B1 blogcsalád



Putyin perverz szexjelenettel is zsarolhatja Trumpot

2017. január 11. - Mr Flynn Rider

Még 9 nap van hátra Donald Trump beiktatásáig, de újabb és újabb botrányok zavarják meg a békés átadás-átvételt. A jelek szerint Oroszország komolyabban avatkozott be az amerikai elnökválasztásba, mint idáig gondoltuk.  

trump_1.jpg

Korábban számos lap megírta, hogy az oroszok betörtek a demokraták szervereibe, Clintonról álhíreket terjesztettek és kiteregették a szennyest.

A mostani jelentés szerint Trump közvetlen kapcsolatban áll az orosz politikai vezetéssel.

Állítólag az oroszok azzal zsarolják, hogy egy moszkva hoelszobában „perverz szexuális aktusban” vett részt, és ezt az orosz titkosszolgálat felhasználja a következő elnök ellen. Mindezt egy titkosított hírszerzési jelentés tartalmazza, amit az amerikai hírszerző szolgálatok adtak át Obama elnöknek és Trumpnak is. A nem titkosított részeket már a múlt héten nyilvánosságra hozták.

Trump és az oroszok természetesen tagadják a vádakat. Trump szerint „politikai boszorkányüldözés” folyik vele szemben. A Kreml hamisnak és totális blöffnek címkézte az egész sztorit. Az oroszok azt állítják, semmilyen kompromitáló adattal nem rendelkeznek Trumpról, sem Hillary Clintonról.

Az amerikai hírszerző ügynökségeken belül már hónapok óta pletykálnak a zsarolásról és erről jelentés is készült. Az információk megszerzésében egy brit ex-kém segédkezett, az ő állítása szerint teljesen hiteles adatokról van szó. Az ex-kém az MI6 kötelekében, Oroszországban dolgozott a 90-es években. Trump riválisai kérték fel, hogy gyűjtsön adatokat a következő elnökről. Tucatnyi jelentést készített.

Emiatt az ügynökségek most egy részletesebb jelentést készítettek a mostani és a következő elnök részére – jelentette a CNN. A BuzzFeed News lehozta a titkos jelentés két oldalas összefoglalóját is.

Ebben azt írják: Putyin rendelte el, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányba avatkozzon be az orosz titkosszolgálat, azzal a céllal, hogy a demokraták és Clinton hitelét aláássák, a megválasztását ellehetetlenítsék.

 

A többi információ a hírből nagyrészt találgatás és beszámoló olyanoktól, akik látták a jelentéseket. Állítólag Oroszország Trumpot látta volna szívesen az elnöki székben, segítették az ingatlanüzleteit, annak ellenére, hogy sorra becsődöltette őket; ugyanakkor információkat gyűjtöttek róla.   

A Szenátusban nyíltan kezelték és kezelik a tényt, hogy Trumpnak orosz tanácsadói és közeli kapcsolatai voltak, akik segítettek az elnökké választásában és Clintonról hamis információkat terjesztettek. Múlt hónapban Obama elnök teljes vizsgálatot rendelt el Oroszország szerepével kapcsolatban a választások során és a Demokrata Párt szervereinek meghekkelésével kapcsolatban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8912117609

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Maguk álhírgyártók!": Így osztotta ki Donald Trump élő adásban a CNN riporterét (magyar felirattal) 2017.01.11. 21:23:06

Beiktatása előtt 8 nappal sajtótájékoztatót tartott Donald Trump. A megválasztott elnök hű maradt önmagához, kabinetjéről azt mondta "valószínűleg a valaha volt legjobb kormány", a CNN riporterébe pedig nemes egyszerűséggel belefojtotta a szót. Nem vél...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bryan élete 2017.01.11. 13:29:50

Hogy lehet valaki ekkora f.sz, hogy elmegy a ruszkikhoz perverzpornózni, azután jelölteti magát az usa elnökének.
Minden nép olyan vezetőt érdemel, amilyet választ magának.Megérdemlik.
Bízom benne, hogy a pocakosról is kiszivárog néhány intim video bőrszerkóban.

honapos retek 2017.01.11. 18:41:49

A nagyon titkos ügynök aki MI6 nak dolgozott rohadtul tudhatja hogy kivel szexelt Trump. A legfrisebb jelentések szerint mar szinte senki sem ad hitelt ennek ügynek. Trump annyit a mondott a másik ügyre, a hackelésre, hogy hála az orosz hackereknek amerika megtudta hogy Clintonné elöre megkapta a tévés vita kérdéseinek egy részét.

legeslegujabbkor 2017.01.11. 20:05:42

A kampányban semmi hatása nem volt Trump nőkről alkotott véleményének sem annak, hogy hány kurvával és hol meg hogyan csinálta. Ezzel az imázzsal választották meg, miért lehetne így zsarolni?

2017.01.12. 05:02:15

A víz felszínén is a könnyű, a szemét, "kiválasztási termék" úszik, ringatózik!
süti beállítások módosítása