B1 blogcsalád



Elbukhat az olimpiaellenes népszavazás

2017. február 03. - nickgrabowszki

Jelentősen lelassult az aláírásgyűjtés, emiatt kétségessé vált az akció sikere.momo.jpg

  • 100 ezer aláírás már összegyűlt az olimpiai pályázatról döntő népszavazás kiírásáért.
  • 138 ezer kellene.

De ennél jóval többet, 180-200 ezret érdemes összegyűjteni, ha nem akarják, hogy a Fidesz uralta választási bizottság ne találjon 138 ezer érvényeset.

Mert abban bárki egészen biztosa lehet, hogy

a bizottság mindent megtesz majd azért, hogy ne kelljen kiírni a kormánynak kellemetlen népszavazást.

A Magyar Nemzet azt írja, a második félidőbe lépett az az aláírásgyűjtés. A Momentumnak 30 napja van a 138 ezer eléréséhez.

  • Az első héten 70 ezret gyűjtöttek.
  • A másodikon viszont csak 30 ezret.

Napi 10 ezerről 4-5 ezerre esett vissza az összegyűjtött szignók száma. Ebbe nyilván belejátszott a kellemetlen télvégi időjárás is.

Pedig a fővárosiak kétharmada nem akar olimpiát. Ennélfogva még

akkor sincs veszve semmi,

ha nem jön össze a 138 ezer, és nem lesz népszavazás.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végez majd a saját felmérést, amely jelentősen befolyásolhatja a pályázat sorsát. Elsősorban negatívan: ha nagy az elutasítás, Orbán Viktor nem kapja meg az olimpiáját.

De ismerve

  • a nemzetközi sportdiplomácia korrupt világát,
  • hogy nem az objektív feltételek, hanem a csúszópénzek döntenek a versenyhelyszínekről,
  • hogy milyen nehéz a NOB-nak jelentkezőt találni a drága és veszteséges rendezvényre,

mégiscsak jobb volna, ha nem bíznánk a NOB-ra, hanem magunk akadályoznánk meg, hogy

az Orbán-rezsim értelmetlenül elverjen néhány 1000 milliárd forintot.

Illetve főleg azt, hogy átjátszák saját kilentúrájuknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3512179552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boross Bence 2017.02.03. 11:04:11

Szanyi Tibor is elvitt pár aláírásgyűjtő ívet, vele még sikerülhet. :)

ulpius66 2017.02.03. 11:29:51

Jó, hogy szóltatok!

Én is aláírtam, mán vagy tízszer...(sajna rossz adatokkal...) most, hogy figyelmeztettetek, megyek, és megint aláírom tízszer!

Egyébként meg segítek nektek!!!!!!!!!
Ezt úgy kell csinálni, hogy ez eddigi sikertelen aláírás gyűjtésekből megszerzett aláírások adatokat csak át kell másolni a mostani aláírás-gyűjtő ívre, valami olvashatatlan aláírást odarittyenteni, és máris megvan a 200.000 aláírás.....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 11:38:22

@ulpius66: "Én is aláírtam, mán vagy tízszer...(sajna rossz adatokkal."

FideSS fasszopó tempó. Méltó vagy a geci gazdádhoz.

Komodoi 2017.02.03. 12:57:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

"a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt"

A balliberális oldal addig gyűlölködött és uszított az Orbán-rezsim ellen, amíg egy feluszított őrült megölte az Orbán-rezsim egyik rendőrét.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 13:01:42

@Komodoi: "A balliberális oldal addig gyűlölködött és uszított"

Bazmeg, azok is? Mikor? Nagyon érdekel!

Ha már tájékoztatsz, azt is megírhatnád, hogy mi az a balliberális oldal? az is nagyon érdekelne. Csak az álbaloldalról tudok, emeszpé, déká, és a szélsőjobb Jobbik és fidesz.

Skankhunt42 2017.02.03. 13:09:47

ebből is látszik, h kommunistanáci diktatúra van

Józsi01 2017.02.03. 13:13:47

Az a sok ájvék és ántisémitizmus mantra. No meg az a rengeteg sékel amit ebbe fektettek. Szegények, szegények. Nagyon sajnálom, hogy ismét arccal püfölték a földet. :-)))

2017.02.03. 14:07:55

tudnám mi a gecinek nekünk olimpia

csak a kandidálásra elvertek majd 40mrd-ot már a kurvaéletbe

misimisi 2017.02.03. 14:16:26

@ulpius66: Szívből kívánom, hogy ez legyen életed legnagyobb öröme. (Mellesleg gyanítom, hogy ez így is van.)

Josagos 2017.02.03. 14:20:10

@ulpius66: Mennyire jó, hogy ilyen remek emberek támogatják a demokratikus intézményrendszert, mint te. Nem csoda, hogy ennyire erősödik az ország.

Jakab.gipsz 2017.02.03. 14:25:54

Ellenezzük az olimpiát, minek az a magyaroknak, hátha megcsinálják.

Jó lenne már abba hagyni Gyuri bácsi urbánus értelmiségének az okoskodást, jaj de féltjük a demokráciát, mert mi lesz akkor ha kinyílik a csipátok és meg látjátok bennünk a sunyi parazitát, no akkor mi lesz.

pamut 2017.02.03. 14:30:51

@ulpius66:

Az oké, hogy már nyíltan vállalod hogy egy utolsó szar fideszes féreg vagy (mondjuk ezt tagadni sem tudnád) aki direkt tönkre akarja tenni mások munkáját aljas, sunyi eszközökkel, és hogy azt is vállalod hogy nem csak a neten trollkodsz, de trollkodnál élőben is ha tehetnéd.

Viszont nem írtad te egyszer sem az íveket hamis adatokkal, ugyanis okmányt kérnek a fiúk az aláírásnál, pont az ilyen fideszes troll patkányok kiszűrésére, mint amilyen te is vagy.

ulpius66 2017.02.03. 14:31:30

@misimisi: " Szívből kívánom, hogy ez legyen életed legnagyobb öröme. "

Mihály a négyzeten!

Aha!

Kibaszottul élvezem, ahogy a megvezetett ballibsi majmok ájvékolnak!

Nyilván semmi közük a sporthoz, ezek a tápos ballibsi "aláírás-gyűjtők" száz métert sem tudnának egyben lefutni...viszont a PÉNZT, NA A PÉNZT AZT KIBASZOTTUL IMÁDJÁK!!!!!

Teljesen nyilvánvaló, hogy a Párizsi Olimpia Szervezőbizottsága fizeti őket, hogy káosz csináljanak Budapesten, ezzel is nőjenek Párizs esélyei.....

Egyébként meg demokrácia van!!! Mindenki azt csinál amit akar, még akkor is, ha ez kibaszottul nem tetszik a ballibsiknek!!!!
(mán ugyanígy aláírtam vagy 20-25-ször az MSZP aláírás gyűjtő ívét is....milyen hálásak voltak!!!!! most akkor nem tízszer, hanem hússzor fogom még aláírni...)

pamut 2017.02.03. 14:31:56

@misimisi: @Josagos: Csak simán fideszes: élvezi hogy árthat a magyaroknak.

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 14:34:37

@ulpius66: MIért mindig ezt a nickedet használod? A németes sokkal jobb lenne, gennygerincű takonypóc. :D

ulpius66 2017.02.03. 14:35:33

Ők demokratikusan gyűjtik az aláírásokat, én demokratikusan jól megtrollkodom őket!!

1 : 1 ---- demokrácia van, vagy nincs????

Ugye a tevékenységem nem a ballibsik engedélyéhez kötött??

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 14:35:50

@ulpius66: Attól, hogy pénzért nyalod a szart habonyárpi seggéből még nem lesz csokispraliné, akárhogy is szeretnéd. :D :D

reyba 2017.02.03. 14:36:51

Egy olyan városban ahol hetekig nem tud az önkormányzat pár centi havat elkotortatni az illetékességi területéről ott talán nem kéne olimpiával próbálkozni. Az FKF-nek se olyan kifogásokkal kéne jönnie, hogy betegek az embereik meg nincs pénze, vagy ezt az indokot a hatóságok elfogadják magánemberektől is? BKV ugyanez. Tarlós, BKK vezér, FKF vezér lemondott-e már a nyilvánvaló alkalmatlansága miatt? Az operatív törzs mit tett azonkívül, hogy megalakult? Mert a havat meg a jeget a meleg olvassza csak többnyire.

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 14:38:20

@Jakab.gipsz: Addig emlegeted Gyuri bácsit, míg a végén bekövetkezik a félelmetek és tényleg tesz valamit az öreg... A nagyságrendekkel erősebb Nagy-Britanniát is megrengette pénzügyileg, mert éppen kereshetett rajta. Az a szerencsénk, hogy semmi fantáziát nem lát bennük, ütődött bértrollnokok... Ha látna, akkor már rég nem lenne arra pénz, hogy habonyék benneteket fizessenek.

ulpius66 2017.02.03. 14:41:13

Egyébként én nagyon várom a Budapesti Olimpiát!

A kedvenceim az atléták!

Csodálatos élmény lenne ennyi sportembert testközelből látni!!!!!

ulpius66 2017.02.03. 14:47:22

@Punxsutawney Mormota: "Attól, hogy pénzért nyalod a szart habonyárpi seggéből még nem lesz csokispraliné, akárhogy is szeretnéd. :D :D"

Nekem ez kibaszottul jól esik, és még fizetnek is érte!!!!

Egyébként meg tudod, hogy müxik a dolog....
1. A kormány elhatározza Paks - 2 megépítését, az olimpia rendezését, stb, stb....
2. A ballibsik ész és értelem nélkül azonnal tiltakoznak ellene!!!
3. A ballibsik tiltakozását én meg jól megtrollkodom!!!

Ennyike.
(ha nem tiltakoznátok, én sem trollkodnék....)

Tisztességes Természettudomány 2017.02.03. 14:48:58

@ulpius66: "Teljesen nyilvánvaló, hogy a Párizsi Olimpia Szervezőbizottsága fizeti őket, hogy káosz csináljanak Budapesten, ezzel is nőjenek Párizs esélyei....."

Momentum = ősi francia kifejezés

SJobs 2017.02.03. 14:49:53

Ballib 'értelmiség' :) Imádok kommenteket olvasni a zindexen.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.03. 14:50:43

NOlimpia

Aki államcsődöt szeret
S nem érdekli büdzsé keret,
Mert szűk agya nem éri át,
Az tol pesti olimpiát!

Fél ország csak éhbért keres,
Ősz tanárnak szeme veres,
Műszak után nővér éjjel
Ügyel s kórház rohad széjjel.

Metrón közlekedni lutri,
Büdös, mint egy mozgó putri;
Kátyúk, dugók, szmog és szemét…
Gyomrunk forog s -vágyunk nem ét-

Magyar ÁFA egetverő,
Menekül a munkaerő;
Műtetlenek már az epék,
Nincsen orvos, se ács, se pék…

Állam nem takarít havat,
Helyette stadiont avat,
S szolgáltatása bár selejt,
Adót szedni sose felejt:

„Kell olimpiai falu,
Kolbászfont kerítés falú!”
Rájönni nem kell egy Newton:
Olimpia legyen Csúton!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2017/01/nolimpia.html

ui.: Amúgy abban bízom, hogy Párizsnak és Los Angelesnek jobb az érdekérvényesítő képessége, mint Abszurdisztánnak... :)

Tisztességes Természettudomány 2017.02.03. 14:52:16

@reyba: "Egy olyan városban ahol hetekig nem tud az önkormányzat pár centi havat elkotortatni az illetékességi területéről ott talán nem kéne olimpiával próbálkozni. "

NYÁRI olimpiára pályázunk. A körúton a melegtől felpöndörödő sínek például gátfutáskor használhatók, és ha sikerül az esemény idejére időzíteni egy-két tér felújítását, akkor a külföldi vendégek ingyenes escape room játékot is kapnak egy BKV vonaljegy áráért!

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 14:57:04

@ulpius66: Ez már az annyira nem is látens homoszexualitásod megnyilvánulása. Sebaj, valakinek a szaros nyelvűek közül is be kell vállalni a másságát! Hajrá Ulpius, hajrá Elbe meg a faszom tudja, hogy még hány nicket használsz!

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 14:57:51

@ulpius66: Ha nem tiltakoznának, akkor mi az anyádból fizetnéd a villanyszámládat, meleg barátom?

Bafana 2017.02.03. 15:01:37

Tényleg kellett volna népszavazást tartani a kérdésről, úgy másfél évvel ezelőtt. Szerényen megkérdezném, hogy miért nem akkor kezdték ezt az olimpia ellenes cirkuszt? Mert már rég nem az olimpiáról szól a kérdés, nehogy kétsége legyen bárkinek róla!

pamut 2017.02.03. 15:04:27

Akkor ismét:

Aláíráskor lakcímkártyát kérnek el, nem lehet hamis adatokkal széttrollkodni.

A fideszesek férgeknek most nagyon fáj, hogy van még az országban valamit ami nem tudnak megtrollkodni.
Illetve az is fáj nekik hogy a magyaroknak talán sikerül egy népszavazással megakadályozni hogy csődbe vigyék/még jobban szétlopják az országot egy olimpiával, hogy már arról fantáziálnak hogy széttrolkodják az aláírásgyűjtést.

De nem: ezt most nem tudják szétverni, ellenőrzik az adatokat, ez van, akárhogy is álmodoznak a fideszesek a rombolásról.

el periodista 2017.02.03. 15:10:09

reyba!
A hó és a jég még csak csak, de sajnos itt nyáron sem változik semmi:
index.hu/mindekozben/poszt/2015/06/04/garancialisan_javitjak_az_egyes_villamos_uj_szakaszat_ahol_a_meleg_miatt_elhajlott_a_sin/

- Ez igaz a vonatsínekre is.
- A télen keletkezett kátyúkat tavasz végén szokták betömködni - ezek az első nagyobb esőig tartanak (jövőre választások lesznek, előtte lesz rengeteg látványpékség...izé...látványberuházás).
- Tavaly, amikor felújították a Hungária krt-t, hónapokig lebénult a város (a nyári szabadságok közepén volt egy kis fellélegzés, de nem tartott sokáig)
- A Budai alsó rakpart felújításakor minden délelőtt kilométeres sorok húzódtak a rakparton
- A metrók (randomszerűen) kigyulladnak, leállnak
- A buszok rohadnak (ez éppen egy mai hír: index.hu/belfold/budapest/2017/02/03/sorra_robbannak_le_a_bkv_draga_elektromos_buszai/)
- A felüljárók (pl. a Határ úton, a Népligetnél, a Váci úton stb.) magszerkezete szabad szemmel látható
- Kátyúk mindenhol
- A néhány EU-s pénzből vásárolt MÁV szerelvényen kívül az összes vagon lerohadt, büdös.
- A Belváros nagyrésze romokban (ebből csak a romkocsmák profitálnak)
- A sikernek elkönyvelt felújítások (pl. Várkertbazár, Bálna) már a közröhej kategóriában vannak

Szándékosan csak az infrastruktúráról írtam, s nem az ország egyéb paramétereiről.
Ebben az országban nem infrastruktúra-részeket kellene rendbe rakni, hanem az egészet. Gyakorlatilag nulláról kezdeni.Rendszerszinten.
Tekintve, hogy sem a munkamorál, sem a kivitelezői igényesség nem dominál (tisztelet a kivételnek), sem az üvegzseb-szemlélet nem hódított teret magának, az egész rendezés pontosan az a kategória, mintha 50 évesen felvennék egy 30 milliós hitelt (svájci frankban természetesen), majd utána két végén égetném a gyertyát. Két év múlva beledöglöm. Az utódaim majd kifizetik a tartozást.
Az olimpiára kivetítve mondanám, mit jelent az eljövendő nemzedék jövőjét felélni (ha már gaz imperialista IMF tartozás nem volt jó, akkor legyen ilyen NOB-os meg Putyin-féle), de ezt a kifejezést a regnáló politikai elit végérvényesen kiürítette (mint korábban a polgári jelzőt).
A hívők inkább nézzék meg reálisan, minden vallásos áhítatot félre téve, miként alakul az idei úszós rendezvény! Lakmuszpapírnak tökéletesen jó az egész.

pamut 2017.02.03. 15:11:27

@Bafana:
Bő 2 éve vannak próbálkozások népszavazás kiírására, az orbánmaffia eddig mindet elkaszálta. ha csak a kommunista orbán-sajtót olvasod akkor ezekről nem tudhatsz, ők sok más mellett cenzúrázták ezt az infót is.

A legviccesebb Tarlós, aki az egyik első kezdeményezésnél még "túl korainak" tartotta a népszavazást még 2015-ban, most meg már túl késeinek :DDD

tenytar.hu/szelkakas/tarlos_szerint_ket_eve_meg_korai_volt_most_viszont_mar_keso_nepszavazast_tartani_az#.WJSPatLhDMo

Fideszes...... akkor is hazudik amikor levegőt vesz.....

al Dajjal 2017.02.03. 15:12:45

Várható volt. Mondjuk én azt hittem, hogy a kevés aktivista miatt nem lesz meg, de majdnem minden forgalmas ponton ott voltak. Metro kijáratok, plázák bejárata előtt. Mindenütt, ahol kell.
Az, hogy nem fog sikerülni, kb 10 nap után látszott. Első 3 napban 35 ezer. Első héten 55 ezer, 10 nap után 70 ezer... Aki egy ilyet alá akar írni, általában az első héten megteszi. Utána már csak a bizonytalanok győzködése van.
A hiba az volt, hogy szimplán pártpolitikai szempontból támadják az olimpiát. (Drága, felesleges, másra kell a pénz, ellopják, korrupció, és úgy mellékesen vesszenorbán.) Semmi szakmai vita, hogy valósak, hitelesek-e a megvalósíthatósági tanulmányok, valóban lehet-e úgy tovább hasznosítani, ahogy tervezik. Valóban hiteles-e a költségvetés... stb. Az egész lezüllött a fidesznáci-libsibolsi szintre, s mindenki csakis így gondolkodik már.
Amúgy az összköltséghez képest nem sok egy népszavazás kiírása. Szerintem viszont, ha korábban bejelentették volna, hogy kiírják, akkor meg az lenne a baj, hogy tovább drágítják feleslegesen, megint csak lopni akarnak.

ulpius66 2017.02.03. 15:12:58

Na jó!

Én széttrollkodom össze-vissza adatokkal az aláírás-gyűjtést......
...a ballibsik meg szépen bemásolják ÉRVÉNYES TÁMOGATÓNAK, AZ INNEN-ONNAN MEGSZERZETT ADATOKAT!!!!!

Kérdem: hogyan ellenőrzi a választási bizottság, hogy az adatokat, és az aláírást VALÓBAN AZ ILLETŐ ÍRTA ALÁ, VAGY CSAK A DELIKVENS MEGSZERZETT ADATAIVAL TROLLKODNAK A FIÚK????

pamut 2017.02.03. 15:15:12

@el periodista:

"A hívők inkább nézzék meg reálisan, minden vallásos áhítatot félre téve, miként alakul az idei úszós rendezvény! Lakmuszpapírnak tökéletesen jó az egész."

És ugyan miért nézzék meg? Ők is tudják már 400%-mál tart a költségtúllépés, és még sehol a vizes VB maga.

Azt hiszed a fideszesek nem tudják hogy iszonyat veszteséges lenne az országnak az olimpia?
Azt hiszed ők nem tudják hogy belerokkanna az ország?
Azt hiszed ők nem tudják mekkora bukás lenne ez, amit a magyaroknak kell fizetni?

Naiv vagy barátom, nagyon naiv. Pontosan tudják. Csak leszarják. Nekik az a fontos hogy Orbán és a maffiája ebből politikai előnyt kovácsoljon, illetve még jobban szétlopja magát. Hogy ennek az ország, a magyarok látják kárát? Ébredj már föl: PONT LESZARJÁK.

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 15:15:32

@pamut: Ez nyilvánvaló. De az igen sok nickkel rendelkező @ulpius66 kollégának még akkor sem volna meg hozzá a töke, hogy megtegye, ha nem így volna. Egész nap ül a gép előtt, copyschmitteli, amit leküldenek a habonyék, ha meg nagyon unatkozik, akkor izmos atléta fiúkat néz a youtube-on, néha ráránt, de azzal magyarázza, hogy csupán kíváncsi, és nem meleg.

pamut 2017.02.03. 15:17:04

@al Dajjal: Meglesznek az aláírások a kellő számban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.03. 15:17:33

@martineden: Kösszy! :)
A Facebook-on már elküldtem a Momentán Mozgalomnak is, hátha tudják valamire használni. Kiderült, hogy közben többektől is megkapták, úgyhogy terjedek, mint a madárinfluenza... :)
Csak nehogy ezzel is úgy járjak, mint a "Süket király" c. mesedarabommal, amit több iskolában és színjátszókörben népmeseként aposztrofálva mutattak be! :)

Jakab.gipsz 2017.02.03. 15:19:26

@Punxsutawney Mormota:

Egyet tehet Soros Gyuri a filozófus kufár és csak addig amíg megteheti, befizet a magyar államkasszába 33 milliárd dollár júdás pénzt, és örüljön annak is, hogy ennyivel megússza, majd eltakarodik a világ szeme elől.
Mert aki a tudománnyal vissza él az nem érdemel mást: ez a tetű, (élősködő rovar) csak szégyent hoz a magyarokra és Magyarországra.

2017.02.03. 15:20:03

Ha a budapestiek szavaznak az olimpiáról, akkor a rendezési költségeket is ők fizetik?

pamut 2017.02.03. 15:20:04

@Punxsutawney Mormota:
Ez pontosan így van. De ez nem most kezdődött, vagy 10 éve trollkodnak szabadon, mert az ostoba blogok nem moderálnak.

Mintha valaki hagyná hogy mások szabadon bemenjenek a kertjébe és teleszarják. Az önvédelem teljes hiánya az életösztön hiánya.

pamut 2017.02.03. 15:21:18

@Frady Endre: Csatlakozom, jól sikerült a versed :)

el periodista 2017.02.03. 15:21:44

pamut!

Csak költői felszólítás volt. (van ilyen, ha van költői kérdés, lehet felszólítás is,nem).
Pontosan tudom, mit gondolnak, s azt is, mennyire érdekli őket.
Próbáltam kicsit másképp körbeírni, nem az unalomig ismert klisékkel. Mert azok ugyanannyira üresek már, mint a fideszes sablonok.

Azért köszi! Legalább most már tudom, felnőtt fejjel is naiv vagyok :)

ulpius66 2017.02.03. 15:21:49

A KÉRDÉSEK KÉRDÉSE PERSZE AZ, HOGY HONNAN VAN EZEKNEK A MOMENTUMOS GYEREKEKNEK HIRTELEN TÖBB TÍZMILLIÓ FORINTJUK, HOGY CSINÁLJÁK EZT AZ ALÁÍRÁS-GYŰJTÖGETŐSET???????

A MÁSIK KÉRDÉS MEG AZ, HOGY EZ A KAVARÁS A BUDAPESTI OLIMPIA KÖRÜL KINEK HASZNÁL????

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 15:22:32

@Jakab.gipsz: Nagyon beszart az, Öreg. Tényleg. Ha majd a Wizzair még jobban leértékeli a repjegyeket, akkor talán lesz arra pénzed, hogy 990 ft-ért Londoban repülj, és megbeszéld vele az ottani irodájában.

Gondolom, pont ilyen szigorú vagy a náci, meg a szovjet tudósokkal is, akik visszaéltek a megszerzett tudásukkal. Ja nem. A nácikat szereted, a ruszkik meg a haverjaink. Mert a habony asszonta. :D

pamut 2017.02.03. 15:22:46

@roli101: Jó kérdés... azok a határon túliak akik Orbánra szavaztak, fizetik a 27%-os ÁFA-t, vagy csak röhögnek a markukba hogy hogy kibasztak a Magyarországgal?

Stenonis 2017.02.03. 15:23:27

@ulpius66:
Van évenként Gyulai memorial. Ott sok és neves atlétát láthatsz.

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 15:23:40

@ulpius66: Nem való neked ez az okoskodás, Ulpius. Inkább mesélj arról, hogy mikor kezdted azt érezni, hogy más vagy? Mikor vetted fel először a férfi súlylökést videóra és nézted vissza százszor?

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 15:24:29

@Stenonis: De ha nyilvános helyen veri ki, akkor elviszik a rendőrök. :D

Stenonis 2017.02.03. 15:26:16

@ulpius66:
Tudod, nem lopják el, mint ahogy a fideszesknél szokás. Annyira hülyék voltak, hogy a migránsos kampány felét is ellopták. Utána meg csodálkoztak, hogy sikertelen lett a népszavazás.

Egyébként önkéntes munka. A lapokhoz meg csak egy nyomtató/fénymásoló kell.
Szóval maximum néhány százezer lehet a teljes költség.

pamut 2017.02.03. 15:26:46

Na akkor röhögjünk egyet, egy újabb fideszes seggszájon:

Tarlós István az olimpiai népszavazásról, 2015:
„Nem vagyok benne biztos, hogy lehet a lakosságot olyan helyzetbe hozni, hogy arról írjanak ki népszavazást, amiről a lakosság információja nyilvánvalóan kevés ahhoz, hogy felelősen döntsön. Politikai szópárbajok alapján fognak dönteni adott esetben”

Tarlós István az olimpiai népszavazásról, 2017:
„Ami a népszavazásokat illeti, általában nagyon fontos intézmények, csak van itt egy kis bökkenő. Akkor kellett volna elindítani, amikor a közgyűlés tagjai szavaztak az olimpiáról, nem pedig másfél évvel később”

ami szabad 2017.02.03. 15:28:00

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ez a lényeg? Hát akkor ülj le, egyes! Nem az a lényeg, hogy akarunk-e Olimpiát? A repedt hintalónak több esze van, ha szerinted ez a lényeg!

Parajpuding 2017.02.03. 15:29:07

F*szbirka gyáva magyar ember van bőséggel Bpesten is, nem csak vidéken. Tényleg nem érdemel ez a nemzet jobbat...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 15:34:24

@ami szabad:

Nem, nem ez a lényeg, mivel Bp. úgyse nyeri el a rendezés jogát. Azaz csak a mostani harc lényeges a semmiért.

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 15:37:20

Az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy nem lesz sikeres népszavazás olimpia ügyban. Mondjuk meglephette a csávókat hogy ilyen sokan aláírták az ívet, és még az sem kizárt hogy összejön a szükséges számú érvényes aláírás, bár egyre kevésbé valószínű

Az viszont gyakorlatilag kizárt, hogy 50% feletti részvétel legyen egy olyan ügyben, ami sokkal kevésbé érdekli a zembereket a migrációs válságnál. Ha 42% volt a migrincses népszavazás, akkor itt kb. 30% lesz a részvétel

Nem is erre megy ki a játék, hanem a címgyűjtésre egy induló politikai pártkezdemény számára, meg persze a marketing ami kihozhatja őket az ismeretlenségből. Sok szerencsét, lehet tolongani, szükség lesz a plakátragasztókra. Ők lehetnek a kék vatta az újlibsi pufajkához

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 15:40:53

@ulpius66:

Nem ellenőrzik. Azaz csak a hibás aláírásokat - lásd egyik ismerősöm, aki aláírta mint "Gyurcsány Mohamed, 1240 Budapest, Soros György u. 666." - szórják ki.

Itt nálunk, a sötét Balkánon jobb az ellenőrzés. Bárki beléphet a választási bizottság honlapjára és lekérdezheti, hogy szerepel-e az aláírása valahol, s ha igen, de nem írta alá, töröltetheti utólag.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 15:43:36

@Nemfajtalan srác:

Alapvetően nemzetközi tapasztalat, hogy ilyenkor a szükséges aláírásszám 150 %-át kell összegyűjteni, mert:
- sok ember tévedésből vagy feledékenységből többször is aláírja,
- aláírják olyanok, akik nem jogosultak aláírni,
- az ellentábor aktvistái aláírják direkt hamis adatokkal,
- egyes szórakozott emberek rosszul írják be saját adataikat.

Balt 2017.02.03. 15:46:54

@pamut: "féreg vagy (mondjuk ezt tagadni sem tudnád) aki direkt tönkre akarja tenni mások munkáját aljas, sunyi eszközökkel"

Hehehehe, überlol, ezt ehhez a poszthoz leírni rinocéroszi arcbőrrel vall. :)))

pamut 2017.02.03. 15:48:55

@Balt: Mi van fideszes, fáj az igazság?

Stenonis 2017.02.03. 15:49:05

@Nemfajtalan srác:
Attól még lehet "politikailag érvényes" a népszavazás...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.03. 15:50:56

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Elvileg nem lehetnek rossz adatok, mert aláíráskor a lakcímkártyáról ellenőrzi az aktivista. Okos srácok ezek! :)
Így aztán jól átvert az ismerősöd, mert nem írhatta be a Gyurcsány Mohamedet és a Soros György út 666-ot, hacsak nem hamisított előtte egy lakcímkártyát. Ha igen, akkor okirathamisításért le fogják sittelni. :)))

Balt 2017.02.03. 15:52:11

@reyba: Jó, hogy mondod, szerintem pályázni kéne a téli olimpiára is! :))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.02.03. 15:56:37

@pamut: Kedves Pamut! Egyszer írtam egy Pamut mamut c. verset, ám szerencsére te csak pamut vagy, de mamut nem. :)

Pamut mamut

Pöffeszkedő pamut mamut
Megtámadta Sütő Samut!
Samu mégse ért ott véget,
Mert kezében gyufa égett.

Samu előtt sütő nyílott
(Nyitásirányt jelzi nyíl ott)
S valót mondok, nem ám kamut,
Behuppant a pamut mamut!

Elborzasztván csapot-papot
Szikkadt szőrszörny lángra kapott,
S utód helyett pamut mamut
Nem hagyott mást, csupán hamut.

fradyendre.blogspot.hu/2011/01/pamut-mamut.html

pamut 2017.02.03. 15:57:15

@reyba:

"Egy olyan városban ahol hetekig nem tud az önkormányzat pár centi havat elkotortatni az illetékességi területéről ott talán nem kéne olimpiával próbálkozni."

Nem a sikeres olimpia a cél, hanem a lopás, épp ezért tök mindegy milyen szinten van romokban az ország, és mennyit ártana még egy olimpia is.

Balt 2017.02.03. 15:59:23

@Bafana: Figyi, ezek csak most jöttek rá, hogy ellenezni kell, amikor jöttek ezek a köcsögök a sokadik alomból. Előzmények:

A BOM, legalábbis a nyilvánosság előtt nagy előszeretettel hangoztatott, célja az volt, hogy politikától mentessé tegye az olimpia ügyét. A Fidesznek ugyan nem sikerült egy Budapesten rendezendő 2012-es olimpia lehetőségének megpendítésével annyira vonzóvá tenni magát, hogy ezzel megnyerje a 2002-es választást, de kétségtelen: az olimpiarendezés gondolata népszerű, nem véletlen, hogy Orbán Viktorék kezdeményezését Demszky Gábor főpolgármester, Kovács László akkori MSZP-elnök és a kormányfőjelölt Medgyessy Péter is sietett üdvözölni.
A 2002-es választás után a kormánypárti politikusoknak már nem volt olyan fontos olimpiát támogatni, viszont aggódtak amiatt, hogy a 2006-os országgyűlési választás kampányában a Fidesz újra bedobja a budapesti olimpia ötletét. Korabeli felmérések szerint a közvéleménynek hetvenöt százaléka szerint egy ilyen kis országnak sem lenne irreális vállalás az olimpia megrendezése. Véleményüket erősíthette, hogy a Magyarországhoz hasonló nagyságú, és nem sokkal fejlettebb Görögország (illetve Athén, az olimpiai rendezési jog várost és nem országot illet) végül is sikeresen meg tudott rendezni egy olimpiát. (2006) index.hu/belfold/bpol0524/

Kunhalmi szerint viszont az olimpia számtalan előnnyel jár, az MSZP nem engedheti át a témát a Fidesznek, és a pártnak pontosan Gőgösék érvei miatt kell hangosan követelnie az átláthatóságot. A budapesti elnök szerint a Fidesz hibájából nem volt nagy nyilvános párbeszéd az olimpiáról, így az MSZP-s kritikusok sem tudják, hogy létezik a gazdaságos olimpiáról szóló Agenda 2020 koncepció. Vagyis nem lenne hatalmas pazarlás a rendezvény, ha okosan szervezik meg.
A vitában információnk szerint Botka László szegedi polgármester, választmányi elnök a budapestiek mellé állt, mert szerinte sem szabad az olimpia ellen fordulni.
(20016) index.hu/belfold/2015/07/02/miert_csinalt_hulyet_magabol_az_mszp_az_olimpiaval/

www.civilhetes.net/kalman-olga-a-2024-es-budapesti-olimpia-mellett

:)))

Nancsibacsi 2017.02.03. 16:00:57

1. Ha nem erre költik el a pénzt - elköltik más értelmetlen dologra. Ehhez kiválóan ért ez a kormány, hogy sok pénzből ne csináljon semmi értékelhetőt.
2. Ha a baloldalnak olyan fontos volna hogy legyen 180ezer aláírás, miért nem mozgósít? Szegény az eklézsia, vagy csak az a baj, hogy nem lehet fotózkodni az aláírásgyűjtők mellett? Vagy tényleg csak ennyien vannak?

pamut 2017.02.03. 16:02:44

@Nancsibacsi:
Nem a baloldal gyűjt hanem a Momentum Mozgalom, és nem is baloldali ügy, hanem nemzeti ügy.

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 16:06:10

@Stenonis:
A vélemények megoszlanak, ebben az ügyben nem lehet balos-jobbos frontot kialakítani, ugyanolyan alkalmatlan rá mint a vasárnapi nyitvatartás kérdése. Egy gumicsont az ellenzéknek

Arra lehet jó alkalom hogy vakkantsanak néhányat, a gumicsont rágással felhívják magukra a figyelmet. Aztán a végén majd úgyis mindenki a maga javára interpretálja az eredményt

Larry SiIverstein 2017.02.03. 16:08:23

Mit sírtok? Ha nem lesz olimpia, akkor majd körbehúzzuk az M0-t, háromszoros áron és ugyanúgy meg lesz a pénzünk belőle és nem kell olimpiával vircsaftoznunk. Hülye ballibsik! Nem kell ahhoz olimpia hogy teletömjük a zsebünket!

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.03. 16:10:24

@ulpius66: nyomtatni mondjuk 200 ezer lapot az több tízmillió? Hát nemtudom, én 900 forintért vettem tintát a nyomtatómba ami kb 6000 oldal nyomtatására elég, az kb 30000 forint lenne 200 ezer oldalra.
Jaaa te a hivatali árakat ismered? Nem annyiba kerül valójában képzeld!

conchita wurst 2017.02.03. 16:20:53

ha lesz is 150ezer aláírás nagy nehezen.........

érvényes népszavazáshoz meg kell 700-800 ezer

pamut 2017.02.03. 16:21:40

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
De, megnézik.
Neked persze lövésed sincs ott Bulgáriában hogy mi történik itt Budapesten, csak drukkolsz hogy sikerüljön átbaszni az aláírásgyűjtőket.

pamut 2017.02.03. 16:23:12

@conchita wurst:
nyugi, politikailag érvényes lesz.

majd loptok a magyaroktól más projekteken keresztül, nem kell izgulnod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 16:30:14

@Józsi01: "Szegények, szegények. Nagyon sajnálom, hogy ismét arccal püfölték a földet."

Várjál, még nincs lejátszva, nem vesztették még el orbánék az olimpiát. Van olyan korrupt a NOB, hogy odaadja nekik.

Sir Galahad 2017.02.03. 16:30:45

Az aláírásgyűjtés tökéletesen felesleges, mert Mo. úgysem kapná meg a rendezési jogot. Orbán viszont jól jár vele, mert a lényeges dolgok helyett most ezen a gumicsonton rágódik a baloldali ellenzéke.

Egyébként meg nem tudom, jók-e az információim, de valahol azt olvastam, hogy a tervezett sportlétesítményeket olimpia nélkül is megépítik, van erre valami sportfejlesztési projekt. A különbség annyi, hogy az infrastrukturális beruházások ez esetben elmaradnak. Tényleg így van? És ha igen, akkor a pestiek miért járnak jól az olimpia elmaradásával?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 16:34:26

@pamut: "@Nancsibacsi:
Nem a baloldal gyűjt hanem a Momentum Mozgalom, és nem is baloldali ügy, hanem nemzeti ügy."

A narancskomcsiknak mindenki ballib, aki nem fidesz fasszopó.

Ergo Putyin is ballib, mert orbán szopja a Putyin faszát, és nem fordítva. Kíííínos. :))

Szabványok 2017.02.03. 16:34:27

Nézd meg a Mefisztó című filmet és rájössz, miért kell Olimpia Orbánnak. Hogy belekerüljön a magyar történelembe.
A többieknek mert részben azért kell, hogy szervilisek legyenek felfelé, másrészt azért, mert a szervilizmusért cserébe azt remélik, hogy lesz pozíciójuk, munkájuk, sőt az erköcstelenebbje még illegális jövedelemre is számít.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 16:35:57

@Sir Galahad: "a tervezett sportlétesítményeket olimpia nélkül is megépítik"

Nem lehet háromezres focistadionokban olimpiát rendezni, akárhányat épít a csuti geci.

Balt 2017.02.03. 16:38:06

@roli101: Te egyelőre a négyes metró bírságára spóroljál, amit a kedvenceid vittek haza, és szokás szerint a politikai ellenfeleket vádoljátok vele.

torró 2017.02.03. 16:38:19

Nem kell itt nagy dolgokra készülni. Pár nappal ezelőtt már felraktam ide egy elemzést, na, nem teljesen ide, hanem valamelyik poszthoz, miszerint 0 %-k az esélyünk a rendezés jogára. Ez akkor készült mielőtt Hamburg visszalépett 47%-s eséllyel. Akkor a Franciáknak 27% körül volt, Amerikának, ha jól emlékszem hasonló. Valaki közületek biztos látta. Ennek fényében szerintem Orbán kivár, és nyugodtan hátradőlhet, mert szerintem ők is látták ezt az elemzést. Csak valahogy úgy vannak vele, mint Hofi :Falugyűlés" jelenetében, " hogyazé, csak énekeljük el a Himnuszt!"

Sir Galahad 2017.02.03. 16:39:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Nem erre gondoltam. Van egy fővárosi sportlétesítmény-fejlesztési terv (talán Komjáthy-terv a neve, de nem tudom, jól emlékszem-e), ami nagyjából lefedi az olimpiai létesítmények tervét is. Csak ahhoz nem kapcsolódik például közlekedés-fejlesztés.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.03. 16:41:08

@pamut: dehogy nincs, olvassa a kgb-s jelentéseket (bár most más a neve asszem).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 16:41:26

@Sir Galahad: "a pestiek miért járnak jól az olimpia elmaradásával?"

A pestiek jól járnának az olimpiával, mert igaz, hogy a stadionok és az infrastruktúrális létesítmények magyar módra, az olimpia után pár hónappal készülnek el, de végül is elkészülnek. És az, hogy rajtunk röhög az egész világ, az kit érdekel? Másként ennyi pénzt orbán nem ad Budapestnek, mert igaz, hogy a magyarokat gyűlöli, de a budapestieket különösen.

A baj, hogy a pénz nagyobbik részét ellopja orbán, és az ország belerokkan.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 16:45:14

@Sir Galahad: "Van egy fővárosi sportlétesítmény-fejlesztési terv (talán Komjáthy-terv"

Van egy terv, van egy terv... Hm... Mérget ne vegyél az ilyenre.

Van a Széll Kálmán terv, aszerint szénné adóztatják a népet, és 2018-ra az államadósság a GDP 50%-a lesz. A terv első felét maradéktalanul betartották.

Eszerint a Komjáthy-terv első felét, hogy ellopnak egy valag közpént, azt tökéletesen betartják, a második felét, hgy építenek pár stadiont, majd nemes egyszerűséggel elfelejtik.

Darth Revan 2017.02.03. 16:50:55

@ulpius66:
ennel nagyobb oromed ne is legyen az eletben

Balt 2017.02.03. 16:56:38

@Sir Galahad: Úgy van ahogy írta valaki egy hasonló poszt kommentjében:
(Girhes Joe 2017.01.31. 16:20:45
Bírom, ahogy beleélitek magatokat megint, hogy most aztán már tényleg küszöbön a forradalom, meg hogy most aztán hősies kiállással a maroknyi ifjú leveri Orbánt az olimpiájával együtt, mint rotakapa a részeg vakondot. Sőt, kezditek is már írni a hősi eposzt a modern Toldiról meg Robin Hoodról egy személyben.

Néhány tény azért ne szomorítson el:

1) Kábé mindenkinek nyilvánvaló, hogy NEM kapjuk meg azt az olimpiát, Orbánoktól és Mamáktól tök függetlenül, egyszerűen, mert lepkefingnyi jelentkezők vagyunk Párizs és L.A. mellett. Komolyan elhiszi valaki az Agenda 2020-at, amivel a NOB-os vízfej járna a legelőször rosszul? Lehet itt jönni az orbáni korrupcióval, de a büdös életben nem tudunk ország szintjén annyi kenőpénzt fizetni, mint Katar a FIFÁnak (ha már emlegette itt valaki azt a gittegyletet is).

2) Az előző pont tükrében annak is nyilvánvalónak kéne lennie, hogy az egész olimplia-sztori nem több egy újabb kormánypárti agit-prop lépésnél, és épp most készültök ezt is jól beszopni a rezsicsökkentés meg a migránsügy mintájára. Mert ha ez a Mama vagy hogy is hívják nem jelent volna meg, akkor csak a gonosz brüsszelita sorosbérenc NOB-ból vált volna ellenség, így viszont megint házhoz mentek a hazaárulók, meg a legnemesebb magyar célok ellenségei megtisztelő címért, súlyosbítva azzal, hogy pár százezer budapesti hogy merészeli gáncsolni az országosan elsöprően népszerű pályázatot (hisz hogy valóban népszerű-e vidéken, az nem derül ki egy fővárosi helyi szavazáson).

3) Ha nem sikerül összegyűjteni a szükséges ÉRVÉNYES aláírást, akkor Orbánék röhöghetnek a markukba, hogy íme egy újabb súlytalan bagázs, márpedig félidőben 80 ezernél tartva én nem ünnepelnék még, mert garantáltan aláírta brahiból vagy tudatlanságból egy halom agglomerációs lakos is, a többszörös próbálkozókról már nem is beszélve. Kb. 200 ezer alatt be se érdemes vinni a választási irodába, különben blama lesz. Márpedig a második félidőben már lassabban fognak hízni az ívek, tekintve, hogy az olimpiaellenes keménymag már az első 3 napban mind egy szálig aláírt, most már kőkemény meggyőzés kéne, az meg nem megy gyorsan.

4) Ha valamilyen csoda folytán sikerül kiíratni a népszavazást, na attól fognak csak igazán koldulni a Nolimpiások, főleg, miután a negyvenvalahány százalékos részvétel nyomán naponta nyolcszázszor fogják hallani kárörvendő hangsúllyal, hogy ÉR-VÉNY-TE-LEN, hahahahaha. Csak ők még azzal se fognak tudni visszatámadni, hogy oké, de 98%-kal győztek a NEM válaszok.

5) Ha meg egészen valószínűtlenül sikerülne érvényesen kihozni a NEM választ, akkor lásd a 2. pontot, csak beszorozva a többszörösére.

Na, így is érdemes előre készülnie annak a hősi eposznak?

[Nem akarom reklámozni azt a mocskos szájú alja blogot, hozom inkább így ezt az egyébként jól megírt kommentet.]

ulpius66 2017.02.03. 17:00:14

@Darth Revan: "ennel nagyobb oromed ne is legyen az eletben"

íGY VAN AHOGY KÍVÁNOD!

Nekem a legtöbb örömöt a ballibsik ájvékolása okozza!

Több örömöm van benne, mint az alkoholban és a nikotinban együttvéve.......

2017.02.03. 17:00:55

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Hatalmas bukta lesz a ballibáknak az ügy. Ez a lényeg."
Az olimpiába majd az egész ország bukik bele. Persze te könnyen bégetsz Bulgáriából.
Az meg különösen szégyellnivaló jellemre utal, hogy neked csak az számít, hogy másoknak rossz legyen.

torró 2017.02.03. 17:01:00

Na! Megtaláltam, így hitelesebb!
"Maenning és Vierhaus tanulmánya természetesen nem csak az olimpiák társadalmi támogatottságát vizsgálta, hanem egy sor gazdasági tényező alapján is igyekezett megállapítani, milyen feltételekre volt szükség a múltban a sikeres pályázatokhoz. Így például figyelembe vették az ötéves átlagos GDP-növekedést, az egy főre jutó GDP-t, Ennek alapján megpróbálták megbecsülni, hogy a 2024-es kandidálás esetén hogyan alakulhatnak az esélyek. 2015-ben a különböző mutatók még Hamburgot hozták ki favoritnak, 47,97% esélyt adtak arra, hogy a német kikötőváros nyer majd. Később a hamburgiak népszavazáson utasították el a pályázatot, így velük már nem kell számolni. A tanulmány a második-harmadik helyen fej-fej mellett számolt Párizs (28,14%) és Los Angeles (23,75%) esélyeivel. Rómának mindössze 0,14% sanszot adtak a rendezésre, míg Budapest esetében 0,0% esélyt adtak annak, hogy mi nyerjük a szavazást szeptember 13-án Limában."
www.portfolio.hu/gazdasag/tenyleg_meg_lehet_torpedozni_a_budapesti_olimpiat.1.243133.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Balt 2017.02.03. 17:01:08

@Sir Galahad: Így van: ez a Kemény Ferenc terv. (még erre is ügyeltek ezek a nácikok: :)) hu.wikipedia.org/wiki/Kem%C3%A9ny_Ferenc_(sportszervez%C5%91) )

Mely szerint a sportlétesítmények zömét 2022-ig meg kell építeni olimpiától függetlenül.

ulpius66 2017.02.03. 17:08:19

kedves ballibsi elvtársak!

Annyira, de annyira édi olvasgatni, amikor dicséritek egymást, hogy millen okosak vagytok tik mindannyian. értitek a világ folyását, megmentitek azokat a birka magyarokat a magyargyűlölő fideszesek karmaiból, sőt helyettük el is döntitek, hogy milyen rossz az olimpia Budapesten, és milyen jó Párizsban!!!

Sir Galahad 2017.02.03. 17:27:57

@Balt: köszönöm a pontosítást. Akkor még egyszer: miért járnak jól a pestiek, ha elmarad az olimpia, azaz a sportlétesítmények megépülnek, de nem lesz infrastruktúra -fejlesztés?

martineden 2017.02.03. 17:44:09

@Frady Endre: Hmm, ez mar a nagysag atka.DDD

Egyallampolgar 2017.02.03. 17:45:06

Már rég aláírtam.

Akkor is aláírom ha 40 aláírás jön össze. A lényeg az, hogy legyenek emberek akik megpróbálnak a jogszabályok között hatni a közösségre. Felvállalnak egy ügyet és dolgoznak érte. Respekt a szervezőknek. A szervilis trollok le vannak ...rva. Aki aláírt tudja, hogy nem lehet hamis adatokkal aláírni. Aki nem látja az ügyet, csak ideológiai cicaharc miatt óbégat itt, nem érdekel.

2017.02.03. 17:46:45

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "Hatalmas bukta lesz a ballibáknak az ügy."

Milyen ballibáknak, buzikám? Melyik ügy?

@ulpius66: "Én is aláírtam, mán vagy tízszer...(sajna rossz adatokkal...)"

Igazi fideszes féreg vagy. Nagyon remélem, hogy amikor a műtőasztalon fekszel, legalább tízszer tévedjen mindenki körülötted, majd a temetkezési vállalkozó is valami kóbor kutya hamvait lökje oda a családodnak (már ha van ilyen neked).

2017.02.03. 17:49:55

@Skankhunt42: "ebből is látszik, h kommunistanáci diktatúra van"

Jé, van olyan, hogy te igazat mondasz, batyufasz? Levonják a bónuszodat, te hülye.

Egyallampolgar 2017.02.03. 17:52:28

@ulpius66:
Kedves szervilis barom, az elvtársozás rossz helyre ment. Tegnap volt itt az elvtársozós diktatúra hatalmát szolgáló KGB tiszt aki a saját oligarcha disznóólját felénk is próbálja terjeszteni.
Az olimpia sehol nincs jó helyen. Párizsban sem. Az élsport nem közérdek, ezért államilag nem támogatandó. Sem a foci, sem a frizbi, sem a kajak. Az élsport egészségtelen, torz minta. Aki akarja, csinálja a rajongók, szponzorok pénzéből. A sportnak van egészséges mértéke, de az nem az élvonal. Egy eredmény értékét pedig nem a helyezés, hanem a belefektetett munka hordozza, ezért az aranymámoros olimpia egy bunkóknak való cirkusz.

amado 2017.02.03. 17:55:07

A budapesti olimpiarendezés támogatóinak összetétele megegyezik a fidesz támogatóinak összetételével:
1% idealista
9% parazita
90% hőbörgő, agyhalott majom.

2017.02.03. 17:57:01

@Balt: Nem értem az aggodalmad: ha a korrupt NOB nem adja meg a korrupt vezérednek a kokszos olimpiát, miért ez a vergődés? Mi ez a rettegés néhány fiataltól, aki élni akar az állampolgári jogaival? Fáj neked, mert fideszes kommunista vagy?
Fáj, mert báncsák a Viktorodat?

2017.02.03. 17:58:13

@amado: Kihagytad a tolvajokat.

DFK 2017.02.03. 17:58:55

Én meg azt nem szeretném ha Magyarország egyetlen forintot is költene a pride biztosítására. Teljes pazarlás lenne.

2017.02.03. 18:00:18

@Sir Galahad: "még egyszer"

Még egyszer: mi a bajod azzal, aki népszavazást akar?

paveway 2017.02.03. 18:01:06

Hátha van itt olyan, aki tudja a válaszokat:
- Ha egy országos népszavazáshoz 200 ezer aláírás kell, akkor egy budapestihez miért kell 138 ezer? A lakosság ötödéről van szó.
- Ha az olimpia terheit mindenki nyögni fogja, miért csak Bp-re korlátozzák a népszavazást?

Előre is köszi.

2017.02.03. 18:03:04

@DFK: "Én meg azt nem szeretném ha Magyarország egyetlen forintot is költene a pride biztosítására. Teljes pazarlás lenne. "

Egyetértek, de akkor ki védené meg a hátsódat, amikor megtámadnak a nácik? Egyébként hülye is vagy? A poszt nem erről szól.

Zizo1 2017.02.03. 18:05:55

Szerintem, a kérdést nem úgy kéne feltenni, hogy a budapestiek akarnak-e olimpiát, hanem úgy, hogy megérdemelik-e az olimpia megrendezését. Véleményem szerint nem érdemlik meg! Nem kell nekik sem virágkiállítás, sem stadion sem nemzeti színház sem olimpia, csak a 4-es metró. Na,... az volt nekik való!
'90 óta van szerencsém megtapasztalni, hogy a budapestiek a legönzőbbek, önteltebbek, és obstrukcionisták hazánkba. Tisztelet a kivételnek, de gyanú, hogy azok többsége is a lenézett vidékről származik.

2017.02.03. 18:11:31

@paveway: "Ha az olimpia terheit mindenki nyögni fogja, miért csak Bp-re korlátozzák a népszavazást? "

Először is, itt soha nem lesz olimpia, és ebbe bele kellene nyugodni. Lehet, hogy velejéig korrupt az egész NOB, ráadásul Soros bácsi kottájából játszanak, de azért nem hülyék: nem adnak rendezési jogot olyan városnak, amely ismeretlen nemzetközi szinten, elegendő fizető nézőt meg nem tud produkálni.
Másrészt, a tudatlan kérdésedre válaszolva: Budapest pályázott, nem a vidék. Úgy látom, hogy két osztállyal több van neked, mint a vonatnak.

paveway 2017.02.03. 18:20:16

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: A stílus maga az ember. Hozzáértőt kérdeztem, nem egy ilyen idiótát, mint te. Ülj le, egyes. Nulla inkább, semmit nem ér a böffentésed.
Esetleg van itt olyan is, aki értelmes, korrekt választ tud adni?

VT Man 2017.02.03. 18:33:56

"ha nagy az elutasítás, Orbán Viktor nem kapja meg az olimpiáját."

Honnan tudja a posztolo, hogy 2024-ben Orban lesz a miniszterelnok?
Talan tud valamit?

ulpius66 2017.02.03. 18:34:03

@paveway: A helyi népszavazásról a helyi önkormányzat dönt.
"Egy fővárosi rendelet szerint Budapesten a választópolgárok legalább 10 százalékának aláírása kell egy helyi népszavazás kiírásához."

1.380.000 szavazópolgár van Budapesten, ezért kell a 138.000 aláírás a kezdeményezéshez.

Az országos népszavazás kezdeményezéséhez kell a fix 200.000 aláírás.....ha 100.000 jön össze akkor a Parlament dönt.

Ennyi.

Janossz 2017.02.03. 18:40:14

Hogy örül a trollnépség a lehetséges kudarcnak.
Pedig elegáns kifarolásra adott volna lehetőséget: Mi jók vagyunk, ügyesek, okosak, csak hát ez a fránya nép nem akarja...

Olimpia pedig nem nem lesz.

Mert a város, az ország, a Kormány alkalmatlan rá, alulmarad.
Ezen élveztek annyira?

paveway 2017.02.03. 18:43:54

@ulpius66: Köszönöm, informatív. Mondjuk ez nem változtat azon, hogy nagyon aránytalan. És azon sem változtat, hogy bár hivatalosan Bp pályázik (muhaha), de a veszteséget majd minden egyes adófizető bőrnyúzásából rendezik. Nagyon magasztos és szép dolog az olimpiai eszme, de tudjuk, hogy az egész csak a kokszról meg a pénzről szól. Szóval én nem vagyok meggyőzve, hogy nekünk ez jó lenne. Az a mázli, hogy az esélytelenek nyugalmával indulunk.

paveway 2017.02.03. 18:47:18

Ja, és még egy dolog: ha annyira biztos magában a kormány, akkor az október 2-i népszavazással együtt miért nem kérdezte meg erről is a népét? Hiszen van-e annál nagyobb öröm, mintha az alattvalók 99%-a pártunkkal és kormányunkkal szavaz? Tudom, csak Budapest pályázott, de ezt hagyjuk már. Ha nincs 200 milliárd egyszerre a metróalagút és a kocsik felújítására, akkor biztos lesz önerőből 1300md, ja.

ulpius66 2017.02.03. 18:50:44

@paveway: Ez még mind semmi!

Van olyan önkormányzat, ahol a helyi rendelet szerint 25% szavazópolgár aláírása kell a népszavazás kiírásához.....

Pyrrhus 2017.02.03. 18:51:11

Valamit nagyon rosszul tudtok! Miféle olimpiaellenes népszavazásról beszéltek?
Van egy kezdeményezés, hogy népszavazások dölhessen el az olimpia esetleges megrendezésének a lehetősége.
Azaz a lakosság, a nép dönthesse el, hogy ez a korrupt bagázs elvehet-e az ország népétől (újabb) tízezer milliárd forint közpénzt.
A népszavazás eredménye kétesélyes. Igen, vagy nem.
Nem kell tőle fosni.
Ha ilyen (nem a lakosság érdekeit képviselő) "képviselőket" megválaszthat, hatalomra juttathat a lakosság, akkor az olimpia ügyében is képes lesz felelősségteljesen dönteni.
Amúgy, aki megakadályoz egy népszavazást, az hazaáruló, és illegitimmé, törvénytelenné teszi a népszavazások eredményét, így a hatalomra juttatottak erre jogosultságát is.

feketeesfeher 2017.02.03. 18:52:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: "1240 Budapest, Soros György u. 666"

Nem kell megadni lakcímet az aláírásgyűjtő íven.

feketeesfeher 2017.02.03. 18:56:33

@ulpius66: "Én is aláírtam, mán vagy tízszer...(sajna rossz adatokkal...) most, hogy figyelmeztettetek, megyek, és megint aláírom tízszer!"

Ez max három év letöltendővel büntethető, emlékeim szerint függetlenül attól, hogy hányszor követed el a törvénysértést.

élhetetlen 2017.02.03. 19:00:49

@ulpius66: Nem akartam ehhez hozzászólni, de ez már vicces. Komolyan gondolod, hogy ezért a kommentezésért testközelbe kerülhetsz bármelyik sportolóval, és lepacsizhatsz vele? Max nézheted a kivetítőn. Ha viszont olyan fontos ember lennél, aki ezt megteheti, akkor nem itt kommentelnél. Ne röhögtesd ki magad!

Ggábor 2017.02.03. 19:02:59

Mondjuk, elég jó troll volt az, aki többször is aláírta, hogy a Soros György utca 666-ban lakik :) :) :)

Valószínűleg egy WC papírt írt alá (vagy többet??? ), mert az aláíróiven NINCS lakcím :DDD !!!!!! személyi szám , az van ....

ulpius66 2017.02.03. 19:13:56

@feketeesfeher: "Ez max három év letöltendővel büntethető, emlékeim szerint függetlenül attól, hogy hányszor követed el a törvénysértést."

Fekete és fekete! (mondhatnám sötét.....mán agyilag.....)

Mivel követtem el a törvénysértést?

élhetetlen 2017.02.03. 19:15:17

@Nemfajtalan srác: Csak arról feledkezel meg megint, vagy akkor sem értetted, hogy a migrációs szavazás nem arról szólt, hogy jöhetnek-e migránsok, csak arról, hogy a kormány engedélyével jöhetnek-e migránsok. És ezt, veled ellentétben, sok ember megértette, ezért nem ment el szavazni.

feketeesfeher 2017.02.03. 19:22:29

@ulpius66:

A választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény

211. § Aki a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés során
....
d) jogosulatlanul aláír, hamis adatokat tüntet fel,
....
bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Szivesen.

Sir Gombóc 2017.02.03. 19:28:02

@el periodista:
"- A néhány EU-s pénzből vásárolt MÁV szerelvényen kívül az összes vagon lerohadt, büdös."

Ez mondjuk konkrétan és objektíve sem igaz. :-)

conchita wurst 2017.02.03. 19:32:06

VILÁGSZÁM

megyó nem érti, érthetetlen

ez az EU történetének legnagyobb KORUPciós botránya

intézményesített KORUPció, nyugati multik tanították a KORUPciót

aprópénzért loptál szét a SZOCIK és ZSIDÓK a fővárost

SZENZÁCIÓ

élhetetlen 2017.02.03. 19:35:47

@VT Man: Ne legyél naiv. Orbánnak nem kell az olimpia utáni balhé. Neki elég, amit az előkészítésből kivesz, és hogy a neve szerepel. A buktát már másra hagyja.

ulpius66 2017.02.03. 19:43:48

@feketeesfeher:

fekete és fekete!

Aztán mért írtam volna jogosulatlanul alá, mikor budai lakos vagyok, az meg mán tiszta véletlen, hogy rossz adatot adtam meg.....volt mán ilyen máskor is.....

conchita wurst 2017.02.03. 19:46:43

lássuk az eddigi SZOCI és ZSIDÓ (MAGYARGYÜLÖLŐ) miniszterelnökeinket sorra

1994-98 Horn gyula munkásőr
2002-2004 Megyó metrószakértő köztörvényes
2004-2009 Gyurcsány tömegbelövető, okirathamisító kaszinós telekcsere panamázó böszme
2009-10 Bajnai 'libás' Gordon, a szelíd hangú útonálló

mindeközben a fővárost Demszky SIDÓ sleppje dúlta 20 évig

FOLYTASSUK! LopStop!

feketeesfeher 2017.02.03. 19:48:08

@ulpius66: A törvényt nem érdekli, hogy véletlenül mentél 120 km/órával ott ahol 50 km/óra a megengedett, vagy szándékosan.

A törvénysértést elkövetted amúgy, mert magad írtad, hogy szándékosan adtál meg rossz adatokat.
Többször.

Ez van.

István Tamasi 2017.02.03. 19:57:56

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Nem csak ocsmány hanem ostoba is vagy te bulesz birkaszar. Az ívekre nem kell és nem lehet /nincs ilyen rovat/ felírni a lakcímet, vagyis a "... Soros György u .." beírásod úgy ostobaság ahogy a többi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 19:59:56

Úgy kéne, hogy minden sportoló beküldi postán, amivel doppingol, és a legerősebb szer nyer. Eredményt meg az interneten közzétesszük. Kerülne százmillióba, otrbán ellopna belőle százmilliárdot, de még így is jól járnánk.

István Tamasi 2017.02.03. 20:02:28

@ulpius66:
Az aláírásgyűjtők mind önként és minden fizetség nélkül végzik a gyűjtést és ezért nem kerül sem több, de még egyszeri tízmillióba sem az akció.
Persze nyilván abból indulsz ki, hogy az olimpiai szervezők 3000 forintért bérelnek egyetemistákat arra, hogy alkalmanként tapsoljanak a rendezvényeiken - na így mát kerülhet több tízmillióba az olimpia melletti kampány.

István Tamasi 2017.02.03. 20:05:11

@Nemfajtalan srác:
Nagy ostobaságot írtál. Nem mehet a címgyűjtésre a Momentum akciója, mert lakcím egyáltalán nem szerepel a gyűjtőíveken.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 20:07:39

@conchita wurst: "FOLYTASSUK!"

2010-... Hazaáruló geci orbán, a tolvajok fejedelme.

István Tamasi 2017.02.03. 20:10:29

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
A bolgár birkalegelőről persze nem látod, hogy az adatokat a lakcímkártyáról az aktivisták írják be éppen azért hogy azok pontosak legyenek és az emberek csak sajátkezűleg aláírják.
Azonkívül úgy sem lehet meghekkelni az akciót, hogy ha egy fideszes több helyen ír alá, mert 1 aláírása akkor is beszámít és a lehetséges többszöri aláírásra tekintettel gyűjt a Momentum többet mint az előírt.
Tehát ismét csak ostobaságokat írtál.

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 20:10:36

@élhetetlen:
Nagyon sötét lehetsz ha azt hiszed van olyan, hogy 0,00 migráns jön egy országba. És ezt így egy népszavazásonl el lehet dönteni?

Csak diákokból van legalább 10 ezer, üzletemberekből még több. Fogalmatlan aki ellenük építi fel a programját

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.03. 20:13:17

@István Tamasi: "Nem mehet a címgyűjtésre"

Akkor meg lipsik. Egy fideSS fasszopót nem tudsz ilyen egyszerű trükkel megakadályozni a gyűlölködésben. :))

Netuddki. 2017.02.03. 20:18:07

@ulpius66: "A kedvenceim az atléták!

Csodálatos élmény lenne ennyi sportembert testközelből látni!!!!!"

Mindig tudtam, hogy búza vagy, mocskos tolvaj fideszes...

István Tamasi 2017.02.03. 20:20:51

@paveway:
Az én egyéni válaszom: Ezt találta ki nehezítésnek a Nemzetthy Ellopás Rendszere.
Az országos népszavazás kezdeményezését kétszer is elutasították, ezt a budapestit átengedték, mert azt hitték nem sikerülhet. Pedig ez sikerülni fog, nem Századvéges hanem semleges felmérések szerint a budapestiek 2/3-a /köztük fideszesek is vannak/ az olimpia ellen van.
Az egy hónapot és 138000 aláírást a Kúria /leánykori nevén Legfelsőbb Bíróság/ írta elő.

Netuddki. 2017.02.03. 20:21:57

@Nancsibacsi: "Ha a baloldalnak olyan fontos volna hogy legyen 180ezer aláírás, miért nem mozgósít? Szegény az eklézsia, vagy csak az a baj, hogy nem lehet fotózkodni az aláírásgyűjtők mellett?"

Szerintem inkább az a baj, hogy dolgozni kellene nekik. Ahhoz meg nincsenek hozzászokva.

Mellesleg, nem kéne baloldalazni. Semmi közük a baloldalhoz. Ahogy a tolvaj fidesznek se a jobbhoz, meg a polgárokhoz, meg a becsületes emberekhez.

bukszindeksz 2017.02.03. 20:25:41

Ha az aláírásgyűjtő pultot kiteszik pl. a Köki metró kijáratához, ott kb egy hét alatt megfordul az arra járók azon része, aki alá akar írni. Utána lassul az ütem, mert ugyanazok utaznak arra nap mint nap. Sok olyan ember van még a városban, aki aláírná, de a pultok egyike sem esik neki útba. Váltani kéne a helyszíneket, nem azt várni, hogy mindenki elutazzon valahová aláírni. Főleg úgy, hogy lista ezekről a pontokról nincs. Ebben a cikkben sem...

élhetetlen 2017.02.03. 20:26:32

@Nemfajtalan srác: Nagyon sötét vagy. Pont azt írtam, hogy az a népszavazás azért nem érdekelt sok embert, mert semmiről sem szólt. „És ezt így egy népszavazásonl el lehet dönteni?”. Nem, de ezt írtam. Te meg mit írtál? Ne válaszolj, próbálj meg gondolkodni inkább.

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 20:30:58

@István Tamasi:
Az adathalászathoz nem kell egyszere minden adatot megszerezni. Gyakorlatilag mindent be lehet gyűjteni a azemélyi szám alapján

Jakab.gipsz 2017.02.03. 20:32:58

@Punxsutawney Mormota: Nálatok érvek helyett, a náci szó a Jolly Joker az mindent visz, ja és persze az antiszemita, és ekkor mi van, semmi, ezért van elég belőletek libsikéim mert üres a fejetek, csak a gyűlölet és a sárga irigység éltet benneteket, mert azt gondoljátok, hogy pénzen mindent megvehettek.

István Tamasi 2017.02.03. 20:39:37

@bukszindeksz:
Az aláírásgyűjtés félidejében vagyunk. Azokon a helyeken marad asztal ahol folyamatosan gyűlnek az aláírások és a kevésbé forgalmas/sá váló/ helyekről áthelyezzük új helyszínekre.

István Tamasi 2017.02.03. 20:45:15

@Nemfajtalan srác:
A személyi szám alapján további személyes adatokhoz / például lakcímhez / csak központi adatbankból / pl Lakcímnyilvántartó / lehet hozzáférni és azok hatósági kezelésben vannak. Engedély nélküli behatolás az adatbankokba súlyos bűncselekmény, de ez persze nem tartja vissza a fitymaszmaffiát, hogy belenyúljon az adatbankokba hisz Polt úgyis megvédi őket.
A Momentumnak nem tagja Kubatov.

2017.02.03. 20:48:57

@Jakab.gipsz: Ez az, sírjál még egy kicsit. Azt a hülye is látja, hogy nektek náciknak és orbánistáknak valamiért fáj az igazság, de különösen fáj, hogy a zsidók többre képesek nálatok. Egy koszos Nobel-díjat sem tudtok felmutatni, mert ahhoz tudás kell, ami egy sutyerák nácinál nincs meg (ha volna, nem lenne náci). Micsoda fájdalom... marad hát az izomrángatás a kokszos olimpián, ahol az ilyen suttyók még labdába rúghatnak (érettségi meg IQ-teszt nem kell hozzá).

mpl 2017.02.03. 20:54:55

@Frady Endre:
Muszáj neked ezeket a rettentő ostoba sz@rokat mindenhova odapotyogtatni?

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 20:56:57

A választói névjegyzéket közszemlére tette az önkormányzat, és így vagy úgy minden párt megszerezte már rég. Másodlagos piacon is hozzá lehet jutni. De azért játszd csak tovább a naívat nyugodtan

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 21:05:16

@élhetetlen:
A kérdés a szuverenitás volt, és mint ilyen az EU lehetséges jövőjéről szólt egy mindenkit irritáló ügy kapcsán. Persze ki lehet írni népszavazást minden egyes migrincs beengedéséről, de az elég macerás

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 21:09:29

@Jakab.gipsz: Tudod, pincsikém az általánosítás a butaság melegágya. Ebben nagyon jó vagy. És ezért nihetetlenül ostoba. A "nálatok" szóban benne van groteszk, bár szükségszerű léted minden hiábavalósága.
Kétségbeesetten terelsz, ferdítesz - de a világ minden kincsiért ki nem mondanád, hogy igen, elítelem azokat a náci "tudósokat", akik a tudásukkal visszaélve emberkísérleteket hajtanak végre. Nem mondod, mert ellentmond atavisztikus énednek.
Azt sem írhatod le, hogy igen, elítélem azokat a szovjet tudósokat, akik emberkísérleteket hajtottak végre, akik többezrednyi szovjet-orosz katona feje felett robbantottak atombombát, hogy a sugárfertőzés hatásait tanulmányozzák. Nem mondod, mert akkor félő, hogy nem kapod meg a napidíjadat habonyárpitól, pincsikém. Hiszen a szovjet-oroszok most már megint a barátok, ugye buksikám?

István Tamasi 2017.02.03. 21:10:02

@Nemfajtalan srác:
Tehát az olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek nem lehet sem elsődleges sem másodlagos célja egy kubatovlista készítése.

István Tamasi 2017.02.03. 21:12:59

@Punxsutawney Mormota:
Csak halkan megjegyzem, hogy a jenkik is kísérleteztek saját katonáikon például kísérleti atomrobbantással, kábítószerekkel, fertőző betegségekkel /pl nemi betegséggel/.

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 21:15:42

@István Tamasi: Kétségtelen. Egy szóval sem tagadom. Az atomkísérletnél egyébként önkéntes marhák voltak. Egy csomó fotó volt, ahogy szivaroznak a kilotonnás töltet robbanása alatt.
Annyira nem voltak tisztában az egésszel, hogy egy időben még Vegashoz is egészen közel robbantottak, hogy a nagyérdemű onnnan is lássa a gombafelhőt. Agyrém.

István Tamasi 2017.02.03. 21:16:41

@ulpius66: Köszönjük, hogy aláírtad. 1 aláírásod mindenképpen beszámít, a többi helyett meg gyűjtünk másokat.

István Tamasi 2017.02.03. 21:20:49

@Bafana:
Kezdeményezték korábban kétszer is,de a Választási Bizottság és a Kúria korábban elmeszelték. Most talált a Momentum egy kiskaput és ezen átcsusszant.

al Dajjal 2017.02.03. 21:51:58

@István Tamasi: Nem kiskapu volt, hanem értelmezési kérdés, hogy akkor most ez városi, vagy országos ügy-e... Az országos kezdeményezéseket elkaszálták, tehát a következetes döntés, hogy a helyi átmegy.

István Tamasi 2017.02.03. 22:21:34

@al Dajjal: Ez volt a kiskapu, hogy nem országos hanem városi kérdés.

István Tamasi 2017.02.03. 22:22:47

@Punxsutawney Mormota:
Plusz voltak kábítószeres és fertőző betegséges kísérleteik is.

élhetetlen 2017.02.03. 22:24:01

@Nemfajtalan srác: Ja. Kb. olyan, mintha egy társasházban élek, a lakóközösség megszavaz valamit, és én a családom körében népszavazást hirdetek, hogy nem tetszik a közös döntés, és a saját függetlenségemre szavazok. Ki nem tesz rá? Csak ez a családi kevesebbe kerül.

Balt 2017.02.03. 22:40:03

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Mint látszik, a fentieket idéztem. A személyes véleményem az, hogy ilyen esély, mint Róma, Hamburg, Boston visszalépésével 2024 - ha nem is éri el a 33%-ot - még egyszer nem lesz ebben az évszázadban.

Másképpen fogalmazva:
m.origo.hu/sport/20170127-interju-kemeny-denessel-aki-szerint-a-szethuzas-nagyon-sokat-art-a-magyar-sportnak.html

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 22:40:56

@István Tamasi:
Nem sok logikát találni a hozzászólásodban, de jó alkalom hogy megtudd, minden pártnak megvan a támogatói listája

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 22:41:15

@István Tamasi: A betelepülő magyarok meg rabszolgakereskedelmet folytattak, zsidó és arab közvetítők segítségével. A görögök feltalálták a bronzbikát. Nagy Sándor pestises hullákat dobáltatott katapultokkal Türösz városába az ostrom alatt, így próbált járványt gerjeszteni. A kedves hagyomány mintegy 1700 évre feledésbe merült, míg a tatárok ugyanezt meg nem ismételték az egyik krími város ostromakor a XIV. században. A korabeli stratégák továbbgondolták a primitív biológiai hadviselésben rejlő lehetőségeket és immáron a védekezésben is felhasználták a potenciált, amennyiben a visszavonuló csapatok hullákkal tömték meg a kutakat.
Az amerikai földrész meghódítása nem volt sima ügy, ezért aztán az angol és francia csapatok parancsnokai szándékosan próbálták megfertőzni az indiánokat himlővel, akik számára a betegség teljesen ismeretlen és így halálos is volt.
A ninják és a roninok bevetés előtt fekáliába mártogatták a kardjukat, hogy ha a vágás nem okozna halálos sebet, a delikvens legyen szíves elpusztulni egy igen kellemetlen vérmérgezésben.

A lista igen-igen hosszú, kedves István. És nem is azért írtam Gipsz kollégának, hogy bezzeg a csúnya nácik, meg az oroszok... És persze rohadt kíváncsi voltam, hogy előrángatja-e az amerikai kísérleteket, de nem teszi... Vagy azért, mert olyan ostoba, hogy nem tud róla, a központból meg nem kapott még értesítést, hogy mit írjon, vagy azért, mert ugye Trumph-fal együtt hirtelen az USA is barátunkká vált.

Nemfajtalan srác 2017.02.03. 22:43:49

@élhetetlen:
Ja persze, majd a társasházi lakógyűlés eldönti, kit kell befogadnod a lakásodba. Rühös hottentottát meg az alibaba sztoriból a negyven rablót

Punxsutawney Mormota 2017.02.03. 22:44:56

@ulpius66: Kedves soknevű buzeráns barátom... A hülyeségek helyett inkább mesélj a melegséged történetéről. Sok-sok megértést, vígasztaló szót kapnál. :D

élhetetlen 2017.02.03. 23:05:50

@Nemfajtalan srác: Na, ennek így semmi értelme. Hülyeséget beszélsz. Sem a társasháznál, sem a migrikkel kapcsolatban nem merült fel, hogy a saját tulajdonodba akarjon bárki, bárkit berakni. A közös területről van szó. És igen, ha a társasház úgy dönt, hogy egy közös területen babakocsi tárolót, vagy biciklitárolót csinál, és kisebbségben maradtál, akkor ott az lesz, akkor is, ha nincs babakocsid, vagy biciklid, tehát neked nem kell. Ha van még közös tulajdonban lévő lakás, és olyannak adják ki, aki neked nem tetszik, ha leszavaztak, akkor mehetsz haza házi népszavazást tartani. És, ha a „nagy” társasház megszavazza, hogy ennyi embert be kell fogadni a kérelmük elbírálásáig, és még pénzt is ad, hogy ellásd őket, akkor ugyanúgy el kell fogadni, mint a biciklitárolót. Nem érted, nem baj. Részemről befejeztem.

Kelly és a szexi dög 2017.02.03. 23:27:18

inkább 5-ös metró kellene?

Arcade Macho 2017.02.03. 23:46:20

en nem ertem meg az alott elbukik a nepsavazas minthogy elbukott volna?
vagy most mi van?
megsporoljuk a 3 Mrd -ot legalabb mert ha igen akkor en orulok...

ugyebar a migrancsos nepszavazas is ervenytelen volt

vénkujon 2017.02.03. 23:51:53

sajnos azt a szörnyű hírt kaptam, hogy kurvajól mennek a népek aláírni, és ez csak afféle dezinformáció, hogy nem megy a dolog...így akarják felpaprikázni a nemfideszeseket

vénkujon 2017.02.03. 23:59:11

meg volt olyan is, hogy a béndzsa fideszes át akarta baszni az aktivistákat hülyealáírással, de aztán a végén nem tudott csalni, és odakerült a neve, meg az aláírása is teljesen szabályosan:(

vénkujon 2017.02.04. 00:01:44

@mpl: én is úgy gondoltam, hogy szar, de mióta rájöttem, hogy a fasza kivan a fidesztől , azóta minden sora arany

andrásúr 2017.02.04. 05:18:37

@amado: Ez utolsóban anyád is benne van ?

nu pagagyí 2017.02.04. 07:32:31

@Arcade Macho: Egy népszavazás költsége elenyésző a Mészáros-féle strómanok korrupciós jutalékaihoz képest, úgy hogy semmit nem nyer a társadalom, ha ezen akarna spórolni a maffiaállam. Egyébként nem kell érvényesnek lennie az olimpiai népszavazásnak, elég, ha összejön a szükséges aláírás és ki kell írni. Szerintem többen lesznek azok, akik nem kérik a közpénzek további ellenőrizhetetlen elherdálását. Persze a pártállam nem reklámozza az eseményt és gondolom a közmédia meg sem említi, vagy csak valami negatív kontextusban. Az is biztos, hogy megpróbálják megakadályozni a fideszes állami szervek (OVI stb.) által, de ennek komoly kockázata lehet, pl. elemi felháborodás, ha nagyon nyilvánvaló a csalás.

Egy érvénytelen népszavazás is súlyos csapás lehet a maffiaállamra, mert így a több tízmilliárdért, hónapokon át tartó kormánykampánnyal (pl. "nemzeti" konzultáció, masszív "közszolgálati" hazudozással) megtámogatott, de végül szintén érvénytelen migráncsos népszavazás is a helyére kerülhet.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.04. 07:35:09

@Ylim:

Nekem az számít, hogy mindenkinek jó legyen. Márpedig a ballibek erősödése rossz lenne mindenkinek.

legális 2017.02.04. 07:37:47

Azert a sok ellenzo megnezhetne,hogy pl Sevilla mit kapott a vilagkiallitastol, radasul evtizedekre. Nalunk meg ugyanez a beszari merjunk kicsik lenni baos csapat kifarolt a vilagkiallitasbol. Csak azert, mert nem az o otletuk volt. Az sem lett volna olcso, rosszabbul is alltunk, de nem 2-3 eves tavlatokban kell a beveteleket nezni

midnight coder 2017.02.04. 07:50:23

@Balt: "Mint látszik, a fentieket idéztem. A személyes véleményem az, hogy ilyen esély, mint Róma, Hamburg, Boston visszalépésével 2024 - ha nem is éri el a 33%-ot - még egyszer nem lesz ebben az évszázadban."

Reméljük, csakugyan így lesz. És azt is, hogy a magyarok számára továbbra sem az agyatlan izompacsirták, hanem a tudomány, kultúra, üzlet terén kimagasló teljesítményt nyújtók lesznek a példakép. Agyatlan izompacsirtából amúgy is nagy a túltermelés - Afrika tömegesen állítja elő azokat, akiket a genetikája eleve erre predesztinál, elvégre az elmúlt pár ezer évben a túlélésüket jelentette, hogy gyorsabbak legyenek a kollégájuknál ha épp jött az oroszlán. Manapság nem a kar, hanem a szellem erejével lehet naggyá egy ember, de egy ország is. Ezért tartok nagyon káros dolognak mindent, ami a szórakoztatóiparnak az élsport nevű ágába önti a pénzt.

Hosszú Katinka lehet hogy remekül úszik, de ezt egy ponty sokkal ügyesebben csinálja. Akkor válasszuk meg a pontyot köztársasági elnöknek ?

mpl 2017.02.04. 08:36:33

@vénkujon:
azoktól nekem is, de ez nem indokolja, hogy ez a szerencsétlen mindenhova odarakja a végtelenül dilettáns hülyeségeit.
:-)

madmanic78 2017.02.04. 08:43:11

@ulpius66: menj már innen légy szíves. Az összes regeddel. Elképesztően türelmes ember vagyok, de amit mostanában művelsz öcsém... Az összes topikban te vagy az első és hörögsz órákig.... Szóval tarts egy szabadnapot.

nu pagagyí 2017.02.04. 08:59:16

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: A maffiakormány által eszkábált olimpia mindenkinek rossz lenne. A magyar társadalomnak azért, mert jobb célra elkölthető pénzeket fognak hülyeségre költeni, már amit nem lopnak el azonnal. Tovább folytatódik majd az olimpiához nem szükséges társadalombiztosítás lebontása, az közegészségügy ledózerolása, a leszakadt vidéki régiók további lepusztítása és kiürítése. A herdálásra szánt pénzt az emberektől fogják ellopni, a szegények még szegényebbek lesznek.

Rossz lesz a világnak is. Mindenféle náció tagjai kínosan fogják érezni magukat egy olyan országban, ahol a közmédia uszít minden idegen ellen, ahol közmunkás-kényszermunkások görnyedeznek, hogy ne kelljen kutyaszarba lépni. A csodaszép látványtervekből olcsón összebuherált barakkok lesznek, hasonlóan az úszó VB-re készült, a tervekre nyomokban sem emlékeztető, kifejezetten ronda építményéhez.

Ez a kormány nem azzal kezdte, hogy elmagyarázza mit nyer az ország és az egyes emberek az eseménnyel. Nem vállalt nyitottságot és áttekinthetőséget a költségek és ráfordítások terén. Nem akarja bevonni a lakosságot, mert nem is akarja figyelembe venni a véleményüket. Nem vállal garanciát arra, hogy a más fontos dolgokat nem fog elhanyagolni. Csak egy újabb jogcím amin "törvényesen", de erkölcstelenül ki lehet szórni a pénzt haveroknak, akik már gőzerővel bele is kezdtek a telekspekulációkba, a szokásos módon milliárdokkal túlárazott agit-propba, testületi fontoskodásba, a kitartott álcivilek pedig a szokásos pénzlenyúlásba.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 09:01:36

@gigabursch: "remélem, hogy megbuknak a nolimpiás férgek"

Miért férgezed le őket? Mert szeretnének dönteni a saját életükől, jövőjükről, vagy mert nem szopják veled együtt az orbán faszát?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 09:03:48

Kurvanagy rábaszás lesz az olimpia, ha a féligkész stadionokba 3000 forintért kell megint tapsolókat bérelnie orbánnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 09:07:10

@legális: "Sevilla mit kapott a vilagkiallitastol, radasul evtizedekre."

Úgy könnyű! Sevilla-ban nem egy nemzetellenes maffia kormányzott.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 09:13:58

@mpl: "@Frady Endre: Muszáj neked ezeket a rettentő ostoba sz@rokat mindenhova odapotyogtatni?"

Ne bántsd, néha határozottan szórakoztató. Legvégső esetre ott a kezedügyében a PgDn.

NemodaBuda 2017.02.04. 09:20:44

@ulpius66: Bárcabitorlókám, ulpius ! Nem takargatom tovább a véleményemet veled kapcsolatban, szemét vagy ! És minek is írsz te ide ? De tényleg ! Ott a 888, vagy pestisrácok, zavaros mélyvíz az olyanoknak, mint te vagy, nosza ! Pesze, ide is írhatsz, ha megjön az eszed !

2017.02.04. 09:22:58

@midnight coder: "De csak akkor, ha a fenti Nobel-díjas zsidók a Talmundban olvasottak alapján rakják össze Pl. a hidrogénbombát, és nem az európai és azon belül is a magyar kultúrára, nyelvre, oktatási rendszerre, gondolkodásmódra támaszkodnak.
Zsidónak lenni kb. ugyanaz, mint mélymagyarnak lenni."

Rég fuldokoltam a röhögéstől, írj még hasonló bődületes marhaságot, hadd fetrengjek.

2017.02.04. 09:31:32

@gigabursch: "nolimpiás férgek"

Nem szégyelled magad, te nyomorék fideszes tolvaj? Milyen alapon férgezel le valakiket így? Bántottak téged? Látom, kegyetlen volt hozzád a sors, hogy ekkora gazembert műveltek ki belőled az alkesz szüleid...
Nos, hogy ne vergődj hiába, nemsokára indulok a feleségemmel aláírni a Nolimpia pulthoz. Ugyan nem tudom, hogy sikeres lesz-e az akciójuk, de ez már nem számít: valahol el kell indítani egy mozgalmat, és főleg példát kell venni a románoktól.

midnight coder 2017.02.04. 09:33:48

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: A mélymagyarok is pont így röhögnek, amikor valaki megkérdőjelezi hogy a magyarok ősei a szkíták voltak. De ettől európai zsidónak lenni pont ugyanolyan önbecsapás mint mélymagyarnak.

midnight coder 2017.02.04. 09:46:26

@Balt: "Olvasd el az interjút!"
Elolvastam. De ettől nem változott a véleményem. Az élsport egy szórakoztatóipari termék, azok közül is az egyik legkártékonyabb.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.02.04. 09:52:02

@ulpius66: Remélem, emlékezetkiesésed is van, ezért nem emlékeztél arra, hogy egyszer...... többször már aláírtál.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.02.04. 09:55:11

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Ez nagyon jó ötlet. Komolyan, mondom, hogy nagyon tetszik. De kiegészíteném azzal, hogy a vadás(z)ok ellenőrizzék. Nem ám, hogy C-vitaminnal dobogós legyen valaki.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.02.04. 10:06:38

Én egyébként mindig aláírok bármit, ha azonosítható vagyok az íven. Hadd lássák a listázók, hogy én az ő emberük vagyok.
Több párttal is kapcsolatban állok e-mailben.

De a szavazófülkében úgy döntök, ahogy én akarok.

István Tamasi 2017.02.04. 10:11:20

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
Mondom, hogy ostoba vagy és hülyeségeket írsz: Nem Soros szervezi az aláírásgyűjtést és az sikeres lesz.

István Tamasi 2017.02.04. 10:13:19

@Balt:
Valóban, a olimpia óriási esély lenne - arra, hogy a maffiatagok újabb százmilliárdokat nyúljanak le.

István Tamasi 2017.02.04. 10:17:45

@nu pagagyí:
Tényszerű és logikus amit ennek az ocsmány bulesz birkaszarnak írtál, de az agyatlan birkafejével nem képes felfogni.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.04. 10:20:08

Lássuk be teljesen őszintén Magyarországon sosem lesz népszavazás kiírva ebben az ügyben. Bármennyi érvényes aláírást is szereznek.

ember100 2017.02.04. 10:23:24

@conchita wurst:
Helló !

Te kis népművészeti agyagedény :)

Látom kimaradt az első vezír korszak -
- hosszú bájtok éjszakája
-mindenki lehet hülye
--Kaya Ibrahim és Joszif Tot
+kicsit " túlárazott autópályák
-a vezír apjának bányái
-a G nap kitálalója ....
-..........
2010 óta lopási ámokfutása a rezsimnek
És a legszomorúbb az hogy mindezt EGY "ember" vezírelte.

2017.02.04. 10:47:22

@Mr Eggs: "Lássuk be teljesen őszintén Magyarországon sosem lesz népszavazás kiírva ebben az ügyben. Bármennyi érvényes aláírást is szereznek."

Félórája írtam alá, végre. Olimpia sem lesz, egyébként: bármilyen korrupt is lenne a NOB, túl jelentéktelen pályázók vagyunk (noname ország, noname főváros, nuku nézők).
Lássuk be teljesen őszintén.

2017.02.04. 10:51:23

Az orbánista tolvajoknak még megjegyezném, hogy a foci EB rendezését is pont azért bukta a fideszes Kedves Vezető, mert nem tudtuk volna a fizető közönség negyedét sem biztosítani, amit Ukrajna mellény zsebből meg tudott oldani. Azért vergődjetek és féljetek, mára is meglesz a pénzetek a Haboni-művektől.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.04. 11:28:01

@István Tamasi:

Sorosék állnak a háttérben. 99 % esély, hogy sikertelen lesz.

ulpius66 2017.02.04. 11:31:16

portfólio.hu

"Párizs nemzetközi kampányba kezdett a 2024-es olimpia rendezéséért -- nagyon szeretnének nyerni!"

A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Párizs megkezdte a nemzetközi kampányát. A pályázat hivatalosan angol nyelvű "Made for Sharing" szlogenjét a francia nemzeti színekkel megvilágított Eiffel-toronyra péntek este kivetítve fedték fel a szervezők.
Az olimpiai játékok szenvedélyét példa nélküli ünnepléssel szeretnék megosztani a stadionokban és az utcákon is - mondta a nemzetközi sajtó képviselőinek Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke.

A háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös vb-győztes francia szlalomkenus kiemelte, hogy az olimpiai játékokhoz hasonlóan Párizs városa is a megosztás jelképe, ezért számos olyan eseménnyel készül a francia főváros, amelyet nem kizárólag a sportlétesítményekben, hanem a közösségi tereken kívánnak megszervezni, azért, hogy mindenki részese lehessen az olimpiának.

Franciaország folyamatosan fejleszti a biztonsági intézkedéseket a nagy események biztosítására - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy Franciaországban a pályázatot egyaránt a kormányzat és a politikai ellenzék, valamint a civil társadalom, a szakszervezetek és az üzleti világ is támogatja. "Párizs hidakat, nem pedig falakat épít" - fogalmazott Bernard Cazeneuve."

Hát mit mondjak?

Kibaszott nagy szerencséje van Párizsnak, hogy nincs ilyen alávaló ellenzéke, mint Budapestnek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.04. 11:33:40

@nu pagagyí:

Maffiakormány csak a ballib nedves álmokban létezik.

A magyar társadalomnak a legjobb az lenne, ha a nyugat által 30 évve kisíbolt profit bent maradna, de erre még Orbán se mer reagálni.

Az ország megvédése nem uszítás.

A lényeg: a ballibek ne kaparintsák meg a hatalmat.

M1nd3gy 2017.02.04. 11:37:11

Nem baj, ha nem lesz olimpia, ellopják a pénzt másképpen. Ez idáig sem okozott problémát...

nemecsekerno_007 2017.02.04. 11:52:53

Ha ennyien aláírást gyűjtenek, ilyen sokan kommentelgetnek, meg ennyi "főállású civil" van, kérdezem én, hogy akkor

KI VAN A BOLTBAN?????

Az MSZP-SZDSZ 8 éves szerencsétlenkedése még vagy 10 évig ad muníciót a kormánynak. Főleg ha még sokáig jelen lesznek ezek az idióták a közéleben. :)

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.04. 11:55:55

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: ez az egyetlen remény, mert egyébként mindenki mehet a híd alá.

István Tamasi 2017.02.04. 11:56:42

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
Persze a bolgár birkalegelőről úgy látszik, hogy sorosék állnak a háttérben és azt is látod a birkalegelőről, hogy nem fog sikerülni. További kellemes bégetést és kérődzést!

Pilotax 2017.02.04. 11:58:09

Kurvára tele van már sok vidékinek azzal a Budapest nevű vízfejjel a töke amelyik úgy telepszik rá az országra ahogyan erről a Tarlós ilyen értelmű nyilatkozatai szépen elmondják. Jó lenne ha Tarlós levetné a méreténél legalább hat számmal nagyobb mellényét.

Az olimpia nekünk egy csodálatos álom. Az ÁLOM szón van a hangsúly.
Mi az, hogy Budapest pályázott?
NEM Budapest pályázott hanem az ország, már csak azért is mert NEM Budapestről indult a dolog hanem a regnáló kormánytól.
Ha a főváros pályázott, akkor a főváros polgárainak meg önkormányzatának költségvetéséből kell finanszírozni!
Az olimpia költségvetését nyilván az ország és NEM Budapest finanszírozza!
Akkor miért is nincs a vidéknek beleszólása abba, hogy legyen olimpia vagy ne legyen? Kell a vidékiek adója egy sportmániás megalomán baromságára, de egyébként kuss legyen a vidékinek, ne szóljon bele mire költik a pénzét?
Ez egy aljas, mocskos, politikai húzás, a vidékiek megkérdezése nélkül a nyakukba varrni egy 50 évre szóló adósságot azért, hogy még nagyobb erővel tudjon a vízfej ránehezedni az országra?
A várható lopásokról már éppen elég hozzászóló beszélt, ahhoz már nincs mit hozzáfűzni.

István Tamasi 2017.02.04. 12:00:26

@ulpius66:
Megjegyzem, hogy az ívet aláírta a százezer magyar között magyar olimpiai bajnok is.
Azonkívül:
Abból a bizonyos Price Waterhouse-os tanulmányból valahogy "kifelejtődött a budapesti olimpia biztonsági rendszerének 1,5 milliárd dolláros költsége is.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.04. 12:01:33

Megint magatokat szopattátok meg hülye libsik..:DDD

nemecsekerno_007 2017.02.04. 12:12:24

@István Tamasi: 3000 Mrd Ft-ra becsülik a költégeket. Csak a szociális kiadások 5000 Mrd-t tesznek ki évente. Nem 7 év alatt, hanem évente. Csak a nagyságrendek miatt.

De itt vannak a számok:

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

ulpius66 2017.02.04. 12:19:33

Persze, persze jól ismerjük a ballibsiket!!!

Mindent szétverni, mindennek keresztbe tenni, éljen a KÁOSZ!!!

Franciaországban is demokrácia van, meg Magyarországon is demokrácia van....."mindössze" annyia különbség, hogy a francia ellenzék él a demokrácia adta jogosítványaival, míg a magyar ballibsi ellenzék VISSZAÉL A DEMOKRÁCIA adta jogaival......

Bármibe le merem fogadni, ha pl. Orbán elvetette volna Paks - 2 megépítését, akkor másról se szólna a ballibsi kórus, csak arról, hogy ez a szemét Orbán nem akarja megépíteni Paks - 2-t PEDIG TÖRVÉNY KÖTELEZI ERRE, ÉS IGENIS MEG KELL ÉPÍTENI PAKS - 2-T, mert nem lesz energiánk......

Ugyanez a helyzet Putyinnal, ha Orbán teszem azt rosszba lenne Putyinnal, az egész ballibsi kórus másról se szólna, hogy "reál-politika" meg gyurcsányi szépen felépítette az orosz kapcsolatot, amit ez a szemét Orbán csak jól lerombol.....

Az olimpiát szinte mán említeni sem kéne......ha Orbán ellene lenne, az egész ballibsi kórus követelné az olimpia-rendezést, mert "nemzeti összetartozás" meg mikor rendeznénk, ha nem most.....

Összegezve: egyszerű a ballibsik logikája!
Minden szar amit Orbán csinál! Mindennek az ellenkezője volna jó!!!!!!!!!!!!!!!!

feketeesfeher 2017.02.04. 12:56:51

@ulpius66:

A saját kényszerképzeteiden túl nem ismersz te semmit.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.04. 13:15:38

@Mr Eggs: Jajj már! Előre magyarázod az aláírási buktát? Átlátszó..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.04. 13:21:10

@vénkujon: Most mi értelme a kamualáírásnak? Csak nektek segítenék vele. Tegyük fel, hogy az én kamualáírásommal együtt összejönne mondjuk 150 ezer aláírás. Az aláírásokból 20 % mindig érvénytelen szokott lenni, tehát ebből a 150 ezerből csak 120 ezer lenne érvényes.
Hát ez lenne nektek a legjobb. " A zorbáni választási bizottsátg elgáncsolta a Nolimpiát"-ez folyna a csapból is az összes libsi médiumból, és még a a népszavazási buktát sem kellene végigcsinálnotok..
Neem kisfiam. Azzal teszek a legjobban alátok, ha nem írom alá, és erre bíztatok másokat is..

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.04. 13:41:58

@EU zászlót mindenhova!: Nem magyarázok semmit, ez tény hogy kifognak valamit találni ellene.

@ulpius66: senki nem ellenzi Budapestet, a kormánynak van ellenzéke.

ulpius66 2017.02.04. 13:54:57

@Mr Eggs: "@ulpius66: senki nem ellenzi Budapestet, a kormánynak van ellenzéke."

Én bírom a vicceket!

nu pagagyí 2017.02.04. 13:58:23

@Larry Silverstein: Te is magyarnak hazudod magad, pedig nem sok magyar csoroghat az ereidben.

nu pagagyí 2017.02.04. 14:00:04

@ulpius66: "Minden szar amit Orbán csinál! " Igen, ez volt az egyetlen értelmes mondatod. Ráhibáztál.

ulpius66 2017.02.04. 14:00:39

@feketeesfeher: "A saját kényszerképzeteiden túl nem ismersz te semmit."

fekete és fekete!

Aha!!!

Viszont a saját kényszerképzeteimet jól ismerem!

Hogy rólad is essen pár szó......

Te a fikázáson kívül mihez értesz?

Akkor ugass, ha a kedvenceid valamit letettek az asztalra!
(mán azon kívül, hogy csak a 4-es metró projektből 167 milliárd forintot loptak...amiről ugye OLAF papírjuk van.......szerezzetek mán egy ilyen OLAF papírt arról is, a Fidesz mennyit lop........ez a legnagyobb "kényszerképzetem"......)

nu pagagyí 2017.02.04. 14:05:14

@nemecsekerno_007: A 3000 milliárd a tényleges költség lenne: objektumok, ez-az. A Fidesznél szokásos 90%-os lenyúlási rátával számolva (lásd Voldemort), a végső ceh úgy 30 ezer miliárd lesz, azaz egy egész éves költségvetés összege. A módszert az úszó VB egyre növekvő költségein tanulmányozhatod: minőségcsökkentés növekvő árakkal kombinálva.

ogli dzsí 2017.02.04. 14:09:58

Orbán 3/4et fog kapni 2018ban. Leginkább pont a libbant sajtó és a ballenzék szakadatlan gyülölködése miatt.

index.hu/belfold/2017/02/04/nezopont_a_baloldal_elozi_a_jobbikot/

felső határ nincs 2017.02.04. 14:13:35

felszólítom a baloldalt: fejezze be a gyülölködést !

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.04. 14:14:07

@nu pagagyí: Mégis mindig elveri az arcotokat a választásokon. Nem lehet, hogy mégis ti csináltok valamit rosszul?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.04. 14:15:39

@felső határ nincs: Válaszuk erre: " Nem adhatok mást, mi lényegem.."

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.02.04. 14:17:10

@nu pagagyí: Mi van a 170 millárdos szoci-szadesz M4 lenyúlással? Bagatell..?

tpl 2017.02.04. 14:42:45

Hajrá Budapest Olimpia! Megtudjuk és megfogjuk csinálni!!!

VaradiJanos 2017.02.04. 14:56:22

A kutya ugat, a karaván halad.

Союз (törölt) 2017.02.04. 15:13:10

@tpl:

Persze, persze ha beledöglünk is, akkor is lesz doppingolimpia.
Hajrá Párizs, hajrá Los Angeles!

nemecsekerno_007 2017.02.04. 15:13:18

@nu pagagyí: "A 3000 milliárd a tényleges költség lenne: objektumok, ez-az. A Fidesznél szokásos 90%-os lenyúlási rátával számolva (lásd Voldemort), a végső ceh úgy 30 ezer miliárd lesz, azaz egy egész éves költségvetés összege..."

És honnan a f****ból lesz meg az a 27 ezer Mrd, amit majd a fidesz le tud nyúlni???? Ezen nem gondolkoztál. Vagy 7 évig nem fizetnek nyugdíjat, hogy le tudják nyúlni a 90%-ot???? Meg azt a pénzt valakinek meg is kéne t ermelni. Konkrétan annak a 1,5 millió embernek aki erre képes. Nem a megélhetési civilek fogják, abban biztos lehetsze. Eszednél vagy? Az ilyen nettó f*****gok miatt tart itt ez a ország.

István Tamasi 2017.02.04. 15:28:16

@nemecsekerno_007:
Például Montreal 30 évig nyögte, fizette vissza az olimpiára felvett hiteleket.

Nemfajtalan srác 2017.02.04. 15:49:55

@élhetetlen:
Pátyolgasd csak a migriket, kérd meg Merkel mamit hogy küldjön neked néhányat, éljetek együtt ... csak ne Magyarországon! Mert itt az óriási többség nem kér belőlük, meg a libsikből sem. Közös térről beszéltél, akkor az erre is kell hogy vonatkozzon

sőőtnagyonis 2017.02.04. 15:58:03

@Frady Endre:

Segíts légy szi,
megénekelni
Amint a néni nézi,
Nincs kinek lapátolni,
havat tolni.
Van ugyan tábla kék,
ami hirdeti még
az ország erőlködik.
Mészáros gyarapodik
A siker alapos,
Mint a kollégiumban
a lapos-te-tű,
boldogok vagyunk.
Mert üres az agyunk,
semmire sem vágyunk,
már csak hálunk,
holnap halunk.

csepel.info/?p=56794

sőőtnagyonis 2017.02.04. 16:05:56

@sőőtnagyonis:
Persze a néninek már a dzsetszki is jobb lenne abban a kereszteződésben, mint a járókeret, nem is tudom miért erőlteti:-(((.

papaAndy 2017.02.04. 16:26:23

Elöljáróban: Szeretném ha lenne szavazás az olimpiáról, mert így lenne egyrészt tisztességes, másrészt ez adhatna támaszt a kormánynak, ha győznek a népszavazáson, és természetesen így élesben is ki lehetne kérni a budapestiek véleményét, ha nem szeretnék, minek rájuk erőltetni?

Alapjában nagyon problémásnak találom azonban az érvelést, hogy ha mégsem jön össze a tervezett 180-200e aláírás, csak a minimális 138e körüli, akkor majd a választási bizottság jól csalni fog (jó, értem, hogy mindenki magából indul ki). Én 3-szor voltam választásokon szavazatszámláló bizottságban, nyugalom, ennyi szavazatot olyan sokan számolnak össze, hogy nem maradhat titokban csalási törekvés.

Természetesen, mindig van rengeteg érvénytelen szavazat, de ezeken nálunk soha nem vitáztak a különböző pártok küldöttei. Ha például egy név/cím/anyja neve kombináció 30-szor fordul elő, akkor egyértelműen egyszer számítják be. A népszavazásokon inkább a másik irányba könnyű csalni, volt ismerősöm, aki simán beírta a felesége és anyja adatait is, mert úgy volt vele "ők is ezt akarnák, tudom". Az aláírásgyűjtők pedig érdekeltek elfogadni az ilyen magyarázatot, tehát rendszerint hagynak bárkit akárhány nevet beírni. Azt pedig, hogy valaki minden nap odamegy aláírni, senki nem tudja kiszűrni, a legnagyobb jóakarattal sem.

Szóval az egész blogbejegyzés logikája, hogy ha nyerünk jó, ha nem nyerünk az tuti csalás, ha az olimpiai bizottság elkaszálja az jó, ha nem, akkor korruptak... Gyenge na, igazi index2 színvonal.

A rossz hírem a balos bloggernek és drukkereinek, ez az egész ügy a fityesznek egy win-win szituáció, mondhatni zseniális politizálás, kevés teljesítménnyel megint betonozzák befelé a győzelmüket. Hogy miért?

Vegyük az egyszerűbb esetet, győznek a népszavazáson az olimpiát akarók. Igen, megmutattuk a kishitű balosoknak hogy összefogva lehet, bla, bla.

Vegyük a valószínűbb esetet, hogy Budapesten elkaszálják a magyar olimpiai eszmét: Akkor lehet majd mondani, hogy habár az ország szerette volna, sokat fejlesztettünk volna Budapesten, az a vörös koszfészek idegen test a nemzet testében, még azt sem tudják felmérni, milyen jó nekik ha 10-ből 10 ember fizet azért, hogy 2-nek szebb legyen a háza, és még ki tudja milyen jó kis sport, egészség, nemzet és minden ellenes baloldal képét fogják felvázolni itt-ott hihető magyarázatokkal is alátámasztva.

Korrupció:
Ha valakinél ott a kassza kulcsa, akkor lop amikor akar, nem kell neki olimpia, egy vacak 7-8 kilométeres földalatti lukpáron is sikerült még a balos takarítónőknek is meggazdagodniuk, a politikusok színre, nemre, korra függetlenül simán lopnak ha akarnak, és sokszor akarnak.
Másrészt:
Két parlamenti választás is lesz még 2024-ig, az esélytelennek tűnő LMP-n kívül a többiek nem annyira olimpiaellenesek, ha nyerne a pályázatunk és esetleg 2018-ban vagy 2022-ben nyerne a baloldal, vajon leállítanák az olimpiát vagy az 1/3 részét elsikkasztanák ennek a projektnek is. És ez az 1/3 csak az a rész, amivel megbuktak, vajon mennyit loptak el valójában a félezer milliárdból? Csoda, hogy végül megépült a metró, talán meg sem épült volna még ma sem, ha nem buknak meg 2010-ben.

Én Pesten születtem és nőttem fel, de ilyenkor különösen örülök, hogy sikerült mesze költöznöm onnan. Ha vidéken is szavazhatnánk, arra buzdítanám az embereket, hogy az olimpia ellen szavazzanak, ez a Pest nem érdemli meg a pénzünket, Szeged vagy Pécs pedig sajnos nem elég nagy ahhoz, hogy olimpiára pályázzon.

khell 2017.02.04. 16:31:38

Ezek a büdös tetvek már mobilon is felhivtak, hogy agitáljanak. Nem tudom honnan szerezték a számomat, mert titkos, gondolom megvették jó sok pénzért valami lopott adatbázist. Kinek a pénzéből vajon?

Természetesen azonnal némitottam a mikrofont és félreraktam a telefonom, hadd fizessenek jó sokat a hivásért. Mindenki másnak is ezt ajánlom.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 16:43:19

@Pilotax: @Jolka40: "Kurvára tele van már sok vidékinek azzal a Budapest nevű vízfejjel"

Igen, nem egészséges, hogy a népesség ötöde egy városban él, minden út, vasút azon megy keresztül, ott van az öszes minisztérium, stb. Így alakult, a budapesti lakosokra nem érdemes emiatt mérgesnek lenned.

"Mi az, hogy Budapest pályázott?"

Város pályázhat csak olimpia renezésre.

"NEM Budapest pályázott hanem az ország"

Lényegében igazad van.

"Ha a főváros pályázott, akkor a főváros polgárainak meg önkormányzatának költségvetéséből kell finanszírozni!"

Budapestnek nincs az országtól függelen költségvetése. Annyi pénzzel gazdálkodik, amennyit a kormány nála hagy. A legtöbb és legnagyobb cégeknek Budapesten van a központja, a jólkereső emberek aránya is az országosnál magasabb, ha az állam minden adót Budapestnél hagyna, simán rendezhetne olimpiát, de az ország maradék része éhenhalna.

"miért is nincs a vidéknek beleszólása abba, hogy legyen olimpia vagy ne legyen?"

Mert a országos népszavazási kezdeményezéseket orbán Választási Irodája rendre elkaszálta.

"egy aljas, mocskos, politikai húzás, a vidékiek megkérdezése nélkül a nyakukba varrni egy 50 évre szóló adósságot"

Egyetértek. És a népszavazásra aláírást gyűjtő fiatalok is egyetértenek veled. Agitáld a Budapesten lakó ismerőseidet, hogy írják alá a népszavazási kezdeményezést!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 16:47:39

@nemecsekerno_007: "És honnan a f****ból lesz meg az a 27 ezer Mrd, amit majd a fidesz le tud nyúlni????"

Kölcsönből, EU segélyből, norvég pénzekből, stb. ahogy eddig is finanszírozták a tolvajlásukat. Meg ahogy a Paks2 tolvajlást is fogják, arra sincs egy vasunk se.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 16:52:39

@Nemfajtalan srác: "Pátyolgasd csak a migriket, kérd meg Merkel mamit hogy küldjön neked néhányat"

Öööö... biztos elkerülte a figyelmedet, haogy nem kell Merkeltől kérni, van párezer menekült magyarországon, orbán gazdád adott nekik menekültstáuszt. Afgán, arab, de van köztük jópár néger Afrikából is. Látod, ez van, ha csak a hazug habonymédiát olvasod, elhallgatják előled az igazságot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 17:00:03

@papaAndy: "ennyi szavazatot olyan sokan számolnak össze, hogy nem maradhat titokban csalási törekvés."

Nem tartják titokban. Ha egy szám görbén van írva, kidobják az egész ívet.

Ha van tapasztalatod, magadtól is tudod, hogy az érvénytelen aláírások 1-2%. akkor ugye nem hiszed el, hogy 20% fölötti lehet.

"az a vörös koszfészek idegen test a nemzet testében"

Most is ezt mondják, ezen nem lehet rontani. orbán gyűlöli a magyarokat, de a budapestieket mégjobban. Lásd 3-mas metró, minden pénzt kiszivattyúz, csak ne legyen elegendő a felújításra.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 17:02:41

@khell: "Ezek a büdös tetvek már mobilon is felhivtak, hogy agitáljanak."

Engem a parlameni választásnál hívtak fel ezek a büdös tetvek. Méghogy a hazaáruló csuti gecire szavazzak! Elment az eszük.

Pilotax 2017.02.04. 17:23:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Város pályázhat csak olimpia rendezésre."
Ez csak egy jogi maszlag. Talán a földön nincs is olyan város amelyik az országa gazdasági háttere nélkül képes lenne megrendezni egy olimpiát. Lehet van néhány kivétel de az nem Budapest.

"Így alakult, a budapesti lakosokra nem érdemes emiatt mérgesnek lenned."
Félreértesz! Nem haragszom a pesti emberekre, de igazságot követelek az ország négyötödének.

"Agitáld a Budapesten lakó ismerőseidet, hogy írják alá a népszavazási kezdeményezést!" Megtenném, de ehhez túlságosan messze lakom Budapesttől.

"A legtöbb és legnagyobb cégeknek Budapesten van a központja, a jól kereső emberek aránya is az országosnál magasabb, ha az állam minden adót Budapestnél hagyna, simán rendezhetne olimpiát, de az ország maradék része éhen halna."
Ehhez is van némi hozzáfűzni valóm.

Ha nem lenne a vidéki háttér Budapest már régen éhen döglött volna. Amikor Budapestre jártam főiskolára (nem most volt, de ma is ez a helyzet) 30-40%-al olcsóbban vásároltam a friss zöldséget Budapesten mint abban a megyében ahol azt megtermelték. Ennyit a torz gazdasági struktúrákról. Szinte minden országos cégnek Bp-en van a központja, ezért itt könyvelik le a vidéken termelt jövedelmet is, ami a statisztikában persze úgy néz ki, hogy az Bp-en keletkezett. Csak néhány példa: Az összes bank biztosítótársaság - hogy csak a legjövedelmezőbb ágazatot a pénzügyeket említsem - központja Bp-en van, de a jövedelmének nagyobbik hányadát vidéken hozza létre. Az ország tömegközlekedésre fordított költségeinek kb. 80 %- Bp-en kerül elköltésre - ebben nincsenek benne az olyan beruházások, mint a 4-es metró 400 milliárdja (némi lopásokkal fűszerezve) -, 1,8 millió vs. 8 millió lakos. A gyerekem Bp-en dolgozik, mert mifelénk esélye sem volt az elhelyezkedésre, pedig nagyon szívesen maradt volna itthon( Ja és a párja is vidéki, aki szintén a környékének lehetetlen munkaerőhelyzete miatt volt kénytelen Budapestet választani). Hol állítja elő a GDP-t, hol fizet adót, ez miért nem jelenik meg a helyi GDP-ben, miért Bp-en jelentkezik? Az állandó lakcíme itt van vidéken, és természetesen, amikor csak tud, siet haza, mert nem igazán szereti Bp-et, de megélni muszáj. A multi cég ahol dolgozik 90 fővel a központot működteti Bp-en, a termelőegységek meg szanaszét vannak az országban, több ezer vidéki munkavállalóval és adózóval, Bp-en nincs termelőegységük, akkor hol is áll elő a megtermelt érték?, Hol könyvelik el azt?. Ez a cég(energia) több százmilliárdos forgalmat bonyolít le.
Ha a GDP-t vagy az adókat ott könyvelnék le a statisztikákban ahol az előállításra került, akkor nem lenne több a Bp-i GDP összege mint a lakossági arány - 1:4 -, vagy legalábbis nem lenne ekkora a különbség a tényleges és a vélt értékek között.

@tpl:
Csináld! De nélkülem, és ne az én pénzemből hanem a magadéból. Nekem rendes oktatásra egészségügyre, vidéken is elfogadható tömegközlekedésre stb. van szükségem, és nem csak nekem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 17:37:28

Csak a sok fideszgeci vergődik, hogy miért akar a nép dönteni az olimpiáról, mikor uraik és parancsolóik már eldöntötték, hogy szétlopják.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.04. 17:45:40

Feri alázza a swowder klubot!

'Viktor, te vagy a felelős elenyészett életekért, reménytelenségért!
Nem tisztelünk, hanem megvetünk, Viktor!
Nem vezetőnek tartunk, hanem bűnözőnek!
Nem miniszterelnök vagy, hanem beteg ember!
Előtted jobb volt, utánad jobb lesz.
A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint párttársaink jelentős része.'

index.hu/belfold/2017/02/04/gyurcsany_ferenc_evertekelo_beszede/

Nem te vagy az, macskás?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.04. 17:50:37

Az egész szociális ágazat béremelése a töredéke annak amit a pesti lipsik a metró projektben elloptak!

index.hu/belfold/2017/02/04/33_-os_beremeles_lesz_a_szocialis_agazatban/

Munkás bére az égre kiált!

conchita wurst 2017.02.04. 17:56:20

@Halál kamionja mindenkit elgázol: 'A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint párttársaink jelentős része.'

- nagy széltoló ez a Feri. Tényleg azt mondta volna trollkodásból, hogy a DK jelentős része tolvaj? hihi

feketeesfeher 2017.02.04. 18:24:35

@EU zászlót mindenhova!: Hát azzal momentán az van, hogy nincs. Hogy a pártok nyúltak a 4-es metró beruházásból, az nem kétséges. A kérdés az, ki mennyit mire.

feketeesfeher 2017.02.04. 18:32:21

@ulpius66: Az a baj, hogy ostoba vagy. Korábban elgondolkodtam, hogy csak megjátszod, mert végül is az egybites fidesz propagandát tolod, ahhoz meg hiteles, de ma inkább azt gondolom, tényleg velőtrázóan ostoba vagy. Már akkor gyanakodtam, amikor lehülyéztél, mert metettem a törvényi hivatkozást, hogy miért is bűncselekmény az a tetted amivel dicsekszel, de azóta folyamatosan erősítesz abban, hogy jól gondolom.

papaAndy 2017.02.04. 19:15:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Nem tartják titokban. Ha egy szám görbén van írva, kidobják az egész ívet."

Remélem ezt nem gondoltad komolyan :) Vagy nem vettél még részt választásokat követő szavazatszámoláson. Szerintem mindenkinek ki kellene próbálnia, ingyen ülhetsz reggel 6-tól este 11-ig, kapsz esetleg néhány szendvicset és vizet, de ott lehetsz ellenőrizni. Próbáld ki, és meglátod, hogy nem lehet csalni, annyi különböző párt és szervezet delegálhat. Az országos választásokon és magukon a szavazásokon valóban 1-2% csak az érvénytelen szavazat (kivéve a migránsost, ahol tanácsra érvénytelent adtak le, eléggé értelmetlenül, mert ugyanennyi erővel otthon is maradhattak volna). Azonban a szavazásokon már ellenőrzött kilétű, listába vett emberek vesznek részt, míg az aláírásgyűjtésnél bárki aláírhat akárhányszor, és bárki beírhatja mások adatait is, ami miatt nagyobb arányban nem egyeznek a megadott adatok a központi nyilvántartásban szereplőkkel. Az aláírások ellenőrzésénél akár te is ott lehetsz, ha a kezdeményező delegál:
"ellenőrzés Az ellenőrzés az országos népszavazás lebonyolításának egész folyamatát végigkíséri. A választási szervek működése és tevékenysége nyilvános. Az aláírások ellenőrzésénél a kezdeményező képviselői jelen lehetnek. A választási bizottságok munkájában részt vehet a kezdeményezők közös megbízottja és az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok közül a kezdeményezésben részt nem vevők delegáltjai. Az Országos Választási Bizottságba a kezdeményező szervezetek egy közös megbízottat küldhetnek. A népszavazás lebonyolításának nyilvánosságát erősíti, hogy a sajtó képviselői külön engedély nélkül jelen lehetnek a választási szervek munkájánál, e szervek munkáját azonban nem zavarhatják. A népszavazás törvényes lebonyolításának további garanciája a jogszabályok által biztosított jogorvoslati rendszer. A nemzetközi megfigyelők jelenléte szintén a rendszer garanciális részét képezi. (Ld még.: jogorvoslat)"

Azonban mindez nem igazán lényeges, hiszen ha az 1,4 millió főváros jogosult 2/3-a tényleg ellenzi az olimpiát és a támogató egyharmad jelentős része is jónak látja szavazáson eldönteni az ügyet, akkor nem lehet gond összeszedni 180-200e szavazatot, szerintem simán meg tudják csinálni, ha nem, akkor talán mégsem akkora a nép ellenállása, mint azt sugallani próbálják. De szerintem simán meg lesz a 200e aláírás, vagyis 7 jogosultból 1 aláír.

"Most is ezt mondják, ezen nem lehet rontani. orbán gyűlöli a magyarokat, de a budapestieket mégjobban. Lásd 3-mas metró, minden pénzt kiszivattyúz, csak ne legyen elegendő a felújításra."

Ez vélemény kategória, a többség szerint Fletó gyűlöli vagy valaki más. Szerintem egyik sem gyűlöli, jelentős részük (a politikusoknak) lop, korrupt és sikkaszt, de nem gyűlöl hanem kiröhög bennünket. Még azt sem merném állítani, hogy a többségük becstelen, ha tényleg azt hinnénk, hogy így van, más rendszert kellene találnunk. Majdnem minden országban ezzel vádolják sokan a politikusokat, ismét nem vagyunk olyan különlegesek, mint azt hisszük.

Az érdekes dolog az, hogy jelenleg csak a baloldalnak van papírja arról hogy milliárdos tételben lop, látom a köztévé már természetesen üti is ezt a vasat sőt, azt is látom, hogy egymásnak is esnek ez miatt a "demokrata" oldalon tolják egymásra a felelősséget. Vityáéknak ez a balhé kicsit korán jött jól, sokáig kell majd ezt a vasat a tűzben tartaniuk.

Amiért szomorú vagyok, pedig annyira nem lényeges, hiszen csak szavak:
Ugyanazok az emberek lejáratták az amúgy szép ideákat kifejező szavainkat, olyanokat, mint "szocializmus" - "liberalizmus" és most "demokrata", ezzel is Vitya malmára hajtva a vizet. Amikor hallom Fletó szájából a "demokratikus oldal" szavakat, magukra értve már kényelmetlennek kezdem érezni a demokrácia szó használatát is, pedig liberalizmus és demokrácia valamikor a szent teheneim voltak. Kár volt ezeket így lejáratni. Az, hogy az opportunista Vitya ezt kihasználja? Ez a bevallott szakmája, ő maga mondta: "a politika is csak egy szakma".

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.04. 19:27:54

@papaAndy: "nem vettél még részt választásokat követő szavazatszámoláson."

Igen, nem vettem még részt választásokat követő szavazatszámoláson. Olvastam beszámolókat.

"nem lehet csalni, annyi különböző párt és szervezet delegálhat"

Egy szóval nem mondtam ilyet.

A népszavazási kezdeményezés aláírásai ellenőzésénél csal a Választási Iroda, ahogy írtam.

"bárki beírhatja mások adatait is"

Remélem ilyet a nolimpiás srácok nem engednek. Asszem ellenőrzik az adatokat. Na, majd megyek aláírni, akkor pontosabban fogom tudni.

2017.02.04. 20:14:53

@papaAndy: Az adatokat ellenőrzik, mert a lakcímkártyáról írják be a neved és a személyi számod, neked csak alá kell írni. Ha így rendezték volna a parlamenti választásokat is (nyilvánosan és függöny nélkül), soha nem lett volna kétharmada a rablóbandának.

2017.02.04. 20:23:02

@papaAndy: "az aláírásgyűjtésnél bárki aláírhat akárhányszor, és bárki beírhatja mások adatait is, ami miatt nagyobb arányban nem egyeznek a megadott adatok a központi nyilvántartásban szereplőkkel"

Most látom, hogy mekkora bődületes hazugságot írtál fentebb. Nem sül le a bőr a pofádról? Még egyszer, a hülyék és a hazug fideszesek kedvéért: a lakcímkártyáról írják be az adatokat (tehát nem te írod be, hanem az aktivista), és tényleg csak az aláírásod kell.

conchita wurst 2017.02.04. 20:29:51

index.hu/belfold/2017/02/04/tomegverekedes_volt_monorierdon/

Az index megint azt hazudja hogy családok voltak, pedig csak cigányok voltak

conchita wurst 2017.02.04. 20:30:46

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Nem is kérhetnek igazolványt, de további jó hazudozást.

conchita wurst 2017.02.04. 20:32:04

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Nem írják be az adatokat a lakcímkártyáról és el sem kérhetik a lakcímkártyát (se).

István Tamasi 2017.02.05. 10:52:16

@conchita wurst:
De elkérhetjük a lakcímkártyát és a normális emberek oda is adják, annak mutatják meg akinek akarják. Aki nem akarja odaadni, annak megköszönjük a megjelenést a pultnál és nem kerül fel a listára. /egy önkéntes aláírásgyűjtő/

2017.02.05. 11:09:27

@conchita wurst: Figyelj ide, te rohadék hazaáruló fideszes tolvaj: ha nem voltál aláírni, akkor ne hazudj tovább, mert szénné égeted magad és a vezéredet is, az egész bűnöző maffiával együtt. Tényleg, elhiszem hogy ezért fizetnek a lopott pénzből, és ebből eteted a retardált családod, de ne állj bele ilyen bődületes hazugságokba, mert ki fognak rúgni a fideszes troll gyárból. A nyilvánvaló hazugságokat már Haboni gazdád sem akarja kidumálni, ezért meg neked sem jár a bónusz. Hülyébb vagy, mint gondoltam (most teljesen mindegy, hogy melyik fasszopó nick-edről írsz).

jakirte jak 2017.02.05. 15:02:17

@pamut: "Meglesznek az aláírások a kellő számban."

"hillary clinton lesz az usa elnöke"

krvnyád! :))))))

pamut 2017.02.05. 23:46:36

@jakirte jak:

látom magyargyűlölő vagy, te szánalmas féreg :)
süti beállítások módosítása