B1 blogcsalád



Schmidt Mária szerint Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén döntötte meg a kommunizmust és zavarta haza az oroszokat

2017. február 05. - nickgrabowszki

Schmidt Mária Orbán Viktornak köszönheti a karrierjét. Az első Fidesz-kormányban a miniszterelnök politika főtanácsadója volt, aztán kapott egy saját múzeumot (vagy múzeumnak nevezett kiállítást), ahol kedvére bánhatott szabadon a történelmi tényekkel.sm_3.jpg

De 2006-ban arra tudott utalni az azóta bezárt Népszabadságban, hogy Jones nem tér vissza. Azaz, hogy Orbán már nem lesz a Fidesz és/vagy a jobboldal első embere. Ez nagy hiba volt.

Az akkori harci lap, a Magyar Nemzet cikket is írt ellene, miszerint Schmidt Mária ante portas. Hogy pártot gründol Áderral, Spéderrel, Stumpffal. 

Schmidt meg azóta vezekel.

Orbán visszafogadta az akolba, maradhatott a Terror Háza élén, 56-os kormánybiztos lett, megkapta a Sorsok Házát, etc. Lehet saját újságja is, megvehette az egykor nívós Figyelőt, és szabadon csinálhat belőle kormánypropagandát.

De folyton bizonyítania kell.

Ez nagyon nem esik a nehézére. Csinálja, amit a többiek.

  • Ha inváziót kell látni Magyarország ellen, akkor azt lát.
  • Ha polgárháborút vizionálni, akkor ő vizionál.
  • Ha puccstól tartanak az Orbán-rezsim ellen, akkor Schmidt is puccstól tart.

De erre bárki képes. Schmidt nem tud kiemelkedni a tömegből. Nem állít elő alternatív tényeket.

Illetve nem állított, egészen eddig.

A közmédia honlapján(!) vezetett blogjában Schmidt Mária elkövetett egy hosszú és zavaros eszmefuttatást arról, hogyan tör hatalomra Soros György.

Éppen csak kimaradt belőle, hogy a dollármilliárdos által finanszírozott szervezetek egyike volt a korai Fidesz, az ösztöndíjas politikusok - úgyis mint rendszerbontó beépített emberek - egyike Orbán Viktor.

Megtudhatjuk viszont a következőket:

Ami ’89–’90-ben nálunk és a térségben, a csodák évében történt, az egy olyan antikommunista forradalmi hullám volt, amiben a nép fellázadt a kommunizmus, és a szovjet megszállás ellen, szabad választásokat és demokráciát követelve. A Szolidaritás, és Orbán igen, de Havel nem állt ennek az elemi erejű népmozgalomnak az élén.

Ez igen. Ezek végre alternatív tények.

  • Forradalmi hullám.
  • A nép fellázadt.
  • Orbán állt az elemi erejű népmozgalom élén.

Ez is megtudtuk hát. Éppen ideje volt. Sajnos Orbán korábban nem tudott arról, hogy 89 a csodák éve volt, és hogy milyen jelentős szerepet játszott ő benne, mert ha tudja, akkor talán az alaptörvény rendszeralapítónak szánt preambuluma se sorolja 89-et még a történelemből kiesett évekhez.

Ha valaki nem emlékszik Orbán elemi erejű népmozgalmára, az biztos áldozatul esett a liberálbolsevik megtévesztésnek. Az aknamunkára mi se jobb bizonyíték, hogy a történelmi könyvekben se szerepel ilyen. Még csak hasonló se. De annál rosszabb nekik. Vagy annál rosszabb lesz.

Az persze külön pikáns, hogy a cikk a Putyin-vizit másnapján íródott. Tudniillik Orbán azóta visszahívta az általa hazazavart oroszokat.

Az biztos valami érzékcsalódás lehetett, bolsevista ármány, hogy az első szabad választáson Orbán pártja alig 9 százalékot ért el, maga a forradalmi vezér meg kikapott az egyéni körzetében, vele ellentétben Václáv Hávelt pedig gyakorlatilag közfelkiáltással választották meg az akkori Csehszlovákia köztársasági elnökének.

Fordítva volt.

Ezután már ezt így fogják tanítani is: a csodák évében Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén megdöntötte a kommunizmust és hazazavarta az oroszokat.

Ha valaki mást mond, az rombolja a nemzeti közösséget. Az önbeszülést. Nyilván Soros fizeti. A rezsim ellensége. Jobb volna betiltani. Legalább.

Schmidt hű marad a bolsevik hagyományokhoz: az sem biztos, ami már elmúlt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8512183024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.05. 15:04:11

@Somogyi Lajos: Nem értem, miért véded ezt a velejéig rommlott gyűlölködő gonosz boszorkányt. :))

staropramen 2017.02.05. 16:26:27

Ne vicceljetek !Mint ha csak ma történt volna! Viktorunk a Szvatopluktól visszalopott fehér lovon díszmagyarban vezette hadait a Veres Hadsereg kiűzésére csatáról-csatára a dicsőséges tavaszi hadjáratban.A zászlók lobogtak,a kürtök harsogtak és a napfény vidáman táncolt a vezér kardján.
Az ellen fejvesztve menekült.Tudták, hogy viktor mögött ott áll a magyar világhatalom.
Emlékezetes kép,soha nem felejtem,mikor a szeretett vezető lováról leszállva éneklő papok és kifent bajszú huszárok által kísérve személyesen rugdalta át az utolsó muszkát a záhonyi hídon.
Szem nem maradt akkor szárazon.
Csak a vezér közismert szerénysége akadályozta meg,hogy a Zrínyi nevét viselő intézményeket ne nevezzék át azonnal közfelkiáltással orbán viktorra.(Már a prospektusokat is kinyomtatták a szigetvári orbán várról. A felvételi tájékoztatók szerint jelentkezni lehetett az orbán viktor katonai akadémiára.)

Hát így történt akkor régen.

NemodaBuda 2017.02.05. 16:43:03

Somogyi Lajos kartársnak teljesen igaza van !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.05. 16:51:15

@staropramen: Ne merd bántani a Kedves Vezetőt, mert megiszlak! :))

Egyébként, amikor Az Ember Aki Sose Hazudott, azt kiáltotta, hogy ruszkik haza, már eldöntött tény volt, hog kivonulnak az oroszok.

Egyébként meg a csuti geci azt hiszi, hogy előkelő dolog a nők kezét folyton öszenyálazni. Egy kibaszott paraszt.

staropramen 2017.02.05. 17:15:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Én azt is láttam,amikor a vezér elemi erejű népmozgalomnak öltözve megdöntötte a kommunizmust .Azt hiszem Ököritófülpösön történt az eset búcsú napján, mise után, a kocsma előtti lófürdetőnél. Már nem volt teljesen józan és véletlenül nekidőlt.

imi60 2017.02.05. 17:18:14

Nagyom nagy kommunizmus volt a 80-as években.Utólag . Az oroszokat is visszafogadta Orbán. Itt azért azt is kell(ene) tudni, hogy az akkori Orbánnak a nevén kívül semmi köze a mostanihoz.A mostani simán lelibsizné a régit. :)

a nagy hohoohooo 2017.02.05. 17:39:05

Schmidt Mária vagyok, pénzügyi befektető...höhöö...Apró szépséghiba a dicső múlton, hogy amikor az újratemetés zajlott (s a beszéd is elhangzott), már zajlottak a szovjet csapatok békés kivonásáról a tárgyalások.
Aki ismeri a régi rendszert, az pontosan tudja, hogy egy erős pozicióban lévő Szovjetúnióval a háttérben sem újratemetés nem lett volna, sem az 56-os események újraértelmezése. Aki nem tudja, az nézze meg az MTV által készitett klasszikus Dubcek interjút, ahol pontosan elmeséli a volt Csehszlovák államfő, hogy 1968-ban miként reagált a Szovjetunió a Prágai tavaszra, ahol a szocialista-kommunista alapeszmék újraértelmezésére tettek kisérletet.
El kell fogadnunk, hogy a nyolcvanas évek végére a Szovjetuniónak már gazdaságilag és politikailag is túlságosan sokba kerül a Keleti Blokk fenntartása. Nem hangzik túl hizelgően napjaink nagyszámú ellenállójára nézve, de az oroszok saját jól felfogott érdekeiknek engedve úgy döntöttek, hogy itt hagynak minket (meg a többi Keleti Blokk országot is). A kritikus kérdés az volt, hogy hogyan lehet biztositani, hogy arcvesztés nélkül megtehessék ezt (a Szovjetunión belül komoly ellenzéke volt a kivonulásnak), illetve, hogy mi legyen a kivonulás anyagi-gazdasági vonzata. Erről az újratemetést megelőzően már hónapok óta zajlottak a tárgyalások. Ezeken a tárgyalásokon a Szovjet fél meglehetősen engedékeny volt, hála a Magyar fél remek politikai érzékének.
Ebben a szituációban kezdett egy huszonéves, szakállas fickó hangosan orditozni, hogy "oroszok haza".
A saját karrierjét nyilván megalapozta vele, de szerintem nem volt bölcs dolog. Szerencsénk volt, hogy akkor még senki sem vette komolyan.
Ebben a szituációban kezdett egy taknyos szakállas őrült hangosan ordítozni, hogy "oroszok haza"."

Részlet :
"A Makszim Gorkij fedélzetén az amerikai elnök támogatást ígért a szovjet peresztrojkához és a kelet-európai reformokhoz, s utalt az ún. Jackson-Vanik kiegészítés esetleges eltörlésére, ha a Szovjetunió liberalizálja kivándorlási politikáját. (A kereskedelmi törvény 1974-ben elfogadott kiegészítése az Egyesült Államok által az egyes országoknak adható ún. legnagyobb kedvezmény elvét az emberi jogok tiszteletben tartásához kötötte.)

A megbeszéléseket közös sajtótájékoztató zárta. A két vezető jelezte: egyetértenek abban, hogy orvosolni kell a hidegháborús időszakra jellemző feszültségeket. Nagy jelentőségűeknek ítélték a kelet-európai eseményeket, tervbe vették, hogy 1990 júniusáig aláírják a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló szerződést (START), 1990 végéig pedig a hagyományos fegyverekről szóló megállapodást, továbbá lépéseket tesznek a vegyi fegyverek globális betiltása érdekében.
A hidegháború december 3-án délután 12 óra 45 perckor véget ért", "Bush és Gorbacsov fogadalmat tesz a világnak: partnerek a békében" - így ünnepelte a világsajtó a máltai tanácskozást. Jelentőségét a lapok az 1945-ben megtartott jaltai találkozóhoz hasonlították, jelezve ezzel azt is, hogy lezárult az európai politikai berendezkedést négy évtizedre meghatározó "jaltai világrend". Málta után sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Gorbacsov vezette Szovjetunió - magát is mentve - elengedi az addig ezernyi szállal magához kötött kelet-európai "csatlós" államokat."
Orbán Viktor beszédét mindmáig csak azok tartják bátor beszédnek, akik nincsenek tisztában
azzal, hogy akkor Orbán Viktor már informális bizalmas kapcsolatban állt a hatalomátmentésen ügyködő Pozsgay- Horváth-Stumpf családi triumvirátussal, Stumpf Istvánon keresztül, és így ő pontosan tudta, hogy mi hangozhat el azon a beszéden. Minden jel szerint Pozsgay előre ismerte a beszéd tartalmát, és Orbán egyeztette vele.
1988. november 17.: Nagy János bécsi magyar nagykövet fölveti a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok létszámának csökkentését.

december 7.: M. Gorbacsov szovjet államfő az ENSZ-ben bejelenti: 1991-ig az NDK-ból, Csehszlovákiából és Magyarországról 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnának ki.
Mér mindig a leghülyébbet küldik ide?

Fülkeforradalom?
Orbán 2010: forradalom volt a szavazófülkékben, seggszájviktor 2013: nem beszéltünk forradalomról
vannak ám nagyon egyszerű, hétköznapi dolgok is, amiket még Pista bácsi a faluvégen is könnyedén el tud dönteni...például, ha valaki hülyének látszik, hülyeségeket beszél és hülyeségeket csinál, akkor nagyon nagyon nagy a valószínűsége, hogy az illető nem megjátssza magát.

Imre Lakos 2017.02.05. 19:07:13

És most mire törekszik? És Ön - önjelölt történész- mit keres a Figyelőnél? Ön a garancia arra, hogy a "szellem napvilága" nem fog beragyogni egyetlen ház ablakán sem! Friderikusz Sándor után szabadon: Ön egy intellektuális szegény-leány!

puskapor 2017.02.05. 19:16:31

Baj van mariska nem csak a képeddel de az agyaddal is ! Még , hogy kizavarta ez a többgenerációs bevándorló roma család sarja orbán a Szovjeteket , vicces köze nem volt hozzá ! Ugyanis Nagy Imre újratemetésén mikor ez a nemzetidegen fél ázsiai orbán nyomta a propaganda szöveget , akkor már az itt állomásozó szovjet déli hadseregcsoport Veszprémi 13 harckocsizó hadosztály technikai állománya és legénysége Ukrajna területén volt ! A Szovjet csapatkivonást már 88-ban ratifikálták orbán és a fidesz nélkül az előbbi még akkor nem is volt ! Na innentől kár mariska a kommunista propagandát nyomni főleg abban a tudatban , hogy orbán apja párttitkár volt , anyuka meg a pedagógusi állást cserélte fel párttitkári állásért ! Ja meg egy dolog , csak a fidesz miatt nem kerülhet az ügynöklista a nyilvánosság elé , miért is nem ?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.05. 19:53:50

@imi60: "Az oroszokat is visszafogadta Orbán."

Ez nagyon enyhe megfogalmazása annak, hogy aláfekszik, és leszopja őket.

cziczoma 2017.02.06. 07:59:37

Vittore a 2002-es bukta után felismerte a kor szavát, a MLM rendszert alkalmazva maga köré gyűjtötte a legjobb sárkányfű árusokat, meg gondosan kiválogatta a magyar populációból milliós tömegben mindazokat akik hisznek a sárkányfű áldásos hatásában. Ezzel ma Magyarországon végteleníteni tudja hatalmát.

2017.02.06. 09:28:27

Mariska ! Butább vagy mint a Riska !

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.06. 11:57:52

Schmidt ezen nyilatkozata butaság. Orbán akkor valóban szerepet játszott a szovjet erők távozásában, de messze nem népmozgalom élén, akkoriban Orbán liberális volt.

gmihaly621 2017.02.07. 22:20:07

Most miért nem teszik fel a kérdést a berágott kommentelők, hogyaszongya: "Irónia? Hát nem érted?"
süti beállítások módosítása