B1 blogcsalád



Szijjártó Péter elérte a gondnokság alá helyezési szintet

2017. január 31. - nickgrabowszki

Megemlékeztünk már arról, hogy a magyar külügyminiszter az orosz kormánypropagandának nyilatkozik, meg arról is, hogy micsoda elképesztő dolgokat.szp_2.jpg

De arról nem, hogy a Russia Todaynek az is kifejtette, hogy

ha egy liberális elnök mondta volna ugyanazokat a dolgokat, amiket Donald Trump mondott, az egész európai média ünnepelné, micsoda progresszív, csodálatos és okos srác.

Tehát szerinte a liberális sajtónak az a problémája Trumppal, hogy nem liberális, és nem az, ami ebből következik, hogy micsoda dolgokat mond és két hete már tesz is.

Szijjártó futsal- és Orbán-környéki miniszterben fel sem merül, hogy ha Trump liberális volna, illetve bárki,

aki liberális, az nem tesz és mond fasisztoid dolgokat.

Ellentétben például Trumppal. Aki - mint az köztudott - nem liberális.

Képzeljük csak el Clintont, aki minden bizonnyal liberális elnök lett volna, amint válogatás nélkül teljes országok minden állampolgárát kitiltja az Egyesült Államokból. Vajon ünnepelné ezért a liberális média?

Szijjártó szerint igen.

Pedig nem ártana azt a lehetőséget is fegyelembe vennie, hogy egy liberális elnök, aki olyanokat mondana, mint Trump, az

már nem volna többé liberális.

És erről talán nem is a gonosz média tehetne.

Petike a minden oroszok cárjának való megfelelési kényszer okozta zavarában még fogalmatlanabbnak mutatkozott, mint általában. De ezzel már nem csak a miniszteri posztra való alkalmassága kérdőjeleződött meg.

Mert az már régen.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9212171212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Szikora 2017.01.31. 14:30:36

Újra és újra megmagyarázzák ezek az agyoniskolázott bloggerek,hogy mi a jó a választópolgároknak(2010-2014 MO,2016 USA,stb.)miért hülye minden politikus aki nem akar hazájában sem bantunégert,sem arab kecskebaszót,sem latinamerikai drogcsempészt.Minden politikus hülye aki megvédi határait(hozzáteszem Izrael sosem volt alázva ez miatt).

nickgrabowszki 2017.01.31. 15:25:56

@Csaba Szikora: hozzászólásából látszik, milyen kitűnően megértette a cikk lényegi mondanivalóját. köszönjük értékes gondolatait.

aachi 2017.01.31. 16:39:45

@Csaba Szikora: remélem majd valami 8 általánost se végzett orvos végez rajtad életmentő műtétet, nehogy valami agyoniskolázott kontár kezei köré kerüljél.

Géza néni 2017.01.31. 17:45:44

A cikkben van egy hiba, mert nem Orbán-körüli miniszter, hanem Orbán Viktor személye körüli teendőket ellátó miniszter........

2017.01.31. 21:06:09

@Csaba Szikora: Aki az iskolázottságot szitokszóként használja, arról tudható, hogy egy 8 általánosos (4 első 4 második) kisebbrendűségi komplexusos sutyerák paraszt, aki ennek megfelelően próbál találni olyan más csoportokat, akiknél magát jobbnak képzelheti, pedig nem az. Aki többet tanult a 8 általánosnál, az neki agyoniskolázott. Nyomorult egy életforma.

morph on deer 2017.01.31. 21:38:47

Péterke már gondnokság alatt áll, - hát épp a gondnokságot látogatta, amikor megcsúszott a nyelve!
Mert már olyan fényesre van subickolva a "gondnok", hogy kész életveszély, ha valaki nem vigyáz..!
A nyelvére!
Könnyen megütheti magát!
Meg ónos eső is van, szóval sikamlós a pálya, alul - fölül, hát nem csoda, hogy megesik az ilyen...
Gondnokság alatt is, bizony..!

megamedve 2017.02.01. 05:57:33

Vajon hogy sikerült a vezérgecinek összerántani ennyi sutymót, akiknek ordít a fejéről minden képességük, mint pl. ez a kis pöcs, meg a rogánpöcs, meg a rezsipöcs. Na persze a kopasz halálmadár kormányszóvivő se semmi.

kaleidos cope 2017.02.01. 06:18:26

@megamedve: sajnos Magyarország bővelkedik az ilyenekben és az agyoniskolázottak vagy inkább a megfelelően működő frontális kéreggel rendelkezők jelentősen alulreprezentáltak (direkt fogalmazok így hogy Szikora Csaba szótárazzon :) ) vg.-nek azért megy jól mert a sok elcseszett balfasz most pozícióba kerülhet és naná hogy továbbra is fenntartja a NER hányadékos rendszerét

toportyánzsóti 2017.02.01. 06:21:20

Nem csak questorosszíjártót kéne gondnokolni hanem a gazdiját is mert nemzetbiztonsági kockázat.Alig maradt már magyar föld és még ezt is kockáztatják...

2017.02.01. 06:50:52

Nem kell ahhoz Amerikába menni, hogy szerencsés bohócokat lássunk. Itt nálunk is van bőven ilyen baromarcú Trump.
Úgy mellesleg ezt a barmot az amerikai média segítette hatalomra azért, hogy folyamatosan biztosítva legyenek a botrányos cikkek és a csámcsogni való egy idétlen,ostoba, majomról.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.01. 11:11:47

@Diorella Queen: "ezt a barmot az amerikai média segítette hatalomra"

Nem. De tényleg ebből fognak élni 4 évig. :))

Lehet, hogy összedönti a világgazdaságot, de addig jól fogunk rajta szórakozni.

Putyin, meg a FBI vezetője segítették a győzelemre. Putyin indítékai világosak.

Gróf Leninkoerúthy Taszyló 2017.02.01. 12:15:50

"ezt a barmot az amerikai média segítette hatalomra"
"Putyin, meg a FBI vezetője segítették a győzelemre. "

Frászt! A demokraták segítették hatalomra azzal hogy KIBEBA SZOTTÚÚÚL elmérték a farkukat.

Filó FiBi Béla 2017.02.01. 12:43:01

Most gondolkodom,próbálok olyan külügyi góréra emlékezni aki lejjebb voltmint ez a szerencsétlen...akár jobbos akár balos..dee valahogy nem jut eszembe senki a magyar történelembe..talán 1240 körül kb..

2017.02.01. 23:19:28

"a liberális sajtónak az a problémája Trumppal, hogy nem liberális" - ez tény, ezen nincs mit vitatni...
süti beállítások módosítása