B1 blogcsalád



Idén a civilekre csap le a kormány – már készül ellenük a törvény

2017. január 04. - B1blog

Orbán decemberben kiadta az utasítást, az erőforrás-minisztérium már szövegezi is a törvényt a civil szervezetek ellen. A kormány idei törvényalkotási programjában szerepel, hogy még az első félévben elfogadják az új jogszabályt.okotars-rendor.jpg

NGO-kon, alapítványokon, civil szervezeteken, médián keresztül érvényre juttatni a saját érdekeiket; ez volt a cél, és ezt Soros Györgyön keresztül látták megvalósíthatónak. … (a jövő év Sorosról) fog szólni… Mert mi a logikus válasz a kialakult helyzetre? Minden országban azon lesznek, hogy Sorost kiszorítsák.

ígérte Orbán decemberben. E mondatból

a civil szervezetek működésének ellehetetlenítését sejtettük már akkor.

Az orbáni szót tett követte: a kormány benyújtotta a parlamentnek a 2017 első félévére vonatkozó jogalkotási tervezetét. Ennek 37. pontja az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény módosítása.

A rövid ismertetés szerint a

szabályozás célja a törvény hatálybalépése óta felmerült gyakorlati tapasztalatokra figyelemmel történő módosítása, valamint … a vagyonnyilatkozat tételre kötelezettek körére vonatkozó rendelkezések módosítása.

Másfél éve vetődött fel először, hogy a civil szerveztek vezetőit is vagyonnyilatkozat tételére köteleznék. Akár még egyet is lehetne érteni a kezdeményezéssel, hisz aki – állami támogatások révén – közpénz elköltéséről dönt, annak vagyongyarapodását szorosan felügyelni kétségtelenül közérdek. Azonban rögtön szembe találjuk magunkat a „közpénz” problémájával: ami Matolcsy alapítványainál, fideszes értelmezés szerint elveszíti „köz” jellegét, ám a norvég adófizetők támogatása mindenképp magyar adóforintnak számít. Úgyhogy mindenek előtt ezt lenne érdemes tisztázni. Amennyiben a törvényalkotók a vagyonnyilatkozatra kötelezést azon alapítványokra is ki akarnák terjeszteni, ahol nyoma sincs költségvetési pénznek, biztosak lehetünk benne:

kezdődik a csuklóztatás.

Az imént említett közérdek ellenére mégis arcpirító már a felvetés is:

azok fognak másokat vagyonnyilatkozat tételre kötelezi, akik 2017-ben is ceruzával és hiányos memóriával töltik ki sajátjukat.

És ha véletlenül kiderül, hogy ezt-azt kifelejtettek a sajtpapírról, hát vállalt vonnak, és vagy bele írják, vagy nem. Kíváncsiak vagyunk: másokkal szemben is ennyire megengedőek lesznek-e memóriazavarral küzdő honatyáink.

De mindez csak ürügy Orbán eszköztárában. Az ördögnek lakhatást biztosító részlet a rövidke indoklás elején található: a hatályos jogszabály 2011-es elfogadása „óta felmerült gyakorlati tapasztalatokra figyelemmel történő módosítás”.

A kedves vezető legkedvesebb mestere, Vlagyimir Putyin élen jár a tapasztalatokra figyelemmel történő módosításban. Tippeket nem akarunk adni, de biztosak vagyunk abban, hogy Balog Zoltán tárcájánál már bőszen tanulmányozzák, hogyan lehet jogi eszközökkel „kiszorítani” a kritikus hangot megütő civileket. Ötletekben nem lesz hiány.

2016 végére a Fidesz-slepp lényegében marginalizálta a szabad, habonyi befolyástól mentes magyar sajtót. A nyilvánosság felszántása után az utolsó szabad tér, a civil szervezetek világának lerombolása következik.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1112096123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ogli dzsí 2017.01.05. 01:02:06

@feketeesfeher: 'Mondjuk az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a kormányzati hozzáállás a civilekhez semmiképp nem a partneri volt'

....:) Na az még bebaszna! Mégis ki adott felhatalmazást a civileknek Sorosgyurin kívül? Talán a választók, a zemberek?

Dinkainka 2017.01.05. 01:04:30

A tolvajok még megsértődnek emiatt a cikk miatt! Bajusz és hajvágás indul!

kilenctizenegy 2017.01.05. 02:11:03

Az egyházi vezetők tesznek vagyonnyilatkozatot? Vagy az a közpénz nem közpénz?

polgári kór 2017.01.05. 04:00:49

remelem lecsapnak minden civilt

Jossarian 2017.01.05. 06:16:18

Mar epp ideje volt, egyre kevesebbet ugathattok ezutan

Hókirályfi 2017.01.05. 07:30:42

"egyre kevesebbet ugathattok ezutan"
Így igaz, a harapás lényegesen jobb mint az ugatás...

E.Katolnai 2017.01.05. 07:36:12

Minél hamarább szétcsap a Fidesz a sok magyar-ellenes tróger között, annál jobb.
Ezek a gittegyletek idegen elveket vallanak, idegen érdekeket képviselnek, semmi közük a magyarok nemzetéhez, még kevésbé nemzetünk érdekeihez. Nem véletlen, h tagjaik közt aránytalanul magas az integrációt elutasító idegen származású, akik visszautasítják a magyar népbe történő beolvadást. Nemzetközi hulladékok, akik nem csupán a brüsszeli liberális csürhe nyögdécselését lesik, hanem arabokat, négereket imádnak ill. azokat szeretnék betelepíteni hazánkba.
Minden „emberi” hulladékot, szemetet felkarolnak, extra jogokat, előnyöket követelve számukra, miközben mélyen kussolnak, ha magyarokat bántalmaznak az elrabolt területeken.
Ha felszámolják, akkor sirassa őket a kutya …

$pi$ 2017.01.05. 07:49:17

Most arról írjatok, amikor orbán letiltatta a facebook csoportot! :D

chepunk 2017.01.05. 08:07:26

@kilenctizenegy:

Az nem közpénz, az valami más ne törődj vele elvtárs az nem te dógod, még megütöd a bokád :-)!

chepunk 2017.01.05. 08:09:54

@E.Katolnai:

A Fidesznél magyarellenesebb tróger nem sok van az országban! Sőt valójában a mindenkori magyar kormánynál nem sokan tudtak többet rúgni a amygarságon! Most már elüldöztek minden gondolkodni, dolgozni, szakmáját normális színvonalon űző embert, lassan csak az agyatlan selejt maradt az országban sajnos! A magyarság koporsójába úgy tűnik Orbán cár veri veri be az utolsó szöget!

chepunk 2017.01.05. 08:11:40

@Willkommenskultur:

Szerintem meg az ilyen adófizetők pénzén élősködő bértollnokoknak kéne elsősorban vagyonnyilatkozatot tenniük...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2017.01.05. 08:15:02

@FILTOL: nácika, ha jól emlékszem, amikor a kurucos bűnözők betiltásáról volt szó, te is benne voltál a habzó pofával óbégató csőcsselékben, hogy micsoda bűn... akkor most, amikor a fideSSes elvtérsaid a "legszebb" szálasi napokat idéző módszerekkel taposnak el mindent, ami nem az orbán maffiát szolgálja ki, talán kussolhatnál.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2017.01.05. 08:16:47

@Jossarian: no igen, a nagy "demokrata". Takonygerinc, te miért szégyelled, hogy náci vagy?

chepunk 2017.01.05. 08:24:05

Na igen a kormány nem szereti a konkurenciát! Soros pénzt csak ŐK fogadhatnak el, pláne amikor Fideszt kellett alapítani a hivatalos magyar kormány ellen, meg szét kellett privatizálni a népvagyont ( és akkor Fidesz színekben az első sorokból markolászni...).

Meg a sok mostani kormánybértollnok is soros pénzen vett benzinespalackot dobált a rendőrökre 2006-7-ben, de az rendben vótt ezek szerint!

andd1234 2017.01.05. 08:28:17

@FikkFakk: Annyi eszed van, mint Tállainak! Nem hiszem, hogy tudod , ki az, mert nem olvasol, csak írsz, de minek?

andd1234 2017.01.05. 08:32:25

@E.Katolnai: számomra értelmezhetetlenül gyűlölködő ez a komment! Megbántott a szomszéd?

nick papagiorgo 2017.01.05. 08:53:06

Ennek a cikknek sincs semmi köze a valósághoz (a szerző nem tényeket, hanem a saját feltételezéseit írja le, hogy szerinte mi lesz).

A különféle egyletek, alapítványok stb. szabályozásában valóban sok a hiba (vegyük pl. azt az alapítványt, akinek a vezetője a megkülönböztetett jelzéssel ellátott kocsijával járt munkába, mert az neki jár stb.)

Mindazonáltal nem hiszem, hogy a kormány pl. kutyamenhelyekre, szegényeket segítőkre stb. akarna rászállni.

A politikai tevékenységet végző, magukat meg másnak álcázó alapítványokat meg valóban nem ártana megvizsgálni. Nem azt mondom, hogy mindet meg kell szüntetni, csupán megvizsgálni.

Arra a mondatra, meg, hogy "azok fognak másokat vagyonnyilatkozat tételre kötelezi, akik 2017-ben is ceruzával és hiányos memóriával töltik ki sajátjukat",
magát Gyurcsányt idézném, miszerint:
"“én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk”"

Na, most akkor hogy is van ez? :)

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.05. 09:03:52

@nick papagiorgo: "A politikai tevékenységet végző, magukat meg másnak álcázó alapítványokat meg valóban nem ártana megvizsgálni."
Pl a CÖF-öt? :D Vagy azt talán nem?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 09:22:24

@$pi$: "orbán letiltatta a facebook csoportot"

Van erre egy külön poszt, ott kommenteld.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 09:26:07

@nick papagiorgo: "a szerző nem tényeket, hanem a saját feltételezéseit írja le"

Gratula! Szerintem az itteni szélsőjobb fideszes szavazók közül egy sincs, aki megértette a posztot. Vagy ha oda számold magad, akkor is csak egy.

nick papagiorgo 2017.01.05. 09:27:40

@fidesz maszop dk egykutya:
de, azt is.

Két dolog problémás az alapítványoknál úgy általában, az egyik gazdasági jellegű ("építettem egy palotát magamnak, az az alapítvány székháza"), a másik politikai (tehát pl. "kultúratámogatás" jelszóval teszem fel, terroristákat pénzel, vagy idegen "hatalmak" érdekeit képviseli, vagy felveszi a közpénzt, amiből uszító jellegű kiadványokat ad ki, efféle).

Ha ezek rendben vannak, énfelőlem támogathat akár a CÖF, akár más, akár jobb- vagy baloldali mozgalmakat, pártokat stb. De ez legyen nyilvános, nem sunyulva, fű alatt. És a törvénynek minden alapítványra kell vonatkoznia. Továbbá az, aki politikai tevékenységet végez, ne kapjon közpénzt - magánpénzből azt támogat akit akar.

Mr. Waszabi 2017.01.05. 09:44:38

A hatalom kekeckedése ellen csak egy fegyver van: szabályosan kell működni. Akkor is, ha a hatalom korrupt. Azt azért tudomásul kéne venni, hogy akármilyen disznóságokat csinálnak, attól még ez a törvényes hatalom. Szél ellen meg ugye nem érdemes.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 09:47:17

@ogli dzsí: "Mégis ki adott felhatalmazást a civileknek Sorosgyurin kívül? Talán a választók, a zemberek?"

:)) Fingod nincs, mi fán teremnek a civilek, mi?

Istenem, a fideSS fasszopói mind PISA negatívak!

legális 2017.01.05. 09:47:56

Ha az utóbbi évek magyar civil megnyilvánulásait vesszük, akkor a civil szervezet definíciója kb. legyen (szélsőségesen) liberális, PC, EU és/vagy migráns és/vagy LMBT elkötelezett és orbánfofób. Álljon mögötte olyan pénz, amit politikai pártok közvetlenül nem vállalnának be és legyen olyan a megjelenés, hogy azt se, de ezektől függetlenül nem civil, hanem politikai célok mentén működnek. Ha meg esetleg nem pont ilyen a csapat, akkor "fideszközeli, orbánbérenc", stb jelzők a sajtóban.
Na ezek egyébként az NGO hagyományos megfogalmazás több helyen ütik, de itthon jó. Lehet üldözni vele nyilvánosan a patást, vagy az államot, amire egyébként választott, népképviseleti alapon semmi esély nem lenne.
Ezek a csodaszervezetek kb. olyanok, minta mögöttük álló politikusok, konkrét pozitív cél, üzenet semmi, csak keresztbe tenni, brüsszelt telesírni, ajvékolni, megbotránkoztatni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 09:48:51

@Mr. Waszabi: "A hatalom kekeckedése ellen csak egy fegyver van: szabályosan kell működni."

Hiába, ha a NAV kéthetente 10 munkapot vizsgálódik náluk, valódi munkára nem marad idő.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 09:50:00

@legális: "Ha az utóbbi évek magyar civil megnyilvánulásait vesszük"

Úgy érted, ha az utóbbi évek habonymédia hazugságait vesszük...

Akkor igazad van.

Kakimaki0123456789 2017.01.05. 09:52:15

Már egyszer átvilágították a civileket - egyébként jogtalanul - semmi szabálytalant sem találtak.
Közben a "kormány" mindent titkosít, metró állapotát, Paks2-t, orbánc várba költözését...
A mi zsebünkben nagyon lelkesen turkál de minden eszközzel védi a hatalmon lévöket a polgároktól.

Nem tudni az orosz módszert veszik majd át: a civileknek "külföldi ügynöknek" kell magukat nevezni ha elfogadnak bármilyen külföldi támogatást, vagy a vezetöket fogják majd ad hominem támadásoknak és zaklatásnak kitenni (lsd fasizmus, kommunizmus) - attól függetlenül hogy elfogadnak-e külföldi támogatást vagy sem.

Kérdés persze hogy ha a Greenpeace ezek alapján külföldi ïgynök lesz akkor az Római Anyaszentegyház miért nem, hiszen egy külföldi vezeti, és az egyháznak bevallottan fontosabbak a saját "isteni" törvényei mint az ország jogrendje (lsd gyónási titok).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 09:52:36

@Mr. Waszabi: "akármilyen disznóságokat csinálnak, attól még ez a törvényes hatalom."

Nem, a törvénytelenség még a hatalom részéről se törvényes.

"Szél ellen meg ugye nem érdemes."

Pedig a civilek pont ezt csinálják. Az altarnatíva, hogy fülüket-farkukat behúzva becsukják a boltot.

chepunk 2017.01.05. 09:58:50

@legális:

Jééé! Nagyjából leírtad a CÖF-öt! Kormány politikai ellenzékének lejáratókampányait minek neveznéd? Ja remélem a CÖF lesz első amit szétkergetnek, ezek szerint...

chepunk 2017.01.05. 10:01:10

Amúgy mi van az állami, önkormányzati megbízásokat, beszerzéseket végző cégek, Kájefték, Béték, stb. vezetőinek vagyonbevallásaival? Sokkal inkább érdekes, lényeges és közpénből gazdagodnak...

István Tamasi 2017.01.05. 10:05:39

@E.Katolnai:
Egészen pontosan írtál a békemenetes álcivilekről.

driopios 2017.01.05. 10:07:16

Csak a CÖF-öt ne bántsák, a többi mehet a levesbe.

emzo 2017.01.05. 10:14:01

@E.Katolnai: Kedves E.Katolnai
Lehet persze gyűlölni mindenkit, aki nem ért egyet a jelenlegi kormány politikájával, de had emlékeztessem valamire!
Annak idején a Fidesz, mint liberális párt került be a magyar politikába - nem kevéssé köszönve ezt Soros GYörgynek. Aztán felismerte, hogy ez a politika nem vezet Magyarországon a hatalom közelébe, ezértr váltott, és erősen jobbra tolódott. Most pedig szeretné megakadályozni, hogy ez megint előfordulhasson. Ez ilyen egyszerű történet. A civilek pedig igen nagy akadályt jelentenek ebben a folyamatban, nert folyamatosan emlékeztetik a lakosságot, hogy a jelenlegi hatalom mennyit lop, és milyen korrupt. Következésképpen be kell fogni a "pofájukat", el kell őket hallgattani. Soros, Brüsszel, ballibsik az ellenség kategóriában tartoznak bármit is mondjanak.
A baj csak ott van, hogy kezdem magam úgy érezni, mintha a "A tanú" című mű kellős közepén lennék! Újra élem a Rákosi-korszakot csak a "szeretett vezérünknek" más a neve, és még nem zártak börtönbe! Még nem!

káposzta 2017.01.05. 10:21:35

Na, ha ezek után még mindig védeni fogja valaki a fideszt, orbánt vagy a kormányt, akkor az egy fogyatékos geci. Ha nem tetszik, akkor is.

chepunk 2017.01.05. 10:22:48

@driopios:

Ja igen a CÖF az "kivéve a gyevi bírót"... :-)

ZX 2017.01.05. 10:22:58

A sok komcsi Fideszpatkány hogy ajvékol. Én a Civilnek Öltözött Fideszes banda vagyonnyilatkozatára azért kíváncsi lennék.

2017.01.05. 10:29:24

@feketeesfeher: tekintve, hogy a migráncsok elfogytak :)))

chepunk 2017.01.05. 10:31:20

@emzo:

Pontosan! Szépen lassan csúszunk bele az 50-es évekbeli diktatúrába, apró nem feltűnő lépésekkel! Mikor már ott leszünk, persze majd a most orbánnak tapsikoló idióták is rájönnek, hogy ez már nem annyira jó, de akkor már késő lesz! Majd csak a gyerekeik vérével harcolhatják ki megint a normális országot, a diktátor zsoldos magánhadserege ellenében. Na ez az amit én se várok meg! Tipli!

legális 2017.01.05. 10:31:54

@chepunk: és a gyűlölködő

Az nem jó válasz arra amit írtam, hogy CÖF, meg Habonymédia, mert nem arról írtam. Arról írtam, ami kormány és országlejárató, brüsszel/buzi és migránsbarát, PC politikát civilzászló alatt művelő egylet.
Ezeket kellene szerintem normális, tényleg NGO-s és nem NG-ellenes csatornába terelni. A CÖF, mint egy válasz védekező reflex működik, ha nem lesznek ilyen nyíltanellenzéki politikai megnyilvánulások, ők is kevesebb teret kapnak.
A habonymédia meg egy olyan valami, aminek többszörösét korábban MSZP/SZDSZ irányítású független saját médiájaként elfogadtatok. Kár idekeverni, mert a sajtó az nem civil szervezet.

2017.01.05. 10:32:51

@polgári kór: Tudod, hogy te is civil vagy? Csak éppen passzív.

konrada 2017.01.05. 10:35:01

@chepunk:
Átolvastam előzményed, abban szétkergetésről nem volt szó.
De átolvastam a blogbejegyzést is, mely bár igen tendenciózusan, alaposan túltoltan teoretizálva írta meg vélekedését, de még így sem jutott el a szétkergetésig.
Az honnan van?

chepunk 2017.01.05. 10:35:55

@ZX:

Itt csak akkor voltak migráncsok amikor orbán importálta őket! Aztán direkt csöveztette átverte őket (vegyetek jegyet akkor mehettek-megvették-ja mégse lehet a peronokhoz menni...), hogy kierőszakoljon belőlük egy törés-zúzást, hogy igazi megmentőként tűnhessen fel a Budapestiak szemében is őket is a maga oldalára állítsa ezzel (mivel a budapesti népszerűségük igencsak alacsony...). Csakhogy amikor ez nem jött be mert a migráncsok helyett csak a fradista eszmetársai törtek-zúztak, akkor szerencsénkre jött Merkel és elvitte őket (ezért a németeke egy része haragudhat rájuk, de nekünk épp megköszönni kéne neki). Azóta se akar egyetlenegy migráns se ebben a szar országban élni, ahonnan még a saját polgárai is menekülnek ahogy tudnak!

2017.01.05. 10:40:44

@Mr. Waszabi: Ezzel az a gond, hogy orbánék hoznak egy gyakorlatilag betarthatalan törvényt, olyan adminisztratív terhekkel, és annyira homályos megfogalmazással, ami felemészti az ilyen szervezetek erőforrásait. Az ellenőrzéknél, pedig elkenik a nemkívánatosak pofáját, miközben a barátoknak elnéznek mindent. Megtanulták ezt a nagy keleti tanítómestertől, de ne is menjünk olyan messzire, gondolj csak az erdélyi székelyzászló perekre.

nick papagiorgo 2017.01.05. 10:41:34

@chepunk:

igen sajátosan emlékszel a történtekre :)

igen, hát a többi országban is azért törtek át rendőrsorfalakat meg mentek át erőszakkal a határon, mert Orbán mondta nekik :)

Merkel meg nem "szerencsénkre" jött, hanem konkrétan ő hívta őket (aka wilkommenskultur), csak épp be nem engedte őket egy ideig. Hehe. Úgy gondolta, hogy nálunk majd elcsöveznek a milliók, ő meg beenged minden héten kb ezret, akik előzetesen már meg vannak szűrve. Na ez nem jött be.

chepunk 2017.01.05. 10:41:58

@legális:

Tévedés a CÖF egyáltalán nem "védekező" hanem támadó politikai magát civilnek álcázó szervezet (lásd Vona lejáratása) és mivel ők konkrétan a magyar adófizetők pénzén élősködnek az Ő vagyonbevallásuk lenne a legfontosabb!

"Arról írtam, ami kormány és országlejárató, brüsszel/buzi és migránsbarát, PC politikát civilzászló alatt művelő egylet. "

Ja értem az országot csak a kormánynak van joga lejáratni, a korrupt haverokkal... Amúgy a "brüsszel/buzi és migránsbarát, PC politikát" mért lenne önmagában országlejárató? Inkább fejlődést akaró a setét középkorból! Mivel amúgy még (valószínű az utolsó EU segílyke átutalásáig) EU tagok vagyunk, úgyhogy nem is értelmezhető a mondatod! Ja és Brüsszelben a Fidesz frakció, sőt orbán maga is szépen kinyalja a brüsszelitáknak! Az megvan, hogy a Fidesz egy frakcióban ül Merkel pártjának képviselőivel?

2017.01.05. 10:44:31

@legális: Tehát neked az a véleményed, hogy, ha van néhány neked nem tetsző civil szervezet, akkot szívassuk meg az összeset, kivéve a barátainkat. Fura egy alak vagy, hallod-e?

chepunk 2017.01.05. 10:45:35

@konrada:

Erre magy ki a játék, amúgy kb úgy mint amikor az ujgur (nagy nép-nemzetiek szerint a testvírkéink...) néptánccsoportot kergette szét a rendőrség mert épp itt járt a kínai népigyűlés elnöke azok meg nem szeretik az ujgurokat. Ebben is az 50-es évekre hajaz a mostani kormány aki ha magosrangú vendég gyütt Moszkvából, ki kellett találni mivel lehetne "kedveskedni" neki! És még ez a nemzeti kormány? HAHAHA! Igazi külföldi hatalmasságok előtt csúszómászó gerinctelen férgek!

ZX 2017.01.05. 11:00:44

@legális: Ezt ugye te magad sem hiszed el? :D:D

lippsi vagy? 2017.01.05. 11:01:38

Hátha valaki még nem ismeri (a halagyú libsin kívül): a civil szervezetek "állam az államban" jogállással akarják képviselni idegen hatalmak érdekeit. Itt van például egy izraeli panaszoldal, ami a civil szervezetek külföldi kormányok általi finanszírozását kifogásolja: "civil szervezetek háborúja Izrael ellen"

www.ngo-monitor.org/reports/2017-year-ngo-war-israel/

ZX 2017.01.05. 11:02:58

@nick papagiorgo: Konkrétan a rendőrök provokálták ki az erőszakot. Kár, hogy az al jazeera felvette a dolgot. Nem is lehetett ám látni azokat a felvételeket a Migráncs1 híradóban.

chepunk 2017.01.05. 11:04:22

@nick papagiorgo:

te nagyon rosszul emlékszel! Orbán a Vámosszabadi menekültábor még azzal nyitotta meg "hogy seítenünk kell e menekülőkön, mert a világ segített az 56 után menekülő magyarokon is"! Igen pont Orbán édesgette ide őkt (azt is bevallotta, hogy már másfél éve tudtak a várható özönről, de semmit nem tett, pedig ha nagyon meg akarja akadályozni akkor is "szabadságharcolhatott" volna brüsszelel ez ügyben. Merkel pedig nem mondott soha olyat, hogy mindnekit befogadunk. Azt mondta, hogy a háború elől menekülő szíreket fogadjuk be! De ez már az orbán csövezzenek a menekültek Pestenre adott reakció volt! Emlékszünk még 14 elejéna győri várótermet elfoglaló migránsokról? Utána másfél éven át még azorbán nem csinált pont semmit se! A magyarországi migránsözönt nem Merkelnek, hanem Orbánnak köszönhetjük mert alátámasztotta a politikai lépéseit, ti mege -egyenlőre- örömmel sétáltok a diktatúrába, meg az új Szovjetúnióba!

chepunk 2017.01.05. 11:07:08

@lippsi vagy?:

Sajnos külföldi hatalmak (orosz, kínai főképp) érdekeit pont a kormány képviseli az országgal szemben! Ja nekik szabad... meg a CÖF-nek mint tudjuk a gyevi bíró :-)!

lippsi vagy? 2017.01.05. 11:15:49

A politikai "civil szervezetek" vagy ahogy újabban nevezik, a nem-kormányzati szervezetek neve is hazugság, hiszen nagy részüket idegen kormányok, főleg az USA-ból finanszírozzák állami pénzből. Tehát kormányzatiak, csak nem a saját megválasztott kormányt képviselik, hanem idegen érdekeket.

Ezeknek a bejuttatásával a hatalomba erős USA kormányzati nyomásgyakorlás mellett mindenütt a világon megpróbálkoznak. Minél szegényebb egy ország, annál inkább, a régi gyarmati modell újabb példájaként

off-guardian.org/2016/09/08/exposing-us-funded-ngos/

lippsi vagy? 2017.01.05. 11:26:49

Majtényi László megfuttatása a közt. elnöki címért is egy ilyen befolyásolási próbálkozás a bebukóban lévő amerikai "civilek" részéről. A helyi ügynökeik először a közvetlen köztársasági elnökválasztás lehetőségét lőtték ki (az SZDSZ négyigenes népszavazási kezdeményezése), ezt követően pedig a saját embereiket próbálják benyomni a pozícióba. A támogatók nevét bárki megtalálhatja a "betiltott" facebook oldalon (bruhaha). Csupa Soros és hasonszőrű, amerikai kormányzati pénzből fizetett "civil" harcos

Bruhaha nekik még1szer

lippsi vagy? 2017.01.05. 11:37:54

De itt van 1 átfogó elemzés 2014-ből a civil szervezetek szabályozásáról viláxerte. Magyarországot a "megengedő" országok közé sorolja, miközben pl.
Austria, Belgium, Denmark, Germany, Japan, Norway, Sweden restriktív szabályozás érvényes

Épp ideje változtatni ezen

National Styles of NGO Regulation
faculty.washington.edu/aseem/nvsq.pdf

Tehetséges ugandai buzi 2017.01.05. 11:50:37

@legális: Figyelj már! Rendet kéne rakni a fogalmak közt! Két dolog történik. Az egyik, hogy a kormány lop. A másik, hogy a civilek beszélnek róla, felhívják rá a hazai és a külföldi figyelmet. A teáltalad elmondottak alapján te meg vagy győződve arról, hogy az országot a civiliek járatják le, mert beszélnek a lopásról.

Szerintem meg azok, akik lopnak.

Ha a te változatod lenne igaz, akkor azzal legalizálnád a lopást! Ó, hát nem baj, ha ellopják a brüsszeli pénzt. Csak ne beszéljünk róla, ne derüljön ki a huncutság.

Hát egy nagy lófaszt! Aki lop, az járatja le az országot, függetlenül attól, hogy éppen jobb- vagy baloldali kormány van hatalmon! Nehogy már az legyen a hibás, aki beszélni mer a huncutságról!

konrada 2017.01.05. 12:03:53

@Tehetséges ugandai buzi:
...szerintem meg az a helyes, ha nem lop senki, és erről mindenki beszélhet.
Ti.: ha egy civil szervezetben lopnak, akkor is, ne adjon a lopásra védettséget az, ha egy civil szervezet mögé bújnak, és emiatt nem vizsgálhatóak.
(Gondolom, te sem tartod helyesnek, hogy akár a ORÖ vezetői, akár egy gyermekrák alapítvány vezetője azért gyarapodhat, mert nem tartoznak a vagyonosodási vizsgálat hatálya alá....)

Ettől még persze lopni fog mind, de ne már a trambulinról....)

lippsi vagy? 2017.01.05. 12:06:08

@chepunk:
"külföldi hatalmak (orosz, kínai főképp)"

Mondjál már egy kínaiak által fizetett civil szervezetet Magyarországon!

Tehetséges ugandai buzi 2017.01.05. 12:12:26

@konrada: Ez teljesen jó, amit mondasz. Most már tényleg csak az a szűk keresztmetszet, hogy a kormánytagok is vegyék minimum ennyire komolyan és ne felejetsenek ki a vagyonnyilatkozatukból néhány lakást, pár milliót, vagy egy hétvégi telket. Legyen valami szankciója a feledékenységnek.

konrada 2017.01.05. 12:18:54

@Tehetséges ugandai buzi:
Egyetértünk....
(De pont azért is tudunk erről beszélni, mert kötelezően vagyonnyilatkozniuk kell, így láthatjuk, mihez képest...)

chepunk 2017.01.05. 13:51:10

@lippsi vagy?:

Akkor, hogy érthető legyen idézem magam? "Sajnos külföldi hatalmak (orosz, kínai főképp) érdekeit PONT A KORMÁNY képviseli az országgal szemben!" Nem kispályáznak ők holmi civil szervezetetkkel! Mindig a magyar kormány a legnagyobb ahazáruló (és valóban elárverezték a maradék állami földeket is, a holdudvaruknak így egyik-másik nagyobb földesúr lett mint a feudalizmus grófjai, bárói).

legális 2017.01.05. 14:08:53

@Tehetséges ugandai buzi: Részben megértettél.
Szerintem az un magyar civil szervezetek az NGO megközelítést elkerülve külső politikai, hatalmi érdekeket szolgálva járatják le az országot. Itt a külső hatalmi törekvéseket, meg a politikai töltetet kellene kivenni a szabályozással a civil jelleg érdekében.
Nem értek egyet azzal, ha kormányzati szinten lopnak, azzal ha meg közben nem is kormányoznak (2002-10) az különösen bosszant. A jelenlegi vezetés néhány hibával, de szerintem kiemelkedőt nyújtva oldotta meg a 2010 utáni szitut, azt sem állítottam, hogy tiszta kézzel. De itt a civilek tulkapásairól szól az intézkedés, meg azt próbálja elbagetellizálni a poszt, és CÖF-re szűkíteni a libber kommentcsapat..

$pi$ 2017.01.05. 14:16:05

@emzo: "Annak idején a Fidesz, mint liberális párt került be a magyar politikába - nem kevéssé köszönve ezt Soros GYörgynek. "

És mikor mondta azt orbán, hogy a fidesz "civil szervezet"?

legális 2017.01.05. 14:19:11

@pityókabor sommelier: nem ezt mondtam.
Az a gondolatmenetek helyből téves, hogy a civil szervezet kormányzat-ellenes szervezet. A civileknek leginkább olyan témákat kellene vinniük, amit a kormányzat/önkormányzat nem lát el, vagy nem is kell ellátniuk. Ettől még lehet véleményük a kormányzat munkájáról pro és kontra, de nem ez kell, hogy jelentse a működésüket. Az amivel most a leghangosabbak foglalkoznak, az a legritkábban civil szervezeti feladat, az ellenzéki politikai tevékenység, csak ehhez a pártpénzeket keveslik, ezért a külföldi támogatások érdekében külföldi érdekek mentén politizálnak a civil tevékenység helyett. Ezért méltányos azon elgondolkodni, hogy mivel lehet helyére tenni a megtévedt csapatot.

$pi$ 2017.01.05. 14:21:06

@chepunk: "legnagyobb ahazáruló (és valóban elárverezték a maradék állami földeket is"

Az nem hazaárulás, ha a saját polgáraidnak adod el, a hazaárulás az, amikor külföldieknek adod el. Mint a privatizáció. Ezt még egy óvodás is felfogja: elárulja -e apuci a családot, ha a kisfiának csokit ad? Nem! Ha a szomszédnak adja? Akkor igen!

Próbáld megérteni, nem olyan bonyolult!

ZX 2017.01.05. 14:32:04

@$pi$: Ha olyan dolgot cselekszel vezetőként ami nem az ország érdekeit szolgálja hanem a haverokét, az hazaárulás. Ennyi!

lippsi vagy? 2017.01.05. 14:59:18

@chepunk:
Hogy ki képviseli jól az ország érdekeit, azt majd a választók eldöntik. És nem annyira rövid az emlékezetük, mint ahogy a visszatérésre ácsingózó, annak idején mindent szétprivatizáló libsik szeretnék

Másrészt azt is nehéz volna elhitetni, hogy Kína = fejletlen gazdaságú ellenség. Csak ránézel szinte bármire, amit vettél az utóbbi időben, és azt látod hogy Kínában készült. Akkor most miért is kéne utálnunk őket? Csak mert az USA-n belül egy lobbi érdeke ezt kívánja?

ZX 2017.01.05. 15:08:43

@lippsi vagy?: A komcsik nem utálják a komcsikat. Miért is tennék? Ugye elvtárs?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 15:10:01

@lippsi vagy?: "Hogy ki képviseli jól az ország érdekeit, azt majd a választók eldöntik."

A habonymédia ordas hazugságai által félrevezetve.

legális 2017.01.05. 15:13:43

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
még szerencse, hogy van az a másik oldali tiszta, tévedhetetlen, elfogulatlan minőségi médiakinálat is

$pi$ 2017.01.05. 15:49:38

@ZX: "Ha olyan dolgot cselekszel vezetőként ami nem az ország érdekeit szolgálja hanem a haverokét, az hazaárulás. Ennyi! "

Ha állítasz valamit, akkor neked kell bizonyítani. Ez az egyik.

Arról beszéltünk, hogy, hogy az állami földeket eladni hazaárulás. Azt állítottam, hogy attól, hogy eladják az állami földeket még nem lesz hazaárulás, ezt nem is vitattad. Ez meg a másik.

$pi$ 2017.01.05. 15:54:33

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: "A habonymédia ordas hazugságai által félrevezetve. "

Már a nevedben is hazudsz, miért hinnénk el, hogy amikor hazugsággal vádolsz valakit, akkor igazat mondasz?

Látod ez a probléma. Azok, akik évek óta folyamatosan ismételgetik azt, hogy a kormány meg a fidesz meg az orbán folyamatosan hazudik azok rohadt sokat hazudtak. Nem lehetetlen, hogy most az egyszer, ebben kivételesen igazat mondanak, de mivel már rengeteget hazudtak ezért senki sem hisz nekik.

Te is annyi marhaságot hortál már össze ezeken a blogokon, hogy senki sem veszi komolyan egyetlen szavadat sem. Persze azokon kívül, akik szintén csak fröcsögnek. Azt javaslom csinálj egy új nicket, aztán próbálj meg érvelni, próbáld meg higgadtan észérvekkel bizonyítani, hogy igazad van. Halgasd végig az ellenérveket is és próbáld megcáfolni őket.

ZX 2017.01.05. 15:56:30

@$pi$: "Ha állítasz valamit, akkor neked kell bizonyítani." Kivéve ha elszakad a cérna és egy forradalom keretében végre fellógatjuk ezeket a majmokat. Ebben az esetben nem kell bizonyítani semmit. :)

Az állami földek eladása nem hazaárulás, egészen addig, amíg a haverok fillérekért meg nem kapják őket úgy, hogy más tisztességes pályázók eleve ki vannak zárva.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.05. 16:07:45

@lippsi vagy?: "Hogy ki képviseli jól az ország érdekeit, azt majd a választók eldöntik."
Döntöttek ezek szerint a maszop-szadesz jól képviselte az ország érdekeit? Csak mert a módszerváltás óta is 3x megválaszották őket.

$pi$ 2017.01.05. 16:29:00

@ZX: "egy forradalom keretében végre fellógatjuk"

De akkor mi a fenének erőlködtök, hogy jogállam meg fékek és ellensúlyok, meg demokrácia, a bíróságog függetlensége meg európai értékek?! Miért nem mondjátok, hogy aki nem ért egyet veletek azokat le akarjátok gyilkolni és kész?

ZX 2017.01.05. 16:39:04

@$pi$: Nem puccsról meg anarchiáról beszéltem, hanem forradalomról. Ezek szerint az '56-os hősök is mind gyilkosok voltak, hiszen a törvényes magyar kormányt akarták megdönteni?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.05. 16:43:36

@ZX: szerintük igen. Sokszor elmondták az "elvtársak", hogy '56 egy ellenforradalom volt.

$pi$ 2017.01.05. 16:53:30

@ZX: "Ezek szerint az '56-os hősök is mind gyilkosok voltak"

Tök mindegy, nevezheted magatokat hősöknek is, nem zavar. A lényeg, hogy ne papoljatok fékekről meg ellensúlyokról, amikor közben arról álmodoztok, hogy akasztani kellene.

Merthogy gáz azon sírni, hogy a másik csúnyán néz, ha magatoknak az akasztást is elnéznétek, nem?

ZX 2017.01.05. 16:59:32

@$pi$: Nem érted a probléma lényegét, bár nem is vártam tőled. *ásít*

lippsi vagy? 2017.01.05. 20:54:45

@fidesz maszop dk egykutya:
A kommerek ideje lejárt, vagy rajtuk röhög a nép, vagy ők röhögik ki magukat, mikor hogy. Egy darabig még meglesznek a kommernyugger szavazóikkal, de ugye semmi nem tart örökké, lassan elfogy a bolsi szavazóbázis

A liberósok régóta már csak egy külföldi intervencióban reménykednek, Trump viszont nem fog bevonulni hogy trónra ültesse őket, ezt lefogadom

Egyéb 5let?

lippsi vagy? 2017.01.05. 20:59:40

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Szerintem leginkább pont te vagy ezen a vitafórumon, aki üres szlogenekkel dobálózik. Persze a habonymédia is ezt teszi, de azon az oldalon mintha kritikusabban vennék az állításait

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.05. 22:21:15

@lippsi vagy?: dehogy járt le az idejük, hát most kommerebb párt van hatalmon, mint a rendszerváltás óta bármikor, a kommernyugger, és lumpenproli szavazók örömére, ezért is hagyták ott a maszopot, és álltak rá a felcsúti kisz titkár pártjára. És ráadásul nem igazán fogynak.

@$pi$: a fékek és ellensúlyok gátolnák meg a hazaárulást, azelőtt még mielőtt megtörténne. Megelőzés. Ha pedig megtörténik már csak a bűnösök legyilkolása, bebörtönzése marad, és lenyelni a veszteséget.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 23:05:33

@lippsi vagy?: "üres szlogenekkel dobálózik"

Remélem, egyszer se tettem ilyet.

Tehetséges ugandai buzi 2017.01.06. 08:51:42

@legális: Szerintem teljesen megértettelek. Te azt sugallod, hogy ha a civil szervezet külföldről kap pénzt, akkor biztosan külföldi érdeket szolgál azzal, ha hangosan beszél egy lopásról. Biztos a Soros Gyuri bácsi érdeke, hogy beszéljen a lopásról.

Szerintem meg abból a szempontból tök mindegy, hogy honnan jön a civil szervezet működéséhez a pénz, ha kormányközeli lopásra hívja fel a figyelmet. Amennyiben igaz, amit mondanak, akkor én azt hiszem, hogy a lopás ténye miatt jogosan vagyok felháborodva. Nehogy már az legyen a hibás, aki felhívja a lopásra a figyelmet! Nehogy már csak annak legyen joga felhívni a figyelmet egy lopásra, aki színtiszta magyar forrásból működik! Ez nem így megy! A lopásra _bárkinek_ joga van felhívni a figyelmet! Az nem csökkenti a lopó felelősségét, hogy ki szól miatta!

Tehetséges ugandai buzi 2017.01.06. 08:59:13

@legális: Levezetem neked folyamatábrával!

Lopott? IGEN

A lopást bűntetni rendeli a BTK? IGEN

Van olyan enyhítő körülmény a BTK-ban, hogy amennyiben külföldről pénzelt civil szervezet fedi fel a lopást, akkor kisebb legyen a büntetési tétel a lopásért? ...hát olyan sajnos nincs!

Innentől kezdve amit mondasz, az sajnos nem érv. Még ha valóban Soros Gyuri bácsi seggéből lóg ki a civil szervezet, akkor se.

Tehetséges ugandai buzi 2017.01.06. 09:35:16

@legális: Az az érved is hamis, hogy az járatja le az országot, aki hangosan beszélni mer egy kormányközeli lopásról.

Az járatja le az országot, aki lop!

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.06. 10:39:56

@legális: "kiemelkedőt nyújtva oldotta meg a 2010 utáni szitut, azt sem állítottam, hogy tiszta kézzel."

Kiemelkedő? Miben? Az EU-s pénzek lenyúlásában, és az adók emelésében tényleg kiemelkedő.

emzo 2017.01.06. 10:55:02

@legális: Az hazaárulás, ha egy civil szervezet rámutat a kormány és kormányközeliek korrupciójára, ha felemelik a szavukat a - lassan - legazilált lopás ellen?
Nem a külföld érdeke, hogy ebben az országban rend legyen, hanem a miénk!!!!!!
Ugyanis nem tőlük lopnak, hanem tőlünk!

emzo 2017.01.06. 11:04:57

@fidesz maszop dk egykutya: Nem a választók fogják eldönteni, hogy ki kormányozzon, hanem a média! Szépen lassan járatják le a "versenytársakat". Az igaz, hogy a baloldalt nem kell már lejáratni, az leírta magát vayg 10-15 évre. Marad a Jobbik, akit minden nap próbálnak befeketíteni. Szerintem sikerülni is fog. A végeredmény: marad a Fidesz, mint legjobb rossz az emberek szemében. Ők meg majd lopnak tovább! Tőlünk!

emzo 2017.01.06. 11:12:35

@chepunk: Ha fiatal vagy még leléphetsz innen. Ha szereted a kihívásokat és bírod, hogy a hatalmasok a pofádba röhögjenek hétről-hétre még vagy 5-9 évig, ha bízol abban, hogy egyszer itt rend lesz, akkor maradsz. Ha idősebb vagy, akkor csak bosszankodsz, mint én, és próbálod legalább a környezeted szemét felnyitni!

legális 2017.01.06. 11:43:13

@Tehetséges ugandai buzi: Tehát még egyszer a civil szervezetekről, általában:
Az a gondolatmenetek helyből téves, hogy a civil szervezet kormányzat-ellenes szervezet. A civileknek leginkább olyan témákat kellene vinniük, amit a kormányzat/önkormányzat nem lát el, vagy nem is kell ellátniuk. Ettől még lehet véleményük a kormányzat munkájáról pro és kontra, de nem ez kell, hogy jelentse a működésüket. Az amivel most a leghangosabbak foglalkoznak, az a legritkábban civil szervezeti feladat, az ellenzéki politikai tevékenység, csak ehhez a pártpénzeket keveslik, ezért a külföldi támogatások érdekében külföldi érdekek mentén politizálnak a civil tevékenység helyett. Ezért méltányos azon elgondolkodni, hogy mivel lehet helyére tenni a megtévedt csapatot.
Amúgy a civilszervezetben ügyködő ember akár magánemberként is tehet feljelentést, meg szervezetként is. De NEM EZ A CIVIL SZERVEZET FŐ TEVÉKENYSÉGE. A Soros féle szervezetek (csak példaként) viszont semmi érdemit nem tesznek. Ez még helytelenebb mint egy kormány mellett működő feljelentési biztos, ami Gyurcsány meg Orbán mellett is működött.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.06. 12:11:28

@legális: "Az amivel most a leghangosabbak foglalkoznak, az a legritkábban civil szervezeti feladat, az ellenzéki politikai tevékenység"

Ezt honnan veszed?

Egyetlen egy politikailag aktív (ál)civil szervezetről tudok, az a CÖF, de az nem ellenzéki.

Jó lenne, ha lennének olyan civilek, akik a demokráciát népszerűsítik, mert nem hogy a kormány a demokráciával nem foglalkozik, pedig elsődleges feladata lenne, hanem éppen elnyomja azt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.06. 12:15:18

@emzo: "ha bízol abban, hogy egyszer itt rend lesz"

Kádár alatt nem bíztam abban, hogy egyszer itt rend lesz, de maradtam. Egyszer csak huss, megszűnt a diktatúra. Most nem tudom, hogy merjek-e benne reménykedni.

emzo 2017.01.06. 12:29:55

Egy régi versike után szabadon:
Nyugi:, "nem tart ez örökké, 150 év alatt sem váltunk törökké!"
Egyszer minden diktatúrának, hatalomnak vége lesz. (Bár kétségtelen, hogy Észak-Koreában még mindig kitart.) 5 éven belül még demokratikus úton is végbe mehet a változás, utána viszont úgy gondolom, hogy már vér is kellhet majd hozzá! Hogy 18-ban nem lesz változás, abban sajnos biztos vagyok. Túl sok "vak" ember él ebben az országban!

legális 2017.01.06. 13:14:19

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Szerintem nézd meg az NGO-k által elvégzett feladatokat, felvállalt küldetéseket ott, ahol az NGO-t kitalálták. Gyanítom, jelentős különbségeket fogsz felfedezni az ottani NGO helyzet, meg a magyar civilszervezet között. Most tényleg nem értem, miért akarsz a civilszervezet, meg az ellenzéki politizálás (súlyosbítva külső finanszírozással) közé egyenlőségjelet tenni.
Azt már meg sem merem kérdezni, ha putyini támogatással felpörögnének "civil szervezetek" mi lenne a véleményed. Esetleg a pénznek szaga van? A soros pénz illatos?

lippsi vagy? 2017.01.06. 15:11:02

@emzo:
"Túl sok "vak" ember él ebben az országban!"

Így van, ezért is lehet félszeműként Orbán a király

feketeesfeher 2017.01.07. 14:57:31

@ogli dzsí: Miért kellene felhatalmazást adni? Vannak törvényi keretek, oszt mindenki azt csinál, amit akar.
süti beállítások módosítása