B1 blogcsalád



Németh Szilárd a civilek eltakarításáról beszél – minden eszközzel

2017. január 10. - Mr Flynn Rider

Minden eszközzel el akarja takarítani a civileket Magyarországról Németh Szilárd. Az Orbán-rendszer rezsitábornoka lesz Orbán ökle a civilekkel szembeni harcban.

 nsz_3.jpg

2014-ben nagyrészt az Egyesült Államok közbeavatkozásán múlott, hogy a kormánykritikus civil szervezetekkel szemben felfüggesztette a kormány a háborút. A jelek szerint az orbáni rendszer azt érzi, a Trump-kormányzat most nem fog közbeavatkozni. Két éve már megírtuk: annak idején az amerikaiak állították meg Orbánt abban, hogy kiépítse a totális diktatúrát.

Most úgy tűnik, a háborút újrakezdi a rendszer a civilek ellen és Németh Szilárd rezsitábornokot nevezték ki a civilek elleni hadjárat élére.

"A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége"

- ezt nyilatkozta ma Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese.

Ennek első lépése lehet, hogy vagyonnyilatkozat tételére kötelezné a nem kormányzati szervezetek tisztségviselőit. A vagyonnyilatkozatnak látszólag semmi értelme sincsen, de a Vasárnapi Hírek szerint ez lehetőséget teremthet majd arra, hogy “a nyilvánosság előtt cincálják szét őket”.

A VH szerint a jogalkotási terv átírná az „állampolgári társulások jogszabályi környezetét" is. Az még nem világos, pontosan hogyan, de mivel Orbán Viktor már nyíltan arról beszélt, hogy ezek a szervezetek ellenséges külföldi erők előretolt állásai, valószínűleg nem adókedvezményeket kapnak.

A rezsiharcos nyilatkozata után megjelent a Guardian cikke is a témában.

Az újság szerint a magyar civil szervezetek pontosan arra számítanak, hogy a magyar állam lesújt rájuk idén, Donald Trump beiktatása után.

A Guardian szerint a vagyonnyialtkozat a "megfélemlítés" része. Az Indexnek Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója azt mondta: attól tartanak, hogy a vagyonnyilatkozatban szereplő információkat a kormányzati sajtó a lejáratásukra akarja majd felhasználni. A TASZ szerint ez az egyik lépcsője annak, hogy őket ugyanúgy kezeljék, ahogy Oroszországban: külföldi ügynökökként tartsák nyilván őket, így próbálva hitelteleníteni a munkájukat.

A Guardian cikke emlékeztet arra, hogy Orbán nyíltan egy sajátos stílusú, a demokratikus intézményeket leépítő, a kormánykritikus sajtót gyengítő illberális államot épít, ebbe a koncepcióba illeszkedik be a civil szervezetek meggyengítése is. Ezeket a civil szervezeteket a kormányfő külföldről fizetett ügynököknek tartja, amelyek külföldi érdekeket gyengítenek. 

“Úgy tűnik, Orbánnak nagyobb tere lesz arra, hogy végrehajtsa azokat az intézkedéseket, amik szembemennek a demokráciával és a jogállammal” - mondta Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke a Guradiannak. “A Trump-adminisztráció érkezése is hozzájárul ehhez. Orbán pedig arra számít, hogy Franciaországban, Hollandiában és Németországban is változások jönnek idén, ezek pedig erősítik majd Magyarország pozícióját.”

Chris Stone, az Open Society Foundations elnöke a lapnak azt mondta, a szervezete folytatja munkáját Magyarországon, de elismerte, hogy a magyar helyzet az egész EU tesztje lehet.

A civil szervezeteknek Ororszországban mentek neki hasonló módon. Ott működik olyan rendszer, hogy ha egy szervezet elfogad pénzt külföldi támogatótól, akkor automatikusan “külföldi ügynöknek” minősül, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke korábban arról is beszélt, a titkosszolgálatoknak kell vizsgálniuk a Sorossal együttműködő szervezeteket. Trump győzelme azonban a civilek bedarálásában fordulatot hozhat, a Guardian szerint a civilek attól tartanak, hogy ezúttal az ellenük intézett támadásokat Washington már nem fogja bírálni. Azaz Orbán terve zöld utat kaphat.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7912115729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 15:46:19

Amerikában el kell számolniuk a civileknek. Mo-on miért baj ugyanez?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.10. 15:47:29

"Ezeket a civil szervezeteket a kormányfő külföldről fizetett ügynököknek tartja, amelyek külföldi érdekeket gyengítenek. "

A külföldről fizetett civil szerinted milyen érdekeket képvisel?

Zoltan Hazafi 2017.01.10. 16:55:50

Ja, meg választási üvegzseb van, ugye? :-)
- Ami itt - nyomokban sem...

Bela Kesz 2017.01.10. 17:02:39

Szegény Szilárd még nem tudja: Ő is el lesz takarítva.

megamedve 2017.01.10. 17:49:14

Ez a kisgeci iszonyatos. Ha bevezetnék a ránézésre börtönt, erre rárohadna a vasbilincs a zárkában.

morpho 2017.01.10. 19:48:27

A fékek és ellensúlyok utolsó maradványait bontják most le. Ha ez sikerül, akkor Orbánt már csak egy-két sajtóorgánum fogja ellenőrizni/kritizálni...aztán ha azokat is beszántják, akkor már senki. Kb itt van vége a demokráciának Magyarországon. Van egy leválthatatlan párt, leválthatatlan elnökkel. A fékek és ellensúlyok legtöbbje kiiktatva. A maradékot most bontják. Fasza.

Netuddki. 2017.01.11. 09:51:04

@morpho: Minél inkább leválthatatlan lesz, a végkifejlet annál inkább a csaucseszkuéra fog hasonlítani. A történelem mindig ismétli önmagát...

2017.01.11. 09:58:00

@maxval bircaman elemző: Ez nagy tévedés, Mo-n a civil szervezetek a neoliberális, globális nagytőke érdekeit veszélyeztetik. Mivel a globális nagytőkének abszolút befolyása, hegemóniája érvényesül a politikai elit felett, így elsősorban a politika fogja a nagytőke számára kényelmetlen civil szervezeteket eltüntetni és pl Soros a háttérben maradhat. Az pedig egy színjáték, hogy az Orbán kormány propagandájában negatív előjellel szerepel Soros. A külföldről támogatott civilek olyan intézményektől kapják a támogatást, melyek marginálisan kapcsolódnak esetleg Soroshoz vagy egyáltalán a neoliberális rendszerhez. Inkább a valós társadalmi szolidaritáshoz van közük.

nu pagagyí 2017.01.11. 10:18:17

Ha jól értem, az a gond, hogy vannak még olyan civilszervezetek, amelyek nem a rezsim kiszolgálói, mert nem közpénzből, vagy a hatalom által hizlalt oligarchák pénzéből élnek, így előfordulhat, hogy nem dicsőítik, hanem kritizálják a hájfejű disznó és hasonszőrű barátai áldásos tevékenységét. A civil egyébként attól civil, hogy a hatalomnak nincs köze hozzá. Az irány ezek szerint minden civil szerveződés felszámolása, illetve álcivilekkel való helyettesítése lehet.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 10:26:38

@je suis chauve:

Sokféle civil van, ez tény.

A leghangosabbak azonban a külföldi ügynökök, melyek a liberális háttérhatalmak rohamosztagaiként funkcionálnak.

Jossarian 2017.01.11. 10:27:36

Lasd a linkelt index cikket, az elvtarsaitok is igy csinaljak, akkor mi a gond? Vagy ok is fasisztak szerinted??? :-D

nu pagagyí 2017.01.11. 10:36:14

@maxval bircaman elemző: Egy diktatúrára valóban potenciálisan veszélyes minden olyan hang, amely az emberi jogokat említeni meri. Egy diktatúrában alattvalók vannak, jogok helyett hatalom által kiadott engedélyek és egyedileg mérlegelt kegy.

nu pagagyí 2017.01.11. 10:43:30

@Jossarian: Az, hogy mit hol, hogyan csinálnak másodlagos. A rezsim egyébként csak a népet korlátozó és megnyomorító dolgokat szereti átvenni máshonnan, ezt éppen mondjuk Izraelből, de az ottani vállalkozó szabadság, iskolarendszer stb. nem nagyon érdekli. Egyébként sem az a fő kérdés, hogy külföldön mit miért csinálnak, hanem az, hogy te itthon lemondsz-e saját jogaidról és kiszolgáltatod-e magad a hatalom kénye-kedvének.

Faszerkezet 2017.01.11. 10:43:36

Tulajdonképpen most fel van dobva a "civileknek" a labda...

Én a helyükben /mert persze fel sem tételezem, hogy netán olyan helyről támogatják őket, ami esetleg gázos/, önként kúrnám ki az összes vagyonnyilatkozatomat....
És teli pofával harsognám, hogy lehet utánnam csinálni.

2017.01.11. 10:57:40

@maxval bircaman elemző:
Amilyet Rákosi apátok havi 400 pengős moszkvai apanázsáért "dolgozott" Vagy Soros tanítvány, hogy ott vírítson! Gondold ott lenne, ha ellene tenne? Elcsapnák, mint Gyurcsány macskát szarni!

ZX 2017.01.11. 11:00:52

@maxval bircaman elemző: Azok a liberális háttérhatalmak meg olyanok mint a Columbo felesége. khm... :P

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 11:02:08

@nu pagagyí:

A mai világban a fő háborús módszer a "civilek" háborúja, a legolcsóbb és a leghatékonyabb.

Miféle az a kettős mérce, mely panaszkodik, hogy Oroszország bevatkozik nyugaton, viszont semmi gondot nem lát abban, amikor a nyugat ezt teszi, százszoros mértékben?

ZX 2017.01.11. 11:07:16

@maxval bircaman elemző: Tudtommal nem egy nyugati ország kebelezte be a Krímet, és tett kísérletet Kelet-Ukrajna Oroszországhoz csatolására.

Feketecsuklya 2017.01.11. 11:16:15

@ZX: aha... csak a legegyszerűbbet.. kinek a kezében van a dollár nyomtatás monopóliuma?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 11:19:06

@ZX:

Krím a koszovói precedens alapján, a nemzetközi jog alapján csatlakozott Oroszországban.

Kelet-Ukrajnában polgárháború zajlik.

Jakab.gipsz 2017.01.11. 11:22:45

Önmagában véve nem az a baj, hogy Soros ötödik hadoszlopa az általa pénzelt civil szervezetek, ha nem az, hogy a Soros által képviselt társadalom és gazdaság filozófia, áltudományos hablaty, semmi köze sincs, a filozófia-tudományhoz értéktelen gyalázatos férc munka. Magyarán szólva Soros Gyuri "a zsidó gagyi-filozófus, trombitarézzel kufárkodik", és meg szívatja a világot, miközben röhög a markába. Tévedések elkerülése érdekében nem árt ha tudjuk róla képzett filozófus, tökéletesen tisztába van a tömeg manipuláció trükkjeivel, úgymint mint: Cippola és Kurázsi mama, és persze Bicska Maxi: ez Soros Gyuri.

ZX 2017.01.11. 11:22:59

@maxval bircaman elemző: Jaja, csak mégsem látta még soha senki. Pont olyanok mint az illuminátusok meg a szabadkőművesek, meg az UFO-k. De legalább rájuk lehet kenni mindent. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 11:24:13

@maxval bircaman elemző: :))

98%-uk a csatlakozásra szavazott.

Aztán csatlakoztak.

Vagy fordítva.

A legsötétebb rákosista időket idézik ezek a 98%-os szavazások.

ZX 2017.01.11. 11:26:11

@maxval bircaman elemző: Mondod te, viszont te orosz ügynök vagy, úgyhogy hazudsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 11:26:24

@Jakab.gipsz: Soros a legnagyobb patrióta Széchenyi óta.

A gazdád arra se méltó, hogy a kilincset megfogja utána.

orbitalpiktor 2017.01.11. 11:34:18

@maxval bircaman elemző:

"A külföldről fizetett civil szerinted milyen érdekeket képvisel?"

Most akkor a sorosista kiskiszes orbánról beszélünk...?

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.11. 11:38:28

"A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége""

Teljesen igaza van.
A Soros féle álcivileket ballib hazaárulókat minnél elbb eltakarítjuk, annál jobb.
A hatalmat már megszerezni nem tudják (Amerikában is besültek) már csak a károkozás a céljuk.

Jossarian 2017.01.11. 11:39:37

@nu pagagyí: egy hazaarulonak nincsenek jogai es az ervelesed egyszeruen hulyeseg, igazi libsi kettosmerce

ZX 2017.01.11. 11:40:53

@Ballib cenzúrázók réme 21: És mi van az Orbán féle komcsi hazaárulókkal?

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.11. 11:41:25

@je suis chauve:

Marhaság.
Minden Magyarországot támadó "CIVIL" mögött Soros van. Amnesty International-tól, Helsinki bizottságon át mindenhol.
Soros Gyuri kottájából pedig köszönjük nem kérünk.
Valódi civilekre szükség van.
De ezek a szarháziak csak az ország tönkretételén munkálkodnak, Soros és a Norvég alap pénzéből.

magyarhirlap.hu/cikk/64066/Hazank_biraloi_Soros_szovetsegesei
Hazánk bírálói Soros szövetségesei

888.hu/article-soros-titkok-iv-internetes-megfigyelesen-dolgozhat-az-open-society
Soros-titkok IV.: Internetes megfigyelésen dolgozhat az Open Society

valasz.hu/itthon/ezert-titkoljak-hogy-kik-minositettek-le-magyarorszagot-113703
Sasszem olvasónk időközben jelezte, hogy ha nagyon akarjuk, megtudhatjuk, Magyarországról kik vettek részt a jelentés elkészítésében. A Nations in Transit függelékében, a köszönetnyilvánítás résznél ugyanis ömlesztve fel van

legális 2017.01.11. 11:41:55

by Wiki: A civilszervezet olyan társadalmi szervezet, amely nonprofit módon, a kormányzattól függetlenül, önkéntes alapon a közjó javára működik, önszabályozó, intézményesült önszerveződés. Nemzetközi megközelítésben nevezik egyszerűen nemkormányzati szervezeteknek (angolul non-governmental organization, NGO, ejtsd: endzsíou), önkéntes szervezeteknek vagy nonprofit szervezeteknek is őket.
Konszenzusos demokrácia: Egy olyan alkotmányos politikai rendszer keretein belül működik, amely hatalmi fékek és ellensúlyok segítségével korlátozza a többség hatalmát és egyeztetésre kényszeríti őket a kisebbségbe szorultakkal.
Ellenzék: Az ellenzék a kormányzó pártok ellenében szerveződő, működő, azokkal versengő, képviselettel rendelkező pártokat jelenti. Legális módon létrejött, a választók akaratából legitimitással bíró hatalmi tényező.
Ne keverjük az első kettőt! De a harmadikkal sem.
A civil, az civil,és nem politikai tényező, az ellenzék meg ellenzék és politikai tényező. A fékek-ellens

Faszerkezet 2017.01.11. 11:46:17

@ZX:

Jah...jah... tényleg szabadköművest még soha nem látott senki... Mendemonda az egész....

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 11:46:45

@ZX:

Ne magadból indulj ki, nem mindenki fizetett álcivil, mint te.

2017.01.11. 11:46:52

@Ballib cenzúrázók réme 21: Pubi te a propaganda anyagot böfögöd vissza. Forrás anyagnak nézz utána, mi az a neoliberális fordulat, 1978-1980, Ronald Reagan - Paul Volcker, "Chicago Boys", Margaret Thatcher, Chilei kísérlet, Pinochet puccs stb... Ha ez megvan tudni fogod mi az érdeke Sorosnak és hogy Orbán a valóságban hogyan szolgálja ki a globális nagytőke érdekeit köztük Sorosét is. Amennyiben ezután is csak az RTL, ATV, HírTV, CNN és kormánymédia a forrásod akkor tekintsd tárgytalannak hogy válaszoltam egyáltalán.

legális 2017.01.11. 11:46:55

A fékek-ellensúlyok meg a hatalom érdekében önkorlátoznak meg egyeztetnek.
Ha a civil szervezet ellenzéki (netán külhoni) politikai érdekeket képvisel, akkor nem civil, hanem ellenzéki politikai szervezet - nyilván nem érdeke támogatni a hatalmi politikának. Ugyanígy politikai kormánypárti tevékenység is, azt meg nem túl etikus támogatni.
Rezsi Szilárd meg tényleg nem szép ember, bár ez relatív. Meg nem is szempont, ez elég csúnya ellenérv.

István Tamasi 2017.01.11. 11:50:20

@maxval bircaman elemző:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
A nem magyar bulesz birkaszar aki nem is Magyarországon él vajon milyen érdekeket képvisel?

ZX 2017.01.11. 11:53:34

@maxval bircaman elemző: Mondja ezt egy orosz ügynök. Menj te a picsába!

cardiobascuralis 2 2017.01.11. 12:20:23

@Ballib cenzúrázók réme 21:
Az ország tönkretételén a fideszes gazdáid munkálkodnak, akiknek a seggétől barna folyton a szád széle.
Ők ugyanis a mi pénzünket lopják évi ezermilliárdos tételben, Soros meg a sajátját adja.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 12:25:25

@ZX:

Szóval szerinted is nyugati ügynökök a norvégiaiköztársasági álcivilek? Jó, hogy ebben egyetértünk.

ZX 2017.01.11. 12:27:59

@maxval bircaman elemző: Nem, nagyon nem értünk egyet.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.11. 12:35:19

@cardiobascuralis 2:

Marhaságokat beszélsz.
Soros nem a sajátját adja, hanem ellopja a valódi civileknek járó támogatásokat, és abból finanszírozza a ballib klientúrát építő hazug álcivileket.

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-behalozta-a-civileket-1249601
Nemcsak Magyarországon, hanem a többi közép- és kelet-európai országban is az Egyesült Államok, illetve Soros György spekuláns pénzelte, alapította a norvég „civil” pénzek szétosztását felügyelő szervezeteket – derítette ki lapunk.
Romániában például a Román Ökotárs Alapítvány az egyik pénzosztó, melynek a magyar Ökotársból ismert volt LMP-s politikus, Foltányi Zsuzsa is tagja. A másik pénzosztó szervezet a Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány, amelynek vezetője, Catalin R. Cretu,korábban a New York-i és a Columbia Egyetemen tanult, és a HSBC Bank USA-nál töltött be vezető pozíciót. Lengyelországban a Soros György által 1988-ban alapított Báthory István Alapítvány osztja a norvég „civil” pénzeket. Észtországban a Nyílt Észt Alapítvány felügyeli a támogatások megfelelő kezekbe juttatását, ezt a szervezetet is Soros hozta létre 1990-ben, és része az amerikai spekulánshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának.
...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 12:37:02

@maxval bircaman elemző: "Nem tud,"

Azért nem tud, mert te egy automata vagy. Reagálsz, de semmi érvvel nem lehet rád hatni. Én is mindig beleesem ebbe a csapdába. :(

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.11. 12:37:49

@ZX:

Én tudom, hogy a CÖf politikailag elkötelezett, viszont azt is tudom, hogy a Soros által finanszírozott szarok nem kevésbé azok, csak épp nem a Fidesz, hanem a ballib elkúrók posványában.

Kár hogy te ezt nem látod, annyira elvakult vagy.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 12:38:06

@Ballib cenzúrázók réme 21: "ellopja a valódi civileknek járó támogatásokat"

:))

Bírom, ahogy ilyen képtelenségekkel kifigurázod a fasz Batyut.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.11. 12:39:40

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Nektek nincs érvetek.
Minden tény és link azonnal megcáfolja a ballb szarkeverést, és hazugság cunamit.
A véleménydiktatúra építés befuccsolt, és beszoptátok minden fronton, legutóbb Amerikában is.
Ezért sírtok, mint a fürdős kurva, és bérrettegtek feszt, megálás nélkül.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.11. 12:41:05

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

A cikkben konkrétan fel vannak tüntetve a Kelet Európai blokkban kiken keresztül és hogyan lopják el Soros szervezetei a civileknek járó Norvég pénzek milliárdjait.

Hogy téged zavarnak a tények azt tudjuk.
A tisztességes ember a civilektől pénzt lopó Soros neve hallatán csak köpni tud.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.01.11. 13:00:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Azaz ha nem változtatom meg az alapeszmémet, akkor robot vagyok?

Ezen az alapon az egész világ robotokból áll.

ZX 2017.01.11. 13:10:32

@Ballib cenzúrázók réme 21: Miért vagyok elvakult? Mert az elkúró Orbánt szidom? Nyugodj meg, amikor Gyurcsány kúrta el akkor őt szidtam. Szóval nem hiszem, hogy elvakult lennék, max. a hazám meg a családom irányában vagyok az, szemben ezekkel a gerinctelen férgekkel.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 13:26:29

@Ballib cenzúrázók réme 21: Fáj, hogy a norvég pénzeknek csak a 90%-át tudja ellopni a gazdád? Könnyeim hullanak patakokban..

ZX 2017.01.11. 13:33:33

Persze ha az Orbán kezelné a norvég pénzeket (mint ahogy tervezte) akkor ugyebár nem számítana hogy honnan jön. Egyébként meg a Fideszmaffia a legnagyobb külföldi ügynök, mert az uniós pénzeket ők osztják szét. Hogy is van ez?

wolves84lb 2017.01.11. 13:46:54

@maxval bircaman elemző: ugye te azért vagy bulgáriban, mert oroszországban ügynöknek minősülnél? Hiszen a magyar kormánytól kapod a fizetésed...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 13:47:18

"A TASZ megtámadása azért is különösen érdekes, mert 2007-ben, amikor a Fidesz ellenzékben volt, éppen ez a szervezet védte őt meg. Orbán Viktor ellen ugyanis akkor személyiségi jogi pert indítottak. Első fokon nem volt védője, maga járt el az ügyében, és bár a bíróság neki adott igazat, perlője fellebbezett. Másodfokon azonban már nem bízta a véletlenre és a TASZ-hoz fordult."

index.hu/belfold/2017/01/11/nemeth_szilard_megnevezte_milyen_civileket_akarnak_eltakaritani_az_utbol/

wolves84lb 2017.01.11. 13:48:15

@Ballib cenzúrázók réme 21:
"A tisztességes ember a civilektől pénzt lopó Soros neve hallatán csak köpni tud."

batyufasz, te azt honnan tudhatnád, egy tisztességes emberből milyen reakciót vált ki soros neve? :)

Soros lop a civilektől...hát persze...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 13:48:19

A Helsinki Bizottság pedig egy jogvédő szervezet. Az a szervezet, amely szerint például indokolatlan volt a Kossuth téri kordon fenntartása. Annak a kordonnak a fenntartása, amelyet még a szocialista rezsim rendelt el. A kordon ellen anno a Fidesz is fellépett, az ellenzéki pártnak akkor nem volt semmi baja a Helsinki Bizottsággal. Ellenben most, hogy a Helsinki Bizottság emberjogi szempontból bírálta a kormány menekültpolitikáját, ellenséggé vált.

ZX 2017.01.11. 13:52:39

@wolves84lb: Egy orosz ügynök hogy minősülne a saját hazájában külföldi ügynöknek?

project640 2017.01.11. 13:56:05

maxval bircaman -al ne foglalkozzon senki.... egy Orbán pöcsét szopkodó, agyhalott troll

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 14:01:55

"Magyarország kilép az átlátható kormányzásért küzdő szervezetből
Az ügy előzménye, hogy az OGP civil panaszok alapján nyáron eljárást indított Magyarország ellen, amiért a kormány szembement a nyílt kormányzás elveivel – a magyar kormány azonban ahelyett, hogy megfontolta volna az OGP véleményét, inkább kilép a nemzetközi szervezetből."

Ha nem tudja betiltani, akkor kilép. :))

hirtv.hu/ahirtvhirei/magyarorszag-kilep-az-atlathato-kormanyzasert-kuzdo-szervezetbol-1375190

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 14:03:21

@maxval bircaman elemző: "Te is."

:)) Roppant egyszerű vagy. Ez az alapértelmezett válasz. (Az oviban.)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 14:05:08

Megépítik Paks2-t, hogy a csetrobot-hadseregnek legyen elég áram.

Jossarian 2017.01.11. 15:24:28

Rajottek a csotanyok, hogy sajat magukat szopatjak ezzel a poszttal, az idiotak :-D Gyorsan le is kaptak a cimlaprol :-D Bender log...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 16:17:59

Németh Szilárdot azért tartja orbán, hogy Kósa Lajos okosnak látszódon. :))

(Loptam.)

cardiobascuralis 2 2017.01.11. 17:01:20

@Ballib cenzúrázók réme 21:
Lehet, hogy te tényleg vagy akkora ostoba fasz, hogy elhiszed, amiket idehazudsz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.11. 17:32:52

@cardiobascuralis 2: Ő csak a fideSS fasszopó trollokat figurázza ki. Jól tolja, nem?

trabant 2017.01.11. 19:21:20

@maxval bircaman elemző:
Fordítási hiba lhet, mert nincs benne logika.

trabant 2017.01.11. 19:23:14

"Ezeket a civil szervezeteket a kormányfő külföldről fizetett ügynököknek tartja, amelyek külföldi érdekeket gyengítenek."

Fordítási hiba lehet, mert nincs benne logika.

István Tamasi 2017.01.12. 07:54:29

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Az úgynevezett érvei össze-vissza zagyvaságok és minden logikát nélkülöznek, megfelelnek egy bolgár birkapásztor szellemi színvonalának ahova nem tudok és nem akarok lesüllyedni.

István Tamasi 2017.01.12. 07:56:59

@maxval bircaman elemző:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
Tehát te autodidakta vagy - magadtól vagy hülye.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.12. 09:46:53

@István Tamasi: Én ezt értem, és igyekszem magam visszafogni, minél kevesebbszer ellentmondani a hülyeségeinek. De továbbra is azt javaslom, érdemi hozászólás legyen, ha egyáltalán, ne személyeskedés. Bár tudom, és is személeskedem, de akkor se a lakhelével vagy a származásával, hanem inkább a gondolataival, vagy azok hiányával kellene operálni.

Van itt rengeteg ocsmány fgyűlölküdő hazug ideSS fasszopó troll, azokon is lehet gyakorolni.

István Tamasi 2017.01.12. 12:15:26

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Arra akarom rendszeresen felhívni a kommentelő társadalom figyelmét, hogy ez a darab ocsmány birkaszar nem magyar, nem Magyarországon él tehát semmi erkölcsi vagy egyéb alapja sincs belepofázni a magyar ügyekbe.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.12. 15:04:05

@István Tamasi: Értelek. Másokról nem tudod, a világ mely részéről kommentelnek. A Birkával annyi baj van, hogy a legkevesebb, hogy nincs erkölcsi alapja belepofázni.

2017.02.03. 06:39:08

@megamedve: Civil támogatás, karika a disznó orrában.

A magát közösséginek hirdető társadalom vezetése rettegett az önszerveződő közösségtől. Oriási besúgó hálózatot tartott fenn, és „mindent tudó” kívánt lenni, mint a vezető párt. A vezető erő, úgy próbált vezetni, mint az „óvó néni” a maga kisdedeit. Körülkerítette a besúgók kötelével, hogy az „elkódorgókat” azonnal visszavezesse a helyes útra. Az átkelés a kapitalizmusból, a kommunizmusba ugyanolyan veszélyesnek tűnt számukra, (mint kiderült joggal) egy csapat óvódással való átkelés a nagy forgalmú úttesten.
Az átkelés, mint tudjuk, nem sikerült. A túloldalon gödör várta őket, vissza kellett fordulni, megalázkodva, kölcsönt koldulva a leszólt kapitalistáktól. A kölcsönt adó kioktatta őket, tessék végre nagykorúnak tekinteni, az embereket, a „civileket” ahogyan ők nevezik a hivatásos tolvajok, értsd politikusok kasztján kívül esetteket. A „vezető erő” mint minden megszorult ember, mindent megígért, hogy kölcsönhöz, lélegzethez jusson. Ettől még a bizalmatlansága, félelme nem szűnt meg, és az ellenőrzésről, vezetésről se mondott le. Új módszert talált ki: a támogatás mézesmadzagjával kijelöli az utat, a célokat amiket ő támogat, és a támogatást pályázni kell, melyben részletesen maga szolgáltatja azokat az adatokat, amelyeket eddig a besúgók szereztek meg jól fizetett „piszkos munka vállalással” Félő, hogy a támogatásra kevesebbet költenek, mint annakidején a III/1-es, 2-es, 3-as, besúgó hálózat bérére! Hurrá, mindenki meg van elégedve, olyan szép, európai módon vagyunk átverve! A disznó sem érzi egy idő után a karikát az orrában, mégis biztonsággal kijelöli számára, merre, hol túrhat. Ahol puha (előkészített) a talaj, és ne ütközzék a hatalomgyakorlók zsíros köveibe, annak „túrása” azonnali fájdalommal jelzi számára, hogy rossz területen turkál!
Másrész így önként, és csak azzal foglalkozik a civil szféra, amire ösztönzik, mert a magyar ember ugyan lelkesedik, de nem áldoz: még az általa fontosnak, szükségesnek ítélt dolgokra sem, különösen akkor, ha azt a hatalom ferde, vagy „elviszem”mel nézi! A civil szervezetek „támogatása” az, az állami korrupció, (latin: romlottság) melyet a hatalom szór a kisembereknek, hogy eljátszanak az állam által kijelölt homokozójukban, és eltűrjék, hogy a nagyok a maguk zsebébe rakják az ő adójukat, amellyel valódi gondjaikat oldhatnák meg, kisded pótcselekvéseik helyett!
Annak bizonyítására, hogy mennyire csak a megvezetés, a kézbentartás volt a cél, elegendő bizonyíték, hogy az egyesületi törvény nem követeli meg az erkölcs bizonyítványt sem az egyesületi vezetőktől! így ha kiderül is hogy a „nagyérdemű” egyesületi elnök sikkasztásért ült is, az Ügyészség sem tesz semmit az eltávolítására, mondván a törvény azt nem tiltja! (Saját tapasztalatomból mondom, én végig próbáltam! Sőt a tolvaj emlegetésétől ideges lesz a még le nem lepleződött kollégája! — aki szintén érdekelt a buliban! Nekem ez jelzés értékű!) Mindent szabad, amit a törvény nem tilt! Tehát fogj tíz madarat, alapíts egyesületet, és máris csapot üthetsz a költségvetés hordóba, csurran –cseppen a támogatás, szopogathatod a felkínált mézes madzagot, Csak ne feledd a munkakerülők aranyszabályát: „A semmittevést is úgy kell művelni, hogy az lázas tevékenységnek látsszék!” Az elszámoltatásra meg se szándék, se megfelelő ember és kapacitás: Az önbevallás dívik, de maga ellen bűnügyben nem köteles terhelő vallomást tenni senki! A kör itt bezárult, a lehetőség meg kinyílt, mindenki számára, becsületessége, vagy becstelensége szerint.?
süti beállítások módosítása