B1 blogcsalád



Leamortizálta a Fidesz a Jobbikot, az MSZP áll nyerésre az ellenzéki versenyben

2017. január 29. - nickgrabowszki

Már nem csak a baloldal együttesen, hanem az MSZP önállóan is erősebb, mint a Jobbik.pubint.jpg

Voltaképpen érthetetlen volt az a hadjárat, amit a Fidesz-kormány és propagandagépezete az utóbbi szűk egy évben a Jobbik ellen folytatott. A néppártosodási kísérlet és dacára a két évvel ezelőtti tapolcai időközi győzelem ellenére

a Vona-párt továbbra se tűnik a Fidesz esélyes kihívójának a következő választásra.

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírekben megjelent felmérési eredményei szerint a teljes népességben

  • a Fidesz 25,
  • az MSZP 13,
  • a Jobbik 10,
  • a DK 4,
  • az LMP 3,
  • az Együtt 1 százalékon áll.

A többi kispárt, mint a Párbeszéd, a Fodor-féle liberálisok és a Bokros-féle MoMa együtt tesznek ki egy százalékot. Külön nem jelezték, de a KDNP-t mint a Fidesztől nem elválasztható entitást önállóan nem mérték.

A pártot nem választók száma pillanatnyilag 43 százalék; ennyien vannak útközben, vagy nyilvánítanak érdektelenséget a politikai élet iránt. Közülük azonban legfeljebb 5-8 százalékkal érdemes kalkulálni mint tartalékkal: a választások idejére és a kampányok hatására a tapasztalatok szerint ennyien fognak végül kikötni valamelyik párt mellett.

Az eredmény egyszerre siker és kudarc a Fidesznek és az MSZP-nek.

A Fidesznek azért, mert bár a leginkább támogatott párt (az utána következő kettő együttesen sem éri a támogatottságát), a rezsicsökkentés és a migránsinváziószerű csodafegyver hiányában a választók körében a totálist közelítő propaganda dacára is csak a választók alig negyedének támogatását bírja, miközben a kormányellenes szavazók 30 százalék körül vannak.

Siker ugyanakkor azért, mert a Jobbiknak 2 éve, a tapolcai győzelmük idején mért 19 százalék az intenzív kormánykampány eredményeként alig a felére, 10 százalékra csökkent.

A mérés (mint egyéb mérések is) Jobbik és a DK stratégiájának egyértelmű kudarcát mutatja:

Vona és Gyurcsány se tudta elfoglalnia a baloldalt,

és bár erre a ciklusra mindketten ezt tűzték ki célul, nem tudták begyűjteni a baloldali kormányellenes szavazókat.

Gyurcsány - ha a szocialisták nem viszik be a hátukon - jelen állás szerint még a parlamentbe se jutna be. (Ez a Schiffer utáni LMP, az Együtt és a többi, mérhetetlen egy- vagy csak néhány személyes kispárt esetében azért nem olyan nagy meglepetés.)

További fejlemény, hogy

az MSZP eredményeiben szinte azonnal meglátszik a politikai kezdeményezés,

hogy bár csak félszívvel - vagy még úgy se - támogatják Botka miniszterelnök-jelöltségét, mégis úgy tűnik, mintha tartanának valahová, vagy akár csak léteznének.

Ez azonban mégis ellentmondásos.

Egyfelől azért, mert az ellenzék legerősebb pártja címet csak részben köszönhetik maguknak, illetve a saját miniszterelnök-jelöltnek. Legalább akkora szerepe van ebben a kormánypropaganda Jobbik-ellenes hadjáratának.

Másrészt azért nem feltétlenül örülnek ennek az állásnak a szocialistáknál, mert lassan véget érnek a kényelmes idők. Alig több mint egy évvel a választás előtt, a legnagyobb ellenzéki pártként most már el kellene dönteniük, hogy

  • a túlélést tűzik maguk elé,
  • vagy megkockáztatják, hogy győzelemre játszanak.

Ha a második, akkor vége a piszkos kis alkuknak a Fidesszel, együttműködés helyett konfrontálódni kell a kormánnyal. Voltaképpen ki kell dugniuk a fejüket a lövészárokból, és - mint azt tudjuk - aki elsőként dugja ki a fejét, arra nem kötnek életbiztosítást.

Innen nézve azért meglehetősen ironikus, hogy a Publicus mérése éppen a Vasárnapi Hírekben jelent meg, amiről éppen a héten derül ki, hogy a Népszavával együtt állami hirdetésekből tervezik eltartani, és pártközlönyt csinálnak belőle, távozik is a főszerkesztő Gál J. Zoltán.

Ha utóbb kiderül majd, hogy a Fidesz ténylegesen a zsebében tartja az MSZP-t, akkor mégiscsak fényes siker a közvéleménynek ez az állása a kormány számára, és minden Orbán kedve szerint alakul.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8812166429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2017.01.29. 18:09:51

Publicus Intézet.... JA, UGORGYUNK!

Bafana 2017.01.30. 08:23:42

Publicus Intézet :)))
Egyébként ha igaz is lenne a fenti adat, és a balfaszok összefognának, akkor valahogy így nézne ki a metematikai képlet:
13+4+3+1=12
Ha meg odacsapódnának hozzá az egyéb politikai bohócok (Bokros, Fodor stb.), akkor meg =10.
Bár nem mintha fájna nekem.

2017.01.30. 11:38:42

nem a fidesz amortizálta le a jobbikot, hanem a jobbik saját magát

Barbaarb 2017.01.30. 11:56:53

@aleksz róz:

Épp ezt akartam írni.
Teljesen világos, hogy az ország hangulatát az elmúlt másfél évben a migránsválság tematizálta, és nem csak az MTVA-nak köszönhetően. A nép álláspontja a kérdésben szintén világos, a Jobbik meg ráállt a szopórollerre azzal, hogy először nem állt ki teljes mellszélességgel a népszavazás mellett, utána meg, hogy az alkotmánymódosítás ellen állt ki. A szélsőjobbosokból sokan emiatt már kiábrándultak belőlük, az új porondról meg még nem sikerült elég szavazót szerezni, ha igaz a felmérés eredménye.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 12:06:47

@aleksz róz:

A legröhejesebb, hogy a Jobbik szavazók elkezdték Zsideszezni azokat, akik azért tüntetnek Vona ellen, mert a Köves Slomó nevű rabbinál jár kanosszát.

Vagy ebben csak én érzek ellentmondást ?

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 12:11:19

Szerintem ez a hír aktuálisabb, mint amikor megjelent:

nemzeti.net/vona-visszavenne-szegedi-csanadot-4499133.html
Vona visszavenné Szegedi Csanádot
2016-04-24 18:00
“Elhamarkodott döntés volt néhány éve Szegedi Csanád kizárása, szeretnénk jóvá tenni ezt a hibát” – nyilatkozta vasárnap a Jobbik elnöke a Képviselői Irodaházban tartott sajtótájékoztatón, majd felajánlotta egykori képviselőtársának párttagkönyve visszaadását.

Szegedi, akit azt követően zártak ki, hogy kiderült zsidó származása, rövid Facebook-posztban gondolkodási reagált Vona nyilatkozatára, mint mondta, elgondolkodik az ajánlaton, és konzultál róla a rabbijával. Szegedi egyúttal méltatta Vona Gábornak a Jobbik “vadhajtásaival” szemben tett lépéseit.

MACISAJT 2017.01.30. 12:15:31

"Leamortizálta a Fidesz a Jobbikot, "

Most azt hagyjuk is hogy a közvéleménykutatás megrendelője a vasárnapi hirek, elvégzője meg a publicus :P

Hanem hogy a Fidesz amortizálta volna le a Jobbikot?:P
Nem mégis inkább simicsek által mozgatott zazrivecz irányváltása miatt morzsolódnak le a hívek?
Hiszen maholnap szegedi chanad a külügyminiszter-jelöltjük lesz, a hitgyülis ATV , két sas józsi között két eseményt közvetítettek a hétvégén egyenesben: a prédikátor vidám vasárnapját és a jobbik kongresszusát..:P

Ki szavazna ezek után az operettnácikra?:P

Muhaha

MACISAJT 2017.01.30. 12:18:05

@Ballib cenzúrázók réme 22:

Miért, ahogyan az orosz operettnácik, chanad is megtalálta gyökereit:
regi.sofar.hu/hu/node/58139

Mert valahogy egy idő után mindig megtalálják..:P

torró 2017.01.30. 12:21:58

Apa kezdődik!
"
Orbán: Szeged nem a legnagyobb, de a legszebb város a régióban

Orbán szerint a kormány mindent támogat, ami a város szépségének, fejlesztésének, polgárainak a célját szolgálja. Kiderült, hogy a déli vasúti/közúti híd megépítését a kormány állja a központi költségvetésből. Orbán viszonylag hosszan taglalta, hogy milyen anyagi és személyi ráfordításokkal erősítik tovább a déli határ védelmét (a migránsoktól)."
Orbán Szegedre látogatott, és megbeszéléseket folytatott Botkával. Amit mindketten barátságosnak neveztek.
Na most leszek kíváncsi a reakciókra! Hogy milyen köpködés lesz! Hajaj!Szerintem Orbán nagy húzást tett, nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de itt nagy húzás van készülőben.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 12:27:09

@torró:

Orbán beleállt Piszkos Fred szerepébe.

2018 választásokig "Pamut", vagy "Tibi !", esetleg "Gyűlölködő uszítás eredménye ..." legyen a talpán akiben nem vetődött fel a lepaktálás gondolta. ;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 12:59:51

@Ballib cenzúrázók réme 22: ""Pamut", vagy "Tibi !", esetleg "Gyűlölködő uszítás eredménye ...""

Tőlünk félsz legjobban? :))

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ilyen kontextusban szereplehetek a nevezettek társaságában.

Igyekszem majd fejlődni, hogy "esetleg"-ből teljesértékű "vagy" legyek.

torró 2017.01.30. 13:03:56

@Ballib cenzúrázók réme 22:
Minden estre ez nagy húzás, mert szerintem mindegyik pártnál megáll ütő az ereikben, mivel Vona is állandóan azért harcolt, hogy az Orbán álljon ki vitára vele, de mire fel? Hogy Gyurcsánnyal tuti nem ül le többet az biztos! Hogy most rögtön elment Botkához!? Na! Kíváncsian várom a megnyilvánulásokat a pártok részéről.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 13:13:32

@torró: "Hogy Gyurcsánnyal tuti nem ül le többet az biztos!"

Nem mer, de ha merne, akkor is felesleges. A sarki fűszeressel is leülhetne. :))

Én úgy összekötném ezt a két majmot, belökném egy csónakba a tengeren...

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 13:18:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

A hozzád hasonló harci pincsiktől senki se fél.

De most nem rólad, hanem sokkal inkább erről bezsélek:
Még alig ment oda Orbán, de már ti be is szartatok, és majd megbolondulva gondolkodtok, hogy "Most kavarja vagy nem kavarja" :

b1.blog.hu/2017/01/29/pikans_hetfo_hajnal_orban_talakozik_a_kihivojaval#c32262958
"Tolvaj bűnözőkkel nem parolázunk mosolyogva. Ennyi.
A botka valóban mini szterelnök szeretne lenni?"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 13:30:04

@Ballib cenzúrázók réme 22: "Tolvaj bűnözőkkel nem parolázunk mosolyogva."

Ez stimmel.

Hogy Botka mit csinál, az az én kompetenciámon túl van.

Ha valaki leváltja orbánt, és szabad választásokat ír ki, az tőlem az ördög is lehet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 13:31:29

@Ballib cenzúrázók réme 22: "A hozzád hasonló harci pincsiktől senki se fél."

:))

Ne rontsd el, ha már egyszer fejethajtottál munkásságom előtt.

nookedli 2017.01.30. 13:55:10

Nevetséges, ha igaz is, hogy a kommunista Botka által vezetett, hazaáruló baloldal támogatottsága nő. Ennyire nem lehetnek buta birkák a szavazók! De azt sem értem, az embereket nem zavarja a fidesz korrupciós ügyletei? Minden olyan adómilliárdot ellopnak/tak, amivel a mi jólétünket támogathatták volna. Akinek ez megfelel, az biztos, hogy nem normális! Az a baj, rengeteg a buta ember és képtelenek olvasni, tudakozni. Az ide írók közül mennyien nézték vége Vona beszédét a hétvégén tartott pártgyűlésen! Amit mondott mind igaz és erre van szükségünk! Nézzétek meg!

Sexual Harassment Panda 2017.01.30. 14:11:53

A publicus teljesen más módszerrel mèr mint a többi.
Hol van a teljes népessèg, illetve. Biztis szavazók?

Sexual Harassment Panda 2017.01.30. 14:12:52

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: a fröcsögést ès gyűlölködést munkássàgnak nevezni meredek.

eßemfaßom még áll 2017.01.30. 14:12:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "Tőlünk félsz legjobban? :))"

Szerintem azokat sorolta fel akik a legtöbbet ártják a ballibnek a blog.hu-s munkásságukkal :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 14:16:37

@Sexual Harassment Panda: "a fröcsögést ès gyűlölködést munkássàgnak nevezni meredek."

Egy szóval nem mondtam, a fideszesek fröcsögését ès gyűlölködését munkásságnak. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 14:18:45

@eßemfaßom még áll: "akik a legtöbbet ártják a ballibnek"

Gondolod, ártok a baloldalnak vagy a liberálisoknak az igazság feltárásával? Nem hiszem. De ha igen, kurvára leszarom. Nélkülem aggódjál értük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 14:24:00

@eßemfaßom még áll: "a legtöbbet ártják a ballibnek"

A gyurcsány a te furcsa terminológidban ballib? Mert neki nagyon szívesen ártanék, rögtön a gazdád mellé lógatnám fel a lámpavasra. :))

2017.01.30. 15:03:28

A buggyant kisztitkár készülhet a bukásra
Már szűkölnek a sorosbérenc, moszkovita, álmagyar fidióták.

Zene füleimnek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 15:12:26

@Ballib cenzúrázók réme 22: @eßemfaßom még áll: @Sexual Harassment Panda: @aleksz róz: Elmúltatok már 14? Az kellene, hogy a fideSS ivadékokat egy világhírű balettáncos megszólítsa. Akkor talán nem lennének belőlük ilyen rasszista gyűlölködők.

"Christian Picciolini nyolc évig volt tagja az Egyesült Államok első neonáci szkinhedbandájának. Gyűlölte az idegeneket, és válogatás nélkül bántalmazta a zsidókat, feketéket, mexikóiakat és muszlimokat. Huszonkét évesen azonban szembekerült összes addigi nézetével, és új életet kellett kezdenie. Közben kirúgták az ország összes középiskolájából, elhagyta a családja, és máig kap életveszélyes fenyegetéseket. Kilenc éve megalapította a Life After Hate nevű szervezetet, amely szélsőséges csoportokat elhagyni készülő embereknek segít az újrakezdésben.
Ha tizennégy évesen nem egy szkinhedvezér, hanem mondjuk egy világhíres táncművész szólít meg, akkor lehet, hogy most nem egy volt neonácival, hanem egy világhírű táncossal beszélgetnének."

www.unikornis.hu/vilag/20170127-szkinhed-usa-gyulolet.html

nu pagagyí 2017.01.30. 15:34:06

Egy diktatúrában nem lehet valós adatokat megtudni semmiről. A "közvélemény" kutatók receptorai a hatalomhoz vannak bekötve, így leginkább annak szándékát jelzik. A "kutatás" adatait tehát így kell értelmezni: a következő időszakot a rezsim a Jobbik leamortizálásával fogja tölteni.

n3spr3ss0 2017.01.30. 15:41:06

Grabowszki

Olyan nincs a magyar nyelvben,hogy "leamortizálta". Tessék megnézni az amortizál jelentését,és rájön hogy igazam van. Bocs.

metax 2017.01.30. 15:47:42

"Ha a második, akkor vége a piszkos kis alkuknak a Fidesszel, együttműködés helyett konfrontálódni kell a kormánnyal."

Botka Orbán házikutyája. A mai szegedi találkozójukról készült képek erről tanúskodnak. Mosoly mosoly hátán.

Ez az ember nem fog konfrontálódni Orbán Viktorral. Nem fog szembeszegülni a rezsimmel. Pont az ellenkezőjét teszi: a tenyeréből eszik.

Szerintem Orbán műve az is, hogy nemrég Botka nagy hirtelen bedobta magát mint min. elnök jelöltnek.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 15:56:16

@metax:

Ezt szeretem a Gyurcsnyistákban.

Akiknek ők a pártfogóik, akikkel egyszer összefognak, ott már ellenségre semmi szükség.. :DD

Orbánnak meg semmi dolga, csak meglátogatni minden potenciális jelöltet, kivéve Gyurcsányt.

metax 2017.01.30. 16:00:07

@Ballib cenzúrázók réme 22: Orbánnal a köztörvényes bűnözővel találkozni, kezet fogni, megbeszélést folytatni (akármiről) nettó cinkosság.

Köztörvényes bűnözővel nincs, mert nem is lehet miről beszélni.

Azt meg, hogy te engem minek tartasz, magasról leszarom.

chrisred 2017.01.30. 16:02:38

A 43%-ban jó vastagon benne vannak azok, akiknek a szemében az összes mainstream párt és azoknak az ilyen-olyan féregnyúlványai már régen lejáratták magukat. Ők azért nem böknek rá egyikre sem a jelenlegi szélhámosok közül, mert azzal legitimálnák a politikai elitet.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 16:05:06

@metax:

Azt ugye tudod, hogy GYurcsánynak papírja van arról hogy köztörvényes adócsaló, és közokirathamisító, csak a bűncselekménye elévült ?

Ezzel szemben Orbánt még senki nem jelentette fel soha.
Még Keller Laci se, pedig egy államtitkárságot is kapott hogy megtehesse.

metax 2017.01.30. 16:08:55

Nem, nem tudok róla. Szerintem semmilyen ilyen papír nincs se az ő tulajdonában, se a rendőrségi irattárban.

"Ezzel szemben Orbánt még senki nem jelentette fel soha."

Kis cinikus pártszolga: majd a rendszerváltás után. Várj türelemmel.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 16:22:10

@metax:

A Magyar Nemzet nyerte meg a Pert Fittelina ügyben jogerősen Gyurcsány ellen, ahol leírták az adócsalásának a történetét.
A közokirathamisításának ügyében (Nomentana) Gyurcsány visszalépett a pertől.

--

Egyébként én türelmesen várok.
De félek neked nem lesz türelmed kivárni, amíg az elkúrók győznek megint... :DDD

metax 2017.01.30. 16:28:50

@Ballib cenzúrázók réme 22: Ne sajtópörrel gyere nekem, pribék, hanem rendőrségi és bírósági büntetőügyi végzéssel, miszerint Gy közirathamisító.

Rém szánalmas egyébként, ahogy Gy-al próbálsz terelni, és elvenni a lényegről a szót. Bár megértem, ez a dolgod.

"De félek neked nem lesz türelmed kivárni,...

Én várok (mást amúgy sem tehetek), mert 1956 vagy 1989 újra el fog jönni.

eßemfaßom még áll 2017.01.30. 16:33:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Hogy egy szintén dobogóesélyes kartársadat idézzem:

FOLYTASSÁTOK!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 16:38:26

@metax: "1956 vagy 1989 újra el fog jönni."

Ha egyenletes a számtani sor, akkor az 2022. Azt a kis időt féllábon is kibírom. :))

Addig is élesítjük a lámpavasakat.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.30. 16:40:01

@metax:

Boccs, de nekem kicsit sem tünt úgy , hogy te kivárod a bírósági végzést, mielött leköztörvényes bűnözőzöl embereket ! :DDD

MItöbb... :DDD

felső határ nincs 2017.01.30. 16:50:10

A publicus vezetője Horn Gábor SZDSZes ÁVHs kommunista.

Nézzük meg a Tárki mai adatait álmodozás helyett:

fidesz 52% Jobbik 20% MSZMP 15% DK 6%

www.origo.hu/itthon/20170130-tarki-folenyesen-vezet-a-fidesz-kdnp.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 16:54:20

@Ballib cenzúrázók réme 22: "Orbánt még senki nem jelentette fel soha."

Ezt a baromságot honnan szoptad?

felső határ nincs 2017.01.30. 16:59:00

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Tény hogy Orbán tiszta mint a szüz hó.

Annak ellenére, hogy 30 éve van a csúcspolitikában, a gyanú árnyéka sem vetődött rá, nem úgy, mint a riválisaira, akik közül már generációk krepáltak meg vagy lettek politikai zombik.

Tiszta még Vona meg Botka is, de nem tudják legyőzni Orbánt még együtt se, nem külön.

torró 2017.01.30. 17:00:30

@metax:
Te sem sokat értesz a politikához. Lecsuktak valakit az előző garnitúrából? És amikor a szocialisták nyertek, Keller lecsukatott a fideszesek közül is valakit? Ez nem úgy működik ahogy ti a kis agyatokkal elképzelitek. Itt köpködhetsz amit akarsz, de hogy téged nem fognak ilyen ügyben megkérdezni, arra mérget vehetsz. Sőt ha sokat ugrálsz még valagba is rúgnak, mert egyik sem szereti az izgága embereket. Arra vagy jó, ha az érdekük kívánja, kicsalogatnak az utcára kicsit balhézni, utána meg pá!
Az hogy ilyenkor fenyegetőznek, hogy majd ez lesz meg az lesz, öcsém, semmi sem lesz. Legalább is nem úgy ahogy te elképzeled.

Netuddki. 2017.01.30. 17:03:08

Itt héderezik egész nap a sok ostobenkó tolvajfidesz troll, hergeli a jónépet. Pedig ha a statisztika jobb oldalán lévő oszlopot megnéznék, akkor kussba lennének és lapítanának mint szar a fübe.

Persze csak akkor ha nem fideszesnek látszani akaró bajjibsi provokátorok, akiknek pont a jónépnek a fidesz elleni hergelése a feladata.

Netuddki. 2017.01.30. 17:04:22

@torró: "És amikor a szocialisták nyertek, Keller lecsukatott a fideszesek közül is valakit?"

Szerintem azóta százszor megbánták, hogy nem.

felső határ nincs 2017.01.30. 17:05:28

@Tibi !: 'Pedig ha a statisztika jobb oldalán lévő oszlopot megnéznék, akkor kussba lennének és lapítanának mint szar a fübe.'

- miért is?

Netuddki. 2017.01.30. 17:06:21

@torró: "Az hogy ilyenkor fenyegetőznek, hogy majd ez lesz meg az lesz, öcsém, semmi sem lesz. Legalább is nem úgy ahogy te elképzeled."

Wishful thinking. A jövőt senki se látja, de előbb-utóbb megjön a böjtje a tolvaj bűnözők mostani jóvilágának. Az meg, hogy mivel áltatod magad az a te dolgod.

Netuddki. 2017.01.30. 17:08:28

@felső határ nincs: Szerinted, majd pont egy ostobenkó tolvajfideszes mocsoknak fogom magyarázni? Aki érti érti, aki nem az magára vessen!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 17:22:16

@felső határ nincs: "Orbán tiszta mint a szüz hó."

Ha elfelejtjük a régi tolvajlásait (ne mi nyerjük a legtöbbet), és a mostani tolvajlásait, és a strómanjainál (mészaros, stb.) lévő százmilliárdjait, majorságait, uradalmait, kastélyait, stb, akkor is itt vannak az ingatlanvásárlásai, ahol mindig feltűnően olcsón vett, drágán adott el a lekötelezetteitnek/től.

Ez a hó nem szűz, hanem vénséges vén kurva, aki spontán rácsúszik a bárszékre. :))

torró 2017.01.30. 17:22:25

@Tibi !:
Ez nem így működik. Minden ügyet a kornak megfelelő jogszabályi környezetben vizsgálnak. Gondolod olyan hülyék, hogy hagynak maguk után ziccert? 56-n meg ne gondolkodjatok, mert azt szintén nem támogatná senki, a nyugatot is beleszámitva, ugyanis nagyon sok nagy vállalatuk van már itt és nem engednék hogy itt egyesek elborult aggyal leromboljanak mindent. Megjegyzem, arról nem is beszélve ez milyen következménnyel járna. A kirobbantókra is nézve.

metax 2017.01.30. 17:28:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Az egyetlen kérdés: véres vagy vértelen lesz-e az átmenet. Drukkolok az utóbbinak, és a lámpavasban sem hiszek.

Orbánékra törvényes magyar bíróság mondja ki az ítéletet. Bizonyítani nem nagyon kell majd mit az akkorra Polttól megszabadított vádhatóságnak, hiszen a szemünk előtt zajlott, illetve zajlik jelenleg is a fideszes bűnözés.

Csak a legfontosabbak:

Elraboltak Fideszék 3 ezer milliárd Ft manyup vagyont? El. Az újkori magyar történelem legnagyobb magántulajdon ellen való vétsége. A rendszerváltás óta biztosan, de szerintem vetekszik a téeszesítés során a parasztokat ért földelkobzás jelentőségével is.

Ezt úgy (is) érték el, hogy a hatalom saját állampolgárait fenyegette meg, hogy nem számíthat állami nyugdíjra az, aki marad manyup pénztárban? Igen, ezt tették. A zsarolás a BTK szerint büntetőjogi kategória, a jogászok majd szépen megtalálják hozzá az illő paragrafust.

Közpénzek pofátlan lenyúlása? Sima köztörvényes bűncselekmény. Rogánnal kezdve, Garancsin, Mészároson (és Simicskán!) át Orbán vejéig, a minapi csóringer izsáki vadászházas polgármesterig bezárólag. Meg a másik száz és száz eset, melyeket összeszedni is nehéz, de amikről részletesen beszámolt a sajtó az elmúlt 7 évben.

Trafikok elrablása, földek eltulajdonlása? Törvényt alkottak rá ez igaz, fideszpribék tucatnickkek állandóan ezzel jönnek, hogy amire törvény van, az nem lopás, de erre mondom én azt, hogy a törvényesített lopás is lopás a jogállam betűje szerint. Ezekért is felelniük kell...

...A jog betűje szerint. Hurcolásszák ezeket a mocskos tolvajokat vezetőszáron végig a bíróság folyósólyán kamerák kereszttüzében, majd ítéljék el őket annak rendje és módja szerint sokéves vagy akár életfogytiglani fegyházra. Mert ezt érdemlik. Magyarország soha nem lesz újból valódi Köztársaság és jogállam, ha utat engedünk az erőszaknak. Nem kell lámpavas.

Kitérve magára O.V-ra:

Orbán milliószor élt már vissza min. elnöki hatáskörével.

A hatáskörrel való visszaélés bűncselekmény.

Ezenkivűl egy maffiaszerűen működtetett bűnhálózat vezetője.

Ez is bűncselekmény.

Ha pedig mindez nem lenne elég: amit a déli határon a szerencsétlen menekültekkel művelt, a kimeríti az emberiség elleni bűntett gyanúját, szóval akár ezért is felelősségre lehetne pluszban még vonni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 17:40:44

@felső határ nincs: Ha elfelejtjük a régi tolvajlásait (ne mi nyerjük a legtöbbet), és a mostani tolvajlásait, és a strómanjainál (mészaros, stb.) lévő százmilliárdjait, majorságait, uradalmait, kastélyait, stb, akkor is itt vannak az ingatlanvásárlásai, ahol mindig feltűnően olcsón vett, drágán adott el a lekötelezetteitnek/től.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 17:41:41

@metax: "véres vagy vértelen"

A vértelent már próbáltuk, ez lett belőle.

felső határ nincs 2017.01.30. 17:43:13

@felső határ nincs: 'Csak a legfontosabbak:

Elraboltak Fideszék 3 ezer milliárd Ft manyup vagyont? El.'

A fajtád már megpróbálkozott ezzel a strassbourgi bíróságnál még anno, el is küldték őket a picsába.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/21/europai_per_lesz_a_nyugdijallamositasbol/

Mész felkötsz mindenkit az európai intézményeknél, partizán?

felső határ nincs 2017.01.30. 17:47:44

@metax: Csak a legfontosabbak:

Elraboltak Fideszék 3 ezer milliárd Ft manyup vagyont? El.'

A fajtád már megpróbálkozott ezzel a strassbourgi bíróságnál még anno, el is küldték őket a picsába.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/21/europai_per_lesz_a_nyugdijallamositasbol/

Mész felkötsz mindenkit az európai intézményeknél, partizán?

felső határ nincs 2017.01.30. 17:48:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Nem csodálom hogy ezt a feljelentést nem ikatták egyik bíróságon se.

metax 2017.01.30. 17:49:50

@felső határ nincs: Mint súlyos vagyon elleni vétkezés, a manyup vagyon elrablásáért és elherdálásáért Orbánodat itthon fogják elítélni, a magyar Büntető Törvénykönyv alapján.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 17:53:51

@felső határ nincs: "nem ikatták egyik bíróságon se."

Uhm.

1.) Nem bíróságon, hanem ügyészségen.

2.) Iktatni éppen iktatják, nincs mérlegelési joguk.

3.) Nem csodálkozhatsz, hogy Polt Péter megszűntette a nyomozást, mivel ő egy fidesz pártkatona.

A többi stimmel.

felső határ nincs 2017.01.30. 17:58:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Nem, ha ilyen konkrétumokkal állsz elő a feljelentésedben hogy Orbán lop azt nem iktatják. Már a jogállamokban.

metax 2017.01.30. 18:00:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: A véres v. vértelent a hatalom szemszögéből értem. A tömegbe lövetnek v. sem? Gerő nem bírta ki, Grósz igen.

Amennyiben a hatalom gyilkolni fog, felőlem jöhet a lincselés, de az ország miatt azért bízzunk az újbóli vértelen rendszerváltásban.

felső határ nincs 2017.01.30. 18:01:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Milyen nyomozást szünettett meg Polt? Amiben feljelentetted Orbánt hogy lop? Lol.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:02:18

@felső határ nincs: "Milyen nyomozást szünettett meg Polt?"

fidesz ellenit? Mindet. Mi a kérdésed?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:05:13

@metax: "bízzunk az újbóli vértelen rendszerváltásban"

Annyi időm nincs, hogy ezt mégegyszer végigcsináljuk. Kell az elrettentés, a hazaárulóknak bűnhődniük kell, különben csak vicc az egész. Tudom, jónéhány ártatlan életet is követel egy véres forradalom. Majd megőrizzüók a emléküket, és viszünk virágot a sírjukra.

felső határ nincs 2017.01.30. 18:07:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Előbb azt mondtad Orbán lop, meg hogy Polt leállította a nyomozást.

Emlékem szerint semmilyen nyomozás nem volt Orbán ellen, úgyhogy segíts kicsit.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:08:09

@felső határ nincs: "ilyen konkrétumokkal állsz elő"

Nem vagyok oknyomozó újságíró. Olvasd el Ferenczi Krisztina cikkeit, könyveit, van tonnaszám konkrétum.

Egyébként konkrétumot nem a feljelentőnek kell prezentálnia, hanem az ügyészségnek, a feljelentőnek nincs nyomozati hatásköre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:08:40

@felső határ nincs: "Orbán lop"

Kokszor.

"meg hogy Polt leállította a nyomozást."

Mindig.

felső határ nincs 2017.01.30. 18:12:32

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Nem tudom ki az a Ferenczi Krisztina, de itt nem ő rágalmazott, hanem te.

Ezek szerint minden alap nélkül, mint az szokásod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:17:41

@felső határ nincs: "Nem tudom ki az a Ferenczi Krisztina"

Persze, ha semmiről nem tudsz, honnan is tudhatnál a gazdád tolvajlásairól. Kapcsold már ki a habonymédiát, elhülyülsz tőle.

hu.wikipedia.org/wiki/Ferenczi_Krisztina

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:22:23

@felső határ nincs: Na, ugye! Ha egy eltévelyedett lelket megmentettem, már érdemes volt reggel felkelnem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:27:59

"Valóságos tankönyv arról, hogyan kell eltakarítani, aki útban áll. Az első módszer maga a törvényhozás. Nagy meglepetésre 2010-ben nem a helyi Fidesz elnöke, hanem egy Varga nevű független jelölt lett Felcsúton a polgármester. Erre a parlament megszavazta a "lex Vargát", ami egy kisebb adótartozás esetén is lemondásra kötelezi a polgármestereket. Minisztereket nem. Varga kénytelen lemondani, az új választáson utódja Mészáros Lőrinc lesz. A falu megértette, mi a dolga. A jogszabályt azóta eltörölték."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 18:32:05

"De mégsem lehet mindenkire külön törvényt hozni. Jön a második módszer: ijesszünk rá, de úgy, hogy attól kolduljon. 2012 októberében egy 76 éves juhász lucernát kaszál ugyanott, ahol negyven éve. Büntetlen előéletű, hat gyereket nevelt fel tisztességben, de pechjére az egyikük ugyanazt az eddig általa használt legelőt pályázná meg, mint Mészáros Lőrinc. Lopási kísérlet miatt letartóztatják, kaszáját elkobozzák. Úgy bánnak vele, mint egy bűnözővel: a gatyamadzagját is elveszik. Halálra szégyelli magát, amikor a folyosón a gatya lecsúszik róla. A 15 kiló lekaszált lucernát az iratokban tévedésből több mázsára írják át. Csak így jön ki a 25 ezer forintos kár, ami fölötte van a szabálysértést a bűncselekménytől elválasztó 20 ezer forintos értékhatárnak.

Ha a családnak ez sem elég, egy hónapra rá jön a harmadik módszer: a kirablás. A juhász fiától Mészáros Lőrincék alkalmazottai a szeme láttára elvisznek és teherautókra pakolnak 125 tonna birkatrágyát ötszázezer forint értékben. Úgy látszik, ez bagatell ügy a 15 kiló lucernához képest, mert a rendőrség itt már nem siet. A feljelentőt váratják, napokig nem foglalkoznak ügyével, sikerül is kivárni, amíg a birkatrágyát beszántják Mészárosék földjébe. Ferenczi Krisztinával a kapitányságon közlik: nem valószínű, hogy lesz eljárás, mert a juhász a földbe szántott trágyáról már nem tudja bizonyítani, hogy az övé. Úgy kell neki, miért nem tett minden birka ürülékére névjegyet. Végül mégis megindul a nyomozás. A gazda látja, hogy a nagyhatalmú polgármester kétszer is bemegy tárgyalni a rendőrparancsnokhoz. Szerencsére erre is adnak a megnyugtató magyarázatot: "a törvény előírja a kapcsolattartást az önkormányzat és a rendőrség között". Istenem, a kapcsolattartás épp most szökkent szárba!"

bekerült 2017.01.30. 18:44:49

Ekkora marhaságot rég olvastam : "Vona és Gyurcsány se tudta elfoglalnia a baloldalt,

és bár erre a ciklusra mindketten ezt tűzték ki célul, nem tudták begyűjteni a baloldali kormányellenes szavazókat."

Mintha nem is ezen a világon lennél és nem is hallottál volna arról, hogy a DK pl. magának a 20%-30% elérésér tűzte ki célul a baloldalon.
Tehát eleve nincs szó a baloldal elfoglalásáról a részéről.

Az is köztudott, hogy JOBBIK a FIDESZ menekülési pártja, a FIDESZ hozta részre és a tagjai ide menekülhetnek egy kormánybukás esetén.
Az is köztudott, hogy a JOBBIK biztosítja a 2/3-ot a jobboldalnak és "rázós " esetben meg is teszi ezt.
Inkább kötne koalíciót egymással, mint a baloldallal.

Amire törekszenek mindketten, az a baloldali szavazók megtévesztése bármilyen eszközzel. Tegyük hozzá, hogy eddig sikerrel !

A lufi előbb utób kipukkan és majd akkor meglátjuk, hogy mit írogatsz !

Skankhunt42 2017.01.30. 19:04:27

@metax: lol. mindig öröm olvasni amikor a ballibsik bizonyíték meg ítélet nélkül akarnak börtönbe csukni nekik nem tetsző embereket. szép kis őszirózsás tempó!!

felső határ nincs 2017.01.30. 19:09:00

@metax: 'Ha pedig mindez nem lenne elég: amit a déli határon a szerencsétlen menekültekkel művelt, a kimeríti az emberiség elleni bűntett gyanúját, szóval akár ezért is felelősségre lehetne pluszban még vonni.'

- huh, megnyugodtam. Már kezdtem azt hinni hogy komolyan beszélsz, te...:D !

eßemfaßom még áll 2017.01.30. 19:13:23

www.tarki.hu/hu/news/2017/kitekint/20170130_valasztas.html

párt: összes/biztos választó

Fidesz: 33/52
Jobbik: 13/20
MSZP: 9/15
DK: 4/6

metax 2017.01.30. 20:29:20

@Skankhunt42: " mindig öröm olvasni amikor a ballibsik bizonyíték meg ítélet nélkül akarnak börtönbe csukni nekik nem tetsző embereket."

Te pribék, éppen arról pofáztam eddig, hogy csak a törvényes magyar bíróság ítélhet el bárkit is. Ahhoz viszont legyen már jogom, hogy mindazt, amit Orbánék tesznek, azt köztörvényes bűntettnek minősítsem, és ezért a börtönben rohadva képzeljem el őket, de az ítéletet természetesen a bíróság hozza meg.

metax 2017.01.30. 20:34:26

@eßemfaßom még áll: Orbán nem választásokon fog megbukni, úgyhogy felesleges holmi közvéleménykutatási adatokkal díszelegned.

ogli dzsí 2017.01.30. 20:36:53

@metax: 'Orbán nem választásokon fog megbukni'

Hát min fog megbukni? és főleg mikor?

metax 2017.01.30. 20:38:11

@Skankhunt42: "bizonyíték meg ítélet nélkül"

Bizonyíték az van épp' elég. De sem nem én írom majd a vádiratot, sem én leszek a bíró, aki ezek alapján fog dönteni.

metax 2017.01.30. 20:39:35

@ogli dzsí: "Hát min fog megbukni?"

Találd ki! Legyen képzelőerőd.

metax 2017.01.30. 20:44:58

@Skankhunt42: "szép kis őszirózsás tempó!!"

De jó, hogy említed. Károlyi Mihály, az első Köztársaság min. elnökének, majd elnökének szobra is vissza fog kerülni az őt megillető helyére, a Kossuth térre.

Sexual Harassment Panda 2017.01.30. 20:50:07

@metax: "amit a déli határon a szerencsétlen menekültekkel művelt,"
Mitől lennének "menekültek"??

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 21:09:56

@ogli dzsí: "Hát min fog megbukni?"

Azon a kis zsámolyon, amit nyilvános akasztáskor kirúgnak a zsírdisznó csuti törpe alól hős forradalmáraink. :))

Persze mindezt igazságos tárgyalás, ítélethírdetés, és teljes családi vagyonelkobzás után.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.30. 21:19:46

@metax: "szobra is vissza fog kerülni"

OK, de akkor az az újrafaragott siratófal is menjen a szoborparkba, és jöjjön vissza a Kisfaludi Strobl Zsigmond neoklasszicista-szocreál Kossuth szobra (vagy szoborcsoportja). Az legalább optimista, és már megszoktuk.

2017.01.30. 22:59:01

@Barbaarb: "A nép álláspontja a kérdésben szintén világos, a Jobbik meg ráállt a szopórollerre azzal, hogy először nem állt ki teljes mellszélességgel a népszavazás mellett, utána meg, hogy az alkotmánymódosítás ellen állt ki." - szerintem nem erről van szó, mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jobbik nem akar ide migránsokat. Inkább arról, hogy a radikális változást akaróknak nem jön be a jópofizás meg ide-oda törleszkedés.
Már a gyurcsány katonája, "a gyűlölködő uszítás eredménye" is közelebbinek érzi magához a jobbikot... de hát ki a fasz akar ilyen vén büdös ballibhez közelebb lenni?!

Barbaarb 2017.01.31. 09:19:56

@aleksz róz:

Sokáig úgy tűnt, hogy a Jobbik nem akar migránsokat, aztán a rövidtávú pártpolitikai céljaikat ez elé helyezték, ma meg már gyanús, mintha ugyanazok a pénzek állnának mögöttük, mint a szoclibek mögött álltak.

2017.01.31. 18:40:19

@Barbaarb: ugyan, senkit nem érdekel manapság, hogy melyik párt mögött milyen pénzek állnak.
titeket se zavar egyáltalán, hogy a fidesz mögött lopott pénzek állnak...

Barbaarb 2017.02.02. 11:16:07

@aleksz róz:

Nem az az érdekes, hogy milyen pénzek állnak a Jobbik mögött, hanem az, hogy ez miből jön le nekem. Tőlük és a médiumaikból sugárzik, mintha progresszívabb, liberálisabb irányba tolódtak volna egy kicsit. De ez nem egy markáns álláspont bennem, csak egy érzet, amit a médiai megjelenésük sugall.
süti beállítások módosítása