B1 blogcsalád



A magyar joghatóságoknak 11 hónap kellett, hogy példásan megbüntessék a Nemzeti Választási Iroda működését megzavaró erőszakos, garázda bűnözőket, de végül megtették

2017. január 18. - nickgrabowszki

Győzött az igazság!kopasznvi.jpg

2016. február 24-én történ, hogy kigyúrt kopaszok egy csoportja megakadályozta, hogy a náluk jóval korábban érkező szocialista Nyakó Istvánt, hogy a NVI épületében odaférjen az időbélyegzőhöz, és leadhassa népszavazási kezdeményezését a vasárnapi boltzár eltörléséről.

A kiérkező rendőrök nem láttak semmi törvénytelent. Erről biztosította őket az NVI elnöke, Pálffy Ilona is.

A kopasz, kidobókülsejű alakokról a sajtó hamar kiderítette, hogy Erdősi Lászlónéval, egy fideszes polgármester feleségével érkeztek, aki ugyanabban a tárgyban készül népszavazást kezdeményezni, annak ellenére, hogy a szükségtelen volt. Nem kellett ugyanis törvényt hoznia az Országgyűlésnek ahhoz, hogy ne lehessen kinyitni vasárnap, tekintve, hogy már hozott egy ilyen törvényt.

Kiderült, hogy 

  • a kopaszoknál az Erdősinéével megegyező népsavazási kezdeményezek voltak, amelyeket az épület előtt osztott szét köztük a vezetőjük.
  • Valamint az is, hogy többségük a Fradi meccseit biztosító cég alvállalkozójának dolgozik.
  • Továbbá, hogy közülük többen börtönviseletek erőszakos bűncselekmények miatt.

A meg köztudott volt, hogy a Fradi elnöke Kubatov Gábor, aki Orbán Viktor helyettese a Fideszben.

Ebből azért nem volt nehéz összerakni, hogy a kormánypárt azzal kívánta megakadályozni, hogy a választók többsége által támogatott szocialista kezdeményezés kerüljön a Nemzeti Választási Bizottság elé, hogy nem engedik odaférni Nyakót az időbélyegzőhöz.

Ami egyben azt is jelentette, hogy

a kormányoldal fizikai erőszakkal történő fenyegetéssel akadályozta meg az ellenzéki politikai akaratnyilvánítást.

Ez nyilván világbotrány. Ilyen csak Putyin Orosz- és Erdogan Törökországában van. Ha még jogállamban élünk, a magyar hatóságok ezt nem hagyhatták következmények nélkül.

nvi.jpegA rendőrség március 4-én, a történtek után több mint egy héttel már el is kezdte a nyomozást.

  • Először abban nem voltak biztosak, hogy a verőemberek és Erdősiné összedolgoztak.
  • Aztán nem sikerült megszerezniük az NVI épületének kamerafelvételeit.
  • Aztán nem tudták megállapítani a sajtó által már korábban tisztán beazonosított kopaszok személyazonosságát.
  • Sőt, Nyakót arról faggatták, miután együtt végignézték a videókat, hogy tud-e személyleírást adni a verőemberekről.
  • Kubatovot még tanúként se hallgatták ki, mert tőle nem vártak semmilyen fontos információt.
  • Gyanúsítottként pláne senkit nem hallgattak ki.
  • Végül augusztus 17-én arra jutottak, lezárják a nyomozást, mert nem is történt bűncselekmény.

Mert Nyakó végülis odafért az időbélyegzőhöz,

és beadhatta a népszavazási kezdeményezését. Az már rendőröket nem érdekelte, hogy az már akkor okafogyottá vált, hiszen a később érkező Erdősiné a verőemberek segítségével már beadhatta a sajátját, az NVB pedig időrendben tárgyalta a beadványokat. Ez volt az időbélyegző értelme. És az azonos kérdéskört érintő, de később beérkezett kezdeményezést automatikusan elutasították.

Bűncselekmény már csak azért sem történhetett, mert  - mint az NVB egyik, kormánypártok által delegált tagja fogalmazott -

 a Kúria döntése után az időbélyegző kikerült a választási törvény hatálya alól. Már csak olyan volt, mint egy kávéautomata.

Politikai tétje a dolognak akkor már nem volt.

  1. Egyfelől  a közélet akkor már Orbán Viktor népszavazásáról szólt, amelyik eleve teljesen törvénytelen volt és végül érvénytelen lett.
  2. Másfelől miután a Kúria úgy döntött, mégis Nyakó kérdése érvényes, és Erdősinéé emiatt érvénytelen, a parlament eltörölte a vasárnapi nyitvatartás tilalmát.

Visszaállt tehát a jogrend. Már leszámítva persze azt, hogy senkit nem vontak felelősségre amiatt, hogy fizikai erőszakkal akadályozott meg politikai akaratnyilvánítást.

Ez azért mégiscsak kirívóan közösségellenesnek kellene, hogy minősüljön, amelyet a Btk. garázdaság néven az erőszakos bűncselekmények körébe sorol, és csoportos formáját 3 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

De azt még elképzelni is nehéz, hogy

a magyar joghatóságok - rendőrök, ügyészek, bírók - tétlenül tűrjenek egy olyan bűncselekményt, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen.

Nem is tűrték tétlenül.

Gulyás Márton aktivistát már tavaly március 22-én elítélték garázdaság miatt, tegnap pedig jogerősen is garázdává nyilvánították és egy év próbára bocsátották, hogy visszatartsák az ilyesfajta akcióktól.

Gulyás ugyanis tavaly február 25-én, a kopaszok akciójának másnapján leszerelte a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság feliratú táblákat az épületről.

Helyreállt tehát a rend, megbűnhődtek a bűnösök, győzött az igazság. Sokadszorra is bebizonyosodott, hogy hiába hívják már Nemzeti Együttműködés Rendszerének,

Magyarország továbbra is jogállam, ahol a törvény az úr és garantált a jogbiztonság.

Különösen a politikai szabadságjogok vannak biztonságban.

Elképzelhetetlen, hogy a hatóságok vagy választott testületek és közintézmények (például ügyészség, rendőrség, bíróság, NVI, NVB) bűnpártolást kövessenek el.

Az erőszakos bűnözőkre pedig kegyetlenül lecsap a magyar állam, és a hatóságok példásan megbüntetik a kirívóan közösségellenes, másokban riadalmat keltő garázdákat, akik megzavarják a köznyugalmat, nem ismerik el törvényes rendet, esetleg fizikai erőszakkal vagy az azzal való fenyegetéssel lépnek fel a jogkövető magyar polgárokkal szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6912133717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2017.01.18. 07:53:44

Gnarancsot lassan eltakarítja az időbélyegző,hiába pucsított a gcsuti pocakmutyi trump nem kívánja látni a beiktatásán.
süti beállítások módosítása