Egyszerre jó és rossz is, hogy munkaerőhiány van Magyarországon. A háttérben azonban bonyolultabb összefüggésekre lelhetünk. 

 Mindenhol azt olvashatjuk, hogy hatalmas a munkaerőhiány, orvosok, nővérek, informatikusok, mérnökök, pincérek, szakemberek hiányoznak, óriási a kereslet. Ugyanakkor rengetegen vannak állás nélkül, vagy reménytelenül tengődve szorulnak be a közmunkaprogramba. Egyszerre van munkaerőhiány és munkanélküliség – mégis, hogyan lehetséges ez? 

A hivatalos statisztika azt mutatja, hogy a foglalkoztatottság egyre nő és egyre nagyobb a hiány a mind diplomásokból, mind középfokú végzettségűekből is. 

A 2008-as gazdasági válságban sokan elvesztették a munkájukat, de azóta a foglalkoztatottság megint nő.

A KSH adatai alapján válság előtti években 57% körül mozgott a 15–64 éves népesség foglalkoztatási rátája, amit 2012-ben sikerült újra elérni. Múlt év végére már 67,5 százalékra emelkedett – mondhatjuk, hogy ez már rekord. A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 414 ezer fő volt, 142 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

A hiedelmekkel ellentétben kevéssé fontos a munkanélküliség alakulása: kevesen regisztrálnak munkanélkülinek, azok, akik regisztrálnak, hamar kikerülnek a rendszerből. A regisztrált munkanélküli ugyanis csak 3 hónapig kap munkanélküli segélyt, aztán vagy elmegy a munkaügy központ által felkínált munkahelyre dolgozni, vagy közmunkára, vagy egyszerűen kitörlik őt ebből a rubrikából. Így ez a statisztika 2014-re visszatért a válság előtti 7-8% körüli szintre. Múlt év végére 4,5 százalékra csökkent.

Jó a statisztika, de rossz a szerkezet

Mielőtt felállva tapsolnánk a Fidesz gazdaságpolitikájának és egy emberként tódulnánk a szavazóurnákhoz, mert eljött már a Kánaán, nézzük meg a munkaerőpiac szerkezetét: itt a rossz hír.

A KSH a közmunkásokat a piaci foglalkoztatottak közé sorolja. Pedig tudjuk, hogy ezek az emberek nagyobbrészt a helyi fideszes potentát kertjét művelik, napszámosként tartják őket, megalázó körülmények között. Ezt aligha lehet piaci alapú foglalkoztatásnak nevezni, a KSH mégis ezt teszi. Kulturáltan ezt úgy fogalmazzák meg: „A közmunkával megtermelt javak sem a piaci, sem a társadalmi igényeket nem tükrözik”.

Ráadásul közmunkára a kormány egyre többet költ; 2014-től pedig közmunkásnak számít az is, aki nem dolgozik, de közfoglalkoztatás keretében képzést kap. (Erről pedig tudjuk, hogy a munkaerőpiac szempontjából nem sokat számít, de legalább felszámolja az írástudatlanságot.) 220 ezer ember dolgozik közmunkásként, egyébként.

A közmunkások csak az egyik része a torzulásnak. A másik, hogy évek óta egyre kisebb a dolgozó korú népesség Magyarországon. Egyre kevesebb gyerek születik és sokan elvándorolnak a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetés miatt. A hurráoptimista kormánypropagandát nyomó köztévében hangzott el az adat: a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon.

Tehát nem a munkahelyek száma nő, hanem a munkaképes emberek száma csökken.

Ez okozza a munkaerőhiányt. Ez okozza a kedvező statisztikát.

Mindemellett hiába van egyre több embernek munkája, a tartósan munkanélküliek helyzete nem javult. A munkanélküliség átlagos időtartama ugyanis már a másfél évet is meghaladja: átlagosan 18,1 hónapot kell várni arra, hogy valaki új állást találjon, miután elvesztette a munkahelyét. Ami azt jelenti, hogy a munkanélküliek többsége csak nagyon nehezen talál újra állást.

A másik rossz hír, hogy a magyar oktatási rendszert a Fidesz-féle „reformok” teljesen romba döntötték. Ahelyett, hogy gondolkodni, írni-olvasni tudó, ugyanakkor művelt embereket képeznénk, akik képesek kamatoztatni a tudásukat a munkaerőpiacon, egyre inkább felesleges dolgokat biflázó alattvalókat képzünk a rendszernek. Tíz-húsz év múlva pedig, mikor ezek az alattvalók belépnek a munkaerőpiacra, a robotok szépen ki fogják őket szorítani onnan. De nem csak a jövő néz ki rosszul: az oktatási rendszerünk évtizedek óta lemaradásban van, ezért is nehéz sokaknak munkahelyet találni: mert nincs meg hozzá a megfelelő tudásuk.