B1 blogcsalád



A civilek vagyonosodását vizsgálják, Rogánét nem (!!!!)

2017. január 11. - Mr Flynn Rider

Németh „Rezsidémonokkal küzdő” Szilárd tegnap bejelentette: „el fogják takarítani”  a civil szervezeteket az útból (Magyarországról?). Rogán Antal vagyonnyilatkozatát nem vizsgálja a rendszer, mert az "nyilvánvalóan alaptalan", hogy a helikopterező-luxusórákat hordó miniszter vagyonosodott.

nemethszilard.jpg

Az érvek a civilekkel szemben ugyanazok, mint a putyini diktatúrában: a civileket sorosgyörgyök és még ki tudja, kicsodák pénzelik, ezért nyilvánvalóan idegen ügynökök, akik áskálódnak a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen.

Ennek első lépése, hogy a civil szervezetek vezető tisztségviselőit vagyonnyilatkozatra köteleznék, vagyonosodási vizsgálatot írnának elő velük szemben.

 

Miért gáz ez az egész?

 

A civil szervezetek rendszerint olyan funkciókat látnak el, ahol az állam nem működik: oktatás, szegénység, emberi jogok. Magyarországon számos helyen az állam nem látja el, vagy nem is akarja ellátni a feladatát. Vagy egyszerűen csak inkompetensen vagy iszonyúan rosszul teljesít.

A rendszerváltás egyik legfontosabb demokratikus vívmánya volt, hogy szabadon létrejöhettek civil szervezetek.

Ezeket az állam aztán különféle formákban (adó 1%, adókedvezmények, megpályázható működési alapok, stb) támogatott, mert belátta, hogy a társadalom egészséges működéséhez szükség van a civilekre. Olyan alulról szerveződő, öntudatos polgárokra, akik tevékenyen vesznek részt társadalmi folyamatokban:

  • segítő kezet nyújtanak a lukas szociális háló felett,
  • értéket teremtenek (kultúra, oktatás),
  • védenek olyanokat, akik még a saját jogaikkal sincsenek tisztában,
  • kritikáikkal ellensúlyát jelentik egy túlhatalomnak.

Ahol erős civil szervezetek alakulnak ki, ott a társadalmi kohézió is erős, a demokrácia stabil. Polgárinak mondható a társadalom.

Mára nem túl sok hatalmi ellensúly maradt: az ellenzéki média 90%-át megvették, vagy megszüntették, az alkotmánybíróságot, ügyészséget, állami pozíciókat feltöltötték a saját embereikkel. Valamennyire még a bíróságok és a civil szervezetek képesek rávilágítani a rendszer visszásságaira.

Mindezt a társadalom jó része tétlenül, bénultan, magában vívódva nézte végig. Ha most a meghirdetett új ellenség, a civilek bedarálását, társadalmi ellenséggé, gonosszá tételét is ez a passzivitás fogja végigkísérni, akkor ez az ország visszasüllyed a 50-es évekbe.

 

Rogán vagyonosodását nem vizsgálják

 

Szinte ugyanakkor érkezett a hír, hogy a civileket vegzálni kezdi a kormány, mint az, hogy Rogán Antal vagyonnyilatkozatát még el se hajlandó olvasni a parlament mentelmi bizottsága. Juhász Péter a Rogán Antal ellen vagyonnyilatkozati eljárás megindítását 2016 novemberében kezdeményezte, majd december 8-ig még 108 ilyen beadvány érkezett. Dr. Vejkey Imre, a mentelmi bizottság elnöke egyesítette az ügyeket. Juhászék azt írták, az eljárás megindítását megalapozza a közelmúltban nyilvánosságra került információ, amely szerint a Rogán Antal (rész)tulajdonában lévő balatonlellei ingatlanon nagy értékű felújítási munkálatokat végeztek 2015 ősze és 2016 tavasza között.

„Juhász Péter és 108 társa általi kezdeményezések nyilvánvalóan alaptalanok, mert azok nem felelnek meg a vagyonnyilatkozati eljárásban meghatározott alapvető feltételeknek”

− írta a mentelmi bizottság az elutasító határozatában. Közölték, hogy „a kezdeményezések nem tartalmaznak a vagyonnyilatkozatok konkrét tartalmára vonatkozó olyan tényállítást, amely konkrétan megjelölné a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát, egyébként sem a vagyonnyilatkozat tételére vonatkozó jogszabály, sem pedig maga a vagyonnyilatkozati nyomtatvány ingatlan-felújításra, karbantartásra vonatkozó munkálatokra bejelentési kötelezettséget nem ír elő, illetve nem tartalmaz”.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2012117239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dinkainka 2017.01.11. 09:29:11

Enyvestónit nem kell vizsgálni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 10:48:42

Adjanak meg minden adatot, amit egy esetleges vizsgálat majd kideríthet, és akkor elindítják a vizsgálatot.

De minek?

2017.01.11. 10:50:53

Megkérdeztük a szakembert: Volt-e nálunk nagytakarítás?

Guberáló János hetven éves. Hatvan éve van a szemetes szakmában, és most már benne marad haláláig. Ez nem egy nyugdíjas szakma, és Ő nem gyűjtött vagyont.
Tanuló éveiben az apja mellett volt szemetes kocsis. A gépkocsit már nem szerette. Ahogy megöregedett és nem bírta a kukát pakolni, kényszervállalkozó lett. Önállósította magát, kiköltözött a szeméttelepre. Kérdéseinkkel az ősmagyaros gödörházában kerestük fel.
— János Bácsi, volt-e nálunk nagytakarítás?
— Én fijam csak lomtalanításról tudok. Azt szeretem is olyankor, tudok egy kicsit keresni is.
— Nem olyanra gondolnánk János Bácsi, hanem az emberek között…
— Ó az igen régen volt fijam, mégy ifjú koromban.
— Mikor?
— Mikor is? Negyvenhatba, ötvenbe? Rég volt!
— Mostanában nem volt?
— Nem tudok róla, hogy lett volna.
— Akkor milyen volt?
— Hát a tiszta munka vót! Az oroszok meg a kommunisták úgy eltakarították az urakat meg a csendőröket, hogy hírmondójuk se maradt.
— És az jó volt magának?
— Hát siratni nem sirattam Őket, de a szemét is olyan szegény lett, mint az ország. Nehéz évek vótak.
— Mostanában jobb?
— Hát, ahogy én látom, megint szegényedik a szemét.
— Miért János Bácsi?
— Ifjú koromba elhordták a ruhát, míg ronggyá vált. Most meg rongyot vesznek! Mire idejut hozzám… gondoljon bele.
— Most nem veszi észre, hogy nagytakarítás lenn?
— Nem én fijam. Több a szemét az biztos, ha az újságot, a TV-t nézem. De inkább csak szellőztetik, mint eltakarítanák. Nem tudom tudjátok-e a régi szemét az igen büdös, tud lenni. Meg az, ami rothad. És itt egy egész rendszer rohadt el, ahogy mondják. De az új virágok se valami szépek illatosak… Inkább csak légyfogók, mint a dögvirág!

pamut 2017.01.11. 18:36:46

Mivel Orbán hóhéra előre bejelentette hogy kiket fognak eltakarítani, ezért ez a vagyonnyilatkozati eljárás vállaltan is csak egy kamu színházi eljárás, hisz már előre bejelentették az ítéletet az elvtársak.

Azért váltottunk rendszert 27 éve, hogy ne ez legyen.

pamut 2017.01.11. 18:41:00

Fel kéne fogni hogy mi történik.

Ez SOKKAL többről szól mint hogy a hatalom előre bejelenti a legértékesebb magyar civil szervezetek kinyírását.

Ez a bejelentés valójában azt kommunikálja, hogy bevezetik itthon is a putyini diktatúrarendszert.

Ez a magyar demokrácia végleges elárulása.

Jossarian 2017.01.11. 18:42:46

Izraeli mintara, tanultak az elvarsaidtol! Ujra itt vagytok hazaarulo csotanyok? Az elozo poszttal szoptatok egy nagyot nem volt eleg? :-D Elobb utobb kiirtanak titeket is, ne mergezzetek a levegot a hazugsagaitokkal...

Melee 2017.01.11. 19:21:26

@Jossarian: Leszidtak a pártirodán, hogy nem vagy elég kemény, vagy csak elgurult a gyógyszered?

@Flynn Ryeder: Rogánt vagyonosodását minek vizsgálni, mindenki tudja, hogy honnan lopta az egészet.

ver@s kan-tár 2017.01.11. 19:26:13

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Azon az apróságon elmerengtél már, hogy ha a Tóni bevallását firtatók konkrét adatokat adnának meg (amúgy honnan a francból rendelkeznének ezekkel?), azokat akkor nem kell kideríteni? És az a nyílegyenes, talán ezért sem igen követett megoldás nem ötlött fel benned, hogy ha a Tóni esetleg már eredendően és tételesen feltünteti, miből fedezte a kifogásolt felújítást és bővítést, talán még érdeklődni sem kéne utána senkinek?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 19:33:05

@ver@s kan-tár: Pont ezt mondtam, csak kifordítva. :))

Polt egy csomó nyomozást azzal utasít visza, hogy a feljelentő nem adja meg a részleteket. Hát nincs is nyomozati jogköre egy civilnek.

Szívet melengető, hogy vannak még jóérzésű emberek. Ezt a blogot olvasva néha nagyon elszomorodok.

legeslegujabbkor 2017.01.11. 20:18:38

Akkor elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy eleve nem vizsgálható a képviselők vagyon-nyilatkozata vagy egyáltalán a bevallása, nincs aki a vagyon gyarapodást vizsgálná, olyan puszipajtások, hogy egymás mutyiját fedezik.

Na mi a megoldás?

legeslegujabbkor 2017.01.11. 20:42:21

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Én inkább a megosztást preferálnám, vagy a "megmenekülhetsz, ha bemártod a másikat" címűt. Nem hiszem, hogy sokáig gondolkodnának.
Filmélmények: olasz államügyészekről a maffiával szemben

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 20:44:04

@legeslegujabbkor: +

Azért a procedúra közben meggyilkoltak legalább egy államügyészt.

legeslegujabbkor 2017.01.11. 20:52:06

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
A megfélemlítés átléphet bizonyos korlátokat. Utána jöhet a lámpavas
süti beállítások módosítása