B1 blogcsalád



Nyakig benne van: önmagát cáfolta meg Szijjártó a visa shoping-ügyben

2017. február 08. - Mr Flynn Rider

A két miniszter is nyakig benne van a „visa shopping” ügyben: Fazekas Sándor agrárminiszter és Szijjártó Péter külügyminiszter is. Fazeka tudta, hogy mi történik és a botrány ellenére visszahelyezte a főkolompost egy másik pozícióba; Szijjártó pedig maga vallotta be a tévében, hogy együttműködött vele. Aztán ma letagadta.

szp_2.jpg

A hajmeresztő az, hogy mindenről tudtak évek óta, mégsem tettek semmit ellene; sőt az üggyel meggyanúsított Kiss Szilárd még mindig szabad, mint a madár.

A visa shoping tulajdonképpen a Quaestor-ügy egyik mellékszála.

A vizsgálati anyag szerint a moszkvai magyar követség agrárattaséja 2012-2013 környékén bárkinek adott vízumot az EU-ba válogatás nélkül, a kollégákat lefizette vagy megfélemlítette. Az Index cikke szerint ugyan az akkori külügyminiszter, Martonyi János azonnal leváltotta, Fazekas Sándor agrárminiszter azonban más módon visszahelyezte. És ma is szabadon mászkál.

A visa shoping, illetve a moszkvai vízumközpont működése egyszerű volt: bejött egy orosz fickó az ajtón, átadta a pénzt, Kiss Szilárd pedig pecsétet nyomott a vízumkérelmére, azt se nézve, hogy az illető orosz kém, maffiózó, vagy bébiszitter. Több, mint 4 ezer üzleti vízumot adtak ki 2013 első felében így. Az oroszok feltüntetett úti célja kamu volt. Nemzetközi botrány is lett belőle, a németek a svájci határon kaptak el egy oroszt, aki így kapott vízumot. A "visa shoppingban" ugyan Kiss Szilárd játszott kulcsszerepet, de benne volt a Quaestor és Tarsoly Csaba is. És tudtak róla az említett miniszterek is.

Mindez persze nem működött volna a konzulok segítsége nélkül. A belső vizsgálat ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy a konzulokkal szemben rendszeres volt a tisztességtelen befolyásszerzés, nyomásgyakorlás, akár fenyegetés.

Mindez egy olyan külügyi vizsgálati anyagból derül ki, amit a Külgazdasági- és Külügyminisztérium el akart titkolni a közvélemény elől, de az LMP-s Szél Bernadettnek sikerült azt kiperelnie a tárcától. A dokumentumban foglalt súlyos állítások ellenére a külügy még csak feljelentést sem tett az ügyben. Az Index cikke nyomán Szél Bernadett viszont legalább ma megtette.  

Az ügyben nem csak az a faramuci, hogy nem lett semmilyen következménye, hanem, hogy két miniszter is aktívan szerepet játszott benne. 

Szijjártó 2015-ben még együttműködést emlegetett és fel is avatta a vízumközpontot, ma már tagad. 

Szijjártó Péter az M1-en mondta bele a kamerába:

a Quaestorral úgy számoltak, mint a magyar emberek tízezrei, vállalatok százai, vagyis mint egy nagy, megbízható céggel. Ezért működtek együtt a társasággal (a Fideszben, a külügyben - a szerk.) a moszkvai vízumközpont és a törökországi kereskedőház működtetése esetében is.

Ma pedig az Indexnek letagadta az egészet. Szijjártó közölte: a jelentés 2013-as, ő pedig 2014 nyara óta dolgozik a minisztériumban. A miniszter szerint amióta a tárca élén áll, nincsenek visszaélések. 

Fazekas Sándor pedig mindenről tudott és visszahelyezte Kisst.

Amikor az akkori külügyminiszterhez, Martonyihoz eljutott  botrány, eltávolíttatta Kisst, sőt gyakorlatilag a külügyből és a moszkvai nagykövetségről is kitiltotta. Azonban az agrárdiplomata kinevezéséről és hazahívásáról jogilag az agrártárcának kellett döntenie. Ezért a külügynek jeleznie kellett Fazekas Sándor minisztériumának, hogy az attasé számukra vállalhatatlan, és „azonnal vegyék le″. Az FM viszont még csak a látszatát sem akarta kelteni annak, hogy bajuk lenne Kiss Szilárddal. Ezért a hivatalos indoklásban az szerepel, hogy az attasé saját maga (!) kezdeményezte, hogy 2013. szeptember 23-i hatállyal hívják haza - írta az Index cikke.

Kiss minisztériumi jogviszonya ezzel megszűnt; Fazekas viszont a nemzetbiztonsági kockázatokat feltáró vizsgálat és a külügyből érkező jelzés ellenére rögtön megtette őt a keleti gazdasági kapcsolatok felelősének. Bár Kiss miniszteri biztosnak nevezte magát, valójában miniszteri megbízott volt, ami lényeges különbség. Az FM nem vette vissza állományba, hanem megbízási szerződést kötött vele. Ilyen pozícióban Kiss Szilárdnak már nem kellett átesnie egy újabb nemzetbiztonsági ellenőrzésen.

A legfélelmetesebb, hogy az indexes cikk kirobbanásáig az ügynek nem lett semmi következménye.

 

Miután a botrány kirobbant, sem történt meg a felelősök keresése, vagy felelősségre vonása. Kiss Szilárd a mai napig szabadlábon van. Az államigazgatási karrierje is csak akkor ért véget, amikor egy takarékszövetkezeti simli miatt 2015 januárjában letartóztatták. Emiatt egy ideig előzetes letartóztatásban volt, de elengedték. Legutóbb az Index azt írta vele kapcsolatban, hogy jogosulatlanul használ diplomata rendszámot.

Az Index megkérdezte a Külgazdasági-és Külügyminisztériumot arról, hogy tett-e feljelentést a külügyi tárca, miután 2013 decemberében tudomására jutottak a visszaélések.

A külügy ahelyett, hogy egyenes választ adott, simlizni kezdett:

"Szeretnénk nyomatékosítani, hogy a kérdéses ügy Szijjártó Péter miniszteri időszakát megelőzően történt. Szijjártó Péter Kiss Szilárddal soha, semmilyen formában nem dolgozott együtt. Egyúttal tájékoztatjuk, hogy 2013. július 4-én, a minisztérium akkori vezetése azonnali hatállyal szigorító intézkedéseket foganatosított a moszkvai külképviseleten, és mások mellett a Monte Tokaj Klub Kft. akkreditációjának megvonásáról is döntés született."

Emlékszünk a cikk elején idéztük Szijjártót: maga mondta bele a kamerába 2015 tavaszán, amikor kirobbant a Quaestor-ügy, hogy együttműködtek a moszkvai vízumközponttal és a Quaestorral. Sőt, amikor Kiss Szilárdot félretették, Tarsolyék kerültek a képbe. (Noha a belső vizsgálat név szerint is említette őket, valamint a Quaestort.) Egy évvel a belső vizsgálat megszületése után egy magáncégnek, a VisaWorld-Center Szolgáltató Kft.-nek szervezte ki a magyar állam a vízumkiadást. A moszkvai központot 2014 novemberében adta át ünnepélyesen - Szijjártó Péter.

Az átadón jelen volt a VisaWorld-Center akkori többségi tulajdonosa, a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba, valamint Jelena Cvetkova, a vízumközpont akkori társtulajdonosa és vezetője. Aki egyben Kiss Szilárd cégtársa, barátnője. A nő, akinek a kapcsolatai nélkül Kiss Szilárd labdába sem rúghatott volna Oroszországban – írta az Index.

A társaságot csak azután dobta a külügy, hogy a Quaestor-botrány kirobbant.

Ha nem robban ki a Quaestor-botrány, akkor a cég most is virágzik és adja ki boldog-boldogtalannak a vízumokat.

Mindezt pedig - ezek szerint - két miniszter Szijjártó és Fazekas tudtával és beleegyezésével tehették meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4612238594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.02.08. 22:33:28

Kár hogy az index cáfolja a ballib hazugságokat:

index.hu/belfold/2017/02/08/szijjarto_megszolalt_a_vizummutyi_ugyben/
Szijjártó közölte: a jelentés 2013-as, ő pedig 2014 nyara óta dolgozik a minisztériumban. A miniszter szerint amióta a tárca élén áll, nincsenek visszaélések.
---
Szijjártó szerdán arról beszélt, hogy soha nem dolgozott együtt Kiss Szilárddal. Ez valóban így volt, ugyanakkor már Szijjártó volt a miniszter, amikor 2014-ben a vízumközpontot egy olyan cégnek szervezték ki, amiben Kiss Szilárd orosz barátnője és a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba is tulajdonos volt. Márpedig Tarsoly is szerepel a vízummutyit feltáró 2013-as belső vizsgálati anyagban. Ugyanakkor az is igaz, hogy a vízumkiszervezésről még azelőtt döntés született, hogy Szijjártó miniszter lett.

anyadmajma 2017.02.08. 22:59:12

@Legeslegalja: kár, hogy egy ilyen hazaáruló bolsevik geci vagy

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 10:24:18

"bejött egy orosz fickó az ajtón, átadta a pénzt, Kiss Szilárd pedig pecsétet nyomott a vízumkérelmére"

Ez volt a keleti nyitás.

jandera 2017.02.09. 13:16:00

Az oroszok keze betette a lábát...

ember100 2017.02.09. 13:27:15

@Legeslegalja:
Helló !
Tényleg mekkora egy hazaáruló vagy .
Ezek BÁRKIT beengedtek Magyarországba onnan az unióba pénzért és te még véded őket.
Ha az új FŐNÖK bemegy az üzletbe és talál egy darab szart az asztal sarkán az nem az ő felelőssége nem akkor tették oda :) és akár 3-4 évig is ott hagyja.
Na elmész te a fenébe te fidesznyik.

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.09. 13:40:14

@Legeslegalja:

No és, ha korábban is döntöttek, de amikor Szijjártó miniszter lett, megismerhette ( ha már korábban nem tudott róla ) a jelentést, és talán kellett volna neki valami tenni. Mert nem csak az hibázik, aki elrendli, hanem az is aki tudja a stiklit, de nem tesz ellene. Ez valami hivatali visszaélés nevű akármi. Főleg ha eccerűről van szó. Persze tudjuk, haveri körben az aranyökörben más a szokás.

$pi$ 2017.02.09. 13:40:45

@ember100: "Ezek BÁRKIT beengedtek Magyarországba onnan az unióba pénzért és te még véded őket."

ha jól értem épp az a lényege, hogy a csávó nem azokat védi akik mindenkit beengedtek.

"Ha az új FŐNÖK bemegy az üzletbe és talál egy darab szart az asztal sarkán az nem az ő felelőssége nem akkor tették oda :) és akár 3-4 évig is ott hagyja."

Ez inkább olyan, hogy veszel egy házat és egy év múlva azzal védekezel, hogy amikor ott megerőszakoltak egy nőt akkor te még új zélandon voltál birkát nyírni.

"Na elmész te a fenébe te fidesznyik. "

Oh, bocs, én meg itt összetett mondatokat használok...

dr kíváncsivagyok 2017.02.09. 13:41:18

2018 után a legjobb befektetés lesz börtönöket építeni...
Narancsos teltház lesz...

konrada 2017.02.09. 14:10:22

@ember100:
Ki az a BÁRKI? Nem lehetne ennél pontosabb személyleírást adni róla?

Azt az Uniót, mely százezer számra halássza ki a tengerből- eresztette át a határain a Nonfingerprint Alikat, akiket aztán ellenőrzés nélkül szór szét...

...én nem hiszem hogy pont az a vizumkérelmet beadó, ahhoz szükséges igazolásokat leadó BÁRKI beutazása fogja veszélyeztetni...

...ettől még el kell ítélni természetesen azt a diplomatát, aki külön zsebbe pénzért gyorsít az eljáráson a kivételezetteknek, de egy ilyen átjáróházban nem a gyorsított vizumügyintézés okoz igazán közveszélyt.
(Erkölcsit igen, mert megvehető emberek ne legyenek köztisztségviselelők...)

István Tamasi 2017.02.09. 14:52:59

Kiss Szilárd csak azt tette amit a maffiaelqrmány tesz a mai napig letelepedési kötvény álnév alatt: pénzért árulják a hazát.

Edina Kovács 2017.02.09. 15:07:12

A letelepedési kötvény is hasonló lehet, offshore része különösen érdekes. Itthon már szétlopták az országot, most már a külföldieket is lehúzzák.Mekkora egy kleptomániás korrupt gecik ezek !

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.02.09. 15:25:33

A ballibák megint szeretnék elhitetni, hogy az Orbán kormány orosz maffiózók meg titkos ügynökök 10 ezreit importálta az az EU-ba, de ez nem fog sikerülni nekik.
A hírferdítés mögött megint a Soros, a norvégok na meg Királycsin´áló Lengyel László áll.

Ezzel szemben az az igazság, hogy nincs se kémügy, se Szíjártó ügy, se KGB ügy, csak annyi igaz, hogy Kis Szilárdnak kokckás skót sapkája van. Ennyi meg kevés lesz a bukott baloldalnak, hogy bebizonyítsák hogy emögött is Szíjártó, a Kvesztor meg Orbán Viktor áll.

Amúgy is végre egy nap, amikor nem a Rogásn Tóniról halljuk az újabb botr´ányokat! Már ezzel is örömet szereztek nekem a liberális álnihilisták!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.09. 15:44:06

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:

Még nem tünt fel, hogy újabb nicket hamisítottatok a kedvemért..

Jubileum:
Te vagy a 10. hamisítvány, akit miattam hívtak a ballibek életre.

3. hozzászólás.
blog.hu/user/1215692/tab/activity

nu pagagyí 2017.02.09. 15:44:19

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: Valóban nincs ügy. Csak korrupció és lopás van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 15:49:22

@Ballib cenzúrázók réme 24: "hamisítvány"

M e g k ü l ö n b ö z t e t h e t e t l e n .

Lehet, hogy mindkettő hamisítvány. Pont egyforma faszságokat mond a 24 meg a 26. Folyatssátok, mert jól szórakozom. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 15:53:35

@dr kíváncsivagyok: "2018 után a legjobb befektetés lesz börtönöket építeni...
Narancsos teltház lesz..."

Már építtetik az újbörtönöket, mert érzik a vesztület, nam akarnak a régi lerobbant nyomorba menni.

"Negyven önkormányzat ajánlott fel a területén ingyentelket börtönépítésre a Belügyminisztérium pályázatán. Lajtár József vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági és informatikai helyettese ezért biztos abban, hogy lesz majd kőműves is, aki felépíti azt a kilenc fegyintézetet, amelyek 2018 második felétől fogadják majd az elítélteket. Ahogy abban is, hogy lesz majd elég börtönőr és munka is a fogvatartottaknak."

nol.hu/belfold/brutto-240-ert-lesz-fegyor-is-1628453

2018 nyaráig nyolc új korszerű börtön épül Magyarországon

www.origo.hu/itthon/20170207-nyolc-uj-korszeru-borton-epul-2018-nyaraig-az-orszagban.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 15:54:49

"lesz majd elég börtönőr és munka is a fogvatartottaknak"

Na de a narancsmaffia nem ért semmihez, egy napot nem dolgoztak az életben.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.09. 15:58:47

Te már csak tudod Tibi !
Te csináltad ezeket mind.. :DDD

Ballib Cenzúrázók Réme 11
Ballib Cenzúrázók Réme 15a

Ezekt most nemrég:

Ballib Cenzúrázók Réme 26
2017.02.06 óta tag.
Ballib Cenzúrázók Réme 27
2017.02.06 óta tag.
Ballib Cenzúrázók Réme 28
2017.02.06 óta tag.

-----
Szóval ott lakok a fejedben, de nem fizetek lakbért.. :DDD

HaD 2017.02.09. 16:50:47

tarsoly győri szíjártó győri...szíjártó focis haverjai győriek..a focis haverok tarsoly alkalmazottai voltak...kicsi a világ. A győri etot ma sem tudni hogy ki milyen pénzből "mentette" meg:(

anyadmajma 2017.02.09. 17:18:31

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: na, te hazaáruló bolsevik geci, miattad kell megduplázni az internetet, te jellemtelen gyökér, mert annyi nicket csinálsz magadnak, hogy nem fog elférni:)

Cuhavidéki 2017.02.09. 18:53:45

Az ominózus viza-centrumot 2015 április 3-án, a maga 20 ügyintézi ablakával már be is zárták, és visszakerült a vizumkiadás a magyar nagykövetségre ill. a Pony- Expresshez.

С апреля 2015 года визу в Венгрию невозможно получить через Визовый центр Visa World-Center, так как он прекратил работу по неизвестным причинам. Теперь венгерскую визу можно оформить двумя способами: через Консульский отдел Посольства Венгрии в Москве, Генеральные Консульства в городах Екатеринбург и Санкт-Петербург и через фирму Pony Express.

lobaszopiatej 2017.02.09. 22:51:25

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: "A hírferdítés mögött megint a Soros, a norvégok na meg Királycsin´áló Lengyel László áll."

Temögötted meg a faszom áll. Hurrá!

ember100 2017.02.09. 22:55:49

@konrada:
Helló !

A BÁRKI-ban épp az a jó hogy mindenki lehet , gyilkos , körözött , bűnöző terrorista ....és a "legszebb+ hogy ugye legálisan Magyar vízummal.
Na látod EZ a hazaárulás. Szinte szó szerint.
Ne gyere a menekült Alikkal meg a többiekkel azoknál ujjlenyomat , papírok ha van .... ellenőrzés van.

ember100 2017.02.09. 23:02:01

@$pi$:
Helló !

Nem láttam hogy annyira védte volna a cikkírót.
A házas példád meg azért nem jó mert az egy statikus dolog lenne .
Itt meg a petike úgy 3 évig "vezette" a kócerájt a Martonyi féle stáb jelezte a visszaélést és mégis minden ment tovább.

bkkzol 2017.02.10. 04:49:49

Engemet meg hónapokig szívatott a Bevándorlási Hivatal meg a Nagykövetség amikor 3 hétre meghívtam Magyarországra a thai barátomat.

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.10. 11:47:25

@HaD:

No és a százforintos kérdés:nincs Tarsoly, most ki tömi a tarsolyt? Arra Györben, meg máshol?

látjátok feleim szümtükkel 2017.02.10. 11:49:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "...2018 nyaráig nyolc új korszerű börtön épül Magyarországon..."

Én már nagyon régen úgy hallottam, hogy mindenkinek van egy téglája a börtönben.
Van aki most építteti be. :D

Marcsi14 2017.02.11. 10:41:15

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:
Szörnyű! Bűzödet érzem a monitoron keresztül! Legalább néha mosd meg a képed - az nem tilos! Azt hiszem.
süti beállítások módosítása