B1 blogcsalád



Schmidt Mária bevezette a cenzúrát a Figyelőnél, de a kérdés az, hogy Habony kiesett-e Orbán kegyéből

2017. január 31. - nickgrabowszki

Az volt az utóbbi napok nagy kérdése, hogy a londoni emigrációját töltő Habony végképp kiesett-e az orbáni pikszisből. Ezt jelzi-e, hogy Schmidt Mária elcsaklizta bizalmi emberét, jobbkezét, egyik cégének ügyvezetőjét, hogy megtegye a Figyelő szerkesztőbizottsági elnökének.smlt.jpeg

Mert akár úgy is fel lehetett fogni, hogy Lánczi Tamás dezertált az - esetleg - kegyvesztett Habony mellől, valamint hogy a mértéktartó, körültekintő, kiegyensúlyozott, konzekvens és sziklaszilárd állásfoglalásairól közismert Schmidt megérezte, hogy szabadon lehet abuzálni a médiamogullá előlépett volt koronaőrt, le lehet rabolni tőle az embereit.

Az Orbán-rezsimben nem ez volna az első eset, hogy valaki nagyot zuhan az udvari ranglétrán, láttunk már nagyobb bukást is. Máig hallatszik a visszhangja.

A kérdés részben választ kapott. A 444 figyelős újságírókra hivatkozva azt írja, hogy

Habonynak tett gesztus, hogy Schmidt Lánczit tette a Figyelő élére.

Bár ez sem oldja meg véglegesen a problémát, mivel a figyelős újságíróknak nem támasztják alá semmivel az állítást. Továbbra sem kizárható tehát, hogy átrendeződés történt a Fidesz-klientúrában, az orbáni oligarchák (kleptokraták) hatalmi rangsorában.

A cikkből kiderül amúgy, hogy a Minőség, méltányosság és mértéktartás szlogent hangoztató Schmidt azonnal bevezette a cenzúrát a Figyelőlénél, már a hatalomátvétele után megjelent első számból kivetetett egy cikket, amely arról szólt, hogy

Lévai Anikó unokaöccsének cége a Mészáros Lőrinc közeli Opimus székházában lakik.

(Kell-e mondani, ez további közvetett adat arra nézve, hogy milyen összefonódások akadnak az Orbán-család és Mészáros között, azaz arra, hogy a felcsúti gázszerelő tulajdonképpen Orbánéknak frontol.)

A Figyelőből a lapnak azt is elmondták

  • "Schmidt Mária kevesebb mint két hónapja érkezett a lap élére; azt ígérte, csendes tulajdonos lesz, ehhez képest nyíltan és durván kritizálta a szerkesztőség munkáját, cikket fúrt meg, és előkészítette Láncziék bevonulását."
  • „Belekötött a címlapba, a címadásokba, a képekbe, az élő fába is, teátrálisan végiglapozta az újságot, és gyakorlatilag mindenbe belegázolt, ami az újságban szerepelt" 
  • "Az ülés nagy hangoskodás közepette zajlott, kiderült, hogy a Figyelő egyszerűen szar, benne egyes dolgok „a 60-as, 70-es éveket idézik". 
  • a cégvezetés teljesen értetlenül állt azelőtt, hogy Brückner jelezte távozását, nem értették, miért sokkolt többeket Lánczi bevonulása:

Annyira a politikai logika szerint álltak a helyzethez, hogy

tényleg nem fogták fel, mi egy független szerkesztőség gondja azzal, ha oda Lánczi Tamás és L. Simon László beteszi a lábát.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr512171036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.31. 12:06:42

A saját lapjánál cenzúra? Ez önellentmondás. Cenzúrűt NEM LEHET egy saját médiában bevezetni.

É2I 2017.01.31. 13:22:09

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ · www.bircahang.org

Hívhatjuk szerkesztőnek, lektornak, cenzúrának, egy a lényeg; ő az utolsó ember, aki az utolsó "símításokat" végzi adott lapon. Így kivehet/berakhat bármit, ami neki (nem)tetszik.
Az MTI az elő-, ő meg az utószűrő. És hogy az önellentmondásra világítsak: cenzúra csak a saját médiában működik igazán.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.31. 13:42:37

@É2I:

Minden média ezt teszi: szerkeszti saját magát. Mi ezzel a gond?

morpho 2017.01.31. 22:28:36

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Az a gond ezzel, hogy te hülye vagy! Nem kicsit, hanem nagyon! Ez a gond!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.01. 05:44:41

@morpho:

Az igazi gond az, hogy már megint nincs 1 érved se...

fehérfarkas 2017.02.01. 06:44:02

"Az ülés nagy hangoskodás közepette zajlott, kiderült, hogy a Figyelő egyszerűen szar, benne egyes dolgok „a 60-as, 70-es éveket idézik".

Persze, hogy zavarja Terror Pláza Máriát, hogy a Figyelőben egyes dolgok, a „a 60-as, 70-es éveket idézik", mert most az 50-es évek, a Rákosi-korszak az elvárás.
süti beállítások módosítása