyik-bizalmasa-kulfoldre-szokhetett

Peter Götz 2017.02.09. 21:23:57

@Ballib cenzúrázók réme 24: Lopott pénzből fizetve írod a propaganda dumát

Pánikrohamosztagos 2017.02.09. 21:31:19

Dávid Ibolyka mint hivatkozási alap, nebaszki. Egyébként meg ő is csak felcsippentette ezt a 70-30 százalékos dumát, amit még soha senki nem támasztott alá semmivel

Ehhez képest itt egy szaftos ügy a maga teljes konkrét valójában, jól ismert nevekkel kívül-belül. Nem lehet azt ilyen könnyen kimagyarázni

Biga néni 2017.02.09. 22:32:16

@Ballib cenzúrázók réme 24: Na persze, ezek a szeplelkek soha nem vadaskodnak bizonyitekok nelkül...
Hanynom kell az egesz bagazstol, mszp-töl dk-n keresztül a fideszig bezarolag:-/

morph on deer 2017.02.10. 06:35:05

@6.Lenin:
"...milyen készségesen adnak adatokat osztrák bankok, vagy a híres kitiltási ügyben az amerikai társszervek."

Tényleg erre hivatkoztam volna?
Az egyik bank, a másik külügy - amiről te beszélsz - míg én konkrétan rendőrségről és igazságszolgáltatásról, azaz bűnüldöző szervezetekről.
Hetente olvashatsz a külföldi rendőri szervezetekkel való együttműködésről, a "Bróker Marcsi" ügytől az ausztriai betöréseken keresztül a német prostikereskedelemig, stb.
Ez meg az "Évszázad legnagyobb korrupciója"!
Igaz ugyan, hogy több mint nyolcvanhárom év hátra van az évszázadból, és több mint egy év az orbanizmusból, de van aki ezt már ilyen pontosan tudja. Akis bátor, aki még okos is...

6.Lenin 2017.02.10. 09:03:59

@morph on deer:

Szerintem nagyon jól tudod, hogy mire hivatkoztam, hiszen megpróbálod elterelni a kérdést.
Te is tudod milyen nehéz 1 korrupciós vádat bizonyítani, főleg, ha politikusok az érintettek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 09:18:25

@6.Lenin: "milyen nehéz 1 korrupciós vádat bizonyítani, főleg, ha politikusok az érintettek."

Nem nehéz, csak akarni kell. Az olasz államügyészek "bűnbánó" maffiózókkal göngyölítették fe a hálózatot, pedig az olasz maffiának évszázados hagyományai vannak, míg a fideszmaffia csak pár évtizedes.

6.Lenin 2017.02.10. 09:25:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Akkor neked külön is, bár kétlem, hogy...

Amennyiben az ellenérdekelt, politikailag is ellenérdekelt.
Miért mindig utólag derül ki 1 KE-ről, császárról, királyról, ME-ről, stb, hogy korrupt volt?
Bár ezt is kétlem, hogy képes lennél feldolgozni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 09:31:38

@6.Lenin: El vagy te teljesen tévedve. orbánról nem utólag derült ki, hogy korrupt.

6.Lenin 2017.02.10. 09:38:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Linkeld be a jogerős bírói ítélet indoklását.
Ha nem tudod, akkor nekem van igazam, neked csak a pofád jár, feleslegesen. Ennyi, de neked ez is magas.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 09:45:15

@6.Lenin: A Hadházy hetente mutat be egy zsíros maffiaüzletet. De te csak hunyd be a szemdet, és hidd, hogy a magyargyűlölő főnököd lelke patyolattiszta. Idióta narancskomcsi.

6.Lenin 2017.02.10. 09:58:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Linkelj már be jogerős ítélet indoklást. addig csak feltételezés, vádaskodás.

Figyelj már te köcsög...

Bivajbasznád Fletó u, 2perB -ben lakó Elmeroggyant Matild néni is tisztában van azzal, hogy 1 leváltott MNB elnök, me, eu-s főmufti amikor 1 jól fizető állást kap 1 világhírű banknál, az korrupció (gyanús), de nem lehet bizonyítani, mert valakik nagyon nem is akarják. Pedig Matild néni óvodás kora óta keményen küzd az alkoholizmus problémájával si, de ezeket a kérdéseket kapásból vágja.
Vagy 1 csodálatos elme kijelenti, hogy nem értettünk hozzá, már nem is bizonyítható a szándékosság. Vagy 1 csodálatos városvezetők gyülekezete 20 év után elrebegi, hogy fingjuk nem volt mi zajlott körülöttük, vállalva, hogy hülyének nézzék őket.
Te meg narancskomcsizol, idióta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 10:28:59

@6.Lenin: "feltételezés"

:))

Az Eltolcsi kurvája is csak jógaórákat adott, mi?

Vagy hülye idióta vagy, vagy hazug idióta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 10:30:06

Az a baj a narancskomcsikkal, hogy mindent bevesznek. Az egyik a habonymédia hazugságait, a másik az orbán faszát. Egyik se szép látvány.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 10:41:51

@6.Lenin: "feltételezés"

Az összes elvtársad elismeri már a fideSS tolvajlásait, az utolsó mohikán vagy, aki a vélt becsületességüket védi. Egyedül hagytak. Te is ki fogsz pusztulni, mint a dinoszauruszok. Kitüntetést vársz a kitartásod miatt, de csak leszarják a fejed.

"Kilencvenegy éves korában meghalt egy tokiói kórházban Onoda Hiroo második világháborús veterán, aki Japán kapitulációja után csaknem három évtizeden át bujkált a Fülöp-szigeteki dzsungelben, folytatta harcát az ellenség ellen, mert nem hitte el, hogy vége a háborúnak."

hvg.hu/vilag/20140117_Meghalt_a_haboru_utan_30_evig_tovabb_harc

6.Lenin 2017.02.10. 10:50:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Jól saccoltam, hogy az egészből nem értettél semmit. Nem én veszem be a sok maszlagot-egyik oldalról sem-hanem pontosan te, de képtelen vagy erre rájönni.
Égesd magad nyugodtan, én már régen tudom hová is helyezzelek.

morph on deer 2017.02.10. 10:54:50

@6.Lenin:
"Te is tudod milyen nehéz 1 korrupciós vádat bizonyítani, főleg, ha politikusok az érintettek"

Hogyne, és ez így igaz.
Az viszont nem, hogy lehetetlen hét év alatt számlákat és szerződéseket beszerezni, de mindez véletlenül pont most sikerült. Halleluja!

Ez eléggé hasonlít a Gripen történetre, ahol a magyar hatóságok állítólag a svédekre vártak, hogy lépjenek - a magyar érdekeltekkel kapcsolatban! - a svéd ügyészség viszont nem kapott hivatalos megkeresést a magyar ügyészségtől, anélkül pedidg nem tehettek mást. (Ugyanis a svédek nem álltak közvetlen kapcsolatban a magyar vevőkkel, közvetítők intézték az eladást.)

Tehát ez nem több, mint szép tiszta bullshit, megfelelően időzítve. A hagyományok szerint, ahogy szokás.

6.Lenin 2017.02.10. 11:03:56

@morph on deer:

Jól gondoltam, hogy 1 sima kisiklás volt nálad, tudod te nagyon jól, hogy mi a nóta, és kik , mikor fújják.

"Tehát ez nem több, mint szép tiszta bullshit, megfelelően időzítve. A hagyományok szerint, ahogy szokás. "

Valahol, vkiknek most jött el az ideje, és nem is biztos, hogy ez valójában rólunk,nekünk szól (nem magyar cégekről derült ki). Az, hogy nálunk is hasznos most valakiknek? Naná, hülyék lennének nem kihasználni.
Akkor ezt tisztáztuk is, talán?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 11:20:36

@6.Lenin: Te vagy az egyetlen komcsi az Univerzumban, aki nem ismeri be a fideSS tolvajlásait.

Egyedül maradtál.

morph on deer 2017.02.10. 11:46:32

@6.Lenin:
Hogyne.
Ahogy azt is érdemes, hogy nem objektív akadálya volt annak, hogy ez alkalmasint korábban megtörténhessen, hanem a jól felfogott politikai stratégia részeként került épp most elő.
Ha emlékszel, én a porhintést cáfoltam, mely szerint 'nem lehetett volna' korábban.
Tudjuk, hallottuk, köszönjük.
Arra azért kiváncsi vagyok, hogy hogyan tudják mindezt izolálni a saját oldali érintrttségtől, de majd meglátjuk.
Soxerencsét hozzá :)